A házikó, mert méreténél fogva inkább egy bájos kuckó benyomását kelti, közel sem olyan, mint amihez aktuális gazdája az utóbbi években hozzászokott, ám azt legalább elmondhatja, hogy ezt egyedül bérli, így csak az övé. Inkább egyszerű, és letisztult a berendezés minden helyiségben, ami jól is jön, mert nem kell túl sok mindent kerülgetnie, kis terek, szobák jellemzik, épp ezért számára sokkal otthonosabb, mintha egy hatalmas hodályban kellene kergetőznie az árnyékával. A tetőtérben akad még egy üres helyiség, a későbbiekben lehetséges, hogy belakja majd azt is az aktuális tulajdonos, ám jelenleg amennyire lehet, kíméli magát a lépcsőn való túrázástól. Egy kis, szépen gondozott kert is dukál a takaros házikóhoz, ki tudja, talán ahhoz is kedvet kap majd az új bérlő, hogy gondozza.
A mai napom is tök uncsi volt, Margaret egész idő alatt a véremet szívta, hogy ha legalább csinálnék valamit, akkor jobban telne az idő, és nem csak várnám a sült galambot. Szerinte kezdenem kellene valamit az életemmel. Szerintem meg elmehet a sunyiba. Egyébként meg, nem mondhatja, hogy nem csinálok semmit, mert például igényeltem már vakvezető kutyát, de azt mondták, hogy nagyjából egy hónap, mire lesz olyan eb, akivel elkezdhetek dolgozni. Szóval várok. Utálok várni. Tulajdonképpen, mindent utálok csinálni mostanában. Ethan úgy szívódott fel a kicseszett ígéreteivel együtt, mint annak a rendje. Nem is értem, mit hittem, végül is, azt akartam, hogy tűnjön el, a kívánságom teljesült, most mégis itt picsogok miatta. Azt hiszem, hogy elhittem, hogy tud rajtam segíteni az az ismerőse, és ez a baj. Mindegy. Élvezem, ahogy a jeges cseppek végigfutnak a bőrömön, szeretem a hideg zuhanyt, a bőrömnek is jót tesz, feszesen tartja. Nagyjából fél órát hűsölök alatta, aztán körbetekerem magamon az egyik pihe-puha törülközőt. Nem tudom, mivel most Margaret, de az illata és a tapintása is isteni. Meg fogom kérdezni, nem mintha mosni óhajtanék, de sosem ártanak az ilyen praktikus jó tanácsok. Végül kisétálok a fürdőből, villanyt nem kell lekapcsolni, mert igazából mikor Margaret lelépett, mindent lekapcsolt, tudja, hogy nekem nincs szükségem fényre, nekem így is, úgyis sötét van. Egyedül a bejárat feletti lámpa villan fel, ha mozgást érzékel, de egyébként már legalább háromnegyed órája teljesen fénytelen a kis kuckóm. Megtévesztő, az egyszer biztos. Még matatok egy kicsit a hálómban, keresek valami könnyű, laza hálóinget, amiből végül egy elnyűtt, fehér póló lesz, az elején egy stop tábla képével, és amúgy épp hogy takarja a fenekem. Persze, alsóneműt is húzok, nem mintha félnék attól, hogy valaki meglát, egyszerűen így a kényelmes. Bebújok a takaróm alá, és kísérletet teszek örökkön forrongó gondolataim csillapítására, remélhetőleg sikerül hamar elaludnom, mert bármennyire is az idegeimre megy Margaret, egyedül lenni még inkább rühellek. Épp a másik oldalamra fordulok, talán úgy hamarabb összejön, amikor meghallom a surrogó hangot, kétségkívül szövet szakadása. Mi a franc? Nem vagyok egy parás tyúk, elég nehéz megijeszteni, a horror filmek is mindig bejöttek, de azért nem szeretném, ha valami késes szatír rontana rám így éjszaka. Nincsen itthon fegyverem, sosem szorultam rá, mert jó vagyok az önvédelemben, de basszuskulcs, úgy elég lehetetlen megvédenem magam, hogy nem látok. Mindenesetre halkan felkelek az ágyból, és lázasan gondolkodom, hogy mi az, amivel védekezni tudnék, közben azért elindulok, mert csekélyke javaimtól csak ne fosszon meg semmiféle tolvaj. Mellettem áll a helyismeretem, konkrétan tudom, melyik parkettadarab reccsen meg, ha rálépek, így gond nélkül ki tudom kerülni. Az ajtókat rég nem zárom, minek, ha egyedül lakom? Nem kell szöszölnöm a háló halk kinyitásával. Közben persze hallom, hogy a többi berendezési tárgyamnak is lőttek, és valami fújkáló hangot. Oké, a jelek szerint nem a pénzemre fáj az illető foga, nem mintha sok lenne, mert akkor nem vesződne azzal, hogy lefestékszórózza a bérleményem. Remélem, a tulajnak van biztosításra betörésre, mert holt biztos, hogy én nem fogok mindent megcsináltatni, kitisztíttatni. Felkapok egy vázát, és elindulok a nappali felé, még mindig a lehető legnagyobb csendben, közben fülelek, hogy vajon merre járhat, mindenképpen megpróbálom meglepni, hátha van némi esélyem rá.
Nagyon megy ez nekem. Mondjuk nem először szarok más portájára. A kanapét és a fotelokat kibeleztem, totálisan szétszabdaltam a párnákat, az egész úgy áll ott, mint egy kupac szemét. Épp a függöny színén igazítok a festék spray-jel, amikor neszezést hallok odakintről. Háttal állok a nappali bejáratának. A spray megáll a kezemben, már nem sziszeg az ujjam alatt. Nem mozdulok, csupán hátrapillantok a vállam fölött. Figyelek, hallom-e még az apró zajokat. Felkelt volna a csaj? Sosem lehet tudni. Az efféle melók megkövetelik, hogy fokozottan legyek résen. A folyosóra nem látok ki, marha nagy a sötétség. Nem fogok kimenni, hogy lecsekkoljam, vajon a csaj masírozik-e ott, vagy csak a paranoiám. Lehet ő is leselkedik, ahogy én tettem a fa mögül, és azon agyal hogyan kaphatna el. Pisztolyt is tarthat itthon. Akkor meg főleg vigyáznom kell. De a baseballütők sem egészségesek. Pedig jó móka lett volna még a konyhát is eláztatni. Úgy terveztem, hogy eldugaszolom a mosogató lefolyóját és megnyitom a csapot, hadd ússzon reggelre minden. Az üzenetet sem írtam még föl a falra. Hm. A lelkemre kötötték, hogy az a legfontosabb. Ha meg kell pattanni, legfeljebb visszajövök egy másik alkalommal, és kívülről fújom fel a bejárati ajtóra, aztán ráadásnak még bedobálom téglákkal az ablakokat. Settenkedő léptekkel kikerülöm a gallyra vágott ülőalkalmatosságokat, vagyis a szemétdombot, ami maradt belőlük, és odaosonok a fal mentén az ajtóhoz. Ha mocorog is odakint valaki, innen jobban meghallom. A markomban hű fegyverként pihen a spray. Ha a csaj az arcomba kapcsolja a villanyt, lefújom vele, nincs mese. Kilesek. A tekintetem körbejár a sötétben. Nem látok senkit. Visszahúzódom. Várok, hátha ismét hallok valamit. Ha igen, akkor biztos, hogy a tyúk felkelt a neszezésre, és ideje olajra lépni, mielőtt riasztja a rendőrséget.
