Las Vegas a világ egyik legnagyobb szórakoztatási, bevásárlási és szerencsejáték-központja. Mint ahogy beceneve („A világ szórakoztató központja”) is jelzi, a város otthont ad rengeteg kaszinónak, és ehhez kapcsolódó szórakoztatási egységnek.
A város mindig is toleráns volt a felnőtt szórakoztatási formák miatt, ezért kapta a „Sin City” (Bűnös Város) megnevezést is, és emiatt ad otthont számos népszerű filmnek és TV-sorozatnak. Az űrből nézve a Las Vegas-i agglomerációs körzet a világ legfényesebb környéke, mert a város mindig ki van világítva.
(forrás:Wikipédia)
Szerző
Üzenet
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
Igen. Természetesen tisztában vagyok vele, mit is jelent egy házasság oklevél, láttam már ilyet, hiszen jó pár esküvőn megfordultam már. Voltam vendég, voltam tanú is… de… na neee! Ez biztos csak valami vicc lehet! Arra csak emlékeznék, ha megnősültem volna, nem? Gondterhelten ráncoltam a homlokomat, ami nem volt túl jó ötlet, tekintve hogy az alkoholtól még mindig másnapos voltam, és fájt a fejem. Próbáltam visszaemlékezni, sorba rakni a dolgokat a tegnap estéről, éjszakáról. Ekkor lépett a nappaliba Jennifer. Úgy pillantottam fel rá, mintha valamilyen illegális behatoló lenne a házamban. - Neked is. – Bár tudtam volna őszintén mosolyogni, de csak valami erőltetett, mosolynak egyáltalán nem nevezhető valami ült ki az arcomra. Azt hiszem kétségbeesés. Mindemellett azért azt is meg kellett állapítanom, hogy igazán dögösen fest az ingemben, csak az a baj, hogy ezt most nem tudtam annyira értékelni, mint ahogy egyébként értékelni szoktam. Úgy ültem a kanapén, mint akit éppen felképeltek. Az oklevélre pillantottam, aztán ismét Jenniferre. - Hát ez.. úgy tűnik, hogy a miénk. – Ritkán van az, hogy Rahim Alidad ne találja a szavakat, mert nem könnyű engem zavarba hozni, vagy meglepni, de most zavarban vagyok. Fogalmam sincs, hogy mi van, és az a legbosszantóbb, hogy az egész tegnap este még mindig zavaros. Jó lenne rendet tenni a fejemben, de amíg ennyire hasogat a másnaposságtól, addig képtelen vagyok rá. Néztem a küzdelmet, ahogy Jennifer a hajába akadt gyűrűt próbálja kiszedni onnan, én meg csak nagyra meresztett kék szemeimmel bámultam rá. - Ezt egy futár hozta az imént, és nagyon úgy tűnik, hogy összeházasodtunk az éjjel. – Állok fel a kanapéról, és Jennifer felé nyújtom az igazolást, miszerint házasok vagyunk. Képtelen vagyok elhinni, hogy ez az egész velem történik meg. Én csak egy laza hétvégét terveztem Vegasban egy szép, és szórakoztató nő társaságában… nem esküvőt. Visszaülök a kanapéra, hagyom, hogy Jennifer is szembesüljön azzal, amivel én szembesültem imént, s közben az albumért nyúlok. Mély sóhajjal nyitom ki, s már rögtön az első képet látva megfagy bennem a vér. Egyből nevelőapám és nevelőanyám arckifejezése ugrik lelki szemeim elé. Ezt ők soha az életben nem láthatják! Elsüllyednének szégyenükben. Hogy lehettem ekkora marha? Végig se nézem az albumot, nem vagyok kíváncsi a többi képre, nekem ez bőven elég bizonyíték arra, hogy valóban ott voltunk, és valóban megtettük azt, amit. - Te mire emlékszel? – Pillantok fel Jenniferre, és nagyon remélem, hogy nem fogja kiverni nekem a hisztit. A kép alapján amit láttam az albumban, egyáltalán nem ellenkezett az esküvő ellen, szóval ő is épp annyira bűnös a dologban, mint én. - MARTHA…! – Kiáltottam el magam, noha fizikai fájdalmat okozott a hangoskodás, de ha nem kapok egy jó erős arabicát, akkor nem élem túl a mai napot. Házvezetőnőm a kinti tolóajtót elhúzva lépett be a nappaliba. - Szép délutánt! Itt is vagyok uram, a kinti bútorokat tisztítottam le. – Állt meg mosolyogva. - Martha kérem, főzzön nekem egy jó erős feketét. Cukor, minden nélkül. A kisassz… a hölgynek is hozott, amit kér. – Javítottam ki magam rögtön, hiszen Jennifer a jelek szerint már nem kisasszony. Martha elsietett, hogy elkészítse nekünk, amit kértünk, én meg magam mellé intettem a kanapéra, ha mindeközben Jennifer még nem foglalt volna helyet. A kezemen levő gyűrűmre pillantottam, aztán gondterhelten megdörzsöltem az arcomat. Tudom, hogy mondanom kéne valamit, de egyszerűen nem tudok mit mondani. Túlságosan lesokkolt a dolog. Voltam már részeg, csináltam őrültségeket… nem csak részegen, józanul is, de ilyen messzire még soha nem mentem. Egyszerűen nem értem, hogy juthatott eszembe megházasodni? Jennifer gyönyörű nő, és intelligens, de alig ismerem őt… és nem is állt szándékomban se most, se a közeljövőben megházasodni. A házasság egy olyan dolog, amire úgy érzem, én még egyáltalán nem állok készen. Szeretem élvezni az életet, a szép nőket. Nem bírom a korlátozottságot, márpedig a házasság nálam egyenlő a korlátokkal. Az egyszer biztos, hogy nem így terveztem a hétvégénket. Amilyen jól indult, és amilyen jól alakult, úgy el lett szúrva az egész. Ha tehetném, már most azonnal visszamennék Alaszkába, és elfelejteném az egészet, csak ezt nem lehet ennyivel elintézni. Itt nem csak rólam van szó. - Szerinted ez mennyire hivatalos? – Ránézésére eléggé hivatalosnak tűnik, de Vegasban sose lehet semmit se biztosan tudni. Újra kézbe veszem a fotóalbumot, de nem lapozom fel, csak megfordítom. A hátulján levő fólián ott a kápolna címe, és elérhetősége. Felállok, a telefonomért megyek, aztán visszatérve a nappaliba, tárcsázom az album hátulján látható telefonszámot. - Hallo? Üdv, itt Rahim Alidad…. – Mutatkozok be, mire a vonal másik oldalán örömködve belekurjant az „atya”, érdeklődve, hogy megérkezett-e a csomagunk, amit a futárral küldött. - Igen, az imént érkezett meg. Azért hívom, mert szeretném tisztázni, hogy ez az… esküvő… mennyire volt hivatalos? – Röviden Jenniferre pillantottam. Az „atya” válaszát hallva lesütöttem a szemeimet, majd gondterhelten felsóhajtottam. - Értem. Köszönöm… Minden jót! – A telefont az asztalra tettem, az album mellé. - Hivatalos. Az ő kápolnájukban hivatalos esküvőket bonyolítanak. – Dőltem hátra a kanapén, fejemet hátraszegve a plafont bámultam.
