|
Brigitte Monroe // Szomb. Dec. 17, 2011 4:04 pm | |
|
Karakter teljes neve: Brigitte Yvonne Monroe Becenév: Bria Álnév: - Faj: Ember Falka: - Titulus: - Nem: nő Kor: 20 Születés helye és ideje: Franciaország, Párizs; 1990. december 24. Foglalkozás: Újságíró gyakornok, tanuló Védőszellem neve: - Mágiaérzékenység: nincs Mágiahasználat szintje: -
Apa: Frédéric Pierre Monroe, 52, milliomos vállalkozó, üzletember Anya: Edith Jeanne Mercier, 45 éves, sikeres színésznő Franciaországban Testvérek: Nővére: Catherine Chantal Fillon, anyja első házasságából, meghalt autóbalesetben 21 évesen Egyéb hozzátartozók: Mostohaapja: Jean-Claude Mercier Barát(féleség): Drake Harvie
Érzékeny vagyok, örök álmodozó, és kicsit az a művészlélek típus, de próbálom ezt nem túlzottan kimutatni, ez úgymond az eltitkolt oldalam, amit csak keveseknek mutatok meg. Egyébként elég pörgős vagyok, szeretem, ha zajlik körülöttem az élet. Elég sok megpróbáltatáson keresztül mentem már, de mindig sikerült lábra állnom, talán azért, mert a szívem mélyén mindig is olyan voltam, és leszek, akár egy gyerek: pajkos, csintalan, néha kicsit lázadó és olyan, aki szeret mások orra alá borsot törni, másokat megviccelni, vagy épp megnevettetni, és nem riadok vissza a rizikós helyzetektől. Van, aki ezt bátorságnak nevezi, én inkább vakmerőségnek, mert ennek köszönhetően gyakran kerülök slamasztikába... és egyébként is szinte mágnesként vonzom a bajt. Könnyen barátkozom, ugyanakkor könnyen hozom magam kínos helyzetekbe, mert többnyire ami a szívemen, az a számon. Szeretek beszélni, beszélgetni, viccelődni, sokszor vagyok komolytalan, de tudok jó hallgatóság is lenni, ha arra van szükség. A barátok rám mindig számíthatnak. Aki egyszer belopja magát a szívembe, örökre ott is marad. Elég rémes dolgot kell ahhoz tennie, hogy ez megváltozzon. Könnyen sértődök, de nem vagyok haragtartó, és nagyon tudok szeretni, és ragaszkodni. Szeretem a táncot, a zenét, főleg a régi slágereket, kezdve Nat King Cole-tól, Bing Crosbyn át az örök kedvenc Frank Sinatráig. Imádom a fekete-fehér filmeket is. Szeretem a nyári esőt. A tenger illatát érezni, és hullámzását hallgatni éjjel. Szeretem a naplementét. Az olasz ételeket, az utazást. Párizst. Szeretem az érintetlen havas táj látványát, a karácsonyt, és a forralt bor illatát. Imádom a természetet, szeretek kirándulni. Szeretem a szabadságot, a művészeteket és elsősorban a barátaimat.
Hosszú, hullámos, szőkés barna hajam többnyire szabadon omlik a vállamra. Sötétbarna szemembe zöldes szálak csillannak napfényben. Nem vagyok túl magas, a 168 centimmel inkább átlagosnak számítok. Karcsú vagyok, azt hiszem ez főképp a génjeimnek, valamint a sok tánc- és balett órának köszönhető, mert egyébként mindig is nagyon szerettem enni. Öltözködésben nem vagyok túl hivalkodó, de azért igyekszem követni a divatot, és nőiesen sportos lenni. Nagyjából ez jellemző a sminkelésre is.