Szeretném hinni, hogy nem engem pécézett ki megint a balsors, de egyre inkább az az érzésem, hogy marha nagyot tévedtem. Most komolyan… MIÉRT? Nem elég nekem, hogy megvakultam, most még valami barom vandálkodik nálam? Behalás. Mezítlábas talpaimmal igyekszem minél halkabban haladni, ki tudja, talán csak a váza csúszott meg kicsit a talapzaton, mikor felemeltem. Fogalmam sincs. Mindenesetre az illető abbahagyja a ténykedését, nyilván fülel. Ó a francos francba már. Nem húznál el inkább anyádba szépen csendben? Hívnom kéne a rendőrséget, de perpill gőzöm sincs róla, hol is hagytam a mobilom. Nem mintha amúgy az érintőképernyős szaron be tudnám pötyögni a segélyhívó számot… Azt hiszem, be kell szereztetnem Margarettel egy régi kütyüt. Olyan nyomógombosat. Már ha megúszom ezt az estét ép bőrrel. A festék szagát már érzem, és tudom, hogy ostobaságnak tűnhet más számára, de igyekszem kiszagolni alóla az ismeretlent. Ha esetleg megpattanna, az illatából tutira egyértelmű lesz, ha valamikor megint körülöttem sertepertél. Egyelőre még nem járok sikerrel, túlságosan messze van. Megbújok a kis fiókos szekreter mellett, ami a nappali mellett kapott helyet, és várok, igyekszem még levegőt is alig venni, nem félek, de ostobának és vakmerőnek attól még nem kell lennem. Mikor kiles a nappali ajtaján, már talán több esélyem nyílik arra, hogy megszaglásszam. Esküszöm, mint valami kutya… Hirtelen támad egy ötletem, és a lehető leghalkabban mozdulva emelem el a papír jegyzettömböt a szekrény tetejéről, és rögtön dobom is el az ajtó irányába, lehetőleg úgy, hogy nekicsapódjon. Vagy kiugrasztom a nyulat a bokorból, vagy nem, mindenesetre nem fogom csak úgy megvárni, hogy ez az akárki ráadásként még halálra is rémítsen. Nem mintha egyszerű lenne, de én inkább próbát sem tennék. Ha sikerül elérnem, hogy kijöjjön, akkor egyszerűen kilépek a fedezékem mögül, és hátulról rávetem mag a férfire, mert akkor már úgyis nyilvánvaló lesz, hogy nem valami büdös ribanc ólálkodik erre.
Úgy tűnik, a melónak lesz második felvonása is, mert vissza kell jöjjek egy másik alkalommal, hogy átadjam az üzenetet. Most is az orrára köthetném, de ha csak úgy megtalálja valahova felmázolva a fenyegetést, az sokkal ijesztőbb, mintha most eldúdolnám. Elvégre azért fizetnek, hogy riogassam a csajt. Közben még jól is szórakozom. Szinkronlapítunk. Fogalmam sincs, hogy ő is ugyanott dekkol, ahol én, csak a fal túloldalán. Legalább tudom, hogy egy fiatal bige a „halálos” ellenség, és nem holmi sodrófás öregasszony egyszál pinában. Valami tompán puffan az ajtón, és beesik a nappaliba. Látom hol landolt. Erőltetem a szemem, hogy kivigyem a formáját a sötétben. Egy jegyzettömb, vagy mi a szarás. A maszk alatt pofákat vágok. Mi a bánatnak hajigál ilyeneket? Most mit vár? Költsek neki verset? Kétlem. Néma röhögés rázza meg a mellkasom. Megcsóválom a fejem. Gyakorlati haszna nem sok van, hogy beba**ta ezt ide. Ha lenne tollam, előrántanám a zsebemből a bunkó paraszt énemet, és a papírköteg tetejére ráírnám: „Borotválod?”, aztán visszadobnám neki. Szóval odakint van, és felvette a várakozó pozíciót. Nagy a csönd. Még talán levegőt sem mer venni, mert nem hallok semmit. Az én bőrdzsekim és farmerom viszont halkan susog, ahogy mozgom. Fix, hogy az elfogásomat tervezi, még le is ütne, amint lehetősége adódik rá. Villanyt nem kapcsolt. Ő is kihasználja a sötétség előnyeit, ráadásul hazai pályán játszik. Ha már itt vagyok, el kéne szórakoznom vele. Egyedül van, ez holt biztos. Elkapom, megkötözöm, aztán mindenféle beteg kérdéssel pszichés terhelésnek teszem ki, hadd higgye, hogy egy perverz állattal hozta össze a sors. Neki azt nem kell tudnia, hogy valójában nem akarom megerőszakolni. Ha egy magányos kislány ettől nem sírja el magát, akkor semmitől. Visszalopódzok az ajtófélfához, és leguggolok, hogy lentről kandikáljak ki a folyosóra. Nem dugom ki teljesen a fejem. Épp csak annyira dőlök előre, hogy lássam, ki, vagy mi van itt. Az íróasztal megvan. Az mögött bújkálhat. - Cica, van tollad is? – szólok oda gödörmélyre elmásított hangon, mint valami IQ-nuku böszme melák. Nem, nincs az írószerre szükségem. Csak szívózni akarok a csajjal, összekócolni az agyát, hátha mocorogni kezd és megláthatom.
Oké, hát ez nem jött be, gőzöm sincs, mit is vártam tulajdonképpen. Nem igazán örülök neki, hogy nem egy tök hülye alakkal hozott össze a sors, azokkal sokkal könnyebb dolga van az ember lányának. Komolyan, az ég rohasztaná rá az eget, hogy pont engem sikerült betalálnia. Lehetséges, hogy meg kellene kérnem Margaretet, hogy időnként aludjon nálam, mert ez így nem lesz jó. Legalább akkor megvédene az Ethanféle kéjenc papoktól is. Brrr. Rossz belegondolni a dologba így utólag. Nem mintha nem lennének végtelenül lazák az erkölcseim, de azért egy pappal… ez még tőlem is tök vérlázító. Nemhogy a paptól. Hallom susogni a ruházatát, élesebben, mint ahogy bárki hallaná, mostanra félelmetes módon felerősödött a többi érzékem, el sem hinné az ember, hogy mennyi mindent nem hall és érez, amíg működik a látása. Túl nagy hangsúlyt fektetünk rá. - Miaaauuuu… Nyávogom bele a sötétségbe, ha már cica, hát legyen. Nem szándékozom másként a tudtára adni, hogy itt vagyok. Bár a cica esetemben tökéletesen találó, épp ezért támad ama balsejtelmem, hogy ez az alak jobban ismer, mint amennyire szeretném, hogy bárki ismerjen ebben a városban. Ám ha humorkodunk, hát legyen, egye fene, odadobok neki egy tollat is. Nem hiszem, hogy megnézi, de nem is lényeges, csak egy kórházi mintadarab, még az az undorító szag is rajta van, amit mindenki utál a kórházakban. Köztük én is. Nem is értem, miért nem vágtam még a kukába. Ellenben, ezen a bútordarab felett található a tárcsás telefon is, ami ugyan manapság már a kutyának sincs, de Margaret beszereltette velem, úgyhogy jelenleg áldom érte a paranoiás kis lelkét. Így hát a fedezékből felnyúlok a kezemmel, hogy lekapjam a kagylót, és már tárcsázzam is a segélyhívó számsort. Éppen, ha elég hamar kiszúrja, lehet ideje megakadályozni, de az is rohadt biztos, hogy akkor a pofájába nyomom ezt a tetves vázát. Az én portámon senki se próbáljon velem kiszúrni. Én is egy penészvirág vagyok, bárhová betörtem korábban, nem szeretem, mikor a saját fegyveremmel győznek le. Az pedig továbbra is aggaszt, hogy talán nem véletlen a dolog.
