Milan Dimitrij Jowan nem egy hétköznapi figura, nem egyszerű eset, nehéz megtalálni vele a megfelelő hangot. A koszovói háború kiölt belőle minden barátságos létformát , azt a szót, hogy bizalom, nem ismeri. Határozott, hidegvérű, ideges természet. Hamar bepöccen és olyankor nagyon agresszív tud lenni, ez miatt elég sok probléma van vele. Meglepő, de a fegyelmet mégis ismeri, ezt a katonaság verte belé, azonban, ha neki nem tetsző dolog történik, valaki kekeckedik vele, piszkálja őt, annak beveri az orrát, felkeni a falra, összetöri a csontjait, vagy belé döfi a kést.

Nem kíméletes, nem ismer könyörületet sem, ha kell, végzi a dolgát, ha kell, embert öl és nem gondolkodik azon, hogy ezzel kinek dönti romba az életét. Megtanulta, hogy egyedül magára számíthat, ezért nincs is igazán szüksége mások segítségére. Öntörvényű, néha megy a maga feje után és ritka azon személyek jelenléte, akik szavakkal vagy ész érvekkel tudnának rá hatni. Nem túl barátságos, az idegenekkel semmiként sem, pillantása gyilkos és alapos. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen antiszociális lenne. Neki is megvan a maga társasága, de ők inkább csak haverok, sem mint barátok.

Milan minden nap felkészül arra, hogy az lehet az utolsó, ezért eléggé óvatos, mindenre odafigyel, ez mellett próbálja kiélvezni az élete minden pillanatát. Szereti az italt és a kábítószerek egyes fajtáit, a nőket sem veti meg, de inkább csak alkalmi kapcsolatai vannak, mert nem tudná lekötni magát egyetlen nő mellett sem, ahhoz túlságosan önző. Még, ha érezne is bárki iránt valamit, azt sem kötné az orrára. Amellett, hogy a hideg rázza a kapcsolatoktól, féltékeny természet, nem szívesen nézi végig, ha az éppen aktuális csajára más is szemet vet. Ha ez megtörténne, a vetélytársat földbe döngöli, a csajt ott hagyja, rosszabb esetben pofonnal jutalmazza.

Pörgős életmódot folytat, nappal keményen dolgozik, vagy edzi a testét, éjszakánként szórakozóhelyekre jár, keresi a társaságot, haverkodik, néha üzletel. Nem állnak tőle távol az illegális vállalkozások sem, extra pénzért bárkit szívesen laposra ver, csak a falka ne szerezzen arról tudomást, hogy ezt teszi. Erre nagyon ügyel, jól megválogatja üzletfeleit , akik fizetnek is neki néha egy-egy keményebb bunyóért.

Első látásra megközelíthetetlennek tűnik, de aki ügyes, az könnyedén szóba elegyedhet vele, csak tudni kell a módját, hogyan közelítsék meg. Szereti, ha valaki jókedélyű és őszinte, egy jó szó vagy egy mosoly rá is pozitív hatással van, mint a legtöbb emberre. De ha rossz napod van, és éppen morcos vagy, inkább kerüld el, mert elég egy rossz szó ahhoz, hogy felkerülj a listájára.

Heves természete ellenére nehéz felbőszíteni őt, a piti ügyekkel nem foglalkozik, még a női nem hisztériáját is elviseli néha, egyedül az tudja kihozni a sodrából, ha szó szerint belé kötnek. Abban a pillanatban eldurran az agya, és képtelenség visszafogni őt.

A munkában megbízható, kiváló munkaerő, sosem érkezett rá panasz. Ügyesen szereli az autókat, és oktatóként is tehetséges, már számos tanítványa van, akiknek megtanította elsajátítani a thai-boksz és a capoeira alapjait.





Nyílt, melegséget árasztó mogyoróbarna szemekkel pillant rád, szemöldökei sötétek, kihangsúlyozzák pillantását. Világosbarna haját egészen rövidre vágva hordja, arca rendszeresen borostás, fülei arányosak. Vonásai komollyá varázsolják arcát, tekintete szigorúságról árulkodik. Külsőre egy sportos, izmos testalkatú, magas és széles vállú, jó vágású férfit láthatsz. A sporttal edzett test gazdája mindig ad a megjelenésére, szeret öltözködni, sokat költ ruhákra. Ingekben, pólókban látni főként, illetve farmerben és világosbarna bakancsban. Utálja az öltönyöket, nem szeret puccparádét rendezni, csak kivételes alkalmakkor aggat magára öltönyt vagy nyakkendőt, egyébként ki nem állhatja. Kedvenc színei a barna, szürke, fehér és fekete színek.




