A Bentley Mall mellett, külön parkolóval ellátott áruház. Nevezhetnénk barkácsboltnak is, de azzal nem mondanánk el a teljes igazságot, hiszen megtalálható itt minden, ami a házépítéshez szükséges. A kerttől a fürdőszobáig, az apró elektronikai kiegészítőkig (villanykörte, körfűrész). Cement, ásó, festék, csempe, takarítóeszközök, zsákok, ajtók, ablakok - minden, ami egy békés otthon egy Breaking Bades hullaeltüntetés sikeréhez hozzájárulhat.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Már dél is elmúlt mire bekeveredett abba az áruházba ahol reményei szerint mindent meg tud majd venni amire szüksége van. Persze a valóságban ez így kimondva roppant egyszerűnek tűnt, de Beccánál soha semmi nem volt biztos. Csak hitte azt, hogy tudja mire van szüksége és, hogy azzal mindent képes lesz majd elvégezni a házon. Szerencsére Miriam nagyi háza belülről sokkal jobb állapotban volt mint ahogy azt kívülről látva gondolták Amandával együtt. A nagyobb munka kétség kívül a ház körül várt rá vagy arra a néhány szakemberre akiket majd megbíz Amanda segítségével. Szembe szomszédja hihetetlenül kedves volt előző nap és Becca máris kedvelte és a kutyáját is. A mai napra sok járkálás várt rá, ezért maradt a kényelmes, bőszárú farmernél, a lapos sarkú bőrcipőnél, hosszú ujjú fehér pólót és egy famer dzsekit viselt. Utóbbi azért volt még praktikus, mert minden amire szüksége volt elfért a zsebeiben. Kulcsok, iratok bankkártya, némi készpénz és a telefon. Nem igazán hordott magával női táskát, csak ha az alkalom megkívánta. A kocsit tolva a sorok között hol a polcokat, hol a listát nézegette amit reggel sietve összeírt. Egyelőre a legszükségesebbeket akarta csak megvásárolni, később majd újra el kell jönnie, hogy a fogadott szakember listájával kiegészítse a készletet. A takarító eszközök már ott pihentek a nagy munka előtt a kocsiban, Becca pedig a festékek, ecsetek és hengerek világában sétált néhány gondránccal a homlokán. Csak egyet tudott, a festék színét de mint ahogy abból is legalább ötven árnyalatot lehetett kikeverni, úgy a fajták is majdnem akkora számban léteztek. Becca egy eladó után kutatott a tekintetével, de az egyetlen akit meglátott, az épp egy házasoknak tűnő fiatal párral beszélgetett, kezében színmintákkal. Nagyon úgy látszott, hogy egyhamar nem szabadul, ezért Becca úgy döntött, hogy addig körülnéz máshol. El is indult, megkerülte a polcsort és másikba irányította a kocsit. Céltalanul lődörgött, sokszor azt sem tudta mi van előtte mert el volt foglalva a gondolataival. Magában tervezgetett a ház felújításával kapcsolatban és így gyorsabban is ment a munka. Már csak a függönyt kellett feltenni a konyhában. Arcán elrévedő mosolyát egy nagy csattanás és utána több kisebb nem engedte kibontakozni. Becca ijedten nézett fel, több szempár is rászegeződött, bár az időpontot tekintve nem sokan voltak az áruházban, de aki a közelben volt az mind Beccát és a felborított szegélyléceket nézte. Természetesen azonnal lángoló pír kúszott az arcára és a lécekhez ugrott, hogy összeszedje azokat.* -Te jóóég! A fenébe, már csak ez hiányzott. *Fojtott hangon, diszkréten szitkozódott, miközben küzdött a több mint két méteres lécekkel.*
Robert nem sokkal Rebecca után érkezett az áruházba. Őt egy busz hozta ide. Úgy néz ki, hogy elengedhetetlen lesz keríteni valamilyen autót, mert nagyok a távolságok a városban, neki pedig cipelnie kell, már ha tényleg kap munkalehetőséget annál a temetkezési vállalkozónál. Persze neki nem koporsókat kell majd cipelnie, hanem szerszámokat. Leginkább ásót, ami pedig nincs neki. Ezért tért most be ide, meg egy-két villanykörtéért. Lepukkant kis bérelt szállása van, ahol a tulaj semmit nem hajlandó megcsinálni, és bár Robert jól elvan szegényes környezetben, azért világítás még neki is kell. Csak ezekért a dolgokért jött, és célirányosan be is szerzi őket: ásó - pipa, két darab villanykörte - pipa. Kész, mehetünk fizetni. Csak éppen az a gond, hogy ahogy visszafelé tart a kosarát tolva, megállásra késztette az a bőséges árukínálat, ami itt van. Az a sok minden, amit ő nem engedhet meg magának, és a jelenlegi körülményei között nincs is értelme vennie. Amott kerti bútorokat lát, meg nagy széles napernyőket. Grillező készletet, meg nagy kaspókat. Hálóágyat, palánk kerítés-elemeket. Mindent, ami otthonná tesz egy házat, ami a baráti összejövetelekhez kell, meg ahhoz, hogy jól érezze magát a család a hétvégén. Szóval tényleg csupa olyasmi, amit neki nincs oka venni - mellesleg pénze se. Tovább baktat a sorok között: ablakok, zárak, festékek, tapéták, szőnyegek, meg minden ilyesmi. Ő még sose vett ilyet. Vajon fog-e valaha saját magának efféle holmikat nézegetni? Ezen merengve már épp melankolikus komorságba süllyedne, amikor a közelében nagy csörömpölés lesz. Ő is, mint mindenki, egyből odakapja a fejét, és látja, ahogy egy idegen nő szerencsétlenkedik valamivel, neki háttal állva. Jó alaposan végigméri Rebeccát, ez már amolyan ártalom: a börtönévek alatt mindig szenvedett a nők hiányától, és bár már jó ideje kiszabadult a rácsok mögül, még mindig nem nyugodt, még mindig érzi azt a "röptében a legyet is"-típusú késztetést. De miután kibámészkodta magát, eszébe jut, hogy talán illene segítenie. A tisztes emberek ezt teszik, ő pedig már tisztes embernek számít, vagy legalábbis az szeretne lenni. Odalép hát - Segíthetek, asszonyom? Kérdi, majd a felborult léceket összehúzza és felnyalábolja, majd felállítja és a falnak támasztja őket. Nem olyan szépen rendezettek, mint korábban voltak, de Robert nem fogja elvégezni az árufeltöltők dolgát.