Apuci és a hülye akaratai... néha szeretném érteni, mert egyszerűen vicces, hogy ennyi idő után sem igazán megy. Egyetlen egy dolgot tudok, azt legalább kategorikusan megmondta, ha nem fejlődök neki tetsző ütemben, nekem reszeltek. Na de azt már nem tudom hova tenni, hogy egyszer azt mondja, mi nem tartozunk a falkához, aztán meg azt, hogy illeszkedjek be, most meg menjek küzdeni, mert ilyen össznépi kölyökbuli van, és meg kell tépnünk egymást. Imádlak cukorfalat, de tényleg, lehetett volna jobb program is, de most cirkuszt és kenyeret adunk a népnek, mert ezt akarják. Tűzkarika nincs, hogy azon is ugráljunk, vagy valami izgalmas? Mindegy, Tío kedvéért megteszem, no meg a saját életben maradásomért, vagyis marhára nincs választásom. Teljes alakban lépek a körbe, megropogtatom a nyakamat, és megpróbálok elvigyorodni, ami farkaspofával igen érdekesen fest, majdhogynem betegesen. Ja, sosem voltam normális, de ez is hozzám tartozik. Egy nőstényt kaptam ellenfélnek, Danát, hát jó. A rusnya pofa óta tudom, hogy egy nőstényben sem szabad megbízni, mindegyik ki akar csinálni még itt is, ami változott, az az, hogy Dana nem 300-as. Ha most nem kellene harcolni, akkor egész más szemmel méregetném, de nem, most nem, úgy állok hozzá, ahogy minden melómhoz. Nincs hibalehetőség, különben megmurdelek. Kezdődhet a meccs, semmi nem számít most, csak ez a nőstény, aki velem szemben áll.
Nem mondanám, hogy repestem az örömtől, amikor kiderült a sorsolás eredménye, de nem hoztam fel. Így is láttam Dantén azt az árnyalatnyi feszültséget, aminek a duplája lakozott bennem egy "Hát ez kurvajó." - érzés keretében. Deh ez van, ezt kell szeretni... Nem tekintenék mentorom felé sem, ha lehetne, de Dante megtalál, s fülembe súg, mire én aprót biccentek - inkább csak amolyan tessék-lássék módon. Aztán nemes egyszerűséggel lekapom a felsőmet és a kezébe nyomom. Szeretem ezt a ruhadarabot, igazán kár lenne tönkretenni. A többinek meg úgyis mindegy.
A "ringbe" már farkasként lépek be, világos, pasztellesen mosott árnyalatú bundám szinte már ironikusan szép kontrasztot alkot a hím szőrzetének színével. Sárga tekintetemmel leplezetlenül méregetem a hímet, mindenféle erotikus töltetet mellőzve. Sokkal inkább egy taktikus vadász szemtükrei azok, amiken át a pasast figyelem. (Bár ki tudja, ezt az elvetemült idiótát mi indítja be...) Farkasléptékkel mérve elenyésző közöttünk a távolság. Egy erőteljesebb ugrás és már rajta lóghatnék, bundájába, húsába marva, ám én - egyelőre - csupán teszek pár lépést oldalra, mintha fogást keresnék a másikon, meg akarva kerülni őt. Ezt nem is egyszer, egy irányba játszom el, mintegy arra várva, hergelve a hímet, hogy ő tegye meg a kezdő "lépést". Ha ez megtörténik, megkísérlek kitérni előle - talán a felfokozott helyzetben reflexből előtörő vérvonalbeli képességem segít ebben - és fölé kerekedve marjánál elkapni éles fogaimmal.
