A belső kávézó részhez hasonló berendezéssel és atmoszférával bír a kinti rész is, mely főképp a tavaszi-nyári időszakban szolgál pihenőül. Szabadtéri rendezvények lebonyolítására is alkalmas a helyszín, sőt, az ajtókat kitárva szinte majdhogynem egy helységgé alakítható a beltérrel.
A hozzászólást Alignak összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 15, 2014 1:54 pm-kor.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Egy ideje már birtokba vettem a területet, s nem csupán képletesen. A belső terekben javában folytak az átalakítások. Igyekeztem mindezeket úgy ütemezni, hogy a működésben ne korlátozzák a helyet túlságosan. Amíg jó idő van, úgyis több a szabadtéren tartózkodó, mintsem a benti! Nyugodtan dolgozhatnak hát a munkások - mert van mit csinálniuk, az egyszer biztos. Személyesen felügyelem ténykedésüket - a leendő rendezvényteremből lépek ki, elköszönve tőlük és további jó munkát kívánva, mikor megüti fülemet "A Zaj". Ez a zaj hiába kellemes, jazzes ütemű zongoraszó, mely szívet-lelket csalogatóan tölti be a kissé üresen, félkészen kongó tereket idebent, mégis zavaró számomra. Megmondtam szépen, hogy ne nyúljon senki ahhoz a zongorához! Tegnap hozták, klasszikus fekete darab és míg végleges helyét meg nem leli, addig a kerthelyiség egyik félreesőbb zugában kapott ideiglenes szállást. Még csak fel sincs hangolva tudtommal - ennek ellenére, ha nem csal a fülem, nincs falsch hang a könnyed improvizációban. Ráérős, lassú léptekkel veszem az irányt a hangszer felé. Könnyed koppanások jelzik utamat, a zeneszó elnyomja lépteim puhaságát - ellenben farkas energiáimmal - így apró sóhajjal dőlök neki a kijárat ajtófélfájának, onnét figyelve a rendbontó játékát kicsit, mielőtt egy határozottabb - Khm... -mel is felhívnám magamra a figyelmet.
Hallottam - hogyne hallottam volna -, hogy új tulajra tett szert a Country Club. Bevallom, sose lelkesedtem a countryért, annyira pórias és parasztos, tanyák, marhalegelők képe suhan el lelki szemeim előtt minden alakalommal, ahogy felcsendül a rádióban egy-egy dal. Szinte az orromban érzem a trágya bűzét. S hogy mégis miért kerekedtem fel? Azt is hallottam, felújítják, átalakítják, ez pedig érdekelt annyira, hogy kilátogassak. Természetesen a tulajra is kíváncsi lettem, ám sose voltam az a fajta, aki a találkozók elébe siet, most se csörtettem be barbár módjára, hogy egy-két munkást megrázva kiderítsem, hol rejtőzik a ház asszonya. Lustán felmértem a belteret, bepillantottam ide-oda, hogy aztán további helyiségeket fedezzek fel. Mióta a városba érkeztem, egyszer sem fordultam meg itt. A country mint mondtam, nem a kedvencem, így mit is keresnék egy ilyen Clubban? Most is csak a tulajcsere miatt játszom a bámészkodó érdeklődőt, egészen addig, amíg meg nem pillantom az elegáns, fekete zongorát. Természetesen helyet foglaltam, nem hazudtolhattam meg önmagam, ha már a saját bőrömben érkeztem, s apró-cséplő semmi kis dallamba kezdtem. Hagytam, hogy a régi idők átjárjanak, vezessék ujjaim a billentyűkön, a dallam kellemesen szólt, meg voltam elégedve a zongorával, bár a hangolása nem volt elég finom, gyakorlott füleim észrevették az apróbb hibákat. Érzem a közelgő nőstényt. Csupán annyit engedek magamból "láttatni", hogy tudja, én is a falka egy tagja vagyok, azonban minden egyebet elrejtek előle, hanyag eleganciával hagyom figyelmen kívül jelenlétét egészen a torokköszörülésig. - Óhajt köptetőt? - érdeklődtem udvariasan, mert habár sose találkoztam még oly' vérfarkassal, aki megfázott volna, vagy ilyen jellegű torokproblémái lennének, ám sose lehet tudni!
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Nem mutat magából többet, akárhogyan is kutatnék, csak annyit: a falkából való ő maga is. Ez mondjuk nem jogosítja fel arra, hogy csak úgy jöjjön-menjen kedve szerint az épületben! - Szerintem legalábbis. Gondolatban a képzeletbeli listámra felkerül a biztonságiak számának duplázása, ezen még az egyébként igencsak kellemes dallam sem enyhít. Más körülmények között bezzeg elhallgatnám napestig... Nem rossz a pasas. Úgy értem, nem rosszul játszik. Ha jól lenne hangolva a zongora, nyilván még jobban szólna a dolog; ám pillanatnyi haragomban sem vitatom el tőle, hogy csodákat művel a kezeivel a hangszeren. A fenébe is! Fókuszálj Annabel! Határozottabb torokköszörülésemre felfigyel. Remek! Máris egy fokkal szimpatikusabb - de legalábbis értelmesebbnek tetsző - az illető. Ahogy felém pillant, kissé ellököm magam a félfától és igazítok fehér felsőm szegélyén, kihúzva magamat, mikor teszek egy kósza lépést felé. Hátam egyenes, tartásom kifogástalan... egyedül az a morcosnak beállítani próbált tekintet hibádzik arcomon. De nem adom fel. Tényleg mindenemmel azon vagyok, hogy a bennem fortyongó úri dac kiüljön arcomra. - Nézzenek oda... Valaki bohócot reggelizett! - Tünemény mosolyom minden, csak nem őszinte. Energiáimból süt a bosszúság a másik hívatlansága kapcsán. Tartok tőle, hogyne tartanék! Nem ez az első falka, amelyhez csatlakoztam. Ezek mindig kitalálnak a kezdeti időkben valamit, amivel ellenőrizgetik az újdonsült tagokat. És én még remek alapot is adtam a Country Clubbal nekik a szívózásra! Chh, szuper. - Habár roppant üdítő a szellemessége Mr... - Ide várnék egy nevet, igen. Közben pedig elérem a régi vágású klasszikus hangszer testét, s annak oldalánál simítok az ében színű fára finoman, kapaszkodón szavaim közepette. - És a világért sem zavarnám a bimbódzó románcát ezzel a drágasággal itt, engem mégis érdekelne, minek köszönhetem a látogatását?
