- Kár, pedig érdekes dolgok történhetnek olyankor. – villantottam rá egy ártatlan mosolyt, hiszen érdekes fogadásokat lehet kötni a versenyzéskor is, de ha nem, hát nem. - Miért ne lenne? – kérdeztem meg mosolyogva, hiszen mindig is imádtam a szavakkal játszadozni, összezavarni az embereket, míg az értelmet keresik, addig senki se figyel a lényegre, vagy éppen az enyves kezekre, ahogyan egy kicsit vadabb ruha és mosoly könnyedén veszi el az emberek eszét is. Megvannak a praktikák, amiket sose voltam rest bevetni. Most pedig tökéletesen jól esik szórakozni ezzel a lánnyal, mert miért ne? Ha nem tetszik, amit kap, akkor tudja merre kell elsétálni szerintem, de ha már jelenleg Lioval nem játszadozhatom, akkor játszadozom mással, szerintem ez annyira nem bűn. - Csak nem tapasztalat? – sokat sejtető mosoly, pillantás, majd megrázom a fejemet, hiszen én nem élek ilyennel. Bilincseltem már férfit az ágyamhoz, de hát annak se lett szép vége, kissé bekattant, mint akinek a seggét éppen bolhák csipkedték volna, vagy nem is tudom mi lenne a jobb szó rá. Érdekes lesz újra találkozni is vele, már előre várom. Főleg a kisműsor után. Szívesen felhívtam volna, hogy mennyire szánalmas volt és mennyire vak, hogy miként tapicskolt a szegény nő szívében, pedig aztán neki van mit a tejbe aprítani. Az élet egészen kegyes volt vele ilyen téren, mármint a nővel, nem pedig a hímmel. Valakinek néha kicsi jut. Mosolyogva figyelem a lányt, hiszen jól szórakozom. Lehetne jobb társaságom is, akár már itt se lennék, hanem valami fülledt kis helységben, de most a többieknek várniuk kell. Ott néztem ki magamnak, így még egyelőre ki is tartok. Főleg akkor, amikor látom az íriszeiben azt, hogy irigyel. Ohh, ha tudnád, hogy milyen sötétség lappang mélyen legbelül, akkor nem irigyelnél ennyire drágám… De ostoba se vagyok, hiszen minek teregetném ki a lapjaimat? Sose voltam olyan, a tiszta játszmákban semmi poén nincs, de annál több a másikban. Izgalom, kaland és talán néha veszély is. Tetszik a lelkesedése, még ha nem is ez teljesen az én világom ez az egész, de egyszer élünk és a színjáték soha nem ér végett, ahogyan most se. Csatlakozom hozzá, s ahogyan ő, úgy én se vagyok rest bevetni a csípőmet a táncba, sőt! Néha egészen pimaszul közel kerülök hozzá is, mintha csak szórakozni akarnék vele, játszadozni, ahogyan a nézőinkkel is, hogy erről már lekéstek, mert mi jól megvagyunk egymással. Persze erről szó se volt, de ha már szórakozunk, akkor azt tegyük jól. A kezem néha a másik nő testére siklik, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, de aztán a zene vált és úgy kezd megváltozni ő is. Hirtelen nem értem, hogy mi történt vagy mi lehet a dolog mögött. Inkább picit hátrálok, hagyom, hogy elsétáljon, a tömeg újra összezár és nem is kell több, hogy egy pasi keze érintse a csípőmet és vonjon magához. Mosolyogva fordulok meg, majd amikor megcsókolna, akkor ujjamat az ajkára teszem, majd könnyedén hajolok a füléhez. – Túl nagy falat lennék, életem. – s azzal a lendülettel magára is hagyom, hogy az ismeretlen nő után menjek. De mielőtt helyet foglalnék szerzek valami ütős italt is és a nő elé tolom. – Ez segíteni fog. Zsebkendőm nincs, de szalvéta akadt. – mi a francért foglalkozom ennyit vele? Nem szokásom. Talán tényleg ennyire unatkoznék, hogy megtépázott őzikékkel foglalkozom?
