Lakosztály

Lakosztály // Szomb. Márc. 29, 2014 11:58 pm

First topic message reminder :

Jelenlegi lakó: Rahim Alidad

Re: Lakosztály // Vas. Május 11, 2014 7:29 am

Re: Lakosztály // Vas. Okt. 04, 2015 2:46 pm

Eugéne & Erin

Telefonhívás (okt.4. 12:36):

A szoba résnyire nyitott ablakán keresztül a beáramló hideg levegő lágyan fodrozza a selyemfüggönyt. A cseresznyefa éjjeliszekrény és a fal között kuporgok felhúzott lábakkal a sarokban. Itt ülök már – szinte teljesen mozdulatlanul – tegnap este óta.
A mobilom darabjaira kapva hever körülöttem, ahogy a vezetékes telefon kagylója is kinyúlt zsinórjával lóg le az éjjeliszekrény mellé.
A lábujjaim lilásra színeződtek a szoba egyre csökkenő hőmérséklete miatt. A vérhígítós csomagom a bevetett ágyon hever. Lassan huszonnégy órája nem adtam be magamnak egyet sem, pedig tizenkét óránként kellene szúrnom magam a vérrögképződés megelőzése érdekében. Nem érdekel.
A Holiday Inn hímzett, hófehér fürdőköpenyébe burkolózok még mindig, mintha a telefonbeszélgetés után megállt volna nem csak az élet, hanem az idő is. A hajam már teljesen megszáradt, ahogy a dagadtra sírt szemeim is képtelenek már a könnyezésre.
Egy világ omlott össze bennem. Olyan mértékben csalódtam a szüleimbe, hogy ekkora pofont még sose kaptam életem során. Undorodok… undorodok attól, hogy tovább viseljem a Carter nevet, amire eddig mindig olyan büszke voltam.
Kopogtatást hallok az ajtón, de nem foglalkozok vele. A lakosztályom elég nagy ahhoz, hogy elrejtsen a világ figyelme elől. Csak menjen tovább a dolgára, bárki is legyen az. Nem akarok senkit se látni, nem akarok senkivel se beszélni. Senkivel.
- Ms. Carter?
Hallom egy fiatal nő sürgető hangját, majd hallom a kintről beszűrődő szóváltást, de nem figyelek rá oda. Elektromos zizegést ajtónyitódás követ.
- Ez nem szabályos. Remélem, kettőnk között marad.
Hallom az aggódó női hangot most már tisztábban.
Csak a szemeim mozdulnak egy pillanatra oldalra, amikor hallom a közeledő határozott lépteket a háló felé, majd szorosabban simulok a falhoz, mintha az láthatatlanná tudna tenni.
A lakosztályban elég nagy a felfordulás. Ruhák szanaszét dobálva, az olimpiai ezüstérmem amit olyan nagy becsben tartottam eddig, az ajtó melletti szemetes mellett fekszik a földön. Akármi is történt előző este, láthatóan nem volt jó hatással rám.

Re: Lakosztály // Vas. Okt. 04, 2015 3:20 pm

Telefonhívás:

Nem érdekelte a recepciós ellenkezése. Kivéve a kezéből a kulcskártyát, húzta el a zár előtt, majd lökte be az ajtót. Felmérve a szobában uralkodó káoszt sóhajtott. Habár Erin anyja egyértelműen irányításmániás volt, azért az ösztönei működtek. Bármi is történ, a lány egyértelműen nem volt jó állapotban. Pillanatok alatt futotta át a lakosztály nyitott tereit, majd belépve a hálóba torpant meg az ajtón. Mögötte az aggódó recepciós halkan zizegett, majd mikor meglátta ő is a lányt, halkan az orvosra pillantott.
- Hívjam a mentőket?
- Ne. Menjen ki.
- De…
- Menjen ki! – tagolta jobban a két szót, azonban hangja végtelenül nyugodt volt. A nő nem tudva mit kezdeni az ellentmondást nem tűrő határozottsággal, hátrált ki a szobából. Ahogy az ajtó hallhatóan becsukódott mögötte, a férfi közelebb lépve ült le a hatalmas ágyra. Tekintete végigfutott az érintetlen ampullák során, majd újra Erinre nézett. Haja csapzottan, kócosan lógott előre, mintha az elrejthette volna a külvilágtól.
- Erin… - volt halk a hangja, mintha csak egy riadt kisállathoz beszélt volna. - …mért akar egyedül harcolni? Engedje, hogy segítsek. – támaszkodott meg térdén, kissé előrébb dőlve fürkészvén a nőt.

Re: Lakosztály // Vas. Okt. 04, 2015 3:50 pm

Éreztem a vizslató pillantásokat, de nem mozdultam. Nem néztem fel rájuk, holott a férfi hangját felismertem. Miért is nem lepődök meg?
Szerettem volna rárivallni, hogy menjen a fenébe, de a torkom teljesen kiszáradt, így csak szárazon nyeldekeltem nyálam elapadt folyamát. Az ajtó halkan puffant, a férfi cipői pedig a látóterembe kerülve sétáltak egészen az ágyig, ami diszkrét nyikorgással jelezte, hogy helyet foglaltak rajta.
Szőke tincseim között meredtem a külvilágra. Sűrű szempilláim távol tartották a hajszálaimat zöld íriszeimtől.
Nem válaszoltam. Szinte ugyanaz volt a felállás, mint hónapokkal ezelőtt, csak ezúttal nem az ágyamban feküdtem, és nem takaróval akartam elrejteni magam a világ elől. Habár a bezárkózás a korábbi állapotomat idézte, a kiváltó okok most merőben mások voltak. Köze se volt a szívműtétemhez, és a porrá zúzott karrieremhez. Nem. Ez most egészen más.
Percek teltek el bármiféle reakció nélkül. Azt, hogy egyáltalán életben vagyok, a beálló csendben jól hallható műszívbillentyű ritmusos kattogása jelezte. Jogosan indulhat ki abból, hogy egyáltalán nem fogok megszólalni, hiszen hetekbe… ha nem hónapokba telt, mire Anchorage-ban hajlandó voltam vele szóba állni, ám váratlanul mégis hangot hallatok. Erőtlen, rekedtes hangszínem feszült töltéseket hordozva hullámzik szét a szobában.
- Mennyi...?
Finoman megköszörültem a torkom, hogy megmerevedett hangszálaimat rugalmasságra ösztönözzem.
- Mennyiért vette meg magát?
Nem mondtam ki, hogy kire célzok, de nem volt nehéz összerakni a puzzle darabkáit. A fejemet kicsit megmozdítottam, zsibbadt tarkómat a hűvös falnak döntöttem, de nem néztem fel Mr. Fortier-re. Továbbra is a cipői orrát bámulom.
- Az egész családunk egy nagy hazugság. Ne fecsérelje az idejét. Nem éri meg.
Suttogom erőtlenül.

