~ Majd egyszer kihívlak egy darts meccsre, ha úgy alakul… ~ Vigyorgok. Idősebb nálam a nőstény, és a farkasa is erősebb… na de ügyesebb is lehet? Imádom a kihívásokat, és szeretek bizonyítani is. Kíváncsi lennék rá, hogy kettőnk közül melyikünk az, aki jobban céloz. ~ Már ha benne vagy persze. ~ Teszem hozzá, majd egy kicsit szabadjára engedve farkasom energiáit, játékosan megcsiklandozom az övét, mintegy csalogatva, heccelve… Talán… sőt, meg merem kockáztatni, hogy bizonyítási vágyam átcsap a „beteges” kategóriába. Akaratlanul ragadt ez rám szülőanyámról, aki mindig próbálta betölteni azt az űrt, amit egy apa hiánya okozhat egy gyerek számára, bebizonyítani azt, hogy egy anya is elegendő ahhoz, hogy felneveljen… Én voltam élete középpontjában, én voltam a legfontosabb, s bízott abban, hogy én be tudom teljesíteni a vágyaimat, és az álmaimat, ami őneki nem sikerült. Ezért is indultam el annak idején Itáliából, miután teljesen elárvultam. Be akartam bizonyítani, hogy igaza van, hogy képes vagyok arra, hogy kiemelkedjek a szürkeségből. Ha van túlvilág, akkor biztos vagyok benne, hogy büszke arra, amit elértem. ~ Évtizedek óta nem az, de mi tudunk vigyázni magunkra. Olyan, mintha ott megállt volna az idő… érdemes ellátogatni oda, és beleolvadni a hétköznapokba. Magával ragadó az az atmoszféra, nekem elhiheted. Ha arra járnál esetleg, hozhatnál nekem szivart… de ne boltban vedd! Az igazán jó, eredeti szivart utcai árusoktól lehet beszerezni, mert ők az eredeti módszerrel sodorják mind a mai napig. ~ Lényegtelen, hogy valaki dohányzik-e vagy nem. Ha Kubába megy az ember, ki kell próbálnia a szivart. Nyet… talán orosz? Annyira keletre sose mentem Európán belül, pedig ha Franciaországban nem vettek volna fel a balett iskolába, amikor visszatértem oda több, mint száz év után, akkor Oroszország lett volna a másik hely, ahol a balettel bepróbálkoztam volna. Végül nem kellett annyira keletre mennem, mert sikerül bekerülnöm egy francia balettintézetbe. ~ Veronában születtem. Anyám félvér volt. Olaszországból és Algériából származnak anyai őseim. Az apámról nem tudok semmit. Soha nem ismertem. Amerikába egyedül érkeztem… de ez egy hosszú história… mint általában mindegyikőnknél. ~ Nem találkoztam még olyan hozzánk hasonlóval, aki röviden el tudta volna mesélni, hogy jutott el addig, ahol most tart. De ez normális, hiszen hosszúra nyúló életünket számtalan történet és kaland övezi. ~ A Salucci nem az eredeti családnevem, ahogy bizonyára neked sem a Tedrow… ~ Tettem hozzá magamban mosolyogva. Kevés olyan farkas van, aki az idők során ne használt volna álneveket. Annak idején, amikor Dél-Amerikába mentem, jobbnak láttam olyan nevet használni, amivel jobban beleolvadhatok a környezetembe. Aztán visszatérve Európába inkább franciásan csengő név mellett döntöttem… s miután a megrendezetett halálommal „újjá születve” elhagytam Kanadát, és visszatértem az államokba, újra felvettem egy olyan nevet, ami származásomra utal. ~ Még jó, hogy nem máglyára dobták a koporsót.. ~ Rázkódok meg egy pillanatra. Az elevenen szénné égés az egyik olyan halálnem, aminek gondolatára még a farkasom is kétségbeesetten kezdi kaparászni húsbörtönének falát. Csúnya halál, maradjunk ennyiben. ~ Morbid sztorim? Hm.~ Kinek mi a morbid ugyebár. ~ Éltem tizenöt évet a Kanadai Montréal-ban, ebből tizennégy évet a Cirque du Soleil-nél időztem… de tudod, hogy van ez a fajtánknál. Nem maradhatunk túl sok időt szem előtt úgy, hogy valakinek ne kezdene furcsa lenni az, hogy nem változunk lényegesen. Persze vannak praktikák, amivel kicsit idősebbnek maszkírozhatjuk magunkat. Én viszont úgy voltam vele, hogy annyi elég volt ott, újabb kihívásokra vágytam… és végleg le akartam zárni azt az időszakomat, ezért megrendeztem a saját halálomat. Nem szoktam feleslegesen emberéletet oltani, ezért loptam egy szomszéd város hullaházából egy holttestet… egy fiatal nőjét, aki hasonló adottságokkal rendelkezett. Full tankkal, százhússzal belehajtottam egy betonfalba. Oldalról kormányoztam, őt ültettem a vezető ülésre, az utolsó pillanatban ugrottam ki a kocsiból. Kicsit összevertem magam, de vízbe estem, úgyhogy megúsztam néhány karcolással, a kocsi viszont jó nagyot szólt. Semmi se maradt belőle. A hímemet is magam mögött hagytam. Ő is úgy tudja, hogy meghaltam. Ez elég morbid? ~ Kérdezek vissza. A párkapcsolat azt hiszem nem nekem való. Jobb így Torinnak, és jobb így nekem is. Egyszerűbb megoldásnak tűnt ez, mint szakítani vele. Túlságosan szeretett azt hiszem ahhoz, hogy csak úgy el tudott volna engedni, ha megmondom neki, hogy elmegyek. Valószínűleg velem akart volna tartani. Ezt pedig akkor nem akartam. Újra akartam kezdeni, tiszta lappal, és ő a múltamhoz tartozott, a jövőképembe nem fért bele. ~ Közös ismerős? Nem hiszem… hacsak nem éltél Beverly Hills környékén… ~ Kajánul elvigyorodok, amit Taylor persze megint magára vesz. Megdörzsölöm a karjaimat, mintha fáznék, erre a „lovagom” lelkesen mozdulva rám terít egy pokrócot. - Köszi Taylor… - Búgom neki, mint egy kis gerle. Elkapom a pillantását, mire zavart félmosoly telepszik az arcára. A társa rántja vissza a nadrágszíjánál fogva, hogy üljön le a helyére, mielőtt a főnököt újra kihozza a sodrából. ~ Hát nem cuki? Megzabálom! Ne… ne aggódj… nem úgy… ~ Teszem hozzá magamban. ~ Vízágyúval? Milyen brutális vagy, ki se néztem volna belőled, ejnye… ~ Ciccentek magamban. ~ Szerintem a Kapitányod ott kapna infarktust. Elég rozoga már a ketyegője, kétlem, hogy bírná azt a tempót, amit én diktálok… a nyugdíjas szex ugyanis nem tartozik a kedvenceim közé, amit valszeg ő szokott tolni otthon az asszonnyal… ~ Érzek felőle női szagot… igaz tompán, de abból sejtem, hogy van felesége, vagy barátnője. Nem lehet túl aktív a szexuális életük, elég feszült a csávó, látszik, hogy nem gyakran vezeti le… ~ Dante-ra gondolsz? Ő kísért Castorhoz, mikor megérkeztem. Eléggé magának való egy hím. ~ Nem tartozik azon kategóriába, akik felkeltették a figyelmem… Castor meg. Azon kívül, hogy az alfám, még nem gondolkodtam el róla mélyebbre hatóan. Persze kétlem, hogy kihajítanám az ágyamból, ha egyszer úgy hozná a sors, de nem akarok mindenáron dugni vele. ~ Ha whiskey-vel mennél Castorhoz, biztos nem hajítana ki vele együtt… az üveget megtartaná. ~ Teszem hozzá vigyorogva. Igaz, hogy Castort nem ismerem annyira közelről, Chicago-ban „csak” a bétám volt, de azt én is tudom róla… és a falkán belül is köztudott, hogy a whiskey-t nem veti meg. ~ Fűzd. ~ Kíváncsi vagyok, hogy van-e annyira tökös Taylor, hogy bevállalja. Lehet, hogy beégetné magát, mert olyan a hangja, amivel vallatni lehetne, de akkor meg pláne kell egy jó adag tökösség, hogy ki merjen állni. Persze nem hívnám szobára… mégis hogy nézne ki, ha felvinnék egy embert a mi szintünkre? Biztos, hogy nem távozna onnan élve… vagy emberként. De talán megengedném neki, hogy elvigyen vacsorázni valahova, aztán… valahol ő is lakik, nem igaz? A terelést hallva vigyor jelenik meg az arcomon. ~ Nem pizsipartyra gondoltam… ééés nem is alvásra. ~ Csóválom meg alig észrevehetően a fejemet, majd teljesen kinyitottam a pajzsomat, engedve energiáim áramlását… farkasomat, farkasának dörgölőzni kihívóan. Ez már annyira határozott utalás, hogy ha akarja, se értheti félre a szándékaimat. ~ Egyébként se szoktam pizsiben aludni… és ha társaságom akad éjszakára, akkor az időt nem fecsérlem alvásra. ~ Bezárva a pajzsomat megnyújtóztatom karjaimat, mintha elgémberedtek volna az ücsörgéstől a tagjaim, s ahogy visszaengedem a kezeimet, „véletlenül” végigfuttatom az ujjaimat a nekem oldalvást, de háttal ülő nőstény felém eső karján. - Bocsi… kicsi a hely. – Szólalok meg, majd az ölembe ejtem a kezeimet, és Michelle felé pillantok. Ha hátrafordul, akkor rákacsintok. Kollégista nem voltam, de Kubában volt egy időszak, amikor befogadtam művészeket az otthonomba, és úgy éltünk együtt, mint egy nagy boldog család. Erre a kérdésére nem kap érdemi választ, hiszen számomra ez nem lényeges, és egyébként is sejtem, hogy terelésnek szánta csak.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
~ Áll az alku! ~ –vigyorodtam el én is a kihívásra, mert nem én lennék, ha úszni hagynék egy ilyen lehetőséget ~ De ha már témánál vagyunk, felőlem akár egy egész sor kis meccs lehet belőle, darts, bowling, billiárd… ~ vagy ami elérhető a városban, felőlem akár paintballozni is mehetünk, abban talán a nyughatatlan cirkuszkiránynőnknek is nagyobb a kihívás, mint csupán nyilacskákat dobálni egy táblára. ~ Rendben, ha arra járok, mindenképp. Egyébként ismerős történet, a legjobb „tömeg” árukat sosem a boltból lehet beszerezni. ~ –lásd, vodka. Amíg Oroszországban laktam, szerintem egyszer sem fordult elő, hogy boltból szereztük volna be, igaz, nagyon kapni sem lehetett. Ahol később megfordultam, ott nem igazán ismerték ezt az italt, most meg, amikor legutóbb leemeltem egy üveggel a bolt polcáról… nos, maradjunk annyiban, hogy inkább maradok a házinál. Ahogy megérzem a farkasa energiáit, játékosan, kötekedősen incselkedni, én is felé, felé kapok az energiáimmal, igaz, túlzásba nem viszem. Annyira még nem ismerem a kollégákat, hogy tudjam, van-e köztük olyan, aki fogékony a mágiára, nagy feltűnést pedig nem szeretnék kelteni. Mint a katonaságnál, a legjobb meghúzódni a háttérben – sose légy első, sem utolsó, és soha ne jelentkezz önként semmire! Amúgy meg élvezem a helyzetet, hogy a kollegina van a figyelem középpontjában, igaz, ha sokáig csinálja még a műsort, annyira nem fogom csípni a dolgot, pláne, hogy nekem kell majd menteni a menthetőt… ~ Verona? Akkor ezek szerint annyira nem lőttem mellé a Rómeó és Júlia becenevekkel…~ mosolyodok el újfent, amikor azonban a felmenőiről mesél, érdeklődve pillantok hátra, hogy alaposabban szemrevételezzem a vonásait. ~ Szóval nem ismerted az öreged? Édesanyád volt valami oka rá, hogy ennyire titkolta előtted? Sosem próbáltad kideríteni, hogy ki lehet? Vagy megtalálni? Tényleg, ha egy napon eléd állna valaki, hogy ő az, hogy fogadnád? Elküldenéd a bús fenébe, vagy örülnél neki? ~-zúdítottam a lányra a kérdések áradatát, mert érdekelt, hogy mégis mi lehet a dolog miértje… Vagy ha tényleg előkerülne, mit reagálna rá? Elég megosztó egy téma, az egyszer biztos. ~Jól sejted, nem az eredeti, arra a legkevésbé sem hasonlít. Oroszország déli részén születtem, és mivel a szláv nyelvjárású területeken kívül elég nehéz volt boldogulni vele, egész hamar lecseréltem olyanra, amivel a helyiek is meg tudnak birkózni. ~ -meg egyébként sem akartam túl nagy feltűnést kelteni, elég volt bátyám ilyen téren ~ De akkor abban igazam volt, hogy az olasz gyökerek megvannak. Főleg olaszoknál és franciáknál tapasztaltam azt, hogy hiába változtatnak nevet, mégis hűek maradnak a származásukhoz, és hangzásra hasonló nemzetiségű nevet választanak. ~ nem is kell messzire menni, elég csupán a falkán belül végignézni a francia és olasz származású tagokon… Kevesen vannak, akik inkább amerikai hangzású nevet használnak. ~ Áh, koporsót máglyán égetni annyira nem szokás, de egy élve eltemetésnek se örültem volna jobban. Szerencsére csak az utazás-szállítás idejére használtuk ezt az álcát, ameddig nagyon muszáj volt. ~ - Nem vagyok