- Igen, túl érdekesek. Nem szeretnék négykézláb, fehérneműben vagy anélkül távozni. Se versenyivás után versenyt hányni a női mosdó előtt, ahová a kígyózó sor miatt nem jutok be. Ez a nőstény kiszámíthatatlan és már most érzem a veszélyességét. Nagyon fura, pont olyan, mint a vad punkok. Élesek a fogai, halált hozhat, de éppoly vonzó. A szabadsága vonzó. Én nem vagyok szabad. Sose voltam és csak egyre szorosabbra húzom magamon a bilincset. - Ne mondd, hogy nem próbáltad... Valahogy nem hiszem el róla. Ellennel jó volt és elképzelem őt is, ahogy engem korbácsol vagy én bilincselem meg és teszek vele, amit jónak látok. Hú, ez nagyon izgalmas gondolat! Meglepő, hogy valami ennyire be tud indítani. De hogy ő miért van még velem, azt nem tudom. Szerintem nem a két szép szememért. Játszadozik, ezt érzem, ezt éreztem rajta, mikor bejött. A táncunk csak még jobban feltüzeli az érzékeket és talán ez vezet ahhoz, ami nálam a búbánatban csúcsosodik ki. Túl komolyan vettem, hogy nekem járhat valami jó és élvezetes. Ezt rég el kellett volna felejtenem. Hülye vagyok. Nagyon. Pedig Honore érintései olyasmit indítanak el, amit ő is megérez. Egy farkas előtt nincsenek ilyen titkok. Azt érzem, hogy még közelebb akarom tudni, el akarok benne merülni és sose engedném el. Amikor kifakadok, még látom a meglepettségét. Én se erre számítottam. Barom vagy, Gloria, ne higyj a bolond fejednek! Ahogy a könnyeimet törölgetem, látom, hogy a smink is lejött. Letörlöm már az egészet, hadd látsszanak a táskák is, amik a sok álmatlan éjszakától egyre jobban előjönnek. És látom Honore-t is. Egy pasit hülyít. Hogy meri? Az előbb még velem... Féltékeny vagyok? Nem. Csak teljesen hülye. Hülye, hülye. Legszívesebben az asztalba verném a fejemet. Nem hallgat rá a szívem. Reménykedve nézem, hátha nem húz el mással, egy belevaló fickóval, aki feledteti vele a rinyáló csajszit. Ahogy a nőstény ott hagyja a pasast és visszatér hozzám, már tudom, miben utazik. - Hű, ez igazi égetett szesz! Köszi, aranyos vagy. Én meg nagyon gáz. Remélem, nem haragszol. Teljesen őszintén szólnak a szavaim és úgy nézek rá, mint aki a megváltást várja. Hálás vagyok, hogy törődik velem. Nem kellene így tennem. Basszus, a mai este legyen egy igazán bolond este! Fogom a piát és húzóra leküldöm. Nagyokat pislogok, mert ez azért durva volt. Azt hiszem, abszint, a legerősebb fajtából. Megtörlöm magam a szalvétával és elkapom a nőstény kezét, ha tudom. Rámosolygok. - Honnan jöttél te? A mennyből vagy a pokolból? Nem tudom eldönteni, de... Érzem, hogy nem kéne. Se csinálni, se mondani. Csücsörítek, csókot intve és kimondom. - Vigyél magaddal... Elég ebből a hülye világból! A zenekar közben befejezi, hálálkodnak, élvezik a hujjogást és a tapsot. Valaki int neki, hogy nem lesz idő visszázásra, ennyivel kell beérniük. Vége a koncertnek és jön a diszkó, sokkal vadabb zenével. A fejemet ingatni kezdem és megkocogtatom az üres poharat. - A következőre a vendégem vagy! - sikítom, hogy túlkiabáljam a dübörgő hangzavart. Ha jön velem, akkor kikérem neki a pultnál, akármit is szeretne. Magamnak pedig még egy barna sört rendelek és egy görög ouzo-t. Kettőt. Hármat. Ez most az én köröm és egymás után tűnnek el bennem a piák. Büszke vagyok magamra és a világ annyira dülöngél, hogy mindjárt szét is esik, a fejemmel együtt.