KARAKTERINFORMÁCIÓK ◯ HSZ : 7347
◯ IC REAG : 8944
|
Liu Xiaobo Wu // Szer. Dec. 14, 2011 9:09 pm | |
|
Karakter teljes neve: Liu Xiaobo Wu Becenév: Liu, kölyök (még egy ideig) Álnév: hát most minden hamis, mert az eredeti elveszett, és nincs érvényes vízumom Faj: Vérfarkas Falka: Betolakodók Titulus: Kölyök Nem: férfi Kor: 24 Születés helye és ideje: 1987. 04. 14., Kína Foglalkozás: edző Védőszellem neve: - Mágiaérzékenység: van Vérvonal: "Villámok" - Tipvigut, a jégvihar Tupilek -> Tipvigut, aleut harcos -> Suhanó nyíl, irokéz harcos -> Jeremy Birks, angol kalandor -> Castor de Luca -> Liu Xiaobo Wu
Apa: Chen Hong Wu Anya: Wii Hong Wu Testvérek: 7 (ebből 5 élő)
Egyéb hozzátartozók: sok rokon kínában, és pár New Yorkban
A kínában élő családomat támogatom anyagilag, szeretem őket, bár 4 éves krom óta nem élünk együtt
Nagyon kötelességtudó, fegyelmezett, mert így nevelték. Zülleni eddig még nem igazán volt ideje, lefoglalta a tanulás és a pénzkeresés. Persze már a pénzes viadalok sem voltak teljesen törvényesek. Mindig volt benne egy adag vagányság, ha nem lett volna, akkor most Kínában túrná a földet a szüleivel. Makacs, és vállalkozó szellemű, azért juthatott idáig. Jó eszű, de a tudományok nem érdeklik. Eddig nem jutott eszébe, hogy meg kéne állapodnia, csak alkalmi nőismerősei voltak. Az angolt jól beszéli, de érződik rajta, hogy tanulta, és még nem túl régóta gyakorolja intenzíven. minden szokványos beszédhelyzetben elboldogul, de a szlenget még csak kóstolgatja. Főleg amolyan bunyós beszólásokat tanult meg. Van egy fanyar humora, és egy érdekes világlátása, amit a születése, neveltetése, és jelenlegi életének ellentétei táplálnak.
Hajszín: fekete, rövid Szemszín: fekete Magasság: alacsony (kínainak persze nem) Külső megjelenés: Kisportolt, karcsú, izmos alkatú. Gyors reflexekkel rendelkezik, jól kontrollált macskaszerű mozgással. Az arcára nem mondanád, hogy tiszta vérű kínai, mintha félvér lenne, de nem az. Mivel minden felesleges pénzt eddig hazaadott, így elég egyszerű ruhákat hordott. Legtöbbször tréningruhában volt. Most meg egy szakadt, véres, mocskos fekete nadrágon és pólón kívül nincs is mása. Farkas kinézete: Fekete bundájú farkas.
Falusi családból származom, kína egyik legelmaradottabb részéről. A szüleim parasztok, a földet gépi erő nélkül művelik, oda még nem ért el az a haj de nagy modernizáció, amit oly nagy hangon hirdetnek. Hét testvérem van, s ebből csak egy fiú idősebb nálam. Ez maga az öngyilkosság abban az országban, de hát a családtervezés és a fogamzásgátlás sem igazán ért le még a falumba. Engem nem a szüleim neveltek fel. Mikor megszületett a negyedik gyermekük, már komoly nyomásként nehezedett rájuk az "egy család, egy gyerek" központi irányelv nyomása. Apai nagyapám testvérének fia, Wong Shih-chiu, házasságából nem született utód, viszont a család gazdag körülmények között élt. Felajánlották, hogy örökbe fogadnak egyet közülünk. Az első szülött fiút, a bátyámat nem adták, a másik kettő meg lány volt, s Wong bácsi fiút szeretett volna, így én kerültem el otthonról, akkor alig múltam 4 éves. Nem mondhatom, hogy rossz helyem volt, kényeztettek, s mindent megkaptam. Neijiangban éltem, ez egy kis város, alig fél millió lakossal Sichuan tartományban. A közelekedési viszonyokhoz és a lehetőségekhez mérten egészen gyakran, néha évente akár háromszor is láthattam a szüleimet, de persze roppant mód hiányoztak. Igaz, az is fájt, hogy közben láttam az újabb és újabb testvéreket, akik mind-mind otthon laktak (ja, gyermektelen gazdag rokonból nem volt sok), s közben fogalmam sem volt róla, hogy ők meg engem irigyelnek. Oktatás terén megkaptam mindent, amit megkaphattam. Harcművészeteket tanultam, és angol nyelvet, s szőrmentén, de a kínai hagyományokba is bepillantást nyerhettem, bár ezek kényes témának számítottak. Egyszerre kellett rájuk büszkének lenni, s csökevényes, úri passzióként kritikával illetni. Közben illet nagyon harcosan forradalminak lenni, s éltetni a forradalmi eszméket, de