Félre ütött kezemet lassan eresztettem le, csalódottsággal vonásaimon. A megbántott fiú, aki nem érti, hogy miért bánik így vele az, akit már-már rögeszmésen szeret. Megadásról és visszavonulásról árulkodik mozdulatom, csakhogy ezzel együtt emléket szövök köré selyemzsinórból - az elsőt a sok közül, amiben még részesíteni szándékozom. Erre is megfutamodás a válasza. Nyitom a szám, hogy megállítsam, bekebelezzem egy édes képpel, hogy ne tudjon menekülni, ám fejembe éles fájdalom nyilall, a farkas bennem zavartan rázza magát. Mindkét kezemet fejemre szorítottam halántékom tájékán. Légzésem egyenetlenebb, lábam megrogyott, de nem csuklott össze, hogy megalázó helyzetbe hozzon. Megtette helyette remegő hangom. - Várj... - Hunyorogva nézek rá, szintet lüktet bennem a kín. Az utóbbi időben el-elkapott, és gyűlöltem, hogy nem leltem rá gyógymódot. Számomra olyasmi már valószínűleg nem is létezett. - Sajnálom. Túl sok... a Teremtőm szólt, de nem hittem neki. Segíts, Mia... olyan sok a hang... Sok az emlék, a rabolt, amit orvul csaltam ki másokból, éltem le velük együtt életüket. Álszentek, jótevők, bűnözők, erőszaktevők, becsületesek és becstelenek. Nem tudom már, melyik hol kezdődik s végződik, hogy én hol vagyok mindeme masszából, hogy ki volt, aki leejtette a lányunkat és ki ölelte magához őt fázós estéken, ki fenyegette, hogy ne merje mágiáját használni. - Mind itt van, érted? És mind mást tenne most és én... nem tudom, Mia. - Hajamba túrtam, hátráltam egy lépést, fejemet pedig lehorgasztottam. - Azt se tudom, létezik-e még egyáltalán olyan, hogy "én". És ha igen, vajon milyen lehet. Csökött embrió, aminek a felnövését farkasom mohósága és saját telhetetlenségem gátolta meg.
Lépnék el mellette, de megakaszt benne a mozdulata, amivel a halántékára szorítja a kezeit, hallom, hogy a légzése egyenetlenebbé válik, láttam, ahogyan megrogyik a lába. Hosszú-hosszú évekkel ezelőtt még érte nyúltam volna, aggódón simítottam volna végig arcán, kérdezve, mi a baj, de most.. Most csak homlokom ráncolva nézem a jelenetet, a szavait hallva pedig még keményebbé válnak a vonásaim. - Sok a hang? - kérdeztem vissza csodálkozással vegyes megdöbbenéssel. De ez nem az a kíváncsi visszakérdezés volt, sokkal inkább lapul a szavak mögött valamiféle dühös gúny, ahogyan a félelmem egyre inkább párolgott el, teret adva a haragomnak. Az évek óta egyre csak halmozódó haragomnak. - Ugye nem azt várod, hogy megsajnáljalak? Hogy majd segíteni fogok? Nekem szerinted nem volt sok a hang, amikor éjszaka is a fejemben visszhangzottak a szavaid? A tulajdon sikításom? Vagy a lányunk sírása? Ne merj idejönni és a segítségemet kérni, megértetted?! - léptem hozzá közelebb és ezúttal a bennem lapuló félelem a dühvel karöltve lökte felszínre bennem azon énemet, amit soha nem mutathattam meg neki, mert egyből elnyomta, mert egyből büntetett érte. Fenyegettem, habár tisztában voltam vele, hogy semmi esélyem ellene, a telefonom pedig a táskámban pihen a bejárat mellett lévő fogasokon, így segítséget hívni sem tudnék. - Mit vársz tőlem, John? Hogy majd elfelejtve a múltat egyszer csak megbízom benned és felajánlom a segítségem? Nem érdekelsz. Gyűlöllek. És ne is álmodj róla, hogy segíteni fogok. Nem érdekel, ki vagy és miféle szörnyetegek lakoznak még benned, csak hagyj békén és kész - próbáltam minden határozottságom a szavaimba önteni, majd mondandóm végeztével ismét feltett szándékom volt, hogy elhaladva mellette vegyem célba a kijáratot, a holmimmal együtt. Nem könnyű ám az évekkel ezelőtt a zsigerekben megtelepedett félelmet csak úgy kitörölni onnan, szabadulni akartam tőle, el a közeléből, minél messzebb és lehetőleg minél hamarabb.
- Nem kérek sajnálatot, segítséget is azért, hogy mindez többé ne fordulhasson elő. - Továbbra is halántékomat dörzsöltem. Zúgott, mint a barlangok mélyén visszhangzó tenger morajlása. - Se veled, se mással. Érthető volt dühe, bár ettől még rosszul esett, akár hitte, akár nem. Fájó az elutasítása, amivel a képletesen felé nyújtott, segítséget kérő kezet is elütötte, ám legalább valós arcát mutatta, s legalább elcsendesítette bennem a bűnbánó hangjait. Ugyanolyan, mint mindenki más, egyetlen porcikájával sem különb. Lehorgasztott fejjel álltam, megereszkedett vállal. Ahogy észleltem, hogy felém tartott, nyilván távozási szándéktól vezérelve, arrébb léptem, félre útjából. Mellém ért, majd elkerült...
Hirtelen tört fel bennem engedetlensége felett érzett dühöm. Átmenet nélkül, olyan volt, mint egy robbanás, és én ehhez mérten mozdultam. Gyorsabban jóval, mint amire ember képes, gyorsabban, mint amire ő képes. Megmondtam, hogy nem alkalmazhat mágiát velem szemben, megmondtam, hogy maradjon a helyén. És most elmenne, ugyanúgy lelépne, mint évekkel ezelőtt. Ó, nem, drágám. Ezúttal nem. Többé már nem. Mögé léptem és tarkón ütöttem, megfelelő erővel ahhoz, hogy eszméletét vessze, koponyája viszont ne törjön be. Igyekeztem erre figyelni, mert megölni - még? - nem akartam. Néztem, ahogy elterült az istálló padlóján, beteges ragaszkodással, pusztító agresszióval, a szerelem kicsavarodott, elkorcsosult érzésével. Mindennek a káosznak köszönhető tanácstalansággal emeltem karjaimba. - Az én feleségem vagy. Most és mindörökké, ámen - ismételtem fogadalmunk egy részét, visszaemlékezve templomi esküvőnkre, amit az ő kedvéért tartottunk. Te is emlékezni fogsz, erre és még sok másra, kitöltöm a gondolataidat, ahogy egykor volt, ám ezúttal képességem lesz a zálog, hogy soha többé ne telhessen el majd úgy nap az életedben, hogy ne gondolnál rám, ne jutnék eszedbe a legkisebb apróságról is. Pont, ahogy én jártam-keltem kontinenst az elmúlt évek alatt.
- Abban én személy szerint nem tudok segíteni - volt némi keserűség a hangomban, de nem azért, mert annyira sajnáltam volna. - De hidd el, nem fogom annyiban hagyni a dolgot. Szerzek segítséget - ezt bizton megígérhetem. Számomra egyetlen módja létezett annak, hogy mindez ne történhessen meg újra, sem velem, sem mással. Abban pedig biztos vagyok, hogy bőven akad majd jelentkező, aki örömmel vállalkozna a feladatra. Mostanában úgysem kellett farkasokat megregulázni, örülhetnek majd a harcosaink, merthogy itt nem csak regulázni kell majd. Mentem, egészen meglepődve, hogy félreállt az utamból és én botor! Számítanom kellett volna arra, hogy nem fog csak úgy elengedni, mégsem akartam megfélemlített préda módjára hátrálva távozni. Pedig lehet az lett volna hatásosabb. Bár ki tudja, gyorsaságával szemben semmit sem érek, még varázslattal sem igazán és amúgy sem lett volna időm, hogy bármit is reagáljak rá. Sötétség. Hirtelen telepedett rám, kioltva a fellobbanó fájdalmat, megszűntetve a mardosó dühöt, félelmet, kétségbeesést. Egyetlen pillanat volt csupán, míg minden megszűnt bennem és nem maradt más, csak az üresség. A sötétség, mely kíméletlenül szippantott magába, kizárva annak a lehetőségét is, hogy attól rettegjek, mikor és hol fog kiköpni magából és ki fog akkor várni rám.