Mire tudatosult bennem, hogy mit láttam azon a papíron ebből a távolságból is kristálytisztán, már magamtól is rájöttem, hogy mi a helyzet. Egészen egyszerűen csak nem szerettem volna szembenézni azzal, hogy ez valóság lehet. Hogy az ujjamon szikrázó gyönyörű gyűrű jelképez is valamit – vagyis kellene jelképeznie -, és nem csupán egy dísz, egy ékszer. Pedig annak sokkal jobban tudtam volna örülni, hogy őszinte legyek. Szerettem a szép és drága holmikat, mint talán a legtöbb nőtársam. Ez azonban most olyan rettegéssel töltött el, hogy kedvem lett volna azon nyomban lehúzni és elhajítani jó messzire. Ennyire bunkó azonban még én sem vagyok, így végül csak átvettem a papírt és igyekeztem leállítani a kezem enyhe remegését. Nekem nem szokott remegni a kezem, ahhoz túl határozott vagyok, a reflexeim pedig kiválóak. - Ezt nem hiszem el… - dünnyögtem magam elé, közben néhány másodperc után reményvesztetten engedtem le a kezemet a testem mellé. Nem nagyon akartam többet ránézni arra, ami le volt írva a papírra, bár volt egy sanda gyanúm, hogy ez nem csupán egy rossz álom, amiből fel fogok ébredni hamarosan. Annak valahogy sokkalta jobban örültem volna, az élet azonban nem kívánságműsor, ahogyan szokták mondani. – Az micsoda? – kérdeztem kíváncsian az album láttán, miközben én is lerogytam a kanapéra, egyenesen Rahim mellé. Te jó ég! Van egy férjem, vagy mi a fene… - Őszintén? – pillantottam felé kábultan. Én nem voltam másnapos, a testem már regenerálódott, ám ez a hír felért volna amúgy is egy remek józanítással. – Nem sokra… - vallottam be töredelmesen. Ez még nekem is egészen szokatlan volt, az utóbbi évtizedekben azért nem nagyon volt olyan alkalom, hogy abszolút kiesett volna az előző este emléke a kicsi fejemből. Próbáltam hát törni, hátha kicsikarok néhány ködös emlékfoszlányt, de eddig nem jártam túl sok sikerrel a kísérlettel. - Azt sem tudom, hogyan kerültünk a kápolnába… vagy ide… - néztem körül a nappaliban egy pillanatra. – Hé! – a kiabálást követően egyből a fülemhez kaptam a kezemet. Most alapvetően is bántotta a hangoskodás, ráadásul az én hallásom jóval érzékenyebb is volt, mint egy átlagos embernek másnaposan. – Meg akarsz süketíteni? – dörzsölgettem meg egy kicsit óvatosan, aztán hátradöntöttem a fejemet a támlára és a plafont kezdtem el fixírozni, mintha annyira érdekes lenne ott valami. Igazából azonban azon törtem a fejemet, hogy mit fogok kapni ezért otthon. Közben Martha is felbukkant, és hiába nem nézte már, a hanglejtéséből tudtam következtetni, hogy valószínűleg most is kedvesen mosolyog. Erre volt most szükségem a legkevésbé. - Én is ugyanazt kérnék. Egy jó nagy bögrébe! De tényleg nagyba! – még a kezemmel is mutattam egy méretet, mert el tudtam képzelni, hogy itt ilyen is megtalálható. Ebben a házban szerintem csak az nem volt, amit még nem találtak fel. Egyébként az én fejemben is hasonló dolgok jártak, mint amik Rahiméban. Egyelőre engem is teljesen sokkolt a házasságunk ténye, habár máskor is volt már példa hasonló ötletre, de végül semmi nem lett belőle. Nem telne igazából sokba, hogy nevet változtassak és ne legyek házas többé, de a helyzet az, hogy ehhez meg kellett volna ölnöm Rahimot, vagy el kellett volna tűnnöm Fairbanksből. Egyiket sem szerettem volna különösebben, így maradt az, hogy szembenézzek a problémával, amit mi ketten kerekítettünk saját magunknak. - Fogalmam sincs – válaszoltam a kérdésre, miközben a hajamba túrtam. Ezúttal már okosabban azzal a kezemmel, amelyiken nem viseltem semmit. Érzékeltem, hogy felállt mellőlem, mert a kanapé már nem süppedt be annyira, de a szemeimet nem nyitottam ki. Egyszerűen nem volt hozzá elég erőm, sem pedig hangulatom. Némán hallgattam hát végig a beszélgetést, és természetesen a másik fél minden egyes szavát éppen olyan tisztán értettem, mint a telefont füléhez szorító férfi. Nem kellett volna hát, hogy feltétlenül tájékoztasson, mindenesetre úgy tettem, mintha akkor szembesülnék a rossz hírrel. - Remek… - húztam el a számat rosszallóan, kissé bosszúsan. – Tehát szükségünk van egy ügyvédre, igaz? – kérdeztem az egyértelműsítés kedvéért. Közben érzékeltem, hogy Martha felénk tart a tálcával egyensúlyozva, szóval felemeltem a fejemet, még mielőtt belépett volna. – Itt a kávé! – jelentettem be közben, és amennyiben le lett téve az asztalra, úgy már pánikszerűen nyúltam is a bögre után, amit a magaménak sejtettem. – Mihez kezdjünk most? – kérdeztem néhány némán töltött percet követően. Lábaimat felhúztam magam előtt, két kezem közé fogtam a gőzölgő bögrét, és úgy bámultam kifejezéstelen arccal magam elé. Egyszerűen nem volt semmi használható ötletem jelen helyzetben, a fogaskerekek nem úgy forogtak, ahogyan máskor. Azt hiszem, hogy a csodára vártam. Arra, hogy tényleg felébredjek ebből az álomból.
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
Amikor Jennifer ügyvédet említ, fejemet felemelem a támláról, és egyenesen rápillantok. Mielőtt válaszolhatnék a szavaira, Martha érkezik a kávékkal. Már az erős arabica puszta illata is enyhít valamelyest a fejfájásomon. - Köszönjük. – Felveszem mindkét bögrét a tálcáról, az egyiket átnyújtom Jennifernek. Martha visszavonul a konyhába, de ha szükségünk lenne rá, tudom, hogy tíz másodperc alatt ismét itt teremne. A kávé még elég forró, de ez nem gátol meg abban, hogy ne kortyoljak belőle egy nagyot. Kivételesen most élvezem, ahogy a forró ital végigmarja a nyelőcsövemet. Meg is borzongok tőle. Egy darabig nem szólok. Hagyom, hogy a kávé melege szétáradjon a testemben. Jól esik, mert a sok alkoholtól eléggé kiszáradtnak érzem magam. - Szerintem ez a nem várt esemény bőven elég a mai napra. – Szólalok meg, mert a csend kezd kínossá válni, és muszáj megbeszélnünk a történteket. Nem tehetünk úgy, mintha semmi se történt volna. - Most nincs erőm, se kedvem ügyvédeket hívogatni. Először is meg kell emésztenem a tényt, hogy… házas ember lettem. Másrészt… - Jennifer felé fordulok ültömben. Az ingemre pillantok, amit magán visel. - Én elég pörgős életet élek. Nem ez volt az első olyan átmulatott estém, ami után csak homályosan emlékeztem az éjszaka történtekre… de még soha, egyetlen egyszer se nősültem meg ilyen állapotban. – Felemelem a kezem, jelezve Jennifernek, hogy még nem fejeztem be, ha esetleg közbe akarna szólni. - Őszintén szólva, egyáltalán nem terveztem se komoly kapcsolatot, se házasságot még…. az elkövetkezendő tíz éven belül… de.. Én hiszek abban, hogy minden okkal történik. Lehet, hogy ez az egész helyzet, amiben most vagyunk, jelenleg rémálomnak tűnik, de valami jó is kisülhet belőle. Én Muszlim vagyok, Jennifer. Lehet, hogy nem élem úgy a mindennapjaimat pontról pontra, ahogy azt a hitem megkövetelné tőlem, de vannak dolgok, amiket igenis komolyan veszek. Nálunk a házasság komoly dolog, ezért komolyan kell venni. Nem megengedett, hogy egy férfi elvegyen egy nőt, majd később azt mondja, hogy nem úgy gondolta, vagy csak tréfált. Al-Bukhari, Allah küldötte szerint: „Három olyan dolog van, amellyel nem szabad tréfálkozni: a házasság, a válás és a (rabszolgák) fölszabadítása”. Nem tehetem meg azt, hogy elváljak tőled… amíg meg se próbáltuk, hogy egyáltalán működhetne-e a dolog. Párterapeuta vagy, te is arra buzdítod az embereket, hogy próbálják meg helyrehozni a dolgaikat. A szimpátia kölcsönös… ha nem így lenne, nem lennénk most ebben a helyzetben, és kétlem, hogy még részegen is igent mondtál volna nekem… nem? – Kérdezem óvatosan. Tudom, hogy most Amerikában vagyok, és nem odahaza. Itt nem kellene annyira komolyan vennem azokat az elveket, hiszen ha akarnám, talán soha, senki se tudná meg ezt a „bakimat”, amit az éjszaka vétettem. De.. ez nálam elvi kérdés. A házasság nem játék, és ha már ebbe a helyzetbe sodortam magam, legalább megpróbálnék valamit jót kihozni belőle. Végül is Jennifer nagyon is vonzó nő, értelmes… és jó társaság. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy most szerelmes vagyok belé… de számtalan olyan eset volt a történelemben, amikor az érzelmek csak a házasságot követően lobbantak lángra. Talán Allah akarta, hogy így történjen. Nem bírnék a nevelőszüleim szemébe nézni, ha kiderülne mindez. Nálunk nagyon nagy szégyen a házasságszédelgés, s még ha Jenniferrel ez nem is működne, és válásra kerülne sor, legalább elmondhatnám azt, hogy megpróbáltuk. - Te mit gondolsz? – Felveszem az asztalról az esküvői albumot, és Jennifernek nyújtom. Ha elveszi tőlem, hüvelykujjammal futólag megérintem az állát, finoman végigsimítva rajta, hacsak el nem húzódik a mozdulatom elől. Bőre érintésére váratlanul beugrik néhány emlékfoszlány az éjszakáról. A táncparketten történt csókolózásunk, és a nászéjszaka fülledt képsorai is felrémlenek előttem. Megköszörülöm a torkomat. Tesztoszteron szintem egy pillanatra az egekbe szökik az emlékképek hatására.
