Mintha világos lenne… fejemre húzom a takarót, ami nem megy, mert teljesen magam köré csavartam. Félhangosan morgok egyet, majd a rasta egy részét az arcomba dobom és félig visszaalszok. Nem tudom, mennyi idő telik el, mire eljut a fejemig, hogy most már valóban reggel van. Ebben egy felbőgő gép hangja egészen bőven segít, fel is akarok pattanni, hogy felkeljek és egy drabálisat rúgok az ágy oldalába, hangosan fel is nyögök, és végre kinyitom a szemem. Hát ez nem az én ágyam. És a szobám sem. Megdörzsölöm a szemem. Tudom, hogy voltam kint hajnalban futni, és utána visszadöglöttem az ágyra. De most nem ott vagyok. Szokás szerint nagyjából öt perccel elalvás után lefordulhattam az ágyról és most az oldalánál vagyok, belacsavarodva a takaróba. - Király… - forgok, mert a takaró nem akar engedni és eltépni sem akarom a huzatot. Végül csak megvagyok és kivételesen álmos fejjel tapogatózom fel az ágyra a kezemmel, óvatosan létrázva és lehajtom a fejem az ágyra. Ha Shiny ott van és még alszik, akkor nézem még egy ideig, majd elordítom magam. - Tigris van az ágyadoooon! – tudok üvölteni, ha kell, és egészen biztos vagyok abban, rajtunk kívül, vagy esetleg éppen csak rajtam kívül már mindenki fent van. - Süssön rád fényesen a Nap! – a mutatóujjammal piszézek az orra hegyére, rávigyorgok.
Kifejezetten mélyalvó vagyok, azt szokták mondani, hogy felőlem aztán ágyút is durrogtathatnának a fejem mellett, akkor sem ébrednék fel. Nálam már gyerekkoromban sem használt az a módszer, hogy vizet csurgattak a fülem mellett és én aztán attól szépen bepisiltem – Logan kipróbálta, de sajnos lyukra kellett futnia – bezzeg az öcséim mindketten remek alanyai voltam az ilyen tipusú szivatásoknak. Tudom, hogy nem illik mások idegeire mászni, de úgy vagyok, illetve úgy voltma vele, hogy túléltem komolyabb attrocitásokat is, s nem a rokonaimtól, így az, hogyha valakivel a tulajdon nővére szórakozik sokkal kevésbé gázos, mintha mások, másutt csinálják vele. Ennyi negatív tapasztalás mindenkinek kell. Mondjuk Logan esetére több mentségem van, mert közöttünk kevesebb a korkülönbség. Jasönért anya jobban megszidott, mondván hogy nagy gimnazistaként lehetett volna több eszem. Nem volt, lényegtelen. Szerintem meg anyának humorérzéke nem volt, pedig általában nagyon jó arc szokott lenni. A forgolódós-leesős performanszra nem ébredek meg, ahogy említettem az okokat melyek mélyalvásomban gyökereznek. Az ordítás azonban már engem is felráz, sikítva ébredek, hogy visongásom röhögésbe csapjon át. - Inkább egy marha! Törölgetem könnyeimet, melyeket a nevetés csalt elő, s melyekkel legalább az álom is kimegy a szememből. Megigazítom magamon a szivárványos felhőkkel díszített, plüss pizsamát, utánanyúlok az unikornisnak, amellyel a mai napig alszom – ha Zach itt van, Rainbow akkor is az ágy tartozéka, ebből nem engedek – és az ölembe húzom azt. Törökülésben ülök fel az ágyon. Tudom én, hogy mennyire van messze a plafon, ennyi év után már nem verem be a fejemet. A piszézést kuncogva fogadom el, szórakozottan egy rasta után nyúlok, macerálni kezdem, miközben Zach-hez beszélek. - Ittunk tegnap? Kérdezem. Nem rémlik, de jó tisztázni az ilyesmiket azért.