Nem igazán vágytam arra, hogy idejöjjek, de mégse volt sok választásom. Nagyiék eldöntötték, hogy ez remek kis családi program lesz, az apám meg biztosan nem fog itt felbukkanni, így nincs miért aggódni, vagy ha mégis jönne, akkor majd nagyi elküldi melegebb éghajlatra. Természetesen előadta, hogy mit csinálna akkor, mi pedig nanival dőltünk a nevetéstől, de ez se változtatott azon, hogy nem éreztem úgy, mint aki szeretne a lovarda közelébe menni. Gyerekként szerettem a pacikat és most se volt különösebb bajom velük addig, amíg csak messziről csodálja őket az ember. Egyre nagyobb tömeggyűlt össze a bemutatóra, vagy éppen ahogyan egyre több lovat hoztak, hogy felülhessenek rá azok, akik ki szeretnék próbálni a lovaglást. Nekem pedig több lehetőség nem is kellett ahhoz, hogy inkább megpróbáljam a tömeget magam mögött hagyni. Lassan sasszéztam el onnan, hiszen szerencsére a legutóbbi balesetet követően már helyre jött a lábam is. Még olykor kicsit fájt, de semmi vészes. Még pár hét torna és azt mondták utána már arra se kell járnom. Lassan dőltem neki az egyik futtatóhoz tartozó korlátnak, hiszen reménykedtem abban, hogy hamarosan nem lesz társaságom, de tévedtem. Alig merültem el a gondolataimban, miközben bebugyoláltam a kezemet is a kabátom ujjának rejtekébe, miután megigazítottam a sálamat és a sapkámat máris léptekre lettem figyelmes. Sietve fordultam meg és az istálló felől egy ismerős ló indult meg felém. Persze ő a futtatón belül volt - azt hiszem így hívják azt az elkerített részt - , míg én a „kerítés” túloldalán. Nagyot nyeltem és hirtelen lefagytam, ahogyan egyre közelebb jött. Nem tudom megmondani honnan, de éreztem, hogy ez ugyanaz a ló lesz, akivel múltkor is találkoztam. Csak állt, ahogyan én se mozdultam meg. Mintha farkasszemet néztünk volna, kész röhejes, de aztán megindult, én pedig riadtan léptem volna hátra, hogy megfordulva magam mögött hagyjam ezt a helyet is, de helyette inkább csak neki sétáltam valakinek. Sietve kezdtem el szabadkozni, majd amikor felpillantottam, akkor meglepetten pislogtam párat, hiszen a Conan a barbár volt itt. Nem is értem miért lepődtem meg ezen, hiszen ha a lova itt van, akkor vélhetően ő is. - Bocsánat. – mondtam alig hallhatóan, miközben a lova a hátamnak nyomta az arcát, mire én csak szerettem volna távolabb kerülni. Még akkor is, ha a kabátomhoz ért, nem pedig hozzám.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Mikor itt nyomulok egész nap a lovakkal, az érdeklődő tisztaseggűekkel, akik még nem ültek nyeregben vagy régen, meg a kiskölykökkel, akkor tiszta családbarát feelingem van. Én a saját családom barátja vagyok elsősorban, a Falkáé és a hozzám tartozóké. Nagyon fontos érték számomra a család szeretete, de nem az idegenekkel. Mindig akad egy-kettő, akit lecsapnék. Általában megemberelik magukat, a társaságukban valaki csak rájön, hogy ha jöttek ingyenélni, akkor nem kéne beszólogatni. Aki a lovat basztatja, azt meg azonnal leszállítom és elzavarom a picsába. Itt rend van. Az új lovászom, meg pár segítő finomabb módszerekkel csinálja ugyanezt. Jolly Joker ma közönségkedvenc. Főleg a gyerekek nyúzzák. Az egyik legbarátságosabb ló, hozzám is úgy került, hogy ilyet kerestem. Aranyat ér. Aranyat! Őt mindenki bírja, Bessie is, az a sikátori csaj is. Már rég láttam a kis nyuszit. Miután volt az az incidens a bunkó motorossal és a lovam ráugrott a nő lábára, szarul éreztem volna magam, ha hagyom a fenébe. Megkentem a kórház személyzetét, hogy nyomják meg az ellátást. Neki nem mondtam, legfeljebb a dokiktól, ápolóktól tudhatja. Dumáltunk párszor. Ott már nem félt annyira. Egyre kevésbé félt. De tudom, milyen ez. Nem múlik. Totálisan szembe kell menni vele, az meg már nem az én dolgom. Nem is láttam már régóta. Éppen megdörgölöm az egyik kissrác fejét. Nagyon bátran ülte meg a lovat és ügyesen irányította. Anyukának épp lelkesen magyarázom, hogy a lurkónak érdemes lenne ezzel foglalkozni, mert van hozzá tehetsége és szíve. Mindkettőre nagy szükség van és ritkán járnak együtt. Lehet, hogy a jövő legnagyobb zsokéja jár a kezem alatt! Jolly Joker elindul valamerre. Hagyom járkálni. Nála óvatosabb ló nincs is itt. Ha valaki a lábai alá kerülne, úgy kikerüli, mintha csapdát érezne. Ha nem ijesztik meg, nem csinál faszságot. Én még fűzöm a nőt, úgy látom, hajlik is rá, hogy még hozza a gyereket. Hoppá! Tudom, hogy van telepátia, de ez nem az. Eszembe jut, hogy mit mondott. Régen lovagolt. És megint lépeget össze-vissza? Ahogy nekem jön, dühös fejjel fordulok meg, de rögvest vigyorba fordul a mérgem. - Köszönjük szépen, Mr. Kilpatrick! Még jönni fogunk! A kisgyerek maradna, de van még programjuk, kihallom a szavakból. - Oké! Telón elérnek! Intek nekik, aztán visszafordulok Daphné-hez, akinek Jolly Joker már a haját kergeti. Meg is rágja, ha eltalálja. Imád játszani vele. - Szevasz, Csipkerózsika! Felébredtünk? Elkapom a két vállát és vidáman megrázom. Sokkal jobb hangulatomban talált most, mint múltkor. Röhögök is egy nagyot, hogy látom. Kurvára örülök neki! - Jöttél lónézőbe? Emlékszik rád. Na, Jolly Joker, most már elég! Neki sose elég a játékból. Amíg én nem mondom. Abból viszont ért, így be is fejezi. De itt marad. Csak benéz, a fejét Daphné feje mellé dugja. - Menjünk egy kört? Hogy vagy? Jól nézel ki! Végignézek rajta. Helyes nő, de inkább azt figyelem, mi van az egészségével. Szerintem rendben lehet. Hogy a feje mikor javul meg, mikor űzi el a démonjait, az nem látszik és nem is ide tartozik. Érezze jól magát, ha itt van! Én már most sokkal jobban érzem magam.
Daphné Seward
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 85
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Hipochondriája és eddigi élete miatt "kicsit" fura viselkedés
Még mindig gyönyörű jószág volt, talán a legszebb is. Ehhez még én se voltam vak, de akkor is szerettem volna őket messzire elkerülni, ahogyan az embereket is. Ezért mentem kihaltabb részre, de persze, hogy Jolly Joker úgy döntött, hogy nem hagy egyedül. Én menekülnék előle, de helyette neki ütközöm a gazdájának, még kicsit hátra is tándorom, így pedig túl közel kerülök megint a lóhoz. Ő a nővel beszél, meg a gyerekkel, de nem igazán figyelek, inkább csak próbálom a hajamt kiszabadítani. - Engedd már el! Nem kaja! – mormogom, miközben húzza is és fáj a fejem. Arra meg bele se merek gondolni, hogy a nyálával mennyi bacit is tett rá. Fúúúj, nem akarok a közelébe menni, de mielőtt igazán pánikba eshetnék, azelőtt megnyerem magamnak a férfi figyelmét is. Ahogyan pedig megszólal kicsit összerezdülök. Már egészen megszoktam a hanglejtését, meg a hangerejét is, de úgy néz ki túl könnyedén elszoktam tőle az elmúlt hetekben, mert most mégis váratlanul ért. - Eddig se aludtam, csak nem tudtam járni. – hívom fel egy fontos különbségre a figyelmét, hiszen részben nekik köszönhetően került gipsz a lábamra. A hajamat pedig még mindig próbálom menteni, még szerencse, hogy viselek kesztyűt, mert különben lehet nem küzdenék ennyire harciasan, bár már így is kezdek aggódni, hogy nehogy a nyála átáztassa a kesztyűt, mert akkor eme védelmi frontom is megszűnik létezni. - Köszönöm, de hamarabb is megmentetett volna. Bár nem értem miért a hajam, nem is ehető. – lépek kicsit távolabb a karámtól, mert nem akarom, hogy netán megint játszadozni akarjon velem. – Nem, én csak kísérőnek jöttem. Nem igazán akartam itt lenni, nem az én világom. Kicsiként talán az lett volna, de most? Ahh, nem! – legyintek is egyet a kezemmel, mert még mindig nem igazán vallanám be, hogy milyen betegségem van. Azt meg magam sem tudom, hogy az orvosok elmondták-e neki, amikor beszélt velük. - Awww, nem. Én nem tudok lovagolni. – még a kezemet is felemelem védekezően. – Biztosan más szeretne, de én jobb ha nem ülök fel rá. – próbálok határozott lenni, de hát a nyúl se viszi sose a puskát, így képzelhető, hogy mennyire ment. – Köszönöm, egészen jól. Te? Miért nem tartasz nekik bemutatót? – terelni akarom a dolgokat, mielőtt még arra eszmélnék, hogy felpakolt a lóra én meg pánikrohamot kapnék. Kész csoda, hogy eddig még nem tört rám semmi hasonló.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Elvigyorodom, ahogy Daphné küzd a lovammal. Imádja a hajszálakat, a nő meg mindentől parázik. Ez valami mély betegség lehet, de nem annyira mély, hogy gyógyíthatatlan legyen. Én abban hiszek, hogy szembe kell nézni az ilyesmivel. Ő viszont... - Neeem akar megenni. Játszik, mint mikor a macska a lábadat piszkálja. Nem fogok esdekelni, hogy hát de bocs. Akkor megmondtam, amit kellett, segítettem, többet is, mint muszáj lett volna. Mert olyan szerencsétlen, hogy segíteni akartam. Van szíve. - Vágom. De örülök, hogy itt is látlak. Nem tudta eltitkolni, hogy kedveli a lovakat. Félelem és vonzódás egyszerre. Most meg itt van. Ez jelent valamit! A zsebembe nyúlok. - Kell zsepi? Törülközhet egy kicsit, én közben lefoglalom Jolly Jokert. Amíg tutujgatom, addig nem basztatja Daphnét. - Nyugalom, kisanyám! Sok itt az ember, sok a ló és a szememnek mindenhol ott kell lennie. Igazi lovászcuccban vagyok amúgy. Kiöltöztem. Még zsokésapka is díszeleg a fejemen. Meg csizma, ami már tiszta szar. Mert a srácok és a lányok termelnek ám, akár van vendég, akár nincs. - Kicsiként meddig jutottál? Anyu-apu ölében ültél lovon vagy egyedül is? Most is azt érzem, hogy noszogatni kell. Finoman. Ez a nehéz. Nem tudom pontosan, mi a baja, mitől van tele a tangája. Nem tud lovagolni. Ha ült is fent, vezették a pacit alatta. - Jól van. Na de...van kedved kantárszáron vezetni egy kicsit? Ezt is sokan megtapizták előtte és nem zsírtiszta. Hátha! Asszem, ha felülne, a másik oldalon le is esne. Mert nem bízik magában. Lehet, hogy nem is olyan béna. - Szuperül vagyok, köszönöm! Höhö! Viccelsz, bazzeg? Egész nap bemutatok. Nézz körül! Nagyon bejön, hogy ennyien szeretik, amit csinálok. Kint a jó levegőn, lovakkal, füvön. Ez az élet és a városlakók is érzik. Nem kell félni, nem zabál meg egyből a természet. Ha megteszi, akkor meg inkább ez egyen meg, mint a szmog és a többi műanyag szarság. - Meló? Van? Vagy csak úgy ellennél itt a városban? Te merre is laksz? Vagy nem mondta vagy nem jegyeztem meg. Közben indulhatunk, ha akarja vezetni a lovat. Ha nem, akkor Jolly Jokert féken tartom. A pofáját is, nem fog odanyalni. Pedig menne. Imádná a csajt a hátán is. De hát ahhoz ketten kellenek.