Jelenleg még az is bosszúságot okozott, hogy Martha járkált körülöttünk. Egyszerűen úgy állt a helyzet, hogy mindenre érzékenyebb voltam, és hiába volt kedves asszony, valahogy most egyáltalán nem volt hangulatom hozzá, hogy mosolyogjak rá és bájcsevegjek. Még jó, hogy látszólag nem is várta el, mert elég hamar távozott a közelünkből. Az idegeim pattanásig feszültek, agyam lázasan dolgozott, hogy mit kellene jelen helyzetben csinálnunk, de nekem más ötletem nem akadt az ügyvéden kívül. Én egyáltalán nem terveztem házasságot, és az sem vigasztalt, hogy valószínűleg az újdonsült férjem hasonlóképpen érzett ezzel kapcsolatban. - Nem csak a mai napra… - dünnyögtem magam elé, és minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy összekaparjam magam valamelyest. Számomra ugyanis nem a másnaposság okozott problémát, hanem sokkal inkább a házasság gondolata. Annyira sokkolt a hír, hogy arra már rég nem volt példa. Igazából megmondani sem tudtam volna, hogy mikor éreztem ilyen tehetetlennek magam legutoljára. Hogyan lehettem ennyire felelőtlen? Itt vagyok százharminc évesen, és erre tessék! Megint elkövetek egy akkora hibát, hogy az valami hihetetlen. Az már más lapra tartozik, hogy ezt könnyebb lesz orvosolni, mint azt, amit fiatalon követtem el, és aminek az eredményeképpen még mindig az élők között vagyok. - Ne felejtsd el, hogy ezt nem csak neked nehéz elfogadni – emlékeztettem csendesen, még mindig csak bámulva, két kezem között tartva a csészét. Még az sem zavart, hogy forró volt a kávé miatt és kicsit égette a tenyeremet. Ez a legkisebb gond most, igaz? Nem is mertem arra gondolni, hogy milyen beszélgetés vár majd rám Castorral, Darrenről nem is beszélve. Egyébként jól érezte, hogy közbe akartam szólni, mivel egyáltalán nem tetszett az irány, amibe a beszélgetésünk haladt. Volt egy sanda gyanúm ugyanis arról, hogy azt akarja kihozni ebből az egészből, hogy nem is olyan véletlen, hogy összeházasodtunk. Nekem erről természetesen teljesen más volt a véleményem, de egyelőre nem tettem szóvá, mert valószínűleg lerítt az arcomról, ahogy Rahim felé fordultam. Azt hiszem, hogy határozottan lottóznom kellene, mert végül alig fél percen belül tényleg oda jutottunk el, ahová gondoltam, hogy fogunk. Nem mondhatnám, hogy különösebben el voltam ragadtatva a sorsszerűség emlegetésétől, de végül egy beletörődő sóhajjal feladtam az ellenkezésre való próbálkozásokat, legalábbis pillanatnyilag. Amíg beszélt, nem szóltam közbe, csak bólogattam időnként, például akkor, amikor rémálomként tüntette fel a helyzetet. Nem voltam teljesen meggyőződve arról, hogy jó is kisülhet belőle, noha alapvetően pozitív személyiség vagyok. A gondot az okozta, hogy jóval tájékozottabb voltam Rahimnál és tisztában voltam a saját helyzetemmel. Azzal, hogy korántsem olyan egyszerű az életem, mint amilyennek számára tűnhetett. - Az egy dolog, hogy párterapeuta vagyok, az meg egy másik, hogy jelenleg a saját helyzetemben egyáltalán nem az lenne az első gondolatom, hogy ezt meg kellene próbálni helyrehozni. Igazából nincs is semmi, amit helyre kéne hozni… - fakadtam ki, majd leraktam a lábaimat a földre, és előrehajolva az asztalra raktam a bögrét. Halkan koppant ugyan, nekem mégis olyan volt, mintha megkondult volna valami harang a fejemben. Nem bírtam egy helyben ülni, egyszerűen kényszert éreztem rá, hogy járkáljak egy kicsit. A frusztráltságom miatt a bennem élő farkas is nyugtalanná vált, mocorogni kezdett. – Szinte semmit nem tudsz rólam, Rahim. Fel tudod ezt fogni?! – fordultam felé néhány kör megtétele után, két karomat széttárva. – Egyáltalán nem olyan vagyok, mint amilyennek te hiszel. Nem olyan életet élek, mint amilyen a látszat. Sokkal több van a háttérben, mint arról álmodni mernél, és fogalmam sincs, hogyan egyeztethető össze mindez ezzel a házassággal… - ráztam a fejemet kínomban. Miközben a hajamba túrtam, ujjaim megremegtek kicsit, de igyekeztem nem tudomást venni róla. Egy darabig ugyan türtőztettem magam, végül azonban mégiscsak kiszaladt a számon néhány káromkodás, méghozzá franciául. Régen szólaltam már meg az anyanyelvemen, most azonban dőlt belőlem, és eszembe sem jutott, hogy a kanapén ücsörgő férfi esetleg értheti is, hogy mit mondok. Sőt, igazából nem is tudatosult bennem, hogy angolról átváltottam. Néhány pillanatig még figyeltem az ablakon keresztül a sivatagi tájat, aztán megfordultam és leültem vissza az előbbi helyemre. - Nem tudom… - ráztam a fejemet a kérdése hallatán, bár az albumot elfogadtam. Úgy szorítottam, hogy ujjaim végei elfehéredtek, ettől függetlenül mégsem húzódtam el tőle, hagytam, hogy megérintsen, mert szükségem volt rá ahhoz, hogy valamelyest megnyugodhassak. Arra azonban nem számítottam, hogy elég lesz neki ennyi ahhoz, hogy a pulzusa kicsit meglóduljon, a vágy pedig fellobbanjon benne. Fogalmam sem volt arról, hogy mi járt a fejében, mindenesetre ajkaimon mindentudó mosoly jelent meg, ahogyan őt néztem. Az albumot egyelőre félre is pakoltam, helyette két lábamat felhúztam és elnyújtottam Rahim teste mellett, egészen közel férkőzve hozzá. – Fogalmad sincs róla, hogy mekkora fába vágod ezzel a fejszédet! – jegyeztem meg halkan, két tenyerem közé fogva az arcát, hogy tekintetét fogva tarthassam néhány pillanat erejéig. - Mind a kettőnknek az lenne pedig a legjobb, ha felhívnánk egy ügyvédet és minél előbb intézkednének. Higgy nekem! – bizonygattam teljes meggyőződéssel, bár az utolsó szavakat már az ajkaira suttogva ejtettem ki, egyik kezem pedig hátracsúszott a tarkójára. Még mindig nem tetszett az ötlet, hogy házasok maradjunk, és már előre tudtam, hogy nem lesz könnyű menet azok után, hogy most így reagált. Én akartam a válást, ő meg akarta próbálni, így elég nehéz megegyezésre jutni, ez egyértelmű. Most viszont el akartam egy kicsit felejteni ezt, legalább addig, amíg felfedezem, hogy még mindig megvan-e a vonzódás közöttünk. Ez ugyanis számomra fontos alappillére volt egy ilyesfajta kapcsolatnak. Nem akartam sérülni már megint, bár egyelőre érzelmek hála istennek még nem játszottak közre ebben.