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Talán használtam, ahogyan az se kizárt, hogy nem olyan módon, mint te azt hiszed… - pillantottam rá egy sokat sejtető pillantás keretében, de még se árultam el semmit se. Használtam már bilincset, de nem olyan értelemben, ami esetleg az ő fejében végig futhat. Sok mindenhez volt már szerencsém, de a bilincset inkább meghagyom arra, hogy másokat tudjak kínozni. Például vele kikötni valakit, akibe egyre inkább az ezüst miatt mélyebbre ég, vagy csak úgy hagyni napokra megrohadni, hogy az elméje állapota elvesszen. Megvan mindennek a maga szépsége, de talán ahhoz a világhoz túlzottan is ártatlan egy a nő. Vagy éppen elég csak a Lesterrel való találkozásra gondolni, hiszen ott se azért kapta a bilincset, mert arra gerjedtem volna, hanem inkább másabb fajta játékokba vándoroltunk. Éreztem azt, hogy milyen hatással van rá a közelségem, vagy az ujjaimnak a játéka az oldalán, vagy éppen a kezemnek az érintése. Egy felől hízelgő volt, hogy sikerült ennyire könnyedén áttörni a falakat, de ha arra számít a kicsike, hogy bármi komolyabb jöhetne ebből, akkor ki kell ábrándítanom. Szórakozni szeretek, élvezni az életet, de lekötni magam… Egyszer megtettem és annak se lenne jó vége, ahogyan vélhetően most se, hiszen ha valaki mellett túl sokáig élsz, akkor az túl sokat is fog tudni rólad, én pedig azt nem szeretem, így a halál az egyetlen opcióként létezik számomra egy hosszabb kapcsolatból való kiszállásból. A férfival is szórakozom kicsit, de most könnyedén koptatom le, talán majd máskor hódolhatunk egy tüzes és búja találkozásnak, de most valaki mással foglalkozom. Játszadozom, hiszen nagyon is tetszik, hogy nem olyan könnyedén dobná le a ruháit, azt hiszem részben ez az egyik ok, ami miatt még nem fordítottam hátat neki a kiborulása után se. A többi meg inkább maradjon titok, hiszen imádom a titkokat és én keverni a lapokat. - Aranyos? – kérdeztem vissza egy kisebb nevetés közben, majd a sajátomat pillanatok alatt lehúztam. Csak a szamár iszik magában, közülünk meg egyikünk se volt az. – Haragudni, miért is kellene? - vontam fel kicsit a szemöldökömet, hiszen nem voltunk egy pár. Most találkoztunk, igaz, hogy ha bőgni akar, akkor ahhoz az én vállaim rohadtul nem passzolnak, de szerintem erre ő is hamarosan rá fog jönni, ha eddig nem tette volna meg. Érzések egyesek számára gyengeséget jelentenek, míg mások számára haszontalanok. Én talán utóbbiba tartoztam, mert se mások érzése nem érdekelt, se azt se hagytam, hogy én túlzottan érezzek valamit. A kötetlenségnek is megvan a maga szépsége, még ha sokan ezt inkább szenvedésnek is élik meg. Nem rántom el a kezem, pedig könnyedén megtehetném, de inkább csak kíváncsian fürkészem őt, még ha a legtöbb esetben törne is az illető keze... Ravasz mosolyra húzódnak az ajkaim, amikor meg meglátom a cuppanását, akkor csak elnevetem magam, majd könnyedén igazítom meg a hajamat. A lépésem igazán kecses, de ugyanakkor veszéllyel teli is. Könnyedén szorítom be a pult és közém, miközben a kezeimmel a pulton támaszkodok meg. - Számít az, hogy honnan jöttem? Inkább az a lényeges, hogy itt vagyok, nem? - a hangom könnyedén szelte át még a tapsvihart is és az egész őrjöngést, ami körülöttünk volt. Kicsit közelebb hajoltam hozzá. – Minden angyalban van egy kisördög, míg minden ördögben van egy angyal, így nehéz lenne megmondani, hogy honnan is jöttem, vagy miért vagyok itt... – a leheletem könnyedén simogathatta a nyakának a vonalát, majd mosolyogva pillantottam rá. – Vigyázz mit kívánsz, mert talán amit menynek hiszel az a pokol lesz… - tettem még hozzá mosolyogva, majd pedig könnyedén ajándékoztam meg ajkaim játékával, mintha csak még inkább a bűvkörömbe akarnám vonni őt, hogy akár még nagyobb romlást is hozhassak el számára. Ki tudja, hiszen még magam sem tudtam, hogy mit akarok vele tenni. Utána pedig könnyedén dőltem neki a pultnak, miközben vártam rá, hogy visszatérjen. - Csak nem ennyire sokkolt valami, hogy ennyit iszol? – érdeklődtem könnyedén, miközben vöröslő körmeim könnyedén koppantak a pohár falának.
