A teniszpályák minden évszakban látogathatóak, hála lefedhetőségüknek. Két pálya áll a sportolni vágyók rendelkezésére, mellettük pedig a tavaszi-nyári időszakban pihenő-balkon van berendezve kényelmes fotelekkel, kétszemélyes rattan kanapékkal és asztalokkal. A koktélos poharak pedig csak gyűlnek és gyűlnek rajtuk...
Labdák és ütők felárért vehetőek igénybe, s igény szerint képzett teniszoktatók várják az érdeklődőket egyéni vagy kurzus-formában történő foglalkozásokra.
A sutyorgást hallva szélesen elvigyorodom és nem csak azért esnek jól a szavak, mert ezek szerint Naomi azért csak bízik bennem annyira, hogy megkóstolja a főztömet, hanem azért is, mert ha úgy adódik, akkor ez egy újabb találkozást jelenthet. - Azt hiszem akkor ezen nincs is mit megbeszélni - pillantok a lányra, ugyanolyan széles vigyorral, mint ahogyan a szavaira reagáltam. Mondjuk de, lenne még mit megbeszélni rajta, merthogy fogalmam sincsen, miképpen oldhatnánk ezt meg, mert ugye egyedül nem mászkálhatok, számára meg minden Mentor, vagy kísérő idegen és ha mondjuk Huntert csábítanám magammal, annak sem tudom, mennyire örülne. Ő meg fogalmam sincsen, milyen szívesen jönne be a lakba, szóval.. egyelőre meglőve érzem magunkat. Majd legfeljebb akkor, ha jobb lesz az idő egy esetleges piknikhez. Kíváncsian várom, Hunter mivel rukkol elő, a pozícióját látva legszívesebben rászólnék, hogy ne birizgálja a haját, mert szétszedi, amit én az előbb olyan jól megigazgattam, de végül csendben maradok és meghallva az ajánlatot... Széles mosollyal fordulnék Naomi felé, hogy elkezdjek ujjongani, ám ő megelőz és meg is rázza a vállamat, amitől egy pillanatra megszeppenek, kívülről érdekesen festhet a látvány, de amint elenged, én is belekezdke a lelkendezésbe. - Komolyan te nyerted meg? Ezt nem is tudtam - csodálkozom rá a dologra, arra meg pláne, hogy ő is ott volt - Én is ott voltam, mi miért nem találkoztunk? - háborodok fel kicsit, így mégsem ujjongás lesz a dologból. Mondjuk akkor még kisebb voltam, mint most és emlékszem, Jenny-vel mentünk, tök muri volt, de azt sajnálom, hogy Naomival nem futottam össze. - Egyébként meg igen, bakker, nyerjünk! - lelkesedek aztán végül, amint túltettem magam a hatalmas „drámán”, idén is tuti elmegyek és nem mindegy ugyebár, hogy a kulisszák mögött is sertepertélhetünk-e, vagy sem - Így baromira rossz lesz, ha nem nyerünk, szóval gyerünk Naomi, kössük fel a gatyánkat! Én mindent beleadok és Naomi is egészen belejön a végére, de úgy tűnik kevesek vagyunk Hunter ellen. Rendesen megizzadok, szinte végig egyetlen hajszálon múlik csak a dolog, hol ő vezet, hol mi és ha lenne időm két ütés között, akkor bizony elgondolkodnék rajta, hogy Lynx direkt csinálja-e. De nincs, így játszom, ugrálok és rohanok, hogy a végén, amikor elbakizzuk az utolsó lehetőségünket, leejtett vállakkal, lebiggyesztett ajkakkal nézzek Naomira. - Hát ezt buktuk.. - már csak a sírás kellene, komolyan mondom, de azt inkább nem, maradok az elkámpicsorodott fejnél - Mindenesetre azért jók voltunk, legközelebb tuti lealázzuk! - váltok aztán mosolyra, ki is egyenesedek és megindulok lefelé a pályáról. - Gratulálok, Hunter! És köszönöm, én a magam részéről eszméletlenül élveztem! - az előbbi szavak a hímnek, míg az utóbbiak mindkettejüknek szóltak és ha egyelőre nincsen más, akkor én megindulok az öltözők felé. Még ott is van bőven időnk traccsolni, Hunternek meg is mondom, hogy ne igyekezzen annyira az öltözködéssel, hogyha nem gond. Fogalmam sincs, mennyi ideig tart, mire végül előkerülünk, nevetgélve és vigyorogva, de aztán elérkezik a fájdalmas búcsú és el kell köszönni. - Autóval jöttél? Mert ha nem, szerintem elvihetünk egy darabon - csapok le még az utolsó lehetőségre és pillantok Lynx-re, egy kissé bizonytalan, bocsánatkérő mosollyal az ajkaimon, mert az ő kocsija, ő a sofőr és nem tudom, mennyire díjazza a kis magánakciómat, de legfeljebb akkor majd kétszer viszem egy gofrizni, vagy neki is sütök palacsintát. Ha belemegy, akkor Naomi mellé ülök, hogy még az út alatt is élvezhessük egymás társaságát, de végül csak kénytelenek leszünk elköszönni, akár itt, akár ott, megölelem és puszit is kap és persze azt is megígérem neki, hogy most már tényleg eljuttatom valamikor a képeket, no meg, hogy mindenképpen hívni fogom. Aztán nem marad más, csak a kellemes tompaság, persze annyi erőm azért még van, hogy hazafelé Lynx-nek is csacsogjak mindenfélét és nem vagyok rest nem egyszer megköszönni neki, hogy eljött velem és hogy ilyen jól éreztem magam.
