Éjszakánként a legjobb DJ-k adják a talpalávalót, a jégkorong szezon idején pedig napközben közös meccsnézéseket szerveznek kivetítőkön ezen a magát "Alaszka legmenőbb éjszakai klubja és sport bárja"-ként hirdető helyen.
A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Dec. 02, 2023 1:00 pm-kor.
Szerző
Üzenet
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Tényleg fogalmam sincs már arról, hogy mennyit ihattunk, ahogyan arról se, hogy mennyi üveg tartalmát gurítottam le a torkomon, mert őszintén szólva szerintem ennyire taccsra még sose ittam magamat korábban farkasként, vagy maximum Wendy társaságában, de most még se érdekelt. Bulizni jöttünk és amúgy is egyszer élünk, így nem túlzottan érdekelt az, hogy esetleg a kelleténél több folyadékot adagolok a testemben. A mámor nehezen jött, de annál könnyebben távozott, így nem volt egyszerű dolgom, de aztán egész jól belejöttem abba, hogy végül olyan hatást érjek el, amire szerintem magam sem számítottam, amikor elindultunk. Viszont szerencsére Nonó is benne volt a dologban és őt se kellett félteni. Remélem, hogy a szórakozóhelyen nem készítenek fényképeket, mert akkor biztosan fogni fogjuk a fejünket, ha meglátjuk vagy csak nevetni fogunk, mint azokban a pillanatokban, amik biztosan megmaradtak az emlékeimben. A vicces megszólalások, a pukedli és hasonló dolgot. Nem gondoltam volna azt, hogy ennyire benne lesz a buliban, de szerencsére kellemesen csalódtam és még mázli volt az is, hogy a közös ismerősünk nem jött szóba, mert az felettébb kínos lett volna a történtek fényében, s nem csak a „hármas” találkozó miatt, hanem amiatt is, ami utána történt. De hát az élet sose volt könnyű. Kisebb képszakadások övezték az utunkat, viszont azt tudtam, hogy nagyostobaságot biztos nem tehettem, mert Naomi ott volt velem és vigyáztunk egymásra, vagy valami olyasmi.
- Ha őfelsége a királynő mondja, akkor biztosan úgy van… - nevettem el magamat kicsit bódult állapotban, majd követtem őt. – Amúgy meg igazad van, egyszer élünk és kellenek az őrültségek is bele, mert különben túl unalmas lenne. Ide a szőkét! – szólaltam meg úgy, mint valami hősvitéz. Komolyan megárthatott az ital. A választást már inkább ráhagytam, én közben kicsit elcsatangoltam a boltban és találtam gumicukrot is, amit kibontottam, majd elkezdtem vele hülyülni. – Jön a kígyó nagyúr és megesz. – kuncogtam újra és közben a gumicukorral ökörködtem, mint egy ötéves. Még szerencse, hogy ezt senki se látta…
- Akár hallod, akár nem, ez az igazság. – szólaltam meg egy sóhaj keretében, majd felültem kicsit az ágyban és próbáltam nem meglátni az egy-két szőke tincsemet, mert a gondolattól is kicsit kirázott a hideg. 9 évtizeden keresztül éltem a barna tincseimmel, erre elég egy este vele és máris szőke vagyok? Bár a tetteimhez mondhatni közel áll a dolog, viszont a remény még mindig élt, hogy esetleg csak melírként került a hajamba, ami az ő hajára nem fért rá, vagyis ráfért volna, csak hát ittasan se lehet az ember Picasso… - Legalább kiderült az, hogy jól döntöttünk, hogy nem mentünk fodrásznak. – kuncogtam el magamat, majd végül lelöktem magamról a takarót, de az ágy valamiféle biztonságot is jelentett most számomra. – Pedig annyira nem vészes, lehet, hogy új divatot teremtenél vele, amennyire elvetemültek a fiatalok. – próbáltam kicsit javítani, szépíteni a helyzeten, de nem biztos, hogy ment, mert még mindig részben a hajam állapota is érdekelt. Ha az övé úgy néz ki, akkor az enyém… Amikor meghallottam a szavait, akkor sietve ugrottam ki az ágyból, majd egy kisebb sóhaj hagyta el az ajkaimat, amikor megpillantottam magamat a tükörben. - Legalább a szőkék ereje ezentúl velünk van. – nevetettem el magamat, mert ez tényleg borzalmas volt. Találnom kell valakit, aki helyre hozza majd ezt. De az még kérdéses volt ekkor, hogy miként is hozatom helyre… - Jó pár művész munkáját nem értékelték abban a korban, amikor alkotott, így még számunkra is van remény. – néztem rá széles mosollyal az arcomon, majd nyomtam egy baráti puszit az arcára, végül pedig visszasétáltam a szobámba és ledobtam magamat az ágyra. - Ott a pont! Hiszen nem is hím miatt történt, hanem amiatt, mert két őrült nőszemély találkozott és jól érezte magát. – kuncogtam el magamat, mert ebben tényleg igaza volt, megdörzsöltem az arcomat, majd ásítottam egyet. - Amúgy jól vagy? Esetleg kérsz valamit? – én gyorsabban túl leszek a macskajajon, farkaslét előnye, de abban csöppet se voltam biztos, hogy ő is jól lesz hamarosan. Bár nem tudom, hogy mennyire bírja az ilyen éjszakákat, bulikat…
- Na ugye, hogy ugye! Állapítottam meg, és holt biztos, hogy valahol tudatom szegletében megint ott motoszkált bennem az engem feszítő kettősség, az érzéseim érthetetlensége és feldolgozhatatlansága, ami ily módon csapódott le, mert a mai napig nem beszéltem róla senkinek sem. Egész egyszerűen nem ment, mert féltem, hogyha kimondom, akkor kicsúszik a kezeim közül az irányítás. - Úristen. De dinka vagy… Röhögtem fel, és szerintem a boltos alig várta, hogy kiszabaduljunk az üzletéből nagy vihogások, és gumikígyó harcok közepette.
- Hát ekkora hülyeséget sem csináltam még. Sorsfordító ballépéseim voltak, de ez nem az, vissza lehet csinálni, csak azért mégis megütközik az ember rajta valamelyest. Igazság szerint tényleg nem vágom, hogy jött ez össze, semmire sem emlékszem az egészből, és ez azért valamelyest frusztráló… - De még milyen jól. Rettenetes. Néhol inkább sárgás, vagy narancsos volt, ahová nem jutott elég festék, bár az tuti, hogy ezen nem kell meglepődnünk, hiszen egyikünk sem fodrász, és ott eleve nem ilyen dobozos cuccokkal festegetnek, hanem kikeverik a típusunkhoz illő színt. Azt sem tudom, hogy hozzám illik-e a szőke… Ez a fajta tutira nem. - Aha, lehet. Inkább azért nem teremtenék divatot, még szerencse, hogy egy nagyon jó barátnőm szőke, így legalább zaklathatom, hogy hárítsa el ezt a vészhelyzetet a fejemen… Szerintem szívrohamot fog kapni, ha meglát. Mondjuk, jó eséllyel az az őrző is, aki visszavisz ma. Ezen gondolatmorzsám után gyorsan a karórámra is nézek, rendesen a bőrömbe ette magát, nem szokásom ezzel a karomon aludni, nem épp kényelmes, de most kapóra jön, és a jelek szerint még azért van időm, mire visszaindulnánk, és az autóból majd Irist is fel tudom készíteni a sokkra. - Amúgy a tied sem rossz, tök babás így az arcod. Hú, de mocskosul fáj a fejem. Dörzsöltem meg a halántékomat, atom másnapos voltam, az egyszer biztos, és fogalmam sincs, hogy fogom túlélni a mai napot. Prim rendesen tömte belém a piát… ennyire tutira nem vagyok edzett a témában. - A szőkéket ostobának tartják, nem? Olyan erőt nem nagyon szeretnék azért. Kuncogtam, nem komolyan amúgy, mert nem vagyok rabja az előítéleteknek, nem minden szőke nő ostoba, például a volt pszichiáterem, Elle, nagyon is okos, Savannah sem buta, szóval már meg is dőlt a dolog. - Aaaaz tuti. Na jó, annyira nem tuti, részemről legalábbis, bár legalább tényleg van mire fogni, abba meg nem nagyon mennék bele, hogy mi is a helyzet hím fronton esetemben, és az a nagy helyzet, hogy inkább azt sem szeretném tudni, hogy vele mi van. Nem vagyok szemellenzős, sejtem, hogy miért akadt ki azon az ominózus mamuszban lelépős napon annyira, de azt hiszem, jobb lesz, ha ezt nem firtatjuk, mert telibe rúgná minden próbálkozásunkat a pozitív kapcsolatunk fenntartása érdekében. - Valami életmentő reggelit tutira szeretnék, mert különben lefordulok a saját lábaimról. Tutira nem ettem azóta, hogy tegnap elindultam Fairbanksből, tiszta hülye vagyok. Nem is csoda, hogy ennyire sikerült lealjasodnom…
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem mondom azt, hogy sose meg a fejemben az, hogy esetleg kipróbálok egy másik hajszínt, mert már volt, hogy hasonló gondolatom támadt, de eddig sose voltam képes arra, hogy megváljak úgy igazán a barna tincseimtől. Most viszont úgy nézett ki, hogy eljött az a pillanat is, amikor meg fog történni. Mondjuk ennyi dolog után nem csoda, inkább szerintem az volt csoda, hogy képes voltam mindent magamban tartani és úgy tenni, mintha semmi se történt volna. Ez néha ment, néha meg nem. - Most miért? – biggyesztem le az ajkaimat, majd felmutatom a mutató ujjamat, hogy ne mozduljon és eltűnök az egyik sorban, végül pedig kicsit szaladva térek ki. Kibontok egy zacskót, majd kihalászok pár gumicukor békát. – Na, akkor itt van ez. Mármint a békahadsereg, de közte egy tuti a herceget rejti, már csak meg kell csókolni őket. – kuncogom el magamat, mert milyen lenne már, ha tényleg valamelyik béka herceggé válna? Na jó, azt hiszem tényleg túl sokat ittam.
