-Remélem tényleg így lesz!- Valóban jó lenne, ha többet ennék és a suti nagyon is finom, csak félek, hogy a végén mégsem marad bennem. Azt meg nem igen szeretném, hogy Velkan szem vagy akár fültanúja legyen a dolognak. -Igen nagyon is! Jól áll neked, bár kicsit szúr, de ennyit még kibírok!-Szélesedik ki mosolyom. Szerintem azóta az este óta nem mosolyogtam annyit, mint most itt vele. Igazából reménykedtem abban, hogy találkozik majd egy lánnyal, egy lánnyal, akit sokkal jobban megérdemelne, és aki mellett sokkal boldogabb lehet, de most mégis örülök annak, hogy ez nem történt meg. Ez önzőség volna a részemről? Talán igen…De talán még ennyi belefér! Vagy nem és el kellene őt engednem, hogy egy jobb élete lehessen? Hiszen ha szeretünk valakit, akkor azt elengedjük, még ha nagyon is fájdalmas. Biztosa vagyok benne, hogy találna egy nálam jobb lányt, nőt… Ahogy szembe fordulok vele mosolyom szélesebbre húzódik, majd jön az a bizonyos kis puszi, ami nem felel meg Ő Uraságának és többet akar!. Na jó, ezt én sem bánom. Élvezem a csókjának minden pillanatát és nem akarom abbahagyni, de végül mégis muszáj. -Az biztos! De lehet, hogy megengedné, hogy odabúj hozzá, amilyen őrült!..De valóban jobb, ha velem alszol. Így én sem maradok egyedül.-Itt van, eljött egészen idáig, hozzám…Megtett egy ilyen hosszú utat értem! Alig tudom ezt elhinni, hogy valóban valakinek ilyen fontos lehetek. Lehet, hogy önzőség, de most nem tud érdekelni. Önző akarok lenni! Bár valóban megérzem, hogy odalent megváltozott valami, de nem akarom elrontani ezt a meghitt pillanatot, így próbálok nem odafigyelni rá. Nem akarok pirulgatni, vagy zavarba jönni. Csak élvezni akarom az ölelését, a közelségét. -Azt csöppet sem szeretném! Így pont jó.-Tényleg tetszik nekem ez az új külseje. Bár kissé fura, de gondolom neki is az, hogy szőke lettem. Igazából egy hirtelen jött ötlet volt az egész, de nem bántam meg. Amúgy is ki szerettem volna már próbálni, hogy vajon hogy állhat nekem. Emlékszem kiskoromban mindig is arról álmodoztam, hogy bárcsak olyan szépe hajam lenne, mint anyunak, mert akkor igazából is a lánya lehetnék. -Akkor menjünk!-El is indulok szépen a mankóval a hónom alatt fel a szobámba, ahol egy nagy meglepetés vár Velkanra. A zacskót felé nyújtva várom, hogy elvegye azt tőlem. A mosolyom a fülemig ér a reakciójának köszönhetően. -De igen kellett. Hiszen az embernek csak egyszer van születésnapja egy évben és akkor igen is megérdemli, hogy ajándékokkal halmozzák el. Majd el is mesélheted nekem, hogy hogyan ünnepeltél.-Érdeklődve figyelem ahogy belenéz a zacskóba. Nem is értem mitől fél. Azt feltételezi rólam, hogy vagyok olyan gonosz, hogy valami félelmeteset dugdostam el a szatyorban? Elnevetem magam, mikor elkezd pózolni a tükör előtt. Nagyon örülök neki, hogy ennyire tetszik neki a pulcsi és még a méret is tökéletes. Majd meg kell hálálnom Benjinek a segítségét! Már éppen mondanék neki valamit, mikor valami olyasmit nyög be, amitől még a mosolyom is eltűnik egy pillanatra. Bár látom rajta, hogy csak viccel, de közben mégsem. Egy ilyen dolog nem igen lehet vicc tárgya. Ha egyszer elgondolkozott rajta akkor…Neeem Alice! Ostobaságokat képzelsz. Miért is pont téged akarna? Nézz magadra! Egy nyomorék vagy! A hangulatot (vagy legalább is az enyémet) még jobban rombolja a következő beszólása. Mert igen én képes vagyok mindent túl komolyan venni és nem látom a kendő mögött meglapuló mosolyt. -Nem én…Én csak megláttam és gondoltam, hogy motor és hogy tetszeni fog…Meg az illata sem rossz szerintem…Még Benjinek is tetszett…Én nem akartam ezt üzenni ezzel…Sajnálom!