- A háborúkat én is elkerültem. A kikötőket őriztük katonaként, ott nem volt sok baj. A kölyköknél viszont nem nagyon számított Marseilles-ben, hogy nőstény vagy hím. Adtak nekik rendesen. Ha ezt is megúsztad, tényleg szerencsés vagy. A Teremtőmet, Chatocly-t ismerted ott? Rettenetesen gyűlöltem eleinte azt a hímet. Megölte a szerelmemet, akiről most már látom, hogy életem szerelme volt, az első, az igazi. Később beláttam, hogy az ösztön mekkora úr, de ezt akkor sem bocsátottam meg neki és nem is fogom soha. Elvette valamit, amit soha nem fogok visszakapni. Kiharapott egy darabot a szívemből és ezt még a vérfarkasok legendás regenerációja se tudja orvosolni. Az az este a tónál maga volt a pokol. Meg akartam kérni Justine kezét, erre eltűnt. Chatocly nem szarozott, rögtön kettévágta, így találtam meg szegényt. Nem tudom, mi lehet most a Teremtőmmel, de ha találkoznék vele, szerintem kifaggatnám és aztán rendesen alátennék, hogy pokollá tegyem az életét. Igen, határozottan így tennék. - Hát igen, ideje lesz lassan. Nagy felelősség ez és sok türelem kell hozzá. Én nagyon is tudatosan kerültem a beharapást. Kölyökként gondoltam rá, hogy bosszút állok és kiszúrok a Falkával, összeharapva mindenféle szedett-vedett alakot, de ezt hamar kiverték a fejemből. Rájöttem, mekkora feladat kölyköt vállalni és úgy gondoltam, majd csak akkor akarom, mikor már igazán erős leszek és farkasként is érett. Ha egyszer kiválasztom a megfelelő alanyt, akkor annak mindent át akarok majd adni. És most már túl a háromszázon nagyon is ideje volna. Készen állok rá. Akát átharapásra is, de az nem olyan, mint a semmiből felnevelni egy farkast, akinek én mutathatom meg, mit jelent ehhez a fajhoz tartozni. Érzem Odie-ban, hogy ragaszkodik Carte-hoz. Nem görcsösen, de inkább ő menne vele. - Carte? Szép név. Tényleg olyan mintás ő, mint a francia kártya. Est-ce qu'elle est ta favorite? Nem omlok össze, ha másik lovat kapok. Csak ő volt a legbarátságosabb és tetszik is a mintája, de ha Odette menne vele, nekem jó lesz bármelyik egyéb ló. Szerintem meg fogom találni azzal is az összhangot. Igazán szilaj kancát már csak nem tartanak ott, ahol gyerekeket is felültetnek a nyeregbe. Elmosolyodom, mikor a nőstény panaszkodik. - Alignak nem válogatott. Illetve válogatott, de szokás szerint kegyetlenül. Szerencsére én megúsztam, helyette segíthettem a többieknek. A Vörös Hold mindig megterhelő. Ha nem is vagyok megszállva, rengeteg feladat áll előttem azon az éjszakán. Igazából csábító, hogy én is átéljek egyszer egy ilyet, hatalmas erőt, egy ősi farkas szellemének erejét magamban. A biztonság is jó és eddig Alignak mindig megkímélt, de azért egyszer kipróbálnám, mit hoz ki belőlem. Odette átvezényel a konyhába, én pedig követem. Jól fog esni egy kis igazi francia süti. Remélem, tényleg eredeti frankhoni recept alapján csinálta, úgy a legjobb. - Persze, ha érdekel, akkor majd megosztom veled is. Sok kóbor van mostanában és én úgy érzem, kevés a forrásunk. Te hogy látod? Érdekel Odette álláspontja. A bátyja is kóborféle, bár azért képes volt megalkudni és megállapodni, amennyire tudom. Csak eltűnt szó nélkül és erről ugye mi is tudunk, nem csak a húga. Castornak fogok először szólni, de Odette-nek is joga van tudni, ki mentette meg. Miután csúnyán helybenhagyta... A kézmosást kihagyom, nem feszélyez, hogy lovakat taperoltam eddig. Nálunk a kóroktól nem kell tartani. Cipőben masírozok az asztalhoz és leülök az egyik székre. Ha van sajtos croissant vagy húsos, azt választom. Nem vagyok igazán édesszájú, szóval a csokisat pl. kihagynám. - Merci beaucoup! Ha van jó francia borod, azt örömmel elfogadom. Vagy ha nincs, akkor a baracklevet. Megszaglászom az ételt, mert azt mindig szeretem. Már az is egy külön élmény és általában az összetevőket, az arányokat is meg lehet sejteni belőle. Ez olyan kis rituálé, "játék" nálam evés előtt. - Hm, finom lett, chére cuisiniére! És egyébként te szeretsz itt élni, ezzel foglalkozni? Odette-nél nem tudom pontosan eldönteni, hogy azért van-e itt, mert ezt dobta a gép és megszokta vagy tényleg szereti ezt a várost, ezt a Falkát. A lovakat imádja, azt látom, de érdekel a véleménye mélyebben. Vajon ő is eltűnik egy nap úgy, mint a bátyja? Normális falkatagnak ismerem, de nem árt finomítani a képen.
-Azt nem mondom, hogy fenékig tejfel lett volna a kölyök-korszak, de… túléltem, nem? Mindenesetre örülök, hogy már túl vagyok rajta, nem hiányzik, hogy újra végigcsináljam… -élvezem, hogy végre kinőttem abból a korból, amikor bárki beleszólhat az életembe, és eldöntheti helyettem, hogy mit csináljak – nem mint ha most nem lennének ilyen egyének, de jóval kevesebb, mint mondjuk 250 évvel ezelőtt, amikor még a falka legfiatalabbjai között voltam. -A neve ismerős, de most így hirtelen nem tudok arcot párosítani hozzá. Ha egy falkában voltunk, akkor biztos ismertem, mást nem látásból. Elég sokan voltunk, szégyen vagy nem, de elég sok nevet elfelejtettem már… -szabadkoztam, mert fiatal is voltam, kölyök is, és jobban lefoglaltak az edzések, minthogy azon dilemmázzak, hogy éppen ki, mikor, hogy csatlakozott, vagy épp hagyta el a falkánkat. Hogy őszinte legyek, eleinte Benjaminon kívül nem is nagyon volt szerencsém másokhoz, amíg az Alfa életképesnek nem talált… Ha már beharapott, érthető, hogy nem akarta, hogy esetleg szégyent hozzak rá. -Az biztos… -sóhajtottam az egyetértésére -[color=deeppink]Hogy őszinte legyek, korábban én se néztem volna ki magamból, hogy nekem valaha kölyköm lesz. Ha nem esett volna meg a szívem Masakón, akkor szerintem én is vártam volna még vele. Vagy lehet, hogy sosem lett volna kölyköm. Így viszont legalább annyiból is jó, hogy nem egyedül dekkolok itt naphosszat a tanyán, ha már a fiúk leléptek – a bátyám és Benji, néhai mentorom és barátom. -Merci beaucoup. Ajándékba kaptam a bátyámtól, amikor Fairbanksbe érkeztem, meg talán az sem elhanyagolható, hogy szeretem a különlegesebb megjelenésű dolgokat. És tudod, lovak között mégiscsak ritkább egy ilyen pöttyös jószág, mint a már jól ismert pej, szürke és barna testvérei… C’est tout. C’était l’amour à première vue. -feleltem vidáman, bár valószínűleg az is közre játszott, hogy már a kezdetektől fogva jól kijöttünk egymással, és miután évek óta nem ültem lovon, elég sok időt töltöttünk együtt az első pár hónapban, felfedezve a környéket. -Szerencsés vagy, és rendes tőled. Reméljük, hogy a szerencse jövőre is kitart. Igaz, tavaly én is megúsztam ezt az egészet, aztán látod, idén meg mi lett belőle… -feleltem némileg csüggedten, ezek után azt hiszem, elég kiszámíthatatlan, hogy a következő hogy fog telni. Az idei kárpótolt a tavalyi kimaradásért, sőt, akár a jövő éviért is, előre… -D’accord, azért hálás lennék. Ami pedig a kóborokat illeti… többnyire a lovarda közelében mozgok, itt nem mondanám, hogy annyira sokan megfordulnak… Vagyis, a mostani omegánk, Natan is a közelben élt, és a másik irányban is él néhány kóbor, de már ők is jó ideje itt portyáznak. Valami szláv nyelvű bagázs, orosz, cseh, szerb, vagy valami ilyesmi lehet, annyira nem értek hozzá… meg nem is ismerem őket. Viszont azt én is hallottam, hogy megszaporodott az idegenek száma a városban. Őszintén, nem tudom… Mert elég sok felderítőnk van a falkában, de mégis, alig hallani valamit az idegenekről, és nem hiszem, hogy a mieink képzetlenségével lenne a baj. Nem úgy tűnik, mint akik bajt akarnak, inkább csendben meghúzzák magukat. Vagy ez csak a vihar előtti csend lenne? Te mit gondolsz róla? -adtam át ismét a szót miután kifejtettem a véleményemet, kíváncsi voltam, hogy a hím hogy látja a dolgokat – pláne, hogy ő is a felderítőink egyike, és valószínűleg nagyobb rálátása van az ilyen kóbor-ügyekre, mint nekünk, egyszerű falkatagoknak. -Ó, hogy ne lenne! -mosolyodok el cinkosul - Csak azokat különleges alkalmakra tartogatom, nem csak az egyszerű, hétköznapi iszogatásokra. -feleltem, azzal a szekrény tetejéről le is ügyeskedtem egy palackkal, hogy két poharat előkerítve visszatérjek az asztalhoz. -Azt hiszem, ez jól fog menni a sajtos croissant mellé. Grand vin de Château Latour, 1996-ból. Száraz, vörös. Megfelel, monsieur?-kérdeztem rá, biztos ami biztos, azonban ahogy igenlő választ kaptam, már bontottam is a palackot, hogy töltsek – ellenkező esetben megnézem, akad-e más itthon a raktáron. -Köszönöm, ismét. -feleltem a dícséretre, majd én is felkaptam egy süteményt a tálról, és csendesen majszolni kezdtem. A férfi kérdésére először csak bólintottam, majd miután lenyeltem a falatot, szóban is kifejtettem bővebben - Úgy összességében… szeretek. Valahol jó érzés belegondolni, hogy úgy érkeztem ide, hogy a bátyámon kívül senkit sem ismertem, de mire tavaly év végén csatlakoztam a falkához, az őslakosok nagy részét már ismertem – kit korábbról, még franciahonból, kivel itt sikerült összebarátkozni, úgyhogy a társaság nagyszerű. Nem vagyunk olyan sokan mint anno Marseilles-ben, de épp emiatt sokkal családiasabb a hangulat. A foglalkozást tekintve meg… maradjunk annyiban, hogy az irodai munkákat nem nekem találták ki. Igaz, a vadászat hiányzik, de azért így is igyekszem időt szakítani rá, nehogy berozsdáljon a kicsike…-intettem a fejemmel a falon díszelgő egyik puska felé, így azt is kikövetkeztethette a férfi, hogy a lovarda előtt hivatalos vadászként dolgoztam - Terveztem, hogy jelentkezek a nemzeti parkba munkára, csak aztán másképp alakultak a dolgok. -mosolyodtam el, s amennyit puffogtam miatta eleinte, már egész megszoktam. Szeretni meg mindig is szerettem, csak kellett egy kis idő, míg magam is rájövök - No és veled mi a helyzet? Sikerült már megbarátkozni Fairbanks-szel? Mert nekem úgy tűnik, hogy igen. Te hogy jössz ki a többiekkel?