- Ha ez megnyugtat, akkor én se, pedig kicsit idősebb vagyok nálad, aminek köszönhetően azt hiszem érettebbnek kellene lennem, vagy tévednék? – esem picit gondolkodóba, mert az tuti, hogy most egyikünk se volt valami érett. Ha azok lettünk volna, akkor tuti nem ilyen hajjal ébredünk fel. - Bár az is tény, hogy nem részegen szoktak alkotni a fodrászok, vagy már ez is változott? – kérdezem meg tökre komolytalanul és közben magamat figyelem a tükörbe, de végül bólintok, hogy egyetértsek vele. Ez tényleg borzasztóan néz ki így. Nem gondoltam volna azt, hogy a hajam ilyen állapotban lesz reggelre… - Legalább nem lesz könnyű dolga. A fodrászok szeretik a kihívásokat, mert így legalább megmutathatják, hogy mekkora művészek. – rántom meg a vállaimat, mert én ezt hallottam és ezt láttam az évek alatt. Szeretnek egymással is versenyezni, így szerintem egy ilyen borzadalmat is örömmel hoznak helyre, de az tény, hogy lehet ettől minden fodrász legszívesebben sírna. - Woow, ezt is rég mondták már rám, hogy babaarcom van. Inkább bajkeverőnek szoktak gondolni, de annyira nem is tévednek. – mosolyodtam el, mert jól esett a bókja, majd kicsit közelebb léptem hozzá, hogy megvizsgáljam az ő haját is. – Amúgy a tiéd se rossz. Kicsit világosabb szőke talán jobban állna neked. – jegyeztem meg barátságosan. – Ohh, vagy úgy… - kapcsoltam sietve, hiszen ő nem farkas és ő nem gyógyul olyan gyorsan a macskajajból, amit én okoztam. Sietve rohantam ki a szobából, majd egy aszpirinnel és vízzel tértem vissza. – Ez kicsit segíteni fog. – s azzal a lendülettel felé is nyújtottam őket. Ha elvette őket, akkor kicsit megigazítottam az ágyamat, a többi dolog meg rá ér. - De mi lehetnénk a kivétel. Mindenki annak gondolna minket, pedig egészen okosak és ravaszak vagyunk, na meg imádni valóak. – az utóbbinál eléggé jelentőségteljesen pillantottam rá. Mert az inkább csak rá volt igaz, majd hamarosan szóba került az, hogy valamire szüksége van-e. Egy pillanatra még sikerült is távol űznöm azt, hogy ki köt össze minket, vagyis azt az eléggé fura és nem éppen jó eseményt, ami a házában történt, de attól még ott lebegett a vészmadár. Viszont még nem hozta fel a dolgokat és ha ez így marad, akkor nem is lesz baj. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett Jacksonnal a távozása után, ahogyan azt se, hogy mit tud Naomi. Bár túl sok mindent nem tudhat, mert akkor tuti rákérdezett volna a dolgokra. - Bacon, tükörtojás pirítóssal jó lesz? Meg egy kis fűszerrel és sajttal megbolondítva? – kérdeztem boldogan, hiszen imádtam főzni és kicsit különlegessé varázsolni a legegyszerűbb ételeket, ha belement, akkor sietve indultam el a konyhába, ha nem, akkor addig faggattam őt, amíg nem mondott valami ételt. Amint megtudtam, hogy mit szeretne el is kezdtem elkészíteni neki. - Bon apetit! – mondtam neki, miután elkészült és megterítettem, illetve felszolgáltam az ételt. - Amúgy… - kezdtem bele óvatosan. – Te emlékszek minden apró mozzanatára az estének? – fordultam felé kíváncsian, majd sietve kortyoltam egyet a gyümölcslevembe.
- Az érettség nem kifejezetten kor függvénye, de mivel én sem vagyok éppenséggel olyan hű de érett, ezért azt hiszem, igen… annak kellene lenned. Engem annyira nem zavar az első sokk után a dolog, ki fogom heverni, illetőleg majd Iris gondoskodik róla reményeim szerint, hogy elviselhető hajzatom legyen, de azért tény, hogy tutira nem ez az év cselekedete a részemről. - Nem, nem részegen, de ki tudja, lehet, hogy a fodrászkodás is olyan, mint a biciklizés, megy mindenhogy. Kuncogok fel, bár fogalmam sincs, hogy hasonlít-e egyáltalán, de különösképpen nem is számít, mert szerintem ez olyasmi, amit sosem fogunk megtudni. Már csak azért sem, mert részeg fodrász kezébe sem adnám a hajam, még a végén ott marad. Az más, ha én is ittas vagyok, de ha mondjuk kopaszra nyírt volna, szerintem szívrohamot kapok, a festéket legalább lehet orvosolni. - Az én fodrászom már attól is kivolt, hogy le kellett vágnia a hajamat, szóval szerintem ettől kikészül… De hát na, ezt legalább nem józan ítélőképességem tudatában tettem. Ez mondjuk nem fog túlságosan sokat segíteni a helyzetemen, de azért legalább tényleg van mivel védekeznem, és nem kell totálisan idiótának éreznem magamat. - Az, ha esetleg bajkeverő vagy, szerintem nem látszik az arcodon. Állapítom meg, legalábbis szerintem a kettőnek nincs köze egymáshoz, de még hozzá képest is rajta van a tojáshéj a fenekemen, szóval ki tudja, könnyen lehet, hogy igaza van. - Igen, meg az sem ártana, ha egyszínű lenne az egész. Kuncogtam, bár alapvetően egyébként is bennem volt már, hogy kísérleti jelleggel megváltoztatok ezt-azt, a hajam a legegyszerűbb ilyen téren, de tettig még nem jutottam. Nos, most megoldódott ez a probléma. - Hú, de ritkán élek ilyesmivel. Gyógyszert nem köszönünk meg, mert egyes hiedelmek szerint akkor nem hat, szóval csak elveszem. Tényleg nem túl gyakori, hogy bármilyen szert bevegyek, de most azt hiszem, nem fog ártani. Csak azt tudnám, mi a túrót keres egy vérfarkas lakásában Aszpirin? Nekik is szokott vajon fájni a fejük? - Tuti, főleg imádni valóak… Ha annyira az lennék, nem sok problémám lenne az életben, de kezdem azt hinni, hogy közel sem vagyok annyira az, mint gondoltam magamról eddig. Legalábbis vannak olyanok, akikből egyáltalán nem ilyesmit váltok ki. - Uhh, ahogy hallom, te szemernyit sem vagy másnapos. Szerintem én beérem a pirítóssal, meg a sajttal. Bármi, amihez olaj meg fűszer ér, az nekem már túl sok lenne mostanra, még a tojást sem merném megkockáztatni most. Amúgy szuperül hangzott, de a gyomrom legszívesebben elmenekült volna most tőle. Amíg készült, segítettem, ahogy tudtam, és így elgondolkodtam a dolgom, hogy lehet még egy szelet pirítós is nagy falat lesz most nekem… - Köszi, neked is! Kezdtem el majszolni egy kis sajtot, meg a pirítóst, a kérdésére pedig felsóhajtottam. - Hát, valahol a jelmezverseny környékéről van az utolsó teljes jelenetem, amúgy csak ilyen villanások vannak. Meg ha emlékeztem volna, nem döbbentett volna meg ennyire a hajunk. Gondolom, neked is vannak homályos foltok.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Rendben, ezt megjegyzem és legközelebb igyekszem majd érettebben viselkedni és a hasonló őrültségektől távol tartani, meg a végén legközelebb rózsaszín hajad lesz. – szólalok meg mosolyogva és még kicsit bolondozva. Tény, hogy picit fáradt vagyok, de azért annyira megviselt se vagyok, mint ő lehet a tegnapi éjszaka után. A szavaira csak egyetértően bólintok egy kisebb kuncogás kíséretében. Tény, hogy sose akartam fodrász lenni, de soha nem is csináltam semmi extrát a hajammal. Régebben is édesanyám babrált vele, vagy legfeljebb egy-egy nagyobb parti miatt képes voltam a hajammal is kezdeni valamit, de amúgy csak általában lógott, még felkötni se igazán szeretem. - Nem csodálom, mert tényleg nagyon szép hosszú hajad volt, most meg legalább van mentséged a szőke haj szerűségre. – mert ezt nem nevezném szőkehajnak, de szegényt sajnálom, hogy így kell majd hazamennie. – Esetleg egy sapkát, vagy kendőt kérsz, ami alá el tudod rejteni, amíg haza nem érsz? – kérdeztem tőle barátságosan, hiszen ha már én ezt tettem a hajával, akkor ez a legkisebb dolog, amit tehetek. Nem akarom, hogy az emberek emiatt esetleg furán nézzenek rá, vagy ő érezze magát kényelmetlenül. - Köszi. – mosolyodom el, mert jól esnek a szavai, de jobb is nem tudja, ha a múltamban miféle bajokat okoztam, meg milyen illegális dolgokban vettem részt, mert én olyan kis kalandvágyó voltam, aki szereti feszegetni a hátarait és még szeret száguldozni is. - Igen, bár a mostani divat szerint az emberek több színűre festik a hajúkat. Meg már láttam kék, illetve rózsaszín hajat is. – nézek rá mosolyogva, mert ha azokat vesszük, akkor még ez is elég divatosan nézhet ki, mármint a fejünk, vagyis a hajunk. Ki tudja, lehet, hogy pár hét múlva már ez a fura festés lesz a menő. Emlékeszem arra is, amikor úgy festették az emberek a hajukat, hogy direkt a lenövésnek meg kellet lennie. Az is fura volt, de a világ néha igazán extrém tud lenni. - Én meg szinte sose, de mivel orvos az egyik lakója a háznak, így ilyenek is vannak, hiszen az embereknek szükségük van rá. – adok magyarázatot arra, hogy miért is találtam itt orvosságot. Én nem szedem, mert felesleges lenne, s Rhydnak is, hiszen ő is farkas. Fura mondjuk, hogy most sincs otthon, de lehet dolga volt, vagy ma koránra ment dolgozni, vagy haza se jött. Bár mindegy is, hiszen nem vagyunk összenőve. - Mert jobb lenne, ha azt mondanám, hogy boszorkák vagyunk? – kérdezem tőle játékosan, majd elindulok a konyhába, hogy valami reggeli után nézzek. Illetve neki se ártana valami szilárdat magába tuszkolnia, de semmi se kötelező, csak egy tipp. - Tudod ez is nagy előnye a farkas életnek, hogy sokkal jobban józanodunk és regenerálódunk. – pillantottam rá együtt érzően, mert elhiszem, hogy ramatyul van. Elővettem a pirítóssütőt, meg a sajtot és a vajat is, illetve adtam neki kenyeret is. Nem tudom, hogy mennyire szeretné megpirítani, így rábíztam a dolgot. - Köszönöm! – szólaltam meg, amikor én is helyet foglaltam a reggelimmel. Lassan ettem, miközben csendesen hallgattam azt, amit mondott. - Igen, nekem is vannak. De emlékszem még valami kígyónagyúrra is, vagy azt már álmodtam volna? – kérdezem tőle kíváncsian, majd megrántom a vállaimat. - Ha kérsz valamit nyugodtan szólj. – a hangom sietve csendül, mert nem szeretném, ha bármiben hiányt szenvedne. - Amúgy szerintem nagyon jó este volt. Én élveztem, még annak ellenére is, hogy ez lett az eredménye. – néztem rá mosolyogva, majd hamarosan újra az ételemnek szenteltem a figyelmemet.