// Dobás: 5 //
// Nem tudom, hogy szeretnétek-e még valamit, amennyiben nem, úgy nagyon-nagyon köszönöm! <333 //
Töbnyire, álltalában vagy a munka helyemen vagyok, vagy a szobámban, vagy épp kirándulni. Most, viszont el döntöttem, hogy ki próbálok valami mást, amit sport nak neveznek. Ez a sport, a tenisz. Még emlékszem pár dologra, mikor még iskolába jártam, de az már anyira rég volt, hogy szerintem azóta már be is rozsdáltam. Ezért is veszem az utamat, a Northern Lights Country Club egyik tenisz pályára, hogy lássam, hogy még mennyit tudok, vagy nem tudok. Egy tenisz edzőhöz megyek, hogy fel írakodhassam az óráira és, ez lesz az első órám vele. Bár értem, hogy mit esznek a gazdagok ezen a sporton, csak annyi itt a probléma, hogy én nem vagyok gazdag, és hát ezért is engedhetek meg magamnak, egy órát. Eleinte, kicsit gyatrán megy, de aztán nem sokkal, de valamivel jobb nak érzékelem a játékomat. A figyelmemet, egy másik nő jelenléte vonja el, aki csak most veszek észre. Az edzőm, felém üti a labdát, mire én a nő felé ütöm, de csak most fogom fel, hogy mit is csináltam. A nő nekem van háttal, így nem is láthatja, hogy felé száguld egy labda. Ezért gyorsan oda kiáltok neki. - Vigyázz labda! - Kiáltom, és remélem, hogy időben reagál rá.
Lejárt már a műszakom, de annyit még megtettem, hogy beugrottam egy original elsősegély csomaggal, és leadtam az illetékeseknek. A múlt héten ugyanis történt egy szerencsétlen baleset, ami miatt telefonos kapcsolaton keresztül osztottuk az instrukciókat, hogy stabilizálják a sérült állapotát, amíg ki nem érünk. Elég sok felszerelésük ettől használhatatlanná vált. Néhány plusz kötszerrel és fertőtlenítővel is hozzájárultunk a készlethez, és a Fairbanksi mentősök nevében még egyszer gratuláltam az animátornak a sikeres életmentéshez. Nagyon ott volt fejben, és ennek köszönhetően megmenekült egy élet. Több ilyen emberre lenne szükség. Nagyon kedvesen fogadtak, és felajánlották, hogyha ráérek, szívesen körbevezetnek a Club-on. Mivel még nem jártam itt, ezért elfogadtam a kedves invitálást. Sose lehet tudni, mikor jön jól a helyismeret. Az év elején költöztem Fairbanksbe, ezért nagyon sok hely van, amit még egyáltalán nem láttam belülről. A Club hatalmas. Minden közösségi helyiségbe benavigálnak. Nem mulasztok el egy-egy futó pillantást vetni a tűzcsapokra, a plafonon futó tűzoltó rendszerre. Ez nálam beidegződés. Évekig voltam a katasztrófavédelemnél… egy évtizedig tűzoltó… most sürgősségi mentős. Bárhova beteszem a lábam, mindig megnézem, hogy az mennyire biztonságos. Első ránézésre nem találok semmiben kivetnivalót. A teniszpályákhoz kiérve egy kicsit olyan érzésem támad, mintha nem is Alaszkában lennék. Még a nap is kicsit melegebben süt, ezért széthúzom magamon a bőrkabátomat. Figyelmesen hallgatom az alkalmi idegenvezetőmet, ahogy a nemrégiben végzett felújításokról és a korszerűsítésről mesél. A kiáltás ekkor hallom meg. Ösztönösen fordulok a hang irányába, és már csak azt érzem, hogy valami kemény halántékon talál. Felszisszenek, azonnal oda is kapok. – Jól van? – Kérdezi a kísérőm. Egy kicsit ég a bőröm, és lüktet a vékony bőr alatt a csontom, de úgy tűnik, hogy a bőr nem repedt fel. – Igen, köszönöm. – A labdáért nem hajolok le, nehogy elszédüljek, csak körbepillantok, vajon kihez tartozhat!?