Nem hiányzik neki a kölyöklét. Kinek hiányzik? A farkasoknál nem olyan ez, mint az embereknél az áldott fiatalság, a boldog gyermekkor. A megpróbáltatások és kínlódások, kőkemény fegyelmezés időszaka a kölyökkor. Ha ez kimarad, akkor meg a nagy koppanásoké. Nem boldog időszak az. Én is örülök, hogy már jó rég túlvagyok rajta. A Teremtőm nem kis arc volt ott, de a nagy marseilles-i falkából Odie nem emlékszik rá. Mindegy, csak bedobtam nosztalgiaképpen, hátha tud valami szaftos sztorit róla. 300 év alatt tud romlani a memória. A mi agysejtjeink elég jól regenerálódnak, de a sok élményt befogadni több száz év alatt úgy lehet, ha szelektálunk. Jó esetben szándékosan, rosszabb esetben úgy, hogy kiesnek dolgok, olyanok is, amiket fontosnak tartunk. Ez a nőstény tényleg kedves és jóindulatú. Sose harapnék be vagy át senkit azért, mert megesik rajta a szívem. Ha már megesne rajta, akkor eleve gyenge lenne. Nem szokásom nagyon szánakozni és nem arra kell a kölyök, hogy legyen játszótársam. Az erőmet, a tudásomat akarom majd átadni valakinek, akit méltónak találok rá. Odie játékosabban fogja fel. Nem rombolom le a jókedvét, de azt észben tartom, hogy mi volt a döntése hátterében. Ha megszivatja a kis mongoloid, akkor magára vethet. Bólogatok, ahogy elmeséli Carte történetét. Tényleg egyedi a mintázata és igazán szép ajándék a bátyjától. Szerelem első látásra. Szerintem ezt a lovat könnyű megszeretni. Úgy érzem, hogy hagyja magát. Hozzám is idejött és nagyon érdeklődő volt. - Ha ez szerencse volt, akkor azt se felejtsük el, hogy a szerencse forgandó. Szerintem csak Alignak választott. Lehet, hogy legközelebb engem választ ki és te leszel majd kéznél segítségként. Tout est possible. A lovardát kerülik a kóborok. Na igen, hacsak nem érdeklődnek az állatok iránt, akkor nincs különösebb okuk idejönni. Még búvóhelynek se jó. Egy erős nőstény meg egy kölyök él itt, ez azért elég fura párosítás. Natan, a nagyon ügyes. Igen, szépen elintézte, hogy ő legyen a Falka legutolsóként emlegetett tagja. Nem időrendi, hanem megbecsülési sorrendben. A szlávokról még nem sokat hallottam. Gondolom, semmi közük ahhoz a nyomorult főiskolai "barátomhoz", akit nemrég kiheréltettünk Nia-val. A töketlen Dominic és a dúsgazdag szektája, a Főnix Testvériség. Nem, ők sima emberek voltak, nem lehet ehhez közük. Érdekelnek Odie információi, ahogy az is, hogy én miért nem tudok ilyen kóborokról, ha itt kószálnak. - Ezeket a keletieket hol szoktad látni pontosan? Tettél már róluk jelentést? Nem rémlik, hogy keresnénk ilyeneket. Hányan vannak, mit tudsz róluk? Minden érdekel. Ezek miatt az elszólások miatt érdemes falkatagokkal csak úgy beszélgetni. Na jó, Odie-val a nosztalgia miatt is, mert most ahhoz van kedvem az utazás előtt. De ez hasznos infó és fel kell deríteni az ügyet. Orosz farkasok Fairbanks-ben rejtőzve és csoportban, nem tetszik a dolog... - Én azt mondom, hogy ha nem derítjük ki, mit akarnak, csak hagyjuk őket csendben meghúzódni, annak híre megy. Éltem már olyan helyen, ahol kibírhatatlan volt a Falka és el is üldöztek. Gondolom, te is láttál már többféle falkát a világ különböző részein, pendant tes grandes voyages. A miénk szerintem nagyon is befogadó, de nem tűrhetünk el mindent. Akik rejtőznek, azokkal beszélni kell és ha megegyezünk, maradhatnak. Ha meg nem vállalják, Castor intézkedik. Talán az időhiányban kell keresni a magyarázatot. Mindenki elfoglalt, nem tudunk ezer felé szakadni. Lehet, hogy vaskalapos hozzáállás, de én becsülöm azt, hogy egy Falka megvédi a területét és erős bennem az ilyen ösztön, úgyhogy tudom támogatni ezt az ügyet. Többek között ezért is vállaltam a Kangunart pozíciót. - Ah, c'est la choix parfaite! A száraz vörösborokért élek-halok. Merci beaucoup! 1996-os évjárat, a legjobb. Az biztos, hogy tökéletes a sütemény mellé. Szépen megvárom, hogy Odette töltsön és nézem, ahogy a pohárba kerül az üveg tartalma. Következik a szertartás. Már a csobogó bort nézni is kitűnő, aztán majd a kortyonkénti ízlelgetés és a zamat hosszantartó élvezése. Ha a nőstény ráér, akkor elég sokáig elleszek ezzel a pohárral. Egy harapás a sajtosból és hozzá egy korty bor. Aztán még több korty, semlegesítem egy újabb harapással és így tovább. Fantasztikus, mindennél többet ér. Hallgatom közben a történetet és próbálom összerakni a képet. Régi ismerősök és barátkozó falkatagok. Így könnyű. Odie-val a megegyezés se volt nehéz. Szereti a kisebb, összetartó csoportokat, nem mindene a nyüzsgés. És vadászna, puskával. Lehet, hogy ha a bratyó nem lép le, csinálhatná, így viszont rámaradt a lótartás. Mondjuk ezt se bánja, ahogy látom. Megszakítom egy kicsit a bor és a croissant rituáléját, hogy válaszoljak, ha már kérdezett. - Oui, cette ville est ma patrie actuelle. Akkor volt csak nehéz, mikor átjöttem az Újvilágba. Meg kellett szokni, utána Amerikán belül vándorolni már egyszerűbb volt. Fairbanks jó hely. Nyugis. Szerintem nincs ellenségem a Falkában, jól megvagyunk. Meg amúgy civilben is elvagyok. Amíg nem kell megint költöznöm és új személyiséget alkotnom. Ettől pedig már nem tartok. Megszoktam, hogy mindig más leszek, mást játszom, új helyeken telepedek meg. Fairbanks-ben szerintem még van 5-10 évem, mielőtt kezdene feltűnni az embereknek, hogy én még mindig nem öregszem. Az egyetlen kérdéses pont Nia. Őt nem hagynám itt, de a színvallás se lesz könnyű. Nem várom el, hogy kövessen, de örülnék neki. Látok esélyt arra, hogy meg fogja érteni, ha kiderül az igazság. - Neked hogy mennek az ilyen dolgok? Est-ce que tu trouves difficile á jouer des roles nouvelles et á déménager? Nem akarok sokat fogyasztani, úgyhogy szerintem ha ezzel végzek, utána mehetünk is vágtázni egyet. Az ínyencség miatt én a kis mennyiségeket preferálom. Mindenesetre Odette remek vendéglátó, ezt megállapítottam.
-Az is igaz. Annyira régóta még nem élek itt, hogy ennyire tisztában legyek a dolog miértjével, de reméljük a legjobbakat. Mindenesetre, ha jövőre fordítva alakulna a sorsunk, számíthatsz rám! -teszem hozzá vidáman, még ha nem is feltétlenül én fogok nyomozni, de ha szükség lesz rá és olyan állapotban leszek, biztos, hogy beállítok én is segíteni elsimítani a falka körüli dolgokat. -A szoktam az túlzás, annyira azért nem közeliek, de… amikor ideköltöztem és még nem én vittem a lovardát, hanem a bátyám, egész sokat barangoltam a környéken, s bát teljesen sosem merészkedtem el odáig, de… -fordulok irányba, hogy aztán a kezemmel is a távol felé mutassak - Abban az irányban laknak, pár kilométerre innen. -fejezem be a mondatot. -Hogy őszinte legyek, nem sokat… -vakargattam meg a tarkóm zavaromban - Sok vizet nem zavarnak errefelé, de ha jól emlékszem, hárman vannak, férfiak. Vagy ketten? Jó kérdés, már hónapok óta nem is láttam őket… -igaz, azóta én is jóval kevesebbet mozgok a környéken - Az is lehet, hogy már rég tovább álltak, csak nekem nem tűnt fel… Amúgy jelenteni biztos, hogy nem jelentettem róluk, hisz amikor felfedeztem a „szomszédságukat”, még én sem voltam a falka tagja, azóta meg… Meglepne, ha hosszabb időn keresztül itt élnének, és a falkának még nem lenne tudomása róla. -vontam vállat, ha körbenéz a jelentések között, akkor a biztos okosabb lesz, vagy mást nem, ha körbekérdezi a többi informátort. Ahogy aztán Rocky újra hosszabban kifejti a véleményét, csak szótlanul hallgatom, néha-néha megerősítésként biccentek a szavaira, hogy követem a mondandóját. -Igen, mondhatni, láttam már egy párat… -bólintok aprót, ahogy a következő megjegyzésre is – szerintem is egész befogadóak vagyunk, elég, ha csak arra gondolok, hogy én hogy kerültem a falkába… Egész baráti volt a csatlakozás, hogy a Faye-éről már ne is beszéljek – kíváncsi vagyok, hol máshol lett volna lehetőségem rá, hogy a csatlakozás során magammal hozzam egy ismerősömet is, úgy, hogy a falkában más talán nem is ismeri, s csak az én szavam a biztosíték rá, hogy minden rendben lesz vele… -Mert vörösborból csakis a száraz az igazi! Amelyik édes, ott már némi sumákolás is van… -nyitom ki az üveget, hogy aztán töltsek a vendégemnek is belőle, széles mosollyal reagálva a köszönetére. Miután felé tolom az italt, még magamnak is töltök, majd koccintásra emelem a poharat. -Úgy legyen! -felelem a falka intézkedéseire tett megjegyzése hallatán, majd magam is belekortyolok az italba, nehogy már megmelegedjen itt nekem a végén. Közben én is megragadok mellé egy kis sajtosat, hogy néhány pillanatra, percre újra Franciaországban érezzem magam, legalábbis ami az ízeket illeti… Mon dieu, ilyenkor döbbenek rá, hogy valójában mennyire is hiányzik! -Ez érdekes… Nekem Egyiptom volt ilyen „meg kellett szokni” kategória annak idején, az egy teljesen más világ volt, mint Európa… ahhoz képest az, amikor pár éve ide jöttem Amerikában, semmi extra nem volt. -feleltem kissé csalódottam, pedig de vártam én azt is! Nem is tudom, mire számítottam, hogy miben lesz annyira más… Sok mindenben nem, pláne, hogy előtte is északon voltam, most is… talán csak a nyelv? Meg hogy végre a tesómmal lakhattam, nem egy falkával. -Akkor jó. -bólintok a férfi szavaira - Jó az, ha sikerül megtalálnia az embernek a helyét a világban. Akár mint civil, akár mint vérfarkas… mert esetünkben ugyebár csak az egyik az kevés, sajnos. -mert hiába vagyok jó civilként, ha farkasként a nyakamon liheg egy falka, vagy fordítva… lehetek a legjobb a falkában, ha az életben nem bírom megtalálni a számításaimat, akkor az úgy elég nehéz. -Annyira nem vészes, szerintem. -egészítem még ki a korábbi kis gondolatmenetemet - Bár ami azt illeti, nem is nagyon szoktam túlzásba vinni a dolgot. Inkább csak az fura, amikor az új iratoknál megszokom, hogy most már azoknak az adatait kell használni… De ez is inkább csak napjainkban. Régen sokkal lazább volt minden, csak most van az, hogy lassan levegőt se lehet venni anélkül, hogy ne kérnék el legalább 3-4 féle iratot mellé. Duh… -csóváltam a fejem kelletlenül. A színészkedésért sem voltam úgy oda, hogy élvezzem, hogy mindig új személyazonosságot találhatok ki magamnak, szóval… mondhatni, inkább egy költözéssel járó kellemetlenség volt az egész számomra. Vagyok amilyen vagyok, azon sok mindent nem szoktam tettetni.
