Karakter teljes neve: Gustavo Rossi Becenév: Brody Álnév: Broderick Grant Faj: Vérfarkas Falka: Betolakodó Titulus: Béta Nem: Férfi Kor: 251 Születés helye és ideje: Palermo, 1761. február 22., Átváltozás: Palermo, 1793. október 6. Foglalkozás: Masszőr Védőszellem neve: - Mágiaérzékenység: nincs Mágiahasználat szintje: - Vérvonal: "Pszichók" - Biisaiyowaq, a megoldó Tupilek -> Biisaiyowaq, aleut sámán -> Elnore, felfedező -> Luciana Romano, olasz földbirtokos felesége -> Gustavo Rossi (Broderick Grant)
Mesterszavak: -
Apa: Ponzio Rossi (elhunyt) Anya: Renaza Puddu (elhunyt) Testvérek: Ugo és Vittoria Rossi (elhunytak) Egyéb hozzátartozók: Van egy husky-m, Nino... mondjuk kutyám szinte mindig volt, szóval most már ő V. Nino Rossi.
Az évek során épp elég összetett személyiség lett ahhoz, hogy ne lehessen egykönnyen körülírni. Aki csak futólag ismeri, valószínűleg egyáltalán nem kap pontos képet arról, milyen is ő, mindig tud meglepetéseket okozni. Mondjuk az már elsőre is leszűrhető, hogy alapesetben nem túl bőbeszédű, csak akkor szól, ha oka van rá, vagy ha kompetens a témában. Egyébként kimondottan határozott, erős jellem, könnyen úgy tűnhet, hogy minden szituációban tökéletesen a helyzet magaslatán áll, de ez csak annak köszönhető, hogy ritkán mutatja ki a kételyeit. Az emberekkel általában közvetlen, viszont jóindulat nem sok szorult belé. Ez utóbbi mondjuk elsőre nem feltétlen tűnik fel, ha csak nem provokálják, viszont hosszútávon elég nyilvánvaló, hogy ha bal lábbal kel, akkor kimondottan f*szkalap, semmi se jó neki, szemétkedik, de ez csak megszokás kérdése, összességében azért nem kibírhatatlan. Kora ellenére sem tűnik úgy, mintha unná az életét, mindig talál úgy célt, vagy perspektívát, meg úgy alapvetően mindig tud lelkesedni az új dolgokért. Legerősebb vonal nála a keleti kultúra szeretete, a természetgyógyászat, a spirituális nézőpont igen közel áll hozzá, ezekkel speciel képes hosszasan fárasztani az őt körülvevő embereket. Még a lakása is a feng shui szerint van berendezve.
Nem igazán emelkedik ki a tömegből a maga 181 cm-ével, alkatilag is inkább az átlagos felé tendál, bár az tény, hogy viszonylag masszívnak tűnik, de valójában csupán szálkás. Haja sötétbarna, általában ha meg is kísérel fésűvel nekimenni, szemmel láthatólag hamar feladja és inkább marad a zselénél. Ez mondjuk nem jelenti, hogy nem áll pont úgy a haja, ahogy ő szeretné. Arcát tekintve pedig inkább egyedinek lehetne nevezni, mint jóképűnek, bár meg kell hagyni, hogy az apró hibák ellenére is minden nagyon jó helyen van és valahogy jó arányban. Például a szája kimondottan széles, amit egy piszok mosollyal még jobban szét tud húzni, amitől szinte már hátborzongató. Az orra is szélesebb a kelleténél és azok az élénk kék szemek is kicsivel távolabb ülnek egymástól, mégis pont úgy jó, ahogy van. Még az állán lévő heg se különösebben ront az összképen. Öltözködés tekintetében igényes, de nem megy át selyemfiúba. Nem teszi ki a szabadidejének nagy részét a vásárlás, de ha mégis nekiindul felruházkodni, akkor remek érzékkel választja ki a márkásabb és számára előnyös darabokat. A sötét színeket preferálja, de ruhadarabok közül nem válogat. Ugyanúgy húz inget, mint pólót, öltönyt, mint farmert... változatos és abszolút hangulatfüggő, hogy éppen hogy is fest. Összességében véve egy vonzó férfiember... viszont van egyfajta kisugárzása, ami miatt olyan érzése lehet az embernek, hogy mindig valami perverz dolog jár a fejében.