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Magán érezte mindenkinek a pillantását és ez nem segített neki abban, hogy gyorsan összeszedje amit felborított. A hosszú lécek egyike sem akart neki engedelmeskedni, ha egyszerre kettőt vett kecses ujjai közé máris kétfelé hajoltak. Némi próbálkozás után rájött, hogy egyenként talán könnyebb lesz, viszont sokkal tovább tart. Tehát felemelt egy lécet és odaállította ahol gondolta, hogy korábban volt. Az orra alatt morgott, de nem az eladókra volt dühös hanem saját szerencsétlenségére.* -Jellemző, hogy pont most nincs itt senki, ez az én formám. *Újabb lécért nyúlt, meleg volt és lángolt az arca, a tarkóján minden egyes pihe külön életet élve az égnek meredt ahogy mint apró kis antennák befogták a rávetülő pillantásokat. Nem is számított arra, hogy bárki is segíteni fog neki, New Yorkban nőtt fel és ott mindenki magával volt elfoglalva. Váratlanul érte őt a hang, hirtelen kapta fel a fejét kezében az épp aktuális szegélyléccel és fordult a férfi felé. Majdnem fejbe vágta vele, épp csak pár centivel suhant el a férfi arca előtt a simára csiszolt faáru.* -Köszönöm igazán nagyo….. *Automatikusan mondott köszönetet, mielőtt még szemügyre vette volna ki az aki segíteni akar neki. Egy eladóra tippelt, de azonnal észrevette, hogy a férfi nem hordja magán a bolti eladók egyenruháját. Az arca viszont magára vonta Becca figyelmét és ezért akadt el a szava is. Először megijedt és ezt senki nem vethette a szemére. A segítőkész férfi a tipikusan rosszarcú emberek csoportjába tartozott a fél arcát végigszántó forradással. Minden bizonnyal nem akkor szerezte mikor lesegített egy kölyökmacskát a nagymama fájáról. Rebecca tócsányira kerekedett szemekkel nézte leplezetlenül a hosszú heget amiből bőven jutott máshova is. A következő pillanatban viszont egészen elbűvölte a férfi Beccát azzal, ahogy néhány könnyed mozdulattal felnyalábolta az összes lécet ~Egyszerre mindet!~ és a helyükre rakta azokat. Mintha csak szalmaszálakat rakott volna keresztbe. Kezdeti ijedtsége múlóban volt, feltételezte ha a férfi bárkinek is rosszat akarna, minden bizonnyal nem fényes nappal, egy barkács áruház kellős közepén próbálkozna. Amint ez az eszébe ötlött, kellemetlen bűntudat érzése kezdett el felfelé kúszni a bensőjéből. Zavartan elmosolyodott mikor a férfi felegyenesedett és önkéntelenül beletúrt hajának rövid tincseibe.* -Bocsánat én csak….igazán köszönöm. Mindig ez történik velem….mármint, hogy leborítok valamit….. *Nem pedig az, hogy halálra rémül egy forradásos arctól. Tudta, bármit is mond, jól nem fog kijönni a helyzetből.* -Az eladók soha nem ott vannak ahol a segítségükre lenne szükség. *Körülnézett egy röpke pillanat idejéig és persze eladó sehol, viszont az őt bámuló nézőközönségnek is nyoma veszett. Az előadás véget ért, a bohóc pihenni tért. Erős késztetést érzett, hogy megtapintsa az orrát, hátha még ott virít a piros pingpong labda, de végül legyőzte.*
A szegélylecek valójában nem nehezek, csak hajladoznak össze-vissza. Épp ezért célszerű többet felnyalábolni: összeszorítva már nem tudnak ívbe hajlani, szépen kiegyenesítik egymást. Persze kell hozzá testi erő, de annak a férfi nincs híján. Ez az egy dolog, amiből sose volt kevés, szemben minden mással. Nem lepődik meg azon, hogy a nő megretten a láttán. Robert gyakran érzi úgy, hogy aki ránéz, az egyből tisztában van a múltjával. Mintha a homlokára lenne tetoválva egy bűnügyi nyilvántartási szám, vagy örökösen a fogvatartottak narancssárga ruháját viselné. - Nincs mit. Feleli csak tömören, mert nem az a szószátyár típus. A saját közegében (az alvilági figurák között) persze máshogy volt ez, de oda már nem szándékozik visszatérni. A rendes-dolgos emberek világában viszont esetlenül téblábol, főleg mióta ő maga is megpróbál beilleszkedni oda. Régi kommunikációs eszköztára (fenyegető pillantás, leüvöltés, kiütés, stb.) itt már nem alkalmazható. - Hát, akkor további jó vásárlást. Nyög ki végül valamit, és aztán indulna a kassza felé.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Azért férfi a férfi, hogy tudja a szegélylécek hajlékonysági tulajdonságát. Többek között. Becca minden bizonnyal nem boldogult volna akkor sem ha mindezzel tisztában van. Kellett még két erős és hosszú kar is, hogy a fránya léceknek esélyük se legyen kicsúszni az emberi bilincsből. becca mindezt értékeli, csak épp nem kellőképpen. A kutató pillantása láthatóan nem maradt észrevétlen a férfi előtt és bár segített neki, többet biztosan nem fog. A kurta válaszból Rebecca tudja, hogy megbántotta a férfit, fogalma sincs honnan az a fájdalmasnak tűnő sebhely, akár életet is menthetett miközben szerezte, ő meg megbámulja mint egy múzeumban kiállított tárgyat vagy cirkuszi látványosságot. Az ijedtségéről nem is beszélve. Persze ha fel lett volna készülve rá, ha mondjuk a férfi szemből közelít és már messziről látja, esze bogába sem jutott volna ennyire nyíltan nézni őt. De már attól meglepődött, hogy valaki a háta mögött megszólalt. A rövid és velős mondat mögött Becce mégis úgy érzi, hogy nem egy „segítek és megyek tovább” mogorva gondolat áll, hanem fájdalom, bizonytalanság. Valójában a férfi amennyivel nagyobb és erősebb nála, annál gyengébb is. Más síkon. * -Köszönöm, önnek is. *Valamit mégis mondania kell, közben önkéntelenül a férfi vásárolt holmijaira tekint. Izzók és ásó. Leginkább az ásó kelti fel a figyelmét. Miriam nagyi házának egyik raktárként szolgáló helyiségében – talán garázsnak készült, vagy méginkább kocsiszínnek, fészernek, magtárnak ki tudja – talált ugyan ásót, de az ki volt csorbulva és amikor a kezébe vette, csak a nyele maradt a kezében. Tudnia kell honnan vette el azt a fránya ásót, ha ő kezdi el keresni biztosan estig sem találja meg. ez az áruház akkora mint három hangár együttvéve. Megmarkolta a bevásárló kocsi fogantyúját és a férfi után eredt.