Szerencsejáték? Illegális fogadás? Jó helyen jársz, ha egy ilyen alvilági helyet kerestél. Ez a zúg sehol se hirdeti magát, szóval ha ide találtál, az azt jelenti, hogy ismerőstől hallottál róla. A helyen esténként elevenedik meg az igazi élet. Lehetsz szimpla néző, aki fogad, vagy akár ringbe is szállhatsz, ha nem félted a bőrödet...
Pár napja már Anchorage-ban tartózkodom. Egy olcsó külvárosi motelben szálltam meg itt a Cook-öbölben. Készpénzért, mindenféle okmány felmutatása nélkül… névtelenül. Szeretem az ilyen helyeket, ahol nem marad nyoma annak, hogy ott jártam. Nem kapkodok el semmit, csak szép lassan és átgondoltan cselekszem, mert ha Péter még itt van, nem szeretném, ha kereket oldana, amint megneszeli, hogy itt vagyok. Ő se hülye, ha a tudomására jutna, hogy itt vagyok, tudná miért jöttem ilyen messze Magyarországról. Nem kell észlénynek lenni hozzá, hogy valaki levonja a helyes következtetést, pláne az ő helyzetében. A motel falai nem túl vastagok, és az egyik szomszédomat tegnap este néhányan jól helyben hagyták, csak úgy huppogott a fal, azt hittem áttörik, miközben még a lelket is kiverték belőle. Valami fogadás tartozását akarták behajtani rajta, de nem tudott fizetni, így hát jól megverték, és közölték vele, hogy 24órája van összeszedni a lét, vagy legközelebb holtra verik. Tisztes távolságból kezdtem ma este követni, kíváncsi voltam, hogy hova megy, mert az olyan helyeken, ahol verőlegényes behajtókat alkalmaznak, általában a magamfajtát szívesen látják. Könnyen mozgok alvilági körökben, ez Budapesten is így volt. A magyar maffiában épp úgy kiismertem magam, mint a hatóságok területén. A kettős élet szépségei. Kezeimet indigókék farmernadrágom zsebeibe csúsztattam, és a hidegben magam előtt kavargott leheletem kisebb felhőt alkotva, miközben egyre kies terület felé haladtunk. Talán valami régi, elhagyatott hajógyár telep magas, omladozó falú hangárai magasodtak mellettünk… aztán a közvilágítás is megszűnt, és a szomszédom alakja a teljes sötétségbe veszett. Hallottam a lépteit, éreztem a szagát, nem vesztettem szem elől. Egy fekete, sötétített ablakos BMW gurult el mellettem, nem égtek a lámpái, és nem is hajtott gyorsan. A következő épületnél elfordult balra. A szomszédom is abba az irányba kanyarodott el. Zajt hallottam. Beszélgetések moraja, fű… kokó és cigaretta szagot sodort felém a levegő. Helyben vagyok! Hagytam, hadd növekedjen kettőnk között a távolság, még jobban lelassítottam, hiszen innentől már nem volt szükségem a szomszédom útmutatására. Vártam néhány percet az árnyékba húzódva, vállamat az egyik dohszagot árasztó épület falának döntve, majd ellökve magamat, határozott léptekkel indultam meg, és én is bekanyarodtam balra. Azonnal megpillantottam a kétszáz méterre levő kis csoportosulást. Magas, izmos… agyontetovált… kopasz, vagy tarajos… sebhelyes arcú férfiak dohányoztak, meg osztozkodtak odakint. Állt néhány autó is az árnyékban. Amikor észrevették a közeledésem, persze alaposan végigmértek. Tettek valamilyen idióta, alpári megjegyzést, füttyögettek „mizu cica, eltévedtél?” kérdést böffentve felém, mit én csak egy átlagos vigyorral vettem tudomásul. Persze nem állták el az utamat, gondolom nem jellemző itt a női többség, szóval a szebbik nem képviselői minden fennakadás nélkül bejuthatnak. Odabent fülled, pia… izzadtság… dohány… drog… és vérszag egyvelege fogadott. Egy földre dobott alumínium sördobozba sikerült is belerúgnom első lendülettel. Valami edzőterem lehetett régen a hely, de már régóta elhanyagolják, mert a falai átvizesedtek, a vakolat több helyen leomlott tégláig. Kopott hangfalakból szól a rock, a ringben pedig két megtermett fickó verekszik. Most már minden világos. Kicsit közelebb furakszom, hogy megfigyeljem a mérkőzést. Mielőtt az egyik a padlóra küldené a másikat, és a rászámolás végére se képes felállni, már megértem mi itt a dörgés. Az a szabály, hogy nincs szabály… mint az ilyen, és ehhez hasonló helyeken szokás. A ringből kihúzzák az ájulásig vert vesztest, aki szó szerint otthagyta az egyik véres fogát, majd a „játékmester” a tömeget spannolva bemászik a ringbe, és felszólítja a jelenlevőket, hogy akinek van elég vér a pucájában, az jelentkezzen. A nyertes szép kis summával gazdagodhat a fogadásokból… szóval van motiváció. Lassan körbepillantok, kíváncsian várva, hogy vajon lesz-e jelentkező. Talán még az én kedvem is megjön, hogy fogadjak, vagy ringbe szálljak ellene…
Ha jól emlékszem ez a második alkalom rá, hogy lábaim Alaszka földjét tapossák. Anno még a ruszki időkben vetődtem errefelé, mikor még ciril betűs táblákat és érthetetlenül halandzsázó prémvadászokat lehetett látni minden felé. Ezek az idők elmúltak, de a táj nem sokat változhatott. Az élet annál többet, mert legutóbb kutyaszánon érkeztem most pedig egy repülőn meresztem a fenekem és valami isteni marhasült utáni ejtőzésen merengek. Nyugalmam csak egy kék egyenruhás leányzó zavarja meg. Nagyot szimatolok az utána maradt levegőből. A szag ismerős, ez bizony konyak. ~Ejnye kislány! Munka közben vedelni az utasok itókáját...~nem mintha előlem inná el. Sietve rohan előre, útja közben pár rágót tömve a szájába. Láthatólag nem szeretné, hogy a kapitány is kiszagolja a szeszelést. Nem tulajdonítok nagy figyelmet neki, azonban amikor újra megjelenik és a torkát köszörülve emeli szája elé a mikrofont, hogy a konyakszagú kis leheletével belecsacsogjon...... -Kedves utasaink! A rossz időjárásra való tekintettel csak holnap reggel tudunk tovább indulni. Természetesen a légitársaság saját költségére foglal önöknek szobát..... Hát... Erre mondják, hogy szívás. Nem szeretek elkésni és most egy nap hátrányba kerülök. Mondjuk bérelhetnék egy kocsit is, de azzal sem vagyok előrébb. Nincs mese, kénytelen leszek megvárni a reggelt. Feltápászkodom és elindulok kifelé. A terminál csendes, de nem is várok nagy tömeget egy világvégi várostól. Legalább taxi van, jó párat meglátok odakint. Hamar be is pattanok egyikbe, az utazótáskám talán biztonságban lesz a gép gyomrában. A kis szeszkazán útmutatása alapján csak fel kell mutatnom a jegyem és a taxis tudni fogja melyik hotelbe kell vigyen de a fene tudja, nincs nagy kedvem egy kopott szállodai szobához. -Vigyen szórakozni, valami jó helyre! Valami pofonosztó kocsmába, vagy kupiba. Egyfasz mindegy, csak vér folyjon! - mordulok a taxis felé, miután beszálltam. -Azt hiszem tudom hová megyünk uram! - így a taxis, egy huszonéves fekete kölök. A motor felbőg és hamar magunk mögött hagyjuk a reptér parkolóját. A külvároson át haladhatunk, legalábbis az utcán nem hömpölyög embertömeg. Inkább tűnik valami ipari parknak, mint sűrűn lakott területnek. Ez mindenképpen jó jel. Az általam kedvelt helyek nem éppen a belvárosba valók. A kocsi lassít és a jól gondolom meg is érkeztünk. Egy kisebb tömeg verődött össze egy kapualjban. Első ránézésre hétpróbás gazemberek, akik minden bizonnyal nem egy balett előadás kedvéért jöttek ide. A taxis kap egy huszast a szolgálataiért és kipattanok a verdából. Az egybegyűlt díszes társaság alaposan végigmér. Nem is figyelek rájuk, orrom befelé csal az épületbe. Egyértelműen friss vér szaga, a taxis komolyan vette a szavaim. Kétség sem fér hozzá, hogy a törvény éber őrei nem hivatalosak erre a meccsre. Ebben csak megerősít az egyen-kalapot viselő bukik jelenléte, kezeikben dollár-ezrekkel, amely igen szorgosan cserél gazdát. A ringben pedig a fogadások tárgyai csépelik egymást. Pontosan abban a pillanatban fog padlót az egyik, mikor a ring mellé lépek. Levonszolják a szegény ördögöt és a bíró, ha ugyan annak lehet nevezni a magasba emeli a győztes kezét. -Már csak három győzelem kell ennek a harcosnak! Ki lesz a kihívója? Ki lesz olyan bátor? Ez felhívás keringőre. Koromat meghazudtoló mozdulattal termek a ringben és szabadulok meg ingemtől. A reménybeli ellenfelem szemeibe nézek, aki mellesleg jó fél fejjel magasabb nálam, egy igazi óriás, hiszen én sem vagyok kicsi. A bíró hozzám lép és túlüvöltve a tömeget a fülembe harsogja. -Egyetlen szabály van, maradj talpon! Tíz ellenféllel szemben kell győznöd és ötven lepedő üti a markod! Harcra! - majd kiugrik a szorítóból. Emlékeim szerint ilyenkor jön a kézfogás ám ellenfelem egy gyomorra mért ütéssel helyettesíti a gesztust, majd képemet sorozza meg. -Azanyád! - kiáltok fel és megkínálom egy balossal. Emberünk felakadt szemekkel hullik a földre igencsak vérző orral. Egyetlen ütés kellett egy ekkora drabár állatnak? Magam is megleptem ezzel, hát még a fogatókat. A bíró ezúttal az én mancsom emeli az ég felé és már az én ellenfelem kerestetik a tömegben.
