Egyezményesen valami cukit kellett volna vennem Roxanék babájának, de már a gondolattól is borsódzott a hátam, hogy mindenféle kemikáliával kezelt, műanyag vackot adjak, amiből amúgy is ellátják őket dögivel. A játékbolt hát kiesett, ahogy a ruhás is, hiszen számomra minden giccsesnek tűnt, márpedig én nem veszek giccset. Meg amúgy is! Nem mindegy, hogy mit hány le a gyerek? Nyilván nem, mert ha mindegy lenne, akkor nem élne meg ilyen jól ez az iparág, ami az anyák hormontúltengéseire és az agyatlan babalátogatók ízlésficamára szakosodott. Nem véletlen, hogy nekem nem lesz gyerekem. Egyáltalán nem vagyok kisbaba-kompatibilis. Valamit viszont vinni kell, így lekapok a polcról találomra egy cumit, hogy kihúzzuk a dolog méregfogát, s azzal állok be a pénztárhoz, hogy fizessek végre. Roxan úgyis fogja tudni, hogy tőlem nem ez az ajándék, hanem egyáltalán az, hogy ott vagyok. Nem, mintha olyan hű de nagy személyiség lennék, szó sincs róla. De szerintem van az a szint, amikor a jelenlét többet tud segíteni, mint bármi. Egy kicsi mellett pláne. Természetesen éppen előttem kell ledöglenie a pénztárgépnek. És még a vásárló körömlakkjának árnyalatáról is elkezdenek beszélni ahelyett, hogy gyorsan kicserélné a pénztáros a szalagot a gépben. Lassan ott tartok, hogy ledugom a torkukon a cumit, de egyelőre még finom, néma és nőies vagyok, csak kicsit dobolok türelmetlenül western fazonú csizmába bújtatott lábammal a talajon.
Nem festetem a hajam, nem is ilyen műcuccokkal mosom, mint ami itt van. Borotválkozni sem az itteniekkel borotválkozom, főleg, hogy alig kell. A csajok kérték, hogy szerelkezzem el tamponnal és betétekkel. Akit kirázna hidegként ez a tudat, lazán elslattyogok, felpakolom a cuccokat és közben azért morgok, hogy már megint kevés biobizét raktak ki, csak a felét vihetem haza. Semmi műborítás, abból, ha jól emlékszem, állatfigurákat csomóztam össze, a laprész volt a test vagy a fül. Ki is kaptam érte, de nem bántam meg. Zsiletpenge, pár nagyobb kiszerelésű rendes takarítószer és mi is? Megállok a kezemben a női cuccok tömkelegével, páran néznek, de nem zavar. És a körömlakk! Megvan! De melyiket? 023 vagy a 230? Nem mindegy. Ha a színét mondta volna, jobban menne. Vagy 33? Á, mindegy, mind a három jön, aztán megbeszéljük. Éppen a középső körömlakkot húzza le, amikor fatális hibát ír ki a gép. Nem zavar az ilyen, olyan közegben mozgok, ahol simán elvagyok várakozásban. Dumálni közben is lehet. Míg a papírra vár, mert itt elfogyott, addig kikérem a tanácsát a körömlakkal kapcsolatban. A mögöttem lévőhöz fordulok. - Egy fehér bőrű, sötét, egyenes hajú, sötét szeműhöz melyik menne? – tartom elé a hármat. Közvetlen vagyok és maga a jókedv, s könnyen barátkozós. Azonban a másik oldalon leborul és ki, az összes tampon és betét a kosárból, mert egy mozdulattól megbillen, s egyensúlyát veszti.
Magam mögé nézek a kérdés hallatán, némiképp hitetlenkedve, amolyan "hozzám beszél?" kérdéssel a tekintetemben. Végül csak visszafordulok és megpróbálom értelmezni, hogy mit is akart. - Szedjük össze újra. Emelem fel a kezemet, hogy a cumit a vevőszalagra téve szabaddá tegyem ujjaim. - Fehér bőr. - hüvelykujj. - Sötét és egyenes haj. - mutató ujj. - Sötét szem. - középső ujj nyitása, eljutás a hármas szám megjelenítéséig az ujjaimon. - Jól mondom? Amennyiben bólint, úgy összeráncolt homlokkal, elgondolkodást mímelve nézem a lakkokat, mintha a színüket próbálnám elképzelni az előbb felvázolt személyt illetőn. Végül rámutatok az egyikre. - Honnan.. - kezdem, majd mutatok a másodikra. - ..a fenéből.. - és a harmadikon fejezem be a mutogatást. - ..tudjam? Semmi indulat nincs a hangomban, úgy szólalok meg, mintha szótárt olvastam volna fel. Mivel nem halad a sor, s már úgyis beszédbe elegyedtünk, meglovagolom ezt a színskála-kérdéskört. - Egyébként attól függ, hogy kedveli-e az illetőt vagy sem. Mert ennek ocsmány színe van.. - bökök a középsőre. - ..így eszményi ajándék egy ellenséges szukának. A tamponoktól nem jövök zavarba, hogyha arrafelé zuhannak, ahol állunk, még segítek is összeszedni. - Jó kis háreme lehet. - teszek megjegyzést, mert nem is én lennék, ha ezt nem tenném. Közvetlen ugyan nem vagyok, de ha már elkezdenek beszélgetni velem, felőlem jöhet a mehet. Amíg nem akar megölelni őhippisége, addig eltrécselhetünk. Momentán jobb dolgom úgysem akad.
Kivárom a műsort, aztán egyre derűsebben nézek rá. Nagyon csípem azokat, akik ilyen természetesen veszik azt, hogy jelezzék másnak: te tuti hülye vagy. - Ühüm. – még bólintok is, mosolyogva. Még jobban elé tartom a lakkokat, hadd nézegesse. - Ó, tehát akkor mind a három jó lesz? Ez szuper? – majd magam felé tartom, amelyikre határozottan kijelenti, ocsmány. - Hmmm... akkor megkapja, szeret polgárpukkasztani, de legalább tudom, hogy menni fog a felsőjéhez, köszönöm! – vigyorgok rá ismét, hogy aztán egy pillanatra lelohadjon a mosoly, végül felnevessek. - Nincs ellenséges. Meg szuka sem. A zajra máris rakom a pénztáros pultra vissza a körömlakkokat és elkezdem szedegetni a holmikat. - Tök cukik, jaja. És isteni a szopránjuk is. – bólogatok mosollyal. Hogy mitől szoprán? Ez egy nagyon jó kérdés. - Köszi, így hamarabb meglesz. – dobálgatom a cuccokat a kosárba. - Zach vagyok. – az illem ilyetén dolga nem érdekel, kedves szeretek lenni és ebbe a bemutatkozás is illik. - Úgy tűnik, nem fog egyhamar megoldódni a pénztár kérdés. – ekkor hallani a csilingelést. - Vagy mégis, tök szuper! Öm... bocsánat, véletlenül az ön kosarába tettem. – mutatok bele az övébe, amiben két doboz tampon van és emlékeim szerint az előbb még nem volt ott. - Máris pakolok ki... – a kérésre, hogy akkor sztornó az előző blokk és kezdjük újra, bólintok. Visszarakok mindent és a három körömlakkot jelentőségteljesen Ginára nézve, sorba odateszem. A kereszthímzéses válltáskát kapom elő, s benne... a kezemet a táska lukán dugom ki. Oda a tárcám. - Nahát. Ügyes volt, aki tette. A mobilom is kiesett, meg a napszemcsim. – az utóbbi a fejemen van, de a hajamtól úgyse érzem. Nem művészet belerakni. Lekapni már annál inkább.