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
Hallom Jennifer szavait, de igazság szerint egyik fülemen be, a másikon ki. Ugyanezt én is elmondhatom magamról, amit ő magáról. Ő se ismer engem, nem tudja milyen ember vagyok a hétköznapokban. Na és? Mit számít. Majd megismerjük egymást. Abban a világ, amelyikben én nevelkedtem, az ilyen házasságok mindennaposak. Nem ismeri egymást a két fél egészen az esküvőig. Majd házasként összecsiszolódnak –hallottam ezt olyan sokszor, hogy már a számát se tudom. Tény, hogy nem akartam megházasodni, de ha már így alakult… talán Allah akarata. Miért ne próbálhatnánk meg? Jennifernél szebb nőt nem is kívánhatnék magamnak feleségként, hiszen mindig is egy vagány, gyönyörű szőkét akartam, s most Allah megadta nekem. Ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a szándékait. Én hiszek abban, hogy ez az egész nem véletlenül történt, és Jennifer szavai se ingatnak meg a hitemben. - Majd megismerjük egymást szép lassan. Mitől félsz? – Ha valaki ellenkezik, általában fél valamitől. Azt nem hinném, hogy tőlem tartana, hiszen nem tettem semmi olyat, amivel félelmet válthattam volna ki belőle… vagyis nagyon remélem, mert a tegnap éjszak még mindig eléggé zavaros. Néhány dolog már beugrott, de még nagyon nagy a káosz a fejemben. A francia szavak hallatán értetlenül bámultam rá. Nem ismerem a nyelvet, de a hanglejtéséből sejtem, hogy amit mond, az nem olyan, ami nyomdafestéket tűrne. Ideges… megértem… Engem is feldúltak a történtek, de valahogy én sokkal higgadtabban kezelem a helyzetet, mint ő. Jó persze az első pillanatban engem is sokkolt, de nem pánikolok miatta. Az nem old meg semmit. Azt tudom, hogy én nem támogatom a válás ötletét, és azon leszek, hogy meggyőzzem őt, legalább próbáljuk meg. Más neveltetést kaptam, mint a nyugati emberek, más normákat veszek alapul, s nálunk a házassághoz nem feltétlenül szükségeltettek érzelmek. Nevelőanyám se szerelemből ment hozzá a nevelőapámhoz, mégis nagyon szépen megvannak hosszú évek óta, és kialakult közöttük egyfajta szeretet, és tisztelet. - Nyugodj meg. – Szólalok meg higgadt hangon. Az albumra pillantok, amit félrerak, aztán a formás lábakra, és az arcára. Tenyerem rásimul a vádlijára, selymes bőrén vándorútra indul felfelé. Élvezem a feszes bőr érintését, a combjához érve finoman meg is markolom. - Nem érdekel. Már a pókerasztalnál ülve is tudtam, hogy nem vagy mindennapi nő. Szeretem a kihívásokat, és minden tekintetben az vagy nekem. Életem eddigi legjobb, és legizgalmasabb kihívása. Bolond lennék, ha csak úgy kieresztenélek a kezeim közül. – Noha most épp ő volt az, aki a két keze közé fogta az arcomat. De ez csak részletkérdés. - Ha ezt akarod, hívd… - Suttogom vissza az ajkaira, miközben mindkét kezem a derekára csúszik, és megmarkolva az ölembe emelem őt, hogy érezhessem könnyű súlyát a combjaimon. - Imádom rajtad az ingem… - Túrtam jobb kezemmel a hajába, és magamhoz húzva a fejét, szenvedélyesen szájon csókoltam. Kívántam őt, borzasztóan. Érezni akartam puha meleg bőrét, ölelő karjait, ajkainak csókjait… sóhajait, és nyögéseit… elégedett sikolyát, ahogy a csúcsra repítem. Teljesen megőrjített ez a nő. Ereimből az összes vér az ágyékomba összpontosult, fájdalmasan lüktetve vágyakozott a forró öl ölelése után. Szabad kezemmel Jennifer fenekébe markoltam, még közelebb rántva magamhoz, hogy érezze saját magán, mennyire kívánom őt. Képes lettem volna itt és most, a nappali kanapéján magamévá tenni őt, nem foglalkozva Martha jelenlétével sem, ha nem szólalt volna meg váratlanul a csengő, ami kizökkent ebből az egész őrületből. Idegesen felsóhajtottam, arcomat Jennifer hajába…. a nyakához fúrtam, majd lágyan megcsókoltam nyakának érzékeny bőrét. Ismét csengettek. Hallottam Martha lépteit, ahogy a nappali felé közeleg. - Megnézem ki az, végezze csak a dolgát! – Szóltam neki, mielőtt belépett volna. Kezdtem éhes lenni, és a házvezetőnőm már a vacsoránk elkészítésével foglalatoskodott. Nem akartam zavarba hozni azzal, hogy ilyen helyzetben kelljen körülöttünk rohangálnia, és úgy vettem észre Jenniferen, hogy ő se túlzottan rajong ma a társasága iránt. - Mindjárt jövök. – Finoman kiemeltem az ölemből, majd letettem magam mellé a kanapéra. Megint megszólalt a csengő. Felálltam, és az ajtó felé indultam. Kinéztem a kémlelőnyíláson, az egyik futárszolgálat emblémáját magán viselő baseball sapkás férfi állt az ajtó másik oldalán. Nem rendeltem semmit, ez biztos. Kinyitottam félig az ajtót, és a férfire pillantottam. A kinti erős fénytől még mindig hunyorogtam. - Üdv! Mrs. Alidadnak hoztam csomagot. – Szalaggal átkötött elegáns ajándékdobozt nyújtott felém. - Üdv. Rahim Alidad. Átveszem. – A szállítási jegyzéken aláírtam a nevem, mint átvevőt. - Ja igen! Majdnem elfelejtettem. A kísérőkártya… - Nyújtott át egy önnyomatos elegáns kártyát. - Köszönjük. Viszlát! – Löktem be az ajtót, majd megindulva Jennifer felé, megforgattam ujjaim között a kártyát. „Sok boldogságot, drágám! Helena” Összevonom a szemöldököm, aztán hirtelen bevillan egy emlékkép. Az este egy részét a Wynnben töltöttük. - Helena Wynn ott volt az esküvőn? – Kérdezem értetlenül, miközben átnyújtom Jennifernek a kártyát a dobozzal, én pedig az albumért nyúlok, hogy átforgassam. A képeket nézem, Helenát keresve rajta, de sehol se tűnik fel. Akkor honnan tud az esküvőről? - Az ékszerbolt… - Esik le a dolog, miközben az egyik képen Jennifer gyűrűjére esik a pillantáson. Nyilván kártyával fizettem, és nyilván a Wynn ékszerboltjában vásároltuk. Máshol csak bóvli kacatokat kínálnak olyan késő éjszaka… s mivel Helena apjáé az is, gondolom onnan tud az esküvőről. Vegas hatalmas város, ahol rengeteg ember megfordul, a titkok mégis mindig kitudódnak valahogy. - Ez kedves tőle… Mit küldött? – Kérdezem kíváncsian a dobozra pillantva. Ha Jennifer kinyitja, egy fekete párnán fekvő elegáns ékszer szettet pillanthat meg. Egy ezüst nyakéket a hozzá tartozó fülbevalókkal.
A kérdése hallatán csupán a fejemet ráztam meg. Én konkrétan nem féltem semmitől, az már más kérdés, hogy neki mennyire lesz életbiztosítás, ha miattam emberként bekerül a mi világunkba. Hiába nem lesz konkrétan a része, mégis benne lesz, tudtán kívül is. Ezt egyetlen embernek sem kívántam volna igazából, de ez már így alakult. Legalább választottunk volna olyan kápolnát, ahol nem hivatalos a szertartás. De nem, nekünk pont bele kellett trafálni egy olyanba, amit nem egyszerűen érvényteleníthetünk, hanem el kell válni hozzá. Istenem, esküszöm, nem mozdulok ki többet Alaszkából ezek után! Vágytam egy kis kikapcsolódásra, és tessék, megkaptam az elkövetkező egy évtizedre bőven. Úgy tűnt, hogy a szavaim süket fülekre találtak, ami valahol azért bosszantott, mert nem ehhez voltam hozzászokva. Hiába nincs döntő szavam a falka életében, azért ennyi idősen mégis szert tettem annyi határozottságra, hogy nehezen viseljem, ha semmibe vesznek. Valószínűleg Rahim meg máshoz volt hozzászokva, ezért is gondoltam azt, hogy nem lesz egyszerű kettőnknek ez az egész helyzet. Egyszerűen érthetetlen volt számomra, hogy miért akarja megpróbálnia házasságot egy vadidegen nővel, főleg ekkora vagyonnal a háta mögött. Biztosan nagyon sokan lettek volna most a helyemben, de én mégis bárkinek szívesen átadtam volna ezt a szituációt, ha én menekülhetek belőle, ezzel óvva meg egy ártatlan embert. - Akkor vagy bolond, ha nem teszed meg! – jegyeztem meg, nem túlzottan őszinte mosollyal. Tényleg el kellett volna, hogy eresszen, mégis úgy ragaszkodott hozzám, hogy egyelőre ki akartam élvezni. Régen volt már benne részem, hogy ennyire akarjon valaki, és mióta Olen elment, amúgy sem volt egyszerű a helyzet. Míg megemésztettem az újabb csalódást és összekapartam magam annyira, hogy ott tartsak, ahol most vagyok, jó másfél évembe telt. Ezek után senki nem hibáztathatott, hogy nem voltam túlzottan bizakodó. Persze erről ő nem tudhatott semmit, nem is akartam egyelőre, hogy tudjon. Előbb Castorral akartam beszélni, hogy mi lesz most a teendő, és majd attól függően döntök kettőnk helyett is erről a házasságról. Már előre tartottam attól a beszélgetéstől, ami majd rám vár odahaza… Könnyebb volt most a borús gondolatokat egy kicsit elűzni a bensőséges légkörrel, amit megteremtettem azzal, hogy egészen közel csúsztam a férjemhez. Jézusom, férjem! Agyrém az egész! - Tényleg? Pedig nem is az én színem… - súgtam még utoljára, mielőtt magához húzott volna teljesen, hogy ajkaink csókban forrjanak össze. Az elégedett mosoly, ami az arcomra kúszott, elég árulkodó lehetett arról, hogy nagyon is éreztem, hol gyülekezett a vér leginkább a testében. Csupán kicsit dörgölőztem oda hozzá, mégis fojtott nyögést csalt elő belőlem a mozdulat, és részemről sem lett volna akadálya annak, hogy a kanapén fekve tegyen magáévá, de hát az a fránya csengő éppen most kellett, hogy megszólaljon. Valahol távolról már akkor érzékeltem a közeledő ember jelenlétét, amikor az ajtó felé tartott, de a tudatom jelenleg annyira ködös volt, hogy nem is fogtam fel teljesen, hogy miféle benyomások ostromolták az érzékeimet. - Rendben! – biccentettem beletörődően, és amíg a kinti beszélgetés foszlányait hallgattam, gondolatban már a rám váró telefonhíváson merengtem. Tudtam, hogy előbb Darrennel lesz jobb beszélnem, Castorral pedig személyesen kell majd megejteni ezt a kis apróságot, ami megnehezíti az életemet. Nagyon reméltem, hogy nem lesz nagyon kiakadva. – Mi az? – érdeklődtem a csomag felé biccentve, miután Rahim visszatért a nappaliba. – Nem hiszem… - mondtam bizonytalanul, miközben azon gondolkoztam, hogy ki a fene az a nő. Nem