(magánreptér - Las Vegas)

Tegnap érkeztem Vegasba. Maximalista ember lévén szeretem a kezemben tudni az irányítást, és ha azt akarom, hogy minden úgy legyen, ahogy én akarom, akkor jobb, ha személyesen is jelen vagyok. Ez nem arról szól, hogy ne bíznék meg a személyzetben.. ha nem bíznék bennük, nem alkalmaznám őket. Ez csak rólam szól, és az elveimről.
Jennifer nemsokára megérkezik. A felszállást követően felhívtam a másodpilótát, aki biztosított róla, hogy minden a legnagyobb rendben, a hölgy pedig a fedélzeten. A házvezetőnő a Vegasi panorámával rendelkező tágas vendégszoba asztalkájánál rendezgeti az orchideákat az elefántcsontból készült vázában, amikor benyitok. Elégedetten pillantok körbe, majd pillantásom a vörös orchideákkal bíbelődő asszonyon állapodik meg.
- Martha kérem.. hívja fel nekem az éttermet, és kérdezzen rá a ma esti foglalásomra. Még nem igazolták vissza. Indulok a reptérre. Nagyjából egy óra múlva fogunk érkezni. Addigra legyen mindennel készen. Köszönöm! – Manapság nem könnyű jó házvezetőnőt találni, de én ilyen szempontból eddig még szerencsésnek mondhatom magam. Martha jó munkaerő, és anyagilag eléggé megtámogatom ahhoz, hogy ez így is maradjon. Jó ajánlással került hozzám.
Fehér szövetnadrágban, lagúna kék ingpólóban ülök be a 918-as Spyder volánja mögé. Felteszem a napszemüvegem, majd kijárok a garázsból, és a repülőtér felé veszem az irányt. A fehér Porsche úgy siklik a sziklákkal övezett szerpentinen, mint forró kés a vajon. A villámból tökéletes kilátás nyílik az alattunk elterülő városra, de igazán szenzációs látványt persze sötétedés után nyújt, amikor a város szokásos fényárjában úszik. Az idő most több, mint kellemes. Alig lengedez a szél, a levegő hőmérséklete huszonhat fok a kocsim komputere szerint, és bárányfelhő is csak elvétve úszik az égen.
Nem sokkal tizenegy óra után érkezek meg a reptérre, a kifutópályától nem messze állítom le a kocsimat, majd kiveszem a kesztyűtartóból az elegáns fekete bonbonos dobozt, és kiszállva az autóm oldalának dőlve figyelem, ahogy a gép landol a kifutópályán.
Egy bonbonnal talán nem lőhetek félre. A nők alapvetően szeretik az édességet, remélem ez alól Jennifer se kivétel. A csokoládéhoz egyébként a világ legfinomabb és legkülönlegesebb kakaóit használják fel a gyártás során, így többek között Ecuadorból és Venezuelából származó kakaót is tartalmaz.
Akkor indulok el a gép felé, amikor a lépcső leengedése elkezdődik. A lépcső aljánál megállapodva veszem le a napszemüvegem, és beletűzve az ingpólóm zsebébe.. széles mosollyal üdvözlöm Jennifert.
- Üdvözlöm Las Vegasban, Jennifer! Remélem jól utazott? – Nyújtom neki a kezem, hogy lesegítsem a lépcsőről, majd könnyed mozdulattal emelem a kezét az ajkaimhoz, formális kézcsókkal üdvözölve.
- Ezt önnek hoztam. – Nyújtom át a csokoládét. A másodpilóta eközben lehozza Jennifer csomagjait, amit én átveszek tőle.
- Remélem nem bánja majd, de úgy gondoltam, hogy egy személytelen szállodai lakosztály helyett az otthonomban látom vendégül. Természetesen ha inkább szállodába kíván menni… - Hagyom nyitva a mondatot, miközben berakom a Porsche-ba a csomagjait, és besegítve az anyósülésre beülök mellé a kellemesen klimatizált sportkocsimba.

Nem csalódtam, amikor a limuzint megláttam odalent a Síparadicsom előtt. Igen, ugyanis reggel még be kellett ugranom, és úgy terveztem, hogy itt is hagyom a kocsit a parkolóban, mert felesleges lenne hazafuvaroztatnom. Amúgy sem adhattam meg olyan címet, ami a lakásomat takarja, hiszen a Farkaslaknak szépen rejtve kellett maradnia a kíváncsi szemek elől. Azért jót mosolyogtam, miközben lebattyogtam a lépcsőkön, magam mellett cipelve a meglehetősen nagynak mondható bőröndömet. Sejtettem, hogy a sofőr egyből segíteni akar majd, és hiába bírtam volna el, végül odaadtam neki mindenféle szájhúzás nélkül. Emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy most annyi a dolgom, hogy pihenjek, és jól érezzem magam. Ezek a fontos célok lebegtek a lelki szemeim előtt akkor is, amikor megálltunk a repülőtér előtt, és elmentünk a magángépek felszállópályájához. Nem lepett meg különösebben, ráadásul nagyon jól tudtam, hogy hol vagyunk. Ezer meg egyszer szálltam már fel innen és landoltam megérkezésemkor, úgyhogy itt legalább tökéletesen kiismertem magam.
Miközben felrakták a gépre a holmimat, én a magas sarkakon egyensúlyozva feltipegtem a lépcsőn, majd odafent helyet is foglaltam az egyik szimpatikusnak tűnő kanapén. Kényelmes volt, a bőr illata hamar befurakodott az orromba, úgyhogy még az elégedettség érzése is végigcikázott rajtam, ahogy megjelent a csinos hölgyemény és a felől érdeklődött, hogy szeretnék-e valamit. Természetesen szerettem volna, úgyhogy a dzsekim levétele után kényelmesen elhelyezkedtem és felmosolyogtam rá.
- Egy pohár jéghideg pezsgő és egy tál eper remekül esne, köszönöm! – sosem mondtam, hogy nincsenek nagy igényeim. Csupán amiatt voltam egy kicsit csalódott, hogy nem lesz útitársam a személyzetet leszámítva, de annyi baj legyen. Valahogy csak túl fogom élni azt a néhány órát, igaz? Végig ezen járt az eszem, amíg elolvastam a nekem szánt üzenetet. Nyugtáztam is elég gyorsan, aztán félretettem a borítékot, és az ablakon át látható magaslatokban gyönyörködtem, miután felszálltunk. Sajnos elég hamar magunk mögött hagytuk Alaszka vadregényes tájait, de helyette mindig akadt valami más, amivel elfoglalhattam magam. Hol iszogattam, hol a kért gyümölcsből szemezgettem. A kedvem legalább máris remek volt.
Az út viszonylag zökkenőmentesen telt, én pedig egészen jól elfoglaltam magam ahhoz, hogy ne mondjam unalmasnak az utazást. Mondjuk amúgy is világéletemben szerettem utazgatni, úgyhogy ez nem túlzottan nagy újdonság. Az már csak plusz örömöt jelentett nekem, hogy az idő csodálatosnak nézett ki így az ablakon át, erről pedig jobban meggyőződhettem a kiszállást követően is. Nem sokat kellett nézelődnöm egyébként, hogy kiszúrjam a rám várakozó férfit. Igazán stílusos és laza volt így nekidőlve az autónak, ráadásul azt is egyből felfedeztem, hogy a korábban dédelgetett kedvencéről van szó. Egyből integetve felemeltem a kezemet, ajkaim pedig széles mosolyra húzódtak. Jelenleg se kihívó nem volt az öltözékem, se elegáns. Inkább az a stílus volt ma, amilyen én magam vagyok, de azért mertem remélni, hogy nem okozok majd neki csalódást. Ha mégis, akkor bizony így járt.
- Köszönöm, remekül! – a napszemüvegem lencséjén át is láthatta, hogy a szemeim vidáman csillogtak, ahogyan elfogadta ma felém nyújtott segítő kezét. Udvariasan végül én is a hajamba toltam az orromon pihenő szemüveget, hogy a szemébe nézhessek. – Nagyon kedves! A személyzet pedig kifogástalan volt… – fűztem hozzá, hadd tűnjek roppant elbűvöltnek. Jó, tényleg nem volt okom panaszra, ezt kár is lenne tagadnom. Nem akartam megjátszani a túlzottan kényes libát, hiszen nem voltam az sohasem.
Miközben lefelé hozták a csomagjaimat, addig a bonbonos dobozt is átvettem. Egyelőre még nem akartam kibontani, de a benne pihenő finom édességek illatát már így is éreztem. Az átlagosnál jobb érzékek átka, hogy úgy mondjam. Máris összefutott a nyál a számban, de most nem engedtem a késztetésnek, hogy egyből felszakítsam a csomagolást.
- Egyáltalán nem probléma! – ráztam máris a fejemet határozottan. – Csak nem a már emlegetett büszkeségéhez van szerencsém? – kérdeztem széles mosollyal, közben a napszemüveget visszatoltam a helyére. – Mutassa meg, mire képes ez a gyönyörűség! – biztattam izgatottan, ahogy becsatoltam az övet. – Én meg addig mást is letesztelhetek… - kacér pillantást vetettem rá, bár a magam részéről csupán a vezetési képességeire céloztam.

Nem ütköztem meg azon a tényen, hogy Jennifer hétköznapibb stílusú ruhákat visel. Én se vagyok az a fazon, aki mindig öltönyben.. és nyakkendőben feszeng. Teljesen alkalomfüggő, hogy mikor mit viselek magamon. Farmerben és pólóban is ugyanúgy képes vagyok jól érezni magam, mint elegánsan kiöltözve. Egyébként is. Tapasztalatból tudom, hogy semmiben se lehet olyan formás feneke egy nőnek, mint egy jó szabású farmernadrágban.. már ha a fantáziálgatásnak akarunk teret adni.
- Remek. Imádni fogja a kilátást! – Mondtam magabiztos mosollyal, miközben egy mozdulattal becsatoltam a biztonsági övet.
- De igen. Gondoltam, ha már annyit beszéltünk róla, szeretné kipróbálni. – Persze nem csak ez az oka annak, hogy a Spyderrel jöttem elé.. de szerintem ő is tudja milyen ez, hiszen azt mondta, imádja a gyors kocsikat. Hónapok óta nem vezettem már a Porsche-mat, és nagyon jó érzés a kormány mögött ülni. Csak azért nem ajánlom fel neki a vezetés lehetőségét, mert nem említette, hogy vezetett volna már ilyen autót. Jártas a kocsik világában, ezért tisztában kell vele lennie, hogy a Porsche-n belül a Spyder abba a kategóriába tartozó típus, amit nem kifejezetten közutakra terveztek. Versenyautó, ami az egyenletes, hibáktól és főként szennyeződésektől mentesített pályákra lett tervezve. A gyártó szem előtt tartva vásárlói biztonságát, kötelezővé tette, hogy mindenkinek részt kell vennie egy oktatáson, ahol megtanítják, és elmagyarázzák a kocsi működését, hogy a legnagyobb biztonsággal lehessen kezelni. Én is voltam ilyenen, és rettentően élveztem. A kocsit ezután kaptam csak meg, és azóta se adom ki a kezemből felelőtlenül a kormányt. Ezek miatt is vacilláltam, és vacillálok mind a mai napig, hogy elvitessem-e Fairbanks-be, vagy inkább tartsam itt a Las Vegasi házam garázsában.
- Imádom a teszteket! – Vigyorogtam Jenniferre, majd lekapcsoltam a klímát, és leengedtem a tetőt, hogy a házamig vezető..  nagyjából húsz perces út során élvezhessük a sebesség szülte szelet.
A motor dorombolása tökéletesen komponált muzsikának hatott a hozzáértő fülek számára, amikor gázt adtam, és a Spyder pár másodperccel később már kifelé suhant a kifutópályáról. A napszemüvegem ismét felkerült, majd a műszerfalon beállítottam a hibrid módot. Nem szorgalmaztam most beszélgetést, hagytam Jennifer hadd élvezze az utat, hadd nézelődjön kedvére. Néha rápillantottam, miközben a házam felé száguldottunk. Bár a kocsi sokkal többet is elbírt volna, mégse mentem 200 fölé. A 190es tempó tökéletesen megfelelt, bár abból is visszavettem, amikor már elhagytuk a sík terepet, és ráfordultunk a szerpentinre. Szeretem a száguldást, de már nem vagyok olyan felelőtlen, mint annak idején, amikor a Skyline-t totálkárra törtem. Határozottan irányítottam a kocsit, érezhetően folyton figyeltem nem csak a kocsi műszerfalán megjelenő információkra, hanem a környezetünkre is. Két szintes házam az egyik sziklaperem fölé nyúlt ki, modern kivitelezésű fehér.. ovális tervezésű homlokzata a tengerpartokon levő lapos kavicsokat juttatja általában az emberek eszébe. Kék cserepei miatt akár a görög házakra is lehet asszociálni róla. A sziklaperemen túlra kinyúló részen van egy méretes medence is, ami szintén látható az útról.
A házhoz érve a fehér és kék hullám térköveken állok meg.
- Üresen állt a ház, amikor rátaláltam. Egy görög pár építtette, de soha nem költöztek be.. Tudja.. nekik nem volt sikeres a párterápiájuk… - Vigyorgok Jenniferre, burkoltan célozva rá, hogy a ház egy válás „áldozataként” lett értékesítve. – Így gyakorlatilag én vagyok az első lakója. Természetesen végeztem néhány belső átalakítást, mielőtt beköltöztem volna, hogy a saját igényeimre formáljam. – Ami azt jelenti, hogy most megismerkedhet a tervezői munkásságommal is, ha eddig még nem nézett volna utána. A névjegykártyámon ott volt a cégem internetes elérhetősége is, ahol referenciaként fent vannak az eddigi munkáim is.
Kiszállok, megkerülöm az autót, aztán kinyitva az ajtaját a kezemet nyújtom, hogy kisegítsem. Mindig is csodáltam a nőket, amiért ilyen tűsarkakon képesek nem csak megállni, de még járni is. Kiveszem Jennifer bőröndjét is, majd a bejárat felé tessékelem.
- Hogy szerepeltem a teszten? Megfeleltem az elvárásainak? – Kérdezem pimasz félmosollyal, miközben lenyomva a kilincset belököm az ajtót, és ujjhegyeimmel finoman érintve a lapockáját, udvariasan magam elé engedem…

Mivel ilyen meggyőzően nyilatkozott a házáról, így nem vontam kétségbe. Egészen biztosra vettem, hogy tényleg imádni fogom a kilátást, ha pedig mégsem, hát annyi baj legyen. Ez a táj teljesen más volt ugyanis, mint amihez hozzászoktam az elmúlt évtizedekben. Már egészen kellemesnek éreztem a havas hegycsúcsokat, melyek könyörtelenül törtek az ég felé odahaza. Ez a sivatagos környék azonban valahogy mégis magával ragadó volt számomra. Mondjuk úgy, hogy jelentett egy kis üde változatosságot a hétköznapok után, de Vegasba szerintem mindenki pontosan ennek keresésére érkezett, kivéve az üzleti ügyeket.
- Az, hogy beleülök és kipróbálom, az két teljesen különböző dolog, Rahim! – ajkaimon elbűvölő mosoly jelent meg, ezzel akartam a tudtára adni, hogy az sem lenne ellenemre, ha én vezethetném. Persze megértettem a ki nem mondott aggályait, hiszen nem tudhatta, hogy hogyan vezetek. Majd egyszer ő is rá fog jönni, az biztos, ám addig a helyében én sem adtam volna oda holmi jött-mentnek egy ilyen drága kocsit. Főleg annak láttán, hogy mennyire ragaszkodott hozzá, biztos lehettem benne, hogy rajta kívül talán még senkinek nem volt szerencséje vezetni. Mondjuk az utak itt jóval simábbak is voltak, mint Alaszkában, úgyhogy itt bátran lehetett száguldozni, ha valaki nem félt a rendőrök haragjától. Elég régen jártam már ezen a környéken, de valószínűnek tartottam, hogy a rend őrei még mindig igyekeztek éberen vigyázni a város nyugodtnak cseppet sem nevezhető életét.
Egyáltalán nem zavart, hogy a szél belekapott a hajamba és összekócolta a szőke tincseket. Szerencsére nem az a típusú nő voltam, aki ilyen miatt nyafogni kezdett, erre most ő is rájöhetett. Sőt, helyette vidáman nevettem fel, ahogy körülnéztem. Időnként meg-megcsillant a napszemüvegem lencséjén a nap, de nem zavart. Csodásan éreztem magam, és ez valószínűleg lerítt rólam. Nem baj, hadd tornázzam csak fel az egóját még inkább, mintha szüksége lenne rá. Nem volt ám olyan könnyű lenyűgözni engem, de hajlottam rá, hogy megállapítsam, ez a férfi pont olyan stílusos, amilyen illik hozzám és amilyenre most talán szükségem is van valahol a lelkem mélyén. Semmi komolyság, csak egy kis kikapcsolódás és szórakozás, kötöttségek nélkül.
- Nem biztos, hogy az én tesztjeimet is szeretni fogja! – kiabáltam túl némi fáziskéséssel a menetszelet. Kicsit még közelebb is hajoltam a férfihoz, aminek köszönhetően valószínűleg az orrába szökött a méregdrága parfümöm aromája, de amilyen illékony volt az illat, a pillanat is olyan gyorsan tovaszállt, ahogyan visszahuppantam az ülésembe.
- Hmm… - dünnyögtem magam elé elismerően, amikor leállította a kocsit a háznál. – Igazán impozáns! – jegyeztem meg elégedetten. – Tudja, ez azért van, mert nem hozzám fordultak – közöltem nemes egyszerűséggel, majd könnyeden felnevettem, feltolva a fejem tetejére a napszemüvegemet, hogy kék tekintetünk találkozhasson. – Nagyon kíváncsi vagyok az eredményre. Még az is lehet, hogy beszélhetünk majd egy közös üzletről – vetítettem előre egy esetleges tervet, ám most nem kívántam bővebben kifejteni. Az csak elrontotta volna a nyaralás érzését, ha munkáról kezdünk el tárgyalni.
Nem lett volna megterhelő kikászálódnom a kocsiból, de ha már így elém jött, akkor nem szalasztottam el az alkalmat. Elfogadtam a felém nyújtott kezet, ujjaim könnyedén csúsztak a kellemesen meleg tenyérbe. Aztán viszonylag kecsesen – már amennyire ez kivitelezhető egy ilyen sportkocsi esetében – kiszálltam, és így is felmértem a környéket. Nem csak, mint bámészkodó, hanem mint felderítő is, hadd tudjam, hogy mit merre találok. Maradjunk annyiban, hogy ez is egyfajta szakmai ártalom volt részemről.
- Majd rájön! – kacsintottam rá játékosan, de egyébként tökéletesen megfelelt, tetszett a vezetési stílusa. Mint ahogyan eddig minden más is elnyerte a tetszésemet, még ha nem is kötöttem mindent az orrára. – Nos, mutassa ezt a palotát! – néztem fel az épületre, és amikor kinyitotta előttem az ajtót, kopogó léptekkel kísérve bevonultam a kellemesen hűs térbe. – Ezt nevezem! – dicsértem meg, ahogyan megfordultam magam körül és gyorsan itt is megnéztem az apró részleteket magamnak. Elég volt hozzá egyetlen pillantás is. – Ha nem vagyok nagyon udvariatlan, egy hűsítő italt elfogadnék! – nem szoktam szégyenlősködni, sem pedig túlzásba vinni a jó modort. Csak különleges esetekben, de ezt nem éreztem most elégnek hozzá. Talpraesett lány vagyok inkább, ha lehet ezt mondani.

