Bár vannak fenn hangszerek - egy gitár, egy szintetizátor és egy dobfelszerelés a sarokban - a zene mégis hangszórókból szól ma este, így itt is akad egy kis tér, ahol táncolni lehet esetleg, ha valaki kiemeltebb figyelemre vágyik.
Elhelyezkedése: egészen hátul a falnál, előtte a táncparkett terül el.
... Már javában tombol bennem az a literes üveg vodka, amit az érkezésemkor magamhoz vettem. Vannak dolgok, amiket máshogy nem lehet túlélni, csak ha eleget iszol. Na nem mintha maga a házasság intézménye lenne ilyen kategória (legalább is merem remélni), pusztán ez a... ez a... ez. Ahhoz képest, hogy a nagyon ünnepi és tetszetős ceremónián egészen fessnek éreztem magam, most, hogy mindenki itt van és mindenki arra vár, hogy a lehető leghamarabb és a lehető legjobban szétcsússzon, cseppet megterheli a vén lelkemet. Egyszer az életben végül is megtehetem, hogy mások érdekeit tartom szem előtt. Legalább a legénybúcsúból sikerült egy határozott elutasítással kirántanom magam, szóval végső soron ez egy win-win szituáció. Természetesen Edennel az oldalamon érkeztem meg, de az, hogy nagyközönség előtt nyaljuk-faljuk egymást, mint holmi huszonéves őrültek, nem az én stílusom. De ha már itt vagyok, és a falka legjava megrázta a mancsom, illetve aki felérte, az meglapogatta a vállamat, ideje lenne a halk háttérzenés lötyögésen túllépni. Már csak azért is, hogy Edennel hamarabb vegyülhessünk el, majd távozhassunk legalább olyan angolosan, mint maga Erzsébet királynő. Szóval megtörve a bágyadt csendet, még bátorítóan megpiszkálom Eden derekát, szavak nélkül is jelezve, hogy ne aggódjon, majd én megoldom, aztán mire észbe kapnak, már rég kettesben leszünk valahol messze. - Khm, szóval mikrofonpróba... Kocogtatom meg finoman a színpadi mikrofont, amihez jócskán le kell görnyedjek, hogy a szám közelében legyen. De nem égetem magam azzal, hogy magasabbra állítom, úgyhogy marad a hajlott hát. - Tehát... Először is, kösz, hogy itt vagytok. - bár otthon jobban mutatna mindenki szerintem - Másodszor pedig, jobb lesz még az elején tisztázni, hogy csak a mai buli alkalmával vagyok hajlandó a házasélettel járó, idejétmúlt poénáradat céltáblája lenni. Nagyon komoly képet vágok, ahogy körbenézek a többieken, de aztán... Halványan elmosolyodom. Mondtam, hogy kell az a vodka. - Távol álljon tőlem, hogy elhalásszam magam... vagyis magunk elől a mai nap örömét, de mondjuk úgy, hogy az elmúlt másfél év után ma két dolgot is ünnepelhetünk, és bár nem vagyok egy nagy közösségi alak, de remélem, hogy az új Atanerkkel a falka élén több alkalmunk lesz majd hasonló banzájok megszervezésére. Újabb apró szünet. Igyekszem elkapni Darren tekintetét, aztán lassan átvándorolni Säde arcára, mígnem végül Eden őzikeszemeinek megüzenni valahogy, hogy mindjárt vége. - Boldog Karácsonyt! Emelem az ég felé a vodkás üveget, meghúzom, aztán letántorgok a színpadról, remélve, hogy senki sem számított valami nyálas szövegre arról, hogy mi van köztem és Eden között, vagy merengő elbeszélésekre arról, miként alakultak így a dolgaink a nősténnyel.
A ceremónia hangulatos volt, az O'Connors-szal csodát műveltek a srácok - ezt még nekem is be kell látnom, hiába nem vagyok egy vásárolgatós, csajos nőszemély. A mosolyom is visszafogott, miközben Shane átkarolja a derekamat - de elmondhatatlanul őszinte. Mondjuk, ahogy a kis színpad felé terel, azért kifut a vér az arcomból. Tudom, tudom, hogy nem kerülhetem el, de nem lehetne inkább mégis azt, hogy én a színpad mellett megvárom, míg ő elmondja a mondókáját? Az egyetlen pozitívum, hogy nem vadidegenek elé kell kiállnom és meg sem kell szólalnom igazán, ha nem akarok - nem akarok - na de mégis... olyan sokan vannak! A látványos ellenkezés elmarad és inkább igyekszem a lehető legjelentéktelenebbnek tűnni Shane mellett, amennyire azt a helyzet engedi. Haha... Azért, amikor felhozza az atanerk-váltást, akaratlanul is kiszélesedik a mosolyom és egy aprót biccentek is Darren felé, jelezve, hogy bizony ez így van, ahogy a férjem (ótejóég) mondja. Ő is megérdemli a szép szavakat ma. Mikor elkapom Shane pillantását, apró sóhajjal akaratlanul is kissé közelebb húzódom hozzá, hogy a zárása után azért még hozzátegyem, hogy kellemes időtöltést mindenkinek. Persze, nem ezekkel a szavakkal. Utána pedig igyekszem a lehető leggyorsabban letudni párommal a tiszteletköröket és benyakalni némi vodkát, hátha attól könnyebben megered a nyelvem, mielőtt végleg eloldalognánk észrevétlenül a színről.