A tömeg elbődül, mint egy éhes oroszlán, amikor a következő önként jelentkező a ringbe száll. A fejemet lassan jobbra, majd balra fordítom, figyelem az emberek reakcióját, majd én is az egyik bukihoz lépek, és egy ötöst nyomok a kezébe. - Az új faszira. – Közlöm magabiztos mosollyal, mire a buki széles vigyorral zsebre vágja az ötösömet. - Te tudod, cica! – Villantotta meg a bagótól elszíneződött fogait. A hústorony ellen eddig nem nagyon fogadott senki sem. Én viszont – a hajszínem ellenére – tisztában vagyok azzal, hogy még az ilyen vadállatok is képesek egy idő után elfáradni, s ahogy hallottam, már jó pár meccsen túl van, ezért a látszólag frissebbre teszek, még ha az kisebb is az ellenfelénél. Ezután természetesen visszafordulok a ring felé, hogy figyelemmel kísérjem az induló meccset, ami sokkal rövidebbre ígérkezik, mint arra bárki is számított volna. Bevallom, én is hosszabb kimenetelű pofozkodásra számítottam. A szokásos éljenzés helyett síri csend telepedik úgy tíz másodperc erejéig a helyre. Visszafordulok a bukihoz, aki a száját húzva számolja le nekem a tétem háromszorosát. - Szűz kéz szerencséje… - Morogja az orra alatt, majd már fordul is tovább, hogy az újabb fogadásokra szánt lóvét begyűjtse. Szó mi szó, nem igazán tolongnak az ellenfelek a ringhez az iménti gyors lefolyású meccset követően. Egészen közel sétálok a ring széléhez, mikor hirtelen megérzem a hím energiáit. Vérfarkas. Hm… micsoda illúzióromboló! Pedig azt hittem, hogy ember. Így persze, hogy esélye se lehetett ellene az ellenfelének. Leeresztem félig a pajzsomat, hátha ki tudok fürkészni valamennyi információt róla… a korát, vagy a vérvonalát, bármit. Aztán döntök. A fülbevalóimat egymás után kivéve a füleimből, kabátom zsebébe teszem, majd behúzom a cipzárját, és bebújok a kötelek között a ringbe. A bíró szava egy pillanatra elakad, amikor meglát, és néhányan fel is kiabálnak nekem, hogy „Mi van Törpilla, eltévesztetted a házszámot?” - Én kiállok ellene. – Jelentem ki magabiztos vigyorral az arcomon, miközben felvont szemöldökkel végigmérem a hímet, majd üdvözlésképp biccentek neki. - Már ha a szabályok nem tiltják!? – Pillantok kérdőn a bíróra, aki nem túl magabiztosan, de nemlegesen rázza meg a fejét. A szabályok ugyan nem tiltják, de nem túl jellemző még errefelé sem, hogy egy nő szálljon a ringbe egy férfivel szemben. Persze itt is szoktak lenni csajos bunyók, de arra valóban ritkán van precedens, hogy egy látszólag csinibaba akarja összeveretni magát egy ekkora állattal… hiszen majd fél méterrel magasabb nálam. Kibújok a kabátomból, ami alatt csak a fehér ujjatlanomat viselem, majd lazán a bíró kezébe dobom. - Megfognád addig? Köszi! – A szabályokat nekem is gyorsan elhadarja, majd mielőtt angolosan távozna a szorítóból, hivatalosan is összeereszt minket. Kezeimet magam elé emelve helyezkedtem támadó pozícióba, miközben lábaim ütemesen járni kezdtek, jobbra-balra „táncolva”. Kéztartásom, és a mozgásom sejtette, hogy van közöm a sportág szabályos változatához, hiszen jelenlegi tartásom védve tartotta a fejemet, és a felsőtestem nagy részét…
Jól ki van ez találva, meg kell hagyni. Tíz menet egymás után. Mindig újabb és újabb ellenféllel szemben. A bíró biztosan említette volna, ha lenne itt pontozásos győzelem, szóval addig tart amíg az egyik már képtelen küzdeni. Kötve hiszem, hogy sűrűn talál gazdára az az ötvenezer. Ennek is hála, hogy a nézők arcára döbbenetet varázsol a kis balos megmozdulásom. Egyedül a bíró és a bukik képén látok megkönnyebbült mosolyt. A fickó fekszik és újabb kilenc lépés van a kassza robbantásáig, persze ők nem tudják amit én. Pár pillanatig bámulom a földön fekvő arcát. Vajon mi oka volt rá, hogy ringbe szálljon? Egyszerűen csak mindennél és mindenkinél erősebbnek hitte magát? Úgy gondolta, hogy túl a két méteren már legyőzhetetlen lesz? Vagy valami sötét ügy miatti tartozást akart kiegyenlíteni a végső jutalomból és egy ökölcsapásom vetett véget egy álomnak, talán az életének is? Talán egy új kocsit akart venni, hogy felvágjon a csajának? Ki tudhatná. Azt viszont pontosan tudom, hogy én miért álltam kötelek közé. Unaloműzés, testmozgás, gyakorlás, kikapcsolódás, nevezd ahogy akarod. Percek telnek el míg ellenfelem akad. Talán túl hamar ütöttem ki? Vagy csak időt adnak, hogy kifújjam magam? Nem mintha bármi jelét mutatnám fáradtságnak. De kisvártatva a tömeg újra felhördül és a ringbe mászik egy pöttöm szőke csitri. -Na ne, ez most komoly? - teszem fel a kérdést félhangosan és minden bizonnyal nem csak bennem fogalmazódott meg. A bukik csodálkozva, már-már tanácstalanul pillantanak fel egy poros ledkijelzőre a bejárat felett, majd buzgón elkezdik könyvelni a fogadásokat. Szegény kislány, nem licitálják túl. Harminc dolcsira fizetek harmincegyet, a kiscsajt meg huszonöt az egyhez adják. Nagy kedvem lenne kiugrani a ringből és mindent feltenni a szőkeségre, hogy aztán egy pár perces műsor keretein belül majd szépen kiüttessem magam. Had vakarják a fejüket a szervezők. Persze alaposan kifárasztanám, hogy a következő ellenfele ne kínozza meg túlságosan. Hagy üsse ki egyetlen ütéssel, kár lenne a pofijáért..... de.... -Mi a lófasz.... - bizony hogy bundás. Csak úgy árad belőle farkasának tűzben edzett ereje. Talán mégiscsak ellenfélre akadtam? Vigyorom kiszélesedik a felismerés tudatában. Fiatalabb nálam és jóval kisebb is, bár tapasztalataim szerint ez nem feltétlen előny. Pajzsom leengedem bokáig, hagy kutakodjon kedvére. Ezt a küzdelmet úgyis emberbőrben kell megvívnunk. Vannak itt vagy ötvenen, csak akkor változhat át ha utána mind egy szálig le kívánja ölni őket. Minden esetre a biccentést viszonzom. A bíró elhagyja a ringet, ketten maradtunk a nősténnyel. Figyelem mit tesz, látványosan nem először áll szorítóban. A fejének védelme, a tánclépések, küzdött már legális boxmeccsen, ebben biztos vagyok. Nem mintha itt az sokat nyomna a latban. Jómagam is magam elé eresztem ökleim. Jobbom mutatóujját kinyújtom, majd párszor behajlítóm hívogatva. ~Gyerünk kicsim! Támadj!~ sugárzom felé, majd magam is könnyed ugrabugrálásba kezdek. Még nyakam is megropogtatom kétszer háromszor.
Nem takargatom magam én se a pajzsommal, játszunk nyílt lapokkal úgy igazán izgalmas a dolog. Engem se a pénz hajt elsősorban, persze szép kis összegről van szó, ha azt nézem, de még mindig nem vagyok rászorulva arra, hogy így tartsam el magam. Inkább egyfajta erőfitogtatás ösztönöz, hogy megmutassam mire vagyok képes. Azt hiszem ezt nyugodtan írhatom vérvonalam számlájára… Ez a meccs módfelett izgalmasnak ígérkezik, hiszen a pajzsok levedlését követően nyilvánvalóvá válik, hogy mindketten Sangilak vérvonalához tartozunk. Nem ringatom magam olyan álmokba, hogy szabályos mérkőzésnek nézünk elébe, és azért én se csak hivatalos mérkőzéseken vettem részt anno Magyarországon, hanem az alvilági körökben megrendezett hasonló eseményeken is. Voltak ott is farkasok, és nem mondom azt, hogy mindig… minden esetben győztem, de a meccsek nagy többségében kiéleződött az, hogy bizony Sangilak utódjait elég kemény fából faragták, és nem olyan könnyű lenyomni minket. Saját vérvonalbelivel eddig még nem küzdöttem meg, ezért nem fogadnék se rám, se a hímre… bármennyire is suttogja az én „kis” egóm azt, hogy úgyis lecsapom… ~ Majd próbállak kímélni, nehogy nagyon fájjon… ~ Vigyorgok a kezeim takarásában, miközben csipkelődve válaszolok a hímnek. Láthatóan nagyon élvezem a helyzetet. A tömeg körülöttünk tombol. Azt várják érezhetően, hogy a hím épp olyan viharsebesen csapjon le, mint az első ellenfelét. Szerintem benne van minden reménye azoknak, akik elég durva összeget buktak a lecsapott pasason. Ha a hím tíz meccset… azaz rajtam kívül már csak nyolcat olyan gyorsan lerendezne, mint az elsőt, azt hiszem a bukik ma üres zsebben totyognának haza. Nem szarozok tovább. Villámgyors mozdulattal lépek be, balomat magam előtt tartom szilárdan, hogy továbbra is védve legyek, míg jobbommal egy alulról felfelé irányuló erős ütést próbálok bevinni a hím gyomrába, míg jobb térdemmel a combját célzom be. Ha sikerül a támadás, akkor a lendületet felhasználva lépek hátra jobb lábammal, és távolodok el kicsit az ellenfelemtől, hogy felkészülhessek a viszont támadásra.