Közös munka? Elég nehéz munkára gondolnom Jennifer közelében, de ez talán nem róható fel nekem.. ezt meg én nem szándékozom az orrára kötni, egyelőre.
A ház belterét a posztmodern irányzat uralja. Minden helyiség fala fehér.. ez az uralkodó szín. Világos, a szemnek könnyen elviselhető árnyalatú színekkel kombináltam, de ezeket a színeket nem kevertem, hogy mellőzzem a túlszínezettség érzetét. A bútorok többfunkciósak, a tág terekhez képest viszonylag minimális a bútorok száma, mégse érezheti azt senki, hogy épp beköltözés… vagy kiköltözés előtt.. közben állok, mert a dekorációhoz olyan tárgyakat választottam, amik teljessé teszik a helyiségeket. Híres természet…. és városfotósok üveg mögé zárt poszter képei lógnak a falakon, modern alkotóművészek szobrai, és szobapálmák simulnak bele az összképbe. Természetesen a legmodernebb belsőépítészeti kivitelezések hadát vonultattam fel, amikor megterveztem milyen legyen a végeredmény. Ennek köszönhetően intelligens otthont teremtettem. Minden helyiségben fény.. és mozgásérzékelők vannak, az ajtóknál a falra szerelten pedig egy érintőpanel, amin pár mozdulattal ki-be kapcsolható a légkondi, behúzható.. vagy épp széthúzható a redőny és a függöny. Itt tényleg minden luxus a ház lakójának a kényelmét szolgálja.
Martha siet elénk, amikor belépünk a házba.
- Jó napot kívánok! – A jócskán középkorában járó házvezetőnő széles mosollyal siet elénk.
- Jennifer, ő itt Martha, a házvezetőnőm! Martha kérem, hogy a megbeszélteknek megfelelően álljon egész hétvégén a kisasszony rendelkezésére. Ő most a ház úrnője. – Martha pozitív benyomást kelhet vidám mosolyával, nem egy karót nyelt „cseléd”, látszik rajta, hogy a ház nagysága ellenére nem robotmunkát végez… és valószínűleg a főnökével is jól kijöhet.
- Természetesen! Nyugodtan szóljon kisasszony, ha bármire szüksége van. Hozom a frissítőt! – Pillant rám, én pedig bólintok neki, hogy elmehet.
- Megmutatom a házat, s ha megéhezett, akkor utána ebédelhetnénk is. – Ajánlom fel, mert már ebédidőnél járunk. Körbekalauzolom Jennifer a ház helyiségein, természetesen nem hagyom ki a sorból se a teljes felszereltséggel rendelkező konditermemet sem, és a mozimat sem.
- Talán túlzásnak gondolja egy kicsit.. – Nevetek könnyedén, amikor belépünk a 18 férőhelyes magánmoziba, ahol megütheti érzékeny orrát a minőségi bőr semmivel össze nem téveszthető illata. - ..de mindig is utáltam a nagy mozikat, a háttérzajt filmnézés közben. Úgy voltam vele, amikor megterveztem, hogy maradt egy kihasználatlan helyiség… és ugyan miért ne lehetne belőle mozi, ha egyszer megengedhetem magamnak? – Egyeseknek ez talán nagyzolónak, fellengzősségnek hathat, de én nem annak szánom. Mit érnék a sok munkával, meg a rengeteg pénzemmel, ha nem igyekeznék megvalósítani a segítségükkel az álmaimat? Merni kell nagyot álmodni, pláne ha van tőke kivitelezni.
A vendégszobát hagyom a legvégére, ami ezen a hétvégén Jennifer szobájaként fog funkcionálni, bár vélhetően nem sok időt fog eltölteni itt, de gondoskodtam róla, hogy azt a legnagyobb kényelemben tehesse. A fehér falakat a szürke egy meleg, kellemes árnyalatával kombináltam, így válogattam össze a bútorokat. Egyetlen kirívó szín jelenleg, a vázába rendezett vörös orchidea, ami nőies hangulatúvá varázsolja a hálót. A szoba középpontjában kétségtelenül a méretes, modern ágy áll. Puha szőnyegre lépve lehet megközelíteni, ahonnan látszik nemcsak a ház széltében elterülő.. sziklaperemen túl kinyúló medencém, de Las Vegas városának panorámája is. Az ágy szélének vonalába apró led izzók vannak beépítve, ami elsőre inkább csak „gyöngyre” emlékeztető dekorációs elemnek tűnhet.
- Az ágy mellett is van egy távirányító, ami ugyanazt a célt szolgálja, mint ez a panel. – Mutatom Jennynek a panel működését. Lehet, hogy volt már dolga ilyennel, de nálam ez egyedi rendszer, amit külön az én házamhoz terveztettem.
- Ezt imádni fogja. – A panelt megérintve a redőnyök szinte nesztelen motorikával leengednek, és egy pillanatra teljes sötétségbe borul az amúgy világos, és meglehetősen kellemes szoba. Egyedül csak a panel dereng halovány fényével. Amikor újra megérintem, az ágy szélébe épített led izzók kellemes, kék derengéssel világítják meg nem csak az ágyat, hanem a szoba falait is. A hangulatvilágításnak köszönhetően a szobában éjszaka is könnyű a tájékozódás, és a lámpák fénye egyáltalán nem zavaró a fáradt szemeknek, könnyen el lehet aludni mellette.
Bőven kerítek időt a kényelmes ebédelésre. Egyáltalán nem kívánok sietni semmiben, hiszen ez a hétvége ahogy ígértem, a pihenésről szól. A pihenéssel pedig nem összeegyeztethető a sietség. Könnyű, szárnyas húsok… halak… friss saláták és zöldségek alkotják az ebéd főfogásait, desszertként ebben a melegben pedig fagylaltot, és gyümölcskelyheket kínál fel Martha Jennifernek.
Miután megebédeltünk, több pihenési lehetőséget is felajánlok a kora délutáni órákra, hiszen este nyakunkba vesszük a várost.
- Mihez lenne kedve? Szeretne esetleg megmártózni a medencében, vagy kipróbálná a mozi kényelmét… esetleg ledőlne egy kicsit? – Én nem vagyok az a fajta, aki napközben alvásra pazarolná az idejét, de tisztában vagyok vele, hogy sokan szeretnek ebéd után.. pláne ilyen melegben lefeküdni kicsit. Noha idebent kellemes a hőmérséklet a légkondinak köszönhetően, de a közérzetre akkor is hat a kinti időjárás, amit sajnos nem lehet a klímával kiküszöbölni.

Már az előtt tudtam, hogy közeledik felénk a nő, mielőtt ténylegesen is megláttam volna. Éreztem az illatát, hallottam a léptei koppanását. Ennek ellenére mégis csupán akkor költözött barátságos mosoly az arcomra, amikor megszólalt, és én odafordulhattam hozzá. Azt hiszem, hogy túl feltűnő lett volna, ha másképpen járok el. Mióta farkasként élek, már hozzászoktam ahhoz, hogy odafigyeljek az ilyen aprócska részletekre.
- Nagyon örvendek, Martha! – biccentettem a nő felé. Szimpatikusnak találtam, bár ha nem így lett volna, valószínűleg akkor is hasonlóképpen viselkednék. Most is tudtam, hogy hogyan kell viselkednem ebben a közegben, otthon azonban teljesen más volt a helyzet. Ott nem mindig voltam udvarias, ráadásul a káromkodástól sem riadtam vissza. Magamban azért remekül szórakoztam azon, hogy Rahim mennyire nem volt tisztában azzal, hogy kit is hozott el az otthonába. Talán soha nem is fogja látni azt az oldalt, amelyet az egész családom és a falka is ismert. Meg még ki tudja, hogy hány száz ember, akikhez az utóbbi évtizedekben szerencsém volt.
- Köszönöm, nagyon kedves! – egy másik nőt biztosan le lehetett volna nyűgözni már ennyivel is, én azonban nem vagyok akármilyen nő. Ennek ellenére némi látszatot mégiscsak adtam, mert azt hiszem nem vette volna ki jól magát, ha előállok azzal, hogy én mennyi mindent éltem már meg, milyen helyeken fordultam meg. Miféle lakosztályok vendége voltam, micsoda csodálatos helyeket láttam már milliárdosok luxushajóin pihenve, mint egy kirakati bábú. Igen, a kezdeti időszakokban még sokat elcsámborogtam Fairbanks területéről, a másik falka érkezése óta azonban ez volt az első alkalom. Nem is bántam meg, egyre jobban tetszett az ötlet, ami hirtelen szállt meg ott a pókerezés közben.
- Az jó volna, ugyanis kezdek farkas éhes lenni – elbűvölő mosolyom újra felragyogott, miközben tűsarkaimon magabiztos léptekkel követtem a ház urát. Mindent szépen megjegyeztem, ki tudja még, hogy mikor lesz szükségem a hely megfelelő ismeretére. Azt már most is sikerült megállapítanom, hogy jó ízlése van a házigazdámnak, már ami a házát illeti. Úgy gondoltam, hogy a nők terén is hasonlóan makulátlan lehet, így ez akár hízelgő is lehetett volna számomra. Sőt, mit kerteljek? Az is volt. Most pontosan arra volt szükségem, hogy mindent megkapjak, ami csak szem-szájnak, nőnek ingere lehet.
- Ha lenne elég hely a lakásomban, akkor biztosan nekem is lenne egy – reagáltam arra, hogy túlzásnak gondolom-e, vagy sem. Jó, kicsit tényleg túlzás volt, de a hozzá hasonló emberek éltek azzal a lehetőséggel, hogy megengedhették maguknak az ilyen nagyzolást. Mert ez mindenképpen az volt, bárhonnan néztem is. Valamilyen oknál fogva azonban nem volt visszás számomra, nem keltett rossz érzéseket bennem. Közben szépen lassan, némi beszélgetés közepette el is jutottunk ahhoz a szobához, amit én fogok birtokolni az elkövetkező pár napban. Nem tudhatta, hogyan élek, így azt se tudhatta, hogy az én szobám is bővelkedett a luxusban, csak teljesen más stílusban volt berendezve. Ettől függetlenül kedvtelve néztem körül, majd elégedetten hümmögtem is néhányat, ahogyan végighordoztam a pillantásomat minden egyes négyzetcentiméteren.
- Jobban szeretem a színeket, de ez még így is egészen tetszetős – ismertem el, akár még dicséretnek is vehette, hiszen mellé elmosolyodtam szélesen. Közben érdeklődően megnéztem magamnak a panelt is, amivel irányította a redőnyöket, és kék fényt adó ledet. – Hm… igazán mutatós! – bólintottam elismerően, miközben odafordultam a férfihoz, és közelebb léptem hozzá. – Most, hogy már a hálószobámban vagy, igazán tegeződhetnénk, nem gondolod? – ajánlottam fel, mert meguntam már a magázódást, nem volt rám túlzottan jellemző máskor sem.
Bőségesen ebédeltem, ahogyan máskor is szoktam. Hiába igyekeztem valamelyest visszafogni magam, ez azért nem volt olyan egyszerű feladat, hiszen bennem a farkast is táplálni kellett bizonyos fokig, így jóval többet voltam képes megenni, mint egy átlagos nő. Azért reméltem, hogy nagyon feltűnő azért mégsem leszek. Már a fagylaltot nyalogattam jóízűen, mire a kérdés elhangzott.
- Mi lenne, ha úsznánk egy kicsit ebben a jó időben? – vetettem fel mosolyogva. – Utána pedig nézhetnénk egy filmet, bár nem tudom mit terveztél a nap többi részére… - közben felálltam, megköszöntem a finom ebédet, ahogyan az illik, aztán a helyére toltam a széket. – Egy koktélt is ihatnánk. Megyek, átöltözöm! Odakint találkozunk! – azzal már ki is bújtam a felsőből, amit eddig viseltem az atléta felett. Talán nem kellett volna más házában dirigálnom, de határozott nő vagyok, és ahogyan azt már megjegyezte korábban, tudom, hogy mit akarok. Most ezt akartam, így néhány perccel később már bikiniben lépdeltem a medence mellett, az egyik napozóágyat célozva be. Utána természetesen le is telepedtem rá, napszemüvegemet az orromra biggyesztve.

Az ágyról Jenniferre irányítottam a pillantásom, félig felé is fordultam, hogy ne a vállam mutassam felé. Az ajánlatot hallva csibészes félmosoly költözött az arcomra.
- Ígérem, legközelebb csak az engedélyeddel teszem be ide a lábam, amíg itt tartózkodsz. – Tudom, hogy nem a jelenlétem kifogásolja, csak tudatni akarom vele egyrészt azt, hogy ide nyugodtan bármikor.. zavartalanul visszavonulhat, ha egy kis magányra, pihenésre van szüksége, másrészt pedig részemről is mehet a tegeződés. Eddig csak azért nem ajánlottam fel, mert vagyok annyira figyelmes, hogy megvárjam, amíg ezt egy nő kezdeményezi. Igazi egyenjogúság nem létezik a világon, hiszen mindig vannak dolgok, amikben a nők előnyt élveznek a férfiakkal szemben, és ez fordítva is igaz. Ha valóban egyenjogúság lenne a világban, akkor annak a legnagyobb hátrányát a nők szenvednék el.
Nagyon is kedvemre van, hogy Jennifer nem csak csipeget, hanem jóízűen eszik. Soha nem voltam oda a csont és bőr csajokért, egy nő akkor vonzó, ha van mit fogni rajta.. persze a jó ízlés határain belül. Nem értem azt, hogy sokan miért sanyargatják magukat, amikor egyébként is a rendszeres testmozgás a legjobb „orvosság” az elhízás ellen. Jobb, bármilyen diétánál.. meg a koplalásnál.
- Egészségedre! – Emeltem meg a poharam az ebédet követően, majd félig ki is ittam a tartalmát. A házban kellemes volt a levegő hőmérséklete a légkondinak köszönhetően, de odakint javában tombol a meleg. A nap ilyenkor van a legmagasabban az égen, és ezt a környéket erősen is tűzi. A kövek magukba szívják a forróságot, és még éjjelente is megtartják.
- Úszás? Remek! – Pillantásom törődön siklik végig Jennifer bőrének látható részein. Nem tudom, hogy hozott-e magával naptejet, de nem szeretném, ha leégne, és napszúrást kapna, mert még a végén lázasan… a hétvége hátralevő részét ágyban kell töltenie. Szívesen ápolgatnám őt egyébként, szó se róla.. de a világért se szeretném, ha lebetegedne.
- Estére van egy asztalfoglalásunk a Stratosphere éttermébe. Remélem nincs tériszonyod, mert az ablak mellé kértem. – Erről még nem volt szó. Azt tudom, hogy a sebességtől nem riad vissza, nem egy félős csaj szerencsére, de a tériszony egy olyan dolog, amit nem tudunk irányítani. Hallottam olyanról, aki le tudta győzni magában, persze van ilyenre is példa, de nem mindenki képes erre. Szerencsére nekem ilyen gondjaim sose voltak. Nem félek a magasságtól.
- Vacsora előtt, ha szeretnél egy kis extrém élményt, felülhetünk a torony játékaira. – Vigyorgok. Vacsora után nem lenne a legjobb ötlet, mindenképp előtte. Hogy utána mit csinálunk, nos az Jenniferen is múlik.
- Utána nincsenek konkrét terveim. Elmehetünk bulizni, kaszinózni… bármit, amihez kedvünk van. – Szeretem megszervezni a dolgaimat, viszont vannak esetek, amikor jobb, ha spontánok vagyunk. Nem kell mindig, mindent óraműpontossággal megtervezni.
- A filmnézés is bele fog férni szerintem még a délután folyamán. – Ha mégse, ott a holnapi nap is. Nem kell sietnünk sehova, van bőven időnk lazítani, és élvezni egymás…. társaságát. Felállok, amikor Jennifer is, megtisztelve ezzel az asztaltól távozó nőt. Utána pillantok, aztán beszólok a konyhába Martha-nak a koktélok miatt, hogy mire Jennifer kiér a medencékhez, addigra a koktélok is elkészüljenek. Egyáltalán nem zavar a határozottsága, hiszen mondtam, hogy erre a hétvégére ő a ház úrnője, és szeretném, ha nem feszengne, hanem otthon érezné magát. Igyekszem ezért mindent megtenni, amivel a kedvébe járhatok, és a kényelmét biztosíthatom. Egy ilyen nő csak a legjobbat érdemli mindenből!
Életem nagy részét Teheránban és Dubaiban töltöttem, ezért a bőrömnek van egy kellemes, barnás tónusa, és ez csak elmélyül még jobban, ahogy napra megyek. A hajamat a nap sugarai még jobban kiszívják, a szőkés barnából elég hamar szőkévé válok tőle. Sötétkék úszónadrágban, papucsban… vállamra csapott törölközővel, és egy flakon naptejjel sétálok ki a medencéhez. Martha épp a napernyőket húzza fel a nyugágyaknál, hogy ha szeretnénk egy kicsit meghúzódni az árnyékben, akkor arra is legyen lehetőségünk.
- Mindjárt hozom a koktélokat. – Pillant rám, amikor leterítem a törölközőt az egyik nyugágyba, és leteszem rá a naptejet is.
- Köszönöm, Martha! – Biccentek, aztán a kinti zuhanyhoz sétálok, és beállva alá langyos vizet engedek magamra. A medence széléről ugrok be, élvezve a csobbanást, majd az elmerülést. A szemeimet nyitva tartva úszok a víz alatt, a füleim pattognak a víznyomástól. Edzett vagyok, és egészséges.. ezért egy szusszal, mellúszásban könnyedén át tudom úszni a víz alatt a medencét. Amikor a túloldalra érve felbukkanok a felszínen, két formás talppal… és rajtuk összesen tíz, harapnivaló lábujjal találom magam szembe. A homlokomba lógó vizes hajamat hátrasimítom, majd a fejemet is megrázom kissé, hogy a fülemből távozzon a víz, és a kezeimmel a medence szélére támaszkodva felnyomom magam, hogy kimásszak. Látszik, hogy nálam a konditerem nem csak dísznek van otthon. Kidolgozott, izmos felsőtestemen keményen pattognak végig a vízcseppek, kisebb tócsát formálva a környezetemben.
Végigpillantok Jenniferen.. kék szemeim élénk csillogását nem csak az erősen tűző napsugarak visszaverődései okozzák. A pulzusom megugrik enyhén szólva a csodás női test látványától, ami elém tárul. A szám is kiszárad egy pillanat alatt, csak szárazon nyelek egyet… és milyen szerencse, hogy Martha pont most jelenik meg az italokkal. Le is kapom mindkettőt a tálcáról, és én magam nyújtom át Jennifernek az egyiket, mielőtt leülnék a mellette levő nyugágy szélére.
- Szívesen bekenem a hátad, nehogy leégjen. – Ajánlom fel „önzetlenül”, és lovagiasan. Az az áldott jó szívem…