klausztrofóbiás, de órákat eltölteni egy olyan szűk helyen, hát… nem volt a kedvencem, maradjunk annyiban. Ahogy mesélni kezd, már Montréal említésénél magasra szökik a szemöldökön. Nézzenek oda, úgy tűnik, ez is kész vérfarkas-világvárossá kezd válni. Én is ott döbbentem rá, hogy él a bátyám, erre kiderül, hogy ilyen világhírű társulatok közé is sikerült már beférkőznünk… Hallgatom a történetét, és ahogy a végén visszakérdez, csak beleegyezően bólintok. ~ Ami azt illeti… igen. Azt hiszem, azért téged se kell félteni, vagy nem kell a szomszédba menni kreatív megoldásokért. Igazán… egyedi és új módja a szakításnak. ~ –vigyorodok el, igaz az, hogy ilyen mutatványt be mert vállalni, nem vall túlságosan ép észre… Vagy a tudatlanság boldogít és nem volt teljesen tisztában vele, hogy milyen könnyen félresikerülhetett volna az egész? Talán nem is számít, túlélte, és ez a lényeg. ~ Kíváncsi vagyok, hogy magyaráznád ki magad, ha egyik nap betoppanna az udvarlód. ~ –játszottam tovább a kisördögöt, és ha valami jó válasszal rukkol elő, vagy sikerül kiderítenem, ki az a hoppon maradt ürge, isten bizony felkeresem és meggyőzöm, hogy jöjjön ide… Kívülállóként úgy is buli az olaszos temperamentum, megnézném, hogy „rendezik” a dolgaikat, meg hány étkészlettel és porcelánnal adóznak a megbocsájtás oltárán. ~ Ott nem, Los Angeles és környéke kimaradt, annak idején kicsit délebbre, San Diegóból kezdtük meghódítani Amerikát. ~ -magyarázok, de amikor megint közbecsicsereg a gerlepárunk, csak a tenyerembe temetem az arcomat. ~ Nem. És ha sokáig turbékoltok, akkor nyugodtan megzabálhatod úgy is, legalább megkímélsz attól, hogy két héten át hallgassam, hogyan áradozik rólad.~ -te jó ég, még szerencse, hogy nem tudja, hogy ismerjük egymást… Vagyis csak most találkoztunk, de hogy falkatársak vagyunk… ~ Inkább úgy mondanám, hogy a praktikus megoldások híve vagyok. ~ – az úgy sokkal… elegánsabb. A brutális az olyan durva kifejezés… ~ Hát, legalább szép halált halna. Ágyban, párnák közt… Ki tudja, hátha valami fiatalabb, meg kevésbé karót nyert embert választanának új főnöknek. ~ kötöm össze a „kellemeset” a hasznossal. ~ Ő a Bétánk, nem igaz? ~ -kérdezek vissza, amikor pedig arra terelődik a szó, hogy magának való, csak vállat vonok. Annyira nem ismerem, mire a falkához kerültem, ő már rég nem volt a tagja, itt Fairbanksben meg még nem volt időnk különösebben összeismerkedni. ~ Számból vetted ki a szót. ~ –bólintok egyetértően az üveg whiskyre, amikor pedig Taylor megfűzése kerül szóba, ördögi mosolyra húzódik a szám ~Vedd úgy, hogy el is van intézve!~ Amikor a szándékos kis félreértésem kapcsán a farkasa felajzott, bagzó macska módjára dörgölőzik az enyémhez, a már emlegetett olaszos temperamentummal, a bestiám a hófödte végtelenség hűvös nyugalmával tűri a „támadást”. Nem, a pajzsot még csak véletlenül sem vonom fentebb, ennyitől azért még nem futamodunk meg. Azt hiszem, amilyen beszédesek az ő energiái, az enyémek is legalább olyan jól kifejezik, hogy rossz háznál csenget, ha azonban ettől függetlenül is tovább folytatná a játszadozást, úgy egy hirtelen mozdulattal kapok a karomon végigsimító ujjai után, határozottan rászorítva – éljen az asszaszin múlt, néha még azóta is rosszul reagálok az ilyen nem várt dolgokra. ~Viszonyítás kérdése. Szeretnéd, hogy még kevesebb legyen, vagy elég volt? ~ –pillantok hátra, és ha látom rajta, hogy vette a lapot, elengedem a kezét. Az, hogy a kollégáimmal nyilvánosan kikezd, az egy dolog, de azért ne essünk túlzásokba…
~ Okkkééé… majd írunk egy pontos listát, és valakit felkérünk bírónak. ~ El ne felejtsem majd a listára odaírni az iszapbirkót is. Azt csípem! A nőstény idősebb, abban valszeg legyőzne, de hát ki nem szarja le? Nekem mindegy, hogy alul vagy felül vagyok… a lényeg, hogy legyek valahol… ~ Áh, ki kell ábrándítsalak, én nem vagyok az a hősszerelmes típus. Inkább választom a svédasztal kínálatát, mint a’la carte… ~ Nem buta, szerintem érti, mire célzok ezzel burkoltan. Szeretem falni az életet, ahogy a szeretőket is. Torin… Hát.. ő volt a kivétel, aki erősíti azóta is a szabályt. Amikor az apám felől kezd kérdezősködni.. nos.. a téma kissé érzékenyen érint, hiszen apa nélkül nőttem fel. Rövid ideig volt csak „apám”, Todd.. de már ő sincs az élők sorában ~ Nem sokat tudok róla. Anyám még Angliában találkozott vele, de csak egy éjszakát töltöttek együtt, aztán soha többé nem látta. Már Itáliában volt, mikor rájött, hogy terhes. Gondolom nem állt neki keresgélni, hiszen talán nem is volt angol, csak átutazott ott. Nem tudom. Csak a zsebóráját felejtette anyámnál. Ő pedig nekem adta a halála előtt. Kétlem, hogy életben lenne. Ha mégis, az azt jelentené, hogy egy kurva öreg őrző, vagy vérfarkas. És kötve hiszem, hogy bármelyik lenne… szóval szerintem valahol meghalt, és eltemették. De ha élne, fogalmam sincs mit csinálnék, ha egyszer elém állna. ~ Tényleg nem tudom mit tennék ebben a helyzetben. Számon végül is nem kérhetném, mert elvileg fogalma se lehet arról, hogy a világon vagyok. Nincs okom kételkedni anyám szavaiban, amiket a halálos ágyán mondott. ~ Tűt keresnék a szénakazalban. Még csak a nevét se tudom. Nincs értelme kutakodnom. ~ Vonom meg a vállamat. Vannak dolgok, amikbe jobb beletörődni. ~ Téged mi vonzott Amerikába? ~ Érdekes, hogy sokan akik Európában születtünk, itt kötöttünk ki Amerikában, és itt éljük mindennapjainkat. Gyakoribb ez, minthogy született Amerikai Európai falkához szegődne, saját tapasztalataim szerint. Idővel majd Vittorionak, a kölykömnek is ott kell hagynia Európát. Túlságosan ismertté vált az arca sikeres orgona, és zongoraművészként. ~ Élve eltemetve lenni, vagy élve elégni.. nem tudom melyik lehet a rosszabb, de nem is nagyon vágyok rá, hogy bármelyiket megtapasztaljam. ~ Farkasként még én is fiatalnak számítok, nem igazán vágyok a halálra, ahhoz túlságosan szeretek élni. Én is, és a farkasom is. ~ Az ő érdekében remélem, hogy nem teszi meg. Addig jó neki, amíg halottnak hisz. ~ Meg nekem is. Ő még Adel Belairként ismert, és persze azért a külső megjelenésemen is változtattam kicsit, ahhoz képest, ahogy kinéztem Montréalban. Nem tudom merre jár most, ott maradt-e a cirkusznál, de remélem már túltette magát az elvesztésemen, és tovább lépett. Elég kínos lenne, ha mégis beállítana. Inkább nem is gondolok erre, nem kísértem a sorsot feleslegesen. ~ Gondolod ezt tenné? Akkor nem zabálom meg. ~ Vigyorgok. Hadd menjen csak a nőstény idegeire. Egy kis gonoszkodás a részemről is megy felé, nehogy má’ csak ő hecceljen folyton… ~ Szegény főnököd. Lehet nem is olyan rossz arc, csak te fújod fel a dolgokat, mert nem szereted, ha irányítani akarnak… ~ Kijelentem, bár inkább kérdésnek szánom az észrevételem. ~ Igen, nekem úgy mutatkozott be, hogy Béta. ~ Én meg nem vontam kétségbe. Ennél többet én se tudtam meg róla eddig, de annyira nem is vonzó személyiség, hogy törjem magam a közelebbi ismeretségért. Sajna a lelkesedésem nem talál viszonzásra. A nőstény elég határozottan a tudtomra adja, hogy nem vagyok az esete. Milyen kár! Farkasom csalódottan vonul vissza, mert bizony mi benne lettünk volna egy kis mókázásban. Vettem a lapot, nem molesztálom tovább a nőstényt. ~ Kár. De ha meggondolnád magad, tudod hol találsz. ~ Fújok visszavonulót, de nem én lennék, ha azért egy utolsó megjegyzést nem tettem volna a dologgal kapcsolatban. - Messze vagyunk még parancsnok úr? Most már tényleg nagyon… nagyon kell pisilni… - Szólalok meg, a nőstény főnöke felé intézve kérdésem, mert unom a kocsiban levő csendet. Persze fájdalmasat kétségbeesett fejet vágok a kérdésem mellé, mint aki tényleg menten maga alá csurgat, ha nem jut wc-hez.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Semmi kedvem önmagamat ismételgetni, így csak egy bólintással jegyzem, hogy áll az alku – újfent. Majd álmatlan éjszakáimon – vagy az őrsön, unalmasabb pillanataimban – én is töprengek rajta, hogy milyen számokat kéne még felvenni a listára. A következő kérdésére azonban csak aprót hümmentek, és így végiggondolva, ha magamról kéne dönteni, akkor sem biztos, hogy tudnék, melyik is vagyok inkább… Ami azt illeti, Henryvel egész jól megvoltunk hosszú időn keresztül, de most, hogy ki tudja merre rontja a levegőt, sem hiányzik különösebben. Vagyis… örülnék neki, ha itt lenne, de az ugyebár felejtős, viszont így sem sírom tele esténként a kispárnámat miatta. Pedig azt hittem, jobban meg fog viselni a távolléte… ~Így már érthető. Mindenesetre ez sem egy utolsó kalandos történet. ~ jegyeztem meg töprengve, miközben a gondolataim már a zsebóra körül kezdtek forogni… de nem! Itt és most állítom le magam, van nekem most más nyomozni valóm, mint hogy Fifi valószínűleg már rég elhunyt apja után kutakodjak. Egy valami azonban nem kerülhette el a figyelmemet ~ Nem hinném, hogy őrző volt. Azok nem szoktak ennyi ideig élni. ~ Feleltem, s bár nem voltam biztos a nőstény pontos korában, de saccra? Nem igazán volt még szerencsém hasonló korú őrzővel, még az a néhány öregebb példányt, akikkel találkoztam, fiatalabbra tippelném. ~Hogy engem? Nos… Mondhatjuk, hogy az előző falkámban elmérgesedett a helyzet és jobbnak láttuk, ha tovább állunk. ~-kezdtem bele, az meg apró részletkérdés, hogy trónfosztottként mentettük az irhánkat, mielőtt a bátyám döntései miatt mindkettőnket eltesznek láb alól, „vezetőség-csere” címszó alatt ~ Az ismerősi körben akadt aki vízi szállítmányozással foglalkozott, velük tartottunk, aztán így kötöttünk ki San Diegóban. Sok beleszólásunk nem volt a dologba, ha épp Hollandiába tértek volna haza, akkor valószínűleg most Európában kolbászolnék valahol, nem pedig itt, Amerikában. Különösebben nem volt hőn áhított úti célunk, csak az volt a lényeg, hogy el. Minél messzebbre, minél előbb. ~ – fejtettem ki kicsit bővebben a dolgot, igaz, túl konkrét dolgokat most sem árultam el – régi beidegződés, ha érdeklő, majd rákérdez, ennyi. ~Különösebben engem sem vonz egyik sem. Bár azt mondják, a legrosszabb a fulladásos halál. ~-tettem még hozzá mintegy mellékes információt, és mielőtt bárki kérdezni, nem, azt sem szeretném kipróbálni. ~Köszi, igazán drága vagy! ~ – üzenem a falkatársnak, s ha legalább már így lebuktattam magam, azt is tudom, hogy ilyen nagyszerűen működik nála a fordított pszichológia, amikor pedig szóba kerül a főnök, csak vállat vonok ~ Lehetséges. ~ –Igaz, hogy nem csípem, de azért meg kell hagyni, hozzá voltam szokva elég rendesen, a bátyám sokkal borzalmasabb főnök volt, mint ez a megfásult, életunt fószer a tűzoltóságnál. A nőstény utolsó kis ajánlatára csak fejcsóválva sóhajtottam egyet, hogy vettem az adást, és azt hiszem, ezzel a témát lezártnak is tekinthetjük. És már épp élveztem volna egy kicsit a csendet – az autó monoton zötykölődését, ahogy visszafelé tartottunk az őrsre – amikor ismét Fifi hangja törte meg a csendet. Hmm… vegyük fel a „csendkirály” nevezetű játékot is a listánkra? -Tartson ki kisasszony, már csak 2 utcányira vagyunk. -mormogta a főnök a bajsza alá, nagyjából 5 perc, ha emlékezetem nem csal, bár attól függ, milyen a közlekedés – Ha megérkeztünk, a kollégák majd megmutatják, merre találja a mosdót, aztán ha végzett, egyenesen tovább is kísérik az irodákhoz.