Daphné Seward
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 85
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Hipochondriája és eddigi élete miatt "kicsit" fura viselkedés
Akkor igazán találhatna magának másik játékot. Mormogom magamban gondolatban, de jobbnak látom nem kimondani, hiszen én egyáltalán nem élvezem azt, hogy pont engem talált meg. Nem, inkább most rohannék el fürdeni és szerintem legalább 5x megmosnám a hajamat is. Meg úgy még távolabbra elkerülném a helyet. Csak halovány mosollyal felelek arra, hogy örül annak, hogy itt is lát engem. Én annyira nem örültem annak, hogy itt kell lennem, mert a szagok, meg a megannyi baktérium, ami tuti itt terjenget. Nem is csoda, hogy a sálam szinte az orromig felért, úgy igazgattam. - Köszönöm. – elvettem tőle a zsebkendőt és azzal próbáltam meg kiszedni a lónyálat a hajamból. Legszívesebben már most bőgnék, mint egy kisgyerek, és sikítva menekülnék. Minek kellett idehozniuk? A munka se könnyű és akkor most még mellé egy ilyen veszélyes helyre hoznak, ahol balszerencsémre pont megeszi az egyik ló a hajamat is. Komolyan, mi lesz a következő? Beleesek valami sártengerben és sikító frászt kapok tényleg, mint valami dilis? - Egyedül ültem a lovon, de most már inkább kihagynám. Nem vágyom arra, hogy lovagoljak megint. – rántom meg alig láthatóan a vállamat, majd pedig gondosan becsomagolva rakom el a zsebkendőt, miközben azon gondolkozok, hogy kesztyűt kéne inkább levennem, vagy maradjon. Inkább marad, még talán így is kevesebb baci jutott át rajta. - Köszönöm, de nem. Inkább meghagyom másoknak a lehetőséget. – még a fejemet is eléggé határozottan megrázom. Nincs szerintem olyan Isten, aki képes lenne rávenni arra, hogy ennél közelebb menjek ahhoz a fenevadhoz, aki nem rég még a hajamat ette. - Gondoltam, lévén nyíltnap van, de úgy értettem, hogy bemutatót tartani, mert az elmúlt egy órában vagy kettőben csak mást láttam, hogy tartott bemutatót. - vallom be és közben őt fürkészem. Nem is értem, hogy mit keresünk itt, de amennyire ijesztő tud lenni, olykor pont nem annyira ijesztő, már ha az ember el tud tekinteni a stílusától, vagy éppen a kinézetétől. - Kertváros szerűségben, és van munka. A Carlson Centerben vagyok asszisztens. Miért pont lovarda? – kérdezek vissza kíváncsian, de még mindig nem megyek közelebb. Ez a pár méternyi távolság kisebb biztonságérzetet kelt bennem is.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Jolly Joker nem tette boldoggá. Pedig nagyon üldözi a szeretetével! Lenyugtatom, adok kaját, akkor megmarad a helyén. Daphné egyáltalán minek jött el, ha ennyire utálja a helyet, meg a lovakat, az embereket vagy tudom is én mit? Másokért teszi. Eeez egy nagy szívű csaj! - Jól van, nem erőszak a disznóvágás. Én ugyan nem cibálom fel oda. Arra van a nyílt nap, hogy az emberek megtudják, érdekli-e őket a lovaglás. Ha nem, akkor azt tudták meg. Menjenek golfozni vagy valami. De azért bekérdezek: - Most komolyan, ebben mi a para? Vinni a lovat, mintha kutyát sétáltatnál. A kutyákat bírod? Én nagyon. Mexikóban volt több háziebem. Jó fejek. Itt is velük akartam foglalkozni, csak jött ez a lehetőség. És a lovakat is szeretem, nagyon is! Biztos látja abból, ahogy rájuk nézek. Főleg Jolly Jokerre, ő a leghűségesebb társam. - Akkor most figyelj - szögezem rá a mutatóujjamat. - Helyet kérek, helyet! - kiabálok egy nagyot és ahogy az emberek messzebb mennek, egy határozott és könnyed mozdulattal felpattanok a nyeregbe. Egy kör Daphné körül. Két méter távolságra vagyunk, Jolly Joker könnyed tempóban lépeget. Nyerít egyet. Pedig azt a falatot, amit adtam neki, már megette. Kiadom a vezényszót és irányítom a gyeplővel. A két hátsó lábára ágaskodik, az elsőkkel pedig kapálózik. A sörénye gyönyörűen lobog a szélben. Az enyém is azt tenné, ha nem lenne rajtam a sapka. - Az jó! Termeltek is vagy csak gyep, meg virágok? Én még messzebb lakom, kint a francban, a hegy felé. Nem titok, hogy van ott egy baszott nagy ház. Az titok, hogy mifélék élnek benne és nem is fog kiderülni. - Akkor te minden sportolót ismersz, mi? Haha! Vagy egyet se. Aki az irodában ül egész nap, simán elkerülheti őket. Nagyjából vágom azt a helyet. - Mikor feljöttem ide, épp eladó volt. Én meg foglalkoztam lovakkal is régen, gondoltam, lecsapok az alkalomra. Megpaskolom a paripám nyakát. Nagyot emel a fején. Még mindig itt járunk körbe és körbe. Na, most egy tolatás! Senki nincs mögöttünk. Hátrafelé, szépen, lassan. Az emberek tapsolnak, hujjognak, én meg intek nekik és nagy vigyorral meghajlok. - Jolly Joker, emberek, Jolly Joker! - mutogatok a lovamra. Lehet, hogy Daphnénak már sok lesz a nyüzsgésből. Leszállok és intek az egyik segítőnek, hogy jöjjön már. Elviszi a lovat, mert rögtön ketten is vannak, akik felülnének rá, két tinilány. Szemből odakönyökölök a kerítésre és kifújom magam. - Amikor már jeges lesz az út, akkor marad a busz. Egyébként vele járok mindenhova. Összenőttünk. Te készülsz a télre? Síelés, szánkózás, korcsolya, akármi? Még egy zsepit veszek elő, szerintem ráfér. Tököm tudja, miért foglalkozom vele ennyit. Nem bűntudatból, már jóvátettem, amiről nem is én tehettem. Mindennek a vége a pusztulás, de addig még sok lehet hátra. Ebben a nőben van valami gát, ami visszatartja. Na, azt kéne szétverni. Akkor megtalálja az életet.
Daphné Seward
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 85
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Hipochondriája és eddigi élete miatt "kicsit" fura viselkedés
- Nem, nem bírom őket se. Aranyosak meg minden, de egészen addig, amíg pár méterre megmaradnak tőlem. – vallom be, hiszen nincs mit szépíteni. Ha eddig nem jött volna rá, akkor nem viselem túl jól se az emberek, se az állatok közelségét. Rettegek a betegségektől, amiket hordoznak, vagy éppen attól, hogy mikor kattan be az egyik a közelemben és…. inkább nem akarok erre gondolni, anyára se szabad, mert tuti megint összeesem… Mély levegő, lassan kifúj. Ez az, menni fog. Még akkor is, ha eléggé orrcsavaró erre felé a levegő. Meglepetten pislogok, amikor rám bök, majd ami utána következik. Egy pillanatra még én is ámulok és bámulok, de aztán megérzem a kisebb porfelhőt, amit vernek, így sietve hátrálok, de akkor is kár lenne tagadni, hogy nem kisebb csodálattal figyelem azt, amit csinálnak. Ahogyan bánik a lóval, amennyire okos jószág, de… enged el, ez nekem már úgyse menne és nem is fog. Életben maradtam, de talán inkább hasonlítok egy szellemre, mintsem egy élőre. Miért nem végzett velem is egykoron az apám? Miért van most itt? - Nagyinak van egy kisebb kertje, de nem vagyunk farmerek, mint mások a városban. – rántom meg a vállaimat, arra pedig, hogy ő merre lakik csak bólintok egyet, mert van sejtésem. Ott még hidegebb is lehet, mint a városban. Nem is értem, hogy bírják azt elviselni mások. - Túlzás lenne, de eléggé sokakat. Legalábbis papírokból biztosan. – rántom meg a vállamat, hiszen nem szégyellem, hogy személyesen nem sok embert ismerek. Mondhatni szinte senkit se. Ott van Mandy, azt hiszem őt ismerem leginkább az idegenek közül, meg itt van most ő és nem is sejtettem, hogy hamarosan az egyik rendőr is meg fogom ismerni. - Szereted is őket, társadnak tekinted őt, nem? – kérdezem meg óvatosan, mert alán ostobaságot mondok, de ahogyan bánik ezzel a lóval, nem tudok másra gondolni. Ő nem csak egy jószág, hanem annál több a számára, ezt még talán a vak is látná. És a ló is vélhetően tiszteli őt. Még inkább félre állok, miközben a tömeghez beszél, majd pedig átadja másnak a pacit. Figyelem, ahogyan elviszik, hogy miként akarnak ketten is máris felülni rá. Halovány mosoly is kúszik arcomra, majd a férfi felé pillantok. - Nem, nem nekem valók az ilyen dolgok. Én jobb szeretek elvonulni a szobámba és olvasni. Nem lehet mindenki olyan, mint az átlag. – rántom meg ismét a vállamat, majd elveszem a zsebkendőt tőle. Egy hálás pillantást kap, majd elsüllyesztem a többi közé a zsebembe. - Miért pont ez a vidék? Honnan is jött? – kérdezem meg óvatosan, mert tényleg nem rémlik, még ha mondta is. Miért nem inkább valami melegebb? Ahol jobban meleg van, ott kevesebb a betegség is, vagyis inkább másabbaktól kellene rettegni, mint itt.