én minden igyekezetem ellenére sem tudtam elfeledni, hogy egyik rosszabb termésű év után, amikor következő tavasszal végre hazalátogathattam (akkora élelmiszerbatyut cipeltem, hogy nagyobb volt, mint én), a testvéreim kettővel kevesebben voltak. Két testvérkém nem élte túl a telet. Sehogy sem fért tíz éves elég kemény koponyámba, hogy akik megtermelik az ételt, azoknak hogy nem jut belőle ebben a fránya nagy egyenlőségben, míg a városban azért csak-csak volt minden. Eddigre érdeklődésem erősen elfordult a harcművészetek irányába, s kamaszkoromra nyertem egy-két területi bajnokságot. Különösen jól ment a chi manipulálása, bár versenyen ezt soha nem mertem alkalmazni (valamiért úgy éreztem csalás lenne, hsizen csak keveseket oktatta rá), csak az edzéseken segítettem vele a felkészülést. A mesterem is csak éppen tett az elsajátítandó technikákra néha némi utalást. A iskolában a tanulás is elég jól ment, de nem érdekelt. Örökbe fogadó szüleim minden igyekezete ellenére a vér szerinti családomhoz húzott a szívem, s noha ezt ők megértették, de rosszul esett nekik. Örökbe fogadtak egy másik fiút, és nekem ajtót mutattak, mondván, ha ennyire velük akarok lenni, akkor mehetek. Ekkor voltam 17 éves. Nem akartam visszamenni a szüleim nyakára, én nem velük akartam lenni, hanem segíteni nekik. Volt egy álmom, hogy kijutok külföldre, és onnan pénzzel segítem őket. Mikor ezt elmondtam a nevelő szüleimnek, még tettek egy utolsó szívességet, hogy beajánlottak egy New Yorki rokonukhoz, aki itt vegyeskereskedést üzemeltet, s fedezték a kiutazást. Úgy vélem becsültek az elhatározásomért. Nos, itt voltam a "lehetőségek hazájában", de a bolti segédkedésből nem sokat tudtam hazaküldeni, s emésztett a tehetetlenség. Mikor már vagy négy hónapja itt szerencsétlenkedtem, s egyik barátommal mentünk hazafelé, megtámadtak minket az utcán, de rosszul jártak velem. A nagy ruhának, amit a négy támadó kapott híre ment, s egyszercsak megkeresett egy hazámfia, akit azonban csak Trénernek hívott mindenki, bár nem edző volt, hanem inkább amolyan menedzser. Ajánlatot kaptam, hogy kereshetek pénzt verekedéssel is. Megnéztem egy küzdelmet, s rábólintottam. Azóta jobban élek, s haza is tudok küldeni pénzt, nem is keveset. Igaz, szinte midnig kék-zöld vagyok valahol, s van rajtam pár forradás is, de megéri.
Most azonban gondban vagyok. Nem értem mi történt. Egy teljesen ismeretlen utcán ácsorgok, s nem tudom, hogy kerültem ide. Velem szemben a tárolóban egy mai újság, amin a dátum 8 nappal későbbi, mint amire emlékszem. Koszos vagyok és büdös, az emberek elkerülnek, s olyan furcsán érzem magam. A pólómon mintha vér is lenne, de az anyag fekete színű, így nem tudom biztosan.
Az utolsó, amire emlékszem, hogy Chicagoba utaztunk egy nagyobb viadalra. Nem akatam menni, mert ez valami elég sötlét üzeltnek tűnt, rengeteg pénzzel, de kegyetlen verekedési körülményekkel. De a pénz nagy úr, hát elvállaltam. Nyertem egy pár viadalt, és egyszer, emlékszem valami csaj perdült elém, és azt ordította a fülembe, hogy megvertem a fiúját, és majd most megkapom a magamét. Én nem zavarttam magam, majd pont egy ilyen madárcsontú és pehegykönnyű kiscsirkétől fogok megijedni? Mivel a következő négy órában nem voltam beosztva, kicsit elmentem sétálni a környékre.
Zavar, hogy sokan megbámulnak, így bevonulok egy sikátorba, és leülök gondolkodni. Meditálni próbálok, felidézni, hazaértem-e egyáltalán, de gyanítom, hogy nem. Még mindig Chicago-ban lennék? Mi történt velem azon a sétán?
Lassan áll össze a kép, már szinte látom magam baktatni a kihalt terepen. A verseny természetesen kora délután kezdődött, és hajlalig is eltart, most már öreg este van. Pár utcával arrébb lehet valami balhé, onnan jövök ugyan de nem érdekel, én békés gyerek vagyok. A kiáltozás, csörömpölés elhal, távolban felhangzik egy sziréna. Aztán valami nesz hallatszik a közelemben, pár perccel később. Megtorpanok. A hátam mögül jött, hát megfordulok. Valami ebben a pillanatban elemi erővel elsodor.