- Rózsaszín haja legalább nincs olyan sok embernek, bár azt elég nehéz lenne balesetből megvalósítani, mert olyan festéket nem árulnak boltokban. Amúgy kár, lehet már kipróbáltam volna, Maya biztos bírná, ha úgy néznék ki, mint egy csini rózsaszín vattacukor. Sokkal normálisabb nem lettem az este óta, a sok őrültség meg ökörködés eredménye biztos, hogy még ezen is képes vagyok lovagolni, pedig aztán túl sok értelme tényleg nincsen a dolognak. - Hülyéskedsz? Akkora sapkám van, ami alatt a Niagara is elférne, sapka nélkül ilyen hidegben még a postáért sem megyek ki. Ne aggódj, van mi alá elrejtenem, legalább nem fogom sérteni senki ízlésvilágát hazafelé. Már csak fel kéne hívnom a többieket, hogy nem megy-e valaki Fairbanks felé ma, ha más nem, kisírom Wendynél megint, nekem úgy tűnt, imád vezetni, közben énekelni, meg dumálni, hátha visszafelé is akad majd valami meló neki. Az mondjuk nem nyugtat meg, hogy ennyire szarul nézhetek ki, hogy sapka vagy kendő kell hozzá, no de sebaj, történt ennél már nagyobb baj is, orvosolható, ez a lényeg. - Én, meg a mostani divat… szerintem rettenetes, nekem ez az ombre dolog nem jön be, annál rosszabb csak az volt, amikor a lenövés volt a menő, meg most mit hallottam… az az újabb marhaság, hogy színes csillámport tesznek a lenövésre. Na hát az nagyon undorító. Csóválom meg a fejem, első körben mondjuk szerintem maradok a szőkénél pár hónapig, de kell majd vissza a vörös természetességem, mert nagyon szeretem, de így legalább valami emlékeztet arra, hogy nem árt visszafognom magam alkoholfogyasztás terén. Eszemben sincs huzamosabb ideig viselni, ez valahogy nem vagyok igazán én. Az legalább szerencse, hogy gyorsan nő, már majdnem fél éve vágattam le, és már közel sem olyan rövid. - Jaaa, így már értem. Nyilvánvalóan nem csak vérfarkasokról gondoskodik, ha orvos, meg aztán, ki tudja, lehet megszokás is, fiatalabb farkasoknál, bár azért Prim sem olyan fiatal már, hogy ne vetkőzhette volna le a régi, emberi berögződéseket. - Annak valószínűleg több köze lenne az igazsághoz. Sőt, szerintem valahol minden nő boszorka. Erre megvonom a vállam, elvégre, mindünknek megvannak a maga kis húzásai, még ha csupán annyiról is van szó, hogy valakit az ujjaink köré csavarunk a céljaink elérésében. Szerintem a legtöbb nőnek az ilyesmi nem ismeretlen, én meg a bosszantó dolgokat mesteri szinten űztem anyámmal, míg élt, mert tényleg nem jöttünk ki jól egymással. - Tudom, tudom, tök igazságtalan, egyrészt, másrészt igen költséges lehet úgy igazán leinni magatokat, meg gondolom ez is egyre csak fokozódik, ahogy telik az idő. Milyen lehet a 400-500 éves farkasoknak… belegondolni sem tudok akkora alkoholmennyiségbe. Közben pirítottam magamnak kenyeret, majd megkenegettem gyorsan még melegen, én úgy szerettem, ha ráolvadt a vaj, Noe eszi úgy, hogy megvárja, míg kihűl kicsit, és utána vajazza meg. Én azt nem bírom annyira, mert úgy túlságosan kemény marad a kenyér. - Őszintén, ötletem sincs, nekem a festékes dolog is tök homály, azt sem tudom, hogy került hozzánk. Valahol a feliratkozásunk környékén totálisan elvesztettem a fonalat. Azt sem tudom, hogy mit alakítottam a színpadon, de talán jobb is. Mosolyogva bólintottam, szólok majd persze, bár most leginkább csak tovább aludnék, de azt megtehetem majd az autóban is, esetleg buszon, bár lehet kapnék a fejemre, ha egyedül mászkálok, szóval ezt inkább nem erőltetem. - Igeen, szerintem is tök muris volt, én is nagyon élveztem. Mosolyogva falatoztam tovább a pirítóst, s amikor végeztem, kértem egy kis vizet, mást nem mertem inni, aztán már kezdtem is szedelődzködni, mert még haza is kellett érni, sürgős megejtenivaló vészfodrászkodás várt rám. - Köszönöm szépen a tegnapi napot! Azt nem mondom, hogy a közeljövőben megismételhetnénk, maximum valami sokkal szolidabb formában. Kacsintottam rá, majd kapott két nagy puszit, és nem tudom mennyire volt ölelkezős típus, de még meglapogattam úgy is kicsit, de csak röviden, nehogy kellemetlenné váljon, aztán pedig már indultam is.
//Nagyon szépen köszönöm az ereszd el a hajamat játékot! <33333 //
Ez volt az egyetlen, igazi szórakozásom már jó ideje. És az egyetlen menekülési utam is, ami azt illeti - ez a semmihez sem fogható, bódító massza, amiben testek vonaglottak, pia csorgott a torkomon, bőrömön, és nem tudom, milyen anyagot szívtam, de kellett, jól esett, akartam. Fogalmam sincs, ki dörgölőzött nekem, kinek dörgölőztem én. Az ilyen esték után rend szerint hazateleportáltam, vagyis lövésem sem volt, miképp keveredtem vissza, vagy legalább a környékre. Aztán ha kaptam fejmosást, kaptam, ha nem, nem. Mindkét esetnek ugyanaz lett a vége: a következő adandó alkalommal elléptem, hogy egész estére kimaradjak. Kusza, töredezett, hiányos képkockákból álltak a napjaim, de főleg az éjjeleim, ám senkit se bántottam, egészen biztos, különben már bajom lett volna belőle. A Pitről átszoktam a Jaxxre. Emberek járják 99%-ban, így itt legalább nem kellett attól tartanom, hogy férjem-apám ismerősébe futva esetleg magyaráznom kéne a nyilvánvalót. Meg amúgy is. Magyarázzon a halál, az. Gőzöm nincs, mi és mennyi volt már bennem, a testem önálló életet élt, a fekete bundást pedig eléggé sikerült kiütnöm. Mit szépítsem: tökéletesen kiszolgáltatottá tettem magunkat már megint. Az emberi felelőtlenség nem egy kinőhető valami, de ha mégis, én még odébb voltam az elhagyásától. Bárcsak más elhagyásához közelebb jártam volna... Nem tetszett az irány, amerre delíriumos gondolataim vánszorogtak, így inkább az előttem tekergő nyikhaj felé tereltem őket. Ember. Unalmas. De ma, most elég. Gyanítom a zene lüktetése miatt sejdítettem így, mert ha az is ilyen gyengén muzsikált volna, kábulat ide, partidrogok oda, lelépek.