Játék közben, hallom amint az edzőm, tanácsokkal lát el, de nem hallgatok rájuk túl sokáig, mert megjelenik egy nő, és a tenisz labdát, egyenesen felé ütöm, de természetesen az edző felé kellet volna ütnöm. Kiáltok a nőnek, de az csak késön reagál a dologra. Nem tagadom, hogy megfordul a fejemben, hogy gyorsan odafutok, és elkapom, de tisztában vagyok azzal, hogy mivel is járna, ha ki derülne, hogy mi is az amit tudok. Bár, eljátszhatnám, hogy én egy földön kivüli vagyok, de attól még Castor tól még meg kapnám a magamét. Látom, hogy nincs egyedül, még is el dobom az ütömet, és oda futok, de nem olyan gyorsan, hogy lebukjam. - Bocs, az én hibám. Minden rendben? Jól van? - Kérdem némi agodalommal a hangomban. Le nyúlok a labdáért, hogy fel vegyem azt. - Még egyszer bocs, az én hibám. Egyébként a nevem Allison Black. - Kérek megint bocsánatott a nő től, és mutatkozom is be neki. Így, közelről nézzve, sokkal aranyosabbnak látszik, mint távolról. Bár igaz, hogy a vöröskékért vagyok oda, de most még is úgy érzem, hogy szívesen eljátszanék vele az ágyban. De, ez most mellékes.
Amikor a nő odaér hozzám, azonnal megérzem hogy vérfarkas. Még szerencse, hogy visszafogta magát, különben lehet már egy teniszlabda nagyságú lyuk tátongna a fejemen. Hát ejnye, azért a vérfarkasok ennél ügyesebbek szoktak lenni... - Igen, szerencsére nem történt nagy baj. - Majd ha már magam leszek, akkor meggyógyítom magam. Nem hiányzik, hogy a kaszárnyában szétcikizzenek a véraláfutás miatt, meg nem is lenne túl kellemes, ha feldagadna. Egy szimpla embernek már jeget nyomtam volna oda, és lefektettem volna egy ágyra, hiszen ekkora ütés simán okozhat agyrázkódást is, de nekem jobb a tűrőképességem, és erősebb a szervezetem. Kaptam már nagyobb pofonokat és ütéseket is. - Semmi gond, túlélem. - Mosolygok rá, már én érzem kínosnak, hogy ennyiszer bocsánatot kér. Nem gondolnám, hogy direkt csinálta, szóval teljesen felesleges. A nevét megjegyzem magamnak. Nem igazán rémlik, hogy Chicago-ban ott lett volna a falkával, szóval úgy hiszem azóta csatlakozhatott hozzájuk, hogy én elkerültem az ottani protektorátusból. - Camille Janvier. - Viszonozom a bemutatkozást. Nem mindig mutatkozok be a teljes nevemen. Fairbanksben egyébként is az első keresztnevemet használom. Csak kevesen vannak azok, akik Véronique-nak ismernek, mert azt a keresztnevemet Québec-ben használtam... - Most kezdtél tanulni? - Mivel nem hiszem továbbra se, hogy direkt ütötte nekem a labdát, ezért a leglogikusabb számomra az, hogy épp most próbálja elsajátítani a teniszezés fortélyait.
Nagy kő esikle a szívemről, mikor hallom, hogy túléli, de még az a szerencsém, hogy nem lett nagyobb gond a dologból. Ráadásul, egy őrzőt találtam el. ~ Ezt a pehet. - Jegyzem meg magamban. A nő is bemutatkozi, miután én már meg tettem. - Nagyon örülök a találkozásnak, Camille csak nem épp, így. - Mondom neki, még mindig bűnbánóan a hangomban. - Nem épp, csak olyan rég játszottam, hogy azóta már berozsdált a tudásom. És, most újra tanulom. - Válaszolok a kérdésére. - Hozhatok esetleg valamit? - kérdezekrá, hátha kell neki valami, akkor azt hozzam neki. Kicsit pehes a szitu, de majd meglátjuk. Közben, az edzőm is meg érkezik, és ő is rá kérdez Camille nél, hogy minden rendben van-e, majd hozzám fordulva mondja, hogy pihenőt tartunk. Erre, én csak bólintok, és közben lesem Camille kivánságát.
