Híres éjszakai club, vonagló hölgyekkel a színpadon és emberi fertővel a nézők között. Egyébként semmiben nem tér el a többi nightclub-tól. A bejáratnál itt is szigorú igazoltatás folyik, kiskorút nem engednek be.
- Ez a beszéd, kislány! - mosolyodtam el a szavaira, ha két hétre marad, hát annyira, ha két évtizedre, akkor meg pláne nem lesz szavam panaszra, de majd elválik, hogy hozza a sors, különösebben nem rágódtam a jövő miatt. A múlt miatt inkább szokásom, azt is csak azért, mint valami rossz krímiben, szinte non-stop a kiesett emlékeimet próbálom megtalálni. Néha már inkább érzem magam helyszínelőnek, vagy nyomozónak... Amíg készülődik, én váltok néhány szót a beosztottjaimmal, sőt, egy kisebb közönséget is összeverbuválok belőlök Primrose tiszteletére, részben, hogy az ő véleményüket is kikérhessem, részben, hogy szokja a lány a közönséget, mert lesz ettől még nagyobb – és rosszabb – is. Zene csendül, risza indul, mire pedig elhalkul a szám a végén, azt hiszem, egyértelműen kijelenthetjük, hogy vettem már fel sokkal rosszabbakat is, igaz, szorított a szükség. Ahhoz képest pedig ő még egészen jól mozog! - Ember az mindig kell, és ezek a balfácánok még mindig nem kerítették elő a lányt, aki helyett téged becibáltak az irodámba, úgyhogy mondhatni, mínuszban vagyunk. - forgattam a szemeimet bosszúsan, mert tipikus, hogy amikor már azt hinné az ember, hogy kezd egyenesbe jönni, valami biztosan történik, ami miatt fájhat a feje. - Azt megköszönném. Nem tudom, milyen messze laksz, haza akarsz-e még ugrani előtte, vagy inkább maradnál, de nyitásig van még olyan... - tűrtem fel a kosztümöm ujját, vetve egy pillantást a karórámra - Három és fél óránk. - mondtam tovább, mielőtt a következő kérdésére reagáltam volna - Hivatalosan hajnal 6-ig vagyunk nyitva, addigra azért egész szépen haza szoktak szállingózni az emberek. Ha meg esetleg mégsem, mert annyira pörög a buli és jó a hangulat, akkor volt már rá példa, hogy tovább nyitva tartottunk. - elvégre szolgáltatást nyújtunk, a vendégeink pénzéből élünk, mindent értük! Amúgy is úgy látom, célravezetőbb néha kicsit a kedvükre tenni, ami nekünk minimális plusz munkát jelent, de legalább visszatérő vendégként legközelebb is nálunk költi majd a pénzét. Hosszútávú haszon. - Nyugodtan fordulj bármelyik lányhoz, egészen családias, segítőkész a csapat, szerintem nincs olyan, aki ne tudna neked legalább egy-két újdonságot mutatni. Vagy ha olyan passzban leszek, akkor majd egyszer én is elkaplak. - feleltem sóhajtva. Igaz, eredeti személyiségemet tekintve esélytelen, de akad olyan énem is, aki legalább olyan lelkesen tolja a rúdtáncot éjszakánként valami lenge, semmi öltözékben, mint bármelyik más táncoslányom, aztán csak miután ismét sikerül visszaszuszakolni a többiek közé, ég a fejem, hogy jesszus... ez is én vagyok...? - Így elsőre inkább a pultban, mondjuk egy hétig. Lesz alkalmad fél szemmel figyelni, tanulni is, nézni, hogyan is mennek a dolgok, vagy milyen egy átlagos munkanap. Utána majd bedoblak a mélyvízbe a cápák közé. - húzódott féloldalas mosolyra a szám - Ha megbocsájtasz, nekem még van némi elintézni valóm. Ha szeretnél, nyugodtan maradj, ismerkedj a hellyel, aztán úgy egy óra benézhetsz a papírok végett, ha inkább hazamennél, majd a műszak végén, vagy holnap sort kerítünk rájuk. Örvendtem! - nyújtottam a kezem kézfogásra még búcsúzóul, azzal sarkon fordulva indultam is vissza az irodámba, vissza a jó, öreg papírmunkához.
