A Sofia Salucci tulajdonában levő tánciskola növendékei számára két táncterem is rendelkezésre áll, ahol tudásukat fejleszthetik több táncstílusban is:
♫ jazz ♫ hip-hop ♫ funky ♫ street funky ♫ art jazz ♫ street dance ♫ break dance ♫ electro dance ♫ twerk dance ♫ musical ♫ water bowl dance ♫ akrobatikus rock and roll ♫ capoeira ♫ rúdtánc
A korszerű tánciskola minden korosztály számára nyitva áll, hétfőtől péntekig 10 és 22 óra között. Az órák, és az edzések kötött időpontban történnek. Egyéni, korosztály-szerinti, illetve kezdő/haladó/középhaladó/profi csoportokra lebontva.
A kocsi mellett állok és pöfékelek, így várom Siennát a suli előtt. Ezt a verdát nem látta még, szóval ha kilép a főkapun muszáj vagyok integetni neki. A múlt héten sikerült kicsit összetörnöm a Mustangot. Malibuban nem sok alkalom volt rá, hogy szakadó hóesésben kelljen vezetnem, de nem tartottam nagy kihívásnak. Tévedtem! Egy ártatlan kanyarban olyan erővel vertem oda a kocsit a járdaszegélynek, hogy azt hittem a kerék is kitörik. Szóval a sportautó a szervizben én meg vettem egy Yukon-t. Nagyon nem az én stílusom, de téli verdának első osztályú. Hamarosan meglátom Sisit, és ahogy sejthető volt, ő is észrevesz. Nagyon nem esett volna jól, ha neki kell állnom ordítozni, kicsit fáj a torkom. Eltaposom a cigarettát és átlibbenek az anyósülés felőli oldalra. Kinyitom az ajtót és mint valami szállodai boy kissé meghajolok, hogy betessékeljem a kocsiba. -Szia baby! - nem mintha nem együtt töltöttük volna az egész napot bent a suliban. Ha bepakolta a seggét rácsukom az ajtót, majd beülök a volán mögé. Sok időnk nincsen dumcsizni, hiszen már majdnem délután három óra van. Nekem pedig kezdődik a hajtás, mondjuk nem nevezném annak. A munka fronton eddig az van, amit vártam. Ha egyik kezem a fenekemben van, úgyis röhögve elvégzem. Indítózok és kifordulok a parkolóból. A kocsitörés miatt szinte csak az utat nézem, persze tekintetem néha Sisire vándorol. Olyan, mintha kicsit parázna a mai naptól. Hát parázzon is! Nem szeretnék segget csinálni a számból Sofia előtt és a csillagokat is lebeszéltem az égről, hogy az én Sisikém nagyon jó. Ha csalódást okoz, vagy bakizik nekem. Esküszöm kitekerem a nyakát! -Hé! Ne légy berezelve! Nem bánt senki szivi.A főnököm nem egy emberevő. – bár tudnám, hogy mekkorát tévedek – Odáig lesz tőled meg vissza. Hamar elérünk a sulitól a suliig. Leparkolok a megszokott helyemre és már csattogunk is befelé. Belököm a bejárati ajtót és persze első dolgom egy fogvillantós mosollyal és kislányos integetéssel üdvözölni azt a buta ribancot, oh pardon, a délelőttös váltó társamat. -Szia! Sofia? Bocsi, ő a barátnőm, akiről meséltem. - Mutatok Sisi felé és bemutatom őket egymásnak. Tekintetem Sofiát kutatja. Most nincs órája, mint sztár-recepciós ezt én tudom a legjobban.
A hozzászólást Alanis Kelevra összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jan. 14, 2015 10:47 am-kor.
- Akarom én tudni, mi lett a szerelmeddel? Kérdezem nyitásként, ahogy meglátom a drabális járgány társaságában, hihetnénk, hogy csak az időjárás miatt van a váltás, de Nissy esetében sosem ennyire egyszerűek a dolgok. Ettől még első körben tutira le fogja harapni a fejem a kérdésem miatt. - Szia! Ölelem meg ma úgy ötödjére, pechjére, én már csak ilyen kis ölelgetős leányzó vagyok, szóval nem ússza meg sosem, de aztán már csücsülök is be, és már érzem, hogy hiba volt a sál, sapka, harmadik pulóver a kabát alá, mert fel fogok robbanni a járgányban, de mindegy, csak kibírom a táncsuliig. - Nem vagyok berezelve, ezt egészséges drukknak hívják. Mellesleg, tisztában vagy te egyáltalán azzal, hogy ki a főnököd? Mármint, Sofia Salucci, te jó ég... El sem tudod képzelni, milyen szerencsés vagy. Mondjuk ezt már legalább ezerszer elmondtam neki azóta, és bár féltékeny nem vagyok, de azért vártam már nagyon, hogy mikor adódik arra alkalom, hogy találkozhassak a táncosnővel. Egyébként tényleg csak egy kicsit izgultam, nem szoktam semmire ráparázni, ami a tánccal kapcsolatos, ez bennem élt, hiszen szinte balettcipőben nőttem fel, a modern táncok pedig később jöttek a képbe kicsivel, de azoknak a tekintetében sem szenvedek hiányosságokat. Könnyedén pattanok ki a kocsiból, amint megérkezünk, és csapom a hátamra a táskám, a sporttáskám, az iskolai maradhat az ülés alatt, ha feltörik, kedves egészségükre, pénz nincs benne, és egyébként is, szerintem Nissy kocsijának a riasztója Kínáig is elhallatszik. - Szia! Nagyon örvendek, Sienna vagyok! Azt hiszem, ő lesz a buta konzumhölgy, akit Nissy annyit emleget, illetve hát, szidalmaz, nem túl bájos módon, de a nevét egyszer sem hallottam, most azonban megtudom, hurrá, szép is az, hogyha egy nem túl pontos jellemrajzhoz név is társul. Aztán várakozó álláspontra helyezkedem, közben lehúzom a kabátom cipzárját, mert itt már tényleg sokkal melegebb van, mint benn.
- Nyugi, mindjárt kész. – Pillantottam fel Stephanie-ra, miközben az öltöző egyik padján ücsörögve tekertem körbe szorosan fáslival a bokáját. Így jár az, aki nem melegít be rendesen. Ugyan nincs órám, de néha ilyenkor is bent tartózkodok. Ennek köszönhető, hogy az órát nem kellett félbeszakítania az edzőnek, mert itt vagyok, hogy elsősegélyben részesítsem a lányt. - Oké, kész. Ez így rögzíti, amíg meg nem röntgenzik a kórházban. Szerintem csak megrántottad. Pihenteted néhány napig, és rendbe fog jönni. Máskor szánj több időt a bemelegítésre. – A zsebembe nyúltam, majd kihúztam onnan egy tiszte zsebkendőt, és átnyújtottam a szipogó lánynak. Ekkor csörrent meg a telefonom. A taxis hívott, hogy megérkezett az épület elé. - Megjött a taxi, gyere… kikísérlek. – Segítettem neki felállni, ráadtam a kabátját, aztán szóltam, hogy támaszkodjon rám, és ne nehezedjen a sérült lábára. Tyúklépésben értünk ki az előtérbe…
Andrea a számítógépes programmal nyüglődött épp, amikor Alanis és Sienna betoppant. - Sziasztok! – Negédes mosoly kúszott az arcára. - Hello, én meg Andrea! – Mérte végig Siennát kíváncsian, majd ujjhegyeivel integetett neki. - Itt van… az öltözőben. Az egyik… - A mondatot már nem tudta befejezni, mert pont ekkor bukkantam fel Stephanie-vel…
Azonnal kiszúrtam Alanis-t, és a mellette álló… számomra még idegen lányt. Basszus, majdnem kiment a fejemből, pedig Alanis mondta, hogy elhozza a barátnőjét. - Sziasztok! – Köszönök oda nekik futólag egyelőre. - Andrea. Légy szíves kísérd el Stephanie-t a kórházba. Odakint vár a taxi… Mond meg a sofőrnek, hogy várjon meg, aztán gyere vissza. – Látom rajta, hogy nem tetszik neki túlzottan a dolog. Kicsit elhúzza a száját. Ez van, aranyom… a munkaidődbe bőven belefér. Ellenkezni viszont nem mer, ezért gyorsan a kabátjáért nyúl, majd magához veszi a táskáját is, én meg átadom neki a lányt. - Majd szólj ide, hogy mit mondtak az orvosok. Jobbulást. – Köszöntem el Stephanie-től, aztán Alanishoz és a barátnőjéhez fordultam. Fehér Nike trikót… szürke Nike nadrágot, és fehér-szürke Nike cipőt viselek. Idebent elég kellemes az idő, szóval egyáltalán nem fázom. - Te vagy Sienna, igaz!? Alanis egyfolytában rólad mesélt. – Így nem is volt nehéz megjegyezni a lány nevét. - Sofia vagyok. – Nyújtom neki a kezem mosolyogva, majd végigmérem. - Alanis megmutatja neked az öltözőt. – Pillantottam a szőkére közben. - Ha átöltözött, kísérd be kérlek a pirosba… - Intézem most hozzá a szavaim. Amíg megtörténik a ruha váltás és egyebek… addig én beülök a pult mögé, hogy amíg Andrea vissza nem ér, tartsam a „frontot”.
-Mint minden szerelmemnek, összetörtem a szívét. Mondjuk őt csak simán összetörtem. Fogadom a mai sokadik ölelést. Sienna már csak ilyen bújós kiscica marad, nem mintha bajom lenne vele. Néha ugyan kissé idegesítő tud lenni, hogy folyton folyvást beledörgöli magát valamely tagomba és mint egy kis gonosz polipot, úgy kell lehámoznom magamról. Ez is egy olyan dolog, ami a hangulatomtól függően kedves vagy utálatos. -Na, pakold be a feneked. - kicsit meg is legyintem a popóját mielőtt beszállna, hogy aztán magam is behuppanjak. Végigmérem barátnőm és mivel alaposan bebugyolálta magát egy kis gonoszságot eszeltem ki hirtelen. Megrázom magam, mint aki csak a hideg miatt didereg és a remegés végeztével a maximumra tekerem a fűtést. A kocsi csak úgy ontja magából a forró levegőt, ez a dolga. Sisi meg szaunázhat pár percet. Szólni azonban tuti nem fog, főleg ha azt látja, hogy én fázom. ~Kicsit büdi leszel aranyom.~ mosolyodom el gonoszkásan, de csakhamar ez az ördögi vigyor egy büszke arckifejezéssé szelídül, mi közben hallgatom az áradozását és az állítólagos nem létező félelmét. -Egészséges drukk mi? Nem tudsz megvezetni édike! És igen, tisztában vagyok. - öltök rá nyelvet. Hogy a picsába ne tudnám kinek dolgozom. Én is az MTV-n és a GlobeFashion-on nőttem fel. Persze próbáltam Sisinek Sofiát egy érinthetetlen szobornak beállítani, hogy mikor pár perc múlva szembesül velem szembeni közvetlenségével ezt az én személyes varázsomnak tudhassa be. Ha nem így lesz hát az se nagy baj. De miért ne lenne így? Mikor kiszállunk a hideg levegőre eszembe ötlik, hogy itt főztem szegénykémet. Nehogy tüdőgyuszit kapjon, vihetném neki a suliból a házi feladatot. Én mondjuk simán letölteném a netről, de Sisi kicsit butus az ilyenekhez. A pulthoz lépünk és még a bemutatás előtt kénytelen vagyok sokadjára meglepődnöm. Nem csak Sisi süket a számítógéphez, ezt Andrea esetében is kénytelen vagyok tapasztalni. ~F3! Te, buta liba!~ persze eszem ágában nincs hangosan segíteni. Majd rájön magától. -Milyen nap volt szivi? - nyomok puszit Andrea arcára – Nagy volt a hajtás? Ki tudja, talán Sienna is féltékeny lesz egy kicsit, elvégre a puszi és a bújás az ő privilégiuma. Mikor meglátom Sofiát a bicegő lányt kísérve Sisi vállait böködöm, majd a megfelelő irányba mutatok. Nem kell sokat várnunk, hogy hozzánk lépjen, csak elintézi a szerencsétlenül jártat. ~”Egyfolytában róla beszélek”.... ezt Sisinek nem kellene tudnia!~ alaposan bele is vörösödök, persze ez a pír nem uralja arcomat sokáig. -Igen, ő az én kis Maximovám! Naná, hogy utána olvastam. Így akadtam a moszkvai bolsoj egykori sztárjára. Túlesünk remélhetőleg a bemutatkozáson és ahhoz is nagy reményeket fűzök, hogy Sisi nem játssza el a megszeppent libát és képes lesz megszólalni. A pulthoz lépek és előkapok egy vendég-kártyát, merthogy ilyenünk is van ám. Csak nem hagyhatja az öltözőben egy padon a cuccait és az, hogy lesz-e neki saját szekrénye nagyban múlik a közelgő produkcióján. -Na gyere kicsim! - ragadom karon és minden bizonnyal nem kell vonszolnom az öltöző irányába. Odabent jó hostesként még a vendégszekrényt is kinyitom neki. -Ugye hoztál ruhát? Ó Sienna, legyél nagyon ügyes! Kééérleeek.... Megvárom míg átöltözik. Ha nem hozott cuccot magával akkor segítek keresni valami megfelelőt. Van itt elég kosztüm, jut neki is ha olyan kuka volt, hogy nem hozott semmit. Mikor kész van újfent karon fogom és bekísérem a „pirosba”.