Erre idevág egy tollat. Beszarás! Fingom nincs ki ez a csaj, de legalább azt tudom, hogy van humora. És ez a nyávogás az íróasztal mögül… Elváltoztatta a hangját, úgyhogy nem ismerős. Hehehehe. Jól sejtettem, hogy ott lapít a szekreter takarásában a kis riherongy. Nem nézem hová esik a toll, meg az sem érdekel különösebben, hogy miféle. Hallom, ahogy a közelemben landol a padlón valamerre. Még gurul is egy darabig, aztán csönd lesz. Ismét kidugom a fejem. Óvatosan, nem ám valami nagyobb, súlyosabb tárgy követi az örökíró röptét, aztán pofán trafál. Még átrendezné a vonásaimat, és búcsút inthetnék a hibátlan, sármos jóképűségemnek. Látom az apró kéz fekete sziluettjét felnyúlni a szekreter tetejére. Ott az a kurva telefon! ̴ Csessze meg! ̴ szitkozódom magamban, és azonnal elrugaszkodom a helyemről. Mint a villám, úgy rontok ki a nappali ajtaján. Hosszú, trappoló léptekkel vágtatok az íróasztalhoz. Mögötte gubbaszt a csaj, és egy váza alakja rajzolódik ki a társaságában. Ha felkapja, hogy hozzám vágja, a kezét félreütöm, és a szerencsétlen dísztárgy csörömpölve zúzódik szilánkokra a földön. Nem is nézem ki az, csak rávetem magam, és leteperem, hogy kitépjem az ujjai közül a kagylót. Ha sikerül, erőnek erejével a csuklóinál fogva a padlóra szorítom mindkét kezét. Teljes testemmel ránehezedek. Ha ficánkol, acélos erővel a lábaim közé szorítom a combjait, hogy még véletlenül se tudjon rúgkapálni. Rohadtul nem vagyok vevő a rosszul kiválasztott hangfrekvenciákra, úgyhogy még mielőtt sikoltozásba kezdene, mindkét csuklóját egy markomba zárva próbálom fogva tartani a feje fölött, és felszabaduló lapát tenyeremmel a száját igyekszem betapasztani.
Büdös, tahó paraszt. Komolyan. Csak tudjam meg ki az, holt biztos, hogy minden létező ingatlanjába betörök. Már ha nem egy kuka az otthona. Ki tudja, én is éltem az utcán, bár nem sokáig. Mondjuk, ezen művelethez kellene látnom is, de attól még, hogy nem tudom, mikor fog megvalósulni, a bosszúszomjam nem illan el csak úgy. Igencsak mérges vipera tudok én lenni, ha felhergelnek, nem épp pozitív értelemben. Ugrik, persze, hogy ugrik, elvégre aligha örvendene neki, ha kihívnám rá a rendőrséget. Pechem van a jelek szerint, mert túl gyorsnak bizonyul a pasas, meg erősebbnek is, nem mintha ez olyan nehéz lenne egy olyan szalmaszál típusú csaj esetében, mint én. Mondjuk, attól még vannak izmaim, erős is vagyok, de egy megtermett férfi nyomába úgysem fogok érni sosem. Testi adottságok, ez van, ezt kell szeretni. Hátra vágódom, a kagyló valahol koppan a földön, én ugyan pontosan tudom a helyzetét, de nem érem el, így hamarosan már csak a sípolás jelzi, hogy hívást óhajtottam rajta kezdeményezni, ám a számsorral nem sikerült végeznem. Természetesen nem tűrhetem tétlenül, hogy belepréseljen a szőnyegbe. Hümm… úgy tűnik, ezt a szőnyeget kedvelik a pasik. Na mindegy. Szóval, ha már ilyen kedves, és közel merészkedett, én bizony addig kaparom a körmeimmel, ahol érem, ameddig le nem szorít, folyamatosan ficánkolok, és próbálok szabadulni. A hálópólóm, mert ugye nem túl hosszú darab, már láttatni is engedi a hasfalam alját, nem mintha jelen helyzetben nagyon méricskélne az ipse, pedig minden porcikám igencsak ismerős lehetne neki. Az például holt biztos, hogy a pólóhoz illő stop táblás bugyimat már látta… Mocorgásomnak hála még a lábaimat is összeszorítja, én meg eztán még levegőt venni is alig tudok, az meg már csak hab a tortán, hogy úgy dönt, befogja a számat. Meg az anyád. Hát drágám, abból nem eszel… amint a szám felé nyúl, gondolkodás nélkül harapok bele abba az ujjába, ami közelebb esik hozzá, és nem is vagyok rest minél erősebben összezárni rajta az állkapcsomat. Egyébként sem sikítottam, tudja már hol a helye… Na, holt biztos, hogy nem felettem. Seggfej. Nem mondom, bírom én, ha egy pasi tudja mit akar, de ez tutira nem az a kategória, amit élvezni szoktam. Az illata… ismerős, nagyon is, de ha az lenne, akire gondolok, már meg kellett volna, hogy ismerjen, ennyire közelről mondhatni még a vak is látná. Hovatovább, ha ő lenne, nem bántana, sosem bántana… így hát könnyebb a lelkemnek, ha elengedem a gondolatmorzsát, és úgy tekintek a fájóan ismerős illatú alakra, hogy számomra senki, jobban mondva, inkább valaki, aki bántani akar.