Nézem, merre mutogat Odie. Nem ismerem a szomszédságát, sose kellett megismernem. Most viszont lehet, hogy érdemes lesz. Hacsak nem olyanokról van szó, akikkel még a bátyja állapodott meg. Fura lenne, de szerintem elnézek majd oda. Ha nincs félnivalójuk, akkor csak egy kis látogatást teszek, nem kell, hogy megijedjenek. Én sose ököllel indítok. Legfeljebb azzal válaszolok. Gördülnek kifelé az infók, mint egy elzárt, de a nyomástól roskadozó ajtó mögül. 2-3 szláv kóbor hím, akiket a nőstény hónapok óta nem látott. Semmit nem mondok arra, hogy biztos nem hagynánk hosszabb ideje itt viháncolni őket. Alethea a képembe vágta, hogy hónapokig rá se néztünk, pedig ő még meg is lőtte Noah-t. Értelmes érvvel nem tudtam visszavágni, hazudozni meg nem akartam, mivel úgyis kiderítheti az ellenkezőjét. - Merci, Odie! Majd rákukkantok, mi van ott. Konkrétan ilyesmiről nem hallottam, de ha hasonlóval találkozol, szólj nyugodtan! Én utána szoktam járni, ez a feladatom. Így védem a területünket, hogy a miénk maradhasson. Nem fogom lecseszni, hogy miért csak most mondja. Majd akkor, ha kiderül valami, amit megelőzhettünk volna korábban. Egyelőre csak zsebrerakom az infót és innen majd a következő utam abba a házba visz. Nagy mosollyal bólogatok, hogy mindketten ugyanazt szeretjük a borokból. A poharat felemelem és a koccintást megtoldom egy jókívánsággal: - Á ta santé! Ez tényleg a nosztalgia napja. Odette-tel félig-meddig az anyanyelvünkön társalgunk, otthoni bort iszunk hazai recept alapján készült süteményhez. Remekül érzem magam itt. Eleve tudtam, hogy nem csak egy száraz kikérdezés lesz ebből, de felülmúlta a várakozásaimat a házigazda. - Quand est-ce que tu as vis en Égypte? Én csak nyaralni voltam ott pár éve és csodálatos volt, de ha ott kéne élnem... Neked ott kellett vagy szerelemből mentél oda? Marseille azért nem volt olyan messze Észak-Afrikától. Folyton jöttek onnan a hajók és sok helybélit ismertem. Telepest, gyarmatosítót és szerecsent egyaránt. Szerintem meg tudtam volna szokni. De most már amerikai vérfarkas lettem, északi vérfarkas és nehezebben menne. Az időjárást itt is nehéz volt elviselni eleinte. Csípős szél, állandó hűvösség, rövid nyarak, hófödte tájak mindenfelé. És én még északabbra költöztem. Vállaltam a hideget az aranyért. Mostanra meg...ittragadtam. Aztán ha továbbállok, nem gyökeres változtatással fog járni a következő költözés. Például tuti, hogy nem Egyiptomba megyek, teljesen más kultúrába, teljesen más éghajlatra. De ez még odébb van. Mintha Odie többet várt volna Amerikától, de egy kicsit unalmasnak találná. Nem tudom, mit várhatott, nem is nagyon érdekel. Semmit nem befolyásol. - Hát igen, ez a nehéz, de akkor úgy látom, mindketten megtaláltuk a számításunkat. Nem cserélnék veled, hogy látogatókat fogadjak és tutujgassam őket, mikor huszadszor se tudnak felülni a lóra. Van türelmem, csak nem ehhez. De ha te szereted és jó ezzel foglalkoznod, annak örülök. Vadászni meg lehet a városszéli erdőkben akár puskával, akár farkasként. Odette is korombeli és nem bürokrata. Érti, mennyire felesleges és megterhelő ennyire bebiztosítani mindent papírokkal, kártyákkal és intézkedésekkel. Régen sokkal egyszerűbb volt élni. Jobban is szerettem a nagy technikai durranás előtti korokat. - Ahogy mondod, chére compatriote! Néha nehéz dolgunk van. A boromat a kortyolgatással és a croissant-tal elég szépen fogyasztom. Lassan a végére érek. Azt hiszem, ideje lesz megismerkednem az állatokkal is: - Aprés avoir le petit pause allons nous chevaucher? Kíváncsi vagyok, mit tudok előhozni a lovaglótudásomból. Nézek Odie-ra kérdő szemekkel. Siettetni nem akarom, nem várom el, hogy dobja el a poharat és rohanjon. Csak ha már ő is túlvan a finomságokon, akkor lássunk neki ennek a kis bónusznak. Izgalmas és ha nagyon belejövök, még az se kizárt, hogy máskor is ellátogatok a lovardába. A házigazda normális és ha az állatokra se lesz panasz, akkor szerintem még Nia-t is elhozom. Legalább egyszer.
-De rien. És rendben, ahogy jónak látod, de azért légy óvatos, mert ha többen vannak... Én pedig ha bármit észlelek akár felőlük, akár újabb kóborokkal kapcsolatban, ígérem, szólok róla! -biccentettem a férfi magyarázatára, elvégre felderítő, az a dolga, hogy utána járjon az ilyesmiknek. És ki vagyok én, hogy bármelyik falkatársamat hátráltassam a munkájában? -Santé! – emelem én is koccintásra a poharam, aztán bele is kortyolok az italba, ám amikor meghallom a hím következő kérdését, a pohár talpa ismét finom koccanással landol az asztalon. -C’est une bonne question… Úgy nagyjából egy évszázada, ha jól emlékszem, még az 1900-as évek elején. Ó, azt meghiszem, hogy nyaralni csodálatos lehetett, az első pár hónapban engem is teljesen elvarázsolt, annyira más világ… Egyébként… nos, ami azt illeti, a kíváncsiság vitt oda, világot akartam látni, aztán meg mire észbe kaptam, már én is ott régészkedtem a többi hozzáértővel… Egész megtetszett a dolog, így aztán már csak a munka miatt is maradtam, majdnem egy fél évszázad erejéig… Érdekes volt az ottani élet, az egyszer biztos, hogynem hasonlítható össze sem az európaival, sem az itteni, amerikaival… –emeltem a poharamat újra a számhoz. A régi szép idők emlékére… Mon dieu, de nehéz volt normális alkoholban jutni akkoriban, no meg nőként helyt állni. -Ne is mondd… Szerencsére ezt egész jól tűröm, viszont sok más dolog van, amihez meg nekem nem lenne türelmem. -hogy például csak a tipikus női kézimunkákat említsem, kötés, varrás, hímezés, és társai… Azt hiszem, 5 perc után ott tépném cafatokra az egészet, ha nem előbb, ha kiderült, hogy már megint elhibáztam egy szemet, vagy vissza kell fejteni a munkámat - -Az irodai munka nem nekem való, szóval ezerszer inkább ez, mint valami aktakukac állás. Ami meg a városszéli erdőket illeti, minden elismerésem a bátyámé, ami a helyválasztást illeti. Igaz, eleinte még bosszús voltam érte, hogy bármi kell a városból, előbb be kell autózni, de mára már megszoktam. -vontam meg a vállamat, inkább betermeltem egy újabb croissant-t a beszéd helyett. -Az biztos… nem egyszerű lépést tartani ezzel a folyamatosan változó világgal. -fűztem hozzá a megjegyzéséhez, amikor pedig szóba jön, hogy a vendégem már a mostani kis nassolás után nyeregbe pattanna, kissé meglepve fogadom a hírt, de a következő pillanatban már széles mosollyal bólintok rá -Comme tu veux. Persze azért megadom a módját én is, az épp folyamatban lévő süteményemet még elpusztítom, ahogy a poharamban sem fogom itt hagyni a bort, hogy megmelegedjen… Ha Rocky pohara kiürül, akkor az üveget kissé megemelve biccentek a pohara felé, kérdő tekintettel, hogy tölthetek-e még egyet? Ha nem, a dugó vissza, majd a palackot beköltöztetem szépen a hűtőbe, aztán lovagláshoz felkészülni! Azaz a szokásos, csizma fel, Masakónak üzenetet hagyni, hogy nem elraboltak, csak lovagolni mentem, lakást bezár… és vissza a legelőhöz, ahol már korábban is megfordultunk. Ott aztán a kerítés gerendái között átbújva intettem a férfinak, hogy mindjárt jövök, csak hozom a lovakat… -Ha megkérlek, akkor esetleg kinyitnád nekem a kaput? Pár perc és itt is vagyok.-mutattam a néhány méterre lévő emlegetett tárgyra, azzal könnyed kocogással el is indultam a négylábú barátaink felé. Carte szerencsére nem ment túl messzire, miközben borozgattunk, a másik szerencsés pedig Sheera volt, aki viszonylag közelben tartózkodott, így aztán finoman megpaskoltam a két patás nyakát, aztán meg is indultunk vissza Rocky felé, ne várassuk meg nagyon. -Arra még emlékszel, hogy kell felszerszámozni egy lovat, vagy inkább rám bízod a dolgot? -fordultam felé kérdő tekintettel, majd két oldalamon a két lóval az istálló felé vettem az irányt – hisz ott tartottuk a nyergeket, kantárokat, és a többi szükséges felszerelést.
Csak bólintok, hogy értem, amit Odie mond. Első körben azért megyek, hogy beszéljek velük. Ha abból harc lesz, hát legyen és nem bánom, ha többen lesznek. Meglátjuk, mennyi eszük van, hogy akarnak-e komoly balhét és bevállalják-e, hogy együtt akarnak eltenni láb alól egy falkatagot. Az esetek többségében erre nem kerül sor, beszélnek vagy elrejtőznek, elzárkóznak, ennyi. A továbbiakat már nem én szoktam megoldani, kivéve, ha nincs más lehetőség. Ahogy a nőstény mondta, az is lehet, hogy rég továbbálltak. Nem kötöm az orrára, de a múltkori eset után nem venném biztosra, hogy nem élhet itt hónapokig egy kóbor anélkül, hogy foglalkoznánk vele. Alethea csúnyán az arcomba vágta és nem akartam más sara miatt védekezni, csak mellébeszéltem. Megoldottam, de ettől a területi problémák fennállhatnak. Megnézem majd azokat az oroszokat. Odette mesél Egyiptomról és kalandvágyat látok a történetben. Szóval régész volt, itt pedig lovász lett. És említette még a vadászatot is. Sokoldalú, tanulékony nőstény, talán a vérvonala miatt. - Régészet Egyiptomban, nem mondom, beleugrottál a mélyvízbe. Az biztos, hogy izgalmas lehetett. És egyből onnan jöttél Fairbanks-be? Mesélhetek én is az utazásaimról és a különböző munkákról, amiket csináltam. Odette nem nagyon élhet vissza ezekkel. Ha mégis, akkor megbánja. - Én itt Amerikában vándorolgattam. Québec-ben kereskedtem, gyakorlatilag folytattam, amivel már Marseilles-ben is foglalkoztam. Gabona, ruhák, később fegyverek, élelmiszer, ami jött. Aztán az aranyláz idején nem akartam kimaradni és eljöttem bányásznak Alaszkába. Jobb üzlet volt, mint amit előtte csináltam és a kondimnak köszönhetően tele lett a zsebem. Aztán a klondike-iak megtaláltak és nem lehetett velük megegyezni. Akkor menekültem Fairbanks-be és kitanultam az idegenforgalmat. Egyrészt azért, mert a szálloda tetszett és a Falkába így akartam beilleszkedni, másrészt meg hiányzott a francia. Kalandvágyból én sose választottam foglalkozást. Elég nagy kaland volt, hogy túléltem a marseilles-i pestisjárványt, a családból egyetlenként... Ja, aztán tengődtem az utcákon, mielőtt munkát kaptam egy fogadóban. Ott meg szépen beügyeskedtem magam és kitanultam, hogy kell eladni és venni, emberekkel bánni, végül átvettem az egészet. Pár élményt én is tudhatok magam mögött, de úgy nézem, Odie nagyobb utazó és szabadabb madár, mint én. - Chacun a sa propre chemin. A lényeg, hogy nem vesztünk el. Az autózást én is nehezen szoktam meg. Itt tanultam meg, ebben a városban. Egész addig csak lovasszekéren utazgattam, később vasúton. Eleinte kerültem, de aztán mindent elöntött, a biciklit pedig nem kedveltem meg. Pénzem volt és megcsináltam a jogsit, nagyon nehezen, azt el se mondaom senkinek, hogy mennyit szenvedtek velem. Az oktatóm többször lemondott rólam, volt, hogy már a pénzt se akarta elfogadni, annyira elege volt. Antitalenntumnak nevezett, műszaki analfabétának. Pedig csak arról volt szó, hogy 200 évig köszönöm szépen, remekül megvoltam pöfögő csodák nélkül. Nehezebben szoktam meg, mint azok, akik negyedennyit se éltek és már jönnek vezetni. Direkt rágyúrtam aztán és mára jó sofőr lettem, nem csak én mondom. Nia is bátran ül be mellém és az alap dolgokat meg is tudom javítani a kocsin. Rengeteg munka van abban, hogy eddig eljutottam. Kitartás, abból szerencsére mindig volt bennem. Odette talán maradt volna még beszélgetni és utána visszajöhetünk, ha még úgy alakul. Én már nagyon kíváncsi voltam a lovakra, ezért siettettem. Illetve csak megemlítettem, nem húztam én ki a kezéből a poharat, hogy most azonnal indulás kifelé. Nem, miért is tenném? - Non, merci! Peut-être plus tard - utasítom vissza udvariasan az újabb pohár bor ajánlatát. Megvárom, amíg Odie csizmát húz. Megnézem azt a lovaglócsizmát, megvizsgálom az anatómiáját, hogy mi ellen véd, mi benne a praktikus. Annakidején nem bonyolítottuk túl. A hadsereg egyencsizmáit viseltük a lovon, úgy kellett megtanulni. Ma már sokkal többet tudnak az emberi testről és a csizmák is eszerint készülhetnek. Nekem jó lesz a bakancsom, ha a nőstény nem mondja azt, hogy ezt nem bírják a pacik, akkor így szállok nyeregbe. Követem és a kölyöknek hagyott üzenet valamit megmozgat bennem. Így gondoskodni egy másik emberről, ebben már nagyon régen volt részem. Volt asszonyom, aki beteg lett és hosszasan ápoltam, még Québec-ben. Azóta legfeljebb együttélésig jutottam bárkivel is, de talán pont az hiányzik az életemből, hogy függjön tőlem valaki. Hm, szeretnék kölyköt, mert az erőmet, a tapasztalatomat át akarom adni egy fiatalabbnak, de vajon képes is lennék erre? A kitartással nem volna gond. A stílusom viszont keményebb és ridegebb. Szerintem Odie is megszabja a határokat, de az tuti, hogy minket nem lehet összehasonlítani. Az idő majd eldönti, mindenesetre hamarosan lépnem kell, mielőtt kiöregszem. Ezeken mélázom, amíg a készülődés után megérkezünk Carte-hoz és Sheera-hoz. - Pas probléme! Je l'ouvre tout de suite - látok munkához mosolyogva és a kaput nyitom is. Figyelek, hogy a többi ló ne akarjon nagyon elvándorolni és ha megindulnának, inkább becsukom. Ne csődöljön be a lovarda egy ilyen apró hiba miatt. Odette egy gyönyörű, fehér lovat vezet Carte mellett. A foltoska volt a legbarátságosabb, de Odie miatt. Láttam, hogy szereti, mikor a kezéből evett. Most is érzem benne az örömöt és a lovakban is. Jó gazdájuk van, ez egészen biztos. - Nem tudnám elmondani, de ha meglátom a szerszámokat, szerintem minden beugrik. Ha mégse, akkor rádbíznám. Hogy hívják a fehéret? Őt ülhetem majd meg?
