Igazából egyáltalán nem számítottam arra, hogy ténylegesen is sor fog kerülni erre a mai látogatásra. Leginkább csak udvariasságból mondtam igent, meg amúgy is azt gondoltam, hogy Duane is csak emiatt invitált meg az otthonába. Az, hogy végül mégis úgy döntöttem, hogy tartom magam a dologhoz és eleget teszek a meghívásnak, már csak azért történt, mert nem akartam sem megbántani, sem variálni, ha már egyszer megbeszéltük. Ennek ellenére még mindig tartottam ettől az egésztől, pedig nem akartam félni tőlük. Sőt, valójában nem is féltem, inkább csak maradtak még mindig fenntartásaim, mint minden más személlyel szemben, aki el tudott volna bánni velem. Lehet, hogy még ő is fiatal az őrzők között, de én is az voltam a farkasoknál, úgyhogy egészen kiegyenlített lenne a küzdelem, ha a szintemnek megfelelő tudással rendelkeznék. Végül, amikor rábólintottam erre és az időpontot is egyeztettük, akkor a biztonság kedvéért azért elmondtam Emmának, hogy hová megyek ma, valamint a címet is megadtam neki. Sohasem lehet tudni, hogy mi lesz. Nem tartottam attól egyébként, hogy bármi bajom esne két őrző társaságában, de biztosra akartam menni. Ha nem hallana felőlem, akkor teljesen biztosra vettem, hogy a keresésemre indulna, így pedig máris adtam neki egy támpontot, ahol elsőként elindulhat majd. Erre azonban úgysem fog sor kerülni, ezt teljesen biztosra vettem. Ezzel a bátorsággal felvértezve szálltam ki az autómból, majd kerültem meg a járművet, hogy kiszedjem az anyósülésre tett holmikat. Volt ott először is egy táska, amit szinte egyből a karomra is dobtam, aztán egy kis édesség Duane számára, valamint egy cserepes virág, amit a barátnőjének szántam. Hiába nem ismertem még, azt hiszem, hogy ez így illendő. Nem mintha túl sokat járnék vendégségbe, de szerettem volna nagyon udvarias lenni, mivel megkedveltem a fiút, a barátnőre pedig jó benyomást akartam tenni. Igaz, hogy úgy értesültem, hogy nem féltékeny típus, de sosem lehet tudni. Lehet, hogy Duane azt gondolja, igazából viszont nagyon is zavarja a velem kötött ismeretség. Mire elértem a bejáratig, újra megerősítettem magamban az elhatározást. Ugyan utoljára ránéztem a kezemben tartott holmikra, de végül úgy döntöttem, hogy nem lesz ezekkel baj. Talán egy kis sütemény jobb ötlet lett volna, de mégis mi a fenének választottam volna azt, ha egyszer pont azért jöttem, hogy közösen süssünk valamit? Mire észbe kaptam, a csengő dallamos hangja máris a fülembe kúszott. Oké, innentől már nincs visszaút, kénytelen leszek szembe nézni egy újabb ismerőssel, akiről szintén tudvalevő most már, hogy őrző. Még mindig egészen különösnek tartottam, hogy egyáltalán vállalkoztam erre az egészre. Igazi hőse vagyok a bátorságnak!
Az elmúlt hetekben sok minden történt az Őrző párral. Duane-nél zenekari ügyek, Judy-nál az iskolai évvégi hajrá és a veszekedés, hogy ki menjen szabadságra a tanárok közül a két ünnep között. Ez rendszeres program volt, amióta ott tanít, minden évben eljátszották sokan a hisztit, hogy márpedig nekik van rá nagyobb szükségük. Judy nem szállt be a nagy vitákba. Ő közölte, hogy ha megoldható, szeretne otthon lenni abban az időszakban, de engedni is képes. Az lett, hogy a maradék idei szabiját karácsony előtt kell kivennie, úgyhogy a következő hete szabad lesz. Duane megpróbált ehhez igazodni, hogy sok időt tölthessenek együtt. Már tervezgették, merrefelé mennek majd, többek között ajándékokat venni és kikapcsolódni is. Mindezek előtt pedig elérkezett az idő, hogy mindketten rá tudjanak hangolódni egy kis konyhai továbbképzésre. Cassie, a fiatal vérfarkas lány már többször szóbakerült otthon. Judy nem találta jó ötletnek, mert nem ismerte a lányt. Nem bízott abban, hogy egy fiatal farkassal nem lesz probléma. Duane bizonygatta, hogy jó fej, múltkor is uralkodott magán, nem okozott sok gondot és nem kell tőle félni. Nem röpködtek csészealjak és nem hangoztak el sértő szavak, de Judy nagyon ellenkezett. Végül a sorozatos győzködés meghozta az eredményt. Megegyeztek, hogy rendben, jöhet a hölgyemény, de a Protektornál le lesz adva pontosan, hogy mikor jön. Ez olyan vendégség, amiről muszáj tudnia a Főnöknek. Szóval Duane rácsörgött Cassie-re és kis bevezetés után megbeszéltek egy időpontot. Duane nem vitte túlzásba az eleganciát. Az idő nagy részét úgyis a konyhában töltik liszt, tojás és mindenféle egyéb anyag között, ami olykor a ruhára is rákerül. Felvett egy rövidujjú, fehér-fekete kockás inget, sötétszürke nadrággal. Mivel otthon volt, egy sötétkék télizokniban és egyszerű, citromsárga házipapucsban végződött a hacukája. Judy már jobban adott a külsőségekre, egy lila alapszínű, hosszanti csíkozású, mintás ruhát öltött, a jobb kezén narancssárga csuklólánccal és egy ehhez passzoló színű szandált vett fel átlátszó harisnyával. Így állodgált a konyhaszekrény mellett. - Na, úgy néz ki, készen állunk! - szólt Duane csípőre tett kézzel nézve a szépen megterített asztalt. Judy ránézett és komoly arccal válaszolt: - Igen, megvan minden. A pulton és a hűtőben bekészítve az összes alapanyag. Nekem pedig jegyzetfüzet és toll. És a késtartóban ezüstpengék, ha... Duane hevesen megrázta a fejét és a kezeivel