Elfogyott a samponom, úgyhogy kénytelen voltam kiruccanni, és mivel a hajamra elég kényes vagyok, ezért ritka kozmetikumot használok rá, ami nem kapható minden sarkon. Még szerencse, hogy nem lakunk annyira a világ végén, így nem nagy fáradtság kimászni ide, bár van járgányom már, de nem akartam azzal jönni, jól esik a séta. Levezetem a nap közben felgyülemlett szart. Igaz, ez még a tegnap esti, mert valami rettenet, milyen műsor volt már megint az Upperben. Az egy dolog, hogy szerintem címeres vadbarom az, aki sörbe vágja a lánykérő gyűrűt, de az volt igazán a pláne, mikor a baráti társaságban van a szerető is, és hát a másik csókának nem tetszett, hogy vágyai tárgyát le akarják kötni. Istenesen egymásnak estek, a társaság felét a mentő vitte el, a menyasszonyjelölt meg szerintem azóta is bőg valahol. Na mindegy, szóval hajnalig csacsogtam a zsarukkal, lassan bejelölhetném az összest facebookon, annyit találkozunk. Őszintén, szívesen mellőzném az efféle randevúkat, de hát az élet nem kívánságműsor. Már le is kapom a drogérialánc saját márkás termékét, és indulnék a pénztár felé, amikor ráeszmélek, hogy nem ártana még némi sminklemosó is, mert rettenet, mennyi mindent vagyok képes magamra kenni, ha melózni megyek, de nem is értem, mert utálom. Na mindegy, sarkon is fordulok, és a lendület heve egyetlen szempillantás alatt olvad atomjaira, ahogy meglátom a szőkésbarna tincsek gazdáját, legalábbis nekem sosem sikerült eldöntenem, hogy ez a nő szőke vagy barna. Egy szónak is száz a vége, ilyen a világon nincs. Először Dorian, most meg Magdalena. Ha ő itt van, akkor bizony itt van a férje is, és ennyire kibaszottul kicsit már tényleg nem lehet a világ. - Nahát, egy eltévedt bárányka? Szólok hozzá egészen nyíltan, találkozni ugyan személyesen sosem találkoztunk, de tudom, hogy tudja, ki vagyok, ki voltam. Történetesen még arról is értesültem, hogy a tragédiájának napján igen közel tartózkodott a lakhelyemhez. Hülye nem vagyok, sejtem, hogy meg akart keresni, de őszintén, ez már aligha számít. Igazság szerint, sosem szerettem Waltert szerelemmel, jó volt némi állandóság, már amennyire annak lehetett nevezni, ám elszakítani sosem állt szándékomban őket egymástól. Az azonban sosem állt távol tőlem, hogy szórakozási célzattal alápörköljek bárkinek…
Egy bizonyos kor után - szégyen vagy sem, ezzel kell élni - nem mindegy, hogy mit ken az ember a bőrére. Túlzás lenne azt mondani, hogy mindenféle krémmel tömítem a pórusaimat, de a bőrfeszesítő - fiatalítónak nem mondanám, a ránctalanító meg rettenetesen öregesnek hangzik még akkor is, ha ez a konyhanyelvű neve - krémeimmel úgy vagyok, hogy ami egyszer bevált, azt nem cserélem le. Igazából nem most kezdtem el használni, még Dijonban lettem márkahű, s nagyon örültem, amikor New Yorkban is találtam belőle és nem kellett Franciaországból rendeljek. Mert valószínűleg azt nem tettem volna meg. Meglep, hogy itt Fairbanksben is leltem egy drogériát, ahol van - az amúgy nem burzsuj, nem is drága, meg van is másnak iylen összetétele szóval igazából nosztalgikusan ragaszkodom hozzá - a krémből, amit szeretek. A kettes szám bűvöletében élve két tégellyel veszek le a polcról, s ha már itt vagyok, akkor Helenának is megvenni igyekszem a tusfürdőt, amit kért. És ha jól emlékszem elfogyott a fogkrém is otthon.. Minek után mindennel felszerelkeztem, a pénztár felé indulok, ám megakaszt egy ismerősnek nem mondható hang, ám annál ismerősebb arc. Kell két szívdobbanásnyi idő, míg lerendezem a döbbenetet az arcomról. Szívesen mondanám, hogy a tévedés az te voltál, angyalom, de nem vagyok igazából az az epés fajta. Nagyon ritkán fordul elő, hogy ilyesmire ragadtatom magam, s akkor is megválogatom, hogy kivel szemben engedem meg. Igazság szerint eljátszom a gondolattal, hogy úgy tegyek, mint aki nem ismeri meg, de a pimaszsága belülről pirítja arcomat. - Semmiképpen sem, köszönöm. Elég jól kiismerem már magam a városban. - kapja meg a válaszomat, mely mellől - akármennyire is igyekezzem - a mosoly elmarad. - Meg sem lep, hogy semmit se változott. - magázom, mert nem ittunk pertut annak idején. Nesze, itt van az epe, pedig hogy el akartam kerülni! Arcvonásaim ugyan nem egy dacos kamaszéi, de azért nem olvasható le róluk, hogy komfortos lenne nekem ez a találkozás. - Esetleg ennyi év után ideje lenne bemutatkozzunk egymásnak. - jegyzem, s közben megérkezik a mosolyom is. Igazából úgy sejtem, hogy nagyon jól tudjuk egymásról ki a másik, de nem akarok úgy gondolni rá, mint a férjem ex szeretőjére. És azt sem szeretném, ha a szeretője feleségeként aposztrofálna. Ő ő, én pedig én vagyok. Waltert kitörölném ebből a képletből, ha lehet. Sokkal, de sokkal könnyebb lenne úgy.
