Istálló

Istálló // Vas. Ápr. 21, 2013 3:13 pm

First topic message reminder :

Lovak: Tarajos, Sheera, Étoile, Carte, Caprice, Titusz

Re: Istálló // Szomb. Jan. 17, 2015 8:26 pm

Ahogy hallgatom a tanácsait egyre rosszabbul érzem magam. Már megint csak nyafogok, de nem teszek semmit. Mégis mikor fogok végre észhez térni? Kaptam egy második esélyt, amit nem szabad elcsesznem, különben… „könyörtelenül elbuksz”. Van egy célom, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy valaha is elérem. És nem azért mert nem jó a mentorom. Odette mindent megtesz, csak azt hiszem nem tudok hinni magamban. Pedig az sem ártana. Még nem derült ki a számomra, hogy miért is lehetnék fontos, miben vagyok jobb, mint mások. Persze már egyre ügyesebben ki tudom használni a vérvonalam adta képességet, de ennyi nem hiszem, hogy elég lenne. Valami nagyobbat kell találnom. Valami olyat, amiért végre észrevehetnek.
Mind ezt már nem osztom meg vele. Mélyen magamban rejtem. Talán egyszer majd beszélek róla Odettenek, hiszen ő a teremtőm, a mentorom. Nem Natan.
-Igen tudom, hogy eljön majd az az idő, mikor nem érzem majd szükségét annak, hogy írjak nekik. Mikor már csak az emlékeimben fognak élni.-Emlékszem, hogy mennyire féltem attól, hogy egyszer csak elfelejtem majd a hangjukat…Ha nem készült volna róluk video, akkor már megtörtént volna. Az arcukat nem tudom elfelejteni, hiszen a szobámban is ott van kirakva róluk az egyik kedvenc képem, amit mindennap szemügyre veszek.
Széles mosoly kúszik az arcomra ahogy a bulizásról kezd el beszélni. Túlságosan is lebecsül engem, de majd bebizonyítom neki, hogy keményebb fából faragtak, mint ahogy azt hiszi.
-Csajok és pasik… Vagy én majd tartom nektek a gyertyát?... Amúgy kedves Natan. Nem ismersz te még engem. Nekem sosem volt gondom az egész éjszakán át tartó tombolással. Lehet, hogy nem nézed ki belőlem, de igen is bírom.-Hiányoznak azok a régi szép idők, mikor hetente mentem el bulizni a haverokkal. Na akkor szinte sosem voltam stresszes. Mindig boldog és nyugodt voltam.
Kíváncsi vagyok arra, hogy mi lesz a reakciója a válaszomra. Biztosan nem erre számít.
-Nos nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Tudod két személyben is teljesen megbíztam, és olyan dolgokat osztottam meg velük, amit különben másnak nem mondtam volna el soha… Ezek után mind a két személy… Nos mondjuk úgy, hogy eltűnt az életemből. Azóta jobban vigyázok arra, hogy kinek és mit osztok meg. Ezért csak annyit szeretnék, hogy bízhassak benned. Nem akarok megint ugyanúgy járni.-Persze azzal nem lesz elintézve ez, hogy benyögi nekem, hogy megbízhatok benne. Nem… Nekem ennél több kell. Természetesen Ő dönti el, hogy bele akar e menni ebbe, vagy hagyja a francba az egészet. Nem sértődnék meg, ha inkább továbbállna.
Rosszul esik a nevetése és legszívesebben leugranék a Tarajos hátáról, hogy egyedül szépen hazasétáljak. De most ezt kihagyom és inkább csak elvonulok a pajzsom mögött, mit sem törődve vele. Még a kérdésére sem válaszolok. Nincs kedvem ebbe most belemenni.
Reflexből kapaszkodom meg egyik kezemmel Natanban, másikkal a nyeregben ahogy felágaskodik a ló. A szívem hevesen kezd el kalapálni. Ilyenben még nem volt részem eddig és amennyire izgalmas, annyira ijesztő is. Most sem mondok semmit neki, csak szépen elengedem őt, ahogy ismét biztosan áll Tarajos. Vágtába kezd, e miatt kissé előre is hajolok, hiszen így tanította meg nekem Odette. Natan ölelése, közelsége már csöppet sem izgat. Elmúlt a varázs, amit valahol sajnálok is, mert jó volt ismét érezni azt a perzselő tüzet odabent. De megint csak naiv voltam.
Kissé hunyorítva figyelem az elém táruló tájat és már kezdeném is kiüríteni a fejem, mikor egy hirtelen rántástól a ló egy éles kanyart vesz. Ismét csak erősebben kapaszkodom meg és most már el sem engedem őt, mert az ütem egyre gyorsabbá válik. Nem ellenkezem, hagyom, hogy még szorosabban karoljon át. Először nem értem miért, de ahogy egyre csak közeledik a kerítés szép lassan leesik a terve. Egyre erősebben kezdek el kapaszkodni. Egyben félek és izgatott vagyok. A farkasom viszont alig várja azt az ugrást. .
Végül eljön az a várva várt pillanat és Tarajos ellöki magát a földtől, hogy egy szép hosszú ívben átugorhassa az előtte magasló kerítést. A szorításom erősebbé válik, mikor megérzem, hogy Natan kissé felemel engem. A pajzsom is lezuhan, ebben a pillanatban csak az ugrásra, a félelemre tudok koncentrálni. Bár miközben izgalmas érzés is „repülni” az az érzés eltörpül a félelem mellett és így nem tudom olyan nagyon élvezni ezt a röpke pillanatot, mint Natan. A landolás nem a legkellemesebbikek közé tartozik, de mégis megnyugtató. A nevetésén továbbra sem reagálok semmit. Ahogy lazít a szorításon én már el is lököm a karját, hogy leugorhassak egyedül a ló hátáról, hogy aztán lentől nézhessek vissza Natanra. Nem húzom vissza pajzsom így érezheti, a dühöm és egyben a bánatom is.
-Igen nagyon ügyesek voltatok. Nem is zavarlak tovább a munkában!..-Azzal hátat fordítva neki a házhoz sietek, hogy a szobámba sétálva megkeressem a tőreimet. Túlságosan is ideges vagyok, és ezt most kihasználom a gyakorláshoz. Amint megvannak a tőrök még összefogom lófarokban a hajam és már ki is megyek, vissza az istállóhoz. De a helyett, hogy bemennék az egyik oldalfalához sétálok, ahol kialakítottunk nekem egy jo kis „gyakorlópályát”. Hogy ne a falat tegyem tönkre több lécet is felszereltünk és mindenféle célpontot. Így mikor csak kedvem van kijövök is és gyakorlok. Már egyre jobban megy. Míg az elején sosem találtam el egy tárgyat sem, most már alig hibázok, így mindenféle nehézséget találok ki magamnak, de a mai napon ez elmarad.
Megállva a szokásos helyemen leveszem még a pulcsimat, ami messzire eldobok, majd kezembe veszem a tőröket és már célba is veszem az egyik tárgyat. A dobásomba minden erőmet és mérgemet beleadok. Ahogy elhajítom a tőrt még egy kis hang is kiszökik a torkomból, mint azoknak a teniszező nőknek. Sokáig nem értettem, hogy mire jo, de már tudom, hogy mi a dolog lényege.

Re: Istálló // Szer. Jan. 28, 2015 11:05 am

Bizalom? Pont tőlem? Az Omegától? Szegény kölyök igen csak el van tévelyedve. Sosem volt ez számomra követelmény, azonban tény, nem egy lélek tette ezt meg, és én is megtettem azzal, aki igazán közel tudott férkőzni hozzám. Mert akadt igen. Kevés, de akadt.
- Majd meglátjuk, kicsike. Meglátjuk, hogy bírod a bulizást. Ami viszont a piszkos kis titkokat illeti. Ha bizalom az ára, nem biztos, hogy jó Bestiánál kopogtatsz. - mosolygok, ugyanakkor hullámaimba valami olyan is vegyül, ami a Farkas gonoszságából mutat valami foszlányt. Gonoszság? Nem, nem ez a jó szó. Inkább az ösztönös természete. Egyik Farkas sem gonosz. Csak az emberi természetünk teszi azzá. Hiába vagyok Falka tag. Hiába számít "húgomnak". A bizalom egy magam fajtánál ritka és keserű ajándék.
Nem kell ahhoz a pajzsán áttörnöm, hogy tudjam, mit érez. A szorítása elárul mindent. Lehunyom a szemem egy pillanatra, ahogy a levegőben megtartom, s az izgalmába, a félelmébe is belefolynak energiáim, ami nyugalomra inti őt és Farkasát is. Nem erőszakosan, de kellően ahhoz, a kavalkád csillapodjon benne. Nevetésem halkan visszhangzik a lovarda falai közt, majd a kölyök bevágja a durcát. Vigyorogva ugrok le Tarajosról, hogy kantárját megfogva visszavezessem az istállóhoz. Látom, hogy elcsörtet, hullámai dühtől átitatva lengik körül, de most mit tegyek? Semmi rosszat nem tettem. Kölykök, folyton megsértődnek.
- Te sem voltál rossz. - mondom mosolyogva még felém vágott szavaira, s csak fejemet ingatva nézek utána. Miután bement a házba, megpaskolom Tarajos orrát, s némi répát veszek elő köpenyem zsebéből, amit elé tartok, s ő nagy vígan el is fogyasztja.
- Tudod nem a nők a legérthetetlenebbek a világon. Hanem a kölyök nőstények. - nézek Tarajos fekete szemeibe, s mosolyogva vezetem az épület felé. - Több, mint 250 év se elég ahhoz, hogy a nőket megértsük. Ne nézz így rám, tudom mire gondolsz... Miért akarom megérteni őket? Nyugi, már rájöttem, hogy lehetetlen.
Tarajost ellátom, leveszem róla a felszerelést, majd kicsit átdörgölöm a hátát, letisztogatom mindenhol, ahol látom, hogy a vágta során felszedett valamit, de erős egy ló, szóval így folytathatom is a munkám. Sheera és Étoile patái rendben vannak, ott csak egy kisebb ápolást kell végeznem, de persze répát ők is kapnak. Carte kissé ma nyűgös, legalábbis ahogy kivezetem a helyéről, érzem, hogy feszült, de Farkasom elméjébe furakodva megnyugtatja, így megnézhetem, mi a probléma. Szemem sarkából látom, hogy Masa elmegy a bejárat előtt, amire elmosolyodok, de most a feladatra koncentrálok, s Carte patkóját kezdem tisztítani, ráadásul az egyik szeg meglazult, úgyhogy azt is rendbe kell tennem. Hallom, ahogy elkezd gyakorolni. Fa és penge találkozása. A patkó tisztítással hamar megvagyok, s nyugodtan felállva lépek az istálló bejáratához, s az ajtófélfának dőlve figyelni kezdem a kölyök mozdulatait. Ügyes, azt meg kell hagyni.