is kalimpált: - Szívem, hidd el, hogy a késekre nem lesz szükség! Legfeljebb almát pucolunk velük. Judy nem volt féltékeny. Tudta, hogy őt milyen nehéz volt megszerezni és ismerte Duane-t: más nem kell neki. Évekig képes volt harcolni a nőért, nem dobná el csak úgy egy másikért. Csak a vérfarkas ösztönöktől tartott. Elnézett oldalra és így bólogatott. Hinni akart a barátjának. - Hé! Nem lesz baj. Majd meglátod. Mindjárt itt lesz - mondta Duane és megmarkolta Judy kezét, csókot nyomva a homlokára. A csengő rövid dallamot játszott, mikor Cassie megnyomta. A párocska egymásranézett és Judy intett az ajtó felé, hogy ideje menni. Együtt indultak, Duane felkapta a kulcsot az asztalról és a konyhából áthaladva a közfolyosón az előszobába ment. Kilesett a kukucskálón és meglátva Cassie-t rámosolygott Judy-ra és őt is odaengedte. Legyen meg az első benyomás már az ajtónyitás előtt. A nő kinézett és komoly arccal vetett egy pillantást a zöldkabátos lányra. Duane nyitotta az ajtót a kulccsal és üdvözölte Cassie-t: - Helló! Örülök, hogy megérkeztél! Judy kezet nyújtott és bemutatkozott egy kedves mosollyal, amit most nem is volt nehéz kicsalnia. Amúgy nem volt egy mosolyalbum, spórolt ezzel a gesztussal. - Szia! Judy Haynes vagyok. Duane már sokat mesélt rólad. Fáradj be! Intett és félreállt, hogy a lány bejöhessen az ajtón. Az előszoba egyszerű berendezésű volt, falifogassal, amire fel lehetett akasztani a kabátot és cipőtartóval. Meleg színű faberakással volt lefedve a fal mellmagasságig, a folyosóra vezető ajtón pedig egy felismerhetően krumpliból készített istenábrázolás lógott, enyhén himbálózva, mivel az ajtót nemrég nyitották ki. Ő fogadott mindenkit, aki a házba lépett. Duane mosolygott és dörzsölgette a kezeit, örült, hogy újra látja a lányt: - Hogy vagy? Minden rendben? - kérdezte a kubai. Közben Judy igény esetén segített felakasztani a kabátot és becsukta az ajtót, hogy ne hűljön ki a helyiség. Odakint cudar idők dúltak és a pár nem akarta lefagyasztani a házbelsőt, ami egyébként elég jól be volt fűtve. Egyikük se szeretett fázni, Duane-nek főleg kellett a meleg idő. Kubára emlékeztette egy kicsit, a banánfák és pálmák világára.
A legrosszabb az volt az egészben, amíg arra kellett várnom az ajtó előtt, hogy valaki beengedjen. Nem tudtam, hogy mi lehet a késlekedés oka, de egyből hallottam a közeledő léptek tompa zaját odabentről, amikor megindultak felém. A szívem immár egyre hevesebben dobogott, hirtelen azt sem tudtam, hogy fussak-e el, vagy esetleg maradjak és nézzek ezzel szembe. Nem kerülhetem el továbbra is az őrzőket, mert éppen elég baj, hogy eddig sem szembesültem eggyel sem. Egészen cikinek nevezhető ez a szituáció, ha úgy nézzük. Az ismerős illat mellé most egy újabb is társult, amit egyből meg is jegyeztem. Ilyenkor nem volt nehéz beazonosítani valakit, ha később is találkoztunk, és általában azt is tudtam, hogy honnan találom olyan ismerősnek. A nőről már voltak információim eddig is, de most már legalább tudtam is hozzá valami konkrétat társítani azon túl, hogy Duane párja. Éppen ezen törtem a fejemet továbbra is, amikor kattant a zár, és már meg is láttam az ismerős arcot. Automatikusan mosolyra görbültek az ajkaim, még az előtt, hogy ez tudatosult volna bennem. - Szia! – köszöntem én is, tekintetem pedig egy pillanatra a hátrébb álló nő felé kaptam, hogy aztán újra Duanehez térjen vissza. – Én is örülök, elég hideg van ma! Pedig csak az autótól kellett a bejáratig eljönnöm… - nevettem el magam egy kicsit szégyellősen, mert elég röhejesnek tűnt ez a kicsi távolság, de mégis! Én egyáltalán nem szoktam még ehhez az időjáráshoz hozzá, pedig lassan ideje lesz szembenéznem azzal, hogy itt a tél ilyen. Akkor pedig, ha itt maradhatok, nem lesz lehetőségem elmenni, hogy valami enyhébb klímájú helyen töltsem el a telet. Milyen kár, pedig el tudnám ám viselni. - Nagyon örülök, Judy! Azt hiszem, hogy te már tudod a nevem – nem akartam újra elismételni, hiába úgy az illendő egy bemutatkozásnál. Helyette inkább bemasíroztam az előtérbe, mert egy hűvösebb fuvallat miatt kis híján lefagytak az ajándékokat tartó ujjaim. – Hoztam nektek egy kis apróságot… - azzal még a vetkőzést megelőzően, át is nyújtottam Duanenek a csokit, Judynak pedig a virágot. Csak ezt követően húztam le a cipzárt a kabátomon, hogy kibújhassak belőle. Idebent szerencsére kellemesen meleg volt, így nem tartottam attól, hogy fagyoskodnom kelljen a továbbiakban is. Hiába, ehhez még tényleg hozzá kellett szoknom, ami nem lesz két perc. - Igen, azt hiszem, hogy minden rendben! – bólogattam igenlően. – Nehéz hetem volt… - osztottam meg legalább ennyit, de azt már nem akartam kifejteni, hogy mégis mivel töltöttem az időmet. Ennyire nem tartozott rájuk életem minden egyes pillanata. – Egy kicsit izgultam emiatt a nap miatt, hogy őszinte legyek! – nevettem el magam zavartan, szőke tincseimbe túrva. Legalább ez egy olyan megnyugtató mozdulat volt, ami már teljesen berögzült és az életem részévé vált azokban a pillanatokban, amikor egy kicsit kellemetlenül éreztem magam. - Nos, akkor mit is fogunk ma sütni? – kérdeztem kíváncsian, hol az egyik, hol a másik őrzőre pillantva.