- Ezt csodálatos hallani. Hát nem. Mert azért egy röpke hónap keretein belül két ekkora taslit köszi, de nem kértem volna. Mi a túró van, de komolyan? Remélem, még a barom ex férjem is felbukkan a sosem volt barátságnál több, és az egykori szerető után, mert az már tényleg a cseresznye lenne a habon. Szinte kedvem támad csettinteni egyet a nyelvemmel. - Ohh, ez több fronton sem igaz, de nem baj, elhiszem, hogy nem mindenki olyan szerencsés, hogy nem romlik a szeme az évek múlásával. Csavarom meg rövid tincseim egyikét, a magázás már csak azért is roppant faragatlan dolog tőle, mert kettőnk közül én vagyok az idősebb, bármennyire is tűnjön ez másként. Erre azonban egyelőre még nem hívom fel a figyelmét egyszerre egy szemét húzás bőven elég. A külső aztán pláne csak egy dolog, de ahhoz neki végképp semmi köze sincs, hogy tulajdonképpen milyen sokat is változtam. Nem ismert előtte, eztán sem fog, de legalább attól nem kell tartania, hogy veszélyeztetném csodás, jóban, rosszba, egészségben, betegségben, amíg a halál el nem választját. Korábban sem akartam én magamnak Waltert, igazság szerint ő afféle búfelejtő volt számomra, miként én is neki, bár sosem mélyedten bele, mi vezette el odáig, hogy kikacsintson a házasságából, és mikor menni akart, gond nélkül el is engedtem. Soha senkit nem akartam magam mellett tudni és tartani, csak egy valakit, de őt még csak megfognom sem sikerült soha. Az ő feleségét tiszteltem, másét nem, pont azért, mert ennél nagyobb árat nem voltam hajlandó fizetni senki más érdekében. - Igaz is, már úgyis másként hívnak. Célzok ezzel arra, hogy kötve hiszem, ne lenne tudatában a nevemnek, miként én is tudom az övét, de abban kétségkívül igaza van, hogy bemutatkoznunk sosem sikerült. Megkapja hát a kinyújtott kezem, s itt köszön vissza ama tény, hogy az idősebb bizony én vagyok, az már rajta múlik, hogy elfogadja-e, vagy sem. Bántani nem akarom, de a feszültség, ami felütötte a fejét, bevallom, kedvemre való. - Yvonne Blake. Nem mondom, hogy örvendek, mert ekkorát nem hazudnék, és bizonyára ez fordított esetben is pontosan így van. Noha nekem rá neheztelni éppen nincs okom, és nem okozott lelki törést bennem, hogy az ura visszatalált hozzá, de ettől még nem vágyom pajtáskodni vele.
Meghiszem azt, milyen csodás lehet hallania. Pont annyira, mint amennyire nekem jó itt látnom őt. Konkrétan azt kezdem érezni, hogy ebben a városban csak én vagyok egyedül olyan, aki öregszik is. A visszavágását rezzenéstelen arccal fogadom, őszintén, mit mondjak erre? Magam keveredtem abba a helyzetbe, hogy lecsaphatta a magas labdámat, szidhatom hát saját magamat legfeljebb. De őszintén, ahhoz sem sok kedvem van. - A szemüveg nagyon divatos mostanában. - jegyzem mosolyogva, s bár magam is érzem, hogy ez elég vérszegény visszontválasz volt, másképpen nem kommentálom. A szemem rendben van, de ha ezt kikérném magamnak, akkor azzal egyértelműen jelezném, hogy magamra vettem a dolgot, márpedig nem vagyok arra hajlandó. Idősebb lettem, igen. De a leélt éveink száma nyilván nem az én javamra dől sokaságilag. - Az életünk már csak ilyen, csupa névváltással jár. - szólok, hogy elkerüljem a csendet. Nem akarok én lyukat beszélni a hasába, összességében még csak beszélgetni sem akarok vele, de a modorom a régi, sosem voltam faragatlan. És valami bizarr, magam előtt is rejtett okból kifolyólag kíváncsi is vagyok rá. Legalább - talán - megtudom mit látott benne a férjem. Ha csak a testét, akkor azzal ki vagyok segítve. Ha viszont nem csak azt.. nem fontos igazából. De ettől még érdekel, s mivel rákérdezni nem fogok, hát beszélgetünk. Elfogadom a finom célzásnak beillő kezét, magamban elraktározom a nevét, s áldom az eget, hogy egyetlen Yvonnet sem ismerek rajta kívül. A kutyának se lenne szüksége arra, hogy megkeseredjen tőle a másikkal való kapcsolatom. - Magdalena Hagen-Prescott. - viszonozom a bemutatkozást a most használt nevemen. Akarom, hogy tudja ki az, akit kerüljön el. Mr. Hagen nem préda neki. De ez a zöld szemű szörnyeteg annyira a felszínem alatt marad, hogy sem ő, sem én nem jöhetünk tisztába vele. Mondanék még valamit, de ekkor érkezik mellénk egy nálam idősebb úr a hozzánk intézett kérdésével. Mivel Yvonnera néz, így én nem felelek neki, nem tudhatom, hogy ismerik-e egymást. - Merre találom a boltvezetőt? Egyébként se tudom, hogy merre találná, s nem is értem miért minket kérdez. Nem kotyogok hát bele. Ráérünk az intermezzo után is folytatni a társalgásunkat. Arra, pedig hogy miért vetnek ránk többet is érdeklődő, némiképp zavart pillantásokat, pláne nem tudok okot mondani.
- Vannak szép darabok, az igaz, minden arcformához meg lehet találni a megfelelőt. Hagyom elsikkadni a témát, a bűbájos csevegéssel nem bántok senkit, sem őt, sem pedig közvetve magamat, mert előbb-utóbb mindenki elfelejt úrinőnek lenni. Értékelendő, mennyire higgadt annak ellenére, hogy tudja, ki vagyok, bár igaza van, semmi oka hisztizni miatta, ami volt, elmúlt. Szép és kellemes volt a férjével az a másfél év, amit összegabalyodva töltöttünk, de attól sosem kellett félnie, hogy elvenném tőle, érzelmek nem voltak, kedveltük egymást, néha beszélgettünk, de inkább a kémia volt meg masszívan, és őszintén szólva eszemben sem volt egy olyan pasit semmibe venni ilyen téren, mint a szívtipró férj. - Valóban. Sajnos kénytelenek vagyunk néha megválni a régitől. Nem mintha én rajongtam volna a régi nevemért, a Mary-Margaret olyan ódivatú, ráadásul, abban a sorozatban is úgy hívják Hófehérkét, még szerencse, hogy előbb megváltam tőle, mintsem elkezdtem volna nézni. A sorozatok elé nagyon oda tudok tapadni, imádom őket. Biztos vagyok benne egyébként, hogy a háta közepére sem kívánja a helyzetet, engem viszont szórakoztat. Ettől függetlenül nem szándékom sokáig húzni az agyát, én sem lopom a napot. Mr. Hagen. Ezek szerint most így hívják. Édes tőle, hogy van valami bűbájos zsongás benne, mikor kimondja a nevét, mintha stop táblát villogtatna előttem. Nem mintha félnie kellene a dologtól, van elég hal a