Karakter teljes neve: Maximilian Richardson Becenév: Max, Maxxie Álnév: - Faj: Ember Falka: - Titulus: - Nem: Férfi Kor: 25 Születés helye és ideje:1986. május 4. Portland Foglalkozás: eredetileg biológus jelenleg a Holiday Inn Express-ben kapott állás pincérként Védőszellem neve: - Mágiaérzékenység: van Mágiahasználat szintje: -
Apa: Gabriel Simmons - keresi - Anya: : Caroline Richardson - meghalt - Testvérek: Egyéb hozzátartozók: Egy Mira névre hallgató két éves sziámi cica
Eltántoríthatatlan a céltól, melyet kitűz maga elé. Mindent megtesz azért, hogy elérje, nem hiszi, hogy létezik előtte áthidalhatatlan akadály. Hasonló hévvel védi a számára fontos személyeket és emlékekhez fűződő tárgyakat is. Alapjáraton viszont higgadt jellem, gyakran gunyoros és ironikus, becsmérlő véleményeit megtartja magának, de a tekintetéből szinte mindent ki tudunk olvasni, ha szeretnénk. Szeret a gyengébbik nem kedvében járni, csapni a szelet legalább egy kicsit minden szép hölgynek. Munkáját igyekszik tökéletesen végezni, valamint rendet tartani környezetében és magánéletében is.
Megjelenése általában kifogástalan, ügyel arra, hogy külseje ápolt legyen, de néha megenged magának egy kis borostát vagy szakállt. Öltözködését illetően megválogatja, hogy mit vesz fel, de az elegánsabb darabokat preferálja, bár ez nem azt jelenti, hogy mindig öltönyben feszít. Viszont egy sportosabb fazonú zakó vagy egy ing hozzátartozik mindennapi viseletéhez. Testfelépítését tekintve inkább szálkás, mint kigyúrt, , kondiban tartja magát, és igyekszik egészségesen táplálkozni. Szemszíne kék, haja sötétbarna, enyhén hosszú, reggelente fél órát foglalatoskodik csak azzal, hogy szépen beállítsa. Hisz abban, hogy a jó megjelenés sokat lendíthet azon, hogy elérje céljait.
Lassan huszonhat éve annak, hogy megláttam a napvilágot az oregoni Portland-ben. Édesanyám, Caroline épp csak elvégezte az egyetemet, és mivel apám felszívódott, mint a kámfor, egyedülálló, munkanélküli szülőként kellett felnevelnie. Nagyszüleim mindenben támogattak minket annak ellenére, hogy nehezteltek lányukra, amiért nem egy rendes férjet fogott ki magának, hanem egy senkiházit, aki nem is vesz tudomást a gyerekéről. Anyu mindig kiállt mellette, és azt hajtogatta, hogy nem is tudott rólam, de belül ő is haragudott, amiért szó nélkül eltűnt. Mindezt leszámítva átlagos gyerekkorom volt, okos kölyök voltam, jó jegyeket hoztam haza, már elsős koromtól karatézni tanultam, igaz a barna övnél megálltam az egyetem miatt. Voltak barátaim, szerelmeim, részem volt tömérdek nevetésben, bánatban és haragban. Egyszóval mindenben, amire szüksége van egy fejlődésben lévő fiúnak, kivéve egyet: apában. Nem volt ki focizzon velem a kertben, megtanítson autót bütykölni, csajozni, verekedni elvigyen kocsmázni, meccsekre, stb. Nem volt kire felnézzek, aki jó példát mutathatott volna. Persze a család mindent megtett értem, de az mégsem volt ugyan az. Anyám férjkereső mániája volt a legrosszabb, mert tönkretette magát vele. Annyira igyekezett megfelelő partnert és nevelőapát találni, hogy mindenkit elrémisztett maga mellől. Ezt persze végignézni volt a legfájóbb, szóval ennek köszönhető, hogy meggyűlöltem az apámat, akit nem is ismertem.