- Valahogy nem hiszem el, hogy rendőr lennél... A fejemben persze egész másfelé indulnak el a gondolatok. Kínzáshoz is tökéletes a bilincs és ebből a nőstényből ki is nézem, hogy arra használta. Roppant intelligens, változékony és kiismerhetetlen. Nem tudom, ő hat-e rám így, őt akarom-e tudat alatt utánozni. Tény, hogy lenyűgöző a szabadsága. Elég fura módon mutatom ki, bömbölve és megölve a bulit. Szerintem felkeltettem az érdeklődését, ezért van még itt. Szórakozik velem. Egy részem nagyon is vágyik rá, hogy a szórakozás kellemes részét átélje. Egy másik részem pedig fél a lehetséges kimeneteltől. Annyira sok mindent várok és szeretnék, hogy lassan elveszek a gondolataimban. Le kell tisztítani a sakktáblát és ezt most a piával teszem meg. Egyszerűsödöm. - Az ellenkezője akarsz lenni? Hát nem csinálod túl jól. Érzem benne, mennyire gonosznak és vészjóslónak akarja mutatni magát. Csak olyan partikurvásan. Én inkább a szebb részekre figyelek. Vagy nem élvezte annyira a táncot vagy más dolgok sokkal fontosabbak neki. Lehet azért haragudni, ha beindul a parti és valaki agyoncsapja. Itt akadhatna más partner is, de attól még szar érzés, mikor ezt megteszik az emberrel. Érdekes. Nem válaszolok, csak mosolygok egyet, fáradtan és sejtelmesen. Nem vesz komolyan. Nekem se kéne elhinnem őt. Talán itt sincs. Érzem, hogy belesétálok valami végzetesbe. Meg is mondtam, hogy nem érdekel. Ez egy őszinte este lehet. Hosszú ideje nem volt részem olyanban. - Számít. Én a hegyről jöttem le, hogy dombra menjek, de maradtam a lejtő alján. Lehetett volna tök szuper életem. Az MI5-nál nagyon becsültek. Először visszautasítottam az elhívást. A másodikat már nem. Mindenkiben csalódnom kellett, a családomban, a mentoromban, abban, akivel ha nem is szerettük egymást, de egymáséi voltunk, egy darabig, sokszor. Maradt a meló. Dögunalom és kilátástalan. Mint egy növény, olyannak érzem magam néha. - Nagyon örülök, hogy lenéztél ide. Mosoly most nincs. Ezt komolyan mondtam és mivel még semmit nem értem el, annyira nem is örülök. Inkább várom a folytatást. A fülembe súgja, lihegi a gondolatait. El akar rettenteni? Fenyeget? Meg akarja mutatni, hogy vele nem lehet azt tenni, amit ő tesz másokkal? Ért a titoktartáshoz. Én is. Félek, hogy ma este el fog járni a szám. Nem kéne. Inkább őt kéne vallatnom. Egyre jobban érzem azt, hogy elindult a leépülésem. Már nem vagyok olyan jó informátor. Nem merek rendesen kérdezni. A gyávaság tengerébe fogok belefulladni, magányosan, egyedül halok meg ott a meg nem tett cselekedetektől üldözötten. - A pokolban úgyis jobb a buli és több az ismerős. Ahogy az ajka eléri az enyémet, teljesen lángolni kezdek. Mikor csináltak ilyet velem utoljára? Ha szívtelen csók, az se zavar. Színjáték is lehet, a lényeg, hogy jólesik. Elkeseredetten kapok az érzés után. Be vagyok szorítva ide és rámarok a derekára. Amikor eltávolodik, nézem egy ideig, a szemeit, a száját. Aztán megyek piát kérni. Meglepem. Dupla whisky-t hozok neki és egy ugyanolyan barna sört, mint magamnak. Plusz még két tequilát, hogy ő is kapjon annyi rövidet, amennyit én felhajtottam még fizetés közben. A visszajáróra várva már eltűnt bennem két pohár. - Engem kevés dolog sokkol. Felejtsd el, amit láttál! Odatolom elé az összes piát. A körme fantasztikus. Én is növeszthetnék ilyeneket. Kicsit jobban odafigyelhetnék az öltözködésemre, a hajamra. Saját magamra. De minek? Rövid az élet. Legyen is az, nem kell nyújtani. Ma este hiszek abban, hogy jó lesz. Az előbb még nem ezt mondtam, de kipróbálom, hogy mi van, ha tényleg elhiszem? Szükségem van rá. Az utolsó rövid is eltűnik és nagy koppanással csapom le a poharat. A plafon felé mutatok és visítással jelzem, mennyire élvezem a társaságot. - Te, figyelj, Honore, drága szívem! Tényleg létezel? Itt állsz előttem vagy csak valami kivetülés vagy? Hallucináció? Jelenés? Szellem? Egy ufo? Huúúúú? Kipattant szemekkel nézem őt és elkezdek körözni a kezeimmel. Közben az X-akták főcímzenéjét éneklem hamisan, de felismerhetően. Először csak az arcom előtt, aztán az ő arca előtt és végül megfogom a nyakát. A kezem hideg a sörtől. Nézem, nézem. El fog szaladni? Semmivé foszlik? Hús és vér. Amit érzek, elég nekem. Behunyom a szemeimet és így hallgatom, így várom, ami következik. Mintha szétesnék, több darabból állnék. Nem tudom, hogy ki vagyok. Már nem is akarom tudni. A zene csak rásegít, szinte érzem, ahogy forgácsol.