Nem tévedtem, valóban rám rohad a ruha, még szerencse, hogy nem vagyok olyannyira izzadós típus, hogy két perc alatt mindenem átázzon, elég kínos lenne a tánciskolába érve, lévén dezodorral aztán hulla fölösleges megkísérelni elnyomni, csak még rosszabb lesz. Mindegy, nincs messze a tánciskola, legalábbis ebben reménykedek, útközben csak nem téved el, legalábbis bízom benne, épp elégszer megtette már a távot úgy sejtem ahhoz, hogy probléma ne legyen belőle. - Neked aztán úgyis magyarázhat az ember, hiszed, amit akarsz, és kész. Részemről nem megyek bele a vitába, nem kifejezetten érdekel, mit gondol erről, holott jobban ismer majdhogynem mindenkinél, anyánál azért nem, és bőven tudhatná, hogy bizony sosem szokásom túlizgulni semmit. - Brrrrr. Csúszik ki a számon, de nyavalygás helyett szaladok is be, nem tenne jót egy megfázás jelenleg, igazából soha, úgyhogy jobb sietni, nem is értem, minek kellett ennyire befűtenie, tutira biztos vagyok benne, hogy kettőnk közül ő a fázósabb. Azt mondjuk nem tudom, hogy honnan veszi ez a kis démonivadék, hogy süket vagyok a számítógéphez, mert egyáltalán nem igaz. Attól még, hogy nem használom minden egyes nap, még nem leszek hozzá lüke. Mindenesetre a hízelgő véleménye nélkül aligha jöhet szóba az, hogy kifejtsem erről a véleményemet. Egészen leplezetlenül vonom fel a szemöldököm, amikor megpuszilja a csajt, akit nekem állandóan lehord mindennek, és majdnem megszólalok, hogy milyen képmutató banya, de visszafogom magam. Féltékeny, nem vagyok, hogyisne, mégis ki vágyna arra, hogy ostoba prostinak nevezzék a háta mögött, a szemébe meg behízelgő módon viselkedjenek? Na én tutira nem. Ha Nissy nem lenne a barátnőm évek óta, biztos, hogy nem viselném ilyen könnyen a dolgait. Külső szemlélőként persze, noha akkor valószínűleg nem is forognék a köreiben. A vállbökdösést követően egészen hamar meglelem Sofiát, el is tátom a számat egy pillanatra, majd gyorsan becsukom. Komolyan nem hiszem el, már akkor sem hittem, amikor elkezdték híresztelni, hogy itt fog tánciskolát nyitni, a világ végén. Vajon miért pont ezt a helyet választotta letelepedése céljából? Nem is értem. - Szia! Megkukulni nem fogok, az sem én lennék, így hát annak rendje és módja szerint köszönök, és még mosolygok is hozzá. Szegény sérült lány után nézek, és tutira nem akarok a helyében lenni, valószínűleg belepusztulnék, ha akár egy napig, na jó, ez túlzás, egy hétig nem balettozhatnék, de ha soha többé… Mehetnék valami folyónak rögtön, bár amekkora farkasordító hideg van, jelenleg nem sok értelme lenne. - Igen, én vagyok, nagyon örvendek, megtisztelő, hogy megismerhetlek. Fogok vele kezet, szívem heves verdesésével ellentétben igencsak higgadtan és megfontoltan. A szavaira elmosolyodom, hiába, jól esik tudni, hogy Nissy. bármi is történjen, igenis szeret, nem mintha én kevesebbet beszélnék róla a munkahelyemen, vagy úgy bárhol, apának is folyton emlegetem, de neki még senki sem mondta vissza. - Rendben, köszönöm! Bólintok mosolyogva, aztán megyek is drága barátnőm után, a kérdésére pedig csak egy lemondó sóhaj hagyja el az ajkaimat. Hát mi a jó istenért ne hoztam volna? Micsoda kérdés. Öltözöm is gyorsan, sietve, elvégre ehhez vagyok szokva, mindig, mindent tempósan csináltunk. A gyakorló dresszem kényelmes, kellemesen melegen tartja az izmaimat, és könnyű mozogni benne. A térdig érő lábmelegítőmet különösen imádom, nálunk a lehető leglényegesebb, hogy a lábunknak ne essen baja. Így hát sosem marad el sem a megfelelő felszerelés, sem pedig a kellően alapos bemelegítés. Amint beérünk a pirosnak nevezet terembe, már el is kezdem, még akkor is, ha Sofia már ott van, elvégre, biztos, hogy elég drága az ideje, engem meg a jelek szerint térítés nélkül is megnéz, amit nem is értek, de nem firtattam, mert tuti, hogyha nagyon kardoskodnék, akkor Nissy közölné, hogyha így nem tetszik, hát fizet is neki, csak ne csináljak belőle hülyét, vagy valami hasonló agyrém. Maradtam hát csöndben inkább.
Átnézem a levelezést, amíg várok. Andrea nem lépett ki, ezért alapvetően lecseszném, amikor visszaér, mert megmondtam, hogy elmegy a géptől… még ha csak wc-re is ugrik el, zárolja a rendszert, mert nem akarom, hogy bárki illetéktelen hozzáférjen. Gondolom most a hirtelen ugrasztás miatt felejtkezett el erről, szóval nem fogom szóvá tenni. Egyszer meg is csörren a telefon, felakasztom a fülemre a headset-et, majd fogadom a hívást. Az építési vállalkozó keresett, aki a lenti rész kialakítását megkezdi majd februárban. Nem siettem el a dolgot, mert annyira nincs szükségem arra az irodára, marha keveset fogok odalent tartózkodni, ezt már most tudom. Viszont ha már a Waterbowl dance-hez kialakíttatom a megfelelő körülményeket, akkor hülyeség lenne nem megcsináltatni azzal együtt az irodát is. Odapillantok, amikor meghallom a csajok lépteinek neszét, de még nem követem őket a piros terembe. Egy kicsit megvárakoztatom őket. Kénytelen vagyok, mert a recepciót nem hagyhatom itt csak úgy. Nagyjából tíz perccel később érkezik vissza Andrea. Hallom a heves szívdobogását, ami arra enged következtetni, hogy a taxiból idáig rohant. - Azért össze ne törd magad. – Pillantok rá. Nem hiányzik, hogy őt is a kórházba kelljen cipelni. - Csak eleredt az eső, nem akartam, hogy vizes legyen a hajam. A taxis szerint ráadásul ónos. – Magyarázta, miközben kibújt a kabátjából, és felakasztotta a fogasra, aztán meg is igazította a haját. A taxistól kapott számlát a pultra tette. - Stephanie? – Kérdezem, miközben kilépek a pult mögül, hogy átadjam neki a helyet. - Leültettem a balesetin. – Közölte, majd felült a székére. - Köszönöm. Bent leszek a pirosban. Csak akkor zavarj, ha mindenképp muszáj. – Mondom, majd el is indulok a terem irányába. - Itt is vagyok… - Toppanok be, majd végigmérem Sienna-t csípőre tett kézzel. - Bemelegítettél? – Kérdezem, hiszen ez az idő bőségesen elég volt arra, hogy bemelegítse az izmait. - A balett oktatás nem itt szokott lenni, egy másik terem ad helyet a klasszikus táncoknak… így a balettnek is, de ott most épp órát tartanak. – Magyarázom. - Kétféle szempont szerint válogatjuk össze a csoportjainkat. Egyrészt nézzük a jelentkezők életkorát, másrészt az adott táncstílusban szerzett tapasztalati alapján a tudásszintjét. Az utóbbi azért is fontos, mert vannak, akik csak hobbiként… vannak akik jövőbeni hivatásként tekintenek a táncra, ezért különböző a hozzáállásuk is. Alanistól úgy tudom, hogy te elég régóta balettozol, és profi táncos szeretnél lenni. – Röviden Alanisra pillantok, majd vissza Siennára. - Korlátozott létszámban, de lehetőséget biztosítok néhány diákunknak arra, hogy ingyen tanuljanak nálunk, amennyiben látom bennük a potenciált. – Ez így ebben a formában nem volt igaz. Félhazugság, mert valóban felveszem, és abba a csoportba kerül, ha tényleg van tehetsége, és kellő alapja hozzá, akiket a profi pályára készítünk fel, viszont nincsenek ingyen tanuló diákjaink. Alanis akarja fizetni a tanulmányait, de nem akarja, hogy Sienna tudjon erről, ezért ez a ferdítés. - Ha belekerülhetsz ebbe a keretbe, akkor ezt diszkréten kell kezelned a magad érdekében is, nehogy felesleges rivalizálást vagy konfliktust szüljön. – Hiszen ki ne kezdene irigykedni, ha azt hallaná, hogy míg a másik „ingyen” jöhet, neki le kell perkálnia a pénzt. - Van kérdésed? – Mielőtt tovább lépnénk, lehetőséget adok a kérdezésre.