Kicsit sem voltam kibékülve a jelenlegi helyzettel és közel sem az zavart, hogy ennyire mélypontra jutottunk, sokkal inkább az bökte a csőrömet, hogy rohadtul nem haladtunk se előre, se hátra. Egy helyben toporogtunk körülbelül azóta, hogy megvettem a lakást és beköltöztünk és iszonyatosan ciki, de az nem éppen ma volt. Eleinte próbáltam szép szavakkal hatni, nem ment. A fejmosások nem érdekelték, ugyanúgy csinálta azt, amit. A csendbe burkolózásom sem segített, nem vettem róla tudomást, ő éppen úgy nem zavartatta magát a dolgok miatt, mint annak előtte. Egyik módszer sem hatásos és mivel fogalmam sem volt, miként mozdíthatnám valamerre a helyzetet - ennél még a hátramenet is jobb lett volna -, kénytelen voltam drasztikusabb eszközökben gondolkodni. Pontosan ennek a bevezetésére szántam a mai estét, de én botor azt gondoltam, képes leszek a seggemen megvárni, amíg hazakeveredik. Nem sok értelme lenne, ha részegen, beállva játszanám ki a lapjaimat, mert valószínűleg semmire sem emlékezne. Úgyhogy autóba pattantam és megindultam utána. Tudtam, merre jár, kiismertem már magam annyira a városban, hogy legyenek olyan alakok, akiktől információt szerezhetek, így nem volt kétségem afelől, hogy ma is ugyanott fogom megtalálni Dakotát, ahová az elmúlt időszakban eljárt. Nem tetszett a helyváltoztatás és habár tudtam, hogy bajt nem fog okozni, akkor sem voltam megbékélve a dologgal. A pultnál telepedtem le, nem rongyoltam egyből oda hozzá. A pajzsommal nem foglalkoztam, nem volt már farkas rajtunk kívül a helyiségben, így mindössze ő érezhetett többet, mint a többi vonagló alak. Nem zúdítottam rá az energiáimat, csupán finoman jeleztem neki, hogy én is itt vagyok. Azt sem az arcába tolva, inkább amolyan halvány sejtés címszóval szerettem volna, ha felfigyel a jelenlétemre. Kíváncsi voltam, mit reagál, mit lép majd, volt egy olyan sejtésem, hogy már közel sem volt józan. Vártam. Bármennyire is nem volt hozzá türelmem, vártam. Csupán a kikért ital volt, mi könnyített a helyzetemen, de tudtam jól, szükségem lesz még jó néhányra, ha el akarok lazulni. A kérdés már csak az, el akarok-e egyáltalán?
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Ketten vettek közre és engem egyáltalán nem zavart, hogy töltelék lettem az izomszendvicsben. Hátrahajtottam a fejem a mögöttem ringó vállára, miközben egy pillanatnyi filózást megengedtem magamnak afölött: mégis hogyan tudok még egyáltalán talpon lenni. És hogyan nem száradtam ki? A nyelvem a szájpadlásomra tapadt, úgy éreztem, egy folyót ki tudnék inni. Ám mire addig jutottam, hogy talán magamhoz vehetnék némi folyadékot, váltott ritmus és inkább az emberpasikra szavaztam. Aztán egyszer csak, mint lila ködön át a reflektorfény, felbukkant egy energiafoszlány. Ha lett volna más farkas is itt, rajtunk kívül, talán kevésbé figyelek fel rá, így azonban a fekete nőstény egyből aktívabban kezdett mocorogni, bár gyanítom, két lépés után összeakadtak volna a lábai. Elfintorodtam. Nem akartam, hogy itt legyen, nem akartam látni, érezni... nem akartam a szeme elé kerülni. Oké, hogy elég szétcsúszottan hazaesni, de ez nem jelentette azt, hogy az odáig vezető folyamatot is láttatni akartam. Meg amúgy is - pukkadjon meg, amiért ide jött! Morcos ábrázattal és harmat gyengén passzíroztam keresztül magam a tömeg egy részén arrafelé, amerre a kijáratot sejtettem. Egyelőre még nem tudtam, hogy friss levegőt akartam, vagy ténylegesen lelépni. Az volt a biztos, hogy baromi rosszul tűrtem, amikor valaki megpróbált marasztalni, s mivel nem értett a nyűgös-nyúzott "nem"-ből, hát lekevertem egy pofont. A fülén találtam el, mert mozgáskoordinációm a béka segge alatt sziesztázott, de legalább hatásosabb volt az amúgy erőtlen ütés. Nekiestem valakinek, dohányszag csapott meg, amitől rágyújthatnékom támadt. Míg egyik kezemmel elöl az ágyékát simogattam buta vigyorral arcomon, addig a másikkal megszabadítottam egy megkezdett csomagtól. Gyakorlat teszi a mestert, mondják. Szerencsére falu bikája volt a jelek szerint, mert miután arrébb vánszorogtam tőle, mások csaptak le rá, így eljuthattam a kijáratig. Odakint egyből leültem a fal tövébe és rágyújtottam. Voltak mások is a közelben, bagóztak és ittak, miközben vagy röhögve-hangoskodva dumáltak kocsikról meg csöcsökről, vagy épp az élet értelmét vitatták meg. Hátradőltem, hátamat a falnak vetettem és bármennyire utáltam, jól esett az enyhén józanítóbb, hűvös levegő. Meg a nikotin, a véremben kavargó sok más szar mellett.
Türtőztetnem kellett magam, hogy ne álljak fel, robogjak oda és verjem le az összes idiótát, akik tapizták a feleségemet. Tisztában voltam vele, hogy ez nem szokatlan dolog mostanában, hiszen minden este láttam hazajönni, éreztem a szagát, az energiáit, láttam az arcát. Eddig azonban csak gondolatok között élt mindez, teljesen más dolog szemtől szemben látni, mit is művel magával éjszakánként. Továbbra is megmaradtam a figyelő pozíciómnál, amikor elindult kifelé és csak akkor vettem észre, hogy ökölbe szorított kézzel ültem ezidáig, amikor a pofonon és a cigi megszerzésén túl kijutott az ajtón. Visszafordultam a pult felé, lehajtottam az italomat és kértem egy üveg vizet a pultostól, az értetlen pillantásra adott mimikai reakcióm pedig elég hihetőre sikeredhetett, mert egyből ott termett a vízzel. Rendeztem a számlát, aztán megindultam kifelé, nem sietve el a dolgokat, mert valamiért sejtettem, hogy nem fog elszaladni. Kiérve az ajtón hamar sikerült kiszúrnom, bűzlött, még a hely bejáratán át áradó szag ellenére is tökéletesen éreztem rajta ugyanazt a bűzt, amit minden este ezidáig. Undorodtam tőle. Ez pedig a tekintetemben is megült, ahogyan megállva előtte pillantottam rá. Ha felnézett, láthatta, ha nem, hát annyival jobb, mert a pajzsomat kifelé jövet felhúztam, ezzel zárva őt ki. A vizet mellé dobtam, hangos csattanással ért földet a műanyag flakon, ha kell neki, felveszi, ha nem, akkor így jártam, nem az én gondom. - Mehetünk? - nyugodtan csendült a hangom, semmi vihar előtti csend, semmi düh, semmi csalódottság. Színtiszta üresség. Mert jelenleg ezt is éreztem.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Majdnem a cigi végére értem, amikor ő is kiért. Fejemet a falnak vetve pillantottam fel rá kába, ködös tekintettel, szemöldököm magasra húzva, mintha nem érteném, mi a francot keresett itt. Láttam a tekintetét, s ez, valamint az odavetett víz nevetésre késztetett. hangom rekedt volt, mert bent csak kiabálva lehetett bárkivel is szót érteni, na meg az elszívott cigarettamennyiség és a pia is hozzásegített ehhez az orgánumhoz. - Ez legalább ismerős - fordultam vissza az izzó csikkhez. Ez a pillantás, ez a megvetés... Kérdésére hányavetin vállat vontam, félredobtam az elszívott cigit és szó szerint magamhoz öleltem a vizes flakont. Ezen kívül mást nem tudtam vele kezdeni, az olyan egyszerű dolgok, mint a kupak letekerése és üvegből való ivás ugyanis rettentő bonyolult műveletnek tűntek. - Táncolni akarok még - böktem ki végül nyűglődve, holott az előbbi vállrándítással egy beleegyezést indítottam el. Mégse az lett belőle. Részeg voltam, betépett, nyűgös és úgy általában... egy roncs. Pedig nem akartam az lenni, csak ez könnyebb volt. - Majd megyek. Folytatni akartam, hogy eddig is hazajutottam nélküle, de a legkisebb kapacitásom se volt hosszas csevegésre. Vagy megértette, vagy nem. És igazából jelenleg nem számított a szavam - totális fölényben volt. Sajan nem csak most, hanem egyébként is.