Nincs annál sz*rabb érzés, ha egyik napról a másikra arra kell felébredned, hogy a családodat veszély fenyegeti, kilátástalan a jövő, munkahelyek zárnak be körülötted, és fogalmad sincs, hogy miből fogod megvenni a másnapi kaját, vagy hogyan fizeted az albérleted, és egyáltalán, lesz-e még tető a fejed felett, vagy szétbombázzák a körülötted lévő várost?
Szerbiában születtem, egy közepes nagyságú városban, ami nem volt létfontosságú, legfeljebb a helyi alkatrész gyár miatt, ahol sokan szerezhettek munkát. A szüleim mindketten gyári melósok voltak, középső gyereknek születtem a családba, volt már egy nővérem, Ivana, majd pár évvel utánam született egy húgom, Ivana. A szüleim becsülettel próbálták megvetni az alapokat, keményen melóztak, sokszor túlóráztak és kiadásokba ölték magukat, csak azért, hogy engem és a testvéreimet normálisan felneveljék. A nővérem egészségügyi iskolába járt, engem autószerelői szakközépbe vettek fel, a húgom pedig divattervezői karrierről álmodozott, de mindannyian tudtuk, hogy legfeljebb varrónő lehet, mivel kemény árakat kértek el a jobb sulikban, a szüleinknek pedig egyáltalán nem futotta arra, örülték, hogy egyszerű szakmát tanulhatunk. A krach akkor ütött be, mikor tizenöt éves voltam, a nővérem meg húsz. Akkor tört ki a háború, az ország megőrült , mondanom sem kell, mennyire megérződött minden a gazdasági helyzeten, a családunk pocsék helyzetbe került, anyámnak és apámnak is túlóráznia kellett, a nővérem is abba hagyta az iskolát és elment dolgozni, hogy én és a húgom ne érezzük meg azt, hogy nincs pénz, nincs kaja. Ez azonban érződött, sokat koplaltunk, mindannyian agresszívebbé váltunk másokkal, egymással szemben. A sulit rohadtul utáltam, mert a tanárok állandóan k*cs*gösködtek velünk, nekik soha semmi nem volt jó. Én meg néha inkább ellógtam, csak azért, hogy ne kelljen odabennt dekkolnom. Az is előfordult, hogy apámnak segítettem be a pluszként vállalt melóiban, mivel lakatos volt a szakmája eredetileg, így biztonsági rácsokat heggesztettünk különféle épületekre, mindig, mikor volt megrendelés. Nem csoda, hogy néha bealudtam reggel, aztán késtem a suliból, ahonnan már ki akartak csapni, de aztán valahogy csak sikerült elvégeznem. Úgy tűnt, a háború is lezárul, de ez nem történt meg, mert 95-ben újra kirobbant, amiből már én sem maradhattam ki. Annak reményében, hogy a családomat is segíthetem, meg egyébként is besoroztak, részt vettem a koszovói háborúban, de én nem is tudtam, mire vállalkozom. Killert képeztek belőlem, durva dolgokat kellett megtennem, ott nem az volt a cél, hogy a hazát védjük, a francokat. Ölni kellett, minél több embert. Az évek eltorzították a lelkem, a háború átformált, megszürkített, kiölt belőlem minden jó érzést, amire még egy lapáttal az is rátett, hogy az idősebb nővéremet megerőszakolták, és nem tudtam ott lenni, hogy megvédjem őt. Amint leszereltem, és véget ért a háború, az első dolgom az volt, hogy felkerestem a srácot, és addig ütöttem a fejét, míg szét nem tört a koponyája. Aztán ott hagytam és eltűntem a helyszínről. Bekattantam, de nem is volt bűntudatom, hisz a háborúban sem kellett mást tennem. A nővérem, mikor megtudta, elborzadt tőlem, és már nem akart velem szóba állni. Felcseszett, dühített, ezért leléptem otthonról, nem akartam, hogy apáék tudják, mit követtem el, egy ideig meghúzódtam, míg lesitteltek valami szerencsétlent, aki teljesen véletlenül éppen arra járt, aztán rá kenték a gyilkosságot. Megúsztam, de az életem gyökeresen megváltozott. Próbáltam melót keresni, meg lakást, de pénzem nem volt, ezért egy havernál húzódtam meg. Munkalehetőséget senki nem akart adni nekünk, mondván nincs tapasztalatunk. B**ák meg, öt évig háborúztam, mi máshoz értettem volna? Egyébként volt autószerelői bizonyítványom, de azzal kitörölhettem a s*-em, mert sehol sem fogadtak fel, nem kellettem sehová, mindenütt úgy néztek rám, mint egy véres rongyra. Nem maradt más választásom , valamiből meg kellett élnem, ezért a bűnözést választottam. Először a haverommal törtünk fel üzleteket, aztán később kocsmárosokat fenyegettünk meg, hogy szétverjük a berendezést, vagy megvédjük a helyet a balhés népségtől. Erre aztán felfigyelt egy csóka, akinek beleköptünk a levesébe, el is kapott minket, de sikerült megúsznunk azt, hogy szétverje a képünket. Alkalmazott minket, pontosabban