Re: Lakosztály // Vas. Okt. 04, 2015 4:12 pm

- Mikor harmadszorra is nemet mondtam, elég borsos összeget ajánlott. – állt fel, majd a kerek asztalhoz lépve öntött tiszta vizet az odakészített kancsóból. Ha a lány valaha is jobban megnézte volna a ruházatát, vagy utána nézett volna a szakmai életének, rájött volna, hogy jó eséllyel nem a pénzzel lehet motiválni.
- Mikor közöltem, hogy Ön felnőtt nő, aki nem kérte a segítségem, így nem tehetek semmit, átváltott könyörgésbe, és végre kimondta, amit anyaként ki kellett mondania ahhoz, hogy lejöjjek egy emeletet, és összevesszek a recepcióssal. – lépett oda a nőhöz, majd nyújtotta át neki a poharat.
- Nem dolgozom az anyjának. Neki is segítségre van szüksége, de bizonyosan talál New Yorkban megfelelő szakembert az irányításmániájának kezelésére. – ha a nő megitta a vizet, elvette az üres poharat, majd az asztalra téve ült vissza az ágyra.
- Anno is csak azért vállaltam el, mert mikor először elmentem önhöz, a kérdésemre, hogy hajlandó-e alávetni magát ennek az egésznek, némán rábólintott a takaró alól. Ön döntött, és nem az anyja. Hogy ezt a döntést mi motiválta, az már más lapra tartozik. – vette kezébe az ampullákat, miből egy sem hiányzott.
- Ahogy most is csak az ön döntésén múlik az, hogy itt maradjak-e. Egyetlen dolog mond ellent etikailag a távozásomnak, és az az, ha ön életveszélyben van. Szóval, abban a pillanatban, ahogy beadja magának ezt az injekciót, távozom, ha ezt kívánja. Ha nem adja be, akkor kötelességem értesíteni a mentőket, és természetesen ebben az esetben is megszabadul tőlem. Ez az ön élete, és jelen pillanatban ez a három út létezik. Bármelyikre is lép, az nem az anyja akarata lesz.

Re: Lakosztály // Vas. Okt. 04, 2015 4:39 pm

Arcizmaim mosolyba rándulnak. Naná, hogy borsos összeget ajánlott! Ha valamit el akar érni, már nyitja is a tárcáját, és azt hiszi azzal minden el van intézve. Én szégyellem magam helyette, s elég ironikus, hogy este még a bocsánatomért esedezve ígérgette, hogy többet nem folyamodik ilyen eszközökhöz most lám… nem telt el huszonnégy óra, és újra megtette.
A cipő kisétált a látóteremből, én pedig a padlószőnyeg lassan rendeződő szálait bámulom tovább hűlt helyén, mígnem újra fel nem bukkan pontosan előttem. A cipőkről a nadrággal takart térdkalácsokra, a kézben tartott pohárra, majd a férfi vonásaira ugrált megfáradt tekintetem.
- Az soha nem fog megtörténni.
Válaszoltam teljes bizonyossággal az anyámat érintő megjegyzésre, majd kinyújtottam a kezem a pohárért, és elvéve az ajkaimhoz emeltem azt. Nem ittam ki teljesen a tartalmát. Az ideg még mindig munkálkodott a gyomromban, alig bírtam lejuttatni a víz felét anélkül, hogy ne akart volna kihátrálni a nyelőcsövemből.
- Köszönöm.
Átöleltem a lábaimat, majd a halántékomat a térdemre fektetve bámultam el az ablak irányába. A hajam kicsúszott az arcomból, és láthatóvá vált, hogy mennyire sápadt a bőröm, a szemeim dagadtsága pedig elárulta, hogy valószínűleg átbőgtem az egész éjszakát. A lágyan táncoló függönyt figyeltem, miközben Mr. Fortier szavait hallgattam.
- Az egész életünket anyám akarata irányította, és én idáig észre se vettem.
Feleltem arra, hogy az én akaratom szerint fog eljárni. Bármilyen messze is van, úgy érzem, mintha még most is ő irányítana mindent. Mintha… mintha mindig ő irányított volna mindent. Én hülye, meg még Jacksonnal is majdnem összevesztem miatta, holott a bátyámnak mindvégig igaza volt, én pedig vakon védtem a szüleink becsületét, mert nem hittem el, hogy mindaz igaz lehet, amit állított róluk.
Álszentek és képmutatók. Úgy érzem, mintha két idegen nevelt volna fel, akiknek az igazi arca csak most került a felszínre. Imádtam őket, foggal-körömmel megvédtem vakon a családomat, mert azt hittem… megérdemlik.
- Milyen ember az, aki fizet azért, hogy valaki eltakarodjon a családja közeléből és végignézi, ahogy a gyereke megszenvedi az egészet, mert azt hitte becsapták? Milyen ember???
Erőteljesen zihálni kezdett a mellkasom, ahogy levegő után kapkodtam. Ha nem bőgtem volna át a fél éjszakát, akkor most megerednének a könnycsatornáim, de így csak szárazon, könnyen nélkül fakadok ki.

Re: Lakosztály // Vas. Okt. 04, 2015 5:04 pm

Némán hallgatta a nőt, miközben multitaskolva futotta át a dobozra írt utasítást, mit az orvos tollal egészített ki, a nő súlyához igazítva az adagot. Felbontotta az eszközöket, majd a tűvel áttörve az ampulla kemény gumifedelét, szívta fel a megfelelő mennyiséget.
- Hogy milyen ember? Jó eséllyel hatalmaskodó, és kényszeres. Emellett bizonyosan nem kevés önigazolással magyarázza tetteinek jogosságát, ami bizonyosan csak az Ön érdekeit szolgálja…legalábbis abban a világban, ami az ő fejében létezik. De nem lenne korrekt, ha diagnózist állítanék fel az anyjáról, pláne hogy a legkevésbé sem érdekel az ő patológiája. – kocogtatta meg a fecskendőt, majd lökte ki a kicsiny levegőbuborékot a tű végén.
- Kössünk egy egyezséget, kihagyva az anyját az üzletből.– vette kézbe a pumpás fertőtlenítő folyadékot, és egy darab vattát, majd a széles párkányhoz lépett, minek vastag párnáin kuporgott a nő, és leülve mellé hajtotta füle mögé a szőke, csapzott tincseket, csakhogy kikényszerítse azt, hogy ránézzen.
- Had segítsek… - emelte meg az előkészített gyógyszert, a fecskendővel a nő válla felé intve. – Mondjuk azt, hogy ez a mai találkozásunk ára. Amit végre maga fizet meg, és nem az anyja. És mindeközben meséljen. Mondja el, mi van még a fejében. Mért ül itt egyedül, és harcol a világ ellen egyes-egyedül? – fürkészte a fáradtan csillogó, zöld tekintetet, várva a beleegyezés egyetlen apró jelére.