/ Első dobás: 1: nem sikerül bevinnem egyik támadást se 2-3: a térddel rúgás sikerül 4-5: a gyomros ütés sikerül 6: mindkét támadás sikerül
Második dobás: 1-3: sikerül visszavonulnom a támadást követően 4-6: nem sikerül visszavonulnom/
Hihetetlen, hogy milyen dolgokat lehet hallani, elég csak egy bizonyos helyre menni, vagy ott élni. Az a város széli motel, ahol már jó ideje lakok, elég jó példája rá. Nemrég hallottam az egyik éjszaka, hogy egy viszonylag közeli városban rendeznek nem igazán legális fogadásokat, méghozzá közelharcban. Nem mondanám, hogy kapva kaptam az alkalmon, de elgondolkoztatott. A nyeremény, ami a győztesnek jár pedig elég csábító, mit ne mondjak. Csak abban tudok reménykedni, hogy nem vérfarkasok lesznek ott sorra, mert akkor lehet nem lenne olyan nagy esélyem legyőzni ötöt belőlük, vagy mennyit kell. Jó néhányat, az a lényeg. A pénzem kezd elfogyni, munkát pedig nem igazán kerestem még. Ha sikerül ezt a kis megmérettetést végigvinnem, remélhetőleg nem is lesz rá szükségem. Egy ideig legalábbis. Ezért is szálltam buszra és indultam meg Anchorage felé. A helyszínt elmondták, az más kérdés, hogy meg is találom-e. Elég csak a sötét utcákat keresni, ahová még a rendőrök is félnek bemerészkedni, ott pedig csak fel vélek fedezni egy kisebb hangzavart. Habár nem olyan éles már a hallásom, mint korábban volt, de nem is olyan, mintha süket lennék. Hosszas utazás után leszállok a buszról, és az első szembejövőtől kértem is egy térképet. Valóban hasznosak ezek az okos telefonok. Visszaadva a telefont indultam el a helyszín felé, néhány perces séta után pedig beigazolódott a gyanúm is, a környéket illetően. Hangzavar stimmelt, elég nyomott utca is. Be is lépek a helyre, és csak akkor csap meg egy nagyon is erős szag. Vér, nem is lehetne tagadni. Átfurakodom a tömegen magam. Tipikus alvilági élet, ami itt folyik. Mikor odaérek is épp egy harc folyik a ringben, ami viszonylag jó állapotban van. Meglepően. A padló viszont csupa vér. Karba tett kézzel várom a végét a harcnak. Szinte totálkárként viszik le a másikat. Körbenézve várok arra, hogy akar-e valaki belépni a ringbe, de nem igazán. Felmászok tehát én a helyre, fölsőmtől megszabadulva, aztán egy kézfogással üdvözölném az ellenfelemet, de látszik rajta, hogy nem igazán effajta ember. Ehelyett várnám, míg a bukméker indítja az egészet, de itt ez nem így működik. Majdnem későn jöttem rá. Épphogy sikerült elhajolnom az ütés elől. Azt sikerült kitalálnom, hogy az előttem álló egyed nem vérfarkas… Olyan egyszerűen sikerült leterítenem, hogy ő lényegében hozzám sem tudott érni. A reflexeim sem a régiek már, de azért elég jók még így is. Következő ellenfél szintén egyszerű eset volt, fél percnél nem tarthatott tovább az egész. Ájultan és egy törött orral húztak le őt is a ringből. Miután egy percig senki nem száll be a ringbe, nekidőlök az egyik sarkának, és karba teszem a kezemet, várva valami megmérettetésre is.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Már hosszú ideje nem mozdultam ki Fairbanksből. Sok esemény történt körülöttem, ám mióta az Alfa feladatán dolgoztam, hogy Suttogó lehessek, mintha az idő is lelassult volna. A Szellemek szavai hol kavargóak, hol tiszták, ám sosem egyértelműek, vagy csak nagyon kivételes alkalmakkor. Nehéz dolog, ráadásul a Vörös Hold idején még a Szellemek világa is felkavarodott, egyáltalán nem könnyítve meg a dolgokat. Ezért is döntöttem úgy, hogy kiszakadok egy kissé a város, a Falka, meg úgy az egész Farkas közösség köréből. Kikapcsolódásra vágytam, a Hotel falai, a munka kissé az agyamra mentek, meg amúgy se nagyon beszéltem mostanában senkivel, elvonultam, bezárkóztam. Persze mindez nem panasz, hisz mindig is csöndesen figyelő magának való őrült bolhás voltam. De valahogy hiányzott most az, hogy egyszerű halandók vegyenek körbe. Hogy csak magam Farkasát érezzem, hogy csak az én hideg hullámom öleljen körbe, s ne érezzek más korcs szagot a magamén kívül. Nem volt elég a rendszeres edzés, az erdőbe való kiszabadulás, egyszerűen éreztem, hogy kell valami új. A társalgóban olvasgatva kaptam el fél füllel néhány Testőr párbeszédét, akik az anchorage-i edzőteremről folytattak eszmecserét. Mivel az elmondásaikból némi jó vélemény jött le, úgy döntöttem, én is utánajárok a helynek. Így történt hát, hogy Alfámmal leegyeztetve indultam neki Anchorage városának, amolyan "nyári vakáció" címen. A terepjáró dübörögve szelte az utat. Ha jobban belegondolok, ez lesz az első hosszabb útja, mióta megvettem... Thor nevére... Hogy száll az idő! Az út alatt a rádióból szólt a helyi adó. A ritmust egyenletesen ütöttem a kormányon. A városba estére érkeztem meg, de tanulva néhány balhéból, inkább az előkelőbb negyedek környékén tettem le a kocsit, hogy a "gettókat" már gyalog fedezzem fel. Végül egy elhagyatottabb, lepukkantabb városrészben meg is találtam az itteni éjszakai élet központját. Könnyedén jutottam be, némi képesség használat bevetéssel, s pajzsomon hagyva egy csipetnyi rést, a kisugárzásom kellően félelmet keltő volt, hogy elkerüljenek a kötekedősebb vendégek. A félig meddig összeeszkábált pultnál rendeltem valami neve nincs torokszorongatót, s egy eldugottabb sarokban, ahonnét tökéletesen ráláthattam a ringre, figyeltem a mérkőzéseket. Egyszer-kétszer bedobtam némi pénzt a fogadásokba, de valahogy nem éreztem igazinak az egészet. Már azon kezdtem gondolkozni, hogy inkább sétálok egyet a városban, veszek valahol egy gyrost, aztán visszaautózok Fairbanksbe, mikor egy olyan alak lépett be a ringbe, akin megakadt a tekintetem. Nem volt különösebben kitűnő, mégis, valahogy más volt. Miért? Fogalmam se volt róla. A csapásait figyeltem, a nyers erőt, a mégis, testfelépítéséhez képest fürge mozdulatokat, a romboló ütéseket, melyeket egyik ellenfele sem állhatott. Persze sose becsültem le a halandókat, hisz évszázadaim alatt küzdöttem velük, ellenük, értük egyaránt, s nem csak vadásztam rájuk. Értékek vagy prédák voltak a szememben, de sohasem férgek. Csak mert Bestiát hordozok magamban, s látom múltjukat, jelenüket, gondolataikat, még nem lettem az Istenük. Még nem... Elvigyorodtam, s bezártam a pajzsomat. Farkasom hullámai átöleltek, s mint valami egyszerű ember törtem utat magamnak a nézők közt. Levettem a vékony bőrkabátot, majd odadobtam az egyik rám mosolygó kis csitrinek, aki lelkendezve ölelte magához a ruhadarabot. Egy fekete, tépett, vállatlan ujjú fekete fölsőt viseltem, farmer, s egy kényelmesebb fekete Converse csuka. Laza testtartással léptem a ring közepére, s most én nyújtottam a várakozó férfi felé a kezem. Elmosolyodtam.
Percekig álltam ott a ring egyik oldalának dőlve, figyelve a tömeget. A fejemet alig mozdítottam, inkább a szememet forgattam. Az emberek konkrétan tomboltak. Mindenki üvöltözött, a tízesek, húszasok össze vissza repkedtek, szakadtak, emberek tolongtak, viszont egy sem azért, hogy a ringbe szálljon. Így hosszú idő lesz, mire a végére érünk. De legalább van pihenőm, ennyiből talán nem is olyan rossz. Viszont az adrenalin pedig idővel kiveszik belőlem. Mondjuk utána elég egy-két pofon, és újra visszaugrok arra a szintre, amin most vagyok. Karba tett kezeimmel dobolok az ujjaimmal a felkaromon, és kezdem elveszteni már a türelmemet. Aztán leengedem a kezeimet, és kicsit megnyújtóztatom a végtagjaimat. A viszonylag új tetoválásomat az alkaromon nézegetem egy kicsit, aztán pedig elkezdek lassan körbe-körben a ringben sétálni. Szemeztem az emberekkel, hátha valaki jönne. Az egyik férfinek pedig látszólag megtetszett az ötlet. A sétában megállok, és felé fordulva figyelem, ahogy az utat töri magának. Mosolyogva figyeltem a tiniribit, ahogy magához ölelgette azt a ruhadarabot, kicsit a szemeimet is megforgattam. Tetszik a srác stílusa, tökös gyerek, az biztos. Biztos, hogy van valami a tarsolyában, hiszen hogy is mondjam… a méretarányok nem igazán egyeznek. De ettől függetlenül nem fogom alábecsülni őt. Hátrébb lépek a ring közepe felé, kicsit pedig meglepődök, hogy az előző kettővel ellentétben, ő a kezét nyújtja. Félmosollyal az arcomon bólintok egy aprót, majd kezet fogok vele. Utána pedig egyet hátrébb lépek, és beállok a pozícióba. Ekkor pedig egy nagyon kedves nótám szólal fel. Az egyik hangfalra fordul a tekintetem, majd vissza a férfira. - Ez jó kis mókának ígérkezik! -
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Keze fogása erőt sugallt. Mosolyom kiszélesedett, s látva beállását, én is hátrébb léptem, felvettem a kezdő beállást. Felcsendültek a hangszórók, s biccentettem szavaira. Meghiszem, "öreg". S még mielőtt kigondolhatta volna első támadását, megelőztem. Könnyedén ugrottam felé, kezdetnek az arca felé irányítottam ütésemet, de ahelyett, hogy betörtem volna az orrát öklömmel, rámarkoltam a vállára, s magam felé rántva őt, belefejeltem az arcába. Nem épp a legbecsületesebb első lépés, de hát az Alvilág ringje már csak ilyen. Meg mégiscsak verekedni jöttem ide, levezetni a feszültséget, nem jópofizni néhány nehéz fiúval. Hallottam, hogy roppan a csont, s pillanatnyi kábulatát kihasználva rúgtam el magamtól, hogy a ring köteleinek essen. Vagy lepattan a kötélről, vagy belecsimpaszkodik, vagy lerogy, az már nem érdekelt. Nem, koránt sem akartam véget vetni a küzdelemnek, verekedni jöttem, nem erőt fitogtatni. Így is pórázon tartom a Fenevadat, de azt is tudom, hogy az adrenalin és a vérszag ingerli. Szemem egy pillanatra se vettem le a férfiról, inkább vigyorogva intettem neki, hogy jöjjön. Még be se melegedtem. Gyerünk, gyerünk! - Hol a mókád, amit emlegettél? Többet vártam, az előzőeket könnyedén kiütötted. Vagy visszafogod magad? - nekem kell visszafognom magam. Ó, ha csak sejtené itt bárki, ki tévedt erre a tanyára.