- Amit egyszer már megtanultunk, azt nem tudjuk elfelejteni, csak elő kell hívnunk az emlékezetünkből. - Mosolygok. Legtöbbször a biciklis példával szoktak érvelni emellett, és egyébként tényleg van valóságalapja a dolognak. Allison is gondolom majd ismét belejön a dologba, csak még gyakorlásra szorul. A kérdése egy kicsit meglep. Talán bűntudata van, és ezzel kívánná jóvá tenni ezt a kis malőrt. Én nem érzem semmi szükségét, mert tényleg nem haragszom rá, nem történt nagyobb baj. A lehetőséget viszont nem venném el tőle, ha ő ettől jobban érzi magát. - Ha jól láttam a kiírást, van kiwis limonádéjuk a bárban. Azt szívesen megkóstolnám. - Mosolygok rá, aztán az odaérkező edzőre pillantok. - Köszönöm, jól vagyok. Nem történt semmi baj. - Nyugtatom meg az edzőt is. Apróbb balesetek minden sportlétesítményben előfordulhatnak. Egy eltévedt labda, egy alacsonyan szálló teniszütő. Bár az utóbbi azért valljuk be, nem olyan gyakori jelenség. A kísérőm elköszön tőlem, így a nősténnyel kettesben maradunk. - Elkísérlek. - Ha már úgyis szünetet tartanak, akkor ne rohangáljon ki-be. Egy üdítőt meginni bőven van időm... és legalább még egy farkassal kibővíthetem az ismeretségi körömet.
Hallom, hogy mond nekem valamit arról, hogy csak elő kell hivnom a tudásomat, amit anno szereztem meg teniszből. Az igazat meg valva, nem két éve volt annak, hogy utoljára játszottam ezt a játékot, de bízom benne, hogy igaza lesz. Aztán, a kérdésem re is kapok választ, majd az edzőm is meg jelenik. Nagyon csúnyán találhattam el, ha ezek után, még ő akar engem el kísérni, ami engem kissé megdöbbent. De, nem tudom, hogy most mit is kéne csinálnom, azon kivül, hogy a kívánt helyre menjek vele, és a kért italt rendeljem neki, amit meg is teszek, majd a pultnál lévő székre ülök, és hagyom, hogy a következő kérdésem hagyja el a számat. - Te is ki kapcsolódni vagy itt? - Nem gondolnám egyből, hogy munkáról vagy esetleg bármi másról lenne itt most szó, főleg mert ide többnyire ki kapcsolódni jönnek az emberek, meg mások is. Legalább is, én ezt remélem. Jól meg nézve, egész kis aranyos a csaj. Csak, hogy meg fogadtam magamnak, főleg a multkori eset után, hogy egy kis időre vissza veszek, mert egyébként az se érdekelne, hogy ő egy őrző, de most a fogadalmamra kell koncentrálnom. Meg ráadásul, nem ő az egyetlen, akivel találkoztam, már mint gondolom, hogy nem. - Én, mondjuk a természetben szeretek lenni, mert az olyan szép. Bár, igaz vannak szép épületek is, de azért a természetet imádom. - Szólalok meg, de nem tudom, hogy kérdezett-e valamit, vagy nem. Minden esetre, mondtam valamit, hisz egy ideje csendben ülünk. Meg nem tudom miért, de mondani is akartam neki valamit.
- Hello! – Köszönök mosolyogva a pultosnak, majd felülök az Allison melletti bárszékre, és a lábaimra fektetem a bőrkabátomat, hogy ne legyen feleslegesen a kezem ügyében. Hagyom neki, hogy megrendelje a frissítőket, nem szólok közbe. Amikor megérkeznek az üdítők, ujjaimat a hűs üvegpohár köré fonom, és mosolyogva kihúzom a citromkarikából a koktélnapernyőt. - Nem. Munkaügyben érkeztem, de már letudtam a dolgot. – Fordulok Allisonhoz, majd a szívószál segítségével belekóstolok az üdítőbe. Nagyon finom! Ezt biztos, hogy nem gyümölcs sűrítményből készítették, mert érződik az állagán, az ízén és az illatán is, hogy frissen feldolgozott gyümölcsöket tartalmaz. - Hm, ez isteni finom! – Szólalok meg elégedetten. – A tiéd is jó? – Érdeklődök. Otthon ha gyümölcslevet iszok, mindig friss gyümölcsöt facsarok, vagy turmixolok. Nem szeretem a bolti gyümölcsleveket, mert valódi gyümölcsöt csak ritkán tartalmaznak, és tele vannak káros adalékanyagokkal. Először nem nagyon tudok mit kezdeni az éles témaváltással. Kérdő tekintettel nézek a nőstényre, és azon tűnődök, hogy vajon azért mondhatta-e, mert szívesebben ült le volna odakint, a friss levegőn? - Nem csodálom! Alaszka gyönyörű. Nem lehet betelni a táj látványával. Én is szeretek egyébként kint lenni a szabad ég alatt, hacsak nem dolgozok, akkor a szabadidőmet szeretem odakint eltölteni. – Próbálom felvenni az új témával a lépést. - Szeretnéd, ha inkább kimennénk? – Kérdezek rá, mert nem hagy nyugodni a gondolata, hogy esetleg idebent kényelmetlenül érzi magát.