Annak azért valamelyest örültem, hogy átváltottunk tegeződésbe. Így sokkal fesztelenebbnek éreztem magam, nem mintha eddig efféle problémákkal küzdöttem volna. Igazából nem voltam az a típus, ez a férfi pedig tényleg egészen kellemes társaságnak bizonyult. Nem voltam biztos benne, hogy nincsenek hátsószándékai, de egyrészt mit árthatott volna nekem, másrészt meg kit érdekelt? Élveztem a helyzetet, kivételesen sodródtam az árral, ha már máskor nem tettem így az utóbbi két év folyamán. Jól esett kicsit kikapcsolódni, nem is lett volna értelme tagadni, ráadásul az ebéd is olyan finom volt, hogy igazán nem akadt okom panaszra.
- Ugyan, kérlek! – nevettem fel a tériszony emlegetése hallatán. – Imádom a bungee jumpingot, ráadásul van pilótaengedélyem is. Tériszonnyal mind a kettő nehezen lenne kivitelezhető – hogy most kicsit felvágtam? Talán, de szerettem csillogtatni, hogy mennyire sokoldalú nőszemély vagyok. Ha visszagondolok arra, hogy emberként milyen voltam, mintha nem is ugyanaz az ember lennék. Bár ez talán nem meglepő mindazok után, amiken keresztül mentem. Akkor már senki nem lenne ugyanaz, csak éppen nálam beállt egyfajta pozitív változás a Wainwrightok feltűnésével együtt. – Benne vagyok! – hogyne lettem volna benne egy efféle programban? Már alig vártam, hogy kipróbáljuk azt a micsodát. Hallottam már róla, bár felülni még nem sikerült rá sajnos. Amikor legutóbb Vegasban jártam, akkor ugyanis még nem létezett.
- Szeretem, ha spontánul alakulnak a dolgok! – jelentettem ki leplezetlen elégedettséggel. Tetszett, hogy ő sem az a karót nyelt típus, de ezt már az első találkozásunk alkalmával is sikerült megállapítanom, úgyhogy most nem éltem meg újdonságként ezt a felfedezést. Inkább csak emlékeztettem rá magam, hogy milyen benyomásaim voltak róla. – Legyen inkább holnap – döntöttem el végül, mert olyan szép időnek tűnt innen bentről, hogy kedvem támadt órákat tölteni a medence szélén hűsölve, hogy aztán nekivágjunk a város forgatagának. – Majd holnap is tökéletes lesz az a mozizás – tettem még hozzá, miközben felálltam az asztal mellől, hogy átöltözhessek és kivonulhassak a szabadba.
Nem telt ám olyan sok időbe, mivel nem kezdtem el felcicomázni magam. Egyrészt szükségtelen volt, ha már vízbe készültem menni, másrészt volt annyi önbizalmam, hogy mindezek nélkül is elég jó nőnek érezzem magam, akinek nincs mit takargatnia a férfi előtt. Még csak nem is feltétlenül az volt a célom, hogy elcsábítsam és megnyerjem magamnak Rahimot, bár tény, hogy tetszett nekem és nem lett volna benne semmi rossz, ha jobban belegondolok. Egy kis szórakozás senkinek nem árt, nekem pedig volt akkora csáberőm – szerény véleményem szerint -, aminek köszönhetően simán megkaphattam volna, ha éppen ahhoz van hangulatom.
- Ó, hát itt vagy! – konstatáltam nevetve, amikor a férfi előbukkant a vízből. Addigra már kényelembe helyeztem magam, a kendőr is oldalra tettem, így formás lábaimon szabadon legeltethette a szemét. Persze pontosan tudtam, hogy a vízben van, de emberként nem feltétlenül vehettem volna észre, a látszatot pedig nem szabadott elfelejtenem tartani. Amint megugrott a pulzusa, ajkaim még szélesebb mosolyra húzódtak, bár azt nem tudhatta, hogy milyen okból. Nem is szándékoztam felfedni előtte, helyette én is végignéztem rajta. Nem volt okom panaszra, a házigazdám ruha nélkül is elég vonzó fiatalembernek bizonyult. – Köszönöm! – átvettem a koktélt, és mivel elég meleg volt idekint, már bele is kortyoltam egy nagyot. Kellemes íze volt, jól esett a hőségben kicsit lehűteni magam.
- Micsoda önfeláldozás – nevettem el magam újra. – De megköszönöm a fáradozásaidat! – még ittam egy kortyot, aztán letettem oldalra a poharat, és kicsit előrébb húzódtam az ágyon, hogy még mögém is ülhessen, ha be szeretné kenni a hátamat. Igazából nem volt hófehér a bőröm, így sosem volt okom panaszra, ha a napozásról volt szó. A pillanatokat azonban ki kell használni, és én nagyon jól láttam már az előbb is, hogy miféle hatást váltottam ki belőle. Legalább még nem kopott meg teljesen a vonzerőm, ez is valami!
- Hányra van asztalunk? – kérdeztem kíváncsian, csak hogy tisztában lehessek azzal, mennyi időnk van még idekint. Azért nem ártott előtte lezuhanyozni, meg elkészülni is. Pluszban még hozzájött, ha fel akartunk ülni a toronyban lévő játékra is, úgyhogy ügyesen kellett gazdálkodnunk az óráinkkal.
Amennyiben mögém ült, úgy hagytam, hogy bekenje a hátamat. Időnként azért hátrapillantottam rá a vállam felett, mintha tartani akarnám a szemkontaktust. Egyébként is kellően beindította az érzékeimet pusztán azzal, hogy a víz által lehűlt keze a felforrósodott bőrömhöz ért, libabőrössé téve néhány pillanat erejéig.

Megkönnyebbülten nevetek fel, hófehér szabályos fogsoromat megvillantva. – Ha ezt tudom, akkor szabadnapot adok a pilótának. – Kacsintok cinkosan Jenniferre. Egyre jobban tetszik nekem ez a nő. Amikor már azt hinné az ember, hogy nem tud több újdonsággal szolgálni, sikerül újra és újra meglepnie. Szeretem, ha valaki sokoldalú, és nem ragad le egy bizonyos szinten.
- Rendben. De ha a hullámvasúton egy kicsit félnél, nyugodtan megfoghatod a kezem! – Ajánlottam fel gáláns lovag módjára, természetesen szem előtt tartva saját hasznomat is abban az esetben, ha erre sor kerülne.
A mozizást végül holnapra halasszuk. Én úgy gondolom, hogy a mai hosszú este… éjszaka után, holnap úgyis sokáig ejtőzni fogunk, nem tudom mekkora lehet Jennifer alvásigénye, de a délelőttre egyáltalán nem terveztem semmilyen programot a lazításon kívül. Ebéd után egy könnyed mozizás pedig a legjobb levezetés. Nem kezdem el most arról faggatni, hogy mit nézne meg szívesen, rá fogunk erre érni holnap is. Lényegében bármilyen filmet be tudok szerezni rövid idő alatt, ezért nem tartok attól, hogy valami olyant szeretne megnézni, ami elérhetetlen. Számomra nincs elérhetetlen dolog.


Széles kölyökvigyorral a képemen hallgattam Jennifer nevetését, ami zene füleimnek. Szeretem megnevettetni a nőket, és örömömre szolgál, amikor sikerrel járok ez ügyben!
- Igazán nem fáradtság! A kedves vendégért bármit! – Nyúltam a naptejért, majd felemelkedtem, és átültem Jennifer mögé. Megvártam, hogy kényelembe helyezze magát, aztán a flakont letéve lábaim közé, szőke tincseit… melyek a hátára lógtak, finom mozdulattal emeltem át a válla fölött, nehogy összekrémezzem. Selymes, lágy.. és rendkívül jó illatot áraszt magából Jennifer haja, ahogy ebben a közelségben érezve bőrének illatát, ugyanezt elmondhatom arról is. Egyesek szerint két ember között a legfontosabb, a kémia. Fogalmam sincs, hogy ez mennyire fedi a valóságot, de az biztos, hogy Jennifer illata a közelségével együtt izgatóan hat rám. Az nem is férfi, akit egy ilyen nő hidegen hagy!
- Lehet, hogy egy kicsit hideg lesz a kezem… - Figyelmeztetem előre, miközben felpattintom a naptej tetejét, és a kezembe nyomok a tartalmából úgy egy diónyi mennyiséget. Alaposan szétkenem a tenyeremen, aztán rásimítom ujjaimat a kecses vonalú, gömbölyű vállakra, és gyengéden végighúzom rajtuk. A vállakat általában könnyen megkapják a nap sugarai, ezért nem árt, ha jó alapos vagyok… nem sietek el semmit. Jennifer hátának minden négyzetcentijére áldozok épp elég időt ahhoz, hogy a krém teljesen bevonhassa védőrétegével… na meg persze a kényelmes tempó annak is köszönhető, hogy élvezem bőrének érintését.
Tenyerem épp a bikini pántja mentén siklik, aztán a gerincoszlopon lefelé folytatja útját, amikor vendégem rákérdez a foglalásunkra.
- Kilencre kértem… de ha előbb, vagy később szeretnél vacsorázni, akkor áttetetem. – Ugyan az étterem belső design-ját nem én terveztem, de a sommelier-t ismerem, aki történetesen az egyik korábbi ügyfelem veje.
Nem tudom Jennifer szeret-e későn vacsorázni. Tekintettel arra, hogy hosszú éjszakának nézünk elébe, szerintem a kilenc órai vacsora tökéletes időzítés, főleg ha előtte fel is ülünk néhány játékra a torony tetején. Addigra már a nap is lejjebb megy, s bár sokkal nem lesz hűvösebb a levegő, a fullasztó meleg alábbhagy… és az étel is könnyebben lecsúszik. Arról nem is beszélve, hogy a naplemente lenyűgöző látvány a torony tetejéről nézve. Tudom, mert már volt szerencsém onnan nézni.
- Végeztem. – Hangomból mintha némi csalódottság lenne kihallható, s igazából tényleg csalódott is vagyok. Elkenegetném egész délután Jennifer bőrét ezzel a flakonnyi naptejjel. Pár pillanatig még ülve maradok, aztán halk sóhajjal felkelek, és visszaülök korábbi helyemre.
Oldalvást helyezkedek el, félig fekvő helyzetben a gyönyörű szőkeség felé fordulva, hogy egy másodpercre se tévesszem szem elől. A még mindig hűs koktélomat kortyolgatom. Italok terén nem vagyok annyira válogatós. Mindent megiszok, ami első osztályú, és természetesen finom!
- Megmártózunk? – Kérdezem némi idő elteltével. A térkövek, és a ház fehér falai visszaverik a forróságot, amitől jóval melegebbnek érezni a levegőt, mint amilyen valójában. Izmos mellkasomról már elpárolgott a medence vize, helyét gyöngyöző verejtékcseppek vették át.
Ha igent kapok válaszként, akkor felállok, és a kezem nyújtom, hogy partnerem is felsegíthessem. A kezét azonban nem engedem el. Magam mellett vezetve indulok meg vele a kültéri tusoló felé, a medence szélétől távolabb tartva. – Itt csúszós lehet, nem szeretném, ha… - Fordulok félig Jenniferhez, miközben beszélek, és egy pillanat is elég ahhoz, hogy megtörténjen a „baj”.
Talpam megcsúszik a vizes felületen, egyensúlyomat elvesztve a medence irányába dőlök, s valószínűleg Jennifert is magammal rántva… együtt zuhanunk bele a medence hűsítő vízébe…

Könnyedén kacagtam fel a nyájas megnyilvánulására, bár nem volt nehéz kitalálnom, hogy igazából miért ragaszkodott annyira ahhoz, hogy bekenje a hátamat. Valószínűleg fordított esetben én is hasonló cselhez folyamodtam volna. Mindenesetre roppant szórakoztató volt közben érzékelni a benne végbemenő változásokat. Azt, ahogyan beszívta a levegőt, a pulzusa kicsit megugrott. Szerettem, amikor ilyesfajta reakciókat váltottam ki az ellenkező nemből, hiszen ez roppant hízelgő volt rám nézve. Melyik nő ne élvezné ezt? Csak mások legfeljebb ezt nem érzékelik olyan intenzitással, mint most én. Szerencsétlen embereknek nem voltak olyan fejlett érzékeik, amelyek segíthették volna őket ebben. Megélni a pillanatot olyan formában, ahogyan sohasem gondolták volna.
- Igen, azt érzem – hangom búgó volt, miközben hátrapillantottam a vállam felett. Ajkaimon mosoly ült, arra pedig külön vigyáztam, hogy ne abba az irányba forduljak, amerről előre tette a hajamat. Nem mintha nekem problémát okozott volna, hogyha még egyszer hozzáér, hiszen imádtam, ha valaki beletúrt esetleg. Ez most ugyan nem történt meg, mégis jól esett és ezt külön meg is jegyeztem magamban. Egy idő után egyébként már nem csupán attól voltam libabőrös, hogy a keze egy kicsit hideg volt, hanem attól is, ahogyan végigsimított a gerincem mentén. Éppen ezért láttam itt az idejét annak, hogy érdeklődjek az esténk alakulását illetően.
- Nekem tökéletes a kilenc óra – hagytam jóvá az időpontot. Máskor ennél sokkalta később is ettem otthon, tehát nem zavart, ennél jobban kinyújtani azonban már nem kívántam. Tökéletesen eltalálta, ráadásul nagyon kíváncsi voltam arra, hogy milyenek az itteni kaszinók manapság. Azt ugyan nem vettem biztosra, hogy játszani is fogok, de akár csak körbenézni sem egy utolsó dolog, hogy aztán valamelyik szórakozóhely VIP részében kellemesen, bulizással eltöltsünk egy estét. Már alig vártam, ráadásul előre kitaláltam azt is, hogy miben fogok megjelenni. Úgy gondoltam, hogy most nem leszek olyan kihívó, viszont még így is úgy fogok kinézni, hogy a tekintetek tapadjanak rám. Maradjunk annyiban, hogy imádtam kiváltani ezt a hatást a férfiakból, habár jelenleg csak és kizárólag a mögöttem ülőre kívántam koncentrálni. Ez volt a minimum, ha már vendégül látott a házában úgy, hogy nem is ismert. Az meg egy másik dolog, hogy valószínűleg nem néztem volna jó szemmel, ha ő meg elkezd más nők után nézni, amikor én is itt vagyok. Nem lenne szép vége az estének, annyi szent, balhéra azonban nem áhítoztam most.
- Köszönöm! – fordultam felé valamelyest, és még az is megfordult a fejemben, hogy hálám jeléül kap egy puszit. Végül mégis ellenálltam a kísértésnek, mivel végül visszaült a mellettem pihenő napozóágyra. Talán nem is baj, legalábbis ezen gondolkoztam, miközben hátrahúzódtam és újra elnyúltam a sajátomon, kezembe véve a hűs koktélomat. Ez most jól jött, az idő is meleg volt és én is kezdtem kicsit felhevülni az iménti perceknek hála. Gondolataimból újra Rahim hangja zökkentett ki, mire felvontam a szemöldökömet, aztán végül bólintottam. – Persze, hiszen ezért jöttünk ki, nemde? – már el is fogadtam a felém nyújtott kezet. Nem szorítottam meg nagyon, épp csak felhúztam magam a segítségével. Ezt követően sem rántottam el tőle az ujjaimat, mert ha már fogni akarta a kezemet, akkor nekem nem volt semmi kifogásom ellene. Ringó csípővel indultam hát meg mellette, egyenesen a zuhanyzó irányába.
- Ne aggódj! – szóltam bele, bár akkor még nem gondoltam, hogy amúgy sem fogja befejezni a mondatot. A mozdulat hirtelen volt, ám nem annyira, hogy én ne tudjak rá reagálni. A problémát csak az okozta, hogy túlzottan feltűnő lett volna, ha bemozdulok és megtartom magamat is, meg őt is. Nem, egyelőre ilyen hibákat nem akartam elkövetni, így végül hagytam, hogy magával rántson a vízbe. Nem az a típusú nő vagyok, aki ezen sipákolni kezd, helyette vidáman felnevettem, amikor másodpercekkel később felbukkantam a víz felszínén. Kellemesnek találtam a víz hőmérsékletét, még a tusolás hiányában is.
- Valld be, hogy szándékosan csináltad! – nevettem még mindig felszabadultan, már ha ő is feljött addigra. Akkor közel maradtam hozzá, és játékosan a vállára ütöttem, vigyázva rá, hogy ne küldjem a víz alá véletlenül újra. Közben nem okozott gondot, hogy fent tartsam magam a víz felszínén, lábaimmal ugyanis folyamatosan tapostam. - Bár, ha közel akartál kerülni hozzám, azt máshogy is megtehetted volna... - mosolyogtam kissé talán csúfondárosan.