Sötét van, nem látom az arcát. Hosszú hajú, vékony alkatú, fiatal lány. Jóval alacsonyabb nálam. Minden olyan gyorsan történik, hogy nem érek rá nézelődni, csak felmérem a helyzetet. A stopptáblás bugyiról lemaradok, és a meztelenségét sem csodálhatom meg, mert rohadtul nincs rá időm. Vadul kapálózik, nem adja magát ingyen, ez tetszik. Nem sok ilyen vérmérsékletű csajt ismerek. Egy igazi vadmacska lehet. Meg még bátor is. Azt már viszont diszlájkolom, hogy az ujjai az arcomba és a szemembe csapkodnak. Kénytelen vagyok félre fordítani a fejem. A szemem könnyezni kezd, és a maszk közben felgyűrődik elé. Úgyhogy vaktában próbálom elkapni a kezeit. Nem sokáig hagyom verekedni. Nagyon sok energia és harci hév szorult ebbe a törékeny testbe, érzem a munkálkodó izmait alattam. Ahogy a szájához nyúlok, fogaival erősen belemar a kézközépcsontomon a bőrömbe. Lenyelem a fájdalmat, nem üvöltözök, ritka hülyén is venné ki magát a dolog, de mintha tűzbe nyúltam volna, olyan villámgyorsan kapnám el a szájától a kezem. Úgy harapja a húsomat, hogy azt már férfiasan megkönnyezem. ̴ Hogyazanevadaihídrobbantójóédes…!!! Ha sikerül kicibálnom a fogai közül a kezem, idegesen lejjebb rántom a képemen a maszkot, hogy lássak is végre valamit. Az arcom az ő arca fölött lebeg. Halkan, de szaporán szuszogok a fekete szövet alatt, ahogy veszem a levegőt. Nagyon közel van. Az illata friss, de nem mondhatnám, hogy ismerős. Valószínűleg nemrég zuhanyozott. Most van alkalmam tüzetesebben megvizslatni az arcát. A vonásai szépen kirajzolódnak a szemeim előtt. Ismerősek. Rohadtul azok. Nem hiszem el! Rosszul látok. Évek óta nem láttam ezt a bájos kis arcot. Vagy a sötétség szórakozik velem, vagy kevesebb festéket kellett volna szívnom meló közben. - Angie???!!! – szólalok meg meglepetten, ahogy bámulom, mint egy kísértetet. A szorításom enged a törékeny csuklókon, miközben föntről nézek bele a csillogó, női lélektükrökbe. Ő az én arcomba mered, de mintha nem is látna, úgy réved előre. Mi a szar? A Sors humoránál lehet, ha tényleg vele hozott össze ismét, azok után, hogy évekkel ezelőtt csak úgy felszívódott egyetlen szó nélkül. Még annyit sem mondott, hogy bú vagy bá, csak huss! Volt Angie, nincs Angie. Azt sem tudtam, él-e, hal-e. Úgy eltűnt, azt hittem, leesett a térképről. Pedig imádtam azt a pofátlan, cserfes modorát. Ő volt az első olyan ember az életemben, aki hiányzott. Eret azért nem vágtam magamon, könnyen kihevertem az űrt, amit maga után hagyott, de sokszor felmerült bennem a mai napig a kérdés, vajon mi lehet vele? Micsoda véletlen! A körülmények ugyan nem a legrózsásabbak, de örülök, hogy az ő lakásába küldtek vandálkodni. Ha meglátja a leamortizált nappalit, ő tuti nem fogja annyira értékelni ezt a találkozást.
A hozzászólást Jared Efrain összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 08, 2014 4:58 pm-kor.
Hiába gyűrődik fel a maszk, én egyelőre nem látok semmi olyat az arcából, amiről felismerhetném. Meg aztán, már egyébként is elvetettem a lehetőséget, hogy ismerem az illetőt. Tökéletesen sikerül az eltervezett harapás, remélem, még a bőrt is felsértettem, aztán mehet tetanuszért. Minimum ennyi kijár neki az én olvasatomban, bár kötve hiszem, hogy ezzel ő is egyetértene. Érzem, hogy elrántaná a kezét, de nem engedem, csak a sokadik próbálkozás után, mert már belesajdul az állkapcsom, épp eléggé megrágcsáltam már szerintem. Nesze neked... Úgy sejtem, berágott, helyes, örülök neki, vigyorgok is rajta, ami tökéletesen hülyén veszi ki magát ebben a helyzetben, de komolyan, nekem még szívességet is tenne azzal bárki, ha megfosztana az élet nevű borzalomtól. Azok közé tartozom, akik egyértelműen úgy vélik, nincs miért élniük. A szép kis kanapét azért sajnálom… remélem, van biztosítása a főbérlőnek. Jellemző, hogy jobban aggódom semmit sem jelentő tárgyakért, mint a saját testi épségemért. Idegesít a szuszogása, legszívesebben lefejelném, elvégre a nyakam nem fogja, sőt, ez nem is hülye ötlet. Talán betörném az orrát, az is több mint a semmi. Vajon mit kellene még csinálni vele ahhoz, hogy ne bírja némán tűrni a dolgokat? Nem mondom, szeretek ilyen közelségbe lenni pasikkal, de jelen helyzetben nem nevezném életbiztosításnak, el tudok képzelni jóval kellemesebb kontaktust is, meg mondjuk kevesebb textilt, már a pasin, rajtam így sincs sok. Ki kell alóla szabadulnom, bár nem zavar a halál gondolata, de ha már egyszer megtörténik, gyorsan akarom, nem úgy, hogy játszadozik velem valami elborult elme. Már épp mozdulnék, amikor meghallom a nevemet, aminek következtében némileg elernyednek a tagjaim. A hangja is ismerős, hasonlóképp az illatához. Nem vagyok rest megnyilvánulni én sem, ezúttal mellőzve a nyávogást. - Szia Jared! Motyogom halkan, ezek szerint tényleg ő az, micsoda meglepetés, milyen kicsi a világ… Csak épp még mindig rajtam terpeszkedik, én meg alig kapok levegőt, ami nem épp a legnyerőbb testhelyzet véleményem szerint. Nem is tűröm csendben a bánásmódot tovább. - Leszállnál rólam? Nyomod a csípőcsontom… Szellemeskedek egy sort, Van itt azonban valami, ami viszont meglehetősen komoly, épp ezért nehéz elmennem mellette, és mielőtt nagyon örülnék neki, hogy itt van, már persze magamban, muszáj tisztáznunk ezt az érdekes szituációt. - Vak szerencse, vagy küldtek? Csak ennyi, ebből értenie kell, mit óhajtok megtudni, ugyanis határozottan nem mindegy. Ha az előbbi, akkor örülhetek, ha az utóbbi, akkor gáz van. Fogalmam sincs, mennyit kaphat a kis munkáért, és hogy mennyi az, amit már nem áldoz be értem. Szar ügy.