Meg is kapom a kérdésemre a választ, de nem gondoltam, hogy munka ügyben van itt. Mondjuk, már végzet azzal amiért ide jött, így most egy kicsit ki kapcsolhat. A rendelésemet, már meg is kapjuk, majd én végig nézem, hogy ki veszi a koktél napernyőt, majd bele iszik. Én is kiveszem, és nézegetni kezdem a mini nap ernyőt, bár láttam már ilyet, de még mindig nagyon érdekesnek találom, hogy miket ki nem találunk, hogy valahogyan fel dobjunk egy hétköznapi üditőt. Hallom, hogy hangosan jegyzimeg, hogy finom amire én csak mosolygok. Kérdésére, én is bele kortyolok az enyémbe, majd mondom neki. - Igen, ez is nagyon finom, érezni a barack finom ízét. Meg kostolod? - Nyújtom felé a poharamat, hogy igyon belőle, ha szeretne. Mondjuk, nem erőltetem, ha nem kér belöle, akkor vissza veszem a poharamat. Majd, a természetről beszélek vele, hogy szeretek a szabadban lenni, amit ő úgy értelmez, mintha azt akarnám mondani, hogy menjünk ki. De, azért meg is kérdezi. - Hogy? Ja, nem... Nem azért mondtam, csak egyszerűen a természetről akartam beszélgetni, ennyi. Meg aztaán, ha ki akartam volna menni, akkor nem ültem volna le itt, és úgy is szóltam volna, vagy legalábis, meg kérdeztem volna, hogy ki ülünk e. - Kezdek a mentegetőzésbe, de mondjuk tényleg ezt is gondolom, hogy meg kérdeztem volna őt, és nem pedig ilyen ócska kis izét dobtam volnabe, arra, hogy menjünk ki a szabadba. - De, ha már úgy is szóba jött a dolog, mert fel lett hozva. Nem ülünk ki, a teraszra? - Kérdezek rá egyenesen, ha már így fel jött a téma, de nekem most aztán mindegy, hogy kint vagyunk, vagy bent. A döntés, most at ővé rá hagyom, hogy hol fogyasztjuk el az italokat.
- Nem, köszi. - Utasítom vissza a kínálást. Nem szeretném, ha az ízek túlságosan keverednének a számban. A frissen facsart gyümölcslevek mindegyike finom lehet, szóval nem kétlem, hogy az övé is ízletes. - Oké. - Felelem mosolyogva a mentegetés hallatán, majd röviden felnevetek, amikor mégis kiböki, hogy kiülhetnénk. Szó nélkül kelek fel a bárszékről, majd kézbe veszem ismét a limonádémat. - Menjünk. - Intek a fejemmel a terasz irányába. - Hamarosan már úgyse tehetjük meg. - Célzok arra, hogy Alaszkának ezen a részén nagyon kurták a nyarak, és nemsokára újra beköszönt a kesztyűs-kabátos-fülvédős időszak. A teraszon levő asztalok többségénél nem ülnek. Egy félig napos, félig árnyékos asztalt szemelek ki magunknak. - Ott jó lesz? - Kérdezem. Ha rábólint, akkor leülök az egyik székre az asztalnál. Innen a pályán teniszezőket is látni lehet. - Hol dolgozol? - Érdeklődök. Gondolom dolgozik valahol. A vérfarkasok is szeretnek elvegyülni a mindennapi emberek között, és azért valljuk be, ha valaki nem dolgozik, mégis fenn tudja magát tartani, az előbb-utóbb szemet szúr az egyszerű embereknek.
Meg kínálom őt az italommal, de nem kér belőle, így több marad nekem. A mentegetőzésemre, egy rövid mondatott kapok, és egy mosolyt. Aztán, fel is nevet, mikor rá kérdezek, hogy akkor ki ülünk-e a teraszra, majd szó nélkül fel áll, aztán szól nekem. Majd, mond valamit arról, hogy aztán úgy se tehetjük meg, és ismerve ezt a helyet, igaza is van. - Valóban, most kell ki élvezni, hogy ki ülhetünk. - Értek vele egyet, aztán fogom én is a poharamat, és követem őt. Kint, szinte alig vannak amin én csodálkozom. Egy félig napos, félig árnyékos helyet talál, és meg kérdi, hogy jó lesz e. Erre, én egy fej bólintással jelzem neki, hogy igen. Majd pedig le ülün, én vele szemben, és ismét iszok az italomból. A nő, a munkám felől érdeklődik. - Nos, én pultos vagyok egy bár félében, a Golden Volfban. - Mondom neki, ha már rá kérdezett. - Tudom, vagy legalább is gondolom most arra gondolsz, hogy ha szeretem a természetett, akkor mit keresek egy bárban, a púlt mögött. Hát, bevallom volt egy olyan el kébzelésem, hogy vissza megyek kertészetett tanulni, de csak egy ötlet volt. De, aztán le tettem róla, mert nem bisztos, hogy el tudnék benne helyeszkedni. Így maradtam ennél a meg oldásnál. - Mondom tovább, de lővésem sincs arról, hogy vajon tényleg erre gondol. Bár egy túlélő táborra is gondoltam, de azt meg inkább nem hozom fel, mert aztán még valami rosszra gondol nekem, és talán olyan tábornak hinné, ahol én farkas alakomban terrorizálom a jó népet, és azt kell túlélnijük, persze ezt totál nem így lenne, de inkább nem hozom fel. Meg aztán nem is biztos, hogy lenne rá érdeklődés. Az mondjuk engem lepne meg, de nagyon ha lenne.
