Kihasználom a lehetőséget, és mivel könnyen eljutottam a fedezékig már kevésbé kell aggódnom, hogy Masa eltalálhat. Hallom a lélegzetvételeit a fülemben, de a lépései neszeit elnyomja a mesterségen bejátszott ezernyi, dzsungelre jellemző nesz. Könnyen haladok a tereptárgyak között, de mikor odaérek, amerre őt sejtem, meg kell állapítanom, hogy nem a kivárást választotta, ugyanis már nincs itt. A fülembe csattanó káromkodásra összerándulok, és épp felkelnék, hogy a játékot megszakítva megkeressem, mikor jön a további információ. Ez elég ahhoz, hogy a helyemen maradjak. - Ki tudod szabadítani magad? Halkan kérdezek vissza, de türelmesen várok, mivel úgy tűnik megy neki segítség nélkül is. A bocsánatkérésre derűs választ kap, még a hangomból is kiérezheti, hogy mosolygok a vonal túlfelén. - Nyugi, a dzsungelben előfordul az ilyesmi. Azért a helyedben most már nem maradnék ott sokáig. Nagyjából be tudtam már tájolni, hogy merre lehet, most pár lépéssel közelebb osonok a következő fedezékhez, ami után következik némi nyílt terep, és kitámasztom a fegyvert, hogy minél pontosabban tudjak célozni. Tényleg csak az a kérdés, hogy jól saccolom-e merre van most, és hogy felém indul-e el. A hátam mögé itt most nehezen kerülhetne, de ha erre hagyja el az egyik fedezéket, akkor lesz lehetőségem hogy megpróbáljam eltalálni.
-Igen persze! Menni fog!-Ez is csak velem történhet meg. Nem hittem volna, hogy egy ilyen kis pöcök képes legyőzni engem! De végül csak sikerül kiszabadítanom magam. Jake szavai megnyugtatnak és mosolyt varázsolnak arcomra. -Oké már megyek is el!-Gondolom tudja, hogy hol lehetek, ha ilyen magabiztosan beszél hozzám. Akkor jobb lesz vigyáznom. Vagy meg kéne húzódnom valahol, vagy mennem kéne. Az utóbbi veszélyesebb, de legalább izgalmas. Most ha mind a ketten leállunk bizony igen unalmas lenne a játék. Nah meg most azért vagyunk itt, hogy csupa festékesek legyünk, vagy legalább is én. Miután elosonok az előbbi helyemről megállok és picit kikukucskálva valami műszikla mögül körülnézek, hogy látom e Jake-et, de ahogy azt gondoltam még egy szál haját sem látom kilógni sehonnan. Velem szemben van egy újabb nagyon jó rejtőzködésre alkalmas hely, de a közte lévő távolság igen nagy, ami idő alatt nem egyszer el is találhat engem, ha éppen erre van. De ha esetleg futok...Bár ő rendőr! Futva is bárkit eltalál! De meg kell próbálnom! Egy mély lélegzetet veszek, majd amilyen gyorsan csak tudok elindulok a másik szikla felé. Az elején, még minden rendben van, azonnal nem kapok lövést, de utána egy erős ütést és fájdalmat érzek a combomnál, amitől hangosan felkiáltok. Hirtelen jött a dolog. Igaz számítottam arra, hogy Jake rám fog lőni, de azt nem hittem volna, hogy ennyire fáj! Miután megkaptam a golyót megállok a futásban és eldobva a puskám a térdeimre esek miközben kezemet a lövés helyére teszem és hangosan szenvedek a fájdalomtól. Erről azért értesíthettek volna engem. No de közben egy kis taktikám is van ám. Azért nem vagyok én egy ennyire hisztis kislány, aki egy ilyen fájdalom után ennyire szenved. Oké tényleg rossz és fájdalmas, de azért kibírható! A havi hasgörcsök néha rosszabbak ennél! -Mentőt! Azonnal hívjatok egy mentőt! Ez nagyon, de nagyon fáj! Nem tudok lábra állni! Biztosan eltört! JAKE! Miért nem mondtad, hogy ez ilyen rossz? Ezt még megkeserülöd!-Belül már kezdnek nevetni és bizakodni, hogy közelebb sétál hozzám és felfedi búvóhelyét, hogy aztán egy gonosz kis csellel megtámadhassam őt. Igaz paintballozni jöttünk, de senki sem mondta, hogy nem szabad más "fegyvereket" is bevetni a harc során.