tengeremben. A kétség azonban nagy úr, és eszemben sincs eloszlatni az övét. Nem vagyok sem szent, sem jótét lélek. Ettől még azt sem fogom mondani, hogy feltett szándékom felkavarni az állóvizüket, mert nincs így. Felőlem éljenek boldogan, de komolyan. - Gőzöm sincs, nem dolgozom itt, biztos hátul van. Próbálnám rögvest lekoptatni a fazont, mert akar a halál most mással foglalkozni, mint a korosodó nejjel. Egyébként, még mindig egész bájos, kár problémáznia ilyesmin, de erről sem én fogom meggyőzni. Hamar rájövök, hogy valami nem kerek, mert elég feszült csend állt be, elégszer tapasztaltam már, hogy az ilyesmit a baj váltja ki az átlagos, tisztességes emberekből. Megrezzen az orrom, ahogy egy mélyebb levegőt veszek. Ó az isten verje meg, fegyvere van… Nem mintha ne tudnám leszerelni, de azt nem igazán tudnám úgy kivitelezni, hogy ne tűnjek valamiféle szuperhősnek, azt pedig jobb volna elkerülni. - Magdalena kedves, menj nyugodtan fizetni, én még elfelejtettem a balzsamot.. Próbálom a tudtára adni, hogy jó volna elhúznia, mert azt aztán nem veszem a nyakamba, hogy bármi baja essen a társaságomban, csodálatos lenne, mondhatom…
- Ha meg mégsem, akkor ott a kontaktlencse. - teszek én is ennyit hozzá. Hiheti annak, hogy mindenáron azt akarom: enyém legyen az utolsó szó, vagy hiheti bármi másnak, nem különösebben fontos. Talán érdekel - csak tudnám, hogy miért? - de nem fontos, így nem is folytatom. Meg egyébként is, van az a téma, amiből igen hamar kifogy a szufla, s ez is olyan volt. Tudom, hogy mire célzott, feltételezhetően ő is tudja, hogy én ezt tudom, szóval kvittek vagyunk. Bólintok a metaforikus névkiejtésére, s mit ad isten, még egy mosolyra is futja. Mert hát igen, majdnem sikerült ez kettőnk esetében is. Akkoriban kinéztem volna a férjemből, hogy Yvonnenal akar lenni, s én lettem volna a régi, amitől hagyom megválni. Nem ecseteltük azóta és most sem mennék bele nagy szívesen - miért is kéne? - de ettől még van egyfajta múlt keserűségén önszánakozó mosolyfakasztása annak, amit Yvonne mond. - Csak bele ne keveredjen az ember ebbe a sok váltásba. - kanyarodok vissza a nevekhez, bár ez is áthallásos, ha nagyon szőrözni akarunk. Közöttünk egyébként mi nem az? Mindent túl lehet gondolni, s én amúgy is hajlamos vagyok rá. Szerencse a szerencsétlenségben - jó vicc - hogy a férfi, aki odalép hozzánk, megakaszt ebben. Yvonne válaszol, majd hozzám intézi a szavait, de mivel én híján vagyok mindenféle mágikus érzéknek, s hatodik szimatnak, nem jut eszembe mást látni ebbe, mint elköszönést. Védelmet semmiképp. - Viszontlátásra, Yvonne! - köszönök hát el, nem hazudva a képébe, hogy örültem a találkozásnak. A viszontlátás kívánalma is több kettőnél, ha jobban belegondolunk. A kasszák felé vezető út feléig se érek, amikor a posztoló őr hangját meghallom. - Uram! Felkérném, hogy távozzon az üzletből. - indul meg felém - pontosabban a mögöttem álló Yvonne és a kérdező felé - én pedig egy döbbent sikoly hallatán ösztönösen fordulok meg tengelyem körül. Lövés dördül, az én kezemből pedig kiesik a kosár, s szanaszét gurul tartalma a drogéria padlóján.
- Áhh, azt nagyon nehéz lenne észrevenni, ha esetleg leesik. Főleg az egyre romló szemekkel. Tudom, nem vagyok épp kedves, de őszintén, nincs okom annak lenni vele. Egyébként is, még mindig lehetnék sokkal szemetebb is, szóval képzeletben vállon veregetem magam. Jó kislány. Mindenesetre azért igyekszem nem túlzásba vinni a burkolt vérszívást sem, még a végén szívrohamot kap nekem… Na jó, ennyire tényleg nem öreg még. - Igen, kellemetlen lenne más nevet mondani az aktuálisnál. Tudom, hogy mindenbe bele lehet magyarázni valamit, ami nincs ott, pedig isten lássa lelkem, már az előzőt sem azért mondtam, hogy bármit felhánytorgassak, de mindenki abban lát rosszat, amibe akar, belőlem pedig tény és való, hogy a legtöbben nem néznének ki túl sok jót. Nem mondom, hogy nem értem meg a dolgot, főleg a részéről… de ha túráztatni akarja magát bármin is, megérdemli, úgyse hinné el, ha azt mondanám, nem kell ebbe belegondolni semmi többet. - Azt… viszontlátásra. Jelen esetben az enyém őszintébb, mint az övé, már csak azért is, mert a viszontlátás azt jelenti ebben az esetben, hogy nem lett baja, márpedig azt nem kívánom neki. Én jó eséllyel túlélnék egy golyót, nála azért nagyobb a kockázat ilyen téren. Én közben csak azt veszem észre, hogy a pasi lustán elnéz utána, aztán már emeli is a kezét. - Hé, seggfejkém, nem hallod, hogy neked pofáznak? Oké, teljesen biztos, hogy meghülyültem, de basszameg, inkább belém eresszen golyót, mint bármelyik emberbe itt. Sosem voltam szent, de nem akarom, hogy másnak baja essen, azt meg pláne, hogy Walter lekapjon a tíz karmomtól, amiért a kis feleségének a közelemben baja lett, még a végén az jönne ki belőle, hogy én küldtem rá a csávót. Meg egyébként is, zsaru voltam, a véremben van, hogy védjem a civileket. A biztonsági őr már ordít, de tudom, nem fogja meghúzni a ravaszt, egyszerűen nem gyilkos. Közben a fegyver csöve már felém mutat, de nem zavartatom magam miatta, itt én vagyok a legkevésbé áldozat. Én megtenném. Helyettem azonban más ujja rezzen meg a ravaszon, és annyira van csupán lehetőségem, hogy kissé jobbra lendülök, nem a mellkasomat találja el a golyó, hanem a bal vállamba fúródik. Kurvára megérzem, de nem érdekel, odakapok, minden erőmmel igyekszem visszaszorítani a borostyán lángokat, most nem kell ide a farkas, túl sokat kellene takarítani. Üveges a tekintete, látom benne, nem tudom, kitől, és mit akar, de a férfi egyszerűen már talán nincs is saját józan eszének birtokában… A biztonsági őr mozdul, ő újra lőne, érzem, halált akar, mindegy kiét, csak kell valaki. Talán tőle is elvettek egy fontos személyt, a vérbosszúnak azonban csak akkor van értelme, ha annak a vére folyik, aki a fájdalmunkat okozta. - Öcsém… de szarul célzol... Jegyzem meg, hogy bosszantsam, és talán akkor a biztonsági őrnek lesz annyi lélekjelenléte, hogy lekapcsolja, a civileknek meg annyi agyuk, hogy elhúzzanak innen a fenébe.