- Hallottam a helyről, de még nem jártam ott. - Bólintok. Amúgy nem is tudom, hogy őrzőként mennyire látnának szívesen egy farkasoktól hemzsegő helyen. Bár ha azt nézem, hogy Fairbanksben milyen sok farkas él... és mennyi az egy farkasra jutó embermennyiség arányosítva, akkor kis túlzással azt is mondhatnám, hogy több vérfarkas él a környéken, mint ember. Pláne ha az őrzőket is hozzá veszem a nem átlagos emberekhez, akkor pláne többségben vagyunk az emberekhez képest. Ezért is kell rájuk fokozottan vigyáznunk. - Én is szeretem a növényeket. Tele van a lakásom szobanövényekkel. - Mosolygok rá. Talán Fairbanks környékén az éghajlat miatt nem tudna annyira kibontakozni kertészként, bár vannak olyan növények, amik ezen az éghajlaton is vidáman megélnek. - Szerintem sosincs késő megvalósítani az álmainkat. Ha igazán ezt szeretnéd, én adnék magamnak egy esélyt a helyedben. - Biztatom. Saját példámból kiindulva tudom ezt. Sokáig dolgoztam az egészségügyben, sokáig csak a katasztrófavédelemmel képeztettem tovább magam, és csak sokára mertem nekiugrani a tűzoltó kiképzésnek, de egyáltalán nem bántam meg, hogy végül rávettem magam. - Tűzoltó voltam, mielőtt Fairbanksbe költöztem. Imádtam... az az életem. Itt is azt szerettem volna tovább vinni, de jelenleg a sürgősségi esetkocsin van csak helyem. Nem csüggedek miatta, mert így is a tűzoltósághoz tartozom, és így is segíthetek másokon. Ha pedig megüresedik egy hely valamelyik fecskendőn, akkor visszamegyek tüzet oltani. Szerintem jó az, ha van valami cél előttünk. Meg aztán attól, hogy pultos vagy, még szeretheted a kertészkedést. A kettő nem zárja ki egymást szerintem. - Vonom meg mosolyogva a vállamat, majd a limonádémba iszok.
El gondolkodom, hogy vajon tévedés lenne azt feltételeznem, hogy még Alignak is azt akarja, hogy én kertész legyek. Mert lássukbe, hogy eddig már ketten is bíztattak, hogy menjek vissza tanulni, hogy legyek kertész, ha annyira szeretném. Vagy többen is voltak? Már nem tudom, de remélem nem tévedek, és ez egy jel. Bár, ha jól tudom, ott van még Unalak is, csak nem tudom, hogy ő is farkas, vagy mi a csoda, de ő is eszembe jut. Akár Alignak, akár Unalak, tök mindegy a lényeg, hogy valamelyikük kedvel, és szeretné, ha azt csinálnám amit szeretnék csinálni. A nőt végig hallgatom, de nem mondok egyenlőre semmit. - Örülnék neki, ha egyszer el jönnél, mondjuk meg inni valamit. Végül is, nem Veronában élünk. - Mondom neki, bár lehet nem Veronát kellet volna fel hoznom, de mostmár mindegy. Majd, bár én nem kérdeztem rá, de ő is el mondja, hogy mivel is foglalkozik. Türelmesen végig hallgatom őt, a mondandóját, és közben egy kérdés merűl fel bennem. - Fairbanks elött, hol állomásoztál? Egyáltalán ti így mondjátok, vagy rosszúl tudom? - kérdezek rá. - Akor viszont, majd jelentkezem egy suliba, ahol kertészetett tanítanak. - Mondom, majd ismét kortyolok az italomból. Közben, arra gondolok, hogy azért a pultos melót is meg tartom, ha a kertészkedésben nem tudnék el helyezkedni, vagy a kertészkedés jó lesz egy amolyan másod állásnak, ha még is el tudok helyezkedni. Végül is mások nak is két állása van, csak azt nem tudom, hogy a bestiám vagy én bírni fogjuk-e a két állásos életet.