Míg el nem kezdődik ez az egész hercehurca, azon gondolkodom, mi a fenét keresek én itt? Mi vagyok én? Cirkuszi látványosság, aki szórakoztatni akarja a közönséget? Egyáltalán hol érdekel engem az, hogy most mi van a többi kölyökkel? Miért kellene nekem ilyen őrült gladiátor viadalon résztvennem, amikor apuci szerint végülis mi nem vagyunk a falka része? Hülye legyek, ha értem, kedvem is annyi van hozzá, hogy semennyi. Azon is gondolkodtam, belépek, bevigyorgok, aztán legyintek, hagyjatok engem ezzel a szarsággl békén, csók a családnak, és lelépek. Lenne meglepetés ha kisétálnék a ringből, márpedig tőlem simán kitelik, ha elunom az egészet. Az egyetlen bibi, hogy akkor a saját hóhérom karjaiba sétálok, aki itt tépi le a burcimat a nyakamról. Megmondta. Felsóhajtok, ha már ennyire komolyan veszi mindenki ezt a felhajtást, legalább úgy teszek, mint akit ugyancsak érdekel az, hogy mennyire tépjük meg egymást. A nőstényt figyelem... micsoda vizslató tekintet... arra vár, hogy vajon mit lépek, mikor borulok el, mikor unom meg a várakozást. Soha. A türelem az első, amit megtanultam a szakmámban. Amikor körözni kezd, megnyalom a pofámat, és nem mozdulok, az érzékeimre hagyatkozom, és várok. Mi vagyok én, préda, akit méregetni kell? Nem itt lennénk, még peckesen ki is húznám magam, hogy mindn egyes spanyol porcikámat tüzetesen megnézhesse, és a fene harcolna komolyabban, maximum azon lennék, hogy azért kerüljön alám, hogy egészen másként folytassuk, mint amit várnak tőlünk. De most meló van, ezt félre kell tennem, és arra figyelnem, mit is akar ez a nőstény? Azon kívül, hogy kicakkozni a gyönyörű bundámat, és legyűrni. Ehhez azért nekem is lesz egy-két szavam remélem, így türelmesen várom, hogy kisétálja magát, addig sem az én lábaim fáradnak. Egyszer elunom, és anynira ugrok felé, hogy megcsapjam két oldalról, aztán visszavonulok, és széles, beteg vigyorral a pofámon szemléljem, mi a helyzet. Kiugrott előlem, édes. Azt már tudom, hogy gyors, tehát minden egyes mozdulatomat meg kell terveznem vele szemben. Még a hátamra is ráugrik, aztán megmutatja a csinos fogait. Na ez az a pont, ami már koránt sem tetszik nekem, szeretem én a vadabb nőstényeket, de nem piercinget akarok a nyakamba a lyukak helyére. Amint a hátamon van, hatalmas erővel rázom meg, és próbálom a földre vinni, ha kell, dőlök vele együtt, és kedvesen viszonzásképpen belemélyesztem a karmomat az oldalába egy harapás kíséretében. Valamelyiket csak összehozom, a testsúlyom és a méretem nem elenyésző, talán ki tudom használni, hogy nagyobb, mint a nőstényé. Sőt.
Végre mozdul a hím, én pedig - vérvonalbeli képességemnek hála - kitérek robusztus teste, mancsai elől. Nem teketóriázok sokat és várom ki, hogy mit is reagál, gondol az előbbiről, máris rávetem magam, fogást találva a marjánál rajta. Igaz, mindez nem tart sokáig, mert egyazon lendülettel mondhatni átdob magán. Egyik oldalról érkeztem, a másikon távozok... Tompa puffanással érek földet, az pedig valahol felspanol, hogy sikerült sebet ejtenem rajta. Talán mégsem olyan reménytelen a helyzet, még ha továbbra se látom értelmét az egésznek, hacsak nem úgy fogom fel, mint egy vizsgát. Aki átmegy, maradhat, aki pedig nem felel meg, az megy az őrzők levesébe vagy fene tudja hova! Állnék talpra, de Leonard szinte a földbe döngöl, s ha ez nem lenne elég, még az oldalamat is felsérti. Elégedetlenkedő, fájdalmas morgás szalad fel torkomból és amennyire a gerincem, helyzetem, meg egyáltalán a hím engedi, torka után kapok heves mozdulattal próbálva szabadulni. Elérni ugyan nem érem el //1//, de talán egy ilyen vaklárma szerű odakapással is elérem, hogy elengedjen akár fél pillanatra is. - Hogy aztán ezt kihasználhassam, persze.
Jó játék ez, még a végén élvezni is fogom, de sokkal jobb lenne, ha előjátéknak fognánk fel és nem itt, de erről majd később. Legnagyobb sajnálatomra Dana küzdeni akar és nem mást, így el kell napolnom minden egyéb perverz gondolatot. A sétafikálás egészséges, na de nem körbe-körbe, persze, hogy elunom a végén és előreugrok, mert közelebbről sokkal szebb vagyok. A nőstény viszont elugrik, örömmel tölt el, nem merevedett le, így már jó is. Ahogy viszont rám ugrik, az nem, bár annyit elkönyvelek magamban, hogy szeret nyakat harapdálni. Pozitív, de nem most, és nem nekem, így igyekszem lerázni magamról, és van olyan szerencsém, hogy Dana ahogy jött, úgy megy is tovább a földre. Én meg rá, mert akkor élvezzük a testközelséget, ha lehet. Bevetem a méretbeli fölényemet, és ha sikerül a földre szorítanom kicsit, onnantól kezdve nem érdekel, hogy mit csapkod, hol harap, azért csak megsértem egy iciripicirit. A torkom után kap, sikerül elrántanom a fejem, így nem éri el, na de ez már így nem játék, muszáj kicsit komolyan vennem. Az udvarlást félreteszem, és visszakapok felé, megpróbálom egy kicsit meglegyinteni a mancsommal a csinos kis pofáját a föld felé, hogy ha sikerrel járok, akkor rátehénkedve a torkát célozzam be, és betuszkoljam a pofámba. //1// Az elképzelés jó, de mivel már sikerült rájönnöm, hogy a nőstény gyors, így olyan szépen hasalok el, mint aki éppen elheveredni készül, na de azért nem várom meg, míg Dana engem használ nyugágynak. Vele szembe fordulok, remélhetőleg neki is kellett kis idő a felállásra, így beteges vigyort öltök fel, már amennyire ez megy, és várom a folytatást ugrásra készen.