A pár nem váratta sokáig a vendéget. Esetleg egy vagy két másodperccel tarthatott tovább az ajtónyitás, mint bárki másnál. Persze a kinti hidegben ennyi is sok időnek tűnhetett. Cassie el is mondta, hogy igen, nehezen viselte ezt. A fűtött autótól a fűtött lakásig tartó rövid út kétszer vagy akár háromszor olyan hosszúnak is tűnhet, ha kellemetlen az időjárás miatt. - Ja, Detroitban biztos jobb idők szoktak lenni. Na, gyere, melengesd át a tagjaidat! - mondta a kubai Judy jobban örült volna egy rendes bemutatkozásnak, mert úgy illik. Tudta a nevet, ettől még elvárta volna a szokásos formulát. Nem mutatta, hogy dühös lenne, nem is volt, csak egy hangyányit csalódott. Mikor Cassie már beért a jó meleg házba, akkor tért rá az ajándékokra, amit az Őrző pár udvariasan nem említett meg, megvárták vele a vendéget. - Ó, köszi! Remek választás, ezt a fajtát Judy is imádja - mondta Duane az édességre. A nő a virágot vette át és nagyon tetszett neki, körbeforgatta, nagy mosollyal nézte meg és már tervezte is, hol lesz a helye. A saját házában nagyon sok virágot tartott, itt csak kevesebbet, de most már eggyel több lesz. - Köszi szépen! A virágnak mindig örülök! - mondta hálásan Judy. A holmikat fel lehetett akasztani a fogasra és mikor Cassie megvolt, Duane nyitotta a cipősszekrényt. - Van papucs, szerintem jó lesz valamelyik. Nézd meg, melyik szimpatikus! Egy piros, rojtos papucs volt ott és egy másik, viccesebb, zsiráfmintás mamusz. Judy szokta ezeket hordani, nem voltak túlzottan elhasználva. - Akkor jól van! Nekünk is mozgalmas volt, most jó lesz egy kicsit kizökkenni a mókuskerékből - mondta Judy. - Mi is izgultunk ám! - tette hozzá Duane nevetve. - Még nem volt ilyen, de valahol el kell kezdeni, nem? Az almáspite mindenképp sorra kerül majd, megvan hozzá minden és ha még marad energia, akkor esetleg a tiramisu. De ne rögtön a meló jöjjön! Mit iszol? A kubai kinyitotta az ajtót és előreengedte Cassie-t, aztán Judy-t, akinek egyébként nagyon is szimpatikus, kedves lánynak tűnt a vérfarkas, pont olyannak, amilyennek Duane leírta illetve kicsit még aranyosabbnak. Az élőszó varázsa. Egy kis folyosó vezetett át a konyhába, hasonló falidíszekkel, mint az előtér. Kétoldalt voltak szentképek, hagyományosak is, meg santería-sok is. Judy mutatta az utat az étkezőbe és ott már nyitotta is a hűtőt, amiben sorakoztak alkoholos italok, borok, sörök, whiskey és gyümölcslevek dobozban, egy szénsavas narancslé ízű üdítő, kóla, plusz ásványvíz. Középen az asztal le volt terítve egy virágmintás kockás abrosszal. - Ha kérsz teát, kávét, tudok azt is csinálni - mondta a nő, aki a cserepes növénnyel útközben beugrott a nappaliba és ott tette le az asztalra, hogy a szoba fényét emelje a virág.
- Azért ott is akadtak hideg telek, de ennek a közelébe sem ért egyik sem! – ráztam a fejemet rosszallóan, de hát mi mást tehettem volna? Tényleg szokatlan még nekem ez az egész, de Florával meg is tárgyaltuk, hogy ez nagy valószínűség szerint bizony így lesz. Lehet, hogy még egy-két évbe is beletelne, mire azt mondom, hogy elviselhetőnek ítélem meg az itteni hideg időjárást. Persze még semmi nem volt biztos, az is lehet, hogy a nagyon közeli jövőben tényleg magam mögött kell hagynom a várost. Egyelőre erre még nem szerettem volna gondolni, mert az túlságosan lelombozna, és arra nem volt szükségem. Amúgy is, lettek végre új ismerőseim, talán nem is baj, hogy éppen őrzők! - Akkor nagyon örülök, hogy eltaláltam! – lelkendeztem egy kicsit, és valahol mélyen máris kezdett megnyugodni a lelkem lassacskán. Ugyan éreztem néhány perccel ezelőtt a nem éppen pozitív érzelmeket Judy felől, de szerencsére mire átadtam az ajándékot, amit neki szántam, már nyomát sem leltem az előbbinek. Nem is baj, még a végén nem tetszene a bennem élő bestiának, aztán meg is lenne a probléma mára. Igaz, hogy Emmával sokat dolgoztunk ezen a héten rajtam, de tökéletes még úgysem lettem, a fehér szörnyeteg pedig túlságosan önfejű volt, ha teret kapott. - Ó, milyen buta vagyok! Majdnem bekoszoltam hozzátok a havas csizmámmal! – kaptam észbe, különben képes lettem volna besétálni úgy, ahogy voltam, ha Duane nem szólal meg. Már szabadultam is meg a lábbeliktől, annak rendje és módja szerint, majd nyúltam a mókás, zsiráf mamusz után. Azt hiszem, hogy leginkább az illett hozzám. Valahol mélyen még mindig egy nagy gyerek vagyok. Sokkal egyszerűbb volt így kezelni magam, mint úgy, hogy egy fiatal testbe zárt felnőtt vagyok. Az mindig lehangolt egy kicsit, a többi negatív gondolatomról már nem is beszélve. Azt hiszem, hogy túl sokat aggódom, semmiségek miatt. - Rendben, akkor almás pite és tiramisu! – azzal megkocogtattam a halántékomat, mintha oda véstem volna bele, hogy mikre fog ma sor kerülni. Egyik sem volt túlzottan bonyolult édesség, úgyhogy nem tartottam attól, hogy éjszakába nyúlóan elhúzódik majd az elkészítésük. Sőt, még bőven fogunk is tudni enni belőlük, ha minden úgy megy, ahogyan szeretnénk. Ez csak egy kellemes kis délután, mégis mi baj származhatna belőle? Bár azt az estét is ugyanígy indítottam, amelyiken örökre megváltozott az életem. Lehet, hogy nem éppen jó ómen? - Húha, úgy látom, mindenféle van ám nálatok! – állapítottam meg, elismerően füttyentve egyet. – Viszont így elsőre egy teának örülnék, hogy egy kicsit felmelegítsen – intéztem szavaimat ezúttal Judyhoz, ha már felajánlotta, hogy azt is szívesen készít nekem, ha szeretném. – Jó sok képetek van itt. Mik ezek? – érdeklődtem, a folyosó irányába mutatva, ahol láttam őket. Tudom, hogy Duanenak van ez a fura vallása, úgyhogy sejtéseim szerint esetleg ahhoz lehetett valami köze. Más tippem egyelőre nem akadt, de pontosan ezért kérdeztem rá, mert nem tudtam, és mert érdekelt a dolog.