A gimnazista éveim alatt elkezdtem gitáron tanulni, mert ez tűnt a legjobb módszernek arra, hogy kikapcsolódjak és pihenjek néha-néha. Na meg, hogy előidézzem magamba azt a fura érzést... Legelőször kilencedikes koromba jött elő. Az énektanárom, aki mindig is unszimpatikus volt, hivatott a tanárijába, óra után. Nagy nehezen tudtam csak rávenni magam, hogy bemenjek, sosem éreztem jól magam a közelébe valamiért. A szobából kiszűrődtek a zongora hangjai, és amint bekukkantottam, rendkívül fura dologban volt részem: hirtelen, mintha csak átlebegett volna előttem valami, egy szürke lény, ami valamiféle állatra hasonlított. Hiába kerekedtek ki a szemeim, és akadt el a lélegzetem, jó érzés volt az egész, olyan különleges és felemelő. Már nem is emlékszem, hogy miért hívott be, de nem is érdekelt. A következő ilyen vízió egy koncerten tört rám, így nem volt nehéz összekapcsolni a látomásokat a zenével. Előidézni, viszont annál inkább. Igazából nem is tudom, hogy miért akartam újra és újra átélni, talán azért, mert olyankor úgy érzetem, hogy azok a valamik, amiket néha láttam felvillanni, segítenek nekem, hogy elérjem a céljaimat, és mindent véghezvigyek.
A gimnazista évek után ezért is vágtam bele az egyetembe, mert úgy gondoltam, hogy biológusként még sokra vihetem. Chichagoba meg is szereztem a diplomámat, a tanáraim kiválóak voltak, a tanulással most sem adódtak problémák. Nem állítom, hogy egy sétagalopp volt, de nem szakadtam meg benne. Egyetem után egyből munkába is álltam, és minden flottul ment, míg nem történt meg az a tragikus baleset. Édesanyám frontálisan ütközött egy másik autóval, és mivel nem volt bekapcsolva a biztonsági öve, kirepült a szélvédőn, és azonnal szörnyet halt. Mondanom sem kell, hogy eléggé megviselt az eset, teljesen kicsúszott a lábam alól a talaj, a munkámat is elvesztettem hamarosan, egyedül csak a házunk és a rengeteg emlék maradt meg.
Egy este viszont, mikor a padláson lévő kartondobozokból selejteztem anyu személyes papírjait, ráakadtam egy-két érdekes levélre. Sok-sok évvel ezelőtt kapta őket, egy Gabriel Sanders nevű férfitól. Lassacskán megvilágosodtam, miután végigolvastam az összeset: Az apám volt az a férfi, aki ezeket írta még a születésemet megelőzően. Megfelelő kiindulópontnak tűntek, ahhoz az ötlethez, ami a fejemben motoszkált. Meg akartam találni őt, és a tudtára adni, hogy van egy fia. A régi fényképek között folytattam a turkálást, és bukkantam rá egy fotóra, amin anyut láttam még fiatalon és az egyik tanáromat az egyetemen. A hátulján az állt, hogy én és Gabriel 1985-ben. Nem is lett volna olyan nagy baj mindezzel, hogy ha a férfi nem nézett volna úgy ki, mint most, több mint huszonöt évvel a kép készítése után. Mindezt persze nem tudtam feldolgozni, szóval nyomozásba kezdtem: A levelek és a kép után, már szinte biztos voltam benne, hogy Gabriel Sanders az apám, aki Gabriel Simmons néven tanított engem az egyetemen, úgy, hogy még mindig nem nézett ki többnek, mint most én. A fejembe vettem, hogy az új életcélom lesz kideríteni, mi is folyik itt, szóval miután néhány hét alatt ráakadtam apám jelenlegi tartózkodási helyére, itt hagyva csapot-papot, a félrerakott pénzemből meg abból, amit édesanyám tartogatott vész esetére, elutaztam Fairbanks-be. A hotelben épp pincért kerestek, ami kapóra jött, mivel hírforrásaim szerint ott vendégeskedik már egy ideje apuci. Kíváncsi vagyok, hogy fogadja majd a hírt, és mivel magyarázza azt, hogy negyven éves létére, még mindig ilyen fiatalos...
Amiket szeret: természet; Mira; szép nők; jó krimik; gitározni; előre tervezni; karatézni
Amiket ki nem állhat: határozatlan vagy gyáva emberek; egészségtelen kaják; sikertelen tervek; ha megfeledkezik a határidőnaplójáról
Rövidtávú célok: Felkutatni azt az embert, aki felcsinálta anyámat és magára hagyta
Középtávú célok: Letelepedni egy kisvárosban, újra biológusként dolgozni, esetleg nyitni egy kis éttermet
Hosszútávú célok: Egy szép feleség és néhány lurkó, akikkel leélhetem a hátralévő életemet
Már nagyon vártalak, bár azt se tudom, hogy a világon vagy. Jól sikerültél, de hát ugyan hogy lehetett volna másképp, ha én vagyok az apád? De ha túl sok tányért törsz össze ... - zord apai tekintet. Na, mars játszani!
Kezdőlap