Re: Istálló // Vas. Feb. 08, 2015 6:30 pm

-Félre értettél... Én csak válaszoltam a kérdésedre. Mindenkitől ezt kérném, aki többet akar rólam tudni. Ezek után a másik dönti el, hogy érdemesnek tart e rá vagy sem.-Én semmit sem fogok erőltetni. Attól, hogy még omega nem fogom kevesebbnek tartani őt, még ha ezt is követelné a falka. Mindenki hibázik, mindenki tesz olyat, amit nem kellene. Én is tettem és csodálkozom is rajta, hogy mind azok után még mindig élek... De ez már egy lerágott csont. Nem agyalok már ezen annyit, hanem inkább élvezem, hogy még élek. Minden percet kihasználok. Hol az istállóban segítek Odienak, hol pedig a varrással, rajzolással foglalkozom. Nem akarok lemondani az álmaimról, de tudom, hogy még várnom kell vele jó pár évet. Addig is legalább a falkatagoknak tudok varrni ruhákat. Még nem sokan tudják, hogy mi is az igazi hivatásom, de egy két rendelésem azért így is akad.

Elmondhatnám neki, hogy miért is vagyok ennyire dühös, hogy mivel bántott meg, de inkább magamban tartom. Egyszer megtettem mással és az rosszul sült el. Nem akarok rontani az amúgy is kellemetlen helyzeten, így inkább nem veszek róla tudomást. Az sokkal könnyebb.
A tőreimet elővéve gyakorolni kezdek, mit sem törődve azzal, hogy esetleg ezzel megzavarhatom Natant a munkában. Amint eldobtam az összeset a falhoz sétálok és egyesével húzom ki őket onnan, hogy utána visszasétálva a helyemre ismét eldobhassam őket egy kis nehézséget is belevíve a dolgokba.
Sokadik dobás után érzékelem a hím közelségét, de nem pillantok felé. Nem foglalkozom vele, mert csak még jobban feldühítene. Jobban örülnék neki, ha haza menne, ha már befejezte a munkát. Nincs már mit mondanom neki.
Ismét eldobom az utolsó tőrt és már sétálok is a falhoz, hogy kiszedjem onnan őket. Az első kettő könnyen kijön, de a harmadik kevésbé. Láthatóan kicsit nehezemre esik kihúzni, de egy kis szenvedés árán sikerül, de ezzel együtt meg is csúszik kezem és végigvágom rajta a húst. Egy hangos szisszenéssel kapom el a kezem miközben a tőr a földre esik. A vér azonnal megindul nem is kis mennyiségben. Szemügyre veszem a vágást,majd zsebemben kezdek el kutatni egy zsebkendő után. Iszonyatosan éget a seb, de egy hang nem jön ki a torkomon. Helyette könnyel fejezem ki a fájdalmat, amit viszont azonnal letörlök az arcomról. Nem fogok előtte sírni...

Re: Istálló // Szomb. Feb. 28, 2015 3:50 am

Nyugodt a testtartásom, szemeim végig méltósággal tekintenek a kölyökre. Nem érzek megbánást, sem semmi olyat, hogy rosszat tettem volna. Mellkasom előtt összefonva tartom kezeimet. Mozdulatait figyelem, de nem az foglalkoztat most, milyen kis kecses, és elegáns mozdulattal teszi, a gyakorlást, sokkal inkább a harcmodora köti le a figyelmemet. A belső Mentor is jelen van, hiába. Nem veszem le róla tekintetem. Mind addig mozdulatlan maradok, és csendes, míg nem a pengékhez lép, hogy kiszedje őket a táblából. És lám. Némi esetlenség, és ott a baj. Persze ez mindenkivel előfordul, és nincs is semmi baj ezzel. Akkor kap el a meglepetés érzése, mikor látom, hogy Masa a szeméhez kap. Nem vagyok hülye, de mivel sejtem, nem örömében rejtegeti el előlem a könnyeit, illően nem arcát fürkészem. Felé lépek, s óvatosan kézbe veszem kezét, még akkor is, ha netalán ellenkezne. Megvizsgálom a már gyógyulni kezdő sebet. Sóhajtás szakad fel belőlem, majd számhoz emelem a tenyerét. A vér illata és íze fémesen tolul fel tudatomba, Bestiám legmélyére, de nyugodt maradok. Nem tombol a hús iránti imádat, vagyok már annyira öreg, hogy uralkodjak magamon. Nyelvem finoman siklik végig újra és újra a seben. Addig teszek így, míg a vérzés el nem áll, s csak utána engedem el. Csak ekkor tekintek arcára.
Letörlöm a szakállamra folyt vért, de érzem még az illatát, s hogy sajnos nem ilyen könnyű az alvadt vért leszedni bozontos pofázmányomról. Némán fordulok el tőle, bemegyek az istállóba, visszavezetem Cartet a boxába, majd a ház felé veszem az irányt. Ha a kölyök kint van, futó pillantást vetek rá, de utána folytatom is utam, hogy az alvadt vértől megszabadulhassak. Benn a házban nem először fordulok már meg, de persze csak a fürdő ill. a konyháig vezető utakat tudom, most a fürdőt veszem célba. Megengedem a mosdókagylónál a vizet, és alaposan beszappanozom a kezem. Vöröslő vér és piszok szennyezi be a lefolyót, miközben leöblítem a kezem és arcom. Farkasom nyugodt, finoman kúszik szét a helyiségben, én meg hagyom. Hallom, hogy Masa belép a házba, de még mindig az arcom dörzsölésével vagyok elfoglalva. Kiegyenesedek, s megvizsgálom a tükörképem, s ha látom, hogy minden rendben, az egyik törölközőt kézbe véve szárítom fel a bőrömről a vizet.

Re: Istálló // Hétf. Márc. 09, 2015 1:01 am

A penge nagyon is éles, és egy rossz mozdulat miatt már végig is szántja tenyerem. Szereztem már ennél nagyobb sebeket is. Mind a két szememet elvesztettem már egyszer. Azt a fájdalmat semmi sem múlja felül, de most mégis sikerül elkönnyeznem magam. Talán van a háttérben más ok, amiről én nem tudok, de nem is kezdek el utána kutakodni.
Natan hamar odasétál mellém. Nem ellenkezem vele, mikor megfogja a kezem, csak figyelem őt némán. A mozdulata viszont nagyon is meglep. Végig fut a hátamon egy kellemesebb borzongás, ahogy végignyalja a sebet. Kissé zavarba jövök ettől, pedig semmi okom nem lenne, de mégis furának tartom ezt az egészet. Tekintetemmel már inkább csak a földet bámulom, míg úgy nem dönt, hogy be nem vonul a házba.
Egy pillanatig még csak bambulom a bejárati ajtót, majd fogom magam és összeszedem a holmijaimat, hogy én is bemenjek. Ahogy beérek a házba meghallom a fürdőben csobogó vizet. Egy pillanatra megállok és elgondolkozom azon, hogy bemenjek e hozzá megköszönni a segítségét, de végül elvetem az ötletet és inkább a szobámba megyek. Az ajtót magam után csak behajtom a cuccokat meg az ágyamra dobálom, hogy utána szépen letörölgetve a tőröket a helyükre pakolhassam őket.
Mivel már nem szándékozom kimenni a lovakhoz, így úgy döntök, hogy át is öltözök. A szekrényhez sétálva hamar kikapok pár kényelmes, itthoni viseletnek megfelelő ruhadarabot, amik szintén az ágyon kötnek ki. De mielőtt elkezdenék átöltözni még egy kis zenét is bekapcsolok, hogy legalább a gondolataimat eltereljem valamivel.

Re: Istálló // Hétf. Márc. 09, 2015 2:01 am

She Keeps Me Up

A hideg víz lehűtötte az arcomat, s meg kellett állapítanom, a kinti, téli hideghez képest itt eléggé meleget hoztak össze a házban. Vagy miért van ennyire melegem? Megtöröltem arcomat, a durva szövet felszárította a vizet, mikor meghallottam a kölyök közlekedését. Megállt valahol, s elmosolyodtam. Aztán hallottam, hogy az emelet felé veszi az irányt. Levettem a köpenyemet, s összeborzoltam a tincseimet, majd néma léptekkel indultam meg az emelet felé. Halkan, Bestiám energiáit is magamba fojtva, pajzs mögé rejtettem magam, mikor meghallottam az élénk, vidám dallamokat. Nocsak, mit ügyködsz kölyök? Apró világosság szűrődött ki a leányzó szobájából, s óvatosan az ajtó elé lépkedtem. Bekukucskálva a nyitott résen könnyű anyagú ruhák libbenését láttam, melyek az ágyon landolnak, majd egy tükrön akadt meg a szemem, de nem is inkább a tükrön, hanem az előtte ácsorgó, női testen, mely fehérnemüben kutatott épp a fiókjában. Mosolyogva figyeltem, ahogy a tükör elé áll, de közben a lenge kis pólót ellenőrizte. Ah, bassza meg, milyen kis fiatal teste van! Hirtelen nyitottam be, kopogás nélkül.
- Masa, jobban van a... - s mint aki hirtelen nyitott ajtót, némi meglepetést színlelve megálltam az ajtóban. Látványosan végignéztem fehérneműs testén, majd egy gonosz mosoly suhant fel szám sarkába, s ugyan tekintetem nem fordítottam el róla, de becsuktam hátam mögött az ajtót.
- Fordulj meg, Masa! - mosolygok, s ugyan nem parancsoló éllel szólok felé, mégis érezheti, hogy nem akarok ellenszegülést hallani. Farkasom megmorran bennem, a kölyök illatát mélyen magamba szívom.