- Valaki pedig elfelejtette az "elnézés" szót, signorina - emlékeztettem erre, továbbra is udvarias hangnemet használva, miből aligha fogok veszíteni. Meglepő lehet, de életem során, ha emlékezetem nem csalt meg, úgy egyszer sem volt rá példa, hogy béketűrésemet, nyugalmamat elvesztettem volna. Ellenben ő már talán most közel áll egy kirohanáshoz, ami egyébként felettébb bájossá teszi, engem pedig érdeklődővé türelmének határa iránt. - Santoro - segítettem ki előzékenyen. - Dominic Santoro - folytattam a játékot, mint akit semmiben sem zavartak meg, pillantásom ismét a billentyűkön pihent. - Amint hallottam, ön felettébb érdekes képességgel rendelkezik. Érdekelt, ki áll e képesség mögött, és nos... úgy hiszem népiképp érthető ittlétem. Emellett az se elhanyagolható, hogy ezt a Clubot a szárnyai alá vette. Bevallom, nem hittem, hogy valaki is látni fog majd benne némi fantáziát. Felhagytam a zongorázással, lecsuktam a billentyűzet fedelét, majd a nőstény felé fordultam. - Kielégítettem, Miss Northwood? - kérdeztem némileg sunyi mosollyal szám szegletében, mialatt szemrevételeztem egész alakját, tartását, dacos energiáit. Vajon ki fog törni, ha még unszolom egy keveset?
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Feljebb szaladnak szemöldökeim kissé a szavaira, s halkan, nevetősen ciccenek fel. - Szóval még én kérjek elnézést, amiért ön hívatlanul ideszemtelenkedett? - Tenyereim könnyed eleganciával szaladnak csípőmre, miközben pillantását keresem/állom. Nem mondom, hogy birtokot háborít és ki se tetethetem érte, elvégre a falka tulajdona a hely, én csak a volánnál levő ülést kaptam meg, ugyanakkor igazán ide szólhatott volna, hogy jön. De komolyan! Mibe fájt volna neki? Bemutatkozására enyhülnek csak meg kissé vonásaim, s tartásom is úgy fest, enged. Nem derít jobb kedvre a tény, hogy miért is érkezett a pasas. Habár a második érve még akár hízelgő is lehet, ami azt illeti... Reflektálnék, ám visszakérdezése meghökkent kissé. Érzem, ahogy arcomba szökik a vér, s ez csak tovább bosszant - épp amikor kezdtem volna felhagyni az egésszel és megpróbálni lazább megközelítésből venni az egész... szituációt. Erre tessék! Biztosan direkt csinálja a hím. - T-teljes mértékben. - Hebegem ujjaimmal fülem mögé söpörve pár kósza szőke tincset, majd aprót nyelek, igyekezve rendezni dacos vonásaimat. - Honnét tudja a nevemet? - És mit tud még, ha már ennyire tájékozott szemmel láthatóan személyemmel kapcsolatosan...
- Ó, én ilyet egy szóval se mondtam, bella donna, ám ha szükségét érzi ilyesminek, kérem, ne fogja vissza magát - tártam szét karjaimat nagylelkűen, mint aki épp teret enged egy hosszadalmas elnézéskérésnek. Megmosolyogtam a csípőre tett kéz gesztusát, ha emlékezetem nem csal meg, legutóbb drága Madrém - isten nyugossza - részesített ilyen tekintetben s pózban. Szórakoztató, hogy egy nálánál ránézésre jóval fiatalabb nő teszi így, aki nálam biztosan fiatalabb, emellett nemrég lett a falka tagja. Valóban jól mulatok, így eszem ágában sincs a következő percekben tovább állni, hogy élvezhesse tovább a napját szerénytelenségem nélkül. Kérdésemre elpirult, ami meglehetősen pimasz mosolyt csalt arcomra, s remélve, hogy fokozhatom némiképp a hatást, felálltam, s tettem felé pár kényelmes, lassú, puha lépést. - Egészen biztos benne? - érdeklődtem továbbra is udvariasan, ahogy egy lépésre tőle megálltam. - Mert ebben az esetben ön eddig a leggyorsabb és legsikeresebb hódításom, signorina. - Kíváncsi voltam, mikor ér el arra a pontra, hogy megkísérel felpofozni, esetleg mikor viharzik el. Egy cseppet talán provokáltam. - A hotelben vékonyak a falak, egy nevet a falkán belül pedig igazán nem nagy művészet kideríteni. - Kiváltképp, ha valaki magasabb posztot tölt be. - Ne aggodalmaskodjon, a paranoia úgyis árt a szépségnek, az ön esetében pedig igazán kár lenne érte. Egyetértünk?
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Szavainak szemtelenségére néma szóra nyílik ajkam, de be is csukom számat - tátogok itt, mint a partra vetett aranyhal... Csak nehogy hirtelen vágyat érezzen hármat kívánni! Nem szívesen okoznék csalódást azzal, ha egyazon svunggal kitenném a bundáját az épületből. Arcom kipirul, suta, hajat-fülem-mögé-simító mozdulattal igyekszem az egész helyzet kínosságát, pillanatnyi zavaromat leplezni. Amint a hím mozdul, tekintetem követi a könnyed, ruganyos lépteket. Kérdését költőinek vélem, ám a folytatás meggyőz róla: igen, komolyan leállunk ilyesmivel szőrözni. A "probléma" pedig az, hogy rossz szokásomként rá is kapok a csalira: tekintetem elkerekedik, s újfent aranyhalacskát játszva keresem a hangomat. - Maga... arcátlan! - Megboldogult nagynéném mindig vallotta, hogy a férfi az mind disznó. Nem gondoltam volna, hogy valaha igazat adva neki emlegetem fel magamban ezt a szavajárását. Ideges mozdulattal simítok a zongora ébenszínű fedelére tenyeremmel, mintha ahhoz közelebb húzódva bátrabbnak érezném magam, pedig... haha. Jobban tetszett, amíg kettőnk között feszült a hangszer. - Ha ön így gondolja, akkor biztosan így van. - Rebegem akadozva, nem sikerült még igazán összekaparnom magamat az előbbi pimaszságából- Vele ellentétben, elvégre ő oly könnyedén lép tovább a dolgon, hogy azt tanítania kellene. A szemtelenség úgysem örökölhető. - Hála az égnek.