Egy téli napon, 1990 december 24-én este, pontosabban szenteste láttam meg a napvilágot, Edith Jeanne Mercier, híres, francia színésznő és Frédéric LeMarque, milliomos üzletember lányaként. A szüleim mindig azt mondták, hogy én voltam a legszebb karácsonyi ajándék a számukra, és bár akkor még nagy volt a szeretet és az egyetértés a családban, hamarosan rosszra fordultak a dolgok. Edith híres színésznőként mindig is ki volt téve a "rossz oldal" csábításának. A premiereket követő fogadások, nagy rendezvények mindig okot adtak a kimaradásra, a hajnalokig tartó csavargásra, és lehetőséget adtak a hűtlenségre, mivel Frédéric lelkiismeretes, sőt, kissé munkamániás üzletemberként nem szívesen pesztrálgatta nejét. Miután Edithnek egy szintén Franciaország szerte neves színésztársával való viszonyát a francia sajtó megneszelte, és a lapok tele lettek a róluk készült, félreérthetetlen fotókkal, Frédéric sem viselhette már tovább a szemellenzőjét. Ezután bár nem lett válás belőle, mert mindketten váltig állították, hogy a történtek ellenére nagyon is szeretik egymást, a szüleim között elég hamar megromlott a kapcsolat. Apa, aki különben sem örült a felesége éjjeli kimaradásainak, még inkább bizalmatlan lett a mama iránt, anya pedig szintén csalódott a férjében, aki ezután még kevésbé volt hajlandó a férjeként mutatkozni a világ előtt, és elkísérni őt a sok, különféle, nagyszabású rendezvényre. Szinte mindennaposakká váltak a hangos szóváltások, viták, veszekedések. Minden apróságon hajba kaptak és nagyjából ebben kellett felnőnöm. Mégsem voltam boldogtalan, mert a nővérem, Catherine, aki a mama első házasságában született, és aki bár nem élt velünk, de sokat tartózkodott nálunk, átsegített a nehéz helyzeteken. Mindig mellettem volt, amikor szükségem volt rá, és a sok viszály ellenére a szüleim is nagyon szerettek, és próbáltak mindent megadni nekem. Tizennégy éves voltam, mikor elérkezett a "vég". A nővérem, aki ekkor töltötte a huszonegyet, autóbalesetet szenvedett, miközben hazafelé tartott egy színházi előadásról. Az útkereszteződésben egy részeg fiatalember áthajtott a piroson, egyenest Cathy kocsijának, és rögtön meg is hallt. Cathyt azonban súlyos sérülésekkel szállították kórházba, és bár a másnapot nem sikerült megérnie, de még el tudott búcsúzni tőlem. Azóta is úgy emlékszem erre a napra, mint életem legszörnyűbb, legrémesebb, legfájdalmasabb napjára. Mint már említettem, anyja mindig is érdekes életmódot folytatott, szabados természetével elég sok bosszúságot okozott a papának, és miután Cath meghalt, ez csak rosszabb lett. Már nem csak éjszakákra maradt ki, hanem sokszor napokra is, és mikor a pletykalapok ismét tele lettek ezen görbe esték és hétvégék képeivel, és arról kezdtek cikkezni az újságok, hogy a híres színésznő újra nyilvánosan csalja milliomos üzletember férjét, Frédéric megelégelte a dolgot, összepakolt, és velem együtt Alaszkába, azon belül Fairbanks városába költözött. Edithet már csak a válásipapírok várták otthon az asztalon, amiket szó nélkül alá is írt, és nem sokkal később újra férjhez ment az egyik operatőrhöz, Jean-Claudehoz, akivel már elég régóta folytatott intim kapcsolatot. Megértettem apám döntését, és bár nehéz volt megszoknom az új helyzetet, az új otthonomat, az időjárási viszonyokat, az itt élők teljesen más temperamentumát, és hiányzott a mama, akkoriban mégsem ellenkeztem sokat. De ahogy idősödtem, úgy zárkóztam magamba, és ugyanakkor lettem egyre vadabb. Egy ideig a milliomos gyerekek vad, és tékozló életét éltem, nem álltak tőlem távol a hajnalig tartó bulik, az alkohol, sőt, a drogok sem, de az utóbbi pár hónapban sikerült újra magamra találnom. Ennek egyetlen oka van: megismerkedtem egy sráccal, Drake-kel, aki jó hatással van rám. Egyre komolyabban veszem a sulit, az újságírást, ugyanis riporternek készülök, és az mellett újabban énekelni és zenélni is tanulok, amit szintén szeretek. Új álmokat szövögetek, melyek új értelmet adnak az életemnek. Drake biztatására anyámmal néhány évnyi kihagyás után nemrég újra felvettem a kapcsolatot. Írtam egy-két dalt róla, és miután Drake meghallgatta az egyiket, rábeszélt egy találkozásra. Tudom, hogy anya nem olyan, amilyennek egy anyának lennie kellene, de szeretem, és nagyon hiányzik, ezért nem rég úgy döntöttem, hogy meglátogatom őt Párizsban. Egy egész nyarat, pontosabban két és fél hónapot töltöttem ott, és közben volt szerencsém megismerni Edith új férjét, Jean-Claude-ot is, akiről kijelenthetjük, hogy már nem utálom tiszta szívből. Sőt, egy kicsit talán meg is kedveltem. Visszatérve egy kicsit még Drake-re, nehéz lenne megfogalmazni, hogy milyen kapcsolatban állunk. Hogy szerelmes lennék, azért az túlzás, és nem is járunk. De több van köztünk barátságnál, nagyon fontos nekem, és sokat köszönhetek neki...
Amiket szeret: zene, tavasz, barátok, család, művészetek
Amiket ki nem állhat: bezártság, ha parancsolgatnak neki, ha megváratják
Rövidtávú célok: letenni a vizsgáimat, és ami azt illeti, újabban azon gondolkodnom, hogy szeretnék egy saját bandát
Középtávú célok: befejezni az egyetemet, munkába állni, utazgatni
Hosszútávú célok: az előbbieknél előbbre nem tervezek
|
|