* -Elnézést uram! Bocsánat! *Ha a férfi megállt, besorolt mellé majd megállt vele szemközt, ha tovább ment akkor mellette tolta a maga kocsiját. Próbált kedves lenni és mosolyogni, egyik sem esett nehezére.* -Az ásója. Hol találok ilyet? Félek csak eltévednék ha magam kezdeném keresni. Tudja egészen elvadult kertem van és rendbe kell hoznom de a nagymami ásója meghalt, szétesett. Nem én hagytam elvadulni a kertet, én csak egy napja vagyok itt, szóval fel kellene ásnom, de hát ásó nélkül…. *Ömlött belőle a szó, már csak azért is mert muszáj volt megtudnia hol vannak az ásók, anélkül, hogy a férfi leharapná a fejét, mert eladó sehol és nem volt kedve az egész áruházat bejárni. Szavai közben melyeket a férfira borított, hevesen gesztikulált. Szinte látható volt mennyire elhanyagolt az a kert amiről beszél és milyen _szörnyű_ dolog volt az ásó halála. A végén persze mosolygott és esdeklőn nézett a férfira, az egyetlen emberre aki a közelében volt és segíthetett. Az ő kocsija azonban kissé türelmetlen volt és Becca nélkül gurult tovább amit a nő észre sem vett.*
Elindul hát, és most már határozottan a kijárat felé megy további nézelődés és merengés nélkül. Aztán meglepetten hallja, hogy utánaszólnak, ezért megáll. Mire megfordulna, az imént kisegített nő már előtte is terem, s ezt követően hosszas beszédbe kezd. Szerencsére az már a monológ elején kiderül nagyjából, hogy pontosan mit is szeretne, mert ha csak a harmadik-negyedik mondatnál derült volna fény erre, meglehet, hogy Robert addigra már elveszítette volna a fonalat. - Ehm... szólal meg bizonytalanul, aztán elkezd hátrafele mutogatni. - Innen visszamegy két sort, aztán balra kanyarodik és megy vagy... láthatóan vagy nem tudja pontosan a helyet, vagy csak elmagyarázni nem képes. Megvakarja a fejét aztán így szól. - Tudja mit, inkább megmutatom. jut végül döntésre, és el is indul. - Mit ért az alatt, hogy meghalt az ásó? Ha jó a feje, akkor csak új nyelet kell venni hozzá, ami sokkal olcsóbb. De a szerszámnyeleket egy másik szekrénysoron láttam. magyarázza.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Beccának szerencséje volt a férfival, nem küldte el az első pillanatban és nem is hagyta magára, mint ahogy az már többször előfordult korábban. Persze Fairbanks nem New York és itt talán még a férfiak is értékelik valamennyire a női csicsergést és a hosszas megfogalmazást. Rebecca feszülten figyelt aztán az útbaigazításra, a férfival együtt fordult vissza az áruház útvesztőnek is beillő polcai felé. Ezért nem vette észre, hogy a bevásárló kocsija a takarító eszközökkel szép lassan tovább gurul s ki tudja hol áll meg. * -Köszönöm, az remek lenne, már az elejére nem emlékszem. A két sor az….hát szóval meghalt, megsemmisült. Legalábbis kicsorbult és elvált a nyelétől. *Adja meg a pontos meghatározást a nagyi ásójának állapotáról, közben pedig elindul ő is a férfi mellett. Aztán hirtelen megtorpan, mert hiányérzete van, s eszébe jut a kocsi ami éppen ebben a pillanatban ment neki s állt meg a pénztár futószalagjának végében. Csak nagy hanggal járt, de nem tett kárt semmiben. * -Ó, te jóóóéég! Már megint…..egy szavát se feledje, azonnal visszajövök. *Becca jobb kezének mutatóujját tartotta a férfi arca elé, majd sietve a kocsiért ment, újabb pírral az arcán tolva maga előtt a guruló veszedelmet. Visszaérve a férfihez, ott folytatta a hol éppen félbeszakadt a beszélgetésük, mintha mi sem történt volna.* -Azt mondja ha jó a feje akkor nem kell újat venni? És mennyire kell jónak lennie? És hogyan lehet a nyelet beletenni a végébe? Úgy értem kell ahhoz más szerszám is?...... Azt hiszem maradok az új ásónál, úgy sem tudnám megcsinálni….igazából még ásni sem ástam. De nem lehet az olyan nehéz, láttam hogy csinálják. *Ismét egy egész rakatnyi információt és kérdést zúdít a férfire, arcán pedig ehhez mérten változnak az érzelmek és a vonások. A kíváncsiság, a töprengés, a feladás és a végén zavart mosoly. Nos igen, Becca városi lány, földet is csak a virágcserépben és a parkban látott, de ásnia egyik helyen sem kellett. Persze szereti a kihívásokat és elhatározta, hogy megtanul ásni, nem lehet az olyan nehéz. Vezetni is megtanult.*
Egykedvűen megindul vissza a megfelelő polcsor felé, miközben Rebecca válaszát hallgatja az ásó állapotáról. Már éppen megszólalna, amikor a nő váratlanul megtorpan, majd elviharzik. Robert elég furcsállón néz utána. Találkozott már szórakozott emberekkel, de ez a nő elég magas szinten űzi ezt a sportot. Szinte már ön- és közveszélyesen. Ahogy visszatér hozzá a kosarával, a férfi arcán kifürkészhetetlen arckifejezéssel várja. Amikor aztán újra elindulnak, akkor szólal csak meg. - Szóval, az ásó. Ha ki van csorbulva, akkor talán nem érdemes vele vesződnie. Persze ki lehet kalapálni, kicsit megfenni, és nem nagy kunszt kicserélni benne a nyelet, de ha annyira leromlott a feje, akkor kár a fáradtságért. Itt remek ásókat vehet. Mondja csak, még tényleg nem ásott soha? Tényleg nem bonyolult, de nagy erőkifejtést igényel. És persze ilyen lesz tőle a keze, akármilyen munkakesztyűt is visel közben. Mutatja fel a tenyerét, ami eléggé kérges. Látszik, hogy őneki viszont már semmi kárt nem tud okozni a kemény fizikai munka, vagy ha mégis, hát már hozzá van edződve.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Becca nem járt kézen fogva a szerencsével, hacsak az nem számít annak, hogy még sosem történt baja és másnak sem. Érték apróbb balesetek, de a legnagyobb sérülése az néhány picike vágás volt az ujján, néhány fájdalmas pukli melyek két nap alatt elmúltak. Szent meggyőződése, hogy van egy őrangyala aki immáron őszen és félig kopaszon sétál mellette hűségesen és rendületlenül, hogy megóvja őt az élet kihívásaitól. Mindez már annyira az élete részévé vált, hogy észre sem veszi, a férfihoz visszatérve ezért képes ugyanott felvenni a fonalat ahol félbehagyta. Egy elszabadult bevásárlókocsi nem nagy dolog. Figyelmesen hallgatja a férfi fejtegetéseit az ásók állapotáról, de sokkal okosabb nem lesz tőlük. Amikor szemei elé kerül a férfi keze, tekintete rögvest odapattan, majd szemöldökeinek íve lassan feljebb emelkedik. A látvány önmagáért beszél.