Re: Istálló // Hétf. Márc. 09, 2015 6:46 pm

Bár a kezem már nem vérzik és el is kezdett gyógyulni még érzékeny a seb miatt, így próbálom nem is nagyon használni. Egy pillanatra sem merül fel bennem, hogy Natan a mosakodás után ne haza menne. Nem váltunk el túl barátságosan, vagy legalább is nekem sikerült felkapnom a vizet vele szemben, ami már a dobálgatásnak köszönhetően szépen el is múlt. Ilyenkor mindig rájövök, hogy nem csak a másik fél a hibás, hanem én is. Képes vagyok sokszor túl reagálni a dolgokat és azt hiszem ezt a mai alkalommal is sikerült eljátszanom.
A zenének köszönhetően és, hogy galád mód pajzsa mögé rejtőzik meg sem hallom azt, hogy feljön utánam az emeletre. No nem mintha különben azonnal bezárnám az ajtót és elküldeném jó messzire innen.
Ezért is ér olyan váratlanul a betoppanása a szobámba. Kissé megijedt tekintettel fordítom meg fejem felé, miközben továbbra is magam előtt tartom a felsőmet. Csöppet sem zavar, hogy fehérneműben lát, hiszen már milliószor láttak idegenek bikiniben. Mi a különbség a kettő között? Ha pucér lennék... igen akkor nagy eséllyel most rákvörös arccal bambulnék vissza rá, de szerencsére nem ez a helyzet állt elő.
Leengedett karokkal fordulok meg felé egész testemmel és úgy nézem végig ahogy becsukja az ajtót azzal a bizonyos gonosz vigyorral a képén. Akaratlanul is hátra lépek egyet. Valamiért szívem kicsit hevesebben kezd el kalapálni... Mégis mitől kellene félnem? Bár kijelentette, hogy ne benne akarjak megbízni, de annyira azért csak lehet, hogy elhiggyem semmi rosszat nem akar csinálni. Talán csak az az oka, hogy elrejtette magát a pajzsa mögé, hogy nem "láthatom" azt, mit érez?
Kérése meglep, így nem is mozdulok meg rögtön csak kérdőn pillantok rá, majd végül száznyolcvan fokot fordulok, így ismét háttal állok neki, de nem sokáig. Mikor újra a szemeibe nézek már meg is szólalok.
-Most boldog vagy?-Tessék lehet kritizálni, szidni, vagy amit csak akar....
-Amúgy a kérdésedre válaszolva köszönöm, már jobban van a kezem, bár néha még egy kicsit fáj!-És ezzel le is tudtam ezt a dolgot is, így meg sem várva a reakcióját már emelem is fel a felsőm, hogy végre belebújhassak.

Re: Istálló // Hétf. Márc. 09, 2015 7:53 pm

Barna íriszeim, mely emberré tesznek még, finom csillogással mérik végig a kölyköt. Hátam vonala az ajtónak támaszkodik, karom nyomoktól ékes mellkasom egyenletesen emelkedik fel és le. Néhány kósza tincs az arcomba esik, de egy röpke levegő kifújásával arrébb is illesztem a képből. Masa karcsúsága, törékeny teste, mint egy óvásra termett porcelán babáé. Tincsei természetesen omlanak vállára, s hátának vonalaira. Bal lapockáján egy ékes lótusz tetoválás szemet gyönyörködtetően csábító motívuma díszeleg. Dereka, s csípője hibátlanul hordozza magában a nőiesség csodálatos szépségét, s mindez abban a harapni, markolni való popsiban is testet ölt.
A kis csipkés tanga elrejti szemeim elől a lényeget, de sejteti mindazt, ami cikázó gondolataim közt éket ölt. Lábain suhan le pillantásom, karcsú, hosszú, egyszerűen dögös a csaj. Szavai zökkentenek ki az erotikus filmvetítésből.
Elvigyorodok szavaira.
- Dögös csaj vagy, Masa. - s mikor látom, hogy a felsőjébe bújna, mozgásba lépek. Hirtelen kapom el a fölső anyagát, s le is rántom róla, másik kezemmel feneke alá nyúlok, s felemelem magamhoz, hogy szemeink egy szintben legyenek. Így kénytelen csípőmre fogni lábaival, vagy ha nem, hát én teszek róla, hogy így tegyen. Megfogom tarkóját, s magamhoz húzva finom, mégis erőteljes csókkal sújtom ajkait. Testem átforrósodik, a hév, és kéj érzése szép fokozatosan tör fel, de egyenlőre csak élvezem ezt a kis játékot, s azt, hogy felhevíthetem a kis nőstényt.

Re: Istálló // Hétf. Márc. 09, 2015 8:45 pm

Fuckin Perfect

Ahogy végig mér ő engem úgy teszem meg én is vele. Igaz vele ellentétben én nem tudom olyan alaposan, de így is eleget látok belőle. Tetoválások, hegek díszítik felsőtestét, amiket bizonyára az évek során szerzett be.
Rossz, hogy nem tudom mire is gondolhat. Csak azt a bizonyos mosolyt látom rajta, ami valljuk be őszintén nem túl bizalomgerjesztő. Már várnám, hogy fejemhez vágja hiányosságaimat, hogy miért nincs nagyobb mellem, vagy kerekebb fenekem... De e helyett valami olyasmit mond, amit álmomban sem hittem volna, hogy hallani fogok.
Amióta ide költöztem senki sem mondta ezt rám. Teljesen ledöbbenek. Szavai folyamatosan ismétlődnek a fejemben. Egyszerűen nehéz elhinnem, hogy ezt tényleg kimondta. "Dögös csaj vagy, Masa."... Olyan rég hallottam ezt, hogy el is felejtettem milyen jól tud esni. Érzem, hogy arcom kissé kipirul... Nah tessék, mint valami szende, szűz kislány... De most nyitotta fel a szemem arra, hogy mennyire eltűnt az évek alatt az a határozott, vidám, jókedvű, de főleg önbizalommal teli csaj, aki voltam. Csak most esik le, hogy mennyire összezuhantam legbelül, hogy hagytam, hogy elhitessék velem, hogy nem vagyok elég jó. Pedig ez mekkora baromság... Hiszen mindenki úgy tökéletes ahogy van!
Éppen venném fel a felsőm, mikor Ő hirtelen megjelenik mellettem és a ruha anyag végül a földön landol. Még pislogni sincs időm, annyira gyorsan történik minden. Mire észhez térek már a karjaiban is vagyok. Lábaimmal átfonom derekát, karjaimmal, meg nyakát. Egy pillanatra sem veszem le tekintetem a szemeiről. A szívem egyre hevesebben kezd el kalapálni, ahogy szép lassan felfogom a dolgokat. Éppen megszólalnék, de Ő megelőz és csókba forrnak össze ajkaink.
Olyan rég csókolt már meg férfi... Olyan rég érezhettem magam igazi nőnek... És most... Egyszerűen hagyom, hogy magával sodorjon a hév.
Teljesen hozzá simulva viszonozom hevesen, szenvedélyesen csókját. A szívem hihetetlen sebességgel ver odabent, miközben csókjától, érintésétől a bennem tomboló tűz egyre vadabbá válik.

Viszont mind ez csak pár pillanatig tart. Hirtelen minden megváltozik. A bennem lévő bundás izgatottan kezd el fészkelődni, míg nem neki nem ront a ketrecének. Egy szempillantás alatt változik át szemem színe barnáról, borostyánosra, miközben körmeim karmokká nőnek, amik Natan hátát végigszántják. A karmolás nem mély, épphogy felsérti annyira a bőrt, hogy kissé kiserkenjen a vére. A semmiből szólal meg bennem egy hang, ami azonnal leállít engem. Egyik kezemmel határozottan lököm el magamtól Natan arcát.
-Ne!-A hangom kissé megremeg, ahogy leállítom őt. A tekintetemből láthatja, hogy kezdem elveszíteni az önuralmam, hogy nem sok kell ahhoz, hogy a bundás kitörjön. Hiába gyakoroltuk ezt kismilliószor Odieval, ilyen helyzetbe még sosem kerültem. Ez még a farkasomnak is új.

Re: Istálló // Csüt. Márc. 12, 2015 7:51 pm

+18

Road - Nézz rám

Pillantása jól esik, ahogy végigmér, hisz úgy látom tetszik mindaz, amit lát. Nem hiába bújt hozzám lovaglás közben. Megfeszül a hátam, ahogy megérzem vérem illatát, s karmolása égetni kezdi a bőröm. Tökéletesen passzol teste a testemhez, markom rásimul popsija formájára, mintha csak beleöntötték volna. Legszívesebben most azonnal az ágyra dobnám, de türelmes vagyok, kiélvezem csókjának minden egyes cseppjét, s belső elégedettséggel szemlélem, ahogy élvezi, hogy nőként tekintek rá. Hisz nő. A Farkasa mocorgását először nem veszem figyelembe, a pajzsom mögött rejtőző Bestia amúgy is csak nyugodtan pihen bennem, tudja jól, hogy nem kap vacsorát, itt most az emberi kielégítés a lényeg. Azonban mikor Masa eltolja az arcomat, hátát egy hirtelen mozdulattal támasztom a falnak, továbbra is megtartom, s pajzsomat leengedve hagyom, hogy Bestiám teljesen körbeölelje a kölyköt, s ellent mondást nem tűrve szorítsa vissza a rácsoknak feszülő kicsit. Itt most nincs számára hely, ez a terep az enyém, és nem is fogom engedne, hogy elrontsa a pillanatot. Újból szájára tapad ajkam, s nyelvem puha tánccal hívja Masa nyelvét, szorosan a falhoz nyomom testemmel, mellei a mellkasomhoz préselődnek, hagyom hogy szemem ezüst színe megvillanjon, ahogy rá tekintek. Igen, Farkas vagyok én is. Egy hím vagyok, és most megszerzem azt, amire vágyok. Megfeszül a nadrágom, ahogy a vér leszáll a farkamba, s csípőmmel egy erőteljeset lökök Masa csípőjén, hogy érezze, nem hagy hidegen koránt sem mindez.
- Nem kell félned. - suttogom fülébe, s a nyakába csókolok. Bőre forróságát érzem ajkaimon. A lejátszó dallamai úgy hatnak, mintha a saját szívem dübörögne a mellkasomban. Nyelvem cirógatva halad egyre lejjebb, bőre puhaságát csodálva érintem, simogatom csípőjét, derekát. Melleihez érve finoman megharapom a melltartón keresztül, de alig időzök el, megyek is tovább. Két kézbe veszem alulról combjait, így tartom tovább, végül letérdelek előtte, megcsókolom hasát, majd megvizsgálom az elém táruló sexy kis tangát. Mit rejtegetsz kicsike? Forró leheletemmel érintem a tanga anyagát, bőre finom illata az orromba kúszik, s nyelvem hegye végigsiklik a fehérneműn. De még így is érzem, hogy átnedvesedett. Csak ez a testi jelzés kell, ez szakít fel minden határt, omlaszt le minden falat. Elmosolyodok, felnézek Masa szemeibe. Gyönyörű kis nőstény vagy! Farkasom nyugtatóan öleli át, de figyeli a kicsi reakcióit, s ha próbálkozik kushadásra készteti. Visszafordítom tekintetem, félrehúzom a tanga fekete anyagát, s nyelvem mélyen végigszánt csiklóján, megszorítom combját, s egyenletesen, gyors tempójú kényeztetésbe kezdek Masa lábai közt.

