*Nem a tesztelés nem volt, csak előtte beszéltük le. De tudtam, hogy ezzel mire akar célozni... a végeredményre és nem maga a folyamatra. De semmi sem jár károk és veszteség nélkül, ezt mind a ketten tudtuk. Most is s akkor is. Bár mondjuk tény, hogy azóta egyetlen órán sem vettem részt. Magam képeztem, de csak azokat amik fontosak voltak. Vadászat, mentális képességek és fegyver használat. De ennyi, semmi más nem volt. Éreztem Darren merevségét... de hajm... mit akartam mondani, azt, hogy csalódtam? Ez nem igaz... az viszont már annál inkább, hogy minden tettem hiába volt. Bizony, mindent hiába csináltam. Ez volt a szomorú igazság, hogy az, ami eddig hajtott azt most elvette. Arra nem akartam gondolni, hogy mi lesz ezek után... A megütközése és hitetlenkedése is szembeötlő volt. De a szavaim nem szándékosak, csak őszinték. Erre mondják azt, hogy; fáj az igazság. Meglehet, de nem tudhatom, hogy mi játszódik le a fejében. Az én véleményem meg már elmondtam, de ez csak a saját néző pontom. Amik... semmit nem érnek. Hisz, hogy jövök én ahhoz, hogy bármit is mondjak? Hogy legyen véleményem... Keserű, de attól még igaz. Darren tekintete nem volt megnyugtató, de ha úgy vesszük nem is volt mit lenyugtatni, azt már megtettem magam. Ezért ordítozott itt ezaz idióta. Az, nem volt más. Jelenleg csak egy légy, aki ha túl sokáig maradok bent, lecsapom, hogy ne zümmögjön a fülemben. A szavakra bólintottam és megtettem... nem engedelmesség, én magam is azt akartam. Elmenni... a különbség annyi, hogy ott volt az, hogy nem innen ki, hanem örökre. Valahova messze... s sosem térni vissza. Oda, ahol az lehetek aki vagyok és nem az, akinek látni akarnak akinek kéne lennem... Az úton nem volt időm félni, vagy a kirakodó vásárral foglalkozni. Próbáltam elemezni és lebontani azt, ami bennem volt. Ami ennyire kizárt mindent és mindenkit. Nem akartam így lenni... de az igazság ott hangzott a fejemben, mintha csak egy ördög ülne a vállamon és suttogná; Zársz vagy zárnak. A reptér sem foglalkoztatott, nem olyan rég láttam. Mennyi idő telt el egy óra, talán kettő. A jegyemre is csak azért eszméltem fel, mert a reflexeim reagáltak helyettem ámbár közel sem arra, hogy elvegyék, hanem a felém nyúló kezet elkapják. De ahogy felpillantottam csak Darrent láttam és a jegyet, így hát elvettem és meghúztam magam mellette. Csendesen a bőröndöm nézve... A gondolatok kavarogtak a fejemben, az önvád és ezaz egész... de hajm, a francba is ezzel a jégheggyel, aligha engedett ki bármit is. Bárha megnézem ez jó... már majdnem olyan mintha pajzsom volna. Csak ezt nem lehet csak úgy ledobni, no meg... felhúzni sem.
reag rész zene a repcsire
A repülőn ülve elfoglaltam a helyem és csak kifelé meredtem, ahogy a lejátszóm szinte üvöltött a fülemben. Egyik "borzalmas" szám, jött a másik után... de valamire jó volt, bizonyára. Csak kérdés, hogy kinek és mennyire. Darrentől vártam a megváltást... nem lett volna szabad rá építenem, ahogy az sem, hogy célom legyen. Fáj? persze, hogy fáj... hisz eddig futottam, hogy elérjem s most... most menekülök. Mást sem teszek, csak futok, hol elé s hol pedig el. De egyszer az ember elfárad, a farkasnak több idő kell, de Ő is. Mihez kezdjek motiváció nélkül? Csak lebegjek a semmiben? Nem, mosolyogni álarccal is lehet, engedelmeskedni ezek nélkül is. Hát jó... a céltudatosságom, a makacsságom most hagyom magam mögött, abban a rohadt étteremben. Önmagam elől menekülök, a célom hagyom el és ezzel mindenem. Mim maradt? Egy maroknyi ember ki szeret, kik fejére csak bajt halmoztam bajjal. De... lehetek olyan, amilyennek ők akarnak. Tengődhetek a semmiben, nevethetek velük, lehetek alázatos, engedelmes s halott. Ám ha ügyes vagyok, utóbbit rejthetem... ha akarom boldoggá tehetem őket s ezzel magam. Ragaszkodok? Igen, azt teszem. Nem voltam jó így, majd most az leszek... Futok... akkor legalább haza futást hajtsak végre és ne csak céltalan legyen. Mielőtt az álom magába rántott volna tudtam, hogy ez lesz... ha ügyes vagyok akkor, a franc se tudja, de inkább aludjunk. Álmomban akármennyire is volt ott az a rideg baromság, mégis Darrenhez húzódtam és ha szándékosan nem ült el máshova - vicces volna ha igen - akkor menekülni nem nagyon tudott. Azonban... az álom nem jött. Nem kergettek a félelmeim, végig aludtam az utat, nem láttam szüleim végét. Hogy ez jó vagy sem... majd kiderül... idővel bizonyára.
Darren ébresztett, hogy megérkeztünk... a zene üvöltött a fülemben így mást nem is hallottam volna. Kissé kócosan dörgöltem meg a szemeim és kezdtem el szedelőzködni, az le és a kijutás nem volt egyszerű, ahogy a csomagok átvétele sem. De túlzott változást nem éreztem magamon. De hát mégis mit vártam? Hogy alszok és minden jobb lesz? Azonban mégis vigyorogva fordultam Darrenhez ahogy elindultunk kifelé.* - Nem volt álmom... * Valószínűleg ez nem fogja vigasztalni a szavaim miatt. De lássuk be, bocsánatot sem fogok kérni, azért amit gondolok. De az utat nem akartam lemondani, nem véletlen az Ő kezébe tettem a választást. A franc se tudta, hogy a történtek után mennyire van kedve még napozni.* - Ja és azon gondolkodtam, hogy csináltathatnék egy piercinget... Victortól félek, nem feküdnék a keze alá, legyen bármennyire jó. De ennyi még csak nem árt... vagy nem tudom. Te tudod mennyit szabad a lánc mellé... ez már nem bánt... * Mutattam meg a csuklómat, hogy semmi baja már egy ideje. Ám a pulcsi kötést még nem szedtem le... ott operálni kell, vagy legalábbis újra felvágni, hogy kilehessen szedni azokat az izéket amik szúrnak. De ahhoz előbb haza kell jutni. De a regenerációnak köszönhetően nem ázott át, így maximum hülyének néztek. De nem tudtam, hogy Darren miként intézte az ittlétünket, de a hő ismét megcsapott és szükségem volt a szemüvegemre.* - Kell a szoknyám... még mázli, hogy a családnak vannak női tagjai, akik közlik,. hogy anélkül elne merjek ide jönni. * Sóhajtottam szemeim forgatva. DE innentől Darrené a terep, nekem meg a karom ért hozzá, hát fogni nem tudtam most, hisz épp kezem a bőröndöm húzta, van ilyen.*
A jegyek természetesen egymás mellé szóltak, nem fogok sértett kamaszt játszva elszeparálódni tőle, akármi is legyen. A lányom, én haraptam be, hozzám tartozik, ezen pedig semmi sem változtathat már. Nem törődtem a repüléssel, a gondolataim teljesen másutt jártak, pontosabban a mellettem csücsülő lány körül, azon, hogy mit értem vagy épp rontottam el mindazzal, ami az étteremben lezajlott. Legszívesebben megnyomkodtam volna az orrnyergem, de az túl nyilvánvaló gesztus lett volna, így ehelyett csak összekulcsoltam az ölemben ujjaimat, majd helyezkedtem kicsit, mintha alváshoz készülődnék. Eszem ágába sincs őt megváltoztatni, más személlyé gyúrni, de ezt nehéz megértetni úgy, hogy közben épp az előbb tántorítottam el a bosszújától jó időre. Kiindultunk a bosszútól és a bizonytalan farkasától, majd eljutottunk a kegyelem gondolatáig, s végül az igyekezetem, hogy megértessem vele, miféle trauma is egy embert megölni totál kicsavarta az eredeti szándékom. Ölni rettentő nehéz, főleg ilyen fiatalon, szánt szándékkal, még ha van is alapja, de a kegyelemhez is legalább annyi erő kell, a felülemelkedéshez. Sikerült egy erőszakos vadbaromnak tűnnöm a végére, csodálatos. Egyszer akarok valamit kissé erősebben megértetni vele, az is rosszul sül el. Saját kölyökkel tényleg sokkal nehezebb, de legalább már tudom, miért nem volt a háromszáz évem alatt eddig egyetlen porontyom se. Nem, még mindig nem bánom, hogy beharaptam, csak átértékeltem, hogy mégis mit merre és hogyan tovább. Többet nem fogom "megmondani a tutit", ha ismeri magát és tudja mi kell neki, legyen, legfeljebb a saját hibáiból tanul majd és nekem is könnyebb lesz, hogy nem kell azon túráztatnom magam, mit hogyan adjak át neki. Megoldja a többi edzőpartnerével. Lehunytam a szemem és nyeltem egyet, remélve, hogy a torkomba kúszó alattomos kis gombócot eltüntethetem így onnan. Nem nagyon akart tágítani, a mellkasomban lévő ridegség pedig valami még rosszabbá változott, mikor Ash elaludt, és hozzám dőlt. Fejemet az övére hajtottam, aludt, nem húzódhatott el, én meg igényeltem a közelségét a történtek ellenére is. Vagy épp amiatt. Azért indultunk el, hogy rendet tegyünk magunkban, ennek ellenére talán lejjebb vagyunk, mint induláskor.
Mikor a gép ereszkedni kezdett, csak akkor vettem el a fejemet Ashleyétől, mintha attól félnék, hogy lebukok, s csak utána kezdtem ébresztgetni. - Megérkeztünk - mondtam tömören, mikor kissé hunyorogva kinyitotta a szemét, s az álomtalan álom elhagyta tekintetét. Továbbra se volt rózsás kedvem, a farkasom is hűvös volt, bár ez az ő esetében megszokott, az már annyira nem, hogy hagyom átragadni ezt a... hangulatot. Miután a csomagjainkhoz jutottunk és elindultunk nyakunkba venni az újabb várost, enyhén szólva is meglepett, hogy Ash képes volt vigyorogva fordulni felém. Nekem ez még nem ment, ha ez tőle szívből jött, örültem, de ha csak egy maszk része, vagy valami buta elhatározásé, akkor csalódott voltam, hogy nem az igazat kapom. Én is helyre akartam hozni, hogyne akartam volna! De volt akikkel szemben a színészkedés nem ment, még akkor sem, ha tudtam, hogy egy mosoly mennyit lendítene a dolgokon. Nagyon nem állt rá a szám, s inkább meg se ránduljon a sarka, minthogy egy végtelenül hamis gesztust kapjon. - Nem? - kérdeztem vissza, s azt hiszem, ez még jobban meglepett, mint a mosoly. Ez volt az első alkalom, legalábbis mellettem, s ha nem is támadt hirtelenjében madárfogó kedvem, attól még valami megmozdult bennem. - Fura, pedig mellettem aludtál. A piercing és a lánc említésére a csuklójára pillantottam, a bőre sértetlen volt, még enyhe rózsaszín árnyalatot se lehetett rajta látni, pillantásom viszont hamar tovább vándorolt a bőr alá gyógyult szilánkokra, amik közül a nagyobbacskák erőlködés nélkül is észrevehetőek voltak. Kelletlenül elhúztam a szám. - Egy nem túl tömény ötvözet simán jöhet, de előtte szadiznám kicsit a kezed. Gondolom nem szeretnél szilánkokkal a kezedben nyaralni, de ha igen, nem erőltetem - vontam vállat, majd kicsin múlt, hogy az utcára lépve nem intettem le egy taxit, de még időben leesett a tantusz. Rettenetes hőség volt, főleg a messzi északhoz képest. Életemben nem jártam még ennyire délen, nem is értettem, hogy képesek itt emberi lények meg vérfarkasok élni! Hogy nem aszalódik itt mazsolává minden és mindenki? - Hú, basszus, nagyon remélem, hogy van klíma a szálláson! - dobtam le élből a dzsekim, a vállamra dobtam és meglebegtettem a pólóm elöl, remélve, hogy kicsit hűt. Esélytelen. Fekete volt. - Menjünk át oda - intettem fejemmel az út túloldalára, a járda mentén pálmafák sorakoztak, a nap pedig pont olyan szögben sütött, hogy a házak hűs árnyékot vetettek. Ha minden gond nélkül átértünk, előkotortam a táskám oldalzsebéből a még jóval korábban vett várostérképet. Ja, ide sokkal jobban felkészültem, mert ennek az útnak lehetett nyoma, Kanadának nem. - Én meg azt hiszem, most bánom, hogy nem vagyok skót, hozhattam volna kiltet. Még mindig nem ment a mosolygás, s ezt most arra fogtam, hogy rettenetesen böngésztem a térképet, ám fél perc se kellett és felnyögtem. - Keressünk valami jeges cuccot áruló bodegát vagy akármit, mert itt pusztulok! - Fagyit, jéghideg koktélt, vagy egy mélyhűtött ásványvizet akartam, méghozzá haladéktalanul. - Hogy állsz pár gombóc fagyihoz? - pillantottam rá, felhagyva egy időre a környék pásztázásával.