Hát bizony, akárhogyan is nézem, a mi fajtánknál azért nem túl sűrűn fordul elő, hogy házasságot kössenek. Főleg nem olyan hosszú idő megélése után, mint Shane. Kíváncsian vártam az esküvőt, és nem okozott csalódást, holott nem ismertem az ő hagyományukat, de mégis elnyerte a tetszésemet és megindítónak találtam. Az én esküvőim már nagyon régen voltak, szinte el sem hittem, hogy valaha sor került rájuk. Csak sóhajtottam egyet most is, mikor a beszédet mondták, és valahol meghúzódtam az egyik sarokban, ami még elég központi helyen volt ugyan, de mégsem láthatott mindenki. Nekem ilyenkor az is elég volt, ha én magam beláthattam a teret, nem mintha annyira szükség lett volna most az én két éles szememre. Ujjaim között pezsgőspoharat forgattam, a benne lötyögő aranyszínű ital pedig jócskán kezdett az aljára érni. Nem zavart. Sosem szoktam sokat inni, de ettől függetlenül most megengedtem magamnak többet is, mint máskor. Végtére is, ez egy különleges alkalom volt, nem? Nem muszáj ám mindig olyan tökéletesnek lennem, mint amilyen lenni szeretnék. Miután a köszöntő elhangzott, egy halovány mosoly húzódott végig az ajkaimon, és megemeltem a poharamat, ezzel jelezve a tisztelgésemet és még egyszer a gratulációmat, amit egyébként már korábban is elmondtam a párnak. Nem akartam az ifjú szót használni, mert lássuk be, egyikük sem volt már olyan fiatal, mint az ilyen eseményekkor általában lenni szoktak. Ez megint megmosolyogtatott, míg tekintetemmel megkerestem Darrent, és felé is biccentettem egyet, ha már így be lett jelentve, hogy őt is ünnepeljük. Hát persze, hogy ünnepeltük, talán most hozzáértő Atanerk állhat majd a falka élén, és nem valaki olyan, aki megint le lesz cserélve néhány hónapon belül. Nehéz időszak volt ez, akárhogyan is nézem, és talán mindenkinek jót fog tenni ez a kis kikapcsolódás, úgyis olyan ritkán szokott rá példa lenni. Már magam sem tudom, hogy mikor lazítottam utoljára. Szoktam én egyáltalán olyat? Aligha… Amíg megtörténtek az esetleges újabb gratulációk, én már nem pofátlankodtam oda, hanem inkább leültem az egyik asztalhoz, egyik hosszú lábamat pedig kecsesen vetettem át a másikhoz. Nem tudtam, hogy meddig fogok maradni, de azt gyanítottam, hogy annyira nem sokáig, hacsak nem történik valami rendkívüli, mert azt semmilyen körülmények között nem lennék hajlandó kihagyni.
ruha: katt
A hozzászólást Tazanna Reeves összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 25, 2013 2:51 pm-kor.