Megszülettem. Bázz... pedig elhatároztam, hogy nem leszek klisés, erre tessék. Megszületettem, ugyan ki kezdi így az élettörténetét? Sőt, mondok jobbat, szegény volt a családom.... meg olasz... és éheztünk és nagyon rossz volt nekünk. Pont. Nem ez az életem legmeghatározóbb része, mert egyébként is csak 13 évig tartott. Volt egy öcsém, meg egy húgom is, rájuk például már alig emlékszek. Van ilyen, hazudnék ha azt mondanám, hogy olyan, mintha tegnap lett volna. Mint minden normális gyerek, aki nem szeretne éhen halni és teszem azt egy tengerparti városban él, én is elkezdtem dolgozni a halászokkal. Persze a vízre nem vittek ki, de épp elég dolgom volt a halak számolásával, meg vigyem ide, vigyem oda a kosarakat, tehát lefoglaltam magam és biztosítva volt minden nap a halvacsora. Azóta sem tudok ránézni a halra. Mindenesetre boldog kis rövidgatyás, folytondzsuvás hülyegyerek voltam, azt hittem, hogy jobb dolgom nem is lehetne. Megjegyzem 17 éves koromig nem is volt. Minden valamire való sztoriban kell lennie egy fordulatnak, elég snassz lenne, ha így maradt volna minden. Szóval egy nap - csakazért sem volt ragyogó napsütés, mert esett - azt kaptam feladatul, hogy egy adag halat vigyek el a Romano családnak, akik egyébként pár éve vettek meg egy birtokot a környéken és állítólag ott laktak. Mindegy is, én fogtam magam és megindultam hegyre fel, benyitottam, meg kopogtam, mindent ahogy illik és sikerült is találkozni a Signora-val. Valamit nagyon jól csinálhattam, mert valahogy egyre gyakrabban kellett halat vinnem az egyébként kimondottan fiatal Signora-nak, amit személyesen volt szíves minden alkalommal átvenni tőlem. Egyre többet beszélgettünk és aztán kiderült mire megy ki a játék. Így van, elvette az ártatlanságomat, elindított a lejtőn, stb... gaz csábító. Bár jó volt az ágyban. Arról meg is feledkeztem, hogy Signore Romano ezt bizonyára nem nézné jó szemmel, de rá kellett jönnöm, hogy a Signore semmilyen szemmel se néz, mert már vagy száz éve halott volt. Itt azért már a sokadik numera után, némi magyarázatot igényeltem. Tehát adott volt Luciana, akinek volt egy férje... aki mellől elmarta egy farkas, aki átváltoztatta őt és aki elharapta a Signore nyakát. Ő meg azóta élte világát, időnként odébb költözött, hogy ne legyen feltűnő... és ennyi. Falka nélkül tengette napjait. Nekem nyilván ezen a ponton kellett volna faképnél hagynom, de izgalmas lehetőségeket vizionáltam bele az állapotába, ő pedig megígérte, hogy ha jó fiú leszek, akkor engem is farkassá tesz. Jó fiú voltam. Odaköltöztem hozzá, lényegében kiszolgáltam őt, cserébe megtanított olvasni, meg írni, könyveket adott a kezembe, hogy művelődjek, tehát felkészített a csodálatos új életemre. Én kis naiv... 15 évig hülyített, amikor is megelégeltem. Gondoltam elébe megyek a sorsomnak, úgyis kifigyeltem már, hogy hova jár teliholdkor... utána mentem, átváltozott, puff neki. Persze marhára dühös volt rám, hogy merészeltem majdnem meghalni neki ott a kerek erdő közepén, de nem történt meg. Szóval az átváltozásom elég véresre, és majdnem szétmarcangolósra sikerült, de itt vagyok, épen és egészségesen. Csak az államon maradt meg egy heg, amit amúgy nem értek hogy történt, meg úgy érdeklődtem azóta már több farkastól, de nem vált világossá, hogy az miért nem gyógyult be. Mindegy is, túlélem. Nem lehet mindent megmagyarázni ugyebár.