* -Egyetlen ásástól lett ilyen? *A kérdés arról árulkodik, hogy Becca valóban nem ásott fel egyetlen négyzetcentimétert sem. Persze azt azért gondolta, hogy nem egy kis ártatlan kertészkedés lesz a nagymami kertjét felásni és kigazolni, de ilyen mértékű változásra nem számított.* -Hát…nem igazán ástam még, de nem is egy nap alatt akarom rendbe tenni a kertet. *Most már biztos benne, hogy nem két hétig marad Alaszkában. Egy röpke pillanatra felmerül benne a gondolat a New York-i antikváriumról, az állásáról és a lakásáról. Legfeljebb az utóbbi marad meg.* -Talán jobb lenne ha keresnék valakit erre a munkára…..maradjunk az egész ásónál. Kell még valami egy gaztól elburjánzott kert rendbetételéhez? *Mindaz amit eddig látott és amit a férfi mondott neki, arra engedi következtetni, hogy ideiglenes segítője remekül ért a kertészkedéshez, így hát kihasználja a kínálkozó alkalmat, hogy némi információra tegyen szert. Ha már a férfi volt olyan kedves és átvette az eladók munkáját, minden bizonnyal van még egy kis ideje, hogy elkalauzolja az áruház labirintusában.*
A kérdést hallva nem tudja megállni, hogy ne nevessen fel, de gyorsan elhallgat, majd komolyságot erőltet magára és úgy folytatja. - Nem, természetesen nem. Sok munkától kérgesedik meg ennyire az ember tenyere, de előtte jó párszor kisebesedik. Ha még sose végzett ilyen munkát, akkor ezek a sebek és vízhólyagok eléggé le fogják lassítani. Úgy nagyon nehéz dolgozni, hogy közben az embernek fáj a tenyere. De persze nem mindenki teheti meg, hogy ilyenkor abbahagyja a munkát. Robert is kényszerítve volt rá, így aztán teljesen mindegy volt, ha néha véres tenyérnyomatot hagy egy-egy szerszám nyelén, menni kellett és dolgozni. Pedig hol van ez attól a kemény fizikai munkától, amit akár csak ötven évvel korábban végeztettek még a rabokkal. Mégis, pont ez a munka volt az, ami őt a jó irányba terelte, ezért valami különös módon büszke arra, hogy ennyire meggyötörte a meló. Amikor a nő megemlíti, hogy keresne valakit a munkavégzésre, arra azonnal felfigyel, de nem akar ajtóstul rontani a házba, inkább a kérdésre válaszol. - Hát, gondolom egy fűnyíró vagy egy ilyen elektromos kasza nem ártana. Akkor már gereblye is kell. Ha vannak elvadult bokrai, akkor gyökérkapa. Ha virágokat akar ültetni, akkor kis ásó, kis kapa a finom munkához. Effélék. Igazából minden azon múlik, hogy hogyan néz ki most az a kert, és mit szeretne vele kezdeni. Kis szünet után, némi tétovázás után kiböki. - Tudja, én sok ilyen munkát végeztem már életemben, és ha valóban meg akar bízni valakit ezzel, tudnám vállalni.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*A férfi nevetését hallva-látva Becca mérhetetlenül zavarba jön. Persze gondolhatta volna, hogy nem egyetlen ásás eredménye az a kemény réteg a férfi tenyerén, amit alaposan megszemlélt, de megint a szája járt előbb. Most biztosan valami elkényeztetett libának tartja aki nem tudja megkülönböztetni egymástól az ásó két végét. Néhány szürke felhő vonul át a tekintetén, de mindennek ellenére nem tudja nem észrevenni mennyire megváltozott a férfi sebhelyes arca attól a nevetéstől. A kemény és ijesztő vonások melyek veszélyről, fájdalomról és kitartásról árulkodtak, egy röpke pillanatra ellágyultak. Az élek elmosódtak és a férfi szemeibe élet költözött. Becca nagyon kíváncsi lett arra milyen dolgokon ment keresztül a férfi mire idáig eljutott. * -Persze, gondoltam. *Dacosan emelte meg a fejét, talán a férfi szemeiben mókásnak tűnt mennyire szeretné elfelejteni a korábbi elszólását. Mindezt azonban gyorsan félre is tette mikor meghallotta a hosszú listát azokról a szerszámokról melyek a férfi szerint még szüksége lehetett. Ennyi mindenre nem számított, fejében megint megcsendült a régi pénztárgép és csak úgy ontotta magából a méteres számlát. Láthatóan egyre jobban elkeseredik ahogy a lista bővül s mire a férfi végez, Becca fancsali arcot vág.* -Ennyi minden? Te jóóóééég! ~Eladósodom. Most már biztos.~ *Már épp ecsetelné a kert állapotát, hogy talán így pontosabb képet kap róla a férfi s a listáról is kihúzhat néhány dolgot, azonban a lista mellé ajánlatot is kap. Arcára meglepettséggel vegyes öröm csücsül.* -Tényleg? És mennyit kér érte? Az elvégzett munkáért kell fizetnem vagy napidíjat? Igazából nem akarok virágokat ültetni, csak rendbe kellene tenni a kertet, hogy el tudjam adni a házat. Van néhány bokor és az egész kertet felveri a gaz, még a járdát is. A kandallókhoz is ért? Eldugult kéményekhez, generátorhoz? …..Apróbb javítások? *Becca vérszemet kapott az ajánlattól. Amanda ugyan segíthetett volna neki néhány mesterember telefonszámával, de feltételezte, hogy amazok drágábban dolgoznak. Ha mindent sikerül egy emberrel megcsináltatnia, biztosan olcsóbban jön ki. Ennek ellenére eszébe sem jutott, hogy kihasználja a férfit a segítségéért.*