Könnyedén állítottam le a motoromat, majd pedig a bőrdzsekim cipzárját húztam le, ahogyan egyre közelebb sétáltam az épülethez. Nem túlzottan érdekeltek a pillantások, ahogyan egy-két beszólás vagy éppen fütyülés se hatott meg. Nem először jártam már ezen a helyen, de a legtöbb időben csak néző voltam vagy éppen fogadtam. Ritka pillanat volt az, amikor én is beszálltam ismét a bunyóba, de néha kicsit szükségem volt. Egy részem sose volt igazán képes csillapodni, hiányzott a száguldás vagy egy-egy adrenalinnal fűtött bunyós est. Régebben nem állt távol tőlem. Sőt, volt még olyan, amikor én voltam az egyik szervező is, de azok az idők is régen voltak már és azóta sok minden történt. Kíváncsian fürkésztem a jelenlévőket, majd elvettem egy sörösüveget, ahogyan egyre beljebb sétáltam. Amikor megpillantottam egy ismerőst, akkor mosolyogva köszöntem neki, elcsattant egy-két puszi is, hogy utána együtt menjünk az egyik bunyó felé. Persze sokak szerint ilyen törékeny virágszálaknak nem kellene ilyen helyre betenniük a lábukat, de valahogy nem érdekelt, ahogyan az se, hogy esetleg ki mit gondolhat arról, hogy Marla bárjában táncolok. Talán 10 perce mehetett az egyik menet, amikor valami szokatlan dologra lettem figyelmes. Igazán gyermeki arc pillantott vissza a tömegből. Nem értettem, hogy mit kereshet itt egy fiatal lány, de amikor Luke észrevette, hogy mit is nézek, akkor sietve kapta el a karomat. - Ne bámuld már őket! Elevenen megnyúzna, nem a te dolgot Prim! – korholt meg, mire én lassan az íriszeimet ráemeltem. Nem túlzottan érdekelt a dolog. - Ki ez a lány és mit keres itt? Nem úgy néz ki, mint aki túlzottan rajongana azért a tagért. – a hangom halk volt, de igazából akár normális hangerőn is beszélhettem volna, mert a ricsaj könnyedén elnyomta volna a szavaimat alapból is. - Fizetség egy bolond apától, de legyen ennyi elég. – tudtam jól, hogy nem fogok többet kihúzni belőle, hiszen mindig is szerette elkerülni a bajt. Az este tovább haladt, de még se bírtam levenni a pillantásom a rémült lány tekintetéről. Talán kicsit a húgomra emlékeztetett arcának a vonásai, másrészt meg rohadtul dühített, hogy valaki képes volt a lányát egy olyan vadbarom kezébe adni, mint amilyen Thomas. Talán már egy órája is ott voltam, amikor Thomas lépett a „ringbe”. Könnyedén ütötte ki az első ellenfelét, miközben a vér egyre inkább kezdte beteríteni a területet. Ez sose a tiszta küzdelmekről vagy a fair küzdelemről szólt. Nem egyszer esett már meg, hogy úgy kellett szétválasztani egy-egy tagot, mert majdnem megölték már egymást. - Naa, senki? – üvöltötte el magát röhögve Thomas, mire csak morrantam egyet, majd amikor ismét feltűnt a tömegben a lány észrevettem, hogy megsérült. Ekkor öntött el a düh és sietve próbáltam átvágni a termen, mire valaki elkapta a kezem. - Ne csinálj ostobaságot Prim, megöl. – könnyedén rántottam ki végül a karomat Luke karmai közül, hogy hamarosan a küzdőtéren találjam magam. - Én kiállok, de mi lenne ha emelnénk a tétet? Ha nyerek, akkor a lány szabad, velem jön… - kezdtem bele, mire egy pillanatra mindenki elhallgatott. - Ha én nyerek, akkor te halott leszel. – ejtette ki totálisan komolyan a szavakat, mire én csak széttártam a karomat, mintha nem számítana. Ajkaim széle kicsit megrándult, majd sietve tértem ki a felém lendülő kar elől. Mind a ketten egyre több ütést, sérülést szenvedtünk el, hiszen nem kellett engem se félteni. Mégis csak egy bestia élt bennem, még ha már másabb is, mint korábban. Aztán egyszer csak egy penge került elő. Sietve próbáltam kivédeni, majd egyszer csak oldalamat hasította a penge, aminek köszönhetően megtántorodtam és neki estem valakinek. Szívverésem egyre hevesebb lett, amikor viszont felpillantottam a férfira, akkor meglepetten pislogtam. - Fester? – bukott ki ajkaim között az őrző neve, miközben mondhatni félidő állt be a meccsben. A kezem lassan siklott a sebemre, de nem volt olyan vészes, mint aminek tűnt, hiszen már elkezdett gyógyulni is, mert szerencsére nem ezüstből volt a kés pengéje. – Mit keresel itt? Azt hittem, hogy a jófiúk közé tartozol. – mosolyodtam el alig láthatóan, hiszen pokolian fájt és az se segített a helyzeten, hogy arcomon is jó pár alvadt vérvolt volt, hiszen tényleg nem számított itt semmi se. Egyikünk el fog bukni, az már más kérdés volt, hogy miként. Persze könnyedén leteríthettem volna, de az meg eléggé gyanús lett volna a testalkatom miatt, így emiatt is tartott még mindig a meccs, viszont azt is tudtam, hogy a lány nélkül nem fogok távozni innen… Egyik nő se érdemli meg, hogy bántsák vagy tárgyként tekintsenek rá.
In the middle of the night When the angels scream I don't wanna live a life That I believe
Time to do or die
A versenyzés nem áll messze tőlem. Sok mindenben lehet versengésre vinni a dolgot, a focit, a baseballt nagyon megszerettem például, meg a kosarazást is, de a kung-fu más. Nekem az egy életmód volt, egy szellemiség, egy út. Ha rajtam múlna, nem rendeznék bajnokságokat. A tanítványaimat sem versenyekre készítem fel. A technika mellett a szellemi fejlődést is előtérbe helyezem és akinek ez kevés, az mehet máshova. Én nem leszek sztáredző, ahhoz túl karakán vagyok. Ragaszkodom az elveimhez. Az ilyen versenyekre is azért jövök el, mert tudom, hogy farkasok is meg szoktak jelenni. Az pedig nem kell, hogy péppé verjenek valakit, aztán híre menjen, hogy mik vannak. Vagy hogy mikből épültek fel furcsa emberek. Amikor erős vagy magukat annak gondoló emberek egymással küzdenek meg, azt végig tudom nézni. Tudják, mit akarnak, nem az én feladatom, hogy beleszóljak, mit kezdenek az életükkel. Ha megkérdezik, elmondom, de magamtól nem leszek prédikátor. Ennek a Thomas-nak se mondtam semmit. Máskor is láttam itt. És nocsak, egy ismerős arc! Tudom, hogy a városban van. A keresztneve elég egyedi és mikor meghallottam, megkérdeztem az informátorainkat. Nem kerestem meg a kiscsajt. Élheti az életét, én nem szólok bele. Érdekes nőstény, imádja a meleg helyzeteket, de még senkit se bántott. Amíg egy helyen éltünk, láttam. A közönségben foglalok helyet, egy kólával, aztán még eggyel, meg még eggyel. Mikor Primrose a színpadra lép, elfintorodom. Még füttyögök is. Nem azért, mert nők nem harcolhatnak. Találkoztam olyanokkal, akik láttán elgondolkodtam, hogy az előző életeikből a férfi dominancia megmaradt. Brutálisak! Prim nem ilyen. Nőiesen erőszakos. És nem hülye. Nem is gonosz. Nem értem, mit akar. A meccs elég durva, hagyja is magát. Ez tetszik. Túl fogja élni. Azért egy pár szóra közelebb kell lépnem. És találkozunk is. - Kilöttyentetted a kólámat. Nem a legegészségesebb, de ez a hely nem is a bio életmódról szól. És nem a kedvességről. Lehetne ennél sokkal szívélyesebben szólni egy régi ismerőshöz. A farkasokkal már nem vagyok annyira kedvesek. Sajnos. Túl nagy szúrást kaptam a szívembe. - A te dolgod, hova sorolsz. Én tudom, hova tartozom. Ma is azért vagyok itt, hogy ha muszáj, beavatkozzak. Volt már rá példa. A ringben is álltam. De nem szeretek ott lenni. Nem nekem való. A lényeg, hogy a farkasokról senki se tudjon. Időben kell leállítani a műsort. Ennyi érdekel az egészből. Edző úr ezért jött el. - Te nem szoktál hülyeségeket csinálni. Most miért produkálod magad? A gyorsulási versenyek is tökösek, de ez itt túl látványos. Kapott a pengével. Szigorúan nézek a szemébe. Ahogy tudok. Még most is láthat valami mosolyt, életörömet. És ismer, tudja, hogy nem szólok bele, amíg nincs gáz. Észrevettem, hogy egy kislányt néz. - Ismered a gyereket? - intek fejemmel a lány felé. Neki nem kéne itt lennie, én is ezt mondom. Többet nem tudok, de remélem, Prim elárul valamit. Fura, de még mindig kedvelem őt. Bolond egy farkas, szereti az adrenalint, de csak annyira, mint egy ember, aki mindig a legszélsőségesebbre vágyik és ennél rosszabbat nem is tett, mikor egy helyen éltünk. Nem fogom elmondani, de jó őt látni. Jó fej. És csinos. Csak vérfarkas... Itt az ideje cselekedni. Mielőtt olyan történik, ami sokkal messzebbre vezet.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem tervezte ma harcolni, nézőnek jöttem vagy csak azért, ha lesz utána futam, akkor azon részt vegyek, de az élet persze másképpen döntött. Valószínűleg sokan nem értenék az indokomat, de nem is kell. Nem ismernek, nem tudják minden egyes részletét az életemnek és ez így is van jól. Nem rejtek mindent véka alá, nem rejtegetem betegesen a múltam minden egyes részletét vagy az érzéseimet, gondolataimat, inkább csak megválogatom azt, hogy kinek mekkora bepillantást engedek. Nem érdekel a fütty, nem érdekel lenéző pillantások. Nő vagyok, aki vasággyal negyven kg-nak ha kinéz. Pedig sokkal több erő lakozik bennem, mint a legtöbbekben itt. Először fel se tűnt, hogy egy ismerős is akad a nézők soraiban, a gondolataim messze jártak és teljesen lekötött más. Azt sejtettem, hogy itt van a város, hiszen mintha már korábban kiszúrtam volna őt, de sose jártam utána. Mindig akadt más, aminek köszönhetően az ilyen fajta nyomozásom totálisan elmaradt, viszont ez talán nem akkora nagy bűn. Ha tényleg őt láttam és nem a szemem káprázott, akkor úgy gondoltam, hogy úgyis előbb vagy utóbb egymásba fogunk botlani. Rohadtul nem örültem annak, hogy egy kés is előkerült, de nem is értem, hogy mire számítottam. Sejtettem, hogy nem lesz tisztaküzdelem és még arcomat, kezemet sikerül kivédenem, úgy végül az oldalam bánja a dolgot, de így is szerencsére csak a felszínt sérti fel és nem sikerül más neki. Támadna, de nem engedik. Mintha csak pár perc pihenőt kapnánk. Szíven hevesen ver, a farkasom kíváncsian figyeli az eseményeket, de nem akar ugrani. Tudja, hogy nem árthat igazán nekünk, de ha így játszunk, akkor legyen. - Majd veszek másikat, ha vége a meccsnek. – villantok rá egy barátságos mosolyt, miközben a kezem a sérülésemre siklik, hiszen fáj és vérzik is, de semmi komoly. Főleg így nem, hogy nem egyszerű ember vagyok, hanem