- Abszolút meg tudlak érteni. Havannából, a trópusi időjárásból Alaszka hegyei közé csöppenni egy rémálom volt nekem is. Fairbanks már jobb egy kicsit, de ennyi év után se szerettem meg az itteni fagyos levegőt. Majd itt benn felcsavarjuk még jobban és akkor te is kellemesebben érzed magad! Duane tényleg tudta, milyen érzésekkel küzdhet Cassie. Ő még durvábban élte át, mert ahova vitték Havannáról, ott nagyon mostoha körülmények között kellett élniük, még a hegyi rabszolgafarmon. Az egy igazi fagyos pokol volt és a kubai majdnem ott is pusztult. A házában igyekezett olyan hőmérsékletet elérni, hogy ne menjen rá inge-gatyája, mégis kényelmes legyen. Most is jó idő volt idebenn és még lehetett tenni rá. Judy-ban múltak az aggodalmak és oldódott a komolysága is. Cassie igazán kedves volt és ez egybevágott azzal, amit Duane mesélt otthon a lányról. A barátjának és a fülének, szemének együtt már nem akart nem hinni a nő. Alakult a szimpátia közöttük és ehhez a virág is nagyban hozzájárult. Egy igazi életpártinak a természet virágzását hirdető növény kiváló ajándék volt és egyébként is: nőként eleve szeretett virágot kapni. Még jobban is örült ennek, mint a bonbonnak. Azt Duane kapta, de a kubai nem ovlt olyan falánk, hogy ne ossza meg barátnőjével. - Arra a kis szőnyegre leteheted, oda nyugodtan ráolvadhat a hó, ami a talpán maradt - mutatta Judy legyintve és nevetve az apró, kb. egy pár cipőnek elegendő előszobaszőnyeget, ami direkt erre volt odakészítve. Könnyen mosható, barna-zöld cakkos mintával körbefuttatott szőnyeg volt ez. Úgyis feltűnt volna, ha csizmástól akar bejönni a vendég, ezért nem is erősködtek a témán. A kis bizonytalanság és hogy magát szidja, még esetlenebbnek mutatta Cassie-t és Judy már kezdte érteni, mit látott benne Duane. Az elesettekhez mindig lehajolt a párja és Cassie pont olyannak tűnt most is, több napos fairbanks-i tartózkodás után, már egy kicsit jobban ismerve a várost, akire ráfér egy kis támogatás. A kubai végig vigyorgott. Örült a lánynak és a vendégségnek is. Mindig feldobta, ha valaki jött hozzá és szívesen sürgött-forgott, általában Judy-val együtt, de alkalomadtán egyedül is fogadta a vendégsereget. Adni jó érzés, ezt ő nem felejtette el. Vidáman várta azt is, hogy nekiálljanak majd sütni, de először a kínálásnak kellett következnie. Könnyed kacaj volt a felelet arra, hogy nagy választékkal készültek. - Jó, ha van mindenből. Én a söröket fogyasztom jobban, Judy a gyümölcsleveket, a többi olyan vendégváró - mesélt Duane egy kicsit a szokásaikról. Az a sörfogyasztás nem volt vészes nála, sose ment le a sárga földig. Csak jólesett neki egy-egy hideg sör evés után vagy hazaérkezve. Nem abból állt az élete, hogy iszik, csak kiegészítésnek számított. Judy alig ivott ilyesmit, akkor is bort, kis mennyiségben. Néha koktélt esetleg. Az alapanyagok itt is megvoltak és Cassie-nek ugyan nem mondták még, de egy igazi, kubai mojito-val készült Duane, azt szánta ebéd utáni italnak. Judy a hűtő melletti szekrényből elővett néhány dobozt és a kezében tartotta olyan szép, nőiesen finom módon: - Van almás-fahéjas vagy erdei gyümölcsös, esetleg zöld vagy fekete tea. Melyikből kérsz? Amit Cassie kért, abból Judy elő is készített egy filtert és feltett egy adag vizet a teaforralóba. Duane közben kivett egy almalevet a barátnőjének és egy sört magának. Az asztal melletti székekre mutatott: - Foglalj helyet! Ja, az istenek szeretik, ha képekkel is tisztelem őket és ha az otthonban sok ilyen van, szívesebben vigyáznak rá. Említettem már, hogy santería vallású vagyok? Ez olyasmi, mint a katolicizmus, mi is hiszünk Keresztelő Jánosban és a szentekben, csak más formáikban is. Kubában elég elterjedt. De remélem, nem zavarnak a képek! Lehet, hogy ijesztő egy-kettő. Duane téríteni se akart, meg a vendég komfortérzetét sem szerette volna bolygatni. Az utolsó kérdése őszintének hangzott, mert az is volt. Fontosnak tartotta, hogy Cassie ne érezze magát feszélyezve, hisz nem kényszerből jött, hanem kedvességből. - Én egyébként nem tartom ezt, csak Duane. És ne ijedj meg, prédikálni nem fog - mondta Judy, amire ő és a kubai is elkezdtek nevetni egymásra nézve. Duane megfogta Judy kezét közben és csillogó szemekkel rámosolygott. Aztán visszafordult Cassie-hez és újabb kérdéssel élt: - Van kedved egy kis görögsalihoz, mielőtt nekiállnánk a sütésnek. Egyébként kukoricaleves és utána fokhagymás steak lesz sült krumplival, ezekkel készültünk. Remélem, szereted! Duane és Judy együtt szállták meg a konyhát és közösen főztek. Csak a desszert az, amiben a vendég segítségét kérik ki, mivel egy igazi profival van dolguk. A kubain látszott, hogy őszintén reméli, Cassie elégedett lesz. Egy jó, tömény húsétel jó ötlet egy vérfarkasnak, így gondolta és egy amerikai verziójú steaket csináltak az egyébként tipikusan ottani leves utánra. A víz közben leforrt és Judy kitöltötte egy fehér bögrébe, majd beletette azt a filtert, amelyiket Cassie kiválasztotta. - Tessék! - mondta és letette a lány elé a gőzölgően illatozó teát. Ő egy poharat vett magának a gyümölcslevéből öntött, így ült az asztalhoz. - A Holiday Innben laksz még? - kérdezte a tanárnő kedvesen. - Volt egy egyetemi barátnőm, aki ott dolgozott munka mellett részidőben és egyszer végigvitt. Szerintem gyönyörű épület, igazán igényes!