- Milyen igaz! - reflektálok ennyit, mert most mit mondhatnék? Érzem én, hogy provokál, de ilyen ostoba módon nem fogom felvenni a kesztyűt. És nem csak azért nem, mert egy vérfarkassal van dolgom, hanem azért sem, mert elég kicsinyes dolog lenne. Egyébként sem vádoltam soha senkit azért, ami történt, így Yvonne nyakába se varrnám, hogy a férjem eljárt hozzá - úgy pláne nem, hogy tudom az okokat, így iksz évtized távlatából sikerült megbeszéljük rendesen Walterral, s bár nem esett jól, kicsit se, ettől függetlenül ami volt megtörtént és nem bánom, hogy a teljes igazságot megosztotta a miértjeiről velem - szóval a szurkapiszka megjegyzéseit sem veszem magamra. Öregszem, és? Méltósággal teszem és azért még ahhoz képest elég jól nézek ki, hogy mások milyen lelakottak tudnak lenni ennyi idős korukban, azt gondolom. Nyilván sokat tesz a smink, de a génjeim sem rosszak, anyám sem néz ki annyinak, amennyi már. Az meg, hogy nekem ettől önértékelési problémáim vannak, pláne nem a nőre tartozik. - Bizony. - értek vele egyet ismét. Tényle, ha csak ezt nézzük olyanok is lehetnénk, mint az évszázados barátnők. Ami azért nevetséges, de legalább mosolyt csal ajkaimra, szóval egész könnyeddé válik ez az egész társalgás. Legalábbis az én részemről mindenképpen az. Elengedni igyekszem a rossz érzéseimet, melyek vannak azért, minek is tagadnám? Elköszönök és mennék, de ekkor lövés dördül én meg elejtem a holmit, amit összeszedtem a kosaramba. azonnal nyúlok a táskámhoz, s a pillanat törtrésze alatt kerül elő belőle a fegyver, amiről van papírom, hogy használhatom önvédelemre. Nem tehetek róla, September esete óta sokkal érzékenyebben érintenek ezek a dolgok, így különösebben nem izgat az, hogy van biztonsági őre ennek az intézménynek, akkor is a kezembe kerül a pillanat tört része alatt a pisztoly, s már szegezem is a fegyveresre. Talán telefonálnom kellene, nem így intézni a dolgokat, vagy menekülni, mint patkánynak a süllyedő hajóról, de egyszerűen felugrik bennem az ideg és esélytelen, hogy másképp reagáljak. Hallom a zúgolódást, de a külvilág hangjai csak foszlányokként jutnak el hozzám. Csak a helyzet van, a lövés hangja, a múlt árnyai. - Letenni! Kiáltom el magam, mint valami önkényes igazságosztó. Sokra nem megyek vele, mert a második lövés felém irányozottan dördül el. Egyáltalán eltalált? Fogalmam sincs. Csak arra emlékszem, hogy meghúzom én is a ravaszt. A többi elég homályos nekem.
Jaj, hát az a nyuszi csak nem ugrik ki a bokorból. A pokolba is, pedig sokkal szórakoztatóbb lenne úgy, de igaz, ami igaz, nem akarok én most túlzottan ezen pörögni, menjen mindenki a maga dolgára, nem célom az idegein táncolni, Walter közelébe sem mennék már, semmi értelme nem volna. Nem vagyok akkora boszorka azért, a magam szórakoztatására néha rossz fát teszek a tűzre, de attól még vannak határok, és eszemben sincs ezt a képzeletbeli oroszlánbajuszt tovább cibálni, Magdalena egész szép nő, a korral meg a jó bor is nemesedik. Most már talán nem volna olyan ostoba sem, hogy megpróbáljon megkeresni. Intek is a hölgyeménynek, csak húzzon el innen mihamarabb, mert semmi kedvem ahhoz, hogy esetleg bárki megvádoljon azzal, direkt intéztem úgy, hogy baja legyen. Azért ekkora görény még nem vagyok, soha nem bántottam senki nejét, sőt, eszembe sem jutott, pontosan azért, mert nem is akartam elszeretni a férjüket. Csak időtöltés volt, a kellemes fajtából. Aztán persze érkezik a golyó, és ki mást találna meg, mint engem, szóval megütöttem a főnyereményt, bár tény, hogy inkább én, mint bárki más, akit a szél is elfújna. Viszont akkor majdnem gutaütést kapok, amikor meglátom Magdalena kezében azt a tetves fegyvert. Ó, hogy az a tetves… Nem hiszem el. Mi a szarért nem tud egyszerűen csak elhúzni? Hülye picsa. Próbálok úgy helyezkedni, hogy valamelyest takarjam a szőkét, mert basszameg, ne lőjenek rá lyukat, mert nem állok jót magamért. Pusztán azért érdekel jobban, mint bárki más itt, mert róla legalább tudom, hogy kicsoda. Ettől még nem jut túl sok időm cselekedni, mert a pasas megint lőni készül, és én későn szúrom ki, mert sokkolt Lena fegyveres látványa, ellenben a biztonsági őrrel, aki időben odaér, és legalább közbeavatkozik úgy, hogy személyis sérülés ne történjen. Bízom benne, hogy most már leszereli a fazont, én meg elindulok a feleség felé, mert kurvára nem jön ki jól, hogy fegyvert villogtat. - Kurva gyorsan tedd el, mert semmi kedvem azzal megkeresni a férjedet, hogy lecsuktak tévedésből bűnrészességért... Sziszegem az arcába, és bízom benne, hogy nem kell kicsavarnom a kezéből a fegyvert, és visszatuszkolni a táskájába. Azt azért megnézem, hogy ki van-e egyáltalán biztosítva, vagy csak elrettenteni akar vele…
Általában baromira logikus vagyok, nem szoktam számolatlanul baromságot csinálni, de ahogy meglátom a lőfegyvert és azt, hogy bár nem malomkő és nem a Toldiban vagyunk mégis tudom - tapasztalom - kit és hogyan talál meg, hol és kiben áll meg elragadtatom magam. Yvonne meglepő módon cselekszik, már legalábbis részemről meglepő, hogy valamiféle törődést érzek felőle. Mondjuk ettől még nem kerülünk sokkal rózsásabb helyzetbe, mert ahogy befúródik a golyó az egyik polcba, azzal egy időben elszabadulnak az indulatok, s nem csak az. Úgy látszik, hogy nem Yvonne az egyetlen bundás a vásárlók között, s a másiknak sokkal kevesebb az önuralma, a füle mellett elszáguldó golyó már több őkölyökségének - nem, mintha tudnám, hogy mennyi idős, vagy épp azt, hogy az őslakos falka valamely tagját gazdagítja ismeretségével - és nem tudja magában tartani a farkasát. Az átváltozás persze nem gyorsvonat, de elég látványosan kezdődik ahhoz, hogy kétség se férjem hozzá, ebből gond lehet, amennyiben nem én vagyok az egyetlen ember a helyiségben. - Valami egészen mással viszont meg kellene keresni. Célzok ezzel arra, amit látok - vagy csak már hallucinálok, September jutva eszembe? - s amit Yvonne feltehetőleg érez is, lévén mégis csak van radarja a dolgokra. A fegyvert leeresztem, de el nem teszem. Őszintén.. fogalmam sincs, hogy mi a fene legyen, de szabad kezem kabátzsebembe kúszik, s onnan lassan előkerül a telefonom. Apa vagy Walter? Talán van még pár percem kitalálni. Talán ez nem is az, aminek látszik.. Ugye Yvonne?
