Régi vadászház [Natan lakhelye]

Régi vadászház [Natan lakhelye] // Szomb. Aug. 31, 2013 10:23 pm

First topic message reminder :

Régi vadászház [Natan lakhelye] - Page 2 R169_457x256_20106_House_in_the_wood_2d_fantasy_house_wood_swamp_picture_image_digital_art

A mocsár közelében, a Chenához és Tananához közel helyezkedik el. Egész jól el van rejtve a területen, régen vadászházként szolgált. A kovács műhely az egyik melléképületből lesz kialakítva.

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Hétf. Dec. 01, 2014 3:47 pm

Morrighan érdeklődve tekintett le a vendégekre, mikor a csatornára, közvetlen fölöttük letelepedett. Fekete szemei kíváncsian méregették az ajtón állókat, majd hangja egy rövid pillanatra megtörte a csendet. De figyelmeztetése nélkül is tudtam, hogy kinn áll valaki. Egyrészt a hullámok, másrészt pedig a kopogás. Elhúztam a függönyt, majd kinyitottam az ajtót, hogy kinézzek ki a nem várt vendégem. S ekkor, szinte simulva öleltek közre hullámai, s a csuklya alól előbukkanó arcra, először meglepettség, majd széles mosoly került fel maszatos, sebhelyes arcomra.
- Üdv Mallo... - de el is hallgattam, mert a torkomba nyilaló fájdalom szökött. A francba, azokba az üveg szilánkokba. Asszem tényleg be kéne látogatnom Emshez, hogy kiszedje belőlem a maradékot. Éreztem, hogy vér gyülemlik a számba, de gyorsan elfordultam a nőtől, s a parázs közé köptem véremet.
Inkább nem szóltam, csak szélesebbre tártam előtte az ajtót. Hullámaim rést kerestek a pajzsán, hogy mentálisan beszélhessünk, s kedvesen simultam bele hullámaiba. Ha befáradt, ő, s farkasa, becsuktam utána az ajtót.
Külső szem számára eléggé nagy rumlinak tűnhetett a műhely, bár aki alaposabban szemügyre vette a helyet, láthatta, hogy mindennek ott, és azért van a helye. Kardok, pisztolyok, pajzsok, golyók, tervrajzok az egyik asztalon, a másikon csiszoló kések, fogók, csavarok, a harmadikon már megint más eszközök. Az egyik sarokban szétbontott, vagy épp félig összerakott puskák, újabb, régebbi generációk támaszkodtak egymásnak. A falakon néhány oklevél, pár fotó, s fegyverekre használt díszminta volt fölragasztva.
Az egyik asztal alól széket húztam elő, s mosolyogva mutattam vendégemnek, hogy nyugodtan üljön le. Nem volt lámpafény, csak a kemencében ropogó tűz, s parázs, meg az egyik asztalon egy petróleumlámpa ontotta magából a fényt. Arcomat karom okozta heges seb szelte át, lapockámon harapás nyom, hátamat pedig karmolás nyom szelte keresztbe. Már mindegyik heges volt, csak kissé feltűnt. Az égési sebem, s a szám körüli hegek nagy része már teljesen eltűnt, s reméltem, hogy még egy éjszaka Farkas alakban, és a többi is begyógyul végleg.
Szótlanul vettem elő egy kis fém poharat az egyik polcról, s forralt bort töltöttem bele a fémkancsóból. A fahéj, s a szegfűszeg illata kellemesen kúszott orromba. Mallory felé nyújtottam a poharat, majd egy mélyebb tálat elővéve a falra szerelt csaphoz léptem, s némi vízet töltöttem bele, hogy a vak Farkas elé tegyem. Utána a vesszőnek valót kézbe véve ültem le vendégemmel szembe, s álltam neki a faragásnak. Ügyesen, precízen dolgoztam.
~ Mi szél hozott erre Mallory? -kérdeztem apró mosollyal szám sarkában.

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Csüt. Dec. 11, 2014 9:10 pm

A mellettem tébláboló világtalan farkas idegesen kapja fel fejét a károgó hangra, én magam pusztán bundás társam fejére helyezem tenyereimet nyugtatóan. Nincsen semmi baj, kedvesem...
Ajtó nyílik, képemre pedig őszinte, üdvözlő mosoly szökik, mely akkor csorbul csak kissé, mikor a torkát fájlalja a hím. Szemöldököm finoman rebben, ráncol gyűlnek gyermekies arcomon - az aggódás természetes megnyilvánulásai, ha energiám örvényéből nem lenne nyilvánvaló, hogy igenis érdekel a hogyléte.
Ahogy maga a hely is, ahova tévedtem. - Mikor beljebb tessékel (Shila inkább odakint maradna Morrighannal, bánatosan heverve el a ház előtt.) érdeklődve tekintek körbe, szemügyre véve a teret és annak berendezési tárgyait. Beszédesek, ami azt illeti, utoljára az egyik terepmunkám során voltam kovácsműhelyben évekkel ez előtt... volt az egésznek egy sajátos atmoszférája, amit az ember vagy szeretett vagy utált, de kétségtelenül magával ragadta valami úton-módon.
Hellyel kínál, de csak a fejemet ingatom, s beljebb lépdelek, ahhoz a falhoz, ahol a már kész fegyverek sorakoznak.
- Ezeket mind te csináltad? - Bukik ki belőlem a kérdés óhatatlanul is, míg cipzárját a kabátomnak lehúzom, lévén idebent igencsak karibi az időjárás.
Ekkor fordulok szemközt a másikkal, érdeklődőn - s lehetőségem nyílik immáron az arcát szegélyező sérüléseket is szemügyre vennem. Érdekel, hogy mibe keveredett, hogyne érdekelne, ugyanakkor megfogadtam, hogy míg nem muszáj, a helyiek ügyébe nem keveredek bele a kelleténél jobban. Megmarad hát a kérdés kimondatlannak, energiáim érdeklődő játékának.
Az elébem tolt forró italra csak pislogok, szemeim világa a másik sérülésein időzik még kicsit, mielőtt kapcsolok.
- Köszönöm. - Mosolyom kiszélesedik, ahogy átveszem a poharat, s elmémben hangját hallva válik csak igazán őszintévé az a görbület ajkaimon.
- A szél, az, ahogy mondod! - Nevetek - Azt hallottam, lakik errefelé valami kovács és egész jól dolgozik... nem ismered véletlenül? - Emelem ajkaimhoz a poharat, s a fűszeres italba kortyolok.