- Attól függ, hogy milyen és mennyi munka van. Biztos vagyok benne, hogy ha rendes szomszédai vannak, azok kölcsönadnak magának ezt-azt. Fűnyírót, például, és máris csak a benzint kell fizetnie hozzá. feleli. - Meg aztán azt gondolom, hogy errefelé nincs sok értelme virágágyást ültetni, hacsak nem épít fölé fóliaházat. teszi még hozzá, hogy kicsit megnyugtassa a nőt. Amikor aztán a munkára és a bérezésre terelődik a szó, így felel. - Ahogy jónak látja. Nekem igazából mindegy, de talán jobb lenne a napidíj azért, mert lehet, hogy nem fogok több napon át folyamatosan dolgozni. Most, hogy sírásóként sikerült elhelyezkednie, bármikor elszólíthatja a munka. - Viszont ezekkel a ház körüli munkákkal el tudok bánni. Igaz, hogy kéményt még sose tisztítottam, de nem lehet olyan nehéz. Ahogy szóba kerül a bütykölés, ő maga is meglepődve döbben rá, hogy ahhoz viszont tényleg ért. És ráadásul pont azért, mert egy másik életben behatóan tanulmányozta a különböző riasztórendszereket, különösen azok hatástalanítási és áramtalanítási módjait. Különös dolgokat produkál az élet, hogy mi mindenre jó lehet az egyszer megszerzett tudás. Közben oda is érnek a szerszámok sorához. Lapátok, kapák meg minden efféle sorakozik itt különböző méretben és formában, funkció szerint. Vannak külön csak szerszámfejek és nyelek, meg persze vannak egybeszerelve is.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Sokkal jobban tetszik neki a férfi ötlete a kölcsönkérésekről mint, hogy televásárolja a kocsiját olyan dolgokkal melyek talán nem kellenek majd.* -Maradjunk a kölcsönkérésnél. Ha nagyon kell valami akkor megveszem. Elég lesz az ásó is, láttam még néhány szerszámot a kamrában, hátha azok jobb állapotban vannak. Benzint pedig mindenképpen kell vennem, a generátor is azzal működik de csontszáraz. *A nagymami háza régi volt, az áramot csak a generátorból kapta, szóval Beccának meg kellett tanulnia kezelni azt. Persze nem ártott volna beindítani előbb. De legalább a vizet már elintézte az ügyvéddel aki megígérte, hogy intézkedni fog. A virágokról is lemondott, ha itt maradna talán még elgondolkodna rajta, de addig nem. * -Rendben, akkor legyen napidíj. De előbb szerintem nézze meg mit kell csinálni. *Elgondolkodott azon a sok tennivalón ami rá várt, meg a férfire ha vállalja a munkát. Ha New Yorkban lennének minden bizonnyal gyanakvóan nézett volna rá és kétségekkel fogadta volna az ajánlatát, de Fairbanks annyira más volt. Már az első reggel is elkápráztatta a maga csendességével. Se autózaj se dudálás, ellenben madárcsicsergés fogadta, arra ébredt és csodálatos volt. Ha nem is marad Alaszkában, a legutolsó pillanatig ki fogja élvezni az ittlétet. Már biztos volt, hogy két hét alatt nem fog végezni, de reggel már nem is bánta annyira. az első dolga az lesz ha hazamegy, hogy nekiáll a házban egy nyugalmas, tiszta kis szigetet kialakítani, egy olyan helyet ahol megpihenhet, ahol lehorgonyozhat....és aztán jöhet a munka dandárja. Tart ameddig tart. Feltételezte, hogy a férfinak is van munkája, azért kérte, hogy naponta fizessen neki, minden bizonnyal lesznek olyan napok amikor áll majd a munka de nem bánta már ezt sem. Azért talán a kéménnyel kellene kezdeni, hogy használhassa a kandallót.* -Én is ezt mondtam az ásásra az imént. *Félrebillentette a fejét és a férfira mosolygott miután az ő szavait idézte fel. Persze ő minden bizonnyal könnyebben lát neki a kémény tisztításának mint Becca az ásásnak. Időközben odaérnek a szerszámokhoz és Rebecca megáll az ásók előtt.* -Szóval melyiket ajánlja? Egybe vagy külön. Olyan is kell? Olyat nem láttam a kamrában. *Egy lombgereblyére mutat, olyat biztosan nem használt a nagyija, lévén a ház körül a kertben csak fenyők állnak. Nézegeti a szerszámokat és azon mereng, hogy vajon a férfi ráér-e most elmenni vele a nagyi házát megnézni. S akkor bevillan valami. Fogalma sincs hogy hívják a férfit, még ennyit sem kérdezett meg és leállt vele csacsogni. Felé fordul, néhány lélegzetvételnyi szünet után.* -Egyébként a nevem Rebecca Morgan, de nyugodtan szólíthat Beccának. *A kezét nyújtja a férfi felé és csak reméli, hogy a hatalmas lapáttenyér nem fogja összeroppantani az ujjait.*
-Magának biztosan szívesen adnak majd kölcsön. Feleli bólogatva, és sejtve, hogy ő valószínűleg hiába is kérne bármit ezzel a fizimiskával és termettel. Újabb részletben egyeznek, aminek ő nagyon is örül. Los Angelesben szinte lehetetlen volt munkát találnia, pedig mennyivel nagyobb város is az Fairbanksnél. Itt viszont alig egy hét leforgása alatt sikerült két melót is felhajtania - persze, majd csak akkor örülhet ennek igazán, amikor már dolgozott is, és ami még fontosabb, meg is kapta a fizetését. - Természetesen, ha megfelel magának, már holnap reggel felkeresem. Persze, a címre szükségem lenne. Rebecca még finoman vissza is szúr neki a korábbi, önkéntelen nevetéséért. - Jogos. Feleli egyszerűen. Tetszik neki a nő, már a testi adottságokon túlmenően is, de az efféle gondolatokat gyorsan száműzi - vagy legalábbis, próbálja - az elméjéből, mert neki most elengedhetetlen ez a meló a felszínen maradáshoz. Nem ronthatja el semmivel. - Szerintem vegyen egy kész lapátot, azzal nem kell bajlódnia. Az a gereblye csak akkor kell, ha van vele mit összeszedni. Szemét, lehullott lomb, effélék. Feleli. Aztán sor kerül a bemutatkozásra, ami korábban elmaradt, emiatt Robert is zavarba jön kissé. Esetlenül nyújtja a kezét a nőnek és ügyel rá, hogy ne szorítsa, rázza meg túlzottan. - Bru... Robert. Robert Tyrell. Mutatkozik be végül ő is, majdnem rosszul csengő becenevét használva, mielőtt észbe kap. Ő már nem Brute többé, már ne így ismerjék az emberek. Maradjon a sokáig hanyagolt, igazi neve. Robert, ilyen átlagosan, hétköznapi semmitmondósággal.