Mosolyom pimasz és széles, jókedvem egyenes arányosságban növekedik a signorina bosszúságával. - Bocsásson meg, Miss Northwood - léptem oda hozzá, már ha nem menekült tovább, ebben az esetben úgy tűnik, kényelmes kergetőzésbe fogunk a zongora körül, ami ugyan szórakoztató, de kissé gyermeteg. - Általában nem vagyok ilyen faragatlan és rosszul érintene, ha téves kép alakulna ki önben rólam. Nehezen viselem mások ellenszenvét. - Amit minden probléma nélkül provokálok ki, és sose törődtem vele különösebben. - Kérem, árulja el, hogy tehetném jóvá eget rengető pimaszságomat. Sajnos nekem csak olyanok jutottak eszembe, mint vinni a retiküljét, szervírozni a délutáni teáját - valamiért úgy gondoltam, szokott délutánonként teázni -, megetetni és megsétáltatni tudtommal nemlétező pudliját. Attól tartok, korom előrehaladtával kezdek előítéletessé válni. Mindazonáltal érdekelt, hogy egy ilyen lehetőségre miképp csap le. Sokat elárul rólunk, hogy miképp élünk egy váratlanul elénk dobott ajánlattal, s pont hirtelensége miatt nem mindig a legkedvezőbb képet adjuk ki magunkról. Legalábbis nem olyat, amilyet hosszas megfontolást követően adnánk.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Megfordult a fejemben pedig, hogy ildomosabb lenne a pasassal szemben megtartani a tisztes távolságot, s ahhoz, hogy ő is megtartsa, a zongora nyújtotta táv közöttünk jó segítség lehetne... ám tényleg gyermeteg dolog volna "kergetőzésbe" fogni a fekete hangszer körül. Azt állítja, általában ismeri az illemet. Hahh! Szép szavak. - Valóban? Remélem nem bánja, ha nem veszem megtiszteltetésnek. Főleg, mivel fogalmam sincs róla, hogy mivel sikerült kiérdemelnem. - Gyomrom, s tüdőm mintha kissé összepréselődne, feleakkorára ugrana, ahogy a pasas közelebb lép - s gombóccá "érik", mikor teste finoman az enyémhez simul. Ösztönösen határozott, mégis finoman a kecsesnek is beillő mozdulat, amivel tenyeremet a mellkasára csúsztatom, megálljt parancsolva. Nem tekintek ugyan fel rá, - pillantásom vállát, s a nyakán feszülő izmokat fixírozza - mégis érezheti szívverésem megugró szaporaságát, melyet orromba tóduló parfümének illata, s lényének közelsége vált ki. Farkasom is mintha bizonytalanul hátrálna, igyekezve megőrizni úri tartását a helyzet ellenére is, nem tévesztve szem elől a szemtelenül aurájába mászó hímet. Aprót nyelek, gondolataimat rendezem, majd ez után tekintek csupán fel a férfira ebből a rámenősnek tetsző közelségből. - Játsszon nekem! - Apró, bizonytalan a mosolyom. Nem merem elkiabálni a "győzelmemet" a felett, hogy szerintem nem ilyesféle választ várt volna a pofátlan hímje. - Szeretnék egy kisebb fogadást adni az újranyitás alkalmából. - S ha már így felajánlotta a lehetőséget ingyen és bérmentve... Sokkal hangulatosabb az élő zongoraszó, mint holmi lejátszóról szóló üres háttérmuzsika.
Halványan somolyogva ingattam a fejem, szinte bűnbánón. Mivel halvány sejtelme sem lehetett rólam, természetemről, így talán igazságtalan voltam vele szemben, mikor eme kis játszmába kezdtem. Bocsátassék meg nekem, javára pedig talán majd fel lehet írni, hogy következő alkalommal nem véti ugyanazt a hibát. - Miss Northwood, akad más is, amit nehezen visel durvasághoz nem szokott lelkem - micsoda hazugság... -, s az nem más a neheztelésen túl, mint az, ha megzavarnak. Kedves dallamaimban ostorként hasított iménti torokköszörülése, illetlen leselkedő tolakodása volt ez fürdőző hölgyek közelében. Neheztelés nem rajlik hanglejtésemben, energiáim kifürkészhetetlenek, farkasom lepelbe csomagolva bújik meg bennem. Tenyere mellkasomra szökik, megállítva esetleges további közeledésemet. Számon a mosoly szélesebbé válik, alig láthatón biccentek, mintegy jelezve, hogy tiszteletben tartom a közénk ékelt apró távolságot, de csupán ennyit, többet nem. Ennyit jelölt ki, hát biztos lehet benne, hogy következő találkozásunk alkalmával is e közelséget fogom számon kérni rajta, nagyobbal már nem érem be. Kérését hallva árnyalatnyit felvonom a szemöldököm, ám nem meglepettségemben, inkább ösztönzőleg, hogy fejtse ki, mire gondolt egészen pontosan. Míg beszél, száját figyelem, zavart kis mosolyát, ahogy ajkai a szavakat formálják. - Mia cara, e kérése felettébb bonyolult. Annak, ott és akkor játszom, akinek, ahol és amikor akarok. - Közelebb hajolok - mellkasom nem közelít, természetesen -, leheletem már-már ajkát csiklandozza. - Érje el, hogy akarjak Önnek játszani és megteszem. Páratlan zongoraszóval örvendeztetheti majd meg a vendégeit, ha elég meggyőző tud lenni. Utána pedig soha többé, egyetlen alkalomért se kérek semmit. Játékom szent és sérthetetlen, az orfeum falai közt szívesen játszottam, mert a hely felidézte bennem azokat az éveket, mikor a zongora szerelmese lettem. Ez a közeg azonban másabb, emellett érdekel a signorina.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Nem szereti, ha megzavarják. Remek, ebben legalább hasonlítunk... Nem teszek ennek ellenére javaslatot a számára, mely szerint akkor inkább olyan helyen kellene játszania, ahol biztosan nem számít birtokháborításnak a dolog senki szemében. Már csak azért sem hozakodom elő vele, mert meddő vita lenne, hisz lássuk be: pontosan azt akarta, hogy valaki megzavarja. Külön öröm lehet neki, hogy pont belém futott, le merem fogadni. Teste mozdul, tenyerem szab határt, s világosszín pillantásom találkozik az övével. Szavaira kissé felszalad szemöldököm, majd könnyed, elhaló gyöngy-kacajjal lépek el tőle - amennyiben engedi. - Szóval így megy ez magánál...! Az előbb még jóvátételt emlegetett, a végére meg én nyújtsak valamit mégiscsak cserébe. - Ha eddig fel is villant a bizalom szikrája irányába, akkor most sikerült rápisilnie. Én pedig vagyok oly botor, hogy szóvá is teszem: nem tartom túl szavahihető, egyenes embernek. Talán nem fog berágni szavaimért, melyben semmi bántó él nem lapul. Valami azt súgja, elbírt már többet is a hím háta pár burkoltan őszinte szónál. - De tegyük fel, hogy belemegyek. - fordultam újfent szemközt vele két lépésnyi távolságból, amivel elhagytam a zongorát és a mellette álló hímet. - Ez esetben igencsak aránytalanok az esélyeim, elvégre ön pontosan tudja, hogy mi az, amit szeretnék. Én viszont még csak annyira sem ismerem magát, hogy tippelni merjek, mivel érhetném el a célomat. - Van némi panasz-éle a dolognak, de lehet csak nőies hangszínem teszi, hanglejtésem sorozata teszi.