~ Kár… pedig a harcosaik marha jól ki vannak dolgozva. Azok az izmok… nyamm… Csípem őket, már ha nem ellenem akarják használni az erejüket, hanem rajtam… érted… ~ Vigyorgok magamban. Hiába… a gyengém a jól kidolgozott, erős… férfiállat. Vannak az emberhímek között is olyanok, akikre azt mondom fincsi falat, de igazán belelendülni a dolgokba csak magunkfajtával, vagy egy őrzővel lehet, mert azok bírják a strapát. Én a szenvedélyes szexet szeretem, a nyuggerszexet meghagyom az időseknek. ~ Ühüm, értem. Anno én is csak úgy nekiindultam. Tök véletlenül kötöttem ki Chicago-ba. Csak annyi volt a cél, hogy eljussak Amerikába… aztán azon belül nem voltak terveim… de végső soron egyáltalán nem bánom, hogy Chicagoba kerültem. Abban az időben szerettem a falkában lenni. Fú milyen balhéink voltak. Szarrá raboltuk, meg laposra vertük fél Chicago-t. ~ Na jó, oké… egy kicsit talán túlzásba estem, de a lényeg a lényeg. Szerettem Chicago-t régen. ~ Milyen volt a falka, mikor csatlakoztatok? Ha jól sejtem akkor már Castor volt az alfa, ugye? ~ Kíváncsiságom valahol érthető, hiszen nekem ez a rész kimaradt az életemből a falka életének alakulását illetőleg. Akkor én épp önmegvalósítottam… jártam a világot, és tanultam… táncoltam… bohémkodtam… szerettettem magam… és adtam egy csipetnyit másoknak is a bennem dúló szenvedélyből. Egyszóval jól elvoltam. ~ Hm. Furcsa hogy tűzoltó létedre a fulladásos halált tartod a legszörnyűbbnek… Azt hittem a tűzoltók az élve elégést tartják a legrosszabbnak, ami valakivel történhet. Ha megfullad valaki, akkor csak megfullad. De ha elég… hát… én égettem már oda karácsonyi pulykát. ~ Na, ez a lehető legmorbidabb hasonlat… de hát na. Összeégett holttesthez még nem volt „szerencsém”, de ahogy az a pulyka kinézett, az alapján el tudom képzelni, hogy nézhetett ki az a holtest, amit magam helyett a kocsiba tettem, hogy elhiggyék, hogy tényleg meghaltam. - Ó én próbálok, de a hólyagom nevében nem garantálhatok semmit sem. – Feleltem a parancsnoknak, ezzel mintegy ledobva magamról a felelősség súlyát, ha netalán bepisilnék, engem ne vegyenek elő érte. Jó.. persze nem fogok bepisilni. Régóta szobatiszta vagyok már, ráadásul pisilnem se kell igazán… na jó, talán egy kicsit most már tényleg érzem, hogy tudnék csurgatni… de bepunnyadok itt, ha nem történik semmi, szóval legalább adok egy kis alaphangulatot… lévén kollektíve a hátul ülő tűzoltók háromnegyede felröhögök a mentegetőzésem hallatán. Gondolom a parancsnok nem értékeli annyira a „műsort”, de azt szerintem elkönyvelhetem magamnak, hogy sikerült ezeknek az izmos kis szexi fiúcskáknak egy emlékezetes éjszakát szereznem. - Remek. – Teszem hozzá. Már alig várom, hogy vallomást tehessek, és kifizessem a bírságot. Most hogy így két utcára vagyunk már csak a tűzoltóságtól, lehet nem ártana kitalálnom a sztorit… valami hihetőt, és valami kevésbé olyat, amiért kedvük lenne még a rendőrséget is a nyakamra hívniuk. ~ Szerinted ha azt vallanám, hogy egy T-Rex üldözött, és előle másztam fel az Óriáskerékre, akkor „szeresd-magad ingecskében” bezáratnának a diliházba? ~ Kérdeztem kíváncsian… amiből Michelle sejthette, hogy jelenleg lövésem sincs arról, hogy mivel magyarázzam ki a kis kalandomat a Vidámparkban. Mocorogni kezdtem ültömben, amit a többi körülöttem ülő betudhatott annak, hogy már nagyon nehezen bírom visszatartani a vizeletürítési kényszeremet, de inkább arról volt szó, hogy fárasztott az ücsörgés. Nem bírtam megmaradni túl sokáig a seggemen, tipikus örökmozgó vagyok, aki éjszakánként is az ágy mindegyik végét megtalálja minden testrészével, miközben álmomban fetrengek, mert még akkor se tudok nyugton maradni. ~ Ha lesz legközelebb, inkább kössetek a tűzoltóautó mögé, és futok… mert kezd zsibbadni a sok üléstől a seggem… ~ Morogtam türelmetlenül, miközben próbáltam valamilyen kényelmesebb testhelyzetbe kerülni arra a kis időre, amit még a tűzoltóautóban kell eltöltenem.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
~Ha már harcosok, akkor nem árt nekik. Nem mint ha a vérfarkas harcosoknak oka lenne panaszra. ~ -jegyeztem meg, hisz elég volt a falkában körbenézni, azért akadtak ott is szépen kidolgozott izomzatok szép számmal. Amikor azonban meghallom a következő mondatát, csak fáradtan felsóhajtok… te jó ég, van olyan téma, aminél végül nem a szexnél kötünk ki? ~Ó, a nagy kontinens vonzása! Kíváncsi vagyok, akadt-e egyáltalán olyan a falkában, akinek eredetileg is az volt az úticélja, és nem csak ott kötött ki, véletlenül… Vagyis… biztos, hogy van olyan, inkább az a kérdés, hogy kik? ~ -gondolkoztam hangosan, amikor azonban szóba kerültek a balhék, nem bírtam megállni, hogy ne vigyorodjak el ~Ugye tudod, hogy most kicsit irigykedek? Mire én odaértem, már egész lecsillapodtak a kedélyek… A nagy maffiakorszak is lecsengett a városban, szóval… Mondjuk nem mint ha akkor annyira bántam volna a dolgot, előtte vagy 2-3 állam bankjait végigraboltuk a bátyámmal meg az akkori párommal. Ó, a régi szép idők… ~-sóhajtottam fel elmerengve a múlton, de hogy a kérdésére is válaszoljak, folytattam is - ~Igen, akkor már Castor volt az Alfa. Az előzőhöz nem volt szerencsém… Pedig amennyit hallottam róla, egyszer megnéztem volna magamnak. ~ –feleltem. Amikor Fifi nekiáll kifejteni a kétségeit a legszörnyűbb halálnem kapcsán, csak vállat vonok. Végül is, még élek, szóval annyira sok kézzel fogható tapasztalatom nincs a témáról. ~Annyira nem, csak sok helyen olvastam. Gondolom a tehetetlenség, ahogy lassan megtelik vízzel a tüdő, kiszorítva a levegőt belőle… és mondhatni, fájdalom nélkül halsz meg. Azt hiszem… Amúgy az élve égés sem utolsó, pár éve nekem is majdnem sikerült ott hagynom a fogam, mert beszakadt alattam oltás közben a födém… ~ –idéztem fel a történteket. Emlékszem, mennyit gondolkoztam rajta, hogy talán jelnek kéne vennem, és ott befejezni a tűzoltói pályafutásomat, de… azt hiszem, örülök, hogy mégsem tettem. ~Nos, már égettél oda pulykát, szóval… képzeld el, milyen érzés lehet az, ha a saját bőrödön érzel hasonlót. A felhólyagosodó bőr, az égett hús szaga, az elviselhetetlen fájdalom… Nem hiába mondják, hogy ne játssz a tűzzel, mert fájdalmas dolog. Tulajdonképpen azért nem tartottam a falkával amikor ide érkeztek, mert épp a betegszabadságomat töltöttem, és örültem, ha sikerült annyi fájdalomcsillapítót kisírnom a gyógyítóknál, hogy legalább pár órát képes legyek egybefüggően aludni. ~ -jegyeztem meg, mintegy mellékesen, de mivel Sofia is csak nemrégiben tért vissza, gondolom annyira nem fogja meghatni a dolog. Mindenesetre azt hiszem, a hátamon lévő heg örök emlékeztető marad számomra, hogy csak óvatosan a továbbiakban… ~Nem hiszem, hogy a T-Rex annyira meghatná őket… szóval jah, ha nem akarsz csini fehér hátulkötözős ingecskét magadnak… Én a helyeden játszanám a naiv leányzót, azt hallottam a hírekben, hogy ma este is feltűnnek az északi fények, és valami magas helyről akartad megnézni… Vagy tudomisén, légy kreatív! Elejtetted valami ékszeredet, egy kóbor macska vagy holló meg felkapta és arra ment vele, azért szöktél be… Vagy ha már nagyon az üldözős sztorira buksz, legalább valami hihetőt mondj helyette és van esélyed megúszni a diliházat. Ügyes kislány vagy, menni fog! Csak ha lehet, ne vonj bele még több hatóságot a buliba, mert… ~ - mert ahhoz már több szálon is meg kell mozgatni a dolgokat, hogy el legyenek simítva… Vagy egyszerűen hagyni a fenébe mindent, Castor majd meginvitálja őt is a pincéjébe. Ezt követően egész sikerül ismét elmerülnöm az emlékekben, még a kapitány morgása sem tűnik fel kivételesen, csak az ránt vissza a valóságba, amikor néhány perccel később beparkolunk az őrs garázsába, és az egyik kollégám megpaskolja a vállamat, jelezve, megérkeztünk! Fel is pattanok a helyemről, felmarkolva a sisakomat, hogy a többiekkel együtt én is leugorjak a piros járműről, az öltöző felé. ~Ha szépen kéred, szerintem bármelyikük megmasszírozza. És hidd el, nem jó buli a tűzoltóautó után kötve rohanni, tud az gyorsan is menni, ha akar. Mielőtt megkérdezed – nem, még nem kötöttek utána sohasem… ~ -fojtottam belé a szót, mielőtt még lecsaphatta volna a magas labdámat. -Kitartást a későbbiekhez, kisasszony! -köszöntem el én is, a kezemet emelve, de fogunk még találkozni, annyi szent… elvégre falkatársak lennénk, vagy mi a szösz, meg amúgy is… Pár óra (jó esetben) és szemtanúja lehetek, mit virít a következő percekben – ergo mit kell eltakarítanom utána… Hajrá, kislány!
// Akkor részemről ez záró lenne, ha már semmi olyat nem írsz rá, ami válaszért kiált… Köszönöm a játékot, én nagyon élveztem! //
~ Gondolom már nem maradt olyan, akit laposra lehetett volna verni. ~ Rántom meg a vállam gondolatban egy átsuhanó vigyor kíséretében az arcomon. ~ Wow, tényleg? Mint Bonnie és Clyde? Nem.. nem.. rossz hasonlat. Ha jól emlékszem, őket szitává lőtték. ~ Hümmentek elgondolkodva. Minden esetre biztos jó buli lehetett. Emlékszem rá, hogy az ilyen kis „kiruccanásaink” a többiekkel mekkora adrenalin löketet adott. Az emlékek felidézésére farkasom is izgatottan szusszan fel egyet. Ó azok a régi szép idők! ~ Én szerettem Todd-ot. Velem mindig nagyon rendes volt. Apám helyett apám volt. És annak ellenére, hogy utólag megtudtam mi lett vele, megtartottam a neki tett ígéretemet, és visszajöttem a falkához, mert jelenleg elértem azt a csúcsot, ahonnan nincs feljebb manapság a tánc terén. Most jön ismét a várakozás időszaka. Várom, hogy a világ fejlődésével felüsse fejét egy új stílus, és akkor újra beizzítom magam. Addig meg… próbálom minél több emberrel megosztani a tudásomat. A tánc egy olyan közös nyelv, amit a világ bármely pontján megértenek. Majd ha megnyitottam a tánciskolám, nézz be… ~ Amit egyelőre akartam, azt elértem. Ideje a tudásomat másokkal is megosztani, mert mit ér a tudás, ha nem adom tovább másoknak, és nem teszem magam hasznossá általa. Ráadásul nem csak az emberek, de a falka számára is hasznos vagyok, bármennyire is érthetetlennek tűnik egyelőre, hogy ugyan mi haszna lehet a falkának egy világsztárból, akit a „Hip-Hop királynőjeként” emlegetnek a tánc szakma elismert nagy alakjai? Változtam is, meg nem is, mióta otthagytam Chicago-t. Változtam, mert az elmúlt bő száz évemet annak szenteltem, hogy fejlesszem vérvonal képességem a táncon keresztül… és nem változtam abban a tekintetben, hogy ahogy régen, úgy ma is benne vagyok minden őrültségbe, és szívesen viszem a vásárra a bőrömet, ha az Alfa úgy parancsolja. ~ Aucs. ~ Szisszenek fel magamban, de ennyivel le is tudom a dolgot. Nem szeretném firtatni a témát, én se beszélnék szívesen kellemetlen emlékekről. A lényeg, hogy erős a kis nőstény, különben ma nem lenne itt, szóval túlélte. Ez a lényeg. ~ Oké, oké… értem. Nem kell részletezni. ~ Kiráz a hideg, és farkasom is felkapja egy pillanatra a fejét, amikor megérzi a rajtam átszaladó energiák negatív kicsapódását. ~ Az a legrosszabb a sérülésekbe, hogy hátráltatnak. Szerintem. Persze azon kívül, hogy fájdalmasak. ~ És akkor még csak nem is sejtem, hogy nem is olyan sokára két szilánkosra tört térddel fél hónapra én is ágyba fogok kényszerülni. ~ Akkor a dino-téma felejtős. ~ Sóhajtom ál-sajnálkozva. - Nem akarják az utolsó méterekre bekapcsolni a szirénát? Tök király lenne! – Kérdeztem, de ahogy Misha főnöke felém pillantott, összehúzva magamat sűrűn pislogni kezdtem. - Oké. Csak érdeklődtem. – Húzódott ártatlan mosolyra az ajkam. ~ Nem? Pedig simán kinéztem volna belőled. ~ Szemtelenkedek még utólag kicsit, mielőtt engem is kitessékelnek a kocsiból. Látványosan megnyújtóztatom zsibbadt tagjaim. Majd Misha felé pillantok. - Köszi tűzlovagina! – Emeltem fel a kezemet, és csak ujjvégeimmel integettem felé a levegőben. A hős mászó-bajnokom mutatta meg merre van a női toalett, aztán bekísértek az irodába, ahol a vallomásomat begépelte a rendszerbe az egyik adminisztrátor. Hatalmas átéléssel meséltem a kerítésről lepottyanó, majd három lábon sántikáló kiscicáról, aki miatt átmásztam a kerítésen, aztán kergetni kezdtem, hogy megfogjam, és állatorvoshoz vigyem, de elbújt előlem, én meg ha már úgyis ott voltam, meg akartam nézni az óriáskerékről a sarki fényeket. Nem gondoltam, hogy ezzel szabályt sértek – állt a vallomásomban. Megúsztam egy figyelmeztetéssel, egy csinos kis csekkel… amit be kell fizetnem a kiszállásért, és a mentésért, na meg a szabályszegésért… aztán utamra is eresztettek. Mire mindennel végeztem, az éjszakások műszaka is lejárt, szóval a kedves „Rómeóm” felajánlotta, hogy hazavisz, ne kelljen gyalogolnom. Én éltem a lehetőséggel, bár tettünk egy kis kitérőt a lakása felé, és csak délutánra értem vissza a hotelbe…
Engedéllyel sem randevúztam még, már csak azért sem, mert soha nem jutott eszembe senkiét kérni. Nem is volt rá lehetőségem, de szükségem sem. Viszont most örülök, mint majom a farkának - bár farkat Castor leánya kapcsán nem lenne szabad még csak elgondolnom sem, amíg el nem hagyom a falka területét, mert a végén még félreérti a szándékaimat, s megszabadít ezen testrészemtől Sienna erkölcseinek védelmében - hogy lehetőségem van Sisit elhívni valahová. ÉS mi lenne stílusosabb egy vidámparknál? Úgyis elég dilis vagyok hozzá, no meg az apjával is itt sikerült találkozzam először. Igaz, az nem épp úgy sült el, ahogy szerettem volna, de még mindig jobb volt, mint amilyen negatív kimeneteleit el tudtam képzelni előre. Mondjuk úgy, hogyha hal lennék és nem farkas - öhm, vérhal.. ez is egy érdekes fogalom lenne, talán kéne írjak róla egy értekezést, biztos vennék, mint a cukrot. Kár, hogy nem vagyok író sem meg cukros bácsi sem, bár utóbbit nem sajnálom, hiszen inzulinozni sem szeretném magam és mutogatni a kincseimet csini ballonban sem éppen vágyaim netovábbja - akkor elképzelhetőnek tartottam volna, hogy kicsontoz, hogy aztán oly könnyedén csússzak le a süllyesztőbe, mint egy szar-dínia. Dínia. Van ilyen szó egyáltalán? Szép kis jelzős szerkezet lenne az is. Nem tudtam, hogy a helyszínről is tájékoztatni kell-e az alfát, s mivel hibát nem szeretnék véteni, éppen ezért a szent és sérthetetlen Castor ajtaja alatt egy borítékot csúsztatok be, mielőtt ellibbennék torony helyett Sienna iránt. Stílusosan egy képeslap az üzenet, a fairbanksi vidámpart képével. Amilyen itt a pletyka és megfigyelőhálózat, abban is biztos vagyok, hogy paranoid feketeségünk a térfigyelő kamerákon keresztül képes megsasolni szórakozásunkat. Éljenek az alaszkai közterületek. - Szia! Kész vagy? Állok talpig frászban farmerban Sisi ajtaja előtt. Kigombolt farmeringem alatt egy áthúzott, piros körbe írt "Apaszomorító" feliratú pólót viselek, adtam én a hangulatnak, senki se mondhatja, hogy nem készültem rá, külön erre az alkalomra csináltattam, hirdetve azt, hogy mi _nem_ vagyok. Remélem mindenki értékelni fogja a humort, bár őszintén szólva leginkább az érdekel, hogy Sienna jól érezze magát velem. Szórakozottan állok egyik lábamról a másikra, s kezdem érteni hogyan érezhetik magukat a szüzek a párválasztó ceremónián. Csak a farkas nyugodt, őt igazán nem tudják meghatni az errefelé tobzódó energiák. Egész jól elvan a falkaléttel, s én is ki tudok egyezni ezzel. De csakis a Szépszeműm miatt. Érte bármit, ez a meztelen igazság akkor is, ha én magam teljesen ruhában vagyok. - Remélem szereted a Vidámparkokat. Az itteni egész jó, azt mondják. Nappal még nem láttam soha, így nem tudom, de maximum módosítjuk a tervet, hogyha brutálisan gagyi a dolog. Mosolygok rá, sőt, mondjuk inkább, hogy vigyorgok, mint a tejbetök.