- Bárcsak ne volna az - se az, amit ő lát, se az, amit én. Nekem sem volt szívet melengető a látvány, de ha neki ez kell, akkor legyen, csak aztán ne csodálkozzon, ha legközelebb már nem leszek ott mellette, hogy legalább egy megvető pillantásra méltassam. A vállvonást látva továbbra sem mozdultam, csak zsebre vágtam a kezeimet, mintha ezzel akartam volna kifejezni, hogy ennyi válasz nekem édes kevés. Egy részem hátat fordított volna neki és itt hagyta volna a fenébe, hogy akkor oldja meg maga, míg másik részem felkanalazta volna és bevágta volna a kocsiba. Szar egy helyzet, azt meg kell hagyni. Nem válaszoltam a szavaira. Én is sok mindent akarok, mégis telibe szarja, hát engem mit érdekeljen, hogy ő mit akar? Sóhajtottam, egy pillanatra a szemeimet is lehunytam, semmi kedvem nem volt sem ehhez, sem a folytatáshoz. - Igen. Mint tegnap. Meg azelőtt. És azelőtt ki tudja, hány alkalommal. Nem csináljuk ezt így tovább. Vagy felállsz és beszállsz a kocsiba, vagy én vonszollak el odáig - szavaimmal ellentétben semmi fenyegető él nem volt a mondandómban, megőriztem azt a nyugodt semmi érzését, mint az előbbi megszólalásomkor is. Mégis megbújt valami halvány érzet a szavak mögött, ami arra engedett következtetni, hogy jobb, ha az én menetrendem szerint haladunk. Megfogadtam, hogy nem fogom felhúzni magam újfent miatta, éppen elégszer megtettem már. És nem most terveztem megtörni a fogadalmamat.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Elkezdett valami forrni bennem, s bár igazából az alkohol olaj a tűzre, esetemben igencsak oltotta azt, mert még ez is satnya utánzattá avanzsált, valódi haragomhoz képest. - Te akartad ezt! - kiabáltam, a hangom vádló volt, felcsattanásom pedig igazából minden előzmény nélkül tört ki, de olyan hirtelen, hogy körülöttünk mindenki felénk kapta a fejét. - Vigyél. Amerre akarsz, ameddig akarsz, úgyse tehetek ellene semmit. Megmondtad, hogy nem, és ezzel tényleg bélyeget nyomtál ránk, mert mint a mellékelt is mutatja: én se tudom elhagyni. Csak úgy faképnél hagyni, mint amikor kihúzott a drogos pácból. Istenem, mennyire nem hittem volna akkor még, hogy ilyen szerhez nyúlok, erre tessék. Azzal az egyetlen szóval pedig szinte parancsoltam. Bújhatnék az állapotom mögé, hogy nem fogtam fel, hogyan szólok hozzá, de... az akkor is zsigerből jött, hogy neki akartam esni. A nőstényem K.O., én majdnem, és ez végre engedte, hogy egy csipetnyi nyers vágy felzubogjon bennem, aztán visszazuhanjon a gyomromat uraló piatengerbe. Elkezdtem a vizesüveget nyomorgatni, akár felmert, akár nem. Hozzá akartam vágni, s ha felém hajolt, vagy mozdulatot tett irányomba, biztosan megpróbálkoztam vele - és biztosan nem jártam sikerrel. Ha a lábamon alig álltam, dobni végképp nem tudtam. - Csinálsz, amit akarsz... - morogtam orrom alatt, mereven a földet bámulva. Az nem hullámzott annyira durván.
- Ne kend rám a saját gyengeséged - nem törődöm sem azzal, hogy kiabál, sem azzal, hogy többen felénk kapják a fejüket. Csak a szemem sarkából látom, de nagyobb jelentőséget nem tulajdonítok nekik, nem az ő dolguk, bármennyire is tűnjék ígéretes show-nak az éjszaka közepén egy párocska utcabéli civakodása. Összehúzott szemekkel néztem rá az egyetlen szó elhangzását követően, mert sem a válasz nem tetszett, sem a hangnem. Nem választás volt, hanem utasítás, azt pedig tőle nem tűröm el, a fekete bundás pedig egyetértően kapta fel a fejét és nézett a Kölyke felé. Nem csak én csalódtam újra és újra, ő is hasonlóképpen érzett. Na igen, ő aztán drasztikus megoldásokban gondolkodott, velem ellentétben már talán a legelejétől fogva, mázli, hogy nem kiskölyök vagyok, aki ne tudna ellentmondani a fenevadjának.. Közelebb hajoltam, ez az utolsó alkalom az én részemről, ha úgy vesszük, legalábbis én így próbáltam erre az egészre tekinteni. Csakhogy az üveg felém hajításával az utolsó cseppet is a pohárba cseppentette. Mellettem repült el a flakon, elhajolnom sem kellett, hogy kitérjek előle, megtette az magától is. Szégyen. Nem a dobás, hanem ez az egész. - Ahogyan te is - egyenesedtem fel, hogy azzal a lendülettel, minden köszönés, vagy szó nélkül hagyjam magára. Nem fogok magyarázkodni, nem fogok könyörögni neki és az apukát, a férjurat játszani, aki majd mindig vigyáz a feleségére, a lánykájára. Zavaros volt éppen úgy a számomra is a helyzet, mint neki, csakhogy nekem egyáltalán nem volt jó itt, lépést akartam tenni. Lehet ezzel ő is így volt, de akkor rohadt jól álcázta. A sarkon túl parkoltam, egyből beszálltam és indítottam, az sem hatott volna meg, ha utánam szól, vagy nekiindul. Majd hazajön. Ő mondta.
Nem kamuztam, mikor azt mondtam a lánynak, az egész napi robotolást nem a rendezvényen, hanem a Jaxx-ben tervezzük kipihenni. Annak pedig kifejezetten örültem, hogy sem a McCartys közjáték, sem pedig a családi kötelességem nem szegte kedvét és csatlakozott hozzánk. - Ha másért nem, már azért megérte eljönnie, hogy megtudja, Hannah az unokahúgom. A szőke nőszemély igyekezett normálisan hozzáállni Dora jelenlétéhez és bevonni a beszélgetésekbe, ugyanakkor nem titkolta azt sem, mennyire tartósak szoktak lenni kapcsolataim általában. Az este folyamán rendre olyan kedves megjegyzéseket ejtett el, minthogy "Hé Zé, mi újság a vörössel, rég hallottam felőle?" illetve "Ne dőlj be neki Dora, okosabb vagy te ennél." Kösz hugi, tudtam, hogy számíthatok rád, igazán...! - Egyértelmű volt, hogy akárcsak a kölyköm, ő se tartja többnek a helyzetet azoknál, amiket korábban láttak tőlem. A helyzet az, hogy nem hibáztatom őket érte, éppenséggel csak nem érdekelt. Magam sem vagyok teljesen biztos benne, mi ez az egész, de kétszáz felett már nem gondolod túl a dolgot, nem igaz? A jelent kell kiélvezni és én ezt is teszem, amikor újabb italt kérek ki a kishölgynek és húzzuk le egyszerre az italokat, vagy amikor a tömegben egymásnak simulva mozdulunk a zene ritmusára. A fehér póló kissé rám is izzad a benti melegben, jólesik hát a friss levegő, ahogy kilépve a szórakozóhelyről elköszönünk a testvértől és a haverjaitól. Ők még mennek tovább, hiába a hajnali óra, én csak fejemet ingatom, miközben Dora vállát átkarolva vonom közelebb, mondva: menjenek csak, nekem haza kell kísérnem a leányzót. Roppant érett huhogásukra és szobaválasztásos megjegyzésükre csak beintek, majd nevetve kezelünk le, elköszönve egymástól, hogy mikor magunk maradunk, még mindig széles vigyorral, de tekintetemben némi bocsánatkéréssel ingassam meg fejemet. - Bocs, nem gondolták ám komolyan...! - Szabadkozom kissé. - Mindened megvan amúgy, mehetünk? - Firtattam érdeklődően tekintve felé.
Nem bízott túl sok mindent a képzeletre a falatnyi fekete ruhám, amiben a szórakozóhelyen parádéztam, de én ezt egy másodpercig sem bántam. Csak szimplán jól éreztem magam Zack haverjaival és persze vele. Legfőbbképpen vele, hiszen maximum addig váltunk külön, amíg mosdóba mentem Hannah vagy valamelyik másik lány társaságában. Jól éreztem magam, sokat nevettem, még többet iszogattam a furcsán színes koktélokat, de ennél is többet táncoltam, hol az asztalon, hol pedig a táncparketten az engem ölelő karok között. Tökéletesen éreztem magam és sokat oldott ez az este a gátlásaimon, ami a közelében mindig annyira jellemző volt rám. A kinti levegő nem esett túl jól, lévén, hogy bár tök jól néztem ki a minimben, nem sokat melegített, de Zack karjai között nem igazán tűnt fel. Ki hitte volna, hogy ilyen könnyen meg lehet feledkezni a hidegről? Vidáman elköszöntem az új ismerőseimtől, hogy majd csacsogunk később és próbáltam nem elvörösödve viselni a megszólalásaikat, miszerint enyhén tizennyolc pluszos műsort nyomtunk le ma. Nem is igaz. Egyszerre ráztam meg a fejem és mosolyogtam, majd a teljes figyelmem a mellettem álló férfinak szenteltem, annak rendje és módja szerint. -Így az együtt töltött este alapján kedvesnek tűntek a srácok, szóval nem túlzottan aggódok -legyintettem, majd ismételten Zack dereka köré fontam a kezemet. Mondjuk ma este nem is nagyon mozdult onnan, kényelmes volt, na. A kérdésére bólintottam, a kistáskám is nálam volt, ő is, kell még valami? -Köszönöm, hogy elhoztál, nagyon jó este volt -a változatosság kedvéért és a hálám jeléül pipiskedtem egy sort és a nyakát átölelve megcsókoltam álmaim lovagját, nem igazán zavartatva magam, hogy ki látja és ki mit képzel bele. A kedvenc emberem megérdemel egy ilyen csókot. Vagy többet is, részletkérdés. Bár nem ittam túl sokat, csak azokat, amire a többiek meghívtak a nagy italozások közepette, azért éreztem a fejemben és a lábamban az alkoholt. Persze az is lehetséges, hogy csak a magassarkút éreztem meg ennyire, régen táncoltam ennyit egyszerre, és nagyon szívesen levettem volna végre, holott nem tartottam túl jó ötletnek, hogy a hideg aszfalton lépkedjek mezítláb. Zack derekát ölelve andalogtam vele a sötét éjszakában, miközben halkan dúdoltam az egyik számot, aminek a feldolgozott, partis változata a fejemben ragadt. Egész sokat énekeltem az est folyamán, így annyira nem lehetett meglepő a viselkedésem. Bekúszott egy másik dal is a gondolataim közé és halkan énekelni kezdtem. -"Yo estaba solo, vivía muy triste/Creía que nunca iba a encontrar un amor/ Hasta que llegaste, se fureon mis penas/Y con tu cariño empecé a olvidar el dolor." A pár sor után nyomtam egy puszit Zack arcára, gondolván betudja annak, hogy alkoholos befolyásoltság alatt állok és nem mondjuk annak, hogy érti a dalszöveget, végül is, ennek mennyi az esélye ilyen messze az otthonomtól?