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Hétf. Dec. 22, 2014 10:34 pm

Nem veszek tudomást aggódó pillantásáról. Hullámaiba inkább nyugtató lüktetést plántálok, hisz nincs miért aggódnia. Egy kis csetepaté a Falkában ez megesik, pláne az Omegával. Bár ez utóbbit nem tudja, s nem is tudhatja meg rólam, nem egy büszke dolog ez a Farkasok közt. Szemem sarkából vetek rá egy pillantást, mikor leveti kabátját, de utána foglalkozom inkább a meleg piával. A kérdésre fordulok csak felé.
Lassan bólintok, s egy halvány mosolyt is megengedek magamnak.
~ Igen. Megrendelések.
Büszke vagyok a munkámra, mert tudom, hogy a tökéletességre törekszem. Szeretem csinálni is.A fegyverek bűvös világa gyermekkorom óta az életem része, s ez sosem volt másként. Beharapóm nem csak Bestiaként avatott bele a világ viharába, hanem a kovács mesterségbe, a fegyverek készítésébe. Oly sok mindent köszönhetek neki. De én vagyok az, akit a keresztény kutyák tékozló fiúnak hívnának. Bár, ami azt illeti, a magam módján köszönetet mondtam az öregnek. Állom a pillantását, de hullámaim felé nem változnak, továbbra is nyugodtan kapcsolódnak a másikéba. Energiái érdeklődését is észreveszem, de nem szeretem sajnáltatni magam. Bár tény, a kényeztetést sose utasítom vissza egy nősténytől. De inkább ebbe ne menjünk bele.
Kissé feljebb emelem a poharat, míg végül pislogva veszi észre. Akaratlanul is, de kissé felnevetek figyelmetlenségén.
~ A pofonokból csak tanul a Farkas. - kacsintok rá, mintegy ezzel próbálva elsimítani a témát. ~ Egészség! - finoman koccintom bögrémet az övéhez, majd a piába kortyolok. Letéve utána a poharat az asztalra, ülök neki a nyílvesszőknek.
Nevetésére őszinte mosollyal pillantok fel rá. Tetszik. Tetszik ez a nevetés.
~ Ami azt illeti, akad errefelé egy. - fordulok vissza a munkámhoz, de a mosoly nem tűnik el ~ De most nagyon elfoglalt. Akadt múltkor egy fontos munkája. Egy íjat kellett készítenie. A megrendelője csupa titokzatosság, s báj. S most az ő elvárásainak igyekszik megfelelni.
Felpillantok a nőre, gyermeki vonalait figyelem, aztán visszatekintek a kezemben tartott munkára. Gyorsan, ügyesen dolgozom, s a fa lassanként csodálatos alakot ölt ujjaim közt. Addig faragom, míg végül a tollakért nem nyúlok, amik abban a kis zsákocskában pihennek, nem messze a lábamtól. Óvatosan kiveszek egyet, majd azt kezdem el a fegyver részévé formálni. Odafigyelés, tisztelet. S a munka gyümölcse így lesz teljessé.

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Vas. Dec. 28, 2014 2:34 pm

Ha csak sejteném, jót derülnék a tényen, hogy miközben az én titkaimat fürkészné ki, addig jóllehet, ő maga is falakat emel saját viseltes dolgai köré. Nem ítélem el érte, ilyenek vagyunk mi, évszázadokat megélt farkasok. - Hiába a falka, az egység, a társaság igénye, a száz százalékos bizalom véleményem szerint nem létező luxus csupán.
- Eszméletlenül részletgazdag némelyik. - Suttogom szinte az őszinte dicséretet munkájára, ahogy kissé közelebb hajolva szemrevételezek egy darabot. Markolata gazdagon díszített a kardnak, Nagy Károly korabeli lehet a replika eredetije, le merem fogadni, hogy a pengéje valóban toledói acél.
- Ilyenhez volt szerencsém már eredetiben is, igaz, csak múzeumban! - bökök egyre lelkesen - A penge formája alapján keleti típusúnak mondaná az ember, de a britek viselték előszeretettel az 1820-as évek második felében ezt a típusú szablyát. Díszkard csupán, az eredeti markolata elefántcsont-lemezekből készült, manapság gyantával helyettesítik és... bocsánat, néha kicsit elragadtatom magam. - Söprök pár kósza tincset bocsánatkérő mosoly keretében füleim mögé, ahogy visszafordulok felé és a felkínált forralt bort átveszem tőle. Egészségünkre!

Nevetésem könnyen kap szárnyra, mint a tűzről pattanó pernye, s tölti ki a teret közöttünk, hogy szavaira szelíd mosolyba torkolljon a gesztus.
- Ezt igazán sajnálattal hallom. Talán jobb is lesz, ha hagyom dolgozni, s visszajövök majd később, ha kevéssé lesz elfoglalt... - Húzódik csibészes, csalfa mosolyra ajkaim szeglete, s színészi könnyedséggel lépdelek felé, hogy az asztalra helyezzem poharam, elvégre... távoznék, vagy mi.

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Kedd Dec. 30, 2014 4:20 am

A dicséret jól esik, hisz kinek ne esne jól, ha keze munkájának gyümölcsét szép szavak érik. Mégis csupán egy elégedett mosoly az, mely elárulja valódi érzésem. Ráadásul, ahogy szavai tova szaladnak, rá kell döbbennem, egy hozzá értővel állok szemben. Tekintetem figyelmesen rá szegeződik, úgy hallgatom tovább. Bár amilyen idős, nem is csodálkozok ezen, mégis... Kedvelem azokat a lelkeket, akik tisztelik a fegyvereket, a történelmüket, mit mesélnek. Talán azért, mert bár el nem ismerjük, mi mind, kik Farkasok áldott átkát hordozzuk, mi magunk is, nagy múltú fegyverek vagyunk csupán. Emberi húsba fúródó, csont törő, vért fakasztó szörnyetegek.
S a fegyverek mesélnek. Mi is mesélünk. Nincs az a könyvtár, ami elbírná meséink súlyát ezen a nyamvadt világon. De ez senkit, még minket, magunkat se érdekel. Leszarjuk, még a saját történeteinket is. Akkor a Világ, miért figyelne rá?
Hideg fut végig a hátamon. Milyen furcsa, hogy saját emlékeim rabjaként nézem a nőt. Nem kedvelem a melankóliát.
~ Folytassa csak, engem érdekel, mit olvas róla még. - mondom még szélesebb mosollyal. ~ Azt hiszem, említette is, antropológus ugyebár. De tudja, ritka még a magunk fajta közt is, aki ránézésre ily sokat tud a fegyverekről. Üdítő mindig, mikor hozzá értőkkel beszélhetek. És kevés olyan hozzá értővel találkoztam, aki idősebb lett volna nálam. Ki tudja? Talán még újat is tanulhatok. - gonoszkás kacsintást küldök felé.
Nevetése, lágyan ölel körbe. Csilingelve tölti meg az amúgy csak munka zajtól hangos műhelyt.
~ Máris menne? - nézek rá, még mindig mosolyogva, majd a vesszőt letéve kezemből, felállok, s a már elkészült fegyverekhez lépek, s kiveszem a díszkardot, melyet előzőleg megcsodált. Felé lépek, majd a markolatot Mallory felé nyújtom. Óvatosan, két kézben tartom, mint valami gyermeket.
~ Díszkardnak díszkard, ez tény. De azért nem vagdalkoznék vele senki torkánál. Amúgy meg... - majd a markolat felé bökök ~ Sose alázom meg a fegyvereket, holmi olcsó utánzati pótlékokkal. Még maguk, a megrendelőim se tudják, vagy értik sokszor, mit tartanak a kezükben. Magán megrendelők, múzeumok, fegyver kereskedők... Mind csak a pénzt lobogtatja, s aztán vitrinbe zárják a remekműveket. - közelebb hajolok gyönyörű vendégemhez, s Bestiám óhatatlanul is megcsillogtatja borotvaéles fogait, még ha a hullámokból semmi fenyegető sem érződik ki.
~ Ritkán látom azt a csillogást a szemekben, ami hasonló a tiédhez, Mallory. Azt a fajta csillogást, ami sejteti, hogy a fegyver nem csak porfogó lesz, hanem valódi feladatát láthatja el.
Kiegyenesedek, s ha átvette a kardot, az eddig szakadt, fekete lepellel takart hátsó helyiségbe indulok. Némi keresgélés, zörgés, csörömpölés után végül visszatérek, kezemben egy bőr tegezzel, s egy bebugyolált íjjal.
~ Amit kért, az én bájos megrendelőm. - mosolygok, s a hozzá legközelebbi asztalhoz lépve lefektetem a sima felületre az íjat. Nem bontom ki az azt fedő bőrből, meghagyom ezt az örömöt Mallorynak, elvégre ez az ő "ajándéka".