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Elgondolkodva nézett a férfire egy röpke pillanatig. gyorsan rájött miért mondta azt, hogy neki biztosan bármit kölcsönadnak. talán ha máshol, másmilyen körülmények között találkoznak, Rebeccának is fenntartásai lennének vele kapcsolatban, és talán még mindig nem került a helyére minden, de hajlamos volt arra, hogy egy rövid beszélgetés után bízzon az emberekben. Ez a férfi előtte durvának és veszélyesnek tűnt első pillantásra, de a szavai mögött valami mást is fel lehetett fedezni. Becca nem volt biztos benne de talán egy kis szomorúságot és megadást, amivel az élete arcára vésett emlékeit akarta elfelejteni. Nem válaszolt csak egy fél mosollyal bólintott egyetértése jeleként. * -Ráérek, megfelel. Majd felírom a címet. *Apró csipkelődése egy picit mintha megtörte volna a jeget, de az is feltűnt neki, hogy a férfi még erre a tréfálkozásra sem mosolyodott el. Biztos volt benne, hogy érti a humorát és értékeli is, arra gondolt, hogy talán régen mosolygott utoljára és még nem jött bele ennek a könnyed mimikának a gyakorlásába. Becca viszont szélesen elmosolyodott és megengedett magának egy apró bólintást. * -Gereblye nem kell. Nincs lehullott lomb, fenyőfák vannak. Meg két konténernyi gaz. *A bemutatkozás feltétlenül szükséges volt, most, hogy megegyeztek abban a férfi nála fog dolgozni, tudnia kell hogyan szólítsa. A kézfogás miatt kár volt aggódnia, a férfi ujjai úgy fonódtak a kezére mintha hímes tojást fogna, a bőre durva volt és érdes, minden bizonnyal a nehéz, kétkezi munkától. Becca azt gondolta illik is az arcához, mégis éles ellentétben állt a visszafogott viselkedésével és a hangjával. Úgy érezte a férfi kínosan ügyel arra, hogy nagyon udvarias legyen és szinte minden pillanatban oda kell figyelnie magára. Ez kíváncsivá tette Rebeccát de nem hozta szóba.* -Robert, igazán örvendek…..nos, akkor csak egy ásó kell. Mást nem veszek amíg meg nem nézte mi mindent kell csinálni és mi az ami hiányzik. Köszönöm, hogy segített. *Kedvesen mosolygott, minden kezdeti ellenérzése elmúlt. Az ásóért nyúlt és a kocsiba tette, persze a nyele hosszan kilógott de remélhetőleg ez nem fog gondot okozni míg a pénztárhoz ér. * -Van magánál toll? Azt hiszem nekem még a kocsiban sincs. *Fordult végül Roberthez kérdőn. Látható volt, hogy nincs nála a nőktől megszokott válltáska, ebből a szempontból Becca olyan volt mint egy férfi. Mindent a zsebeiben hordott.*
- Rendben, akkor minden mást majd azután beszélünk meg, hogy láttam a helyet. feleli ő is. Fogalma sincs, hogy miért nézi ilyen tűnődőn néha Rebecca, és meglepődne ha tudná, hogy milyen korrekt képet sikerült alkotnia róla. Persze az meg kifejezetten jó, hogy nem sejti, milyen élmények hatására lett Robert ilyen visszafogott. Tíz évvel ezelőtt, az akkori Roberttel ez a beszélgetés teljesen máshogyan zajlott volna le. De amíg néha eltelik tíz év úgy egy ember életében, hogy nem változik semmit, addig a rá következő évtized élményei hatására akár teljesen át is alakulhat a személyisége. - Ööö, nem, tollam az nincsen, de... Előkerül az egyik zsebéből egy kissé viseltes, egyszerűbb okostelefon, amit már begyakorlott, de még mindig idegenkedő mozdulatokkal kelt életre, majd pedig látható küszködéssel kezdi bepötyögni a szöveget (mivel az ujjbegyei általában nagyobbak, mint a virtuális betűgomb, be-becsúszik egy-egy elírás). - Mondja a címet, ebbe felírom.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Még jó, hogy találkozott valakivel aki ilyen előzékenyen segített neki. Egy eladó minden bizonnyal a fél áruházat felvásároltatta volna vele, olyan dolgokat is amelyekre biztosan nem is lesz szükség. Robert azonban beindította gondolkodásának ésszerű tervezői oldalát, amiben sosem volt elég jó. Becca egészen másban brillírozott, aminek semmi köze nem volt a ház felújításhoz, sem a gyakorlati kérdésekhez. * -Ó, nincs? nem baj....nos igen, van telefonja. *Neki is volt valahol a zsebében, de semmi különlegeset nem nyújtott, csak telefonálni lehetett vele és esetleg sms-t írni. Amint a jelenlegi ábra is mutatta, Becca nem volt nagy híve a mindenféle kütyüknek, tollat emlegetett ahelyett, hogy a telefonra kérdezett volna rá. Nos igen, aki a könyvek között érzi jól magát és többre becsül egy lepedőnyi újságot a net hírek helyett, sosem fog megbarátkozni a technika legújabb vívmányaival. Már azt sem értette mi a jó az érintőképernyőben. Egyik barátnőjét megkérdezte hányszor takarítja le egy nap, hiszen tele van ujjlenyomatokkal. Egy helyszínelő sírna a gyönyörűségtől. Fura volt Robert vastag, erős ujjait látni ahogy megharcolnak minden egyes betűért, de Becca azért megmondta neki a címet és biztonság kedvéért a telefonszámát is, majd megvárta míg a férfi elteszi a telefonját.* -Örülök, hogy megismerhettem Robert és köszönöm a segítséget. Mikorra várhatom körülbelül? *Mosolyán látszik, hogy nem csak formálisan használja a szavakat, hanem tényleg örül. Amint megkapta a választ, elköszön a férfitól és a pénztár felé veszi az útját, majd a nem rég bérelt furgonhoz. Meglepő, hogy minden galiba nélkül el is jut hozzá.*
Eltart néhány küszködős percig, mire sikerül mindent beírnia a megfelelő helyre. Lerí róla, hogy teljesen idegen számára is a készülék. De olcsón jutott hozzá és azt mondták, ezzel egy ideig lépést tud majd tartani a korral. Bármit is jelentsen ez. Minden esetre ha már így adódott, akkor ő megtanul bánni ezzel a mini számítógéppel, noha korábban a normál számítógépeket is messze elkerülte. Végül, mire mindennel elkészül és elégedetten zsebre teszi a ketyerét, már szinte verítékezik a homloka az összpontosítástól. Kezet fognak, és ő is kedélyesebben felel. - Én is nagyon örülök, Rebecca. Holnap, olyan reggel 10 óra magasságában érkezem, ha megfelel. Ezzel el is búcsúznak, Robertnek pedig egész jó kedve kerekedik attól, hogy mostanság jó dolgok történnek vele. Rég volt már ilyen, de mostanság csupa segítőkészséggel találkozik. Úgy látszik, tényleg jó ötlet volt maga mögött hagyni a nagyvárosokat. Nemsokára ő is felhagy a nézelődéssel, mert tudja, hogyan közlekednek a helyi járatok, és még el tud érni egy buszt.