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Nem mondja ki. Az Isten összes kegyelméért se mondja ki, mi a baja? Kicsit felbosszant ezzel, láthatja is rajtam. - Soha semmi háziállatotok nem volt? A hal az akváriumban nem sokat érne. Mikor a gyerek úgy nő fel, hogy nyalogatja a macska, a kutya ráteszi a mancsát, megcsípi a rigó vagy valami, akkor megérti, hogy a természet része és közel meri engedni magához azt. Megint bepánikolt. Bessie-től már láttam ennél durvábbat. Neki a farkassá válás segített, itt nem lesz erről szó. Mikor bemutatót tartok, mindenki figyelme kell, hisz ez egy nyílt nap. Daphnére külön figyelek. Ennyit a félelemről, baszd meg. Lenyűgözi a lovam, hogy mi mindent tud, ha rendes gazdája van. Egyik nincs a másik nélkül. - Nagyid rendes, mi? Fogadjunk, hogy isteni sütiket csinál! Nekem ez kimaradt. A nagyszüleim már a születésem előtt meghaltak. Sőt hogy melyik geci matróz volt az apám, azt se tudom meg soha. Mind végigmentek anyámon. Az ő szülei meg Spanyolországban haltak meg, nem sokkal azelőtt, hogy Grito-ék hajóra lettek ültetve. Más dicsekedne, örömmel újságolná, hogy híres hokisokat, edzőket ismer. Ez meg rángatja a vállát. - Őket se csipázod - állapítom meg egy bólintással. Most már addig basztatom, amíg találunk valakit, akit szeret. Nem egy mocskos patkány ő, aki mindenkit utál. A katedrálist látom benne, a templomot, amit kínból építettek. És mikor megtehettem, visszamentem szétverni az egészet. Az újat már nem rabokkal csináltatták, baszki. - Viccelsz? Haverok vagyunk! Ő itt örök barát. Ha tudna beszélni, ugyanezt mondaná. Mintha megérezné, Jolly Joker idenyerít. Csak meglátott egy másik gyereket, akivel múltkor jól elvoltak. Röhögök egyet és megint megpaskolom. Majd oda is mehet, de most a csajszik vetettek rá szemet. Daphnénak tetszik a dolog. Mondom én. - Én se vagyok átlagos, mert beérem jó kis sétákkal az erdőben, a hegyekben. Amúgy meg a jeges utcát túlélni már kész sport, höhöhö! Tudom én, hogy más miatt se vagyok átlagos. Daphné egy szobatündér. A zsepit is majd otthon veszi elő, száz százalék. Sóhajtok egyet. - Te ilyen tudósféle vagy? Miket szoktál olvasni? Simán kinézem belőle, hogy órákig tud beszélni fekete lyukakról vagy filozófiáról. Én elismerem, ha valaki okos és művelt. Ne legyen mindenki olyan, mint én! Nem lennénk jóban... - Szerinted? Nézz rá a pofámra! Mexikóból jöttem. Valami teljesen más helyet akartam, mikor meghalt az asszony. Sokáig Anchorage-ban éltem, aztán feljöttem ide. Te itt születtél? Erről még nem beszéltünk. Kamu az egész, hisz nem mondhatom el, hogy őseim őseit, a vérfarkasok születési helyét kerestem, meg a Teremtőmet. Aki itt van a hátamon tetkó formában és néha benéz szellemként is. Most nyugodtan elvan, nem érzem a jelenlétét. Daphné igazi városinak tűnik, bár arról nem vagyok meggyőződve, hogy mindig itt élt. Kicsit rejtekhelynek érzem a mostani életét. Nem is bírom ki... - Te figyelj, Daphné! - odahajolok és körülnézek, mielőtt folytatom. - Ki tett téged ilyenné? Csak valami szar alak képes rá. Én látom, hogy több van benned, csak kurvára megijesztettek... Ráteszem a vállára a kezemet és úgy nézek rá, mint...bátyó a húgára, akit belelöktek a pocsolyába és nem meri elmondani, ki volt. Összekoccantunk, valamennyire megismertük egymást. Idegesít, hogy szarakodunk, tiszta vizet öntenék a pohárba. Én úgy szoktam.
Daphné Seward
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 85
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Hipochondriája és eddigi élete miatt "kicsit" fura viselkedés
- Gyerekként volt egy kutyám, de el lett ajándékozva. – nem szívesen beszélek ezekről a dolgokról, így nem csoda, hogy ennyire szűkszavú vagyok. Másrészt meg jobb, ha nem gondolok arra az estére, mert se sírni, se elájulni nem akarok. - Részvétem. – mondok elsőre csak ennyit, miközben a sapkám alá tűröm a kósza tincseimet, hogy ne legyen minden tincsem az arcomban. – Igen, remek háziasszony. Sokan szeretik a sütijeit, vagy éppen más főztjeit. – a munkahelyemen is emlegetik és biztosan sokan bánják azt, hogy már nyugdíjba vonult, emiatt pedig már nincs annyi sütemény, mint esetleg régebben volt. Helyette megnyertek egy eléggé bogaras leányzót. - Vagy inkább ők nem kedvelnek engem. – világítok rá egy másik nézőpontra, mert nem arról van szó, hogy én nem akarok kedvelni senkit se, egyszerűen csak nem megy. Nem tudok ez ellen mit tenni, mert úgy érzem, hogy az a jobb, ha én távol maradok az emberektől, nem pedig közel engedem őket. Ez pedig több szempontból is helyesnek tűnő reakció a részemről, de nem várom el azt, hogy bárki is meg akarja érteni, vagy egyáltalán tudja, hogy mennyire nem könnyű így az élet. Arra pedig, hogy mekkora barátok is a lovával nem is felek semmit se. Egyszerűen csak bólintok, hiszen ezt szerintem mindenki látja, hogy mekkora az összhang közöttük és mind a kettő tiszteli a másikat. Legalábbis nekem így tűnt, igaz, egyiküket se ismerem igazán, ezek mind csak ilyen megérzések. - Gondolom nem egyedül, hanem a lovaddal együtt mész, igaz? Az tény, bár itt olykor a hóban közlekedés is már az. – rántom meg a vállaimat, hiszen ha valaki sokáig itt él, akkor megtanulja, hogy miként lehet túlélni vagy épségben megúszni az itteni teleket. Az első legjobb tanács, hogy ne mozdulj ki. Eddig ez ment, most már ez se fog…sajnos… - Tudományos könyveket, vagy regényeket. – rántom meg a vállaimat, mert azért tudósnak se mondanám magam. Nem igazán vagyok az és sose lennék jó tudósnak, mert ők másképpen furák, nem úgy, mint én vagy sok más ember, akik hasonlóban szenvednek. A kifakadására kicsit meghátrálok, mert nem értem, hogy miért kell megint ilyen módon reagálnia, egyszerűen annyira fura, és másabb, mint a többi ember. Tudom, mind a ketten furák vagyunk, az meg más kérdés, hogy ő vagy az én furcsaságom a jobb. – Gondolom elsőre fura lehetett az itteni időjárás és részvétem a veszteségért. – talán nem fog megenni, meg így illik, nem? Én is tudom, hogy milyen az. – Nem, Bostonban születtem. – pillantok rá egy barátságos mosoly keretében, majd nem sokkal a születésem után Chicagóba költöztek anyáék, ahol végül történt az a bizonyos tragikus este. Mély levegő, lassan kifúj… Próbálok megnyugodni. Amikor kezét is még a vállamra teszi, akkor ijedten pillantok rá, majd sietve próbálom meg leseperni, hogy kicsit meghátráljak. Nem szeretem, ha valaki ennyire közel mászik hozzám, vagy hozzám ér. A szavai pedig csak az újabb sokk volt ebben a sokkoló helyzetben is. Nagyot nyelek és sietve rázom meg a fejemet. – Senki. – mondom alig hallhatóan, miután riadtan pillantok vissza a férfira, hiszen a tömegben megláttam édesapámat is. Biztos, hogy ott volt. – Tényleg semmi, én ilyen voltam, valaki normálisan nő fel, valaki nem. – próbálok meggyőző lenni, de amikor visszapillantok a tömegre, akkor már sehol sincs az ismerős árny. – Sajnálom, de nem akarok erről beszélni. Nem segíthet és nem is tartozik magára. – újra nagyot nyelek és még kicsit megrázom a fejemet is.
|| Bocsi a késés miatt, de azt hittem már írtam. *elbújik*
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Megérzem, hogy rejteget valamit. Azért nem kérdezek rá, mert így is elég szarul érzi magát. Voltam így. Ilyenkor azt kell megtalálni, amitől jobb lesz. Valami csak van. Vigyor és fintor közti valamivel bólogatok, hogy sajnálja, ami Adelaide sorsa lett. Előbb-utóbb mindenkit elér. - Téged is tanított főzni? Mikor beteg, biztos tudsz helyette csinálni ezt-azt. Az elkényeztetett unoka nem ilyen. Daphnét valami kurva kemény érte. Kíváncsi vagyok rá, hogy áll. Már nagyon érdekel, mi a helyzet nála. - És melyik volt előbb? Azért is kinézhetik, mert ő nézi ki őket. Para mindentől és mindenkitől. Amúgy kamu, biztos van jó szemű, akinek bejön egy ilyen csini csaj és nem zavarja, hogy fura. - Neeem. Egyszer felmentem vele a hegyre, de az nem az ő lábának való. Erdei lovaglás, az igen, belefér néha. Sétálni barátokkal, társasággal jó. Te mennyire néztél szét a környéken? Mi a kedvenc helyed errefelé? Én elmondtam, hogy a sziklás és erdős részek. Barátból meg sok van. Akikkel mutatkozom, az mind az. Nem falkatárs. Azt nem mondhatom. - Ez látszik is. Félre fogja érteni. Leszarom. Ha rendesen belenéz az arcomba, azt fogja látni, hogy értékelem az eszét és az érdeklődését. Kellenek ilyen arcok is. - Hát nem volt egy leányálom! De vannak sokkal szarabb dolgok az életben, mint egy kis fagyoskodás. Most se öltöztem túl magam, múltkor se, láthatja, hogy egész jól bírom. Aki lovakkal foglalkozik, az általában megkeményedik. - Kösz, Daphné! - szólok vissza, mikor másodszor nyílvánít részvétet. - Az se itt van! De szereted ezt a várost, nem? Úgy néz ki. Mosolyog! Valami kellemes emlék. És el is illant. Fuhh, nem bírom követni. - Ennyi? - kérdezek rá, mikor leparancsolja magáról a kezeimet. Ez mindjárt sírni fog. Idegesen megrázom a fejemet és a hangomat is megemelem kicsit. - A lófaszt! Neked orvos kell. A falkában akad pár. Nem tudom, ezen hogy lehet segíteni. Az én módszerem nem válik be. Túl mimóza a pipi. - Ehe. Na. Akkor annyit mondok, hogy foglalkozz magaddal! Ne hagyd, hogy elborítson a szar, mert ha tudsz is úszni, ebbe belefulladsz. Élsz és ez nagy dolog. Ne hagyd ki! Mindenki lát halált és mindenki meg is hal egyszer. A pusztulás, mindennek az a vége, az egyetlen, ami örök. De addig még van időnk. Ritkán dumálok rá valakinek a lelkére ennyire. Ez a csaj megindító. Nem tartozik rám, milyen kést nyomtak bele, tiszta sor. Tanácsot viszont adtam, mert tétlenül nem nézem, hogy ledarálja magát. - Ha itt a városban van valami hülyegyerek, aki terrorizál, akkor szólj nekem. Meg tudom beszélni az ilyesmit... Akárkinek nem teszek ilyen ajánlatot és főleg nem ingyen. Nem fog felhívni, biztos vagyok benne. Mostanában nem. De talán egyszer, majd, valamikor. Én élem az életem, az övét nem élhetem. Egy kicsit azért belekontárkodtam, amennyire tudtam. - Menni kell? - kérdezem, mikor a tömegbe tekintget. Ha hívják vagy már totál vállalhatatlan a szitu, elengedem. Nincs erőszak. Bírom a búráját, dumálhatnánk még.