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Nem feleltem semmit se arra, amit mondott, hiszen felesleges lenne. Szerintem már a kinézetem is eléggé árulkodó, hogy nem vagyok rendőrnő. Már csak az kellene, a legtöbb nő, aki rendőrnek áll alig ad valamit magára, ritka a kivétel. Én pedig szerettem könnyedén elérni bármit a külsőmmel. Néha talán már túl könnyű is volt. - Sose mondtam olyat drágám, hogy az ellenkezője akarok lenni. – pillantottam rá mosolyogva, miközben lassan benyálaztam a vöröslő ajkaimat, mert úgy éreztem, hogy kicsit száradtak. Ohhh, sok minden lehet az ember, de ha ő nem hiszi el azt, hogy maga az ördög áll előtte, akkor az csak számomra jó. Mekkorát fog szegény esni megint, ha rájön arra, hogy magával az ördöglányával találkozott és a legtöbb dolog csak a képzeletében létezhet. Vajon, ha tényleg őrző, akkor mennyire fogják díjazni azt, hogy egy kóborral látják eléggé félreérthetően? Eleve nem sokan szeretik azt, ha egy nő a nővel érzi jól magát. Nálam ilyen gond nincs, hiszen nálam mind a két nem játszhat. Bár a nők ritkábban jutnak olyan közel hozzám, mint egy férfi. Egy csók meg nem a világvége. - Mindenki ottmarad, ahol maradni akar, vagy ahol kényelmesebb neki. – sose állnék meg a lejtő vagy éppen a domb aljában. Annál azért több bennem a tűz ilyen téren is. Sokáig nem vettek komolyan, emiatt valaki meghalt, majd a másik pedig uralni akart. Gyűlöltem a teremtőm apját is, maiért fogja lettem félig, de néha megéri türelmesnek lenni, hogy utána még szélesebb élvezettel nézd végig azt, ahogyan haldoklik, mint egy partra vetett hal. Kár, hogy nem lett filmre vélve, mert igazán szép volt az a csata, de hálám örökké üldözni fogja, hiszen rávilágított arra, hogy az egykor ismert hím nagyon is él. Pontosan az, akinek az életét még nem vettem el, ahogyan a többiekét már igen. Ő van soron, de előtte még azt akarom, hogy szenvedjen, hogy ne legyen nyugta, amíg itt vagyok. Csak egy sejtelmes mosollyal felelek arra, hogy örül annak, hogy lenéztem ide. Mindenki ezt mondja, utána meg mindenki átkozza azt a percet, hogy megismertek, hogy nem sétáltak el akkor, amikor lehetőségük adott volt. Pedig én mindenkit figyelmeztetek, de sose hiszik el. Ez a baj a mai népséggel. - Sokan ezt hiszik, pedig nem így van. – kacsintok rá, hogy utána könnyedén játszadozzam vele. Első pillanatban talán nagyobb kihívást láttam benne, de annyira könnyedén érinti meg a csípőmet, hogy kezdtem azt hinni, hogy vagy túl vagyok mások hülyítésében, vagy tényleg ennyire naivvá vált a társadalom, hogy tényleg képesek hinni annak, amit látnak és nem nézni a látszat mögé. - Az ember sose felejt el semmit se, még akkor se, ha azt mondja, hogy igen. – a poharamat közben könnyedén emelem koccintásra, hogy a rövideket lehúzzam elsőre, majd utána jöhet a wisky. Mindent a maga idejében. - Csak a képzeleted szüleménye vagyok, azért vagyok, hogy végre élni kezdj, vagy talán azért, hogy elpusztítsalak végleg… - suttogom neki, amikor pedig a kezem nyakamra siklik, akkor kihívóan nézek rá, hogy vajon megmeri-e azt tenni, amit én tettem korábban, vagy tényleg picike hal-e még. A kezem pedig könnyedén siklik pontosan olyan helyen végig a nadrágján, ahol nem illene, de pont leszarom, ahogyan az se túlzottan érdekel, hogy esetleg mennyire fog a földön kikötni, ha rájön arra, hogy az egész csak egy játék volt. Az se biztos még, hogy ketten fogjuk elhagyni ezt a helyet. Nálam sose lehet semmit kézpénznek venni, főleg nem egy ilyen.