*Minden csak egy játék, amit az alakít, hogy miként is tálaljuk azt, ami előttünk van vagy épp most hagyunk magunk mögött. Szerettem volna elhinni, hogy Kanadában tudjuk hagyni s igyekeztem e szerint viselkedni. Azonban ez számomra nem ér meg annyit, hogy hazudjak... a vigyorom ott volt, és közel sem volt színlelés ahogy semmi máshoz nem is volt köze. Mindössze örültem annak, hogy végre úgy aludtam, hogy nem kellett arra felriadnom, hogy Darren szemei néznek velem farkasszemet és az orromba a szüleim halálának bűze kúszik. Gyűlöltem, ahogy azt is, hogy ilyenkor rendszerint azzal kellett foglalkoznom, hogy ne váltsak alakot. Eleinte nem ment, de egy farkas nem háziállat... ezt mi sem mutatja jobban, hogy egyszer az ablakon keresztül távoztam a házból, mert nem bírtam kinyitni, aztán meg az ajtót is vittem magammal. Egyszer, egyetlen egyszer volt az, hogy nem kellett ezzel foglalkoznom. De lássuk be, hogy nem fogok mindennap Sammie mellett aludni, akkor sem, ha ez volna az egyetlen megoldás. * - Tudom. Pont ezért említem, hogy nem volt. * Bólintottam a szavaira. Igazából nem tudtam, hogy mit mondjak, de a vigyorom mosollyá szelídült. Igazából ha most hosszas eszme futtatást várt arról, hogy miért nincs... hát azt várhatja, mert nem tudok ilyennel szolgálni. S most mondanám, hogy érezheti, hogy én is furcsállom és tanácstalan vagyok. De azt a jeges valamit még mindig éreztem, nem tudom, hogy mennyire tud mögé hatolni vagy akarja-e egyáltalán lebontani elemeire és megnézni ami alatta lappang. A válaszára azonban akaratlan is felvontam a szemöldököm és a mosolyom a múlté volt, ahogy... mindegyis.* - Én is kitudom szedni, legfeljebb tovább tart és jobban fáj. De hát... legfeljebb megtanulom, hogy legközelebb húzzak kesztyűt no meg, legalább gyógyulok. * Azt azért mégsem mondhattam, hogy regenerálódok és fejlődik az is. De ahogy a másik, úgy magam is megvontam a vállam. Nem kényszer ám szadizni, ha nagyon kell megszadizom én magam. Eggyel több vagy kevesebb vágást ejtek magamon már mindegy. Eddig sem rettentem vissza attól, hogyha lazának tekintettem egy-egy órát, akkor unaloműzésképp kicsit magam vagdossam, hogy meglegyen a normális napi szint. Bizonyára nem most fogom elkezdeni, de ki tudja... azt azonban én, hogy tény, hogy könnyebb lett volna ha a másik csinálja. Bizonyára rutinosabb és különben is jobban bízok az Ő kezében mint a sajátomban. A melegre én a szemüvegem vettem fel, azt is csak azért, hogy a nap ne bántsa a szemem. Persze melegem volt, de nem fogok útközben vetkőzni. Majd átöltöztök, addig meg kibírom. HA meg nem, nos akkor is kell és kész. Darren szavaira megingattam a fejem.* - Biztos lesz... de vedd le azt is. * Vontam meg a vállaim, azonban némi játékosság volt a hangomban. Bizonyára sokan örülnének neki, ha itt félmeztelen rohangálna. De követtem a túloldalra... csakhogy azért nem ment simán. Sérült kezemmel ösztönösen markoltam Darren felkarjára miközben mentünk. Féltem, bár ebből sem tudom, hogy mennyit érezhetett, de még ha nem is akkor is a jelekből tudhatta. Ennyire ismer. De ha csak nem rángatózott, hogy minél távolabb legyen tőlem - amit kétlek - akkor bár hezitáló volt minden lépésem és egy-egy autó hangjára összerezzentem, de átértünk anélkül, hogy világgá szaladtam volna. Basszus... szerencse, hogy a parton nincsenek autók. A térképre majdnem elnevettem magam...* - Menni fog, vagy segítsek? Kilt? * Fűztem is tovább a dolgot az ismeretlen szót hallva. Nem tudom miről beszélt a másik, de hát én sem tudhatok mindent. De az első kérdésem természetesen arra irányult, hogy megbirkózik-e a térképpel vagy bevessem zseniális szőkeségem. Hmm... talán nagy segítség lennék abban, hogy elirányítsam egy másik országba esetleg még univerzumba is. Nah de az újabb nyöszörgésre már a szemeim forgattam némiképp vidáman.* - Hallod... többet nyöszörögsz mint egy fürdős betonpillangó. Te az én apám vagy... tessék emelt fővel viselni a kánikulát egy hang nélkül vagy dobd le a rongyokat. * Kacsintottam rá. Jó, csak a fele volt vicc dehogy melyik... azt rá bíztam. Mindenesetre körbe néztem, hogy mi merre... Pár utcával odébb villogott valami tábla...* - Ha mázlink van, akkor az nem egy kocsmát hirdet... bár hideg és jeges ott is van. * Vontam meg a vállaim. De ha étterem az is jó, bár azt hiszem az éttermekből egy időre elég volt mindkettőnknek. De nem láttam odáig, normális emberi szemmel még csak fel sem tűnt volna, hogy az ott villog szóval elég messze volt.* - Nah gyere Te betonpillangó... * Intettem a fejemmel, hogy irány surány keresni akkor.* - A fagyi jó... pláne, gumicukorral. De egy whiskyvel is beérem jéggel... vagy jégkásával. * Háh... tényleg nagyon igyekeztem a hangulatot kicsit feljebb tornázni. Nem kell vigyorogni, nem kell egyből kibújni örömünkben de attól még szívathatjuk a másikat vagy szívhatjuk egymás vérét. S Darren pontosan tudta, hogy nem jött be az alkohol. Butaságra késztet és apropó butaság... * - Tudom, hogy teszel rá magasról de azt szeretném, hogy Tőlem tudd meg és ne mástól. Szóval belógtam a vidámparkba és ittam. Az alkohol meg öl, butít és nyomorba dönt. Nos, az agysejtjeim megölte, így lebutított egy hülye tini szintjére és megcsókoltam Sammiet. De hidd el, elég nyomorultul éreztem magam másnap. Szóval ez a közmondás teljesen helytálló. Te mit gondolsz? * Hűűű... cseles. Na így kell a lényeget belefűzni egy olyan dologba, ami igazából csak egy általános eszme futtatás. S egy közmondás kivesézése. Hát... tanulok, fogalmazni.*
Egy biccentéssel nyugtáztam az álmos dolgot, illetve annak nem-létét. Nem kezdtem tapsikolni örömömben, holott máskor valószínűleg egy terebélyes vigyort kapott volna, most egy szürke nyugtázást. Arra, hogy ő is ki tudja szedni a szilánkokat csak enyhén felvontam a szemöldököm. - Megint nem azt vitatom, hogy képes vagy-e valamire - megráztam a fejem -, de oké, majd megcsinálod magadnak. - Ég óvjon, hogy erőltetni próbáljam. Bedurciztam? Nem, azt a gyerekek szoktak és az elkényeztetettek apró semmiségekért. Emellett én képtelen voltam csak úgy magam mögött hagyni a dolgokat, nem ment, ez sose vált erősségemmé. - Nem fogok érkezés után mindent megmutatni, előbb elégítsen ki a város, aztán én is azt. Ezt persze nem lehetett komolyan venni, de szinte élettel volt a hangom, minden elevenséget mellőzött annak ellenére is, hogy Ash szemmel láthatóan igyekezett a hangulaton javítani, de úgy, hogy közben ő is egy jégtömbbel vetekedett, nehéz volt. Ki fog bukni belőlem, ebben biztos voltam, éreztem, hogy feszített belülről, csak nem tudtam, hogy milyen formában és melyik pillanatban. Ha az utca kellős közepén, akkor se zavartattam volna magam, megállok és kifakadok, ha olyanom van. Nem volt. Ashley érintésére viszont egy tized másodpercre megfeszültem, valamiért nem számítottam rá, hogy ébren is fizikai kontaktusba kerülünk. A farkasom kötelességtudón csillapította kölykét, de a ridegség nem apadt bennünk, a feszültség viszont enyhén vibrált, mint valami alattomos vihar, ami arra várt, hogy kitörhessen. Rajtam állt, hogy féken tudom-e tartani. Rajtam és Ashleyn. - Megoldom - fordítottam egyet a térképen immár a túloldalon, s abból fel se pillantva magyaráztam. - A kilt a skótszoknya, egyszer volt hozzá szerencsém. Tényleg nem hordanak alatta semmit... - Majdnem be is fagyott a seggem, mikor azt kellett húznom! Asszem akkor már inkább a harisnya. Megvolt a viharpont! "Te az én apám vagy..." Ránéztem, a farkasom ott ólálkodott tekintem durva felszíne alatt, én a lányomat ő a kölykét méregette, a megbántottságunk, sértettségünk tisztán érezhető volt, megtöltötte energiáinkat, keserűvé tette a belőlünk áradó fagyos aurát, a mellkasomat viszont ezzel párhuzamosan mintha satuba szorították volna. Nem értem hozzá, nem ragadtam meg a felkarját, hogy szinte roppanásig szorítsam, tettleg semmit sem műveltem ellene, vele, csak hagytam, hogy érezze, mit tett velem abban az étteremben, azzal a stílussal, azokkal a szavakkal. Belém döfött egy tőrt, jó mélyen és én nem tudtam úgy tenni, mintha ott se lenne, nem tudtam róla megfeledkezni, vagy abban az étteremben hagyni. - Kár, hogy ez az étteremben valahogy a végére elfelejtődött. Sok mindent képes vagyok emelt fővel és egy büdös szó nélkül elviselni, Ashley, félretenni, nem foglalkozni dolgokkal, egyszerűen továbblépni. - Nem kiabáltam, nem suttogtam, normál hangerővel beszéltem, ugyanolyan érzelemmentes hangon. Az energiáim beszédesebbek voltak. - Afölött viszont, ahogy ott beszéltél velem és amiket a fejemhez vágtál, nem. Meg akartam veled értetni, hogy a bosszú nem feltétlen lendít túl, hogy a gyilkosság nem olyan dolog, ami ilyen fiatalon, összezavartan megoldás. Nem lebeszélni akartalak mindenáron, csak azt, hogy értsd, lásd, mekkora kárt tehetsz magadban. És igen, ezt most kellett. Haragudhatsz érte, tarthatsz ígéretszegőnek, csalódhatsz és lenézhetsz, szíved joga. Az viszont az én jogom, hogy minden erőmmel igyekezek megakadályozni, hogy a lányom a Naturalak völgyben végezze. Ismerheted jobban magadat, mint én téged, ezt nem vitatom, de kettőnk közül én vagyok régebb óta a világon és én vagyok a Teremtő. Nem akarok neked rosszat, mikor azt kérem, hogy lassíts, hogy ne hajtsd magad annyira, vagy arra próbálok rávilágítani, mekkora trauma egy gyilkosság. - A térkép már eléggé összegyűrődött a kezemben, de ez fel se tűnt. - Tudod hány darabban lennél most, ha nem én lennék az apád? - kérdeztem végül de már csendesen, s néztem a szemébe némán, Quebec bélyegével magamon. Nem tudtam egy harmatgyenge mosolyt sem kipréselni magamból, fájt a mellkasom és valahol nagyon mélyen féltem, majdnem úgy, mint mikor Jameshez mentem bocsánatot kérni, itt viszont ilyesmiről szó se volt. A vihar pedig megérkezett és teljes erőből dúlt bennem, óriás káoszt teremtve az érzelmeim és a gondolataim között ezzel a csöpp lánnyal kapcsolatban.