Re: Istálló // Vas. Márc. 15, 2015 8:12 pm

+18

Sweater Weather

Álmomban sem mertem volna hinni azt, hogy lesz valaki, aki nem csak a kölyköt látja meg bennem, hanem a nőt is. Annyi mindent mondtak már nekem, hogy már nem tudtam hinni abban, hogy valaha valaki megkívánhat engem. Hisz csak egy kölyköt látnak bennem, egy kölyköt, aki szégyent hozott a teremtőjére...
És most itt van Natan... Natan, aki előbb szavakkal, majd tettekkel is kimutatja azt, hogy bejövök neki, mint NŐ!
A csókja olyan édes, vadító, hogy nem tudok betelni vele, csak még többet akarok... De ekkor közbeszól a farkasom. Ki akar törni a fogságából, át akarja venni az uralmat az ember felett. Egy rövid pillanatig el is hiszem ezt, ezért leállítom őt... Nem akarok utat engedni a kis kölyöknek, de ha így folytatja, ha nem segít... És ekkor végre ismét leengedi a pajzsát, ami mögül kisétál a hím, hogy azonnal rendre intse a kis nőstényt.
Most nem az ő ideje jött el... Most végre valami olyat kapok meg, amire már rég vágytam, amire féltem vágyni.
A falnak csapódva egy kisebb nyögés szökik ki ajkaim közül. Nem a fájdalom, hanem inkább a meglepettség miatt.
Ahogy a hím szép lassan csendre inti a nőstényem a karmaim körmökké változnak vissza, míg szemem színe visszanyeri eredeti árnyalatát. Jó érzés ahogy körbeölel az energiáival, ahogy érezhetem a közelségét. Arra a kis időre míg elszakadunk egymástól le sem veszem tekintetem a szemeiről. Nehezen tudom elhinni, hogy mind ez valóság és kissé tartok attól, hogy hirtelen felébredek és az ágyamban találom magam egyedül.
De ajkai ismét az enyémre tapadnak, hogy utána nyelvünk is összetalálkozhassanak. Ismét szorosan kapaszkodom belé, mintha csak attól tartanék, hogy hirtelen eltűnik.
Egy apró elégedett mosoly kúszik arcomra ahogy megérzem már ennyivel sikerült őt feltüzelnem, ahogy neki is engem. A fülembe suttogott szavaktól egész testem libabőrössé válik. És ahogy nyakamba csókol... Teljesen sikerül elveszítenem a fejem. Nem gondolok másra, csak a meleg ajkaira, simogatására, bőrének melegére és a megfeszült nadrágjára.
~Már nem félek!~Egy hang sem jön már ki a torkomon, de nem is akarok megszólalni. Csak élvezni akarok minden pillanatot, amit nekem ajándékoz. Csókjaival lefelé halad és a kis apró harapása... Gyengéden ajkaimba harapok, hogy magamba fojtsam a kiszökni vágyó kis hangot. A csókja is bőven elég lett volna nekem, de ő nem áll meg. Még többet ad nekem, amivel csak tovább izzítja a tüzet.

Egy újabb csók az anyagon keresztül és egy újabb kéjes sóhaj. Ahogy felpillant rám az íriszeibe fúrom enyéimet, és egy újabb mosoly kúszik arcomra. Láthatja tekintetemben, hogy tombol bennem a tűz, a vágy, hogy még többet akarok.
Ahogy nyelvével ismét megérint engem, de már nem az anyagon keresztül egész testem megremeg, a fejem kiürül, és csak a gyönyört érzem, ami átjárja egész testem és minden porcikámba belebújik. Fejemet hátra hajtva, lecsukott szemekkel élvezem azt a kényeztetést, amit kapok tőle. Egyik kezemmel hajába túrok, hogy végül belemarkolhassak, míg másikkal végigsimítok testemen. A tetszésemet hanggal is kifejezem. Ajkaim közül egyre több sóhaj szökik ki...
~Még...~

//Itt a dal magyar felirattal, csak a másik verzió nekem jobban bejön Very Happy

//

Re: Istálló // Szer. Márc. 18, 2015 12:09 am

+18

Nekem kell

Hajt a vágy, de vagyok már annyira tapasztalt, hogy ne hagyjam az áradatot kiengedni, pláne nem Masaval szemben, mert ott akkor mindkezttőnknek vége volna, márpedig nekem kell észnél lenni, ha baj van. Másrészt meg nem akarok rosszat se neki, se magamnak. Csak megmutatok neki valami olyasmit, amit én se utasítok vissza, ha megkapom egy nőtől. Elvezetem olyan érzéki helyekre, amit nem fog egykönnyen elfelejteni, s a rabjává fog válni. A kis kölyök visszaszorítása oly könnyeden történik meg, hogy én magam meg se állok, Masa bőre jobban foglalkoztat, nyelvének íze, ajkainak érintése, amit viszonoz, s érzem, hogy a testem átforrósodik. Halk nyögése mosolyt csal arcomra, s kissé megszorítom a fenekét, s még inább hozzá nyomom a csípőmet. Csodás kislány vagy, s ígérem, hogy megkapsz mindent, amire vágysz! Csak hagyd, engedd, hogy megajándékozzalak a gyönyör csodálatos érzésével. Engedd, hogy vezessem a kezed.
Hangja kéjes zeneként hatol bele a fülembe. Feltüzel, beleégeti magát a bőrömbe, és lángolni kezdek, nyelvem szorgalmas mozdulatokkal simít végig rajta. Édes íze eltelíti a szám, és mohón kóstolok bele újra és újra, míg nem nyelvem bele nem süpped mélyének titokzatosságába. Érintésére a testem válaszol, hátam megfeszül, kezem végigsimít a combja külső részén, hogy fenekén állapodjon meg, s mint valami kelyhet tartsam magam elé. Minden csepped érték, és semmit nem hagyok elveszni. Halk morgás szökik fel torkomból, ahogy hajamba kapaszkodik, kevés nő érez rá az apróságokra, amik képesek még inkább felcsigázni a vágyamat. Masa máris rátalált egyre. Úgy tűnik, érzéke van ehhez. Mentális hangjára, mélyen megszívom, hogy a durva mozdulat után újból finoman kényeztessem nyelvemmel. Hol gyorsítok, hol lassítok, de egy pillanatra se emelem el számat finom kis puncijától. Ezt addig teszem, míg nem forró nedvét nem érzem nyelvem hegyén, teste oly mohón adja a csókot, követeli még, felfal, vágyik utánam. Igen, nekem meg erre van szükségem! Hogy valaki vággyon rám egy kicsit. Nem kell örökké! Csak most, erre a pillanatra. Hirtelen emelem el fejemet, s kényeztetőn beleharapok belsőcombjába, nem hagyok nyomot, de kellő erővel harapok. Felnézek rá, arcát fürkészem elégedett mosollyal.
Majd, mintha csak az eredményt szemléltem volna, visszafordítom lábaközéhez arcomat, mutató és középső ujjammal megsimítom ismét. Érdeklődve figyelem teste reakcióját, ahogy továbbra is szorosan tartom a falnak támasztva hátát. Közel hajolok, klitoriszát újra nyelvemmel kezdem kényeztetni, majd ujjaim lassan, de biztosan haladnak teste mélyére, először gyengédebben, majd egyre erősebben lökök karom mozdulatain.

Re: Istálló // Vas. Márc. 22, 2015 10:48 pm

+18

You and Me

Nem csak benne, de bennem is ott tombol a tűz, a vágy, ami egyre többet követel, de még visszatartom. Nem szabad elkapkodni, nem szabad csak úgy felfalni, mert minden percét, pillanatát élvezni kell. Hisz olyan rég nem lehetett részem ilyen élményben. Tehát miért is akarnám, hogy olyan gyorsan véget érjen? Mert Odette hazajöhet? És aztán? Lehet, hogy a kis bundás ott bennem még csak kölyök, de én nem vagyok már kislány... Ahogy más nők én is vágyom egy férfi érintésére, csókjára...És most itt az emberi oldalunk kap figyelmet, nem az állatok.
Érzem, hogy a kölyök szíve is hevesen kalapál, hogy kitörne, tombolna, futna, vadászna... Eleinte meg is próbálkozik ezzel, de a mellette teljes nyugalomban fekvő hím azonnal leinti őt én meg csak...Csak élvezem Natan ajkainak érintését a bőrömön, csókjait a lábaim között.
Eleinte még türelmesen élveztem nyelvének minden érintését, de ahogy tovább gerjeszti a tűzet a vágy erősebbé válik, amit testemmel, mozdulataimmal is jelzem felé és meg is kapom a választ rá.
Egy hangos nyögés szökik ki a számból, amikor kissé keményebbre fogja a figurát és ismét erősen belemarkolok a hajába, míg másik kezemet a karján vezetem végig.
A levegőt egyre szaporábban veszem. Teljesen elveszítettem a fejem. Nincs más, csak az a gyönyör, amit okoz nekem, ami pillanatokon belül robban. Egész testem megfeszül, fejemet hátra hajtva kissé eltolom magam a faltól és erősen kapaszkodom hajába, karjába miközben egy hangos, kéjjel teli hangot engedek útjára.

Csak ekkor nyitom ki ismét szemeimet, hogy lepillanthassak rá. Ekkor újra találkozik tekintetünk, egy mosollyal válaszolok övére. Arra számítanék, hogy ismét felemelkedik, hogy ismét csókolhatom őt, de e helyett csak folytatja azt, amit elkezdett. A gyengéd érintésére megint megremegek, de ez mind semmi ahhoz képest, amit ez után kapok. Ismét megérzem meleg nyelvének az érintését, és már ezzel teljesen meg lennék elégedve, de ő most többet ad nekem. Ujjaival belém hatol és azzal is tovább kényeztet. Először gyengéden, majd egyre erősebben. Csöppet sem bánom a dolgot...Sőőőt... Kezemet tarkójára csúsztatva közelebb tolom hozzá csípőmet, és lágyan hullámoztatni kezdem. Most már egyre jobban akarom érezni őt, de nem állítom le. Nem még kiélvezek minden pillanatot. Mozdulataim egyre hevesebbé, sóhajaim egyre hangosabbá válnak ahogy ismét közeledem az orgazmushoz.