Daphné Seward
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 85
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Hipochondriája és eddigi élete miatt "kicsit" fura viselkedés
- Nagynéném szokta általában átvenni tőle a háztartást, de igen, tudok valamennyire főzni. – az már máskérdés, hogy sokan talán azon röhögnének miként csinálom. Képes vagyok még vékony gumikesztyűt is húzni azért, hogy megmossam a zöldségeket, hogy felvágjam a húst, csak ne kelljen hozzájuk érnem. Sok olyan dolgot csinálok, ami másoknak furán hat, hiába csak hétköznapi dolog van megcsinálva másképpen. - Én csak nem igazán akartam emberek közé menni. Túl sok a veszély, olyan téren is, amire mások nagyon nem gondolnak. De vélhetően amilyen az emberi természet általában nem kérdés, hogy a „normálisak” nézik ki előbb a furákat, mintsem fordítva. – rántom meg alig láthatóan a vállaimat. A normális is szerintem eléggé relatív, mindenkinek van múltja, kinek vidám, kinek kevésbé. Azért mert valaki mosolyog nem feltétlenül boldog is. Én az vagyok? Nem, nem igazán. Régóta nem tudom igazán, hogy milyen is a boldogság, mintha csak túl sok béklyót kaptam volna apám révén az életembe, amiktől nem tudok szabadulni, inkább csak szép lassan majd összepréselnek… - A kedvenc helyem? Hmm, gyerekként volt egy kilátóhoz hasonló hely az erdőben, csak vadászok használják. – nem jutott hirtelen eszembe a hivatalos neve, de vélhetően így is érteni fogja. – Az erdő is szép, főleg, amikor érintetlen még a hó. – mosolyodom el, ahogyan eszembe jut egy régi emlék. Amikor ilyen helyet találtunk anyáékkal, akkor huncut mosoly kúszott mindig az arcomra, majd pedig mint egy kisördög úgy kezdtem el futkosni le-föl, majd elvetődtem a hóba, hogy mindenhol az én nyomom legyen ott. 4-5 éves lehet akkoriban, túl régen volt. A pillantása és a szavai hirtelen mintha mást sugalltak volna, de végül inkább csak bólintottam egyet. - Talán, régebben szerettem, de most mégis idegennek érzem. – vallom be, amikor azt kérdezi, hogy szeretem-e a várost. Imádtam itt lenni, de most? Magam sem tudom, ahogyan azt is tudom, hogy máshova se mennék el. Felnőttem, a város változott, de én még se láttam belőle semmit se. Ebből kifolyólag meg érthető, hogy idegennek érzem. Nagyot nyeltem, miközben hátráltam. Újra a tömeget fürkésztem, majd a férfira pillantottam. Nem feleltem, inkább talán ijedtség tükröződött az íriszeimből, de mégse mondtam semmit se. Egyáltalán honnan tudta, hogy itt vagyok, vagyunk? Nagyi látta már? Vagy csak a képzeletem szüleménye lett volna? Nem, az nem lehet! Nem őrültem meg teljesen! - Jól vagyok, nincs szükségem másabb orvosra, mint akihez volt már szerencsém gyerekkorom óta. Miért nem tudja elfogadni a mai társadalom, ha valaki másabb? – nem vártam igazán választ rá, inkább volt költői a kérdés. Vagy kicsit lehet annak szántam, hogy nem lehet mindenki olyan, mint ő. - Mi értelme élni, ha úgyis tudod, hogy a halál hírnőke mindig körülötted köröz, hogy lecsaphasson, hogy a múltat megbosszulhassa? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, de végül inkább csak megrázom a fejemet, hogy felejtse el, amit mondtam. Tudom, hogy apám engem akar, én voltam a szemtanú, aki látta azt, ahogyan megöli a feleségét, az édesanyámat. Azt a nő, aki a mai napig hiányzik nekem… - Az élet nem ennyire egyszerű, hogy a szavaiddal élve egy hülyegyerekről legyen szó. Ez sokkal bonyolultabb ennél. – egy aprót sóhajtok is, hiszen el kéne mondanom, vagy jobb lenne, ha hallgatnék? Mivel ártok többet? Végül is senki se tudja, hogy miként néz ki az apám, már a nevünk se azonos, így meg se találhatja ennyire könnyedén. Amikor pedig felpillantok, akkor újra látom azt a csöppet se bizalomgerjesztő mosolyt, amivel engem fürkészik, hogy utána megint szem elől veszítsem a férfit. - Nem, inkább maradnék! – vágom rá talán túl gyorsan is, de úgy érzem, hogy amíg itt vagyok eme férfi mellett, addig apám se fog semmi ostobaságot tenni. - Öhmm, hisz a lovasterápiákban? – kéredzem meg sietve, de vélhetően könnyedén le tudja vágni, hogy ez inkább terelés és csak az első dolog, ami eszembe jutott és tökre másról lenne szó.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
- Férfi nincs is a családban? Egyet se említett még. Leléptek, meghaltak vagy csak töketlenek, ha voltak egyáltalán. Én úgy nőttem fel, hogy volt apám, volt bátyám, nem is egy. Aztán mostohaapám is lett. Egy ilyen "amazoncsalád" is érdekes lehet, de valami szarul sült el náluk, nála, az tuti. - Akkor ez itt háborús övezet neked. Széttárom a karjaimat. Most nem gúnyolódom, próbálom megérteni. Megy a fosás, egyfolytában. Azt már megfigyeltem, hogy fél az érintéstől és az idegen tárgyaktól. A szavaktól, a beszédtől is, de az azért megyeget. - Biztos sokan kinéznek, de csak vannak rendes arcok, akik szarnak arra, hogy félsz és úgy is elfogadnak. Ha nem lép rá a lovam, én se nagyon törődnék vele. Ez kellett, hogy megismerjem, hogy meg akarjam látni, mi van ott belül. Érdekes első találkozás volt. - Mint egy magasles? Többszintes, falépcsős, ugye? Azon kívül még egy kilátóról tudok, de az a hegyen van. Ilyen helyekre nem járok amúgy, csak futólag látom. A természet jobban érdekel. - Mikor ropog a lábad alatt és a faágakról a fejedre hullik. Az isteni! Az én bundás fajtám imádja. Itt nem is találkoztam olyannal, aki utálná a havat. Érdekes, hogy mexikói farkas lennék, mégis megszerettem, mikor az első havazással találkoztam, rögtön tudtam, hogy nekem való. Valamit Daphné is szeret még, a sima havas tájon kívül. Szép emlékek, azok lehetnek. - És akkor? El akarsz költözni? Sóhajtok, mert megint ott tartunk, hogy régen milyen szép volt minden. Valaki nagyon kibaszott vele ebben a városban. Ennyire titkolja, nem is kéne foglalkoznom a témával. Nem verhetek le minden bunkó majmot és nem vagyok Daphné apja sem. Lehet, hogy pont az hiányzik neki. Egy masszív apai támasz. - Mert látom, hogy szarul vagy! Akárkihez jársz, kókler az, nem szakember. Most is majd hanyattesik a csaj, annyira tele a gatyó. Ezen nem segít egy körzeti orvos. - Ha tettél valamit, amiért vadászik rád a holló, ami átviszi a lelket a túlvilágra, akkor nem is lehetsz nyugodt, ez tiszta sor. Te ugyan mit tettél volna? Véletlenül beleállt valakibe a konyhakés, mikor megtámadott téged? Ez a pipi max önvédelemből ölhetett, azt se akarta végigcsinálni. Halálfélelem. Ki lehet azt iktatni. Erőt kell szerezni és tisztán kell látni. Kemény dolog, kínok és könnyek között lehet megbirkózni vele. Daphné nem is akar küzdeni, feladta. Hát bassza meg! - Maffia? Attól se kell betojni, csak okosan kell kezelni. Ésszel és erővel. Azzal volt dolgom mostanában, régebben is. Mexikóban én is gengszter voltam. Csúnya alvilági ügyletekbe már csak akkor keveredek bele, ha nagyon fontos. Ezt a nőt már ismerem és valahogy megkedveltem. Nem futott el, úgyhogy ő is bírja a képemet. Hagyjam, hogy szitává lőjék, aztán kidobják az út mellett? Azt már nem! Annak nem lenne értelme. Nem hiszek a véletlenekben. - Akkor jó. Lovasterápia? Hát figyelj, ezeknél barátságosabb állatot nehéz találni. Egyikkel könnyebb, másikkal nehezebb, de ha elnyerted a bizalmát, olyan energiákat kapsz tőle, hogy az kiránt, akármekkora gödör alján ülsz. Orvos nem vagyok, de az tuti, hogy az ember-ló kapcsolat különleges. Vágom én, hogy össze-vissza beszél. Jolly Jokertől is félt, pedig nincs rá oka. Na még egyszer. - Most sok ember van itt, sok ló. Ha eljössz egyszer, egymagad és megpróbálsz nem vérszomjas fenevadat látni mondjuk benne - mutatok a lóra, aki az előbb játszott Daphné hajával -, az én lovamban, akivel már nem először találkozol és akinek még nem volt rossz napja, mióta ismerem, tehetünk egy próbát. Na? Bátorítóan vigyorgok rá. Terápia, baszd meg. Nem így szoktam gondolni a foglalkozásokra. De miért ne? Neki miért ne ajánlanám fel? Haverok jöhetnek így. Másoknak nem engedném, hogy húzzák az időt.