*Nem tudom, hogy már megint mi rosszat mondtam. De hát jah, beszéltem lehet, hogy ez a probléma, de az ajkaimon bujkáló mosoly eltünt, ahogy meredten néztem Darren szemeit. Láttam, hogy ott van a farkasa... de nem éreztem. Mintha... elbarikádoztam volna magam. Azon a rideg akármin nem szivárgott át semmi, mégis felállt a karomon a szőr, amit meg is dörzsöltem. De tudni akartam, kiakartam kerülni ezt a valamit ami bennem volt és gátat szabott. De vagy sikerült, vagy Darren erős energiái perzselték meg itt-ott, hogy körbeöleljen és elemésszen. Csendesen hallgattam a szavait s állkapcsom megfeszült ahogy összeszorítottam a fogaim. De megvártam, míg végez. Nem vágtam közbe... Hogyan reagáljak erre úgy, hogy betartsam amit a repülőn leforgattam? Sehogy... nem tudom melyik a rosszabb, ha fejet hajtok és minden körítést mellékelve közlöm, hogy így van és tévedtem vagyha... * - Fiatal vagyok és zavart... az utóbbi egy hónapban Darren. Az előtte való négyben egy csöppnyi kétségem sem volt ilyen téren. Fiatal vagyok és leszek is még minimum egy év századik. Fiatal vagyok, mert az a rohadék elvette azt, ami normálissá tett, a szüleim és az álmaim is odébb küldte egy pár évtizeddel. - Hangom inkább volt fojtott, mint sem dühös vagy neheztelő. A gombóc minden szavammal csak gyűlt a torkomban de tekintetem továbbra is csak Darrenébe nézett, ugyan olyan határozottan mint eddig. - Egyetlen percig sem reméltem, hogy túl lendít rajta teljesen, egyetlen árva szóval sem ígértem, hogy utána jobban leszek, ahogy azt sem, hogy nem. Ezt még én sem tudhatom. De tudnom kellett volna Darren... tudnom, hogy mit vállt ki ha látom, hogy akkor is ugyan ezt érezném-e, ha a név és szagminta kapna egy arcot is. Lehet, hogy csak kárt hagyott volna... de ÉN, én megnyugszom akár így, akár úgy lett volna. Tudnom kellett volna, hogyha már nincs Reed... akkor is képes vagyok-e együtt élni ezzel, akkor is meg-e marad a motivációm. De elvetted Darren... Hogyan? - túrtam a hajamba szinte kétségbe esetten és most először hunyta le a szemeim és lenyeltem egy nagyot, miközben a könnyem végig perget az arcomon. De aztán csak újra kinyitottam, különben megfulladok... egyre nagyobb ez a valami. - Hogyan menjek úgy haza, hogy nem tudom miért teszem amit? Hajtson évekig, évtizedekig a bosszúm... tanuljak azért, hogy egyszer magam jöhessek ide vissza? Utána, ha csak ez van bennem, akkor mi maradna utána? Most Darren, most akartam kiirtani a kétségeket magamból, hogyha haza megyek a tudattal, hogy már nem valaki után terepek képes volnék-e magamért... értetek folytatni ugyan azt az utat, amit kitűztem. Szeretlek, ezt Te is tudod... de képes vagy kijelenteni, hogy engem nem csak Reed motivál? Képes vagy kijelenteni, nyugodt szívvel azt, hogy; Ha Reed nem volna, akkor is ezt az utat követném? - Érdekelt a válasz, különben nem kérdeztem volna. De ha már belelendültem folytatom. - Soha, soha nem kérdőjeleztem meg azt, hogy csak jót akarsz a kölyködnek. Csak azt, hogy nekem mint embernek nem tudod, hogy mi a "jó". Megosztottad az emléked... de egyszer, egyetlen egyszer Darren megkérdezted, hogy én mit éreztem akkor mikor Steve közölte, hogy mit tettem a bisztróban? Könnyen dobálózol úgy, hogy nem tudom rendesen viszonozni. Bántam, sajnáltam a fiút... de erősebb volt az, hogy nem emlékszem rá. Ez zavart a legjobban és ha rá gondolok, vagy kimegyek a temetőbe zavar mai napig. Hogy nem tudom, hogy a tamagocsim mit érzett. Hogy gőzöm sincs arról, hogy ez normális vagy sem. Sosem azon van vagy volt a hangsúly, hogy Te vagy bárki más képesnek érez-e bármire. Hanem azon, hogy én magam képes vagyok-e hinni magamban. Ha én nem hiszek abban, hogy képes vagyok rá - legyen szó bármiről -, ti sem fogjátok. Még én is tudom, hogy a kételyek csak hibákat szülnek. Minél jobban túl van gondolva valami, annál több hiba lehetőség van. Ehhez nem kellett annyit élni mint Ti, hogy tudjam ahogy ahhoz sem, hogy észrevegyem egy korombeli szava mit sem ér. S ide tartozik az is, hogy Én is tudom, hogyha nem Te találsz meg, akkor már ébredésem utáni pár napban követtem volna a szüleim és akkor mázlim lett volna, hogy nem helyben végeztek velem az orvosiban. De igazad van. Te vagy az idősebb, a Te véred, a Tiéd. Te teremtetted Darren Rhys Northlake, te rendelkezel vele s általa velem. Hisz mint Teremtő, a bűne és szégyene ugyan úgy a Tiéd is. * Hajtottam le a fejem és azt hiszem, hogy ötvöztem a két lehetőséget. Elmondtam amit akartam, nyugodtan, nem kiabálva és remélhetőleg érthetőbben is. Legalább reméltem, hogy megérti, hogy miért akartam annyira, így, hogy már minden apróságot elé tártam. Így talán azt is észreveszi, hogy értem Én, hogy mit mond csakhogy azzal ugyanott vagyok... a szakadék szélén és csak várom, hogy melyik fuvallat lesz az, amely letaszít a mélyére. De talán saját magam taszítottam oda, az utolsó három mondatommal és meghajtott fejemmel. Bocsánatot továbbra sem kértem a korábbi szavaimért. De mégis... Ő a Teremtőm tehát ez a minimum. S szerintem ezzel mindent elmondtam. Nem lesz több Reed, nem lesz több gondja... elmegyek akta kukacnak vagyis egyenlőre szoba kukacnak és jobb lesz. Valamivel, valakinek biztosan. De komolyan gondoltam, még akkor is ha sajgott a lelkem... majd elmúlik. De addig míg Ő vagy a farkasa halvány jelét sem mutatta az elfogadásnak így maradtam. Persze farkasként könnyebb lett volna, de csak nem váltunk alakot Hawanna utcáin így maradt ezt, kénytelen ennyivel beérni. Bár ha ez kell ahhoz, hogy továbbra se hagyjon el... hát utánam a vízözön, a pláza közepén is alakot váltok. De ennél és a szeretettemnél többel nem szolgálhatok. Tehát lényegében semmivel. Ha az elismerésem, behódolásom ennyire nyilvánvaló formája sem elég neki, akkor jobban járunk mindannyian, ha maga visz el a völgybe. *
Elvette tőle azt, ami normálissá tette... Ez tulajdonképpen a balesetből átváltoztatott, vagy felkészítés nélkül beharapott kölykök sajátos átka, van aki hamarabb, van aki jóval később szabadul meg tőle. Elfogadni, tényleg igazán magukhoz ölelni azt, amivé lettek, olyan természetességgel kezelni, mint korábbi emberi létüket. Ő végighallgatott, cserébe ugyanezt én is megtettem. Komolyan szerettem volna az ő részét és érteni, hogy tudjam honnan közelítsek, akármi lesz is a vége, ezt itt és most a forró járda közepén tisztázni akartam, még ha szét is aszalódunk közben. - Tark akartál lenni, nem? Miért? Kérdeznem kellett, hallani akartam a választ, mert bár nekem is volt rá két opcióm, tudni szerettem volna, hogy nála melyik él, melyik dominál. Vagy ezt már el is felejtette? Nem hinném, nem buta, a válaszán viszont sok múlhat - elsősorban a következő kérdésem majd. - Ash, a kettő egy. Ő benned él, a részed, nem külön tartozék, amit lecsatolhatsz, még ha nem is hasonlítotok igazán egymásra. Én se az enyémre, mégis érzem, hogy ő is én vagyok... a csúnyábbik Darren, ha úgy tetszik. Azt az esetet meg azért nem firtattam, mert ez az, amiről vagy beszélsz magadtól, és kérdezel, hogy mi van ilyenkor, vagy... vagy nem. Valahogy nem látom magam előtt, ahogy odamegyek és megkérdezem, hogy egyébként milyen érzés nem emlékezni életed első gyilkosságára. - Megráztam a fejem. - Az az este egy káosz volt és nem csak neked. Reméltem, ha nem hozom fel, akkor könnyebben túllépsz rajta, és ha nagyon marcangol belülről, akkor jössz és kérdés nélkül is beszélsz róla. A kétségei... Nagy levegőt vettem, a táskámat pedig letettem magam mellé, mert ez nem két perc lesz, nekem pedig be fog állni a karom. - Mi a legnagyobb kétséged? Miben vagy a leginkább bizonytalan? Aztán jött az "amit főztem, egyem meg" zárás, és a behódolás. Továbbra sem mutattam különösebb érzelmet, semleges maradtam, bár belül korántsem volt ennyire csendes a helyzet, de a farkasom az sok mindent képes maga mögé utasítani, ez most sem volt másképp. Kicsit úgy méregette Ash-t, mintha most először találkozna a lányával, vagy egyáltalán kölyökkel. - Na-na! A te bűnöd nem az enyém, az én bűnömnek "csak" a következménye lehet a tiéd. Mindketten másban hibáztunk, a közös kapcsaink okán fonódnak össze ezek is. - A fülbevalómat piszkálva néztem Ashleyt. - Én túl elnéző és beleegyező vagyok, te túl sokat akarsz rettenetesen rövid idő alatt. Tudod mi történik azzal, aki minél gyorsabban akar célt érni? Kisodródik az egyik kanyarban és meghal a cél előtt. És ne hajlong, nem a büszkeségembe gázoltál bele, hanem megbántottál, ezzel nem segítesz. Mit mondjak, tényleg nehezen felejtek, ez jelenleg szörnyű, de ez van. Látom rajta, hogy neki se ez élete fénypontja, látom a könnyeket csillogni az arcán, de most nem nyúlok oda, hogy letöröljem őket. Kegyetlen vagyok? Annak tűnhetek, de nem véletlenül kérdezek és mondom, amit, mindebben pedig továbbra sem lelem örömöm - sem az ő, sem a magam szenvedésében.
*Kérdése meglepett, ahogy az is, hogy megkérdezte. Ritkán, tényleg ritkán tették fel ezt a kérdést és korábban vidáman, gondolkodás nélkül csiripeltem a választ, még ha az zord is volt. Most azonban csak szóra nyíltak ajkaim, de be is csuktam és csak néztem. Mit mondjak erre? Legszívesebben azt, hogy magam sem tudom már. Mert ez nem igaz... most, most nem tudom. De akkor tudtam és kérdése múlt idejű. Kiszáradt ajkaim megnyaltam és halkan kezdtem el beszélni.* - Mert ezt ismerem, mert ezt tanultam, mióta az eszemet tudom. Harcolni. Mindenkivel és önmagammal is, hogy olykor folytassam és elérhessem azt amit akarok. Hogy ne csak legyek és tengődjek a semmiben. Mert ez az, ami boldoggá tesz még akkor is, ha tudom, hogy nem egy mezőn fogok lepkéket kergetni és virágot szedni. Hanem minden egyes alkalommal úgy neki indulni, hogy nem biztos, hogy haza érek. Hogyha minden egyes nap azzal a tudattal kelek és fekszek, hogy talán ez az utolsó. Harcolni azért, ami fontos számomra. Ezért Darren, ezért akartam Tark lenni. De hogyan folytassam, ha nem vagyok jó így? Ha nem tudtok ilyennek elfogadni és minden egyes leckével valaki mássá akartok tenni? Hogyan érezzem azt, hogy az enyém a falka ha egy kezemen megtudom számolni, hogy ki az, aki így fogadott el/be? S ha nem érzem az enyémnek, hogyan folytassam? Persze tudom, addig sok idő van mire ez kiforrja magát. De ha nem érzem az enyémnek, fontosnak akkor a motiváció elvész és félvállra kerül az egész. S ha az idő alatt kiforgattok? Ha valaki mást csináltok belőlem? Akkor mi maradok? Csak egy katona, aki tökéletesen be van idomítva. Ha ez az ára Darren... akkor... akkor inkább hagyom és elmegyek gyerekpesztrának, de legalább azzal a tudattal, hogy megmaradtam annak aki vagyok. * Éles váltás volna lássuk be. Nem véletlen ilyen szélsőséges példát hoztam és lehetett hallani a hangsúlyomban, hogy a gyerekpesztra alatt nem az Innarkokat értem, hanem a mezei bébicsőszöket. Nem, a motivációmban inogtam meg, hanem abban, hogy képes volnék-e rá. Persze, észre vettem én, hogy valaki másnak kell lennem, hogy eltudjanak fogadni vagyis nem az elfogadáson volt a hangsúly, hanem azon, hogy megmaradjak. Mások az elvárásaik, a szabályaik... olyanok amik kiforgatnak. Eddig nem érdekelt, mert Reed miatt muszáj volt folytatnom. De így, hogy nincs... képes volnék így is szemet hunyni ezek felett és folytatni?