Alapvetően nagyon kedves és segítőkész nő, de ha szükséges, akkor nagyon erélyesen is fel tud lépni. Az a fajta nő, aki már a megjelenésével is tiszteletet parancsol, de nem kelt rettegést. Mindenkit szívesen meghallgat, és végtelen türelemmel képes viseltetni a legproblémásabb farkasokkal is. A legnagyobb zűrzavarban is képes higgadt maradni, és többnyire a nyugalma másokra is átragad.
Imádja a gyerekeket, és nagy türelemmel terelgeti a fiatal farkasokat. Sokszor fordulnak hozzá tanácsért, amit szívesen fogad, és mindig igyekszik segíteni. A háza mindig nyitva áll mindenki előtt. Nem ítélkezik senki felett a tények ismerete nélkül, és senkinek nem szabja meg, hogy mit kell tennie csupán csak abban segít, hogy az illető tisztábban lássa maga előtt az utat.
Ritka az, hogy ő megemelje a hangját, de erre általában nincs is szükség, hiszen már a kisugárzása is olyan tiszteletet parancsoló és nyugodt, hogy körülötte nem szokott hangos szóváltás kialakulni.
Sokszor órákat képes elpepecselni a kertben vagy egy csokor megkötésével, és ilyenkor egészen máshol jár. Néha előfordul vele, hogy társaságban is egészen magába fordul. Olykor a szórakozott jelző is illik rá, főleg mikor elhagyja a kulcsait vagy keresi a napszemüvegét, de ez talán még megbocsájtható neki, hiszen figyelő szemei fontosabb dolgokra vetődnek.






Indián apjától és angol édesanyjától is sok mindent örökölt, ami nagyon egyedivé és különlegessé tették megjelenését. 175cm magas, karcsú és nagyon nőies. Az arcvonásaiban felfedezhetőek az indián jellegzetességek is, de sokkal lágyabbak a vonásai. Telt ajkai, és enyhén mandulavágású szemei igéző szépséggé teszik. Sötét barna szemeiben arany és zöld pöttyök vannak. Sötétbarna haja természetesen hullámos kicsit, és ha sok időt tölt a szabadban, akkor a napfény vöröses színezetet ad neki. A haját többnyire leengedve vagy laza fonatban viseli, és csak nagyon kevés sminket használ. Többnyire egyszerű és laza ruhákat visel, de kifejezetten szereti a színes és a virágmintás ruhákat.





1704 tavaszán születtem Alaszka csodás, ámbár kemény vidékén. Akkoriban Alaszka még kevéssé volt ismert terület, de már fel-fel bukkantak kutatók, és persze kalandorok. Apám inuit indián volt, aki szerelemre gyúlt egy felfedező tudós kisebbik lánya iránt, aki viszonozta az érzéseit. A szerelmüket egyik fél családja se nézte jó szemmel, de ez őket nem érdekelte. Megszöktek, és mikor visszatértek anyám már várandós volt velem. A gyermekáldás meglágyította a konok családokat. A szüleim az indián táborban telepedtek le, mivel az inuitok sokkal befogadóbbnak bizonyultak fehér édesanyámmal, mint az angolok indián édesapámmal.
A szüleim szerelme olyan erős volt, hogy mindent túlélt, és tizenkilenc boldog évet éltek le egymás mellett boldogságban. A szerelmük legszebb bizonyítéka pedig a húgom, Sheron és én voltunk. Boldog gyermekkort mondhattam magaménak, hiszen minden léptemet szeretet övezte. Mindig szívemnek kedves emberek vettek körül, és végtelen türelemmel elégítették ki egyre csak növekvő tudásvágyamat. Már kislányként kiderült, hogy szoros kapcsolatban állok a szellemvilággal, ami angol édesanyámat először megrémítette, de apám türelmesen megmagyarázta neki, hogy ebben semmi rossz sincsen. Hiszen ez az ő családjában nem ritka képesség, mivel a nagyanyám sámánasszony volt, hogy messzebbre ne is vezessem vissza a családfát. Így hát apámat az sem érte váratlanul, hogy majd tíz évig beszélgettem a nagypapával, aki hat éves koromban halt meg.