- Kérem, signorina, engedje, hogy megmagyarázzam. A zongorázás nekem kéj, s annak kiélése, vágyaim, saját esendő valóm megtestesítése a dallamok segítségével. Felkérni játékra olyan, mintha azt várná, hogy pőrén mutatkozzak kiéhezett apácák előtt, signorina. Ezért súlyos a felkérés, ha nem önként ajánlom, vagy megfeledkezve magamról játékba kezdek. Elléptem tőle, vehette meghátrálásnak, vagy puszta udvariasságnak, miszerint végre valóban teret, tiszteletben tartott magánszférát adtam neki. - Vágyjon másra, ám ha ragaszkodik játékomhoz, annak minden körülmények közt ára van. Fizetségét vettem most is, pimaszsággal, udvariatlan tolakodással, nyugalmának megzavarásával, miképp GoldenWolfbéli játékaimnak is busás ára van... pontosabban volna, ha nem élvezetből játszanék buja előadások közti szünetekben. Ott nem furcsa a pőreség, nem taszító a közönséges kacérság. Egy másik világ. E klub azonban... - Nem szokott játszani, signorina? - kérdeztem, s talán először valódi mosolyra húztam a szám, nem pusztán formálisra. - Találgasson, pontosabban egyet, elvégre bátraké a szerencse. Érdekel, hogy ily' rövid ismeretség alapján mit feltételez, mivel járhatna kedvemben.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Érdeklődve, nyílt tekintettel hallgatom a másikat, mikor a zongorázásról beszél. Szavainak pergő csengése, szenvedélye érezteti, hogy komolyan gondolja minden egyes kimondott gondolatát. - Energiái sem árulkodnak gúnyról vagy hazugságról. Ellép, én pedig ösztönösen igazítok felsőm szegélyén egy kimért simítással, s hasonlóan finom az a mozdulat is, amivel szőke tincseimet füleim mögé parancsolom. - Az apácák nem kiéhezettek. - Jegyzem meg csendesen, majd apró, bizonytalan vállvonással fűzöm hozzá: - Csak hogy tudja... - Suhan apró mosoly ajkaim szegletén át. Eszemben sincs kioktatni, tovább is lépek a szavaira érdemben tett válaszra. - Szeretném, ha maga játszana a megnyitón. Pontosan azért, ahogyan a zongorázásról beszél. - Elléptem a zongorától, tovább növelve a kettőnk közötti távolságot, de kérdésére újfent közelebb lépek bizonytalan, apró léptekkel közelítve meg őt és a fekete hangszert. Mintha csak valami fura táncot járnék és ő lenne a partnerem benne. - Azt nem mondanám, hogy szoktam. De tudok. - Biccentek aprót, s tartva az egy lépés távolságot tőle azért továbbra is, állapodok meg lépteimben. - Nem szeretek találgatni, Mr. Santoro, de felajánlhatok egy... egyenértékű cserét! Biztos tudunk találni valami olyat, ami megéri önnek, hogy játsszon és hasonlóan ritkán osztom, mint ön a zongoraszót. - Tekintetem mellkasán időzik, onnét halad fel arcélét cirógatva meg, hogy végül a bambi-pillantás a hím tekinteténél verjen tanyát.