-Igen, mondhatni… És nem is volt unalmas, az egyszer biztos, ahogy az is, hogy egy jó időre elég volt belőle. Szerettem, meg minden, csak elég türelemjáték a dolog, én meg jobban kedvelem az olyasfajta elfoglaltságokat, amik kicsit több mozgást igényelnek. -mint például a lovarda irányítása. Ahhoz képest, hogy eleinte milyen bosszús voltam a bátyám eltűnése miatt, azt hiszem, mára már egész megszerettem ezt az egész hercehurcát, még ha nem is nagyon akarom bevallani magamnak. -Neeem, nem. Egyiptom után újra észak felé vettem az irányt, keresztül utaztam Európán, és végül fenn kötöttem ki, a finneknél. Onnan jöttem ide Fairbanksbe. Legalább az időjárás nem volt szokatlan, odaát sincs túl sűrűn meleg. -mosolyodtam el, ahogy a feleletem végére értem. A nem is annyira régi, de szép idők… Amikor még Benji agyára sem ment rá az öregkor, mint itt, Fairbanksbe. Ha öreg leszek, engem is ennyire meg fog viselni a lakhelyváltás? Nagyon remélem, hogy nem… Ahogy Rocky mesélni kezd a saját életútjáról, figyelmesen, croissant-t majszolva hallgatom. Hmm, szóval kereskedő volt egykoron? Ahhoz képest eléggé éles váltás lehetett, hogy bányásznak állt… -Óóó, a híres aranyláz… Hallottam hírét, még az Óhazában, de annyira sosem motivált a pénz, hogy azért kelljek útra. -ami nem jelenti azt, hogy nem örülök annak, ha felvet a pénz, de hogy csak ezért útra kelljek… valami kaland nálam nagyobb motiváció. -Az biztos… -sóhajtottam a férfi szavaira, ahogy szóba került a pestisvész - Nem tudom, hogy apámmal mi történt, hisz sohasem ismertem személyesen, de édesanyámmal is az végzett. Engem meg pár évre rá a tüdővész juttatott majdnem hasonló sorsra. Ha akkor nem harapnak be, állítólag a másnap reggelt se éltem volna meg. -csendesedett el a hangom, ahogy ilyen szomorúbb témához eveztünk. Igaz, én magam sosem szégyelltem, hogy épp emiatt változtam vérfarkassá, még ha a beleegyezésem nélkül is történt, hisz a hátralévő óráim helyett évszázadokat nyertem. Mennyivel jobb az, mint akit balesetből változtatnak át? Itt vagyunk, élünk és virulunk, és csak ez számít. Túléltünk. Ahogy a kis bor melletti csevejünk végére érünk, rövid készülődés, és már kint sétálunk, úton a legelő felé, vagyis ami engem illet, a kerítésen átjutva néhány pillanaton belül már a legelő füvét taposom, hogy előkerítsem két hátasunkat. -Merci beaucoup! -szólok még hátra a férfinak, ahogy Carte és Sheera felé tartok, s együtt térjünk vissza a hímhez. Mielőtt még kisétálnánk a kapun, azért vetek egy pillantást hátra, a többi lovunk felé is – úgy tűnik, a legtöbbjük a túlsó végen legelészik. Nem mint ha gond lenne, hisz a legelő körben be van kerítve, és Rockyn és rajtam kívül nagyobb ragadozó úgy sem merészkedik a lovarda közelébe. -Rendben, akkor majd meglátjuk, mennyire emlékszel rájuk. -feleltem nevetve, amikor pedig a fehér patás neve után érdeklődik, óvatosan megpaskolom az állat nyakát - Ő Sheera, a lovarda egyik legrégebbi lakója. Nem hiszem, hogy bármi gondod lenne vele. -jegyzem meg, mint apró érdekesség, s hogy ne csak a szám járjon, ahogy visszaérünk az istállóba, oda is vezetem a kis csapatot ahhoz a részhez, ahol a szerszámokat tartjuk. -Ezeket nyugodtan használhatod. -mutattam a szóban forgó eszközök felé, majd nekiláttam, hogy Carte-ot is menetkész állapotra hozzam. Pokróc, nyereg, kantár, no meg némi „jutalomfalat”, mert anélkül sosem indulok el lovagolni… Igaz, a répát és almát úgy kell becsempészni az oldaltáskába, hogy észre ne vegyék, mert akkor addig el nem indulunk, amíg nem kapnak mindketten belőle…
Odie-ban buzog a kalandvágy, még most is, érzem. A mozgást emlegeti, a munka érzelmi töltését, mert szüksége van arra, hogy szíve-lelke és a teste is benne legyen. Női lélek, hiába. Én képes vagyok a szórakozást a munkán kívül keresni, ő is, de csak időlegesen. Finnországot is megjárta és onnan tényleg nem lehetett nagy a váltás az időjárás tekintetében. A társadalmi berendezkedést, a gazdaságot és még sok mindent nézve viszont Amerikában egész más szelek fújnak, mindig is más szelek fújtak, mint az Óvilágban. Mindketten megküzdöttünk ezzel és sikeresen vettük az akadályokat, mint látom. - Elég extrém váltásokra vagy képes akkor. Franciaországból Egyiptom, onnan Finnország. Miért pont az ezer tó országába mentél? Mi hívott oda? Az a pestisjárvány akkor csúnyán megtizedelte Marseilles népességét. A nőstény is kivette a részét a családi tragédiákból. Csoda, hogy élünk! Én is még emberként vészeltem át és ahogy hallom, ő is. Szerencsések voltunk. A Teremtője konkrétan az életét mentette meg ezek szerint. Én nem tudtam hálás lenni az enyémnek. A szerelmemet ölte meg és az addigi vidám katonaéletemet elvette. A jövőképemet is. Egy ideig a bosszú éltetett, az hajtott, hogy jobb legyek a képességeimben. Aztán rájöttem, hogy inkább megteremtem magamnak az életteremet, mint a többi farkas. Túléltem a pestist, felálltam a család elveszítéséből, most se adhatom fel, így gondoltam. És jól döntöttem. Csak mosolygok, ahogy a kaput tartom. A lovak jól viselkednek, egyik se akar szökni. Ismerik már a határaikat és elfogadták, hogy nekik ez az életük. Gyönyörűek egytől egyig, szépen tartva, ápolva és egészségesek is, érzem a szagukon. Hogy melyikbe szorult vadság vagy csibészség, az talán csak akkor derül ki, mikor tanítványok jönnek. - Szevasz, Sheera! Jól fogsz viselkedni, ugye? - kezdek beszélni a lóhoz, akit Odette kiválasztott számomra. Az egyik legrégebbi, így legtapasztaltabb, azt mondja és ennek örülök, biztos könnyebb lesz megülni és irányítani, mint egy frissen érkezett, alig betört vadócot. Megsimogatom a homlokát, erősen, ahogy szeretik és végignézek a lovon. Az erő mintaképe és ebben a színben a tisztaságé is. Nagyon szépséges példány. - Ah, merci! Donc, voyons... - felelem és elkezdem összeválogatni, amit kell. Én is megpaskolom Sheera oldalát és a pokrócot teszem rá elsőnek. A mozdulat beugrik és már emlékszem, hogy kell eligazítani, beállítani. Aztán a nyereg és a kengyel, a rögzítés. - Quel bonheur! Tout reviens de la passé. Kicsit azért puskázok is és megnézem, Odette hogy szereli fel Carte-ot. Szerintem nem rontottam el sok mindent, de azért hagyom, hogy leellenőrizze. - Je suis prêt, mais s'il te plaît, controle mon œuvre! - vigyorgok a nőstényre, hogy szembesítsen a hibáimmal, ha valamit rosszul állítottam be. - A kaját már érdemes előre odaadni? Attól kezesebb lesz? Addig nem etetem a lovat, amíg nem mondja. Ő tudja itt a rendszert és nem akarom elkényeztetni a pacit. Meg leesni se akarnék róla, ezért inkább ellenőriztetem Odette-tel, hogy mit alkottam.
-Hogy mi hívott oda? Hm… A kíváncsiságon kívül nem sok minden. Akkoriban lent délen már jártam, kíváncsi voltam, hogy fent, a messzi észak mit tartogat. Meg igazából nem sokkal előtte találkoztam az egykori mentorommal, Dániában, eredetileg az ő úti célja volt Finnország, én meg csatlakoztam hozzá. Addigra már kezdtem megunni a kóbor létet, hiányzott a falka biztonsága. -fejtettem ki kicsit bővebben. Lehet, hogy valami kalandosabbra, vagy érdekesebbre számított, de igazából sosem volt különösebb indíttatásom, hogy mikor, hova menjek – mentem, amerre az ösztöneim hajtottak. Kivéve talán ez utolsó esetben, amikor Fairbanksbe érkeztem, hisz emellett azért egész nyomós érv szólt – az, hogy újra együtt lehetek a bátyámmal. És ha csak ilyen rövid időre is, de úgy tűnik, sikerült. No de vissza a jelenbe! Nem telik bele sok idő, és már javában az istállóban tüsténkedünk, ahogy a két jószágot szereljük fel a kis túralovaglásunkhoz. A hím szavaira Sheera csak egy halk nyerítéssel reagált, majd megpróbálta játékosan elkapni a férfi egyik hajtincsét, még ha a hossza miatt nem is volt túl könnyű dolga vele. -Szerintem ezt veheted igennek! -feleltem vidáman, még ha nem is nekem címezték a kérdést, miközben nekiállok felszerelni az állatot. Idő közben azért Rocky felé is vetek néhány pillantást, szemrevételezve, hogy jól csinálja-e amit csinál, vagy megfelelő felszerelést válogat-e, de úgy tűnik, ez is olyan, mint a biciklizés. Ha egyszer valaki megtanulja, utána nem lehet elfelejteni… Ahogy elkészül, még egyszer szemrevételezem a dolgot, ellenőrizve, hogy jól tartanak-e a rögzítések, csatok, övek a helyükön, majd amikor mindent rendben találok, a felfelé mutató hüvelykujjammal jelzem a dolgot. -Nos, hát akkor nyeregbe, bajtárs! –felelem, majd el is rugaszkodok, hogy felpattanjak a saját hátasom nyergébe. -Azt nem mondanám, hogy kezesebb lesz, maximum éhenkórászabb. Utána egyfolytában azzal fognak zaklatni, hogy vajon van-e még nálad. -feleltem a kérdésére -Én épp ezért inkább az út vége felé szoktam odaadni nekik, vagy a nap végén, mint „jutalomfalat”. Ilyenkor el van az a táskában, majd a hazafelé úton… Akkor nassolhatnak. -magyaráztam, hogy én hogy szoktam, de persze ha ő most akar állatot etetni, hát rajtam ne múljon. -Készen állsz? Indulhatunk? -tettem fel végül a nagy kérdést, ha látom, hogy ő fel nyeregbe került, majd Carte-ot lassú ügetésre biztatva elindultam a lovarda hátsó kijárata, a rét irányába… Egy darabig még a füves puszta szélén haladtunk, ahol a kerítés túloldalán a többi ló legelészett békésen, azonban néhány perc, és az erdő fáit is el fogjuk érni. Aztán meg csak rajtunk áll, hogy merre tovább. -Mit részesítesz előnyben? Az erdőben túrázzunk, vagy esetleg menjünk le a folyópartra? -fordultam a hím felé érdeklődve, hogy tudjam, merre tervezzem az utunkat.