A testem ugyanúgy reagál, ahogy az előbb. Egy rövid pillanatra megfeszül, megremeg. Teljesen felforrósodott, de ezzel még semminek sincs vége. Ez még csak a kóstoló volt egy iszonyatosan édes, gyönyörű előétel.
Szemeimmel ismét lepillantok és elmosolyodom. Kezemet gyengéden álla alá helyezem, hogy elkezdjem magam felé húzni. Ha nem értene ebből másik kezemet felemelve mutatóujjammal hívogatni kezdem őt. Eddig én kaptam tőle... Most itt az ideje, hogy neki is jusson valami.
Mikor ismét egy szintbe kerülünk mélyen fúrom bele tekintetem az övébe. A mosoly továbbra is ott csücsül ajkaimon. Gyengéden simítok végig arcán és csak nézem őt.
Nem kell félni! Tudom, hogy ebből nem lesz komolyabb kapcsolat, ez csak egy alkalom... Már nem vagyok az a naiv kislány, aki azonnal beleszeret abba, aki lefekszik vele... De mégis nehezen tudok elszakadni a tekintetétől. Mellkasomat teljesen hozzá simítom, karommal átölelem őt és ajkaimat övéire helyezem, hogy ismét megízlelhessem őket. A csók egyre hevesebbé válik, ahogy nyelvemmel utat török a szájába. Körmeim hegyével végigsimítok csupasz hátán.
Ajkaitól eltávolodva arcát csókolom meg, majd a füléhez hajolok.
-Most én jövök!-Suttogom bele, hogy utána megnyalhassam fülcimpáját, amibe végül gyengéden bele is harapok. Ám ennyivel még nincs vége csókjaimmal lejjebb vonulok. Előbb nyakát, majd vállát támadom meg miközben egyik kezemmel végigsimítok a mellkasán egészen a nadrágja széléig. Nem hezitálok sokat, azonnal kezdem kikapcsolni övét és kigombolni nadrágját, hogy utána becsúsztatva kezem alsójába megmarkolhassam kemény farkát. Először lassan kezdem el kényeztetni őt, de idővel gyorsítok a tempómon. Nem állok le, addig nem míg ő nem kényszerít rá.
Miközben kezemmel kényeztetem őt, ajkaimmal bőrét érintem ott ahol csak tudom, de leginkább az ajkait.

Re: Istálló // Szomb. Május 16, 2015 1:14 am

+18 "Ihr seid der erste, der mit mir schlief, Die liebe lange Nacht"

Lassan emelkedik a mellkasom, s lassan fújom ki forró leheletem. Csak érezni akarom a kölyköt. Nem. Ez rossz kifejezés. Érezni akarom a nőt. A nőt, kit kölyökként kezelnek, ki elnyomva él a Farkasok társadalmában, kit lekezelnek, elfelednek, s mivel nincs rangja, kellő kora, nem harcolhat önmagáért, így társadalmunk nem is akar foglalkozni vele. De valójában már egy felnőtt, emberi lény, aki, ha az emberek világában maradt volna, egy gyönyörű, önálló, sokat tapasztalt, csinos, okos nőként tárulna szemünk elé, aki minden odafigyelést megérdemel.
Én odafigyelek most rád, kicsi lány. Megérdemled, nekem kitárhatod rejtett szépséged, magadban hordozott gyönyöröd, nőiséged csodálatos kincsét. Én, a mocskos, kiéhezett, becstelen Omega, aki még a kölyköknél is eldobhatóbbnak számít, én tudom, hogy mit rejtenek a hozzád hasonló leányok. Felfedezem, és megmutatom a benned rejlő lehetőségeket, felszínre hozom csodáidat, és felemellek azokba a magasságokba, ami a felnőtt Farkasokat is elismerésre készteti majd. Hisz ők vakok még erre, vakok rejtett kincseidre, mert rajtad a bélyeg, mely kölyöknek titulál. De én látom, tudom, ki és mi vagy valójában, kinyitom ajtóid, kinyitom a lehetőségeket, neked csak lépned kell.
S miután felemelkedsz, csupán egy Farkas leszek számodra, aki ráébresztett néhány dologra, talán a nevem is elfelejted majd. És ez így lesz jó, mert én erre kellek. Csupán erre kell, hogy legyek. És ez nekem elég.
Az orgazmus végigsiklik testén, s tekintetünk találkozásában enyhén, hullámaim alig észrevehetően szorosabbá válnak, de csak egy pillanatig tart. Elsüllyedek íriszei mélyében, s hagyom, hogy ő is belelásson egy pillanatra az enyéimbe. Nem sokáig, csak annyira, hogy széppé tegye a pillanatot. S folytatom. Folytatom a gyönyör keltés, felsegítem a hegyre, s ma éjjel csak ez lesz a célom, vagy ameddig csak ezt kéred kicsi Masa. Most te vagy a középpont, te vagy az univerzum magja, te vagy az Istenek apró ajándéka, egy olyan korcs szörnyeteg számára, mint amilyen én vagyok.
Csípője ringani kezd, s hirtelen szökik fel bennem a vágy, a késztetés arra, hogy most azonnal belé hatoljak, hogy érezze milyen az, mikor megbolondít egy igazi hímet. Ahogy keze tarkómra csúszik, még mélyebbre nyomom mind ujjaimat, mind nyelvemet, szorosan rámarkolok csípőjére. Még, még! Adj még magadból! Nem, ez nem kérés! Megszerzem! És nem fogsz tudni ellenállni, te is velem zuhansz a mélybe. Sőt! Te fogsz letaszítani!
Az újabb orgazmusra felmorranok, s az elégedettség morranása végigremegteti finoman a testem. Megtörlöm kissé a számat s arcszőrzetemet, amikor kissé csodálkozva pillantok fel rá, ahogy államat gyengéden maga felé kezdi húzni. Ujja hívogató mozdulatára még egy könnyed nevető morranás is kiszökik ajkaim közül, s követve utasítását felegyenesedek. Letekintek szemeibe, ahogy fölé magasodok. Csillogó tekintetet hívogató pimaszsága mulattat, s egyre inkább felizgat, mert kihívást látok benne. Ám ahogy nézem mosolyát, s végigsimít arcomon, halvány szomorúság sejlik fel lelkem legmélyén. A vágyódása emlékeztet egy másik nő vágyódására. Egy nőére, ki halandóként vágyott arra, hogy mellette maradjak. De eldobtam magamtól. Eldobtam, mert a Farkas... mert én ezt követeltem. Hagyom, hogy belelásson szemeimbe, lelkem hatalmas feketeségébe, a mocsok, vér és hús káoszának őrületébe. A Fenevad tekintetébe. Lassú, finom mozdulattal ölelem át, ahogy hozzám simul, de ahogy hevesebbé veszi a tempót, belemosolygok csókjába, s tincseibe túrok, nyelvem felveszi nyelvének ritmusát. Körme érintésére megszorítom a popsiját, s keményen hozzá nyomom magamat, keménységem szinte már szétrepeszti a sliccemet.
Elszakadva csókunkból, szavai suttogására lehunyom a szemem, s egy mély sóhaj hagyja el a számat. Átadom kezébe az irányítást. Jobban mondva a farkamat, amit rögtön hatalma alá is von. Könnyedén szabadítja fel magának az utat, úgy tűnik mégse olyan kis ügyetlen és pontosan ez az, ami rejlik benne. Ügyes és talpraesett kislány. Ahogy kényeztetni kezd, felemelem arcom a plafon felé, csókjai beleégnek a bőrömbe. Ügyes, jól kézimunkázik. Jobban meglazítom a nadrágot, s egy gyors, precíz mozdulattal húzzam le magamról, s teljes, természetes pompámban tárulkozom fel a kis nőstény előtt. Kezét gyengéden megfogom, s újra a feszülő farkamra helyezem. Az első pár mozdulatnál segítek, majd elengedem, had játszadozzon. Ajka újra az enyémre talál, s kéjes morgás szökik fel torkomból, ahogy egyre inkább eltalálja a ritmust. Basszus, ez de jó... Ez de finom...
Végigsimítok a hátán, majd egy könnyed mozdulattal csatolom ki melltartóját. Gyengéden veszem le róla, s simogatóan markolok rá a kecses mellekre. A vállába harapok kedvesen, majd megcsókolom arcát.
- Térdelj le! - morgom, s kissé hátrébb is lépek, s kezét elemelem a dagadó, lüktető farkamról.

Re: Istálló // Hétf. Jún. 22, 2015 11:01 pm

+18

Let her go

Mikor eljöttem otthonról abban bíztam, hogy minden sokkal jobb lesz majd. Egy új életet kezdhetek, új barátokat találhatok és otthonra lelek. De mind ez csak egy régi álomkép, ami már szertefoszlott. csak pár év telt el, de az életem mégis drasztikusan megváltozott, sajnos a legrosszabb irányba. Idővel szép lassan elfeledkeztem arról a lányról, nőről aki voltam, aki élvezte az éled minden pillanatát a sok rossz ellenére is. Olyan mélyen magamban zuhantam, hogy már szinte el is felejtettem milyen a Nap meleg érintése... És bár tudom, hogy mindez csak egy múló pillanat, egy drog, ami után minden ugyanolyan lesz, de mégis minden porcikámmal még jobban kívánom a közelségét, a forró csókját, az érintését. Élvezem, hogy ismét nő lehetek, még ha csak egy kis időre is. Hálás vagyok neki, amiért eszembe juttatta azt a nőt, aki voltam, és most már tudom, hogy nem veszett el, még mindig ott van bennem, csak elrejtőzött nagyon mélyen, mert fél, fél az újabb fájdalmaktól és így nem mer kilépni a fénybe.

Ahogy végig simítok arcán és a szemeibe pillantok egy kis időre meglátom a benne rejlő fájdalmat, szomorúságot is. Meglep a dolog, mert azt hittem, hogy benne nincsenek ilyen érzelmek. Naiv voltam... Egy élet sem tökéletes, mindenki veszít el szeretteteket, mindenki érzi egyszer azt, hogy láthatatlan a világ számára.
Talán nem is vagyunk olyan eltérőek, talán több a közös bennünk, csak nem tudunk róla, nem merünk beszélni róla, megnyílni a másiknak.

Érzem ahogy csókunkba belemosolyog, ami cseppet sem zavar, sőt az én ajkaimra is mosolyt csal. Eddig ő kényeztetett engem, így most viszonozom ezt neki. Ajkaimmal bőrét csókolom, míg kezemmel fokozom a benne tomboló tüzet. Ahogy kissé hátrál elengedem őt és csak a tekintetét figyelem. Csak akkor mérem őt végig ismét, mikor már a nadrágja is lekerül róla. Először az arcát figyelem meg, majd a mellkasát és végül...
Elégedettség tölt el ahogy őt figyelem némán. Elidőzök egy pillanatig a farkán, miközben gyengéden ajkaimba harapok. Be kell valljam nincs okom panaszra. A mosolyom kiszélesedik ahogy kezével férfiasságához irányítja az én kezemet. Ismét a tekintetét keresem meg mikor újból erősen rámarkolok és felveszek egy olyan tempót, aminek ő is örül. Kissé hátra döntöm fejem ahogy ujjai végigsimítanak a hátamon. Észre sem veszem és már le is kerül rólam a melltartó. Mondjuk nem is lepődöm meg a dolgon. Elég sok ideje és biztosan alkalma is volt arra, hogy alaposan tanulmányozza a női fehérneműket, így nem okozhat túl sok gondot neki egy egyszerű csatt.