* - Hát persze, hogy egy... csak a bosszantó, idegesítő és leginkább aggodalomra adó ok az Darren, hogy mégis az a felem a jámborabb. Ez fordítva volna normális... neki kéne a vadnak, ösztön lénynek lennie és nem nekem. Nem nekem kéne megerőszakolnom ahhoz, hogy ugyan kapj már a fejedhez és vedd észre, hogy védekezni kéne és nem játszani. Hanem nekem kéne visszafognom, hogy ne pusztítson. Érted már? Előhívja a vér de csak ennyi hatása van... minimális életösztöne sincs. S míg nem tudom teljes mértékben irányítani addig... addig megvagyok lőve vele, még akkor is ha Ő is én vagyok. * Nem tudtam ennél jobban elmagyarázni, hogy konkrétan mi bajom van. Zavart az, hogy én emberi fejjel gondolkodva agresszívebb vagyok mint állatként. S ez csakis arra ad okot, hogy kételkedjek abban, hogy miért is van. Mert jelenleg csak hátráltat a folyamatos léha viselkedésével. S többek között arról nem is beszélve, hogy emberi felem így kegyetlennek láttam. Olyannak amit eddig sosem fedeztem fel. S ezzel választ adtam arra is, hogy miért nem mentem. Nem akartam, hogy ilyennek lásson amilyennek én láttam magam. Alex szavai csengtek a fülemben, hogy megmutatja a kis dög azt, ami én vagyok. De ha igaza van... ha tényleg ilyen... mihaszna vagyok, akkor semmi keresni valóm ott, ahova tartok mert az első hangosabb mondatra behúzom a fülem farkam és kihátrálok. De továbbra is nyugodt voltam ahogy a hangom is, mintha csak a tegnapi ebédet beszélnénk épp. De energiáim elárultak, ahogy mindig... hevesen keringtek és a tengerre emlékeztettek vihar idején. Hullámaira melyek vad haraggal ostromolják a partot és mégis a maguk lágyságával húznak a mélybe mindent melyet elérnek. Jelenleg engem húzott... kezdtem azt érezni, hogy a saját haragom emészt el. * - Kétségek... azok mindenben vannak Darren. De folyamatosan szembesülök azzal, hogy nem jó amit teszek vagy amit mondok és már nem tudom, hogy mit kéne mondanom, tennem, csinálnom vagy épp viselkednem. Innen fakad minden más, hogy minden mozzanatomban kételkedek, hogy helyes-e. Egyszerűen nem tudok úgy, olyan elvárásokkal önként élni amit elém raktok. Egyik ötök ezt várja el, a másik azt egy harmadik megint mást... darabokra szedtek. Néha... néha már azt érzem, hogy a fejem tetejére állhatok, akkor sem lesz jó. Azért kerestem több oktatót, hogy a technikákban tudjak többet és nem azért, hogy a lelkemmel foglalkozzanak és azt kapják darabokra. Olen az egyetlen aki tesz rá magasról és azzal foglalkozik amiben a segítségét kértem és láss csodát haladok is és nem csak hanyatlok. Ha elcseszem megmutatja még egyszer, ha nem figyelek sajátos stílusával eléri, hogy rá figyeljek és ezzel a feladatra. Ha érzi, hogy lelkileg nem vagyok rendben mikor érkezem akkor is csak azzal foglalkozik, hogy a fegyverhasználatban haladjunk még akkor is, ha közben beszól vagy csipkelődik. Köze sincs a mentorkodáshoz mégsem foglalkozik azzal, hogy miért nem aludtam az éjszaka, miért nézek ki úgy, mint akit félholtra vertek vagy épp vagyok felszabdalva. De nem is bizonytalanít el, pedig megmondja ha valamit szarul csinálok. Egyszer sem kérdezte meg, hogy miért... mert bár kedvelem, de nem a játszópajtim, hanem az oktatóm. Másnak akkor mért kell ízekre szednie? * Tettem fel a kérdést ami már szintén egy jó idelye foglalkoztatott. Ha fizikálisan kapnának szét, nem érdekel... abból is tanulok és volt is rá példa. Harci edzéseken elengedhetetlen, de a lelkemet hagyják már békén ahogy azt is, hogy mit miért teszek addig amíg megteszem és maximálisan teljesítek, legalábbis magamhoz mérten. A farkasom eddig is apja kedvére tett, szóval a szavaim rá voltak a leghatástalanabbak. Ő a maga természetességével közelítette meg atyját annak ellenére, ahogy méregette. Mintha csak azt akarná jelezni, hogy azért mert a gazda test egy barom, Ő ugyan az maradt aki volt. Szelíd, tisztelet tudó és játékos. Nah ezért utáltam a leginkább... kezdtem azt érezni, hogy én vagyok a hülye. Bár jahm, az vagyok. Hagynom kéne az egészet a fenébe, de egyszerűen nem megy. Én is szeretem Darrent, ezt soha senki nem kérdőjelezheti meg. De ugyan akkor azt is akartam, hogy megértsen. Nem azt, hogy viszont szeressen csak azt, hogy megértse, hogy mi a bajom. S bár lehet, hogy korábban kellett volna mennem, de... próbáltam ezeket leküzdeni magam, így most egyszerre jött. Életemben nem beszéltem ennyit egyszerre mint most neki. De mégis... visszautasít. Kezeim ökölbe szorultak magam mellett, a benne lévő üvegszilánk ismét felhasította a bőröm amire rátett még egy lapáttal az is, hogy a karmaim megnyúlva mélyedtek a tenyerembe áthatolva a puha húst, izmot és végig karcolták a csontom. Vicces, hogy saját magamnak okozok sérülést. De a legjobb az egészben, hogy a fájdalom mely végig cikázott a testemen segített ahhoz, hogy ne kezdjek el őrjöngeni. Egyszerűen megnyugtatott a vérem fémes szaga. S már nem akartam tombolni, ölni csakhogy jobb legyen, csakhogy magam mögött hagyjam és ha csak arra az időre is, de feledjem a visszautasítást. Egyszerre irtóztam ettől és vágytam rá. Amire csak rá tett egy lapáttal, hogy a kis bolhásból semmi nem jött négyünk közül Ő volt a legnyugodtabb aki még most is játékra hívná az apját. Vagy ez nála ebben merül ki? Akkor mért nem érzem felőle, miért érzem azt, hogy ez... ez a kényszer érzet belőlem fakad? Hogy én, én aki soha nem akart senkinek sem ártani most mégis menne és életeket venne. Én, aki soha nem voltam önző, saját magam megnyugtatására ontanék vért és adnám ki a dühöm. Hogy a vér, mely az ujjaim alól szivárgott ki, ne a sajátom legyen. Ha Darren figyelt, akkor pontosan érezhette ezt az egészet. Emberi kétségbeesésem, vágyam, a lezajlott folyamatot bennem és azt, hogy mind ezek ellenére a farkasom nem reagált semmit. Az ég világon semmit. Tévedtem... nem csak darabokra akarnak szedni, hanem darabokra is szedtek. Vággyal tölt el a gyilkolás lehetősége és a farkasom éhségem sehol nincs. Megnyugtat a fájdalom és mivel nincs más, így saját magamnak okozom, anélkül, hogy akartam volna. Egyáltalán nem vártam, hogy Darren majd most jól megvigasztal és magához húzva letörli a könnyeim mint korábban, és azt mondja, hogy semmi baj. Éreztem, hogy van s tekintetem ijedten kaptam Darrenre. Ezek a felfedezések nekem is újak voltak. De... * - Oké. Nem tudom mit vársz Darren... de maximum a stílus miatt kérhetem a bocsánatod. Mint mondtam, tudom, hogy nem akarsz rosszat és megértem, hogy mire próbáltál rávilágítani. De azt nem tudom mondani, hogy egyetértek veled akármennyire is szeretném, hogy ezt az egészet magunk mögött hagyjuk. Ha megtenném hazudnék, s inkább gyűlölj azért, mert őszinte voltam, minthogy ennyire tartsam a kapcsolatunkat, hogy hazugságokkal próbálom megoldani. Tényleg sajnálom a szóhasználatokat és maga a hangsúlyomat. * Kedvem lett volna megölelni a másikat, de csak mégjobban összeszorítottam az öklöm, hogy a fájdalom emlékeztessen arra, hogy maradok ahol vagyok. Nem egy öleléssel akartam elintézni, enélkül is tudja, hogy szeretem és érzi, hogy tényleg sajnálom. De nem azt, hogy elmondtam, hanem azt, ahogyan. Lehet, hogy nem elég... de nem fogok hazudni még csak meg sem próbálom. S nem azért mert megérzi, hanem mert én mint gyerek is többre tartottam mind a másik és mind saját magam. A korábbi folyamatra mely végbe ment bennem nem kérdeztem rá. Féltem a választól... talán említi ha lényeges, de talán nem fontos. *
- Megszokásból lennél harcos - summáztam, talán kissé nyersen. - Az izgalomért és a kihívásért... Ez hamar kifulladhat így. Nem akarok idomított katonát faragni vagy faragtatni belőled, de mind emberként, mint farkasként fiatal vagy még, tizenhét éves, alapból sem egyszerű időszak, pláne a plusz tartozékkal! De ez nem feltétlenül baj. A bizonytalanság, a kétkedés még csak útkeresés, nem kell már most bebetonoznod magad, rengeteg dolog lehet hatással rád. A mi életünk hosszú, sose tudhatjuk, mikor jön valami, ami gyökeresen megváltoztat minket, ettől viszont nem kell félned. Mind változunk, magunkba szívunk dolgokat, elfogadunk vagy épp elutasítunk nézőpontokat, már egy találkozással is változunk. Képtelenség ezt teljesen kordában tartani, de ha biztosan tudod, hogy milyen nem akarsz lenni, az már siker. Nem hoztam fel a saját példám, úgyis tudta már, hogy mitől féltem a legjobban magammal kapcsolatban: olyanná válok, mint Kirill. - Tudod... egy külső tényező rengeteget segíthet. Ahhoz kell kötnöd valamit, érzést, vágyat, valamit, ami csak a tiéd, amit akkor sem vehetnek el, ha a világ atomjaira szakad, amiben mindig ugyanaz lehetsz. Ha találsz egy ilyen pontot, ha megvan az a valami, ami benned a legerősebben él, akkor nem tévedhetsz el, mert van mihez nyúlnod, amikor látszólag darabokban vagy. - Kissé felhúztam a vállam, s halványan, örömtelenül elhúztam féloldalasan a szám. - Nekem ilyen a védelmezés, a megóvás. A családomat, a falkát, a szeretteimet. Ez sose változik, a személyek cserélődhetnek, de a vágy, a késztetés állandó. Én a második helyen vagyok mindig magamnál, mindent ennek áldozok be és ezért semmi sem nagy ár. Mikor meginogtam, ez akkor is ugyanúgy megvolt. A farkasa leírására csak oldalra biccentettem a fejem. - Én szóltam előre, a mi bundásaink ilyenek, nem sok minden tudja izgatni őket. Én is előbb unok el egy harcot a hatására, minthogy felcsigázzon a dolog, kivétel, ha azt a védelmező-ösztönt piszkálják fel. Vagy a gőgjét. Nem léha vagy lusta, csak alattomos, a tiéd meg pici még. Játékos, amilyen a legtöbb kölyök. Ha igába akarod hajtani, ahhoz kell egy olyan origó, ami mindkettőtöké, amivel mindkét feled képes azonosulni, a magáénak mondani. Az enyémet irritálja, ha valamijét, valakijét bántják, megpróbálják elvenni, felháborítónak tartja, nem tűri, ahogyan én se. Különbözhet a két feled, a lényeg, hogy a döntő pillanatban teljes egész legyél, hogy a középpontod meglegyen, hogy egyensúlyban légy. Ez is kemény munka eredménye, Ash, és nem két nap. Azért örültem, hogy Alexet is bevetted a tanáraid közé, mert azt reméltem, hogy mellette megtanulsz lassítani. Szépen apránként tudsz csak itt előrébb jutni, türelemmel. Hagyd, hogy hasson rád a kislány, ne akard ennyire uralni, hidd el, ő is tudja, mi a jó, és nem csak neki, hanem neked is. Hátráltatásnak érzed, tudom, de olyan sok időd van, hidd el, semmiről se csúszol le, ha engeded, hogy lecsendesítsen néha. Tudom, hogy ez nehéz, anno én is utáltam. Azt hiszem, kezdett normalizálódni a hangulatom. Ó, a bőrömből továbbra sem ugrok ki, csakhogy nem véletlenül voltam Innark, imádtam kölykökkel foglalkozni, amire az utóbbi hetekben gyalázatosan kevés időm jutott, s most mintha egy mini-karácsonyt kaptam volna. Ez sokkal inkább volt az én világom, mint a vezetőség. - Ez a hátránya a sok oktatónak, mindenkinek más a rigolyája. Ezek között később jóval könnyebb lavírozni, most viszont lehet, hogy még korai volt. A farkasoddal se vagy megelégedve, így nem lehet rendesen más elvárásaival is foglalkozni, ezért olyan fontos, hogy meglegyen az egyensúly. Olen nem lelkizős, így nyilván nem fog leállni veled erről beszélni, Alexet valószínűleg saját magára is emlékezteted, s mivel nem akarja, hogy ugyanabba a csapdába ess, mint ő, ezért nyúz. Mindenkinek megvan a maga háttere, aminek megfelelően viselkedik veled is, van aki tesz a lélektanra, van aki jobban foglalkozik a farkassal való kapcsolattal, ez a sokféleség átka és áldása. Most épp az átkát éled. Jött a hódolás és az elutasításom... Mit mondhatnék, tényleg nem ezt vártam el. A hódolás a rangé, elismerem, hogy az is kell, de eddig sem úgy beszéltünk négyszemközt, mint Naturalak és Ikkuma, hanem mint Kölyök és Teremtő. Azzal, hogy ezt a gesztust megtette, mintha egy formális, hivatalost köntöst húzott volna az egészre, ami csak plusz egy réteg a jégre köztünk - jelen helyzetben. Még szép, hogy ebből nem kértem! Mindennek megvan a maga helye és ideje, s még mindig nem kért bocsánatot. A reakciója az elutasításra elég egyértelmű volt, kissé fel is szegtem az állam, s úgy néztem le az arcára ridegen, szinte már vártam, hogy valamilyen éles visszavágást kapok, így felkészültem rá, hogy akkor most fogjuk magunkat és szépen hazamegyünk. Tévedtem. A helyzet pedig nyugtalanító volt. Éreztem a vére szagát a tenyere felől, a farkasom is felkapta a fejét, csakhogy az övé nyugodt maradt, jelét sem mutatta agressziónak, ez a düh és gyilkos vágy Ashleyé volt. Most igazán sajnáltam, hogy a nyílt utcán voltunk, még egy félreeső kis sikátorban is többet tehettem volna, mint itt. Ash-t is váratlanul érte, éreztem rajta. - Erről beszéltem. Elnyomod, így már azt is te érzed, amit normális esetben neki kéne. - Felemeltem a kezem, ujjaim hegyét pedig finoman végighúztam homlokán, mintha csak pár kósza szőke tincset akarnék félretűrni, holott valójában a fizikai kontaktus miatt kellett. - Tegyünk kicsit rendet - mondtam halkan a szemem pedig egy pillanatra sárgán villant. A farkasom energiái felerősödtek, a mágiára kicsit is érzékeny emberek összerezzentek a közelben, de nem foglalkoztam velük, csak Ash szemét figyeltem, ami annyi mindent tükrözött, ami nem sokkal ezelőtt még üres volt. Felidéztem a kislányban a vadászat érzését, a hazai erdőket, az űzött vad félelmét, s hozzákapcsoltam a mostani vér illatát. A farkas az, ami vadászik, aminek kell a vér, nekünk kell a vér, együtt reagál mindkét fél, de a farkas kerül felülre, az ő ösztöne a hajtóerő. Ha jól csináltam, a farkasa megpróbált előjönni, ám a helyén tartottam. - Azért, mert valamiről őszintén elmondod a véleményed, nem foglak gyűlölni, ebben biztos lehetsz. Ezt a stílust viszont tényleg nem tűröm senkitől sem. - Jamie is felhúzott vele, bár őt se ezért vertem meg, hanem mert nekem ugrott. - A bocsánatkérés pedig elfogadva - bólintottam komolyan.