- Jó, oké, győztél! – emeltem meg két kezemet megadóan. – Az sokkal rosszabb lehetett, ezt beismerem! – vallottam be nevetve. Azért én nem egy trópusi helyről érkeztem, csak egy kicsit délebbi városból, amit ha máshonnan nézünk, akkor meg egészen északon helyezkedik el. A lényeg, hogy nekem nem volt akkora nagy váltás, és mégis, alig tudtam megbirkózni azzal, hogy ennyire hűvös volt a levegő. Ahogy pedig Emmát elnéztem sokszor, ő sem rajonghatott különösebben az itteni klímáért, az már egyszer biztos! Mélyen egyetértettem vele, még ha nem is hangoztattam túlzottan sűrűn. Közben azért csendesen szétnéztem a lakásban, memorizálva nagyjából a körülöttem lévő dolgokat. Én nem voltam profi a felderítésben, és szükségem sem volt ilyesmikre jelenleg, szóval leginkább csak az érdeklődés vezérelt. - Rendben, köszönöm! – mosolyogtam barátságosan a nőre, bár ez sokkal inkább az ő érdekük volt, mert a szőnyeg miatt akkor kevesebbet kell majd takarítani. Valamelyest már így is biztosan behordtam egy kis koszt, de azt hiszem, hogy ez abszolút elkerülhetetlen az ilyen évszakokban. Itt meg aztán főleg jellemző a havas időjárás, biztosan nem lesznek mérgesek miatta. Még akkor sem, ha engem egy egészen kicsit kellemetlenül érintett. Azt viszont mégsem ajánlhattam fel, hogy felmosom én helyettük, mert az meg aztán főleg udvariatlan lenne! - Azt hiszem, hogy én is inkább a gyümölcslére szavaznék, ha választanom kellene – ismertem be vidáman, de azért én is szerettem, ha volt miből választani. Az nagyon kellemetlen tudott lenni, ha csak víz, vagy víz közül lehetett választani. Nem volt nekem különösebben bajom vele, de most a tea például határozottan jobb ötletnek tűnt számomra. – Ó, az almás-fahéjas tökéletes lesz, azt nagyon szeretem. Amúgy is olyan télies, mindig feldob az illata! – csacsogtam tovább barátságosan, így próbáltam oldani a saját feszültségemet is. Ha úgy viselkedek, mint aki otthon érzi magát teljesen, akkor talán nem leszek annyira zavarban, mint eddig. Legalábbis, ez tűnt a legjobb taktikának jelenleg. - Igen-igen, mondtad! – bólogattam, és még mindig reménykedtem abban, hogy nem kísérel majd megtéríteni. Közben helyet foglaltam, fél lábamat felhúztam, lábfejemet a térdem alatt dugva ki. Így volt nekem kényelmes, ezért is választottam ezt a pozitúrát. – Inkább csak furcsák egy kicsit, én nem vagyok valami nagy hívő. Semmilyen vallásé – ez talán nem túl szimpatikus vonásom, de amikor minden rosszra fordult, akkor úgy gondoltam, hogy Isten elhagyott engem. Annak idején még szorgalmasan jártunk a családdal minden vasárnap délelőtt templomba, de azok az idők bizony már elmúltak, azóta nem nagyon tettem be a lábamat vallási intézménybe. - Akkor jó, mert nem lenne valami eredményes benne! – mosolyogtam Judyra, kicsit irigykedtem is a párosra. Nekem sosem volt ilyen kapcsolatban részem, talán hosszú ideig még nem is lesz. Nem tudtam, hogy mit hoz a jövő, de az biztos, hogy egyelőre nagyon le leszek kötve, később viszont ki tudja. Egyszer mindenképpen szerettem volna szerelembe esni, úgy igazán! Talán valahol még mindig roppant romantikus vagyok, akár egy tapasztalatlan kislány, a maga naivitásával. Csak kár, hogy az élet borongósabb területeire is kaptam már betekintést az évek során. – Hú, ezek mind nagyon jól hangzanak! Én nem is gondoltam, hogy lesz ilyesmi, de örülök, hogy nem ettem semmit! – pislogtam lelkesen, a menü felsorolása után pedig össze is futott a nyál a számban. - Köszönöm szépen! – újabb hálás mosolyt kapott tőlem a nő, majd megmozgattam a filtert a gőzölgő vízben. – Igen, ott – válaszoltam a kérdésre, óvatosan fújva a teát. – Ó, nagyon igényes, tényleg! Jó az étterme is, kellemes a környezet. Egyszer jó lenne, ha majd el tudnék ott helyezkedni. Már találkoztam az egyik ottani séffel, ha majd keresnek cukrászt, lehet megpályázom az állást. Nem lenne rossz valamiféle kereseti forrás – ecseteltem az érdeklődőnek, aztán óvatosan belekortyoltam a teába. Még mindig elég meleg volt, de az égő érzés a regeneráció miatt elég hamar tovaszállt. – Te tanítasz, ugye? – kérdezősködtem én is, hogy amíg elfogyasztjuk az innivalót, addig se legyen csend. – Duane említette, azt hiszem! – küldtem mosolyt a férfi felé.