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Szer. Dec. 31, 2014 1:56 pm

Szelíd mosollyal, szinte már bocsánatkérően tekintek a férfira az elragadtatást követően, s fülem mögé söprök pár kósza tincset, mikor arra kér, meséljek még.
- Valóban azt mondtam. Egy ideig a régészettel is kacérkodtam, de ez valahogy sokkal többrétűbbnek tetszik számomra. Kicsit ez, kicsit az... - Felnevetek arra, hogy akár újat is tanulhatna tőlem a fegyverek terén.
- Azt azért kétlem, de hízelgő a feltételezés. - Bezzeg, ahogy hallottam, Unalaq-nak teljes fegyverarzenálja van odahaza, vitrinek mögött! Na, ha valaki, akkor ő biztosan tudna bármelyikről szinte mesélni, én jószerivel csak azokat ismerem - igaz, ezek száma sem elenyésző - melyekkel magam is találkoztam az életem és a munkám során.
Távozóra fogom, persze, csak játékosan - megmosolyogtat, hogy komolyan veszi a dolgot.
- Elvégre zavarom a munkájában. Szívemre venném, ha miattam nem készülne el időre. - Tekintek le rá, ahogy mellette állok meg, az asztalra helyezve finom mozdulat keretében a poharat, s lepillantok rá.
Ő maga ellép tőlem, s ahogy érdeklődve figyelemmel követem, már az is látom, hogy miért. Bátortalanul fogok rá a hideg nyelű fegyverre, mintha csak attól tartanék, kárt teszek a puszta érintésével is benne.
A kardról a felém hajolóra pillantok fel áthatóan kék tekintetemmel, nem rettenve meg a pillantásába kúszó fenevadtól. Volt már hozzá szerencsém, néztem vele farkasszemet, mikor életemre tört volna Alignak általa. De ha nem ismerném, se rettentene a veszély, melyet magában hordoz. Fenevadak vagyunk mindannyian. Farkasok, efféle törvényekkel lényünk mélyén, hiába minden emberi civilizáltság és külcsín. Forgattam én is kardot egykor, öltem is, nem vagyok ártatlan, csupán a test tűnik annak, melybe kortalan lelkemet zárták a brit őrzők.
- Túlságosan felmagasztalsz! - Jegyzem meg végül, nevetősen ütve el bókját, hogy érdeklődve emeljem meg kissé a kardot, markolatát vizsgálva meg kissé, az elmondottak fényében igencsak érdeklődve, majd egészen egyszerűen visszahelyezem oda, ahonnét a hím elvette. Mégiscsak másé lett, fizet érte - tényleg nem lenne szerencsés kárt tenni benne idő előtt.
Na meg akad itt érdekesebb nézni való is, úgy fest. Kissé értetlenül pillantok a férfira, ahogy közelebb lépek kíváncsian.
- Ezt most... nem mondod komolyan! - A felismeréstől mosoly szökik arcomra, s gyermeteg izgatottság költözik energiáim közé. Odalépek az asztalhoz, s sietősen, kissé kapkodva is talán, szabadítom meg csomagolásától az íjszerszámot.
- Azta... én... Kipróbálhatom? Mivel jövök érte? - Záporoznak kérdéseim, egyik sutább, mint a másik, de oda se pillantok a hímre. Tekintetem a fegyvert igézi, ahogy ujjaimat fáján végigfuttatom.

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Csüt. Jan. 22, 2015 11:11 pm

The Ancients

Mozdulatai vonalát figyelem. Nyugalom árad szét tagjaimban, Bestiám kacér játékossága nem lankad. A nőstény jelenléte régi korok véres árnyait idézik bennem, de jó értelemben. Hisz ezek a véres árnyak lényem alakítói, Bestiám útmutatói a Valhallához vezető rögös úton. A kard oly csodásan illik kezeibe, mintha csak egy modern Valkűr állna előttem. Egy régi, lázas álom képeként látom magam előtt, ahogy saját vérembe fagyva tekintek fel a holttestek közül, bűzös hús íze a számban, csontom összeforr, de újra visszazuhanok, hátamra fordulva pedig átakarom adni magam az édesen hívogató sötétség mámorító érzésének, de ekkor, mint a semmiből feltűnő szépség, az örök Harcmezők csodálatos asszonyai, kik Odin parancsát teljesítve választják ki a halálra szánt lelkeket fölém hajol. S felém nyújtja a kezét, megérint, felsegít... S felüvöltök, mikor elenged, eltűnik, tova száll, s csak mosolyog, mikor térdre zuhanok a testek között, s Bestiám hangja zengi be a csata mezejét, üvöltök utána, üvöltök, mert így vallok gyűlölve szerelmet a háborúk Isteneinek, Szolgálóinak.
~ - Jól áll.- szólalok meg mosolyogva ~ Nem zavar, sőt mostanában nem is volt nagyon néző közönségem munka közben. - s finoman végigsimítok kardot tartó csuklóján. Szemei tüzét vizsgálom. Hideg nyugalom veszi körbe lelkem, s Bestiám energiáit. Szép nőstény, ezt el kell ismernem. Melyik nem az? Talán a Vörös Hold után történtek teszik, de nem tudok megszabadulni attól a gondolattól, hogy titok, homály fedi ezt a nőstényt. Valami olyan dolog lappang a háttérben, ami itt van, az orrom előtt, egy karnyújtásnyira, sőt, ahogy kezem finoman érinti bőrét, átvillan az agyamon, hogy talán a titkot fogom magát. Minden nő rejtély, s imádom felfedezni őket, de ő... De ő valahogy úgy érzem, mást is rejteget. Itt van a nyelvem hegyén. De mi az? Mintha tudnom kellene, az ösztöneim ordítanák, de mégsem. Mintha szemei tükréből akarnám megfejteni, pedig a csillogó íriszek nem árulkodnak, csak tisztán, fenségesen tekintenek Vadam ezüstjébe.
~ Valóban? - mosolygok szelíden, s elfordítom róla tekintetem, had csodálja tovább a kardot ~ Valahogy azt érzem, valamiért kijár neked. - s közben a másik helyiségbe lépek. Nem bóknak szánom. Csak ösztöneim suttogását továbbítom. Hátrébb lépek az asztaltól, mikor elé teszem az íjat, s energiáira csak a mosoly szélesedik ki nálam, nézem, hogy bontja ki, veszi kezébe, simít végig a fa vonalán.
Erre számítottam, s ezt is akartam elérni. Ennél egy mesterembernek (farkasnak) nem kell több.
~ Neked készült, a tiéd, kinn a hátsó udvarban van pálya, ott kipróbálhatod. Igazából nem gondoltam ki hozzá különösebb árat. Ha reklámozol az ismerőseid közt, az is elég egyenlőre. Vagy nem tudom... Te mit kérnél cserébe?
Van ötletem rá, mit mondd, de inkább halljuk, mit válaszol.
Persze időbe telt, míg elkészítettem, ez sem pár óra alatt készült el, hisz a megtervezés, a faragás, meg a többi, de végre nem csak fémmel dolgoztam, hanem a fa nemes anyaga is kezembe került. És azzal óvatosabban is kellett bánnom.
A lepellel takart hátsó helyiséghez lépek, majd intek vendégemnek, hogy kövessen. Egy kisebb szoba helyiség tárul szeme elé, amit újabb kész fegyverek rendezett sokasága tölt be, (innen hoztam ki az íjat is), de látni, hogy a másik végben egy kifejezetten nagyra sikerült tölgy ajtó, és nem messze tőle egy kisebb fém árválkodik a falban. A falra szögelt tegezek egyikét leemelem helyéről, és néhány íj vesszőt válogatva a rendezett kupacokból, oda lépek a fém ajtóhoz, majd kitárom vendégem előtt, s megcsap minket a kinti hideg jól eső frissessége. A hátsó kert hóval borított fehérsége szinte vakító a szemnek. Egy közepesebb kert, bár a szalma bálák, és a kifeszített, lyukas állat bőrök, ill. céltáblák nem pont hobby kertészetre engednek következtetni.