Amikor elmerülök a habok között, olyan érzés fog el, mintha két cintányért a füleim mellett összecsaptak volna. Erősen cseng mindkét fülem, az egyensúlyérzékem is elveszítem egy pillanatra, nem tudom merre van fent, és merre van lent. A víz azonban „kidob” magából. A medence nem olyan mély, és néhány másodperccel később prüszkölve feltűnök én is a felszínen. Szőke hajam a fejemre simul, szempilláim sűrű, hosszú csomókba rendeződnek… s még az államról is csöpög a víz. Hunyorgok, hiszen a szemeim is telementek vízzel, de ez nem akadályozhat meg abban, hogy őszinte aggodalommal kutassak Jennifer után.
- Jól vagy, nem ütötted meg magad? – Kérdezem cseppet sem kevés aggodalommal a hangomban, hiszen én voltam a béna, én tehetek róla, hogy ő is beesett velem együtt.
Amikor meghallom a nevetését, nagy kő esik le a szívemről, és az aggodalom helyére egy vigyor kúszik a képemre.
- Ha azt akarod, hogy bevalljam… be kell vetned bizonyos praktikákat a megpuhításom érdekében… - Simítok végig az arcomon, majd enyhén megrázom a fejem, és a hajam átrendeződik lenyaltból, kócossá. Még szerencse, hogy nem hosszabb fazonú, mert most úgy festenék, mint Son Goku.
Kihasználom a pillanatot, amikor ráüt a vállamra, a dereka után kapok a víz alatt, és határozott… de gyengéd „erőszakkal” magamhoz húzom. Bele akarok nézni közelről azokba a csodás, vidáman csillogó szemekbe. – Például így? – Villannak kihívóan a szemeim. Érzem a bőrének intenzív kipárolgását, mintha a víz felerősítette volna azt.
Szabad kezemmel a keze után nyúlok, majd könnyed csókot hintek a kézfeje fölé, mielőtt egy kacsintás kíséretében elengedném. Hadd úszkáljon a kis hableány szabadon…

Később, amikor már kellően kiszívott minket a víz, és a félárnyékban pihentünk a nyugágyakon, kedvtelve pillantottam végig Jennifer bőrén. A napfényben csillogtak a még el nem párolgott vízcseppek a combjain és a hasfalán. Szerettem volna megérinteni, elkergetni a vízcseppeket, végigcirógatni a felhevült bőrt. Nem lett volna értelme magam előtt letagadni, hogy mennyire bejön. Alig tudtam levenni róla a tekintetem, mióta csak idekint voltunk a medencénél. A vízben egyre többször kerestem az alkalmat, hogy ha még csak futólag is, de megérinthessem. Nem voltam tolakodó, se túlságosan rámenős.. úgy érzem.

A délután gyorsan eltelt, az este pedig megállíthatatlanul közeledett. Egy időre elváltak útjaink, Jennifer visszavonult a vendégszobába, hogy elkészüljön, s én is nekiálltam rendbe szedni magam. Letusoltam, megmostam a hajam… Borotválkozásra nem szorultam, csak a hajamat kellett kicsit összerendeznem. A nap kellemesen barnás árnyalatúra „festette” a bőrömet, kék szemeim szinte világítottak hófehér ölelésükben.
Nem akartam túlságosan kiöltözni, de azért meg akartam adni a módját az estének. A nívós helyekre amúgy se engednek be senkit farmerben, és papucsban, szóval eleve kizárt volt, hogy valami hasonlót válasszak. Lazán elegánsra váltottam. Önmagában csíkos sötétszürke öltönyt vettem, hozzá pedig a selyem zsebkendővel összepasszoló fényes anyagú inget. Ha kaszinózni megyünk, oda kelleni fog a nyakkendő is, úgyhogy a zakóm zsebébe toltam egyet gondosan összehajtva. Nyomtam magamra egy keveset a parfümömből is, de nem vittem túlzásba.
Jennifert a nappaliban vártam, egy pohár behűtött Dom Perignon-t kortyolgatva.
- Gyönyörűen festesz! – Pillantottam végig rajta elismerően, amikor felbukkant, aztán a kijárat felé tereltem. Odakint már várt ránk egy fekete limuzin, sofőrrel. Értelmetlen lett volna a saját kocsimmal menni, mert a zsaruk lekapcsolhattak volna simán ittas vezetésért.

Vegasba beérve villogó fényár vette körbe a limuzint. Rengetegen voltak a városban, de ez itt megszokott. Itt minden nap olyan pörgős, mintha karnevál lenne. A Stratosphere bejárata előtt állt meg a limuzin, majd a sofőr kinyitotta az ajtót, hogy kiszállhassunk. Felajánlottam Jennifernek a karomat, mielőtt beléptünk az épület aljába. A lift sebesen suhant felfelé a magasba. Egy ideig néztem a szintjelző váltását, aztán elvigyorodva Jennifer füléhez hajoltam.
- Még meggondolhatod magad… még nem késő… - Utaltam a játékokra. Szerintem nem fogja magát meggondolni, nem tűnik olyannak, aki az utolsó pillanatban visszatáncol, csupán egy kicsit heccelem.
Amint felért a lift, előre engedem, s követve őt, kilépek magam is…

Azért az aggodalom, amit Rahimon vettem észre a felbukkanást követő másodpercekben, valahol mindenképpen imponáló volt. Persze biztosan nem csak nekem szólt, hanem mással is így viselkedett volna, de ez most cseppet sem érdekelt. A lényeg, hogy maga az egész szituáció mosolyt csalt az arcomra és nevetésben törtem ki.
- Hát persze, hogy jól vagyok. Ne aggódj, nem vagyok olyan törékeny… - biztosítottam még mindig mosolyogva, miközben egészen közel kerültem hozzá. Szándékos volt a közeledésem, kíváncsi voltam rá igazából, hogy hogyan fog reagálni egy ilyen helyzetben. Nem lepett meg különösebben, hogy magához húzott, valahol pontosan erre számítottam. Két lábammal automatikusan kulcsoltam át a derekát, hogy jobban meg tudjam tartani magam. – Nem szeretek praktikákat alkalmazni – adtam tudtára halkan, még mindig mosolyogva. Visszakérdezésére csak kuncogással feleltem, állva a tekintetét.
- Igen, például így. Látod, egészen eredményes! – állapítottam meg, ám ami ez után következett, az őszintén meglepett. Azt hittem, hogy kihasználja majd, hogy ennyire közel vagyok hozzá, de úgy látszik, hogy az első csókunk még váratott magára. Helyette a kezemre kaptam egyet, a gesztust viszont mindenképpen értékelnem kellett. Vagy előttem játszotta meg magát, vagy ezt váltottam ki belőle, vagy egyszerűen csak rosszul ítéltem őt meg az eddigiek alapján. A lényeg, hogy nem tűnt ennyire borzasztóan úriembernek.
Még úszkáltam egy kicsit, miután elengedett, ezt követően pedig csatlakoztam Rahimhoz a nyugágyaknál. Jól esett kicsit pihenni, kiereszteni a gőzt az utóbbi hónapok hajtása után, ráadásul az sem volt egy utolsó szempont, hogy imponált ez a nagyfokú figyelem, amiben részesültem. Éreztem én magamon a mellettem fekvő férfi tekintetét, a belőle áradó vágyakozásról már nem is beszélve. Azt hiszem, hogy minden nőnek el kellene jönnie egy ilyen utazásra, aki kicsit is elfáradt a mindennapokban. Ilyen és ehhez hasonló gondolataim támadtak a délután folyamán, amíg el nem jött az ideje a készülődésnek. Szerencsére már jóval előtte kitaláltam, hogy mit fogok felvenni, így a legtöbb időt a sminkelés és a frizurám elkészítése vette el. Jó, azért nem vittem annyira túlzásba a dolgot, már ami a hajamat illeti. A könnyed hullámok lazán keretezték az arcomat, míg a sminkem sem volt túlzottan erős, leginkább a vöröslő ajkaim vonhatták magukra valamelyest a figyelmet.
Ma este nem vettem kirívóra a figurát, sokkal inkább az eleganciát részesítettem előnyben. Ugyan a ruhám meg volt dobva a bőr felsőrésszel, de ettől még az egész megjelenésem nőies és előkelő volt. Úgy éreztem, hogy sikerült elérnem a kívánt hatást, Rahim dicsérő szavai pedig szintén ezt támasztották alá. Meg is ajándékoztam egy mosollyal a bókért cserébe, és én is elismerésemet fejeztem ki az ő megjelenésével kapcsolatban. Persze nem vittem túlzásba, csupán egy könnyed kis pozitív visszajelzésnek szántam.
- Vajon miért nem lepődöm meg, hogy limuzinnal megyünk? – tettem fel a költői kérdést mosolyogva, inkább csak csipkelődésnek szánva a szavakat. Az út alatt egyébként hol a tájat néztem, hol a vendéglátómat figyeltem, megszakítva a néha-néha beálló csendet. – Hihetetlen, hogy ez a város mennyit képes változni rövid idő alatt, és mégis megőrzi a varázsát ugyanúgy – állapítottam meg, miután beértünk Vegasba. Már most zsúfolásig teltek az utak, a fények pedig izzottak, mint mindig. Mondjuk én elég régen jártam már itt, Rahim valószínűleg akkor még gyerek volt, de ezzel inkább nem dicsekedtem neki, mert elég furcsán vette volna ki magát a helyzet.
Miután megérkeztünk, elfogadtam a felém nyújtott kart. Lépteim könnyedek voltak, hátam elegánsan kihúzva. Még a liftben is közvetlenül ott álltam az engem kísérő férfi mellett, csupán akkor fordítottam felé kíváncsian a fejemet, amikor a fülemhez hajolt.
- Ne aggódj, majd foghatod a kezemet, ha nagyon félsz! – súgtam oda neki teljesen komolyan, ám mire visszább húzódtam, ajkaimon már újabb mosoly virított, ezzel jelezve, hogy viccelődöm csupán. Mielőtt bármi mást mondhattam volna, megérkeztünk a megfelelő szintre, úgyhogy ki is léptem. Nem sokkal mentem távolabb, ott ugyanis megálltam és bevártam Rahimot. – Nos, vezessen uram! Nézzük meg azokat a játékokat, utána jöhet a vacsora. Kezdek megéhezni! – jelentettem be tájékoztatásképpen, és ha elindultunk, akkor magabiztos lépteim vittek tovább, egészen kifelé. Alig vártam, hogy érezzem azt a fajta adrenalin löketet, amit úgy szerettem. Szerencsére nem túlzottan volt sor ebben az időpontban, vagy egyszerűen csak nekünk volt szerencsénk, nem tudnám megmondani. Mindenesetre értékeltem, hogy nem lettünk várakozásra kényszerítve.

Egészen közel kerültünk egymáshoz Jenniferrel, amikor felém fordította a fejét a liftben. Éreztem arcbőrén tusfürdőjének kellemes illatát, s kénytelen voltam ösztöneimnek engedelmeskedve lassabban, mélyebben tüdőmbe szívni a levegőt. Kattant az agyam, pár másodpercre megszűntem létezni gondolatilag a valóságban, s csak a széles mosolyra ocsúdtam fel, amivel megajándékozott. Halvány gőzöm se volt arról, mit mondott, csak mosolyogtam, mint egy hülyegyerek.
Tetszett, hogy ilyen hatással van rám… de emellett óvatosságra is intett. Emlékeztetnem kellett magam ma már sokadjára, hogy ez csak egy laza… kötetlen hétvége, ami a szórakozásról szól. Semmi több… ugye?
Nagyot fújtam, aztán kiléptem Jennifer után, és az üvegfal felé pillantottam. 350 méteres magasságból láthattuk az alattunk elterülő várost, ami soha nem alszik. Innen minden egészen aprónak tűnt. Nem csak az emberek, és a rengeteg autó, amik menetelő hangyákként hatottak a „játék épületek” között, hanem a város minden egyes pontja. Óriások voltunk a világ fölött, ami jelenleg a lábunk előtt hevert.
A hangszigetelt üvegnek köszönhetően odabent nem hallatszottak a kinti sikolyok, amiket a játékokon ülő emberek hallattak. Amikor kiléptünk, forró… és mégis hűs szellő csapott az arcunkba.
- Mivel tudvalevő, hogy mindig a hölgyek választanak… ezért átengedem a választás lehetőségét. Melyikre üljünk fel először? – Kérdeztem félig Jennifer felé fordulva.
Bármelyik játékokat is választotta, én mindegyikre felültem vele. Nem mondom azt, hogy nem féltem egy kicsit sem… szerintem minden normális, épeszű ember fél valamennyire, de nem kezdtem el kiabálni sem, csak a pulzusom emelkedett meg. Ezeket a játékokat napi szinten ellenőrzik, ezért szinte nulla az esélye annak, hogy bármi is meghibásodjon. Ezt nem engedhetik meg maguknak.
Jócskán megugrott adrenalin szinttel szálltam le az utolsó játékról is, s az egészet legjobban a frizurám sínylette meg, amibe beletúrva igazgattam meg, miközben egymás mellett sétálva az étterem felé haladtunk. Volt még pár percünk a foglalásig.
- Nem semmi egy nő vagy! Bár gondolom ezzel te is tisztában vagy… - Nevetek fel, majd megállok az egyik távcsőnél, és apró után kutatok a tárcámban. Bedobva az érmét megmozdítom a szerkezetet, és a távcsövet a hegyek felé irányítom. Más talán a várost kémlelné, én viszont a saját házam fehér jelenségével töltöm ki a látóteremet.
- Oh. – Egyenesedek fel, majd elvigyorodok. – Még jó, hogy nem nudiztunk délután… - Engedem át a távcsövet Jennifernek is. Meglepően jól látni a házamat, mintha csak pár tíz méter távolságból figyelnénk. – Nem mintha én szégyenlős lennék… vagy rólad azt gondolnám, de bevallom… nem szívesen osztoznék a látványodban senkivel sem… és másban sem. – Érintem meg Jennifer felkarját finoman, s mivel túlságosan hűsnek érzékelem, úgy gondolom, talán fázik idefent. Egy mozdulattal kibújok a zakómból, és gondoskodóan a hátára terítem, nehogy megfázzon.
Vegasban alapvetően mindig meleg van, de most elég magasan vagyunk ahhoz, hogy a nap lenyugvását követően a szél barátságtalanul nyirkossá váljon. Inkább befelé terelem őt, az étterembe.
- Gyere, menjünk be… - Engedem előre ismét az ajtóban, s mikor a pincér az asztalunkhoz kísér, lesegítem róla a zakómat, majd előzékenyen kihúzom neki a széket, hogy helyet foglalhasson rajta.
Mint minden nívós helyen, az étlap nem tartalmazza az ételek árát, csak egy rövidebb leírást, hogy a fantázianevek milyen ételt takarnak. Én rákot választok magamnak, s a welcome drink után kikérek egy palackkal az étterem legjobb pezsgőjéből. Nem csak a kilátás… Vegas esti fényei… nem csak tálalás, az étel minősége… de a társaságom is első osztályú. A második üveg pezsgő is elfogy, mire a vacsora végére érünk.
- Hozhatok desszertet? – Lép oda hozzánk a pincérünk, miután leszedték az asztalunkról a tányérokat.
- Köszönöm, de a desszertet részemről későbbre terveztem. – Szájszegletemben hamiskás félmosoly jelenik meg, majd felpillantok Jenniferre. Természetesen ha ő szeretne még valamit, akkor rendelhet nyugodtan.
A vacsorát követően több lehetőségünk is van az este folytatására.
- Nos… hova tovább? – Kérdezem, mikor kilépünk a liftből, és a limuzin felé vesszük az irányt.

- Micsoda udvariasság, kérem szépen! – jegyeztem meg nevetve, miután kiszálltunk a liftből. Azért érzékeltem az ott elmúló pillanat varázsát, de ennek jelét nem igazán adtam a mellettem lépdelő férfi felé. Már csak azért sem, mert valószínűleg elég feltűnő lett volna, hogy én minden apró pici rezdülését látom és tisztában vagyok vele. Szerintem akkor, amikor az emberből farkas lesz, ez az egyik legnehezebb dolog. Megtanulni azt, hogy hogyan viselkedjünk emberként az emberek között, nem keltve túlzott feltűnést. Nem olyan könnyű ám, mint amilyennek tűnik.
- Mi lenne, ha először kipróbálnánk ezt a billegős valamit… - mutattam kezemmel a megfelelő játékra. – Aztán meg jöhetne mondjuk az, amelyik úgy lóg, mint a csápok – siklott tovább a tekintetem és vele együtt a mutatóujjam is. Arra azért nagyon kíváncsi voltam, hiszen ott mindenki egyedül fog ülni, és úgy fog történni valami. Mivel jelenleg állt, így nem tudtam biztosan, hogy mi lesz az, mindenesetre nagyon kíváncsi lettem rá. Igazából utána nem csak ezt a kettőt akartam kipróbálni, hanem lehetőség szerint a többit is. Élni kellett az efféle lehetőségekkel, vagy nem? Én meg tényleg rajongtam az extrém dolgokért, még ha mostanában kicsit hanyagoltam is az efféle szórakozási lehetőségeket.
Azért amikor az utolsó körrel is végeztünk, kicsit még remegtek a lábaim, de ezt betudtam az izgalomnak és a magas sarkak amúgy is ingatag állapotának. Még jó, hogy bele tudtam karolni Rahimba, így nem volt olyan feltűnő a pillanatnyi esetlenség. Mire sétáltunk néhány métert, már újra sikerült összeszednem magam és ezúttal az ujjaimból rögtönzött fésűvel láttam el a rakoncátlan tincseim baját. El sem akartam képzelni, hogy miként festhetek most a férfi mellett, de hamar sikerült meggyőznöm magam arról, hogy nincs okom panaszra.
- Mondjuk úgy, hogy tisztában vagyok a határaimmal – fogalmaztam diplomatikusan, ám ez hamar tova is tűnt, amikor végül elnevettem magam. – Na, jó, mondták már mások is – ismertem be, miközben megálltam én is a távcsövek mellett. Nem tudtam pontosan, hogy milyen irányba fordította a lencséket, de amikor helyet engedett nekem is, akkor egyből belepillantottam és újra nevetésben törtem ki. – Mit ne mondjak, nem szívesen válnék valami ingyen pornó szereplőjévé. Meg igazából nem is nagyon szeretném, ha figyelnének közben… - jelentettem ki a fejemet csóválva, azt az aprócska titkot pedig ezúttal is megtartottam magamnak, hogy nem mindig volt ez így. Annak idején bizony nem okozott gondot a drogok mámorában elmerülni és élvezni az együttesek társaságát, mindenféle értelemben. Buli-buli hátán, nem volt ám olyan rossz időszak, csak mostanra kicsit benőtt a fejem lágya.
- Ebből is tanul az ember, nem? Ideje építened oda valamiféle falat – vetettem fel az ötletet, bár inkább csak piszkáltam, nem gondoltam komolyan. Most amúgy is Fairbanksben tartózkodott, már amennyire tudtam. – Ne aggódj, ezen a hétvégén nem is kell! – biztosítottam mosolyogva, hangom kissé búgónak hatott, ahogyan lehalkítottam a hangszínemet. Tekintetem néhány pillanatra elidőzött a világoskék íriszeken, amíg a karomat fogta, ám a zakó átadása egyből meg is szakította a kissé talán bensőséges pillanatot. Megint. Talán nem is olyan nagy baj ez, igaz? – Rendben, úgyis megéheztem ebben a sok izgalomban – ajkaim mosolyra görbültek, lépteim immár magabiztosak és határozottak voltak.
Odabent elegánsan helyet foglaltam, és homárt rendeltem, mert most azt kívántam meg. Kedveltem az efféle tengeri herkentyűkből készült ételeket, ráadásul a pezsgő is olyan ízletes volt, hogy tökéletesen illett mellé. Nem is vettem igazából észre, hogy mikor fogyott el a második üveg is, de most már ügyelnem kellett majd arra, hogy némi hatása látszódjon rajtam, vagy a későbbiekben jóval több alkohol csússzon le az torkomon, mint a partneremén, és akkor nem kell majd a megjátszással vesződnöm. Úgyis régen rúgtam ki a hámból ennyire, ami pedig Vegasban történik, az ott is marad, ugye?
- Köszönöm, én sem kérek semmit! – hárítottam el udvariasan a desszerttel kapcsolatos kérdést, tekintetemben pedig huncut fény villant, ahogyan felnéztem a velem szemben ülő férfira. Értettem én a célzást, nem is problémáztam rajta különösebben, hiszen tetszett az ajánlat. Még akkor is ezen gondolkoztam, amikor kiléptünk az épületből, egyenesen a limuzin felé tartva. – Mi lenne, ha megmutatnád nekem, hogy hogyan bulizol Vegasban? – kértem tőle mosolyogva, testem néhány pillanatra az oldalához simult, hogy ezzel is megpróbáljam valamelyest meggyőzni. Ám amilyen hirtelen léptem oda, olyan hirtelen huppantam is be a limuzin hátsó ülésére, máris egy újabb üveg pezsgőért nyúlva. A két karcsú pohárba könnyedén öntöttem ki, aztán a mellém ülő férfi felé nyújtottam az egyiket.
- Igyunk erre az estére… vagy inkább az egész hétvégére! – pontosítottam, félig odadőlve felé, koccintásra emelve a kristályt. – Annyira most nincs kedvem kaszinózni, bár később elnézhetünk a kedvencedbe. Most talán valami szórakozóhelyet kellene meglátogatni, de lehet még túl korai az időpont, ugye? – kapcsoltam hirtelen, mikor már az első kortyot ledöntöttem az aranyló italból.