Azt a rohadt! Micsoda véletlen! - Angie! Szia! – nevetek fentről az arcába. – Bocs… - mondom, és lekászálódom róla. Hát nem sietem el azért. Pofátlanul végignézek azon a törékeny, formás testén, miközben lekúszok fölüle. Hm. Más körülmények közt nem biztos, hogy így lepattannék róla. - Ahha... Semmit sem változtak az elveid az évek alatt. – döngöm sunyin a stop táblás bugyi láttán, aztán felállok, és megfogom a kezét, hogy felhúzzam a padlóról magamhoz. - Mondjuk inkább úgy… vak szerencse, hogy küldtek. – heherészek, és megvakarom a tarkómat. Akárki a megbízó, ezt jól összehozta nekünk. Bár, gondolom, nem ez volt a célja. Már nincs értelme a fekete maszknak, úgyhogy lerántom magamról. A szemeit tanulmányozom. Gyanús, ahogy Angie előre mered velük. A tenyeremmel integetek a bájos arc előtt, hogy lecsekkoljam. - Ahha… Mondd csak… te nem is látsz? Ehh… Lehet jobb is… Ugye van biztosításod? A nappalidban nagyobb a kupi, mint Hirosimában az atomtámadás után. Nem is értem milyen állat képes erre. – csóválom meg méltatlankodva a fejem. Én amit odaszartam, hótziher, hogy ki nem fizetem. Viszont ha már így alakult, az a legkevesebb, hogy elfelezem Angie-vel az akcióért járó lóvét. Elvégre az ő lakását basztam kis híján tropára. - Még mindig nem hiszem el, hogy te vagy az! – nevetek. Élénk baritonom betölti a földszintet. – Mi történt veled? Merre jártál? És miért léptél le? Igen. Ez az. Miért? Ez rohadtul érdekel. Semmi előzetes jele nem volt annak, hogy Angie meg akar pattanni. Biztos nem előlem tiplizett, elég jól kijöttünk egymással. Inkább valami, vagy valaki más motiválta erre. - Cica, már megint a nyomodban az igazságszolgáltatás, vagy mi?
- Semmi gond, estem már nagyobbat is. Legyintek, s való igaz, többek között az autóbalesetemnél is durvább volt a helyzet, meg aztán, párszor alaposan helybenhagytak már, amikor azzal kerestem egy kis mellékest, hogy bunyóztam. Érzem én, hogy végignéz rajtam, de nem fogok szégyenlősködni, engem az ilyesmi már nagyon régen nem zavar, meglehetősen lazák az erkölcseim. - Ja, ne is mondd, gondolkodtam, hogy elmegyek egy ilyen nincs szex az esküvőig csoportba, miután újra szűziesítem magam, de asszem nem érné meg a macerát. Vigyorgok, majd a segítségével felkelek én is a földről. Tutira a kutya se hinné el rólam az előbbi mondatot, de épp a maga abszurdsága teszi mókássá az elképzelést. - Na és ki volt az a jótét lélek, aki miatt ezt művelted? Nem biztos, hogy el fogja mondani, de attól még egy próbát megér a dolog. Integetésének szele megcsapja az arcom, ám jobb híján csak vállat vonni tudok rá. Jah, nem látok, ez bizonyára a nap második wtf meglepetése. - Nem, nem látok. A biztosítást meg passzolom, csak bérlem a kecót, de attól még imádtam azt a kanapét. Ki kéne hívnom a zsarukat, különben semmilyen biztosító nem fizet. Mondjuk, nekem az is jó, ha befejezed a műsort, aztán majd reggel ébredek az ápolónőm sikoltozására… Simán visszafeküdnék így aludni, nekem az ilyesmi abszolút nem gond, lelkiismeretem úgysincs, legalábbis én szeretem ezt hinni. - Pedig én vagyok, bár nem teljes pompámban, az tény és való. Semmi, megpattantam a hülye férjemtől, sokfelé nem jártam, szinte rögtön ide jöttem. Lenulláztam a bankkártyáit, a pénze miatt léptem le, ugyan mi másért tettem volna? Kérdezem meg vigyorogva, mert hát, elég csinos kis összegtől szabadítottam meg a hites uramat, és se puszi, se pá, már léptem is le. Ha bárkinek is elmondtam volna, akkor ott lógott volna a levegőben a lebukás veszélye, nem engedhettem meg magamnak. - Ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy Austyn van a nyomomban, bár szerintem ostoba hozzá, hogy megtaláljon, de ha felfogadott magánnyomozót, akkor nem lehetetlen a dolog. Ez mondjuk marhára nem izgat, ha megtalál, hát megtalál, maximum visszahízelgem magam hozzá, tudom, hogy szeret, nem okozna gondot. Most vélhetőleg sértve érzi a büszkeségét, de ezen lehet segíteni. - És te? Csak eme csodás megbízatás miatt fújt ide a szél? Amúgy, megkínálnálak valakivel, de azt hiszem, az ápolónőmnek gyanús lenne a több pohár a mosogatómban. Plusz nincs is itthon semmi szesz, néha meghülyülök tőle. Csóválom meg rosszallóan a fejem, mert ez az állapot tűrhetetlen, de komolyan.
Szűziesítés? Erre felugrik a fél szemöldököm. - Méghogy csak a macera… Ki sem bírnád. – gúnyolódom heherészve. Angie kérdésére, hogy ki volt a munkaadó, megvonom a vállam. - Tudja a tököm. Nem találkoztam vele. Az egyik cimborámon keresztül jutottam ehhez a kihagyhatatlan melóhoz. Még a tag nevét sem tudom. Jah, mielőtt elfelejtem. Van itt neked egy üzenet. Eredetileg a falra kellett volna felmázolnom, de most kivételt teszek, és inkább elmondom: „Elkaplak, ribanc”. Ennyi. Ötletes, mi? – mondom ezt tejbetök vigyorral a képemen. – Akivel ujjat húztál, nagyon odalehet érted. Aha… az ápolónőd! Csúcs! Hadd örüljön reggel. Ecc-pecc alapon én meghagynám neki a meglepetés erejét. Hehe. Ha mégis ki akarod hívni a zsernyákokat, most szólj, akkor lelépek. Most azért sikerült meglepnie Angienek. Ha látna, röhöghetne ahogy megnyúlik az arcom az elképedéstől. Mindig tudtam, hogy nagy franc a csaj, de ez engem is meglepett. Ő és a házasság? Mi a…??? - Ez most komoly??? Sosem említetted, hogy férjnél vagy. Hűha! Tudod, nem lepne meg, ha be lenne rágva rád. Nem tudom mekkora a rajongó tárborod, de én rá gyanakodnék először. Ha az én csajom játszaná el ugyanezt velem, ne várjon meg… Jól tetted, hogy leléptél. Mekkora lúzer! – böffen ki belőlem a röhögés. - De-de, pontosan amiatt ugrottam be, hogy nálad éljem ki a művészi hajlamaimat. Szerintem pofás lett. Igazi mestermunka. Te figyu már, van valami apróság, amit elvihetnék mutatóba, hogy itt jártam? Na és, ha kiderül, hogy tényleg a férjed az, mi lesz? Visszamész hozzá? Nekem mondjuk mindegy, az ő élete, de ha Angie úgy dönt, hogy visszanyalja magát a taghoz, akkor megint eltűnik a városból. Nagyon belejött az ilyen tünedezésekbe. Akárhogyis, legalább tudom, hogy él és virul. Nem vallanám be, de jó újra látni. Nagyon jó. A tenyeremet Angie homlokára tapasztom, hogy lecsekkoljam nem lázas e. Tuti beteg. - Ehh. Téged teljesen elrontott ez a város. Előbb a szűziesség... ezt még emésztgetem egy darabig, most meg ez az antialkoholista életérzés. Nem semmi. Mi jöhet még? Felcsapsz Teréz anyunak? Mielőtt elvonom tőle a kezem, az ujjaim külső felével gyengéden megcirógatom az arcát. A mozdulat zárásaként finoman hüvelyk- és mutatóujjam közé csippentem a formás kis állacskát. - Ha gondolod, segíthetek kideríteni, hogy tényleg ez az Austyn gyerek áll-e az egész mögött. – gondolkodóba esek. Megdörzsölöm az állam. Halkan serceg rajta a borosta, miközben ördögi vigyor terebélyesedik szét az ábrázatomon. – Meg is szivathatnánk. Szerintem a szart is ki akarja ijeszteni belőled, és nem ez lett volna az egyetlen melója számomra. Eljátsszuk, hogy riogatlak, a lóvét meg bekaszáljuk felesben. Mit szólsz? Tiszta Bonnie és Clyde, mint a régi szép időkben…