- Óóóóó, az isten szerelmére. Ebből baj lesz, már csak azért is, mert ilyen helyzetben nem biztos, hogy vissza tudom fogni a kölyök farkasát, legalábbis akkor halál biztosan nem, hogyha még közben lövöldöz tovább ez az eszelős. Abban azért nem bízom, hogy ez a szerencsétlen biztonsági őr képes tartósan leszerelni. - Keresd, lehetőleg gyorsan. Én is tudnék kit riasztani, de ha itt bármi félresiklik, akkor az Őrzőkre lesz szükség. A francos francba, egyáltalán mit keres itt egy kölyök egyedül? Tudomásom szerint ez nem szokás, rohadtul remélem, hogy befut a mentora még épp időben, ha én nem lennék képes nyakon ragadni, és visszadugni oda, ahová való. Maximum hátrarángatom valamelyik hátsó helyiségbe, hogyha nem járnék sikerrel, és fizikailag ütöm ki, az viszont holt biztos, hogy nem fog gondot okozni. Most ugrik a majom a vízbe… Magdalena nem mágiaérzékeny, különben már rég őrző lenne szerintem ő maga is, szóval nem vagyok képes mentálisan üzenni neki, de remélem, annyi esze lesz, hogy átváltozás esetén nem enged el senkit innen, nem lenne jó, ha szétszélednének az emberek. Azt már én magam nem érzékelem, hogy a biztonsági őr sikeresen veszi át az uralmat a helyzet felett, mert minden energiámmal a kölyökre koncentrálok. Tudom, mások hogy csinálják, én is elszenvedtem párszor, amúgy rühellem, szent meggyőződésem, hogy nem szép dolog visszafogni a kitörni vágyó farkast, de jelen helyzetben egyszerűen nincs más választásunk. Itt nem változhat át… A farkasom elég büszke, fenséges egy darab, és mint az utóbbi időben kiderült, dominánsabbá is váltam általa, mint valaha hittem volna, könnyedén kerekedik a még szárnyait bontogató fölé, és bevallom, egészen kellemes élmény valakit ilyen szinten a markomba tartani. Visszaparancsolom a kölyköt a helyére, aztán már indulok is felé, minek után egy röpke oldalpillantással nyugtázom, hogy lövöldöző barátunk lelkesen várja a rendőrök érkezését. Szerintem hazaviszem, aztán út közben kukázok valahonnan egy gyógyítót, vagy bárkit, aki hajlandó kivenni belőlem a golyót. Meg tudnám csinálni én magam is, ami azt illeti, de köszi, legyen inkább rendes munka, és ne bámuljam hónapokig a saját férc rettenetemet… Remélem, azért Magdalena már elpakolta a fegyverét, mert kellemetlen lenne, ha azzal szemeznének a kiérkező zsaruk.
//A második dobásban 3-4 akart lenni, de béna voltam. XDDD//
Ha baj van, az csőstül jön, szokták volt mondani. Nos jelen esetben én is úgy érzem, hogy ez tipikusan az a nap, amikor a csövön sok förtelem fér ki, s akkor még nem is tudom pontosan, hogy mekkora gáz lehet ebből, amennyiben a farkas falkatag és ráadásul engedély nélkül egyedül kószáló kölyök. Nem, mintha tudnám, hogy az, emberileg néz ki fiatalnak és csak egy erőteljes tipp volt, amit eleresztettem, ám Yvonne reakciójából egyértelművé vált számomra, hogy - sajnos - nem tévedtem akkorát. A fegyvert elteszem - lőni tudok, jól is célzok, de azért minden áron nem óhajtok itt hőst játszani, pláne mivel csak rontani volnék képes a kialakult helyzeten - és telefonom után nyúlok, hogy még azelőtt legyen időm egy gyors hívást megereszteni, hogy elszabadulna a vélt pokol. Apár tárcsáztatom a készülék által természetesen, és megpróbálok a lehető legkimerítőbben, a leggyorsabban, de a legrejtjelesebben fogalmazni, s közben csak remélni merem, hogy érti is miről beszélek neki. Nem adok tanácsokat, nem mondom mit tegyen, csak elregélem a helyzetet és megfogalmazok a személyes kérésemet. A többi rajta múlik, aligha lenne jogalapom beleszólni bármibe is. Az ajtó felé indulok, úgyis le van már zárva a hely, szóval nem kell senkinek attól tartania, hogy meglépni kívánnék, vagy bármi ilyesmi. Viszont arra még én is rájövök, hogy nem kellene hagyni, hogy bárki is kitegye a lábát, amíg meg nem érkeznek a.. kik is? Nem értek a lovakhoz - se - így aztán pláne dunsztom sincs arról, hogy mire is várok, de valamire mindenképp. - Akkor ennyi? Teszem fel a kérdést, Yvonne felé fordulva. Igazán ő van nyeregben a helyzetben - milyen jó is, hogy megint sikerül uralnia az életem egy szegmensét. Talán össze kellene barátkozzak vele - szóval hadd ne én döntsem már el, mi legyen. - Oké lesz? Célzok a sebére, megmutatva ezzel megint csak, mennyit értek a farkasokhoz. De azt hiszem ez a maroknyi aggodalom is több annál, mint amire számított tőlem. Nem vagyok haragtartó. Ami volt, elmúlt. És bármit is hisz, nem kívánok semmi rosszat neki.
Hallom, hogy Magdalena telefonál, amiért hálát adok az égnek, bár igazából a vészhelyzetet elhárítottam, de a mentőt például már nem várnám meg, úgyhogy igen csak gyorsan szeretnék megpattanni a helyszínről, mert valljuk be, a kórházból nehezebb lenne feltűnésmentesen kivinni, és nem is szeretném, ha a falkának akciózna kellene miattam. A rendőrök megérkeznek, és hamar el is vezetik a fazont, ugyanakkor ki is akarnak kérdezni mindenkit, én viszont szíves engedelmükkel igyekszem kidumálni magam, mondván jelenésem van a kórházban. Majd összepisilem magam a gyönyörűségtől, amikor Darim is megjelenik, és csont nélkül közlöm, hogyha mindenképpen el akarnak vitetni valakivel, akkor az ő legyen, talán még a vallomásom is felvetetem vele, s akkor nem kell kétszer fáradnom, valamint köszönöm szépen a szíves segítséget. Ő úgyis elvisz majd oda, ahol most lennem kell, és az még véletlenül sem a kórház. - Azt hiszem, szerencsére nem történt semmi nagyobb baj, szóval… menj nyugodtan haza, hogyha kifaggattak. Nyilván tárgyalás lesz, amire mindkettőnket be fogják idézni, aminek én határozottan nem örülök, mert a sebem sokkal gyorsabban fog gyógyulni, mint normális lenne, de amennyire hajlamosak elhúzódni az ilyen esetek, meglehet addigra már normális lesz, hogy nincs túl sok nyoma, a bőrömön azért még egy ideig úgyis hordozni fogom a nyomát. - Hogyne, oké lesz hamarosan... Célzok ezzel egyúttal arra is, hogyha még sokáig időzök itt, a szimpla golyó ütötte sebemre rágyógyul a friss bőr, és az nem lesz éppen fincsi. Igaz, esélyesen még így is ez lesz, idő, míg felérek a hegyre. Intek is neki rögtön, mikor Darim jelezte, hogy indulhatunk, nem veszek érzelmes búcsút, nyilván nem vagyunk puszipajtások, de legalább nincs baja, és nem kell az őrzők előtt vallanom, hogy mégis mi a rák történt.