Re: Lakosztály // Vas. Okt. 04, 2015 5:40 pm

Nem rezzentem meg az érintésre, nem féltem tőle. A fejem csak kisvártatva mozdult felé, majd véreres szemeimmel a szemeibe néztem. Minden csalódottságom ott kavargott a tekintetemben. Szemöldökeim között a bőr függőlegesen redőzött, ahogy próbáltam erőt venni magamon és elkerülni a sírásban való kifakadást. Nem érdemlik meg, hogy több könnyet ejtsek miattuk. Ezt soha, de soha nem fogom nekik megbocsátani.
Egyik kezemmel elengedtem a lábaimat, majd a vállamhoz siklottak ujjaim és a köntös puha anyagát letoltam annyira, hogy beadható legyen a vérhígító. A köntös így szétnyílt kicsit a mellkasomon is, és láthatóvá vált az általam mélységesen szégyellt, és gondosan rejtegetett függőleges hegem felső része, ami minden egyes alkalommal ha hozzá érek, vagy tükörbe nézek emlékeztet a történtekre. A műtétem előtt nagyon szerettem a csinos, olykor kihívó ruhadarabokat. Azóta csak olyan ruhákat öltök magamra, amik eltakarják a műtét bizonyítékát. Nem akarom látni, és nem akarom, hogy bárki más lássa a környezetemben. Nem akarom, hogy sajnálkozzanak.
A fejemet elfordítom, homlokom a hűs falnak nyomom.
- Nem csak rólam van szó. 10éve volt a bátyámnak egy barátnője. Ő akkor ment egyetemre, nagy karrier állt előtte sportolóként, a lány meg az én évfolyamtársam volt a suliban. Nem voltam vele sose jóba, de a bátyám miatt egy idő után elfogadtam.
Egyszer csak kibukott, hogy a lány teherbe esett.. a bátyám elment hozzá, és a lány azt mondta neki, hogy nem tőle van. Jackson borzasztóan szenvedett, és én nagyon meggyűlöltem azért, amit tett a testvéremmel.
Most… 10 évvel később kiderült, hogy az a gyerek mégis csak a bátyámé, a szüleink pedig mindent elkövettek azért, hogy Jackson ezt ne tudja meg, nehogy oda legyen a sportolói karrierje. Tekintélyes pénzösszeget ajánlottak a csajnak, s mikor az nem fogadta el, azt hazudták neki, hogy a bátyámat egyáltalán nem érdekli az egész.
Hogy lehet valaki ennyire szívtelen, ennyire gusztustalan? Hogy voltak képesek ezt tenni? Végignézték szó nélkül, hogy a bátyám mennyire szenved, hagyták, hogy gyűlöljem a lányt… hagyták, hogy a saját unokájukat mások neveljék csak azért, nehogy egy karrier ne kezdődjön el? Világ életemben azt hallottam tőlük, hogy a család… a családi összetartás, a közös vér a legfontosabb. Az a kicsi is a mi vérünk, és mit tettek vele? Miért, és miből gondolták azt, hogy ez az egész egyszer nem fog kiderülni? Én ezt az egészet nem tudom megérteni… nem tudom felfogni. Hogy tehettek ilyet? Milyen emberek a szüleim?
Őszinte döbbenet, szégyenkezés és harag csendül a hangomban, amit elkeseredettség fűszerez. Úgy érezem, hogy elárultak.
- Szégyellem, hogy ilyen emberek gyereke vagyok. Nekik többet jelentett holmi karrier, mint a saját vérük.
Pillantottam vissza a férfire.
- Nincs egyetlen barátom se, mert a sportkarrierem miatt mind kivesztek mellőlem.
Nem akarok pszichiátert. Barátokra van szükségem, akikkel kölcsönösen számíthatunk egymásra… Ha nem tud a barátom lenni, mert nem akar, vagy a szakmai etikett tiltja, akkor inkább menjen el.
Zöld szempárom ismét a tekintetében pihent meg.