Ha pontosan nem is tudom, hol van, de elég biztosan sejtem. Miután helyzetet váltottam, és elhelyezkedtem, nem is telik bele sok idő, és Masa abból az irányból bukkan fel, ahonnan számítottam rá, csak éppen egy fedezékkel hátrébb. Kivárom, míg megtesz pár lépést, hogy felvegyem a lépései ritmusát, a puska csöve magabiztosan követi a mozgását, és ahogy ráéreztem a lépései ütemére már meg s húzom a ravaszt. A lábszárára céloztam, és nem is akartam telibe találni, ehhez képest a combján éri a lövés, ráadásul semerre nincs lehetősége lecsúszni, tiszta találatot sikerül produkálnom. Most vagy a paintball puska nem precíziós fegyver, vagy nekem kell a következő három hónapot a lőtéren töltenem. A kiáltására összerezzenek, ahogy összeseik, elengedem a puskát, és különösebb gondolkodás nélkül, ösztönösen állok fel, hiába tudom, hogy azért csontot – pláne combcsontot – nem törhet egy festékpatron, csak csúnya zúzódást hagy maga után. A védőszemüveget a puska mellé dobom, és futva indulok Masa. ~ A francba! Nem hiszem el, hogy nem tudok célozni! ~ - Nyugi, semmi baj, biztosan nem tört el... Mindjárt megnézem. Bár az utolsó mondat ébreszt bennem némi gyanút, azért tényleg nem ér annyit nekem nemhogy a játék, de a győzelem sem, hogy valaki a tűréshatárán kívül megsérüljön. És ha a tűréshatár egy oltás fájdalmánál már véget ér, akkor legfeljebb nem paintball-ozni fogok járni vele. Persze aggódom miatta, sokéves tréningezés után is gyengém a nők és a gyerekek szenvedése, úgyhogy fel sem merül, hogy ne menjek oda. Ha elérem, akkor majd letérdelek mellé, és finom erőszakkal megpróbálom lefejteni a tenyerét a sérüléséről, hogy szemügyre vehessem.
Ahogy azt jól sejtettem Jake kijön a rejtekhelyéről és felém veszi az irányt. Így már sokkal könnyebb lesz őt eltalálni, bár még mindig gyorsabb lehet, mint én. Nem kéne túl közelről meglőnöm. Az biztosan még jobban fáj, bár igaz Ő már megszokhatta az ilyet, de azért nem akarom bántani. Így kicsit hátrálnom kéne, ami elég időt adhat neki arra, hogy elbújjon, de azért egy próbát megér! Megvárom, míg pár lépéssel közelebb ér hozzám, majd gyorsan felkapom a puskám, gyorsan feltápászkodom és miközben elkezdek hátrálni megcélzom őt, természetesen szigorúan csak a nyak alatti részeket és mivel a középtájt sem szívesen találnám el, így maradok a mellkasa-hasa környékén. Kihasználom a fegyver előnyeit, így nem csak egy lövést adok len, hanem inkább egy sorozatot, de azért nem ürítem ki a tárat teljesen, csak biztosra akarok menni abban, hogy legalább egy eltalálja őt. Nem várom meg a reakcióját és nem is figyelem meg, hogy sikerült e eltalálni, hanem inkább gyorsan elbújok egy szikla mögé és nevetni kezdek. -Ne haragudj! De ezt nem tudtam kihagyni!-Még egy ideig nevetek, majd abba hagyom és mély lélegzeteket veszek. -Tudom ez nem volt tisztességes tőlem! De bevallom őszintén tényleg fájt a lövésed, de azért nem annyira amennyire azt gondoltad! Viszont nagyon szép volt! Ugye nem haragszol rám!?-Bár nem olyannak ismertem meg őt, mint aki ilyen kis apróság miatt megsértődik, de azért jobb biztosra menni. Természetesen miközben kifújom magam és beszélek hozzá próbálom őt is figyelni, hogy nem e jött utánam, bár nem volt nála a puskája, mikor felém közeledett, így van egy kis időm átgondolni a következő lépéseket. -Eltaláltalak? Remélem, ha igen akkor nem fáj nagyon! Bevallom őszintén nem nagyon figyeltem arra, hogy merre lövök, csak arra koncentráltam, hogy a nyakad és a derekad között találjalak el.-Alig bírom abbahagyni a mosolygást. Még ha nem is találtam el akkor is élveztem ezt a kis színjátszást. Csak kár, hogy többször nem játszhatom ki ezt a kártyát.