Eltűnődve vezetem tekintetemet vonásain, mikor az apácákról beszél - semmi arrogancia, finom mosoly, s talány enyhe zavar maradéka. Hallgatom, várok, miközben kimért lépéseket teszünk, egymást és a zongorát kerülgetve, kiváltképp ő. Semminemű ellenérzés nem lakozott bennem akkor sem, amikor esetleg közelebb került, sőt, inkább szórakoztatott a tény, hogy ily serényen igyekezett megtartani a tisztes távolságot. Nem mondom, hogy nem tette jól, s nem azért, mert az apácákkal ellentétben kiéhezett volnék. Talán pont ezt érezte meg, ami számomra felérne egy kisebb kudarccal. - Egyszer szívesen meghallgatnám - mondtam udvariasan, szám szegletében halvány mosolyt társítva emellé. Tudni akartam így már, hogy jobb-e nálam, s ha igen, mennyivel, miben, így pedig már mint fellobbanó kósza láng, jutott eszembe szolgáltatásom ellenértéke, aminek ha jól sejtettem, nem fog örülni. Ahogy ártatlan pillantása lassan felvándorol beszéd közben az enyémre, már úgy nézek rá, mint a kelepcébe csalt apró vadra. A szép signorinák lesznek a vesztem, hajdan nemző apám ezt nem volt rest nem egy alkalommal figyelmeztetőn elmondani, s talán igaza is lesz. Talán pont az előttem álló csal lépre, vagy kényszerít hibázásra, ártatlan külseje még semmit sem jelentett. A felszín mindig másodlagos. - Ami azt illeti, épp az imént jutott eszembe mi lehetne az egyenértékű csere tárgya az ön részéről - mondom szándékoltan gyanút keltő negédességgel. - A megnyitó után valamikor játsszon velem egy négykezest. Ez az ára a játékomnak. Engem kiszolgáltat a vendégeinek, úgy illendő, ha önmagát pedig nekem. Bár kiszolgáltatásnak éppen nem nevezném azt, amit tőlem kér, de nem feltétlenül kell tudnia.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Nem megérzés volt ez részemről, inkább sokadik blikkre levont következtetés. A pasas érezhetően húzott, cicózott, szemtelenül idepofátlankodott a helyre, s mindez mellé volt a kisugárzásában valami veszélyesen vonzó, aminek ő a mellékelt ábra szerint teljesen tudatában van. Ki ne lenne óvatos ilyenkor? - Valószínűleg az oly sokat emlegetett kiéhezettek, vagy akikben egyszerűen nincs tartás hozzá, hogy ne ugorjanak két szép szempár és egy helyes mosoly láttán. Butaság lenne azt állítanom különben, hogy engem teljesen hidegen hagy a másik megjelenése, hangja, szavainak finom éle... - Nem is tudom. - Szabadkozva söpröm félre az arcom elé hulló tincseket. Úgy tűnhet, kéretem magam, holott valóban nem tudom, jó ötlet volna-e ez. Régen volt már az, hogy a billentyűsor előtt ültem, lehet, be is rozsdásodott tudásom e téren. Le kellene porolni előtte kicsit, de még ha sikerül is... könyörgöm, hol érnék én az előbbi könnyed improvizáció nyomába a sok bemagolt Schuberttel meg Chopin-nel! Szemeim világa arcára vándorol, tekintete szinte magához láncolja kék íriszeimet pillanatokon át, míg végül jobbnak látom egészen egyszerűen lesütni pillantásomat. - Valóban? - Miért tartok én ettől a cserétől egyre jobban? További szavai feloldják bennem a hirtelen összegyűlt kellemetlen érzést, s helyét az őszinte megilletődöttség veszi át. Némileg zavartan tekintek vissza a hímre. - Nem... nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet. Mármint... nem is egyenértékű, elvégre valószínűleg csak belekontárkodnék a játékába az én tudásommal. - Szabadkozom, ennek ellenére sem igent, sem pedig nemet nem mondok. Olcsó lenne így megúszni, kétségtelenül, de megadom neki tisztességesen a lehetőséget, hogy átgondolja kérését, - most, hogy tudja, nem vagyok valami virtuóz - mielőtt rábólintanék.
Bizonytalansága és szabadkozása megmosolyogtat, de ebből a mosolyból nem lesz vigyor. Szolid, udvarias, mégis pimasz és mindettől valahol hazug, mait nem hagyok, hogy észleljen. - Ebben az esetben gyakoroljon, ahogy elnézem - tekintek közbe a helyiségben -, lesz rá némi ideje. Elevenítse fel tudását és ne aggódjon, nem azért kértem ezt, hogy megalázzam. Azt egyébként is nagyközönség előtt igazi élvezet megtenni, ezúttal azonban semmi ilyesmire nincs okom. Az azonban nem baj, ha kicsit izgul mindez miatt, rám nézve csak hízelgő, hogy aggódik: elmaradhat az enyémtől tudása. Ez így van. Ennek ellenére nem szándékozom az orra alá dörgölni, sem most, sem akkor, legfeljebb, ha kiprovokálja, ám eddigi társalgásunkból kiindulva, erre aligha kerül majd sor. - Nos, számíthat rám a megnyitón, signorina, utána pedig remélem, élvezhetem a társaságát egy négykezes erejéig - hajtottam enyhén fejet, kezemet pedig összekulcsoltam a hátam mögött. - Legyen szép napja! Őszintén kívánom, hogy ne botoljon hozzám hasonló pimasz fráterekbe, és a munkások is igénye szerint teljesítsenek. Biztosra vettem, hogy nem fog nemet mondani, nem tűnt hálátlan fajtának, én pedig igyekeztem a lehető legnagyobb biztonságérzetben ringatni magammal kapcsolatban. Finoman ráhunyorogtam, majd komótos léptekkel elhagytam az épületet, megadva Lady Northwoodnak a magány édes érzetét.
//Köszönöm szépen a játékot! ö.ö <3//
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Akaratlanul is elmosolyodom a szavain. Eleinte azért, mert igazat kell adjak neki - valóban lesz időm rá, hogy felelevenítsem porosló tudásomat zongorázás terén - végül pedig már azon mosolygom, hogy úgy véli, azt hiszem, megalázna. Pedig ez egy percig sem fordult meg a fejemben. Nem férfihoz méltó magatartás az ilyesmi, s habár nem ismertem igazán Dominicot, valahogy olyannak tűnt, akinek igenis számít a tulajdon büszkesége. - Enyém a megtiszteltetés, Mr. Santoro. - Biccentek aprót, mikor elhangzik az ítélet, noha legszívesebben tapsikolva ugranék a nyakába meggondolatlanságom közepette örömömben. De... éppen azért, mert megfontolom, végül mégsem viszem véghez a mozdulatsort. Az még mekkora ciki lenne, te jó ég! Álltam pillantását, de elköszönni már csak akkor köszöntem, mikor hátat fordított: - Ahol egy már megtermett, ott nincs helye kettőnek. Önnek is legyen szép napja! - Egy ideig még lépteinek nyomát bámulom, illetve a port, amit felvert, s mi szállingózva hullik alá a délutáni fényben, majd mintha hirtelen feleszmélnék fordulok sarkon. Igaza van: rá kell néznem a munkásokra.