kellett sokáig erőltetnem az agyamat, elég hamar beugrott, hogy farkas az illető, és cseppet sem nyerte el a tetszésemet. – Még részegen sem engedtem volna újra a közelembe… - sziszegtem a fogaim között, mikor ráeszméltem, hogy kiről is beszélünk. - Mondtam neked tegnap, hogy légy vele óvatos, ha jól emlékszem – még a homlokomat is ráncoltam gondolkodás közben, de ezért igazán nem hibáztathatott senki, tekintve a tegnap esti állapotunkat. Csoda, hogy ennyi is beugrott, bár volt egy sanda gyanúm, hogy nekem hamarosan jönnek majd vissza az emlékképek. Mindig így szokott lenni másnap, ha nagyon felöntök a garatra. – Az a nő minden, csak nem kedves – jelentettem ki határozottan. – Emlékszem rá. A kedvemért tényleg kerüld el, rendben?! – igazából nem kérés volt, sokkal inkább hatott parancsnak. Mind a kettőnk érdekében ez lesz a legjobb, ez biztos. Ettől függetlenül kinyitottam a dobozt, mert kíváncsi voltam, hogy mit küldött. Szemöldököm egyből megugrott, ahogy tudatosult bennem, hogy mit látok. Ujjaimmal automatikusan simítottam végig az ékszert, aztán megráztam a fejemet, mikor rájöttem, hogy miből készült. - Nem hordok ilyesmiket – közöltem végül. – De szegény nagyon jól beleválasztott… - ajkaim gonosz mosolyra húzódtak, hiszen vérvonalam miatt az ezüst rám nincs olyan hatással, mint egy mezei farkasra lenne. Szegény pára, azt hitte, hogy majd jól megtréfálhat, de mit is vártam egy ilyen fiatal farkastól, mint amilyen ő? Még csak a vérvonalamat sem érezhette meg a pajzsom miatt. – Visszaküldöm neki, de az üzenetét megkaptam még így is. Írok neki egy kártyát én is… - úgy terveztem, hogy az övé hátuljára firkantom le az üzenetemet, miszerint: „Igazán köszönöm, bár a nyakék nem az én stílusom. Neked bizonyára jobban fog állni! J.” Ha találtam tollat valahol, akkor cikornyás betűimmel máris lejegyeztem ezt a néhány szót. - Fotózz le benne, elküldöm neki a csomaggal együtt. Ő érteni fogja – kértem mosolyogva, fejemmel a telefon irányába bökve. – Meg egyszer lehet, hogy te is… - egy futó csók erejéig odahajoltam Rahimhoz, hogy aztán felcsatoljam magamnak az ékszert. Így már az én üzenetemet is meg fogja kapni, ezt biztosra vettem. Nem valószínű, hogy számított ilyesmire, de valahogy roppantmód élveztem a helyzetet. - Mikor utazunk vissza? – kérdeztem inkább, hogy eltereljem a figyelmet a feszültségről, ami bennem gyűlt egy kicsit. – Vagy egyáltalán jössz te is? – pontosítottam inkább, hogy mire vagyok kíváncsi.
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
A csodálkozástól pár pillanatig csak némán bámulok Jenniferre. Az, ahogy Helenával kapcsolatban megnyilvánul, számomra több, mint furcsa. Rémlik a tegnap éjszakából, hogy mintha tényleg mondott volna valami ilyesmit, de akkor könnyedén átsiklottam a dolog felett. Most viszont fennakadok rajta. Nem értem ezt az ellenségességet. Én nem vettem észre Helenán semmit, amivel esetleg megbánthatta volna Jennifert, bár tény, hogy akkor már alaposan felöntöttem a garatra, és hát mi férfiak hajlamosan vagyunk nem észrevenni, amikor a nők egymásra fújnak. Az biztos, hogy nem igazán értem ezt az egészet. - Ne butáskodj. Helena hozzád képest egy csitri. Nem tudom mivel váltotta ki ezt az ellenszenvet, de szerintem egy kicsit túlreagálod a dolgot. Üzleti kapcsolatban álltam az apjával, rajta keresztül ismertem meg őt is. Volt köztünk… valami, de azt egyáltalán nem nevezném nemhogy komolynak, de kapcsolatnak sem. Látod… még ajándékot is küldött neked. Kétlem, hogy ilyet tenne az, akit rossz szándék vezérelne, Jennifer. – Rettentő naivan állok ehhez a szituációhoz, de mentségemre legyen szóval, semmit nem tudok arról, ami valójában a háttérben zajlik. Ha csak sejteném, hogy Helena valójában rosszmájúan, ártó szándékkal küldte ezeket az ékszereket, akkor nem tenné zsebre, amit válaszként visszaküldenék neki. Jennifer most már hozzám tartozik, és a nevelőapám mindig arra tanított, hogy a családot meg kell védeni bármi áron. A család szent, és sérthetetlen… amiért az ember bármit megtenne. Az én szememben Helena egy felső tízezerbeli dekoratív nő, akivel eltöltöttem néhány kellemes órácskát… jól éreztük magunkat, de sose gondoltam a dolog mögé többet. Nem volt benne semmi olyan plusz, amivel felkeltette volna hosszabb távon az érdeklődésem. Egy nő a sok közül, akikkel eddig dolgom volt. Az, hogy ennek ellenére figyelmes, udvarias vagyok vele… és nem nézek át rajta, az csak a neveltetésemnek köszönhető. Jennifert nem lehet Helenával egy lapon említeni, se senki mással, akivel eddig találkoztam. Ő különleges, és méltó arra, hogy ne csak egy éjszakán, hanem folyamatosan kitüntessem a figyelmemmel. - Nem ígérhetem meg, hogy elkerülöm. Az apjával időnként találkozok, és ha magával hozza egy találkozóra, nem mondhatom neki azt, hogy Helenát küldje haza. Ezt te is megértheted. – Helena épp beletanul az apja vállalkozásába, ezért valószínűsítem, hogy árnyékként követi mindenhova. A Wynn egyébként is kedvelt törzshelyem Las Vegasban… Női féltékenységnek titulálom csak Jennifer aggodalmát, de ezt nem dörgölöm az orra alá, mert szerintem úgyis letagadná. Inkább ráhagyom a dolgot. Kerítek egy tollat, és odaadom Jennifernek. Nem szólok bele, ha valóban nem tetszik neki, vagy nem akarja viselni, akkor nyugodtan visszaküldheti. A női viszályba férfiembernek jobb nem belefolyni. Hadd rendezzék le egymás között. A telefonra pillantok, majd átveszem. - Oké… - Viszonoztam a csókot, majd mosolyogva figyeltem, ahogy felcsatolja magára az ékszert. - Biztos visszaküldöd neki? Szerintem jól állna… ha mondjuk semmi más nem lenne rajtad, csak az… - Kéjenc vigyor fut a képemre, majd csinálok egymás után három fotót is, hogy kiválaszthassa belőle majd, amelyik a legjobban tetszik neki. - Holnap délután kettőre kértem a gépet, hogy még itt tudjunk ebédelni, és Fairbanksbe se érkezz olyan későn. – A válaszomból már kiderülhet, hogy a visszaúton se tartok vele. Mivel nem terveztem, hogy megnősülök, ezért a programjaimat is lefixáltam előre. - Én még a jövő hét közepéig maradok. Meglátogat egy nagyon jó barátom… Hesam Kamal. Testvéremként tekintek rá, de csak nagyon ritkán sikerül találkoznunk az utóbbi időben. Mikor a nevelőszüleimmel Dubaiba költöztünk, akkor ismertem meg egy autó shown, amit az apja rendezett. Csúcsverdákkal kereskednek. Vagyis már csak Hesam, mert az apja időközben meghalt. Mindketten New Yorkban jártunk egyetemre, lakótársak voltunk az egyetemi évek alatt, csak belőle gépészmérnök lett… aztán az egyetem után vissza kellett költöznie Dubaiba. Legközelebb bemutatlak neki, ígérem. – Teszem le a telefont az asztalra. - Szerda délután már én is Fairbanksben leszek. A Holiday Inn-ben van egy bérelt lakosztályom. Ha épp nem az Anchorage-i házamban vagyok, akkor ott tartózkodom. – Lépek a kanapé mellé, és lehajolva Jenniferért nyúlva ölbe kapom. - Le ne vedd… csak egyszer látnom kell benne… - Suttogtam a nyakára kéjesen, miközben elindultam vele a hálószobám felé. Könyökkel lenyomtam a kilincset, majd belöktem az ajtót, és miután beléptem vele, a lábammal a helyére küldtem… csattant is egy nagyot a kisebb huzattól, ami kerekedett. A nap besütött a szobámba, az ablakok nyitva voltak… a szél lengette a szalagfüggönyt. Az ágy mellett állítottam talpra, majd teljesen szétgombolva az ingemet… lecsúsztattam a vállain, hogy előtérbe kerülhessenek tökéletes idomai. Ujjaimat végighúztam formás mellén, majd lecsúsztattam az oldalán át a derekára, s onnan a csípőjére. - Elképesztően tökéletes vagy… - Pillantottam a szemeibe, aztán hátrálva léptem egyet, hogy az ágy szélének ütközve leülhessek a matracra. Karjaim átölelték Jennifer derekát, és az ölembe rántva mohón keresve ajkait szenvedélyesen megcsókoltam. Magamhoz szorítottam, hogy érezzem minden egyes porcikáját, majd lassan hátra dőlve lazítottam meg magamon köntösöm kötőjét, ha ő addigra még nem tette meg helyettem. Őrült vágy kerített hatalmába, mert csak őrületnek lehetett nevezni azt, hogy úgy éreztem akárhányszor magamévá teszem őt, az soha nem lehet elég. Besötétedett már, mire képes voltam elereszteni őt, de még a zuhanyzóból kifelé jövet is egy pillanatra a párás csempéhez préseltem a testét, hogy egy újabb csókot lopjak érzéki ajkairól. Martha sejtelmes mosollyal szolgálta fel nekünk a kései vacsorát, amiből bőven repetáztam, hiszen egy napja már, hogy semmit sem ettem. Az alkoholt én most kihagytam. A gyomromnak egy időre elég volt a tegnap esti adag, inkább hideg teát kértem szomjoltó gyanánt. Nagyon meleg volt az este, ezért feldobtam ötletként az éjszakai fürdőzés lehetőségét a holdfényben. Minden adott volt hozzá… a medence kellemes hőmérsékletű vize… a feleségem csodálatos társasága, és felhőtlen csillagos égbolt. Martha csak reggelre jön vissza, ezért még csak a fürdőruhával se kellett vesződnünk. Amikor kijöttünk a medencéből, méretes puha fürdőlepedőbe bugyoláltam magunkat, és egy óriás papazanba ülve az ölembe húztam Jennifert, hogy ha akarja, a mellkasomra, vagy a vállamra hajthassa a fejét. - Nem fázol? – Simítottam végig a fürdőlepedő takarta hátán. Olyan, mintha még csak most szállt volna le a gépe… pár óra, és vihetem ki ismét. Egy kicsit azért aggódok, hogy mi lesz majd, ha mindketten ismét ott leszünk Alaszkában. A mai délután, és ez az éjszaka annyira idillinek hatott, hogy szívem szerint többé vissza se mennék oda, és őt is megkérném hogy maradjunk, éljük tovább itt az életünket… de sajnos az élet nem ilyen egyszerű. Aláírtam jó pár szerződést már én is Fairbanksben és Anchorage-ban is ügyfelekkel, amiktől nem léphetek vissza. Aláásná a szakmai hírnevem.