egy bestiával kell együtt élnem. Gyorsan emelkedik a mellkasom, a levegőt is zihálva veszem, de már több, mint 15 perce tart a bunyó, így nem csoda, hogy kicsit mind a ketten zihálunk. Kíváncsian pillantok hátra az ellenfélre, akit ápolnak, de én továbbra se mozdulok el az ismerős idegen elől. Még nem, úgyis akad pár szabad percem, utána meg majd még több fog. - Szóval rendfenntartás miatt. Igazán hízelgő, de szerintem ma nem sok dolgod lesz. – szavak könnyedén buktak ki ajkaim között, még akkor is, ha szívem verése nem éppen volt nyugalmi állapotban, de majd lesz jobb is. Sietve töröltem meg az arcomat, hogy utána hosszú fürtjeimet ismételten összefogjam, hiszen jó pár kósza tincsem lett a verekedés közepette. - Produkálom magam? Jobb lett volna, ha kisujjal egyből lenyomom? Az szerintem eléggé gyanús lett volna, na meg egy kis edzés mindig is jól jön, nem gondolod? – pillantottam rá kérdőn, hiszen a vérfarkasoknak szerintem sokszor szerepet kell játszaniuk ahhoz, hogy ne bukjanak el. Nem fog már sokáig tartani ez a menet, de a felvezetés kellett és kicsit talán már hiányzott is az illegális bunyók hangulata. Jó volt újra kiállni. - A lányt? – pillantottam hátra a vállam felett az említett félre, aki szinte még mindig remegett és a félelem könnyedén ült az íriszeiben. – Nem, de talán ismertem valakit, aki hasonlóan félt és riadt volt, mert férfiak áldozatául eset, mintha csak egy darab hús lett volna. Őt nem tudtam megmenteni, de őt nem fogom itt hagyni. Miért te képes lennél becsukni a szemedet, mintha nem is emberkereskedelemről lenne szó? – fordultam vissza Fester felé, miközben lassan összefontam a karomat. A húgomról beszéltem, akiket játszadozó farkasok öltek meg, történetesen az egykori majdnem férjem és annak a haverjai. Soha nem fogom elfelejteni. Az a pillantás, a szőke aranyló fürtök, amivel néz ez a lány… Mintha csak őt látnám benne és nem tudok ellene mit tenni. – Sose volt olyan, hogy elveszítettél valakit mások miatt? Sose érezted azt, hogy most végre megmenthetsz valakit, még ha a múltat semmisé se teheted? – kérdeztem meg tőle óvatosan, hiszen egykoron egészen jóban voltunk. Nem sok őrző ismerősöm volt, vagyis ott volt Jackson, Wendy és ő a múltamban, de másokat soha se engedtem még annyira se közel, mint velük megtettem. Nem gondoltam volna, hogy így fogunk találkozni ismételten, de amikor egy kar lendült ismét felém, akkor sietve tértem ki és nem kizárt, hogy Fester kapta helyettem végül a pofont. A következő pillanatban sietve lendült a lábam, mire az illető felordított, hiszen nem éppen finoman és a legjobb helyen találtam telibe a lábát. A kés ismét lendült, de most elkaptam a karját, majd hamarosan a kés is hozzám került. Könnyedén siklott a férfi torkához. A kéz megremegett, de nem tettem semmit se, helyette inkább az egyik faoszlopba állítottam a kést, hogy utána a földhöz szegezzem egy-két jól irányzott ütéssel és rúgással a másik felet, majd a lábam a torkához siklott. Egyetlen egy mozdulat lenne és vége… mindennek vége, de tényleg gyilkos volnék, mint ők? A pillantásom sietve tévedt Festerre, aki ki tudja miként is nézte végig a műsort, majd az ijedtteremtésre…. Nem, nem lehetek olyan, mint ők…szörnyeteg…
Valahogy nem rémlik, hogy láttam volna ezt a nőstényt korábban. Primnek elég jellegzetes arca van, megjegyeztem volna, főleg itt. Ha mégis láttam, hát meglapult. Ez a város tele van lapulós vérfarkasokkal. Nekem jó és az embereknek is jó, hogy így tesznek. Ma fordult a kocka. Nem vagyok leplezve, az oltalom szárnya nem ölel körbe. Pontosan azért jöttem, hogy ha itt van egy bundás, aki balhét akar, akkor tudja, hogy látják. Tudja, hogy nem ússza meg. Már nem vagyok valami kegyes. Csak sóhajtok a lány szavaira. Nem a kólán volt a hangsúly. Az csak a kötözködés tárgya. Gyógyítást nem várhat tőlem. Feltűnő lenne. A szervezete fel fogja dolgozni, amit itt kap. De csak ésszel! Gondolom, megkapja az ellátást, azoktól, akik itt csinálják. Rendes meccsen is vannak erre emberek, itt is szoktam látni hasonlókat. - Akkor csak ropogtatom a popcorn-t. Bírom ezt a kiscsajt. Akármilyen bolond és izgalomra vágyó, komoly bajt még nem csinált. Másnak. Most is egész érdekes indítékok hajtják. Hm. Jól áll neki az összefogott haj, de ezt ugyan nem mondom ki. - Tudod te, hogy mire gondolok. Kíméld csak a kisujjadat... Nálunk a csúcsteljesítményhez tartozott, ha valaki egy ujjon tudott fekvőtámaszt nyomni. Prim nem csinálja rosszul. Edzésnek nem mondható, ami itt megy, de túlzásnak sem. El kell ismernem. Bármily fájó. Azért még maradt a kólámból, úgyhogy megint belekortyolok. - Igen, a kislányt. Nagyon fiatal, még iskolás lehet. Semmi keresnivalója itt. Mielőtt közbeszólnék, kikérem Prim véleményét. Amit mond, az mindegy, hogy igaz vagy nem. Látom a félelmet és ha meg tudjuk menteni a gyereket, már volt értelme a pattogatott kukoricának. Nem ismerem a háttérsztorit, de láttam, hogy a nőstény váltott pár szót valakivel. Remélem, nem a levegőbe beszél. - Nem. Akkor nem hunyok szemet. Csak tudnom kellett, mi történik. Prim nem az a nagyon manipulatív típus. Az aktáiba is belenézhettem, mások véleményét is kikértem. Olyan, amilyennek láttam. Most találtunk egy közös célt. Fura. - Sok embert mentettem meg. Ő se marad ki. És ehhez nem kell egy vérfarkas. Rendes, hogy segít, elismerem. Meglepő. Bár annyira nem is. Lassan újra elindulnak a dolgok, eléggé szabálytalanul. Ez a hely erről szól. Nem avatkozom közbe. Primért nem kell aggódnom, sem az ellenfeléért. Inkább a kislányt figyelem. A bunyó halad, fokozódik, aztán leül. Tudom, hogy a nőstény nem teszi meg. Még nem vett el életet ok nélkül. Itt akár lehetne is oka rá, de ő se így látja. Elmosolyodom, ahogy finom megoldást választ. Annyira finom, mint én a fajtájával. Megerősítést kér. Intek a fejemmel, hogy szálljon le a torokról. Tudja, hogy nagy bajba keverné magát, ha mégis elroppantaná. Ennek a vadembernek is van lehetősége, hogy döntsön. Választhat. Újra átgondolhatja, mit akar. Mérlegelheti, mit tett és mit fog tenni. A gyereket elvisszük innen és kész. Szerintem lassan kihirdetik a győztest. És ha Prim nem hív ki újabb jelentkezőt, hát lehet kiabálni, fújolni, meg visszakövetelni a pénzt, de egy élet megmaradt. És még egy. Nekem ez számít. - Látom, nem sokat változtál... - szólok a nőstényhez. Ha kiviszi innen a gyereket, elkísérem. Maradhatunk mellette is, az is jó. Csak ne kerüljön rossz kézre! Más vérfarkas nem jött el, szóval ennyi a feladatom. Szegény lány. A közönségben nem kellett volna kapnia, de sajnos ez egy ilyen hely.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Tudtam jól, hogy vannak itt olyanok, akik pontosan tudják, hogy mivel foglalkozom, hogy táncos lány vagyok abban a kétes bárban, de sose voltam az, aki egy helyben tudna ülni és túl sok minden változott meg az elmúlt időszakban. Majdnem meghaltam, az egykori Teremtőm öngyilkos lett, az átharapom pedig eltűnt. Liammel se éppen szépen végződtek a dolgok, így talán nem volt csoda, hogy csöppet se annyira hétköznapi dolgok felé sodort az élet, mintha csak menekülni akartam volna az árnyak elől és talán kicsit így is volt. Erősnek tűnünk, de nem mindig vagyunk azok. Régóta nem álltam már ki senkiért se ennyire, de most mégis megtettem. Nem érdekelt semmi se, de képtelen voltam nem Joy-t látni abban a lányban. Talán, ha 17 éves lehetett, gyönyörű és ártatlan teremtés, akinek semmi helye nincs ebben a világban. Ő egy jobbat érdemel, ahol megbecsülik és boldog, nem is értem, hogy miként lehetett egy apa arra képes, hogy a lányát adja oda egy őrültnek csak azért, hogy rendezze az adóságát. Egyszerűen… Nem túlzottan érdekelt jelenleg a kötözködés, hiszen nap, mint nap volt már szerencsém hozzá, amikor egyesek nem tudták, hogy mi jelent mindent a szemnek, és semmit a kéznek. Gyógyítást meg nem kértem volna tőle. Nem vagyok porcelánból, mint azt sokan gondolnák. Az is véletlen volt, hogy pont neki estem és egy ismerősbe botlottam általa. Nem sokat változott az utolsó találkozásunk óta. Még több ráncot se sikerült neki összeszednie. - Milyen jó, hogy van mivel legalább lefoglalnod magad. – mosolyodtam el hamiskásan, hiszen jól tudtam, hogy nem az ivászaton és az evészeten van a hangsúly, hanem azon, hogy egy farkas meddig mehet el. Hogy átlépem-e azt a határt, hogy be kelljen avatkoznia, vagy nem fogom. Igazából fogalmam sem volt róla. Egy részem talán most átlépte volna, mintha egy gát szakadt volna el mélyen legbelül a múlt és a jelen pedig könnyedén olvadt össze. - Nem ígérhetek semmit se, hiszen ez nem éppen a szabályok otthona. – feleltem neki félvállról, miközben a kezemre könnyedén rászáradt a vér. Sietve igazítottam meg a felsőmet, mintha csak a sebet akarnám takarni és kicsit így is volt. Még mindig vérzett, de már nem sokáig volt, hiszen nem mély és ilyen sebek gyógyulása már nem tart sokáig. Végül beavatom a történetbe, de azt már nem részletezem, hogy kibántotta, hiszen sejtem, hogy nem a tömegben sérült meg, hiszen pontosan akkor sérült meg, amikor mind ő és mind ez a vadbarom eltűntek rövid időre, mielőtt kihívott volna bárkit az itteniek közül. - Akkor legalább ebben egyetértünk, de míg egyikünk inkább kólázik és popcornt eszik, addig a másik legalább cselekszik. – nem szemrehányás volt a részemről, hiszen ő más miatt volt itt. De azt se értettem, hogy miként nem lépett fel senki se. Ennyire romlott lenne itt mindenki szíve vagy inkább csak ennyire félnének a tuskótól? Bármelyik is volt roppantmód nem örültem neki. - Meglátjuk Fester, hogy mennyire sikerül megmenteni. – mosolyodtam el haloványan, majd a lányra terelődött a pillantásom. Az a szempár szinte könyörgött azért, hogy valaki megmentse, de vajon tényleg megmenthető lett volna? Vagy csak magamat ámítottam vele? Ki tudja, de ha nem küzdünk, akkor sose tudjuk meg, hogy mi lett volna. Pár pillanattal később pedig folytatódik a küzdelem és a