Talpon voltam. Fél siker. Még nem jöttem rendbe teljesen és tökéletesen, de már nem jelentett gondot a helyváltoztatás, ami napok óta legfeljebb a Hotel parkolójáig terjedt ki legtovább. Egyelőre nem is kívánkoztam messzebb, annak ellenére sem, hogy egyre inkább kezdtem érzékelni, hova is kerültem a falkán belül. Bár amennyi gond volt velem, mióta északra jöttünk, ez nagy eséllyel akkor se lenne másképp, ha nem én vagyok az Omega. Nem tetszett, hogyan is tetszhetett volna, de egy szavam nem lehetett, szó szerint és átvitt értelemben sem, ez pedig semmit sem javított a helyzeten. Azt már most előre borítékoltam, hogy kiktől számíthatok erőteljes lebaszásra: Emma és Norina. Emilyből kinéztem, hogy egyszerűen ignorálja a puszta jelenlétemet is. Mindezek előtt viszont volt egy sürgősségi dolgom, ami abszolút felsőbb utasítás volt, szóval ennek megfelelően jöhetett minden más utána: a köszönetnyilvánítás. Oké, parancs nélkül is ment volna, ekkora őstulok nem vagyok, de így aztán teljesen biztos volt, hogy megyek. A két nőstényről megtudtam, hogy merre vannak, így őket egy füst alatt lerendezhetem. Fontos a praktikusság, na! És ha már megteszik azt, hogy együtt teáznak, kávéznak, vagy faszom tudja, mit csinálnak, akkor kihasználom a lehetőséget. Sajnos nem alapítottak Mártír-klubot, így Candvelon különcködik. Ha pofátlan lennék, dohognék, hogy miért, mert így a hegyre is fel kell másznom. De mivel nem vagyok pofátlan, így csak magamban morgok miatta, azt még (még!) nekem is szabad. Hiába, nem vagyok egy Natan Vreth, aki minden birkatürelemmel és habitussal képes elviselni. Elviselek én, azzal hiba nem lesz - remélem -, azt viszont nem tudom magamban átkapcsolni, hogy ne legyek miatta feszült. Így az elején legalábbis mindenképp, később pedig... nem akarok ehhez hozzászokni, mondjuk úgy. Motorral mentem, nem volt a legkellemesebb a rozogaságomnak, de éltem már túl rosszabbat is. A Country Club előtt leparkolva energiáimmal körbenéztem és a pillanat tört részéig infantilis örömöt éreztem, hogy nyakbehúzás és sunnyogás nélkül kutakodhatok falkatagok jelenléte után. Azért még mellőztem az örömtáncot. Levettem a sisakot - kivételesen nem azért, hogy valakinek az arcába vágjam -, majd célirányosan indultam meg a kültéri kávézó rész felé. Eszembe jutott Daniel, hogy meg kéne kérdezni Mishát, mi lehet vele, de mivel nem járta be széltébe-hosszába a Hotelt a hír, hogy mennyire szét lett tépve két kóbor, így egyelőre abban legalább biztos lehettem, hogy él. A végén megtanulnom értékelni az élet apró örömeit és hippi kommunát alapítok. Biztos díjazná Castor. - Szép napot, hölgyek! - Léptem oda hozzájuk és még ha Artemis felől annyira nem is, Bells oldaláról a Gyógyítói mivoltának tudatában a farkasomra mintha súlyokat dobtak volna. Túlságosan is tisztában volt vele, hogy ki mennyivel áll fölötte, hogy ennek megfelelően ki előtt mennyire kell(ene?) kushadnunk. Piszok nehezen vette be a gyomra, az enyém is, mi tagadás, de ez van, ezt kell szeretni. - Kaphatok két percet a napotokból? Gyűlölöm ezt. Annyira gyűlölöm, hogy elmondani nem tudom. Nem a köszönetnyilvánítást, ó nem. A körítést.
Artemis meg én elég sokat lógunk együtt, mióta kicsit alaposabban megismertük egymást, félelmetesen sok bennünk a közös, szóval ez nem is csoda. Kivettem egy nap szabit a csodás motoros zakózásom után, amiről persze már ő is tud, lévén szegényt kellett lerángatnom néhány ruhaneművel a műhelyhez. Valahogy mostanában töröm-zúzom magam, és csak töredékrészt a saját hibámból, de nincs ezzel bajom, komolyan, kész felüdülés volt végre úgy lesérülni, hogy én tehettem róla. Azt inkább ne firtassuk, mennyire ciki volt bugyiban flangálni egy idegen előtt, még Artemisnak sem szívesen villantottam, pedig előtte nem sok titkom akad újabban. - Milyen kávégéppel csináljátok ezt a lattét? Muszáj beszereznem egyet. Helyeztem az asztalra a már majdnem üres poharamat, majd mosolyogva hátradőltem, és élveztem, hogy a napsugarak cirógatják az arcomat. Ha tudtam volna, hogy Duncan épp felénk tart mélységes háláját kifejezni, hát holt biztos, hogy kerestem volna máshol elfoglaltságot, eszemben nincs megkönnyíteni a dolgát. Nem vagyok rosszindulatú, de ezzel az üggyel kapcsolatban erőteljesen bujkált bennem a kisördög. Megcsörrent a telefonom, kelletlenül pillantottam a képernyőre, majd megeresztettem egy mély sóhajt. - Ne haragudj, ezt fel kell vennem. Halló? Már hallottam is a magánrendelőm alkalmazottjának a csicsergését, hogy itt van a kis Peter Holloway, és emlékszik, hogy allergiás valamire, de az istennek sem jut eszébe. - Eper, mogyoró és penicillin származékok. Van egy táblázatom az asztal felett, onnan szemezgess, de biztos benne a doktornő, hogy szükséges az antibiotikum? Ezen a ponton hallom meg Duncan hangját, és egy pillantást ugyan elvesztegetek rá, de aztán visszatérek a vonal másik felén állóhoz. - Jól van, de mondd meg az anyukájának… jó, akkor az apukájának, hogy egy hét múlva hozzák vissza kontrollra. Köszönöm! Ha van valami, csörögj! Azzal bontottam a vonalat, és nem nagyon tudtam, hogy közben mire jutott esetleg Artemis és Duncan, mert nem nagyon figyeltem feléjük, de most az előbbi felé pillantok, felvont szemöldökkel. - Kérdezett valamit? Nem, egyelőre nem érzem úgy, hogy képes lennék anélkül Duncanhez szólni, hogy egyszerűen a pofájába vágjam, hogy egy idióta vadbarom, és még az is óriási kegy, hogy egyáltalán még bármi lehet ebben a falkában. Szerintem egyébként is tudja, de igenis leszek olyan szemét, hogy nem fogom megkönnyíteni az életét, bármennyire is vagyok amúgy jólelkű, vagy épp önzetlen. Jelen pillanatban egyik sem mondható el rólam, a mérhetetlenül csalódott azonban annál inkább. Ennek ellenére nem áll szándékomban bántani, vagy épp megalázni, nem élek ilyen eszközökkel, meg fogom hallgatni, mert nem vagyok tahó, de ha nem muszáj, nem csacsognék vele túl sokat, milyen jó, hogy vélhetőleg ez az érzés kölcsönös.