Odie nagyon kis kíváncsi természet. Annyira, hogy képes volt letelepedni, megismerni egy teljesen új kultúrát és beilleszkedni az északiak közé. Csak mert érdekelte. És a mentora is beúszott a képbe, ahogy hallom. Egy dán vagy akkor Dániában élő vérfarkas, aki országot váltott. - A kóborlét jó, amíg tartható. Klondike-ban én is az voltam sokáig, aztán megerősödött az ottani falka és nem lehetett velük megállapodni. Itt már nem is akartam árnyékban élni, rögtön megkerestem az akkori alfát. Egy dologgal kevesebb, amivel küzdeni kell. N'est-ce pas? A lovak mozdulatairól tanultunk és azóta is hallottam ezt-azt, de azért nem mondanám magam szakértőnek. Túl sok mindent jelenthet egy nyerítés a finom nüanszokat csak az érzi, aki igazán ismeri a lovakat. És szerintem egy konkrét lovat is ismerni kell, úgyhogy a nőstényre bízom magam. Ez a hajpiszkálás játéknak tűnik, ha támadna, nem a hajamat célozná. - Igen, látom. Neked mennyi idő volt megtanulni lóul? - kérdezem egy szolid mosollyal, miközben még mindig Sheera-t paskolom. Csípőre tett kézzel várom ki, amíg Odette ellenőrzi, hogy semmit nem rontottam-e el. Nem szólt közbe, amíg csináltam és most se emel ki semmilyen hiányosságot. A római gladiátorok győzelmi jelére elmosolyodom. Ez nekem is visszaigazolás, hogy mélyen megvannak a tanultak és ebben a közegben előjönnek. - Allons-y! - felelem és amikor Odie lezárja az épületet, én is felhúzom magam a nyeregre. Ez a mozdulat is beugrik, hogy hogyan kell kapaszkodni, lépni. Remek, nagyon kellemes érzés, hogy fiatalkorom élményeit újra átélhetem. Tiszta nosztalgia ez a lovarda Odie-val. - Akkor így lesz. Nem akarom én elkényeztetni a lovaidat. És az se hiányzik, hogy nyüstöljön, mint egy kisgyerek a csokiért. Nem, Sheera, majd a végén kapod meg a jutalmat. Bólogatok és megyünk is a rétre. Lassan vezetem a paripát, a gyeplővel is óvatosan bánok. Irányítom a lábaimmal és látszik, mennyire gyakorlott. Először ülöm meg, de engedelmes, igazi kezesbárány. Miért is felejtettük el a lovakat? Miért cseréltük le őket pöfögő fémszörnyetegekre? Nekem is van, nem akarok képmutató lenni, de most azt érzem, hogy az újabbnál újabb járműcsodák helyett inkább egy élő, hús-vér állattal közlekednék mindig. Persze bonyolult ez és nem készült fel rá a város, hogy a szmogban egy ló nyertíése zendüljön fel rendszeresen. A parkolóba se lehet csak úgy beállítani. Megmarad ritkaságnak és most kell kiélveznem ezt a rendkívüli élményt. - Legyen az erdő! Annyira jó, hogy minden visszajön. Odie-ék lovardájában évszázadokat ugrok visszafelé lélekben és ez nagy élmény. Felkészít a franciaországi nyaralásra. Az érzéseim tombolnak, újra fiatalnak és még embernek, kikötőt őrző katonának érzem magam, aki a kiképzésen küzd a lovasfeladatokkal. Robert Pesnel, a délceg fiatalember, a jövő nagy várományosa. Az voltam akkoriban. És Robert most egy kicsit visszanéz a letakart és elfeledett múltból, miközben követem a nőstényt és Carte-ot könnyű ügetőtempóban.
-Igen, valami olyasmi. Kár, hogy nehéz huzamosabb ideig tartani, ha egy helyben akar maradni a farkas, pláne, ha esetleg falka is működik a közelben. -értettem egyet a férfival, ám ahogy meghallom a kérdését, egyetértő bólintással nyugtázom. Mígnem a következő pillanatban elmosolyodjak, akár egy bajkeverő kisgyerek. -Mais, si… Érthető is, egyszerűbb. Bár belegondolva, hogy én majdnem két évet lehúztam itt két falka mellett, mielőtt csatlakoztam volna… Látod, én mondtam, hogy ez a terület eléggé kiesik, a kutya se jár erre a lovasokon kívül. -legalábbis nem sokan… Anno talán egyszer jöttek a falkától érdeklődni, hogy mi járatban vagyok, és úgy ennyi, abból sem lett semmi. -Megtanulni lóul? -kérdezem nevetve, de aztán komolyra fordítva a szót, elgondolkozok a kérdésen -[color=deeppink] Ez jó kérdés… tudod, amikor még kisgyerek voltam, akkor is voltak állataink a ház körül, sőt, miután férjhez mentem, is egész sokat foglalkoztam velük. Nem csak kimondottan lovakkal, de sosem állt távol tőlem, hogy háziállatokkal törődjek. Igaz, a lovakkal csak most kezdtem el komolyabban foglalkozni, előtte én is inkább csak nyeregbe pattantam és mentem, de most, hogy itt vagyok… hát, ha napi több órát köztük töltesz, ráhangolódtok egymásra. Másfelől, ha nem húzod fel teljesen a pajzsodat, akkor sokkal jobb az összhang – eleve így lettek szoktatva, jobban elviselik a farkasok közelségét, ha érzik, hogy nem fenyegető szándékkal vannak itt, és visszafelé is tud működni a dolog. A felszerelés rendben, így aztán nem is telik bele sok idő, és már indulhatunk is! -Ne is! Különben befoglak téged is dolgozni. -jegyzem meg játékosan, pláne, hogy pont ő említette korábban, hogy elkélne némi segítség a lovarda táján. Persze nem gondoltam komolyan, ha nem lenne kedve, úgy sem kényszeríteném, azonban ha kedvet kapna… a lovarda tárt karokkal várja. -D’accord, donc, la foret. -bólintottam a válaszára, mindent a vendégekért, nem igaz? Egyébként meg amilyen rég volt alkalmam hasonló társaságban lovagolni, ha a Kalahári Sivatagban bandukolnánk, nekem az is tökéletes lenne. Erdő, mező, mocsár… na jó, mocsárba azért nem vinném a lovainkat, de a többi, környékbeli tereppel kellően elégedett vagyok. Nem telik bele egy bő negyed óra, és már az egyik erdő béli lovaglóösvényen bandukolunk egymás után haladva a fák árnyékában, közben pedig egy kopott, látszóan kissé megviselt térképet túrok elő a nyereg egyik oldaltáskájából. -Elvileg nem terveztem, hogy elszakadjunk egymástól, és Sheera is tudja a hazafelé vezető utat, de azért biztos, ami biztos… -nyújtottam át a férfinak a térképet -Másfelől, ha már úgy is a környéken terveztél körbeszaglászni, lehet, hogy még jól fog jönni. Magam készítettem, vagyis… egy boltban vásárolt, meglévőnek az általam továbbfejlesztett, megjegyzésekkel bővített változata. Elég majd akkor visszaadnod, ha már nincs szükséged rá, én már egész jól kiismerem magam nélküle is. -feleltem, hisz megérkezésem után majd’ egy évig szinte napi szinten jártam a környéket, hol farkas, hol ember alakban. A felderítő nagyobb hasznát fogja venni, azt hiszem.
// Nos, ha nincs más, akkor én köszöntem a játékot! ^^ //
A magányos létről Odette is tudna mesélni. Más idők jártak, más szelek fújtak akkor, amikor ő 2 évet lehúzott, de azért... Én is itt voltam a városban és szembekerülhettünk volna. Az én saram is, hogy így mennek a dolgok vagy hogy régen így mentek? Nem. Én gyűjtöm az információkat és ami fontos, azt rögtön jelentem is, feladatokért pedig szoktam jelentkezni. Nem magamat kell ostoroznom. Bár az emberundor egy kicsit luxus az én pozíciómban. Menni kell, beszélgetni, tudakozódni, akármennyire is unalmas. Lehet, hogy többet kellene csinálnom, akkor nyomára bukkannék az ilyeneknek is, mint ezek az oroszok, akiket Odette emlegetett. - Kösz a tanácsot, ezt kipróbálom! - felelem a nősténynek. A tapasztalatához nem tudok felérni, én nem gyerekkoromtól lovaglok. Még háziállatokat se tartottam. Városon éltünk, aztán utcára kerültem, utána meg inkább magamról gondoskodtam, mint tyúkról, kutyáról, lóról. Fiatalkoromban a lovaglást ugyan tanultam, ahogy már volt róla szó, de az nem volt valami mély kapcsolat a lovakkal. A pajzsomat lejjebb engedem és megpróbálok kommunikálni, bizalmat sugározni. Végülis nem nehéz, mert Sheera szimpatikus példány, barátságos is. Egy mosollyal nyugtázom, hogy viccelődik. Nem akarok én itt dolgozni, embereknek ugrálni. A szálloda más, nekem az szabadabb, mint itt a lovasoktatás. Viszont biztos jövök még máskor is, megnézni, mi újság errefelé a város szélén és Nia-t is elhozom egyszer, ha lesz kedve lovagolni. Az erdei lovaglás során tapasztalom, hogy beválik a nőstény módszere. Sheera engedelmesebb, mint mikor csontig volt húzva a pajzsom. Megint tanultam valamit, ennyivel is több vagyok. Azt hiszem, az információk mellett rengeteg pozitív élménnyel távozom innen. Ügetünk, baktatunk és a mozzanatok mind beugranak. Hogy fékezzem, hogy lassítsam, fordulás, gyorsítás, rádöbbenek, hogy még mindig tudom ezeket. A szavakat viszont csak Odie után tudom mondani. Gyanítom, hogy Sheera nem francia parancsszavakra van idomítva, én meg csak azokat ismerem. Vannak olyan nemzetközi vezénylések, mint a hőőőő, de azért nem ez a jellemző. A fiatalkori élmények újraélése belelkesít. Egészen belejövök és gyorsabb tempót is be merek vállalni a lóval. A nőstény közben megajándékoz valamivel. Átveszem és megnézem, addig lassítunk. - Remek, köszönöm! Visszahozom, amint tudom. Ha 2-3 magányos környékén fogok szaglászni, akkor jobb lesz lemásolni a térképet és az eredeti visszaadni a gazdájának. Nem félek, de előfordulhat, hogy túlerőbe és túlzott agresszióba futok bele. Mindig találhatok nálam erősebbet és ha 2-3 közepesről van szó, az is veszélyes. De ha sose kockáztatunk, semmit nem érünk el. A lovaglást már külön-külön fejezzük be, mert én annyira belejövök, hogy jól meghajtom Sheera-t, érezni akarok egy igazi vágtát visszafelé. Fantasztikus! Informálódás és nosztalgia egy helyen. Azt hiszem, ez a lovarda nagyon kedves marad a számomra. Még szépen leszerelek, megpaskolom a jószágot. Megkapja a jutalomfalatot a táskából, ahogy a nőstény mondta. Vidáman rágcsálja, elémpotyogtatja a darabkákat. Eddigre Odette is biztos visszaér, hogy mindent megköszönjek és menjek az utamra. Eredményes és kellemes látogatás volt. Meg kell majd ismételni valamikor.
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Leparkoltam a parkolónak szánt elő udvaron a Patrollal. Megcsapott az ismerős istálló szag, a lovak illata. Már hidegebben járt az idő, bár rajtam így is csak egy fekete kapucnis pulcsi ékeskedett, farmer, meg a szokásos bakancs. A szokásos ellenőrzésre jöttem, plusz néhány újra kalapált lószerszámot, s egy teljesen új nyerget is hoztam a lovarda számára. Ode örülhet nekem. Vállamra vetettem a nyerget, a többi holmit meg a táskában hozva vettem az irányt az istálló felé. Ode mondta a telefonba, hogy nyugodtan jöjjek, neki némi dolga van a városban, nem lesz itt, néhány itt dolgozó lovászfiú lesz csak a lovardában. Ők viszont már ismertek, így nem is zavartattam magam. Az istállóban kellemes meleg fogadott. A lovak köszöntve nyerítettek. Lehúztam pajzsomat, s Bestiám nyugtatóan járta körbe a lovakat. Megnyugtatóan morrant bennem, s lepakoltam az istálló közepére a holmimat. Először Tarajos boxához léptem oda, mire a gyönyörű fekete mén köszöntve nyújtotta felém orrát, mire kedvesen megpaskoltam a fejét. - Szevasz szépségem! Hogy vagyunk? - kérdeztem, miközben kinyitottam a box ajtaját, s kivezettem az istálló közepére. Bestiám körbefonta elméjét, s képességemmel nyugalomra intettem, bár most már azt hiszem ismertek annyira, hogy erre nem is lett volna szükség, csupán nekem volt ez megszokás. Levettem a pulcsit, csak egy fekete póló volt alatta, s az elé kötöttem a kovácsköpenyem. A szokásos sámlit mellé húzva álltam neki megtisztítani a patkóit. Mióta kiszabadultam a Pincéből, rendszeresen jöttem a lovardába, ellenőrizni a lovakat. Ez is némi pénz, másrészt volt így munkám, s mulattam az időt. Egy régi északi éneket dúdoltam, miközben halkan dolgoztam.