Már kezdek komolyan aggódni érte, bár nem igazán értem, hogyan sérülhetett volna meg súlyosan. Futva teszem meg azt a néhány lépést, mielőtt megmozdul, és még kettőt utána. Éles helyzetben nem lennék ennyire ostoba, sokkal hamarabb leesne, hogy átvertek, de bevallom, tőle egyáltalán nem számítottam ilyesmire. Akarva, vagy akaratlanul Masako ráérzett a gyenge pontomra, és tökéletesen ki is használja. Akkor torpanok meg, mikor felveszi a puskát, de az egyetlen, amit így hirtelen megtehetek magamnak szívesség gyanánt, hogy reflexből az arcom elé emelem mindkét alkarom, hogy a szemem meg a fogaim védve legyenek az eltévedt festékpatronoktól, ha már ostobán ledobtam a szemüveget. Érzem, ahogy a csípőcsontom bal oldalától egy nagyjából egyenes vonal mentén a mellkasom jobb oldaláig emelkedő ívben kapom a sorozatot. Pompás, ha a kiképzőm látná, akkora nyaklevest kapnék, hogy a bordáim is beleremegnének. Minden becsapódásnál számolok, így mire a jellegzetes kereplő hang elhallgat, megállapíthatom, hogy hét találatot kaptam, amiből élesben már kettő-három is halálos dózis lenne. Tudok én veszíteni, így miután tudomásul vettem, hogy bőven meghaltam a játékban, hagyom, hogy megremegjenek a térdeim, ahogy a felsőtestem előre billen térdre zökkenek, fél tenyérrel még két levegővételnyi ideig támaszkodom, aztán szépen elnyúlok a földön, ahogy egy tisztességes hullához illik. Így még meg is mosolyoghatom Masa kuncogós örömét. Egyelőre nem áll szándékomban válaszolni neki, csak ha nem mutat hajlandóságot a közeledésre, akkor mormolom bele halkan a fülesbe. - Ez halálos sorozat volt, nyertél. Dehogy haragszom rá, elvégre ez csupán játék. Ő megsérült, nekem végem , levonhatom a tanulságot, hogy még mindig nem vetkőztem le a gyengeségeim, és talán soha nem is fogom.
A terv kiötlésénél nem hittem volna, hogy sikerrel járok, hisz Jake az ellenségem, aki ezerszer jobban ért az ilyen "harcokhoz", mint én és azt is bátran állíthatom, hogy sokkal jobbak is a reflexei. Tudom, hogy nem tökéletes egy terv, hisz sok hiba történhetett volna. Példaként nem tudom, hogy hány "patronom" maradt, így ha esetleg visszatámadna lehet, hogy már nem tudnék többet lőni. A szikla mögé bújva várom Jake válaszát a szavaimra, de az nem akaródzik jönni, így óvatosan kikukucskálok a szikla mögül, majd ahogy meglátom a földön heverő fiút először megijedek, hogy véletlenül olyan pontot találtam el, amitől megsérült. Ám végül mégis csak megszólal, amitől megnyugszom és felnevetek. -Neee máár! Még csak most kezdtük el! Nem adhatod fel!-Odasétálok hozzá, majd egyik lábamat a hátára helyezem, természetesen csak óvatosan és felveszek egy olyan posztot, mint amit a vadászok szoktak, mikor lelövik a vadat. -Bár azért jó hallani azt, hogy legyőztelek! Már csak egy képet kellene készíteni rólunk. Most egy igazi hősnek képzelem magam!..Már csak valami jó kis ruci kellene, mint mondjuk a macskanőé!-Ismét felnevetek, majd leteszem a puskám és leguggolok mellé. -De ugye minden rendben van? Ugye semmi érzékeny pontot nem találtam el!?-Azért jobb biztosra menni a dolgokban. -Amúgy tudom rövidke volt, de nagyon élveztem. Talán elsőnek ez is tökéletes. Majd legközelebb hosszabb meccs lesz és nem leszek ilyen gonosz veled!-Legszívesebben most folytatnám, de lehet, hogy Ő már nem szeretné, így inkább nem is erőltetem.