felajánlotta a lehetőséget, hogy vagy neki dolgozunk, vagy neki dolgozunk. Nem volt más választás, a meló ugyanaz maradt, csak így már tartoztunk valakihez. Ivan brutális egy fazon volt, elmebeteg állat, korábban ő is háborúzott, de értette is a dolgát. Mindenhez köze volt, ami illegális, de mivel otthon elég vacak volt a helyzet, ő meg beállt az oroszokhoz, így minket is vitt magával, jó pénzért természetesen. Nekem csak az fájt, hogy a családom már nem akart látni, hisz tudták, hogy rossz úton járok. Egyedül a húgomnak, Adriananak hiányoztam, és azt hiszem, érte aggódtam a legjobban, hogy ott kell hagynom, de talán jobb volt ez így. Átszeltük az óceánt, New York városában kötöttünk ki , és megkezdtük az orosz maffia oldalán az ottani tevékenységünket. A vezér csóka egy Boris nevezetű tag volt, kigyúrt, kétajtós fazon, de már vagy negyven körüli. Remekül értett ahhoz, hogy kit hol kell épp lehúzni, nagyon ügyesen irányított minket is, minden a lehető legjobban alakult. Elég sok haverom lett, a megélhetésemmel már nem volt gond, megéreztem az élet ízét. Az illegális meló mellett kaptam legálísat is, Boris edzőtermében kezdtem, kezdetben csak a pultnál kellett állnom, átvenni a tagok belépőjét, takarítani, rendben tartani az edzőtermet, aztán elkezdett érdekelni a téma, és az egyik haverom, aki edzőként dolgozott, adott pár könyvet, amiből én magam is elsajátítottam azt , amit egy edzőnek tudnia kell. Testedzésként thai-bokszal kezdtem, ami nem állt távol tőlem , tekintve, hogy már tizenévesen is bokszoltam odahaza. Hamar elsajátítottam a dolgot, később aztán a capoeria is megtetszett, azt is kipróbáltam és próbáltam minél jobban megtanulni a mozdulatsorokat. Azt kell mondanom, tetszett az amerikai élet, a hot-dog, a kóla és az amerikai csajok, de nem volt minden fenékig tejfel. Az ír k**öknek nem tetszett az, hogy az orosz maffia is betette a lábát, ráadásul az ő területükre, ezért néhányszor összefeszült a banda, egyszer el is durvult a helyzet. Attól a perctől kezdve nem mertem kitenni a lábamat úgy az utcára, hogy ne legyen nálam legalább egy stukker. Kemény szituk voltak, idegörlőek, de a háború után valahogy már az sem tudott engem meglepni, bármire fel voltam készülve. Egy napon Borisnak üzleti ügye támadt , egy hozzá hasonló, orosz fószerrel beszélt le találkozót Alaszkában, akinek egy kis - addig ismeretlen- városban voltak érdekeltségei, főként ingatlanokban. Boris az utazását sem bízta a véletlenre, a csóka tartozott neki, ezért néhányunkat kiválasztotta, hogy kísérjük el őt. Repülővel utaztunk Kanadáig, ott át kellett szállnunk egy kisrepülőre és azzal mentünk tovább. Pechünkre a propeller bedarált valami madarat, a motor leállt , mi pedig megkezdtük zuhanórepülésünket. A gép egy hólepte erdőbe csapódott, lehetetlen volt túlélni, akkora erővel csapódtunk a földbe. Én valahogy mégis túléltem, bár csak homályos képek derengnek arról, hogy pontosan mi történt. Ott feküdtem a hóban, egy roncsdarag alatt, mozogni sem tudtam deréktól lefelé, fejsérülésem is volt, aztán el is ájultam. A következő kép , amire emlékszem az, hogy egy nő hajolt felém, és azt mondta, minden a legnagyobb rendben lesz. A vállamon egy csúnya harapás ékeskedett, ami nagyon lassan gyógyult, fájdalmaim voltak, mégis, ami hihetetlen volt számomra, az a gyógyulás volt. Pedig esküdni mertem volna arra, hogy lebénultam, de mégis, nyoma nem volt annak, hogy én egy lezuhant repülőgében utaztam. Később, mikor a nő visszatért, elmesélt nekem mindent , töviről hegyire, majd bemutaott a falka akkori vezetőjének, Vincentnek, aki befogadott az őslakos falkába. Mindennek már tizenhárom hosszú éve. Kezdetben nehezen tudtam beilleszkedni, hisz öntörvényű vagyok, több probléma is volt velem, ami miatt gyakran nekem feszültek a vezetők, de aztán valahogy mindig sikerült elsimítani a problémákat. Azóta próbálok beilleszkedni, ott élek a falkával, egy autószerelő mühelyben dolgozom, mellékállásban a helyi edzőtermekben adok órákat, főleg thai-boksz és capoeirából, de aki nem érti a kondigépek használatát , azoknak is szívesen segítek. A falkám tagjaival nincs bajom, tényleg próbálom beilleszkedni, de a múltam miatt ez nehéz, és úgy érzem, hogy néhányan ki is néznek azért, ami voltam. Én próbálok azóta jó úton járni, de ha felbőszítenek, akkor kiszámíthatatlan vagyok.