Duane csak nevetett Cassie szavaira. Nem a sajnálkozási verseny győztese akart lenni, csak elmesélte, ő hogy élte meg az éghajlatváltást. Sose sajnáltatta magát, de nem is csinált titkot a megélt tragédiákból. Jót nevettek, vidámság töltötte be a helyiséget, ez volt a lényeg. Duane mindig elvárta a vendégektől, hogy nála jó legyen a kedvük és ezért mindent meg is tett. A konyhában Judy elmosolyodott, hogy hasonló az ízlésük és figyelt, nem gondolta-e meg magát Cassie. Semmibe nem került volna mégis dzsúzt tölteni teafőzés helyett. A nő maradt a döntésénél és választott is. - Igen, valahol már az adventi időszakot idézi a forralt borokkal és a dísznarancsokkal - mondta kedvesen a tanárnő. Szoktak ilyen díszeket csinálni karácsony előtt és azok az illatok jutottak eszébe neki is, ahogy Cassie említette a téli jelleget. - Nyugi, nem esznek meg - mondta Duane nevetve, mert ő se gondolta komolyan, hogy Cassie ilyesmitől tartana. Akadt már vendég, aki rá se mert nézni ezekre, azt hitte, vudubabák, mert sokan azzal a vallással keverik a santería-t. Nem szerette volna, ha kényelmetlenül érzi magát a vendégük emiatt. Megosztotta vele, mire valók, az istenek kegyeinek elnyerésére, de tovább nem szólt a mese. Amint Judy is mondta, prédikációra már nem került sor. Inkább nevettek ezen is és jól érezték magukat. - Ebben hasonlítunk, Cassie. Én papíron katolikus vagyok, megkereszteltek, de nem tartom. Jobban hiszek abban, amit az ember a saját szorgalmával és mások segítségével tud elérni - mondta a tanárnő ismét igen toleránsan. A pár arcára hatalmas mosoly ült ki, mikor meghallották, hogy a vendég így örül a fogásoknak. Ha kóstolás után is ilyen vidám marad, akkor még boldogabbak lesznek. A görögsalátára ugyan nem válaszolt, hogy kér-e most, de ezt betudták a zavarának. Judy is tisztában volt azzal, hogy ők az első Őrzők, akikkel találkozik és megértette, hogy nem tudja még hová tenni a helyzetet. Azt akarta elérni, hogy ez a tény szinte feledésbe merüljön és Cassie úgy legyen náluk, mint bárki másnál, aki fogadja őt vendégként, hogy ne érezze magát feszélyezve. Látta már, hogy nem kell tartani tőle. Duane pedig a két találkozás után még inkább így gondolta és közös volt a céljuk barátnőjével: egy kellemes délutánt együtt tölteni a farkashölggyel. - Reméljük, ízleni is fog! - mondta Duane még mindig nagy mosollyal. Nem tolakodott elő még egyszer a kínálással. Majd kicsit később, ha oldódik a hangulat és a tea is felmelegíti a fázós leányzót. - Az egy komoly beosztás lenne, igen! Remélem, összejön, mert én is úgy hallottam, hogy a város egyik legjobb étterme a szállodáé és remek lenne, ha oda bekerülnél. Duane nem csak hízelgett, tényleg szurkolt Cassie-nek. Tudta, hogy van egy Őrzőtársuk, aki a hotelben dolgozik. Valószínűnek tartotta, hogy épp Flora-val sikerült az új farkasnak találkoznia és akkor már 3 Őrzőt is ismer, de ebből kettőről tudja, hogy az. Az informátorok jobban tudják ezt titkolni. Szívesen segített volna, megkérdezve az örökké vidám szakácsnőt, tud-e valamit tenni, de nem avatkozott bele inkább. Bízott Cassie szakmai tudásában, hogy az elég lesz, ha üresedés van. Felbontotta a sört és örömmel látta, hogy barátnője se egy veszedelmes fenevadat lát már, hanem beszélgetnek, mint nő a nővel. - Igen, irodalmat és történelmet egy középiskolában. Van felnőtt tagozat is. A kubai közbeszólt, jelentkezve, mint a diákok az órán: - Én is oda jártam, tanárnéni, kérem! - mondta és megint nevetett egy jót. Judy ránézett a párjára és elmosolyodott, majd folytatta egy korty után: - Szerencsés voltam, rögtön a diplomázás után felvettek. Nagyon szeretek tanítani, a tudást átadni a gyerekeknek vagy akár felnőtteknek. Tudod, sokat segít, hogy fiatalon kerültem oda, így könnyen megtalálom velük a közös nevezőt. Duane is kortyolt a sörből és az ablakra nézett, majd a lányhoz fordult: - Tényleg, Cassie, neked van kedvenc sütid, amit mindennél jobban szeretsz készíteni vagy fogyasztani? Ja, és nem baj, ha kinyitom az ablakot? Jó lenne egy kis levegő. A konyha még nem telt meg illatokkal, az majd később jön. A kubai szellőztetett volna, vágyott egy kis friss levegőre, de ha Cassie-t ez zavarta volna, akkor nem nyitotta ki az ablakot. Első a vendég, gondolta magában.