Azért én nem veszem véresen komolyan a játékot, Masa taktikája pedig pont a gyenge pontomra épített, ezért engem kevésbé lep meg, így utólag, hogy sikerrel járt, mint őt. A szemem sarkából figyelem, hogy mikor bukkan elő a fedezékből. Nem kell aggódnia, hiszen a fegyvert már a fedezék mögött eldobtam. A tiltakozására belenevetek a head set-be. - Játéktechnikailag halott vagyok, szóval nincs sok választásom. Hagyom, hogy kiélvezze a győzelmét, eszemben sincs lerázni a lábát a hátamról. - A macskanős cucc illene is a helyzethez. Micsoda hős, aki kinyír egy zsarut? Most is jól szórakozom, a mosolyom kiérződik a hangomból is. Mikor leguggol mellém, feltámaszkodom, aztán térdelésbe helyezkedem vele szemben, és lesöpröm a port az arcomról meg a mellkasomról. - Minden rendben. Lesz pár színes zúzódásom, de ez természetes, ha eltalálnak. Közben felkelek, és leporolom a nadrágomat is. - Rövid volt, mert átvertél. Szép volt, egyébként. Legközelebb nem dőlök be neked. Öltözzünk vissza. Egy vigyorral elsétálok a szemüvegért és a puskáért, aztán a plexin belülre lépve az állványra teszem a fegyvert, és ha Masa is megszabadult a puskától, akkor mehetünk is átöltözni.
-De lenne! No de nem akarom én erőltetni! Ha nem, hát nem! Csak úgy belendültem már!-És teljesen felélénkültem, így nincs túl sok kedvem hazamenni, de hát igaza van Jakenek. Elvileg én "nyertem", így vége a játéknak. Bár ha úgy vesszük övé volt az első találat. -Nos én azt nem mondtam, hogy a kedves macskanő vagyok! Szóval én zsarukat is kinyírhatok!-Ismét felnevetek, majd csak figyelem ahogy feltápászkodik. Igen szépen néz ki azzal a sok folttal a mellkasán. El sem hiszem, hogy az mind az enyém! Azt hittem max, ha egy eltalálja...Nem is vagyok olyan rossz! A végén még ő fog tőlem rettegni! -Igen átvertelek és tudom nagyon gonosz húzás volt, de valljuk be őszintén. Ha nem teszem meg egyszer sem talállak el! Meg aztán óvatosan ezzel a legközelebbel. Mi van, ha legközelebb tényleg bajban leszek és nem hiszel majd nekem?-Komoly arccal próbálok nézni rá, de nem sikerül túl jóra, inkább valami grimasz lesz belőle, majd végül elnevetem magam az egészen. Rég nevettem már ilyen sokat egyszerre és már a hasam is kezd megfájdulni tőle. -Na jó menjünk!-Azzal én is feltápászkodom a földről, kezembe veszem a puskát, majd követem Jaket a plexni mögé, ahol én is leteszem a fegyvereimet és belépek az öltözőbe. -Kíváncsi vagyok, hogy hogy fog kinézni a combon ott ahol eltaláltál. Még jó, hogy nem nyár van! Lehet, hogy az emberek akkor nagyot pislognának a nagy lila folt láttán. A végén még félreértenék a helyzetet! Amúgy meg tényleg nem egy kellemes érzés, mikor eltalál. Azt hittem, hogy kevésbé érezhető! De legalább ezt is megtapasztaltam!-Miközben folyamatosan beszélek természetesen elkezdem magamról lecibálni az overallt, bár nem tudom, hogy Jake mit csinált vele, mert elég nehezen akar engem elengedni.