- Egész este arról beszélsz, hogy mit nem mondtál. Nekem is sok minden van, amit nem mondok ki. Ahogy megnyalja a száját, én is megtenném, de... Nem tudom, mi van velem. Valami nem jó. Teljesen meg vagyok zavarodva. Nem szoktam én ilyen lenni. Egyszer azt mondom, össze kéne szednem magam, egyszer meg azt, hogy jöjjön a halál, de most azonnal. Vagy a kéj és a féktelen szórakozás. Amiből úgyse lesz semmi, csak nagy koppanás. Pont ezt akarom. Tisztán kirajzolódik a piától ködös agyamban, hogy kívánom a megaláztatást. Azért félek tőle, mert akarom, mert tudom, hogy az jár nekem. Én is durván bánok magammal. Ez a sorsom. - A hülye picsa gyenge és nem meri kezébe venni a sorsát. Aztán csak panaszkodik, mintha ő semmiről se tehetne. Egy áldozat az élet oltárán. Ugye? Tudom, mit fog mondani. Ezt ő nem mondta. - És te? Maradsz az úton? Felfelé tartasz? Vagy fel és le? Akármit mondhat. Hihetetlenül vonzó nő, olyan, amilyen én sose leszek. Egyszerűen belülről fakad valami, ami olyan, mint a légypapír. A lelkéből ered. Ami meg az enyémből ered, az csak taszító. Egy rakás trágya a légypapír ellen. Nagy küzdelem... - Úgy mondod, mintha Lucifer már megdugott volna... Tudja, hogy ejtsen kétségbe. Már rég leesett, hogy csak szórakozik velem. Azt akarom, hogy minél tovább szórakozzunk, menjen el addig a pontig, ahol a legnagyobb fájdalmat okozza nekem. Akár nyilvános megaláztatást, akár egy szimpla szívtiprást. Bármit. Csak tegye meg. Olyan bástyát építettem magam köré, hogy alig értek komoly élmények. Na, ez az lesz. Honore megadja és talán ő se tudja, hogy pont erre vágyom. - Jó, akkor beszélgess ezzel a buta libával, aki a béka segge alatt érzi magát és egy rakás szerencsétlenség. Vagy hagyd faképnél, hogy sírjon magában. Egyre jobban kinyitom én is a számat. Unom, hogy játszadozom vele. Mindent elé tárok. Nem kéne, ezt mondja az agyam. A szívem meg pont arra vágyik, hogy kiteregessek. Bezárkóztam és lenyeltem a kulcsot. Most meg a torkomban turkálok utána, persze, hogy fájó és durva dolog. Honore nem fogyaszt olyan gyorsan, mint én. Már várom a következő kört, mikor ő még hagy magának. Nem tudom, hogy ilyen ínyenc-e vagy csak engem akar leitatni. - Hahhh... Olyat sóhajtok, hogy a mellkasom hatalmasat emelkedik. Nagyon melegem van, két ujjal fogva megrázom magamon a pólót, mint a porrongyot. A hajamba is beletúrok és a pultra könyökölök. Figyelem a nőstényt. A nyakát kapom el, úgy érintem meg, hogy nincs titok. Meg merem tenni? Mi történhet? Pofon vág? Fellök? Legyen. A keze még kényesebb területekre indul. Eltalált egy kapcsolót, most gyújtotta be igazán a kandallót. Lángol a tüzem, ég a fejem. A piától eleve kipirosodtam, ez még rátesz egy lapáttal. Közelebb lépek hozzá, a lehető legközelebb, ha engedi. Nem próbálkozom csókkal, csak az arcát simogatom. Rámosolygok. A szemei közt játszanak a szemeim és én is odahajolok a füléhez, ahogy ő tette velem az előbb. - Nos, árnykép, vágyaim megtestesülése vagy legbelső félelem, tedd, amit tenned kell. Ölj vagy űzz az élet mezejére. Mindegy. Teljesen mindegy. Érezheti bennem, hogy úgy van, ahogy mondtam. Leegyszerűsödtem odáig, hogy kimondom: nekem már befellegzett. Feladtam. Jöhet akármi. Ha Honore azzal akarna szórakozni, hogy elvesz valamit, amit én nem akarok elveszíteni, most nem jó helyen próbálkozik. Úgy érzem, nincs mit veszíteni. Hirtelen mozdulattal átkarolom, a hátát és a fenekét fogom meg. Most jöhet a csók. Vagy az ökölcsapás a szemem alá, fellökés. Belecsaphatja a fejemet a pultba és folyathatja a véremet, ehhez a számhoz, amit most beraktak, úgyis illik. Mindegy. Teljesen mindegy.