Sejtettem én, hogy nem tudja hová tenni a reakciómat, de ezen most nem sokat törtem a fejem. Tudtam, amit tudnom kellett, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy távol akarjam őt tartani ettől a nőtől. Valahogy rossz szándékot sugallt tegnap a viselkedése, a mai ajándékküldése pedig csak még inkább megerősített abban, amit eddig gondoltam róla. Elég jó emberismerő vagyok hála istennek, ő meg csak egy kölyök. Egy ostoba kölyök, aki valószínűleg olyannak a lánya, akinek van mit a tejbe aprítania. Utáltam az ilyeneket, de ezt mégsem mondhattam el Rahimnak. Talán egyszer majd megérti, hogy miért csináltam azt, amit. - Ó, ha tudnád, hogy milyen igaz, amit most mondtál… - mosolyogtam sejtelmesen arra, hogy az a lány csak egy csitri. A mellettem ülő férfi pedig a dédunokám lehetett volna, minimum. Sőt, talán inkább az ükunokám, ha már itt tartunk, de természetesen ezt is megtartottam magamnak, és csupán némán nevettem ezen a képtelennek tűnő helyzeten. Sohasem gondoltam volna, hogy hozzá fogok menni egy emberhez. Sőt, igazából egyáltalán nem terveztem esküvőt, de ha mégis így lett volna, akkor valószínűleg inkább egy minimum kétszáz éves hímhez kötöttem volna magam, semmint egy halandó, múlandó emberhez. Nos, mondjuk úgy, hogy a sors fintora, vagy sokkal inkább a Szellemek tréfája. Egyelőre még nem tudtam, hogy miként értékeljem ezt az egészet, de idővel majd talán rá fogok jönni. - Hagyjuk, én tudom, amit tudnom kell! – zártam le végül a témát. – Túl naiv vagyok, de egyszer talán majd meg fogsz érteni – tettem még hozzá, de olyan hangsúllyal, hogy érezze, több szót nem szeretnék erre a témára fecsérelni. Éppen elég volt már az is, hogy ennyit mondtam. Igazából nagyon szerettem volna neki elmondani mindazt, ami az én világomhoz tartozott, de nem szabadott. Már csak az ő érdekében sem, de ha tényleg együtt maradunk, akkor ez egyre nehezebb lesz. Muszáj lesz majd megkérdeznem Castort, hogy mit tegyek, mert nélküle nekem itt nincs szavam ebben. Még az is lehet, hogy megöleti őt, bár inkább most, mint akkor, ha esetleg elkezdenék ragaszkodni hozzá. - Jól van! – közöltem hűvösen, lényegre törően. – Csak ne maradj vele kettesben! És hidd el, ez nem féltékenység! – kötöttem ki gyorsan, mielőtt félreértene. – Valami tényleg nem stimmel vele… amúgy sem vagyok féltékeny típus – legalábbis annyira, bár ezt már nem tettem hozzá. Valahol szerintem mindenki az volt, még ha nem is vallotta be. Én csak nem akartam elrettenteni Rahimot, de valahogy tényleg meg akartam ígértetni vele, hogy nem sodorja magát veszélybe. Még csak az kellett volna, hogy miattam történjen valami! Az még tovább bonyolította volna az amúgy sem egyszerű helyzetünket. - Igen, teljesen biztos – bólintottam határozottan, de azért a fantáziámat nekem is sikerült elég rövid úton beindítania ezzel az egyszerű kis megjegyzéssel is. – Ezek szerint te nem jössz velem – vontam le a következtetést, amit alig fél perccel később szavaival is megerősített. – Majd add meg az elérhetőségét. Érdekelne egy kocsi – kértem mosolyogva, két karomat a nyaka köré fonva. – Nem is tudtam, hogy ott szálltál meg… - valami kellemetlen érzés futott végig rajtam. Remek, akkor Castor már biztosan ismeri őt. – Ismerem az igazgatót – tettem hozzá, hogy hátha így kiderül, a sejtésem helyes-e, vagy sem. Elég valószínűnek tartottam, hogy helyes, ilyenekben nem szoktam mellélőni. Nem tudtam eldönteni, hogy ennek most örüljek vagy ne, úgyhogy a jövőre bíztam. Majd ha beszélek az Alfával, utána világosabban fogok látni mindent. - Olyan mohó vagy, mint én… - kuncogtam a nyakába, miután arcomat odafúrtam a füle mögötti érzékeny bőrhöz. Farkasom úgy szívta be az illatát, mint a prédáét, bár szerencsére ő nem láthatta a megvillanó borostyán íriszeket. Csupán egyetlen pillanat volt az egész, mire hátradöntöttem a fejemet és bágyadtan rápislogtam, már nyoma sem volt a bestiának. – Egyébként remélem, nem szeretnéd, hogy elköltözzek Anchorageba. Lehet, hogy jobb lenne, ha vennél egy házat Fairbanksben is. Ezen nem gondolkoztál még? – érdeklődtem kíváncsian, élvezve, hogy ölben hord végig a hálószobáig. - Vigyázz, csiklandós vagyok! – ajkaim kacér mosolyra húzódtak, miközben a testem libabőrös lett az érintésétől. Egyáltalán nem éreztem magam zavarban a meztelenség miatt, de azt azért megnéztem volna, hogy mit szólna hozzá, ha tudná, hányan láttak már engem így a vadászatok miatt. Valószínűleg nem tetszene neki és azt hinné, hogy valamiféle őrült szekta vagyunk. Ez a gondolat még szélesebb mosolyra késztetett, ami egészen addig ott is maradt, amíg magához nem húzott. Ujjaim könnyedén túrtak a hajába, csókom heves volt és szenvedélyes, fogaim néha játékosan karcolták végig az ajkait, de nem haraptam belé túl erősen. Éreztem a benne hömpölygő kéjes vágyat, ami valahol rám is hatással volt a sajátom mellé. Erősen rántottam meg a köntös övét, és húztam szét rajta a finom anyagot, hogy aztán alig pár pillanat alatt már hagyjam is, hogy testünk eggyé váljon. Nem tudtam, hogy pontosan mennyi idő telt el ettől a pillanattól kezdve addig, hogy lezuhanyozzunk mind a ketten. Testem hajlatai tökéletesen illettek az ő testéhez, amit nem is voltam rest kihasználni a lehető legtöbb esetben, amikor egymáshoz érhettünk. Annyi energiám lett hirtelen a vacsorát követően, hogy a medencében én voltam az, aki elcsábította Rahimot, és nem fordítva, mint a délután folyamán. Néha ugyan figyelnem kellett rá, hogy ne nyúljak hozzá túl erősen, amikor nekiszorítottam a medence falának, de azért azt hiszem, hogy nem fejtettem ki feltűnően nagyobb erőt, mint egy átlagos emberi nő. Majd maximum ráfogom arra, hogy küzdősportokat tanulok, és jó erőben vagyok. - Nem szoktam fázni… - válaszoltam, úgy bújva újdonsült férjemhez, mint egy hatalmasra nőtt, doromboló macska. Ajkaimon kéjes mosoly ült, ahogy az öléből úgy fordultam meg, hogy lovagló ülésben vele szemben helyezkedjek el. Még az sem érdekelt, hogy a lepedő lecsúszott a vállaimról, és tejfehér bőrömet megvilágította a hold. Hamarosan ki fog kerekedni teljesen, és nekem addigra otthon kell lennem, most azonban élveztem az így is viszonylag nagy fényt, amit ránk ontott az éjjeli lámpás. – Jól van, próbáljuk meg ezt a dolgot – egyeztem bele újra, így az egész napos együttlétet követően. – Gondolom, azt szeretnéd, ha ott hagynám a lakásomat… - tekintetem izzott a sötétség ellenére is, miközben az arcát tanulmányoztam. Még nem tudtam, hogyan oldjam ezt meg.