Mostanság szinte nonstop le vagyok fáradva. Hol mentálisan kerülök totálisan a padlóra, hol pedig fizikailag vagyok nagyon kész, és mozdulni is alig bírok megmozdulni. A csúcs az, amikor mindkettő egyszerre teljesül, ne kérdezze senki, hogy bírom. Nyavalyogni nem akarok, és szerintem egyébként is totálisan egyértelmű, hogy kivagyok. Lelkileg nem, és pontosan ezért lehet még erőm. Nem mondom, hogy senki nem hiányzik, de legalább visszakaptam apát és Mattet. Ez olyan szinten megdobta a lelkierőmet, hogy az félelmetes. Nem vagyok egy sokáig készülődő lány, de randizni sem szoktam, szóval nem meglepő, hogy az alig fél órás készülődési rátám igencsak megugrott. A hajam tegnap megmostam edzés után, szóval azzal legalább nem volt gondom, de onnantól kezdve, hogy mit vegyek fel, és vajon sminkeljek-e vagy bármi egyéb, már gondban voltam. Közel egy óra szenvedés után a ruhadzsungelben, és a különböző sminkszerek között úgy döntöttem, hogy egyszerűen csak önmagam leszek. Fekete nadrág és egyszerű mintás póló lett a nyerő, zárt, de kissé emelt talpú topánkával, mert azért mégiscsak legyek valamelyest csajos. Fehér farmerdzsekit húztam felülre, ilyenem még sosem volt, mindig csak a megszokott kék, úgyhogy többet villogtam benne a normálisnál, bár pár napos darab volt csak. Tudom, jobban is megerőltethettem volna magam, de úgy éreztem, az nem én lennék. Persze, egy gyertyafényes randira azért belefért volna a puccparádé, de most nem arról volt szó. Mikor Matt végül bekopog, szinte azonnal, széles mosollyal az ajkaimon tárom ki az ajtót. A Horatioval megbeszéltek értelmében neki is megpróbálok mentálisan köszönni, többször sikerült már átküldenem a sziát, most is azon vagyok, de mivel még mindig nem vagyok biztos abban, hogy mikor sikerül, és mikor nem, ezért inkább szóban is köszöntöm. - Szépséges napot! Nem kerül túl sok időbe, hogy kiszúrjam a pólóját, és felvonom kérdőn a szemöldököm, mert nem tudom eldönteni, hogy ez afféle fricska akar lenni, vagy csak viccesen közli, hogy biztonságban vagyok mellette. Azt hiszem, egyik sem lenne oly meglepő. - Teljesen! Bólintok végül a kérdésére, aztán ki is libbenek, hogy behúzzam magam után a szobám ajtaját, és arra sem vagyok rest, hogy megöleljem gyorsan. Manapság úgy vagyok vele, hogy ki tudja, meddig tehetem, nem hiszem, hogy Apu velük is olyan toleráns lenne, mint másokkal... - Sosem voltam még vidámparkban, de rossz nem lehet, ha már ez a neve, nem? Kérdezem kuncogva, aztán már mehetünk is a részemről, nem fogok visszarohanni semmiért. Remélhetőleg, tényleg szupi lesz a vidámparkozás, de nem hiszem, hogy Matt mellett bármi kevésbé lenne jó. Kicsit izgulok, ez a randi dolog új nekem, nem tudom, miként kell viselkedni, mit szokás csinálni. A középiskolás barátommal csak a suli mellett vagy egymásnál lógtunk, semmi különleges. - Látom, nagyon jó a kedved. Állapítom meg kuncogva, mert tényleg nagy a vigyorgás nála, bár tudom, hogy nagyon fontos vagyok a számára, és biztos sokszor elképzelte már, milyen lesz, amikor randira visz.
Régen voltam már kölyök és őszintén szólva a memóriámmal ugyan semmi bajom, de eléggé hézagosan emlékszem azokra az évekre. Van ennek valami köze ahhoz, hogy most nem szeretnék a múltra gondolni, hiszen Bagira is feltette azt a kérdést, hogy minek a múlton töprengeni, óh Ká? hát én mindig egyetértettem a párducasszonnyal. Persze a vedlésben levő kígyó szerint csak a múlton érdemes töprengeni. Nos igen, éppen emiatt nem lettem soha kígyó. Vérkígyó. Rémesen hangzana és nem is tudnék egyik híres irodalmi hősükkel azonosulni. - Nagyon csinos vagy! Nézek végig Siennán, majd mielőtt még eszébe jutna, hogy csak ma gondolkodom így róla és szexistának tartana attól, mert az első randin dicsérgetem a küllemét - nem, mintha eddig nem fordult volna elő, szóval a kéménybe korommal írt dicséretstrigulák úgy sorakoznak hosszan és tömötten, mint ahogy a hajam állt léniaként a meggylétől - és egyébként meg nem szokásom, sebtiben hozzá is teszem. Ha ez a sietségem futás lenne, akkor már elhagytam volna a lábamat. - Ma is az vagy. Szia! Simogatom meg a hátát az ölelésben, addig sem húzogatom kisfiúsan a pólóm alját. Talán nem volt a legnyerőbb ötlet ezt felvennem. Bár szerintem vicces, de kezdem megszokni, hogy a humorérzékemet annyinak tartják errefelé, mint a fekália C-vitaminmennyiségét. - Még soha? Elkerekednek enyhén a szemeim, de nem amolyan lenézőn, inkább teátrálisan csodálkozó-jellegűn. - Akkor éppen itt van az ideje! Nyújtom neki a karomat, hogyha szeretne, akkor belém karolhasson. A furgonom a hotel parkolójában áll, s még mindig nyithatatlan a vezetőoldali ajtaja. Nosztalgiából már nem is fogom megcsináltatni szerintem. Kinyitom Sisinek a furgonajtót, s ha beszállt, akkor becsukom utána én meg átsétálok a saját oldalamhoz, hogy ott jusson eszembe a lényeg. Elfelejtettem megkérni Sisit arra, hogy bocsásson meg be, így most az ablakon kopogok és jellegzetes, csavaró mozdulatokat téve jelzem neki, hogy eressze le nekem az üveget. Amennyiben megteszi, úgy az ablakon mászom be a kocsiba és végül az ülésbe huppanásomat követőn nézek oldalra Siennára. - Jó hát, hiszen veled lehetek és senki sem fog érte morogni vagy az életünkre törni. - bólogatok lelkesen és ha nem lennének a füleim, akkor a vigyorom körbecsavarodná nem csak a fejemet, hanem az egész földgolyót. - Hogy érzed magad? - kérdem, miközben karcos indulásra ösztökélem a múzeumi masinám.
Elpirulok a szavaira, bár, semmi extra, nem léptem túl a határt, és nem is tűnik erőltetettnek. Igaz, ami igaz, én a reggelinél sem éreztem magam rosszul abban a szerelésben, szóval azt hiszem, nyugtázhatom, hogy szerencsére a legtöbb stílust örömmel viselem. - Köszönöm, te is remekül mutatsz, főleg abban a pólóban. Kuncogok fel, nem tehetek róla, nagyon mókásnak találom a feliratot, bár szerintem egyik apum sem díjazná annyira, amennyire én. Semmiféle feltételezésbe nem bocsátkozom a szavai hallatán, csupán enyhe zavart érzek. Rosszat egyébként sem szokásom gondolni senkiről sem, kirívó esetek persze akadnak, de arról nem én tehetek, ha valaki alaposan megküzd érte. - Nem vagyok olyan lány, aki kiforgatná a szavaidat, ne aggódj. Azt már tudom, hogy gyönyörűnek tartasz, és időközben nem lettem csúnyább, szóval.... Szóval mi is? Nem tudom, talán csak annyi, hogy nem kell aggódnia amiatt, hogy bármi rosszat is gondolnék róla. Meg aztán, arra sem vagyok rászorulva, hogy folyamatosan bókoljon nekem, jobban mondva, nem szoktam hozzá, az önbizalmammal sosem voltak problémáim, szerintem egész korrekt önértékelésem van. A simogatás valami fura melegséggel tölt el, komolyan ismeretlen számomra ez az érzés, volt egy barátom a gimi elején, de vele annyiban kimerült a "kapcsolatunk", hogy hazamentünk együtt, és videojátékoztunk náluk, hozzánk ritkán mentünk, anya nem engedte, nyilván szégyellte, hogy nem élünk túlságosan jól. - Nem, tudod, ez mindig olyasmi volt, ami fölösleges kiadás, és hát, nekünk olyanra nem volt pénzünk. Én ezt sem bánom, mert minden nélkülözésünk ellenére szeretetben nőttem fel, és sosem éreztem, hogy anya görcsösen meg akarna felelni, és küzdene azért, hogy meglegyen a hónap végére a betevő. Most már tudom, hogy tévedtem, igen csak sok mindent áldozott fel értem. Belekarolok hát Mattbe, olyan sután, furán érzem magam, sosem volt még igazi randim sem, de talán ezt elég nevetséges volna kijelentenem, kissé kínosnak is gondolom, elvégre már tizenkilenc éves vagyok. A mai lányok az én koromban egész mást csinálnak már ilyenkor... Hagyjuk is, nos, az végképp nem az a téma, amiről beszélnék, vagy csak gondolnék rá, mert odabenn a bundás biztosan kikészülne tőle, és az milyen már, hogy másnak kellene olyankor arra figyelnie, hogy ne bújjon elő. Szerintem hazavágja az egészet, na nem mintha olyan tapasztalt lennék ezen a téren, lehet, hogy van, akinek nem kunszt. Az autóba rögtön beszállok, bár kicsit furán nézek, amikor a túloldalon bekopog, pislogok is nagyokat, de persze leeresztem az ablakot neki. - Te... Matt... Nem szeretnél inkább innen beszállni? Nem gond, ha ki kell szállnom meg vissza, nem esik le a nem létező karikagyűrűm.. Kuncogok közben, mert az csak természetes, hogy bemászik az ablakon, teljesen őrült tud lenni, bár néha nem tudom, nem-e az mindig. - Egyébként mi történt az autóddal? Kérdezek rá, mikor már beszállt, de aztán persze a nagy vigyorgása okát is kénytelen vagyok megkérdezni. Egyébként örülök neki, hogy jó a kedve, meg hogy egyáltalán láthatom, ez nagyon sokat jelent. - Ez tényleg elég nyomós érv. Ezen a ponton azért eszembe ötlik, hogy apához hasonlóan ő is feláldozta a szabadságát, és tudom, hogy értem szinte bármit megtenne, de nem vártam el tőle, ahogy apától sem, ilyen árat senkitől nem kértem volna, még akkor sem, ha utána belepusztulok, hogy nincsenek a közelemben. - Egészen jól, csak szokás szerint kicsit fáradtan, meg kímélő üzemmódban vagyok, mert két napja kiugrott a vállam, és az az új gyógyító kérte, hogy most kicsit fogjam vissza magam. Csacsogom el a dolgot, másnak nem mondtam, de az biztos, hogy Matt maximum aggódni fog, de hogy szaladjon bárkihez elköpködni, hogy mit magán akciózom én, azt nem nézném ki belőle. - Matt... Milyen neked itt? Nem túlságosan rossz, ugye? Mert azt utálnám, ha miattam egy kicsit is rosszul éreznéd magadat. Tudom, hogy ezt tagadni fogja, de ha a falkában nem jó neki, annak csak én lehetek az oka, hisz ha én nem lennék a része, az életben nem csatlakozott volna.