Karjaim egymásba fonom testem előtt és várok amíg Sienna átöltözik. Ez a helyzet korán sem ismeretlen a számomra. Nem egy és nem is két ilyen alkalom volt már az életünkben, hogy Sisi készül valami nagy megmérettetésre jómagam pedig, mint gondoskodó aggódó tyúkanyó állok felette. Persze számtalanszor megesett fordított felállásban is. -Amit a kocsiban mondtam, szóval.... bassza meg, neked kellene parázni és én izgulok jobban. Valóban ez a helyzet és több okom is van rá. Ha már egyszer áradoztam Sofiának az én kis lükémről az a minimum, hogy most belead mindent és nem égeti be a pofám. Nagyon de nagyon nem szeretnék hiteltelennek látszani Sofia előtt. Még csak az kellene nekem, hogy egy kis dumagépnek tartson, aki annyira elfogult a barátnőjével szemben, hogy ha botlábú is csak méltatni tudja. Meg aztán nem is vagyok benne száz százalékig biztos, hogy amit elmondtam Sienna tudásáról valóban fedi-e a valóságot. Mikor még taknyos kis csitrik voltunk és együtt jártunk balettre.... akkor még tisztában voltam a képességeivel, de most már nem táncolunk együtt nap nap után. Persze, megnéztem a fellépéseit, de az ominózus előadás óta annyira már nem is érdekelt. Inkább ott voltam, mert ott kellett lennem. Nem is igazán figyeltem arra mit csinál, mit ad elő a színpadon. Az volt a lényeg, hogy Sisi adja elő. Parázok, komolyan parázok! -Na! Mutasd magad! - járom körbe Siennát. Mint jó tyúkanyó ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e. - Mehetünk édes? A pirosban Sisi elkezdi a bemelegítést. Ez egy jó pont lesz, hiszen Sofia nem szereti ha rabolják az idejét. Ha magától nem kezdett volna bele akkor én szólok rá. Szerencsére semmi szükség erre. Már megint túlaggódom. Ide már nem jövök be kabátban. Majdnem rajtam maradt tudni illik a téli viselet. Na nem baj, még éppen időben kapcsoltam. Ugyan be van fűtve rendesen, de nem is éreztem a hőmérsékletet. Minden gondolatom lefoglalja, hogy Sienna mit fog összehozni. Sofia is belép a terembe, ezek szerint az a buta liba visszaért a kórházból. -Steph-el minden rendben? - érdeklődök szánakozó pofival, persze pont leszarom mi van vele. Normál esetben tényleg érdekelne, de most minden gondolatom a közelgő előadás körül forog. Bólogatok egy rövidet, mikor szóba jön a nevem, de nem szólok közbe. Tanultam én jó modort is annak ellenére, hogy eme képességemet kevésszer csillogtatom. De ez is megy, mint minden más is. Ha esetleg Sisinek lesznek kérdései, arról kénytelen vagyok lemaradni. Ki kell mennem most a teremből. Egy felől nem tudnám türtőztetni magam, amiért Sofia belement a megbeszéltekbe és kissé megvezeti Siennát. Jó tudom, hogy ez nagyban függ a mostani botladozásától, de a szándék ott van Sofiában és a múltkor csak egy talán-t mondott. Másfelől meg mindjárt délután négy, szóval munkába kellene állnom. Kilibbenek Andreához. A kis buta még mindig a haját baszogatja. Előveszem a leges legkedvesebbik pofikámat. -Andrea! Nekem látnom kell, ahogy Sisikém táncol. Egyszerűen ott kell lennem, támaszt adni neki a jelenlétemmel, meg ilyenek. Szépen kérlek baby! Maradj bent addig, ameddig végez. Holnap ennyivel hamarabb jövök, jó? Sőt, még egy ötvenest is kapsz ééééés.... - nyúlok a farmerom zsebébe, ahonnan előrántom a kocsim kulcsát. - viheted a verdát is. Tudom én jól, hogy Andrea is csak egy érző lény, biztosan meg fogja érteni és megteszi amit kérek. Persze azt még jobban tudom, hogy egy pénzéhes kis lotyó, szóval ha a lelkére nem is hatok, a pénz majd meglágyítja. De a fő ütőkártya akkor is a kocsi. Mert ugye albiban lakik ez a kis dög és oda nem tudja felvinni a pasiját. A Yukon meg hát, az az igazi kefélő-paradicsom, jó sok hellyel a hátsó ülésen. Tudom én, hogy igent fog mondani. Szóval összeszedek egy rakat CD-t. Hátha kell Sofiának valami jó kis aláfestő zene is.
- Ne izgulj, nem fogom elrontani, ismersz, ez az életem legfőbb célja, mindent megteszek érte. Ha tudnám az igazságot, el sem jöttem volna, mert egyszerűen nem akarom, hogy bárki támogasson ilyen téren, annyi tehetség van szerte a világban, akik csak álmodhatnak a felemelkedésről, mert még annyijuk sincs, mint nekem. Nem érezném fairnak, és azt sem akarom, hogy bárki azt mondja, könnyű úgy, ha ott áll az ember mögött egy gazdag személy. - Úgy csinálsz, mintha valami hatalmas szakértő lennél. Öltök rá nyelvet nevetve, jól esik persze, hogy gondoskodni próbál rólam, de talán kicsit túlzásba viszi, hát még ha tisztában lennék vele, mennyire… Azért körbepördülök előtte, a kis szoknya meglibben, de aligha mutat bármit is a vastag fekete anyag miatt alatta. Nekem sosem kell azért szólni, hogy kezdjek el melegíteni, ez az életem, minden tekintetben a legjobban akarom csinálni, és soha egy edzőm sem panaszkodott még rám, nem is adtam rá okot. Így amikor Sofia visszaérkezik, már megvagyok, általában van egy tíz perces kis mozdulatsor kombinációm, ami kellően átmelegít mindent, mondjuk, ha viccesen akarnám venni, így is tök meleg vagyok, mert Nissy drága megpárolt a kocsijában. - Igen. Bólintok is mellé, oké, kicsit valóban izgulok, de nem annyira, hogy komoly hatása lenne rám, ez valóban az egészséges fajta izgatottság, ami már csak azért is jelen lenne, hogy egyáltalán találkozhatok vele. Szóval még csak nem is annak szól, hogy elő kell adnom a tudásomat. Mivel nem ismerem, és Nissy nem épp egyszerű esetként írta le, hát nem szólalok meg addig, amíg biztos nem vagyok benne, hogy befejezte a mondandóját. Az a biztos, nemde? Szóval mosolyogva, derűsen hallgatom végig, itt-ott bólogatva, példának okáért a jövőbeni hivatás résznél, aztán a profi táncos szeretnék lenni után még határozottabban. Egyszerűen lehetetlenség, hogy elszúrjam, erre tettem fel az életemet, többet volt balettcipő a lábamon, mint bármely más fajta. - Világos, nem híresztelném egyébként sem. Bólintottam, és bár nem szégyelltem, hogy nekem közel sincs mit a tejbe aprítanom, de nem is kötöttem boldog-boldogtalan orrára, hogy igen, mellesleg elég csóró vagyok, és amim van, azt is a tandíjamra kuporgatom, mert semmiért és senkinek nem engedném, hogy kifizesse helyettem. Ilyen téren szörnyen makacs tudok lenni, anya belém nevelte, hogy mindenért meg kell dolgoznunk, amink van, hisz csak úgy tudjuk tisztelni azt, amit elértünk. - Nincs kérdésem, illetve, mégiscsak. Mikor vannak ezek a haladó foglalkozások? Valamit, köszönöm szépen a lehetőséget. Toldottam meg egy újabb mosollyal a szavaimat, aztán részemről jöhetett a dolog oroszlánrésze, bár nem esett nehezemre semmi, ami a balettal illetve tánccal kapcsolatos. Közben továbbra is folyamatosan mozogtam, nehogy lemerevedjenek az izmaim.
- Még nem tudunk semmi biztosat. Andrea leültette a balesetin. Vizsgálatra vár. Szerintem nem lesz semmi komoly. – Azért értek annyira én is ehhez, hogy ezt le tudjam szűrni, és amúgy is. Ha törés lenne, rá se tudott volna állni, és külső jelei is lennének. Csak az nem sérülhet meg, aki nem csinál semmit. Emberként annak idején nekem is voltak kisebb lesérüléseim a kezdetek kezdetén, amikor még édesanyám foglalkozott velem, aztán megtanultam, hogy ezeket hogyan lehet kivédeni, elkerülni. Ma már a farkasom miatt is lehetetlen lenne, hogy ilyesfajta bakit elkövessek. Miközben Siennának részletezem a dolgokat, Alanis kisiet a teremből. Csak egy rövid pillantást vetek utána, ezzel letudva a távozását, mert most Sienna a lényeg.
Andrea egy kis tenyérnyi tükörben bámulva magát igazgatja a haját, amikor Alanis felbukkan. A tükörből Alanisra emeli a pillantását, majd összecsukja a kis kék burkolatú tükröt. - És mennyi időt jelent ez? – Kérdezte, mert fogalma se volt arról, hogy meddig fogja Sofia megnézni a lányt. Ő nem lett beavatva semmibe, csak annyit tud, hogy a profi felkészítő csoportba akar valaki becsatlakozni. Amúgy se érdekli különösebben az ilyesmi. Elvégzi általában a munkáját, aztán ennyivel le is tudja, megy a dolgára. Persze mindenfelé azt híreszteli, hogy milyen jóban van Sofiával, és mennyi közös programot csinálnak. Elég élénk a fantáziája. A lóvé meg a kocsi hallatán viszont tényleg elcsábul. - Na jó. Annyi módosítással, hogy ne holnap… hanem pénteken! – Villantja Alanisra legszebb mosolyát. Legalább ennyivel is hosszabb lehet a hétvégéje. A slusszkulcsot ki is kapja Alanis kezéből, mielőtt még meggondolná magát, sőt… azt is felajánlja, hogy segít cd-ket válogatni…
- Természetesen gyakrabban, és hosszabb ideig tart, mint a többi óra. Aki komolyan ezzel szeretne foglalkozni, annak nem elég heti két óra gyakorlás, ennél jóval többre van szükség. – Ezzel gondolom nem mondtam semmi újat, ő is tisztában van vele. - Hétfőn és csütörtökön este fél héttől kilencig, kedden és pénteken öttől fél nyolcig vannak az órák. Az első… és az utolsó negyed óra szolgál a bemelegítő, és levezető gyakorlatokra. Az intenzív része az óráknak a fennmaradó két óra, de kétszer öt perc szünetet be szoktunk iktatni. Folyadékbevitel… és ha szükséges, akkor a toalett elintézése céljából. – Nagyon fontos a folyadékbevitel, ha valaki fizikálisan terheli magát. Nem az a cél, hogy valakiből kihajtsuk a lelket is, hanem az, hogy bírja a strapát. Ez a két és fél óra még így se olyan hosszú idő, hiszen ha valakiből profi táncos válik, annak egy napját sokkal több mozgás fogja kitenni ennél. - Szeretném, ha megmutatnád, hogy jelenleg mire vagy képes. – Zenével, vagy zene nélkül, teljesen rábízom. Nekem az a lényeg, hogy azt lássam, mennyire képes az önállóságra, van-e saját… jól begyakorolt mozdulatsora. Mennyire kreatív az összekötő elemekkel kapcsolatban, mennyire bevállalós. Addig nyújtózkodik-e, ameddig a takarója ér, vagy merészebb, és bevállal-e olyan dolgokat is, ami az ő szintjéhez képest kihívást jelent.
~Ajánlom is, hogy ne kúrd el!~ Persze nem mondom ki hangosan, helyette kedvesen mosolygok rá és jó nővér módjára egy szekrénynek támasztom a vállam és figyelem ahogyan öltözködik. Csuda jól mutat rajta a balettruha, jól festett már kislányként is eme kellékekben. Persze a nyomomban sem volt megjelenés terén, de a második hely is jó hely nemde? -Nem csak úgy csinálok! Jó??! - egy kissé emelt hangon, de alig észlelhetően. A nyelvöltést meg természetesen viszonzom. Nem szeretem amikor kétségbe vonják a hozzáértésem. Mert ugyebár magam is műveltem a balettet amíg meg nem untam. Arról nem is beszélve, hogy talán Sienna minden előadását az első sorból néztem és izgultam végig. Szóval semmi esetre sem vagyok laikus a témában. Megpördül én pedig elismerően bólintok, mintha csak szentesíteném a dolgot. Amolyan „igen drágám, most már mehetsz” jellegű bólintás. Nem mintha ez az én tisztem lenne, de egy kicsit mégis az. Hiszen én hoztam őt ide és ugyan ezt nem tudja de az én áldozat vállalásomnak köszönheti azt is, hogy ingyen és bérmentve riszálhatja a fenekét. Igen tudom, az önzetlenség szobra vagyok. Kész jótevő angyalka. Ez van. -Az jó, remélem semmi komoly. - immáron a pirosban és Sofia válaszára Stephanievel kapcsolatos látszat érdeklődésem ügyében. Ugyan szörnyen kíváncsi vagyok, hogy mit beszélnek de most ki kell libbennem életem Andreájához.