kocka most fordul. Ő kerül végül a földre, miközben a lábam a torkára siklik. Egyetlen egy mozdulat lenne, egyetlen egy aprócska tett és vége lenne. Többé senkit se bánthatna. Hallom a kiáltásokat, azokat amelyek életet követelnek. A szívem a torkomban dobog, a vérem felforr. A láb lassan mozdul, de végül a vállát találom el, hogy roppanjon a csont, mondhatni talán búcsú ajándék tőlem. Láttam Fester válaszát, láttam a lány pillantását, de legfontosabb az volt, hogy mélyen legbelül éreztem, hogy nem akarok szörny lenni, mint ők… Pillanatokon belül kihirdették, hogy győztem, mire sietve próbáltam eljutni a lányhoz, de amikor Fester mellettem termet, akkor mosollyal az arcomon néztem fel rá. - És baj lenne, hogy nem sokat változtam? – pillantottam rá kíváncsian, majd sietve nyúltam az egyik hordóban lévő vízbe, hogy megmossam vele az arcomat, a rászáradt vért, majd a lány irányába folytattam az utamat. – Te változtál? Kicsit mintha komolyabb lennél, vagy tévednék? – szólaltam meg, majd amikor elértünk a célszemélyhez, akkor sietve kaptam el a lány kezét, hogy kifelé húzzam. Nem szóltam semmit se, hiszen el kell tűnnünk, mielőtt észhez térnek a káoszból. Energiáimmal könnyedén öleltem körbe, mint aki csak meg akarja őt nyugtatni. - Miért segítesz? – fordultam ismét a hímhez, majd lopva a hátunk mögé pillantottam, de mielőtt útra keltünk volna szemügyre vettem a lány sérüléseit. Orvosra lesz szüksége. – El tudod őt vinni a kórházba? Orvosra lesz szüksége. – fogalmam sincs, hogy autóval vagy motorral volt-e, ahogyan azt se, hogy mennyi időnk maradt megpattanni, de nem most fogom itthagyni a hiénák karmai között. Biztonságra van szüksége.
Primrose-ból engem annyi érdekelt itt, hogy fog-e problémát, feladatot jelenteni. Ha mondták is a foglalkozását, nem jegyeztem meg, de azt igen, hogy egy másik farkas átharapta itt, Anchorage-ban. Az a fickó se egy bajkeverő, szóval nem kellett beavatkoznom. Az a jó, ha nem kell. Úgy sem unatkozom. Nem a balhék éltetnek, hanem a béke. Azzal foglalom le magam, igen. - Tényleg ennek örülsz? - kérdezem komoly arccal. Nagyszájú nőstény és jól játszik a szavakkal. Nem értem, hogy most mit akar. Ismerem, ha még ismerem és szerintem neki az én életformám maga a halált hozó unalom lenne. Nem sajnálom. Nem hiszek abban, hogy nincs választása. - De a saját szabályaidat itt sem tilos követned, ugye? Korábban nem volt velük gond. Tényleg senkinek se törte ki a nyakát. Ha itt ölni kell, ő akkor is megállhat. Remélem, meg is fog. Egy kis vér, seb nem árt. Főleg a farkason. Nem mondom neki, hogy rusnyán néz ki az összemocskolt felsője. Érzékenyek rá. - Ebben nem kell versenyezni. Köszönöm, hogy elmondtad a történetet. Figyeltem én itt sok mindenre. Most már értem, ami történik. Prim nem egy gonosz fajta, aki ártó szándékkal mesélne ilyeneket. Egy gyereket akar megmenteni. Nem kell attól félnie, hogy még most is a pattogatott kukoricánál maradok. Az emberek ide nem segíteni jönnek, úgyhogy én meg sem lepődöm a többin. Hagynak mindent. Még buli is, ha a ringen kívül folyik a vér. Primre akkor kell rászólnom, mikor túl közel kerül a végzetes döntéshez. Tényleg megtenné? Mindenre készen állok, hogy megakadályozzam. Még ilyen gazfickók is érdemelnek életet. Ha kegyelmet nem is. Gyorsan felmérem, mi történik és egy kis válltörést megengedek. Jogos is. Hadd üvöltsön a szétizzadt vadember. A tömeg úgyis túlharsogja és Primet ünnepli. A nőt, aki legyőzött egy férfit. Ha tudnák, mi rejlik benne... - Csak örülök, hogy nem mentél rossz irányba. Hagyom, hadd mosakodjon, mert ráfér. Nem szólok, de büdös is. A harcban izzadunk, én is sokszor tapasztaltam már. Szőr nélkül is izzad az ember. Most pedig megyünk, együtt. Megmentjük azt a szerencsétlen kislányt. - Én mindig komoly voltam. A változás pedig nem árt, ha nem ront rajtad. Úgy érzem, rajtam nem rontott. A csalódás ártott nekem és keményebbé tette a lelkemet, de gonosszá nem. És örömtelen se lettem. Most küldetésen vagyok, dolgom van. Ilyenkor tényleg komoly vagyok. Egy kávé mellett talán kevésbé. Legfeljebb egy vérfarkassal, aki időzített bomba. Prim is az. Fel lehet benne szabadítani a robbanóanyagot. A kislány semmit sem ért és semmit sem tehet, mert Prim elhúzza. Hátranéz. Ragaszkodna az illetőhöz? Dehogy. Inkább fél, hogy ezért is kapni fog. Mert hagyta magát. - Ez a helyes út - szólok. Bárhonnan jöhet a baj és nincs idő hosszas magyarázatra. Amit a nőstény tesz, az nagyon is helyes dolog és becsülendő. El tudom vinni a kicsit, de más dolgunk akad. Utolért bennünket a férfi, aki mellől a tömeg segítségével elsodortuk a kislányt. - Barb, helyedre, mögém! Ti ketten, most azonnal leléptek. Amíg szépen kérem. Két kigyúrt csatlakozik, egy kopasz és egy másik, akinek oldalt van felnyírva a haja, hátul pedig összefogva. Nagyon vagány. A pasas ráteszi a nőstény kezére a kezét és próbálja rábírni, hogy elengedje a gyereket. A kislány szája remeg. - Uram, erre semmi szükség. A kislány haza fog menni, ahogy maguk is. Én is szépen kérem. De ha mozdulnak, mozdulok én is és olyat kapnak a könyökükre, a vállukra, hogy repülni fognak, mint a darumadár alkonykor. Összeszorított ujjakkal támadok. Mint egy masszív csőrrel. Sifu mester tanítása. Szeretném, ha Prim addig a gyerekkel lenne, nehogy eltűnjön. Nekünk kell eltűnnünk.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Mindenki másnak örül, így nem értem, hogy mit számít, hogy én minek is örülök. Szemmel láthatóan még talán egy halott is jobban szórakozna, mint te. – pillantok rá komolyan, mert nem rémlik, hogy régebben is ennyire merev lett volna. Mintha valami megváltoztatta volt őt és túlzottan komollyá vált volna annak köszönhetően, vagy csak szimplán nem örült annak, hogy itt kell lennie. - Az korábban volt, azóta talán megváltoztam. Kár lenne tagadni, hogy fogalmad sincs arról, hogy milyen vagyok most. – talán kissé élesen csendült a hangom, de ez volt az igazság. Mindannyian változunk, ahogyan én is változtam. Nem állt szándékomban többé senkit se a felszín alá engedni, ahogyan eddig tettem. Ahogyan azt se igazán tudtam, hogy jelenleg mennyire is lehet megbízni ebben az őrzőben, vagy éppen mennyire nem. Nem reagálok már semmit se a szavaira. Beavattam, mert kérdezte és nem titok. Az pedig nem érdekelt, hogy ezek után mennyire is helyeselte a tettemet. Talán anélkül is ringbe szálltam volna, vagy ki tudja, hiszen régen nem sok minden tartott vissza. Igaz, azóta teljesen másabb energiák lengenek körbe, hiszen a bundásom megváltozott és bármennyire is szeretem őt, attól még hiányzik részben a régi vérvonalam. Sok pihenő viszont nem jár ki, hiszen támad aljasan az ellenfél, én pedig nem vagyok rest viszonozni a szívességét. Hamarosan pedig ő köt ki a földön. Érzem, hogy legszívesebben elroppantanám a nyakát, mintha a húgom gyilkosainak az arcát látnám benne, de aztán még se teszem. Valami megállít. Talán az a szempár, ahogyan a lány engem figyelt, így végül csak a válla bánja. Hallom a keserű ordítást, de még se tud meghatni. Nem tudom őt sajnálni, hiszen miért is tenném? Ő kereste a bajt, most megkapja. Az ünneplés valahogy nem hat meg. Nincs semmi ünneplésre adó ok. Még mindig egy részem legszívesebben holtan látná ezt a férfit, de amíg itt egy őrző addig esélyem se lenne rá, így inkább maradok nyugton, hiszen nem tenne jót senkinek se, ha még nagyobb zűr támadna. - Talán csak miattad nem tettem, mert nem akartam, hogy akadjon munkád. Erre még nem gondoltál? – pillantok rá kérdőn, hiszen könnyedén megtettem volna. Abban a pillanatban mást láttam, ami valójában ott volt. A hideg víz segít kicsit észhez téríteni, de azt is tudom, hogy ez kevés lesz. Egy kiadós fürdőre lenne szükségem, de majd később. Előbb jussunk ki innen és el a kórházig. - De nem ennyire, vagy tévednék? Meg talán kicsit úgy tűnik, hogy valami nem tetszik. – pillantok fel rá, majd megrántom a vállaimat. A sebem még nem teljesen gyógyult be, de már sokkal szebb. A többi kisebb meg majd szép lassan szintén be fog. Nem vágytam másra, mint tiszta ruhára és egy kiadós fürdőre. Abban pedig nem is reménykedtem, hogy elárulná azt, hogy mi nem tetszik neki vagy egyáltalán megerősítene abban, hogy a megérzésem jó vele kapcsolatban ilyen téren. Amikor meghallom mögöttünk az utasításokat, akkor kíváncsian fordulok meg és még el is nevetem magam. - Látom matekból nem voltál valami jó, mert nem ketten megyünk el, hanem hárman, ha még nem jöttél volna rá. – mondom teljesen komolyan, miközben magam mögé sodrom a lányt. Nem hiszem el, hogy egy törött váll nem volt neki elég, de legközelebb talán a lába fogja bánni, legalább akkor jó ideig nem fog ugrálni senkinek se az idegein. Kicsit talán meglepődök, hogy Fester még hisz abban, hogy ezt meg lehet oldani békésen, pedig egyértelmű, hogy ők nem teadélutánozni akarnak velünk. Hamarosan pedig ismét egy bunyó alakul ki, engem se kell félteni, könnyedén védem ki az engem érő támadásokat, miközben az ellenfelem már kevésbé annyira szerencsés. Aztán pedig jön a bandavezér, akivel annyira már nem egyszerű a helyzet, de aztán eltalálom a lábát a legszarabb ponton, mire a földre rogy. – Nem volt még elég? – kérdeztem, majd azzal a lendülettel bemostam neki egyet úgy, hogy rövid időre kiüsse őt, majd sietve léptem vissza a lány elé, ha netalán még mindig valaki támadni akarna. - Vidd el őt, ott találkozunk. – pillantok Festerre, és érezheti azt, hogy én majd utánuk megyek, hiszen még messze nincs ennek vége. Abban meg csak reménykedni tudok, hogy meghallja azt, amit mondok és meg is fogadja. Ha nem, akkor mindenképpen végig kell várni a meccset. Bármelyik is teljesül végül sietve parkolok le a kórháznál, hogy belógjak és szerezzek magamnak tiszta ruhát az egykori cuccaim közül, amik még itt maradtak és egy gyors zuhanyt is megejtsek, majd pedig elinduljak megkeresni Festert, akit reményeim szerint még sikerül megtalálnom valamelyik folyosón.