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Szomb. Feb. 07, 2015 6:10 pm

Energiái cicózó játékossággal töltik meg a helyiséget, s ha hagynám, talán még össze is kapaszkodnának az enyéimmel pár végtelennek tűnő pillanat erejéig. De nem hagyom meg neki ezt, szórakozom véle csupán, ujjaim közé csavarva, majd finoman lökve rajta, mikor túlságosan közel merészkedne...
Bókjára mosoly szökik ajkaimra, épp csak felé emelem pillantásomat somolygós-sután, mikor csuklómhoz ér. Hiába a nyugalom, hiába a higgadtság energiáiban, ezt a tekintetet ismerem már régről: válaszokat keres. Még mindig az foglalkoztatja, amiért a jómúltkor hívatlanul beállított a szobámba és ez valahol kissé elszomorít - no nem annyira, hogy mély depresszióba zuhanjak miatta, vagy hogy egyáltalán jelét mutassam csalódottságomnak.
Újabb bók érkezik, én pedig felnevetek könnyeden. Mintha ezer apró üveggolyót szórnának szét a padlón, úgy szalad elő belőlem ez a gyermeki kacaj, betöltve a tűz melegétől nehézkes levegőjű teret.
- Na ne udvarolj...! - Kuncogom fejcsóválva, visszahelyezve a kardot helyére, s kíváncsian nyújtogatva kissé nyakam, mivel áll elő ezúttal.
Őszinte meglepettséggel és energiáim közt kavargó lelkesedéssel fogadtam az előkerülő íjat, ujjaimmal alázatos áhítattal simítottam fáját, mintha nem is fegyver lenne egy vadász kezében, hanem ékszer egy úri palotában. Egy kincs, egy megidézett álom... régi idők füstszagú, fűszeres emléke.
Mikor ki is mondja, szavakká formálja azt, amit sejtek, felpillantok rá. Kék tekintetem kistányér-kerek, meglepett és egyben lenyűgözött.
Mondandója ugyanakkor olyan irányba halad, ami eltörli mindezt a bájos összképet, s feléleszti a bennem lakó örökkön gyermek 'én'-t, aki gonosz kis tündérek vigyorával mar rá az íjra és a nyílvesszőkre, hogy kissé pipiskedve ugyan, de a hímhez lépjen és piszok mód röpke csókot lopjon - vagy hintsen? - ajkairól.
- Biztos akad majd alkalom, amikor viszonozni tudom valahogy a dolgot. Talán fel sem fog tűnni... de ott lesz. Addig meg a reklámozással törlesztek. - Fűzöm a mondandóm végéhez nevetősen, s követem őt ki a hátsó udvarra újdonsült ~~szerelmem~~ íjam társaságában.

- Itt is laksz vagy ez csak ilyen... munkahely? - Firtatom könnyedén lépdelve a hóban, élvezettel töltve meg tüdőmet a csípősen hideg északi levegővel a benti parázsló melegség után, s tekintetem sem pihen a másikon. A terepet mérem fel.
- Csak mert én elköltöztem nemrég. - Vonok vállat flegmán, hogy elvigyorodjak. - Remélem nem kerestél megint az ablakon át érkezve és hoztad a frászt szegény Palomára... - Miért van az embernek mégis olyan érzése, hogy szavaimmal ellentétben nagyon is szeretném, ha így lenne. És roppantmód bánom, hogy ha tényleg így történt és nem láthattam.

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Kedd Márc. 03, 2015 2:56 am

Mindig is ez hajtott, ez vitt előre. Ezért vagyok űzött vad saját világom őrült, lángokba merülő erdejének rabja. Akit mindig űz, hajt valami, és ez nem más, mint az újdonság. Lészen az lélek, tett, test, eszme... Bármi. Ez vagyok. S ez a nőstény oly csodásan lengeti előttem a véres húscafatot, hogy az már szinte fáj. Megőrít a tudat, megőríti a belső Vadat a Nőstény titka, a lehetőségé, hogy igen, itt van egy karnyújtásnyira, de tudhatom, nem lehet enyém, csak kerülgetem, mint a forró kását, és ez nyugtalanít, ugyanakkor a kihívással kecsegtet, s ezért érdekel. De nem tagadhatom, a férfit is érdekli ez a nő. Érdekel azzal a játékos mozzanatával, mely lerí az arcáról, ahogy felém emelkedik egy pillanatra orcája, s kedvem lenne azonnal behabzsolni, fölkapni, mindent lelökni a munkasztalról, s mindent, mi ő, mi a bőre alatt van, titok, hús, lüktető szív... Mindent magaménak fogadni.
~ Csak nem attól félsz, hogy fölfalnálak? - küldöm felé vállam felett visszapillantva rá, azzal a megnyerő, ám halandók szemében igencsak rémületet keltő mosollyal. Csakhogy ő nem halandó. Nem fog megijedni ennyitől, s nem is ez a célom. A Farkasok játékát játszuk, ami egy igen csak izgalmas, ám annál veszélyesebb szórakozás.
Pillantásom elégedettséget sugall, de ugyanakkor nem kérkedek vele. Egy mester sosem tesz ilyet, pláne nem a saját munkájával kapcsolatban. Ám a mozdulat, mely ez után következik, az elégedettséget felpezsdülő vér felé löki, s mint valami erős csapás indul el az agyamból, végig a gerincem mentén. S a gonosz kis tündér, alakja mesébe illő kecsességgel, mit sem sejtetve lép oda hozzám, s ajkai könnyedén találnak rá az enyéimre. Mint az őszi, vad szellő, mikor felkapja a száraz leveleket, s táncra hívja őket, hogy egy fordulat után le is rázza magáról a kis tehetetlen társaságot, mint valami megunt játékszert. Finom, s édes pillanat, hagyom, hogy elragadjon, élvezem egy nő kínzó mámorát. Kezem óhatatlanul felemelkedik a levegőbe, csak élvezni akarom még egy kicsit, egy halvány, nagyon halvány pillanatig. De végül nem érek hozzá, érdes ujjaim az asztal szélébe markolnak, hagyom, hogy elszakadjon, hagyom, hogy csókja égesse a számat, hagyom, hogy kacér pillantása lyukat égessen belém, hogy csak szemem lángja árulja el, mennyire élvezem a pimaszságát, ezt a keserédes játékot, amit űz velem. Kiegyenesedve lököm el magam az asztaltól, hogy mutassam az irányt, s energiáim halványan erősődő kavalkádjával továbbra is finoman öleljem körbe a nőstényt.
~ Előre is köszönöm, a fizetséget. - mondom felé, de pillantásom az elénk táruló kertre terelődik.
Míg ő a terepet szemléli, a hóban sétálva lépek oda néhány oldalra helyezett hordóhoz, s az egyik fedelét kinyitva, belenyúlok, s némi csörömpölés után kihúzom a benne tartott üveget.
~ Kis rum. - meglötyögtetem Mallory felé az üveget. ~ Hideg, pár órája lehet csak kinn, de még nincs megfagyva. Mikor itt dolgozom, pláne télen, a természetes hidegbe kirakok némi itókát. Sosem árt.
Nem mintha attól tartanék, hogy megfagyok munka közben, meg amúgy is, gatya, meg kovácsköpeny van rajtam, finn vagyok, vérfarkas, ha kinennének az északi sarkra, szerintem még az se zavarna igazán. Közben odalépkedek a kifeszített bőrökhöz. Pár napja tettem ki a frissebbeket, amik még nincsenek úgy szétlőve, úgyhogy ezzel annyira nem is kell szöszmötölnöm, csupán csak azt nézem, oda van e rendesen szegezve minden a helyére. Megfordulok, s Mallory alakján akad meg pillantásom. Rágyújtok a tábla előtt, s leteszem magam mellé a rumos üveget a hóba.
~ Tudod te mire gondolok igaz-e? - kérdezem mentálisan azzal a piszkosul szemtelen mosollyal. A zsebemből előveszek egy szép kerek almát, majd a fejemre teszem. Le tudja lőni, ha nem, akkor vagy nem lesz szemem, vagy fülem. Még jó, hogy nem ezüstből készítettem azokat a vesszőket.
~ Nos, Miss Mallory. Ami azt illeti, tudtam, hogy elköltöztél. Ugyanis a Farkasaidat nem találtam azon a környéken, mikor újra megakartalak látogatni, egy éjjelen, s sajnos szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy már nem tartózkodsz abban a házban. Nyugi, a barátnődnek nem lett baja. De reméltem, hogy ismét összefutunk. - kifújom a füstöt ~ Ha mást nem, akkor azért, hogy Robin Hood féle tudásod megcsillogtathasd. - s ezzel nekitámasztom a hátam a bőrnek, s összefonom mellkasom előtt a kezeimet.