Egyszer úgyis belekenek valamit a hajába. Nem hiszem el, hogy már megint páváskodik. Valami ragasztót, teljesen véletlennek ható mozdulattal rápottyantok és akkor mehet kopaszra nyíratni. -Max egy óra. Nem hinném, hogy több. Sienna túl jó ahhoz, hogy sokat kellene győzködnie Sofiát, hogy itt a helye. Soha egy pillanatra sem vontam kétségbe Sisi tehetségét. Nemes egyszerűséggel csak magam alá helyeztem a képzeletbeli dobogón. Tudott ő, nem is kicsit. Egyszerűen csak jobb voltam és olyan angyalka vagyok, hogy kiszálltam ebből a sportból, hogy neki is jusson elismerésből és legyen szegénykémnek sikerélménye. Amikor csillan a szeme a lóvé és a kocsi hallatán csak megerősíti azt, amit eddig is pontosan tudtam. ~Mégiscsak ribanc vagy édes!~ Nem lep meg a dolog, ezért is közelítettem meg a kérdést ilyen formán. -Legyen péntek! De ha összeizélitek nekem a kocsit..... - nem folytatom a mondatot, helyette egy cinkos kacsintást kap, melyet akár értékelhet beleegyezésnek is. Sienna ugyan valószínűleg úgy értelmezné, hogy ne lépjen be sáros lábbal a kocsiba, de Andrea pici agyacskája közel sem ennyire naiv. Az biztos, hogy felnyalatom vele ha összedugják a kárpitomat. Persze ez nem állhat messze Andreától, mármint az ízvilág. Az a mohó kis boci lehet bár a szopóskurva inkább találó. Mondjuk ezt csak ránézésre... biztos nem lehetek benne. Vagy mégis? Mekkora ötletem lett hirtelen. -Kezet rá baby! Tudod, hogy bármikor segítek. - mosolyodom el szélesen, bár ez már annak szól, hogy amint Sienna végez és Andrea is kiteszi azt a narancsbőrös seggét már csapom is fel a Yellow Pages-t és keresek valakit itt a városban, aki péntekig telekamerázza a Yukon-t. ~Érezd csak nagyon jól magad Andrea! Hamarosan a zsebemben leszel édike!~
Pont abban a pillanatban érkezem meg újra, mikor Sisikémnek a tettek mezejére kell lépni. Kérdőn pillantok mindkettejükre, hogy csináljak-é valamilyen zenét. Akármi is lesz a döntés a terem szélén, az ajtótól pár lépésre támasztom meg vállaim a falon, bár talán jobb ötlet lenne leülni. Remeg a lábam, mint a torta tetején a gyümölcszselé. Nagyon izgulok, hogy mi sül ki ebből. -El ne baszd! El ne baszd! - motyogom a többiek számára nem hallhatóan. Ha most lejárat engem Sienna szálanként tépem ki a haját!
Nem zavar, hogy Nissynek odakinn van dolga, nem csak vele vagyok életképes, bármennyire is hiszik néha ezt. Meg aztán, ez az én életem, az én jövőm, nekem kell megdolgoznom érte. Ó, ha tudnám… biztos, hogy nagyon dühös lennék rá, ám jelenleg tudatlanul létezem ebben a tekintetben, ami talán nem is baj. Sofia szavaira csak bólogatok, én ezelőtt is mindennap vettem órákat, és most is járok, de nem mindegy, kitől és hol tanul az ember, ezt szerintem senkinek sem kell magyarázni. Ahogy hallgatom a menetrendet, már előre fogom a fejem, péntekenként el fogok pusztulni. Óra után már indulhatok is az Orfeumba, esetleg még maximum eszek valami könnyűt, hogy bírjam még szusszal, aztán hajnalig munka. Szép lesz. Nyafogni azonban nem fogok, megcsinálom és kész, ehhez kétség sem férhet, én nem vagyok az a fajta, aki feladná ilyen téren, sőt, a balettért bármit hajlandó lennék feláldozni. - Minden világos. Jelentettem ki némi bólogatással megspékelve, kicsit izgultam, mert ez fontos volt, nagyon szerettem volna a nevével fémjelzett iskolában tanulni, még akkor is, ha nem ő tartja az órákat. Nyilvánvalóan maximalista volt a tanárai kiválasztásával kapcsolatban is, meglepne, ha nem így lett volna. A két és fél órától nem ijedek meg, s attól sem, hogy ezt hetente négyszer kell megtennem, én élvezem a balettet, és minden egyes perc, amit azzal tölthetek, számomra ajándék, így is kezelem. Ha nem balettozhatnék, belehalnék, no jó, nem, de a lelkem egy része bizonyosan elveszne, az, ami azzá tesz, aki most vagyok, és ami egy nagyszerű balett táncos képét vetíti előre a fejemben. Arra, hogy szeretné, ha bemutatnám, mit tudok, csak bólintok, majd a visszaérkező Nissy felé vetek egy kedves mosolyt, még kacsintok is, pedig ez nem szokásom, és biccentek az ajtó mellé, ahová letettem a földre a cd-t, ha berakja, akkor hálás leszek neki, én a ténykedésétől függetlenül is elfoglalom a kezdő pozíciómat a földön, és bár ezt még senki előtt nem táncoltam el, de gyakorlom egy ideje, valami hasonlóval szeretnék majd felvételizni is, természetesen van modern táncra épülő koreográfiám is, egyelőre azonban a szívem csücskével, a balettal kezdem.
Hang és látvány
Sosem szenvedtem önbizalomhiányban ilyen téren, már öt éves koromban tudtam, hogy ez az álmom, és azóta is mindent megteszek érte. Lassan indul be a zene, a hangszerek sorra csatlakoznak, ezzel energikusabbá varázsolva lépéseimet. Nem csak a testem játszik, vonásaim is könnyedén idomulnak a hallottakhoz. Pontos vagyok, elegáns és kecses, és bár én magam nem jelenteném ki, de eddig kivétel nélkül minden tanárom mondta, hogy érdemes ezzel foglalkoznom, mert megvan bennem, ami kell hozzá. A tehetségem, a kitartásom és az ambícióm hármasa gondoskodik róla, hogy elérjem az általam kitűzött célt. Közben elképzelem magam a színpad előtt a zenekart, mögöttük a nézőket, és most is, mint minden hasonló pillanatban, tudom, hogy ezt akarom, hogy számomra nem létezik másik út, alternatíva, nincs B tervem, nekem csak ez van. Semmi más. Sosem idegeskedtem azonban amiatt, hogy talán nem fog sikerülni, előbb-utóbb fog, mindent meg fogok érte tenni. Szívem dobbanásainak ritmusa a szám végéhez közeledve lassul, igazolva, hogy nem az izgatottság miatt pumpálja hevesebben a vérem, hanem a tánc, a zene ragadott magával. Ilyenkor más vagyok, teljes, ennél csodásabb dolgot el sem tudnék képzelni. Végül úgy érkezem meg a földre, ahogy elkezdtem, s csak akkor állok fel, ha a zene utolsó traktusai is elhaltak, s alapállásban várom az ítéletet.
- Ha te mondod… - Vonja meg a vállát. Hangjába némi gunyoros él is került. Őt aztán egyáltalán nem érdekli, hogy Alanis barátnője mennyire jó. Egy órát viszont megéri neki itt maradni, ha pénteken a menő járgánnyal villoghat a pasija előtt. Ez tényleg nem nagy áldozat érte. - Hova gondolsz Lani!? Én nem vagyok olyan… - Nyomta meg utolsó szót. Az utóbbi napokban elkezdte Lanizni Alanist. Van egy hülye szokása, szereti becézgetni a környezetében levőket. Kezet fog. Egyesség megkötve!
Csak a szemem sarkából pillantok Alanis felé. Attól függetlenül, hogy motyog, és úgy gondolja, hogy mi nem halljuk, én igenis hallom. Szóvá persze nem teszem, mert kicsit furán venné ki magát, hogy hallhattam meg. Másrészről meg valahol megértem a paráját, hiszen ő ajánlotta be a barátnőjét, és eléggé fényezte ahhoz, hogy ha az elvárásoknak alulteljesítene, akkor azzal kellemetlen helyzetbe kerülne. Teret adok a lányoknak. Alanisnak arra, hogy a cd-t betegye, Siennának pedig arra, hogy bemutassa a tudását. Oldalvást állok meg. Úgy nézem, hogy ha akarom, akár a tükörből… vagy közvetlenül figyelhessem a mozdulatait. Valóban látszik rajta, hogy nem tegnap kezdett foglalkozni a balettal, ahogy az is, hogy nem valami szakbarbár foglalkozott vele eddig. Kemény vagyok. Nagyon sokat követelek a táncosoktól, azoktól pedig még többet, akik profi pályára készülnek. Máshogy nem is lehetne ezt csinálni. Sokat kell azért dolgozni, hogy valaki befusson, és ne tűnjön el a színről pár hónap után, mint Hollywood megannyi hullócsillaga. Amikor végez, és a zene is elhallgat, közelebb lépek a lányhoz. - Szűz vagy még? – Kérdezek rá nyíltan. A kezemet felemelem, s bár nem nézek Alanisra, az intésem egyértelműen neki szól, hogy most ne szóljon közbe, a barátnőjétől akarom hallani a választ. Ha ködösíteni kezd, vagy letagadja, úgyis tudni fogom. - A mozdulataid iskolázottságról árulkodnak. Már-már zavaróan pontosak. Ez most azért probléma, mert nem éreztem át teljesen az egyéniséged, a mozdulataidból. Tüzes és szenvedélyes nem csak a paso doble vagy salsa lehet, hanem a balett is. Azok a táncosok tudnak maradandót alkotni, akik be merik vállalni, hogy lelkileg teljesen pucérra vetkőzzenek a közönségük előtt. Olyan érzéseket és impulzusokat közvetítenek ezáltal, ami elsodorja a közönséget. Martha Graham nagyon jól ráérzett erre. Ő mondta egyszer azt, hogy „A nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt váltak naggyá.” Ez mindig lebegjen a szemed előtt. – Ha okos, akkor nem sértődik meg az építő jellegű kritikámon. Magával a táncával nem volt problémám, csak az a kis plusz hiányzott nekem belőle, ami általában azokból a lányokból szokott, akik még szüzek. - Hoztál mást is? – Kérdezek rá. Az, hogy nem küldöm el egyből, igazából azt jelenti, hogy nem tartom egyáltalán reménytelen esetnek. Van időm. Ha szeretne még mást is mutatni, akkor szívesen megnézem.
Let's dance to joy division, And raise our glass to the ceiling, 'Cause this could all go so wrong, But we're so happy, Yeah we're so happy
Szuperül indult az itt tartózkodásom. Az Élősködő imádta a várost. És azt, aki miatt elindult, bele a világba. Megtalálta. Megkínozta. Látta, hogy a nő elviseli, sőt vonzódik hozzá. És már én is kezdtem enyhülni. Nem vagyok fából, akármilyen vastag kérget növesztettem. Belül sokkal élettelibb vagyok. Ami a fákat illeti, elég sokat néztem őket az elmúlt időben. Remetét játszottam, nem jelentkeztem ki a motelből, de átköltöztem az erdőbe. Hiába, várni kellett, hogy megint teljes legyen az ujjaim száma. Nem felejtettem el. Az a patkány megéri a pénzét és újabb ellenséget írhat fel a listájára. Biztos mindenki utálja. Aki ismeri. Az Élősködőt viszont nem a bosszú mozgatta meg először vagy legjobban. Kombinálni akarta a kettőt és én jöttem rá, hogy kössem össze a kellemest a hasznossal. Akit össze-vissza sértegettem, karommal vagy szóval, de ugyanannyit adtam is neki, azt céloztam meg. Most jöttem be a városba, konkrétan tegnap, úgyhogy nem csoda, ha a Falka még nem küldött postagalambot. Majd jön az, várom. Tátott szájjal. Hátha sülve érkezik, mert úgy érdekesebb. A tűzben égettek nagyon érdekesek tudnak lenni. Engem nem tart vissza olyan apróság, minthogy véget ért a nyitvatartási idő. Az ajtót ki tudtam nyitni, biztonsági személyzet sehol, úgyhogy szépen battyogok a folyosón. Fullasztó tánclépések szaga, meg amivel ezt el akarják nyomni. Nagyon fura katyvaszt alkotnak, kellemetlen az ájer. Az öltözőnél megállok egy pillanatra. Senki sincs ott, mégis benyitok. Hátha valamit ottfelejtettek. Imádom a talált tárgyak osztályát, meg az ilyen szanaszét hagyott dolgokat. Sokat elárulnak. Egy egyszerű, sárga csuklólánc. Kézműves termék, indián díszítésű. Zsebre vágom. Adott pillanatban majd bevetem. A hangokból és a szagból, abból a nagyon is élő illatáradatból tudom, merre keressem a művésznőt. Még dudorászna is? A szívem dobban egy nagyot. Jó nagyot. Egyet. Elém ugrik az arc, ami nem is egy nő arca. A Szemtanú. Sandra. A feleségem. A második. A nő, aki rosszkor volt rossz helyen. Mégis él és hiába engedtem el, utána kellett erednem. Nyugalom. Semmit nem fogok mutatni ebből. Maradunk a múltkorinál. Szinte minden megtörtént. Ezt a kis békés papagájt, aki ugrik, repül, csivitel, odáig juttattam, hogy behúzott nekem. Na, erre gondolok, ahogy lassú mozdulattal, nyikorgósan betolom az ajtót. Még nem jelenek meg. Mintha a levegő mozgatta volna. Fütyörészek, majd megállok zsebre tett kézzel. Csak figyelem. Hagyom, hogy ő szóljon először. Bármit is mond vagy kérdez, ezt kapja. - Na, mégse tértél át az ökölvívásra? Kaján vigyor ül ki az arcomra és nézem ezt a csodás alakot. Aztán meg kell állapodnom a szemeknél. Zavar, hogy belül megint indul a buli. Az Élősködő felágaskodik, az energiái megindulnak. Körbesuhintják, körberohanják a lányt. Megnyalja a fülét. Beleugat. A haját piszkálja. Én meg csak állok és várok, hogy letisztuljon, aminek le kell. Újabb lépés, újabb szint. Járjuk az élet táncát, hátha mégse romlik el minden. Tök vidám vagyok. Tényleg!