*Darren szavaira figyeltem most is, mint meg annyiszor korábban. S igen, most is elgondolkoztatott, de fájdalmasan konstatáltam, hogy megint csak a mondandóm eleje ért a tudatához, no meg a vége. A közepe valahogy kimaradt a repertoárból. Hmm... lehet tő mondatokban kéne beszélnem? De mindegy is, hisz most nem ezen volt a hangsúly.* - Azt tudom... de pontosan az vagyok Darren, amilyen nem akartam lenni. Farkas. De ezen kívűl csak azt tudom, hogy milyennek nem szabad lennem. Olyannak amilyen most vagyok. De majd az idő megoldja, addig is... hagyjuk ezt a Tarkosdit mert már nekem van elegem belőle, hogy semmi nem jó sem nekem, sem nektek. Beleuntam de leginkább bele fáradtam. Van még száz évem, majd lesz valahogy. * Minek tervezzek, minek legyek más? Csak ezt palántálják és szajkózzák ám legyen. Megtudok én ülni a hátsómon is, nem muszáj nekem állandóan menni és csinálni. Lehet engem is rugdosni, hogy mozduljak már meg, mint a legtöbb kölyköt. Jó, nyávogni nem fogok. De ebből akkor is elég volt, még ha ez sem fog tetszeni másoknak. Már tényleg nem akarok semmit, csakhogy hagyjanak békén. Figyeltem a következő szavaira is és csak fásultan, fáradtan de leginkább lemondóan túrtam szőke tincseim közé és az eget kémleltem, mintha onnan kiolvashatnám a választ.* - Gimnasztika...* Közöltem halkan, mintha tudott volna már róla, közben meg nem is. Ott mindegy mi vagyok, milyen vagyok de még az is, hogy milyen színű a hajam vagy mi a nevem. Versenyezni már nem versenyezhetek a farkasom miatt, de a mozdulatok ugyan azok. Ámbár nem hiszem, hogy erre gondolt Darren. Vagy igen? Tudja már a franc, az a csoda, hogy azt tudom, hogy ki vagyok. De azt igen, hogy esetemben nem volna elég a védelmezés, pláne ezekkel a tudatokkal a fejemben, hogy hiába van meg. Semmit nem érne. Hallgattam és csak hallgattam azt amit a farkasainkról mondott. Igen, ezt már ismertem... mármint a szöveget, no meg ennyire ezt a vakarcsot is. De könyörgöm... nem tetszik és a gond ott van, hogy engem rohadtul bosszant, hogy csak hátráltat. Mert mást nem csinál... ritka ha valamire rátudom venni, az is csak pár perc és megunja. Nah de mikor Alexet említi...* - Mióta felébredtem az volt a legrosszabb döntésem. Pedig csináltam pár baromságot. Mit értem vele? Ezt Darren... azt, hogy közölte velem, hogy ha azt akarom, hogy az oktatóm legyen, akkor nem jövök ide. Azt, hogy megmondta, hogy így szart se érek... Azt, hogy meggondoltad magad. Semmi mást... De mondtam, édes mindegy. Nem fojtatom, megtanulom amit kell és kész. Azt is Tőled. Elegem van, hogy darabokra szedtek. * Mert bizony nem hirtelen felindulásból mondtam korábban, hogy hagyom. Ahogy akkor úgy hangom most is nyugodt s ha engem kérdez valaki ez inkább már vihar előtti csend. De a szél elfújja... idővel. De az biztos, hogy valamit megold... nem tudom mit, de valamit biztosan. * - Apu... hagyjuk. Kérlek. Nem érdekel... Se Olen, se Alex, se José se a többiek kivéve James... De már az óráim sem. Nem akarok többet órákra járni. Az alap képzés oké, de az is veled meg Jamesszel. Ha Olen úgy is folytatja a fegyverhasználatom, hogy csak a tudás kell de célja nincs, oké, kedvelem és szeretek vele lenni. De ne... hagyjuk már ezt az egészet. Kérlek. * Néztem rá szinte már könyörögve. Nem akartam. Mint mondtam korábban elfáradtam ebbe az egészbe. Csak... csak hagyjanak békén és jól leszek. Hagyják, hogy azt tegyem ami nekem jó. Azt nem hagyták, tehát most már a történtek után foglalkozni sem kell velem. Ennyire egyszerű. Úgy is mindig azt hajtogatják, hogy éljek. Hát élek... vagyis megpróbálom. Majd olvasok, meg Törpöket nézek, meg körmöt lakkozott a többi időmben meg... attól függ, hogy Darren az új rangjával hogyan ér rám. De persze ez nem tarthatott örökké és a vihar gyorsabban jött mint azt vártam volna. Nem tudtam, hogy mi a sajátom és mi az mely nem az enyém, vagyis pont az volt a baj, hogy a sajátom volt és nem ezé a dögé. Nem tudtam, hogy mit tehetnék... csak azt, hogy nem akarom, hogy ez így legyen. Darren szavaira csak keserűen nevettem fel. Remek, már amit érzek sem az enyém. Tényleg nem értem, tényleg nem tudom... csak véget akartam vetni ennek az egésznek. Nem akartam érezni, nem akartam hallani de már még látni sem. Nyitottam volna a szám, hogy feleljek rá valamit de megéreztem Darren érintését és mintha... minden rendbe jött volna. Bár nem teljesen. Nyugodtabb lettem, halványodott mindaz mely bennem volt. Ösztönösen billentettem oldalra a fejem, hogy kissé hozzá simulhassak de most nem volt ott a keze, hisz csak az ujjával érintette a homlokom. De aztán megszűnt minden... sárga szemeim kipattantak ahogy Darrenre néztem és éreztem, hogy a farkasom jönne, hogy az ösztön mely elhatalmasodik rajta uralni akar. De nem jött... Darren nem hagyta. Az éhség előtört, azonban dühöm tompult... Ahogy kiszakadtam ebből minden nem pattant a helyére. Ott volt a vágyam, a farkasom éhsége... nem múlt el, de már Ő is reagált és ez megnyugtatott. Nagy megnyugvásom meg oda vezetett, hogy amint fixen éreztem magam alatt a talajt ha tetszett ha nem DArenhez léptem és átöleltem.Arcom a mellkasába fúrtam... így minden elviselhetőbb még az is, ami bennem van. - Aludjunk egyet... * Kértem a pólójától ahogy magamhoz szorítottam, nem akartam elengedni, nem akartam, hogy eltávolodjon. Persze a kétségeim meg voltak, nem múltak el ezek sem. De ilyenkor... mikor közel van, tényleg minden jobb, könnyebb. Szerettem, ragaszkodtam hozzá és nem csak azért mert szükségem volt rá. Hanem mert a seggével szívembe lopta magát. *
Mind a szavai, mind az arckifejezése mind pedig a hangulata tisztán mutatta, hogy tényleg belefáradt ebbe az egészbe. Az a helyzet, hogy én is, legalább száz évvel öregebbnek éreztem magam, s ha ez külsőre is meglátszott, akkor tényleg baj van. Nem mondtam semmit arra, hogy Alex felkeresését mekkora hibának tartotta és miért. Valahol megértettem, de az erősebb volt benne, hogy ha egy farkast ennyivel ki lehet billenteni, meg lehet ingatni és lelkileg leszedálni, akkor ott tényleg van még mit helyrehozni. A szülei halála miatti trauma és a bosszúszomj lehet egyfajta biztos kiindulási alap, de erre nem építhet, mert ezek egyszer eltűnnek, elmúlnak - jó esetben. A sok felmerült probléma és kérdés pedig ha jól forgatjuk még a javára válhat. Bár ezzel most biztosan nem értene egyet, én pedig nem éreztem magamban több affinitást a nyílt utcán való vitatkozáshoz a perzselő napon. Durván és nyersen, de amit akartam, azt részben elértem. A könyörgő tekintet láttán elfogott valami bizonytalan szomorúság. Sose nézett még így rám, és ez nem olyan első alkalom volt, amitől az embernek vigyoroghatnékja támad, ellenkezőleg. Valószínűleg ez hatott, a farkasom elégedett volt, én ettől undorodtam, de mindketten megkaptuk, amit akartunk, így a minket ölelő fagyos aura a visszább húzódott, kevésbé fojtogatott. Ash farkasára koncentráltam, az elemi ösztöneire, s arra a gyilkolási vágyra, ami a lányban éledt fel teljesen szokatlan módon. Eléggé össze volt kutyulva, és az biztos, hogy nem két nap alatt jön helyre teljesen, de azzal, hogy a bundása is érezte az éhséget, megmutatta, hogy nem menthetetlen a dolog. Csak idő kell. Az ő vihara nálam most már szélcsendre és nyugodt vízfelszínre talált, a farkasom visszább húzódott, energiáink még érezhetőek voltak, csendesen simogatták az övéit. Megnyugvást akartunk, egy keveset, magunknak és a lányunknak, így nem húzódtunk el, mikor megölelt. Lepillantottam a feje búbjára, s miután eldünnyögte a kérését, kezemet a fejére simítottam. - Nincs messze a szálloda, odaérünk és pihenhetünk, oké? - Pár másodpercig még így maradtunk és az se érdekelt, hogy így még inkább melegem lett, izzadtam, mint egy ló. Mikor úgy ítéltem, hogy kicsit jobb neki is, lehúzódtam és felvettem a sporttáskám a földről, újból a vállamra lendítettem, majd Ash-re néztem. - Gyere! - nyújtottam felé a kezem, de nem mosolyogtam, nem parancsoltam, ez egy kérés volt, hasonlóan fáradt, mint amilyennek ő érezte magát. Ha akarta, megfoghatta a szabad kezem, ebből tudhatta, hogy egyáltalán nem utasítom el a közelségét vagy a fizikai kontaktust. Ellenkezőleg. Ha mehettünk, akkor kicsit gyorsan szedtem a lábam, szerettem volna minél előbb egy klímával alaposan felszerelt, hűvös helyiségbe érni, nem való ez a hőség egy született északinak, na!
A hotel recepciójánál már jól éreztem magam, a hőmérséklet idebent több fokkal alacsonyabb volt, az elviselhető kategóriába lehetett sorolni, s csak a tetőtől-talpig átizzadt pólóm jelezte, hogy nem az itteni klímához vagyok szokva. A recepciós manus persze elkezdett faggatni, pedig előre volt foglalásom, de mindegy. Illedelmesen felelgettem: nem, még nem jártunk, igen, Ashley a lányom, nem megrontani hoztam ide... Még a hamis - lebukás biztos - papírjait is megmutattam (kösz, Victor!), amin Ashley Northlake szerepelt. Rohadt furcsa volt egyébként. A recepciós végül átadta szobához tartozó mágneskártyát, de csak mert megfenyegettem, hogy vetkőzni kezdek, ha nem enged végre minket. Zuhanyozni akartam és száraz ruhába bújni. - Jó, hogy nem kérdezte meg kerek-perec, hogy pedofil vagyok-e! - dohogtam a liftben, mialatt a tizedik emeletre tartottunk.
*Nem volt már mit mondani, nem volt ezen mit tovább beszélni. Vagyis ez így nem igaz, mert lett volna... de értelme nem volt. Nem akartam már semmit. Talán a repülőút is rátett egy lapáttal arra, hogy elfáradtam, de ez már hosszan, túl hosszan érlelődött bennem ahhoz, hogy várható volt, hogy kifakadok. Persze, nem terveztem s pláne nem itt. Ezeket elaltatni dobtam be a nyaralást, ahogy Darrennek is jót tett volna. De azt hiszem, csak minden rosszabb lett. Örültem, hogy nem húzódott el és azt is, hogy nem nyúzza tovább a témát és végre mehetünk valami kevésbé meleg helyre ahol az ember szája nem szárad ki pillanatokon belül. A kezét megfogva követtem a gyors lépteit miközben magam után húztam a táskám. De ez még mindig nem kellemes, de csak kibírom míg a Hotelbe érünk.
A recepción Apunak dőltem és csak próbáltam csendben maradni. Nekem nem volt türelmem a férfihez aki ott állt és egy-egy kérdésre csak kelletlen forgattam meg a szemeim vagy húztam el a számat. Bár számomra vicces volt a feltételezés meg a gyanús méregetése. Nah de mikor a személyin megláttam a nevem, majdnem elröhögtem magam. De csak majdnem, akkor sikerült ezt kiengedni, mikor a vetkőzés került szóba.* - Nem tudja mit veszít... * Kacsintottam a pasira csakhogy cukkoljam, de most na... tényleg nem tudja. Nah de mentem is Darren után és a liftben a falnak támasztottam a hátam.* - Jó, hogy Steve nem látta azt a személyit. Szerintem az lenne a legkisebb gondod, hogy pedofilnak néznek. Különben pedig, érdekesen hangzik bár nem rossz. Ne dobd el... pár évtized múlva amúgy is az lesz a nevem, ha megélem. Különben nekem is van egy. * Vontam meg a vállaim, ahogy a fém hűvössége hűtötte a hátam. Szavaim olyan természetesek voltak, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy tizenhat évesen hamis személyivel rohangálok. Ja igen, egyébként Ryantől kaptam szóval tuti fix, hogy nem buknék le vele. A liftből kilépve a szobaszám felé mentem és ha Darren beengedett ledobtam a pulcsim a kezemről a földre aztán a pólóm és csak egy trikóban voltam és indultam a konyha felé.* - Kérsz inni? Van ööö... valami alkohol meg baracklé és víz. * Kiabáltam ki, miközben magamnak kapásból egy doboz gyümölcslevet vettem ki. Az úgy nekem kell, tuti egyből megiszom. Ha Darrennek is kellett valami, neki is az egész dobozzal vagy üveggel vittem és kedvesen ahogy megláttam oda dobtam. Felesleges volt, tekintve, hogy magam is oda sétáltam hozzá.* - Letekered? És ha lefürödtél kiszeded? * Nem azért nem tudtam mert nem akartam, hanem ha ráfogok a kupakra akkor bizony ahogy lecsavarnám csak megint felhasítanám a bőröm a belém nőtt szilánkokkal. S persze ez egy kérés volt, hogy ha rendbe szedte magát, akkor örülnék neki. Ha nincs kedve oké, míg fürdik megteszem én. Ha lecsavarta akkor bizony szinte egy húzásra megittam a felét.*
Halványan elmosolyodtam arra, amit Ash a recepciósnak mondott, de nem álltam meg, tényleg minél előbb szeretném már azt a zuhanyt. Rohanni azonban nem rohantam, eszembe se volt lehagyni vagy lerázni a lányt. - Ugyan. Legalább annyira az én lányom is vagy, mint az övé, ha én elfogadom az ő szerepét az életedben, akkor ezt fordítva is elvárom - döntöttem a fejem a fémfalnak és a szemem sarkából pillantottam rá. - Örülnék, ha idővel a nevemre vehetnélek. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam, főleg azok után, hogy korábban meséltem a saját kitagadásomról és hasonlók. Komolyan gondoltam, s még ha nem is mosolyogtam hozzá, tekintetemmel hosszan nem engedtem az övét, majd a liftajtóra pillantottam, lesve, mikor érünk el a mi emeletünkre. Az nem lepett meg, hogy van hamis személyije, igaz, hogy csak tizenhat éves, de Victor meg Ryan mellett valahogy az embert (és a farkast is) megtalálják a simlis dolgok. Miután birtokba vettük a szobánkat, egyből levettem a pólóm és megborzoltam izzadtságtól nedves tincseim. Az, hogy kimelegedtem, nagyon enyhe kifejezés! A felsőm ugyanarra a sorsra jutott, mint Ash cuccai, padlót fogott, a dzsekim pedig a kanapéra lett száműzve. Csak farmer és bakancs volt rajtam - utóbbi se sokáig -, de még így is majd' megpusztultam. Az italkínálat igazi megváltásnak hangzott. - Baracklé jó lesz - feleltem a bakancsomtól is megszabadulva, majd elkaptam a felém szálló dobozt, s egyből megbontottam, majd nagyot húztam belőle, aztán megbontottam Ash flakonját is. - Tupilek, ez maga a megváltás! - Fél litert egyből megittam, szinte éreztem, hogy a kinti hőségben mazsolává aszódtam. - Persze - bólintottam a szilánkkiszedésre -, na, de akkor sietek. Letettem az alacsony dohányzóasztalra a gyümölcslét, és egyből bevettem magam a fürdőbe. A melegvizes csapot meg se nyitottam, hideggel áztattam magam, isteni felfrissülés volt. Mivel a nagy sietségben váltás ruhát nem vittem be magammal, így sebtében a derekam köré tekertem az egyik szállodai törülközőt, s minden szárítkozást mellőzve léptem ki. A vízcseppek még hűtöttek, a klímás szoba pedig így még jobbnak tűnt, szóval nem fáradtam azzal, hogy bármimet is megtöröljem. Úgyis hamar megszáradok, mert bár tíz fokkal hűsebb volt a levegő, mint odakint, azért ezt se lehetett Alaszkához hasonlítani. Meglepő, ugye? - Csüccs le - intettem fejemmel a kanapé felé, bár nekem az is megfelelt, ha fotelbe ült. A választásától függően vagy mellé telepedtem, vagy elé guggoltam, miután a táskám elejéből előhalásztam az egyik dobótőröm. - Ezüst, szóval nem lesz kellemes így se, de ha karommal csinálnám, az több bőrt szedne le rólad és mélyebb sebeket ejtene, mint szükséges. A kezembe vettem az övét, felfelé fordítottam a tenyerét, de először csak alaposan szemügyre vettem, nem akartam fölöslegesen is megvágni, majd fél perccel később nekiláttam...