// Köszönöm a játékot, és üdv a klubban! //
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Hamarosan pedig az első műsor is megvan, s sose mondanám azt, hogy tökéletesen sikerült, hiszen nem igazán tettem ilyet még korábban, de próbáltam a lehető legjobbat mutatni és szemmel láthatóan most ez elegendő is volt. Szerintem csak azok a lányok nevezhetőek profinak, akik ezt már régebb óta csinálják, meg annyira rossz diák én se lennék. Örömmel tanulnék egy-két régi motorostól és talán könnyedén menne, de abban se vagyok biztos, hogy ebből ide osztana be, az is lehet, hogy majd még egy próba alá vetne, ki tudja. Hát nem tudom, hogy mit fog hozni a jövő, de nem is akarok idegeskedni rajta, hiszen mi értelme? Az élet könnyedén kavarja össze a dolgokat, s ha azt hisszük, hogy már több meglepetéssel nem szolgálhat, akkor könnyedén és nevetve cáfolja meg azt. - Sajnálom, de talán idővel meglesz. – vagy nem és már régen máshol jár, ki tudja. Fogalmam sem volt arról, hogy kit kerestek, de talán annyira nem is volt véletlen, hogy engem ráncigáltak be ide. Lehet, hogy a sors akarta megmutatni nekem, hogy akár egy sima bár helyett ilyenben is részem lehet. Kell a kaland, meg a nem szokványos dolgok, még akkor is, ha esetleg egy tisztességes nő ilyen helyre be se tenné a lábát. Csendesen hallgatom azt, amit mond és nem vágok a szavába. Csak néha bólintok egyet, hogy lássa még mindig figyelek rá és még a fonalat se veszítettem el. – Rendben van, akkor azt hiszem inkább maradnék. Legalább kicsit megismerem a helyet, meg a többieket is, hiszen gondolom szép lassan ők is megérkeznek. – nem hiszem, hogy utolsó pillanatban esnének be a lányok. Nem olyannak tűnik Marla, aki megengedné nekik azt. Szigorúnak tűnik, de kedvesnek is. Mindegy, majd eldől, hogy melyik lesz. – A zárás nekem nem probléma, maradok, amíg kell. Nem rohanok sehova se. – az ágyam és a háziállatok megvárnak, ők se fognak sehova se elszökni. Már vacsorát is kaptak, így nem lesz gond. Csak nem szedik szét a házat. - Ezt örömmel hallom, hogy befogadóak, akkor majd igyekszem velük is összefutni hamarosan, s megtudni minden apró dolgok, amit érdemes tudnom és odafigyelnem rá. – pillantok rá egy apró mosollyal az arcomon. Kicsit izgultam, de nem vagyok az a típus, aki annyira kétségbe tud esni. Vannak persze rosszabb napjaim, pillanataim, de most azért eléggé kíváncsi voltam arra, hogy milyen is lesz itt a hangulat, meg a munka. - Kíváncsian várom majd azokat a híres neves cápákat is. – viszonoztam a mosolyát, de volt egy olyan sejtésem, hogy a pultban állva se fogom tudni teljesen elkerülni őket, de nem baj. Kell a kihívás is. – Persze, semmi baj. S köszönöm a lehetőséget, akkor majd keresni foglak kicsit később. – mondtam neki sietve, majd figyeltem azt, ahogyan elsétál. Én pedig kíváncsian pördültem körbe a tengelyem körül, majd pedig el is indultam, hogy felfedezzem a helyet, s megtaláljam a többieket, útba igazítást kérjek és a megfelelő ruhát is, amit viselhetek a pultban… Egy új kezdett, s egy új kaland lesz ez… Ami kezdetét is veszi ma este…