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Azóta az eset óta nem találkoztam vele, nem beszéltünk, mintha csak hirtelen az erdő és a város közé egy láthatatlan fal épült volna. Nem tudtam kiverni a fejemből, de még se mertem betenni a lábamat az erdőbe. Fogalmam sincs, hogy miért pontosan. Talán amiatt, mert nem akartam még nagyobb bajt hozni a fejére? Elég volt a múltkori, amikor Abigail és Timothy megjelentek. Rémálmaim voltak-e? Néha igen, míg máskor inkább csak újra nem bírtam elszakadni attól a szempártól, amiben nem egyszer veszhettem el. Nem értettem, hogy pontosan mi történik velem, vagy éppen miért vagyok képtelen kiverni őt a fejemből. Veszélyes, tudtam jól, de mégis úgy éreztem, hogy ugyanakkor ártalmatlan is. Nem tudna bántani, hiszen akkor se bántott, megtette, de nem ölt meg. Megannyi lehetősége lett volna már rá, de nem tette. Sőt, olyan volt, mintha a benne lakozó fenevad még kedvelt is volna. Jobban, mint az emberi alakja, vagy csak a modora volt igazán egyedi. Szóltam Nate-nek és Hannah-nak is, hogy ma későn mennék haza. Nem tartottam ma órát, inkább csak nekem volt szükségem arra, hogy táncolhassak. Hiányzott, mivel mindig is úgy éreztem, hogy a tánc ezernyi szónál is többet tud mondani, mesélni, csak hagyni kell, hogy a zene irányítsa a lépéseinket. Én pedig nem akartam rá gondolni, vagy a messzeségbe bámulni a farm egyik szegletéből, ahol bébiszitter voltam. Szükségem volt arra, hogy a fejemben lévő hangokat elhalkítsam, és ne maradjon más, csak a zene és én. A lépések egymást követték, ahogyan a mozdulatsorok is, miközben a terem félhomályba borult, mivel nem kapcsoltam fel minden lámpát. Az óráknak már úgyis vége volt és nem volt már senki se az épületben, csak én és a biztonsági őrök. A takarítok is már rég hazamentek. Nem tűnt fel a közeledő léptek zaja, de ha tudtam volna, hogy kiközeledik, akkor talán jobban figyelek, de így? Esélyem se volt és szerintem még zajt se csapot, kinézem belőle. Azt meg pont nem gondoltam volna, hogy itt fogunk ismét egymásba botlani. A zene üteme hol lassult, hol pedig gyorsult és úgy változott az én mozgásom is, míg végül majdnem teljesen el nem halt a zene, akkor pillantottam meg őt a tűkörben, ami az egyik falon végigfutok. Riadtan kaptam a szívemhez, hiszen először csak egy árnyat láttam, aztán tudtam kivenni azt, hogy ő áll ott. - Jesszusom, muszáj mindig valami ijesztő belépőt keresned? – kérdeztem meg zihálva, miközben a dallam a háttérben kellemesen csendült. Lassú volt, nem pörgős. Zihálva vettem a levegőt, de a pillantásommal nem eresztettem el őt. Amikor viszont meghallom a kérdését, akkor megrázom a fejemet hitetlenkedve. - Tudod, nem találtam olyan jó bokszzsákot, mint amilyen te voltál, így nem. – feleltem végül el halovány mosollyal az arcomon. Hiába tudtam, hogy veszélyes, nem is kicsit, mégis mélyen legbelül valami életre kelt annak köszönhetően, hogy itt van. Az energiái könnyedén ölelnek körbe és mintha a bestia is itt szaladgálna körülöttem. Ha tudnám, akkor talán meg is simogatnám, de helyette lassan inkább a kulacsomhoz lépek és iszok belőle, hogy utána ismét őt fürkésszem. - Mit keresel itt ilyenkor? Azt hittem, hogy már megszöktél az elmúlt hetekben. – hangom barátságosan csendült, de a zene még mindig mondhatni aláfestőien szólt, mintha csak valami egyik film jelenete lenne az egész és amilyen abszurd volt talán bele is illett volna. – Vagy netán csak magánórát szeretnél venni? Esetleg hiányoztam volna? – vontam fel kérdőn kicsit a szemöldökömet, hiszen hetekig semmit se tudtam róla és nekem is jobb volt nem kísérteni a sorsomat, míg kicsit elcsendesedett minden, de attól még a fejemből nem tudtam kizárni őt.
Muszáj. Nem is keresem, jön ez magától. June nem is gondolná, mennyire természetes nekem az ijesztgetés. Volt, aki azt mondta, én vagyok maga a Félelem. A zenéje untat, de ahogy táncol, az valami felemelő. A tündérekről szóló meséket képzeltem el így. Mintha nem is lenne súlya, olyan kecses. Kellemesen kifárasztott formában van a művésznő, élmény hallgatni a lihegését. - Akkor nem romlott tovább a kezed. Ahogy elnézem, a mozgásban nem akadályozza, valószínűleg rendbe jött. Oda is nézek, ahol múltkor fájlalta. Meg a vádliját figyelem, már ha nem hosszúnadrágban van. Hagytam rajta pár nyomot. Belül még többet. És örül nekem! Azt érzem, amit múltkor. Az Élősködő már menne, én még visszakozom. Kicsit. - A tánccsoportba nem akartam csatlakozni. Pedig abban is lenne fantázia. Ha a Névtelennek lenne táncklubja, biztos eljönnék rontani a hangulatot. Hülye gondolat, hogy az a fickó képes lenne táncra perdülni... - Túl sokat voltunk együtt, kellett a távolság. Gúnyosan vigyorgok. Nem tudom, mennyit mondott el a felettese az alkuról. Remélem, megtudom, amit tud. Vannak terveim. Még titkolom őket. - Nem. Értse, amelyikre szeretné. Pedig magánórát tényleg nem akarok. - De én biztos hiányoztam - szólok és elindulok körbe a teremben, a fal mentén. Még mindig zsebre tett kézzel. Most nem keresem a szemkontaktust. Figyelem a szagokat, a nyomokat. Nem túl frissek. - Ma csak te voltál itt? Nem untad el magad? - kérdezem a csajt, ahogy a cipőm orrát bámulom járkálva. A magnónál állok meg és kikapcsolom. Ennek a táncnak vége. Új lépéseknek kell jönniük. - És hogy bírod az új barátaidat? Nem túl durvák neked? Nem fér a fejembe, hogy egy ilyen finom, kellemmel teli lányka hogy kerül a seregbe. Egy felbőszült anyuka és egy kiképzőtiszt mellé. Kezet fogtam vele és szálka ment a mancsomba! Képletesen. De én nem állítok semmit. Kérdezek és June-nal akarom kimondatni az őszintét és a valódit. Most nézek újra a szemeibe.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Miért ha igen, akkor megnéznéd ismét, hogy hátha tudsz rajta segíteni? – pillantottam rá kérdőn és még mindig nem értettem azt, hogy pontosan mit is keres itt. Azt hittem, hogy már régen elhagyta ezt a vidéket és egy részem támogatta volna ezt az ötletet, míg a másik hinni akart abban, hogy még itt van és egyszer még újra fogjuk látni a másikat, látni fogom őt. Tudtam jól, hogy veszélyes, de valahogy még se érdekelt, mert láttam és tapasztaltam már a szelídségét, ami benne rejtőzik. Láttam azt, hogy miként néz végig rajtam. Egy kisebb top volt és rövidnadrág rajtam, de hirtelen kicsit talán úgy éreztem, hogy alulöltöztem. Legalábbis a pillantásának köszönhetően tuti így éreztem magam, pedig már sokszor táncoltam közönség előtt is, de ő másabb volt. A lábam pedig hála az őrzőknek egészen jól helyre jött. - Pedig biztosan igazán remekül mutatnál például a balerinák között. – húzódott ajkaim kissé gúnyos mosolyra, hiszen látszott rajta, hogy nem igazán vonzza őt a tánc, de akkor mi? Mi az, amit szeret csinálni az ijesztgetésen és mások megmentésén kívül? Tényleg érdekelne, de még sok nap fog eltelni, mire szerintem még inkább a felszín alá fogok látni. - Távolság, mi? Van olyan, aki ezt el is hiszi neked? – billentettem oldalra a fejemet és úgy fürkésztem őt, hiszen éreztem, hogy ennél többről kell, hogy szóljon a dolog, de nem tudtam, hogy miről is. Éreztem, hogy valami még történt a mi távozásunk után a menedékházban, de fogalmam sem volt arról, hogy mi. Mintha én nem tudhatnék róla, de miért? Talán kezdő vagyok, de attól még igazán be lehetne avatna a dolgokba. - Miből gondolod, hogy hiányzott a bosszantó egyéniséged? Egyébként meg utcai cipőben tilos a belépés. – hívtam fel egy aprócska dologra a figyelmét, hiszen az se érdekelt, hogy csak a felmentén indult el. Vagy leveszi, vagy maradhat az ajtóban. - Nem, nem untam el magam, hiszen talán fél órája lehetek itt, vagy egy órája? Dolgoztam egész nap és szükségem volt egy kis táncra. Képes sebeket begyógyítani, ahogyan érzéseket is kifejezni, bármennyire is hihetetlennek tűnik számodra. – feleltem könnyedén, majd ittam pár kortyot, hogy utána letegyem a kulacsomat, de a zene továbbra se érdekelt, ami a háttérből szólt. Ha őt zavarja, akkor úgyis kikapcsolja majd, nem? Egyébként is kellemes dallamok szóltak és nem is volt annyira hangos. Kérdésére felvonom kicsit a szemöldökömet és hitetlenkedve nevetem el magam rövid időre. - Ezt a kérdést másképpen is fel lehetne tenni, nem? Hogy egy magad fajta mit keres az én közelemben, vagy ez már nem állná meg a helyét? – pillantottam rá kérdőn, és kicsit bátrabban csendültek a szavaim, mint a múltkori találkozókor bármi is. Tudtam jól, ha válaszokat akarok kapni, akkor muszáj kicsit határozottabbnak tűnnöm, még akkor is, ha pokolian nehéz volt meglelnem az erőmet akkor, amikor ő is jelen volt. – Mindenhol kellenek szelídek, nem? Talán erősebbek, mint én, de még én is változhatok, nem gondolod? – karomat lazán fontam össze magam előtt, miközben nem engedtem el őt a pillantásommal. – Miféle játékot akarsz most űzni, Hans? – tettem fel a leglényegesebb kérdést. Nem akartam újra báb lenni, nem akartam hívatlan vendégeket ismét, de akkor mit akarok? Ez talán a legjobb kérdés, hiszen ő képes volt mindent úgy összekuszálni, hogy pontos választ adni oly nehéz lenne erre a kérdésre.