Amikor a pólóm szóba kerül, az előző zavaromnak nyoma sem marad. Elvigyorodom, s büszkén tárom szét ingem szárnyait, mint valami kékbe öltözött batman. Jó, hogy csapdosni nem kezdek vele, meg repülőzni. Pedig kinézhető belőlem és egyébként meg is tenném, de akkor nem jutnánk ki innen, márpedig én szeretnék már a Vidámparkban vidámkodni Sisivel. - Direkt mára csináltattam. - húzom ki magam büszkén, majd némiképp lejjebb csavarva lelkesedésem hatásfokán hozzáteszem cinkos közelhajlással: - Bár nem tudtam, hogy nem lesz-e sok. Azért van rajta a farmering, mert így el tudom tüntetni. a mintát, ha utálnád. Abba most nem megyek bele, hogy tulajdonképpen az ing még másra is hasznos lehet, például szemérmes szűzlányként le tudom venni alóla a pólót úgy, hogy Sienna észre sem vesz semmi zavarba ejtő bőrfelületet a mellkasomból. Vagy akár egyetlen, látni nem kívánt mellszőrt. Bár nem vagyok egy King Kong, a szőrösebbik felem máshol lakik - bennem, és természetesen a farkasra gondolok, nem valami perverz altáji marhaságra kígyókörítendő - de sose lehet tudni. Nem vagyok az, aki ajtóstul - esetünkben mezítelen mellkasostul - ront a házba. Főleg nem az első randin. (Bár a babydollnál és a kismackós pizsinél talán nincs lejjebb, de azokat nem veszem ide, mert egyik sem volt randikellék, hiába szerettem volna, hogyha azok az alkalmak is beillenek valami romantikusnak. Belőlem genetikailag hiányzik a normális romantika, megmondták már sokan.) - Sose lennél képes megcsúnyulni. Az én szememben nem. - jegyzek meg ennyit, mert bár mostantól szinte örök fiatal lesz, de számomra nem a farkasával együtt szép, hanem anélkül is az. Saját farkasomat tudatosan tartom pajzs mögött, nem akarom a kölyköt sokkolni, vagy felbőszíteni. Idősebb vagyok, mint ő, de neki is ingoványos talaj ez. Hiszen Sisit nem így ismerte meg, s kíváncsian szimatolgatva felé egyelőre csak figyeli őt. Jobbnak gondolom azt, amíg távol van. Egy kósza Óh! sem szalad ki a számon, mert nem akarom, hogy netán kellemetlennek érezze a helyzetet tőle. Szívesen mondanám, hogy eztán akkor mindent megadok neki, de nem kívánom sekélyesnek beállítani még véletlenül sem. Ő nem forgat szavakat, de nekem ez a szakmám, mester vagyok benne - önfény nélkül állíthatom, egomon nem esik hanyatt a légy - így a sajátjaimat is gyakran helyezem ringlispílre. Az autóba bejutva - egy kiadós fejrázás után - oldalra pillantok és elmosolyodom magam a kérdés hallatán. - Kell egy kis edzés, ez tart fiatalon. Meg egyébként is, egy hölgy csak ne szálljon be másodiknak, nem éljük a sötét középkort. - kacsintok rá és ha nem vigyáz, elkapom a kacsóját és finom kézcsókkal illetem. Nem, nem puszilok rá a bőrére, épp csak leheletemmel cirógatom meg, annak illendő módja szerint. - Hát nem is emlékszel? - tettetem a sértődöttet és a megrökönyödöttet, de szám szegletében megbúvó kisfiús vigyor jelezheti neki, hogy eszemben sincs tényleg megorrolni rá. - Akkor törtem bele a kulcsot, amikor először találkozunk New Yorkban. Valahogy helyénvalónak tűnt, ha nem javíttatom meg. Ráfogok a váltóra, miután köhögő indulásra ösztökélem a masinát. Sokszor mentett már ki szorult helyzetemből egy-egy oda nem illő zaj és mostg is azt érzem ezzel a menetkész öreg csotrogánnyal kapcsolatosan. Amíg a vezetéssel foglalkozozm, s ő zörög alattunk, addig sem kell kínos csöndbe burkolóznunk, ha esetleg kellemetlenül érintette Sisit a tulajdonképpeni vallomásom. Pedig igyekeztem nem túlzásba esni. Viszont hazudni soha, semmilyen körülmények között nem fogok neki. - Nagyon kemény? - kérdezem és egyértelműen nem csak a válla miatt telik meg aggodalommal hangom. Dühös vagyok, de lenyelem, a farkasban is elnyomom a morgási hajlamot. Sosem volt kölyköm, nem tudhatom hogy kell őket edzeni, de ha a fáradtságának valami kóklerhez van köze farkas-ügyben, akkor lehet, hogy asztalt fogok borogatni. Mondjuk a városon kívül. Nem akarva magamnak sírt ásni. Ingoványos és törékeny még ez a béke, úgy érzem. - Nem olyan szörnyű, hasonlít a lelencházhoz, ahol gyerekként éltem, csak itt kissé több szőr dugíthatná el a lefolyót. - adok meglehetősen komolytalan választ. - Nem lennék itt, ha te nem lennél, de nem érzem rosszul magam. Hálás vagyok annak, hogy megadatott ez a kollégiumi lét. Így legalább betarthatom a neked tett ígéretem, s tovább vigyázhatok rád. Az apáiddal nem nagyon vagy kisegítve, ha engem kérdezel. - merek ilyet mondani így, hogy eltávolodtunk már a hoteltól. - Tényleg, ő hogy van? - értem a kérdést Dannyre. Nem hiszem, hogy neki akkora kéjmámor lenne ez a szituáció, s érdekel, hogy milyen a viszonya most Sisivel. Meg úgy egyáltalán.
- Kitettél magadért, az biztos! Bólogatok lelkesen, tényleg bejön, apáimnak már kötve hiszem, de hát ők nem is látják, bár ha ilyen lelkesen villogtatja, valaki biztos be fog számolni róla Castornak. Mondjuk ettől még szerintem semmi rossz sincs benne, sőt, csak nem mindenkinek van humora. Mivel nem utálom, csupán könnyedén legyintek a szavaira, egyáltalán nem zavar a dolog, sőt, szóval nem kell begombolnia az inget sem, én szíves örömeset elnézegetem. - Soha ne mondd azt, hogy soha. Állapítom meg csendesen, mert bevallom, némileg tartok attól, mit tesz majd a lelkemmel a farkas, s mi lesz, ha akkor már nem fog majd sem szeretni, sem pedig szépnek találni. Egyik lehetőség sem tölt el éppen üdítő könnyedséggel, sőt, valahol a tarkóm peremén kellemetlen, zavaró motoszkálást érzek, meg is kell vakarnom. - Ugyan már, egyáltalán nem vagy öreg egyébként, a másik meg zagyvaság. Beszállok simán mögötted, vagy átmászol rajtam, mint már említettem egyiktől sem fog leesni az ujjamról a nemlétező karikagyűrűm. Ez egyáltalán nem célzás, sosem tenném meg egyetlen férfival sem, hogy ilyen tortúrának tegyem ki. Ha azt szeretném, hogy elvegyen, azt mondanám. Meglehetősen egyenes jellem vagyok, a sumákolás és a női praktikák nem igen tartoznak az eszköztáramba. A kézcsók ellen nem ágálok, már csak azért sem, mert az már feltűnt, hogy szeretem, ha egyszer-egyszer hozzám érnek az idősebbek, kellemesen zsibongat, a farkasom is élénken mocorog odabenn, kíváncsi a hímre, ő velem ellentétben azért igyekszik felhívni magára a figyelmet, már a maga heves, fékezhetetlen, s nem kevéssé szemtelen módján. Ha a hím a füle botját sem mozdítja, még addig is elmegy, hogy egész egyszerűen mögé baktatva fogaival megtépázza kicsit a farkát. - Emlékszem, de álmomban nem gondoltam volna, hogy azóta is ilyen állapotban van. Kissé azért furán érint, hogy így cselekedett. Ezek szerint már akkor is felkeltettem a figyelmét, komolyan nem gondoltam volna, hogy bárkire ilyen hatással lehetek. Kellemesen melenget ez a gondolat, de inkább sütöm le szemérmesen a tekintetemet, mintsem rá merjek nézni. - Nem, bírom. Hozzá vagyok szokva a hajtáshoz, a farkasom pedig olyan lelkes, hogy valahogy eszembe sem jut, hogy ezzel bármi gond lenne. Meg hát, minél keményebb, annál jobb leszek én is. Nem fekszik ez az utolsónak lenni a sorban terep. A vállamról meg én tehetek, kicsit túl sokat akartam, aztán belebuktam. Vonok vállat, nem fogom ennél jobban részletezni, hacsak nem kérdezi, egyébként meg tökéletesen őszinte vagyok, lelkileg nagyon is rendben vagyok. - Fura, nekem tetszik ez a tömegszállásos téma, nagyobb esélyem van arra, hogy olykor találjak valakit, akivel kimehetek az épületből. Egyébként ez már viszonylag gyakran megtörténik, szóval nem érzem toronyba zárt Aranyhajnak magam. - Elég sokat találkozhatunk, szóval ebben a tekintetben jól, a falka kérdést annyira nem viseli jól szerintem, de miattam megteszi, mert szerinte ez a legkevesebb az én áldozatom miatt... De tudod, én szeretem ezt a helyzetet, nincs bajom a farkassal, sem pedig a többiekkel. Szóval csak remélni tudom, hogy előbb-utóbb ti is elfogadjátok, hogy már nem csak az az egyszerű, bájos kislány vagyok. Mert azt tudom, hogy épp annyira nem akarták ők sem, hogy farkas legyek, mint amennyire én.
- Köszönöm! - nevetek rá és ebből a felállásból szemlélődve tényleg nem érdekel, hogy mit gondolnának az apjai. Nincsenek itt, nem lehetnek állandóan a sarkunkban, mint valami fenékbe ragadt távcső, bár ha ott lennének, a pólóm felirata akkor is a vágányzár setétségéből kifürkészhetetlen lenne számukra. Nincsenek titkaim előttük, mindnek kiadtam a pajzs mögül előkandikáló érzéseinket - a farkasét és az enyémet is - Sienna iránt, mert nem akartam zsákbamacskát árulni. Bár oké, akkoriban azt hittem, hogy teljesen mindegy, mit is lépek, úgyse lesz ennek semmi szépséges jövője. Most van, mert elvihetem randevúzni, mert adhatok neki valami élményt, aminek semmi köze a síráshoz. És őszintén? Szeretném megismerni a farkast is, akit kapott. Mert a része, s ha egyszer azt mondtam neki, hogy akármi történjék, törődni fogok vele, akkor ahhoz az is jár, hogy a kölykével is. Megint csak nem számolva azzal, ki az apja. Mert nem a teremtés az egésznek a lényege. - Majd beszélgessünk erről kicsivel több, mint százhúsz év múlva. Bár egy hölgyre akkor sem illik majd azt mondani, hogy öreg, szóval lehet nem mennénk vele semmire. De nem is láb, hogy kelljen. - kacsintok rá, s bár nem kellene kinyitnom tán a pofám, mégsem bírom fogaim kerítése mögé zárni a mondandóm folytatását. - Ha át-keresztülmásználak itt a parkolóban álló autómban, az lehet, hogy nem lenne éppen az a mozzanat, ami után elengednének velem. A végén még nem szatíra lenne ebből az egészből, hanem tragikomédia, ahol én lennék a híres szatír. Tudom, hogy nem úgy értette, ahogy érthettem volna, hogy értette, éppen ezért kisfiús vigyorommat szélesítve jelzem, hogy abszolút csak viccelek és nem vagyok sem szóbelileg, sem sehogy az erkölcsei veszélyeztetője. Magamban gondolom csak hozzá, hogy nem is lett volna egészséges, hogyha tényleg átmászom rajta. Nem így képzeltem az első csókunkat, márpedig hogyha a közelében.. belegondolni is csodás, de nem kalandozom inkább ezen a rónán. Ajtóstul nem szokásom a házba rontani, márpedig az a rontás kivitte volna a tokot is, ajtókeretet. És Sienna nem tök vagy bab, amin átdzsalni kelljen, kérem. A hím odafigyel a másikra, de úgy tesz, mintha nem lenne a közelében a kölyök. Kíváncsian várja, hogy az mennyire bátor, s egy játékos morranással fordul meg tengelye körül, belehoppanálva Rowling után szabadon a faroktépázásba, s igyekszik lesodorni a lábáról a kicsit, hogy aztán el is eressze, nem akarva megijeszteni. Nem erőfitogtatás ez, csak játék, az idősebb szórakozása a kölyökkel, az a fajta, amire a kisebb nyugodtan reagálhat újabb cincálással, nem lesz dühből megharapva érte. - Rád emlékeztetett. - teszem hozzá teljesen magától értetődően az igazságot. Nem azért, mert azt akarom, hogy menten elolvadjon, hanem azért, mert nem szeretném, hogy titkaink legyenek. Már a farkaslét sem az, így semmi mást sem szeretnék magunk közé furakodónak tartani. - Azért vigyázz magadra, s használd a fejedet is. - mosolygok rá féloldalasan, az utat nézve, csak úgy szemsarokból pillantva oda Sisire. Emlékszem még, hogy milyen volt kölyöknek lenni, de csak halványan, így nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy tényleg miként éli meg. Az intelmeim viszont nem vagyok hajlandó magamban tartani. - Vannak előnyei, meg hátrányai is, de utóbbiakat elsősorban magunknak csináljuk mindazok, akik bármin tudják húzni az orrukat. - jegyzem meg. Nincsen olyan messze a Vidámpark, így már a parkolóban állva jutunk el idáig. Köhögve áll le a motor, én pedig teljes testfordulattal - kifacsarva magam, mint egy narancsot a facsarógép - perdülök minden figyelmemet Siennának adva felé. - Emlékszem, én is szerettem a lelencben, bár amikor farkassá váltam, nekem nem volt lehetőségem arra, hogy ilyen tömegben éljek. Ezért fura. Mert csak az emberi felem emlékszik rá. Ha már a korkérdést elemeztük, én már öreg voltam farkasnak, Sienna frissebb, fiatalosabb a lendülete is és talán éppen ezért lehet majd az, hogy erősebb lesz, karakánabb és teljesen más útra lép, mint amin én jártam. Nem várok tőle semmit, csak hogy boldog legyen. Én pedig itt vagyok, mert ígéretet tettem és mert szeretem őt. - De, még mindig az a bájos kislány vagy, ezen semmi sem változtathat. - nyúlok arca felé, hogy megsimítsam azt, majd tovább viszem előrehajolva a mozdulatot és öle fölött átnyúlva az ajtónyitóba kapaszkodom, hogy kilökjem az ajtót. Kissé kitekeredett és komikus, de a hölgyek előtt ki szokták tárni a kocsi ajtaját, hát előbb esnének le a csillagok az égről, semmint elmulasszam ezt. - A farkas is te vagy, de nem változtál mássá tőle. Csak annyira, amennyire akarsz majd. De a bájodat el nem vesztheted, a szememben soha. Mehetünk? - szállok ki utána, ha megtette ő is, s karomat nyújtom neki, hadd karoljon belém, ha szeretne.