*Darren szavaira megingattam a fejem, de először mégis csak hallgattam. A zárt térben éreztem az illatát, és hiába volt ott az izzadság is, az nem érdekelt hanem maga az ami belőle áradt ami mindig ott van. Az otthonból egy falat, mely mindig ott van.* - Nem így értettem. Steve maradi. Neki olyan lenne, mintha ezzel őt és a családom tagadnám meg. Tehát a Papáékat is. Ez butaság, de ez ilyen jelképes izé... nem tudom. Csak azt, hogy miként fogadná a dolgot. * Vontam meg a vállaim. Nem Steve seggét akartam menteni, csak na, tudtam, hogy mennyit jelent neki a név meg az összes ilyesmi ami úgymond jelkép.* - De idővel mindenképp.... addig meg elégedj meg, hogy van egy 21 éves lányod. * Bizony annyi szerepelt a hamis személyimen. Mert nyilván nem azért kellett, hogy ugyan úgy az a pocsék 16 díszelegjen rajta. Viszont ahogy beértünk már vetkőztünk is és betámadtam Darrent a hűtőt, Darrennek is vive hideg lőrét, hogy egy kicsit lehűtse magát. Mikor elment zuhanyozni fél kézzel kiszenvedtem a táskámból egy rövidnadrágot és egy trikót, no meg egy papucsot. Hogy én azt mennyire utáltam... de mindegy, DArren itt van nem lesz baj nem lesz szükségem arra, hogy megvédjem magam így az miatt sem kell aggódnom, hogy kimegy a bokám miközben felrúgok valakit, szóval a papucs pont jó lesz. Az ágyra dobáltam tiszta fehérneművel együtt, de mikor hallottam, hogy Darren jön kifelé már fordultam is meg.* - Apu... * Nah de a kép ami fogadott... Egy nedves férfi test, egy szál törölközőben. Egyből Olen ugrott be, mikor megkerestem és én magam meg földig pirultam akkor és azt is elfelejtettem, hogy mit kerestem nála. Most sem volt más a helyzet. Arcom pipacsba csapott át és hirtelen még elfordulni is elfelejtettem. * - Izé... ööö... nem... szóval... akarsz... a francba... * Csaptam az ágyra kissé dühösen és zavartan nevetve. Mégha James jelenik meg így, akkor oké a reakcióm de basszus az Apám az. S igyekeztem ezt mantrázni, miközben ismét felé fordultam.* - Ezt kikéne nevelned belőlem... * Jegyeztem meg miközben a kanapé felé sétáltam, hogy ellássa a kezem és én magam is elmehessek fürdeni. A különbség annyi, hogy nem oda ültem le, hanem Darren lábára, miközben a fejem a vállára döntöttem és a kezem magam elé tartottam. A szilánkok inkább az öklömben voltak és csak nagyon kevés volt a tenyeremben, hisz ütöttem azt a nyavalyás tükröt és nem a kezemmel morzsoltam szét. Így akadt a bütykeim között is beékelődve csontig és a kézfejemben lévő csontig között is. Orrom Darren nyakához ért, kellett a közelsége. Meg a beszéd is, hogy eltereljem a figyelmem.* - Mindegy... kibírom, csak csináld. Különben is napi szinten kínzol meg ezüsttel, szerintem ez már nem oszt és nem is szoroz. Ja és kérni akartam valamit... ha haza megyünk... nézd, furcsa lesz de tudod én... szóval tudok vezetni. Steve megtanított és régen szerettem az autókat, bár versenyezni csak NFS-en tettem. De mi lenne ha kivinnél egy versenyre? Nem én vezetek csakhogy, szóval szokjam a kocsikat vagy nem tudom... * De a vállaim nem vontam meg, csak beszéltem és reméltem, hogy tud két felé figyelni és beszél is, hogy könnyebb legyen.* ~ Darren... szeretlek. ~ Üzentem neki miközben arcom kicsit közelebb fúrtam a nyakához, de csak annyira mozdultam, hogy a kezeit ne zavarjam meg. Hiányzott és nem akartam én ezt az egészet, sem megbántani sem semmi. Oké, nem múlt el, ott volt bennem a dolog. De attól még szerettem Darrent, még akkor is ha olykor bolond. Vagy talán pont ezért.*
A fürdőből való kilépésem nem tartottam akkora számnak, hogy bele lehessen vörösödni, elvégre a nemesbizsum takarva volt, bár az is igaz, hogy egy törülköző nem sokat bíz a fantáziára a többi testrészemet illetően. Talán az zavarta meg ennyire, hogy még vizes voltam. Akárhogy is a zavara az étterem óta először egy visszafogottabb vigyort csalt az arcomra, ami önkéntelenül is szélesebb lett, mikor közölte, hogy ezt kinevelhetném belőle. Megragadtam a derékrésznél a törülközőt, és a felét lehajtottam magamról, a másikat viszont gondosan magam elé fogtam - nem akartam én élből megrontani. - Ezer örömmel! - lobogtattam a szabad részét az anyagnak, amitől combtőig villant a bal lábam is, tényleg csak a lényeg maradt fedett. Pofátlan vigyor terpeszkedett a képemen. - Na jó - visszaigazítottam a törülközőt -, meghagyom neked a felfedezés örömét, csak szólj, mielőtt rám veted magad és letéped a törcsit. - Nem szívtam a vérét ezzel, neeeem... - Amúgy tetszett a combom? - kérdeztem totálisan ártatlan arccal, amit (meg)rontott a szám sarkában bujkáló csibészes mosoly s a tekintetemben csillanó kaján fény. Lehet tényleg nem ártana vele pornót nézetnem, hogy szokja a pucér férfitest látványát, bár mivel még csak 17 éves, nem gondolom, hogy rohanni kéne ezzel. Farkasként viszont tényleg nem ártana ha hozzászokna a meztelenkedéshez, illetve annak látványához, könnyebb lenne neki is. Azért nem kezdtem el most azonnal nudistát játszani, még a végén felsikít és elmenekül. - Hm, beindultál mi? - cukkoltam kicsit, amikor a lábamra ült, de ha erre le akart kászálódni, megfogtam és maradásra bírtam. - Nyugi, csak húzom az agyad. Muszáj volt valahogy visszakeverednünk a kellemes és megszokott légkörhöz kettőnk között, mert hiába a korábbi veszekedés a vita az utcán, ő a lányom, ezen pedig semmi sem változtathat. Én pedig megfogadtam, hogy ha kölyköm lesz, az nem úgy fog végződni, mint az én viszonyom Kirill-lel, plusz... A vállamra hajtotta fejét, orra a nyakamhoz ért, mire ösztönösen döntöttem kicsit fejemet az övére. Az a ridegség, ami nem sokkal korábban a járdán a hatalmába kerített, lassan de biztosan húzódott vissza, farkasom energiái se voltak már elutasítóak, távolságtartók. Amíg beszélt, egyik kezemmel az övét tartottam, másikkal pedig igyekeztem minél gyorsabb és pontosabb munkát végezni. Elsőként a bügykei közül operáltam ki a nagyobb darabokat, kissé összeráncolt szemöldökkel a koncentrálástól. Jóval kisebb volt a praclija a mancsomnál, úgyhogy ez valamilyen szinten grátisz nehézséget okozott, de attól még elboldogultam. A kivett véres szilánkokat pedig a kis asztalon gyűjtöttem. A kérés-kérdése meglepett. - Ha tényleg ezt szeretnéd, benne vagyok - bólintottam végül, s a kézfejét is elkezdtem szétmetélni. - Előtte viszont akkor egész nap farkasozunk, hogy kifárasszuk a kislányt, könnyebb lesz, ha egyszerre csak egy dologgal kell megbirkóznod. A farkasát is fel fogja zaklatni, mivel Ash-nek is felkavaró lesz, ebben biztos voltam, s hiába tudom megállítani az átváltozásban, mégiscsak jobb, ha nem kell külön még a kocsik mellett azon is aggódnia, mikor ugrik elő belőle a hópamacsa. A gondolati szavaira egy pillanatra megálltam az aktuális vágó mozdulatban, majd felsóhajtottam. - Most először vallottak nekem szerelmet - közöltem ábrándos hangon, fejemet pedig az övére hajtottam, s hiába a hülye reakció, attól még tudtam, hogy nem ilyen értelemben mondta. Energiáim körülölelték, megadva azt, amit egy időre megtagadtam tőle. ~ Én is szeretlek téged, Ashley. Már nem tudom és nem is akarom elképzelni, milyen lenne nélküled. ~ Elmosolyodtam, mert furcsa volt belegondolni, hogy bő fél évvel ezelőtt még a saját kölyök ötlet meg se fordult a fejemben, s ha valaki akkor azt mondta volna, ha eddigre bizony apa leszek... hanem is nevetem ki, mindenesetre kétkedve fogadom. De itt volt nekem, én pedig rettenetesen hamar hozzászoktam és megszerettem. Vér csöppent a kezéről a fehér törülközőre, s ettől rájöttem, hogy vagy fél percig semmit se csináltam, szóval inkább folytattam a "műtétet". Enyhén égett hús és vér szaga keveredett a levegőben, ami minden vágással és kivett szilánkkal erősebb lett, de korántsem annyira, mintha egy más vérvonalhoz tartozóval játszottam volna ugyanezt. - Akarsz majd aludni egyet zuhanyozás után, vagy mehetünk várost nézni? - kérdeztem az utolsó szilánknál. Nekem mindegy volt, itt már alkonyodott, szóval hamarosan nem fog tűzni a nap, és talán egy kicsit elviselhetőbb lesz a meleg.