A sikításkor már röhögök, hogy aztán vigyorral nézzek rá. Támaszkodom az ágyon, pontosabban kapaszkodok, hogy ne húzzon le a gravitáció. - Nem… sivítós kismalac. – felhúzom magam az ágyra, míg rendezkedik, igyekszem nem lekoccolni a fejét, ellenben lekoccolom a plafont. Lekoccolnám, ha extrémen vastag… nem bőr, hanem haj van a fejemen, így meg se kottyan. A szivárványos unikornisáért sosem cukkoltam. Inkább el sem tudom nélküle képzelni. - Aham. – kis hatásszünet után folytatom. – Vizet, meg narancslét és kólát. Tudomásul vett arccal nézem, ahogy leharcolja az egyik rastámat és macerálgatni kezdi. Ez is olyan közöttünk, ami nélkül szintén nem tudom elképzelni. - Mit álmodtál? – nem azt kérdezem, hogy álmodott-e. Mindenki álmodik. - Álmomban havat lapátoltam, mert aaaakora hó esett, és közben táncoltunk a bandával. Király mi? – ledőlök mellé, a hajam nem rándul velem, elég hosszú és van eszem, hogy boruljak. Hanyatt tornászom magam. - Játszunk valamit reggeli után? Valami társast… - ma kicsit punnyadt vagyok. - Vagy nézzünk filmet, sorozatot, akármit. – ránézek, nagy szemekkel.
- A saját ágyamban sértegetsz? Vonom fel szemöldökömet duzzogást imitálva. Nem vagyok sértődős, s rá meg pláne nem szoktam berágni. Ahhoz nagyon komolyan mellé kellene nyúlnia – és nem, nem szó szerint! – nálam, hogy elérje a sértettségi szintemet. Egészen konkrétan hirtelen nem is tudok mit kitalálni, hogy mivel jutna oda. Persze elég kreatív vagyok, de ennyire nem. Vagy egyesek szerint semennyire. Mindegy, nem írónak készülök, hanem énekesnőnek, bár ez a titkolt álmom, egyelőre a köz számára a modellségben teljesedem ki, elég az így. - Mint egy bukósisak. Nevetek vele együtt, látva a fejbeverést, ami meg se kottyan neki, hisz egy kumma fintor nem sok annyi sem szalad az arcára. Tulajdonképpen nagyon szórakoztató ez a raszta madárfészek a fején, s ha már itt tartunk, egyszer tuti biztosan ráveszem, hogy jöjjön el velem egy fotózásra, amikor tényleg madárfészeknek lesz kikészítve a hajkoronája. Úgyis jön a húsvét, már látom is magam előtt milyen jó téma lenne, a rasztájából fonott fészekben pár húsvéti tojás. Meg egy élő nyuszi. Mert az cuki. És különben is eléggé dilis. Mi és a nyulak amúgy is elég jóban vagyunk. Akármennyire égő is azért ezt így kijelenteni. - Még jó, hogy nem összeöntve. Ebben a sorrendben? Kérdezem. Halál lényegtelen, de szeretek fecsegni. Vele is. - Igazából nem emlékszem. Kiverted a fejemből. Öltök rá nyelvet. Szerintem nélküle sem emlékeznék, de akkor nem tudtam volna ennyire pimaszkodni, szóval muszáj volt ezt így kinyilatkoztassam. - Hát te? Kérdezek vissza, s nem illendőségből, hanem azért, mert komolyan érdekel. Persze mondja kérdés nélkül is, csak úgy dől belőle a szó én pedig élvezettel hallgatom. - És mi volt rajtunk? Tör elő belőlem a divatdiktátor. Azt nem tudom ugyan elképzelni, hogy havat lapátoljak, de a többi megvan. És a ruházkodás amúgy is nagyon fontos, cseppet sem sekélyes része a foglalatosságaimnak. Szeretem a divatot, még akkor is, hogyha egész máshogy értelmezem, mint a többség. Ami nekem divat, az másoknak nem az. Van ez így. Azért egy fotómodelltől ez elég vicces, valljuk meg az őszintét. - Én válasszak a felsorolásból, vagy eldöntöd te magad és megkönnyíted mindenki dolgát? Heveredek mellé. Egyik lábamat fektemben behajlítom, másikat rátámasztom a térdemre, s az egyik fali díszt piszkálom lábtyűbe bújtatott nagylábujjammal.