- Szeretem ezeket a kis apróságokat, meg karácsonykor jóval több süteményt is lehet eladni, mint máskor. Olyankor az embereknek már nem jut ideje arra, hogy maguk süssenek, így egyszerűbb máshonnan beszerezni a desszertet – azt azonban már nem tettem hozzá, hogy magát a karácsonyt azóta nem szeretem, hogy kiszakítottak a családomból. Akkor még minden szép és jó volt, akkor szerettem a szeretet ünnepét, ám mostanra már senki olyan nincs az életemben, akivel megünnepelhetném ezt. Elég szomorú, és szánalmas is egyben, de Colinnal valahogy semmi kedvem nem volt ilyesmit tenni. Amúgy is elég nehéz lett volna, lévén, hogy ő nem az a típus. - Ez igazán megnyugtató – kuncogtam bele a bögrémbe. Elég nevetséges gondolat volt, hogy képek megehetnének engem. Ami azt illeti, én előbb lettem volna képes ugyanezt tenni a képek gazdáival, de nyilvánvalóan eszem ágában sem volt ilyesmit tenni. Az biztos, hogy hatalmas baj lenne belőle, ráadásul én utána olyan rosszul érezném magam, hogy bizonyosan sokáig magamhoz se térnék a bűntudattól. Persze nekem nem voltak efféle késztetéseim, hála istennek. Akkor nem tudom, hogy mennyire tudnék hosszútávon uralkodni rajtuk, bár talán annyi időm még lenne, hogy elhagyjam a házat, ha beütne valamiféle gond. - Igen, én is valahogy így vagyok vele… - ez egyébként nem volt teljesen igaz, mert nekem leginkább a farkassá válásomkor rendült meg a hitem, ezt azonban inkább nem ecseteltem. Azzal biztosan elrontanám a hangulatot, de ez nem volt célom egyetlen pillanatig sem. Így is még mindig zavarban éreztem magam amiatt, hogy őrzőkkel töltöttem az időmet. Ebből nagy bajon szerintem nem származhatott, hiszen nem voltam én eltiltva senkitől sem, de még mindig óvatoskodtam egy egészen kicsit. Hiába vettem biztosra, hogy nincsenek hátsó szándékaik velem kapcsolatban, valahogy mégsem hagyott nyugodni teljesen ez a gondolat. Ott motoszkált egyre inkább az elmém egy kicsi szegletében, még akkor is, amikor a háttérbe száműztem. - Ó, egyébként pár falat salátát kérnék! – kaptam észbe hirtelen, hogy semmit nem reagáltam, pedig igazán illendő lett volna. Nem vagyok nagy salátás, főleg azóta nem, hogy egy ragadozóval osztozom a testemen, de ettől függetlenül udvarias akartam lenni, ráadásul lényegében bármit megettem, csak nem mindent éppen olyan lelkesedéssel. – Nem kételkedem benne! Ez a ti érdemetek lesz, a desszert viszont már közös. Legalább én is hozzájárulhatok valamivel az ebédhez… - mielőtt további gondolatokat fűztem volna hozzá, inkább ittam még egy kortyot a forró teából, és máris jobban éreztem magam tőle. Hihetetlen, hogy mennyit tud javítani az ember hangulatán az, ha már nem készül éppen jégkockává fagyni. - Nem teljesen lehetetlen a dolog – talán túlzottan bizakodtam ezzel kapcsolatban, de csakis így lehetett hozzáállni, máskülönben nem lesz esélyem rá. Azt mondják, hogy akár be is vonzhatjuk azokat a dolgokat, amelyekre vágyunk, csupán pozitívan kell hozzáállni. Nos, nálam jelenleg ebben nem akadt hiba. Sohasem volt rám jellemző, de Emmát is sikerült megtalálnom, új barátokra is szert tettem, úgyhogy miért is ne adott volna ez okot a bizakodásra? Ráadásul, ebbe ugyan nem avattam be őket, de ha bekerülnék esetleg a falkába, akkor biztosan egyszerűbb dolgom lenne a munkakeresés, és az elhelyezkedés terén is. - Akkor onnan ismeritek egymást? – érdeklődtem kíváncsian. Én nem tudtam pontosan, hogy mennek ezek a dolgok, mert már régen jártam iskolába, és abban a korban lettem pont kiszakítva a jól megszokott kis életemből, úgyhogy nekem elég gázos volt ez a téma. Nem is nagyon akartam a saját tapasztalataimról beszélni most. – És nincs gond abból, hogy pont emiatt a fiatal kor miatt nem tisztelnek eléggé? – nem akartam megsérteni vele, egyszerűen csak érdekelt, hogy miként van ez nála, az ő iskolájában. Talán egyszer majd beiratkozom az itteni egyetemre, ha a dolgaim jól alakulnak, és lesz rá lehetőségem. Azt ugyan nem tudtam még, hogy mit tanulnék szívesen, de valamit mindenképpen szerettem volna. - Ez nehéz kérdés… - hümmögtem magam elé, majd néhány másodpercet követően felnéztem Duanera. – Én mindenfélét szeretek készíteni igazából, nem tudnám megmondani, hogy mi az, amit a legjobban szeretek. Én mindben a kihívást látom, és mindet teljes odaadással sütöm meg. A legjobban mondjuk, azokat szeretem, amiket szépen lehet díszíteni – vallottam be őszintén. Ezek általában torták, de szoktak másféle különlegesebb kérések is befutni. – Persze, nyugodtan! – legyintettem, mert most már kezdtem kiengedni annyira, hogy ne zavarjon a néhány pillanatig beszökő hűvös levegő.