Re: Lakosztály // Vas. Okt. 04, 2015 6:26 pm

A hűvös fertőtlenítőpermet kövér cseppbe rendeződve, a gravitációnak engedelmeskedve indult útnak a nő karján, de mérhetetlen szomorúságára nem jutott messze. A puha vatta gyengéden simítva a hibátlan bőrt itta fel a felesleget. Tekintete épp csak perifériából érzékelte a nő mellkasán futó heget, de jóval kisebb és jóval kevésbé szembetűnő volt, mint ahogy a nő ezt megélte. Miközben szavait hallgatta, a vékony tű bőre alá hatolva kezdte beléadagolni az előírt mennyiséget, mitől pszichiáterben is szétfoszlott egy sürgető feszültség. Óvatosan húzva ki a tűnt, tette rá az aprócska cseppre a vattát. Ahogy a fehér szálakon bíborszín virágot bontott a vér, gyengéden húzta vissza a köntöst a nő vállára, és az asztal felé nyújtózva lökte a sima felületre a használt kellékeket. Nem állt fel, csupán hátát a falnak vetve hallgatta a nőt. Épp feltette volna az újabb kérdést, az újabb lökést, mi a másik gondolatait továbbviszi, azonban az utolsó mondata megakasztotta. Hosszan tartva a zöld szemeket vonta fel szemöldökét, majd mély levegőt vett. Már akkor is jól tudta, hogy hatalmas hibát követ el, mikor elhatározta, hogy idejön. Tisztában volt vele, hogy nem kéne, és elég hamar be is igazolódott.
- Nézze Erin. Amit én nyújtani tudok, az a szakszerű segítség. Hogy idővel sokkal jobban érezze magát. Azonban erre csak terapeutaként vagyok képes, barátként nem. – nézett a nő szemébe folyamatosan. – Egyszerűen a baráti viszony nem alkalmas arra, hogy képes legyek segíteni úgy, ahogy most lennék rá képes. Ön egy hihetetlenül gyönyörű és fiatal nő. Bárhol, bármikor találhat új barátokat, abban a pillanatban, ahogy újra képes kimászni abból, amibe most beleragadt. – újra mély levegőt véve mérlegelte a következő szavait, majd bólintott. – Amit most érez, azt a szakmában terápiás „szerelemnek” hívják. A vágy, hogy több legyek egy terapeutánál, hogy baráttá váljak, ez természetes folyamat. Azonban ez az állapot elmúlik. – emelte meg kezét egy pillanatra, mintha csak a helyzet evidenciáját akarta volna jelezni. – Tudnék a barátja lenni… már amennyire erre a személyem és a közöttünk lévő igen nagy korkülönbség alkalmas. – fürkészte a nőt. A barátjának lenni? A nő gyönyörű volt és fiatal, intelligens és a maga elesettségében is vonzó. Bármi tudott volna lenni, és Eugéne volt annyira őszinte magához, hogy ezt tudja. Azonban nem ezért volt itt. - …de nem akarok. – folytatta a mondatot. – Nem akarom megengedni a fürdővizét, mert tudom hogy jól esne. Nem akarok vacsorát rendelni, mert tudom, hogy ennie kéne, majd az ágyra heveredve megnézni egy filmet, hogy addig is elfeledjen mindent. Ha barát lennék, ezt tenném. De ezt nem tehetem. Nem csak azért mert túl öreg róka vagyok már ahhoz, hogy lássam mindazt, ahová ez vezet, hanem azért is, mert ezzel nem tudnék segíteni Önnek. – tartott egy hosszú pillanatig szünetet.
- Nem kötelezhetem önt, ahogy könyörögni sem fogok. Itt vagyok és segítek, ha maga is akarja. Ha szüksége van rám, számíthat is rám. Ha nem engem akar, ajánlok mást. De… - fogta meg a kezét a nőnek, majd felhúzva a párkányról vezette a tükör elé, és mögé állva „kényszerítette” rá, hogy végigpillantson a köpenybe burkolt túlzottan vékonyra fogyott testre, a karikás szemekre, a kócos hajra, és a beesett arcra.
- …szüksége van valakire. – fogta gyengéden a nő vállát mindkét oldalról, mintha attól félne, hogy bármelyik pillanatban összecsuklanak térdei.

Re: Lakosztály // Vas. Okt. 04, 2015 6:58 pm

Egyre jobban feszítem össze az állkapcsomat, miközben hallgatom az érvelését, hogy miért nem lehetünk barátok. Nem szólok közbe, bár egyre inkább azt gondolom, hogy a pszichiáter-létébe takarózik az emberi kapcsolatok elől.
Nem horkanok fel mentegetve magam, hogy erről szó sincs… nem vagyok naiv csitri, aki beleesett a nem létező pszichiáterébe, hiszen egyszer se tekintettem rá úgy, mint kezelőorvosra. Nem véletlenül nem szólítottam meg doktorként. Egy szimpla nemmel is megelégedtem volna, és elfogadtam volna a válaszát, de úgy érzem mintha nem is engem, hanem saját magát akarná meggyőzni arról, hogy ez miért nem jó ötlet. Én még ebben a ramaty helyzetben is képes lennék nyitni az emberek felé, bizalmat szavazni és barátként kezelni, ám ő a lehetőség elől is azonnal elzárkózik.
A húzásnak engedelmeskedek, nem is lenne sok erőm tiltakozni ellene őszintén szólva. Egy pillanatra megingok, hiszen már több, mint 12 órája kuporogtam és a lábaimat hirtelen érte az új testhelyzet.
A tükör felé fordulva pillantottam magamra. Nem gondoltam volna, hogy ennyire borzalmasan festek!
Pillantásom magamról a férfira siklott, aki jóval magasabb volt nálam, ami esetemben nem túl nagy érdem, hiszen csak 155cm vagyok. Még így, hogy szinte elveszek a fürdőköntösben… a hajam rendezetlen, a szemeim fel vannak dagadva az éjszakai sírástól… még így is van bennem méltóság ahogy mély lélegzetet véve kihúzom magam, és ellépek a tükörtől.
Ingatag, de határozott léptekkel sétálok ki a hálóból. Talpaim nem neszeznek, ahogy átvágok a rumlis nappalin, ahol az ajtóhoz érve ujjaim a kilincsre siklanak.
- Egy közös tulajdonságunk biztosan van.
Szólaltam meg háttal állva Eugéne-nek.
- Nem fogok könyörögni.
Sok mindent vesztettem el ebben az évben. Az egészségemet… majdnem az életemet… a hitemet a szüleimben… a lelkem egy darabját, de a méltóságomat nem fogom. Nem alázkodok meg, és nem könyörgök senkinek azért, hogy ne a beteget, hanem az embert lássa bennem…
- Köszönöm, hogy átjött, de mint mondtam, nincs szükségem pszichiáterre.…
Makacsság, dac lenne? Nem… tényleg nem érzem szükségét annak, hogy kezeltessem magam. Ha kell, akkor lassabban és egyedül, de kimászok ebből a gödörből.
Kinyitva az ajtót lépek el oldalra, vállammal a falnak támaszkodva, kezemet a köntösöm zsebébe csúsztatva… szabad távozást biztosítva.

Re: Lakosztály // Vas. Okt. 04, 2015 7:20 pm

A nő pontosan azt tette, amire számított, és amit tennie is kellett. Ahogy a jóval idősebb doktor, ki valóban önönmagának is érvelt, épp úgy cselekedett, ahogy azt megkövetelte minden írott és irtatlan szabály. A nő megkapta a gyógyszerét, és jelen helyzetben ez volt a legsürgetőbb. Olyan rossz állapotban nem volt, hogy kiugorjon az ablakon, így több dolga a másik akaratát követve nem volt. Léptei engedelmesen követték az aprócska, a köntösben elvesző alakot, majd mielőtt kilépett volna az ajtón még felé fordult.
- Bár lehetnék a barátja. – futottak ujjai a nő arcélére, jól tudva már mindegy. A kezelőorvosa sem lesz. – De félek, ha valóban megismerne, rádöbbenne, hogy mindenre vágyott, csak erre nem. – simult forró tenyere a hűvös arcra.
- Vigyázzon magára. És ha segítség kell…tudja hol talál. – futott keserédes mosoly szájára, majd elfordulva hagyta el a nő szobáját, hogy egy emelettel feljebb száműzze magát, és bontsa meg azt az üveg Whiskey-t amit Nathaniel hozott a napokban.