- Lehet, hogy egyszer be fogok nézni. Úgy hallottam, hogy elég nagy forgalma van, szóval nem lehet rossz hely. Köszi a meghívást! - Általában elég elfoglalt vagyok, de mindenkinek szüksége van egy kis kikapcsolódásra. Meg aztán... ha egy falkatag invitált meg, remélhetőleg nem fognak kinézni onnan. - Kanadában éltem, Québec-ben. Nagyjából 4200mérföldre innen. Három napos kocsiút. - Ennél persze több, mert nincs az, aki képes lenne 74órán keresztül megállás nélkül levezetni ekkora távot. - Kanada keleti partja. - Pontosítok. Furcsa volt, amikor visszakerültem Kanadába. Sherbrooke-ban születtem, néhány évig ott is éltem az anyámmal, mielőtt Kínába mentünk volna. Azóta se jártam a szülővárosomban. Persze gondoltam rá, amikor Québec-be helyeztek, hiszen onnan igazán nem volt messze Sherbrooke, de aztán mégse mentem oda. Igazából nem volt miért. - Nagyon jól teszed. Nem veszíthetsz semmit, ha megpróbálod. Legalább nem rágod magad azon, hogy mi lenne ha belevágnál, nem igaz? - Mosolygok Allisonra kedvesen. - Elég sok szobanövényem van. Majd kérek tőled tanácsot, hogyan gondozzam őket, hogy biztos egészségesek és szépek maradjanak. - A kertészeknek ugyanúgy kell érteniük a szobanövényekhez is, mint bármilyen más növényhez. Ezért se rossz dolog, ha valaki kitanulja ezt a szakmát, pláne ha érez is magában elhivatottságot iránta. - És hogy jött neked ez? Miért pont a kertészet? Azon kívül, hogy szereted a természetet.... - Mindenkinek van egy pont, egy külső hatás, ami alapján eldönti, hogy mihez szeretne kezdeni magával, mi az... ami igazán érdekli.
Camille igéretétől, csak még nagyobb lesz a boldogsákom, hogy el fog jönni. - Nagyon szíveszen. - Vigyorodom mikor meg igéri, hogy egy nap be nézz oda. Majd, szóba kerül, hogy ő honnan származik. Meg tudom, hogy ő Kanadai, és három napos távolságban van a szülő városa, már ha jól értem itt a dolgokat. Majd, pontosít is nekem a nő. Aztán, át térünk rám meg a kertészkedésre. - Ebben van valami, és talán egy nap nem csak tanácsal, de akár növényekkel is el láthatlak majd. - Mondom, közben megint meg ragadom a poharat azért, hogy igyak belőle. A kérdése, hogy mi volt az ok, azon gondolkodom. - Míg, Chikagoban voltam, az ottani kertes házakban láttam, hogy mennyire szépek a kertek, és ezért döntöttem az mellet. De, most is addhatok egy tanácsot. Mondjuk, hogy vegyél egy növényi tápot, és néha avval locsold meg, néha hátha úgy jobb lesz. - Adok neki tanácsot, ha már kérte. Na jó, valojában nem kérte, de attol még kap.
- Köszönöm, ez kedves tőled. Egyébként a gyógynövényekhez elég jól értek. Belemélyedtem a keleti orvoslásba is. - Mivel láthatóan félvér vagyok, ezért szerintem nem leptem meg ezzel a dologgal. A Kínában töltött évtizedek alatt nagyon sokat tanultam a növényekről, és a növények gyógyhatásairól. Én pártolom a keleti és a nyugati világ orvoslását is. Szerintem a legjobb módszer, ha kombináltan alkalmazzák őket a betegeknél. Vannak ugyanis betegségek, amiknél elegendő a gyógynövényes kezelés, és nincs szükség durvább beavatkozásra. Az antibiotikumok veszélyesek, bár káros mellékhatásuk általában csak évtizedek múltán jelentkeznek, és az emberek nem értik, hogy miért kezdenek leépülni. Persze vannak betegségek, amik nélkülük nem lennének gyógyíthatóak. Nem azt mondom, hogy teljesen el kell zárkózni a gyógyszerek elől, hanem azt, hogy alaposan meg kell fontolni, hogy mikor van szükség rájuk. Meglepve fogadom a hírt, hogy élt Chicago-ban is. Onnan jött volna a falkával? Egyáltalán nem rémlik. Talán akkor került a falkába, amikor már nem voltam ott. - Mikor éltél Chicagoban? - Kérdezek rá, mert szeretnék a végére járni a dolognak. Majd az adatbázisunkban is utána keresek, hogy mit tudunk Allisonról.