A szavaira elég hamar elkezdek vörösödni, abban a pillanatban legalábbis rögtön, ahogy megértem, mire gondol. - Te jó ég Matt, szörnyen perverz vagy. Nekem ilyen eszembe sem jutott. Vajon csinálta már kocsiban? Vagy úgy egyáltalán, milyen igényei lehetnek ilyen téren? Nem velem szemben, mert tudom, hogy ebben a tekintetben roppant mód udvarias, és nem feszeget semmit, meg még aligha van mit, csak amolyan ismerkedési fázisban vagyunk. - Megkérdezhetem, hogy mikor volt utoljára valakit? Vagyis... Bocsi, már meg is kérdeztem, de nem kell rá válaszolnod, ha nem akarsz. Szabadkoztam rögtön, mert bár érdekel, sőt egy részem igenis feszegetni akarja a határokat, az ő határait, épp úgy benn a farkasként, mint itt kinn a szavak terepén. Meg is járja a kis fekete, a hátsórája pottyan, de hevesen sepri az avarszőnyeget maga mögött, nemtart sokáig a nyugalom, de ő egyébként is állandóan nyüzsög, már siet is megint, hogy játékosan, kíváncsian csipkedjen. Nem egy elveszett szerzet, annyi bizonyos. - Elég... Hümm, nem is tudom, ezt mivel tudnám leírni... De aranyos. Persze nem pont erre gondoltam, de nem tudom leírni, hogy mi is zajlik le bennem ezzel kapcsolatban. Valahogy kellemesen melenget és egyszerre riaszt meg, hogy már akkor is így érzett, amikor először találkoztunk. Én meg még csak nem is gondoltam rá ilyen módon, miért is gondoltam volna, akkor csak a balett számított, most... Az már sokadlagos. Matt viszont még mindig itt van. Oldalt pillantok rá, tekintetem elidőzik a vonásain, de a pillanat tovasuhan egy gyengécske mosollyal, mert előkerül a vállamat érintő témakör. - Azt nem olyan könnyű egy ilyen heves, hirtelen ordassal. Gondolkodnék én, de nagyon sokszor magával ragad a lendülete, tenni akarása, csináljuk, csináljuk, csináljuk. Csak ez jár a fejemben, de bevallom, jót tesz ez a pörgés, nem gondolkodom badarságokon. - Nos, én azon leszek, hogy ezeket kiküszöböljem, szerencsére sokan segítenek. Sokaktól vettem már leckéket a hogyan legyünk jó farkasok témakörben, de még mindig rengeteg vár rám. Nem zavar, tudom, hogy van hova tartanom, ez a lényeg. - Nos, most újra alkalmad nyíli nrá, én sosem éltem kollégiumban sem, először nagyon fura volt, de most már megszoktam, persze sokat vagyok apával is. Akkor legalább nem kell attól félnem, hogy valaki rám nyitja a fürdőt. - Kislány? Kérdeztem kissé zavartan, nem tartottam annak magam, de ha ő annak tart... Akkor vajon mit szeret bennem? Felnőtt férfi már rég, vajon lehetek valaha kislánynál több a szemében? Vagy pont akkor fog másként viszonyulni hozzám, ha már nem leszek kislány? Miért foglalkozom én egyáltalán ezzel? Azt hiszem, problémát csinálok a semmiből. Gondolataim vad körforgásában csak a kezét érzem az arcomon, aztán azt látom, hogy közeledik, összeugrik a gyomrom, indokolatlanul hevesen szökik föl a pulzusom, és a mozdulatok hevében ajkaim arcát érik, s amikor mindez tudatosul bennem, azzal karöltve, hogy csak az ajtót akarta kinyitni, megsemmisülten vágom hátra az ülésben. Jézusom, hogy ez mennyire kínos... Mit fog rólam gondolni? Tényleg csak egy tapasztalatlan kislány vagyok. Mikor eltávolodik, már ugrom is ki, mint akit kergetnek, a szavait alig hallom meg, szívem zajos üteme zakatol a füleimben. Bevágom az ajtót, és zaklatottan nekidőlök. Szedd már össze magad! - Mehetünk! Bólintok kissé nehézkesen, és gondosan kerülve a pillantását karolok bele, majd indulok meg a bejárat felé vele.
Elkerekedett szemekkel nézek rá, magam vagyok az ártatlanság szobra. Csak azért nem szűzi, mert arról a szóról mindig a Vénusz születése festmény jut eszembe, s azzal az ominózus óráim óta bajban vagyok komolyságilag. - Én nem fogalmaznék ilyen durván. Mondjuk úgy, hogy csak minden aspektusból szeretek megszemlélni egy.. khm.. témát. - Nevetek rá, majd kacsintok is. Nem akarom én jobban zavarba hozni, s amúgy tényleg nem vagyok perverz, a férfitársadalomban még egészen konszolidált személynek is vallhatnám magam, ha a vallatás nem lenne olyan középkori, kínzókamrás szó. Eszméletlenül édesnek tartom a zavarát, mosolyomban benne van a gyengédség is Sienna irányába, nem csak a játékos kedvesség. Egyébként nem, kocsiban még nem, s valahogy nem is állna közel a szívemhez az ilyesmi. Mondjuk, hogy ilyenekben meglehetősen hagyományos vagyok, mint a korabeli japán könyvek, melyben a szexuális együttlétet nyoszolyózásnak nevezik, sőt mi több, szeretkezésnek. Persze, nálam is megjelent néha a kicsapongás, a kubai időszak hemzsegett tőle, de ott sem akadt alkalmam kocsikat kipróbálni és egy cseppet sem bánom. - Hű, wow! - Nézek rá magamra véve a vörösödés sorát, ami így 190 fölött nem annyira aranyos, mint amennyire édes Sisitől volt. - Két kezemen se tudnám megszámolni, hogy hány éve utoljára. Tudod, nem vagyok az a kifejezett kalandor. – Vallom be kissé zavartan, s nem is tudom, hogy mi az, ami kínosabb ebben, az hogy olyan vagyok, mint egy kiskamasz, vagy az, hogy erre épp Sisi volt az, aki felhívta a figyelmemet. - Nekem nem megy, ha nem vagyok szerelmes. Mármint, hopp Juliska, nem úgy értettem, ahogy hangzott! – Temetem tenyereimbe arcomat. Tényleg, mint valami megszeppent gyerek, ami röhejes, pláne ha a témát vesszük figyelembe. - Szóval nem sok kapcsolatom volt életem során, de amik voltak, azokat mind komolyan gondoltam. Ez most nagyon szörnyen hangzott, ugye? - Teszem fel a kérdést kissé tétován. Életemben ritkán éreztem azt, hogy a hóhért akasztják, de most nyakamon tapasztalom, hogy seggem mily nehéz, Villon után szabadon. - Miért, mit gondoltál, mikor? – Kíváncsiskodom felvéve ismét azt a tipikusan Mattes mosolyt, amit odahaza New Yorkban – de furcsa is arra gondolni, hogy az már soha többé nem lesz az otthonom – a kolleginám csak kisfiúsan sármosnak nevezett. A farkasom érdeklődve fordul Sienna kölyke felé, ő nem annyira tartózkodó és jön könnyen zavarba, leplezetlenül nősténynek tartja a nőstényt, úgy járja körbe, mint ahogy hím tart terepszemlét, s bár szívesen kötnék csomót a nyakára, hogy takarodjon vissza az udvarias helyére, mégis annyira leköt ez a beszélgetés, hogy nem lépek meg ilyesmit. - Majd összeszoktok. Amennyit te veszel át belőle, annyit tanul ő is tőled, feltéve ha nem hagyod neki, hogy ő húzza meg a határokat. – Osztom meg vele a farkassággal kapcsolatos nézeteimet, s ez valahogy még annál is furcsább, mint amikor arról értekeztünk, hogy mikor voltam utoljára nővel. Párdőz! Mikor volt utoljára „valakim”. Mert sosem akartam mentorkodni, sosem akartam senkinek a kölykét irányítani, tanítani. Mindenkiben az embert tiszteltem és tisztelem most is, de ettől még nagyon szívesen ismerkedem Sienna farkasos oldalával is. És amit tudok, ha kéri, ha nem, azt én magam is át fogom adni neki. Na jó, nem mindent. Állva pisilni valószínűleg sosem fogom megtanítani, már csak azért sem, mert egy nőtől elég bizarr lenne az ilyen. És egyébként is, ahogy mondtam, nem vagyunk mi állatok. Annyira. - Például kicsodák? – Kérdem cseppnyi féltékenységet nyelve le, a falkával akarok ismerkedni álcája alá rejtve minden ilyfajta érzésemet. - A franciából jön, nem bántani akartalak vele. Petit ott kedveskedés, én a törékeny, de mindemellett csinos, szeretetre méltó hölgyekre használtam, mert így tanultam a nevelőapámtól. Berögződés. Nem gyerekként értettem. – Érzem kényszerét a magyarázkodásnak. Annyira kurta a visszakérdezése, hogy félek tőle, talán megbántottam vele. Pedig nem akartam, mi sem állna távol tőlem, semmint hogy gyereknek tekintsem. Egyszerűen csak alacsonyabb, mint én, ölelni való csoda. De nem tudom, hogy eztg így angolul hogyan magyarázzam el, amikor pedig egy néhány – nem is annyira néhány – évtizede élek itt. Meg mondjuk lehet úgy nehéz is lenne abszolválni a dolgot, hogy említett nevelőm nem is volt színtiszta francia, s annyi nyelvet vegyített a szavaiban, melyeket eltanultunk tőle, hogy megérne egy etimológiai kézikönyvet is. A puszijára rajzfilmesen ugranék ki a kocsi tetején, átütve a kasznit, hogyha nem lennék fizikálisan akadályoztatva benne, ugyanis lányos – még identitásomat is vesztem lassan, annyira feldobódott vagyok ettől a kis kedvességtől – zavaromban elfelejtettem kikötni magam. Megfordul a fejemben, hogy erre kéne ajtóstul rontani a házba, a farkas menne is, hogy ráutaló magatartással forduljon bele egy közeledési szituációba, de Sienna kipattan a kocsiból, én meg megküzdök az övvel, majd utána pattanok elő én is, mint valami jancsiszeg. - Gyönyörű vagy, amikor zavarba jössz. Bár nekem mindig gyönyörűséggel tündökölsz. Egyébként nehogy azt hidd, hogy változtatott rajtad a farkas. Én így is ugyanolyannak látlak, túlragyogod őt is, egyszerűen csodálatos vagy. Egy falat nyár ebben az örök télben. – Veszem elő magamból költői énemet, s hogyha Sienna nem húzza el a kezét, akkor finoman fogom meg kacsóját, kéz a kézben indulva meg a pénztárak felé. - Mivel kezdjünk? Óriáskerék, vattacukor? Nem tudom feltűnt-e, de néha olyan vagyok, mint egy nagyra nőtt gyerek, szóval nem tudsz olyat mondani, amit ne élveznék egy Vidámparkban. – Vételezem meg a jegyeket, s terelem be magam előtt a kapun. Közben eszembe jut, hogy rég lőttem már, le kéne céloznom neki valami helyes plüss állatot, legyen már valami jó élményem is a fegyverekről. Viszont mivel Sisi nem volt még Vidámparkban, én meg igen, inkább kivárom, hadd nézelődje ki magát, s ő lője be az irányt.