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Annabelle személye biztos ponttá nőtte ki magát az itteni életemben, s amikor időnk engedte, előszeretettel futottunk össze, akár csak egy kávé erejéig is. Most sem volt ez másként, s bár én magam nem számoltam be "a skypeos pasasról" neki, mégis elvártam volna, hogy ő mindent elmeséljen a műhelynél történtekről. De úgy fest, ma harapófogót is hoznom kellett volna a téma mellé... - Ha megmondanám, sose jönnél erre többet. Megéri az nekem? - Szélesedik ki mosolyom, s pár szőke tincset söprök félre arcomból, mikkel lágy szellő játszik így kint, a szabad ég alatt. Kifejezetten kellemes a téli zimankó után ez a tavaszias időjárás, ettől több fok nem is kell már, csak ez tartson ki még jó sokáig és rendben leszünk! Intek egy könnyed mozdulattal Bellsnek, vegye fel a telefonját nyugodtan, nem zavar. Addig én magam a macchiato-mba kortyolok. - Ekképp ér el előbb az árnyék, amit a hím vet, aztán ő maga is, mikor asztalunkhoz ér. Felpillantva rá akaratlanul is apró mosoly szökik ajkaim szegletébe, mely bájos gödröcskéket szül arcomra. - Duncan! Öröm látni, hogy a vérvonalunk képességét most sem használtuk hiába. - Ó igen, kicsit még mindig sért, ha visszagondolok rá, hogy Castor miként is "felvételiztetett" a falkájába, s mennyire élvezte az egész szituációt, holott közöltem vele, hogy a képességünk nem cirkuszi mutatványokra van kitalálva. Mondjuk ezért igazán nem hibáztathatom a fiatal hímet, nem? Tényleg jó egyben látni, máskülönben. Habár idiótának kiáltottam ki Candvelont, amiért egyáltalán felmerült benne, hogy pusztán azért rakatta rendbe a pasast szeretett alfánk, hogy még nagyobb kárt tegyen benne... mélyen azért nem voltam annyira meggyőződve ennek ellenkezőjéről, mint azt hangoztattam verbálisan. - Percek kérdése és leteszi... - Jegyzem meg apró sóhajjal pillantva el Bells felé, majd onnét vissza a hímre. Előfordul az ilyesmi kérem, hogy az ember akármennyire is kerülné, a meló megtalálja, ő pedig nem mondhat neki nemet! Amikor barátosném úgy dönt, ideje, hogy a füle és a készülék elváljanak egymástól, pillantásom Duncanre siklik, mintegy jelezve: most már előadhatja érkeztének okát. Igen ám, de Bells kérdése nem felé irányul, hanem egyenesen hozzám érkezik. Meglepetten és kissé értetlenül kerekedik el pillantásom, ajkam szóra nyílik, de ugyanebben a pillanatban kiszúrom azt a fájdalmasan édes, régmúltba vesző csillanást a velem szemközt ülő tekintetében. Ó. Óóó! - Szóval ezt a játékot űzzük... Nem visszakozom, véremben van a dolog, ha úgy tetszik. Éppen ezért a válaszadás helyett csuklómon fordítok, hogy karórám számlapjára pillantsak. - Azt mondta, két percet szeretne a délutáni pihenőnkből, de már legalább öt perce itt áll igazság szerint, szóval biztosan fontos lehet. - Kissé helyezkedem ültemben, felpillantok Duncanre: - Miben lehetünk a segítségedre? - Ártatlan mosoly be, mintha a kettőnk közjátéka Bellszel nem is az orra előtt zajlott volna le az imént.
Az a bizakodás, ami Artemis fogadtatást követően kis naivan belém szökik, Bellsével el párolog a semmibe. Előbbi nőstény felé sikerül a röpke üdvözlőkörben egy udvarias mosolyt kipréselnem magamból - sose voltam vigyorgós, mit mondhatnék -, és annyival könnyebbnek ígérkezett vele a dolgom, hogy csak nem sokkal a távozásom előtt csatlakozott a falkához. Kvázi nála még nem sikerült olyan hosszú bűnlajstromot hoznom, mint teszem azt a Gyógyítónál. Ó, igen. Ő sajnos elég sokat kapott belőlem már ahhoz, hogy ne legyen fáklyásmenet ez a találkozás, emellett a nyakam tettem volna rá, hogy elsősorban miért neheztel rám. Én is gyűlöltem miatta tükörbe nézni, ami azt illeti, de maszek ügyem, kurvára nem érdekel senkit és ez így így van rendjén. Türelmesen kivártam, amíg a telefonhívás a végére érkezett, hogy aztán jöjjön a fekete leves. És ez még csak az eleje, a kezdete egy sor nagyobb kihívásnak, mert ők még kedvesek és bájosak, de már most ingert érzek arra, hogy kitépjek egy gazt a virágágyásból, odabasszam földestől az asztalra és elvonuljak, nem kell meghallani címszó alatt. Ehelyett viszont csak veszek egy nagy levegőt, amit szépen kifújok. Béke, nyugalom és csöndesség. Megérdemlem. Kijár bőven. Ettől független az ösztönös fortyogást nem olyan könnyű lenyelni, főleg úgy, hogy még sose voltam ennyire mélyen. Hogy semmi jogom visszamordulni senkinek és semmire. Dominánsként. Emberként is messze voltam világ életemben a türelmes, nebáncsvirág móditól, de mindennek a tetejében a farkasom se könnyebb eset. Pokol lesz ez az időszak ilyen téren. Elfújtam a feltörő morgósságom, amennyire tőle telt, igyekeztem jó pofát vágni. - Igen, elég fontos - mondtam beleegyezően, hol Artemisre, hol Annabelle-re pillantva. Utóbbitól már a legkisebb mértékben sem vártam, hogy figyeljen rám akár egy kicsit is. - Szeretném megköszönni a segítséget, hogy megmentették az életemet Candvelonnal együtt. Tudom, hogy parancs volt, de őszintén hálás vagyok érte nektek. Nem hazudtam, pontosan tudtam, hogy mennyit tettek értem értem azon az estén, hogy nélkülük nem állnék most itt. - Csak ennyiért jöttem - tártam szét kissé karjaimat, mintegy "nyugi, nem kell huzamosabban elviselni" gesztussal. Mondjuk hazugság azt állítani, hogy ez fordítva nincs így, sem a hajbókolásban, sem a bájcsevejben nem vagyok otthon, nagy eséllyel egyik katasztrofálisabb véget érne, mint a másik.
