A kedvenc, ám ezzel együtt az egyetlen húgom is. Szerintem képes lennék elmenni érte a világ végére is, pedig... bevallom őszintén, nem egyszerű vele. Egy csodálatos, szeretetéhes nő vált belőle, aki néha rajong, néha utál, néha hónapokig fel sem hív, néha hozzám költözik, néha a vállamon sír, néha pofon vág... Mégsem érzem azt, hogy bármikor is a terhemre lenne. Úgy tűnhet, hiszen az én pontosan tervezett, rendben csordogáló kis szürke életemet képes fenekestül felforgatni, amit én nehezen állok, de ő mégis csak a húgom. Együtt voltunk jóban, de inkább a rosszban. Mindig ott voltunk egymásnak és ez így is marad, hiszen pontosan tudom, milyen nagy szüksége is van ránk, a családjára.
Marta Kovats
A sógornőm. Bár a húga, a feleségem már lassan egy éve meghalt, még mindig így gondolok rá. Mikor megismerkedtem Erikaval, megkaptam ugyebár az egész családját is, de Martaval a kapcsolatunk előbb volt szakmai, mint hogy igazán családtagként tekintettünk volna egymásra. Egy elvarázsolt, saját képzeletvilágában élő nőnek ismertem meg, aki hatalmas kreativitással van megáldva, aki nehezen nyílt meg nekem, most sem gondolom, hogy mindent tudnék róla. Egyszerűen csak hálás vagyok, amiért ott volt Erikanak, amikor én esetleg nem tudtam és azért is, hogy nem tekint rám bűnbakként a halála miatt. A kapcsolatunk egészen megfoghatatlan... hogy barátok lennénk? Szerintem azok vagyunk. Gyakran csendesen, gyakran szótlanul, de mégis valahol mindketten tudjuk, hogy összeköt minket a rokoni szál.
A hozzászólást Stephen Fox összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Dec. 22, 2013 12:57 pm-kor.