A drága Jack Danielsszemmel álldogáltam a pultnál, onnan figyeltem az emelvényen álló Amarok tagot. Ez csak a második pohár volt, vagyis még semminek semmi jele, de tudtam, hogy ez a mennyiség sokkal magasabbra fog rúgni, hogy az elmúlt időszak után partihangulatba tudjak kerülni. Voltak dolgok, amik nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna, Shane-nek és Edennek viszont szívből örültem, s akkora vadbarom meg nem voltam, hogy borús felhőként lézengjek az átrendezett O'Connorsban. Ünnepeltünk, szóval hajrá! Shane az ittassága ellenére is összeszedett és lényegre törő kis beszédet tartott, önmagához képest is kifejezetten... kedveset. Az új Atanerk említésére meglepetten kaptam fel a fejem, s pillantottam a hímre. Ja, finoman szólva se számítottam rá, hogy meg leszek említve, de ha hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól, szóval az első meglepett arckifejezést követően finoman elmosolyodtam a poharamat pedig a páros felé emeltem. Mikor leléptek a színpadról, odamentem hozzájuk gratulálni és meglapogattam Shane vállát - mert én elég magas gyerek vagyok -, Edent pedig arcon csókoltam. Egy rakás dolgot mondtam volna a "sok boldogságot"-tól a "igyekezni fogok"-ig, úgyhogy végül egy szót se szóltam, hanem csendben átadtam a helyem a többi gratulálónak és visszaaraszoltam a pulthoz. Felhajtottam az italom, a jégkockák finoman koccantak egymáshoz, aztán lazítottam kicsit sötétszürke nyakkendőmön. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy előbb-utóbb lekerül rólam, csak azért vettem fel, mert Victor máshogy nem volt képes elviselni, hogy egyszerű, fekete ingben és szürke farmerben jelenek meg. Úgyis meg fogok tőle szabadulni, az öreg mindenesetre legalább addig nyugton lesz. Nem szerettem különösebben kiöltözni. Töltöttem magamnak még egy pohárral. Nem ettem sokat ma, direkt azért, hogy lehetőleg minél előbb hasson az ital, nem volt célom totálisan lerészegedni, csak némi könnyed semmire vágytam.
Nagyon jól éreztem magam ma. Már akkor is tudtam, hogy így lesz, amikor Yettával nekiálltunk megszervezni ezt a kis bulit. Igen, a fiúk is besegítettek egy kicsit, de azért csak a miénk volt az oroszlánrésze, mi amúgy is nagyon jól tudunk együtt dolgozni. A két szőke hurrikán, akik megváltják a világot. Jót mosolyogtam magamban ezen, miközben Shane mondta a kis beszédét. Elvegyültem a többiek között, beszélgettem velük, és élveztem a hangulat, valamint a pezsgő semmivel sem összehasonlítható hatását. Amikor megláttam, hogy Darren ott ücsörög a pult mellett, ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy odamenjek hozzá. Nem is nagyon tököltem tovább, hanem átverekedtem magam néhány társunkon. Oké, még egy kicsit beszélgettem velük, de aztán táskámat lecsaptam a kedvenc bátyám mellett a pulton, két karomat pedig a nyaka köré fontam, mintha mi sem lenne természetesebb. Jó, tényleg így volt, egyszerűen megőrültem volna, ha nem lehet közöttünk valamilyen fizikai kontaktus. Ezt szoktam meg az évek alatt, ezért igazán senki nem hibáztathat engem, igaz? - Úgy imádom az esküvőket! – jelentettem ki, és nyomtam egy vörös rúzsos puszit az arcára. Aztán elhúzódtam tőle, és ledobtam magam a mellette lévő székre. Rövid ruhám úgy felcsúszott, hogy már nem is fáradoztam azzal, hogy lefelé húzgáljam. Meguntam, körülbelül a mulatság kezdetét követő két percben. Én legalább így is ugyanolyan fesztelenül tudtam viselkedni, mint máskor, ami szerintem nagyszerű tulajdonságaim közé tartozott. – Mi a francért ücsörögsz itt egymagadban? Hm? – böktem meg a vállát, miután tényleg elhelyezkedtem és a pezsgős poharammal kalimpáltam össze-vissza beszéd közben. - Tudom, hogy nem szeretsz kiöltözni, de most az egyszer kibírod, nem? – néztem rá ártatlanul. Igen, lehet, hogy egy kicsit már sikerült becsípnem, de ez még semmi nem volt ahhoz képest, amilyen majd hazafelé induláskor leszek. Ma kirúgjuk a ház oldalát, még ha nem is szó szerint! – Legalább a drága húgodat megtáncoltatod majd? – kérdeztem, szinte már kérlelően. Egyébként, ha nem akar majd, akkor én úgyis oda fogom húzni a táncparkettre. Nem úszhatja meg csak így az estét, ha más nem, akkor majd izzítom Yettát, hogy segítsen felpörgetni a mi drága Atanerkünket.