Jenniferre pillantottam, amikor egy pillanat erejéig hozzám simult. Határozottan nem örültem neki, hogy az egész csak egy pillanatig tartott, de úgy érzem, egyelőre be kell érnem ennyivel… amit nem bánok egyébként, de azt megjegyzem magamnak, hogy az elkövetkezendő órákban több ilyen alkalmat kell kerítenem. A kérésére kék szemeim hamiskásan csillannak rá. Elvigyorodok, majd beülök a limuzinba, ezúttal szembe vele. Az újabb üveg pezsgő dugója diszkréten pukkan, amikor kihúzom az üveg szájából, majd megtöltöm vele poharainkat.
- Ha valóban ezt akarod, legyen. Szólok előre, meg fogsz lepődni! – Kacsintok Jenniferre sejtelmes mosollyal az arcomon. Szerintem mostanra van már egy kialakult kép benne rólam. A mai napot teljesen együtt töltöttük. Gondolom arra számít, hogy a sofőrt valami laza erkölcsű nightclub felé navigálom, és fülledt erotikus hangulatban töltjük az este… éjszaka hátralevő részét.
Ezt is tartalmazni fogja a programunk egyébként, de majd csak később.
- A hétvégére… és a nem várt fordulatokra! – Koccintom poharam Jennifer poharához, aztán mondhatni egy húzóra megiszom poharam tartalmát. Leengedem a válaszfalat, és előre szólok a sofőrnek.
- A Wynn-hez legyen szíves.. – Adom meg kis kiruccanásunk következő állomását, majd elégedetten hátradőlök a kényelmes ülésben.
- Szép sorjában. Oda is el fogunk jutni. – Én megadom a Vegasi estéknek a módját. Gyerek még az idő, messze a napfelkelte. Szeretnék mindent megmutatni Jennifernek, amit szerintem érdemes látni ebben a városban. Persze sok csábító hely van, sok a fény a giccs… ami vonzza a szemeket, de az olyanok mint én… aki itt éltem egy ideig, tudom mi az, ami igazán érdemes arra, hogy időt szánjunk rá.

Mivel tudom, hogy Jennifer is szereti a szép, és gyors kocsikat, úgy gondolom tetszeni fog neki a Penske bemutatóterem. Nagyon büszke vagyok erre a munkámra. Ugyan „csak” olyan első pillantásra, mint egy autószalon… amiben igencsak márkás kocsik sorakoznak – Ferrari és Maserati – de sokkal több munkát igényelt megtervezni, mint azt egy hozzá nem értő gondolná. Főleg a világítástechnika telepítése okozott fejtörést, hiszen nem volt mindegy, honnan érkezik a megvilágítás a kocsikra, és milyen erejű fény vetül rájuk. A legapróbb részletig mindent meg kellett terveznem.
Amikor kiszállunk a limuzinból, és bekísérem Jennifert a bemutatóterembe, egy méregdrága öltönybe bújt férfi siet elénk. A haja kellemesen ősz, noha talán még ötvenes éveiben se jár. A bőrét a Vegasi nap pörkölte kellemesen barnává.
- Nahát Mr. Alidad! Micsoda kellemes meglepetés! Rég járt felénk… - A kezét nyújtja felém, vigyorogva elfogadva megrázom.
- Jó estét James, hogy van? Hadd mutassam be csodás partnerem. Miss Wainwright.. – Érintem meg finoman Jennifer karját. – Az úr a bemutatóterem vezetője. – Magyarázom Jenniferhez hajolva.
- Szeretne kíséretet Mr. Alidad, vagy eligazodik egyedül is? – Kérdezi James udvariasan.
- Nem kérünk, köszönöm. Végigvezetem én a hölgyet. Csak utánad, Jennifer… - Mutatok magam elé, miután James felhajtotta a vörös zsineget. A recepciós hölgy mosolyogva odaköszön nekünk, láthatóan ő is ismerősként üdvözöl.
A kis kör alakú színpadok, amiken a méregdrága versenyautók állnak, lassan forogni kezdenek, amikor odaérünk eléjük.
- A padlóba építtettem mozgásérzékelőket, így elég sok energiát meglehet spórolni, mert csak akkor forgatja a kocsikat a szerkezet, ha valaki itt áll előtte.. – Magyarázom, megállva egy felnyitott motorházas Maserati előtt megállva, s ezzel egyúttal le is buktatom magam, hogy ez a bemutatóterem bizony az én munkám.
Hagyom, hadd nézelődjön kedvére, a tempómat az ő tempójához igazítom, s amikor távozunk a Penske-ből, a Le Reve felé navigálom magunkat. Ki hinné, hogy ennyi minden található a Wynn-ben?

- Akárhányszor megnéztem ezt a műsort, mindig teltházas volt az előadás. – Simítom meleg tenyerem Jennifer derekára, miközben a lépcsőkön lépdelünk felfelé, a páholyok szintjére. A vörös függönyt széthúzzák a színházi dolgozók, mielőtt belépnénk a kis erkély-szerű páholyunkba, ahol kényelmes fotelek, és az asztalon levő jégvödörben hidegen tartott minőségi francia pezsgő fogad minket. Az előadás előtti zsivaj egybefüggő morajlásként hat. Az alattunk elterülő színház hatalmas. A nézőtér teljes kört ír le, a színpadnak pedig majdnem teljes egészét egy kör alakú medence alkotja áthidalókkal.
- A Cirque du Soleil művészei lépnek fel itt minden este. A „The Dream” fantázianevet viselő műsoruk az elmúlt négy évben zsinórban megnyerte a legjobb Vegasi show díjat. Ha valamit érdemes megnézni a fények városában a kaszinókon és a szórakozóhelyeken felül, akkor az ez a műsor… - Világosítom fel Jennifer-t, s egyben adok magyarázatot arra, hogy miért is hoztam el ma este ide.
A fények halványodni kezdenek, a nézőtér elcsendesedik, talán még a lélegzetüket is visszatartják az emberek, ahogy várják azt a varázslatos csodát, amivel a művészek elkápráztatják, és másfél órára egy különleges hangulatú utazásra invitálják a nézőket a fantáziájuk segítségével.
Sokszor láttam már ezt a műsort, de sose tudom megunni. Minden egyes alkalommal rá tudok csodálkozni, akár egy gyerek. Értékelem a művészeteket, az igényes műsort, az igényes szórakozást. Nem csak egy elkényeztetett, felszínes ficsúr vagyok, amilyennek általában látszom… vagy látni akarnak mások.
Nagyjából a műsor felénél emelem át a karomat Jennifer foteljének támlájára, s onnan a vállára csúsztatom a tenyeremet, hogy az előadás hátralevő részében gyengéden cirógathassam puha, selymes bőrét.
Vastaps követi az előadást, amivel a nézők egy emberré kovácsolódva fejezik ki hálájukat azért a csodáért, amiben részesülhettek a művészeknek köszönhetően. A karórámra pillantok, miközben kifelé sétálunk. Elmúlt már éjfél.

- Hogy tetszett az előadás? – Érdeklődök, majd tenyerem Jennifer válláról a derekára csúszik, s így vezetem be magam mellett az XS nightclub-ba, ami a Wynn-hez tartozik, és szintén az én tervezési munkámat dicséri a kialakítása. Erről beszéltünk még Fairbanksben, amikor először találkoztunk, talán Jennifer még emlékszik rá, de az se baj, ha nem.
Odabent már keményen tombol a buli hangulat. Ma este Dj. Tiesto keveri a zenéket, eléggé gyakori vendég errefelé.
A pulthoz navigálom partnerem, kikérek egy újabb kör italt, ezúttal én is azt iszok, amit ő választ, aztán ha nem ellenkezik, beviszem magammal a táncoló tömeg sűrűjébe, ahol a zene lüktetésére hullámzó emberek közé vegyülve húzom magamhoz egészen közel. Az elmúlt órákban elfogyasztott alkoholmennyiség kellően elegendő volt ahhoz, hogy nemes egyszerűséggel az álla alá nyúlva megemeljem kissé a fejét, aztán lehajolva hozzá végre megízleljem telt ajkait egy szenvedélyes csók keretében.

Csak érdeklődően felvontam a szemöldökömet, mert szerintem kevés olyan dolog volt, amivel nekem még meglepetést lehetett okozni. Láttam a világot abban az időben, amikor a legnagyobbat változott, úgyhogy amikor az ember először lépett a Holdra, az elég nagy meglepetés volt. Lehetne sorolni még elég sok efféle eseményt, de önmagában a létezésem is elég nagy meglepetést okozott volna szerintem, szóval csak mosolyogtam sejtelmesen, ahogyan Rahim is rám. Ó, ha tudta volna, hogy mennyi különös dolgot tudnék neki mesélni!
- Jól van, én most rád bíztam magam! – emeltem fel a két kezemet megadóan, egyikben még mindig a pezsgős poharat tartva. Nagyon érdekelt, hogy vajon mi az, amit ő szeret ebben a városban, ráadásul biztosra vettem, hogy a legjobb helyekre fogunk elmenni, pontosan úgy, ahogyan én azt tettem volna nélküle is. Bár kinek mi a legjobb hely, igaz? Azt azért biztosra vettem az eddigiek után, hogy a választása el fogja nyerni a tetszésemet, mivel az ízlésünk egészen hasonlónak bizonyult.
Útközben érdeklődve néztem a mellettünk elsuhanó, kivilágított épületeket. Kaszinók, bárok, szállodák, éttermek. Minden, ami csak szem-szájnak ingere lehet ebben a városban, természetesen luxuskivitelben. Tudtam én, hogy Vegasnak is van árnyoldala, szegényesebb kerületei, de a belváros hemzsegett a pénzes turistáktól, és én itt jobban is éreztem magam igazából. Míg ezen gondolkoztam, kortyoltam néhányat a pezsgőből, aztán újratöltöttem a poharamat. Csak akkor tettem félre, amikor lefékezett az autó. Tekintetem az ablakon kívülre kalandozott, szemöldökömet érdeklődve vontam fel.
- Üdvözlöm! – mosolyom elbűvölő volt, miután beértünk az épületbe és találkoztam a terem tulajdonosával. Nem kellett kétszer mondani, én aztán megindultam a magam biztos lépteivel befelé. Jártam már efféle helyeken, meg igazából amúgy sem tartottam magam olyan elveszett lánykának, hogy vezetésre szoruljak. – Szóval ez a te munkád! – állapítottam meg roppant elmésen, egy bólintással nyugtázva az elhangzottakat. – Igaz nem referenciaként akarod most felhasználni ezt, hogy majd én is alkalmazzalak? – kérdeztem, kicsit cukkolva őt. – Egyébként egyszer volt szerencsém vezetni egy ehhez hasonló szépséget! – böktem fejemmel az előttünk forgó Maseratira. – Mondhatnám, hogy nehéz volt… de imádtam! – vigyorodtam el szélesen, miközben tovább haladtunk a többi kiállított darab elé. Nem siettem túlzottan, inkább ráérősen szemléltem meg a felhozatalt és magamban azért értékeltem a kivitelezést is, még ha szóvá nem is tettem a későbbiekben.
- Gyönyörű ez a hely! Még sosem jártam itt! – néztem körül immár akkor, amikor átértünk a színházterembe. Elég nagy és impozáns volt, nem nehéz ilyen jellemzőkkel lenyűgözni az ember lányát. – De úgy látom, hogy azért neked mindig akad rá jegyed. Minden nőt ide hozol? – úgy ítéltem meg, hogy némi kötekedés azért nem árt, szavaim élét azonban a mosolyommal vettem el. – Őket már láttam egyszer… - jegyeztem meg a Cirque du Soleilre utalva. Közben kényelembe helyeztem magam a fotelben, lábaimat kecsesen kereszteztem a térdeimnél. Talán még beszéltem volna, ám hamarosan minden elcsendesedett és elsötétedett. Noha a látásom tökéletes volt még így is, azért vettem a jelzést, és innentől kezdve én sem koncentráltam semmi másra, csak az előadásra.
Egyetlen egy alkalom volt, amikor valamelyest kizökkentem, mégpedig akkor, amikor megéreztem a vállamra simuló tenyeret. Néhány pillanat erejéig elfordítottam a tekintetem a showról, és egyenesen a mellettem ülő férfi arcára sandítottam. Visszafogott mosoly volt az, amit most kapott tőlem, a korábbiaktól eltérően, de ezzel kívántam jelezni, hogy nincs ellenemre. Sőt, még kicsit úgy is helyezkedtem, hogy fél oldalammal odasimulhassak hozzá, amennyire az ülések engedték. Ugyan nem úgy, mintha otthon lettünk volna egy kanapén, de mégis maga a jelzés úgy éreztem, hogy megvolt irányomból. Már korábban is, ami azt illeti, és bizonyára ezt ő is észrevette.
- Nagyon tetszett. Köszönöm, hogy elhoztál! Jó választás volt rád bízni – válaszoltam kifelé menet, miután én is éppen olyan lelkesedéssel tapsoltam meg a művészeket, ahogyan a többi néző is körülöttünk. – Hová megyünk? – kérdeztem kíváncsian, mert én is tisztában voltam vele, hogy mennyi az idő. Voltak sejtéseim, így aztán nem is nagyon ellenkeztem, amikor a club felé vettük az irányt. – Tényleg a referencia munkáiddal akarsz bevágódni, mi? – nevettem fel, hiszen nagyon is jól emlékeztem arra, hogy beszéltünk erről az első találkozásunk alkalmával. Igazából pont ezt a helyet említette, hogy beazonosíthassam a stílusát és őt magát is. Már ha jártas lennék ezekben a körökben.
- Igyunk valami erősebbet! – jelentettem ki, túlkiabálva a tömeget. Nekem ugyan nem okozott gondot hallani azt, amit Rahim mondott nekem, de ez fordítva nem volt igaz. – Mit szólsz az Absinthe-hoz? – kérdeztem kihívó mosollyal. Igazából nem akartam, hogy rosszul legyen, az este alatt pedig elég sok pezsgőt ittunk, ezért is javasoltam csak egyet. Úgy sejtettem, hogy ő már valószínűleg érezheti valamelyest az alkohol áldásos hatását, rólam azonban nem volt elmondható, márpedig szerettem volna még jobban elengedni magam. Amennyiben beleegyezett, úgy kértem kettőt magamnak, egyet pedig neki. Természetesen a másodikat már úgy ittam meg, hogy lehetőleg neki ne tűnjön fel. A hirtelen jött magas alkoholszázalék végre nálam is betalált, kellemesen szédülve hagytam, hogy húzzon maga után. Az sem volt különösebben ellenemre, hogy a tömeg miatt egészen közel húzott magához.
- Imádom ezt a számot! – jelentettem ki vigyorogva, még azt megelőzően, hogy ujjai az állam alá csúsztak volna. Csókom a szenvedély és a hevesség határmezsgyéjén ingadozott, ahogyan ujjaim a hajába túrtak, úgy húzva magamhoz még közelebb. Egész testemmel hozzá simultam, a világ pedig mintha egy pillanatra lelassult volna körülöttünk, a hangok eltompultak, ugyanakkor az érzékeim valahogy mégis teljesen kiélesedtek. Éreztem a fülledt vágyat körülöttünk, éreztem az emberekből áradó adrenalint, izzadtságot és parfümök keverékét, és igen, azt is, hogy nem én voltam az egyetlen szórakozásra vágyó farkas. Mindez azonban mellékes volt jelen pillanatban, mert addig nyújtottam a csókot, amíg lehetett.
Akkor sem távolodtam el túlzottan, amikor az ajkaink elváltak egymástól. Nevetve mozdultam tovább a zene ütemére, két karom Rahim válláról és tarkójáról egészen a fejem fölé vándorolt, ahogyan csípőm hozzádörgölőzött hívogatóan. Én gondoltam ugyan rá, hogy még nem ártana inni egy keveset, de azt nem szerettem volna, ha őt alkoholmérgezéssel szállítják el, az meg azt hiszem, hogy túl feltűnő lett volna, ha egy nő lekörözi őt. Főleg, hogy nem vagyok az a hatalmas testalkatú egyed. Gondolataim lázasan pörögtek, hogyan is oldhatnám meg ezt a kis problémát, míg végül döntöttem.
- Ki kell mennem a mosdóba! – tájékoztattam a füléhez hajolva. – Ott találkozunk – mutattam a távolabbi ülőalkalmatosságok felé, mert biztosra vettem, hogy neki ott lesz helye. Én meg, ha nem is látom meg, majd követem az illatát, az orrom azért úgy-ahogy még működött. Amennyiben eleget tett a kérésemnek, én úgy látszólag a mosdó felé indultam, igazából azonban kerülő úton közelítettem meg a pultot, ahol rendeltem még a két előbbihez hasonló italt. Mire ténylegesen eljutottam oda, ahová Rahim szerint indultam, már jócskán fejbevágott az Absinthe. Éppen ezért megigazgattam a sminkemet, amennyire még képes voltam rá, aztán kissé bizonytalan léptekkel kivonultam, hogy megkeressem a partnerem.