A felszólítása hirtelen jön és csöppet sem tetszik nekem, ami azonnal kirajzolódik az arcomra. Előtte állva figyelem őt hosszan némán, majd végül megszólalok, de csak egy szó szökik ki a torkomból.
-Nem!-A hangom határozott és kiérezheti belőle az apró dühöt is. Natan te nagyot tévedsz... Én nem vagyok egy éjjeli pillangó, én szabad vagyok, egy farkas, akinek saját akarata van. Lassan közeledem felé, ám tekintetemet egy pillanatra sem veszem le róla. Kezemet mellkasára helyezem, majd szép lassan tolni kezdem őt kényszerítve őt arra, hogy hátráljon. Csak pár lépést kell megtenni és már érezheti is az ágy peremét. Nem kell több nekem, határozottan lökök rajta egyet, hogy leültessem. Csak ekkor jelenik meg ismét a mosoly arcomon. Ölébe ülve melleimet mellkasához préselem, ahogy egy újabb heves csókot lopok tőle, majd még lökök rajta, hogy teljesen elfeküdjön az ágyon. Elszakadva ajkaitól gyengéd puszikat lehellek forró bőrére egyre lejjebb haladva, míg nem a farkához nem érek. Előbb kezembe veszem azt, majd pár csókot adva rá végül ajkaimmal körbe ölelem, hogy úgy kényeztessem tovább.

Re: Istálló // Szer. Jún. 24, 2015 1:40 am

+18

Y Gododdin

Masa ajkaiban elveszni, ez most minden vágyam. Sajogva dobban meg szívem, ahogy keze borostás arcomhoz ér, s bőrének puhasága beleég a sejtjeimbe. Emlékeztet a pillanat egy mélyre ásott képre, melyet ha felidézek, csak fájdalmat okoz. Most mégis láttatni engedem, s ez egy pillanatra engem is meglep, hisz a kínt, mit évszázadokig rejtettem oly sokak elől, egy ilyen érzéki pillanatban talál rám ismét, egy gyengéd nőstény ölelésében. Keserűség a Farkasom válasza, hát lesütöm szemem, s csak Masa csókja ad gyógyírt, hogy feledjek, s elhessenjen az emlék. Tudom, hogy érzi hullámaim enyhe felkavarodását, de hamar el is illan, s újra csak rá koncentrálok. Ő most a Mindenség. Nincs szükségem most semmire, mi elronthatja együtt töltött pillanatunkat. Nem engedhetem. És nem is engedem. Mosolyomra, mosoly a válasz, s homlokomat finoman a finom vonású női arc homlokához érintem. Milyen gyönyörű hölgy vagy Masa.
Mély levegőket veszek, ahogy keze egyre ügyesebb tempóban sodor a gyönyör tájain. Őszintén megvallom, nem gondoltam, hogy ilyen ügyes, persze Unalaq vérvonalához tartozik, de ez persze ilyen téren nem jelent akkor se mindent. Bizonyára volt már partnere, akin gyakorolt, vagy most kamatoztatja eddig hallott, tanult, olvasott tapasztalatait együttvéve. Meg kell hagyni, nagyon kitartó, s kellemesen felfokozza a vágyamat.
Mikor kissé ellépek, csupán tekintetét követem, mit szól ahhoz a hímhez, aki épp most előtte áll. Férfit tény, biztosan látott. De hímet? Abban már kételkedem. A kovács mesterség kellően megedzett, amúgy se voltam sose egy nyeszlett figura. Mindig is büszke voltam a testemre, de egy nő véleménye azért mindig kellemesen érinti a férfiegot. S látva Masa tekintetét, s azt az apró, finom ajakharapást, már tudom, hogy "nyert ügyem" van. Vagy legalábbis nem hagyja közömbösen az elé táruló látvány. Kissé beletúrok a tincseimbe, s hagyom, had csodálja még testem vonalát, addig én is megszemlélhetem az ő csodáit. Arcának élét követve, nyaka mentén, végig melle vonalán, le egészen a még mindig rajta lévő kis csipketangáig, melyen azért a gyűrődések sejtetik, hogy nem sokáig lesz az még ott. A gondolatra még inkább megkeményedek, de addigra már ismét a gyengéd kacsók rabja vagyok.
Ugyan nem egészen parancsnak szántam szavaimat, mégis úgy tűnik, erre gondol a kicsike, ugyanis, amit arcára kiülni látok, az a harag vonása. Nem szabadkozok, hiába, én vagyok a férfi. És közben tetszik a felháborodása, az meg, hogy egyenesen nemet mondd, csak még inkább a farkamba irányítja a vért. Nem, nem tekintem alacsonyabb rendűnek, se ribancnak, vagy más efféle közönséges lénynek. Csupán sexben én vagyok a domináns, a hím, a férfi. És ilyenkor akárki, akármit mondd, én irányítok. De az, hogy "lázad" valaki ez ellen, az azt jelenti, hogy kellően ért a játékhoz, s van elég bátorsága szembeszállni velem, van mersze táncra kelni a Farkassal. S ezt pont Masa követi el.
Minden lépését figyelemmel kísérem, halvány mosollyal szám sarkában. Keze mellkasomra simul, s érzem, ahogy tolni kezd. Lassan lépek hátrafelé, megjátszva az engedelmes kutyát. Halkan koppan a lábam az ágy szélében, s lökésére lehuppanok az ágyra. Mosolyára aprót biccentek, s ahogy ölembe ül, azonnal derekára simul a tenyerem, s kényeztetve cirógatni kezdem. Csókja kissé meglep, de ahogy hozzám préseli magát, magamhoz szorítom, s megfordul a fejemben, hogy most azonnal belé hatolok. De ehelyett azonban elszakad tőlem, s lenyom az ágyra teljesen. Hanyagul esek a puha anyagra, s forró ajka érintésére lehunyom a szemem. Érzem a kényeztetést, s ahogy ajkai a farkamra fonódnak, halk, mélyről jövő nyögés tör fel torkomból. Ajh... Hajába simítva tekintek végül rá, eltűröm az arcába eső kósza tincseket, úgy figyelem ügyeskedését. Tudom, hogy e pillanatképek örökre az emlékezetembe vésődnek. Hol megfeszülök, hol ellazulok nyelvének táncában. Hagyom, hogy játszadozzon, egy-egy pillanatban azonban rásegítek csípőmmel a tempóra. Légzésem kissé felgyorsul, mikor kezével is rásegít a játékára. Istenek...
- Gyönyörű vagy, Masa. - felkönyökölök, s úgy tekintek le rá, s ekkor álla alá fogok, felemelem magam felé arcát, s finoman ajkaiba harapok. Nem hagyom, hogy visszatérjen a kényeztetésemhez, popsijába markolva húzom magamhoz, testem testének feszül, s egy könnyed mozdulattal fordulok meg vele, hogy most ő feküdjön az ágyon, pontosan alattam.
Mosolyogva emelem meg kissé csípőjét, s farkam a tanga anyagához simul. Érzem, mennyire nedves, s ez csak még inkább dob az amúgy is begerjedt elmémen. Nyakába csókolok, s lassú, ringó csípő mozgással simulok hozzá. Mellkasom melléhez ér, finoman rámarkolok, s simogatom a bimbókat. Nyelvem kényeztetően jár nyaka, s válla bőrén. Csakhogy az én türelmem is véges. Lassan lenyúlok, félretolom a tanga anyagát, s most a makkommal simulok hozzá a kis puncihoz. Érzem, mennyire forró, s hogy mennyire kíván. Ám mielőtt még bármit is tennék, Masa szemeibe tekintek. Hullámaim átölelik, a kölyköt elnyomva zárja közre Farkasom. Fölé magasodok, s ajkaim, ajkaiban lelnek vigaszt.
S ahogy gyengéden nyelvem nyelvéhez ér, lassan, lépésről lépésre hatolok belé. Nem akarok fájdalmat okozni, hisz valljuk be, nem kis mérettel áldottak meg az Istenek. Ha nem állít meg, s nincsen baj, lassanként kezdek mozogni csípőmmel, egyenletesen gyorsítok, ám ajkait továbbra sem eresztem, s csókunkba gyönyörből fakadó, halk morgás vegyül.