A rengeteg szarság közepette jólesett már végre kicsit kimozdulni, a társaságra pedig igazán nem lehet panaszom, akkor se, ha mindenki óva inti Dorát tőlem. Most minek tagadjam? Én is ekképpen tennék istenigazából... És mégse teszem, hisz nem vagyok a magam ellensége. A leányzóval való könnyed, súlytalannak tetsző egymás kerülgetése üde színfoltja a posványos mindennapoknak. A maga lelkes pörgésével és védelmezni való esetlenségével épp eléggé lekötötte a gondolataimat ahhoz, hogy elnyomja a fogadott öcsém halálát követően bennem felmerülő "el kéne húzni innét a vérbe megint egy időre" életérzést. Jó időben, a jó helyen talált meg személye, kétségtelenül. A szórakozóhelyről kilépve, elköszönve a többiektől aztán a hideggel együtt szépen lassan bekúszni látszik a valóság, igaz, még ködfátyol takarja némileg... hát őrzöm kicsit, amíg még lehet, felajánlva, hogy hazakísérem. Úgyis csak pár utcányira van innét a lakása, - fél óra kutyagolás éjjel a hidegben, mi az nekünk! - Örülök neki, hogy nem bántad meg végül, hogy eljöttél. - Szélesedik a mosolyom, a bújós pipiskedése közepette, pedig átölelve vonom kicsit közelebb, viszonozva a futó csókot. Mikor elhúzódik, karjain simítok végig cirógatón, mintha csak eloroznám a lehetőséget a fagyos szelektől. - Neked tök hidegek a karjaid... Nem fázol, baszki? - Horkanok rosszallóan, s nem igazán várva meg válaszát, nemes egyszerűséggel kibújok a dzsekimből és a vállaira kanyarítom. - Tessék belebújni. - Utasítom játékos éllel hangomban, noha nem viccnek szánom. Kezemet is csak akkor nyújtom ismételten felé, léptekre indítva párosunkat, ha eleget tesz "kérésemnek". Átölel, átkarolom. A dúdolásra mosoly szalad szám sarkába, noha a hangja kelt ily gesztust bennem önmagában, a szöveget fel se fogom. Teljesen amúgy se értem, foszlányokat tudok kivenni az évtizedek viharában magamra szedett "konyhai" spanyol nyelvtudással. Annyit azért én is kihámozok, hogy szomorúság, pusztulat, meg elfelejteni a szívfájdalmakat a szerelem által. Vagy valami ilyesmi, hát nem erről szól amúgy is minden ilyen szám? A puszi zökkent ki, kicsit le kell rántgasson maga mellé még magassarkúban is Dora, hogy meg tudja tenni, de a pillanatnyi elmélázás közepette gond nélkül képes kivitelezni a dolgot. Meglepett értetlenséggel sandítok felé, mikor továbbhaladva visszarendeződik párosunk "alapállásba". - Ez lennél te? A szomorú szemű szerelmetes? - Firtatom csendes, nyílt érdeklődéssel.
Kétségtelenül jól éreztem magam a mai este folyamán, és tényleg örültem neki, hogy meghívott. Nélküle valószínűleg otthon fetrengtem volna a fotelemben, de így legalább volt indokom kimozdulni. Ezt pedig a világ minden kincséért se adtam volna, pláne a csók után. Nem tudom, hogy mi van velem, hogy minden egyes ilyen kis interakció után elgyengülök, de nem is feltétlenül bántam. Csak a kérdése nyomán tűnik fel a hideg, eddig elvoltam a meleget nyújtó karjai között. Hiába nyitottam szólásra a számat, nem hagyta még csak elkezdeni sem a mondatot. Pedig csak azt akartam mondani, hogy nem olyan vészes a hideg. Ennek ellenére idióta vigyorral az arcomon bújtam bele a felém nyújtott ruhadarabba, egyre jobban körbeölelt az illata és ettől a pillangóim is életre keltek. Újra. -Eszem ágában se lett volna nemet mondani neked -kuncogtam, miközben ismét a dereka köré kulcsoltam a kezem. Így azért egy fokkal barátságosabb volt a hideg éjszaka. Nem tudom, hány fokozata van még annak, hogy ez a férfi itt mellettem ilyen érzéseket váltson ki belőlem, de úgy tippeltem, már nem tud túl sok meglepetést okozni. Halkan énekelgettem, oda sem figyelve, hogy mit jelent a dalszöveg, csak egyszerűen ki kellett mondanom őket. Az apró puszi, amit az arcán hagytam, tényleg csak azt hívatta kifejezni, hogy igen, mellette jól érzem magam végre. Ezt is ráfoghattam volna a hálára, de magamat sem tudtam átverni, őt pedig nem is akartam. Minek? A dal jelentőségét is csak akkor fogtam fel, amikor megszólalt, én pedig nemes egyszerűséggel homlokon csaptam magam a szabad kezemmel. Ennyire buta is csak én lehetek. Ott volt az orrom előtt a megoldás végig, és én pont erre az egyre nem gondoltam. Szerelem basszus. Én… belé… igen, azt hiszem igen. Hát ez sok mindent megmagyaráz. Megtorpantam a séta közben és elengedtem a derekát, hogy ezt szemtől szembe közölhessem vele. Úgy tisztességes. Hát akkor most vagy soha. Mély levegőt vettem és belekezdtem a mondandómba. -Zack, beszélhetnénk nyíltan egy perc erejéig? -pillantottam fel a kedvenc pultusomra és ezek szerint az új kedvenc emberemre. Őszintén, már nagyon untam a pillangóimat, akik rendre úgy csapdostak a közelségétől, hogy komolyan elhittem, menten idehányok. Vagy csak szimplán ideges voltam attól, amit mondani szerettem volna. Szabadon választható, hogy melyik válasz a szimpatikusabb. -Valószínűleg a saját életem keserítem meg. De muszáj kimondanom, mert ha nem, akkor megbolondulok -hirtelen értelmet nyert az a sok átforgolódott éjszaka és az olyan apróságok, minthogy szaporább volt a pulzusom mellette, de még a gondolatától is. Ez nekem is borzasztóan új volt és nem tudtam vele mit kezdeni. Csak beszélni, kimondani, könnyíteni a lelkemen. -Én... szóval én... Én azt hiszem, hogy beléd szerettem -hadartam el egy szuszra. -Nem tudom, hogy a motorozás közben, vagy akkor, amikor először megfogtad a kezem. Az is lehet, hogy akkor, amikor sütit rendeltél a lakásomra, de tény, hogy történt akkor bennem valami. Láttál már olyan földrengést Japánban, ami ledönti az épületeket? Én valami ilyesmit tapasztalok magamban, akárhányszor a közeledben vagyok. És hiába olvastam annyi romantikus könyvet, egyszerűen nem tudom jobban megfogalmazni, amit irántad érzek -sejtettem, hogy vörös az arcom, de igyekeztem tartani a szemkontaktust kettőnk között. -Nem tehetek róla, most mondom ki életemben először ezt, de tényleg mocskos módon beléd zúgtam. Zavartan piszkálni kezdtem az egyik tincsemet, ami az arcomba lógott. Nem így terveztem elmondani neki, hogy életemben először érzem magam úgy igazán szerelmesnek, egyáltalán nem is akartam bevallani, de egyszerűen túl nagy volt a nyomás az előbb elejtett szavai miatt. Rettenetesen féltem a válaszától, mert ha azt mondja, hogy ő nem érez irántam semmit... Nos, én akkor is elmondtam. Azért a remény hal meg utoljára.