A mai nap sem indult máshogy, mint az eddigiek. Bár a lovak mellett igazán nem unatkozik az ember néha azért vágyom valami többre. A legjobban egy jo kis buli hiányzik, hogy kitombolhassam magam. Mióta James elvitt megünnepelni a születésnapomat szerintem egy szórakozóhelyetet sem látogattam meg...Szánalmas. Az előtt pedig szinte havonta eljártam. Kellett nekem az ilyen kikapcsolódás, de az már nagyon, de nagyon rég volt. Azóta sajnos nagyon sok minden megváltozott. Most az egyszer ha újra élhetném mást választanék. Nem mondom azt, hogy nem fogadtam el azt ami vagyok. Tökéletesen összeszoktunk az új bundásommal, de mégis van ami iszonyatosan tud hiányozni, leginkább a családom. Éppen reggelimet készítettem mikor Odette megemlítette, hogy neki be kell mennie a városba, de ne aggódjak mert nem maradok egyedül. Natan, a kovácsunk ma jönni fog, így ha bármi gáz lenne tud majd nekem segíteni. Mondjuk nem aggódom a dolog miatt, hiszen a mai napon zárva vagyunk a látogatók számára. Az idő egyre hidegebbé válik, így az öltözködésem is ennek megfelelő. Bár a bundás melegít odabentről mégsem vagyok képes pólóban rohangászni. Már csak a gondolattól is libabőrös leszek, de gondolom ez is változni fog az évek során és végül már nem fogok ilyenekkel foglalkozni. Miután befejeztem a reggelimet természetesen elvégeztem a reggeli teendőket az istálló körül és csak az után vonultam vissza szobámba, hogy a varrással is foglalkozhassak. Nagy örömömre van pár személy, aki rendelt tőle ruhát. Igaz mind falkabéliek, de én már ennek a kis munkának is nagyon tudok örülni. Bár teljesen belemerülök a munkámba mégis felpillantok az érkező autó hangjára. Nem megyek ki azonnal hozzá. Még befejezem, amit elkezdtem, majd felveszem az egyik kötött vastag pulcsimat, belebújok a csizmámba és már kint is vagyok. Nem sűrűn beszélgettünk eddig egymással. Jó lenne jobban megismerni őt, ha már egyszer sikerült összefutni Halloweenkor is. Az istálló ajtajában megállva figyelem őt csendben ahogy dolgozik. Milyen nyugodt mellette a ló. Egy mosoly kúszik arcomra, majd végül beljebb sétálok és köszöntöm is őt. -Szia Natan!-Pár méterre tőle állok meg, hogy ne zavarjam meg a munkában.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Az illata hamar elárulta a kis kölyköt. Nem néztem fel, csak mosoly kúszott fel maszatos pofázmányomra. Tovább tisztítottam a patkót, majd a köszöntő hangra megálltam végül, s hátra pillantottam a vállam felett. Bestiám futólag pillantott a kölyök felé, de utána nem is foglalkozott már vele. - Üdv Masa! - kacsintok a kis nőstényre. - Hogy vagy kicsike? - kérdeztem, miközben visszafordultam a betegem patkójához. Halloweenről volt pár kellemes emlékem a kis csajról, más részről pedig az Aréna alkalmával még küzdeni is láthattam, miközben a nézősereg sorai közt jómagam őrködtem. Kicsit mimózának tartottam, de ahhoz képest viszont ügyesen harcolt. Újabb latyakos mocskot piszkáltam ki a fém alól, bár mióta rendszeresen jártam ide, azóta egyre kevesebb volt a probléma a patkókkal, s a tisztítást is rendesen kezdték megtanulni a gyerekek. Letettem magam mellé az eszközömet, majd ujjaimmal óvatosan végigtapogattam a szegecseket. Még mielőtt külső szem azt gondolná, halálra simogatom a ló talpát, téved, csupán hibát kerestem. - Nyugodtan közelebb jöhetsz, nem harapok. - mondtam mosolyogva, aztán letettem óvatosan hátas barátom lábát, s kézbe vettem a következőt. Tisztítani kezdtem újra a patkót, majd kis idő múlva újra megszólaltam: - A szerszámos ládában találsz egy apró kalapácsot. Hozd ide nekem, kérlek! Fel se pillantok, csak kinyújtom felé a tenyerem, s ha a kezembe adta a szerszámot, egy pillantást vetek a kalapácsra, s kopogtatom is vele a patkót.
-Hogy vagy kicsike? Ezt most Tarajosnak vagy nekem szántad?-Bár sejtem mi a válasz, csak meglepett ez a fajta megszólítás. -Mellesleg mondjuk azt, hogy jól vagyok! Mindjárt itt a karácsony, az újév... Nem is lehetne jobb nem?-Mosolyodom el én is. Nem fogok itt leállni lelkizni főleg, hogy megfogadtam már magamnak, hogy mindenben csakis a jót próbálom meglátni, hiszen lehetne sokkal rosszabb az életem. Van tető a fejem felett, van egy iszonyatosan kedves pót anyum, akivel nagyon jól kijövök és még egy saját farkasom is van. Mi kellhet még? -Oh nagyon is jól tudom, hogy nem harapsz...Csak nem akartalak megzavarni munka közben.-De ha már megkaptam az engedélyt közelebb is sétálok hozzájuk. Tarajos mellé lépek és simogatni kezdem őt miközben tovább figyelem Natant. A kérését természetesen örömmel teljesíteni. Pár másodperc és már a hím kezében a szerszám. -Nah és te Natan? Feléd mi a helyzet? Valami szép nőstény, vagy akár több? Egy újabb bunyó? Rég beszélgettünk!...Tényleg! Hogy van a madarad?-Bevallom nőiesen elfeledkeztem a szárnyas barátja nevéről. Közben ismét a pacit kezdem el simogatni. Csodálatos, hogy milyen nyugodt miközben egyfolytában piszkálja valaki a lábát. De igaz már biztosan hozzászoktak.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
- Kettőtök közül ki a kisebb? - kérdezek vissza vigyorogva. Tarajos nem egy apró mini póni, szóval a válasz egyértelmű. Karácsony, újév... Bah, balga keresztény népség. - Nekem Yule ünnepe van. - mondom, miközben tovább dolgozom - 10-12 napon át tartó mulatozás, a téli napforduló megünneplése. Nő, férfi, gyermek mind összeül, s ünnepelnek az Istenek tiszteletére. Őszintén szólva lehetne jobb, mert az ünnepre sajnos nem sikerült mézsört szereznem, pedig igencsak elkelne. - mosolygok rá. - Engem? Zavarni? Ha zavarsz, azt a tudtodra adom úgyis. - s kiveszem kezéből a szerszámot. Az újabb kérdésre viszont felnevetek. - Nőstény? Az mindig akad, csak épp nem nekem. És jobb is, nem vagyok egy könnyű eset. Maradok a szajháknál, de most akad bőven más egyéb dolgom. A balhé meg... az jön magától úgyis. Na és te, Masa? Valami gimis fiú, vagy valamelyik fiatal kölyök nem vetett rád szemet még? Esetleg valamelyik idősebb Farkas? - ki tudja, mikre bukik a kislány. Nem egy rossz bőr, s a Falkákban nem hiába végzik idősebb Farkasok a "testi kontaktusba avatást" a kölyköknél. Ha átalakul a partner, az igen gáz tud lenni. Tapasztalat. Így öltem meg az első nőt, akit lefektettem. De az már régen volt... - Morrighan? Éli világát, mint mindig. Nem különösebben rajong a Hotelért, de elvan. Most télen inkább az erdőben a többi varjúval száll, segítika vadon farkasait, de azért az otthoni biztos kajáért mindig visszatér. Elvégzem az utolsó simítást is, majd megpaskolom Tarajos nyakát, s Bestiám képessége elengedi a ló elméjét, mire az, mint valami álomból ébredő, kissé hátra dobja a fejét, majd kissé prüsszent. Odalépek Masa mellé, majd egy könnyed mozdulattal a derekánál megragadom, s fölteszem Tarajos hátára, én magam meg mögé pattanok, majd a kantárt megfogva finoman bököm meg bakancsom sarkával paripánk oldalát, mire ügetve kitrappol a szabad ég alá. A lábát figyelem, nem-e sántít valahol, közben érzem, hogy Masa buksija a mellkasomhoz koppan, ahogy közrefogom kezeimmel. A csípős hideg a bőrömhöz ér, hisz felül semmi más nincs rajtam, csak a kovács köpeny, s jól esően ölel át a tél hidege.