*Ahogy a törölköző meglibben ha eddig pipacsvörös voltam, akkor a rák hozzám képest hippo reklám volt jelenleg. Kezem lendül és azt vágom felé ami épp a kezembe akad, ez jelenleg nem más, mint a gyümölcsleves flakon a maradék itallal együtt és merő véletlenségből az ölét céloztam meg. Most hálát adtam Olennek a dobótőrökkel kapcsolatos leckéit mely a célba dobást is magába takarta.* - Fejezd be! * Szóltam rá zavartan és nagyon reméltem, hogy nem ismeri a mókus törvényt, mely úgy szól, hogy; Védd a makkot. De csak nem hagyta abba, sőőőt még egy pofátlan kérdést is feltett, melyre csak a szemeim forgattam meg.* - Hát hogyne... mostantól a combjaiddal fogok álmodni. Szóval ne csodálkozz ha rémálmom lesz megint. Szőrös is, eres is, az izmok mintha csak egy nőnek a narancsbőrös segge lenne és abból is a hatvan fölötti, persze az embereknél... tisztára mintegy 600 éves farkasnak pedig csak fele annyi vagy. * Biggyesztettem le az ajkaim mintha így is gondolnám, az igazság az volt, hogy megsem néztem a másik lábát valahogy nem akartam látni, hogy mi van ott és mennyire akarja húzni az agyam. De inkább azzal foglalkoztam, hogy a kanapéhoz jussak és elhelyezkedjek rajta, mármint a lábán. Nem akartam megtudni, hogy mi jár Apu fejében jelenleg. Csak azt, hogy végre szedje ki a kezemből a szilánkokat. S ehhez pedig kényelmesen elhelyezkedtem, na de Darren tovább provokál és ha már a beindulásról volt szó és úgy is olyan közel feküdtem a nyakához... inkább válaszoltam.* - Hát hogyne... * De azzal a lendülettel bele is haraptam a nyakába, hogy érezze azt a kitörő beindultságom. Amely arra irányul, hogy ugyan kattanjon már le a témáról. Harapásom mély és közel sem finomkodó, ha pedig elrántja a fejét az pech legalábbis neki. Hisz jobban fáj azt hiszem ennyire még Ő sem fakír és az épp kezemmel megcsikiztem az oldalát. De aztán kitudja, csak bíztam benne, hogy ez elegendő ahhoz, hogy leszálljon rólam és azzal foglalkozzon amivel kéne, a kezemmel. Mellesleg, ha megpróbálná rám verni a nyakát én mindent tagadok. Megmondom, hogy az egyik Hawannai kurvája kalandja volt. Különben meg eszembe sem jutott lemászni róla, ennyire azért nem tud zavarba hozni az Apám. Mert Ő az és még mindig az, nem pedig egy nedves hím. Különben is, a nők nézik eper tálnak csoki öntettel és nem én. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni azt amit csinált és csak beszélni, hogy eltereljem a figyelmem. A válaszára azonban felvontam a szemöldököm.* - Nekem jó. De azért leszel ott Te, hogy a másik felemmel megbirkózz és ne kezdjem el hentelni a versenyzőidet. Csődbe mennél... * Vigyorodtam rá pofátlanul szélesen. Nyilván evidens volt számára is, hogy ettől féltem, tartottam és mindenesetre nem is véletlen mondta azt, hogy majd kifárasszuk a farkasom. De felőlem aztán le is láncolhatja, szóval mindegy, csak ne féljek attól, hogy a kelleténél több embert eszek meg. Ja, de azon már túl vagyok. Pech mi?* - Ne szokj hozzá Apu... nem sűrűn teszem, de amíg érzed addig azt hiszem jó vagyok. * Vontam meg a vállaim felelőtlenül mikor befejeztem és beletemetkeztem abba a pici gödröcskébe melyet a válla és ar arca alkotott. Szavai simogattak, mégha a korábbi dolgot tekintve nem is tudtam megérteni és pláne nem elfogadni. De a szavak emlékeztettek az első teliholdunkra melyet együtt töltöttünk és az mégis csúfosan a második volt. Megesik, abba nem is mertem belegondolni, hogy Atanerkként ez vajon hányszor fog megismétlődni. Nem sokszor, ezt tudtam.* - Nem tudom, jelenleg nagyon fáradtnak érzem magam. De majd kérdezd meg a zuhanyzás után is. Ha hűsi lesz, akkor mehetünk és majd a holnapi napot végig aludjuk míg kint megsülnek a melegben. De a város helyett mit szólnál a parthoz első körben? * Vigyorogtam rá, mikor kiszedte az utolsó szilánkot is. De nem mentem onnan sehova, legyen véres az Ő törölközője és ne a kanapé vagy valami más.* - De míg ez összeforr addig is játszunk... puzzle nincs nálam. De kérdezz felelek van a porondon, jobb híján. Szóval én kezdek, még mielőtt neki állnánk ping-pongozni a kezdéssel. Szóval... Miért akarsz Antenna lenni? * Tettem fel azt ami már régóta foglalkoztatott. De az ok az volt, hogy valóban idő kellett, hogy a vízzel ne okozzak több kárt, mint ami már van.*
Nevettem a zavarán és a combomra tett megjegyzésein, de nem cukkoltam ezzel tovább, szorosan magamra tekertem a törülközőt. Az ölembe csüccsent, mire kapta egyből a következő áldást, én meg erre egy harapást a nyakamra, aminél persze, hogy az első mozdulatom a visszahőkölés volt, de közben mosolyogtam. - Már meg is jelölsz magadnak, édes vagy, de még mindig "csak" a lányomként tekintek rád. - Na de ezek után már tényleg elhallgattam és a kezére koncentráltam, hogy minél kevesebb fájdalomokozással tudjam rendbe hozni. Mikor felszisszent, megálltam, de csak pár másodpercre, aztán folytattam a műveletet, míg az összes kis szilánk össze nem gyűlt egy pici kupacban az asztalon. - Nem hiszem, hogy akkor így vigyorognál - ingattam a fejem, de adtam egy puszit a halántékára. - Jó ám... - hajtottam fejemet az övére. A part ötlete tetszett, bőszen helyeseltem is rá, tényleg üdítőbbnek tűnt, mint a felforrósodott téglaépületek és aszfalt tengere, maximum majd később, éjjel. Nem, nem dobtam be a meztelen fürdőzés ötletét, egy sima séta is tökéletesen meg fog felelni, s azt hiszem, neki is. A kérdezz-felelekre felvontam a szemöldököm, ám mielőtt bármit mondhattam volna, beelőzött, s már kérdezett is. Nem lepett meg, hogy ezt firtatja, szóval csak egy mosollyal nyugtáztam a dolgot. - Hatalomvágyból - vágtam rá fapofával, majd elnevettem magam és megsimogattam a fejét. - Szeretném... megvédeni a társaimat, a családomat, téged, biztonságban akarlak tudni titeket, de az eddigi Atanerkek mellett egyszer sem éreztem azt igazán, mióta a chicagóiak jöttek, hogy nem kell vész-terv arra nézve, hogyan juttathatnám ki a leggyorsabban a szeretteimet a városból, ha úgy alakulna. Nem állítom, hogy én olyan jól csinálnám, sose vezettem falkát, de kisebb csapatot sem, de abban biztos vagyok, hogy Vinc, Sed és Mili is túl büszke volt, túl domináns és szűk látókörű. Náluk két út létezett, vagy dicsőséges pusztulás, vagy totális győzelem, és ezek közül az előbbiről hallani sem akartak. Ez a falka még sose nézett szembe ekkora veszéllyel és az eddigi vezetőváltások bebizonyították, hogy nincs is köztünk olyan, aki egy ekkora volumenű krízist kezelni tudna. Jó farkasaink vannak, erősek, kitartóak, bízom bennük, de valahogy egyik sem képes a helyzetnek megfelelően cselekedni. Vagy túl felelőtlen, vagy túl fiatal, vagy túl lassú. Én se vagyok tökéletes, és nem azért kell az a poszt, mert annyira ellenállhatatlanul vonz. Szeretnék jó vezetőt a falka élére, ehhez viszont előbb nekem kell jönni, hogy a másikat a helyemre tehessem. Ha tényleg hallgatnak rám és bíznak bennem, akkor el fogják fogadni, s ha másért nem is, miattam talán bizakodva állnak majd a dolog elé. Aztán kimondtam, hogy mit is akarok igazán ezzel az egésszel...
A csütörtök munkaórái idegőrlő lassúsággal peregtek, pénteknek éreztem már a rövidített hét számomra utolsó napját, s megváltás volt a pillanat, mikor szerény kis csomagommal együtt a farkaslak parkolójába hajtva leállítottam a kocsi motorját, hogy Joanáról érdeklődjek, hogy áll a készülődéssel. Ekkor már nem siettem, aminek meg is lett az eredménye. - A szállást elfoglalva vettem csak észre, hogy biza egy-két holmi otthon maradt, amire úgy gondoltam, szükség lehet a röpkén elnyújtott hétvége alatt. Sebaj, az örök nyár és Joana társasága kárpótol! Minden másra ott a MasterCard.
Ahogy leszáll az este és végre - Végre! El se hiszem Fairbanks után, hogy létezik ilyesmi is - lehűl kicsit a levegő, mi is kimozdulunk kicsit. Kulcs fordul a zárban, megcsörren, ahogy zsebre vágom és kezemet nyújtom a kedvesnek. Ráérős a léptünk, könnyed, mint a ruházatunk, mi igencsak fura a réteges öltözködés után, de határozottan nincsen ellenemre! Különösen, ami a Joana által viselt szerelést illeti... - Találtál valami úticélt végül vagy megyünk, amerre a lábunk, meg a pillanatnyi jónak tűnő ötlet visz? - Firtattam, bár ez utóbbi még akár bajba is sodorhat bennünket a helyi falka szemében, hiába jeleztem én az itteni protektorátusnak, hogy "Hahó, kicsit rontanánk a levegőt errefelé amolyan szirupos romantikázva, nem az üzletet akarjuk lerontani!" Válaszának megfelelő irányba haladunk a macskaköves, zegzugos kis utcákon arrafelé, amerre a minap már egy főbb utcát felfedeztünk. Onnét már szinte bármerre el lehet jutni, az éjszakai élet sűrűjétől kezdve a legutolsó eldugott kis kocsmáig. Vagy épp a tengerpartra. Rajtunk áll csupán, mit kezdünk az idővel, mi megkésett és kimondatlanul, de valahol megelőlegezett születésnapi ajándék is egyúttal.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Nem kellett rám sokat várnia, a kikötőből szabadulva gyorsan hajigáltam össze a holmikat, mikről úgy véltem, szükségem lesz majd rá a hétvége során. Nem a pepecselésről voltam híres és nem is azon nők sorát erősítettem, akik képesek voltak a fél lakásukat magukkal vinni egy hétvégére. Egyetlen sporttáskával a vállamon hagytam magam mögött a lakot, hogy beülve Kyle mellé indulhassunk végre. Nyüzsögtem, a szokásosnál még intenzívebben, hiszen izgatott voltam, nem is kicsit. Nem jártam még Kubában, ráadásul jó volt végre kicsit szabadulni innen, arról az aprócskának egyáltalán nem nevezhető tényről nem is beszélve, hogy kettőnkké az egész hétvége. Egészen szokatlan volt az otthoni időjárásból az örök nyár birodalmába szabadulni, de éppen akkora lelkesedéssel vettem fel a ruhámat és a sarumat, mint amekkora lelkesedéssel vetettem bele magam a városi élet forgatagába Kyle oldalán. Halkan csörrentek karkötőim, ahogyan kezemet Kyle-éba csúsztattam, kérdését hallva pedig sokat mondó széles mosoly szaladt a képemre. - Volna kedved táncolni? - lehet elhamarkodott ötlet volt, hiszen nem vagyok a tánc nagymestere, de gyorsan tanulok, legfeljebb majd elügyetlenkedünk a sarokban és ha megunjuk, még mindig ezernyi lehetőségünk van a hogyan továbbot illetően. - Kideríteni, hogy mennyi igaz abból, amit a tévé képernyőjén láttunk és valóban olyan szenvedélyesek-e errefelé a kubai éjszakák - lehet csak ámítás, de egy próbát szerintem megér. Legfeljebb beülünk egy kocsmába, vagy a tengerpart felé vesszük lépteinket, hosszú az éjszaka és az egész a miénk.
Keze a kezemben, s szemtelen hirtelenséggel vonom közelebb magamhoz, hogy tenyerem derekára vándoroljon át lépteink közepette, ahogy a szűken kanyargó utcákon haladunk. Nevetésem őszintén megadónak tetszik kérdése hallatán. - Sejtettem, hogy nem úszom meg ezt... - Adok választ egyúttal jókedvem okára, de nem mondok egyúttal nemet kérdésére, elvégre valahol a zene, s a tánc is ennek a vidéknek a részese. Szüntelen idehallik a városközpont felől a különféle pergő ritmusok árja most is. Na meg, még senki nem panaszkodott, hogy két bal lábam lenne, szóval legfeljebb tényleg elszórakoztatjuk egymást valamely félreeső szegmensén a tánctérnek, meghagyva a profiknak a rivaldafényt. - Egy próbát megér, azt mondom. - Bólintok szavaira, hogy kiszélesedő vigyorral csókoljak nyakába menet közben, mint valami szerelmetes, nagyra nőtt kamasz. - De az biztos, hogy nem forróbbak az alaszkaiaknál. - Súgom mellé, elnevetve a végét kissé a felnőttes háttértartalommal fűszerezett tónusú megjegyzésnek, s finoman fordítom az első szimpatikusabbnak tetsző bár irányába, hogy előtte lépjek be oda - tudom, tudom, nem kell félteni Joanát, de azért mégiscsak így dukál. Odabent kellemesen elviselhető a közeg, ami a tömeget illeti. A levegő hőmérséklete így is kissé fülledtnek hat, ahogy a szemközt levő pult felé sorjázunk kettecsként első sorban, onnét "mérve fel a terepet". Elsősorban Jo az, kinek feltűnhet, hogy igencsak gyér a felhozatal magunkfajtából errefelé - pech vagy mázli, nem tudom eldönteni - s aki ide betér, maga sem a bajt keresi minden bizonnyal, sokkal inkább a civilek között, a természetfelettitől távol kíván kikapcsolódni. (Remélhetően.) - Mit iszol? - Érdeklődöm, igyekezve a pergő ritmusú zenét túlharsogni kicsit, s ha választ kapok, ugyan ezt teszem a pultos felé is rendelésünket kikérve. Részemről maradnék valami tisztánál, hiába a széles koktél-paletta. - Vajon itt erről szólna az egész élet? - Bökök fejemmel a táncparketten könnyed ringással a zene ütemére vonaglók felé. - Táncolnak, isznak, szeretnek, a tengerben fürdenek nap mint nap és néhány kisebb zendülésen túl nem nagyon van gondjuk az őrzőknek és a falkának egymással? Jó, nyilván, kissé eltúlzott ez a kép, de azért valahol irigylem őket. - Vonok vállat, fizetek a pultosnál, majd a kedves által kért italt felé nyújtom, s a magamét emelem koccintásra. Ránk, rá, arra, hogy átlátott volna rajtam, ha áprilisban hozom el ide, s hogy erre mennyire rohadtul nem akarok jelen pillanatban gondolni - egyéb hasonlóan vidám témákkal karöltve. Nem is mondom hát ki hangosan, csak egy szeretetteljes mosolyt küldök felé, mielőtt összekoccannának a poharaink. - Talán majd legközelebb valami ilyen helyre raknak át engem is. - Szusszanok kissé nevetősen, felhajtva az italt, hogy aztán kezemet nyújtsam Joana felé, hogy ha még nem ijedt el a dologtól, akkor biza bitoroljunk pár négyzetmétert a tánctérből kicsit mi is.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
- Jól sejtetted. Ez olyan kuriózum itt, mint nálunk az örökös hideg és a szánkózás, nem lehet kihagyni! - kaccanok magam is röviden, mert azért ha már Kubában vagyunk, akkor úgy érzem alap dolog kipróbálnunk magunkat a tánc terén. Legfeljebb letapossuk egymást és többet eszünkbe sem jut a táncparkett közelébe merészkedni. - Köszönöm - kuncogok halkan a nyakba kapott csókot követően, mintha csikis lennék. - Biztos vagy benne? Azt hiszem ezt ki kell majd derítsük - kontrázok rá a pikáns megjegyzésére, van egy olyan tippem, hogy vevő lesz rá, de előbb a tánc, aztán forrósíthatjuk tovább a hangulatot. Megszokás, hogy belépve az új helyre gyorsan tapogatom végig a helyiséget, farkasom felkapott fejjel kémlel azóta, hogy megérkeztünk, nem bízva a véletlenre a dolgot. Nem tobzódik energiákban a hely, néhány természetfeletti lézeng csupán erre, szóval nem aggódom a dolog miatt. - Huhh, ha én nekiállok a koktélokat böngészni, akkor sokáig fogunk itt ücsörögni, szóval.. lepjen meg, kérem! - fordulok a pult mögött állóhoz, miközben letelepedünk arra a kis időre, amíg kikapjuk a kért italainkat. Valószínűleg bármi kutyul nekem, nem fog tudni olyat adni, amivel egyből kiütne. - Ez jó kérdés - néztem a táncparkett felé elgondolkodva. - Túl egyszerűnek és kellemesnek tűnik, hogy igaz legyen. Bár lehet csak az otthoni dolgok miatt nem vagyunk képesek elhinni, hogy van, ahol tényleg ilyen könnyű az élet - vontam meg a vállamat, mielőtt a kezembe vettem volna a poharamat. Szerettem Fairbanks-ben lakni, minden nehézsége és problémája ellenére, bár azért akad néhány olyan eset, amit nem szívesen élnék újra… Ott a falkám, ott a családom, ők kötnek a leginkább oda és nem tudom, magam mögött tudnám-e hagyni őket. Bizonyára igen, csak nem lenne túl egyszerű. - Meg tudnám én is szokni - az előbbi gondolatok ellenére valamiért nem kérdés, hogy jönnék vele, ha áthelyeznék. Természetesen és őszintén csúszik ki a megjegyzés, mielőtt a koccintást követően belekortyolnék az italomba. - Főleg ezeket a könnyed ruhákat - nevetve koppant poharam a pult fáján, mielőtt nekiindultunk volna a táncparkettnek. Nem vagyok kétballábas, de tény, hogy nem is gyakran táncolok - a felmosófával keringőzést leszámítva, így eleinte kissé sután megy a dolog. - Komolyan, ez bonyolultabbnak tűnik, mint a vadászat! - jegyzem meg, nem gondolva túlságosan komolyan a dolgot, mert néhány lépést követően azért kezdek belejönni a dologba. Magával ragad a zene ritmusa, a körülöttünk táncolók mozgása és nem kevésbé az, hogy Kyle oldalán lehetek részese mindennek. Talán ez is az oka annak, hogy csak a második-harmadik szám környékén veszem észre, hogy bizony van, aki nem nézi jó szemmel, hogy idegenként betolakodtunk ide. A csúnya méricskélés mellé a durva energiák is társulnak és habár nincsenek sokan, mégsem tudom figyelmen kívül hagyni a tényt. - Lehet nem lesz olyan felhőtlen a szórakozásunk… - suttogtam Kyle fülébe, amikor úgy jött ki a lépés, hogy összesimulva ringtunk a zene ritmusára. - Kettőt érzek, nem hiszem, hogy problémát jelentenének, de jó lenne nem galibát okozni és már első este elszúrni a vakációnk - a dolog komolysága ellenére mégis mosolygós a hangom, mert valamiért ez a sors, hogy még most sem hagy minket nyugton. Ugyanakkor.. micsoda izgalom! Igen, képes vagyok izgatottá válni, mert habár azért van benne némi aggodalom is, a kalandvágyó énem ezúttal is felülkerekedik.