- Mondtam, hogy orvos vagyok. Orvos is vagyok. Egyáltalán nem lódítok és ha az arcomba néz, láthatja is. Más kérdés, hogy mit gondol a látottak alapján. Az az ütés nem illett hozzá, de mégis megerősítés volt, hogy kifordítottam magából, kihoztam belőle az állatot. Ami mindenkiben ott van. Most is érzek valami reménykedést, többet, mint amit jogosan várhattam volna. Amit látok, az kellően eltelít. Gondolatokat ébreszt és éleszt. A lába felépült. Rendbe jött. Nem ártottam sokat. Még fogok? Nem kéne. - El tudsz engem képzelni, hogy mit csinálnék a balerinák között? A szájába adom, amit kell. Finom nők között el tudnék veszni. Bármilyen értelemben. Gondoljon, amit csak akar. Ő is egy kis balerina a táncérzékével és nem hagynám bárkinek, hogy lecsapjon rá. Semmi nincs megbeszélve, de egyszerűen érzem, hogy nem lehet másként. Annak egyszerűen nincs helye! - Van olyan, aki semmit nem hisz el neked? Esetleg magasabb rangú? Keldron és a Molly álnevű nő elég drucás benyomást tettek rám. Tudom, hogy June sem heverte ki őket. Azt érzem, hogy semmibe veszik, ócskába számítják, olcsó árunak tartják. Pedig nem olcsó. Meglett volna, ha az. - Hívd ki a rendőröket, ha gondolod... Tovább lépdelek a szokásos csukámban. Emiatt ugyan még egy őrt se fog riasztani. - Kis pauza? Rohanó napod volt? Érdekel, hogy telnek a hetei, napjai, órái. Nélkülem? Szarul. Reménykedem. - Nem olyan hihetetlen az. Mindenki más gyógymódot kíván. Én nem tánctól regenerálódom. Figyelem, ahogy fogy a víz. Fogyjon. June-nak szüksége van rá, sokkal jobban, mint nekem, pedig én aztán vízpárti vagyok. - Kedvelem a vizet. És örülök, hogy nem fáztál meg nagyon. Kitett magáért. Majdnem mindent megmutatott. A fulladásos halálig üldöztem és az utolsó pillanatban fordítottam vissza. Neki nem kell belépnie a kapun. - Ugyan már, June... Azt hiszed, az első Őrző vagy az életemben? Nem fogom elárulni az előzőeket. - Rokonok vagytok. A spiritualitás képviselői. Te is érzed, nem? Kell, hogy érezd... Ha nem érzi, akkor gondok vannak. Tetszik, hogy próbál magára találni. Ma nem szeretném a lábikráját felsérteni vagy máshogy bántani őt. Legfeljebb úgy, ahogy legjobban esik. Az nem látszik. - A fickód nem igazán hajlott efelé. Azt mondta rólad, hogy sajnálatosan befolyásolható vagy. Így lenne? Így van. De tőle akarom hallani. A fickójának nincs neve, nem mondta el. Majd June. Bízom benne. - Biztos, hogy én játszom játékokat? A szelek mestere fejre állított és megkért, hogy többet ne keresselek. Különben képes és örökre eltilt tőled. Olyan mágiával, ami fájdalmat okoz, ha közelítenék feléd. Te is ezt akarod? Kitalálta a gondolatodat vagy rád kényszerítene valamit? A kétely a lételemem. Szeretem a bizonytalanokat. Őket tudom elvinni a végső forrásig. Amibe belefulladhatnak. A tekintetem June-é. Egészen addig, amíg le nem vetem a cipőmet. Nem táncra készültem. De most már készen állok. A magnó visszakapcsolására is. Az a legjobb, ha ő jön ide. Én nem nyomom meg a gombot.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Nem feleltem arra, amit mondott, hiszen nem cáfoltam azt, hogy ne lett volna valaha az. Régóta élhet és biztosan sok szakmába belekóstolt már, ahogyan biztosan másba is, de nem akartam hirtelen a múltban turkálni, vagy legalábbis nem teljesen, hiszen a múlt formálja részben az embert. Annyiból viszont tényleg érdekelt a múltja, hogy vajon miért vált olyanná, amilyen most. - Biztosan nem azt, amit kellene, de az nem biztos, hogy ők ezt bánnák. – pillantottam rá egy féloldalas mosolyt, hiszen biztos vagyok abban, hogy sose jelenthetett neki gondot az se, hogy felcsípjen egy-egy nőt. Vak se voltam, ahogyan a táncosok se másabbak, mint a legtöbb halandó ember. Felelet persze nem vártam a feltételezésemre, még a végén kiderül, hogy a nem létező szívére veszi. - Miért érdekel ennyire? – vontam fel a szemöldökömet, de nem feleltem neki semmit se. Abie-t megértettem, hogy miért viselkedett annyira védelmezően, ahogyan azt is tudom, hogy remek személy. Csupa szív és olyan, mint egy gondoskodó anya tigris. Gyengéd, ugyanakkor veszélyes is tud lenni. Keldron pedig… Inkább őt hagyjuk, mert legszívesebben messzire elkerülném. Cipős dolgot csak egy sóhajjal konstatálom, de nem foglalkozok vele. - Nem, igazán nyugodt volt. A hercegem egészen szerethető egyéniség. – feleltem neki könnyedén, pedig csak egy pár éves gyerekről volt szó, de direkt fogalmaztam így. Kíváncsi voltam, hogy vajon mit fog mondani, vagy éppen miként reagál rá. Szeretek Noah-val lenni, mert olyankor csak egy egyszerű babyszitternek érzem magam, aki mit sem tud a világról. Legalábbis szeretnék ebben hinni és szükségem is van rá, talán jobban, mint eleinte hittem, de ezt a világért nem vallanám be. - Miért kedveled annyira? A farkasod miatt, vagy már eleve szeretted? – tettem fel egy kérdést, mintha meg se hallottam volna azt, amit mondott. Legalábbis a második felét. Szerencse volt és Abie teáinak a segítségének köszönhető, hogy nem dőltem hosszabb időre ki, viszont még mindig nem éreztem azt, hogy túlzottan be kellene avatnom őt a felszín alá. Nem akarom őket bajba sodorni, vagy már elkéstem volna vele? - Sose állítottam ilyet, de ahogyan minden ember másabb, úgy minden őrző is és találkozó is, vagy másképpen gondolod, Hans? – pillantottam rá kérdőn és türelmesen vártam a válaszát, majd megköszörültem picit a torkomat. Egyébként se arra értettem, hogy ne találkozott volna őrzővel, hanem sokkal inkább arra, hogy totálisan ellentétek vagyunk, de mégis itt van, ahogyan én is. Fura dolog az élet. - Vannak olyan rokonok, akiket szerettünk, kedvelünk és vannak olyanok is, akiket nem akarunk látni, vagy egy családban mindig mindenki szereti egymást… - gondolkoztam hangosan, de ebből rájöhetett arra, hogy lehet egy család vagyunk, de attól még inkább a nem kedvelt nagybácsi szerepét osztanám arra az őrzőre, akivel találkozott, legalábbis a férfira. Mindegy is, így is talán többet mondtam, mint kellene, ahogyan azt se tudom, hogy jól döntöttem-e még mindig, de ha azt mondanám, hogy nem akarom ezt, akkor meg elveszítenék minden emléket, vagy valami ilyesmit mondott talán egyszer Jackson, vagy csak olvastam – hallottam valahol? Nem tudom, de azt tudtam, hogy a teremben lévő férfit nem akarom elfelejteni, még akkor se, ha az lenne a helyes. - Nem a fickóm, az pedig, hogy más mit gondol rólunk, az nem mindig az igazság. Attól még, hogy valaki nem erőszakos, nem lesz gyenge, ahogyan azért mert nem erőltetjük rá a másikra állandóan az akaratunkat, nem leszünk gyengék… - szólaltam meg, de nem mondtam nevet, se igazat annak, amit Keldron állított. Ha rajta múlna, akkor el se hívott volna. Nem hiszem, hogy annyira befolyásolható lennék, vagy ki tudja… Hansnak is bemostam már, ami nem jellemző rám, de az élet áradata formál minket, akár akarjuk, akár nem. Ez alól nincs kivétel. - Ha rám kényszerített volna bármit is, akkor nem gondolod, hogy már az első percben elsétáltam volna? – vontam fel picit a szemöldökömet, miközben őt figyeltem. – Amennyiben tényleg ezt mondta, akkor miért kockáztatsz? Miért kísérted a sorsodat? Vagy a tiltott gyümölcs tényleg ennyire csábító lenne? – szavak könnyedén hagyták el az ajkamat, ahogyan egy picit hangosabbra vettem a zenét, léptettem a számok között, majd végül egészen közel sétáltam hozzá. – Mi van akkor, ha nem akarok tőled távol lenni? – tettem fel a kérdést, miközben a megfelelő alapállást felvettük. Fogalmam sem volt arról, hogy mennyire fogja ismerni a lépéseket, de azért olyat nem láttam, aki ne tudná valamennyire, hogy miként kell ilyet táncolni és talán ennél jobb tánc a jelenlegi állást pillantva nem is lehetne jobb. Ha pedig tévednék, akkor úgyis valami egyszerűbb figurára venném a dolgot.
- Nem biztos? - kérdezem kitágult szemekkel röhögve. Konkrétan voltam már balerinával. És elég strapabíró volt, sőt vad. A válasz pedig megint ad egy kis megerősítést. - Miért titkolod ennyire? Már kezd felkígyózni a félelem a mélyből. Ehhez nagyon jó orrom van. Mint vaddisznó a szarvasgombát, úgy kiszagolom. Egyre jobban tetszik a helyzet. - Egészen? És mit kellett csinálni? Tangában porszívózni? Próbálok rájönni, ki lehet a herceg. Nyilván olyan, akihez abszolút nem vonzódik, különben nem így mondaná. Talán egy kutyára kellett vigyáznia, egy nyáladzó, röfögő masztiffra. Az egészen szerethető, ja... És direkt kérdezek vissza egy tőrdöféssel, egyenesen az önbecsülése szívébe. Meglátjuk, hogy meg is forgatom-e ott a pengét. Hm, jó lenne. A farkasomnak viszont nem tetszik ez. Gyűlnek a szemében a viharfelhők, June-t viszont ugyanúgy abajgatja, ahogy eddig. Most a lábát bökdösi az orrával. - Víz mellett nőttem fel. A kishaver is ott született. Mondhatnám, hogy tűzben fogant, hiszen egy égő házban haraptak be, de mindez egy kikötővárosban történt. Szóval lehetnék olyanfarkas, aki úszóhártyát hord a mancsán. June arra könnyebben lecsapna, mint egy bókra, amit óvatosan zsebretett. - Nem. Minden őrző ugyanolyan. Sőt minden ember, minden farkas. Semmi különbség. Köztünk sincs, egy fikarcnyi sem. Igaz? Gúnyosan elvigyorodom. - Ühüm. Faterodat például kedveled, hogy csak úgy ott hagytad? Most ugrik a majom a vízbe, a nyúl meg ki a bokorból. Emlékszem, mit olvastam abban az sms-ben, mikor a telóját böngésztem. De szépen aludt, kötéllel a kezén, bájosan szuszogva. Miután lefejelt egy követ. Egy profi táncos, aki ahogy esik, úgy puffan. Nyilván a figyelmetlenségéért is szokott kapni a morcosabb őrzőktől, akikkel nem csípik egymást. - Ezeket neki is elmondtad? Mit szólt hozzá? Én úgy láttam, nem sokra tart téged. Ha June kibírja, akkor tényleg nem gyenge, de szeretnék rávilágítani. Az őrző út elég magánakvaló ahhoz, hogy beszólogasson a kis tanítványának, nyilván nem titok, mit gondol de még ráteszek egy lapáttal. - Gondolod, hogy tudnál róla, ha ezt megtetted volna? Ismertem egy őrző srácot, aki totálisan kikelt magából, mikor megmondták, hogy ő pedig őrző lesz. Harmadszorra hívták el és csak a mentora árulta el ezt. Egy fülledt éjszaka után, az ágyban cigizva. Meg is bánta, mert másnap megosztottam a sráccal és kezdhették újra az egészet. Úgy ki tudják pucolni az elmét, mint mosogatólány a tésztástálat. - Mert hiába igazi gentleman, nem akarok a kedvére tenni. Baj volna? Ha tudna róla, hogy itt vagyok, csak June-nal, kettesben, szerintem intézkedne is. Nagyon is csábító ez a gyümölcs, bizony. Az Élősködő most felugrál rá, mancsával a lány hasát paskolja és vidáman hörög. Kedveli. Nagyon kedveli. Nyugodtan álldogálva figyelem, hogy csökken köztünk a távolság. Már nem csak a farkasom kerül közel a lányhoz. - Most épültél fel. Biztos, hogy te is a tűzzel akarsz játszani? - kérdezem egy gonosz vigyorral, de a szemem mást üzen. Abban ott ég a láng, amivel mi ketten játszunk. A tánc nem az életem, de lötyögni tudok, sőt még diszkóban is megállnám a helyem úgy, hogy ne nézzenek lúzernek. Ez a spanyol vagy milyen ütem fura. June szemét nézem, ahogy rámarkolok a kezére, másikkal a derekára. Részemről ez lépegetés, nem több. Ő viszont úgy mozog, hogy bármekkora színpadon sikere lenne. Elmosolyodom, most már békésebben és...fura beismerni, de szeretetteljesen. Rokonok, családtagok, akiket szeretünk. Közelség, láthatatlan kötelék. Jobbra és balra. Ahogy bedől, próbálom követni, de inkább úgy, mint aki egy zuhanó nőt akar elkapni. Morgok egy kicsit. Az Élősködőnek ez nagyon nem ízlik. Vonítani kezd és idegesen járkál körbe. - Van valami pörgősebb? Modernebb?