Felnevettem kissé megjegyzésére, a hangom kétszer olyan hangosnak tetszett az éjszaka némaságában. - Pedig néha nem árt.- Márhogy nemet mondani nekem. - Csak nem biztos, hogy érdemes...! - Ciccentem, hagyva, hogy átöleljen és egyúttal ösztönösen karoltam én is át, karomat átvetve válla felett, miután meggyőződtem róla, hogy belebújt a dzsekimbe rendesen. Nekem úgysem árthat a hideg, tett róla apám évszázadokkal ezelőtt, hogy ne vigyen el az első tüdőgyuszi kapásból. Ahogy haladunk, jóleső a csend a benti nyüzsgés után, energiáinak kavargása őrzi csupán az emlékét a szórakozóhely fülledtségének, mely édes elegyként környékez meg, s int egyúttal óvatosságra, hiába akarom figyelmen kívül hagyni. Talán ezért is buknak oly kendőzetlenül elő belőlem az idegen nyelvű szövegből kihámozott szavak, firtatva azok jelentőségét. A lány energiáiban beálló változások mindezek nyomán, ha akarnák, se tudnák figyelmemet elkerülni. Meglehet, egy pillanat erejéig meg is feszülnek ölelése alatt izmaim, futó jeleként a felismerésnek, hogy úgy fest, sikerült beletenyerelnem valamibe. Megtorpan, s vele torpanok én is, letekintve rá, mikor szemközt fordul velem a kihalt utca lámpafényében. Rettentő romantikus is lehetne mindez, külső szemlélő számára annak hat, bennem ugyanakkor feszülten figyel a farkas, az ember egyaránt Dora szavára. - Öhm, persze. - Biccentettem egyúttal, bár meg is bánom kicsit a következőket hallva. Oké-oké, én vagyok a hülye, tekintettel arra, hogy számíthattam volna rá, hogy eljön valami hasonló pillanat, de titkon bíztam benne, hogy később, mert hát... mindegy mennyi hasonló volt korábban, ez mindenhogy szar érzés, ha nem lehetsz teljesen őszinte a másik féllel, miközben ő kitárulkozik előtted. Elhangzik az sz betűs szó, belőlem pedig önkéntelenül is hangosabb szusszanás fakad fel, apró kis mosoly közepette. Mázlim, hogy Dora folytatja a mondandóját, mert így legalább megvéd attól, hogy valami pofont érdemlően pőre, nyers válasz bukjon ki belőlem kapásból, ami mindent romantikát kiölne a szituációból. Felsorolását hallva ugyanakkor megül az iménti mosoly elterülve képemen, ahogy arcára simítva füle mögé söpröm sötétszín tincseit. - Túlságosan idealizálsz, Dora. A negyedét se ismered még annak, aki vagyok... Csak arra kérlek, ne dőlj be ennyiből az általad rólam alkotott képnek. - Vontam kicsit közelebb ölelésemben, ha nem húzódott el ezidáig. - Nagyon kedvellek és... jókor jöttél, hogy felforgasd kicsit az életemet pozitív irányba a sok szarság után, ami volt. Szeretnélek haza kísérni, szeretnélek újra látni... De, ha már nyíltságot kértél, én ismerem magamat, hogy mivel járok. És nem akarlak megbántani. - Meglehet, mások férfiatlannak tartanák eme kijelentést, olcsó kifogásnak egy szédítést követően, esetleg egyenesen kihátrálásnak, de bennem nem volt helye szabadkozásnak. A tőlem megismert nyugodt tényszerűséggel voltam képes közölni mindezt, bízva benne, átmegy a lánynak is az üzenet, még úgy is, hogy semmi konkrétumot nem ejtettem ki a számon. Persze, - a pultoscsajoknak és Dakotának hála - nincsenek illúzióim annak kapcsán, hogy a manapság oly divatos lányregényekben egy ilyen sejtelmesen sokatmondó és mégis semmit igazán kijelentés mivel jár az esetek kilencvenkilenc százalékában, de... utólag már nem mondhatja Dora se, hogy ne szóltam volna előre, ha esetemben tényleg beigazolódik majd mindez idővel talán! Feltételezve, hogy nem hagy itt kapásból a szavaim nyomán.
Egy dologban mindenképp igaza volt, tényleg kellemesebb volt az éjszaka hűvöse a kabátjában, én pedig igyekeztem elfojtani a vigyorom, ami kikívánkozott belőlem a gesztus és a szavai nyomán. Akart neki a fene nemet mondani a jelen helyzetben, de biztosan van olyan szituáció, amikor gond nélkül ki tudnám neki mondani. Bár egyelőre az még várat magára. Bárcsak a számnak tudnék nemet mondani, amikor akaratlanul is elkezdek énekelni és őszintén válaszolok a szavaira. De nem, nincs ekkora szerencsém. Miért is lenne? Rettenetesen zavarban voltam a felismeréstől, ez pedig abban nyilvánult meg nálam, hogy gondolkodás nélkül, hadarva kimondtam neki, hogy… hogy ez több, mint szimpátia a részemről, ez már olyan, amibe nincs beleszólása az agyamnak, csak a szívemnek. És ezt rettenetesen megszívtam. Ha ilyen a szerelem, akkor nem vagyok biztos benne, hogy én szeretném ezt a továbbiakban is érezni. Valahogy elmaradt a katarzis. -Tulajdonképpen… -suttogtam halkan, túlságosan zavarban voltam ahhoz, hogy felemeljem a hangom. Így is biztosan értette a mondandóm, mi voltunk az egyetlen zajforrás a csendes éjszakában. Próbáltam normálisan levegőt venni a hadarásom és a vallomásom után, de nehezen ment úgy, hogy megsimította az arcom, hiába voltunk egész este ilyen elenyésző közelségben. -Nem tudom, valószínűleg tényleg idealizállak. Csak szerettem volna tisztázni a dolgot, nem azért mondtam, hogy ki kelljen mondanod bármit is. Én… én csak tényleg életemben először érzek ilyet és fogalmam sincs, hogy mi a helyes és a normális. Nem várok el cserébe semmit. Nem kell. Elrejtettem az arcom a mellkasában és igyekeztem nem tudomást venni a szememet szúró könnyekről, amik ki akartak szökni. Hülye érzelmek. Annyival jobban is elmondhattam volna a dolgot, és a rohadt alkoholt okoltam az őszinteségemért. Miért hagytam, hogy meghívjanak a többiek azokra a koktélokra és rövidekre? Elszállt a fenébe a jókedvem és már csak keserűséget éreztem a torkomban. Mert igaza van, nem ismerem olyan régóta, hogy minden apró rezdüléséből tudjam mi lesz a következő lépése, de nem tehettem arról, hogy kialakult köztünk valami és ilyen hatással van rám. Mert ez túlmutatott számomra a testi reakciókon, ebbe már belekerült a szívem és ezt nem tudtam kivédeni. Elcsesztem. Hirtelen futni, menekülni szerettem volna, eltűnni innen és meg nem történté tenni az eseményeket. De képtelen lettem volna kiszakítani magam az engem ölelő karjai közül, amikben annyira otthon éreztem magam. Elmorzsoltam egy kiszökkent könnycseppet és újra a szemébe néztem. -Lehet, hogy tényleg megkeserítettem ezzel az életem, csak szerettem volna, ha tudod -halványan elmosolyodtam és borzasztóan szerettem volna egy csókot adni neki, kifejezni vele, hogy nem haragszom, ne értsen félre, csak nem így terveztem a dolgot. De ezek után nem tudtam, hogy hányadán állunk és nem mertem megtenni. Biztosan szánalmasnak gondol ezek után, hogy egyik pillanatban még őt ölelem, a másikban pedig hátsón billenteném magam a hülyeségemért. Óvatosan hátraléptem egyet, hátha kitisztul ettől a fejem. Legszívesebben sikítottam volna, de csak hátat fordítottam neki, hogy ne lássa az arcomon legördülő könnycseppet, amit gyorsan letöröltem, mintha ott se lett volna. Ha nem szeretné, akkor soha többet nem kell felhoznunk ezt a témát, de nem bírtam volna elviselni, ha ennyiben marad a dolog. Mindezek ellenére egyáltalán nem akartam, hogy magamra hagyjon és soha többet ne beszéljünk. -Az a helyzet Zack, hogy vetekszenek bennem az érzések. Egyszerre szeretném, ha feljönnél és egyszerre szeretnék elszaladni az éjszaka sötétjébe. Veled. Csak ez a rohadt magassarkú ne lenne rajtam -fordultam vissza felé. Már semmiben nem voltam biztos, így csak egy elfojtott mosollyal tártam szét a karjaim, hogy erre mit lép.