Az elmúlt időszak enyhén szólva is pocsék volt, de azóta ismét egy újabb év kezdődött el és már abból is egy hónap eltelt, viszont legalább továbbra se szegtem meg a saját magamnak tett ígéretemet. Próbáltam magam mögött hagyni azt, hogy miként is ölt meg majdnem az egykori teremtőm, majd miként tűnt el az átharapóm, hiszen a második vagy a harmadik üzenetemre már nem is reagált semmit se. Talán tényleg igazán peches vagyok teremtők terén, de már valahogy egyre inkább kezdtem megszokni ismételten azt, hogy egy üres ház fogad. Na jó, nem teljesen üres, mert ott volt Picur, mert a dilis őrző ismerősöm úgy gondolta jó poén farkasok közé macskát küldeni, pedig őrültség. De azért nem teljesen bántam, mert így legalább még se voltam teljesen egyedül, de most se siettem igazán haza. Könnyedén hagytam magam mögött jó pár hónappal korábban a kórházat, mintha csak még inkább el akarnék szakadni a múltamtól, hogy utána egy kétes bárban kössek ki. Igaz, az egész egy kisebb kavarodásból indult, de talán a sors akarta így, hogy egy újabb fejezetett nyissak az őrülttetteim között. Nem volt mindig könnyű, mert néhai gazán szívesen kicsit erősebben viszonoztam volna egy-egy illetlen és eltévedt kéznek az érintését. Úgy éreztem, hogy ez egy újabb kihívás saját magamnak és tényleg egy újabb kaland az életem történetében. Igaz, a bártulajdonos egyszerre volt fura és misztikus számomra. Nem mindig lehetett kiszámítani előre, hogy miként fog viselkedni. Fogalmam sem volt, hogy emiatt lett még különlegesebb a hely atmoszférája is, vagy máshonnan jött ez a dolog, de az is meglepő volt, hogy néha még ő maga is fellépett. Bár a férfiak ezt sose bánták, legalábbis ahogyan eddig láttam. Sietve cseréltem a ruházatomat utcai viseletre, hogy utána neki vágjak a hajnali, fagyos időjárásnak és a még eléggé alvó városnak. - Vigyázz magadra Venus, akkor majd este! – köszönt el Joe, a biztonságőr, mire én csak egy mosollyal feleltem és egy kisebb bólintással. Lassan indultam el a havas és jeges utcán, miközben az utcai világítás még eléggé égett. - Hey Venus! – szólalt meg egy „férfikórus”, de feléjük se fordultam. Hallottam a közeledő lépteket, de még se álltam meg. – Nem akarsz egy táncot lejteni nekünk? Megfizetjük az árát. Főleg, ha még egy kis extrát is adsz mellé. – még a gondolattól is felfordult a gyomrom, mert sose feküdnék le egyikkel se. Ez csak tánc volt, mindent a szemnek, semmit a kéznek. Remek elv volt, amit legtöbben be is tudtak tartani. – Naa, ugyan már. – kapott el az egyik a kezemnél fogva és azzal a lendülettel feléjük fordítva. - Nem várnak már otthon titeket? Végén még anyuci aggódni fog. – feleltem könnyedén és féloldalas mosoly keretében, majd sietve pillantottam oldalra, amikor meghallottam még egy illető lépteit. – Bocs fiúk, de mennem kell. Már várnak rám. – kacsintottam egyet is mellé, majd sietős léptekkel indultam tovább, amikor az ismeretlen közelébe értem, akkor könnyedén léptem közelebb hozzá, hogy utána csókkal köszöntsem, mintha ismerném. Fogalmam nem volt, hogy ki ő és nem is akartam tőle semmit se, de még mindig kevésbé tűnt ez őrültségnek, mintha a vasággyal kinéző 50 kg-mal három középsúlyú pasit felkennék a falra, amiért nem tudnak lekopni. - Szia édes! Azt hittem már nem is jössz. – feleltem a lehető legédesebb hangomon, majd ha engedte, akkor belékaroltam és sietős léptekkel próbáltam elhúzni onnan. Akár engedte, akár nem akkor is csak idővel engedtem el, amíg el nem tűnt az a három barom. Azon pedig ráérek később aggódni, hogy vajon a nyakam mennyire fogja bánni ezt az őrült tettemet, mert idővel egyre inkább tudatosult bennem, hogy sikerült egy idősebb farkashoz pont odasétálnom.