Hamar elmúlt a varázs, amikor én is vérfarkkassá váltam. Mármint Luciana varázsára gondolok, szóval pár év után ott is hagytam. Egyszerűen nem fűlött a fogam az általa folytatott életmódhoz, abban bíztam, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Mondjak valamit? Lehet. Bologna-ig meg sem álltam, ahol is sikeresen belefutottam egy falkába. Egy olyan igazi falkába, akiknek a létezésében még csak nem is reménykedtem, lévén fogalmam sem volt, hogy amúgy mi csapatban mozgunk. Csak simán valami hasonszőrűt kerestem és sokat leltem helyette. Persze azonnal be is álltam. Jól éreztem magam nagyon-nagyon sokáig, hiszen nem sok dolgom volt, a falka jól működő rendszerébe persze beilleszkedtem, meg is kezdődött a harcossá képzésem, mert másra nem igazán bizonyultam jónak. Mondjuk nekem ez ellen nem volt kifogásom. Persze akkor már szerelembe is estem, a szerelmem viszonzásra talált, szóval leéltem Bologna-ban egy egész emberöltőt, azaz úgy kb. ötven évet. Minden szép és jó volt, a nap is fényesebben sütött, szóval boldog voltam. Aztán jött a szokásos hepaj, alfa-váltással, gyilkolászással és nagy döntésekkel. Az én nagy döntésem az volt, hogy az új alfához hűséges páromat elhagyom és úgy az egész falkát is egyben. Nem igazán jöttünk ki sosem az új góréval, tehát úgy tíz percig lett volna nyugtom, ha maradok. Plusz ez a nagy változás kicsit felrázott Csipkerózsika álmából, szóval ideje volt a radikális változtatásoknak.
Áthajóztam Amerikába, az ígéret földjére, bár ezen ígéretek közül nagyrészt az összes beváltatlan maradt. Mindenesetre én kitartóan bolyongtam hosszú éveken keresztül, hogy majd valahol jó lesz nekem. Természetesen dolgozni muszáj volt, így voltam kocsistól kezdve zsebmetszőig szinte minden... egyszer még akasztott ember is, de nem számítottak rá az őreim, hogy én naaagy és szőrös tudok lenni, ha akarok, szóval mondhatni kibekkeltem, ezzel is kicsit hozzájárulva a sima emberek vérfarkas-mítoszához. Pillanatok alatt rám virradt a 19. század vége és megint kezdett némi méla undor elfogni, amikor ráébredtem, hogy baromira nem élvezem az egyedüllétet. Tehát ráböktem a térképen egy szimpatikus városra és így jutottam el Chicago-ba. Nem kell semmi nagy tervre, vagy túldimenzionált döntéshozatalra gondolni, ha az embernek szinte végtelen ideje van, akkor megtanul kicsit spontán lenni.
Gondolom mondani sem kell, hogy Chicago sem volt a tejjel-mézzel folyó Kánaán, de kimondottan jól éreztem magam és a falka is befogadott, szóval pláne. És bár nem igazán tartottam magam egy különösebben barátkozós típusnak, de sikerült megismerkednem ott pár olyan taggal, akiknek a társaságát komolyan hiányoltam volna, ha nem lettek volna. Az egyik ilyen volt Castor, marhára támogattam is, amikor alfa lett, tetszett a világlátása, meg igazából az egész csapat szimpatikus volt. Annak érdekében, hogy ne unjam el azért magam, kaptam néha különleges kimenőket, amikor csak úgy kószáltam a nagyvilágban, lényegében turistáskodtam. Gázul hangzik, de szerintem nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne jártam volna. Természetesen mindig visszatértem Chicago-ba és felvettem a fonalat, hoztam a híreket a környékbeli falkákról meg úgy a világ minden részéről. Nehogy már lemaradjak ugyebár. Nem sok dolog volt hatással rám addig, de azt hiszem a hippi-mozgalom ilyen téren újat hozott az életembe. Persze nem azt mondom, hogy szétszívtam az agyam, seggig érő hajam volt és fűvel-fával lefeküdtem... de szívtam és hátközépig érő hajam volt és kipróbáltam pusztán kíváncsiságból, hogy milyen a másik csapatban játszani. Persze nagyrészt mindent kinőttem egy idő után... nagyrészt. A nyitott gondolkozásmód megmaradt, és szerintem azóta is mindenre nyitott vagyok.