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Miért kell neked mindent tudnod? Főleg úgy, hogy pontosan tudod, hogy nem beszélhetek róluk. És ez alól még te se leszel kivétel! – fontam össze a karomat magam előtt és láthatta, hogy nem viccelek. Nem fogok se Abie-ről, se a férfiról beszélni. Ők őrzők, ő pedig nem falkatag, így meg pláne nem mondhatok semmit se. S nem csak azért, mert én megüthetném a bokám, hanem azért se, mert lehet engem nem bántana újból, vagy nem ölne meg, de attól még azt se akarom, hogy a tőlem szerzett információk alapján másnak tudjon. Még akkor se, ha nem tudnám igazán megsiratni Keldront, ha többé már nem lenne. Szerintem még a Földanya is megkönnyebbülten sóhajtana fel. - Igen, pontosan azt, meg egy rúdon táncolni, miközben pénzt dugdostak a bugyimba, vagy éppen a melltartómba, amíg az le nem került rólam. – habozás nélkül vágtam rá és ha sértegetni akart, akkor nem éppen jött össze, de azt ő se képzelheti, hogy egy ilyen nyitány után pont azt mesélném el, hogy kicsoda is a kisherceg. Az akit bárkitől megvédenék, még ha nem is az én fiam. Egye csak meg a fene, hogy vajon kire gondolhattam, mert biztos voltam abban, hogy érdekli őt. Arcom pedig meg se rezdült miközben feleltem neki, ha újból kést akar forgatni bennem, vagy mást, akkor ahhoz korábban kell felkelnie és másképpen tennie. Csak egy aprót bólintok, amikor beavat abba, hogy miért is kedveli annyira a vizet, de nem felelek rá már semmit se. - Ha így gondolod, akkor valószínűleg sose tartott még eléd senki se tükröt, vagy csak túl vak vagy. – morogtam az orrom alatt, mert senki se ugyanolyan és ha az idegeimen akar táncolni, akkor jobb lesz, ha elmegy vagy én fogok elmenni idővel, mert sok mindent elviselek, de azt nem fogom hagyni, hogy így beszéljem velem, vagy így viselkedjen. Ha azt hiszi, hogy megteheti, akkor félreismert. - Talán azért hagytam őket hátra, hogy nehogy őket támad meg legközelebb, mert elvezetlek hozzájuk? Erre még nem gondoltál? – szemeimben pedig a düh könnyedén csillant meg. Mégis mit képzel, hogy csak úgy édesapámat belekeveri abba, amibe nem kellene? Ha egy ujjal is hozzájuk mer nyúlni, ártani nekik, akkor biztosan többé nem fogom őt megvédeni, mert azt sose bocsájtanám meg neki. - Élvezed ezt? – csak ennyit kérdeztem vissza mind a két kérdésére, mert nem állt szándékomban jobban belemenni jelenleg abba, hogy Keldron tettei, vagy éppen szavai miként is esnek, vagy mit gondolok erről az egész őrzőségről. Végül tettem felé egy lépést és kíváncsian fürkésztem őt, miközben megszólaltam. – Jobban örülnél, ha nem lennék az és nem is emlékeznék semmire? Se rád, se arra, amit tettél? – ohh, igen tudok róla, hogy van ilyen és szerintem ő is pontosan tudta, legalábbis a kérdése eléggé elárulta azt, hogy egészen jól ismeri a fajtámat. Vajon, akkor is ennyire barom lenne sokszor, ha azt se tudnám ki ő? Vagy akkor netán már rég elment volna? - Miért tőlem kérdezed? Nem inkább magadtól kellene, hogy megéri-e a kockázatot? – pillantottam fel rá fürkészően, miközben egészen közel sétáltam hozzá. Figyeltem a szemében megbújó érzéseket és pontosan tudtam, hogy senki se rajongana azért, ha most nyitnának ránk, de még se érdekelt. A kérdését hallva pedig elmosolyodtam és még egy apró nevetés is elhagyta az ajkaimat. - Van olyan tűz, ami elsőre perzsel, de utána már nem, még ha azt is akarják elhitetni velünk, vagy nem értesz velem egyet? – szegeztem neki a kérdést, hiszen ha komolyabban akarna ártani nekem, akkor már megtehette volna azelőtt, hogy múltkor ránk találtak, de nem tette. Ahogyan most se érdekli a veszély és itt van. A tánc meg… Nos, inkább lehetne nevetségesnek nevezni, mintsem magával ragadóval, hiszen talán még egy két ballábas is jobban táncolná, így nem is tart sokáig. Nem mintha annyira bánnám, legalább tuti nem fog agyontaposni se. – Fogalmam sincs, hogy akad-e olyan, amit még a tetszésedet is elnyeri, nézd meg? – mutatom a magnóra, mert azt csak tudja kezelni. Legalábbis nem tűnik olyannak, aki ne lenne tisztában az ilyen kütyük kezelésével. Én pedig könnyedén dőlök neki a falnak. – Tényleg ezt akarod? Táncolni, vagy más miatt jöttél ide Hans? – teszem fel a nagy kérdést, mert kötve hiszem, hogy csak úgy beugrott volna látni, vagy táncolni egyet. Kell még mögötte valaminek lennie. Engem pedig pontosan az érdekel, hogy mi is motiválja őt és mit miért tesz.
- Még én sem... Pedig aztán nem vagyok akárki! Ez pont úgy hangzott. Tetszik, elvigyorodom és utánzom a karba tett kézzel álldogálást. June szívesen beszélne, érzem rajta. Azt is, hogy nem nekem fogja kiönteni a szívét. Az őrzők egymás között oldják meg, gondolom. De izgalmas lehet egymás mentoráról pletykálni. Vicc... - Az még testhezállóbb is, művésznő... Talán betalálok azzal, hogy a tudását egy proli night club táncoséra degradálom. Előbb-utóbb kiderül, ki a szerethető herceg. Ez lesz a következő dolog, amit majd kifigyelek. Tündéri, ahogy komolyan veszi a lehetetlent. Sikerült felbosszantani. Ebben jó vagyok. Csak éppen az Élősködő is zavartabb, mert ő nem így szereti a csajt. És én? Azért kellett ez... - Gondoljak erre? Vagy arra, hogy egyszer bemutatsz nekik? Felhúzott szemöldökkel vigyorodom el ismét. Annyira naiv. Mintha rajta múlna, hogy eljutok-e a családjához? Nem az volt a cél. A farkasomat le kell csillapítani, mert így nem vagyunk egymással kibékülve. Finomodunk, finomodunk. - Veled mindig élvezet találkozni... Az első alkalom is az volt. A szemeit fixírozom, azokat a kis kék gyöngyszemeket, a világ legigazibb, természet szülte ékszereit. Elhiggyem, hogy tényleg léteznek? Két nőnél láttam még ilyet életemben. Ez nem is egy szempár, hanem egy jelenség, egy csoda. Útjelző. - Ne mondd, hogy néha nem szeretnéd meg nem történtté tenni... Néha meg dupla adagot akarnál. Én is így vagyok vele, de egyre inkább a repeta felé tendálok. Az Élősködő bizony nagyon éhes June jelenlétére. És nem a félelmére. Kevés embert tisztelt így, mióta megszületett. - Én tudom. Azért vagyok itt. Ha a Névtelen megpróbál nekem keresztbe tenni, áthúzom a számításait. Szándékomban állni lepaktálni a Falkával. És ma semmi olyat nem teszek, amivel idecsődíteném a felmentő sereget. Egy kis ideg nem vészhelyzet. A gyomromban dobog a szívem, mikor a lány megáll előttem. Lenézek rá, a picike alkatára, amiben több erő van, mint elsőre gondolná az ember. A vigyorom mosollyá enyhül, valami kellemes érzéseket árasztó arckifejezéssé. - És vannak olyanok, akik megtanulják ezt. Hogy a tűzön járjanak. Mert ahhoz semmi nem hasonlítható. Bostonban, a halüzemben, ahol senki se gondolta volna, élt egy srác, aki ezt gyakorolta. Engem taszított, de ő úgy tudott róla áradozni, hogy csak na! Más mentalitás. June-nal viszont valami hasonlót érzek. Tényleg éget, tényleg perzsel. De minél közelebb van, annál inkább enyhít. És vonz. Mivel a latin virtus finoman szólva sem jellemző rám, nem igazán tudom elcsípni a feelinget. Szó nélkül kezdek kutakodni valami után, amit ismerek. És meg is van! Most bevetek pár mozdulatot, amit diszkókból, klipekből ellestem és már többször sikeresen alkalmaztam. Egy profi előtt produkálom magam, de ez csak feltüzel, hogy még jobban teljesítsek. - Te szeretsz táncolni. Kellemeset a hasznossal, nem? Egyébként pedig lenne némi megbeszélni valónk... - szólok egy pár lépés után. Reménykedem benne, hogy nem egyedül kell végignyomnom. Úgy előadás lenne belőle, az meg nem az én műfajom. Ha June-nal együtt lejtünk, az az igazi. Párszor elkapom a kezét vagy a derekát közben, de csak azért, hogy rögtön el is engedjem és forduljak. Ezt nagyon dinamikus, heves táncnak találom, jó lenne együtt ropni. És a végén megállni pont a lány előtt, átkarolva a derekát és finoman az ujjai közé fonva az ujjaimat. Egy rövid pillanatra a szemeibe nézek, de mélyebbre akarok látni. A fejébe, a szívébe. A lelkébe. Az Élősködő ott liheg és játszik June hajával. Felágaskodik és az őrző vállára teszi az egyik mancsát. Most fordítok hátat. - Egy nagy kúriából akartam kimenteni az embereket. Majdnem bennégtem, de végül újjászülettem a tűzben. A pusztító erő megfordult és megmutatta egy másik oldalát. Égszínkéken ragyogó szemek tüzét érzem a hátamon. Lassú léptekkel kezdek járkálni, hátul rámarkolva a csuklómra. Mint a seregben, mikor a tiszt megmondja, mi hogy van. - Nem voltam nyugodt. Vártam, de el kellett indulnom. És végülis jó buszra szálltam fel - szólok, ahogy egy kör után megállok a magnó mögött, hallgatva, hogy közben elindult-e valami új vagy csak egymásnak muzsikálunk. Ahogy tudunk. A szemeim pedig mosolyognak, bele abba a két kis, tiszta hegyi tóba. A tarkómon kulcsolom össze a kezeimet és vidáman bólogatok. Így van. Így.