- Ühüm, nos, mélységes bocsánatodat kérem. Öltök rá nyelvet szemtelenül, ami kétségkívül eddig nem volt szokásom. Más az értékítéletünk, szerintem az, bár tény, hogy az említett jelenségnek vannak sokkal markánsabb kivetülései is, és ha azokat nézzük, valóban nem az, de ezt inkább nem firtatnám, mert akkor lángolna csak igazán a bőröm. - Mit wow? Nem arra ARRA gondoltam, hanem kapcsolatra, te tök. Vakartam meg kínomban a tarkóm, és remélem, nem ezért wow-olt, mert olyasmire én az életben nem kérdeznék rá, hogy ki mikor gyűrt lepedőt életében utoljára. Azt meg még inkább hanyagolnám, hogy én mikor, technikailag valószínűleg még érintetlen vagyok odalenn, mert hát, a két másodpercig hozzámér, aztán… khm… ne firtassuk, az nem egészen számít egyesülésnek semmilyen szakkönyv szerint. Szerintem sem, ha már itt tartunk. Nem tehetek róla, de arra el kell nevessem magam, hogy neki nem megy, ha nem szerelmes. Távol álljon tőlem, hogy az ő kárán tegyem, de Matt mestere annak, hogy kínos irányba tereljen bármit, még akkor is, ha az csak őt illetően lesz az. - Meg vagy hibbanva? Szerintem minden nő olyan pasik akar, aki komolyan vesz a dolgokat. Legalábbis aki akar pasit, mert én nem akartam azelőtt, még most sem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne bármibe is belefolynom ilyen téren, de az tagadhatatlan, hogy Matt mellett kerekebb a világom, és mocorognak a pillangók, bár próbálom nyugalomban tartani őket, de egyre nehezebb, ha a közelemben van. - Nem gondolkodtam rajta. Nem szoktam agyalni, meg kombinálni, ilyen téren borzalmas, mennyire nem vagyok nő. Viszont érdekelt, szóval megkérdeztem. Igazából, konkrétan arra voltam kíváncsi, hogy azóta volt-e valakid, hogy ismersz, de erre is megkaptam a választ. Azt ne kérdezze senki, miért is zavarna, ha lett volna, mert erre én magam sem tudnék mit mondani, elvégre, még olyan szinten semmi közünk egymáshoz. A farkasom több vetületből is egészen más, mint én. Egészen konkrétan érzem, hogy fel akarja kelteni a figyelmét. A kis dög. Nem tudom pontosan, hogy mi végre, de határozottan az az érzésem, hogy kelleti magát, ami ha valóban így van, előbb-utóbb roppant mód kínos lesz. - Nem akarom hagyni, és az azért vígasztal, hogy bár könnyű, kedves jellem vagyok, azért kellőképp határozott is, és azt sosem hagytam, hogy akaratomon kívül más irányba tereljenek. A nyilvánvaló kivételtől eltekintve persze. A beharapás tekintetében nem volt túl sok választásom, bár mondhattam volna, hogy töröljék ki az emlékeimet, de az a szememben nem volt járható út, bárki bármit is gondoljon róla. - Hát akik mentorkodnak, például Horatio, vagy épp Darren, vagy van az a fiatalabb nőstény, Maeve, ő is segített a maga módján, jó tanácsok sok mindenkitől jönnek, nem is volt még igazán rossz tapasztalatom. Meg van egy magányos hím, akivel néha találkozom, hozzá Castor vitt el, szerintem idősebb nála is, ő is szokott segíteni. Magyarázom kicsit talán hosszadalmasan, de hát magára vessen, ő kérdezte, én pedig még mindig rendkívüli módon szeretek beszélni. Teszem is, amilyen gyakran csak lehetőségem jut rá. - Ohh, értem, akkor… jó. Azt hiszem, igyekszem megszokni. Mondjuk, hiába is akarnám szépíteni, meglehetősen kislányos vagyok még inkább, bár igyekszem ebből kitörni, de nem sikerül mindig. Ez a reakcióm is elég gyermetegnek sikerül. A tévképzetnek köszönhető pusziról meg aztán ne is beszéljünk. Szerintem az utóbbi időben, sőt, inkább még soha nem sikerült ennyire kínosat alkotnom. Menekülök is ki a helyzetből, amint lehet, és az autó mellett igyekszem kifújni magam. - Én… erre nem tudok mit mondani. Vörösödöm tovább, a szavai nem segítettek sokat a helyzetemen, pedig eddig egyáltalán nem voltam ilyen típus, de úgy látszik, hogy a felfedezetlen területek erre sarkallnak. - Először mindenképp üljünk fel valamire, utána jöhet a vattacukor is, meg lőnöd illene nekem valamit, mint a filmekben... Pillantok rá somolyogva, aztán elkezdem húzni magam után a hullámvasút felé. Naná, hogy azt szeretném legelőször kipróbálni, a többi egyelőre periférián kívül ragad, de ami késik, nem múlik.
Meglep, hogy nyelvet ölt, de nem zavar, sőt, még ezt is édesnek találom tőle. A farkas ugyan egész más következtetéseket von le, mint az ember, de az egy másik történet, melynek elbeszélésére terveim szerint majd akkor kerül sor, ha a pokol befagy és Ursula valami jó kis update diétával lefogy annyira, hogy a csápjai lábakká váljanak. S ha már csápok, természetesen sikerül megint csak félreértenem valamit, aztán meg Sisi kijavít, s én úgy érzem magam, mintha egy jó kis hentain szocializálódtam volna. Gratulálok, Matt, ügyes vagy, nagyon. - Hát persze, hogy úgy értetted. Én is úgy értettem! Hogy érthettem volna máshogy? Nem tudom mi jutott eszedbe. Hárítok rögvest, kicsit túl sokszor ismételve magamat. A beakadt lemezt csak egy vigyorral veszem le, azért nem verklizek tovább, mert túlzottan elvonja a figyelmemet a kérdezgetés. Pláne, mert egy gyönyörű nőtől érkeznek a meglehetősen kompromittálónak is felfogható kérdésszösszenetek. - Sajnos el kell keserítsem a minden nőt. Engem csak Sienna Davis érdekel. Corvin-Davis. Lehet ennél jobban pontosítani? Tényleg, még nem is kérdeztem, van második keresztneved? Vigyorgok rá, hálás kiskutya szemekkel nyugtázva, hogy lapoztuk a férfiatlanságomat. Tudom én, hogy a jancsi működik odalent, de nem nekem kell tudni, hanem valaki olyannak, akivel éppen beszélek, viszont mivel ez annyira tiszteletlen elgondolás, bármennyire is legyen valós, inkább lovagolok a nevén, nem hozva elő, hogy milyen más, perverz aspektusai is sorakoznak fel előttem a lovatlan - vagy lótalan? lótlan, ha sótlan. de rég volt már az a nyelvörténeti kurzus, s ami nem tananyag, abban menthetetlenül elhülyülök - lovaglásnak. - Már hogy lett volna? Ezen komolyan meghökkenek, annyira, hogy még levegőt venni is elfelejtek a kérdés közben és csukolva jut el a tudatomig, hogy levegő nélkül nem tudok létezni, nem ártana hát, hogyha nem csak jártatnám a számat, hanem némi légbe is harapnék általa. A farkas torkából feltör a morgás, mely kaffogás-nyüszítés keveréke, s annak az egyértelmű jele, hogy a hím akarja a nőstényt, ha kölyök, ha nem. Nem veszi el, amit akar, de közelebb áll hozzá, mint én. Úriember csak én vagyok ebben a bundában. - Micsoda színes kompánia. És milyen öröm, hogy vannak még, akik de Lucánál is idősebbek. Szájhúzás. Kelletlen és váratlan, gyerekesen kapom szám elé a kezem, odacsapva. Ennél több bocsánat viszont nem tör fel torkomból. Akkor sem szeretem ezt a Castort, ha a lányába beleestem, mint légy a pudingba. Meg egyébként szerintem Sisi nem is az ő lánya, de erről meg elmélkedjen inkább Daniel. Sienna homlokából simítok ki egy hajtincset, miközben szépségét magasztalom abszolút őszintén, s ahogy belőle előbb a puszi, úgy belőlem most ez az érintés jön ösztönösen. Az a különbség, hogy én nem érzem tőle kínosan magam. - Lőnöm. Elkerekedett szem a reakcióm, majd köhögő-röhögés. Oké, megint ott a pont, kicsit egysíkú vagyok ma. - Én és a puskák rég randevúztunk már, de szívesen trafálok bele valami helyes plüssbe. Csak győzd hazacipelni. Miközben beszélek, előre engedem a kapuban Siennát, hogy felsorakozzam mellé ezt követőn. Keze után nyúlok, s ha nem húzódik el, akkor törékeny kacsóját ölelik körbe ujjaim, miközben az óriáskerék felé haladunk. - Kíváncsi vagyok, hogy látszik-e olyan magasról a sáv, amit a határba sétáltam. Veszek elő egy számomra így a jelen tükrében már viccesnek is felfogható témát. Ha túl komolyan venném ezt is, ahogy az életet kellene, akkor már rég citromba haraptam volna. Inkább a nevessünk elvén vagyok. - Kék vagy piros? Mutatok az óriáskerék kosaraira. Amit választ, abba ülünk bele, a láncot tartva itt is előre eresztve őt. - Van kedved egy kis játékhoz? Lassan megy, elég időnk lesz idefent. Kérdezz-felelek? A téma bármi lehet, becsszó, válaszolni fogok!
- Ugyan már, Matt, azért nem ma jöttem a falvédőről. Ne csinálj úgy, mintha én lennék az, aki mindig rosszra gondol. Azért összeszámolhatnánk, hogy ismeretségünk ideje alatt hányszor akadt neki pikáns megjegyzése, és mennyi volt az én esetemben. Igencsak sok orrhosszal vezetne, de nem szeretnék lovagolni a témán, khm, sem semmin egyelőre. - Nem, nincs másik keresztnevem, de a Sienna Davist is magamra vettem már, szóval nem kell ragozni túlzottan. Egyébként sem túl menő a Corvin név falkaberkekben, ahogy megtapasztaltam. Tudom, egész jótékonyan átugrottam a lényegi rész, de még mindig kicsit zavarba jövök ettől az ő érzelmi túltengésétől, vagy hogyan is nevezzem, és abszolút nem értem, hogyan zuhant belém ilyen szinten már az első találkozásunk alkalmával. Hízelgő, nagyon is, csak nem értem, én mindent túl alaposan megrágok, vagyis eddig megrágtam, tudatos döntés volt, hogy nincsenek pasik, most meg már olyan minden, hisz aligha koncentrálhatok a balettra… - Hogy, hogy… Egyszerűen. Átmeneti időtöltés. Sok rosszat hallottam pasikról, anya nem volt épp ász ilyen téren, mindig idiótákat fogott ki, persze ott volt Charles, aki a tenyerén hordozta, de ő meghalt. Apa meg… nos, apának meg csak egy kaland volt. Szóval nem olyan nehéz, én is tutira találnék minden ujjamra pasit, ha szeretnék, bár mondjuk ilyen vágyaim sosem voltak. Hú, ez nagyon szerénytelenül hangzott, le is sütöm a tekintetem gyorsan, talán jobb volna, ha nem jártatnám ennyit a számat, de valahogy nem megy. Régen is sokat beszéltem, és szerintem ez azóta csak fokozódott. - Meg aztán, emlékeim szerint elég határozottan kijelentettem, hogy egyelőre a férfiak tabunak számítanak nálam. Jó, mondjuk gondolom lett volna időd várni, míg önmegvalósítok. Bár nem tudom, mi értelme van éveket várni bárkire is, akár vérfarkas valaki, akár nem. Ecsetelem, de talán túlzottan nem kell ragoznom, bizonyára emlékszik. Elég határozott elképzelésem volt az életemet illetően, de mostanra mindez már egész egyszerűen semmivé foszlott, a jövőben szándékozom újraépíteni azon önmagam, de ahhoz az kell, hogy uraljam a bennem élő farkast, az pedig azért még nem most lesz. A kis fekete közelebb sündörög, ismerkedni akar, és az is biztos, hogy nem játszani, ismerem azt az oldalát, most másra kíváncsi. Úgy tűnik, teljesen megvadult a ténytől, hogy van olyan hím is az életemben, akire nem aggattuk a család címkét. - Tudom, hogy nem igazán van mit köszönnöd neki, de nekem ő a Teremtőm, és fontos nekem. Oké? Megteszed értem, hogy legalább előttem nem nyilatkozol így róla? Nem mondott semmit, de érzem, tudom, hogy nem kedveli, nem kell, hogy így legyen, csak… ha már ennyivel idősebb nálam, legalább palástolja. Remélem, nem kérek sokat, nem kihasználni akarom, hogy jó eséllyel mindent megtenne a kedvemért, egyszerűen csak bánt a dolog… - Nem vagy igaz, Matt! Csattanok fel fülig vörösödve, és gondolkodás nélkül oldalba csípem, álljon már meg a menet, na… ahhoz képest, hogy mennyit célozgat, vagy gondol sikamlós témákra, tök fura, hogy nem óhajt ajtóstul rontani a házba. - Én nem cipelném, ott az autó. Én és a praktikum ugyebár. Kétségtelenül simán összejönne a dolog cipelve is, lévén sokkal erősebb vagyok, mint előtte voltam, és egy plüss azért nem olyan nagyon nehéz, a legnagyobbat meg nem biztos, hogy meg tudná szerezni nekem, de inkább nem bujtom fel rá, mert a végén még tényleg hazacipelteti velem, ha már kilőtte nekem. A kezemet pedig nem húzom el, miért is tenném, eszemben sincs, sőt, egész kellemesnek ítélem. Jesszus, ilyen nem volt velem úgy négy éve… Egy szem pasiszerűségemmel néha mászkáltunk kézen fogva, de az mellőzte az érzelmeket, inkább csak az önfelfedezésről szólt. - Inkább ne is beszéljünk arról az időszakról... Elég sokat őrlődtem akkoriban, és sokáig azt hittem, hogy soha többé nem fogom látni őket, azt pedig meglehetősen nagy büntetésnek tűnt ahhoz képest, hogy semmit sem követtem el. Tudom, nem is az én büntetésem lett volna, de én is megszenvedtem. - Legyen kék. Tudom is én, miért, talán mert a lányoktól mindenki a pirosat várná. Mindenesetre amint kimondtam, már ülünk is bele, én pedig elhelyezkedem, tériszonyom ugyan nincsen, de azért mégiscsak óriáskerékről beszélünk. - Azért szerintem már egészen jól ismerjük egymást, de ha gondolod… Biztos van olyasmi, amit még nem tudok. Mondjuk… milyen néven születtél? Gyenge kezdés, tudom, de az izgalmas dolgokat későbbre illik hagyni, és van olyan kérdésem, amit mindenképpen fel akarok tenni, de ahhoz még egy kicsit nem ártana magasabban lennünk…
Előbb-utóbb várható volt, hogy a nőstény találkozót kér. A telefonba diszkréten semmi lényegeset nem mondott látogatása céljáról, bár nem valószínű, hogy lehallgatástól tart, de aki farkasok között él, annak bizonyára tartania kell attól, hogy valamelyik szemfüles fürkész kellemetlen titkokra derít fényt. Persze lehet, hogy csak Anguta gondolja túl a dolgokat, és más volt a béta szűkszavúságának a hátterében, mindenesetre kár lett volna kimondani konkrét dolgokat, hiszen mindketten tudják, hogy Nessa miért kívánja felkeresni őt. A találkát éjfél után két órával beszélték meg és mivel Anguta úgy gondolta a legjobb elhagyatott helyet választani, így a telefonba benyögte a vidámparkot. A műsor este tíz-tizenegy felé véget ér, aztán már csak egy alkoholista biztonsági őr van szolgálatban, de őt le lehet kenyerezni, néhány dollárral. Megduplázva az összeget még el is húz a francba, és Anguta úgy tervezte, hogy száz dollárt az orra alá dörgöl, és már fut is, mint a nyúl a legközelebbi szeszbódéba. Igaz kocsival fog menni, de Frank már józanul amúgy sem képes vezetni, mert remeg a keze, és sokkal nagyobb biztonságban van mindenki, ha vezetés előtt megiszik egy kis töményet. Ezzel persze nem lesz baj, a laposüvegében mindig tart valamennyit. Fél órával korábban érkezett, Frank, mint mindig tartotta a frontot a fülkéjében, üveges szemmel bámult előre, és ha Anguta nem köszönt volna rá, minden bizonnyal észre sem veszi, hogy ott van. Az üzlet hamar nyélbe üttetett, és Frank negyedóra múlva már ott sem volt, az indító kulcsok pedig Anguta zsebében pihentek, hátha esetleg úgy gondolja fel szeretne ülni a bétával egy romantikus körhintára. Nem volt mit tenni, mint várni. Pajzsa a szokásos negyven farkasévet mutatta, a lebutított energiák pedig lazán körbelengték. Egy padon ücsörgött a bejárat közelében, és a lábát lóbálta, miközben kezével malmozott. Fekete kabátot és szürke sapkát viselt, valamint farmernadrágot. Közeledő léptek zaja ütötte meg a fülét, és ha a nőstény pajzsa nem zárta el, akkor az energiái lustán keveredtek az övéivel. – Tiszteletem… öhm… főnök… asszony – bár nem érzett a közelben másokat, rögtön felpattant a padról és Nessa elé sietett. A kapu nyitva, csak be kell löknie, így néhány méterre megállt tőle és várt. Alamuszi testtartással, lehajtott fejjel ácsorgott, csak néha pillantott fel. Zavartan toporgott is közben. Az alakítás nem a bétának szólt, hanem az esetleges testőröknek, akik rejtve maradva Anguta előtt követték Nessát, már amennyiben a béta nem parancsolta otthonmaradásra őket.