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
- Sajnálom, de nem. – Még az elején, amikor szervezni kezdtem ezt a hétvégét, úgy terveztem, hogy hazafelé én is Jenniferrel tartok, de közben módosultak a dolgok. Majd ha visszatértem Fairbanksbe, kiengesztelem érte. - Persze, megadom. Milyen kocsi érdekel? Válassz ki egyet, és megveszem neked. Úgyse kaptál még nászajándékot. – Hesam nagyon jó barátom, és csak csúcsminőségű verdákkal foglalkozik, ráadásul az apja révén olyan kapcsolatai vannak, hogy lényegében bármit be tud szerezni, amit a vevő kíván. - Vagy.. tudod mit? Ha már úgyis találkozok most vele, akkor leegyeztetek egy időpontot, amikor fogadni tud minket, és átruccanunk Dubaiba, hogy személyesen kiválaszthasd, amelyik kocsit szeretnéd. Egy füst alatt be tudlak mutatni a szüleimnek is. Előbb-utóbb úgyis találkoznál velük. Jobb előbb túlesni a dolgon. – Ajánlom fel Jennifernek. Szívesen elvinném pár hétre valahova nászútra, de a folyamatban levő munkáim miatt nem hagyhatom el most Alaszkát olyan hosszú időre, néhány nap viszont belefér… feltéve, ha Jenniferrel össze tudjuk egyeztetni a dolgot. Gondolom szép számmal vannak neki is betegei, akiknek már van időpontja hozzá. Ezt a hétvégét is csoda, hogy így össze tudtuk hozni. Ezért se hiszem azt, hogy ami múlt éjjel történt, az véletlen volt. Allah akarta így. - Kivettem az egyik lakosztályt, mert a munkáim nagy része Fairbankshez köt, és meguntam az ingázást Anchorage-ból. Nem sokat vagyok otthon, ami azt illeti. – Én is gondoltam már rá, hogy totál feleslegesen tartom fenn azt a házat, de egyelőre még nem szántam rá magam, hogy eladjam. Még várok. A magánnyomozó, akit felbéreltem, hogy a rokonaim után kutasson, egyelőre még nem jelentkezett. Lehet, hogy felhívom, és megsürgetem kicsit a dolgot. Ajánlok plusz pénzt, ha ezzel előbbre veszi az ügyemet. Alapvetően emiatt jöttem Alaszkába. A vérszerinti szüleim miatt, és amiatt, hogy ha van élő rokonom itt, akkor megismerjem őket. A nevelőszüleim mindig a család fontosságára, és a család összetartására neveltek, szóval részemről teljesen természetes az, hogy megpróbálom fellelni őket. - Tényleg? Nekem is volt már hozzá szerencsém. Érdekes fazon, de bírom a stílusát. – Nem kérdezek rá, hogy ő honnan ismeri. Talán egy páciense… bár… meglepne, ha így lenne. Viszont ha így van, akkor ahhoz semmi közöm. - Nem drágám, én mohóbb vagyok! – Húzódik sármos mosoly az arcomra. - Már eszembe jutott nem egyszer, de eddig még nem szántam rá időt, hogy körbenézzek Fairbanksben az eladó ingatlanok között. – Új házat építtetni magamnak most nem lenne időm… szóval mindenképp vásárolnék, maximum a belsőt alakítanám át a saját ízlésem szerint. - Meg jól elvoltam a hotelben… - Kiszolgálnak, mondhatni mindent a seggem alá tolnak, nekem csak le kell perkálnom az árát. - De majd egyeztetünk, és amikor ráérsz, akkor körbejárjuk az ingatlanirodákat, meg megnézzük a neten, hogy milyen a kínálat. – Nem akarnám, hogy Anchorage-ba költözzön, hiszen havi szinten ha kétszer hazautazok. Én is alig tartózkodok ott, ráadásul Jennifert is Fairbankshez köti a munkája.
***
Nem szoktam túlzásba vinni a romantikázást, és szerintem most se estünk át a ló túlsó oldalára. Persze ha egy nő igényli, akkor képes vagyok teleszórni a fürdővizét rózsaszirmokkal, meg körbepakolni a kád szélét gyertyákkal… Ha ez örömet okoz a nőknek, miért ne? Most viszont totálisan elegendőnek éreztem azt, ahogy vagyunk. Összebújva idekint, a csillagos ég alatt… előttünk Vegas vibráló fényeivel, fölöttünk pedig a csillagos égbolt. Lágyan cirógatom Jennifer hátát, miközben kék szemeim visszatükrözik a város fényeit. Amikor Jennifer váratlanul megszólalt, lassan felé fordítottam a fejemet. Nahát! Most őszintén meglepett! Délután nagyon hevesen tiltakozott az ellen, hogy megpróbáljuk… most mégis beleegyezik. Arcomra elégedett vigyor költözik. - Örülök, hogy meggondoltad magad! – Nyúltam gyengéden az álla alá, majd szájon csókoltam, miközben hüvelykujjammal finoman megcirógattam a bőrét. - Igen, veled szeretnék élni. A házasok így szokták, nem? – Pillantok Jennifer szemeibe, majd újra megcsókolom. Még jó darabig elücsörgünk odakint, de aztán érzem, hogy a fáradtság eluralkodik rajtam. Ölbe kapom az asszonykámat, aztán beviszem a hálószobába. Muszáj pihennünk is, és korán is kell kelnünk viszonylag, ha szeretnénk még együtt tölteni egy kis időt, mielőtt kiviszem a reptérre. Hozzábújva ölelem át a derekát, és a mellkasomra húzva a fejét, babrálok gyengéden a hajával, amíg el nem alszik… Ha már hallom az egyenletes szuszogását, én is becsukom a szememet, és rövidesen már vele együtt én is az álmok mezsgyéjére tévedek.