Néha elgondolkodok azon, miképpen jutottam el addig, hogy egy ötcsillagos étteremből kivágjanak egy üzleti vacsora közepén, mert kézzel ettem a véres steak-et. Tény, lehetett volna rendes, normális ember módjára is enni. Viszont amikor megkérdezték, mit akarok előételnek, és azt válaszoltam, hogy elfogadnék egy epres müzliszeletet, a pincér azt válaszolta, hogy olyanjuk márpedig nincs. Szóval igazán maguknak keresték a bajt ezek a kulturálatlan népek… Autóm éppen a város túlsó felén van, a háznál, de a séta még nem ártott senkinek. Szóval nekiveselkedtem a város sötét és hideg utcáinak. Vannak emberek, akik még a „mocskos” szót is hozzáennék, de én éltem abban az időben, amikor a szart még az utcára hajítottuk. Ahhoz képest minden kor megállja a helyét, már ha csak a higiéniát nézzük. Nem véletlen nem láttunk egy ideje egy tisztességes pestisjárványt. Éppen azon tűnődöm, hogy igazán hálásabbak lehetnének a mai kor emberei, amiért nem kell tömegével meghalniuk, meg azért mennyire jó dolog már a modern vezetékrendszer, amikor meghallok valamit a következő sarok mögül. A lábaim visznek előre, ahogy hallgatom a beszélgetést, a férfihangokhoz tartozó szívveréseket. Ha valakinek így felugrik a vérnyomása, az csak egy dolgot jelenthet. Igen, azt, hogy valami más is felugrott. de legalábbis fölállt. A következő pillanatban több dolog történt. Nem is próbáltam mindent regisztrálni. Elsőként kiléptem a sarok mögül, megálltam, hogy a fickókra nézzek, a fiatal nőre – farkasra, ahogy az pár másodperccel később leesett –, amit éppen vegzáltak. Épp próbáltam eldönteni, hogy lovagias leszek-e, vagy kioktatom őket a WC-k működésének csodájáról, amikor a nő odalépett hozzám, és szájon csókolt. Abban a pillanatban a rendszer zárlatot kapott. – Ugyan, drágám, csak egy kicsit késtem. Hozzászokhattál volna már – feleletem egy olyan két másodpercet felölelő csönd után. Egy sötét, vészjósló pillantást vetettem a három fickóra, majd a karom a nő dereka köré fontam, és elindultam arra, amerre ő menni akart. Ahogy hallótávolságon kívülre értünk, a zakóm zsebébe süllyesztettem a szabad kezem, és előhúztam egy epres müzliszeletet. – Kérsz? Aztán megmondhatnád a neved is, ha már belekezdtünk a világ legrövidebb éltű párkapcsolatába – vigyorgok rá.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Sokak számára ez a munka egyelő lenne a pestissel, vagy könnyedén bélyegeznék meg az embert azzal, hogy lecsúszott és így próbál meg életben maradni a nyomorúságos és sötét világban. Míg mások sajnálkoznának és éppen a szüleimet okolnák azért, vagy éppen egy férfit, hogy idáig jutottam, de valahogy egyik se érdekelt. Régóta magamra voltam utalva és ha rövid ideig nem is, de ismét így volt és sose voltam az a tipikusan jó kislánynak nevezhető. Ha így lett volna, akkor sose vettem volna részt illegális futamokon vagy éppen bunyókon. Kicsit hiányzott az az élet, illetve vérvonal is, ami akkor magaménak tudhattam. Nem igazán zökkentettek ki a kéretlen vendégek, akik még fél órával zárás után is itt lebzseltek, hogy hátha valaki a horogra akadt, de azt sose hittem volna, hogy egy férfi képes ennyire lealacsonyodni. Legszívesebben tényleg megismertettem volna velük az utca ízét, de akkor biztosan Solomon előtt kötök ki, amiért bajt kevertem. Főleg, hogy rá voltam bízva, amióta Rhydian lelépett, így inkább elvetettem ezt az ötletet, amikor egy ismeretlen negyedik férfi keveredett pont arra az utcára, ahol mi voltunk. Sose volt igazán szokásom csak úgy idegenek lekapni. Na jó, néha előfordult, amikor kissé kalandos és felelőtlen életet éltem, de annak is meg volt a maga bája. Semmi kötöttség, csak egy kis szórakozás. Persze sokak számára ez maga a bűn és még elképzelni is rossz, pedig azért tényleg eléggé kalandos tud lenni egy ilyen találka is. Arról viszont most fogalmam sem volt, hogy mennyire lesz benne az ismeretlen ebben a fura és kéretlen játékban, de