Az, hogy "akarok" kissé erős kifejezés, nyilván sokkal jobban élveznék másféle tevékenységet a pasas/hím társaságában - másutt. De most ez van, ezt kell szeretni. Nem igazán rózsás a helyzet, ahogy a földre szorít és kikap egy darabot az oldalamból - de nyugtatna a tudat, ha gondolkoznék rajta, hogy emberi alakban a sérülést jól rejti a ruha. Ám az én agyam jelenleg nem ilyesmin jár... szinte már flörtölős adok-kapokba hajló módon szándékozom megtorolni a bekapott sérülést. Az első próbálkozásom mondjuk eléggé heves és kevéssé átgondolt éppen ezért - nem sok híja van, hogy nem éri el a torkomat. Ilyen felfokozott helyzetben kifejezetten áldásos, hogy előjön a vérvonal adta előnyöm. Helyzetet, bizonyos esetekben életet menthet kétségtelenül! Kiszabadulva a másik alól hirtelen állok fel és fordulok vele szemközt, de ekkor már ő is felém fordul, engem bámul - és szemmel láthatóan jól szórakozik. Majd mindjárt letörlöm én azt az idült farkasvigyort a pofájáról...! A homokos, nyirkosabb talaj nem ver nagy port fel ugyan, de ahhoz talán épp eleget, hogy egyetlen jól irányzott mancs-csapással a szemeibe küldjek belőle egy kisebb adagot. Amíg átmeneti vakságával van elfoglalva, támadok, de ezúttal nem a torkát célzom be, hanem a fülét, hiszen a célom pusztán annyi, hogy sérülést okozzak neki az előbbiért. A támadás célt is ér, csinos kis darabot sikerül letépnem Leo bal füléből. //6// Azért remélem, nem veszi sértésnek, hogy nem fogyasztom el, hanem kettőnk között a földön landol a pórul járt esszencia darabka. ~ Ne aggódj, Van Gogh-nak is jól állt! ~ Üzenem gondolatban felé, hisz ezt ellenőrizni úgysem tudják, hacsak az őrzők által nem. Akkor megszívtam, ennyi. Semmi olyat nem üzentem, ami a "taktikai megbeszélés", összejátszás és hasonló kategóriákba esne. Sőt, közben nem nagyon hagyok időt neki a sebét nyalogatni - újra támadást indítok ellene, ezúttal oldalról.
Eddig jól szórakozunk, nem lehet mondani, hogy nem, de azért arra is figyelek, hogy ez egy harc, mert apuci megmondta, és láthatóan mindenki marha komolyan veszi. Illik nekem is, főleg ha már az életem a tét. Addig minden működik, míg nem hasalok mellé és nem elkerülöm el a torkát, de azt azért elkönyvelem magamban, hogy kényelmes testhelyzet az, mikor alattam van. A kis legyintésem betalál, de a porfelhő felverése sokkal jobban sikerül, mint az, hogy magam alá gyűrjem végleg, és sajnos a nősténynek is, hiszen ügyelve a szemem épségére, ki ne égesse a nap -ami nincs-, homokot küld a szemembe. Ennek viszont már a fele sem tréfa, az érzékeimre hagyatkozhatok csak, tudom, hogy támad, a fejemet elrántom, de a fülem bánja, azt eléri, és egy szép kis darabot ki is cincál belőle, ráadásul üzen is. Mélyről jövő morgással tudatom, hogy nem esett túl jól a dolog, de bánja fene, egy ilyen nősténytől még ezt is elnézem. Akkora lovag viszont nem vagyok, hogy ezt egy helyben várjam meg, mire célba ér a "dicsérete", és földet ér valahol mellettem, mögöttem, máris rohamot indítok, szag után ugorva egyenesen neki, ha szerencsém van, kihasználva a méretem és a testsúlyom erejét, hogy ismét a földre küldjem, rávetődjek, eltehénkedjek rajta, azonnal a csinos kis torkára fogva. (Dobás: 6// ~Most megjelöltél magadnak? Szinte pofátlanul laza kérdés, ráadásul több értelmű, na de nem nálam. Fura egy udvarlási szokás, mégsem tiltakozom, ha Danának ez bejön, ám legyen, vidáman viselem majd a kicakkozott fülemet is. Kicsit perverz lehet a dolog, hiszen mázlim volt, bejött a tervem és fekszem a nőstényen, fogom a kis nyakát, és közben pofázok, félig vigyorogva, de jelezve, hogy akkor én itt befejezném a harcot, ha lehet, azaz megadásra kényszerítem, már ha nincs más ötlete vagy elképzelése.