Re: Lakosztály // Vas. Okt. 04, 2015 7:31 pm

Olyat soha nem tennék. Azok után, ami kiderült, most még nagyobb szüksége van rám a bátyámnak, mint valaha lehetett… ráadásul mindennél jobban meg akartam ismerni Mayát. Már nem is érdekel annak a DNS vizsgálatnak az eredménye. Biztos vagyok benne, hogy az unokahúgom.
Nem néztem fel Eugéne-re, amikor megérintette az arcomat, pedig jól esett.
- Sajnálom, ha így vélekedik magáról.
Jegyeztem meg őszintén.
- Köszönöm.
Feleltem kurtán, de teljesen biztos voltam benne, hogyha segítségre lesz szükségem ne adj’ Isten, ő lesz az utolsó, akihez fordulni fogok, mert nem akarok a betege lenni. Se most, se később.
Az ajtó becsukódott Eugéne mögött, majd egy darabig maradtam a fal mellett állva míg erőt vettem magamon, és visszasétálva a hálóba visszatettem a vezetékes telefont a helyére. Rendet kell tennem, de nem csak a lakosztályban, hanem az egész életemben…

Re: Lakosztály // Hétf. Okt. 05, 2015 12:30 am

Re: Lakosztály // Hétf. Okt. 05, 2015 9:38 pm

Eugéne & Erin

Délelőtt körbejártam az ingatlanirodákat, és begyűjtöttem egy rakás prospektust. A recepciótól sikerült beszereznem az elmúlt egy hétben megjelent napilapokat, szóval minden adott volt ahhoz, hogy találjak valamit.
Az ebédemet felkérettem a szobámba, én pedig leültem az ágyam közepére. Magam elé vettem a laptopomat, rendszereztem a prospektusokat és az újságokat, aztán teljesen belemerültem a lakáskeresésbe. Eugéne elég pontosan meghatározta, hogy mit is szeretne, és a magam részéről is tudtam, hogy nekem milyen lakás jöhetne szóba, szóba… így párhuzamosan kerestem a potenciális jelöltet mindkettőnk számára.
Egy idő után kezdett szúrni a szemem. Alapvetően nem sokszor tolom fel az orromra a szemüvegemet, de most elkélt, mert megfájdult a fejem.
Ezúttal nekem kedvez, hogy Fairbanks kisváros, és nem kell több ezer hirdetésen átrágnom magam. Alig száz hirdetést találok, és azok között nem mindegy lakáshirdetés, szóval még ennél is kevesebb a potenciális jelöltek száma.
Estig ügyködök. Akkor magamra kapom a farmeringem, amiből érezhetően kifogytam, és leliftezek a recepcióra.
- Légysziii…
Százkarátos mosolyt villantok a recepciós srácra, miközben a pendrive-ot a pult tetejére csúsztatom. Nem kell sokáig győzködnöm, jó fej, kinyomtatja ingyen azt a néhány lapot, amit összeállítottam.
Visszaliftezek az emeletre, aztán gyorsan átfutom még egyszer a szobámban, mielőtt egy mappába rendezem őket.
Az órámra nézek. Este kilenc. Remélhetőleg ilyenkor már nem dolgozik a férfi, szóval gyorsan beadom neki a mappát.
Felliftezve indulok meg a folyosón. Az ajtajához érve felemelem a kezem, és határozottan bekopogok. Ha ajtót nyit, rögtön a kezébe nyomom a mappát.
- Háromra szűkítettem a lehetséges lakások listáját. Ebből kettő a folyópart közelében van. Ugyan nem tudom, hogy pontosan hol van az irodája, de gondolom elég jól megközelíthető. A harmadik nagyon a centrumban van, de teljesen bútorozott, februárban újítatta fel a tulajdonos, aki nem mellesleg egy nagyon kedves idős hölgy, beszéltem vele telefonon! A lakás déli fekvésű, a háló egy egyirányú mellékutcára néz, az ablakok pedig jól szigetelnek. Tetőterasza van.
Ha esetleg mégse felelne meg egyik sem, akkor szóljon, és keresek tovább… Képeket és a fontosabb paramétereket feltüntettem. Jó éjt!
Lépek el az ajtótól, hiszen nem akarom zavarni. Talán már lefekvéshez készülődött, és megzavartam az esti rutinjában.

Re: Lakosztály // Hétf. Okt. 05, 2015 10:08 pm

Még érezhető volt a pára a szobában, ahogy a fürdő ajtaján gomolygott kifelé. A kopogásra félredobva a törölközőt, gombolta be farmerját, majd felvéve az előkészített fekete inget, bújtatta bele ujjait. Már várta a recepcióst, aki órákkal ezelőtt megígérte, hogy előszedi a postáját, amit a nappalos kolléga elkavart. Mezítláb, kigombolt ingben, még nyirkos hajjal nyitotta ki az ajtót, majd rezzenéstelenül figyelte a látványosan zavarban lévő nőt, ahogy egyetlen szuszra hadarta el azt, amiért este kilenckor az ajtajában szobrozott. Ahogy egyetlen hosszúnak tűnő körmondata végén el is köszönve lépett volna tovább, Eugéne ujjai utána nyúlva fonódtak a vékony csuklóra, majd ellentmondást nem tűrőn húzta be a szobába, és lökte be utána az ajtót.
- Miért ennyire feszült? – fogta még mindig a nő csuklóját, kérdőn pillantva rá. Végül elengedve dobta a dohányzóasztalra a dossziét, és elfordulva vette fel újra a törölközőt. A szobában patinás rend uralkodott, nem úgy tűnt, mint aki lassan két hónapja lakja.
- Valami történt magával, vagy csak a jelenlétemnek köszönhető az idegessége? – intett a szürkés kanapé felé, hellyel kínálva a másikat, majd megtörölve haját a fürdőbe sétált és felterítette a hófehér anyagot a törölközőszárító rácsokra. Léptei újra a nappaliba vezették, miközben komótosan kezdte összegombolni az ingét. Habár jócskán elhagyta a harmincas éveit, alakján tökéletesen látszott az, hogy bármit is sportol, az egyértelműen állóképességi sport, és bizony rendszeresen teszi. Szikár és szálkás volt, messze a mostanában oly divatos edzőtermi, felfújt fiatalok alakjától. Újra a nőre pillantva húzta fel kérdőn szemöldökét, nem hagyva menekvést a kérdés elől.