Érdeklődve hallgatom őt a Yule ünnepével kapcsolatban. Be kell vallanom, hogy nagyon is érdekesnek és izgalmasnak hangzik. Míg a karácsonyt inkább a családdal tölti el az ember az ő unnepe a szórakozásról szól. Azt hiszem rossz helyre születtem. -Nah látod ez sokkal jobbnak tűnik, főleg most, hogy igazából az igazi családomat már vagy két éve nem láttam és nekem már csak Odette maradt, akit szeretek, de csak, mint nővéremet...-Nem tudnám őt anyának szólítani, de ezt el is magyaráztam, hogy miért. A nagynénimet sem tudtam úgy szólítani, pedig ő nevelt fel a nagybátyámmal együtt. Mégis mindig ott volt és van bennem a szüleim emléke, akik a mai napig hiányoznak. Minden évben karácsonykor és születésnapomkor eszembe jutnak és talán gyerekes, de el is érzékenyülök. Nekem mindig a család volt a legelső, de most meg próbálom minél jobban eltaszítani magamtól őket. Én még megállom, hogy ne menjek meglátogatni őket, de hogy tartsam őket vissza attól, hogy ide repüljenek? Kissé elmerültem a gondolataimban, de a következő kérdését azért sikerül meghallanom. Egy széles mosoly kúszik arcomra, majd felnevetek jó hangosan. -Egy gimis srác?...Natan én már nagyon rég magam mögött tudom a gimnáziumi éveket, sőt az egyetemet is. Huszonhat vagyok...Nem áll szándékomban kisfiúkat megrontani.-Ismét elnevetem magam, majd kissé komolyra fordítom a szót. -Amúgy is én csak eltaszítom magamtól a pasikat és ha nem tudnád nincs túl jó hírem a falkában. Először is átváltoztam a városban, megöltem három civilt, emiatt új teremtőt kaptam és még az arénában is elbuktam. Mégis kit érdekelnék?...Nah meg amúgy sem hiszek már ebben. Két éve még hittem az igaz szerelemben, a tündérmesékben...Teljesen más ember voltam...De azóta sok minden változott és sok mindent kiöltek belőlem...De nem panaszkodom. Van akinek rosszabb sors jutott. Én örülök mind annak, amim van.-Mosolygok továbbra is. Nem akartam erről elkezdeni neki mesélni, de most sajnos kijött. Viszont én már tényleg nem rágódom e miatt. Igen rossz egyedül lenni, de itt van Odette és a lovak. Boldog vagyok mellettük és nem kell több. -Jó fej madár. Bár benne is ott vannak az ösztönök azért a kényelmet nem adja fel.- Teljesen jól csinálja. Ha már egyszer van lehetősége hazamenni, akkor miért ne használná ki a helyzetet? Az állatok nem ostobák, csak mi emberek hisszük azt. Tekintetemmel követem Natan mozgását. Arra csöppet sem számítok, hogy csak úgy a megkérdezésem nélkül felkap és Tarajos hátára ültet. Ki is szalad egy "Hé!" a számon, de mikor már ő is a ló hátán ül csak elmosolyodom. -Azért szólhattál volna. Nem szeretem, ha egy zsák módjára pakolnak ide-oda.-Értem én, hogy könnyű vagyok, de jelen esetben én magam is igen ügyesen fel tudok ülni egy lóra. Nagyon jó mentorom van. Rég voltam ilyen közel valakihez, főleg hímneműhöz és be kell vallanom jól esik. Most már emlékszem arra, hogy miért is bírtam nehezen a magányt. Mégis milyen nő nem élvezné azt, hogy egy férfi karjaiban lehet? Jó tudom most nem erről van szó, de akkor is valamilyen szinten elfog a biztonság érzete, eltölt a melegség.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Kissé meglepve pillantok rá, mikor arról mesél, hogy az igazi családját hiányolja. Furcsa lehet. Az érzés persze nem idegen előttem, de én már öreg vagyok ilyen téren. A családom halott. - Az új családod azért vigaszt nyújt. Vagy nem? - kérdezem tőle nyugodtan. - Amúgy meg mindent úgy ünnepelsz, ahogy akarsz. Csak rajtad áll. Az én hitem pl. a holtakat dicsőségben, ünnepelve, tisztelettudóan temeti el. De nem búsul, sőt, örvend. Hisz a túlvilágon dicsőség várja a holtakat. Míg a kereszténység "szent" napjai olyan áltatos, mindenki jó álarcot viselő. Ugyan már. Senki sem jó. És senki sem gonosz. Hanem mindkettő. A kioktatásra jóízűen felnevetek. Mintha nem tudnám, mennyi idős. Pontosan tudom, csupán a benne élő kis kölyök teszi olyan gyermekivé a szememben. Pedig már érett nő, ez tény. Leo is kölyök csupán, pedig már felnőtt férfi. Az élet iróniája a Farkasokkal szemben. - Ugyan már, Masa. Nem megrontod, felvilágosítod őket. Gyönyörű, felnőtt női tested van, melyik fiú ne vágná hanyatt magát neked? Élni kell, az élvezet a fontos. Az újabb szavakra csak ismét felnevetek. Hát ez nem igaz. Nem, nem lenézésből. Hanem hogy ilyen komoly szavakat hallok egy kölyök szájából. Én nem veszem ilyen véresen komolyan a dolgokat. De persze mindenki más. És ez benne a legélvezetesebb. - Eltaszítod? Kicsikém, minden itt benn dől el. - s finoman megkocogtatom a fejét - Magabiztosan gondolkodsz, az leszel. Másrészt nekem beszélsz itt jó hírről? A Falka Omegája vagyok kukuccs! - vigyorgok - De és? Kit érdekel? Figyelj, ez semmiben ne gátoljon. Tudom, kölyök vagy. De ha felnőttként viselkedsz, emberi éneddel, s tanulsz a Farkasoddal élni, sok mindent bebizonyíthatsz magadnak. Ha magabiztos vagy magaddal, akkor a környezeted is az lesz veled. Szóval ne gyere itt nekem ezekkel. Csak vidáman, oké? - kacsintok rá, s kissé belecsípek a fenekébe. Ha már ennyire azt akarja, hogy felnőttként tekintsek rá, hát akkor rajta. Érzem hullámaiban a nyugodtságot, én pedig csak mosolyogva körbe ölelem játékos energiáimmal. - Ugyan már, mondd, hogy nem esett jól. - szavaim után hideg pára felhő száll a levegőbe. Tarajos ügetésbe fog, ahogy kicsit szorosabbra fogom a kantárt. - Amúgy meg Ode után gondolom az Unalaq Vérvonalúakat gyarapítod. Legközelebb próbálj ügyesebb lenni. - vigyorgok rá gonoszkásan. Játszok egy kölyökkel, de ez teljesen normális. Pláne azért ha ilyen gondolatokat táplál a lelkében. Kicsit előrébb hajolok, testem hozzá simul, s úgy suttogom fülébe. - Kapaszkodj! - s Bestiám energiái Tarajost vad vágtára ösztönzik. Persze azért a biztonság kedvéért egyik kezemmel átkulcsolom a derekát, hogy le ne pottyanjon, bár erre kevés az esély. A havas táj fehérségébe berobbanunk, a szél hidegen, csípősen simítja bőrünket, én pedig csak hagyom, hogy a szabadság felemelő érzése magával ragadja érzékeinket.
A kérdése nagyon is elgondolkoztató. Boldog vagyok itt Odettel együtt, de valami mégis hiányzik. Nem tudnám megfogalmazni, hogy mi is lehet az. Egyszerűen csak érzem, hogy nem vagyok teljes. -Tudom a falka a családom, de én mégsem tudok úgy tekinteni rá...még nem. Odette sokat ad nekem, de nem mindent.-Persze csoda kellene ahhoz, hogy valaki mindent megkapjon, de ennél többre vágyom. Nem olyan sokkal, csak szeretném, ha a bennem lévő űr végre eltűnne. Érdeklődve hallgatom őt és be kell vallanom nagyon is tetszik nekem ez a gondolkodásmód. Sokkal pozitívabb, nem olyan lehangoló. -Ez tetszik nekem! Ünnepelni a halottakat. Hogy ez miért nem jutott az eszembe? De azért ez nem mindig olyan egyszerű nem? Vagyis ha valaki olyan hal meg, aki nagyon közel állt hozzád...Akkor azért nehéz mosolyogni a világra és nem könnyeket hullatni utána.-A szüleim halálakor én képtelen voltam bármi örömöt is érezni hosszú ideig. Bár nagybátyámék mindent megtettek, hogy segítsenek én bezárkóztam. A szavai mélyre hatolnak és melegséggel töltenek el. Nagyon rég bókolt nekem bárki is. Pedig nem is olyan nagy dolog, de mégis olyan nagy hatással tud lenni az emberre. De ezt próbálom előle elrejteni. Bár van egy olyan sejtésem, hogy nem igen fog sikerülni. -Natan ez nagyon kedves tőled, de valljuk be őszintén nem pont egy ilyen nő a férfiak álma. És hidd el így felnőtt fejjel is nem egyszer kaptam meg azt, hogy úgy nézek ki, mint egy kislány. Persze felvehetnék kirívó ruhákat, amivel felkelthetném a nem létező melleimre a férfiak figyelmét, de az nem én lennék. És én nem akarok mást mutatni, mint aki vagyok!-Most rajtam a sor, hogy nevessek egyet Natan szavaira. Annyira kedves tőle, hogy bátorítani próbál, de nem ismer engem. Talán ha többet tudna rólam...De miért is mesélnék el mindent magamról? Miért nyílnék meg újra valaki előtt? A végén megint csak én esnék pofára. Talán hagynom kellene ezt az egészet és csak némán bólogatnom, mint egy jól nevelt kiskutya...De az nem én lennék... A fenékbe csípésre csak felugrom kissé és egy "Hééé!" kíséretében gyilkos tekintettel pillantok rá. Na jó...nem is vagyok rá mérges, de no egy kis színjáték még belefér nem? -Tudod ez kissé ironikus. Tudom nem szabad a múlton rágódni és ezt most nem is ezért mesélem el. Csak ha már így elkezdtünk engem kibeszélni, akkor mesélek magamról egy keveset...De azt ne várd tőlem, hogy minden piszkos részletet elárulok.-Kacsintok rá kacéran, majd nekikezdek a mesélésnek. -Tudod mielőtt megtámadott az a kölyök és én is vérfarkas lettem más voltam. Nem volt gondom az önbizalmammal, teljesen meg voltam elégedve magammal. Bár most sincs semmi bajom a testemmel. Semmi pénzt nem adnék ki azért, hogy megváltoztassam, de igaz kissé megcsappant az önbizalmam hála a kis bundásnak. Én már a diploma megszerzése óta magamról gondoskodtam. Volt egy remek munkám, sok lehetőségem, hogy megvalósíthassam az álmaimat...Igazi felnőttnek éreztem magam, de még akkor is sokan csak a kislányt látták bennem. Igaz volt pár pasi az életemben, de ahogy mondtam mindenkit csak eltaszítok magamtól és ezt nem viccből, vagy önsajnálatból mondom Natan. Tényleg így van. Kiröhöghetsz nyugodtan, vagy ostoba hisztis libának nevezhetsz, de más okot nem tudok arra, hogy végül miért maradtam egyedül. Szóval egy nagyon vidám, optimista jellem voltam...De sok minden megváltozott, ezzel együtt én is. Óvatosabb lettem. Már nem tudok megbízni akárkiben, nem tudok megnyílni akárki előtt. Nem tudok az a laza lány lenni, aki egyszer voltam. De gondolom mindenki átesik ezen a változáson....De ne is figyelj rám. Csak össze-vissza beszélek itt neked.-Már megint túl messzire mentem. Abba kellene ezt hagynom. Elég volt a nyavalygásból Masa! Miért kell, hogy mindig minden rólad szóljon? Egy önző kis liba vagy. -Nem esett jól!-Mondom teljesen komolyan, majd jóízűen felnevetek. A kis bundásom teljesen meg van elégedve a mai programmal. Bár jobban tetszene neki, ha ő futkározhatna, de a hím közelsége őt is megnyugtatja. -Ne húzd ki a gyufát Natan, mert legközelebb rajtad gyakorlom a célba lövést és elhiheted nem fogok célt téveszteni!-Könyökömmel kicsit oldalba bököm őt. Nem erős az "ütésem" inkább csak baráti. Bár nem hiszem, hogy ez a szándéka bennem mégis felgyúl a vágy halovány lángja, amit azonnal megpróbálok elfojtani. Ahogy azt az előbb is beszéltük hiába kölyök a farkasom az emberi felem már felnőtt és valamit már iszonyatosan hiányol. Ez a vágy mind eddig mélyen lapított benne, de a jelenlegi helyzet, ahogy Natan átkarolja a derekam, ahogy hátamon érzem a mellkasát akaratlanul is táplálni kezdte a tűzet.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
- Ha még nem tudsz családként tekinteni rájuk, nincs azzal baj. Adj okot arra, hogy úgy tekints rájuk. Tudod, azok után, ahogy elbántak velem a Pincében, hogy kinyírták a szemem láttára Colettet, nekem lenne a legkevesebb okom családként tekinteni rájuk. - gúnyos mosolyra húzódik a szám - De láthatod, mégis itt vagyok. Mégis harcolok, s a tagja akarok lenni ennek a bolhás csürhének. Másrészről azonban. Ha többet szeretnél, neked is tenned kell ezért. Segíts magadon. Szavaira kissé elgondolkodom. Beharapóm halálakor én se tudtam öröm mámorban úszni. Hiába emlékeztem meg róla hitem szertartásával, hiába ittam emlékére, hiába igyekeztem mindent elkövetni azért, hogy csak a jóra emlékezzek vele kapcsolatban. A gyász s helyébe az űr költözött. - Igaz. De tudod, a holtak sose követelik tőlünk a könnyeinket. És ha vissza is néznek ránk, utolsó képük ne az legyen, hogy szomorúak vagyunk. Hanem hogy öröm költözik belénk, tudván, ők már egy jobb helyen vannak. - megsimítom tincseit, ahogy arcát figyelem. Látom, hogy elpirul, de erre csak "illendően" elfordítom tekintetem, mintha észre se vettem volna. A szavaira újfent nevetés tör ki belőlem. - Masa, őszintén. Ha tudod, hogy mit akarsz, akkor miért foglalkozol mások véleményével? Kit érdekel, hogy kislányos vagy? Ebben érzed jól magad, aztán kész! Nézz rám, én meg folyton lepukkant metal cuccokba öltözöm, nem túlzottan borotválkozom, és sokszor vágták már hozzám, hogy úgy nézek ki, mint egy csöves. De és? Nem változtam meg, és sok csajt tudok így is felszedni. A külsőd nem lehet akadály, van akinek ez jön be. Van egy tippem számodra. Próbáld ki egyszer, hogy ha elmész valahová szórakozni, csak arra koncentrálsz, hogy jól érezd magad, s csak magaddal foglalkozol. A magabiztosságod úgy fogja vonzani a hímeket, mint méhet a beporozni való virág. Nem hiszed, de tényleg így van. Nem fog számítani, mit viselsz, hogy áll a hajad, van-e melled, milyen a sminked. Csak azt fogják látni, hogy "Hmmm.... végre egy nő, aki tudja, mit akar!". Kacsintására elvigyorodok. - Eh, pedig a piszkos kis titkok a legizgalmasabbak. - azt persze nem árulom el, hogy ha akarnám, bármikor szívesen kikutatom az emlékeiből a dolgokat. Türelmesen hallgatom szavait. Szelíd mosoly táncol szám sarkában, mikor monológja végére ér. - A Farkasok közt, nem is bízhatsz túlzottan, meg kell válogatnod mindenkit. És hát ja... előbb utóbb mindenki átesik ezen. De nem csak mi, az emberek is. Masa, nincs ezzel semmi baj. Előbb vagy utóbb rálelsz majd arra, amit keresel, s hidd el, ennél még több változáson fogsz átesni, az elkövetkezendő évszázadok során, pozitív, s negatív irányba egyaránt. De ez nem a világ végét jelenti, ennek ez a rendje. Kölyökként, felnőtt testtel rendelkezve, persze, nehéz. Engem az zavart, hogy a 30-hoz közel a Bestiám miatt párszor még mindig úgy tudtam gondolkodni, mint egy gyerek. Ma már ezt "későn érőnek" nevezik az emberek, de akkoriban eléggé zavaró tudott lenni. A hó egyenletesen ropog Tarajos patái alatt. A patkók rendben vannak, s a gyorsított tempó sem okoz gondot lovunknak. - Hát persze, hogy nem. - vigyorgok rá. Nem is nő lenne, ha az ellenkezőjét mondja. Bestiám energiái még mindig ölelik a másikat, s oldalba bökésére újabb nevetés tör ki belőlem. - Megnézném, ahogy te célba veszel engem, kicsike. S ahogy átkarolom, azt a pillanatnyi érzelem foszlányt is sikerül elkapnom. Ha nem próbálja meg elrejteni, talán el is siklok fölötte, de így azonban több figyelmet kap részemről, mint talán kellene. Egy pillanatnyi meglepettség, s aztán a mosolyom kiszélesedik. Nocsak. Persze ez teljesen természetes. Ilyen korban a sexuális élete egy embernek rendszeres, hát még egy Farkasnak. Csak úgy falják a partnereket, akár szó szerint is. Jobban magamhoz ölelem, s hideg leheletemmel érintem kissé nyaka bőrét. Tincseinek illata orromba kúszik. Tarajos tempója az erdő széléhez közelítve lassul, én pedig élvezem a játékot a kis nősténnyel. Mikor a fák alá érünk, meghúzom kissé a kantárt, mire csak egyszerűen sétálni kezd szép hátasunk. - Nem kell szégyellned. Ez természetes. - szólalok meg végül nyugodtan.