Daphné Seward
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 85
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Hipochondriája és eddigi élete miatt "kicsit" fura viselkedés
- Már nincs. – felelem talán túlzottan is könnyedén, de ez az igazság. Fura ez a férfi, hiszen egészen ijesztőnek néz ki és valljuk be az se éppen sok melegséget és kedvességet sugároz, ahogyan beszél, de mégis van benne valami, ami miatt számára képes vagyok megnyílni. Ha nem is teljesen, de mégis több mindent tud, mint mások. Valahogy úgy, ahogyan mondja, de mégse teljesen. Nehéz ezt elmagyarázni és megértetni másokkal, hogy pontosan milyen is így az élet, így inkább csak bólintok, mintsem elkezdjem neki magyarázni. Így is érti már valamennyire és ez haladás, ahogyan az is, hogy nem néz le teljesen amiatt, amilyen vagyok. - Akadnak, de őket se látom napi szinten, hanem ritkán, mint például téged. – nem tudom, hogy miért teszem azt még mögé, de ezt gondolom. Ő se néz ki, sőt, mintha érdekelné ez az egész, mintha segíteni akarna? Őrültség az egész tudom, de mégis így érzem. Nem tehetek ellene semmit se. - Igen, egy olyan hely. Ezek szerint jártál már ilyen helyen. – mosolyodom el, hiszen akkor tudja, hogy onnan mennyire gyönyörű tud lenni a kilátás, akkor képes az ember elengedni mindent és hagyni, hogy a látvány magával rántsa, a fantáziája pedig életre keljen. - Ezek szerint akkor nagyon is szereted a havat, így tökéletes helyen élsz. Itt azoknak jók, akik szeretik az ilyen időjárást. – pillantok körbe, hiszen a hegyekben már hatalmas hó van, a legtöbb fát is az borítja. Itt hosszú és rettenetesen hideg a tél, de az itt élők idővel mindig megszokják, ha pedig nem, akkor egyszerűen továbbállnak. - El akarok költözni? Miért akarnék, nem ismerek igazán más helyett és itt vannak azok, akiket szeretek. – pislogok kicsit érthetetlenül, mert tényleg nem értem, hogy ezt miből gondolta. Nem akarok elköltözni, de itt se teljesen jó, de máshol még rosszabb lenne. - Vagy csak ne próbálkozzon az diagnózist felállítani, aki nem ért hozzá, vagy aki feleannyira se ismeri az illetőt, mint esetleg más teszi. – megköszörülöm a torkomat, hiszen nem szoktam így beszélni, de most mégis bosszant, hogy pont azt az orvost szólja le, akinek köszönhetően megnyíltam. Először zene által, aztán szép lassan újra kezdtem beszélni. Semmit se tud, így okosabb lenne, ha nem próbálna meg bölcsnek mutatkozni, amikor nem is ismeri a helyzetet szinte semennyire se. Utána pedig jön az újabb találgatás. Nekem csak kikerekedik a szemem, mert tényleg gyilkosnak nézne? Akár még ha véletlenül is történik. Egyszerűen a lehető legnagyobb abszurd dolog volt, amit eddig hallottam. Aztán jött a maffiás rész. Talán túl sok krimit néz, vagy ki tudja, de én egyszerűen szóhoz se jutottam. Nem ment, mert ez mind talán jobb elképzelés volt a valóságnál. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de egyszerűen csak elszakadt a gát a sok hülyeségtől, amit hallottam. - Elég! – mondtam kicsit hangosabban, mint kellett volna. – Láttam 6 éves koromban azt, ahogyan apám megöli az anyámat. Ez történt! – ejtem ki a szavakat egyre halkabban, majd mielőtt bármit felelhetne egyszerűen sarkon fordulok és megpróbálok elrohanni, ha csak nem kap el, hogy ott tartson. A könnyeim megerednek és próbálok minél gyorsabb lenni. Nem érdekel, hogy a tömeg miként vizslat minket, mert fogalmuk sincs arról, hogy mi történhetett. Ők nem hallhatták azt, ami az elég után következett. Egyszerűen csak el akartam tűnni. Sose mondtam még ki, de most mégis megtörtént.
|| Ha nem állítasz meg, akkor köszönöm szépen a játékot, nagyon élveztem! <3 Majd kaland lezárta után jöhet újabb kör, ha bennevagy.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Na, bazmeg. Ezek szerint emlékszik rá, milyen volt, amikor még velük élt az illető. Itt megállok. Az arcomon láthatja, hogy érzem a mondat súlyát. - Az nem is baj. Neki rémálom lenne, ha minden nap látná a rendes arcokat. Hogy én rémálok vagyok, azt megértem. Már kezdi látni, hogy tőlem se kell mindig félni. Tudja a helyét, akkor nem verem pofán. Őt? Már egyenesen nehéz elképzelni, mit tudna tenni, hogy bántsam! - Jajaja! Szép környék. Nem is maga a kilátó, bár az is varázsos, amit fentről látni. Ami körbeveszi, az fantasztikus. Találtunk valamit, amit szeret. Amit értek is, hogy miért szeret. - Megszerettem igen. Tényleg jó itt nekem. A Hűvös Észak, amiről a teremtőm sokat mesélt. A dzsungel közepén ütött nagyot egy-egy ilyen történet. Mexikó nem az a fagyos vidék. Én mindig abból indulok ki, hogy ha valami elbaszódik, nekiállunk és megjavítjuk, kicseréljük. Teszünk azért, hogy jobb legyen. Daphné már nem szereti a várost, idegennek érzi. Mégse menne el? Itt vannak, akiket szeret. Már megint a zűrzavar. Ez nekem nem tiszta. Most nem értjük egymást, a nézésemből láthatja. - Igen? Ha nem használ, hagyd a fenébe, ne szivasd magad! Nem vagyok orvos, mondtam is. Ez a kiscsaj nagyon beteg. Hókuszpókusz, ilyen teszt, olyan bogyó tuti nem segít. Az ima esetleg és egy JÓ szakember. Tuti, hogy ha egy balfasz doki kezeli, akkor sem mer szólni, hogy nem halad, nem gyógyul. Kezembe venném az irányítást. De megint minek? Ami létezik, az elpusztul. Az élet a pusztulás útja, erre már sokszor rájöttem. Arra is, hogy nem akarom hagyni. Egyre kevésbé. Mióta apa vagyok, mióta teremtő vagyok, azóta minden más. Megint közel áll hozzám valaki és ez megváltoztatott. Visszatértem. Pedzegetem itt a lehetőségeket. Más ember csak legyint, hogy nem erről van szó. Daphné behisztizik. Előrehajtom a fejem az emelt hangerőre. És kibukik belőle. Nagyon szar ügy, de nem fogok leseggelni miatta. Zárszónak szánta. Meg kell emésztenem, át kell gondolnom, hogy mit jelent ez. Neki. Én sok mindent láttam a barakkban, meg az építkezésen. Halált is, meg a szüleim és a testvéreim bántalmazását. Mind kaptunk belőle. És a gyilkos pumára is emlékszem, amit utána felnyársaltam. Nézem, hogy szedi a lábait a kiscsaj. Csóválom a fejemet. Így elbaszni valakit... Mit művelt az a fater? Milyen lehetett az anya? Még beszélnünk kell. Hagyok neki időt, aztán majd egyszer kopogtatok. - Elnézést, Mr. Kilpatrick! Őt, a tollas lábút, illetve dehogy tollas! Öööö... Morcosan fordulok oda a nénihez, aki a két gyerekével jött. Kínosan vigyorognak, az egyik majdnem elröhögi magát. Bólintok, tudom, kire gondol. - Jöjjenek... Folytatódjék a nap! Ami a fejemben van, az majd letisztul. Szar sorsok. Ja. Sok van.