Re: Lakosztály // Hétf. Okt. 05, 2015 10:22 pm

Szinte a fekete tornacipők orrán perdültem meg a tengelyem körül, amikor elkapta a kezemet, és visszarántott.
Pillanatokon belül a szobáján belül találtam magam, az ajtó pedig puffant a hátam mögött, ahogy a mappa is az asztalon.
- Én nem vagyok feszült.
Ráztam nemlegesen a fejemet, kínosan ügyelve arra, hogy ne az ingből kivillanó felsőtestét vizslassam, hiszen vagy harminc centivel magasabb nálam. Nem könnyű figyelmen kívül hagyni a látványt, persze magamnak köszönhetem, hiszen este törtem rá. Ráértem volna holnap is beadni a dossziét, de munkálkodott bennem az a bizonyítási kényszer, ami már sportolóként is hajtott. Meg akartam mutatni, hogy alapos körültekintéssel egy nap alatt is lehet lakást találni ebben a városban, s ha nem dobná olyan hanyagul a dossziét az asztalra, hanem belepillantana, maga is láthatná.
A kezeimet összefontam magam előtt, amint elengedte a csuklómat, majd körbenéztem a rendezett helyen. Mintha nem is itt lakna, annyira a helyén volt minden. Szeretem én is a rendet, de azért ennyire nem vagyok precíz a rendrakásban.
A kanapéra pillantottam, de végül nem ültem le rá, inkább az ablakhoz sétáltam, hogy megnézzem innen milyen a kilátás, hiszen az én ablakaim pont a másik irányba néztek.
Félig felé fordultam, amikor visszatért, majd a kontyommal kezdtem babrálni.
- Nem történt semmi. Nem nézi meg?
Pillantok a dosszié felé, majd újra az ablak felé fordulva bámulok le az utcai lámpákra, és a járdán sétáló gyalogosokra.

Re: Lakosztály // Hétf. Okt. 05, 2015 10:50 pm

Mellé lépve pillantott ki maga is az ezernyi apró fényponttal szennyezett éjszakába, majd óvatosan a nő karjához érve bontotta ki egyetlen gyengéd mozdulattal az elzárkózó és feszengő kéztartást. Épp olyan volt, mint pár hónappal ezelőtt a kezét rágó kislánnyal, csupán itt sokkal direktebb volt a szándék.
- Az ég áldja meg. Ne feszengjen már. – sóhajtott, és érezni lehetett mind a hangján, mind szavaiban a fáradtságot. – Már nem a betegem. Engedje el magát. Feladtam. Ön nyert. – fordult el, majd kinyitva a szekrényt engedett bepillantást a végtelenül pedáns életére, hol minden egyes darab árnyalatról árnyalatra követve egymást hajlott a fehérből a színeken át feketébe. Kiakasztva egy szürke kardigánt fektette a fotel karfájára, majd a fiókból elővadászva egy fekete zoknit bújt bele.
- Köszönöm. – intett fejével a dosszié felé. – Holnap átnézem. – egyenesedett ki újra, majd pillantott az órájára. Egyértelmű volt, hogy készült valahová, ahogy az is, hogy nem feltétlen örömmel.
- Erin, tényleg hálás vagyok, és bevallom, még a hirdetéseket is szívesebben nézném át önnel, de… - közelebb lépve a nő fölé magasodott, majd nem is tudva milyen gondolat vezérelte, vágott bele a közelébe.
- A húgom ma érkezik meg Párizsból. Lassan egy éve nem láttam, és nem volt szép az elválásunk. A legjobb barátom házában tartanak neki egy amolyan „Üdv Itthon” partit, és… - alig várta, hogy lássa Elisét, és azt kívánta, bárcsak képes lenne megölelni. De jól tudta, olyan mély a harag és a fájdalom, a szégyen és az önutálat, hogy képtelen lenne rá. Amennyire szomjazta Elisé közelségét, annyira vágyott arra, hogy kibúvót találhasson az este alól.
- Jöjjön velem. – fürkészte a zöld szemeket, mintha valami apró jelre várna, ami felmentheti az este nyomasztó közelsége alól.

Re: Lakosztály // Hétf. Okt. 05, 2015 11:10 pm

Rezignáltam felsóhajtva engedtem le magam mellé a karjaimat. A visszatükröződő felületen keresztül pillantottam Eugéne vonásaira, majd arra kijelentésére hogy én nyertem, utána fordultam. Nem láthatta, ahogy összevonom a szemöldökömet.
- Nyertem?
Kérdezek vissza, miközben a ténykedését figyelem.
- Ugye tudja, hogy ez nem lóverseny…?
Jegyeztem meg az orrom alatt. Én nem akartam nyerni semmiben… na jó, azért ha nyernék a lottón, akkor nem vágnám hozzá a lottótársasághoz a nyereményemet, de ez a helyzet azért merőben más volt, mint egy verseny, vagy egy fogadás.
Hallgattam az esti terveit, és emiatt még inkább nem értettem, hogy miért húzott be a szobájába, hiszen dolga van. A húgára emlékszem, mesélt nekem róla még Anchorage-ban.
- Ez klassz! Ne aggódjon, bármi is volt a gond, már biztos megenyhült… mégis csak a testvére!
Biztatóan rámosolyogtam, és ösztönösen emelve fel a kezem… paskoltam meg a mellkasát, majd mintha tűzbe nyúltam volna, már rántottam is el a kezem.
Amikor kibukik belőle, hogy mit is szeretne, első döbbenetemben hátrálok egy lépést, és fenekemmel az ablakpárkánynak dőlök.
- Tessék?
Pislogás nélkül meredek rá hatalmasra kerekedő szemekkel, majd mindkét kezemmel végigmutatok magamon.
- Nem vagyok partihoz öltözve, mint maga is láthatja. Tudja mennyi időbe telik egy nőnek, mire vállalható külsőt varázsol magának?
Volt némi szemrehányás a kérdésemben. A férfiak ezt nem érthetik, hiszen nekik elég bevizezni a hajukat, felvenni egy inget, aztán már készen is vannak. Én jelenleg úgy nézek ki, mint valami egyetemista könyvmoly, aki épp kiszabadult az egyetem könyvtárából.
Még az arcom is kipirult enyhén, ahogy felpaprikáztam magam a meghíváson. Mérges voltam. Már nem tudtam követni, mit miért tesz a férfi. Napokkal ezelőtt még ha képletesen is, de ellökött magától… aztán munkát ajánlott, amin szintén megdöbbentem, most pedig elhívna a testvére bulijára, ahova nem szokás csak úgy bárkit elvinni.
- A franc essen magába!
Léptem el mellőle, és az ajtó felé viharzottam.