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Csak felvonom kicsit a szemöldökömet a válaszát hallva és kicsit talán nem helyeslően rázom meg a fejemet. Arra még nem gondolt, hogy az egész csak egy megtévesztés és arra vagyok kíváncsi, ha ezt mondom neki, akkor miként reagál, vagy éppen mennyire kezdene el faggatni. Igazából mindegy is, mert nem én fogom felhívni erre az aprócska tényre a figyelmét. Apró sóhaj, ennyi a reakcióm és kicsit talán saját tőrömbe is dőlök, vagyis inkább helyette a piát választom. Sose szeretem az ilyen önsajnálkozó embereket, szerettem mindig is átformálni őket, de most semmi kedvem az ilyen macerához, meg szerintem ő már beletörődött ebbe az egészbe, így értelme se lenne. Nem tudod annak a fejét kihúzni a vécéből, aki nem akarja ténylegesen. - Miért ne maradnék? Az meg totálisan más kérdés, hogy pontosan én milyen úton is járok. – villantottam egy mosolyt, majd a hajamat a vállam mögé ejtettem, hogy utána a tekintetemmel már ne csak őt tiszteljem meg, hanem sokkal inkább a helységben lévőket is ismét szemügyre vegyem. Talán sokan nem értik, hogy mit is keresek ez a csaj mellett. Pedig egyszerű, játszadozom, de nem sokáig, hiszen hamarosan Hamupipőke távozásának is eljön az ideje, vagy majd meglátom. - Ki tudja, talán Lucifer már régóta köztünk jár. – pillantottam rá egy sejtelmes mosoly keretében, hiszen az egykori férjem simán lehetett volna maga az ördög is, de erről pont nem neki tartanék kiselőadást, meg ha annyira emelvényen akarnék állni, akkor az nem pódium lenne, hanem sokkal inkább másabb. Hiányzik kicsit az egykori bárom, de hát vannak olyan dolgok, amiket muszáj felégetnünk magunk mögött, ahogyan azt is. - Nem unod még? – csak ennyi az első reakcióm, miközben talán kicsit ingerülten koppannak a körmeim a pulton és láthatja azt, hogy nálam ez rohadtul nem nyerő. – Ha saját magadat nem tiszteled, akkor mások se fognak, s ha ennyire szarnak látod az életed, akkor miért nem vetsz véget neki? – talán kegyetlenül csendül a hangom, de vannak olyan dolgok, amiket én se viselek. Ez pedig pontosan ilyen és talán még szerencsés is lehet amiatt, hogy csak szavakat kap, mert ha nem itt és nem egy idegen városban futunk egymásba, hanem mondjuk az egykori báromban, akkor eme szavakat már félholtan hallhatná, vagy meg se kérdeném, csak elvenném az életét. A legtöbb sajnálkozó arra vár, hogy csoda történjen, de a csoda sose magától jött, ahogyan a halál se. Várhatunk rá, de ha tényleg ennyire nehezen viseli azt, hogy lélegeznie kell, akkor legalább ahhoz lehetne elég bátor, hogy saját magát fossza meg, de vélhetően még ahhoz is gyenge… Inkább csak odaadná másnak, mint egy darabka csontot a vérebek elé dobnak. Látom és érzem is azt, hogy milyen hatással vagyok rá, vagy a korábbi tetteim, de arcom eléggé semmit mondóvá változik, hiába érint meg, szinte meg se rezdülők. Inkább csak arra koncentrálok, hogy amikor távolabb lép, akkor a szíve ne az ujjaim között maradjon, hiszen ami ebbe a kicseszett világvégére hozott, azt még nem végeztem be és nem pont miatta akarnék két perc múlva már órákra innen járni. Nem, előtte még egy nagyobb hal életét is tönkre akarom tenni. A keze se túlzottan érdekel a fenekemen, de amikor Gloria közelebb és ajkaival csókra vesz rá, akkor ha nem is egyből, akkor de végül belemegyek, de a végét ő járja, meg hiszen alsóajkába vájódnak a fogaim, hogy a vére kiserkenjen, majd pedig a pulthoz szorítom. - Szórakozni akarsz? Másnak a kezébe adni az irányítást, mert gyenge vagy? Nem tudod megtenni azt, ami igazán érdekelne? Ami miatt a szíved újra dobbanna? Akkor dobd el az életedet, de abban ne számíts rám, hogy másnap reggel a könnyeidet töröljem, mert olyat tettél, ami miatt csak még elcseszettebbnek látod az életet. Ne fogd a piára, ha bármit is teszel, de végre, ha kihúztad a seggedből a fejedet, akkor megtalálsz… - mondtam neki kissé keményem, miközben a kezeit a pulthoz szorítottam mellettünk, de ebből senki se láthatott semmit. – De szerelmet és mentőövet ne várj tőlem, nem az én műfajom, ahogyan mások könnyének a törölgetése se. Élvezni az életet, az már inkább, kislány. – súgtam végül a fülébe, majd a következő pillanatban könnyedén kaptam fel a táskámat, hogy utána hátra arcot csináljak , ha csak valahogy nem akar megállítani. Ohh, érdekes lány, ez tény, de az önsajnálat rohadtul nem fekszik nekem és félő, hogy a reggelt nem élné meg mellettem, ha még többször hallom tőle azt, hogy mennyire is elcseszett a szegény nebáncsvirág, hiszen nem csak az ő életét cseszték el. Csak valaki erősebb lesz inkább, míg más csak hagyja azt, hogy az tiporja meg, aki csak akarja, mert gyengék, mint… mindegy…
|| Ha nem olyat írsz, akkor ez részemről záró lenne és köszönöm a játékot, nagyon élveztem! S bármikor benne vagyok akár egy folytatásban is!