Re: Istálló // Vas. Júl. 26, 2015 1:03 am

+18

Aurora

Bevallom őszintén az elején kissé féltem, féltem, hogy túl erőszakos, kemény lesz velem, de nagyot kellett csalódnom benne. Mindvégig odafigyelt, odafigyel rám, és ez a fajta gyengédsége teszi olyan tökéletessé ezeket a pillanatokat.
Minden egyes mélyről jövő sóhaja egyre boldogabbá, nah meg büszkébbé tesz, hisz mind ez csak annyit jelent, hogy élvezi a játékomat, a kényeztetésemet. Nem hittem volna, hogy mindez megtörténik velem, és pont vele. Hisz hiába omega annyi évet leélt, annyi mindent átélhetett, hogy én ezzel a pár évemmel a nyomába sem érek. Ennek ellenére Ő meglátta bennem azt, amit szinte senki. Meglátta azt a nőt, akit az évek alatt elnyomtak, hogy teret adjanak egy bundás kölyöknek.
A „parancsát” megtagadom, és ő ez ellen nem tesz semmit, csak néz… Talán még élvezi is a helyzetet, ami kissé meglep, de örülök neki, hogy továbbra sem kényszerít rám olyasmit, amit nem akarnék. Lassan, de biztosan végül csak eljutunk az ágyig. Előbb csak leültetem rá, majd egészen ledöntöm őt, hogy ne csak kezemmel kényeztethessem őt. Az elején mozdulataim óvatosak, majd hol gyorsítok, hol lassítok tempómon figyelembe véve az ő akaratát is. Már a teste reakciói elegendőek ahhoz, hogy tudjam, minden egyes pillanatot élvez.
A szavai eljutnak fülemig és megmosolyogtatnak. Keze gyengéden ér arcomhoz. Ekkor elengedem őt, úgy pillantok széles mosollyal szemeibe és nem bírom ki, hogy ne tegyem szóvá. Megszólalni képtelen vagyok és csak elrontanék mindent, így mentálisan közvetítem felé gondolataimat.
~Tudod sokkal hihetőbbek lennének szavaid, ha nem lett volna éppen a számban a fark…~És ekkor megragadja az ajkaim. Egy gyengéd harapás és már elvesztem a fejem. Egy gyors, de annál gyengédebb mozdulat és már én vagyok alul. Karjaimmal azonnal átölelem őt. Nem túl szorosan, de nem is hagyom, hogy olyan messzire menjen tőlem. Egy apró sóhaj kúszik ki ajkaim közül, ahogy ismét megérzem farkát. Már egyre jobban tombol bennem a vágy, már nagyon is fogy a türelmem. Érezni akarom őt. Ahogy ringatni kezdi a csípőjét, ahogy elkezd még játszadozni kicsit legszívesebben felüvöltenék. Ne tedd ezt velem! Hatolj belém! Elég volt a játékból!
De az üvöltésemet visszaszorítja csókja, így csak csípőmet nyomom neki, hogy érezze akarom őt és már nem bírok tovább várni rá. A mozdulatai gyengédek, óvatosak és ahogy belém hatol egy mélyről jövő nyögés tőr ki belőlem elszakadva ajkaitól pár pillanatra. Nem állítom le őt. A csípője lassú tempóban kezd el mozogni. Érzem, hogy félt engem, ami kissé megmosolyogtat. Füléhez hajolva egy csókot lehelek arcára, majd suttogóra fogom szavaimat.
-Ne légy ennyire óvatos! Ne fogd vissza magad!-Ahogy visszahajolok szemeibe pillantok mosolyogva, majd kissé felemelve fejem megtámadom ajkait egy vad csókkal. Kezeimet lassan csúsztatom le hátán, hogy végül kerek fenekére helyezzem őket. Egy kissé belemarkolok popójába és erőseket lökök rajta, hogy érezze mire is gondoltam. Lehet, hogy törékenynek tűnök, de nem kell féltenie. Ha bármi is rossz lenne azonnal szólnék neki, de jelenleg ilyenről nincsen szó, csak annyit tudok, hogy még jobban érezni akarom őt.

Re: Istálló // Kedd Aug. 18, 2015 9:05 pm

+18

Egy gúnyos kuncogás hallatszik felőlem a mentális szavaira. De nem kellenek szavak. Nem kell semmi, csak te, aprócska kölyök, te felnőtt, gyönyörű nő. Adj még magadból! Had faljalak fel! Had emésszem el mindened! És megadod nekem!
A látvány magáért beszél, akkor is, ha épp a száddal dolgozol rajtam. Méghozzá egész ügyesen! Nem szorítkozok a szavak birodalmára. Nem kellenek az emlékek. A most kell! A mostért élek! Mintha fuldokolnék saját gondolataim óceánjában, mély levegőt veszek, tekintetem találkozik Masa tekintetével. Már alattam van. Már kész átadni nekem mindenét. Már csak az enyém. Húzom az érzékeit, kínzom mind őt, mind magamat. Tudom, hogy üvöltene, tudom, hogy megőrjítem, tudom, hogy már én se bírom így sokáig. Nem hagyhatom szenvedni, de nem hagyhatom azt se, hogy a Bestia irányítson. Ahhoz túl törékeny még a kölyök.
S olyan mozdulatot tesz, amivel mind erre úgy tűnik ráakar cáfolni. "Ne nézz le, Omega! Nem vagyok gyenge! Sodorj az egekig! Ne légy... óvatos!"
Tincseim az arcát súrolják, nyelvem csókjába mélyül. Érzem kezét, ahogy irányít, hogy kapaszkodik, s hirtelen mélyre süllyedek, s olyan tempót kezdek diktálni, hogy még a Farkasom is felmorran. Egyre mélyebbre, s mélyebbre lököm a csípőmet, kiélvezem szűkösségét, minden egyes súrlódást érzek. Nedves, s egy pillanatra sem hagyhatom abba, nem, és nem is akarom abbahagyni. Fölé magasodok, mellébe harapok. Hagyom, hogy az ösztön vezessen. Keményen rámarkolok fenekére, s kissé magamhoz emelem, így teljességgel magába nyel. Végigfut a gyönyör hidege a gerincem mentén, s kifújom a levegőt, melyet eddig visszaszorítottam. Végtelen pillanatnak tűnik az egész, s fürdök a mámor háborgó tengerében. Felpillantok Masa arcára, fölé hajolok, s tincsei közé csúsznak ujjaim, rámarkolok a tarkójára. Ajkaiba harapok, csókomba a Farkas szenvedélye, s a férfi vágya érződik, hullámaim átfonják a szeretkezés okozta mámor gyönyörével. Nem menekülhetsz. S nem is akarsz. Én sem menekülök.
Melle mellkasomhoz simul, ahogy még inkább hozzá hajolok, ajkáról nyakába vándorolnak ajkaim. Szabad kezemmel végigsimítok bordáin, derekán, csípőjén, végig combján, majd rámarkolva a térdére derekam köré fonom lábait, s ahogy érzem, hogy csípője más irányt vet, erősebb lökésbe kezdek. Durván lököm magamat, az örömszerzés mind Masa mind a magamé irányítja ösztöneimet. Feszül, s szorgalmasan jár a farkam, csípőm lankadatlan tempóval harcol a kis nőstényért. Kisöpröm a szemembe eső tincseket, az ágy támlájába kapaszkodok egyik kezemmel, mire az ágy enyhén szólva is megreccsen a szorításomtól, de nem érdekel. Másik kezem Masa hasán pihen meg, finoman leszorítom, úgy mozgok benne tovább.

Re: Istálló // Vas. Szept. 06, 2015 7:37 pm

+18

We got the power

Neki sem kell többször mondani. Ahogy kiejtem a szavakat, ahogy kezemmel irányítani kezdem őt már erősebb tempót kezd el diktálni, ami csak még erősebb nyögéseket szorít ki belőlem. Nem veszem le azonnal kezeim a fenekéről, erősen markolom azt ahogy egyre gyorsabban mozog bennem. A csípőm megemelkedik a keze alatt és ekkor még inkább megérzem őt. Gyengéden a vállába harapok elfojtva egy sóhajt. Már nem gondolkozom, már nem érdekel semmi, az hogy Odette esetleg hazajön és meghall minket…. Nem most csak két dolog érdekel és az pedig ő és a gyönyör, amivel most megajándékoz engem. A kezeim végigsimítanak a hátán és vállaiba „megkapaszkodva” szorítom magam hozzá.
A lábaimmal azonnal átölelem csípőjét, ahogy kezeivel megadja a „parancsot” és ekkor a mozdulatai is durvábbá válnak, ám én még ekkor sem állítom le őt, csak még jobban hozzá simulok, lábaimmal erősebben ölelem őt magamhoz, csípőmet megemelem kissé. Mééég!
Nem tudok betelni az érzéssel, nem akarom, hogy véget érjen, még nem. A reccsenést alig hallom meg. A keze hasamra téved, de nem lököm el. Szemeimet behunyva élvezem minden egyes mozdulatát, csókját, érintését. Fejemet kissé hátradöntöm ezzel kicsit megemelve mellkasom. Míg egyik kezemmel a párnába, másikkal a karjába markolok. Teljesen elveszítettem a fejem. A bundásom megőrül a bezártságtól, már ki szeretne ugrani, tombolni, ő akar a középpontban lenni, de ezt nem engedik neki, így ha még nehezen is, de nyugton marad.
A nyögések egy pillanatra sem csendesülnek el. Tőlem az egész erdő is hallhatja, nem szégyellek semmit. Végre én is megkaphatom azt, amire olyan nagyon vágytam. Végre engem is megkívánt egy hím és most teljesen átadva magunkat az ösztöneinknek veszünk el egymásban.
A testem tűzforró, a szívem csak úgy zakatol. Levegőt alig bírok venni, de nem állítom meg őt… Vagy legalább is egy ideig még nem, majd kezem hasára téved és kicsit lökök rajta. Lassításra kényszerítem. Nem kell ahhoz megszólalnom, hogy megértse mozdulatom. Érzem, ha így folytatja tovább megint eljutok a gyönyör csúcsára, de még nem akarom ezt. Olyan sokat vártam erre, nem akarom, hogy ilyen hamar véget érjen. Még élvezni akarom a bennem lüktető, merev farkát. Egy pillanatra a szemeibe nézek, majd egyik kezemmel hajba markolva elkapom ajkait egy csókra, picit felemelve ezzel fejem. Gyengéden harapok ajkaiba, végül szép lassan elindulok a nyaka felé egyenesen a válla irányába.