Mentegetőzve tárom szét a karjaimat. – Nem, dehogyis! Csak arról van szó, hogy ezek a legjobb helyek… Arról igazán nem tehetek, hogy nekem is részem volt abban, hogy ennyire felkapott legyen. – Ó igen! A „szerénység” nagyon fontos emberi tulajdonság. Kár hogy belém olyan kevés szorult. Persze elég ritkán sajnálkozok emiatt, mert panaszra aztán igazán nem lehet okom.
- Le akarsz itatni? Félnem kellene talán attól, hogy ki akarnád használni a helyzetet, és ellopni az „erényemet”… de sajnos ez már úgyse történhet meg. Sajnos már nem lehet megrontani, szóval legyen az Absinthe. – Hát nem tudom mennyire jó ötlet ez, mert már így is érzem az alkohol hatását, de nem fogok nemet mondani. Milyen lenne már, ha egy nő lekörözne ivásban? Nem sok olyan nővel találkoztam eddig, aki annyira jól bírja az alkoholt, mint Jennifer.
A parketten megszűnt a világ. Kiürült az egész klub… csak a Dj és mi voltunk, meg a szélgép által kavart arany-ezüst színű konfetti csíkok. Itt minden éjjel szilveszter van, Las Vegasban mindenki valaki más lehet, mint aki. Itt nem kell a hétköznapi problémákkal foglalkozni, csak elengedni magát az embernek, és élvezni a pillanatokat. Én is azt teszem. Élvezem a pillanat varázsát, és természetesen a partneremet is, aki kétségtelenül a legkülönlegesebb nő, akivel valaha is találkoztam. Nem kevés bátorságot nyerek abból, ahogy viszonozza a csókomat. Lehet-e ennél jobban feltuningolni valaki önbizalmát? Kötve hiszem. Totálisan nyeregben érzem magam, miközben élvezem puha ajkait az enyéimhez nyomódni. A vérbő hús akár a bársony, kényezteti a bőrömet. Jennifer illata mámorítóan tölti ki elmémet, érintése felér ezernyi aprócska tű szúrásával. Megborzongok. Testem és érzékeim még többet akarnak. Azt hiszem már attól a pillanattól fogva többet akarnak, hogy tekintetem találkozott a tekintetével a pókerasztalnál ülve.
Fogalmam sincs mennyi ideig tartott a csók, de még akkor is magamon éreztem Jennifer ajkait, amikor kissé eltávolodott tőlem.
Ujjaim könnyed érintéssel siklottak végig az oldalán, jobb karommal átöleltem karcsú derekát, hogy testét a sajátomhoz vonjam, a balt pedig a vállára helyeztem, hogy lekövessem keze útját, majd ujjait összefonjam az ujjaimmal, és száznyolcvan fokos fordulásra „kényszerítsem”. Ha sikerül a mozdulat, jobb kezemmel biztosítom, hogy a pörgéskor csak épp annyira távolodjon el, amennyire szükséges, de ha megszédülne, akkor meg tudom tartani.
Mellkasomon érezve hátának melegét, húzom bal kezét a tarkóm mögé, majd otthagyva cirógatom végig karjának érzékeny, belső oldalát, végül megpihentetem bal kezem a derekán, jobbomat az alhasán, így ringatózva a zene ütemére. Arcomat a szőke hajzuhatagba fúrom, ajkaimmal belecsókolok a nyak, és a vállak közötti kis gödörbe.
Amikor a fülemhez fordul, engedek a fogáson, és az említett hely felé pillantok. – Persze, menj csak. Várni foglak. – Eresztem el, majd egy darabig figyelem távolodó alakját.
A hajamba túrva vettem mély lélegzetet, majd kikeveredve a tömegből az említett box felé vettem az irányt. Egy pincér rögtön ott is termett mellettem, ahogy leültem.
- Két Absinthe-ot kérek, köszönöm! – Gondolom Jennifer szomjas lesz, ha visszatér a mosdóból, és ha Absinthe-ot és pezsgőt ittunk eddig, nem akarok harmadik fajta itallal bővíteni az esti repertoárt, már így is rendesen zsong a fejem. Hátradőlök, egy pillanatra becsukom a szemem… kifújom magam, amíg Jenniferre várakozom.
A köszönést nem hallom meg, csak arra ocsúdok fel, hogy valaki figyel. A szemhéjam felpattan, és egyenesen az asztal végében ácsorgó nő szemeibe tekintek.
- Hello, Ali… rég láttalak! – Tekintetem végigsiklott a fekete miniruhát viselő női alakon… a fekete harisnyán, a vérvörös tűsarkúkon, aztán a sötét szemekbe pillantottam újra.
- Helena? – Kérdezek vissza meglepetten.
- Szia.. Alig ismertelek fel, ne haragudj! – Csusszantam ki a boxból, majd felállva két puszit nyomtam Helena arcára, aki nem volt rest viszonozni azt.
- Mi újság? Hogy vagy? – Kérdeztem, mire nevetve az arcom felé bökött.
- Hopsz, egy kis rúzsfolt… nézzenek oda… - Érintette meg az arcomat, ujjaival ledörzsölve vörös rúzsát a bőrömről.
- Köszönöm én jól. Apám mellett vagyok gyakorlaton.. Tudod, kell valaki, aki tovább viszi a családi bizniszt… És te? – Pillantott a szemeimbe.
Ekkor láttam meg Jennifer alakját, kibontakozni a tömegből. Egyenesen felénk tartott.
- Helena.. ő itt Jennifer Wainwright... – Nyújtottam a karomat Jennifer felé. Mikor Helena felé fordult, nem láthattam a nő tekintetében csillanó különös fényt és felismerést… ahogy a kiéleződő feszültséget se észleltem, pedig ott játszódott le az orrom előtt. Helena nem szimplán egy nő volt a múltamból, akihez közöm volt, hanem vérfarkas is… ahogy az apja is.. és a Vegasi fejesek többsége.
- Jennifer, ő pedig Helena Wynn… - Mutattam be a két nőt egymásnak. Helena nyájas mosollyal az arcán nyújtotta a kezét Jennifernek, majd kicsit se nőies erővel megszorította, ha a partnerem is elfogadta. Erőfitogtatás? Talán. De az is lehet, csak primitív női féltékenység.
- Nem zavarlak titeket. Érezzétek jól magatokat nálam. – Nyomta meg az utolsó szót Helena, és jelentőségteljesen Jenniferre pillantott.
- Örülök, hogy láttalak Ali. Gyakrabban kéne erre járnod. – Villantott rám széles mosolyt.
- Én is örültem, Helena! – Viszonoztam a mosolyát, majd pár pillanatig figyeltem, ahogy visszaolvad a tömegbe.
- Hol is tartottunk? – Húztam le magam mellé Jennifert a box kényelmes kanapéjára, majd ujjaimmal megérintettem húsos ajkait.
- Már emlékszem… - Az ujjaim helyére ajkaimat tapasztottam, magamhoz húzva szoros ölelésbe újra megcsókoltam. Észre se vettem, mikor hozta ki a pincér az Absinthe-okat, de az ital jól jött, amikor a csóktól kissé kifulladva felhörpintettem a sajátomat. Nem volt már olyan porcikám, amit ne járt volna át az alkoholmámor, és a vágy, hogy a mellettem ülő nőt teljesen a magaménak érezhessem.
- Csodálatos nő vagy.. Talán fogalmad sincs róla, hogy mennyire.. – Suttogom szavaimat Jennifer fülébe, miközben tenyerem a combjára simítom, és vágyakozva megmarkolom.
- Maga vagy a tökély. Intelligens… szórakoztató… gyönyörű… őrjítően vonzó… - Ered meg a nyelvem, majd ajkaim visszatérnek a nyakára, hogy bőrének mámorító illatát mélyen magamba szívjam.
- Minden férfi olyan nőről álmodik, mint amilyen te vagy…. Elképesztően kívánlak…. Nincs olyan pozitúra, amiben még ne képzeltem volna el, hogy újra és újra magamévá teszlek Jennifer… akár itt és most képes lennék leszaggatni rólad a ruháidat… De… - Elhúzódok kicsit. Imbolyog velem a világ, de ez nem akadályozhat meg abban, hogy Jennifer szemeibe nézzek.
- De te olyan nő vagy, aki ennél sokkal többet érdemel. Benned minden megvan, amiről álmodtam.. amilyennek egy feleséget megálmodtam.. Ha hozzám jönnél feleségül, akkor mindent megadnék, amire csak vágysz, Jennifer. Soha nem gondoltam arra, hogy megnősüljek… de téged elvennélek… Bármennyire is őrültségnek hangzik most ez az egész.

Jót mulattam rajta még később is, hogy Rahim azt feltételezte rólam, hogy esetleg le akarnám itatni. Dehogy akartam én leitatni, saját magamat szerettem volna, de nem ment ám olyan egyszerűen, ha a partnerem hozzá egy egyszerű ember. Rá vigyáznom kellett, és lehetőleg úgy innom többet, hogy neki mindebből ne tűnjön fel semmi. Na, akkor elérhettünk nagyjából ugyanarra a szintre, és minden szép és jól lesz. Legalábbis ebben reménykedtem, amikor cselesen leráztam őt. Nagyjából be is jött, így amíg azzal volt elfoglalva, hogy az általam egyelőre még nem ismert nővel beszélgetett, addig ittam egy kicsit még, és rendbe is szedtem magam.
Néhány perccel később, amikor már reálisnak ítéltem a visszatértemet egy vécézés után, könnyed léptekkel haladtam a páros felé. Illetve akkor vettem csak észre, hogy egy páros felé tartok, valamint a nőből áradó ismerős-ismeretlen energiák is hamar feltűntek. Igaz, hogy az alkohol tompított valamennyit az érzékeimen, a farkasom azonban éberen figyelt még mindig a környezetemre, fel is morrant egy pillanatra. Nem, egyáltalán nem tetszett neki, ahogyan nekem sem. Ennek ellenére ragyogó mosolyt varázsoltam az arcomra, mire odaértem hozzájuk és megálltam a beszélgető kettős mellett.
- Jó estét, Helena! – szegtem fel államat büszkén, tartásom ugyanerről árulkodott. – Wynn… különös egybeesés – állapítottam meg, mert a jelenlegi helyzetben is volt annyi eszem, hogy összerakjam. Szinte mondania sem kellett, de természetesen nem bírta ki. Gyűlöltem az efféle nagyzolós kis csitriket, azt meg pláne mulatságosnak találtam, ahogyan az erejét fitogtatta a kézfogás alkalmával. A pajzsom ugyan eddig is fent volt, ám ezúttal valamennyit leengedtem belőle, hadd érzékelje csak, hogy jóval idősebb vagyok nála. ~ Nem vagyunk egy súlycsoport, Husom! Ne is próbálkozz! ~ ajkaimon elégedett mosoly jelent meg, bár Rahim ebből semmit nem érzékelhetett, csupán a kis feszültséget. Nem vagyok domináns – valószínűleg ellentétben ezzel a Helenával -, ám nem sok híja volt, hogy nem roppantottam össze a kicsi ujjacskáit.
Még mindig morcos voltam egy kicsit, de azért hagytam, hogy lehúzzon maga mellé, amikor már újra kettesben maradtunk. Tekintetem távoli volt pár pillanatig, hirtelen nem is fogtam fel a szavakat, amiket suttogott. Csupán az ujjak érintése zökkentett ki, akkor aztán pislogtam néhányat, tekintetemben kíváncsi, huncut fény gyúlt. Nem kellett nagyon noszogatnia ahhoz, hogy odasimuljak hozzá és viszonozzam a csókot. Mivel a ruhám egészen a térdemig leért, nem ért kellemetlen helyzet, amikor félig átraktam Rahim combján, hogy még közelebb lehessek hozzá.
- Ígérd meg, hogy vigyázol azzal a nővel a későbbiekben, rendben? - kérdeztem tőle komolyan, kihasználva a kis szünetet, amíg ivott és nem beszélt. - Veszélyes! - tettem hozzá homlok ráncolva, ám ezt követően már jöttek is a kedves szavak, amiknek egyszerűen nem lehetett ellenállni.
- Arról viszont lesz fogalmam, hogy te milyen csodálatos férfi vagy, ha ideadod nekem azt a poharat! – böktem fejemmel a másik Absinthera, ami feltehetőleg rám várt. Ha megkaptam, akkor én is könnyedén hajtottam le, bár valószínűleg nem volt éppen a legjobb ötlet ezek után. Főleg, hogy most már tudtam, hogy még egy farkasnak fáj a foga a kedves partneremre. Nem járt volna jól, ha akár csak egy hajam szála is meggörbül, ebben biztos voltam. Kapta volna a nyakába a fél famíliát, ami maradjunk annyiban, hogy felérne egy kisebb hadsereggel. Úgy vélem, hogy Victor nem lenne különösebben elragadtatva, Darrenről nem is beszélve. A borús gondolatokat azonban hamar elűztem, ahogyan a dicshimnusz tovább folytatódott.
- Mondd még tovább, hadd bízzam el magam egy kicsit! – kuncogtam jókedvűen, máris elpárolgott a korábbi aggodalmam ezektől a szavaktól. Ujjaim ráérősen cirógatták a nyakát, miközben ajkai a nyakamon indultak felfedezőútra. – Tessék?! – egészen addig teljes nyugalomban hallgattam őt, amíg a nősülésre nem terelődött a téma. Igazából én is elképzeltem már mindenféle pozitúrában magunkat, ezt meg is mondtam volna neki, ha nem történik meg ez az éles váltás. Jó, talán tetszett, hogy többre tart, de nem voltam meggyőződve arról, hogy mindez tényleg így is van. A fránya alkohol! Az tehetett arról is, hogy nagyon is tetszett az ötlet, ahelyett, hogy élből nevettem volna képen. – Komolyan beszélsz? – kérdeztem vissza komoly ábrázattal. – Én sem akartam férjhez menni - épp csak nem mondtam ki, hogy újra -, de ha most elveszel, én esküszöm, hogy hozzád megyek! – jelentettem ki határozottan.

- Veszélyes? Helena? – Nevetve csóválom meg a fejem. Hiszen szinte még gyerek. Jó.. oké.. ezt nem hangoztatom. Nagykorú volt már, amikor összegabalyodtunk, de csak egy alkalom volt az egész. Nekem úgy tűnt, hogy elég könnyen túllépett a dolgon.
- Mi az, csak nem féltékeny vagy? – Kérdezem kaján vigyorral.
- Ám legyen… vigyázok vele… - Adom be végül a derekam, mielőtt átadnám neki a poharat.


- Ilyennel nem viccelnék, Jennifer… - Vannak dolgok, amikkel lazán viccelődök, de a házasság az nem ilyen. Ezt a témát általában véve mindig messziről el szoktam kerülni, pedig igazán elhihetitek ha azt mondom, hogy számtalanszor feltették már nekem az elmúlt nyolc-tíz évben azt a kérdést, hogy „Na és Rahim.. mikorra tervezed a nősülést?”
Igen, általában ez szokott lenni az a pillanat, amikor én lelépek a színről. Hát hülye vagyok én, hogy ilyen fiatalon megnősüljek? A jelek szerint: igen. Ha mázlim van, akkor belehalok a nászéjszakába, és nem fogok reggel úgy felébredni, hogy ott virít a jegygyűrű az ujjamon.
- Komolyan gondolom, amit mondtam. – Erősítem meg ismét a kijelentésem, s mikor Jennifer kijelenti, hogy hozzám jön, egy pillanatra elakad a lélegzetem. Ez most komoly? Széles vigyor ül ki az arcomra, a combjánál fogva az ölembe húzom, majd újra megcsókolom.
- Akkor most azonnal összeházasodunk! – Jenniferrel együtt állok fel, de inkább leengedem a lábaira, mert kissé megszédülök, és nem kéne az arát leejtenem…
Gyorsan kiteszem az asztalra a két ital árát, megspékelve jócskán borravalóval, majd az arajelöltet kézen ragadva elindulok kifelé a klubból.
- Várjunk… Gyere… gyűrű nélkül nem vehetlek el… - Torpanok meg, és kanyarodok vissza a Wynn felé. A szálloda olyan, mint egy kisebb pláza. Itt tényleg van minden. Történetesen ékszerbolt is.
Épp csak belépünk, már veszik is elő a jegygyűrűket tartalmazó párnákat. Messziről lerí rólunk, hogy mire készülünk. Las Vegasban ez teljesen mindennapos.
- Ehhez mit szólsz? Tetszik? – Veszem kézbe az egyik igazán impozáns fehérarany gyűrűt, aminek közepén hatalmas, kék zafír ül tizenkét csiszolt gyémánt ölelésében, s az aranykarika felső része is további tizenkét csiszolt gyémántot tartalmaz. Azért tetszett meg első pillantásra, mert a zafírról Jennifer szeme jutott eszembe. Ha Jennifer rábólint, akkor előkutatom a tárcám mélyéről a Dubai aranykártyám, és átnyújtom az ékszerésznek, hogy húzza le. A kis ékszerdobozkát az ékszerrel a zsebembe csúsztatom, majd átölelve leendő arám derekát, a limuzinhoz kísérem.
Eléggé fel vagyok dobódva közelgő esküvőm miatt ahhoz, hogy az ünneplésre elővegyem a mini bárból a sokadik üveg Dom Perignon-t, és megbontsam, amíg a sofőr el nem visz minket az egyik.. éjszaka is nyitva tartó kápolnához.
- Valamit el kell mondanom, mielőtt hozzám jössz. – Szólalok meg, miközben kisegítem Jennifert a kocsiból. Pár pillanatnyi szünetet tartok. Talán azt gondolja, hogy itt jön majd a nagy vallomás volt feleségről, otthon váró gyerekekről, de nem erről van szó.
- Muzulmán vagyok… szóóóval… - Vigyorgok, mint a tejbe tök. - ...ha ez téged zavar, akkor… - Pillantok a kápolnára. Igazából ezeken a helyeken nem egyházi, csak polgári szertartásokat végeznek, ha jól tudom. Annyira nem vagyok bennfentes a témában ugye… de ha Jennifer hitbuzgó keresztény, lehet nem akar egy mohamedánhoz hozzámenni.
Ha nem emel kifogást a vallásom ellen, akkor intek a sofőrnek, hogy ezúttal tartson ő is velünk… mert hát tanú is kell, nem?
Odabent azonnal tárt karokkal várnak minket, s meglepő módon elegendő csak a személyazonosságunkat igazoló okmány ahhoz, hogy a központi rendszerből lekérve az adatainkat fél órán belül már össze is tudjanak adni minket. Mielőtt aggodalmaskodhatnék, hogy addig a fél óráig mit kezdjünk magunkkal... Jennifert valami nő… akinek a nevére már nem is emlékszem, beviszi valami próbaszobába, ahol kiválaszthat magának egy menyasszonyi ruhát a szertartásra, meg az utána levő fotózásra.
Amíg az ara odavan, addig én a sofőrrel tanúval nyakkendőt és hozzá illő selyem zsebkendőt válogatok… meg megejtek egy kört a wc-re is. Ennyi ital után már muszáj kiereszteni a fáradt olajt is.
A fél óra hamarabb elrepül, mint gondoltam volna. Mélybordó nyakkendő-zsebkendő egészíti ki öltözékem, így várom az oltárnál Jennifer érkezését…