- Legközelebb majd nem hagyom magam átverni, és hosszabb lesz a játék. Miközben kinyújtózkodom, még rá is kacsintok Masakora. Első találat pedig ide, vagy oda, a sérülés, és a halál között óriási különbségek vannak. A kérdésre, hogy mi lesz, ha tényleg bajban lesz legközelebb, elmosolyodom. - Hát, tudod, aki túl sokszor kiált farkast, annak a végén már akkor sem hisznek, ha tényleg jön az ordas, és az illető csak magára vethet. Valószínűnek tartom, hogy meg fogom tudni különböztetni ezután a színjátékot a valódi sérülésektől.
Az öltözőben én gyorsan és hatékonyan szabadulok meg a festékes védőruhától, és már pakolok kifelé a táskámból, hogy mégse melegítőben induljak haza, mikor észreveszem, hogy Masako a csatokkal küzd az overallján. - Várj, segítek... Ha nem tiltakozik, akkor odalépek hozzá, és alig egy perc alatt kicsatolom, meglazítom minden szükséges helyen a védőruháját, neki már csak le kell csúsztatnia a válláról, és kilépni belőle. - Mindjárt megnézheted, hogy néz ki az én mellkasom. A te combod sem lesz csúnyább, de ha otthon lejegeled, akkor hamarabb elmúlik. Ha sikerült megszabadulnia a védőruhától, akkor előpakolom a váltás ruhámat, és lehúzom az edzéshez használt pólómat. Ha Masako kíváncsi, hagyom, hogy szemügyre vegye az overallon lévő festékfoltokkal azonos vonalon húzódó, gyorsan sötétedő színpompás zúzódásokat a mellkasomon. Igazából nem is érzem őket, és amíg nem bök beléjük senki, addig nem is fognak, legfeljebb csúnyán festenek. Én tudtam előre, hogy a paintball ezzel jár. Ha a lány kinézelődte magát – már ha egyáltalán-, akkor felveszem az ingem, nadrágot és cipőt is cserélek, aztán elpakolom a levetett ruháimat, a védőruhákat a festékes cuccoknak fenntartott konténerbe szórom, és részemről indulhatunk is.
-Nah látod ebben teljesen igazad van! Tényleg nem jó ezzel sokszor viccelődni. De ígérem legközelebb nem leszek ilyen galád. Tisztességes játékban fogok nyerni!-Mert bizony nem fogom magam hagyni legyőzni. Majd kitalálok valami más tervet ahhoz, hogy legyőzzem őt. Nem lesz olyan könnyű, mint most, de a mai is azt bizonyította be, hogy nem lehetetlen. Elszégyellem magam, mikor Jake segít az overall levételében. Elég szőke lehetek, ha még ezt sem tudom levenni. Pedig csak szimpla csattok ezek, nem egy matek egyenletet kell megoldani. -Nagyon szépen köszönöm! És hidd el nem vagyok én ennyire hülye, csak ehhez nem értek! De legközelebb már menni fog, mert most megfigyeltem, hogy miket csinálsz!-Bár lehet, hogy el fogom felejteni, de nem baj. Legközelebb nekem kell majd megcsinálni a ruhámat és nem hagyhatom, hogy segítsen. Nem vagyok én egy kisbaba, akit öltöztetni kell. Miközben Jake vetkőzik én is gyorsan kibújok az overallból, majd közelebb is sétálok hozzá, hogy szemügyre vegyem a harci sebeit. Nem néznek ki valami jól. -Jaj te szegény! Ez nagyon ronda! Sajnálom! Tudom ez a játék, de akkor is! Remélem azért nem fáj! Kárpótolhatlak valamivel? Esetleg egy pohár itallal, vagy eljöhetnél egyszer vacsorázni hozzám! Tudod a múltkor megígértem, hogy megtanítok pár egyszerű fogást. Ha akarod elkezdhetjük!-Én szívesen főzök neki főleg azok után, hogy úgy örült a múltkor annak a tésztás ételnek, pedig az is egy nagyon egyszerű fogás. Az overallt és a többi ide való felszerelést Jake után én is bedobálom a "szennyesbe", majd vállamra veszem a táskám és kisétálok az ajtón egy nagy mosollyal az arcomon.