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Hétf. Márc. 23, 2015 9:14 am

Fel kell nevessek szavaira. Nem azért, mert lenézném hozzám képest igencsak zsenge kora miatt, tudván, ha valamit én nem úgy akarok, mint ő elképzelte, esélye sincs vitatkoznia komolyabban velem. Nem ez késztet gyermeki kacajra, sokkal inkább az a merész él, a szemtelen villanás tekintetében, hogy hiába van tisztában azzal, dupla olyan idős lehetek, mint ő, mégis megpróbálná, ha úgy adódna. És ez valahol roppantmód szimpatikus tulajdonság a magamfajta vadóc léleknek.
- Szerintem megülném a gyomrodat! - Jegyzem meg visszadobva a képzeletbeli labdát, a magunk mögött hagyva egymás kóstolgatását ideig-percekig követem ki a hátsó udvarra Natant.

A csörömpölés belezavar a természet neszeibe, arra kapom hát a fejem, s látva az italt a hím kezében, akaratlanul is kiszélesedik mosolyom, kissé fejcsóválva. Rossz vagy, de miért is tagadnád meg magadtól a dolgot, nem igaz? Saját házadban én sem foglak letolni érte, hisz magamat hazudtolnám meg vele - sosem voltam szenteskedő, aggódó is csupán testvéreim, családom, falkám és gyermekeim hogy volta iránt, nem a múló földi lét tárgyainak élvezete kapcsán.
Tekintetemmel kíváncsian követem a hímet, egy idő után testemmel is felé fordulok a megfelelő távolságból, kezeimben az újdonsült "játékszert" tartva.
- Nem vagyok benne biztos, hogy szeretném tudni, mert eléggé őrültségnek hangzik. Tisztában vagy vele, hogy évszázadok óta íj se volt a kezemben, nemhogy lőjek vele?! - Morran farkasom rosszallóan, s mégis piszkálja elmémet a kihívás gondolata, a rizikófaktor. De végtére is... én figyelmeztettem előre, innentől kezdve a saját botorsága a dolog!
- Nagyon helyes. Az embereket jobb, ha kihagyjuk a farkas-játszmákból véleményem szerint. Úgysem értenék meg. - Pontosabban csak felesleges nyűgöt szülne, ha be kellene avatni őket, ne adj isten ezzel az őrzőket is belekevernénk és... kell a fenének ennyi púp a hátára, ha megoldható nélküle is, nem igaz?
- Azt kitaláltad már, hová költöztem? - Firtatom, s közben alapállást veszek fel, az íj húrját feszítve és célzok.
A nyílvesszőnek nem sikerül a közepébe érkeznie ugyan, de eltalálja az alma jobb oldalát, oda fúródva pottyan le a lendülettől a hóba, Natan lábai mellé.

// Saját kockával dobtam, chatesre nem mertem bízni, de így is épp, hogy 2-es lett. XD (1-esnél eltaláltalak volna, páratlannál még téged se) Ez pedig a 100. IC reagom csak neked. //

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Vas. Ápr. 26, 2015 10:42 am

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Szer. Júl. 08, 2015 5:57 pm

Múlik az idő, múlnak a sebek is - vagy legalább hegednek - ezt gondolná az ember a józan ész logikájával élve, de az elmúlt időszakban, úgy hiszem, több, mint elég dolog írta belül a racionalitás törvényeit ahhoz, hogy kétkedjünk a bennünk körülvevő világban.
Vajon az a kutyáját sétáltató lány tényleg olyan lelkes, mint vallja? Nem fáj a szíve már a tegnapi srác után, suttogja. - De hihetünk neki? Vajon az édesanya tényleg olyan boldog és könnyed, mint mutatja, vagy esténként fejben minden centet számolva fekszik, azon gondolkozva, hogyan is adhatna meg mindent az övéinek, hogyan ne nélkülözzenek. Megszólják a szomszédok őket, ha a gyerek az olcsóbb cipőben megy iskolába...
Vajon a viszlát tényleg csak időleges, vagy örökké szól? S a megbánt bűnöket feloldozó megbocsátás tényleg szívből jön, vagy puszta beletörődés?

Túlságosan sok gondolat kavarog bennem az utóbbi napokban, ezt orvosolandó kötöttem ki itt, a fák között haladva. Hazudnék, ha azt állítanám, a véletlen vezeti lábaim útját... Nagyon is tudatosan lépdelek, nyomomban az árnyak rejtekében farkasok által követve tisztes, vigyázó távolságból.
Az egykori vadászház felé tartok, ahol legutóbb - az sem most volt már - kedvenc kovácsmesteremmel futottam össze. Ruházkodás terén nem vittem túlzásba a dolgot: kényelmes cipő, farmer és a jobb időre való tekintettel pántos felső. Hajamat kiengedve hagytam, a szél hagy kapjon bele kedve szerint játszva a szalmaszín, szőke tincsekkel.
A házat elérve felötlik bennem az ötlet, hogy megkerülve azt, a hátsó udvar felől lepem meg a másikat, de lehet, itt sincs, szóval maradok a klasszikus bekopogós történetnél inkább. Ütemesen koccan kézfejem az ajtó éltes fáján, türelmesen várok, noha épp egyik lábamról a másikra billentem súlyomat, mikor a nyílászáró mögül felbukkan Natan képe.
Kéken villanó pillantásom rajtakapottak riadt bájával találja meg az övéit, ajkaimra mosoly húzódik szelíden.
- Szia! - Köszöntöm halkan, mintha csak titkokat osztanék meg vele.
- Én tudom, hogy ez baromira nem fair veled szemben, de... - Közelebb lépek, a hirtelen mozdulat csókba torkollik, édes mérget lopva ajkaira a hímnek. Alig hajolok el tőle, csupán annyira, hogy befejezzem a félbemaradt mondatot, szájába suttogva szinte a szavakat:
- Remélem, ráérsz.