- Persze, hogy nem. Mi sem természetesebb ennél, nem is mondtam komolyan. Csak vigyorogni vagyok képes a saját elborult ötletemen. - Mindenképpen, és kétség sem férhet hozzá, hogy nekem szólt a dolog. Biztos a hülye kórházi tartózkodásommal buktam meg, a picsába is már. Toppantok egyet a lábammal mérgembe, saját magam karikatúrájává avanzsálva ezzel, de jelen pillanatban más nem jut eszembe, amivel levezethetném a dühömet. - Értem mindenki odavan, tudod... Kacsintanék, de még mindig azon az állásponton vagyok, hogy világtalan szempárral túlságosan fura és kényelmetlen lehet egy külső szemlélőnek, úgyhogy inkább nem erőltetem. Hiába szeretnék úgy viselkedni, mint eddig, egyszerűen nem megy, annyira más minden… - Nem hívom ki őket, a reggeli sikítása minden pénzt megér. Lehetséges, hogy szemetebb vagyok a sokéves átlagnál, de szerintem már születésemkor is egyértelmű volt, hogy nem születtem szentnek. Elvégre, ha annak születtem volna, anyám biztos nem dob ki, mint egy zsák szemetet, ugye? - Volt, kétszer annyi idős, mint én, szerinted miért mentem hozzá? Az mondjuk mellékes, hogy majdnem negyvenes pasashoz képest egész jól festett Austyn, de a nagymértékű birtoklási kényszerével már nem tudtam mit kezdeni. Ha csak kicsit kevésbé kezel a tulajdonaként, szerintem nem menekültem volna így el. Na jó, kutyából nem lesz szalonna, szóval valószínűleg akkor is, de nem ilyen hamar. - Ha tippelnem kellene, nekem is ő lenne a jelöltem, bár szerintem nem olyan okos, hogy megtaláljon. Viszont pénze van magánnyomozóra. Rántok vállat, hát ennyit az én nyugodt kis életemről a világ végén. A kezét elhessentem, nem vagyok én lázas, se hülye, se semmi, egyszerűen csak orvosi utasítás. - Hagyd már, egy hétig feküdtem kórházban a balesetem után, és minden kedden vissza kell mennem kontrollra. Adtak egy rakás gyógyszert, amikre nem ihatok, nem szívhatok cigit, az egyéb tudatmódosító szerekről ne is beszéljünk. Szóval, ha inni akarok, ki kell lógnom, mert Margaret maga a sátán ilyen téren. Fakadok ki, de mikor megcirógatja az arcom, azért elmosolyodom. Nem sok ember hiányzott a múltamból, de ő kétségkívül igen, bár ezt úgysem kötném az orrára, így is túlságosan önelégült. - Oké. Jah, és vigyél el bármit a szekrényemből, szerintem az elég bizonyíték lesz, hogy itt jártál… Csak ne egy bugyit, az olyan snassz. Ugratom, miközben ő meg kicsinál a hülye borostasercegéssel, de nem szólok, azért se, mert ha tudná, biztos gyakrabban csinálná. Szemétségben nem marad alul velem szemben, az egyszer biztos. - Amúgy, az éjjeliszekrényben van a karikagyűrűm is, szíves örömest megválok tőle. És naná, hogy benne vagyok. Lelkesedem be, aztán elkezdek fel, s alá járkálni, miközben pörögnek a fogaskerekeim. - Vállalj el bármit, amit rád akar sózni, aztán megoldjuk. Az sem para, ha meg akar öletni, mégis mekkora poén lehet halotti bizonyítványt hamisítani? Amúgy is szeretnék egy új személyazonosságot… Vetem fel, egyelőre ezen a téren még nem tudtam lépéseket tenni, de ami késik, nem múlik, csak meg kell találnom hozzá a megfelelő személyt, aki segíthet benne.
Hagyom, hogy Angie félresöpörje a kezemet a homlokáról. Csak somolygok az orrom alatt azon, ahogy toporzékol. - Elragadó vagy, amikor hisztizel. Mondták már? Ha nem köti az orromra, akkor is tudom, hogy hiányoztam neki. Meg azt is, hogy egy önelégült faszkalap vagyok. Hát, jah, van ez így. Ezt sem én találtam ki. Ha a csajok berágnak, általában megosztják velem a rólam alkotott véleményüket. Az a gyengém, ha verbálisan csiklandoznak a szebbnél szebb jelzőkkel, amikkel körülírják a jellemem. Imádok az anyázásukban fürdőzni, állítom, ez a fétisem. Mindig mulattat a vergődésük. Angie egészen más. Fiatal, látszatra megtévesztően törékeny, de tele van tűzzel, és ritka okos csaj. Nem egy beszari vagány. Értékelem benne, hogy sosem játssza túl magát, sosem akar másnak látszani, mint aki valójában. A nyelve csípős, a modora kemény. Szóval őszinte, és ez bejön. Kivívta a tiszteletem és még becsülöm is, mint embert. De nem reklámozom. Sok közös van bennünk, kezdve azzal, hogy mindkettőnk szülei törzskönyvezett seggfejek. Sorstárs. Akár a húgom is lehetne. Néha sajnálom, hogy nem az. Néha meg nem. A saját húgomat nem bámulhatnám meg, és egyéb izgalmas dolgokat sem művelhetnék vele. Akármekkora állat vagyok, a vérfertőzés nálam nem játszik. A bugyis beszólásra gonoszan elvigyorodom. - A francba. – morgom mélységes csalódást színlelve. – Pedig el akartam kérni a stop táblásat. Megtartanám kabalának, miután ennek a köcsögnek az orra alá dörgöltem. Hehe. Biztos, hogy nem adod oda? – szívom Angie vérét, mert az olyan jó. Visszatérve a csaj erősségeire, rohadt dögös karosszériába csomagolta a Nagyszellem. Nem csoda, hogy az a negyvenes vén kecske csorgatta rá a nyálát. Meg még mást is. Bár ebbe inkább nem gondolok bele, mert felmegy a pumpa bennem. Azt hiszem, legfőbb ideje ennek az Austyn gyereknek a körmére nézni. Kurvára nem jön be, hogy Angiet basztatja. Nem is alakulhatott volna szerencsésebben, hogy pont engem állított rá. - Cica, ez tetszik… - döngöm sötéten. – Megkérdezem mennyit pengetne, ha kinyírlak. Összehozzuk a színi előadást, a lóvét meg bekaszáljuk. Ugye nem bánod, ha otthon érzem magam? – kérdezem, és a választ meg sem várva visszasétálok a kidekorált nappaliba. A hátizsákom levágom a maszkkal együtt a kanapéra, mármint arra a szarkupacra, ami maradt belőle, aztán ledobom magam. Kitárt karjaimat a támlára fektetem. - Te, ez így nem is rossz. Talán még kényelmesebb, mint új korában. – böffen ki belőlem a kurta röhögés. – Szabadalmaztatni fogom. Egy darabig gondolkodom. - Ha a gyűrűdet viszem neki, mit fog szólni, hogy még ennyi idő után is megtartottad? Még a végén elérzékenyül és sírva fakad. A helyedben inkább felhúznám annak a baromnak az agyát azzal, hogy beadtam a zaciba. Hátravetem a fejem a kanapékibelezett támlájára, a fekete mennyezetet bámulom. Aztán ha Angie is itt van valahol, felé fordítom az arcom. - Szóval új személyazonosság kéne? – csak a hangomból érezheti, hogy jellegzetes, vásott vigyorom ismét ott trónol az ábrázatomon. – Ha komolyan gondolod, segíthetek. Megvannak a kapcsolataim. Cserébe nem kérek semmit. Angie-től nem. Ha másvalakiről lenne szól, rajta szívfájdalom nélkül bevasalnám, ezzel ő is tisztában van. Beteg kérdés, deee... - Hogyan szeretnél meghalni? Puszta kíváncsiság.