Nem lep meg, mikor meg tudom, hogy a gyógynövényeket is ismeri, révén jól láthatóan fél vér. - Akkor, az akufungtúrához is értesz? - Kérdem, ha már fel jött a téma, hogy jártas a keleti orvoslásban. - Na, nem mintha ki akarnám probálni, vagy ilyesmi, csak érdekel. - Teszem hozzá gyorsan, csak nem értem, hogy miért. Én, megint a italomba kortyolok, mikor Camille meg kérdi, hogy mikor éltem Chicagoban. A kérdése, kicsit meg lep engem, de össze szedem magam, és elöbb még jól kőrbe nézzek, hogy van-e a közelben közönséges ember. Első rá nézésre, akiket látok, azok valamivel meszebb ülnek, így talán nem fogják hallani, vagy ha még is, akkor nem érdekli őket annyira a dolog. - A kilencvenes években költöztem oda, majd ide vissza. De, Chicago elött, voltam Londonban is. - Mondom, bár nem kérdezte. Még ma is eszembe jut, hogy hogyan is találkoztam először az alfával, és az is, hogy hogyan kaptam akkor állást, és kerűltem be a falkába. Az igazat meg valva, miután ott hagytam a nagybátyám falkáját, és csatlakoztam Castor falkájához, eléggé rövíd ideig voltam én kobor. De, falkában lenni jobb mint magányosnak lenni, és remélem nem jön el a nap, mikor kobor leszek megint, mert mert nekem nem tetszene a kobor lét. De, ez sajnos nem csak tőlem függ.
- Azt hogy értek hozzá, túlzás lenne állítani. Régen használtam, de már jó ideje nem. - Fel kéne frissíteni azon ismereteimet, mielőtt újból belekezdenék. Nem volt erre szükségem, mióta Kínából eljöttem. Az Őrzők nem kérték soha, vérfarkasok meg még annyira se szorulnak ilyen gyógymódokra, mint mások. Nem is szeretnék ilyennel foglalkozni. Szerintem ha időm lenne rá, akkor sem. Mentőzök, teljesítem az őrzői kötelességeimet, amibe beletartozik az általános feladatok mellett a mentorkodás is. Bőven elég ez jelenleg. Időnként kell, hogy pihenjünk is és kikapcsolódjunk, különben belefásulunk a mindennapokba. - Á, értem! - Így már világos. Ezek szerint tényleg pont kerültük egymást. Én akkortájt már kifelé voltam Chicago-ból. - Londonban még nem jártam. - Mondjuk Európában sem, de ami késik... az nem múlik. Nem tudhatjuk előre, milyen lehetőségeket kínál ezüsttálcán nekünk az élet. A limonádém a beszélgetés közben szép lassan elfogyott. A karórámra pillantva látom, hogy mennyire elszaladt az idő. - Ne haragudj Allison, de most már mennem kell. - Teszem le a poharat az asztalra, majd felállok a székről. Ugyan a munkaidőm már letelt, de az egyetemre be kell mennem, mert néhány óra múlva találkozóm van Havassal. Előtte még szeretnék egyet meditálni is. - Köszönöm a meghívást, és örülök, hogy megismertelek. Biztos, hogy még fogunk találkozni! - Mosolygok rá, majd elbúcsúzva a kijárat felé veszem az irányt.
Camille, válaszol a kérdésemre, amire bólintok is egyet. - Értem. - Mondom, és közben őt nézem. Mondjuk nem is lenne szükségem ilyen akufungtúrára, ami ha jól tudom, abból áll, hogy tűket szúrnak az illetőbe, és egy ideig úgy is marad. Én legalábbis így tudom, vagy ismerem. Camille kérdésére válaszoltam, majd ő egy rövíd mondattal reagál, meg hogy ő még nem volt Londonban. - Egy szer, el mehetnél oda is. Ha nem is oda költözni, de mondjuk így egy-két napra el lehet oda szabadulni. - Mondom neki. Látom, hogy az órájára néz, majd be jelenti a távozását, aztán fe áll, hogy távozzon. Én is ezt teszem, fel állok és oda lépek elé. - Akkor szia, és én is örülök a találkozásnak. - Mondom egy vigyorral az arcomon. - Akkor majd egyszer néz be oda a bárba, én biztos örülni fogok neked. - Mosolygok rá, majd nézem, hogy el megy. Az alsó ajkamba harapok, majd indulok, hogy fizessek. A fizetést követően, vissza megyek a pályára, de az edzőm, már foglalt volt, így inkább zuhanyozni megyek. Veszek egy jó meleg zuhanyt, majd be szapanozom magam, és azt is le mosom magamról. A frissitő zuhany után, már haza felé tartok, de néha meg állok egy-egy kirakat elöt, és azt nézegetem.
Kezdőlap
<333 //