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Szer. Júl. 08, 2015 11:10 pm

Mallory N. Nash & Natan Vreth

A nyitott ablakokon át beszűrődik az erdő nyár esti levegője. Egyetlen fényadóim a gyertyák, s lámpások, melyeket a szobákban helyeztem el. A villany is megfelelne. De valahogy nem hiányzik most a mesterséges fény. Nem hiányzik semmi. Csendet... Ürességet érzek. Elnyújtózva fekszem a kanapén, az agancs díszű csilláron játszadozó lángok mozgó fényfestéseit figyelem. Talán a Suttogóvá való válásom miatt, vagy mert oly sokszor próbálok kommunikálni a szellemekkel, néha úgy érzem, ez a világ is csupán egy álom. Egy emlék, egy rég múltban megtörtént, csendes pillanat. Semmi több. Ami csak bennem lüktet, él még. De elveszik, ha fényem kihuny. Fény? Erős túlzás ez, nem gondolod? Neked nincs fényed. Csak egy Káoszba fulladt Farkasod. Akivel bármit elérsz. Mert eléred, bármi is a cél.
Bestiám nyugodtan pihen, körbeölel, láncaim átfonják, s finoman kapaszkodnak belé. Régi emlékek árnyai sejlenek fel a szobában. Árnyaké, akiknek arca elmosódik, de pontosan tudom, kik ők. Arcok, akik mélyen, valahol nagyon mélyen még bennem lakoznak. S ilyen pillanatokban, mikor az üresség fekete fellegei magukba zárnak, felbukkannak. Hogy miért? Mert emlékek, s emlékeztetnek. Lágy dallam száll be az ablakon, mintha az erdő énekelne, próbálna elaltatni. Istenek...
A kopogásra nyílnak fel szemeim. A színek élesen sejlenek fel, tudatom, mint egy felriadt álomban bolyongóé. Kis idő kell, míg eljut a tudatomig, hogy valóban nálam kopogtak. Morrighan már rég jelzett volna. De Morrighan már régóta nincs velem.
Felülök a kanapén, majd lassacskán elindulok a bejárati ajtóhoz. Egy kopott farmernadrág van most rajtam, semmi egyéb. Még cipő sem. Itthon vagyok. Csupán jobb csuklómat egy fekete bőrkötés díszíti. Hajam kibontva hagyom, finoman veri a hátamat. Kinyitva az ajtót, meglepődve pillantok a gyönyörű, óceán kékségbe, mely szemeiben talál rám. Meglep, megdermeszt, s el is vesznék benne. Még mielőtt viszonozhatnám halk köszöntését, számomra még meglepőbb dolgot tesz. Ajkai úgy forrnak rá ajkaimra, mintha mindig is oda passzoltak volna. Nyelve játékosan simít végig nyelvemen, ritmusát felvéve viszonozom érzéki viszontlátásunk örömét. De még micsoda viszontlátási öröm ez! Magam se tudom miért, de kezem tarkójára siklik, másik a derekára, s magamhoz ölelve mélyedek el ajkában. Te titkokkal terhes, gyönyörű nőstény!
Elszakad tőlem, de érzem forró leheletét, ajka puhán érinti enyémet, s suttogja bele a szavakat. Válaszom az, hogy kedvesen húzom be az ajtón, s testét az ajtó fájának nyomva, csukom be azt a kis lendületünkkel, s mikor az ajtó kattanva csukódik, ajkam újra ajkára találjon. Kezeim a fának támaszkodva zárják őt közre, forró lángok csapnak fel belsőmben.
Érzem bőrének illatát, a teste rezdülését.
- Azt hiszem, ráérek kicsi lány. - suttogok ajkaiba, mikor mosolyogva pillantok szemeibe, s eltűrök szeméből egy kósza tincset.

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Pént. Júl. 17, 2015 8:02 pm

Energiáim épp csak annyit mutatnak, amiről már úgyis tud a hím – az ötszáz éves nőstényt, kit a fák sűrűjéből védelmező fogak és sárgán villanó tekintetek vigyáznak, figyelve minden rezdülésre. Ilyen az ajtó nyílása is - ám nem ítélik meg fenyegetésként a vadászház tulajdonosának energiáit.
Én azonban hasonlóan riadtan, kissé értetlenül pillantok a másik tekintetébe, meglepettsége közepette. Lehet, mégsem volt annyira jó ötlet? Ki tudja, mit kapok Biisaitól, csak mert a leszármazottjával időzök… Már nem, mintha tájékoztatni akarnám bármiről is, amihez köze nem sok.
Hirtelen cselekszem, mellőzve a felesleges beszédet, ahogy ajkaim Natanéira tapadnak, s úgy fest, nincs ellenére a gesztus – sőt, viszonozza azt. Halk, finoman rezignáló és mégis elégedettnek tetsző morgás hallatszik felőlem, ahogy tenyere magabiztosan találja meg tarkómat, de nem vetek véget az elmélyülő csóknak. S mikor mégis megteszem, ásatáson edzett kis tenyereim ölelően siklanak oldalán tova, hogy hátára csúsztassam őket, miközben az én hátam pedig az ajtó fájával találkozik.
Felszakad egy sóhaj ajkaimról, ahogy végigpillantok rajta. Ha akarnék, se tudnék másfelé tekinteni, szinte fölébem magasodik, bekebelez, magával ránt a közelsége, ahogy vállaim mellett támaszkodik meg a hím.
Újabb csókjára nem számítok, meglep kissé, de ez nem akadályozza meg, hogy viszonzásra találjon nálam a gesztus. Ujjaimmal finoman cirógatva végig mezítelen bőrét, simítok lefelé tenyerem ajkaink játéka közepette, hogy derekát elérve, azokat finom határozottsággal „ragadva meg” toljam el kissé a másikat, épp csak annyira, hogy ne érhessenek el ajkai oly könnyedén. Cserébe a hajamat kezdi el birizgálni… megérte így a mozdulat, tényleg.
Felnevetek kissé a megszólítását hallva.
- Kit nevezel te kicsi lánynak? – Szélesedik csibészes mosoly ajkaimon, ahogy felpillantok rá – vagy talán le se vettem pillantásomat arcáról, én már nem igazán követem, pedig még csak most kerültem beljebb. Azt hittem, problémásabb lesz a történet, de úgy fest, az aranyszabályom a hímek kapcsán még évszázadok múltán is működik. Ez valahol megnyugtató. Másfelől ijesztő, tudva, hogy a test, amibe zártak az őrzők, kinéz vagy húsznak.
Talán mondanom kellene még valamit a költői, élcelődő kérdés után, de nem érzem szükségét. Minek magyarázzam azt, ami nyilvánvaló? A többi meg úgysem tartozik rá, hát egyik tenyeremmel hajamat cirógató keze után nyúlok, hogy oldalamra, csípőmre vezessem azt, ruhám szegélye alá bújtatva, ekképp mutatva irányt számára. Mindeközben a kék pillantás farkasszemet néz a hím lélektükreivel – arról igazán nem tehetek, hogy ajkaim buján-bután, kissé elnyílnak mindeközben, s energiáim sem közömbösségről árulkodnak.