A 80-as években viszont megint csak vége lett az aranykoromnak. Miért is ne történne velem mindig valami f*szság, ami mindent elront? Szóval telihold volt, meg egy fiatal őrző, aki azt hitte jó lesz az neki, ha pásztort játszik. A farkasom meg annyira nem értékeli az ilyen kis önjelölt koordinációs menedzsereket és hát... csúnya vége lett na. Megint sírás, rívás, sértődés, a marhára kompetens őrzők vezetője meg közölte, hogy fél percem van elhagyni az országot, vagy falkástul megyünk a sunyiba. Én meg békeszerető ember vagyok, tudtam, hogy az üres fenyegetéseiket Castor csak kiröhögné, én is megtettem, de mondom, itt miattam ne folyjon már senki vére. Én magam ragaszkodtam hozzá, hogy távozok mindennemű győzködés ellenére, meg egyébként is a Távol-Kelet nagyon vonzónak tűnt... szóval békében váltam el a chicago-i falkától, közöltem, hogy ha rendeződnek a dolgok, még ezermillió százalék, hogy visszajövök.
Laza 30 évet töltöttem a Távol-Keleten, éltem Tibettől kezdve Japánig mindenütt és azt hiszem jócskán sikerült magamra szednem a kultúrát. Egy vallásnak sem köteleztem el magam, de mindegyikben otthonosan mozgok ma már úgy hiszem. Viszont, ami igazán megragadott az a természetgyógyászat. Én lepődtem meg a legjobban, amikor tanulásra adtam a fejem és a témában sikerült a lehető összes papírt megszereznem, tehát masszőrtől kezdve életmód tanácsadóig minden vagyok. Egyik reggel pedig Castor hívására ébredtem. Vagyis... először halvány gőzöm sem volt ki az, nyilván megvannak a módszerei, hogy kiderítse más emberek telefonszámát, mindenesetre szép lassan koppant, hogy kivel is beszélek. A modern technológia persze szépen beette magát az én életembe is, így a beszélgetést követően e-mail-ben vagy éppen Skype-on tartottuk a kapcsolatot, ahogy azt illik, így hirtelen elég nagy rálátást nyertem a volt falkám életére. Legalább is ahhoz képest, hogy előtte hírüket sem hallottam. Tehát értesültem Fairbanks-ről, a béta-problémákról, meg úgy nagyjából mindenről. Végül pedig két héttel ezelőtt megérkezett a felkérés, legyek én a béta. Én meg így belegondoltam... mondom béta? Az még úgyse voltam... Nos, én lettem a fairbanks-i betolakodó státuszú falka bétája. Most egyelőre pedig megy a szimat, hogy ki hogy áll a visszatérő hozzám.
Amiket szeret: Új dolgok, keleti kultúra, természetgyógyászat, tea, füstölő, szép nők, jóképű férfiak, zene
Amiket ki nem állhat: Hülyéket, szűk látókörűeket, kávét, őrzőket, hőséget, halat
Rövidtávú célok: Kivívni a falka elismerését és bizalmát.
Középtávú célok: Befejezni az épp írás alatt lévő könyvét, végre egy utódot beharapni.
Nos, igazából privátban azt hiszem mindent megbeszéltünk, de közhírré teszem a gondolataimat. A stílus és a humorfaktor teljes mértékben rendben van, tudjuk és megértjük, hogy a pongyola jelleg a karakter sajátja Én teljes bizalommal fordulok feléd a jövőben, szóval köszöntelek a falkám Béta posztján! Régi motoros vagy, tudod a dolgod - avi és terepszemle! Aztán amint lehet, iszunk egyet IC az egészségedre
Kezdőlap