Fogadni mernék rá. - Jegyzem meg felé magabiztosan széles vigyorral, s tekintetem játékos fénye már-már kalandba hív, ám a tengerparti homokban fetrengős szex görbe utcácskák csalfa kapualjai helyett az első szimpatikusnak tetsző táncos-italozós helyre térünk be, nem próbálok semmiféle kibúvót találni Joana kívánalma elől a tánc kapcsán. A koktélok kapcsán biccentek, legyen akkor így, hagyom őt kibontakozni energiák terén tudattalanul is, míg leadom a rendelést a pult mögött kellemes ütemben dolgozók egyikének. Nincs ma este - még - nagy pörgés, kiélvezik ők is ezt az átmeneti állapotot talán a hajrázás előtt. - Igen, az meglehet! - Nevettem fel némileg keserédes éllel hangomban. - Ha még csak látnánk a végét, érted... de azt sem! Bár lefogadom Keldronék sokkal többet tudnak, mint amennyit velünk megosztanak. És Castornak is volt pár tőle igencsak érdekes megmozdulása mostanság. A titkos utazásokról nem szólva. - Informátor vagyok, talán nem fogom meglepni, azzal, hogy nyitott szemmel járok a városban. Más kérdés, hogy megoszthatom e vele mindezt? Úgy vélem, igen. Megbízok benne, mindennél jobban. És ez valahol amilyen elképesztően csodálatos, épp annyira ijesztő is. Mint a könnyedés, amivel elejti a következő szavait, s amik hallatán szinte érzem, hogy megnyúlik kissé a képem. - K-komolyan? - Bukik ki belőlem őszinte meglepettséggel, talán első blikkre nagyobb jelentőséget tulajdonítva az elhangzottaknak, mint ő teszi és éppen ezért erőteljesen kamillázva felé, hogy koktélját is kissé megkésve nyújtom oda neki, holott már a kezemben melengetem egy fél perce. - Hát azokat én is... ! - lelem meg idővel széles vigyoromat, ahogy finoman csípek hátsójába, mögötte haladva immáron a táncparkett felé a koktélok elfogyasztását követőem. Nekem a meglepettségtől másfél húzásra, ha leszaladt a jeges csoda, kaparja is a torkom még kicsit, de mi ez az alaszkai fagyokhoz képest, nem igaz? - Talán, ha nem akarnál minden áron te irányítani... - Jegyzem meg csendesen, nevetős tónusa hangomnak nem ellene szól, igyekszem vele együtt kacagni, s nem rajta. Tenyerem is ezzel együtt szalad lejjebb csípőjére, finom jelzéseként szavaimnak, s ahogy kapcsol, egy idő után egészen belejövünk mindketten az egészbe - igaz, a magunk szintjén maradva, a táncparkett közepén "tarolókkal" messze nem vagyunk egy ligában. A minket kiszúrók leginkább az ő energiáinak pásztázását szúrhatják ki, engem jótékonyan rejt előlük az oltalom több, mint negyed évszázados szárnya, hátamon lustán terülve el, felsőm alatt. Lehet, ez lesz a mi előnyünk, ugyanakkor mégsem hagy nyugtot az infó, mit a kedves fülembe suttog a zene jótékonyan leplező ritmusa közepette. - Nem balhézni jöttünk ide, ha kötekedni akarnak, nekik kell megtenniük az első lépést és onnantól már az ő saruk lesz az egész. - Legalábbis az én szememben, a meggyőzőkémet pedig továbbra se hagytam otthon, ha ki kell álni akár protektorátus, akár falka elé a dolog kapcsán. De ne kelljen, a fenébe is, tényleg nem ezért vagyunk mi itt! Maradok laza és természetes, ahogy egy utolsót perdítek Joanán és zárszóul csókot nyomok ajkaira bujkáló mosollyal képemen. - Meglessük, követnek-e? - Súgom oda neki cinkosan, ahogy levezetem a parkettről. Ennyit arról, hogy nem akarunk bajt keverni. De... de ez még igazán belefér, nem igaz? Hagy higgyék a nyomik, hogy valami műsoros balhé lesz itt még ma, aztán ejtsük szépen pofára őket a nagy büdös semmivel és békés szándékunkkal. Csak a hecc kedvéért, szerintem megérdemlik! Egyelőre az ő szándékuk irányunkba ismeretlen, talán a benti kavalkád az, mi nem engedi Jo-nak, hogy pontos képet kapjon energiáik örvényléséről.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
- Az tuti! - értettem egyet azzal, hogy Keldronék többet tudnak, mint amennyit velünk megosztanak, belecsempészve a két szóba, hogy a falka tájékán is hasonló a helyzet. - Nem tudom, de ez a falka sem olyan már, mint amilyen anno volt - vontam meg a vállam, mintha nem érdekelne annyira a dolog, holott egyáltalán nem így volt. Nekem az az otthonom, az a családom, de mintha valami lejtőn indultunk volna meg azóta, hogy megérkeztek a betolakodók és Castor később átvette az irányítást. - Igen, komolyan - szelíd, őszinte mosoly szaladt ajkaimra, ahogyan állára fogva húztam közelebb egy gyors csókra, figyelve arra, ki ne verjem a kezéből a koktélokat. Innentől kezdve pedig rábízom, mekkora jelentőséget tulajdonít mindennek, akkor fejtve ki bővebben - és gondolva át alaposabban -, ha esetleg újra előjön majd a téma kettőnk között. Jókedvű nevetés szakadt fel belőlem, amikor a hátsómba csípett, aztán már roptuk is a táncparketten. Eleinte ugyan nem olyan jól, de nem is táncversenyre készültünk. - Szép… - vele együtt nevettem, egyáltalán nem véve magamra az elhangzott szavakat. - Mit szólnál hozzá, ha még ennél is dominánsabb lennék? - nevetős éle megmaradt szavaimnak, mert habár nem tartottam magam domináns egyénnek, azért mulya sem voltam, hála égnek. Mindenesetre figyeltem eztán, tényleg neki hagyjam meg a vezetést, egészen addig, amíg sikerül kiszúrni a minket figyelőket. - Nem tudom, errefelé mennyit érne a mi szavunk az övékkel szemben - jegyeztem meg csendesen, elhúzva kissé a számat. Nem tudom, hogy falkatagok-e, vagy errefelé kószáló kóborok, de itt most mi vagyunk a vendégek és jó beszélőke ide, vagy oda, én is inkább a sajátjaimnak hinnék, mint két „betolakodónak”. Aprót bólintok, kiszélesedő mosollyal fűzve ujjaimat Kyle kezébe, miközben megindulunk lefelé a táncparkettről. - Tengerpart? - dobom be az ötletet, merre induljunk meg, nem hinném, hogy szükség lenne a kis utcákban való kacskaringózásra és a lerázó hadműveletre, ha tényleg követni akarnak minket, akkor jöjjenek, tényleg nem balhézni jöttünk. Ha Kyle rábólint, akkor kellemes tempót felféve indulhatunk meg a kiválasztott úti cél felé. - Nem tudok rájönni, milyen szándékaik vannak, de azt határozottan érzem, hogy ők is megindultak - nem színezi félsz a hangomat, sokkal inkább némi játékos izgalom, felfelé rántja szám szélét. Kalandnak fogom fel, hiszen ez még csak kergetőzés, amíg nem durvul el a helyzet, addig felőlem aztán mindegy, hányan követnek. A tengerpartra leérve kérdés nélkül bújok ki a sarumból, hogy talpam alatt érezzem a még mindig langyos homokot, egészen addig merészkedve, hogy a hullámok a bokámat nyaldossák. Ha Kyle nem jött volna, kezem nyújtom felé, csatlakozzon hozzám, s ha megteszi, akkor nyaka köré fonva karjaimat kérek tőle ezúttal már egy hosszabb csókot. - Lehet szeretnének ők is beszállni, azért nem koptak le még mindig - nem suttogok ezúttal már, hadd hallja meg kuncogással egybekötött szavaimat az immár egészen közel merészkedő páros. - Vagy csak nem volt semmi jó film ma este a moziban és szeretnék bepótolni - mellkasán siklottak le kezeim, hogy póló szegélyét elérve az alá csúsztassam tenyereimet, hasát simítva ujjaimmal.
Könnyed az este, kikapcsol és mégis, mindezek ellenére nem tudjuk elengedni teljesen azt a fajta attitűdöt, ami Fairbanksben jellemez mindkettőnket. Mintha az évek, az elmúlt idők eseményei belénk égették volna a nagybecsüs örök igazságot: mindig nézz a hátad mögé! - S ettől ott is rémképeket látunk, ahol nincsenek. Lehet, valóban csupán a kíváncsiság hajtja a kóborokat, nem több... - Nem ellened szól, de minden bizonnyal nem lennénk most itt. - Kuncogom nyakába csókolva arra, hogy mi volna, ha domináns lenne. Bírom, ha egy nő nem elveszett kis tündérke, de azért ne "kasztráljon" teljesen a viselkedésével, ami engem illet. S ha már kasztrálás, a hangulatot is gyorsan sikerül kinyírnia a társaságnak, akik immáron elvéthetetlenül irányunkba érdeklődően mozgolódnak. - Hát uccu neki, mutatkozzunk be! A tengerpart felvetésére egyetértően biccentettem, miközben ujjaimat összefonva az övéivel haladtunk kifelé a szórakozóhelyről, keresztezve a főutca forgalmát, ahonnét a parti sétányra juthatunk végül, ha nem csal elgondolásom e téren. Vele ellentétben én azért aprót nyelek, mikor közli, hogy a nyomunkba szegődtek, s bár igyekszem látszatra lazán felfogni az egészet, azért mellkasomra telepszik némi félsz. - Kifejezetten hálás vagyok, hogy a tetoválásaim jelentősen tompítanak mindezen Joana felé, meg úgy egyáltalán. Így még arra is képes vagyok, hogy jót derüljek nekem intézett szavain a kettős kapcsán. - Kiábrándító leszek, de nem osztozom rajtad. - Sajnos vagy sem, ez a kegyetlen igazság. Nem vagyok egy önző ember, de azért akadnak dolgok az életben, amikhez - pontosabban akikhez - foggal körömmel ragaszkodom. Hangosabb, jóleső sóhaj hagyja el számat simítása nyomán, ugyanakkor tarkómon nem a jóleső érzéstől meredeznek a pihék, hát kihúzom finom bocsánatkéréssel kezeit a felsőm alól. - Zárjuk ezt rövidre velük. - Javaslom, s bizony, megindulok a társaságunk felé, akár velem tart a nőstény, akár nem. - S hogy a továbbiakban esetleg szégyenlősnek bélyegez majd meg értea kedves puszta heccelésből? Azt majd lemeccseljük egymás közt. Tengerparton vagy a szállodai szobában... Or both.
Kezdőlap