Re: Lakosztály // Kedd Okt. 06, 2015 12:48 am

Bár igaza lett volna a nőnek. Bár ennyire egyszerű lett volna a helyzet. Bár feledhető lett volna mindaz ami történt, bár képes lett volna megbocsátani Elisének. De gyűlölte azért, amit tett. És gyűlölte magát is, mert nem volt képes megakadályozni. Hogy vak volt, hogy nem látta előre. Hogy pont a saját életére volt vakfoltja, miközben mindenki mást oly tisztán látott.
A nő érintése rántotta ki gondolataiból, és csupán tekintetével követte az elhúzódó ujjakat. A lassan kerekedő düh, miben Erin saját magát hajszolta bele, akaratlanul is szórakoztatta. A kipirult arc, a villámokat szóró tekintet igazán élővé, pezsgővé varázsolta a nőt, ki dühös fúriaként akart volna kiviharozni az ajtón, azonban a 182 centijével nem volt nehéz megelőznie. Magas alakja elállva az utat gördített akadályt a menekülési kényszer elé.
- Elmenekülhet azon az ajtón keresztül, de ettől nem változik a tény, hogy nem mondott nemet. – nyúlt lassan a nő haja felé, majd kihúzva a kontyon keresztülszúrt hajtűt figyelte, ahogy a mézszín tincsek a másik vállára omlanak.
- A nők a legtöbb esetben túlpörgik a készülődést, pedig olykor csak néhány apróság hiányzik. – csippentette ujjai közé a nő menekülése közben a válláról lecsúszott ing anyagát, majd némileg lejjebb húzva fedte fel az alatta lévő, a vékony alakjára simuló, csipkével szegett trikót, mi a farmerrel együtt, és az ing nélkül tökéletes viseletnek bizonyult volna bármely baráti összejövetelre. Mintha csak az egy héttel ezelőtti, és egy emelettel lejjebbi mozdulatsort ismételte volna, fordította párosukat a tükör felé, végképp szétnyitva a sportos együttes fölé húzott slampos anyagot.
- Nem hiszem, hogy ennél bárki többet várna… - pillantott végig a nőn, épp úgy fogva vállait, mint aznap este.
- Gyere velem. – kérte halkan, a tükrön keresztül nézve a másik szemébe. – Utálhatsz egész este, de gyere velem. – engedte el a másikat, majd húzódott hátrébb, esélyt adva arra, hogyha a nő valóban el akar menni, akkor akadály nélkül megtehesse.

Re: Lakosztály // Kedd Okt. 06, 2015 7:17 am

Nem kis bátorságra vallott, hogy el merte állni az utam, holott idegszálaim pattanásig feszültek, és vékonyka kötélen lejtett táncot kirobbanni készülő haragom. Istenemre mondom, szívesen boxoltam volna bele egyet a gyomrába, hogy kicsit görnyedjen már meg, ne állja el előlem teljes terjedelmében a kijáratot, de a kezem nem akart mozdulni. A franc essen belé!
- Létezik olyan ember a földön, aki nemet mer mondani magának?
Kérdeztem, ezzel most saját magamnak adva sakk mattot, hiszen két ízben is megtettem nem is olyan régen. Nemet mondtam a kezelésre, és nemet mondtam az állásra is.
Kezeimet csípőre vágtam, gondolván ezzel talán ijesztőbbnek hathat mind a 155cm-el haragos kiállásom, ám nem igazán méltóztatott ellépni előlem, ehelyett kibontotta a kontyomat. A hajam finom hullámokban omlott alá, s enyhén megcsapta orromat a samponom illata is, amit eddig magába zárt a feszesre fogott konty.
Kérdőn felvonom a szemöldökömet, nem téve fel a nyilvánvaló kérdést, miszerint ez mennyivel jobb így, mint konttyal? Persze tudom, hogy ez nem New York, de otthon maximum a mosodába mentem volna el így, egy partira biztos nem.
Megrebbentek a pilláim, ahogy megéreztem az érintését a vállamon, és nagyon erősen koncentráltam arra, hogy ne üljön ki az arcomra a nyilvánvaló tény… jól esik.
Úgy pillantottam a tükörbe, mint akit nyakon öntöttek egy vödör vízzel. Továbbra se érzem úgy, hogy partihoz vagyok öltözve, de képtelen vagyok nemet mondani… hiszen ezt akartam… nem?
Észre se vettem, hogy tegezésre váltott, csak akkor ocsúdtam fel, amikor ellépett tőlem. A vállaim még bizseregtek az érintése nyomán, én pedig ösztönösen keresztezve magam előtt karjaimat, dörzsöltem meg őket.
- Jó.
Tártam szét egy pillanatra a kezeimet megadóan.
- Szörnyű vagy, remélem tudod.
Csóváltam meg a fejem, majd elmosolyodtam.

Re: Lakosztály // Kedd Okt. 06, 2015 7:13 pm

Nem kellett túl nagy bátorság, hogy egy, a 160 centimétert el nem érő nő útját állja. Szavai nyomán akaratlanul is, némileg fölényes mosoly kúszott ajkára, ahogy bólintott.
- Csak ha valamit nem akarok igazán. – válaszolta, azonban hazugság volt. Egyetlen ember volt, aki bármiben és bármikor képes volt ellentmondani neki. Elisé. A húga ebből már-már sportot űzött. Egy nagyon fájdalmas sportot.
Jól tudta, hogy hibát követ el. Egyetlen pillanat alatt futott le fejében minden lehetséges következmény, és egyik sem volt szebb a másiknál, mégsem fújt visszavonulót. Habár az utolsó napokban már ott volt a nyelve hegyén a teljesen szembetűnő tény, ami miatt folyamatosan visszatértek gondolatai a nő felé, mégsem tudott rájönni az okra. Csak azt tudta, hogy habár vágyja a közelségét, végtelenül bűnös és önző minden gondolata. Talán épp ezért hátrált el a karcsú alaktól, és engedett neki szabad utat. Valahol a mélyben ugrándozó realitása reménykedett, hogy a nőnek több esze van annál, minthogy igent mondjon. Némán bólintott csak a másik szavaira, kinek fogalma sem volt arról, hogy mennyire igaza van. Valóban szörnyű volt, és ha csak apró sejtése is lett volna annak a gyönyörű gyermeknek arról, hogy mennyire, a falat kaparva menekült volna a lehető legmesszebb. Némán fordulva el tőle vette fel a Volvo kulcsát az asztalról, majd leakasztva kabátját, hajtotta karjára a finom szövetet.
- Gyere, szerezzünk neked meleg ruhát. – bújt bele a fekete bőrcipőbe, majd utat mutatva a nőnek húzta be maguk után az ajtót.