Morogjon csak, azzal még nem árt senkinek. Én magam se veszem figyelembe különösképpen, mert menten nekirugaszkodom és újabb támadást indítok ellene. Csakhogy úgy fest, igen gyorsan elértem azt a nem direkt, szándékolt célomat, hogy némileg felkeltsem az egész helyzet iránt a másik érdeklődését. Nem hülye, nyilván nem szeretné hagyni, hogy a másik fülét is lerágjam - ennek megfelelően könnyűszerrel sodor maga alá és döngöl a hűvös, földes talajba. ~ Hja, hogy megismerjem a rusnya képed, amikor épp csak tapogatás alapján tudom belőni a sötétben, hogy ki is vagy. ~ "Vakkantom" hadakozva és próbálva kislisszolni alóla, ám ezúttal - talán tanulva az iméntiből, mikor kihasználtam az első adandó kis lehetőséget is - nem ereszt, sőt... határozott mozdulattal fog rá a torkomra és parancsol a földre vissza. ~ Oké, oké, Mr. Rámenős, beszélhetünk a dologról... Arénán kívül. ~ Ne mondják, hogy nem lehet velem egyezkedni. Bár a hangom valahol játékosan nevetős és az adrenalin is dolgozik bennem annak ellenére, hogy megadó magatartást tanúsítok, a büszkeségem kicsit sértett, hogy a látványos győzelem elmaradt. De majd kiheveri, elvégre csak egy csatát vesztett, nem pedig teljes háborút.
Egy tépett fül bőven elég mára, nem, nem akarom azt, amit a rusnya nősténnyel kellett átélnem ott a parkolóban, még akkor sem, ha most nem védek semmiféle kaját. Most a csinos kis képemet kell, mert Dana a végén még ezt is rojtosra szedi. Persze, hogy morgok, mégis ki ne tenné, mikor éppen az imént csíptek le egy darabot a füléből? Lehet, nem állt megfelelő szögben, vagy nem volt kellően hegyes, de jelenleg már cikccakos, és kicsit hiányos. Mázli van, amikor a mellettem elugró nőstény után vetem magam, félvakon sikerül megtalálnom és a földre kényszerítenem. Mennyivel jobb lenne ez egy puha ágyban párnák közt, nem pedig véráztatta homokon? Mintha zavarna az ilyesmi, hogyne, elég perverz vagyok ahhoz, hogy végeredményben mindegy legyen, de nem ekkora nézőközönség előtt. A pajzán gondolatok helyett inkább a harcra figyelek, különben a küzdőtér szélét sem érem el, cukorfalat máris kicsinál. Magam alá gyűröm, és halk morranással fogok a torkára, de ebben már nincs játék, nem engedem el. ~Rusnya, mi? Ne udvarolj, tudom, hogy bejön a vigyorom, tapogatni pedig lehet, azt szeretem, de nem rámarkolni erőből. Nem állom meg válasz nélkül, persze nem is én lennék, ha nem használnám ki a közelebbi "ismeretséget", és nem jelezném, hogy azért ez a tapogatás nem lenne ellenemre. Érzem, hogy küzd, próbál szabadulni, szeretem én a harcos nőstényeket, szó se róla, ám nem változtatok, határozottan fogom a nyakát, kicsit rászorítva. Mennék én már inkább szobára, és akkor még sebeket sem kell olyan sokig ápolni. ~Megegyeztünk. Valahogy el kellett érnem egy találkát. Mikor máskor, ha nem most? Nem ám eddig, amikor szabadon lófráltam a hotelben, nem. Egy küzdelem kellős közepén jön rám a kangörcs és találom ki, hogy ez a nőstény akkor engem érdekel. Csodálatos. Az meg pláne, hogy simán csóválásba kezdek, és olyan hülyén nézhetek most ki, ahogyan kell. Pórbálom én leállítani, de nem megy, hát na, örülünk a válasznak. Dana végül megadja magát, ezért még képen is nyalom, aztán leszállok róla, kicsit távolabb ögetek és tovább csóválok, kedvtelve nézve a nőstény formás, éppen farkasidomait. Még a sértett büszke képe is bejön, de menni kell lefelé, apuci is ezerrel csápol. Mi baja van, nem tudom, ám nem szórakozok tovább, inkább meglátogatom, mielőtt maga cipel ki innen.
Kezdőlap