Gyakran bóklásztam az erdőben, és hallgattam a szél nyelvén hozzám szóló nagy szellemet. Mindig is nyugodt gyermek voltam, aki képes volt egész nap elrajzolgatni a homokban, vagy az erdőt járni és olyan kérdésekre felelni, melyeket csak ő hall. Nem voltam egy átlagos kislány, és ez később sem változott meg. Sokat játszottam együtt Armandoval, akinek az édesanyja volt indián, méghozzá az én nagynéném, az édesapja pedig egy spanyol kalandor volt, Diago. Armandoval kicsi gyerekkorunktól jó barátok voltunk, és ha bajba kerültem, akkor egészen biztos volt, hogy abban benne van ő is, sőt mi több ő maga rángatott bele az egészbe. Olyan barátságot kötöttünk a sárban játszva, ami soha nem szakadt meg…sőt a mai napig szilárdan kitart.

Ahogy cseperedtem a képességeim egyre erősödtek, és erre Atanai, az egyik Őrző is felfigyelt. Alig múltam el tizenhat éves, amikor Atanai eljött apámhoz, akivel hosszasan elbeszélgettek. Az őrzők kiválasztottak, hogy a soraikba lépjek.
A tanulás folyamata lenyűgözött, ahogy három évvel később a kishúgomat is, akit szintén kiválasztották őrzőnek. Apánk nagyon büszke volt ránk, míg édesanyánk mindvégig aggódva figyelte a dolgok alakulását. Anyánk jobban szerette volna, ha otthon maradunk mellette, és majd idővel hozzámegyünk egy erős és bátor férfihoz.
Anyánk álma soha nem teljesülhetett be, hiszen sem én, sem pedig Sheron nem ment férjhez soha sem. Főleg, hogy a mi gyönyörű angol édesanyánk csupán tizenkilenc csontig hatoló telet bírt elviselni, de az emléke mindörökké él bennem. Tudtam, hogy más sorsot szánt nekünk, de végül megbékélt azzal, ami megadatott. Mindkét lánya az őrzők közé lépett, de csak az egyikünk maradt is az halála percéig. Az őrzők jól tudták, hogy különleges kapcsolatom van az állatokkal, sőt a farkasokkal is, hiszen születésemtől egy farkas közelében éltem. Már fiatal felnőtt fejjel tudtam meg, hogy szeretett unokatestvérem apja, Diego farkas, de ez sem moshatta el a sok közös emléket. Főleg úgy, hogy huszonnégy évesen az őrzők átadtak a farkasoknak.
Az őrzők és a farkasok már az elhívásomkor megállapodtak arról, hogy amint betöltöm a huszonnegyedik élet évemet átadnak a falkának, hogy átváltoztassanak. Általam kívánták szorosabbra fűzni a kapcsolatot farkasok és őrzők között. Már akkor elmondta Atanai, hogy miben állapodtak meg, és hogy ez mivel fog járni. Farkassá kell változnom. Először rémisztő volt számomra a tudat, hogy a fejem felett eldöntötték, hogy mit kell tennem, sőt egy éjjel el is szöktem Atanaitól. Időre volt szükségem, hogy gyászoljak, és hogy megtaláljam a saját ösvényemet.
Két napot töltöttem az erdőben a szellemeknél és a holt lelkeknél keresve vigaszt, mígnem olyannyira elcsitult a szívemben a vihar, hogy képes legyek józanul végig gondolni mindent. Tudtam jól, hogy okkal születtem a világra, és be kellett látnom, hogy az én utam az, hogy kapcsolatot teremtsek a két nép között. Nagy megtiszteltetés, hogy ilyen fiatalon ekkora feladatot kapok, és én büszke is voltam rá. Mikor visszatértem a tanítómhoz már készen álltam rá, hogy azzá váljak, akire az őrzőknek és a farkasoknak szüksége van. Így mikor huszonnégy évesen elértem a 2.szintet a mágiahasználatban tudtam, hogy eljött az idő.