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Szomb. Júl. 18, 2015 12:44 am

Érzem óvó követőit, mégse foglalkoztatnak, csupán a nőstény rejtélyektől terhes pillantása. Energiái lüktetve simulnak bele az enyéimbe, Farkasaink átölelve minket pihennek e csendes, meglepő pillanatban. Nem értem, miért, nem értem, hogyan, s nem is érdekel, nem is számít. Sosem érdekelt, hogy egy nő, vagy nőstény miért keresi a társaságom, tudom jól pontosan, mit mozgatok meg bennük. Nem hiába rajongok a "gyengébbik" nemért. Oly édesen tagadnak, hazudnak maguknak, miközben ők csapnak be engem, s élvezem a játékaikat, hagyom, hogy uraljanak, hogy végül én legyek az egyedüli úr. Oly nehéz mind veletek, de még nehezebb nélkületek.
Végigfut egy kellemesen borzongató érzés a gerincem mentén, ahogy tenyerei megkapaszkodnak a hátamban, hallom a saját egyenletes légzésem. Elégedettség tölt el sóhajára, s engem vizsgáló tekintetét szemlélem. Igen, tudom, hogy tetszik. Nem, nem kigyúrt izomagy vagyok, de a kovács mesterség, a Farkas, s maga az életvitelem is alakította ezt a porhüvelyt. No és persze a magabiztosság se egy utolsó szempont, pontosan tudom, hogy nem vagyok egy visszataszító férfiember. Cserébe az én szemeim is végigmustrálják a nőstény testét, melyet most karjaimmal oly finoman közre zárok. És nem, nem panaszkodhat ő sem. Ahhoz képest, hogy 500 évnél jár, nagyon is fiatal teste van. Keblei könnyedén emelkednek, ahogy halkan lélegzik, hozzám simuló derekához játékosan odanyomom magam, csak hogy egy pillanatra engedjek a kísértésnek. Puha a bőre, ha halandó lenne, valószínűleg a húsa is érdekelne. Illata kellemesen cirógat, és már kezdem magam nyeregben érezni, mikor finoman, de ugyanakkor határozottan eltol magától. Pedig mennyire puha az érintése. Valamiért túl jó is.
- Oh... már nagylány vagy? - kérdezek vissza azzal a rossz fiús, szemtelen mosollyal szám sarkában. Folytatnám valami olyasmivel, hogy esetleg megkínálom valami harapnivalóval, (és nem, itt most nem rögtön a gatyámban dagadó mocorgóra gondolok) vagy esetleg inni, de újabb meglepő dologgal rukkol elő. Kezemet irányítva a fölsője alatt megérzem forró bőrét, s váratlanul szorítok rá a derekára, oly birtoklón, magabiztosan húzva magamhoz, hogy ez még engem is meglep. Beindít testének játéka, ugyanakkor valami hátul suttogó apró hang figyelmeztet. Emlékezz, mi történt, mikor utoljára együtt voltál egy idegennel. Halál... S ha belegondolok, túl sok nőstény esett már áldozatul a "szerelmemnek". A francba is... A franc mindenkibe!
Mohón forrnak össze ajkaim ajkaival. Játszol velem? Hát akkor élvezzük ki mindketten. Amilyen biztosan fogok rá, irányított kezem annak pontos ellentéte. Gyengéd, kedves, de ugyanakkor határozott. Ügyesen találok utat magamnak, testének rezdüléseire hangolódom, ajkától elszakadva nyakát, s vállát veszem célba. Gyengéden harapok, csókokkal halmozom el, de nem eresztem. Innen nem lesz menekvés. Finoman fújok rá bőrére, tincsei csiklandozzák az arcomat. Ujjaim végigsimítanak a hasán, végig medence csontján, s halad szépen lefelé.

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Hétf. Aug. 03, 2015 7:41 pm

Do you understand who I am?
Do you wanna know?

Szarvát törném gyorsan, ha ismerném egoista gondolatait a hímnek, de ugyanakkor nem lepne meg... valahol mindannyian önző lények vagyunk, mondjon bárki bármit ezen a világon. Egyetlen embert ismertem csupán, ki képes volt őszinte szívből, kizárólag másokért élni, de mondd csak nővérem, Eeyeekalduk, merre vittek az évszázadok téged? Kitartottál-e neved mellett bármily szélsőséges órában is, mindhalálig?
Az mondjuk megint más kérdés, hogy amit gondol a hím magával kapcsolatosan, megfelel-e annak, mi ténylegesen megfogott benne, s azzal, mi hozzá húzott ezen a nyárias kora estén. Nem, ez utóbbi biztosan nem egyezik, hisz a saját önzőségem átka vonzotta lépteim a házhoz.
Csókunk mohó tánca közepette teste, csípője hozzám simul, pontosan tudatában annak, miféle tűzre önt vele olajat ezzel. De talán épp ez adja az egésznek a varázsát most. Mindketten tudjuk, mire megy ki az egész, s mégis úgy körzünk egyazon pont körül, mint bizonytalan szeretők az első alkalommal teszik. Na jó, kissé azért több határozottsággal.
Csibészes, szemtelen kis tündéreket megidéző mosoly szökik kérdésére képemre, s eltolom magamtól a pofátlanul nyomuló hímet - de csak, hogy majdan később még közelebb ránthassam képzelt láncain magamhoz.
- Ha tudnád...! - Kuncogásom, mint halkan szerteguruló gyöngyök a parkettán, oly egyenletesen simul bele lélegzetvételeink "zajába", nem törve meg harsányságával a pillanat varázsát.
- Addig jó, míg nem tudsz mindent. Igazán kár lenne ezért a pillantásért... - Biztos vagyok benne, hogy másképp csillannának ezek a feneketlen, barna szemek, melyekbe épp pillantok, s csapnivaló mosolya sem ülne ily rosszfiús éllel szája sarkában, mihelyst tudomást szerezne igaz valómról, képességeimről, küldetésemről nem is szólva!
De hiszen pontosan azért jöttem, hogy mindezek láncát ledobjam ideig-óráig magamról a megfelelő társaságban. - Nem is nagyon hagyom szóhoz jutni ekképp a hímet, ajkaimmal az övéi után kapok újfent, s tincseimet cirógató tenyerét egészen más felületek felé irányítom közben.
Nem titkolom, határozott, birtokló mozdulata mennyire kedvelemre való. - Nem csupán testem megannyi apró, őszinte rezdülése, - a sóhajok, a megfeszülő izmok a hím testének és az ajtó fájának a szorításában, - de energiáim örvénylő tengere is erről mesél neki, s a világnak.
Hanem mikor kezdhetné igazán nyeregbe érzeni magát, s ujjai csípőmnél járnak valahol, hirtelen markolok tarkójánál hajába, s feszítem hátra fejét, nyakát szinte pattanásig.
Hangosabb sóhaj keretében hajolok utána, előbb forró leheletem cirógatása éri el bőrét, aztán puha csókom is. Idegőrlő lassúsággal "ízlelgetem" magamnak, közben kezemnek szorítása is enged tincseibe gabalyodva, ahogy mindeközben mintha energiáim se ötszáz éves nőstényéi valának... van az hatszáz is. Majdhogynem hét. De ki figyel ilyesmire jelen helyzetben!