Testápolóra, popsikenőcsre meg szemöldökcsipeszre volt szükségem. Előbbiből kifogytam és hát egy puccos hely flancos biztonságisáról mégse potyoghat léptem-nyomon maroknyi hámréteg! Meg amúgy is... ha elég jót fogok ki, az legalább elnyomja a belém ivódott farkasszagot. Amit esélyesen rajtam kívül senki más nem érez, nem haluz be, de én igen, és mivel ez az én életem, az én csodás testem, így nekem kell az a testápoló! Meg valami márkás pacsuli. A popsikenőcs... nos, pár fotó erejéig visszatérnék a modellszakmába, férfi tangában ótvar segg pedig szarul mutat. Feszesítenem is kéne a biztonság kedvéért kicsit, meg a biztonság kedvéért elintéztetni a nemlétező pattanásaimat. Ahh, asszem szabadnapot veszek ki, mert a stresszráncaimat is le kell kezeltetnem. A szemöldökcsipeszemet pedig hazavágtam, amikor a falba állítottam, mert be akartam bizonyítani, hogy igenis egybe lehet nyitni két szobát egy falbavert szemöldökcsipesszel. Azóta is ott áll a drága, pengetős hangvillának használom. Ha sokáig játszok vele, talán megfelelő rezonálást érek el és magától leomlik a fal. Szóval csipeszre is szükségem van. Profival intéztetem az alsó tájék fazonigazítását is, de sose árt, ha van eszközöm az önleápolásra. Meg basszus, imádom nézni, amilyen fejeket vágnak a többiek, mikor épp megpillantanak szemöldökszedés közben. Amúgy leszarom, hogyan néz ki a szem fölötti bozontom, de ez meg tudja csinálni a napom. Meg az, hogy sejtelmük sincs, mennyi minden baromságom szól csak annak, hogy valahogy elszórakoztattassam magam velük ideig-óráig. A kis kosárkával a karomon, mint egy nagyszekrénnyi, szőrös, maszkulin Piroska, úgy járkáltam a sorok között, kényelmesen nézelődve a többi vásárló között, akik egytől egyig nők voltak. Össze kéne már szednem valakit pár estére. Lehet tényleg bepróbálkozok Celestnél. Mit próbálkozok: ledöntöm ha akarom és pont. Ezen gondolatmedremből zökkentett ki a következő sarok utáni "meglepi". Egy lány - farkas -, kezében betétekkel és tamponokkal telezsúfolt kosárral. Aztakurvaélet! Értem én, hogy durva dolog a havi, de ennyire? Akaratlanul is öltájékra siklott pillantásom, csekkolva, hogy elázott-e már fullosan, ha már egyszer ennyi "vérszívóra" van szüksége. - Innen vérátömlesztésre mész, vagy az majd csak az ötödik nap után lesz? Már ha megéred - mutattam a kosár tartalmára. Annyira lesokkoltam, hogy igazából az most valamelyest háttérbe szorult, hogy valszeg bolhák szambáznak a hajában. Remélem valami vérpezsdítő számra. Bár ne, inkább ne pezsegjen a vére, elég most, ha csak szivárog!
Nem vagyok túlzottan oda a vásárlásért, pláne, ha piperecikkekről van szó, vagy a piros betűs napokra kell bevásároljak. Éppen ezért szoktam nagyobb tételben vásárolni, hogy akkor már legalább jó ideig ne is kelljen újra jönnöm. A drogériás kör mondjuk ilyenkor kellemetlen lehet, de egy ideje már nem kifejezetten foglalkozom a csodálkozó pillantásokkal, amikor a tamponokkal, betétekkel dugig tömött kosarammal grasszálok a pulthoz. A legtöbb nő számára ez kellemetlen dolog, pláne, ha pont ilyenkor áll férfi a kassza mögött, még mázli, hogy már nem foglalkozom ilyesmivel és leperegnek rólam a meglepett pillantások. A beszólogatások már kevésbé, amit ez a drága egyén produkál, kibe éppen akkor botlok, amikor a tamponokat dobálom a kosaramba. Oké, lehet tényleg túlzásba estem, de basszus, ezekben az idegőrlő, tőrös, stresszes hónapokban sokkal jobban vérzek, mint átlagosan szoktam. Szívás, ez van. - Ahh, de jó, hogy pont egy ilyen profi hozzáértőbe botlottam, segítenél akkor már? - teljesen nyugodtan érkezik a válaszom és azzal sem foglalkozom túlzottan, hogy megmustrált. - Melyik a jobb? Nem tudok dönteni, mert erre azt írja, nagyobb a nedvszívó képessége, de ez kényelmesebbnek tűnik. Szerinted? - mutattam felé két dobozt, miután letettem a kosaramat a földre. - Jajj várj, vagy a díszbuzik mégsem értenek az ilyesmihez? - ráncoltam a homlokom, mint aki roppant nagy gondolkodóba esett. - Bár a te esetedben nem tudom eldönteni, hogy papucs férj vagy, akit az asszony kénye kedve szerint ugráltat, vagy csak egy tapló dzsigoló - láttam ám a kosara tartalmát és ha nincs gyereke és úgy használ popsikrémet.. hát akkor inkább nincs ennél több hozzáfűzni valóm. Az egyik doboz betétet a polcra tettem, a másikból pedig bedobtam még néhány dobozzal a kosaramba, amit felvéve igyekeztem ellépni a pasi mellett. - Egyébként meg kössz, hogy az öt napot sem nézed ki belőlem - grimaszoltam egyet, ahogyan mellé értem, majd minden gond nélkül folytattam az utamat. Nem volt sértettség a hangomban, kifejezetten jól szórakoztam, ami azt illeti, mert ez még édeskevés ahhoz, hogy kihúzza a gyufát és felborzolja a kedélyeket.
N. L. Jagger
Harcos
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 69
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : heg hátán heg szinte mindenütt
Sértések és provokálások terén koronázatlan királlyá tudok avanzsálni, viszont ami rólam nem pereg le... az jobb ha futni kezd, de kibaszott gyorsan. Nos ez bolhazsák a maga izgő-mozgó energiáival még sehol se jár, sőt, inkább szórakoztat, ahogy igyekszik könnyed meg nyugodt maradni.És visszavágni. Ha nem élne bennem zsigeri gyűlölet feléjük, talán arra is képes lennék, hogy elismerjem a beszólásait. Csakhogy ennyi nemes lélek már nem szorult belém, szar ügy, én tudom. - A jobb nedvszívót - vágtam rá élből, mert ekkora ipari mennyiségnél nyilván az hasznosabb -, és ha már szakértek, javaslom, egyből kettőt dugj fel, biztos, ami tuti. Nem szeretnék elnyalni a járdán az odafagyott vértócsáid miatt. Megpaskoltam a fejét elmés tanácstalanságára. - Nem csodálom, hogy nem megy a döntéshozatal, ekkora vérveszteség mellett. - Levettem egy csomag vattát és azt is a kosarába dobtam. - Ajándék, ha váratlanul kifogynál az ellátmányból estére. - Hogy én micsoda cukorfalat vagyok, nem is érdemli meg! - A görcsoldót se felejtsd ám el! - szóltam utána hangosan, ahogy nagy dámásan vonult. - Talán megkönnyíti a végnapjaidat - vontam vállat a tipp végére, majd elindultam a kasza felé. Az én motyóm megvolt, és ki tudja, lehet az üresen hagyott kosaram még kelleni fog neki, ha ilyen ütemben akarja kifosztani a drogériát. De baszki, még jó, hogy nincsenek vámpírok! Tuti mind itt hemzsegne és szívná a vérét a... fúj na jó ez undi! Az meg még undibb, hogy ha hazaértem, megnézem - megint - a Twilightot. Szexi csillámvámpírok, jövööök! Illetve jövök, amint kiálltam a retek hosszú sort, ami a pénztárnál kígyózott, mert persze ezen a hétvégén egy rakás puncitakaró és vaginaápoló akciós, naná, hogy fél Fairbanks itt lébecol! Csodás. Elővettem a mobilom és elkezdtem pornót nézni. Hangosan, mert a fülesem a szobámban maradt, ami ciki. De baszki, senki nem tilthatja meg, hogy valahogy elüssem az időt! Meg különben is, ha az előttem álló két milf fennhangon kitárgyalhatja a hüvelygombáját meg a nemi herpeszét, én is nézhetem nyíltan, ahogy mások irreálisan dugnak!