maximum ha kiakadt volna, akkor is elslisszolhattam volna a másik három elől. Nekem pedig ennyi pont elegendő lett volna. Amikor viszont viszonozta egy pár másodperces késés után a köszönésemet és a szavaimat, akkor csak egy féloldalas mosoly szökött az arcomra. – Tudod jól, hogy sose voltam igazán képes megszokni a késéseid. Főleg nem akkor, amikor ilyen veszélyes időkben késel. – adtam az ártatlan és védtelen nő szerepét, aki ének évadján ki van téve a gonosz férfiaknak. Hah, már csak az kellene, hogy tényleg így is legyen. Annak pedig kifejezetten örültem, hogy ő is inkább a menés mellett döntött, mintsem maradjunk. Amikor viszont ismét megszólalt, akkor könnyedén nevettem el magam, és ha engedte, akkor kibújtam az „öleléséből”. - Tényleg annyira rövid életű lenne? – csöppet se gondoltam komolyan, de nem is én lettem volna, ha nem próbálom szívni az ismeretlen vérét. Játékosan pedig még a mellkasára is tévedtek az ujjaim rövid időre. – Főleg, ha már új szintre is emeled azt, hiszen még az ételen is osztoznál velem. – a játékosság könnyedén kicsendült a hangomból, majd megráztam a fejemet. Nem igazán voltam éhes, hiába volt igazán csalogató a müzli illata. – Primrose, te pedig? – lehet jobb lett volna, ha inkább a másik nevemet mondom, az se lett volna hazugság, de gondoltam ennyi kamu között egy kisebb igazság bőven elfér. – Igazán köszönöm a segítségedet, remélem nem húztam semmit se keresztbe az estéddel kapcsolatban.. – tettem még hozzá egy kisebb habozás után. Nem mintha annyira szívemre vettem volna, ha pont elrontottam volna. Nem ismerem, én pedig mostanában megpróbáltam kevésbé törődni másokkal. Túl sokan vertek már át, így megválogattam azt, hogy kit is engednék a bizalmamba.
Hazudnék, ha azt mondanám, tudom, mi folyik itt. Vagy mi történik. Igazából sodródok az árral, és remélem, hogy nem a májamat akarja a csaj megszerezni. nem mintha nem nőne vissza, meg az elivásának se vagyok ellene, de azért fontoljuk meg mennyire nagy szívás lenne, ha farkasként egyszer csak valakinek az alagsorában kötnék ki, szervfarmként. Főleg azért, mert konstans visszanőnek. Soha a büdös életben nem kerülnék ki onnan. Ellenben valaki más konstans bevételt jelenthetne. Hmm, érdemes lehet megfontolni… – Ugyan, drágám, megbeszéltük már. Mi nem vagyunk mexikóiak, nekünk még pár évig nem kell aggódnunk – felelem egy legyintéssel. Nem tudom, a hölgy miért nem intézte el egymaga ezt a három idiótát. Egyszerű lenne neki. Ráadásul nem valószínű, hogy bárki különösebben sajnálkozott volna. Ahogy később megállunk, és a nő kvázi flörtölni kezd, egy pillanatra megemelkedik a szemöldököm. Vagy a világ fordult ki a sarkából azóta, hogy én fiatal voltam – ami nem lehetetlen, hiszen azóta azért tudjuk, hogy például sarka sincs –, vagy egy igen érdekes egyénnel akadtam össze. Nem mintha különösebben lázba hozna a feltételezés. Szép nő, de az én koromra már elfogadom, hogy egy bizonyos kor alatt nem érdemes kikezdeni valakivel. Ami úgy a kettőszáz. – Benjamin – felelem. Az eredeti nevem használom, hiszen édesmindegy miként ismer engem, de ha esetleg összefut Aimée és ő, talán régi tanítványom érdeklődik majd irántam. És amúgy is jobban szeretem ezt a nevet, mint a Matthew bármelyik változatát. Sosem nőttem bele igazán. – És persze, hogy megosztom a kaját. Van még belőle odahaza. Szerintem fölvásároltam egy kisebb lerakatot. – Ugyan – legyintek. – Sosem kedveltem az olyan embereket, mint azok. Ösztönlények. És még ők hívnának minket vadállatoknak. Megrázom a fejem. Nem érdemes ezzel foglalkozni. – Persze, normális esetben a Teremtőd tenné meg ugyanezt – fűzöm tovább a gondolatmenetet. Itt van elásva az a bizonyos kutya, amit kiszagoltam már az első pár pillanatban. Persze a saját kíváncsiságom akarom csak kielégíteni. Persze, nem annyira fiatal már, legalábbis tippre, de azért érdekelne, mibe tenyereltem itt egészen pontosan. – A kérdés az, merre van?