Egész nap fel és alá rohangáltam, mint a mérgezett egér és nem kíméltem sem Jenny-t, sem pedig a srácokat nem túl bájos hangulatomtól. Aztán ahogy a mai napra kikészített ruhámat egy kiadós zuhany után felöltöttem, valahogy mégis helyre került minden. Sokszor csináltam már lagziszervezést, nem lesz itt sem semmi baj. Ezzel áltattam magam, holott tudtam, odabenn a Fehér Rém nyugtalansága nem ennek, hanem a jövőnek szól. Szerencsére a ceremónia és a páros látható elégedettsége elfeledtette velem a dolgot, ha ideig-óráig is. Az est további részére meg ott a pia, elvégre mindenki felnőtt, nem kell majd - remélhetőleg - anyáskodó tyúkot játszanom felettük, csak mert nem bírnak magukkal. Shane beszéde után persze én magam is gratulálok neki és párjának, hogy lopva pár utolsó simítást végezzek a pulton az italok elrendezésében - mintha nem lenne már így is éppen elég tökéletes...
A pult mögé lépdelve azonban meglepetten tapasztalom, hogy hiányzik egy rekesz whiskey, pedig gondoltam, teszek ki még pár üveget a pultra. Mi a f*sz?! Kissé kétségbeesett lehet a pillantásom, ahogy felegyenesedve előbukkan szőke üstököm a pult mögül. A közelben ólálkodó Ryan-t sikerül elkapnom a karjánál és finoman behúznom magam mellé oda, ami hétköznap a csaposok "fedélzete". - Mondd, hogy tudsz valamit arról a rekeszről, ami hiányzik innét és nem Daniel léptette meg minden szó nélkül... - súgom oda a hímnek.
Öltöny, már a nyakkendő is félrecsúszva áll rajtam, ami nem csoda, ha egész nap rohangál az ember, hogy egy esküvőn minden klappoljon. Márpedig ha valamit tudok a bajkeverésen kívül, az a partik megszervezése, de Yetta vitte a prímet, amit nem is bántam, elég volt a rekeszekkel szórakozni. Shane nem józan, de ahhoz képest jó vakert nyom le az öreg, még egy okét is mutatok felé, ezt nem hittem volna, mert ahogy rácuppant a vodkás üvegre, hát apukám, az mindenkinek a becsületére vált volna. Amikor Darrent említi, vigyorogva veregetem vállba a bátyust, mert róla van szó, el ne felejtse már. -Hapsikám, vigyorogj, fényképeznek, és valami bizalomgerjesztő burát kellene produkálnod. Tudom, hogy nem megy, neked is hasonlóképpen emberevő fejed lesz, de azért egy kicsit, ha lehet. Ennek örömére pedig a pult alól egy viking sisakot szedek elő és nyomom bátyus fejébe. Szerintem állati jól fest benne, és ha eddig valaki nem figyelt volna a pult felé, hát most már biztosan nem fogja eltéveszteni, hol is van az Atanerk. Mielőtt az én fejembe tolná be, elrongyolok gratulálni az ifjú párnak, Shane-t vigyorogva ölelem meg, Edennek még puszi is jár, aztán vissza is vonulok a pulthoz, mert nekem ott lesz dolgom, Jenny pedig addigra lefoglalja Edet, így a pultra könyökölök.
Azaz könyökölnék, mert egy szélvészként megjelenő szőke üstök akar frászt hozni rám, miközben berángat a pult mögé. Mi vagyok én? Sherlock Holmes? Mégis honnan tudjam, hol van az a rekesz, aminek itt kellene lennie? Tudom, hol van, de ha most közlöm Yettával, hogy tulajdonképpen azt már szétosztogattam a hímek között és benyakaltuk, aligha lesz boldog, mégis megteszem, mielőtt körbekérdez mindenkit. -A gyomrunkban, és nem akar visszajönni, ne aggódj miatta. Viszont anélkül ezt a díszjelmezt nem tudnánk elviselni magunkon, úgy festek én is, mint valami bazári majom, akinek a nyakkendője a nyakörve és a póráza egyszerre. Bevállalom, én tüntettem el, igen, és megittuk, igen, nem kicsit, nagyon, és még nem rúgtam be, ettem előtte rendesen. Most miért kell aggódni egy rekesz miatt, amit nem Danny lovasított meg? Vagy az neki lett volna kitéve? Na erről senki nem szólt nekem. A nyakkendőt viszont eddig bírtam, ahogy a zakót is, megszabadulok mindkettőtől, még az ingem ujját is feltűröm, hogy szabadabbnak érezzem magam.