-Akkor ezek szerint ez egy rossz ötlet volt, pedig csak szeretetből vettem neki azzal a reménnyel, hogy tetszeni fog neki. Hülye Alice!!! Mivel már igen nagyon fáradt vagyok és a lábam sem bírja tovább a terhelést, így szép óvatosan az ágyamhoz sétálok, hogy leüljek a szélére. Onnan figyelem tovább Őt. -Örulök neki, ha tényleg tetszik! Izgultam miatta,hogy mit fogsz szólni, de Benji segített nekem kicsit. Nélküle nem is nagyon mertem volna megvenni őket…-Még bőven tudtam volna mit mondani, mesélni, de egy hosszú csókkal belém folytja a szót. Érzem ahogy kezei szép lassan lecsúsznak a fenekemhez, de nem teszek ellene semmit, bár az arcom már most kezd kissé pirulni, amit egyelőre még magam sem érzek meg. Amíg egyik kezemmel átkarolom őt másikat gyengéden az arcára helyezem, majd végigsimítva rajta a hajába túrok. Szinte észre sem veszem, hogy szép lassan fekvő pozícióba kerülünk. Csak akkor eszmélek fel erre, mikor elszakadunk egymástól és leveszi a pulcsiját, pólóját. Bár már láttam őt így, mégis most elfog az idegesség, a félelem és az arcomat teljesen elönti a pír. Most már kissé félve hagyom neki, hogy kezemet irányítsa. Bár nem ellenkezem, de ha bármi olyat tenne egyből kirántanám a szorításából. Így hát nagyon is megnyugszom, mikor végül a szíve fölé helyezi kezem. Mélyen a szemeibe nézek és amit mond…A könnyek azonnal útnak erednek. De nem ám a szomorúságtól, vagy az előbb érzett félelemtől, hanem a boldogságtól és a bűntudattól. Már megint kimondta azt a szót és már megint nem hagyja, hogy viszonozzam. A csók ismételten jól esik, de most mégis félbe kell szakítanom. Karjaimmal kissé ellököm magamtól, hogy ismét a szemeibe nézhessek. Most már az én tekintetem is komor, talán túlságosan is. -Én is szeretlek Velkan, és nincs miért bocsánatot kérned! Nem haragszom rád, nem is haragudtam rád!...De…-És most jön a fájdalmas rész. Az elengedés. Nem tarthatom magam mellett. Nem lehetek önző bármennyire is fáj ez most nekem. -Nekem ez még nem megy! Nekem ez túl korai. Ne haragudj…-Megint lökök egyet rajta, hogy felülhessek. Már nem merek a szemébe nézni. A kezeimet figyelem, amikkel idegesen gyűrni kezdem a felsőm szélét. A könnyek sűrűbben jönnek és nehezen találom a szavakat, de egy kis csend után végül ismét megszólalok. -Megértem, ha ezek után itt abba akarod hagyni. Te egy sokkal jobb barátnőt érdemelsz nálam. Egy olyan valakit, akire nem kell várnod, aki boldoggá tehet, akire nem kell vigyáznod, akit nem kell ápolnod, aki…aki nem nyomorék. Tudom, hogy találnál magadnak egy olyan lányt, akit megérdemelnél… Jó ember vagy, nagyon is. Nem köthetlek magamhoz önző módon, még ha nagyon is szeretném, mert csak te vagy képes megmosolyogtatni, megnevettetni még ilyenkor is és őszintén boldog vagyok melletted…De nem….nem érdemellek meg!-A hangom kissé elcsuklik, ahogy egyre jobban potyogni kezdenek a könnyek. Már megint sikerült mindent elrontanom. Ügyes vagy Alice! Kissé el is fordulok tőle, hogy ne lásson így, hogy ne lássam, ha kisétál az ajtón…