- Ebben igazad van. De a halottak nagyon is élőek tudnak lenni. Akár szellemként, akár új testben. Míg el nem érik az örök feloldódást. Ez az én hitem, amit épp csak megemlítek, hisz nem akarok túlzó lenni. Félreértjük egymást. Prim szája a régi, én viszont tényleg más vagyok, nehezebb lettem. Ma este nagyon nehéz vagyok, én is érzem. Egy kiadós meditáció fog majd kelleni. - Amíg nem adsz nekünk sok melót, addig nem bánom, hogy változtál. Azt se, hogy nem tudom pontosan, hogyan. Régen nem így beszélgettünk, ezt látom, viszont azt se hagyom, hogy Prim kizökkentsen a feladatomból. Ő az egyetlen vérfarkas itt, nincs más hasonló energia. Akit pedig tőle meg kell védeni, azt megvédem. És egy gyereket is, aki nem önszántából jött ide, a vademberek közé, aki összeveretik magukat és mások ellen mennek. Jó lenne abban bízni, hogy én voltam a nőstény józan esze. Pedig nem. Valahogy azt érzem, hogy nem. - Ha így van, az nagyon rendes tőled. Kár, hogy nem gondolta komolyan. Erőlteti a témát, de én most nem akarok belebonyolódni. - Most van ennél fontosabb. Fejemmel a kislány felé intek. Valami nem tetszik? Hát igen. A vérfarkasok szemetek. Akit szerettem, az is az volt. És mikor már normálisabb lett, akkor is fura maradt. De szerettem. És egy másik kinyírta. Nem tetszik, ja. A szimat nem csal. Ez az edzőterem azoknak jó, akik titkon, sunyiban akarnak balhézni. Hogy az utcára is kiviszik a dolgot, az új nekem. És ezek emberek, én meg a farkasokra vagyok kibukva. Primmel az oldalamon. Jól megmondja nekik és védi a gyereket. Nem fogom elárulni, de büszke vagyok rá. Mindketten tesszük a dolgunkat és még csak semmi földöntúlit se mutatunk, de már hullanak. Amikor a nőstény védelmezi a kicsit, bele kell szólnom. - Vidd te! Én megoldom ezt. Nem hagyom, hogy a nőstény produkálja itt magát. Nem hagynám rá az embereket. Azért jöttem, hogy megvédjem őket. Akár úgy, hogy az én ütésemmel találkozzanak inkább, mint a halállal, ha egy felbőszült farkas ront nekik. A kislány jobban fog hallgatni egy nagylányra, úgyhogy mindenki jól jár. Azon nem múlik, hogy egy kocsi van. Dobom is a slusszkulcsot Primnek és abból a mozdulatból evezek át egy gyomorütésre, amit válltolással spékelek meg. A darumadár lecsap, kecses mozdulatokkal okoz pont annyi sérülést, amennyi kell, hogy ne álljanak talpra. Repüljetek csak! Nem is lenne gond, míg az egyik, aki a hátam mögé került, kést nem húzna. Lendülök, gyors vagyok, de mivel meg akarom őrizni a titkot, mégsem vagyok elég gyors. Négy ellenfél a földön, én még állok, de az alkaromból csurog a vér. Nem érte el a vénát, az rendben van. Bentről még többen jönnek és megkérnek, hogy távozzak, az ájultakat pedig felpakolják egy platósra és valaki elhajt velük. Ez ellen nincs kifogásom. Nagyon fáj a karom. Nem mutatom, de fogom és a felsőmet levéve, rákötöm, hogy a vérzést csillapítsam. Ha Prim megmutatta, melyik az ő motorja, akkor azzal hajtok a kórházba. Jogsim nincs rá, de ültem már ilyenen, szeretem is. A szél eléggé lehűt, nem jó érzés. Legalább a fájdalmamat oldja. Csak akkor állok meg, mikor jó távol vagyok. Egy gyógyítás varázslatot muszáj elmondanom. Kicsit összehúzza a sebet. A sötét éjszakában, egy sötét út mellett a kutya se látja. Utána pedig egy gyors telefon, mielőtt továbbindulnék. A kórházat hívom. Nem tudom a gyerek nevét, de a leírás alapján csak megtalálják. És igen! Sőt... - Helló! Örülök, hogy épségben odaértetek és hogy mindent elrendeztél. Köszönöm... Találkozunk a parkolóban? A hangomon nem hallhatja, mennyire vagyok rosszul. Tudom uralni. Már bontom is a vonalat, ha ez megfelel neki és robogok tovább. Egyre jobban fázom és mire a parkolóba érek, szabályosan didergek. Tibetben tanultuk, mit kell tenni ilyenkor. Motorozás közben nem annyira működik, itt viszont már fog. És nem megyek a kórházba. Túl sok kérdést vetne fel. Primet viszont látnom kell. A kocsi itt van, látom. Kinyitni persze még nem tudom, mivel a kulcs a nősténynél lehet. Remélem, bezárta! Elmosolyodom, ahogy elém jön. - A kislány jó helyen van? Intézik a zsaruk, ugye? Végignézek a nőstényen. Nem mutatom a fájdalmamat, de tudom, hogy a vérfarkas szaglása elől nem rejthetem el. Koncentrálok, erős maradok. - Jó géped van, élmény volt hajtani. Most viszont... Nem tudom ezek után elküldeni. Sokat tett, sokkal többet, mint vártam. - Van, aki ellátja a sebedet? - kérdezem. Mindketten kaptunk szépen és otthon is nyalogathatnánk a sérüléseinket. Együtt csináltuk végig. Megingott, de kitartott és végül társam lett a bajban. Az ilyesmit nem felejtem el. Segíteni akarok rajta. Kitartom a tenyeremet. - A kocsiban melegebb van - mondom, miközben tiszta libabőr vagyok és az anyag a karomon kezd átvérezni. Talán még valami pótpólót is lehet ott találni. Törülközőt biztosan.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Csak felvonom kicsit a szemöldökömet, de nem mondok semmit se arra, amit mond. Mindenki változik és talán tényleg nem a régi, hiszen ő még szóvá se tette, hogy teljesen másabb energiákat érez, mint korábban. Jacksonnak egyből kiszúrta az érzékeit, de nem is érdekel annyira. Hirtelen úgy érzem, hogy sokkal nehezebb eset lent, mint aminek megismertem. Pedig régebben remek beszélgetőtárs volt, de most nem fogok semmit se erőltetni. Mindenki változik és néha olyan irányba, amivel mások dolgát se könnyíti meg. Az meg, hogy mekkora bajt is keverek, az maradjon inkább az én dolgom. Most már azt is tudom, hogy van itt egy őrző, így jobb lesz óvatosnak lenni, mert olyan, mintha fűbe harapott volna. Az pedig, hogy mi tetszik neki és mi nem, vagy éppen mi van rám hatással, azt úgyis csak én tudom, ahogyan azt is, hogy miért akarom ennyire megmenteni. Olyanra emlékeztet, akit már nem tudtam megmenteni, pedig a világot jelentette számomra. Jobban megérdemelte volna az életet, mint szerintem én, de a sors másképpen döntött. Az élet pedig olykor nehezebb, míg máskor könnyebb. - Biztos vagy benne? – csak ennyit kérdezek és aggódva nézek rá. Tudom, hogy őrző és nem is akármilyen, de akkor is egy farkasra kevesebb veszélyt jelentének, mint rá nézve. Sőt, ha megsérülök, akkor gyorsabban is gyógyulok, mint ők. Nem kell varázslat se. Amennyiben látom, hogy hajthatatlan, akkor sietve kapom el a kulcsot és adom neki oda az enyémet, hogy utána megtaláljam a megfelelő autót, majd pedig a lánnyal együtt beszálljak. A motort is megmutattam, hogy merre leli. Az autómotorjának zúgása könnyedén veri fel az alvó állatokat a közelben, habozok, de végül gázt adok és elhajtok a kórházba. Figyelem a lányt, aki mellettem remek. Próbálom megnyugtatni őt szavakkal, vagy éppen gyengéd simogatással, ami úgy néz ki, hogy be is válik. Annyira fiatal, így ránézésre talán 17 éves lehet, de lehet még ez se az igazság. Útközben pedig még a nevét is megtudom, hogy Rosenak hívják és az édesanyja évekkel ezelőtt meghalt. Sajnálom, hogy egy ilyen apára maradt, de remélhetőleg most már jobb sorsa lesz. A bejárat mellett parkolok le, majd pedig segítek neki bemenni a kórházba. Ismerős pillantások fogadnak, mire sietve köszönök, hogy utána segítséget kérjek. A történet pedig könnyedén áll össze, hiszen félig hazugság, míg másrészt nem az. Látom a pillantásokat, amik nem éppen békések, hiszen engem is vérborit, de hazudok, hogy nem az enyém, pedig az. Az oldalam még mindig nem gyógyult be teljesen, de már nem olyan vészes. Sietve tűnök el az Átharapom irodájában, hogy onnan előhalásszak a ruháim közül, hiszen amíg itt dolgoztam, addig itt volt