*Csak egy kabátot és egy inget kellett vennem azok után, hogy olyan rútul jártam Emilyvel való találkozásomkor. Szomorúan dobtam ki az átszakított ruhaneműket, de közben hálás is voltam azért, hogy nem esett komolyabb bajom….és mert van egy másik lény, aki vigyáz rám. A sok bukdácsolás után úgy gondoltam már kezdünk minden tekintetben közös nevezőre jutni, jóllehet most inkább az emberi projekten dolgoztunk többet, de nem mondom, hogy nem volt a segítségemre a fekete bundás. A lovardába rendszeresen kijártam Achillesszel, de mióta kitaláltam, hogy össze kellene kötni a kellemeset a hasznossal – ez esetben mindkét oldalnak hasznos volt, vagy lesz – nos azóta egészen más szemmel tekintettem az istállókra, a kifutókra és a lovakra. Jolly Joker, atyám lova eredetileg, de manapság többet ültem én a nyergében, mint Achilles, a világ legnyugodtabb hátasának bizonyult, leginkább azért, mert szemrebbenés nélkül elviselte a jelenlétünket. Achillesnek köszönhetően egyre több ló kezdett hozzászokni a farkasokhoz, és ez már csak azért is megnyugvással töltött el, mert a halál nyugodt állatok remekül helyt fognak állni az izgatott, visongó gyerekekkel szemben is. Sokat tanultam Achillestől, bár nem mondhatom, hogy ló suttogó lettem, de tudtam bánni velük és ez elégedettséggel töltött el nem csak engem, hanem a bestiát is. Talán a vérében volt, vagy Teremtőjének hatása, de a kezdetektől nem kapott rá a lóhúsra és ez az én dolgomat könnyítette meg. Persze azt nem mondom, hogy lovaglás közben nem akart leugrani és vadászni ha megérezte a nyúl illatát vagy egy szarvasét, mert hazudnék. Azonban már megtanultam, hogy a lovardába és az erdőbe való lovagláskor mindig jóllakott legyen. Szóval első a vadászat és csak aztán jön a munka. Tehát túl egy bőséges és nem kevésbé véres reggelin, lustán kushadt a sarokban míg én az első lovaglóruhámhoz megszólalásig hasonlító újabb darabban feszítettem Jolly Joker mellett, hogy kivigyem egy kicsit megmozgatni. Több lóval is ezt terveztem, de arra nem számítottam, hogy kellemes és odaadó társaságom is akad majd. Sajnálatos módon nagyon rákoncentráltam az orvosokra amikor elkezdtem a lovarda és a Nanook` sajátos üzleti összeolvadását szervezni és eszembe sem jutott, hogy mekkora segítség lenne Bianca. Most, hogy belépett az istálló ajtaján, mosolyogva fordultam felé, de a pillantásomban már benne voltak a vele való terveim. Egyetlen röpke pillanat alatt jutott eszembe, de természetesen nem akartam istálló ajtóstól berontani a világába. Mióta rákapott a lovaglás ízére, gyakran találkoztunk, de valahogy sohasem sikerült tartalmas beszélgetést folytatnunk egymással. A hely adott volt, akár csak a kiváló alkalom, nem akartam elrontani azzal, hogy letámadom. * -Szia! Azért mert boldog vagy, azért mert szomorú vagy, vagy csak úgy? *Érdeklődtem az ittlétének mikéntje felől, jobb tudni, hogy milyen a kedve és hogyan közelítsem meg a szívemen dédelgetett témát. * -Tarajost kivitték de szívből tudom ajánlani Sheerát, neki olyan anyáskodó lelke van. *Egyszer majd Titusz hátára is fel fog ülni, de a makacs csődör inkább haladóknak volt való, és biztosan nem kerül be a terápiás lovak közé sem. Volt ugyan néhány jó tulajdonsága, mint például nem horkant fel a farkasokat érezve, gyors volt és fáradhatatlan, remekül lehetett vele ugratni, és ennyi. Szeszélyes volt, mint egy nő. Míg Bianca eldönti mit szeretne és rájövök a hangulatára, addig Jolly Jokert vezettem ki immár felnyergelve a bokszából és mivel jó fiú volt, kapott tőlem egy répát, mert azt imádta és addig sem az én hajamat legelészte. A gyengéje volt a vörös hajam, talán mert hasonlított a répa színéhez, én viszont kifejezetten utáltam ha összenyálazza. *
Mostanában gyakrabban megyek emberek közé, már egy ideje tudatosan igyekszem nyitni a világ felé. Túl sokáig hagytam, hogy a magányosság biztonsága mögé bújva kerüljem el a csalódásokat. Be kell látnom, hogy nem olyan rossz dolog barátkozni, ismerkedni, jókat nevetni vagy éppen csak úgy beszélgetni a világ dolgairól. Mindig szerettem volna kipróbálni a lovaglást, és nem is olyan rég volt is egy vendégünk, aki olyan kommunikációs tréningeket tart, ahol lovakkal kell együtt dolgozni, így gyakorolva az asszertív kommunikációt. Érdekesnek találtam a témát, így egy kicsit utána mentem a dolognak, és egészen sok cikket találtam a terápiás lovakról is, a lovak terápiás hatásáról. Kézenfekvő volt, hogy kipróbáljam hát végre a dolgot. Már többször is jártam a helyi lovardában, és bár még nem vagyok egy western hős, de már megtanultam élvezni. Ismerkedek a lovakkal, néha nem is azért jövök el, hogy menjünk pár kört, hanem csak simogatom és fésülöm őket, és már ez is nagyon megnyugtató. Az meg méginkább, hogy új ismerőseim lettek itt, nem csak négylábúak, hanem emberek is. Ma is akadt némi szabadidőm, amit úgy döntöttem nem gyógyítás gyakorlására használok, hiszen még úgyis messze a vizsga, amúgy is, nekem kell éreznem mikor állok készen. Vannak napok mikor azt érzem azzal többet használok, ha inkább csak hétköznapi dolgokat csinálok, és ilyen ez a nap is. Szinte alig léptem át a küszöböt, máris összefutok egy ismerőssel. - Szia Bessie! Azt hiszem, végre leginkább csak úgy. Kipróbálom az új felszerelésem is, itt volt az ideje beszerezni.- mosolyodok el szélesen. Az elköteleződés egyik legnagyobb jele, ha megveszed szükséges ruházatot, eszközöket. Magam is eljutottam idáig, vettem csizmát, nadrágot és egy kesztyűt is. Szerencsére ezen a vidéken pufi mellényből nincs hiány senki szekrényében, így az már megszokott, kedvenc darab. Körbe pillantva sok ismerős lovat látok, olyanokat akikkel már találkoztam közelebbről is. Persze van, akivel még csak a simogatásig jutottam, bízom a szakértőkben, hogy a tanulási fázisban melyikük való nekem. Én sem szeretném, ha úgymond a szekeret fognánk a lovak elé. - Ooh. Hát… akkor majd megfelezik az almát és a répát amit ma hoztam. Mármint ha itt hagyhatom Tarajosnak, majd megkapja amikor . - idefelé megálltam a kedvenc zöldségesemnél, ahol mindig vannak friss, bio zöldségek és gyümölcsök. Tudom, hogy valószínűleg elég költséges lenne a mindennapokban bio ételeken tartani a lovakat, és én magam sem ragaszkodom hozzá, de mivel ez jutalom… hát, mindenesetre baja nem lesz tőle, nekem pedig nyugodtabb a lelkem. - Nálad mi újság? Jó napod van? - úgy látom Jolly Joker a mai kiválasztottja, így én is körbe pillantok, hogy Sheera a karámban van-e még. - Segíthetek Sheerát felszerszámozni, vagy már túl vagytok rajta? - ez is hozzátartozik, és nem árt gyakorolnom. Mert hát, ez az alapja mindennek, a gyakorlás.
*Amikor először találkoztam Achillesszel és Jolly Jokerrel, nem fogadtam volna arra, hogy egyszer még én gondoskodom a lovakról úgy ahogyan azt kell. Én a trágyában térdig gázolva, összemocskolva, büdösen, lószagúan és még élvezni is fogom. 0,1 százalék esélyt nem adtam volna rá. Ahhoz, hogy ez az arány nagymértékben forduljon, az kellett, hogy Achilles beharapjon és kapjunk némi kis bűntettest az istállóban. Végül azon kaptam magam, hogy szeretem ezt csinálni, nem a mocskos részét, hanem azt a nyugalmat amit a lovak árasztottak magukból, a horkantásokkal teli csöndet, a halk neszezést amit a paták szalmában való zizegése adott alaphangként. A legjobb zen. Ebből a nyugalomból mosolyogtam fel Biancára, a Napgyermekre, ahogy Lynx szokta nevezni az őrzőket. Már az első találkozáskor éreztem a mágia finom illatát, amit néhányan közülünk inkább bűznek mondanak. Én nem voltam rosszban az őrzőkkel, nem utáltam őket és ehhez nem volt semmi köze sem Lynx tanításainak. Eleve nem viseltem ellenszenvet irántuk. * -Nagyon csini vagy! *Néztem végig rajta derűsen, a vadiúj ruházat egyetlen négyzetcentiméterét sem hagyva ki. Az enyém is új volt, viszonylag, de csak azért, mert a korábbi kabátot le kellett cserélnem. A felavatása korántsem történt eseménytelenül, tekintve, hogy a lapockájánál egy termetes szaggatott lyuk keletkezett egy faágnak köszönhetően. * -Átadom neki az üdvözleteddel együtt. Bármikor szívesen látunk korlátlan mennyiségű csemegét. *Kacsintottam egyet felé, miközben Jolly Joker felszerszámozásának vége felé tartottam. Kedvenc, közös lovunk nyugodtan tűrte, mert tudta, hogy nem sokára száguldozhat. * -Mostanában sikerélményeim voltak, szóval jó napom van és nem csak ma, hanem tegnap is és azelőtt is. Befejezem Jolly Jokert és segítek. Addig szeretgesd nyugodtan. *Sheera boksza felé intettem a fejemmel és igyekeztem a lovamat kész állapotba hozni, hogy segíthessek Biancának. Az utolsó momentum a répa volt amivel sikeresen eltereltem a figyelmét a hajamról, amit a lovagló kobak alatt, copfba fogtam a mai nap. A kantárszárral lazán az első boksz mellé kötöttem, hogy ne menjen el nélkülem. Előfordult már, a remek humorérzékére fogtam. Biancához és Sheerához sétáltam, útközben összeszedtem a felszerelés egy részét, minden azért nem fért a két kezembe, de dolgozzon egy kicsit Bianca is. * -Hozod a többit? Tudod hol vannak? *Ha nem, akkor megmutattam neki, aztán mindent odakészítettem Sheerához, hogy kéznél legyen. * -Mennyi időd van? Jössz velem egy kis kirándulásra, vagy maradsz a futtatóban? *bármennyit is találkoztunk már, nem voltam tisztában a tapasztalatával, így az sem lett volna meglepő, ha csak végtelen köröket akar róni, hogy gyakoroljon, hogy megismerje a lovat, hogy érezze a mozdulatokat. Nekem mindegy volt, én biztosan kimegyek az erdőbe Jolly Jokerrel. *
