Na jó, a nap első kérdése: Honnan volt nekem pénzem ilyen öltönyre. A válasz igazából meglepően egyszerű: sehonnan. Sue apjának az egyik régi öltönyét kértem el, tiszta nyolcvanas évek az egész cucc, csak éppen a világító szalagok hiányoznak róla. Na jó, negatívkodásról ennyit, ma nem szabad lógatni az orromat. Csak azt tudnám, hol a fenében van Ash… Egy ideje nem láttam, nem beszéltem vele, még csak nem is láttam. Á, a közeljövőben elmegyek hozzá. Még az is lehet, hogy ma este.
A beszédet vigyorogva hallgatom, aztán persze gratulálok én is, de nem tudom, mennyit jelenthet. Elvégre, kicsi vagyok még én, valószínűleg sok ilyet fogok látni, de ha ez fontos, akkor örülök a boldogságuknak. Már ha Shane ettől vigyorgott, és nem attól, hogy részegebb, mint némelyik osztálytársam péntek esténként. És akkor még a fiatalság a romlott… Na jó, ennek a gondolatmenetnek se füle, se farka. Behúzódok inkább az egyik boxba, és onnan figyelem a többieket. Mivel sikerült némi alkoholra is szert tennem, így előbb-utóbb biztosan olyan állapotba kerülök, ahol már én is fogom élvezni a dolgot, legalább annyira, mint ők. De a viagrát most kihagytam a repertoárból.
Figyelem, ahogy Yetta behúzza Ryant a táncparkettre, és el is mosolyodok, amikor meglátom a láncot a nő nyakában. Eldöntöttem, valamikor megyek, és felkérem egy táncra. Ha valami lassabb, számomra is barátságosabb szám lesz a porondon, mert addig max megröhögtetnék mindenkit. Nem mennek ezek a modern táncok, na, nem kell nekem esni. Tudom, elcseszett egy tizenhét éves vagyok…
Fejemet hátrahajtom, amikor megiszom az utolsó kortyot is. Hmm, kezdem érteni, a többség miért szereti a pezsgőt… Aztán körbenézek, és vadászom, kihez csapódhatnék hozzá. De ahhoz még kell egy ital, mert különben valami lehangoló látvány lennék, attól félek. Bár önmagamhoz képest egészen vidámnak tűnök, nem tudom, miért parázok. Tessék, még vigyorgok is. Jó dolog itt lenni a falkával…