- Én? Éééééénnn? – vágok tenyérrel a mellkasomra. – Isten ments. – majd rásandítok. – De a malacok tényleg így visítanak. - Erre specializálódott. – mutatok rá vigyorogva. Éreztem, hogy helyzet van, de a hajam nem hagyott cserben. – De csakis a te birizgálásodat szereti. Mostanra már nagyon hosszú lett a hajam, az évek alatt majdnem a .. addig ér, súlya van, de le nem vágatom, nagyon megszoktam a fejemen. - Talán naranccsal kezdtük. Végül is kevertük is meg ráztuk is, de azt már inkább bent. – vigyorgok. Mintha még nem nőttünk volna ki a kamaszkorból, valójában szerintem én még a gyerekkorból sem nőttem ki. Kinyújtom a nyelvemet, mikor rám fogja, kivertem a fejéből az álmot. - Kár. Ez esetben mondom az enyémet. Hátha eszedbe jut. A kérdésre magamban ugyan megáll a szusz, nem értve a lényegi kérdés lényegét, ezért rávágom nagy természetességgel. - Ruhát. – majd ránézek. – Gondolod, hogy lenne szívem pucéran táncoltatni benneteket a csuromhideg hóban? - Szükítsük. Nem kell hozzá agy. Ma nálam kettő meg három az hét. – a téli hónapok másoknak punnyadás, nekem teli melóval, mert mindenki azt hiszi, hogy nagy izomcsoportú és nekiáll lapátolni. Aztán úgy marad. Tizennégy órázom, de volt két tizenhat órás műszakom is. Bírom energiával, mert szeretem. De ha eljutok a pihenésig, tömény kuka a fejem. - Reggelizni is kéne, de valami turmixra vágyom inkább. – dobom terpeszbe a lábam, éppen elfér Shiny lábműalkotása alatt.
- Te is visítottál, szóval akkor egálban vagy a malacokkal. Mit jelent az a szó, hogy egál? Magyarázd el tudományosan, olyan blablával, az mindig megnevettet. Pislogok rá, mint valami angyali, kíváncsi kisgyerek. Emlékszem, amikor még csak tanulta azt, amit mostanában űz, s valami vizsgájára készült, imádtam tanulni vele. Nem annyira azért, mert a tananyag lekötött volna, hanem azért, mert szerettem, ahogy magyaráz. Ha sikerült rávennem, hogy mondjon fel nekem valamit, az volt a mámor. Mondjuk a gyakorlati részét ennyire nem tudtam élvezni, de igyekeztem jó pofát vágni hozzá, már amikor nem csikizett halálra. - Nagyibulit tartottunk akkor. Vonom le a következtetést. Lecsusszanok az ágyról, a szekrényhez lépve ruhákat kezdek kivadászni onnan. Természetesen tök random színekben, nem zavar, ha olyan leszek, mint egy papagáj, általában olyan vagyok, megszokhatták már tőlem. - Zuhany? Lendítek kezet a fürdőszoba irányába. Nem egyszer társalogtunk mér úgy, hogy amíg én zuhanyoztam, addig ő csövezett a fürdőszoba kövén, s bámulta a behúzott zuhanykabin átlátszatlanságát, illetve ha nálunk volt – vagy én voltam nála – és ő tisztálkodott, akkor én vertem tábort a kövön. Most mit kéne szégyelljem magam? Ezer meg egy éve ismerjük egymást és ez sose okozott problémát. Emlékeim szerint egyszer szó szerint is fürödtünk együtt, bár tény, hogy akkor házibuli volt és mindketten ruhástul zúgtunk bele a kádba, mert annak a szélén ülve heherésztünk, s ha már bent voltunk, miért is ne eresszünk magunkra vizet? Idióták gyülekezete. - Miért ne? Egy álomban csak nem fázhatunk meg. Ha nem jön velem, akkor az összeszedett ruhákkal felszerelkezve támasztom a szobaajtómat belülről, onnan nézek Zachre. - Előbb tisztálkodás, aztán reggeli. Utána meg próba. Megígérted, emlékszel? Adom meg a lökést az indulásnak, s ha jön, ha nem, én bizony ellibbenek zuhanyozni, hogy utána az egész napom Zaché lehessen. Imádom azt a rasta fejét, ha lehetőségem van munkamentesen együtt lógni, akkor kihasználok minden pillanatot.
//Köszönöm, s akkor repp a „jövő”-be bele vala. //