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Kedd Aug. 18, 2015 10:33 pm

Scream

Míg örvénylő hullámaink játékában lassan elsüllyedek, szavai lelkem húrjain pendülnek. Nincs az a pillanat, mely ne törne meg, melyekből ezek a szavak ne rántanának fel a valóságba. Az más kérdés, hogy mindez csupán agyam egy kis szegletében történik meg. A sötétség lucskos, ragadós mocsrában ragadnak, s visszhangozva ordítanak a Farkasomra.
"Addig jó, míg nem tudsz mindent..."
Miért? Miért ne akarnék többet tudni? Mi az a titok, mit oly óvón hordasz magadban? Mitől vagy oly más, mitől érzem azt, hogy ha tovább kutatok utánad, olyan dolgokra lelek, amik megpecsételhetik a Sorsomat? Miért sodortak hozzád az Istenek? Vagy épp... Miért sodortak hozzám az Istenek?
Morogva fúrom nyakába arcomat, szám finoman harap bele a zamatos bőrbe. Legszívesebben leteperném, s olyan erővel tenném magamévá, hogy esküszöm, ilyet az évszázadai alatt még nem kapott, amit tőlem kapna. Megőrjít, felakarom falni, lelkestül, testestül.
Hullámaim úgy fonódnak örvénylésébe, ahogy birtokló kezem a csípőjére, s nem eresztem, nem hagyom, hogy eltávolodjon tőlem. Tudom, hogy tetszik neki, ahogy nekem is, testének reakciója felpezsdíti a vérem. Begerjeszt, s annál inkább villogni kezd a vészjelzőm. Kezem érzéki tánca testén azonban hirtelen szakad meg, őszintén meglep. Pattanásig feszül a nyakam, oly erővel ránt hátra a hajamnál fogva, szemem ezüstje megcsillan egy pillanatra, s egy nem tetsző, mégis kéjes morgás szökik fel torkomból. Szorítása azonban seperc alatt enyhülni kezd, s ahogy csókját érezni vélem, lehunyom szemem, derekán végigsimítok, egészen le kerekded popsijáig. Hagyom, hogy körbezárjon érzéseivel, ám amikor beszivárog tudatomba a felismerés, ahogy feltár előttem újabb ajtókat, egy pillanatra összezavar. Micsoda? Ez... nem létezhet...
Hirtelen mozdulattal kapom fel magamhoz, ellentmondást nem tűrve rántom ki magam kezéből, s mit sem törődve azzal, mit, vagy hogy fog reagálni, a vállamra dobom, s elindulok vele befelé. Kis keménykedő nőstény! A kanapéhoz érve, a kandallóban alig pislákoló parázs ad fényt, s a gyertyák. Valahol azt kívánom, hogy a fény, amit adnak, megvilágítják a nőstény titkát is. Ledobom a kanapéra a kecses testet, s mielőtt még szabadulni akarna, gyors mozdulattal rá is helyezkedek. Innen nem menekülsz. Ajkába csókolok, mohón, mint aki szomjúhozik egy cseppnyi vízért, s ezt a cseppet az ő ajkain találom. Kezem most már nem keresgél, lehúzom a fölsőjét, fürge, s ügyes mozdulattal, ami az én tapasztalataimmal igencsak könnyedén sikerül. Hullámaim megszorulnak az övéiben, szilárdan tartják, érdekel, mit rejt, mit rejt e porhüvely mélye, érdekel szíve titkos vágya, érdekel a titka, érdekel, engedi-e, hogy elemésszem, hogy ha magammal rántom, akkor elég bátor-e hozzá, hogy velem zuhanjon?
S ekkor elszakadok ajkaitól, végignézek felhevült testén, s szemeiben pihen meg pillantásom. Lassan, idegfeszítő tempóban hajolok le hozzá, s ajkaiba suttogom:
- Egyszer talán majd tudni fogok mindent. S elhiheted, ehhez mindent elkövetek majd. De ma éjjel... csak te érdekelsz.
S rámarkolva mellére, könnyed csókot lehelek ajkára, hogy utána testén végigcsókolva, egyre lejjebb, s lejjebb vegyem az irányt.

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Csüt. Aug. 27, 2015 3:33 pm

Istenekről beszélsz, égi magasságokról, csodás és dicső, máskor bukott és magasztos teremtményekről. - Van hited. Benned lángol az, mi bennem már régóta kihunyt, s világért se oltanám el benned a lángot, mégis tudom, érzem agyam egy eldugott szegletében, hogy nem kerülgethetjük örökké a kimondatlant, mi közöttünk feszül azóta, hogy nyomomat kutattad, farkasaim csalfa játékába belementél.
Harapása megadó nyögést, halkan rezignáló morgást csal elő belőlem. Vigyél! Tiéd e test most, vedd hát birtokba önzőn, de ne lepődj meg, ha ugyanakkor én magam is hálót fonok köréd vágytól fűtve, hátadra, válladra omló szőke tincsekkel, ahogy megadásra kényszerített, feszes nyakadat csókolom, s ahogy tenyereim sietve fedezik fel a kovácsmesterségen edzett izmokat hátadon.
Vonzás és taszítás örvénylő tánca ez, melyhez szívünk taktusa adja a ritmust, s energiáink összefonódó örvénye, vágyunk buzgósága a lépéseket.
Magához ránt, izmaim megfeszülnek, de az egész feloldódik egy fojtott, felszakadó kacajban, ahogy vállára kap. Persze, naiv, ha azt hiszi, ennyiben hagyom, ujjam cirógató pajzánsággal szalad gerince mentén lefelé, egészen farcsontjáig. Ha kissé hosszabb karjaim lennének és nem ejtene a kanapéra a következő pillanatban, talán még a hátsójára is rámarkolnék, így azonban ez már nem derül ki.
Helyette marad az ajkaim szegleteiben megbújó finom, kacér görbület, s a csillogó tekintet, mellyel a fölébem magasodót szemlélem közeledtében.
Felülnék, elébe megyek a csóknak, s élvezettel habzsolom ajkait, mikor heves mozdulattal utasít vissza a kanapéra. A felsőt a földre száműzzük, mellkasom fel-le jár, ahogy szaporán szedem a levegőt.
Szavaival nem vitatkozom - hülye lennék - csupán kiszélesedő vigyorom jelzi elégedettségemet a felőlem áradó nyílt energiákon túl, s belenyögök finoman csókjába a hirtelen, markoló mozdulatra, hogy aztán felfedező útjára engedjem a hímet. Nem teszek másképp én magam sem, mígnem egyszer...
Kétszer...
Van az több alkalom is, ahányszor határokat feszegetve és átlépve megjárjuk a testiség magaslatait. Már arra sem emlékszem, mikor harcoltam ki, hogy fölébe kerekedhessek, csak szívünk egyetlen őrült iramú taktusa van, mellkasaink ziháló örvénye, ahogy izmaim megfeszülnek és gerincem ívbe hajlik, ajkaim pedig néma imára nyílnak, mielőtt ernyedten zuhanok mellkasára a hímnek, levegőért küzdő tüdővel, veszettül pihegve.
Kell pár percnyi idő, míg állatias, holdfény-szín pillantásomon, karmokká lett ujjaimon és finoman megnyúlt, élessé lett fogaimon úrrá tudok lenni a maratoni... feszkó-levezetés után.

Re: Régi vadászház [Natan lakhelye] // Hétf. Nov. 02, 2015 8:06 pm

» Avatárfoglaló [régi]
» Karakter bazár - Játékosok keresik (régi)
» Natan szobája
» #1 - Masako, Summer, Luca, Natan
» Natan Vreth Morder és az Ismertség

Régi vadászház [Natan lakhelye]

Régi vadászház [Natan lakhelye]

Similar topics

Similar topics