Totálisan fel voltam pörögve. Az új osztályomban máris voltak barátaim, tobzódtam bennük. Legjobban az tetszett, hogy errefelé nem volt egyetlen vöröshajú sem az évfolyamomon és még csak a göndör haj sem volt olyan nagy általánosság a gyereksereg körében, mint mondjuk a felnőttek között, szóval abszolút különlegesnek érezhettem magam. A színes családi hátteremet figyelembe véve - mert ecseteltem ám - pedig pláne én voltam a top, gyermeki lelkem teljesen el volt telve az új élményekkel, eszembe sem jutott szomorkodni semmi miatt. Szerencsére könnyű jellem voltam ilyetén mindig is. Nem olyannak teremtett a sors - vagy szült anyám, akárhogy is megfogalmazhatjuk a dolgokat, pláne így, hogy már tudom azt is, hogy pontosan ki szült a világra, s kinek adhatok hálát a létezésemért - hogy soká keseregjek, hiszen mindennek igyekszem megkeresni a jó oldalát. Igaz, hogyha tíz évvel ezelőtt lennénk, akkor ad1 én sem lennék, de ad2, ha mégis akkor nagy telefonszámlát csinálnék, mert a napi egy óra menetrendszerű beszélgetés Honeycutt-anyuékkal elengedhetetlen számomra.. viszont mivel jó korba születtem és létezik a skype, meg a videóhívás, gond nem lehet belőle. Gépelni annyira nem szeretek mondjuk, szóval az e-mailekre úgyse válaszolnék. És Mercedes úgyis csak marhaságokat küld. Ő a mindent megoszt korszakában van, hamis korral a facebookra is regisztrált. Engem az nem érdekel. Sokkal inkább vagyok valódi gyerek, mint az X generáció tagja. Vagy az Y-é. Vagy Z-é. Lényegtelen. - És akkor lehet olyan ágyam, amin alul is ágy van? Hogyha megunom a felsőt, akkor leköltözhessek alulra? Lóbálom Naomi kezét - mert nekem nem ciki kézen fogva sétálgatni a bútoráruházban anyámmal (se) - lendületesen, mert élvezem, hogy a lépteink ritmusára tehetem. Közben mindent megszemlélek magamnak, néha meredek módra rángathatom, s hacsak nem enged el, akkor most egy jóképű kanapéra le is húzom magam mellé, hogy a rugózást fenékhuppogtatással ki is próbáljam. - Mi a kedvenc bútordarabod? Dobok be egy teljesen abszurd kérdést, hiszen nem biztos, hogy van neki. De nekem van, szóval magamból indultam ki.
Annak mérhetetlenül örültem, hogy a csöpp gyermekem – úristen, de jó erre gondolni – ilyen jól fogadja az új körülményeket. Sokat segít persze a helyzeten, hogy alapvetően vidám, cserfes kiscsajról van szó, nem is aggódtam különösebben, hogy ne tudna majd beilleszkedni. Boldog vagyok, hogy itt van, hogy végre, oly sok év után az én kezemet fogja, és nekem csacsog. Egyszerűen el tudnék szállni, annyira csodálatos ez az egész. - Végülis, lehet, legalább lesz hol aludniuk a plüssállataidnak, bár szerintem nekik macera lesz mindig költözni, de lelked rajta. Pénzünk van rá, ezen ne múljon, ha már a sivatagi rókából nem áll szándékomban engedni. Le-lepillantok közben az összekulcsolt kezünkre, és tényleg fantasztikusan érzem magam, most aztán semmi sem tudná elrontani a kedvemet. Még a kanapé is jöhet, elvégre ezek bemutató darabok, szóval számítanak arra, hogy bizony eshet némi bajuk. Nem most, mert ide nem hoztunk magunkkal semmit, amivel maszatolhatnánk, ahogy magunkat ismerem, simán előfordulhatna, hogy pont a legdrágább bútort kenjük össze az egész épületben. - A kandalló. Már, ha az bútornak minősül, bár ebben nem vagyok biztos, mindenesetre ha nem elégedett vele, úgyis kifejti majd, ilyen téren nem féltem. Semmilyen téren sem, ami azt illeti, meglehetősen életrevaló leányzónak tűnik nekem az eddigiek alapján. - Hát neked? Kérdezek vissza, miközben nézelődöm, vajon merre leledzhetnek az emeletes ágyak, ha már azért jöttünk. Remélem, nem valami rózsaszínűt választ, mert akkor kénytelen leszek felzokogni. Nem tehetek róla, határaim még nekem is vannak. Ekkor jut eszembe még valami, mint program, és meglehetősen gyorsan váltok témát, mert mostazonnal meg kell beszélnünk. - Tényleg, lenne kedved valamelyik hétvégén eljönni velem a Denali Nemzeti Parkba? Will szeretné megismerni, és így a legkönnyebb megoldani, nem lenne gyanús egyáltalán…
- Ó, hát de hiszen tudnak repülni! Adom meg a tökéletes választ, s szerintem el is tudja képzelni mindenki, hogy egy kilencéves szájából ez mit jelent. A plüssök dobálásában - nem, nem a velük való célzásban - Oscar-díjat is kaphatnék. Le vagy fel, szerintem menne így is úgy is. Kivételesen nem falok semmit, így tényleg csak a rugókra lehetünk veszélyesek. Ketten együtt, anyával mondjuk tényleg necces dolgokra vagyunk képesek, már csak azért is, mert sikerült rájöjjek, hogy kitől örököltem a szerencsétlenkedéseimet. Jacksonapubácsi olyan ügyes, hogy tőle biztos nem lehetett, meg se gyanúsítottam vele. De például tegnap, amikor elejtettem a kanalat és anyuval egyszerre hajoltunk le érte, s én a széket fejeltem le, ami mellé a kanál esett, anya meg az én fejemet, akkor hangos nevetgélés közben rájöttem a titok nyitjára. A választ hallva kénytelen vagyok elgondolkodni egy kicsit. Nem tudom, hogy a kandalló minek számít, s ha szókirakóst játszanánk, akkor lehet, hogy most megkérném, hogy keressünk rá az interneten, mert olyan szót nem szabad elfogadni, ami nem illik teljesen a tárgyra. De így, hogy egy bútoráruházban ücsörgünk egy kanapén, majd pedig elindulunk újra emeletes ágy iránt, nem jut eszembe szőrözni ezen. - A felakaszthatós, függős hintaszékek, fotelek. Meg azok amiknek ilyen nagy, körformája van és jól el lehet benne vackolni magam. Mint ami volt a nappaliban is, New Yorkban. Ja, és az udvari hintaágyak! Sorolom fel hirtelen az összes kedvencemet, ami épp eszembe jut. Az emeletes ágyat csak azért nem mondom, mert azt akarunk venni éppen, szóval biztosan, hogy szeretem, ezt nyilván Naomi is tudja. - Júj, az milyen jó! Pattanok oda - ezúttal sem eresztve a fogott kezet, csak akkor, amikor észlelem, hogy rángatom anyut - egy jóképű, natur, világos fának a színét kapott ágyhoz, aminek olyasmi a felső része, mintha egy bástya lenne valami váron, olyan a szegélye. - Bocsi! Mosolyodom el közben, s kérek elnézést a cibálásért. Miközben már a létrát tesztelem, hogy megnézhessem felülről is a kastély-ágyat, lelkesen válaszolok a kérdésre. - De, nagyon szívesen! Milyen állatok vannak ott?