Miközben a tükör előtt hülyülök, észreveszem, hogy a házassági témánál kissé komoly lesz az arca. Felnevetek. - Csak nyugi, ráérünk még. Előbb még beszélnem kell apáddal, meg Benjivel erről. No meg hát azért az Őrző vizsgáinkat se árt letenni, nekem meg a diplomát. - vigyorgok, mint a tejbetök. Elgondolkodok, mit is csinálhattam a születésnapomon. - Az utat jártam. Estére meg vadkempingbe fogtam. Vettem egy üveg Jack Danielst... És a csillagok alatt éjszakáztam. És rajtad járt az eszem. - nézek rá mosollyal. Mikor elkezd szavatkozni, nevetve húzom le a kendőt arcomról. - Gyönyörű, Aranyhajú Tündérem, imádom az ajándékaidat! Benji meg szerintem elviheti jutalomból holnap egész napra a motort, hogy segített neked választani. Nem tudom, miért fektetem el az ágyon, nem tudom, mit várok... Csak azt tudom, hogy érzem, ahogy a vágy felfal, és beleborsódzik a hátam, mikor a hajamba túr. Kezem finoman simít végig az oldalán. Kissé meglep a vallomásomra leadott reakciója. Jó, persze nem azt vártam, hogy a nyakamba boruk örömében, de ezt se, amit most tesz. Sír. - Alice, ne, nem akartam, én... Eltol magától, s oldalra gurulok az ágy másik felére. Meglep, és először nem is tudom, mit kellene reagálnom, mikor belefog mondandójába. Nem... Ezt nem hiszem el! - Alice, te most... - ránézek, s csak azt látom, mennyire gyöngyöznek arcán a könnyek. Végül, hogy megtörjön a jég, átkarolom, majd egy könnyed mozdulattal az ölembe húzom. Nekitámasztom az ágytámlának a hátam, s mosolyogva adok egy-egy puszit könnyáztatta arcára. - No kislány. Tisztázzunk valamit! Amit itt most nekem előadtál, felejtsük el, és meg se hallottam! Gondolod, ha abba akarom hagyni, akkor itt lennék? Sejtem, hogy miért mondod ezt, de nem akarom erőltetni a témát. Egyikünknek se lenne könnyű. Nem érdekel, hogy megérdemellek-e vagy sem. Te kellesz nekem Alice, és ezen ilyen "hagyjuk abba" dumákkal nem tudsz változtatni. Te jelen pillanatban itt vagy, és én is. A többi nem számít. Mellkasára hajtom a fejem, s megölelem. - Bolond vagy te lány. De ezt többet fel se hozd, nem akarom, hogy ez benned motoszkáljon. Nem a külső, nem a ruha, nem a tárgyak a fontosak. Hanem az, hogy most itt vagyunk egymásnak! Mosolyogva simítom meg arcát, s szemébe nézek. - Te vagy a minden, s nem fogom megkockáztatni újra, hogy elveszítselek. Te vagy a gyógyír minden bánatomra, én pedig azt hiszem, neked. De ez tőled is függ, hogy akarod-e? Mosolyogva szőke loknijaival kezdek játszani az ujjaimmal.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Talán ő ezt nyugtatásnak szánta, de valahogy mégsem sikerült elérnie vele a célját, sőt mondhatni rontott is rajta. Apámat és Benjit is elővette…Bár konkrétan nem mondta ki, nem térdelt le elém, nem vett elő gyűrűt, de mégis ez azért már felér egy lánykérés féleséggel. Hiszen kimondta, hogy majd meg akarja kérni a kezem…És ezek után legyek nyugodt? Mégis milyen nő lenne az? Természetesen nem kezdek el álmodozni, nem látom magamat ahogy egy szép fehér esküvői ruhában sétálok a vörös szőnyegen oldalamon apával Velkan felé…Mert nekem ez olyan hihetetlennek tűnik, mint…mint nem is tudom. Persze igen szeretném, nagyon is szeretném, ha egyszer megtörténne, de… Nem akar túl pesszimistának tűnni, de bármi megtörténhet, főleg velünk őrzőkkel. És a múltkori találkozásom azzal a farkassal elég bizonyíték az állításomra. -Azért óvatosan ezzel az ígérettel. Bár nem tudom, hogy Benji mennyire tudja vezetni a motorokat jobb, ha vigyázol vele, mert az egyszer biztos, hogy imádja a minél veszélyesebb dolgokat és ha az nem jön vele szembe, akkor ő addig kutat, míg rá nem bukkan.-A végén meg összetöri a motort. Az lenne a szép bemutatkozás a részéről. De azért bízom az öcsémben és tudom, hogy karcolás nélkül fogja visszaadni a motort Velkannak.