Elszégyellem magam őt hallgatva. Én itt a kislányos bajaimmal jövök, mikor ő sokkal nehezebb dolgokon ment át. Nem is én lennék, ha nem kezdtem volna el neki rinyálni. Sosem lesz belőled jobb ember Masa! -Igazad van és én is szeretnék családként tekinteni rá és természetesen szeretnék tenni is az úgy érdekében, hogy engem is elfogadjanak és én is közelebb érezhessem őket magamhoz. De nehéz. Szeretnék egyszer bizonyítani, hogy nem vagyok egy béna farkas, hogy igen is érek valamit, de legbelül ott van a félelmem.-Nem akarok újabb csalódást okozni főleg nem Odettnek, hiszen sokat köszönhetek neki, de mégis félek attól, hogy végül elbukom és úgy végzem, mint a falkatársaim akiket hideg vérrel megöltek csak azért mert hibáztak. -A szüleim utolsó képe rólam az volt, hogy én hülye hisztis kislányként megsértődtem rájuk, amiért nem vittek magukkal a nyaralásra és bezárkóztam a szobába. Még el se köszöntem tőluk, mert mérges voltam rájuk. Kérlek most ne röhögj ki....de amióta elveszítettem őket minden évben írok nekik egy levelet, amiben elmesélem, hogy mi is történt velem. Természetesen nem adom fel postán. Megtartom őket, de mégis hiszek abban, hogy valahogy eljut hozzájuk az üzenetem...Tudom ez dilis gondolat...-És kislányos álmodozás. De ez segít abban, hogy ne érezzem olyan intenzíven a hiányukat. Igaz már nagyon rég volt, de még nem tudtam teljesen feldolgozni. De azt hiszem egy ilyet nem is igen lehet. Gondolom majd száz év múlva nem fog fájni a hiányuk. Emlékezni fogok rájuk, de nem ugyanúgy, mint most. -Ha szórakozom, akkor csak is magamra koncentrálok....De tudod mit!? Ha egyszer végre sikerül eljutnom egy buliba bárkivel kipróbálom azt, hogy nem öltözök ki, hanem teljesen hétköznapi kinézettel megyek oda és elengedem magam. Majd meglátjuk mi lesz és beszámolok neked róla...Bár akár te is elvihetnél egyet tombolni. Biztosan ismered a legjobb helyeket. És miközben te csajozol én elleszek a táncparketten a sok gimis sráccal!-Nevetek fel. Már látom is magam előtt a képet. A sok pisis véres orral ámuldozik rajtam, miközben az összes nő meg Natan nyakán log. Igazán szép este lenne, csak kár, hogy nem igazán fog bekövetkezni. -Nos ha kapok cserébe valamit, akkor még az is meglehet, hogy azokat is elárulom neked!-Nem adom ám ingyen. Vagy be kell bizonyítania, hogy ő igen is egy olyan személy, akiben megbízhatok, aki nem fog pofára ejteni, vagy....Nem nincs másik vagy. Így is mondtam már neki olyat, amit nem lett volna szabad.
Végre meghoztam egy jó döntést az életemben. Mégpedig azt, hogy kijöttem a szobámból és "meglátogattam" Natant. Rég beszéltem már ilyen jót egy falkatárssal. Többször is találkozhattam volna vele. De az egyszer biztos, hogy ezek után többször fogom "meglátogatni". Persze nem célom elüldözni, de amíg nem zavarom kihasználom a látogatásait. A lovaglás nagyon is jó ötlet volt a részéről, főleg az a része, hogy együtt üljük meg Tarajost. A szavaira hangosan nevetek fel újfent. Úgy tűnik a mai napon bepótolom az egész évben elmulasztott nevetést. -Vigyázz mert még szavadon foglak!-Oh igen el tudom képzelni, hogy ott áll előttem, kezében a céltáblával, de nem is szükséges, hogy az ott legyen és én szépen elkezdem felé hajítani a tőröket. Érdekelne, hogy mit reagálna. A célba találásom is egyre jobban fejlődik és egyre magabiztosabb is vagyok.
A szorosabb ölelése már azt az érzetet kelti bennem, hogy nem csak a védelmem érdekében szorít olyan lelkesen magához. És ezt az érzést csak fokozza bennem a nyakamon érzett hideg lehelete, amitől egész testem kellemesen megborzong. Kissé megrázva fejem próbálom elhessegetni azokat a bizonyos gondolatokat. Nem agyalhatok ilyeneken, hiszen én még csak egy kölyök vagyok, aki nem tudja teljes mértékben visszafogni a farkasát. Bármennyire is hiányzik egy ilyen testi közelség nem szabad engednem a vágynak, ha nem akarom előrángatni a kis bundást. Próbálok csak a lovaglásra, a tájra koncentrálni, de mikor Natan kimondja azokat a szavakat valami eltörik bennem. Én naiv nem hittem volna, hogy mind ezt megérzi. Ezt még mindig nehéz megszokni, hogy nyitott könyv lehetek mások számára, ha nem rejtem el a pajzsom mögé az érzéseimet. -Ez nem fair!-Szólalok meg végül és ezzel együtt fel is húzom a pajzsom, kizárva őt. Nem akarom, hogy minden érzésemről tudjon. Nem akarok sebezhetővé válni előtte, hogy aztán szépen kihasználjon. Igaz könnyedén széttörhetné a védelmem, de annyira azért bízom benne, hogy legalább ezt tiszteletben tartsa.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
- Mindenki fél belül kölyök. - mondom - A kérdés csupán az, te hogy küzdesz meg a sajátjaiddal? Mert ha van előtted egy cél, ami erőt ad, akkor semmi sem lehet akadály. Csak rajtad múlik. De jobb, ha tudod. A félelmet kiszagolják. És ha tudják, hogy félsz, nyert ügyük van. Sosem leszel igazán Farkas, ha a félelmeid befolyásolnak. Előbb vagy utóbb ki kell majd állnod magadért, és meg kell mutatnod, hogy igenis Bestia vagy, és érdemes vagy a benned élő Fenevadra. Mert ha nem, könyörtelenül elbuksz. - hangom nyugodt, mégis szigorúnak hangzanak szavaim. Talán az igazság miatt. Igaz, nem én vagyok a tanítója, semmi jogom ilyeneket mondani neki. De ez nem gátol meg semmiben. Elmondom, mert így látom jónak. Érdekes hallgatni a szavait. Újra Mentornak érzem magamat, aki a kölyköket védi, óvja, s tanítja a Farkasok törvényeire. - Nincs ebben semmi dilis. Az ilyen dolgokkal nincs semmi probléma, kicsike. Ez a ragaszkodásod még, a múltadhoz, a lelkiismereted, amiért nem volt szép a búcsú. De előbb vagy utóbb, végül már nem fogsz írni leveleket. Ne ijedj meg, nincs ebben semmi szomorú. A szüleid nincsenek, a te emlékeidben élnek tovább. Neked más utat szántak, ennyi az egész. Én már túl vagyok ezen, de én amúgy is máshogy dolgoztam fel a szeretteim halálát. El kell fogadnunk, hogy nincsenek, mást tenni úgysem tehetünk. És ez így van jól. Az ajánlatra gonosz vigyor kerül a képemre. - Nos, ha ezt szeretnéd, szívesen elviszlek bulizni, ha arról van szó. De ott akkor tombolni fogunk, Bestiákhoz méltóan. Pia, tánc, csajok, rock'n'roll! És nincs nyafogás, hogy fáradt vagyok! Ott kőkemény ereszd el a hajam fog bekövetkezni! - kacsintok rá. Játszani akarsz? Hát játssz akkor ezzel a mókamesterrel. Csak vigyázz, nehogy a végén még pórul járj. De egyenlőre hagyom. Had higgye, hogy ő tartja a gyeplőt. - Igen? És mit kérnél cserébe mondd csak? Nem mintha újat tudna mutatni, de ettől függetlenül szívesen belekukkantanék a piszkos kis tapasztalataiba. De lássuk előbb, mi lenne az ára? Ha túl nagy a kérés, úgyis marad a képességem, amivel akár észrevétlenül is kicsempészhetem elméjéből a képeket. Bár nem valószínű, hogy olyan "nagy" árat kellene fizetnem. Bestiám kissé megrázza magát bennem, én meg nevetésben török ki, mikor szabályosan rám csapja pajzsa ajtaját. Ejnye, netalán nem jó, mikor egy hím a szemedbe mondja, hogy tud róla, tetszik neked? Még sokat kell tanulnod, kicsike. - Mi számít fairnek manapság Masako? - mosolygok, s közben újból ügetésre késztetem Tarajost. A hó mindent belep, s ahogy látom, mi vagyunk az elsők, akik átgázolnak a friss havon itt az erdős részen. Hullámaim továbbra is nyugodtan ölelik körbe a lányt, de nem török be a pajzsa mögé. Legyen egymaga, ha ezt akarja, engem csak mulattat. Kis ártatlan kölyök még. Ennyi az egész. De felnőnie úgyis fel kell. És nem, mint ember. Mint egy Farkas. Ezt senki sem kerülheti el, ki hordja a lelkében ezeket a Bestiákat. Szélesebbé válik a vigyorom, hirtelen rántom meg a kantárt, mire Tarajos felágaskodik, de Masat még mindig szorosan tartom. - Gyerünk cimbora, mutasd meg, mire vagy képes! Jíhááá! - kurjantásom messze visszhangzik a fák közt, ahogy vágtába kezd. Érzem Masa illatát, ahogy elmémbe kúszik, testének forróságát, ahogy az enyémhez préselődik, s szívének heves dobbanásait vágta közben. Mindez keveredik Tarajos lüktetésével, patáinak dobbanásával, testének hatalmas dübörgésével, jellegzetes szagának kipárolgásával. S ott van a kavarodásban az én szívem egyenletes, nyugodt, mély dobbanása. Jobbra rántom a gyeplőt, mire Tarajos éles kanyart vesz, s hirtelen robbanunk ki a fák közül. Látni a gyakorló pályát, s annak kerítését. Még előrébb hajolok, szorosan, ellent mondást nem tűrve szorítom Masa testét a magaméhoz. Tudod, bizony, arra készülök. Szemem sarkából rá pillantok, s a sarkammal még nagyobb sebességre ösztökélem Tarajost. Paripánk elrugaszkodik a földről, s csodás ívet leírva repül el a kerítés felett. Izmaim befeszülnek, s kissé megemelem Masa testét is, mikor az ív csúcsán vagyunk. Repülünk. Repülünk... Tarajos lábait leérkeznek a talajra, én pedig nevetve tekintek a kölyökre, s lazítok szorító ölelésemen. - No, azt hiszem, megint remek munkát végeztem. - kacsintok a leányzóra, s közben megpaskolom Tarajos lapockáját. - Ügyes voltál te is.
Kezdőlap
//
^^ //
/
