*Persze a szavaim nem maradtak kérdés nélkül. S ezt nem is bántam, azonban most először csak pislogtam rá. Bár íriszeim érdektelenek voltak, mégis ha figyelt, az, hogy nem válaszoltam egyből, az jelezte, hogy a választ nem tudom és erre a kérdésre meg végképp nem számítottam.* - Na ezt nem tudom... nincs rá módszer, gyógyszer egyszerűen csak... megtörténik. De tegyél fel két könnyebb kérdést és a harmadik válaszom ajándékba kapod. Sajnálom... * Vontam meg a vállaim. Nem vagyok tudós, a lélekhez meg még semmilyen szaki nem igazán ért teljesen. Így ezt a kérdést magának kell megfejtenie, de az idő az majd megoldja neki. Csakhogy azt tudtam, hogy nem olyan egyszerű ám az időre hagyni az ilyeneket. Az, hogy nem álltam fel beszédes volt, hogy nem számítottam beleegyező válaszra, ám az ajánlatom nem is a levegőbe szólt így bizony szélesen elvigyorodtam mikor belement. A felém nyújtott kézbe, csak belecsúsztattam hosszú ujjaim és megkapaszkodva benne álltam fel. Azért annyira csak állt a lábán, hogy ne dőljön rám kapásból. Furcsa lenne két sör után. Míg begyűjtötte a szemetet leporoltam magam és rápillantva indultam meg a lak felé.* - Ne hú-gas, nem vagy bagoly. Mellesleg, kommentárt sem kérek majd. Te vagy az első aki a lakásomra jön... érezze magát megtisztelve Királyom. * Hajoltam meg színpadiasan, persze csak az után, hogy két lépéssel beelőztem és szembe kerültem vele. A farkaslak felé, ha csak nem replikázott valamit, akkor csendben haladtam, ahogy bent sem csaptam zajt... legszívesebben elbújtam volna, vissza a vérvonalam mögé is, nem csak a pajzsom mögé. Nem tudom miért... de azt legalább igen, hogy most mért nem. Azért, mert Alextől továbbra sem akartam elvonni/megvonni magam. Pontosabban a jelenlétem érzését. Az emeletre lépkedve felvezettem a Tetőtérre, ahol a harmadik ajtó előtt megálltam. * - Remélem nem fáradtál el... kénytelen voltam felcuccolni ide, mikor visszatérésemkor láttam, hogy az elsőt nagyon belakták. Valahogy... senkinek nem akartam az agyára menni. * Igazából csak beszélek, hogy járjon a szám. Nem hiszem, hogy túlságosan izgatta a másikat, hogy miért a tetőteret választottam, pláne úgy, hogy alig veszik észre, hogy itt vagyok. Nem is számít... a lényeg, hogy ne legyek csendben. Jézusom, agyamra ment Ryan folytonos beszélhetnékje és hogy sosem tudom megállni, hogy ne reagáljak neki valamit.* - Érezd magad otthon... * Tártam ki az ajtót előtte, természetesen előre engedve. Oké, hogy az én házam, az én váram. De sok mindent nem találhat benne.* //Nem tudom, hogy akarsz-e topikot váltani. De ha igen, akkor elkészült Ayesha szobája.//
-Olyan nincs. Talán... ha látom eltemetve magam előtt, ha magam zárom le a szemfedőt... akkor... akkor lehet, hogy sikerül. Agyalok, mert tudom, hogy nem létezik az, hogy megtörténik egyszer csak úgy magától, azzal besöpröm a szőnyeg alá a dolgokat, és úgymond elfelejtem, de ha egyszer költözök, akkor ott marad a szemét. Hirtelen felkapom a fejemet és Ayeshára meredek. A marha nagy takarításomkor a szőnyeget nem toltam arrébb, mikor kiporszívóztam. Na jó, mást se, a foltot is csak eltakartam a fotellel, de ha Launak nem tetszik, majd átvariálja. Csak ne szívecskékkel. -Az nincs. Felsegítem a földről, két sört ittam, ez nem vészes, még sima liba, eltalálok bárhová, de többet nem ihatok, mert az hülyén nézne ki, ha Ayesha a karjaiban vinne fel, mint valami menyasszonyt. Na ne már. -Még lehetek. Húúú. A második hú-zásom már annak szól, hogy elsőként láthatom a lakását, de amint kimondom, röhögni kezdek. Ne hú-zzak, már nem, túl vagyok rajta. Elindulok utána, az utat tudom, egy darabig, aztán jön a kérdőjel, de Ayesha töretlenül halad előre, felfelé, én pedig megint a Rocky-ban érzem magam, bár most nem rohanok. Azért amikor felérünk, ujjongok egy sort, mint aki most nyerte meg az olimpiát, és vigyorogva kezdek el zihálni. -De... deeeeee, annyi energiát vesztettem, de annyit, hoooogy... nem. Kit érdekel a tetőtér? Itt legalább nyugi van, nem átjáróház, mint lent az elsőn, mert Darrenék mindig alkotnak valamit. Akkor sem fogok elköltözni, mert egyet tudok, bármi van, félholtan, részegen egy lakást biztosan megtalálok, mégpedig a főnökét. Előre engednek, ezen meg is lepődök, mert ő a nőstény, de ha most attól fél, hogy valaki valamit felénk dob, akkor állom a sarat, és marha nagy habtestemmel megpróbálom kitakarni Ayeshát, ne őt találják el. Már csak egy tábla hiányzik a nyakamból, hogy "Ide lőjetek!".
Kezdőlap