Örülök neki, hogy hagytam magam rábeszélni a lovaglásra. Igazából nem is kellett túl sokat unszolni miatta, rég ki akartam próbálni, csak valahogy sosem volt hozzá elég a bátorságom. Mostanra viszont rájöttem, hogy vagy előbújok a csigaházból, megkockáztatva, hogy megsérülhetek, vagy tulajdonképpen nem is élek igazán. Ez igaz a barátkozásra, hogy kit és mennyire engedek közel magamhoz, és igaz arra is, hogy fizikailag megsérülhetek. Túl sokáig bújtam el a hiányosságom mögé, pedig lóháton ülve igazán mit sem számít az az apróság, hogy talaj szinten bicegek. Szóval a szokásos lelkesedéssel léptem be a lovardába, és örülök neki, hogy ismerőssel is találkoztam, pedig nem feltétlen számítottam rá. Mikor találkoztam Brunoval, és első körben megijedtem tőle, beszéltem a mentorommal, hogy nem jó ez, nem kellene ennyire megriadnom minden farkastól hiszen nem mindegyikük, sőt a többségük nem ugrik neki az ember torkának kapásból. Elkezdtünk dolgozni ezen is, és már sokkal jobban érzem magam ilyen téren, mint korábban. Szóval, az sem zavar különösebben, hogy Bessie is az, felismertem már az elején, de nem tettem szóvá. Úgyis tudjuk, hogy ki kicsoda-micsoda, és nem érzek az irányából fenyegetést. Közelebb is sétálok, és mivel most először nem a spéci sportcipőmben jöttem, még tanulom, hogy hogyan ne imbolyogjak túlságosan a talajon. - Köszönöm! Bementem a sportboltba, és kinyílt egy varázs szelence, annyi mindent tudtam volna még venni! Ilyesmi kabátot is láttam mint a tiéd, csak más színben. Ez is nagyon tetszik!- lelkesedek egy kicsit, mert ez az igazság, kényelmes és csinos lovagló ruhákból rengeteget is találtam ott. Mégse vásároltam fel az egész üzletet, csak egy csizmát rendeltem. Hosszú távon jól fog jönni, ha ebből is lesz ami direkt nekem készült, még ha költséges is. Nem baj az, ha lóháton és a földön is kellően kényelmes. - Igaz is, majd legközelebb hozok mindenkinek. Vagy… majdnem mindenkinek. - pillantok körbe, mert elég sok itt a ló, ha mindegyiküknek hozni szeretnék valami finomságot, akkor szerintem legalább két nagy kosárra lenne szükségem. Közelebb sétálok Jolly Jokerhez, de nem simogatom meg, még nem ismerjük egymást, így csak kicsit közelebbről, de őt nézegetem, magamba szippantom az illatát és a békességet. Már itt lenni is felér egy terápiával. - Ezt jó hallani! Ha gondolod, szívesen hallok róla bővebben is. - rá mosolygok szélesen, miközben magam is felveszem a kobakot. Ez is új darab, már nem kölcsönzök, hoztam a sajátomat. Különös érzés és izgatottsággal tölt el, de a jó fajtával így gondolom ez nem okoz majd problémát a lovakkal sem. - Rendben, akkor… ott találkozunk. - Sheera felé veszem az irányt, és örülök hogy van egy kis időnk ismerkedni, köszönteni egymást. Adok neki a répából is, de csak egyet, egy kisebbet, ráérünk még a többivel, amikor valami konkrétabbat szeretnék tőle, például, hogy hagyja magát felszerszámozni. Az orrát simogatom, és halkan beszélek hozzá, dícsérem a gyönyörű szemét, és a puha szőrét is. Valahogy ezt érzem helyesnek, hogy elmondjam neki milyen meseszép állatnak tartom, még akkor is, ha valószínűleg nem érti minden szavam. Okos állatok, de beszélni azért mégse tudnak. - Hozom, igen! - bólogatok Bessie felé, majd már sietek is, hogy ide hozzam a hiányzó darabokat. Remélem nem felejtettem ki semmit, de ha mégis, akkor majd megyek még egy kört. Segítek amiben tudok, de bevallom ebben még nem vagyok profi, szóval ha minden egymás mellett sorakozik, akkor tanácsot kérve pillantok a lány felé, hogy mivel kell kezdenem. - Ráérek, igazából. De még nem voltam odakint, gondolod, hogy megpróbálhatom már? - alig tudom leplezni az izgatottságomat. Naná, hogy szívesen mennék egy kört kint is, ne vicceljen! Csak azt nem tudom, hogy mehetek-e. Az ilyesmiben a trénerekre bíztam magam eddig, sosem erősködtem, hogy mit szeretnék csinálni, hanem elfogadtam amit mondtak, ami a szintemnek megfelelő. Mégis, most, hogy felcsillant a lehetőség rá kellett jönnöm, hogy jobban vágyok a friss levegőre, és, hogy ne csak körbe-körbe menjünk mint azt eddig sejtettem volna. Közben ha kapok instrukciókat, felteszem a nyerget is, és a szíjakkal babrálok. - Ha nem titok, elmeséled milyen sikerélményeid voltak? - mindig szívesen örülök másokkal, így kíváncsi vagyok, és remélem, hogy a jókedv ragadós lesz. Az elmúlt napokban nekem is elég sok dolog jár a fejemben, amik körül túl sokat forognak a gondolataim, hátha Bessie története eltereli ezekről is a figyelmem. Vagy ha ő nem, Sheera biztosan, hiszen hozzám hasonlóan úgy tűnik ő is kezd izgatott lenni, hogy megyünk valahová. Vagy csak simán ügyetlen vagyok, és már unja a bénázást?
*Ha két nő összetalálkozik, előbb vagy utóbb….de inkább előbb, szóba kerül a ruházat, a divat, és minden más ami hozzátartozik ehhez a témához. Nos, mi nem vesztegettük az időt, egyből a közepébe csaptunk.* -Ugyeeeee? Achilles még mindig nem érti, de lelkesen asszisztál. *Nem emlékszem, hogy meséltem volna Achilleszről vagy sem, de majd elmondom ki ő ha még nem tudja. Bár kétlem, hogy akár civilként ne hallott volna arról, aki kézben tartja a lovardát, vagy őrzőként az egyik öreg, problémásabb természetű farkasról. * -Köszönöm. A szín az fontos. Jól kell álljon és lehetőleg ne zöld legyen, hogy elvegyülj az erdőben. Ha történik veled valami, nehezebben találnak rád. *Persze télen meg ne fehér, szóval jó ha mindkettőből van és lehetőség, hogy megcsapoljuk apuci számláját. Megértem a szavait és a pillantását is mellyel körbenéz, de komolyan! Lehet egyáltalán kivételezni? Mindegyik ló édespofa, még az is amelyik szeszélyes. Persze sok csemege kell nekik, mert nem kicsit, hogy beérjék egyetlen falattal, de megéri. Jolly Joker sem az a fajta aki csak úgy hagyja, hogy a közelében tétlenül álljanak. Barátkozós típus, igaz nem éppen az a csapatjátékos. Picit előrelép, hogy elérje Biancát és megkísérelje megrágcsálni a szép új ruhát. Azt már én nem hagyom és visszarántom a kantárnál fogva. * -Héééé! Nem esszük meg a kedves hölgy ruháját. *Szigorúan szólok, nem is a szavak fontosak, hanem a hangszín amivel visszaparancsolom. Mostanra már bevált, nekem a hajamtól kellett elparancsolnom, de mivel szeretjük egymást, többet is enged meg magának velem szemben. Szóval répával kell lekenyereznem. De a kellemes hangulatomról már addigra be is számoltam, és mivel kikívánkozik belőlem a siker élménye, nem is hagyom sokáig Biancát várakozni. * -Megkörnyékeztem néhány orvost és meggyőztem őket. Lovaglás közben elmesélem. *Most már biztos, hogy velem jön, majd vigyázok rá. A feje már nem fog megsérülni, mert felveszi az előírásos kobakot, amit én csak a látszat kedvéért viselek. Persze sok minden történhet, ahogy legutóbb is, de elég kemény a fejem, hogy ilyesmikért aggódjak. Nem mellesleg jól áll, szóval nem mondok le róla. Amíg Jolly Joker menetkész nem lesz, Bianca Sheerát szeretgeti ami elengedhetetlen ahhoz, hogy később összehangoltan galoppozzanak az erdőben. Nem mondom, hogy szakértő vagyok, de annyit még én is látok hogy Bianca nem a manapság sikkes úri passzióból szeretne lovagolni, hanem mert tényleg szereti a lovakat. * -Odakint, mármint az erdőben? Végül is van már némi gyakorlatod, nem? Szerintem kísérővel nyugodtan megpróbálhatod, Sheera pedig elég szelíd. *Visszatérve hozzá segítek felszerszámozni a kancát s közben őt is megnyugtatom, hogy nem lesz gond. Ezzel persze a nyakamba veszem a felelősséget, de anélkül nincs szórakozás. Mindent megmutatok, hogyan kell feltenni a nyerget, mennyire kell meghúzni, hogy biztos legyen, de a lónak se legyen kellemetlen. Ahogy azt Achillestől tanultam annak idején és eszembe jutnak azok a délutánok. Régen volt. Annyi minden történt azóta és lám! Már nem csak egyszerűen kijárok lovagolni és kézben tartom a könyvelést, hanem a fejlesztésre is gondolok. Amire olyan dicséretet kaptam a legmorcosabb főfarkastól, amilyet ritkán osztogat. Ez is a sikerélményeimhez tartozik, de nyilván ezzel nem fogok eldicsekedni. * -Persze. Mindenkinek elmondom, jó reklám. Szájhagyomány útján. *Könnyedén felnevetek a saját tréfámon, bár azért van benne igazság. A legjobb ajánlás mindig attól jön, aki maga már kipróbálta, ismeri, tudja és nem csak egyszerűen ír róla mert kell, mert megbízták. Megpaskolom a kanca nyakát, mert elég izgatott, örül, hogy végre kiszabadulhat. Szeret futni, élvezi a kinti létet, de mostanában csak a kötelező séták jutottak neki. Még a lovardában is van uborkaszezon, ezen is segítene az én tervem. Leteszek arról, hogy a lovaglásra hagyjam az ecsetelést, mivel Bianca kérte, máris belekezdek.* -Szóval, azt találtam ki, hogy lehetne itt egyfajta terápiás lovaglás. Tudod, beteg gyerekeknek, és felnőtteknek is. Első körben orvosokkal beszélgettem, és a legtöbbjüket sikerült meggyőznöm. Apróság, mert a nagyja még hátravan, terápiás lovas oktatót találni, egészségügyi szakembereket, befektetőket. De már ennek is örülök. *Bianca nem bénázik, ami azt illeti egész ügyes, ha most csinálja először. Sheera az aki izgága, de egy fél alma megnyugtatja. Legalábbis míg ki nem tesszük innen az összes lábunkat és patánkat. De biztos vagyok abban, hogy ő nem fog Bianca alól kivágtázni pusztán azért, mert türelmetlen. Ha készen vagyunk, ki is vezethetjük a lovakat, Sheerát Biancára bízom, de azért figyelek kettejükre is Jolly Joker mellett. Utóbbi ha nem is ugrabugrál, mert ahhoz már „öreg” de gyorsabban szedi a lábait. *
Kezdőlap
//
<3 Majd kaland lezárta után jöhet újabb kör, ha bennevagy. 
//