Mind a kettőnk érdekében inkább elengedtem a fülem mellett azt a kérdést, hogy féltékeny vagyok-e. Nem, igazából ebben az esetben egyáltalán nem voltam az, de tényleg szükségesnek éreztem azt, hogy figyelmeztessem Rahimot az esetleges veszélyre. Nem tudtam, hogy a lány mennyire lenne hajlamos arra, hogy agresszívan szerezze meg magának, amit kinézett. Igazán sajnáltam volna egy ilyen hétvége után, ha ennek a csinos kis pofinak itt mellettem valami baja esik. Az enyém elmúlna, ha nem ezüsttel művelik velem – sőt, nekem speciel nagyobb eséllyel még az is -, de az övé maradandó lenne. Egy farkastól pedig nem jó begyűjteni semmiféle sebhelyet, ha egy mód van rá. Én már csak tudom, egyszer én is ember voltam, és tessék!
Azért szerencsére a gondolataimat nagyon hamar sikerült lekötnie valami teljesen mással. Magam sem akartam igazán hinni a fülemnek, annak meg végképp nem, hogy miként reagáltam erre az egészre. Még hogy hozzámegyek, te jó ég, hát mit gondoltam én?! Jó, pont ezen volt a hangsúly, hogy az égvilágon semmit nem gondoltam. Egyszerűen csak rávágtam azt, ami legelőször eszembe jutott, holott megfogadtam, hogy többet nem ugrom bele csak úgy semmibe, ami férfiakkal kapcsolatos. Olennél megszegtem ezt a fogadalmamat, annak is rossz vége lett. Erre nem sokkal azt követően most újra beleugrom a csapdába? Hát normális vagy, Jennifer?! Valószínűleg nem…
- Ebben az esetben én is! – jelentettem ki, bár a végére mégiscsak felvihogtam, mint egy ostoba tinédzserlány. Valószínűleg szánalmasan festhettem jelen állapotomban, de még mindig képes voltam úgy nézni, mint aki azon nyomban rámászna a kiszemelt prédájára, aki jelen esetben az a férfi volt, aki ki híján elvágódott velem, mikor a karjaiban tartva megpróbált felállni. – Jó! – egyeztem bele újabb nevetéssel, miközben úgy kapaszkodtam belé, akár egy kismajom az anyjára. Ajkaimon továbbra is éreztem a csók ízét, de immár az volt az első gondolatom, hogy nem mehetek úgy férjhez, hogy le van kenődve a rúzsom.
- Milyen igaz… - hatalmas szemeket meresztve pislogtam, mert a gyűrű nekem eszembe sem jutott. – De akkor neked is kell egy gyűrű! – közöltem némi gondolkodást követően, amint sikerült valamelyest összeszednem magam egy egészen kicsit. Addig hagytam, hadd vezessen az ékszerüzlet felé. Ahogy belékapaszkodtam és kissé botladozva lépkedtem, miközben megpróbáltam nagyon méltóságteljesen viselkedni, valószínűleg röhejesen festettem, de nem zavart. Itt és most semmi nem zavart, még arról is elfelejtkeztem, hogy vérfarkasok területén bóklászom. Biztosan megesett máskor is, az ittenieknek nem hiszem, hogy volt falkája. Túl megterhelő lett volna az összes turistát ellenőrizni, meg minden egyéb. Még nálunk is bajos volt, pedig közelébe sem voltunk az itteni viszonylatoknak.
- Úristen! Sosem láttam még szebbet! – csaptam össze a két kezemet elégedetten, szemeim pedig nem csupán az alkohol miatt csillogtak, hanem a lelkesedéstől és a csodálattól is, ahogyan az ékszert szemléltem. Voltam én már együtt igazi herceggel, aki megajándékozott mindenféle drága ékszerrel, de ez mégis elnyerte a tetszésemet, mert illett hozzám. Alig vártam, hogy megnézhessem az ujjamon is, a limuzin felé tartva meg is próbáltam elhappolni a dobozt, de most túl ügyetlen voltam az efféle ötletek kivitelezéséhez, pedig alapvetően egészen jó vagyok zsebtolvajnak is.
Odabent úgy huppantam le, hogy forgott velem az egész világ, de az újabb pezsgő valahogy mégis remek ötletnek tűnt. Tartottam is szépen a poharamat, hadd töltse csak teli, szinte egy hajtásra ki is ittam a tartalmát. Azt már én magam töltöttem újra, még néhány kortyot felhörpintettem, csakhogy az ablakon kinézve a kápolna máris ott virított. Izgatottan leraktam a poharat félig telve, és már másztam volna át Rahimon, hogy kiszálljak, ha nem előzött volna meg. Szükségem is volt a segítő kézre, még ha nem is volt olyan magabiztos, amilyen az indulásunk alkalmával, még a vacsora előtt.
- Ó, ne aggódj, nekem is sok dolgot kéne mondanom… - szusszantam egy hatalmasat, mélyen szívva be a kissé hűvös levegőt, hátha némi józanító hatást gyakorol rám. Mielőtt még tovább járattam volna a számat, ő szerencsére gyorsabb volt, mire fel is nevettem. – Dehogy zavar! – két karommal a nyakába csimpaszkodtam, egyik lábam a magasba lendült, úgy nyomtam csókot az ajkaira. – Ő lesz a tanúd? – kérdeztem felvont szemöldökkel, a sofőrre bökve. – Nekem lehet Elvis? – csak azért jutott éppen ő eszembe, mert a kápolna mellett volt egy plakát róla. – Egyszer úgyis találkoztam vele… - szóltam el magam, de szerencsére amint kapcsoltam, akár az állapotomra is ráfoghattam. Végül is, hogyan találkozhattam volna vele, amikor látszólag az unokája is lehetnék? Pedig helyes fiatalember volt a maga idejében, én mondom!
Nem nagyon ellenkeztem, mikor elhurcoltak, viszont holmi kölcsönruhát nem voltam hajlandó magamra ölteni. Csupán a fátyol volt az, amit hagytam, hogy a hajamba tűzzön, valamint a csokor virág, amit kiválaszthattam három variáció közül. Természetesen a vöröset választottam, holott akkor mg nem is tudtam, hogy az újdonsült vőlegényemen bordó nyakkendő fog díszelegni. Mikor félórával az érkezésünk után megláttam, vigyorogva emeltem meg felé a csokrot, hogy ezt a tényt vele is közöljem ilyen formában. Mire kapcsoltam, hogy egyébként én az oltár felé közelítek éppen így a csokromat lóbálva, már majdnem oda is értem. A papnak nevezett férfi meg úgy vigyorgott ránk, mint a tejbe tök. Valószínűleg nem mi voltunk ma az első házasulandó pár, és talán nem is az utolsók.
- Itt vannak a tanúk? Gyűrűk? Mindenki felkészült? – kérdezte körülnézve, miután elhallgatott a zene. Igazándiból sejtettem, hogy nem lesz túl hivatalos ez az egész, de nem is ez volt benne a lényeg. A szavak számomra összefolytak, nem nagyon fogtam fel, hogy mit is magyarázott nekünk, csupán a megfelelő kérdés jutott el a tudatomig, hiszen majdnem végig bárgyún vigyorogtam, meg nevetgéltem. Valószínűleg a nyolcvanas évek óta nem ütöttem ki magam ennyire, mint most, bár ott a drogok jelentősen megkönnyítették a dolgomat. – IGEN! – kiáltottam fel határozottan, mikor másodszor tették fel nekem a kérdést és bökött oldalba az Elvis imitátor, akit kérésemnek megfelelően meg is kaptam. Volt vele egy Madonna meg egy Dolly Parton is, bár ők csak a közönségünket alkották. Bocsánat, násznép!

- Az lesz, akit csak akarsz… - Lehet-e tökéletesebb tanú Elvisnél? Ha Jennifer őt akarja, akkor semmi kifogásom ellene. Miért is lenne? Nem vagyok olyan állapotban jelenleg, hogy bármivel kapcsolatban ellenkezzek, hiszen a világ szebb és jobb nem is lehetne ebben a pillanatban!
Nem akadok fenn azon, hogy Jennifer találkozott Elvissel. Egyrészt azért nem, mert olyan szinten be vagyok rúgva, hogy igazából fel se fogom, másrészt ha józan lennék se akadnék fenn rajta, mert néhány éve amikor Londonba kiruccantam egy hétvégére, Madame Tussaud panoptikumában én is találkoztam Elvissel, és annyira valósághű volt, hogy szinte dalra fakadt!
Ahogy az „oltárnál” állva vártam az arámat, meglátva őt a világ legszerencsésebb férfijának éreztem magam. Majdnem elsírtam magam, amikor belépett végre, kezében a csokorral… fején meg a fátyollal.
- Hát nem gyönyörű? – Fordultam oda meghatottan… alkoholmámoros tekintettel a tanúmhoz. A sofőr egyetértően bólogatott. – Gyönyörű. – Veregette meg finoman a vállamat, miközben magában arra gondolt, hogy mekkora baromságot követünk el. De hát… ki ő ugyebár, hogy a milliárdosok magánéletébe beledumáljon?
Vigyorogva integettem Jennifernek, mintha attól tartanék, hogy magától nem talál oda hozzám, majd széttártam a karjaimat, és egy pillanatra magamhoz öleltem, amikor odaért mellém.
- Te vagy a legcsodálatosabb menyasszony! – Csókoltam szájon, s ha a „pap” nem szed minket széjjel rövidesen, talán itt helyben meg is ejtettem volna a nászéjszakát az oltáron… vagy mellette.
A rizsa szövegre nem nagyon figyeltem oda. Jobban lekötött, hogy időnként hátra pillantva Jennifer formás fenekébe gyönyörködjek.
- NANÁ! – Feleltem arra a bizonyos kérdésre, majd előre fordulva kaján vigyorom csak szélesedett.
- Még szép, hogy akarom… IGEN! – Jenniferhez fordulva asszonykámra kacsintottam, felhúztuk a gyűrűket, aztán valamilyen hatalmas könyvet toltak elénk, a kezembe meg egy tollat adtak, hogy írjam alá a rublikában. Nem volt ez olyan egyszerű feladat, beletelt fél percbe, mire meg tudtam úgy állni előre dőlve, hogy ne akarjak oldalra kidőlni, de végül sikerült aláírnom azt a valamit. Hunyorogtam, hogy megnézzem pontosan mi is az, de a betűk összefolytak, és inkább hagytam a fenébe. Mit számít?
- Ettől a pillanattól fogva önök férj és feleség. Most már megcsókolhatják egymás. – A „pap” szavai úgy hangzottak, mint rajtvonalnál a pisztoly dörrenése.
Jöhetett az első hitvesi csók, nem is apróztam el a dolgot. Rámenősen markoltam rá Jennifer fenekére, miközben magamhoz húzva szenvedélyesen megcsókoltam.
A fotózás szerencsére nem tartott sokáig, de elég jó hangulatban telt… végig vigyorogtam az egészet. Annál a képnél, aminél a karjainkat átfonva ittunk a pezsgőspohárból, véletlenül a poharam tartalmának a felével nyakon öntöttem Jennifert.
- Hoppá ezt benéztem.. de mindjárt megoldom a dolgot. – Nyomtam a tanúm kezébe a poharat… vagyis csak úgy gondoltam, hogy mögöttem áll… amúgy nem… a pohár meg a földön koppanva apró szilánkokra tört. Észre se vettem.
Előre hajolva döntöttem hátra kissé Jennifert, hogy ajkaimmal felszívjam a dekoltázsára folyt pezsgőt, de persze megtartani nem tudtam magunkat ebben a helyzetben, így egy isteneset zuhantunk hátrafelé, s mondanom se kell… a fotós pont elkapta a zuhanás pillanatát a fényképezőgépével.
Csodás kép lesz a „családi albumba”, ebben mindketten biztosak lehetünk.
Tompán felnyögtem, amikor földet értünk. A gyomrom tartalma is megugrott, de szerencsére odabent maradt, és nem köszönt vissza. Nagy nehezen felküzdöttem magunkat a földről, s valahogy visszakeveredtünk a limuzinba is.
A házamig tartó úton félig Jenniferre mászva alapoztam meg a nászéjszakánkat… úgy tűnt szerencsére, hogy a rengeteg alkohol ellenére is még mindig működőképes a családfám.
- Pattanj az ölembe édesem! – Fordultam Jennifer felé a kocsifeljáró térkövén megállva, miközben két tenyerem a fenekére tapasztottam. Ha átkulcsolja a lábait a derekam körül, némi kilengés kíséretében eltántorgok vele az ajtóig. Ott háttal nekidöntöm, és az ajtónyitó kóddal eltökölök egy darabig, mire az összes számot a helyes sorrendben eltalálom. Nem olyan könnyű feladat ez ittasan, az asszonnyal az ölemben… álló férfiassággal.
Végül átcipelem a küszöb fölött, majd ezzel a lendülettel egészen a hálószobájáig viszem.. csak néha ütközünk bele néhány bútordarabba. Elképzelhető, hogy lesz pár lila foltom majd, amire nem fogok emlékezni, hogy is szereztem.
Villanyt nem kapcsolok, csak az ágy szélébe épített hangulatfény világítja meg a szobát. Ráejtem Jennifert a franciaágyra, és elhajítva a zakómat utána mászok én is.

Csak nevettem rajta jóízűen, hogy én vagyok a legcsodálatosabb menyasszony. Azért eddig úgy gondoltam, hogy ha legközelebb házasságra adom a fejemet, akkor bizony rendes nagy szertartás lesz, meg hatalmas ruha és minden egyéb. Ebből lett egy fekete elegáns ruha, meg egy ostoba csokor a még ostobább fátyollal. Én meg így is úgy éreztem, hogy tényleg én vagyok a legtökéletesebb menyasszony, aki csak létezik a földön jelen pillanatban. A bókért járó köszönetem meg is nyilvánult a viszonzott csókban, amit legalább olyan lelkesen viszonoztam, mintha az első lenne. Igazából, ha nem krákogott volna közbe a pap, hogy magamhoz térjek, akkor hagytam volna, hogy Rahim itt és most tegyen magáévá. Nem, ennek még nem volt itt az ideje, én a házasságig szűz vagyok. Vagy majdnem…
A gyűrű az igent követően már ott virított az ujjamon, és olyan csodás volt, hogy még néhány pillanatig eltartva magamtól gyönyörködtem benne. Míg újdonsült férjem aláírta, amit kellett, továbbra is forgolódtam a kezemen díszelgő zafírral és gyémánttal, amíg rám nem került a sor. Két könyökömmel a biztonság kedvéért rákönyököltem az asztalra, így próbáltam meg megtartani magam nagyjából egyenesben. Az aláírás már nekem is némi gondot okozott, de nem akadtam fent rajta sokáig, szépen odakanyarintottam a nevemet a cirkalmas betűimmel. Kis híján a születési nevemet írtam rá, pedig régóta nem jött a kísértés, hogy ezt tegyem. Én már rég Jennifer voltam, és pont.
- Juhúúú!!! – kiáltottam fel, amikor közölték velünk, hogy férj és feleség lettünk. Testem úgy simult hozzá az izmos férfiéhoz, mintha hozzá teremtették volna, miközben két karommal átfontam a nyakát és húztam magamhoz még közelebb. Olyannyira, hogy kis híján el is estünk, de hála istennek az utolsó pillanatban jött a fotós, aki megkért, hogy dobjam el a két szipogó imitátornak a csokromat, mert az milyen csodálatos lenne. Nem kellett kétszer mondani, imbolyogva megálltam nekik háttal, aztán jól megküldtem hátrafelé a szerencsétlen virágot. Valamelyik biztosan elkapta, mert visítozásban törtek ki, én viszont a pózolással voltam elfoglalva és azzal, hogy kicsit vállalhatóbb arcot vágjak, mint ahogyan éreztem magam.
- Jézusom, mit csinálsz?! – a felháborodott él a hangomból elég hamar eltűnt, amikor felnevettem. Mondjuk úgy, hogy nem esett túl jól, ahogy a pezsgő végigfolyt a nyakamban. – Ha gondolod, levehetem… - ajánlottam fel, hogy itt azon nyomban elkezdek vetkőzni, hogy megkönnyítsem a dolgát. Még riszáltam is mellé egy kicsit, ami elég groteszk mozdulatsorrá avanzsált, de ezen igazán nem lepődhetett meg senki, aki vetett ránk egy pillantást. Valószínűleg őrülten boldog és szerelmes párnak tűnhettünk, pedig a valóságban alig ismertük egymást.
Mielőtt kettőt pisloghattam volna, máris a földön kötöttünk ki. Még jó, hogy jóval erősebb vagyok, mint amilyennek tűnök, így elbírtam a rám eső férjemet, ráadásul nekem sem fájt annyira, amennyire kellett volna. Azért kicsit húztam a számat, meg fel is szisszentem a tökéletesebb alakítás kedvéért, hogy ne keltsek feltűnést. Igen, még ilyenkor is figyeltem rá, szerintem inkább ösztönösen jött, nem tudatosan.
- Le ne hányj, Rahim! Le ne merj hányni! – figyelmeztettem komolyan nézve rá, mert a pezsgő még oké, de a gyomra tartalmát már nem akartam a nyakamban tudni mellé. Még jó, hogy ő előbb állt fel és megúsztam a hányást is mind az ő, mind a saját részemről. A feltápászkodás azért jól jött, hagytam, hogy felcibáljon és a limuzin irányába tereljen. Még jó, hogy a sofőr is itt volt, ő legalább tudta, hogy merre állt meg a kocsival, mert nekem fogalmam sem volt róla mostanra. Kis híján be is estem az ülésre, amikor megpróbáltam bemászni. Nem is volt rossz pozitúra így, legalább nekem kényelmesebb volt így. A ruhám félrecsúszva, a szoknya felhúzva rajtam, mikor kikeveredtem a ház előtt az autóból.
- Ugye nem ejtesz el? – kérdeztem elszontyolodva, de nem kellett még egyszer kérnie, én bizony máris csimpaszkodtam a nyakába, két lábammal pedig átfontam a derekát. Attól féltem, hogy ha nem kapaszkodok ilyen formában belé, hanem a klasszikus módon visz át a küszöbön, akkor el fogunk esni rövid úton újra. Még kicsit így is sajgott a hátam a korábbitól. – Siess! Siess már! – sürgettem türelmetlenül. Hátam a hideg fának feszült, ajkaim a nyakán kalandoztak végig, játékosan fedezve fel az illatos, bársonyos bőrt. Még jó, hogy pont nem látott, mert néhány pillanat erejéig szemeim borostyánfénnyel csillantak meg, de mire az ajtó nyílt mögöttem, addigra el is múlt a pillanat.
Akárhányszor ütköztünk neki valaminek, én mindannyiszor felnevettem, az ágyon való tompa landolásom pedig újabb kacagásra sarkallt. Míg ő a zakótól szabadult meg, én addig a cipőimet rúgtam le magamról. Zsibongó fejem ellenére is ülő helyzetbe erőltettem magam, hogy kinyúlva felé, a nyakkendőjénél fogva húzzam magamhoz Rahimot. Nem sokat teketóriáztam, ajkaim elég rövid úton találtak rá ajkaira újra, még szinte éreztem őket az előbbi után is. Heves mozdulattal téptem ki a nyakából a nyakkendőt, hogy aztán egy pillanatra sem elválva tőle, ujjaim gyakorlott mozdulatokkal bujtassák ki a gombokat az ingen. Ha hagyja, akkor hátradőlve húzom őt magammal, testemet teljesen hozzápréselve. Úgy dörgölőztem hozzá, mintha nem is egy farkas bújna meg bennem a felszín alatt, hanem egy nagyra nőtt macska.
Néhány perc csupán, amíg át nem fordítom őt, hogy fölé kerekedjek. Alapvetően nem vagyok domináns típus, most sem szeretném teljesen elvenni tőle annak a lehetőségét, hogy ő legyen a férfi, csak egy kicsit érzékeltetni akartam vele, hogy legalább annyira kívántam őt én is, mint ő engem még a clubban az este folyamán.