- Mintha a kávé miatt jönnék erre, ne viccelj. Mosolyogtam rá, értelemszerűen sokkal inkább érdekel Artemis, mint a kávé, de a kellemest a kellemessel egybekötni nem túl nagy bűn, ugye? Ha mégis, hát vállalom. Egyébként is, ha nem ő vezetné a helyet, nem jönnék el eddig kávézni, ez teljesen biztos. A telefonom némileg belezavar az idillbe, és bár szeretem a munkámat, de olykor tudnék örülni, ha a szabadnap tényleg az lenne, és nem folyamatos távsegítség nyújtás. Még jó, hogy inkább a telefonra figyelek, mintsem Artemis szavaira, mert nem biztos, hogy kibírnám holmi csúfondáros vigyor nélkül. Azt hiszem, nem vagyok hajlandó tovább az érdektelenség és sebezhetetlenség maszkját viselni, azt magával vitte a farkasom, most sokkal inkább ami a szívemen, az a számon jelleggel működöm, nincsen hűvös számítás, ami visszafogja szavaim és viselkedésem. S van még valami, amit ugyan soha senkivel nem fogok közölni, de igenis rohadtul zavarja az igazságérzetemet, hogy ő itt van, Ray viszont nincs. Tudom, ez nem Duncan hibája, épp annyira sáros egykori szerelmem is, de attól még kissé nehezemre esik elviselni a dolgot. Szó se róla, rá jobban haragszom, mint a kamikáze omegánkra. - Öt perc? Hogy szalad az idő… Mosolyodom el szelíden, de azt hiszem, ez most kellőképpen jól esett ahhoz a lelkemnek, hogy ne akarjak tovább táncolni az amúgy sem épp a legnyugodtabb lelkületű hím idegein. Legyen hát, felé fordítom fájdalmasan ártatlan csillanású őzike szemeimet, hogy Artemis szavait alátámasztva kérdőn fürkésszem vonásait, jelezvén, hallgatom, s igen, figyelek rá, figyeltem eddig is, ennél csak többet fog kapni másoktól, hagy szokja. Végighallgatom, türelmesen, miként egy anya figyelne a gyermekére, mielőtt az aktuális csíny megkapná az ítéletet. Elvégre, mindenkinek jár a védekezés lehetősége, nemde? - Először is, valóban van miért hálásnak lenned. Nem csak nekem, nekünk, nem elsősorban, de ezt úgyis tudja, ettől még jól esik az orra alá dörgölni. - Másodszor, akkor is segítettem volna, és szerintem nem csak a magam nevében beszélek, ha nem kapom parancsba, ha őszintén kérsz bocsánatot, legalább ne dobálózz a csak és a parancs szavakkal. Elveszted tőle a hitelességedet. Vajon van még neki olyan? Nos, ezen nem gondolkodom inkább, mert félő, megint kiszökne ajkaimon valami hozzám méltatlan. Az esetemben inkább az áll fenn, hogy CSAK akkor nem segítettem volna, ha parancsba kapom, hogy NE tegyem. Nem várom, hogy megértse, mások vagyunk, másként működünk. - Egyébként, szívesen, és ha csak ennyiért jöttél, mehetsz is. Talán én várok túl sokat, nem tudom, de a sok csak mind azt sugallja, hogy még ő maga is méltatlannak érzi magát arra, hogy kapott egy újabb esélyt. Nem, inkább nem akarok arra gondolni, hogy a mi áldozatunk lenne csak egy kis semmiség, mert gyűlölném, ha természetesnek venné mindenki, hogy nekünk a hobbink szenvedni mások miatta. Nem így van, még ha soha nem lennék képes nemet mondani erre, akkor sem. Elemelem a tekintetem Duncanről, részemről megkapta az elbocsátó szép üzenetet, úgyhogy nincs több szavam hozzá, az meg már más kérdés, hogy Artemis miként kezeli a helyzetet a maga részéről.
//Mivel azt beszéltük, rövidre fogjuk, ezért köszöntem szépen a röpke randevút. <333 //
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Bennem van az inger egy másféle telefontémát gondolati síkon megejteni az omegává lett hímmel, míg Bells a helyettesét rendezi, ám bölcsebbnek látom, ha elvetem a gondolatot, elvégre nem ér annyit az egész, nem igaz? Jó helyem van itt, a Northern Lights jól megy, hozza a várt tendenciákat, így hát Mr. de Lucának oka sem lehet panaszra. Miért dobnám el mindezt...? Apró, önkéntelenül is fejcsóváló, észrevétlen kis mozdulattal rázom meg fejem, majd jön is szinte a semmiből nekem szegeződve Bells kérdése, melyre válaszul órámat sasolva állapítom meg, mióta is rabolja Mr. Corvin az időnket. Annabell megjegyzésére aprót biccentek. Igen, én magam is úgy gondolom, hogy ez a legkevesebb, amit megérdemlünk a segítségért cserébe. - Nem, valóban nem csak a maga nevében beszél, de... mindegy. - Szusszanok, lévén a mondat második felével nem tudok vitába szállni. És nem is kellene, hiszen nem engem támadnak a szavak. - Megtoldom hát egy újabb egyetértő bólintással. Az elbocsátó szép szavakra féloldalas, savanyú mosolyra húzódik ajkam, mintha csak azt üzenném vele: hát ez van, azért köszi. Egyúttal a következő pillanatban ajkaim némán mégis azt a szót formálják, miközben a hímre tekintek, hogy: Szívesen. - Majd... még beszélünk. A hotelban. Vagy valahol... - Lényegében sikerül ugyan azt közölnöm, amit az imént Bells is megtett, csak burkolt formában, ahogy a kedves mosolyt követően barátnőm felé fordulok újfent immáron. Igen, ez az egész fura szituáció ki lesz beszélve, amint úgy gondoljuk, hogy Duncan hallótávolságon kívülre kerül.
Kezdőlap
//