- Mindegyik? Inkább nem firtatom, mit ért repülés alatt, remélem, nem a le, meg feldobálást, mert akkor lehet össze fogjuk akasztani a bajszunkat, ha plüssállat reptetést tapasztalok majd. Addig jó, míg nem szúrom ki, mert könnyen lehet, hogy kicsit felfújnám rajta az arcom. A jelek szerint nem mindenki óvja a széltől is a kedvenc plüsseit, bár már nincsenek elöl, de a szekrényemben akad egy polc nekik, mert eszemben sem volt kikukázni, vagy eladományozni őket. Pocsék gyermekkorom egyetlen mentsvárai voltak, lehet, hogy megkérdezem majd Mayát, érdeklik-e, de csakis repülésmentes zónában. - A csöndből ítélve ugyanolyan tanácstalan lehetsz a kandalló tekintetében, mint amilyen én vagyok. Mondok egy másikat is, biztos, ami biztos alapon. Könyvespolc. Imádok olvasni... Mosolyodom el, aztán figyelmesen hallgatom az ő listáját. Pislogok kicsit, mert nem tudom, mi az a függős hintaszék, ilyen öreg lennék? - Milyen az a függős hintaszék? Nem vagyok rest megkérdezni, újat sosem gáz tanulni szerintem. Biztos van valami modern változata ennek, mert egy hintaszéket inkább nem képzelnék el fellógatva. Annak aztán semmi értelme sincs. - A rattan foteleket? Azokat én is szeretem, olyat vehetünk, hú, meg hintaágyat is, de nem most, majd nyáron, mert lassan jön a hó, és semmi értelme sem lenne. Egyébként, ezelőtt még sosem gondolkodtam el azon, mi a kedvenc bútorom, még jó, hogy lett egy gyerekem. Ez azért megmosolyogtató. Szeretettel simít rajta végig a pillantásom, még mindig nehezen hiszem el, de tényleg itt van, adhatok neki jó éjszakát esténként, csinálhatok a kádban habkoronát a fejére, fésülgethetem a haját, jó, csak vizesen, frissen mosottan, szárazon meg nem próbálkoznék vele. - Tényleg szép. Bólogatok lendületesen megérkezve az ágy mellé, nem zavar a rángatás, bírok én ennél többet is, meg hát, ha zavarna, akkor egyszerűen nem engedném. - Rá se ránts. Legyintek, részemről semmi gond nem történt, figyelem, ahogy felmászik az ágyára, aztán, ha sikerült felérnie, körbenézek, hogy mi még a választék. - Na milyen odafentről a kilátás? Érdeklődöm mosolyogva, aztán jön a nemzeti parkos ötletem, és úgy tűnik, ráharap. Jó volna még azelőtt menni, mielőtt beáll az a nagy hideg. - Ha jól tudom, grizzly és fekete medvék, farkasok, rénszarvas, jávorszarvas, esetleg a kisebb állatok, mint a mókus, rókák, mormoták. Madarak is biztosan vannak, bár azokat nehezebb megfigyelni, mindenesetre, egyet kettőt biztos láhatunk majd távolról.
- Persze! Nem kell hozzá nekik szárny, varázserejük van és tündérek hátán repülnek. Magyarázom teljesen komolyan gondolva a dolgokat. Nekem semmi bajom nincs azzal, hogyha dobálom a plüssöket, elvégre nem sárba hajigálom bele őket, de ha anyut zavarják, majdcsak szól, nem? Egyébként nagyon jó dolgokat meg lehet tanulni belőlük, nem mellesleg a célzási képességet is. Biztos vicces lenne felajánlani, hogy játsszunk otthon plüssdobáló versenyt. Vajon ki nyerne? Anya vagy apa? Én biztos nem, nem vagyok túl ügyes, bár anya sem az, szóval talán mégsem kéne versenyezzünk. - Őszintén? Igen. Mert a lakásban van és nem ehető, nem játék, szóval biztos bútor.. vagy kiegészítő, de mondjuk nem játszik zenét meg nem kütyü, szóval meg kéne kérdezni valami bútorszakértőt. Ismersz oylat? Apubácsi tudja szerinted? Még mindig gyakran fordul, elő velem, hogy Jacksonbácsit vagy apubácsit mondok apura. ez olyan megszokás, amit szerintem soha nem fogok levetkőzni, de mindaddig nem zavar, amíg a bokámat meg nem ütöm miatta, vagy az orromra nem koppintanak. - Azt én is nagyon szeretek és a polc tuti bútor. Mi volt a kedvenc könyved gyerekkorodban? Teszem fel a következő, érdeklődő kérdésemet. Egész szerencsésnek tartom, hogy még nem ismerjük egymást annyira, mert így mindig van miről beszélnünk és semmi sem unalmas. Mondjuk persze jobb lett volna, ha születésemtől fogva egy anya nevel - azt mondják - de nekem így sem lett összetört életem, szóval semmi problémám az egésszel. És anyunénit nem szoktam mondani, így Naomival kapcsolatban még csak ki se nevetnek soha. - Hát ilyen fonott és kék, domború az alja, szóval ha nem lógna, akkor biztos hintázna, már csak az alakjából kiindulva is. Vagyis nem tudom, mert még sosem próbáltam lent a földön. Láttál már olyat? Kérdezem, mert azt hiszem, hogy kellő mértékben sikerült elmagyarázzam, zseniális leíróképességem nem ismer határokat, szóval biztos vagyok abban, hogy Naomi már el tudja így képzelni milyen is az a függő hintaszék. - Tök jó benne olvasni, amúgy. Ha lenne nekünk, akkor kettő kéne és olvashatnánk egymás mellett. Jelentem be lelkesen. Egyébként meg minden további szóval egyet tudok érteni. Imádom, hogy ennyire egy rugóra jár az agyunk. Lassan kezdem érteni, mit és mire mondott a new yorki sulipszichológusom. Hogy tudnám, hogyha az igazi anyukámmal lennék, mert más lenne, teljesen. Tényleg más. Nem jobb vagy rosszabb, csak új. És szeretem, hogy ilyen. - Nagyon menő! Nem jössz fel? Van ott egy muris ruhás néni, szerintem meg kéne nézd! Mutogatok cseppet sem diszkréten a számomra murisnak tűnő - igencsak csilicsárén színes öltözetű - idősebb néni felé. - Tyű, azokról tanultunk a suliban. Miért nem szerveznek a Parkba kirándulást, ha az iskola neve is Denali? Tök bénaság. Bár nekem jó, mert én elmehetek veled. Sokat jársz oda?
Kezdőlap