- Azt megnézem... Azért mosolygok a kijelentéshez, bár meglehetősen biztos vagyok benne, hogy Masakonak még sokat kell gyakorolnia, ha tisztességes játékban szeretne nyerni. Bár lehet, hogy jobb lesz, ha legközelebb hagyom nyerni. Egyáltalán nem teszek megjegyzést sem a lány hajszínére, sem az ügyességére, míg segítek neki megszabadulni a védőruhától. - Szívesen. Csak gyakorlás kérdése, és könnyen fog menni neked is. Legfeljebb ha nem megy, akkor megint segítek neki. Nem olyan nagy dolog ez. A sajnálkozásra elvigyorodom. - Sose sajnáld, hamar elmúlik. Egyébként is sokkal csúnyább, mint amennyire fáj. Ha nem böködi senki, akkor meg sem fogom érezni, hogy nyoma maradt pár napra a játéknak. Azért az engesztelésre rábólintok, noha nem lenne feltétlenül szükséges, kezdem kiismerni annyira Masakot, hogy tudjam, ez jólesik neki. - A vacsora jól esne valamikor. Ma este szolgálatban vagyok, de a hétvégén ráérek, ha neked sincs programod. Hogy mennyire jó ötlet engem a tűzhely közelébe engedni főzés céljából, azt inkább nem bolygatom, amíg nem muszáj. Jól esett ez a kis mozgás is, bemelegedtek az izmaim, úgyhogy azt hiszem én már haza sem megyek munka előtt, helyette csatlakozom Markhoz, ő egy fél óra múlva indul futni, mielőtt felvenné az esti műszakját. Miután kilépünk az épületből, előhalászom a kocsikulcsom a zsebemből. - Hazavihetlek? Érdeklődöm Masakora pillantva. Nem sietek sehová, ha nincs kedve a hidegben sétálni, szívesen elfuvarozom a lakásához, de ha inkább gyalogolna, annak az előnyeiről is hagyom magam meggyőzni. Mielőtt elválnánk, azt azért mindenképpen megköszönöm neki, hogy elhívott, elvégre jól esett a kikapcsolódás, a jókedve pedig mindig ragadós.
-Pedig most legszívesebben bökdösném őket. Tudod ez ilyen rossz beidegződés. Szerintem minden emberben benne van. Ha valamid fáj mikor hozzáérsz sosem hagyod békén. És ezt tapasztalatból mondom, mármint, hogy mások is ugyan így reagálnak az ilyenre....De nyugi nem fogok hozzáérni! Csak tudod olyan piros gomb effektusa van.-Na jó érzem, hogy egyre nagyobb b*romságokat hordok itt össze, így hangosan felnevetek. -Ne haragudj! Most valami nagy hülyeséget hordtam itt össze!-Bár igazából nem lepődöm meg magamon. Sűrűn szoktam hülyeségeket beszélni, de legalább jókat nevetnek rajtam. -A hétvége az tökéletes. Mondjuk szombat este. Akár ki is vehetnék egy filmet, gondolom az akciókat szereted.-Vagy legalább is biztos vagyok benne, hogy egy csöpögős, romantikus filmnek nem örülne, Azokat majd meghagyom akkorra, mikor egyedül vagyok és önpusztításba kezdek. Sajnálom, hogy a program ilyen rövidre sikeredett és igazából örültem volna, ha még egy picit tudunk egymással beszélgetni, nah de másoknak is szükségük van a hős Jakere. Lehet, hogy a mai napon is sok hőstettet fog véghez vinni. Mondhatni olyan, mint Pókember, vagy Batman, bár Peter Parker szerintem viccesebb és szimpatikusabb egy alak. -Oh tényleg hazavinnél? Ez kedves tőled, de csak akkor, ha nem sietsz sehová!-És mivel a válasz nem, így örömmel veszem, ha hazavisz. Mehetnék busszal is, de ebben a hidegben nem szívesen várakozom, nah meg legalább addig is dumálhatunk még egy kicsit. Puszival és öleléssel köszönök el tőle. Jó kis kikapcsolódás volt és nem bántam meg, hogy elhívtam őt, sőt nagyobb kedvet kaptam ahhoz, hogy legközelebb is vele menjek párbajozni.
//Én is nagyon szépen köszönöm, és nagyon várom már a következő játékunkat //
Kezdőlap
//