Már az ágyon vagyunk, amikor a cipőimet lerúgom. Egymás után landolnak tompa koppanással az ágy mellett. A következő pillanatban már engedelmeskedve a húzásnak, dőlök Jennifer felé, kezemmel letámaszkodva a válla mellett az ágyra.
- El se hiszem, hogy tényleg megtettük… - Vigyorgok, majd újabb csókban forrnak össze ajkaink. Jobb tenyerem levándorol a lábára, finoman benyúlok a térdhajlata alá, és felhúzom a lábát.. miközben ő a nyakkendőtől szabadít meg. Tenyerem besiklik a fekete szoknya alá, és a felfelé simító mozdulat közben gyűröm magam előtt az anyagot egészen combtövéig.
Türelmetlenül helyezkedek, bár egy pillanatra el kell engednem, hogy a szétgombolt ingemtől is meg tudjak szabadulni. Messzire hajítom az ágytól, félig fennakadva a tv-n köt ki.
A következő pillanatban már csak arra ocsúdok fel, hogy az asszony magára ránt. A kis heves!
Dehogy ellenkezek, hiszen már ki tudja mióta ezt a pillanatot vártam. Olyan vagyok mint egy kölyök, aki beszabadult egy hatalmas játékáruházba, és a bőség zavarában nem tudja hirtelen melyik játékhoz kapjon. Csak azt tudom, hogy minél gyorsabban ki akarom hámozni a ruhájából. Visszatérve a combjához, kitapogatom a bugyija pántját, s mutatóujjamat a szegélyébe beakasztva megpróbálom lehúzni róla. Mikor rájövök, hogy egy kézzel ez nem is annyira egyszerű mutatvány, nemes egyszerűséggel letépem róla. – Bocs, majd kapsz másikat. – Nevetek a nyakába, miközben a szám átvándorol az ajkairól oda, hogy finoman harapdálni kezdjem.
Hirtelen a hátamon találom magam. Kisebb képszakadás… csak pislogok, kék szemeimet a fölém tornyosuló szőkeségre meresztve.
- Hű de fürge vagy… - A vigyor konstanssá vált az arcomon, a hajam meg kócossá a fejemen, pedig még csak most kezdünk belelendülni. Lábaimat kissé felhúzom, ezzel a mozdulattal megbillentem előre Jennifert is, s ezzel egy időben nyúlok kezeimmel utána. Átölelve tapogatom ki a ruha cipzárját, majd türelmetlenül lerántom. Na végre.
Megkapaszkodok benne, elkezdem felfelé húzni, hogy teljesen kicsomagoljam az asszonyt.
- Őrjítően gyönyörű vagy! – Nyögök fel elragadtatva, amikor a félhomályban megpillantom ruha nélkül. Még nem fordítom vissza. Kezeimmel hátrasöpröm a vállairól szőke tincseit, majd végigsimítok a felsőtestén, aztán átölelve a derekát felnyomom magam ülő helyzetbe.
- Hát sziasztok! – Üdvözlöm bárgyú vigyorral a két formás mellett, egyiket a tenyerembe is zárom megmarkolva, kanos állapotomat nyomatékosítva.
Visszafordítom Jennifert a hátára, megoldom a nadrágomat… de mielőtt levenném, az ajkaitól lefelé indulva aprólékosan haladva csókolom végig minden porcikáját, elidőzve az érzékenyebb területeken… főként a melleinél, ölénél és combjai belső felénél.
Amikor már én se bírom tovább, és az égő vágy fájdalmas sóvárgássá erősödik… szabadítom meg magam az utolsó ruhadaraboktól is. Hevesen támadom le az asszonyt, ha akarnám se tudnám visszafogni magam, annyira kívánom. Hozzápréselem az ágyhoz, lefogom a csuklóját… hangos nyögésem keblei völgyébe temetem.
Fogalmam sincs hányszor teszem magamévá az éjszaka folyamán… a kéj és a mámor egy idő után összemossa az emlékeket. Kimerülten zuhanok mellé mikor a nap már felkelőben van. Testem verejtékben fürdik… a fejem búbjától a lábujjam hegyéig zsibbad. Kinyúlok, megragadva a törékeny női testet magamra húzom, majd a következő pillanatban lecsukódnak a szemhéjaim.


Nem kapok rendesen levegőt. Ez zökkent ki súlytalan álmomból, amiben hófehér felhőkön pucéran lustálkodva bámultam lefelé a földre. Valami nyomta a mellkasomat, és nem hagyta, hogy rendesen lélegezzek. A szemhéjaim felpattantak, pár pillanatig a plafont bámultam. Imbolygott velem a világ, és a nyomás nem szűnt. Lassan mozdítottam a fejem, majd óvatosan megemelve lepillantottam. Jennifer szőke hajkoronával keretezett arca került a látóteremben. Úgy tűnt, hogy még alszik.
Tanácstalanul bámultam, s próbáltam felidézni mi is történt az éjszaka… de még minden olyan zavarosnak hatott. Ha viszont itt vagyok vele a vendégszobában, akkor minden jól alakult… nem?
Felnyúltam a párnáért, aztán oldalazva kicsúsztam a nő alól, próbálva nem felébreszteni, s a mellkasom helyett a párnát toltam a feje alá. Ahogy felálltam, kavarogni kezdett a gyomrom. Tartalma kikívánkozott. Eltámolyogtam a mellékhelyiséghez, belöktem az ajtót, s épp időben hajoltam a wc kagyló fölé. Hánytam. Kétszer egymás után. Nem volt kellemes, de legalább megkönnyebbültem tőle valamennyire.
A mosdóhoz tántorogtam, a tükörbe pillantottam. Iszonyúan néztem ki sötét karikákkal a szemem körül. Rég csaptam szét magam ennyire. Tuti sokat ittunk.
Megnyitottam a hideg vizes csapot, jó alaposan megmostam az arcomat, majd kiöblítettem a számat is, és a szekrényből kivettem egy eldobható bontatlan fogkefét, hogy megmossam a fogamat. Nyomtam rá fogkrémet, majd betoltam a számba, és nekiálltam alaposan megsikálni a fogaimat. Bambán szemeztem magammal eközben a tükörben, próbálva összerakni a tegnap éjszakát, mikor valami megcsillant a kezemen a lámpa fényében.
Megálltam a mozdulatban, kiköptem a fogkrém habot, aztán értetlenül rábámultam a kezemre.
- Szent szar! – Csúszott ki a számon, mikor felismertem a GYŰRŰT a kezemen. Megpróbáltam leráncigálni, de a melegtől rádagadt a kezem. Nyomtam rá a folyékony szappanból, hátha azzal lejön, de hiába próbálkoztam.
Ekkor szólalt meg a csengő.
Lekaptam az akasztóról az egyik fehér fürdőköntöst, majd magamra kapva megkötöttem a derekamon, és kiléptem a folyosóra. A hirtelen fényártól éles fájdalom hasított a fejembe.
Martha-t nem láttam sehol. Áttámolyogtam a nappalin, futólag az órára pillantottam… majd újra ránéztem, hogy biztos jól látom-e? Biztos. Mindjárt 4 óra… délután 4 óra.
A fejemet masszírozva tártam ki az ajtót. Egy futár állt velem szembe.
- Csomagot hoztam Mr. Alidad-nak! – Közölte normál hangerővel, de nekem úgy hatott, mintha szótölcsérrel üvöltött volna a fülembe.
- Én vagyok. – Vettem át tőle a mappát, aláírtam, majd elvettem a csomagot.
Elbotorkáltam a kanapéig, leültem rá, majd nekiálltam kibontani a csomagot. Valamiféle oklevél, és egy fotóalbum volt benne.
- Mi a franc ez? – Fordítottam meg a fejtetőn tartott oklevelet.
- Házassági oklevél… - Betűztem ki a cirádás írást… de nem akartam hinni a szememnek…

- Én sem! – úgy vihogtam fel megint, mint a kápolnában is. Legalább száz évvel fiatalabbnak éreztem magam a valós koromnál, sőt, még annál is több. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy mikor csináltam ekkora őrültséget utoljára, hogy ilyen sokat ittam. Nagyon sok kellett ahhoz, hogy elérjek a jelenlegi állapotra, ettől függetlenül most mégis sikerült ezt megvalósítanom, jelenleg pedig semmi mást nem akartam, mint megkapni a szoknyámat éppen felgyűrő férfit. A szívem zakatolt, a vér csak úgy száguldott az ereimben, érzékeim pedig amennyire eltompultak, valahogy ki is élesedtek.
Minden egyes érintés az emlékezetembe forrt – legalábbis ma estére -, minden szívdobbanása visszhangot vert a fejemben. Nevetésem hol fojtottan, hol szárnyalóan hagyta el ajkaimat egy-egy csók között, míg ő a bugyimmal volt elfoglalva. Csak akkor ocsúdtam fel valamelyest, amikor tudatosult bennem, hogy az előbbi hang az anyag szakadását jelezte, és nemes egyszerűséggel szó szerint tépte le rólam a ruhát. Ez határozottan kedvemre való volt, így újabb nevetés jött, ezúttal már vele együtt.
- Nem is gondoltam, hogy ilyen heves vagy! – kuncogásom közepette sikerült is megfordítanom a testhelyzetünket, ami nekem külön jól jött. Majd ráfoghatjuk arra, hogy a pia miatt ő már azt sem tudja, hogy mi zajlik körülötte. Igazság szerint nekem is akadtak olyan pillanatok, amikor teljesen sikerült elvesztenem a fonalat, példának okáért arról maradtam le, hogy mikor kezdte el lehúzni rólam a ruhámat. Már csak az rémlik, hogy mozdulataimmal segítettem neki, és félig-meddig én magam bújtam ki a fekete csodából, hogy annyival könnyebb dolgunk legyen. – Még hogy a nők beszélnek sokat… - szusszantam vigyorgósan, még mindig fölé magasodva valamelyest. Mikor aztán ülő helyzetbe tornázta magát, ujjaim a sötétszőke tincsek közé fúródtak, úgy rántva közelebb őt magamhoz.
A pillanatok hol felgyorsultak onnantól kezdve, hogy ismét hátammal feszültem neki a matracnak, hol lelassultak. Nem bántam, helyette kiélveztem minden mozdulatot, minden egyes kényeztető gesztust, amivel el lettem halmozva. Félreértés ne essék, nem most először bántak velem ilyen körültekintően, de azért jól esett még ilyen állapotban is a lelkemnek, hogy ennyire odafigyelt rám. Arról meg nem is beszélve, hogy mennyire imádtam, amikor a férfi férfi tudott maradni mellettem és elég határozott volt hozzá, hogy tényleg a magáévá tegyen, ne csak úgy megtörténjen a dolog. Rahimnak láthatóan nem voltak ilyen problémái, minden egyes érzékeny területre szánt időt, amivel legalább úgy sikerült felkorbácsolnia bennem a vágyat, mint ahogyan felőle éreztem azt.
Mivel a kezeimet lefogta, így nem tudtam magamhoz közelebb húzni az egyre hevesebb mozdulatok közben, hátam azonban többször is ívben feszült meg, ráadásul lábaim segítségével is közelebb húzhattam őt magamhoz, ha éppen úgy tartotta kedvem. Az éjszaka és a hajnal további része ködösen összefolyt, de nem bántam. Csakis az maradt meg bennem, hogy tökéletesen kielégült és boldog vagyok. Házas. Még mindig egészen hihetetlen, és valahogy álomszerűnek is tűnt addigra, hogy a nap első sugaraival kifulladva hajtottuk álomra a fejünket. Mint akinél elvágtak valamit, vagy legalábbis erősen rásóztak a fejére egyet, úgy aludtam el egyik pillanatról a másikra.


Az éjszaka nálam jótékonyan dolgozott, jobban mondva a nap közbeni alvás. Igazából nem is emlékeztem arra, hogy valaha is voltam-e másnapos azóta, hogy farkasként élek. A regenerálódás nálam olyan ütemben szokott történni ezen a téren is, hogy nincs okom panaszra, bár talán még így is lesz némi szédülés. Ilyen és ehhez hasonló gondolataim támadtak akkor, amikor tudatomra ébredtem. Először nem mozdultam, de azt máris összeraktam, hogy kényelmes ágyon fekszem, egyedül. Nem is volt olyan rossz, így beleszagoltam a levegőbe, még mindig mozdulatlanul feküdve. Határozottan éreztem Rahim illatát, de nem csupán halványan, hanem körülöttem mindenhol. Még magamon is igazából, aminek hála nem volt nehéz összerakni, hogy mi történhetett közöttünk előző este. Ajkaim máris lusta mosolyra húzódtak, miközben nyújtóztam egyet és az arcomat belefúrtam a párnába. Az sem érdekelt túlzottan, hogy valamennyi festék a szememről rákenődik az ágyneműhuzatra.
Végül a csengő hangja volt az, amire már a szemeimet is kinyitottam. Oké, talán mégsem voltam olyan tökéletesen jól, mert az éles hang bántotta a fülemet. Egyből oda is kaptam a kezemet, egyelőre még azt, amin nem volt gyűrű. Éppen ez volt az oka annak, hogy én még nem döbbentem rá, hogy mi a fenét műveltünk múlt éjszaka. Mivel ennyire az kötött le, hogy összerakjam a kis képkockákat, így nem figyeltem oda az odakint zajló beszélgetés foszlányaira, pedig a házasság szó hallatán normál esetben már régen felültem volna.
Helyette újabb nyújtózkodás jött részemről, valamint egy nagy ásítás, némi szenvedéssel karöltve. Maradjunk annyiban, hogy határozottan nem nekem való az, amikor fel kell kelni. Biztosra vettem, hogy kilencnél még nem lehet több, bár a nap sugarait most nem láttam igazából, hogy annak segítségével megállapítsam az időt. Mire a bejárati ajtó becsukódott, addigra én is felültem az ágyban, és elkezdtem az ajtót bámulni, de olybá tűnt, hogy nem fog bejönni rajta senki. Jobb híján – és nagyon óvatosan – lecsúsztam az ágyról, és belebújtam Rahim levetett ingébe. Teljesen körüllengett így az illata, szóval csak az alsó két-három gombot bujtattam be a megfelelő helyre, a többi szabadon maradt, nagyjából a köldököm feletti területtől kezdve.
- Jó reggelt! – jelentem meg a nappaliba vezető ajtónál. Ajkaimon bágyadt mosoly, szemeim még csillogtak az álmosságtól. – Mi van nálad? – érdeklődtem kíváncsian, közben beletúrtam a hajamba. Ezúttal már azzal a kezemmel vittem véghez ezt a mozdulatsort, amelyiken a gyűrűt viseltem. A kő jótékonyan bele is akadt a hajamba, mire meghúzta azt a pár szálat. – Aú! Mi a… - kezdtem dünnyögni, ám rövid úton rájöttem, hogy nem a körmöm volt az, ami húzta a szálakat, hanem sokkal inkább egy gyűrű. Egy gyűrű, ami eddig nem volt rajtam.
- Rahim… - közben megindultam felé, igyekezve kiműteni a hajkoronámat a zafírból és a gyémántokból. – Rahim! – a hangom ezúttal kicsit hisztérikusabbra sikeredett, talán még számon kérőnek is be lehetett volna állítani. – Mi a franc ez?! – idő közben eljutottam addig, hogy magam elé tartva már láttam én is az ékszert. – Miért van rajtam egy gyűrű? – kérdeztem, egyelőre fel sem mérve, hogy mindez minek az előjele, a bizonyítéka. – Ez a tiéd? – érdeklődtem tovább, bár már nem voltam olyan nyugodt lelkiállapotban, mint amikor mosolyogva köszöntöttem őt.