Re: Istálló // Hétf. Nov. 02, 2015 8:02 pm

Re: Istálló // Csüt. Feb. 04, 2016 8:45 pm

John & Sage

Épp ideje volt már ellátogatnom a lovardába, csak itt jöttem rá, mennyire is hiányzott már mindez. Lóháton ülve nem rohantak meg a kellemetlen emlékek, mintha kikapcsoltam volna, mintha megszűnt volna a külvilág. Nagyon is szükségem volt rá, főleg a Lucasszal való találkozásom után, amikor is rádöbbentem, hogy egyáltalán nem sikerült még túltennem magam a múltamon, bármennyire is hittem ebben. Jó úton haladok, úgy érzem, most mintha minden ismét rendben lenne, tudom, hogy jobb lesz, hogy nem kell már aggódnom többet.
Kezdetnek nagyjából fél órát voltam kint és egyelőre csak a futtatót céloztam meg. Nekem is vissza kell szoknom, a választott lónak engem kell megszoknia és fordítva is így van ez. Első próbálkozásnak szerintem tökéletes volt. Az istálló elülső részében kötöttem ahhoz az oszlophoz, ahová a csutakolásra váró lovakat szokás. Ledobtam a lovaglósisakot, a pálca is a helyére került és a nyerget is leszedtem az állatról. Aztán nekiláttam a csutakolásnak, hogy a munka végeztével a ló nyakát simogatva érintsem homlokom az övének egy kis időre. Rendkívül barátságos teremtésnek bizonyult, hamar megtaláltuk az összhangot, így végig minden rendben volt.
Felszabadultnak és könnyűnek éreztem magam, ahogyan visszavezettem az állatot a bokszába. Fogalmam sem volt arról, miként megy itt az etetés, így csak a zsebemből kaptam elő egy kockacukrot, amit a ló hálás nyerítéssel köszönt meg, miután elfogyasztotta. Beszéltem az illetékessel, tudja, hogy itt vagyok, de a részletekbe menő információk kikérdezése elmaradt. Nem is baj, majd legközelebb. Még egy utolsó nyaksimítással köszöntem el az állattól, hogy aztán kilépve a bokszból csukjam be az ajtót. Rajtam kívül nem voltak itt túl sokan, az istállóban is egymagam voltam csupán, bár nem minden bokszban állt ló, aminek ajtaján hirdette a névtábla, hogy bizony van lakója, így tuti akadnak, akik éppen terepen vannak.
Bezártam az ajtó zárját, ekkor lettem figyelmes a közeledő léptekre, a bejárathoz közeli bokszokban pedig izgatottan kezdtek nyeríteni az állatok, éreztem, hogy vérfarkas érkezik, de a felismerés olyan erővel vágódott a képembe, hogyha nem fogtam volna a boksz ajtaját, tuti hátratántorodom.
Ő volt az.
Minden izmom megfeszült, mintha csak futni készülnék, pedig tisztában voltam vele, hogy semmi esélyem sem lenne ellene, ha ilyesmire adnám a fejem, talán csak jobban felidegesíteném vele, vagy éppenséggel előhívnám a vadászösztönét. Nem akarok többé a prédája lenni. Semmit sem akarok tőle. Csak azt, hogy forduljon meg és hagyjon békén.
Nem fordultam felé, nem szólaltam meg, nem mozdultam, a felismerés ereje szinte teljes mértékben a földbe döngölt. Féltem. Ismét féltem, szinte rettegtem tőle és bármennyire próbáltam palástolni, tudtam jól, hogy érzi. Nem akartam neki megadni ezt az örömet, mégsem voltam képes elrejteni az érzéseimet, mindössze határozottan emeltem kissé fel a fejem, felé fordulva, hogy egyenesen a szemébe bámulhassak mindannak, ami rám vár.

Re: Istálló // Csüt. Feb. 04, 2016 10:33 pm

Mia & John

A közelben jártam, a határt karmolásztam, finoman karistoltam, szinte simogattam. Lassan hatoltam be, már kéjesnek mondhatóan, óvatosan, megfontolva minden lépésem. Kár lenne ideje korán felhívni magamra a figyelmet. Az előtt, hogy megtudnám, biztosra vehetném, itt van, akit keresek. Aki bújt, aki nem, jövök, Mia!
Aki bújt...
Ő, méghozzá előlem, egy szó nélkül, felrúgva a forgatókönyvem. Súlyos hiba. James élete szerelme sose hagyott volna el, Ted kurvája inkább választotta volna a halált. Egyiket sem tetted, ki vagy akkor, heh? Mia. Sage.
Megdörzsöltem az arcom, megannyi emlék közt cikáztak gondolataim, keresve a választ. Ki volt az, akit elhagytak? Biztosan találkoztam már vele, dühít, hogy nem jut eszembe se név, se arc. Én nem felejtek!
Hant szaga kúszik az orromba, hallom a fuldokló köhögést. Megráztam a fejem. Most nem ez kell. Még nem. A hullámos, barna hajat keresem, a szüntelen mosolyt. Ezer közül felismerem, semmit sem feledtem, ami ő, a keresésével töltött időnek hála pedig minden mást kizártam. Megrögzöttség. Nevezhetjük így is.
Istálló, emlékszem egy lovászfiúra. Menekült, de nem szerelem elől szökött, érdektelen történet, csak a szavakon való rágózása érdemelt némi figyelmet. Most még annyi sem, ahogy a távolból kiszúrtam az ismerős alakot.
...aki nem...
Nem éreztem mást a közelben, olyat, aki jelentős mértékben zavarhatott volna. Az istálló egyik ajtaja zárva. Mosolyra húztam a szám, csak egy ki-bejárat maradt neki. Nincs is jobb a csapdába esett prédánál, heh?
Érzi a jelenlétem, látom abban a megakadt mozdulatban. Ha közvetlen mögötte állnék, örömmel húznám végig egy ujjam gerince mentén. Hajdan ez játék volt, most biztosan a hideg futkosna tőle a hátán.
...jövök...
- Mia - ejtem ki a nevét egészen lágyan, mintha sose emeltem volna fel vele szemben a hangom és ütést se mértem volna rá. - Mennyi ideje is? Tizenhat?
Megfontolt léptekkel haladtam felé, mosolyom ellenére arcom nem türköz érzelmet. A bosszú hidegen tálalva jó, az enyém pedig hűsebb lesz a sírkőnél is.
- Égen-földön kerestelek. - Alig egy lépésnyire álltam meg tőle, ha hátrált, követtem, semmitől sem zavartatva magam. - Hiányoztál. - Mint a kutyának a konc.

Re: Istálló // Csüt. Feb. 04, 2016 10:53 pm

Nem akartam. Minden egyes porcikám tiltakozott ellene. Ha naiv volnék, hinnék abban, hogy az elmúlt tizenhat év alatt megváltozott, hogy talán javult valamit, hogy nem fog bántani. De túlságosan féltem tőle, túlságosan mélyre hatolt minden régi, általa okozott seb, hogy képes legyek reménykedni abban, hogy majd csak úgy hagyja, hogy elsétáljak.
A nevem hallatán végigfutott a hideg a hátamon, a mosolyát látva ismét. Mintha csak egy vihar előtti csendjelenetet bámulnék, ahol bármelyik pillanatban elszabadulhat a pokol. Nem akartam. Nagyon nem. Nem válaszoltam, tudta jól, hogy tizenhat év, felesleges lett volna megszólalnom. Arról nem is beszélve, hogy féltem, megremegne a hangom, ezt pedig nem akartam megadni neki, éppen elég volt a kiszimatolható félelmem.
Csak egyetlen lépést tettem meg hátrafelé, amikor megállt előttem, de mivel követett, nem mozdultam. Nem akartam még inkább sarokba szorítani magam, hogy egészen a falig hátrálok, amilyen szerencsétlen vagyok, egészen biztosan zárva van az a hátul lévő ajtó, az egyetlen kijárat pedig előttem van, csakhogy az utamat állta, nem jutottam volna messzire.
- Menj el és hagyj békén, kérlek - legnagyobb meglepetésemre nem remegett a hangom annyira, mint amire számítottam, de messze állt a határozottságtól. Nem reagáltam semmire, amit mondott, nem akartam belemenni a „játékba”, nem hittem el, hogy hiányoztam neki, nem akartam elfogadni, hogy keresett, sem azt, hogy megtalált. Hogy bukkanhatott rám? És miért most? Miért pont most? - Kérlek… - emeltem rá ismét a pillantásom, ezúttal már jóval több félelem érződött a hangomban, mint az előbb, kezdtem pánikba esni és fogalmam sem volt, hogyan juthatnék ki ebből a helyzetből.

Re: Istálló // Csüt. Feb. 04, 2016 11:14 pm

Mosolyom lassan vált semmivé kérlelését hallva, mintha valóban bántana, megérintene félelme, kérése. De hiszen így volt! Valakit a több tucatból vagy százból bennem biztosan elkeserítette a helyzet, de egyiküktől sem futott el.
- Miért? Te nem érzed magad azóta... üresnek? Magányosnak?
Túlfeszítem valószínűleg a húrt azzal, hogy felé nyúlok, az állát akarom érinteni, futó simítással, kedvesnek mondható mozdulattal.

Késő esti sétája volt, magányosnak is indult, ebbe toppantam be. Kissé ügyetlenül, esetlennek mutatkozva, sietségben voltam, késésben egy fontos találkozóról, ezek után pedig már nem is mentem. Inkább őt kísértem el egy darabon és figyeltem, épségben hazaért-e.
Ellátták a bajom, akiket felültettem, mégsem éreztem a vereség ízét, mert ő látta el a sebeimet. Szabadkozott, hogy van nála jobb, mégis ragaszkodtam hozzá, játékosan megjegyezve, hogy miatta sérültem meg, így fair. Nevetett. Könnyedén, vidáman, s nem csak akkor, hanem később is. Imádtam, hogy olyan könnyen görbült mosolyra a szája, olyankor az illata is sokkal édesebb lett.

Lágyan szőttem köré az emléket, az első pár találkozást, a csodálatot, amit bennem ébresztett.
- Ne küldj el... - Az én hangom nem remeg, de nem harsányabb az övénél. - Kérlek... Ne hagyj el megint...
Értetlenség. Ijesztő tapasztalat volt, korábban egyetlen alkalommal se volt rá példa, neki mégis sikerült összezavarnia a viselkedésével. Helyre akartam hozni a hibát, az ő hibáját, amivel keresztül húzott valamit. Hát nem látja? Csak segíteni akarok.

Re: Istálló // Csüt. Feb. 04, 2016 11:30 pm

- De - válaszoltam szinte egyből, nem szakítva el a tekintetem az övétől. - De nem miattad - nem ő hiányzott, hanem a lányunk. Akiről ő miatta kellett lemondanom, mert rettegésben tartott, mert féltem, hogy a lányunkat is bántaná. A felém nyúló kezet automatikusan ütöm félre és hátrálok még egy lépést. Megfeszül az állkapcsom, mintegy némán is közölve vele, ne nyúljon hozzám. Ne merjen hozzám érni. Mert bármennyire is félek tőle, bármennyire is tisztán emlékszem a szavaira, amikkel megfenyegetett, hogy nem használhatom rajta a mágiámat, biz Isten meg fogom tenni, ha hozzám ér.
Hátráltam, mintha csak próbálnék kilépni az emlékből, mintha ennyivel képes lennék ilyesmire, de ezzel csak saját magam szorítottam még inkább sarokba. Nem kellettek az emlékek. Én is emlékeztem rá, csak az én képeim fakók voltak, piszkosak, lyukasak, az ezt követő gyötrelmes évek eltorzítottak mindent, amit egykoron szerettem benne.
- Hagyj békén - szólt ezúttal valamivel határozottabban a hangom, mert halványan, d kezdett felszínre úszni a düh a kétségbeesés mellé.
- Nem veszem ezt be még egyszer… - ráztam a fejem hitetlenkedő, rövid, szinte már-már hisztérikus nevetéssel. Egyszer már átvert, manipulált, többször nem engedem neki. Hahh, mintha lenne bármi lehetőségem is vele szemben…
El akartam lépni mellette, szabadulni akartam egyből, a hátsó ajtót meg sem akartam próbálni, csak nevetségesebbé tenném magam, ha rángatnám a bezárt kijáratot. Levegőre volt szükségem, mert úgy éreztem, menten megfulladok, mintha a jelenléte mázsás súlyként feszült volna a mellkasomnak. Csak engedj elmenni, kérlek…