Három farkas jött el értem a születésnapom éjjelén a patak parti ideiglenes táborunkba, ahova Atanai vitt. Még otthon elbúcsúztam Sherontól, és az édesapámtól, ami nagyon nehezen ment. Mindig is nagyon-nagyon közel álltunk mi hárman, és mikor végleg búcsúznom kellett úgy éreztem, hogy többé nem fog dalolni a lelkem nélkülük, de a nagy tettek nagy áldozatokat követelnek.
A szívem csak akkor lett kicsit könnyebb, amikor az egyik farkasban fel nem ismertem Diegot, aki megnyugtatott, hogy minden rendben lesz, és én hittem neki. A farkasok között nem csak ő volt régi ismerős számomra, hanem az én örök kalandor unokabátyám Armando is, aki időközben csatlakozott az apjához. Mind szívesen fogadtak, de igazán csak akkor engedtek közel magukhoz, amikor az atanerk beharapott, és közülük valóvá nem váltam. Armand maradt velem mindvégig, amíg a beharapás tartott, sőt az első átváltozásomkor is mellettem maradt még úgy is, hogy ezért majdnem meg kellett verekednie az atanerk. Armando soha nem változott, talán éppen ez volt az oka, hogy néhány évtizeddel később el is hagyta a falkát, és csak néha-néha jött vissza, hogy meglátogasson.
Egy napon Armando maga jött el hozzám apám halálának hírével remélve, hogy vígaszt nyújthat nekem a jelenléte, de addigra én már értesültem a fájdalmas eseményről. Apám szelleme maga jött el hozzám, és megesküdött, hogy ha már életében nem lehetett velem annyi ideig, ameddig szeretett volna, akkor halála után hozzám köti szellemét, hogy végig elkísérhessen utamon bármilyen hosszúra is nyúljon. Így történt, hogy szerető atyám a védőszellemem lett, és azóta is elkíséri óvó tekintete minden lépésemet.
Jól alakult a sorom a falkában, és mivel könnyen tanultam és hamar beilleszkedtem egyhamar ismét sok barátom lett. A falka épp úgy megbecsülte a képességeimet, mint az indiánok gyermekkoromban, vagy az őrzők. Valójában mindig jó életem volt, és szerető barátok vettek körül. Szerencsés ember, vagyis farkas vagyok immáron több, mint háromszáz éve.
Idővel a falka szerves része lettem, sőt anernekké léptem elő. A falka lett a családom, amiért minden nap munkálkodom, és akikre erőm szerint vigyázni igyekszem. Gyakran keresnek nálam vigaszt az újonnan beharapott farkasok, és kérik a segítségemet, hogy segítsek nekik rátalálni a saját ösvényükre. Boldogan segítek mindenkinek, aki csak hozzám fordul, és persze igyekszem valamiféle értelmes párbeszédet kialakítani a két falka és az őrzők között. A munka az évekkel nem lett kevesebb, se könnyebb, főleg, hogy a fiatal őrzők többsége csak meséket hallott rólam.
Mostanság alakult csak úgy, hogy szükségét éreztem annak, hogy kicsit kilépjek a világba. Korábban mindig a legjobban védelmezett nősténye voltam a falkának, és ez ma sincs másképpen, de már van egy saját kis virágboltom. Persze mindig nyüzsög körülöttem egy-két farkas, de ez nem is baj, hiszen majd három évszázada csak a falkámnak élek, és már nem is tudnék meglenni nélkülük. Valahol minden farkast a kicsinyemnek tartok, mivel az élettől soha nem kaphattam meg az oly nagyon vágyott gyermeket, de nem bánkódom e miatt, hiszen annyi minden mást kaptam tőle.
Ma is a béke ösvényén haladok, amelyen sok éve elindultam. Ma is használom mágikus képességeimet, melyeket még Atanaitól tanultam, és még mindig őrzőm a szívemben a családom és a régi társaim emlékét. Három évszázad alatt a kelleténél jóval több dolog válik emlékké, és néha úgy érzem, hogy már csak én nem változom, de talán éppen ez a dolgom, hogy változatlan maradjak egy örökké formálódó világban. Biztos pont a zűrzavarban. Egy örök anya, akinek a karja között minden kölyök megpihenhet útja során.