Tekintetem érdeklődő fürkészéssel, óvatos kis mosoly közepette, mi megül szám sarkában, keresi a lányét, ahogy hallgatom. Az, hogy nem vág oldalba és hagy itt kapásból, azért jó jel, lássuk be. - Tudom, Dora. Én sem azért mondom, mert nem érdekelsz vagy ne... ne számítanál, pont ellenkezőleg. - Várjunk már egy percet... mi az, hogy először?! Aprót nyelek a felismeréstől, ami eljut az agyamig, de szerencsére van tapasztalatom pókerarcban, mondhatni, évszázados, így talán nem szúrja ki a pillanatnyi megrökönyödést. Egy dolog, hogy neki fogalma sincs, mibe tenyerel velem, de olybá fest, ő is tud meglepetést okozni bőven. Üde szertelenségét szelíd objektivitással rángatom le a földre, nem tudom nem kiszúrni energiáinak változását ezzel együtt. A derű szertefoszlik, a csalódott keserűség mérgező pirulaként ül meg nyelve alatt. Talán még az izmainak finom, futásra kész feszülését is megérzem, ám felülírja a szemgödrökben megjelenő sós könnyek illata a gesztust, hogy elhátráljak kissé. Helyette karjaimba zárom, finoman, hogy ha ne lenne kedvére való, ki tudjon bontakozni ölelésem béklyójából. Ám ő nem húzódott el, így szorosabban vontam magamhoz, s önkéntelenül jött a fejbúbjára hintett, békítő kis csók is részemről, míg kicsit összeszedte magát. - Lehet. De addig még lehet rengeteg jó pillanatunk, ezt az egyet biztosan meg tudom neked ígérni. - Szerettem volna azt mondani, hogy ha egy év múlva mérlegre állítja a pozitívumokat és a negatívumokat, az előbbi felé fog billenni a mérleg, megígérem neki. Hogy ha akkor is így érez majd, akkor... de nem lett volna tőlem fair ilyesmi jelen helyzetben, hát csak azt ígértem, mit biztosan adni tudok számára. Hátrébb lépett, én pedig engedtem, hagy menjen. Ahogy hátat fordít, a hirtelen mozdulat közepette azt se lepne meg, ha közölné, hagyjam egyedül hazamenni - nem hagynám mondjuk, de ez más kérdés - mert látni se bír jelenleg. Hangosabb szusszanással, leplezetlen vándorolt végig alakján pillantásom, már amennyit a méretes fekete dzseki láttatni engedett belőle. Aztán legnagyobb meglepetésemre... Dora visszafordul felém. - Véégülis, a "békülősszex valakivel, akivel együtt se vagytok" még úgysincs kipipálva a bakancslistámon... - Vigyorodtam el csibészes mosollyal, állva pillantását. - Viccet félre téve, minden jogod meg van hozzá, hogy képen vágj, beletöröld a magassarkúd a májamba, aztán itt hagyj vérbe fagyva. Legalábbis megpróbáld, de én a második opcióval mennék inkább a helyedben. - Nyújtottam ki felé a kezemet invitálóan. - Mit mondasz, elszaladsz velem? Viszlek háton, egye-bassza, ha már nem bírod azokban a cipőkben!
Szinte fel sem fogtam a szavainak a jelentését, annyira el voltam foglalva azzal, hogy sajnáljam magam. Miért, de őszintén, miért nem sikerül soha semmi sem úgy, ahogyan én azt eltervezem? De ha… ha én is számítok neki, az már félsiker. Azt hiszem. Legalább ennek örülhetnék. Mégsem sikerült, mert egyszerűen én ennél érzelmesebb ember vagyok, a szívem meg ezek szerint a könnycsatornáimmal van összekötve, bármi rossz történik velem, én egyből könnyekben török ki. Nem túl előnyös tulajdonság. Egy pillanatra szorosabban öleltem magamhoz a puszija nyomán. Már nem volt kedvem elfutni előle, megbékéltem volna azzal is, ha az örökkévalóságig hagyja, hogy a mellkasába bújjak, míg ő a hajamban temeti el az arcát. Nem lehetne, hogy így maradunk? Csak még egy kicsit, amíg feldolgozom magamban, hogy ki mertem végre mondani azt, ami a szívemet nyomta. -Ígéred? -motyogtam a pólójába. Hogy van az, hogy én megfagyok, de ő lazán elvan egy kis vékony anyagban? -Tényleg megígéred? Mert akkor… -elengedtem a jobb kezemmel a derekát és felé nyújtottam a kisujjam, miközben egy pillanatra sem emeltem el a fejem a mellkasától. Nyugtatóan hatott rám az egyenletes, csak néha megugró szívdobogása. Ha ilyesmi ígéretekkel dobálózik, akkor tudja, érezze, hogy a kimondott szavainak súlya van. Legalábbis számomra volt jelentősége. A gesztus után hátraléptem és elfordultam. Egyáltalán nem akartam, hogy ilyen gyenge pillanatomban lásson és dühösen töröltem le a kiszökött könnycseppet. Magamra voltam dühös, amiért hagytam eluralkodni az érzelmeimet, amiért őszinte voltam, amiért elrontottam a hangulatot a spontán vallomásommal. Szörnyű alak vagyok. De basszus, miatta és az apró csókja miatt újra és újra megtenném. És a szívem darabokra tört volna itt helyben, ha ennyiben hagyom a dolgot, úgyhogy visszafordultam felé, remélve, hogy nem veszi észre, hogy mennyire közel voltam egy kiadós síráshoz. -Úgy utálom, hogy ilyen érzéseket váltasz ki belőlem, akárhányszor a közeledben vagyok -mosolyodtam el végre, majd a karjaiba vetettem magam. Ilyen érzelmi hullámvasút után a szex nekem sem volt ellenemre, sőt, de azért ilyen nyíltan kimondani meredeknek hangzott. Nekem nem lett volna bátorságom így belemondani az éjszakába. -De mit szólnál egy közös bakancslistához? Zack és Dora csodálatos kalandjai, vagy valami más címmel, ami szimpatikus. Én majd felírom rózsaszín tollal, te pedig kékkel mondjuk, és akkor nem lehet igazságtalan a dolog -más kérdés, hogy nekem valószínűleg jóval szerényebb úticélok és programok jutottak eszembe, de első pipának tökéletesen hangzott az előbbi ajánlata. Megkerültem Zack-et, hogy felugorhassak a hátára és egy véletlennek tűnő mozdulattal az oldalába nyomtam a magassarkús lábam, nagyjából a veséjét célozva meg. Jó, feltételezhetően a kidolgozott testének fel sem tűnt, de azért elégedetten vettem tudomásul, hogy revansot vettem rajta a szavai miatt. Nevetve nyomtam egy csókot a nyakába, majd átkaroltam azt, jelezve, hogy készen állok az utazásra, akárhova is vigyen minket a lába. Mondjuk azért azon elcsodálkoztam, hogy ilyen könnyen elbírt engem. Még egy dolog, amit felírhatok az idealizált tulajdonságai közé. -A végtelenbe és tovább kapitányom! Vagy legalábbis ott a sarkon balra -kuncogtam a fülébe. Tényleg egy rohadt hullámvasút ez az este, az ígérete újra felvillanyozott és vidám érzéseket váltott ki belőlem. Olyan egyszerű lett volna bármi gonoszságot tenni a hátán csücsülve, de ehelyett csak játékosan beleharaptam a puha bőrbe. Azért ne ússza meg olyan könnyedén a dolgot. Ha pedig tetszik neki… van még ott, ahonnan ez jött, csak jussunk haza.
A túlzott pörgése, a csacsogása, ahogy képes volt belelovallni magát egy-egy dologba és a lássuk be, naiv világlátása üde színfolt volt számomra, akárcsak az, hogy mindez nem társult hisztivel, amikor letörtem némileg lelkesedését, földre rángatva le kicsit, mielőtt elröppenne a rózsaszín felhőn, mit körém vont gondolatban. Hajába csókolok, ölelésem enged némileg, ahogy kérdése elhangzik, s biccentek egy aprót. - Persze, megígérem. - Elvigyorodtam, mikor kisujját felém nyújtotta. Viszonoztam mozdulatát, ám ahelyett, hogy "ujjat ráztunk volna", ahogy beleakasztottam sajátomat az övébe, úgy közelebb vontam, s kézfejére nyomtam újabb apró csókot, megpecsételve ígéretemet ez által, miközben álltam a pillantását. Komolyan gondoltam a dolgot. Hagytam a következőkben ugyanakkor, hogy elhúzódjon, kicsit összeszedje magát, elvégre mi mást tehettem volna? Keverhetem én okosan a lapokat vele kapcsolatosan, de az erőszakoskodás nem volt szokásom. Visszavágásán fel kell nevessek, metsző, rövid kis kacajjal ingatva meg a fejemet. - Dehogy utálod... - Húztam kicsit, finoman, civódón, miközben felé léptem, csökkentve némileg az imént általa kreált távolságot kettősünk között. Megjegyzésem őszintén nyers, letagadni kár lenne a nyilvánvalót, s ő pedig kapva kap az ötleten. Ilyen felütés után mondjuk talán nem lepődik meg rajta, hogy az első kérdésem annyi: - És bármit felírhatunk rá? Van a másiknak vétójoga? - Fontos ezeket a játékszabályokat tisztázni kérem, mert Dakota erdei kabinos ajánlatát kár lenne kihagyni azt már szerintem levágta rólam, hogy nem kifejezetten vagyok sem egyhelyben ülő, sem pedig szemérmes. Amikor kerülgetni kezd, elsőre nem értem, második blikkre már azért leesik, hogy nem a torkomon keres fogást, csak a könnyelműen tett ígéretet válltaná helyben be, szóval kissé berogyasztok, hogy fel tudjon pattanni a hátamra. Nevetős szusszanással jutalmazom az oldalamba érkező magassarkút - tényleg megérdemeltem - ugyanakkor alig érzem meg a súlyát. Törékenysége egyszerre vonzz és ijeszt meg... Jelen helyzetbem utóbbit mondjuk könnyedén el tudom engedni, ahogy tarkómat borzolja meleg lehelete, nyakamat éri csókja, miközben továbbhaladunk az utcán a kért irányba. Egy darabig nem is szólok, talán ő is emészti az iménti kis közjátékot még, haladtunkban. Hanem amikor nyakamba kóstol, önkéntelenül is "felmorrantam", állkapcsom megfeszült. - Ne kísértsd a sorsod... - Finom figyelmeztetéssel keveredett a játékos tónus hangomban. Pontosan az volt, aminek tűnt: felkérés keringőre.
Kezdőlap
//