- Hm, praktikus tanács, kössz - bólintottam elismerően, mégis annyira groteszk volt az egész jelenet, túlontúl természetesnek hatott a kis csevej, éppen ezért volt annyira kifordított és természetellenes. - Az rohadt kényelmetlen, de legyen, még a végén kár lenne azért a csinos kis pofikádért, ha közelebbről megismerkedne a járdával - biggyesztettem le a számat, ahogyan bevágtam a kosárba a jobb nedvszívós tamponos dobozból néhányat. A világért se dugnék fel kettőt, ellenben a képét megnézném betörve. Kislányos mozdulattal húztam be a nyakam és pillogtam párat a fejpaskolást követően, ahogyan kiskutya szemekkel néztem rá. Az ártatlanság mintaszobra, komolyan. - Ne csináld, pedig tényleg elhittem, hogy szakértő vagy, de ezek szerint nem tudod, mennyire nem jó ez az ilyesmire - kaptam ki a kosaramból a csomag vattát. - Tudod te milyen gyorsan átázik? Arról nem is beszélve, mennyire beleragad odalent mindenbe - látványosan borzongtam meg, mielőtt ismét pillogni kezdtem volna. - Ellenben neked nem árthat, ha valaki betöri az irritáló fejedet - dobtam egy laza mozdulattal a vattacsomagot az ő kosarába, még egy bájos, angyali mosolyt is kapott a szavaim mellé, mielőtt elvonultam volna mellette. Szavait hallva nevetve fordultam visszafelé, hogy néhány lépést hátrálva tegyek meg, így adva meg a válaszomat. - Nem is rossz ötlet. Remélem azért hozol virágot a síromra, de tamponból hajtogasd, lécci! - még egy kacsintást is kapott mellé, mielőtt visszafordultam volna, hogy a pénztárba állás előtt még megejtsek egy kört a tusfürdők felé, csak ezután kanyarodtam a kígyózó sorok felé. Pompás, alsóhangon fél óra, mire itt végzek, nem is értem, miért csak két pénztáros dolgozik ilyenkor. A telefonomat előkapva kezdtem bele a pötyögésbe, legalább az időt elüssem addig valamivel. Csak ekkor ütötte meg a fülemet az igencsak nem ideillő hang, szemöldökömet ráncolva kukkantottam ki az előttem álló válla mögül, mégis ki lehet ekkora tapló. Háhh, sejthettem volna! Bocskat kérve törtem utat magamnak, hárommal előrébb állt, hát ezt muszáj kihasználnom! - Bocsi, vele vagyok! - mutogattam az Őrző felé, amikor az előttem álló hapsi csúnyán nézett rám. Na tessék, elég azt mondani, hogy közöm van ahhoz a taplóhoz, aki a sorban állva kezd el pornót nézni és máris nincs fennakadás. - Basszus, a te mobilneted betölti? - csúsztattam a saját készülékem a kabátom zsebébe, amikor odaértem a pasi mellé. - Felháborító.. - forgattam meg a szemeimet és táboroztam le mellette, ilyen könnyen nem szabadul meg tőlem. - Jó a műsor? Csatlakozhatok? - a lehető legnagyobb természetességgel tettem fel a kérdést, holott egyáltalán nem érdekelt a pornója. A látszat, ugyebár, három emberrel előrébb kerültem a sorban és az ilyen felfuvalkodott taplóknak, mint ez a csávó, valahogy soha senki nem mer beszólogatni nyilvánosan, így pedig, hogy látszólagosan hozzá tartozom, én is csak csúnya pillantásokat kapok, amiért beelőztem néhányakat.
N. L. Jagger
Harcos
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 69
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : heg hátán heg szinte mindenütt
- Vészhelyzet esetén bármi jó - dobtam vissza a vattát. - És elnézve ezt - mutattam kosarára -, nálad jobb ha minél több cumó van, Menszesz Szörnyike. - Rá vigyorogtam az irritáló fejemmel, amit amúgy már betörtek párszor, de mint mondják, eb csont beforr, engem meg ráadásnak kemény fából faragtak. Mondanám, hogy jó a pedigrém, de az ősöket inkább hagyjuk. - Ne röhögtess, egyikőtök sem érdemel ennyi energiabefektetést - hagytam ott a tamponból hajtogatott virág képével a kiscsajt. Még hogy virág egy farkas sírjára, beszarok... Lily kivétel. Az összes többi ott rohad el felőlem és olyan ütemben, ahol és amekkorában szeretne, én nem háborgatom. A sorba beállva szinte el is felejtem a nőstényt, jobban leköt a pizzafutár és az elvált anyuka mélyen szántó szerelmi élete. Fergeteges sztori, én mondom, még jó, hogy körülöttem mindenki kap a magas kultúrából. Már épp dúdolnám a semmitmondód aláfestő taktust is, amikor megüti a fülem a "vele vagyok", aztán már ott is a vérszörny. - Jesszus, neked nem? - sápítoztam a mobilnetje fölött. - Hát le ne maradj erről a töcskölésről, ha már megvonáson vagy most. Vagy attól még csinálod, hogy havizol? Nem tudom, nekem olyan izé volt, amikor a másik vérében tocsogó péniszemet húzogattam ki-be-ki-be. Oké, kurvára élvezte, meg elég sikamlós is volt, szal nem kellett semmi extra, de... Nem is tudom, talán az anál ilyenkor jobb. - morfondíroztam hangosan, és ez csak félig volt taplóság, félig meg igaz, mert tényleg ilyen az egész. - Sőt, egyszer egy csaj arra indult be, hogy kihúzatta velem magából a tampont. Még nagyon kezdő voltam - sóhajtottam. - Ó, nézd, ez a kedvenc részem, itt száll be a szobalány is! - mutogattam full lelkesen, miközben egyre megbotránkozóbb és lesújtóbb pillantásokat kaptunk, főleg én. - Mi az, mama, előre figyeljen, két centivel kijjebb került az előző seggéből! - intettem fejemmel az öreglány előtti negyvenes nő felé, miközben a sor lassan araszolt. Bár gyanítom, a pénztáros elkezdett sietni, hogy mielőbb szabaduljunk. - Vagy pókhálósnak tetszik lenni és este magához nyúlna? - fordítottam felé csupa bűbáj mosollyal a telefonomat, hogy élvezze a műsort addig az egy másodpercig, amíg el nem kapja a fejét inkább. - Ha kijutunk innen, te balra, én jobbra, és többet ne használj létrának, Bloody Mary.
Kezdőlap