Re: Lakosztály // Kedd Okt. 06, 2015 7:55 pm

- Pedig elég meggyőzőnek tűnt, amikor az állást felajánlotta!
Jegyzem meg hangosan.
Nem engedtem abból, hogy még visszamenjek a szobámba, hiszen a lámpát nem oltottam le, mert úgy terveztem csak beadom a mappát, és már megyek is vissza.
Eugéne-t a nappaliban hagytam, ami most sokkal barátságosabbnak hatott, mint amikor legutóbb itt járt. Az, hogy jelenleg nincsenek szétdobálva a dolgaim, ékes bizonyítéka annak, hogy nem vagyok olyan rendetlen. Persze az ő szemét talán szúrhatja, hogy a kanapé díszpárnája a fotelban fekszik, a vizespoharam pedig a dohányzóasztalon felejtődött. Engem az ilyen apróságok nem zavarnak.
Kénytelen volt várni rám néhány percet, amíg a laptopomat kikapcsoltam, és a tornacipő-zokni kombinációmat lecseréltem harisnyára és matt-piros magas sarkúra. Ezzel úgy hét centit emeltem a magasságomon, és valamennyivel alkalmibbá tettem a megjelenésem.
Magamhoz vettem a táskámat és a telefonomat is, amin persze megint ott villogott a két nem fogadott hívást jelző felirat is. Már a fáradtságot se veszem arra, hogy megnézzem, ki lehetett az. A veszekedés óta minden este hívott apa és anya is, de nem vettem fel nekik a telefont, és nem is hívtam vissza őket. Nem akarok beszélni velük, mert abból megint veszekedés kerekedne ki, nekem meg egyáltalán nem hiányzik az ilyenfajta feszültség. Le is némítom a készüléket, mielőtt eltenném.
A mosdónál bevizezem a kezem, majd áttúrom a hajam.
Beadom magamnak a vérhígítót, egy óra ide vagy oda nem számít, így legalább nem kell ezzel foglalkoznom az este hátralevő részében. Ujjaimmal a hűs porcelánra támaszkodva veszek mély lélegzetet, aztán utolsó pillantást vetve a tükörképemre, sétálok ki a nappaliba. Kiemelem a gardróbból a vállfára akasztott fehér szövetkabátomat, aztán belebújtatom a kezeimet.
- Indulhatunk.
A táskámba süllyesztem a szoba kulcskártyáját, és Eugénnel az oldalamon ismét liftbe, majd a kocsijába szállok…

Re: Lakosztály // Szer. Okt. 07, 2015 10:00 am

Re: Lakosztály // Vas. Okt. 11, 2015 5:37 pm

Délelőtt még a házinénivel beszélt telefonon, hogy meggyőződjön róla, hogy jól van Erin, délután azonban már őt hívta. Beszélgetésük rövid volt, azonban megnyugtatta a nőt. Kicsit körbejárta a témát, és előszedte rendőrnyomozó barátját, ki átszólva a közlekedésiekhez puhított rá a parancsnokra, kivel rendszeresen vadászni járt. Azt nem tudta elintézni, hogy teljesen semmissé tegyék az estét, azonban a nő a beígértek szerint megússza fél év eltiltással. Délután négy is elmúlt már, mire megjelenve a szállodai szobában bújt ki kabátjából, és jött a történet fekete leves része. Futólag csókolta arcon a nőt, majd ült le a kanapé karfájára.
- Mondhatni olcsón megúszod. De csak akkor, ha rendszeresen pszichológushoz jársz. – nézett a nőre, várva a kitörő haragot. - A dolog megtörténtjét a műtéttel, a karriered összeomlásával, és a történtek miatti pszichés labilitásoddal magyaráztam, amit mint a ledokumentált kezelőorvosod alá is tudtam támasztani. Ezért a pénzbírságot és a feljelentést megúszod, és amennyiben tovább folytatod a kezelést, fél év alatt, ha ezt egy külsős szakember is indokoltnak látja, visszakapod a jogsidat. – emelte meg kezét amolyan „ennyit tudtam tenni” mozdulattal.
- Ez a peren kívüli megegyezés. Ha nem fogadod el, a rendőrség automatikusa feljelentést tesz. – dobta fel a másik lehetőséget is, a nőre bízva, hogy a két rossz közül melyiket tartja a kissebbnek.

Re: Lakosztály // Vas. Okt. 11, 2015 5:56 pm

Rendbe szedtem magam, ahogy visszatértem a hotelbe, de a vacsorámat felkérettem a lakosztályomba, mert nem akartam nagyon emberek közé menni. Épp végeztem, amikor meghallottam a kopogtatást.
Zokniban, farmeromban, és könyékig érő kámzsás nyakú bíborszín felsőmben nyitottam ajtót Eugéne-nek.
- Szia.
Engedtem be, majd fogadva az arccsókot csuktam be utána az ajtót. Megszokott mozdulattal akartam volna fülem mögé tűrni egy hajtincsemet, de most nem volt ami kiállt volna onnan, hiszen minden szálat a tökéletesre formált fánk konty rejtett.
- Tessék?
Bukott ki belőlem, ahogy mérgesen felcsattantam.
- Nem vagy a kezelőorvosom.
Szóltam közbe, határozottan leszegezve a tényt. Az nem kifejezés, hogy nem voltam elragadtatva az ötlettől.
- Nem kértelek rá, hogy hazudj miattam Eugéne. Nem kértem, hogy simítsd el a történteket! Miért csinálod ezt!?
Miért akarsz mindenáron rávenni arra, hogy kezeltessem magam? Nem szorulok rá, érted!?
Rivallok rá, szemeim dühösen szórják a villámokat.