Informátor létemre nem vagyok képes kérdezni. Orvoshoz se kell menni. Diagnosztizáltam magamon a depressziót és nem túl jó módszerrel kezelem. Időnként erőt tudok venni magamon, most nem megy. Nem fogok meggyógyulni. Tudom, hogy esélyem sincs rá. Pedig akarok. Hiába akar repülni az ember, akármilyen erősen hisz abban, hogy sikerülni fog, nem érdemes leugorni a Szabadságszobor tetejéről, mert kap egy szép nagy, fekete cipzáros zsákot maga köré. Sóhajra sóhaj, piára pia. - Hát jól van. Azt hiszem, jobb lenne otthon egyedül inni. Mint az ökör. Csak rosszabb lesz, ha így megyek mások közé. Részegen kihallgatni egy kóbort. Ezt én komolyan gondoltam? Brr... Már ő is unja, látom rajta. Engem mindig megunnak. Ahogy én is magamat. Olyan ez, mint a szag, amit a vérfarkasok megéreznek. Látni rajtam, milyen életet élek. - Talán én vagyok. Vagy te vagy az. Tettem olyanokat, amik miatt illik rám az ördögi jelző. Lehet, hogy abba az időszakba kéne visszatérni. Akkor még hajtott valami, el akartam érni bizonyos célokat, terveztem és tettem értük. Áhh, minek ismételjem magam? Akkor se lett jobb, mikor elintéztem mindenkit, aki ártott nekem. Közönyösen nézem a nőstény koppanó körmeit, aztán a szemeibe bambulok. Vége a partinak. - Talán igazad van. Szar az egész, így van. Próbáltam már pontot tenni az i-re. Számba vettem a csőre töltött pisztolyt. Bedugtam a hajszárítót, teleengedtem a kádat. Még halálos mérget is szereztem. Kést nyomtam a hátamhoz. De egyiket se csináltam végig. Elkeseredetten tettem le mindent, amivel megpróbáltam véget vetni az életemnek. Kell egy nagy lökés. Mégse volt annyira szar az életem, hogy eldobjam? Nem, én vagyok annyira szar, hogy már ezt se tudom megcsinálni. Honore mondta ki a mai este legértelmesebb mondatát. Lassan, bátortalanul próbálkozom és amit kapok, az engem igazol. Hát persze. Elkapom a fejemet és az alkarommal megtörlöm a számat, amit megharapott. - Te...megharaptál. Mire is számítottam? Sikerre? Semmi értelme nem volt és ezt már az elején is tudtam. Egy kis harapás, ennyi. Okos nőstény. Hagyom, hogy a kezével lefogjon. Azt érzem, hogy ez a helyes. Ezt érdemlem. - Sajnálom, hogy kellemetlen perceket okoztam neked, Honore. Azt hiszem, többet nem találkozunk. Legyen jobb estéd! Ennyit vagyok képes kinyögni. Kiismert engem és szerintem ő is nehéz múltat tudhat maga mögött. Érti a gondolataimat, a tetteimet. Szembe tudott fordulni az önsajnálattal és fel tudott állni onnan, ahol én fekszem. Én már nem fogok felállni. Elegem van mindenből. Abból is, hogy másokat csak lehúzok a kútba, amiből nem is akarok kimászni. Nem fogom én őt megkeresni. Akkor se lesz jobb. Semmi nem lesz jobb. Nincsenek könnyek. Nincs sápadtság, nincs zavartság. Tudom jól, hogy minden szava igaz. Jólesett, hogy kimondta. Bele a fülembe, azon a vészjóslóan csilingelő hangján. - Négy dupla whiskey-t kérek! - szólok a csaposhoz és hűvös arccal nézem, ahogy a nőstény távozik. Ebből milyen jelentés lesz... Nem tudom. Bólogatok a srácnak, aki nagyon méreget, hogy el fogom-e bírni. De el ám! Kell is az a cucc. Lassan nyírom ki magam. Egyszer meghalok. Élvezni az életet. Honore ért hozzá, én nem. Egy pohár. Kettő. Három. És a negyedik. Huh.
Kezdőlap
S bármikor benne vagyok akár egy folytatásban is! 
//