- Persze, de én mindig elragadó vagyok, szóval ez nem újdonság. Kacagok fel, elvégre ez így is van, már szerintem, mert tény és való, hogy valamit elragadok mindenkiből, az már más kérdés, hogy a tekintete az, vagy épp minden csepp nyugalma. Elképesztően jó érzés, hogy valaki olyannal beszélek, aki ismer valamelyest, és nem fog kiakadni azon, miként is vagyok képes olykor megnyilvánulni, vagy épp milyen gusztustalanságok esnek ki a számon, vagy hogy átlag minden második mondatról eszembe jut valamiképpen a szex. - Ha a stop táblás bugyimat akarod, le kell venned rólam. Ugratom is, meg nem is, hisz tudja jól, miként állok a pasikhoz, egynél több alkalom már gázos a szememben, olyannyira félek a kötődés mindenféle formájától, hogy nem kockáztatok. Vele már ellőttük ezt a lehetőséget. Viszont az tény és való, hogy önként és dalolva nem fogom neki odaadni a bugyim, ha akarja, küzdjön meg érte. Persze, ha szóba jöhetne a szexuális tevékenység, gond nélkül levenném előtte, nem vagyok szívbajos, ám jelenleg nem áll módomban ilyesmit művelni. - Érezd csak otthon magad, csak ne vedd le a kesztyűdet, bár gondolom időközben nem lettél egy inkompetens faszkalap. Nyal vissza kicsit a fagylalt, mert bőven rászolgált már a dologra. Közben én is a nappaliba sétálok, de nem megyek be, távol álljon tőlem, hogy beszennyezzem a helyszínt… Mondjuk, mivel vak vagyok, könnyedén mondhatom majd azt, hogy nem láttam, s véletlenül másztam bele valamibe, amibe nem kellett volna. - Ne röhögj, tényleg bírtam azt a kanapét, ezért mindenképpen kárpótolnod kell. Vonom fel a szemöldököm, jelezvén, ezt most komolyan is gondolom, nem, nem kell nekem új kanapét venni, főleg hogy ez sem az enyém, de kreatív a lelkem, majd kitalál valamit, amivel a kedvemre tehet. - A szerelem tényleg csak kémia: egyszer beleszerettem egy illatgyertyába, de amint kipárolgott, véget ért a románcunk, akkor már csak egy volt a többi közül. Austyn a leghülyébb ember a világon, ha még mindig képes elhinni, hogy valaha szerettem. De tudod mit? Ha ennyire ostoba, hát megérdemli. Nem, nem hiszem, hogy sírva fakadna, kemény ember, ha képes lennék hasonlóra, tán még szeretném is, egyébként is az érettebb pasasok jönnek be, nem a kis tejfölösszájú ficsúrok. Valószínűleg Jareddel is azért jövök ki jobban, mert nyolc évvel idősebb nálam. A korombeliek szerintem totálisan retardált idióták, bottal nem piszkálnám őket. - Nem ártana, és egyelőre nem akarok innen lelépni, szóval a halálomat sem árthat eljátszani, akkor legalább letenne rólam... Hasznát venném azoknak a kapcsolatoknak. Vonok vállat, nem is tudom, miért nem mindegy, hogy itt vagyok, vagy máshol, egyszerűen úgy érzem, hogy itt kell maradnom. Nevezzük női megérzésnek, azokra illik hallgatni. - Aztán csinálhatnánk valami egyéb izgiset is. Betörésre már volt példa, meg elég nekem ez a mostani kis fiaskó, de... Megyünk együtt bankot rabolni? A következő kérdésére elvigyorodom, hát ez jó, fogalmam sincs, ezen még nem gondolkodtam. - Ha engem kérdezel, tuti, hogy egyszer úgy fogok megpusztulni, hogy valami drogügyből kifolyólag szétszurkálnak. Amúgy mindegy, csak legyen jó véres, élvezkedjen rajta az a majom, aztán többet eszébe se jussak. Olyan sikoly filmes kis üldözéses, sikoltozós, rám jön a frászos teljesen jó lenne, de félő, hogy azt túl komolyan vennéd. Öltök rá nyelved vigyorogva, aztán mégiscsak közelebb lépkedek, és mivel a terepviszonyok nem engedik meg, hát az ölében találom meg a helyem, de kétlem, hogy a madárcsontomat kifejezetten nehezére esne elviselni. Nincsen ezzel nekem semmi célom, egyszerűen, ha már itt van, igyekszem a közelében lenni, mert kedvelem. Nem szoktam zavartatni magam, ha valamit szeretnék. - Képzeld! A Donald kacsa képregények be voltak tiltva Finnországban, mert a kacsán nem volt nadrág. Nekem bezzeg van Donald kacsás bugyim… tűrhetetlen. De azt sem kapod meg. Kuncogok vidáman, azt hiszem, elég rég voltam ennyire jókedvű.