váltóruhám. Egy kisebb mosakodás és ruhacsere, hogy ne legyek tiszta vér, amikor beszól valaki, hogy keresnek. Sietve veszem fel a telefont, mivel bekapcsolták nekem a hívást és kicsit megnyugszom, amikor meghallom Fester hangját, szerintem ha nem hív, akkor pár perccel később visszamentem volna az épülethez, hogy megkeressem őt. - Rendben, hamarosan ott leszek. – csak ennyit mondok és bontom is a vonalat. Felveszem a dzsekimet, a felsőmet kidobom és máris indulok kifelé. Még meggyőződöm arról, hogy Rose biztonságban lesz, majd pedig nincs más hátra, mint sietve megkeresni Festert. Vér szaga könnyedén csap meg, mire az aggodalom cikázik át a lényemen. Remélem, hogy nincs nagy baja. - Igen, remek helyen van. Hidd el, hogy nem lesz baja. – szerencsém van, hogy pont ők voltak ma este, mert így nyugodt szívvel hagytam ott a lányt, máskülönben tuti még mellette dekkoltam volna. Éreztem, hogy valami nem stimmel, mintha nem lenne jól… - Köszönöm, de ezt talán inkább máskor… - kezdenék bele, de mielőtt még befejezhetném a mondanom végül nevetésben török ki a kérdése miatt. Komolyan értem aggódik? Jól vagyok, vérfarkas vagyok és az pedig nem ezüstből volt szerencsére. - Szerintem inkább miattad kellene aggódnunk. Hol sérültél meg? Mid fáj? – halmoztam el őt kérdésekkel, miközben mind a ketten bemásztunk a kocsijába. Láthatta rajtam, hogy tényleg aggódom érte, még akkor is, ha nem kellene. - Ha megengeded, akkor megnézem és ellátom, de csinálhatnánk kényelmesebb helyen is. Otthon van minden, amire szükségünk lehet. Ha megmutatod a tiédet, cserébe láthatod az enyémet is. – fogalmaztam direkt félreérthetően, de biztos voltam abban, hogy érteni fogja, hogy a sebre gondolok. Amennyiben belátta, hogy a kocsi nem éppen a legjobb hely a sérülések megvizsgálására, akkor gázt adtam és egészen hazáig vezettem. Ott akár még fürdőt is vehet, hogy ne legyen tiszta vér. Úgyse lesz otthon senki se, csak Pindur, a macskám. Talán tényleg ideje lennem lakótársat keresnem.
Most küldetésen vagyok és nem az a feladatom, hogy derűsen beszélgessek. Egy vérfarkassal. A járőröző rendőrök se trécselhetnek sokat. Persze Prim olyan kis szabadlelkű, életvidám, egyfolytában izgalmakat kereső típus, hogy el se tudja képzelni, milyen lehet ez. Nem baj. Mindenkinek megvan a helye a világban, a szerepe a folytatásban. Csak ne legyen baj, nekem az fontos. - Teljes mértékben - szólok magabiztosan. Nincs kecmec, menniük kell. A kolostorban is azt tanultuk, hogy aki képes magán uralkodni, az már megnyerte a harcot. Nem nagyképűség, de ebben jobb vagyok, mint a nőstény. Nem hullákat akarok gyártani, hanem harcképtelenné teszem a gazembereket. Rács mögött lenne a helyük, de ha még nem körözik őket, akkor az nem lesz elég, hogy kikaptak tőlem. Még én kerülnék bajba. Az igazságszolgáltatás valami egész mást szolgál... Megkönnyebbülés, hogy hallom az autómat elmenni. Bízom én a nőstényben, láttam rajta, hogy nem lett belőle totál vadállat, ezért is engedtem át neki a járgányt. Amit vérfarkas még nem vezetett és nem is lesz ebből sok ismétlés. Elég volt egy pillanatnyi figyelmetlenség, hogy megtörténjen a baj. Sajnos amikor a penge előkerül, általában meg szokott történni. Túl fogom élni, erős vagyok és kitartó. Erre koncentrálok, ahogy hajtok a motorral. Prim előtt viszont nem rejthetem el, ami történt. Szűkszavú volt a telefonban, amit nem bánok, mert élőben majd elmondhatja bővebben. Most már egész más lesz minden. A feladatomat elvégeztem. - El tudom hinni. Láttam a pillantását és ismerem őt régről. Nem volt gyilkos. Ma sem lett az. Megmentett egy ártatlan lelket és a bűnöst se küldte át a túlvilágra, hogy megkezdje utazását, míg nem talál új hordozót. - Én se hívtam őket. Bonyolult lenne megmagyarázni, mi is történt. De azért majd megpróbálok tenni valamit. Amanda esetleg tudhat infókat a jómadarakról. A nőstény nevetését csak figyelem. Kigúnyol, amiért feledtetni akarnám vele, hogy én is megsérültem és hogy ő gyógyul könnyebben. Nem hiszi el? Nem vesz komolyan. - Katonadolog. Tudom, mi vagy, de azért nekem is lapul a zsebemben pár trükk. Kacsintok rá és elmosolyodom. Kedves, hogy aggódik. Én komolyan veszem. A karomon láthatja a rátekert pólót, ami a felsőtestemről hiányzik. A kocsiban már jobban érzem magam. Még didergek kicsit. Lassan beindul a fűtés. Csak nézek rá, aztán inkább a rádiót kapcsolom be. Elvégeztem a feladatomat. Biztos ez? Prim eljött onnan és szerintem ma már nem megy vissza, de nem kerül oda más vérfarkas? Ha most lesz mészárlás, nehezen bocsátom meg magamnak. Egy ilyen eset után lehet, hogy nem látnának engem szívesen, az is igaz. - Bocsánat... Küldök egy sms-t valamelyik kollégának, hogy nézzen le oda. Tiszteletlenség, tudom. Válaszolnom kellene Primnek. És a szemébe néznem. Ehelyett nyomkodom a gombokat. Elküldve. Annak, akiről tudom, hogy ilyenkor is lehet rá számítani. Felnézek a nőstényre, aki már kerített magának újabb ruhát. - Ezeket kiről húztad le? - kérdezem tréfásan. Nem hinném, hogy balhésan jutott hozzájuk. De érdekel, hogy csinálta. - A Teremtőd még mindig távol van? Látok én a szemeimmel és értek a lelkemmel, hogy valamiféle orvosi hozzáállás ez, de a gyanú nem oszlott el. Dr. Wintert nem láttuk egy ideje, de hogy most mi van vele, azt a kölyke tudhatja. - Eleget segítettél és ezért hálás vagyok. A vezetés menni fog. Nem engedem újra a kormány mögé. Áh! Túrok egy kicsit és találok egy pólót. Inkább rongynak néz ki, olajfoltos és gyűröttebb az újszülöttek csuklójánál. Magamra húzom, jó lesz ez. A törülközőt még a nyakamba akasztom, aztán mehetünk. Ha a nőstény dacoskodik, akkor sem vezethet. Ez az én autóm, én diktálok és egy ilyen sérülés miatt nem adom fel. Fájni fog, de kibírom.
Azt mondják az ellentétek vonzzák egymást - szerintem meg a hasonlóak. Különben templomba megyek, nem pedig erre a kidőlt-bedőlt helyre, ahol zene dübörgött, harcok folytak, súlyos - és valószínűleg illegális - pénzek cseréltek gazdát. Sose utaztam nagy tételben, nekem elég volt a lepattanó: egy-két farzsebből kikandikáló húszas, gondatlanul félrerakott nyaklánc meg ilyen csecsebecsék. Csak olyan dolgok, amiket el tudtam tenni a beújított bőrdzsekim külső-belső, vagy a bőrnaci zsebébe. Fehér pólóm elég bő és hosszú fazonú volt, pont azért, hogy elrejtsen mindenféle nadrágzsebdudort az illetéktelen szemek elől. Olykor a csizmám szárába is tűrtem ezt-azt, amikor úgy tettem, mintha meghúznám a fűzőt. Jópár farkas is jelen volt, az energiák keveredtek és vegyültek, de őket igyekeztem kerülni. Oké, hogy itt hála a jó égnek nem volt falka, de pont ezért jószerével bárki bármit megtehetett. Nem akartam kicsipkéztetni a bőröm, főleg, mert nagyon úgy tűnt, hogy egy darabig még a környéken rontom a levegőt. Ehhez viszont kéne pár olyan arc, akik nem akarnak elkergetni, amint meglátnak. Meg talán valami munkaféle? Ja, ez utóbbi felé a kis zsebeléseimmel pont jó úton jártam... De ez a közeg legalább kellemes volt! Annyira, hogy egészen megszomjaztam tőle, és ha már volt zsákmányom, hát a sok üvöltve beszélgető, vagy rekedten harcolókat biztató között eloldalogtam a szék nélküli bárpulthoz és tequilát kértem. A pult mögött egy épp rekeszt letevő farkason akadt meg a pillantásom. Látásból rémlett a szőke herceg, helyi híresség vagy annak rokona? Nem tudtam teljesen beazonosítani. Minden esetre a pultra könyököltem, előre hajoltam és odakiáltottam neki: - Kaphatok egyet? - intettem fejemmel a sörösüvegek felé. Jó lesz az egyik kísérőnek.
Kezdőlap