Audienciára megyek egy falkataghoz. Aki mellesleg egyike a kibaszott első farkasoknak! Oké, létezésük egy ideje már nem volt titok számomra, de azt azért franc se gondolta volna, hogy szó szerint a nyakunkon vannak a világ legelső farkasai. Azzal az opcióval meg egyenesen igyekeztem nem foglalkozni, hogy nagyon erős a gyanúm rá, tulajdon beharapóm egyike a tizenhármaknak. Furcsállottam a helyválasztást, de tiszteletlenségnek éreztem volna ezen szőrözni, mikor én kértem találkozót a magát a falka köreiben nevetségesen fiatalnak mutató farkastól. Időben érkezem, a kocsi csendesen lassít – nem volt kedvem kutyagolni ma éjjel, ami azt illeti – a bejárat környéki parkolóban. Belőle könnyed, koromat meghazudtolóan szemrevaló mozdulatokkal szállok ki. Sötét farmert, magasszárú, de lapos talpú csizmát viselek, hozzá krémszín szövetkabátot, mely kényes darab ugyan, de a világért se választanék sötétebb árnyalatot belőle. Ez pontosan olyan remekül emeli ki szőkeségem és tekintetem kékjét, mint a hó fehérsége teszi bundámmal farkas-alakomban. Pajzsom nem rejt, energiáim nyílt érdeklődésről adnak tanúbizonyságot, mikor könnyedén kiszúrom a padon ücsörgő kamaszképűt. Anguta. A Teremtő. A történetek szerint bárki képében megjelenhet, ha úgy akarja… Vajon ez az igazi ábrázata? Aligha. Nyilván csak a kölykös kis negyvenes képéhez igazította, könnyebben el lehessen hinni róla, nem több ennél. - Nessa. Kérlek. – Biccentettem aprót, majd színjátéka láttán hátra tekintve pillantottam körbe, lévén elsőre nem igazán tudtam eldönteni, nekem szól-e ez most, s ha igen, mi végre. - Hagyd el ezt, semmi szükség rá, magunk vagyunk csak. – Tudom miféle vélekedések terjednek rólam falka szerte, de nem úgy fest, mintha a tudomásul vételükön túl különösebben foglalkoznék velük. Nem azért, mert nem érdekel mások véleménye, de amíg valaki csak a módszereimben vájkál és nem előrefelé tekint, addig aligha tűnik értelmes, építő egyénnek a szememben. A kicsinyes egymásra mutogatás a gyengék és elkeseredettek sajátja. Ahogy odaértem elé, apró főhajtással üdvözöltem. Nüansznyi gesztus, mégis remekül árulkodó arról, miként is vélekedem a kettőnk helyzetéről, egyúttal beszélgetésünk témáját is előre vetítheti számára némileg. Kivártam ugyanakkor, megindul-e a park felé (ki tudja, lehet fétise éjjel elhagyott vidámparkokban sétálni) vagy sem. Nekem tökély itt a parkolóban, a bejárat menti padnál is beszélgetni.
A nőstény kocsival jött, nyilván nem ért annyira rá, mint Anguta, aki egyszerűen gyalogosan tette meg a távolságot a vidámparkig. Néha persze gyorsított a tempóján, ott ahol kíváncsi szemek nem láthatták, így negyed óra volt csupán neki is mire elérte a célját. Nessa öltözéke Anguta számára felsőbbrendűséget sugárzott, ahogy a nő mozdulatai is erről árulkodtak. Valakinek, aki a béta tisztséget magának akarta egyértelmű, hogy tiszteletet parancsolóan kell viselkednie és kinéznie is. Ettől eltekintve persze soha nem fogja megérteni, hogy a nők miért szeretnek magasított talpú cipellőkben parolázni, igaz volt egy olyan sejtése, hogy csupán a magasságukat szeretnék ezáltal növelni, és nem a kényelmetlen lépések sorozatára fáj a foguk, amiket az ilyen fajta lábbelikben képesek elérni. Előfordult már, hogy Anguta gyakorolta az ilyesfajta cipőkben a járkálást, hátha női alakot kell ölteni, de mindezidáig nem kényszerült fura cipős női alakok megszemélyesítésére. - Nessa… értem – biccentett továbbra is a megalázkodó stílusban. Lefelé sütögetett tekintete ellenére nem kerülte el a figyelmét a béta körbetekintése. – Valóban? Nagyszerű – arcán széles vigyor terült szét, majd a testtartása is megváltozott. Kihúzta magát ezáltal valamennyivel a nőstény magassága fölé emelkedett, akinek a cipője maximum öt centit emelhetett rajta, persze a méret sohasem számított. Legalábbis Anguta szemében sohasem. – Sétáljunk kicsit beljebb, nem lenne szerencsés, ha a járőrök esetleg észrevennének minket – már amennyiben úgy döntenek, hogy elfurikáznak a vidámparkig részeg tiniket begyűjteni, akik a móka kedvéért belógnak ide, hogy gúnyos firkálmányokkal díszítsék fel a bódékat. Miközben beljebb invitálta a nőstényt, fejével a park közepe felé biccentett, majd amikor Nessa a közelébe ért és tisztelettudóan fejet hajtott, Anguta viszonozta a gesztust. Elvégre nem egy kósza kölyökkel találkozott, hanem a helyi falka bétájával. A tisztelet egyébként is kölcsönös kellene, hogy legyen. Már persze olyan egyéneknél, akik még nem vívták ki Anguta ellenszenvét. Nessa még bőven a határ felett mozgott, igaz alig tudott róla valamit, de mivel nem a saját vérvonalához tartozott valószínűleg nem is fog mélyebben beleásni a hátterébe. – Csodás ez a város. Régóta laksz itt? – kérdezte egyből tegezésre térve - hiszen a nőstény is így indított – miközben elindult a vidámpark belseje felé. Saccra, mivel amarok tag volt Anguta úgy sejtette, hogy minimum száz éve már a városban tartózkodhatott, persze ha kivételes képességekkel rendelkezik, akkor talán rövidebb idő alatt is felkapaszkodhatott abba a pozícióba. A bájcsevegésnek azonban itt talán véget is vethetnek és rátérhetnének a lényegre. – Sejtem miért akartál találkozni velem, ámbátor meg kell kérdeznem, hogy látogatásod fenséges színem előtt vajon milyen megfontolásból következett be? - hangja és ezzel együtt mozdulatai is komolyabbá váltak. Miközben beszélt oldalra tekintett a mellette vagy esetleg mögötte lépkedő nőstény irányába, Nem akart túlságosan fellengzősnek tűnni, de aki egy istennel társalog, annak hozzá kell szoknia a felsőbbrendű modorhoz. Arca komolyságot szemei bölcsességet tükröztek – mivel képes volt ezt is behazudni másoknak – közben energiái a lényén átesett változáshoz idomultak. Az összkép bizonyára hatásosabb lett volna, ha nem taknyos tinédzser fizimiskával rendelkezik, de bizonyára Nessának van annyi esze, hogy ne röhögje el magát az alakhoz nem igazán illő modoron.
Apró biccentéssel adtam igazat csupán költői visszakérdezésének. Valóban. Egyrészt nem látom szükségét, hogy mások mögé bújjak, másfelől mégiscsak megtisztelem annyival a vérvonalfőt és inkognitóját azzal, hogy magunk vagyunk eme beszélgetés ideje alatt. - Jó ötlet. - Követtem - egészen pontosan mellette haladva lépdeltem ráérős tempóban - a fiatal küllemmel megáldott ősfarkast. Talán tartózkodón kellene viseltessek irányába, megalázkodva kora és lénye előtt, de mindez a viselkedés idegen volna jellememtől. Szerintem a tiszteletet másként is ki lehet mutatni, önmagunk alul-pozicionálása nélkül. Különös helyzet ez. Korban és képességeiben felettem álló, falkám tagjaként ugyanakkor sehol nincs a ranglétrán hozzám képest. Sőt, visszatekintve apró-cseprőbb ballépéseinek lajstromára... Na de mindenről a maga idejében! - Valóban van egyfajta sajátos bája, akárcsak magának a vidéknek. Annyira nem rég különben. Úgy ötven éve körülbelül... - Merengek el kissé, felidézve az évszámot, mikor először hozott errefelé utam. Hol volt akkor még a chicagoi falka meg az Alignak-féle szellemek-csapása...! Minden körítés ellenére úgy fest, Anguta is egyenes természet. Vagy az évek száma teszi, ki tudja... jómagam csupán a korral tanultam meg, mikor érdemes a női szépszavúságba csomagolni valamit, s mikor célravezetőbb az egyenesség. Persze négyszázon túl se lettem tévedhetetlen, bármennyire is gondolják ezt - sok más mellett - rólam. Áldásos éppen ezért, hogy könnyed léptekkel fordítja beszélgetésünket az egyenesség mezsgyéjére; nem igazán van energiám az utóbbi időben bájologni bárkivel is. Persze egy vérvonalfő más, a kedvéért megtenném. De mázlimra nem igényli. - Pontosan ezért, amit most mutatsz magadból. - Bukik ki belőlem szelíden, s mielőtt még szemtelenségnek vélhetné a dolgot, folytatva megkezdett gondolatmenetemet fejtem ki neki, mire is gondolok egészen pontosan: - A falka csupán egy negyven éves kis taknyosnak lát, aki több kárt okozott eddig a csatlakozása óta, mint hasznot. Elég egy kicsivel komolyabb kihágás és okkal fordul meg a fejükben, miért nem lettél még érte lecseszve. Ne adj isten követelnék a büntetésedet! És okkal tennék. - Szusszantam, mert ez így önmagában eléggé úgy tűnhet, mintha vészmadárkodni kívánnék jó előre, de... azt mégse közölhetem vele, hogy életemben nem találkoztam még ennyire logikátlan döntéssel. Miért nem lehet száz vagy százhúsz, ne adj isten százötvenet mutatni? Az is fiatal még, de már komolyabban vehető némileg egy alsó hangon épp csak felnőttnek becézhető negyvenesnél. - Payne felügyeletét még megmagyarázom valahogy, de minden tisztelettel... van értelme, hogy ily fiatal kort választottál látszatra magadnak?
Kezdőlap
//
//