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Régóta nem tettem már ilyet és annyira nem bántam most se. Sőt, inkább kicsit talán az őrültségem ismét megerősítettem abban, hogy kezdek visszatalálni a régi önmagamhoz, amikor nem hagytam azt, hogy mások túl közel kerüljenek vagy éppen átverjenek. Megtehetné, ha akarná, hiszen idősebb nálam, így fel se tűnne, ha a hazudna. Másrészt meg különösebben még a hazugsága se érdekelne, hiszen senkim se. És ez így van jól, de igazából jelenleg nem is akarok ezen agyalni. Néha csak sodródni kell az árral és kihozni a legjobbat egy adott pillanatból. Nem mindig könnyű, de nem is lehetetlen a pillanatnak, vagy éppen a mának élni. Csak bólintottam egyet a szavaira és ahogyan egy pár tenné, úgy nyomtam egy puszit, de most csak az arcára, mintha ezzel is azt akarnám sugallani, hogy igazat adok neki. Aztán pedig szerencsére távolabb is kerülünk attól a három alaktól. Nem volt kedvem felhívni ilyen módon Solomon figyelmét rám. Jobb inkább elveszni a város zűrzavarában, mintsem a felszínen a bajt keverni. Mosollyal felelek arra, amikor feljebb szalad a szemöldöke, hiszen semmi komolyabb szándékom volt. Azt is mondhatnánk, hogy csak kihasználtam őt, mert végül is ez történt. Ha nem jelenik meg, akkor most három sérült heverne az utcákon, akik azt próbálnák meg elmagyarázni, hogy egy törékenynek tűnő nő miként látta el a bajukat. Hmm, talán akkor bűnt még se követtem még ezzel se, hogy önös érdekeimre használtam fel, vagy azzal, hogy éppen most is játszadozom vele. - Örülök a találkozásnak Benjanim. – szavaim barátságosak és érezheti, hogy nem hazudok. Idővel majd eldöntöm, hogy ez a véleményem megváltozik-e vagy nem. – Ezek szerint müzli mániás vagy? – eléggé fura volt, de hát mindenkinek vannak fura hóbortjai, így ítélkezni nem fogok. Könnyedén dőltem neki az egyik ház falának, miközben őt fürkésztem. Mintha csak hagyni akarnám, hogy a megérzéseim vezessenek és még több dolgot megtudjak róla. - Azért minket se kell félteni, de véleményem szerint egész jól megúszták az estét. Ha tudnák mi várt volna rájuk, akkor azt mondanák rád, hogy jókor voltál jó helyen. – ebből pedig sejtheti, ha nem jelenik meg, akkor nem ennyire békésen sétálok tovább. Szavaira viszont most az én szemöldököm szalad feljebb, és még a farkasom is felkapja a fejét. Nem felelek egyből, de szerencsére nem is kell, hiszen megteszi őt. Könnyedén rántom meg a vállamat, majd arrébb rúgok egy kisebb hókupacot. Valószínűleg hógolyózásból maradt hátra. – Melyik? Az, amelyik majdnem megölt nem túl régen, vagy inkább az, aki megszegte a szavát? – lehet tisztelettudóbbnak kellene lennem, de valahogy nem tudtam az lenni. – Az első meghalt azóta már, a második pedig… Nos, talán messze innen, de ha esetleg találkoznál vele, akkor üdvözölheted a nevemben is. – a szavak könnyedén hagyták el az ajkamat - bár azt se feltételeztem, hogy ismerné a teremtőmet-, de érezhette azt, hogy nem éppen lenne boldogságtól teljes a köszöntésem. Egy részem úgy érezte, hogy ismét átvertek és könnyedén dőltem be Rhydiannak. – Talán még se olyan felelősségteljes a mi fajtánk se, vagy tévednék? – pillantottam rá ismét kérdőn. Arról pedig fogalmam sem volt, hogy miként fog reagálni a szavaimra. - Új vagy itt? – majd azzal a lendülettel el is löktem magam a faltól, hogy ismét folytassuk az utunkat. Azt viszont nem tudtam, hogy ő merre is tartott pontosan, de majd eldől.
Kezdőlap
//