Aha, eddig is tudtam, hogy Angie-nek diplomája van évődésből és vérszívásból. - Ehh… Te apácák gyöngye. Kísértésbe viszed az ember ártatlan fiát. – dünnyögöm gonosz önelégültséggel a képemen. - Leveszem én, azon ne múljon. Vaksi csajt még úgysem döngettem. – mormogom vissza kajánul vigyorogva, miközben bemasírozok a nappaliba. Angie fizikailag nem ellenfél. Főleg így, hogy szart sem lát. Jó nagy, szemét genyómanó vagyok, ám az ő esetében mégsem akarok visszaélni a kiszolgáltatottságával. De azért szájkaratélyozni élvezet. Meg aztán tudom hogyan áll a második menethez. Neki is vannak elvei, akárcsak nekem. Lehet azért is jövünk ki jól, mert tiszteletben tartjuk a másikét. Dugni, vagy nem dugni, az most itt nem kérdés. Nem mondom, hogy nem lennék benne, de nem akarom elcseszni a barátságunkat. Méghogy inkompetens. Erre kibukik belőlem az istenes röhögés, ahogy ledobom magam a kanapéra. - Miket nem mondasz! Ne aggódj cica, csak simán faszkalap vagyok. – ismerem be döngő hangon. Vendéglátóm joggal hiszi, hogy büszke vagyok magamra. Az, a fenébe! - Ezer örömmel kárpótollak. – tárom szét a karjaimat. – Íme a jótündér keresztanyád, személyesen. Tégy próbára. Mit szeretnél? Kíváncsi vagyok Angie miféle meglepő kéréssel szolgál. Ismerem, mint a rossz pénzt, de lehetetlent akkor sem tud kérni tőlem. Egyszerűen azért, mert hiányzik ez a szó a szótáramból. Ezt az Austyn gyereket meg már így látatlanban is rühellem. Nem elég, hogy idióta, még seggfej is. - Ha azt akarod, hogy tiszteljenek, akkor ne így csináld... egyszerűen csak verd bele a fejét az asztalba. Igen, pont úgy. – magyarázom, miközben félúton kapcsolok, hogy hiába pantomimezem el kézzel is a dolgot, Angiel nem lát. Ezt még meg kell szoknom. A bankrablásra felvonom a fél szemöldököm. Különösebben nem lep, hogy pont Angie szájából hallom. - Tőlem mehetünk. Ha komolyan gondolod, alaposan ki kell dolgoznunk a tervet. A napokban kaptak el négy tagot a sétálóutcában. Ki akarták rámolni az ottani bankfiókot. Egy söprőgéppel állítottak be. Valami debil piaci kufárok voltak, rövid pályafutással. A halálodat akár még ezzel az akcióval is összeköthetnénk, hogy látványosabb legyen. Hm… Mi a baj azzal, ha komolyan venném? – dörmögöm bizarr kéjvággyal a hangomban. Nyekeregnek a beleim. Késő van, a meló nagy volt, és tüntetőleg korog a gyomrom. - Van valaki a vendégek közt, aki tud is főzni és beugrana ide? – teszem föl a költői kérdést. Oké, hogy pia nuku, de kaja? – Van valami emészthető? Igazán meghívhatnál egy késői vacsira. Ahogy Angie közelebb lép, rájövök mi a szándéka. A derekáért nyúlok, és az ölembe vonom. Balommal elölről karolom át, míg a másik kezemet a számhoz emelem, és a fogaimmal lehúzom róla a fekete bőrkesztyűt. - Cica, mitől ilyen fényes a szőröd? – faggatózom somolyogva, miközben végigsimítok Angie hosszú, selymes hajzuhatagán. – Donald kacsa, mi? Nekem meg olyan boxerem van, amin Donald és Daisy nagyban nyomják a Kámaszútrát. – öltöm vissza a nyelvem Angie-re. – Mondanám, hogy nézd meg, de… Tudod én nem vagyok olyan önző, mint te.
- Képzelheted, ha még az ártatlant is, akkor mi a helyzet veled. Vágok vissza vigyorogva, természetesen csak az oda-vissza vérszívás megy, mivel ismer, ezért kétlem, hogy komolyan venné bármely pikírt megjegyzésemet is, ha azt akarnám, hogy megdöngessen, tennék érte, nem vagyok szívbajos, még így vaksin sem. Bár ezen a ponton felmerül bennem, hogy lassan kellene keresnem megint valakit, aki ilyen téren helyre tesz, sosem bírtam sokáig szex nélkül. - Köszönöm, megmentettél attól, hogy ezt nekem kelljen kimondanom. Kacsintok, noha tudhatja, hogy a szememben ő nem az, sokak illethetik eme jelzővel, de én mindig is bírtam a fejét, még akkor is, ha kezdetben nem úgy nézett ki, hogy jóban leszünk. Általában nem szoktam azokkal többet pofázni a kelleténél, akikkel lefekszem, mi értelme? Csak bonyolítja az amúgy sem egyszerű életemet. - Na várjál, ezt nem szabad elkapkodni, kitalálok majd valamit, de meg kell gondolnom. Sok mindent rávághatnék, de az a lehetőség elpazarolása volna, úgyhogy megtartom ínségesebb időkre a dolgot. Legalább lesz időm, tőlem felettébb idegen módon, átgondolni a lehetőségeimet. - Szerintem arra sem érdemes, hogy beleverjem a fejét az asztalba, meg aztán, én pont az vagyok, aki arra vágyik, hogy tiszteljék, mi? Vigyorgok rá, vagyis felé, a hang alapján már elég jól be tudom lőni, merre találhatóak a környezetemben lévők, így nem lövök mellé. - Nem, nem, a bankrablásos esetet túlságosan nehéz hihetővé tenni, nem ismerek olyan orvost, akit megkenhetnék ilyesmivel, és nem vagyok akkora sztár, hogy sokáig visszatartsam a lélegzetem, és halottnak tettessem magam. Amúgy, ez komoly? Ha valaki bankot akar rabolni, csinálja már rendesen… A kérdésre felvonom a szemöldököm. - Az, kedves Jared, hogy a végén még túl jól csinálnád. Eszemben sincs még elpatkolni, ahhoz túl fiatal vagyok, és vissza akarom kapni a szemem világát, valami olyat találni ebben a nyomorult életben, aminek van értelme. - Margaret tud, de a beteges törvénytiszteletével és istenimádatával szerintem nem lennék képes megbirkózni. Nem hívhatlak meg vacsorára, mert feltűnne, emlékszel? Nem szokás a betörőt megvendégelni. Inkább felöltözöm, pár utcányira van egy non-stop kajálda. Dörgölöm az orra alá, mekkora ostobaság volna, ha itt etetném meg, attól még, hogy nem látok, idióta nem lettem. - Samponnak és balzsamnak hívják, néha te is használhatnád. Kacagok fel, nyilván szokott hajat mosni, de attól még imádom a vérét szívni. - Csodálkoztam volna, ha nincs ilyen témában alsógatyád. S igen, nem óhajtok megválni Donald kacsától, nevezz nyugodtan önzőnek. S még tőled is rendkívül faragatlan dolog a nem látásomon élcelődni. Csípem meg egy jól irányzott mozdulattal az egyik mellbimbóját a ruhán keresztül, és csavarok is egyet rajta. Nem vétem el a mozdulatot, relatíve gyakran ültem az ölében, szóval tudom, merre hány méter.
Kezdőlap
//