A Salamon töke nem ragyog most fényesebben vagy szebben nálam, mert úgy kiöltöztem, mint még soha. Szmoking, csokornyakkendő, és még a sérómat is belőttem rendesen. Úri ficsúrnak is elmehetnék most, hát baszki, ez nagyon kemény, de az esküvőre megígértem a főnöknek, jól fogok festeni. Vagy valami hasonlót, és ehhez tartom magam. A bárpult veszélyes környék, Darren mégis ott parkol le, én meg lopakodóként követem, azaz mellette ülök le, ha nem húzza ki alólam a széket. Nekem biztosabb az ülés, ha már whiskey-s pohár van a kezemben. Egész este az az egyet fogom szorongatni, az az én kapaszkodóm, kabalám, mindenem a mai estére, akár tetszik, akár nem. Shane beszédét hallgatom, Darren említésére elvigyorodok, aztán amikor a párocska lejön az emelvényről, gratulálok nekik, minden egyéb és felesleges duma nélkül. Utána viszont szépen visszahúzódok a pulthoz, jó nekem ott, szépen csendben, feltűnés nélkül. Most nem fogok pózolni, nem fogok pofázni, nem fogok inni, csak figyelek, bár épp kinyitnám a számat Darrennek, mikor megjelenik Jenny, így be is csukom, mint aki egy legyet kapott el éppen, és átment békába. A szmokingomtól megőrülök, az elbaszott pingvin hozzám képest ipari tanuló, komolyan, már csak az hiányzik, hogy úgy közlekedjek mellé. Csendben figyelem a többieket, jó ez így, egyelőre, aztán ki tudja, mit hoz a folytatás. Tetoválást nem, azt az egyet tudom. Az még mindig ott van a hátsómon, és csak a fél falka tud róla, mégsem érdekel, majd eltűnik az, lenyúzom és kész.
Igen, igen, szenvedj csak odafenn, te vén majom. Legalább ez a pár kurta pillanat elégtétellel szolgál számomra, míg látom odafenn feszengeni Sakarit. Hála az égnek a nehezén már túl vagyunk, megtettem a kötelességemet, innentől kezdve pedig akkor lássak újra esküvőt, mikor a hátam közepét. Az is biztos, hogy senki másén nem tenném a tiszteletemet. Legközelebb majd a kerekesszékre fogom a dolgot. Már ha lesz még akkora marha valaki, hogy ilyesmire vetemedjen. S persze, még élek. Tekintetem karcsú kis karórámra siklik, mondhatni, indulhat a visszaszámlálás. Kíváncsi vagyok, meddig bírják ezek ketten a figyelem középpontját, és mikor lógnak meg, mert a bejelentésük utáni események fényében biztos voltam benne, hogy nem fogják túl sokáig húzni. Én egy percig nem bírnám. Még szerencse, hogy sosem fogok férjhez menni. A gondolattól is heveny hányingerem támad. ~Hát, van mit köszönnöd édes, drága bátyám, és még nem is engeszteltél ki kellőképpen…~ Mondhatni, sehogy, mert a kis privát bejelentése óta jó, ha két szót beszéltünk, épp ezért most nagyon is kedvem lenne feldugni valamit a seggébe. Azt meg aztán lesheti, hogy soha többet ne szívjam a házassággal kapcsolatban a vérét, de ugyebár, nekem olyat is szabad, amit másoknak nem. Az ajkaimon átsuhanó hamiskás mosolykezdemény is arról árulkodik, hogy új kedvenc szórakozást tűztem ki magamnak a kakaólopkodás után. Darrenre én is vetek egy pillantást, ha éppenséggel elkapom a tekintetét, akkor biccentek is felé, de nyilván most nem ő lesz a középpontban, akármennyire is igyekszik felé terelni a témát az ikertestvérem. Sak felé megeresztek egy szemöldökfelvonást, mikor rám téved a tekintete, biztos véletlen… Na nem baj, ma nem rontom tovább ezt a fene nagy örömöt, még a végén ráncos lesz az arcom a komorságtól. Nem mintha a bájvigyor az én műfajom lenne, úgyhogy maradok a viszonylag tűrhető pofázmánynál. Rajtam ma egy csodás fekete, csipkebetétekkel megtoldott ruha van, mi mondhatni pofátlanul simul egyébként hibátlan alakomra, nem, nem gyászolok, de sem eddig, sem eztán nem fogom beadni a derekam a halandó világ szokásainak, és elvárásainak. Ebben meg jól érzem magam, s ha már egy ilyen esemény miatt kellett kidugnom az orrom otthonról, legalább nézzek ki szuperül… Mentem gratulálni, azaz, koccintottam mindkettejükkel, se puszi, se ölelés, mert hát, a drágalátós Säde ilyesmire nem vetemedik, szerintem az lenne a világ nem tudom hányadik csodája. Még szerencse, hogy tőlem ilyesmit nem is vár senki. Legalábbis, ajánlom.
Kezdőlap