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Nem reagálok semmit se arra, amit mond. Mintha csak leperegne rólam és talán így is van. Nem akarom hagyni neki, hogy állandóan sikerüljön felbosszantania, kihoznia a sodromból úgy, ahogyan még másnak se sikerült soha. Egy aprót sóhajtok csak és megrázom a fejemet is, hogy még inkább érezze nem díjaztam azt, amit mondott, de ennél több reakciót ne várjon tőlem. - Tudod, ahhoz hogy bemutassalak neki, azt hiszem, hogy túlzottan is kedvelnem kellene téged, de egyre inkább úgy érzem, hogy te pont az ellenkezőjét akarod elérni. – pillantok rá komolyan és direkt játszadozom a szavakat, de mégis komolyan ejtem ki, mint aki nem viccnek szánta. A válaszom pedig nem lehet meglepő, hiszen minden egyes találkozáskor vagy a frászt hozza rám, vagy éppen az idegeimre megy. Az ember pedig nem ilyen személyt akar bemutatni apucinak, mint leendő vej. - Milyen hízelgő valaki…. – forgatom meg kicsit a szemeimet, miközben lassan ismét összefonom a karomat magam előtt, ahogyan leraktam az italomat a helyére. Állom a pillantását, pedig lehet nem kellene, de még se érdekel. Kíváncsi vagyok abban, hogy vajon mire gondolhat, miközben elveszik a kékségben. - De sokszor megfordul a fejemben, hogy vajon milyen lenne az életem, ha elfelednélek… - komolyan gondolom azt, amit mondok, hiszen kár lenne tagadni. Nem egyszer játszottam már el a gondolattal, hogy semmisé tenni esetleg az egészet, hogy ne emlékeznék erre a sok mindenre, amibe csöppentem, de tudtam, hogy úgy már nem is lenne ugyanolyan semmi se és szerintem feledni se akarnám igazán ezt a szempárt, vagy éppen bestiát. - Valóban, de ahhoz néha segítség is kell, vagy rosszul gondolnám? – kérdeztem meg költőien a dolgot, hiszen ahhoz, hogy valaki ilyen fajta tűzön tudjon járni, ahhoz azért kell egy bűnre csábító fél, aki segít abban, hogy miként tegye az ember, mondhatni kíséri őt a kísértéseivel. Abban pedig még mindig nem voltam totálisan biztos, hogy én hagyni akarom ezt, de mégis jó érzés volt kicsit elveszni a közelségében. Kíváncsian figyelem, ahogyan produkálja magát, ajkaim mosolyra húzódnak és idővel becsatlakozom hozzá, ha nem is ugyanazon lépéseket járjuk, attól még mind a kettő tökéletesen illik a zenére és jól kiegészítik egymást. Amikor pedig visszakérdez, akkor egyszerűen elnevetem magam és abba is hagyom a táncot. - Szeretek, de néha vannak a táncnál fontosabb dolgok is. Valóban? Mégis miről kellene szerinted beszélnünk? – kíváncsi voltam, hogy ő miről szeretne, de nem táncoltam vele végig. Egy-két ütem erejéig vele tartottam, de aztán abbahagytam a táncot és őt figyeltem. Tényleg érdekelt az, hogy miről is szeretne beszélni és egyébként is, olykor nem kell semmit se, elég az, ha figyelünk a másikra, miközben beszél. Na, meg így reménykedtem abban, hogy hamarabb fog elkezdeni dalolni. - Szóval a tűzben születtél, de jobban szereted a vizet. Érdekes, vagyis inkább kicsit fura. Megbántad valaha, hogy valaki megváltoztatta az életedet? – pillantottam rá kíváncsian, hiszen mind a kettőnk életéről úgy néz ki, hogy részben valaki más döntött. Ő az enyémről, amivel elindított az őrzök felé, pedig sose hittem volna, hogy valaha ilyen dologba fogok keveredni. - Rám találtál, de az a kérdés, hogy ezek után mihez is akarsz kezdeni, nem gondolod? Néha nem az út a lényeg, hanem az, ami vár rád a végén, vagy éppen mit kezdesz azzal, amiért útra keltél. – állom a pillantását és egy halvány mosollyal viszonozom a mosolyát, de inkább végre válaszokat akarnék kapni körítés nélkül. Lehet ez túl nagy kérés, de ha már volt oly kedves, hogy csak így rám tört ma is, akkor itt lenne az ideje, ha végre beszélni kezdene.
Ez legutóbb is bekövetkezett. Harcolt egy darabig, hátha meg tud fékezni, aztán rájött, hogy hiába. Addig élvezem a bosszantást, amíg nem June nem ér el az unalomig. Engem ugyan ne unjon! - Bevallom, nem fogok a Chena-nak menni azért, mert nem ismerhetem meg az öreg Mousert. Nem mutatom, de rátapintott valamire. Tartok attól, hogy mi vár rá és főleg, hogy rám mi vár, ha "túlzottan" megkedveljük egymást. Volt nekem egy Sandra-m, akit az Élősködő elüldözött. Volt egy Inge, akit sokáig bántott, özveggyé tett, majd magáévá. Boldog időszak volt, ezer éve és nehéz hinni abban, hogy megismétlődhet. Amilyen nehéz ebben hinni, olyan jóleső is. Eh... - És egy világ, amiben én nem szerepelek, ijesztőbb, mint amiben igen? Az én kérdésem is komolyan szól. Akit kipucolnak, azt el is szokták vinni valamerre, hisz nem sok értelme lenne azok között hagyni, akik simán felvilágosíthatják újra. Nem akarom, hogy ez megtörténjen. Itt is hosszú idő után találtam meg Őt. - Persze. Aki egyedül indul neki, az a balesetin köt ki. Láttál már harmadfokú égési sérülést? Nem egy szép dolog. Lehetne vitatkozni, hogy kettőnk közül ki a tűz. Én gyújtottam be, June táplálja. Már mindkettőnket éget, mindkettőnkben ott lobog. Nem tetszik, ahogy mosolyog. Most nem. Kecses mozdulatokkal száll be, az már jobban imponál. Egy ritmusra ropjuk, de másképp és ezzel nincs is baj. Amikor June nevetni kezd, a farkasom felmordul és nekirohan. Kedveli őt, de most idegesíti. Én is leállok. Nem válaszolok, csak nézek, várakozóan, tervezően. Ha June újrakezdi, akkor se folytatom. Inkább kinyomom a magnót. - Érdekes, igaz? Az élet sok érdekes dolgot tud produkálni. Vagy sok érdekes halált. A Teremtőm ott hagyta a fogát. Vagy mégsem? Nem találták meg a holttestét. Amiket hallottam róla, azok alapján nem tartom egy hű farkasnak, viszont értem az én bestiámat. Tőle kaptam. - Mutass egy farkast, aki azt mondja, hogy soha, egy pillanatra sem. És ha mutatsz, az hazudik. Először nem akartam. Aztán rájöttem, mi mindent rejt ez, milyen fantasztikus teremtménnyé válhatok, mint a nevelőm. Hogy most hol tartok, az más kérdés. Vannak kételyek, vannak érdemek és bűnök. - Néha. Most odalépek June-hoz, elkapom a derekát, másik kezemmel a kezét és olyat dobbantok, mint katonakoromban meneteléskor. Induljon a tangó! Zene nélkül, a mi ritmusunkban. Az én ritmusomban. Nem engedek a szorításból. Szeret táncolni, akkor táncoljon. Vagy harcoljon... - Vesztettem el nőket, akik közel kerültek hozzám. Ilyenek voltak, mint te. Mintha ugyanaz lennél, az Egy szem, újra és újra feltűnve az időben. Kell az időd, June. Részt akarok belőle. Ránézek és a szemeimben láthatja, hogy a feszes szózat mögött valami finomabb rejlik. Valami mélyebb. A fülébe súgok sejtelmesen búgva: - Égő gyufaszál, akarsz tovább játszani a tűzzel vagy a vízzel? Akarsz játszani Hans-szal?
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Pedig azt hittem, hogy régimódi vagy ilyen téren. – mosolyodom el kicsit talán pimaszul, hiszen az már kiderült, hogy nem mai darab, de a pontos korát még mindig nem tudom és talán nem is akarom. Néha nem kell mindent tudni, ahogyan a múltat se mindig jó piszkálni, legalábbis azt hiszem. - Ha nem is ijesztőbben, de üresebb lenne és mindig is akadnak olyan dolgok, vagy éppen személyek, amiket / akiket nem akarunk feledni. – felelek én is komolyan és hiába menekültem el egykoron előle, hirtelen már nem akarok, ahogyan felejteni se. Még mindig úgy érzem, hogy abban a szempárban több rejtőzik, mint bárki gondolná, vagy a felszín mutatná. Hívhatnának ostobának is emiatt, vagy naivnak, de úgy érzem, hogy nem tévedek, ha igen, akkor meg úgyis bukni fogok én is, így kár lenne ezen rágódni. - Nem és nem is szeretnék látni, ahogyan kórházba se kerülni, se megint lábadozni, mint általában a találkozásainkat követően. – kész csoda lenne, ha most nem érne baj, amikor itt van a közelemben, hiszen először ott volt a lábamon a karmolása, majd pedig a menedékházas találkozásnál legurultam a dombról, majd a kezemet sérült meg, amikor bemostam neki. Mondhatjuk azt is, hogy a testi épségem így vagy úgy, de eddig egészen megsínylette a találkozásainkat, de még ez se tudott most attól visszatartani, hogy ne maradjak itt. Nem kapcsolom vissza a mangót, hiszen nem akarok táncolni, válaszokat szeretnék kapni. Nem mástól, hanem tőle, ahogyan végre rá akarok arra is jönni, hogy pontosan mit akar, mik a tervei vagy éppen mire készül. A szavaira csak egy apró bólintást kap, hogy igen, valóban érdekes halálokat tud produkálni, de nem akarok erről se beszélni. - Akár hiszed, akár nem, de szerintem te vagy az egyetlen farkas, akit valamennyire ismerek. – hiába hemzseg ez a város tőle, mert attól még nem ismerek igazán farkasokat. A barátaim is mind-mind őrzők, mint utólag kiderült, egyedül Blake farkas a régi „csapatból”, így van még egy Hans-on kívül, de azt már meg nem mondanám, hogy bármelyiküket tényleg ismerem-e, vagy több hazugság is volt-e irányomba, mint a valódi kilétük eltitkolása. Meglep a tettével, de még se küzdök ellene, inkább kíváncsian várom, hogy mire készül, amikor dobbant, akkor kicsit összerezdülök, de hamarosan hagyom, hogy vezessen és tangózzunk. Fura így zene nélkül, de még se ellenkezem, még se próbálok megszökni. Hajt a kíváncsiság és győz is így az, hogy maradjak és ne próbáljak meg megint harcolni, mint a menedékházban, hiszen még a végén ismét valami bajom esne, akkor pedig kiderülne, hogy itt járt. Szavai meglepnek, de mielőtt még a végére érhetne kicsit megrázom a fejemet. – Nem te mondtad, hogy senki se ugyanolyan? – kérdezem meg, de aztán a szavak a torkomon akadnak, ahogyan folytatja. Kell az időm, amiből ki tudja, hogy mennyit adtak… Pillanatokkal később pedig a lehelete a fülemet cirógatja, ahogyan a szavai szinte olyanok, mintha bűnre hívnának. Felelnem kellene, de még se tudok, helyette a szabad kezem arcára siklik, miközben megdöntött, hogy utána elvesszek abban a szempárban és mielőtt megpróbálhatnék a józan eszemre gondolni, azelőtt ajkaim ajkára tapadnak és megcsókolom őt. Mintha csak szavak helyett inkább tettekkel akarnék felelni, mert bármennyire is kockázatos, akkor se akarok elfutni. Ha megégett, akkor ráérek akkor aggódni, de hagyni akarom, hogy ez az örvény magával rántson és kockáztatni akarok, élni akarok…
Kezdőlap