Megrezzenek, és kizökkenek az emlékképek közül. A karomon látom, feláll a szőr, megborzongok, és csikorgatom a fogam. Mért kelt bennem ekkora indulatokat az emlék? Ennyire elvertek volna, hogy 8 napra nem emlékszem? De ki? Megpróbálok visszajutni a pontra, ahol megszakadt a "film".
Hanyatt esem, s még vagy egy métert csúszok az aszfalton, beverem a fejem. Ami elsodort csak sötét árnyként suhan el felettem. Talpra ugrom, s meg akarok fordulni, de ekkor már újra hátulról sodor el, s újfent az aszfaltot szántom, most már hason, a kezeimet kitettem magam elé, érzem, ahogy kopik le róla a bőr.
Az élmény látomásszerűen felkavar, de még ebben az állapotban is hibádzik valami: hamar rájövök, hogy a sebeknek az alkromon nincs nyoma. Nyolc nap alatt begyógyulhattak, de el nem tűnhettek teljesen.
Megpróbálok megint felállni, bár meg vagyok zavarodva a támadások emberfeletti erejétől, és kicsit el is kábultam már az első eséstől eddigre. Még csak térden vagyok, amikor megint előről veti rám veti magát a támadó, és leteper. Közben morog, és ... vicsorog?! Térdről dönt hanyatt, s rám nehezedik, az alsó lábszáraim a combjaim mellé kerülnek, feszülnek az izmok, de nem ez zavar leginkább. Fogak! Valami nagy fogakat látok magam előtt, egy rút pofát, mely közeledik, s ...
Felnyögök, de nem bírok már kiszakadni a látomásból.
... megharapott! Mi ez?! Végem!!! Érzem a jeges halálfélelmet, és már tudom, hgoy egy hatalmas farkas nehezedik rám. Sziréna vijjan, s reflektor világítja be a sarkot, rendőrautó fog befordulni az utcába. A szörny felkap, s bevág a kukába. Odabenntről hallom, ahogy a rendőrautó gyorsít, és elszáguld a kuka mellett. Nem, engem nem láttak, nem tudják, hogy itt vagyok. Ki kell másznom segítségért! Biztos nagyon vérzek!
Képszakadás. Bénultan ülök a sikátorban. Ilyen nincs. Ez valami marhaság. Valaki beetett valami droggal, és azért halucinálok ilyeneket. Haza kell jutnom! Méregtelenítés, edzés, s vissza a melóba! Felkelek, és megnézem a karom. Nem, nincs seb. Tényleg halucináltam. Magabiztosan pillantok a mellkasomra, hogy biztos legyek benne: ott sincs harapásnyom a vállam körül. Megfordul velem a világ, s nekidőlök a falnak. Ilyen nincs! Ez nem igaz, ilyen csak a horrorfilmekben van! Nem, ez nem lehet! Én nem! NEM! NEM! NEM! ... Ugye nem! Vagy igen???
-------------
Nos, azóta már tudom, hogy igen, és ez nem is akkora nagy baj. Vagy igen?! Még nem igazán barátkoztam meg a gondolattal, hogy mi lett belőlem, bár a falkatagok állítják, hogy jól csinálom, és ígéretes vagyok. Hát ... nekik legyen igazuk! Borzasztóan nyomaszt, hogy kiesett 8 nap az életemből, vérfarkas léetm első nyolc napja, amikor ráadásul mindenféle belső és külső kontrol nélkül bóklásztam Chicago utcáin. De annyit tudok, hogy ez idő alatt nem változtam át, ami már egy jó hír. A falkán belül Leo lett a mentorom, és hamar összebarátkoztam Duncannel, az egyik testőrrel. Sajnos Duncan barátnője, Amber egy nem teljesen megalapozott féltékenységi rohamában azzal akarta megbántani Duncant, hogy lefekszik velem. Ez ugyan nem történt meg, de úgy felingerelt, hogy átváltoztam, és kis híján megöltem őt. Duncan csillapított le. Roppant kínos volt neki elmondani, mi is történt valójában, de megbocsátott. Látszólag minden helyrerázódott benne, de az eset, és a fiaskó emléke nem múlt el nyomtalanul. A költözés azért érint kellemetlenül, mert a mentorom nem jött velem, és én bizony jobban ragaszkodom Castorhoz és Duncanhez, mint hozzá. De remélem, hogy minden rendben lesz így is.
Amiket szeret: harc, edzés, mozgás
Amiket ki nem állhat: tudományok, nyafogás, társadalmi egyenlőtlenségek
Rövidtávú célok: túl lenni az első holdtöltén baj nélkül, becsajozni
Középtávú célok: megbarátkozni a farkassal, és megtanulni vele hibátlanul együttműködni
Hosszútávú célok: rangot, elismerést szerezni a falkában
A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 30, 2012 5:13 pm-kor. |
|