***
A délelőtt iszonyatos sebességgel elment. Nekem egyeztetnem kellett a pilótával, Jennifernek a csomagját kellett összepakolnia, ráadásul Hesam is hívott… de még pont időben. Közbejött neki valami, Shanghaiba kell utaznia, nem tud Vegasba jönni. Ezáltal az én terveim is borultak, szóval az utolsó pillanatban mégis úgy alakult, hogy Jenniferrel visszautazok Fairbanksbe. A házvezetőnőm egész nap fel-alá rohangált a házban, el kellett intéznem pár telefont, többek között Wynn-el is lebonyolítottam egy megbeszélést, majd még ebéd előtt beszáguldottam Vegasba, ülésemen a kis csomaggal, amit Jennifer visszaküldött Helenának. Nem akartam, hogy velem jöjjön, egyrészt azért, hogy legalább neki legyen ideje ebédelni, mielőtt elindulunk, másrészt azért, mert egyértelmű volt számomra, hogy mennyire nem szívleli Helenát. Nem sokkal ebéd után értem vissza a házamba, addigra Martha már összekészítette az én csomagjaimat is. - Minden megvan? Rendeltem taxit hazafelé jövet, bármelyik pillanatban megérkezhet. – Hajoltam le Jenniferhez, csókkal üdvözölve. Enyhén érezhette rajtam Helena illatát. - Helena azt üzeni, hogy nagyon sajnálja, hogy nem sikerült eltalálnia az ízlésed… - Adtam át a nő üzenetét. Azt nem teszem hozzá, hogy milyen arckifejezés ült ki az arcára, amikor visszanyújtottam neki az ékszert rejtő dobozt, elnézését kérve. Odakintről dudaszó hallatszott. - Itt a taxi. – Előbb Jennifer csomagjait vittem ki, és adtam át a taxisnak, hogy tegye be a csomagtartóba, majd a sajátjaimat is. A Spyderrel beálltam a zárt parkolóba, mikor hazaértem. A slusszkulcsát pedig a zsebembe tettem. - Gyere drágám… - Nyúltam Jennifer dereka után, majd a taxihoz kísértem. - Jó utat kívánok uram, asszonyom! – Búcsúzott el tőlünk mosolyogva a házvezetőnőm. - Köszönjük! – Beültem Jennifer mellé, majd a taxi el is indult velünk a reptérre. A magánrepülő ott várt minket, ahol néhány nappal ezelőtt letette Jennifert. A személyzet mosolyogva, kedvesen üdvözölt minket. Szerencsére semmi akadálya nem volt annak, hogy időben felszállhasson a gép, így nem sokkal később már a levegőből láthattuk Las Vegas egészét. - Pár óra, és Fairbanksben leszünk… - Mondtam, miközben Jennifer jobb lába után nyúltam, és az ölembe véve finoman lehúztam róla a cipőjét, majd gyengéden masszírozni kezdtem a talpát…
A tegnap este meglepően csodásan telt. Igaz, hogy voltak olyan pillanatok, amikor akadt némi feszültség – leginkább Helena miatt -, de nem zavart különösebben a későbbiekben. Inkább átadtam magam annak az idillnek, amiben utoljára jó száz évvel ezelőtt volt részem. Még régebben szerintem, de pontosan kiszámolni nem óhajtottam. Még véletlenül sem akartam azon gondolkozni, hogy mi van Kirillel, és mit tett velem. Ő a múlt része volt, és azt szerettem volna, ha az is marad mindörökre. Akár él, akár nem, az én életemnek már nem volt része. Ellenben az újdonsült férjem igen, akinek végül beadtam a derekamat azt illetően, hogy próbáljuk meg a házas életet. Még másnap, amikor pakoltam a bőröndömbe, akkor sem igazán tudtam elhinni, hogy mindez valóban megtörtént, és én rábólintottam. Mi lesz így? Hogy fogok ezután is a kis lakásomban élni, a megszokott közegemben? És miként fogom ezt elintézni Castorral? Te jó ég, már attól rosszul voltam, ha csak rágondoltam. Az idegességemben összeránduló gyomrom pedig csak hab volt a tortán, de nagyon igyekeztem, hogy úrrá legyek a kétségeimen és az összes rossz érzésemen. Nem akartam, hogy feltűnjön Rahimnak is, hogy valami ennyire nyugtalanít. Még szerencse, hogy olyan jól képes voltam megjátszani magam, ha arról volt szó. - Igen, azt hiszem, hogy mindent bepakoltam, készen állok az indulásra! – mosolyogtam viszonylag vidáman, miután viszonoztam a csókot. Egészen addig tartott, mert a fintor máris az arcomon volt, amint megéreztem a másik nőstény szagát. A rohadék, biztosra vettem, hogy szándékosan férkőzött közel, hadd érezzem csak meg. Mindenesetre nem adtam meg neki az örömet, hogy összeugrasszon minket máris, noha semmi olyan érzelem nem alakult ki bennem, pusztán a fizikai vonzódás. Meg persze az, hogy szimpatikusnak találtam a férfit, aki immár az életem része lett, egy biztos pont a mindennapokban. Legalábbis egyelőre nagyon úgy tűnt, hogy így lesz. - Sajnálatos módon nem elég kifinomult a stílusa hozzá… - igaz, hogy nem hallotta, de nekem jól esett a cseppnyi kis szurkálódás, amiben így részesíthettem a nőt. – Igen, hallom! – a mosolyom ugyan nem volt őszinte, de még mindig nagyon igyekeztem, hogy úrrá tudjak lenni a rossz érzéseimen, amik egyre inkább hatalmukba kerítettek, mihelyt tudatosult bennem, hogy alig néhány óra múlva kénytelen leszek nem egyszerűen visszazökkenni a megszokott kis életembe, hanem szembe kell majd néznem azzal, hogy mindez fenekestül felfordul. Azt hiszem, hogy határozottan nem voltam elragadtatva ettől, de nem akartam gyáván megfutamodni. Máskor mindig az volt a bajom, ha unalmas az élet, most a kihívásokkal szembe akartam nézni. - Viszlát, Martha! – búcsúztam el mosolyogva a kedves házvezetőnőtől, mielőtt beültem volna az autóba. Az út viszonylag hamar eltelt a reptérig, bár valószínűleg azért, mert teljesen elmerültem a gondolataimban. Próbáltam kitalálni, hogyan adjam mindezt elő otthon, de úgyis a helyzet fogja hozni, ebben biztos voltam. Általában semmi nem úgy szokott alakulni, ahogyan kitaláljuk, vagy ahogyan mi szeretnénk. - Igen, tudom. Fogalmam sincs, hogy mi lesz akkor… - fújtam ki hosszasan a levegőt, miután levettem a kabátomat. – Ó, te jó ég! – nyögtem fel, félig lehunyt szemekkel, amint megéreztem a finom nyomkodó mozdulatokat. – A családom nem tudom, hogy mit fog szólni, de ha ők is kapnak egy ilyen masszázst, szerintem semmi rosszat nem mondanak majd – jegyeztem meg félig nevetve, félig élvezve a törődést. Az út nagyjából felét át is aludtam, míg a másik felében Rahimmal beszélgettem, némi pezsgő kíséretében. A pezsgőből soha nem elég, főleg, ha az ember friss házas, igaz?
// Köszönöm szépen a játékot, nagyon élveztem!!!! és akkor majd folyt. köv.!!! //
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
Nem akartam azon kattogni, hogy mi lesz majd ezután. Egyszerűen hátradőltem a magángép kényelmes fotelülésében, és élveztem a Fairbanksbe visszavezető utat, a repülőgép fedélzetén újdonsült feleségemmel. Én hiszek abban, hogy emberek nem véletlenül lépnek az életünkbe, és a dolgok nem véletlenül történnek velük. Mindennek oka, és célja van. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy szerelmes vagyok. Alapvetően se vagyok az a szerelmes alkat, de miért ne adhatnék esélyt magunknak, arra, hogy megismerjük egymást, ha már így alakult? Jennifer gyönyörű nő. Intelligens, kellemes a társaságában időzni, ráadásul van közös témánk. Erősen nőfaló hírében állok, és van is alapja a pletykáknak, de a buta libák mindig is untattak, azért van egy szint, ami alá nem vagyok hajlandó lemenni, még akkor se, ha csak pár órácskás összebújásról van szó. Egyáltalán nem terveztem, hogy mostanában megnősüljek, de persze vagyok már olyan idős, hogy néha szóba került az ismeretségi körömben, hogy nem akarok-e esetleg megállapodni. Olyankor néha elgondolkodtam azon, hogy milyen is lenne számomra az ideális nő. Ha végiggondolom most a szempontokat, akkor azok kilencven százalékban igazak Jenniferre. Ezért se akarom olyan könnyen elengedni, ha már így alakult, és ezért akarok mindenképp esélyt adni arra, hogy legalább megpróbáljuk. Hessamnak még nem újságoltam el a dolgot. Telefonon, pláne abban a nagy sietségben nem akartam vele közölni, de elég jól ismerem a barátomat, tudom, hogy az első reakciója az lesz, hogy szimplán kiröhög, és megvádol azzal, hogy csak szívatom. És még csak ki se akadhatok miatta, mert fordított esetben valószínűleg én is ezt tenném a helyében. Tényleg nem vall rám a nősülés. Részegen sem! - Még nem vagyunk Fairbanksben… még tudunk úti célt változtatni, ha szeretnéd… - Ül ki széles mosoly az arcomra. Aggodalmát próbálom elütni egy könnyed viccel. Nem akarom, hogy az út hátralevő részében azon aggodalmaskodjon, hogy mi lesz otthon. Egyébként se tűnik annak a típusnak a feleségem… szóval a kedves nejem nem tűnik olyannak, aki ne merné felvállalni a saját tetteit. Nyilvánvalóan egyikünk családja se repesve fogadni ezt a hírt, hiszen minden épeszű ember felhorkanna ha azt hallaná, hogy valakik az első együtt töltött hétvégéjüket alkoholos befolyásoltság alatt házastársként végezték. - Szóval egy talpmasszázzsal le lehet kenyerezni őket? Akkor nem is lesz olyan nehéz dolgom! – Vigyorgok, majd tovább folytatom Jennifer lábainak a masszírozását. Az út alatt szerencsére nem történt semmi kirívó. Csak leszállás közben kerültünk egy enyhe légörvénybe, de csak minimális rázkódást váltott ki a magángép törzsében. Ha Jennifer a reptér közelében parkolt, vagy jött érte sofőr, akkor segítettem bepakolni a csomagjait az autóba. Ha nem, akkor a saját kocsimmal vittem el arra a címre, amit megadott, majd segítettem neki az ajtóig vinni a csomagokat, és ott búcsúzva el tőle adtam neki egy csókot. Visszamentem a hotelbe, persze ez a pár nap bőven elég volt ahhoz, hogy roskadásig megteljen a recepción a levélszekrényem az ügyfeleim üzeneteivel. Felnyaláboltam a papírkupacot, és meg se álltam a bérelt lakosztályig. Nem pakoltam ki… csak átfutottam az üzeneteket, és úgy ahogy voltam, bedőltem az ágyamba egy kiadós alvásra…
// Én is köszi Zasszony! ^^ Már alig várom a folytatást! //
Kezdőlap
és akkor majd folyt. köv.!!! 
//
//