Ahogy mindig most is sikerül teljesen tönkretennem a pillanatot. Miért nem vagyok képes örülni a jelennek? Miért kell mindent túlbonyolítanom? Miért nem tudom eldobni a félelmemet, a rémálmaimat, a fájdalmat és hagyni, hogy vezessen, hogy boldoggá tehessem? Mi ütött beléd Alice? Ő nem olyan, mint a másik kettő? Ő tényleg szeret téged! De akkor miért remegek ott legbelül ahogy komolyabbra fordulna a dolog? Én nem akartam őt megbántani, csak egyszerűen annyira nem tudom elképzelni azt, hogy Ő tényleg annyira szeret engem, hogy még így nyomorékon is akar engem. Ahogy átölel már bújok is hozzá. Most nem lököm el magamtól. Szükségem van rá, de félek ezt magamnak bevallani. Mert félek attól, hogy ez csak egy kislány álma a szőke herceggel és mikor felébredek megint egyedül leszek. A könnyek nem igazán akarnak leállni, de most nem is foglalkozom velük, hanem Őt hallgatom. A szavai jól esnek és örömmel töltenek el, de közben a bűntudatom is egyre hatalmasabbá válik bennem. -Annyira sajnálom Velkan! Mindig mindent tönkreteszek! Idejöttél hozzám, hogy velem lehess, hogy átölelhess én meg ellöklek magamtól.-Kezeimmel letörlöm az arcom, de teljesen felesleges mozdulat mert pár pillanaton belül ismét ugyanolyan nedves lesz. -Ne haragudj rám, amiért ennyit kell várnod!-Suttogom még oda neki a szavakat,majd csak behunyom a szemem és jobban hozzábújok. Nem nem alszom el, csak egyszerűen élvezni akarom a közelségét.
Csak mosolyogva hallgatom. Hogy aggódik. Oda lépek hozzá, s megsimogatom arcát, ahogy lenézek rá. Édes, gyönyörű Alice. Elidőzik rajta így tekintetem. Végül az ölemben köt ki. Sír. Mosolyogva törlöm le könnyeit, amiket ő is próbál eltüntetni. - Ejj Alice, tudod, hogy nincs semmi baj! - megölelem, s közben tincseivel játszok. Valójában rettegtem attól, hogy ezt fogja mondani. Hisz ami történt vele. Hogy egyedül akar lenni, és... Rettegtem attól, hogy lelkileg annyira megnyomorítja az az átkozott Farkas, hogy engem is meggyűlöl. Hogy amiért nem védtem meg, engem fog hibáztatni. És meg is érteném. De nem osztom meg vele ezeket a gondolatokat. Mert nem szabad erre gondolnom. Hanem arra, hogy szüksége van rám, és segítenem kell neki. Nem a lépcsőn, vagy más ilyen téren. Hanem lelkileg. Hogy megint tudjon nevetni, s ne sírjon, örüljön a pillanatnak, annak, hogy él. Ezekre a gondolatokra még inkább magamhoz húzom, majd csókot nyomok ajkaira. Érzem, hogy hozzám bújik, s mélyet sóhajtok. - Ezek a pillanatok nagyon hiányoztak. - vallom be csendesen. Nem tudom, meddig vagyunk így, de nem is számít. Csak arra ébredek fel, hogy Alice átölelve elaludt az ölemben. Elmosolyodok, s nagyon óvatosan lefektetem magam mellé, de végig a közel maradok hozzá, fel ne riadjon. Betakarom magunkat, majd megcsókolom homlokát, miközben átölelem. - Jóéjt kicsi tündérem! - suttogom, majd így hajtom én is álomra a fejemet.
Kezdőlap
//