- Én is kedvelem ezeket, sokat hozzá tudnak tenni a hangulathoz - mondta Judy. Az üzleti megfontolások őket elkerülték, az iskolában karácsony előtt nem a nagy hajtás volt jellemző, kivéve, ha valakinek akkor jutott eszébe, hogy a félévi jegyein javítani kéne. Duane-ék pedig ugyanúgy koncerteztek, az évvégi meglepetések, különleges vendégek, videó vagy hasonlók leszervezése se vett el rettenetesen sok időt, a kubaitól főleg nem, mivel nem ő volt a vezető. A hangulat már oldódott itt konyhában, jókat nevettek, viccelődtek. Duane jelenléte erre mindig garancia volt. Sose hagyta ki a társaság felvidítását. - Máris hozom! - mondta a kubai, aki örült, hogy a vendég érdeklődik az előétel iránt. Kivette a hűtőből a nagy edény salátát és egy kis tálba pakolt a lánynak. Ami Cassie-nél kis adag, az náluk nagy lehet vagy annál is nagyobb, úgyhogy jól megpakolta. A farkasok tudnak enni, Cassie étvágyát Duane a kávézóban már látta. Csak úgy tűntek el benne a fogások egymás után. Az edényben annyi saláta volt, hogy a lány jóllakjon és még repetát is kérhessen. Készültek, figyelmesek voltak. - Már nagyon várjuk! Egy igazi hozzáértőtől tanulhatjuk meg a recepteket, ez izgalmas! - mondta Duane és közben a púposra pakolt tálkát Cassie elé tette. Judy a szalvétát és a kisvillát rakta mellé, minden együtt volt az asztalon. Duane jó étvágyat kívánt, majd szedett maguknak is, barátnőjének kicsit kevesebbet, mert ő nem volt nagyétkű. Bólogattak, hogy szurkolnak lélekben a fiatal farkasnak. A tényeket nem ismerték, nem tudták, hogy átharapás és kölyöklét lesz a sorsa. Talán ő maga se tudta még pontosan. Csak a bizonytalanságot látták rajta, azt a fajta bizonytalanságot, ami mindkettejükből kiváltotta a pozitív érzéseket, az empátiát. A megismerkedésre vonatkozó kérdés után egymásra néztek és a kubai kuncogni kezdett. - Igen, pontosan. A szikra megvolt az első pillanatoktól, de várni kellett, mert én még kiskamasz voltam, hiába álmodoztam a tanárnőről. Judy belepirult és lehajtotta a fejét. Emlékezett arra az időre. Az elhívása is nem sokkal később történt meg, ez még tovább bonyolította, évekkel megnyújtotta az átmeneti időszakot. - Az a szikra többek között a mágiaérzékenység volt, amit én vettem észre és az élet tisztelete. Igaz, hogy időnként állatokat áldoz, de ez az ő hite - mondta Judy. Érződött rajta, hogy nem szívleli a szokást, amikor galambok vérével próbálják megnyerni az isteneket. Nem is volt jelen még soha ilyenen. Duane-t szerette, de ez a téma a kompromisszumok közé tartozott. A kubaiban mélyen gyökerezett a santería, amit nem is titkolt soha és Judy szerette őt, de ezt a szokását nem. A harmónia még megmaradt közöttük, el tudta fogadni, hogy a párja merőben más hitet vall. - Ez egyébként teljesen törvényes a vallás követőinek! Néhány feltétel van csak, amit be kell tartani - magyarázta Duane, mielőtt Cassie megijedt volna, hogy micsoda galád emberhez jött látogatóba. - A felnőtt osztályban mind szerettük. Egy kivétel volt, de az az osztály legrosszabb gyerekének számított, csak a tornatanártól félt - mesélte a kubai saját tapasztalatát és rámosolygott barátnőjére. - A kisebbekkel nehezebb, de tudok hatni rájuk. Tudod, sokat jelent, hogy ki mit hoz otthonról. Ha a szülők elrontják, én is kevesebbet tudok tenni. Tisztelnek egyébként, csak a tananyaghoz kevés a kedvük. De ez a pedagógus egyik feladata, hogy megszerettesse a kicsikkel a tanulást és nagyon nagy öröm, mikor sikerül! - egészítette ki Judy. Szívből beszélt, élt-halt a tanításért, a gyerekek fejlődéséért. Ezzel tehet valamit a jövő generációi érdekében és a kultúráért, ez vezérelte, mikor beiratkozott a tanárképzőre. - Ja, igen. Én még azon a szinten vagyok, hogy örülök, ha az állaga jó lesz! A díszítés még messze van. Judy abban ügyes egyébként, csak főtt ételeknél. Nagyon szép körítéseket, díszeket tud csinálni. Majd meglátod - mondta Duane az ablaknyitás közben. A hűs levegő elvitte a saláta enyhe illatát és mindketten fellélegeztek az oxigéndús fuvallattól, ami kicsit borzongató is volt tél lévén. A salátát lassan megették és az ital is fogyott. Duane a második sörét vette elő és türelmesen megvárta, amíg Cassie is végez. Utána viszont gyermeki lelkesedéssel, behúzott nyakkal vigyorogva dörzsölte a kezeit: - Kezdhetjük a pitét? Először a tésztáját kell megcsinálni, ugye?
- Pedig annyira azért nem nagy dolog – nevettem el magam akaratlanul is, bár a hozzáértő megnevezés kétségkívül, nagyon jól esett. – Ó, köszönöm szépen! – vettem át a salátával megpakolt tálat. Annyira ugyan tényleg nem rajongtam az ilyen dolgokért, de nem akartam megsérteni a házigazdákat, és különben is egészséges a zöldség. Még egy magamfajtának is szüksége van a vitaminokra és az energiára, még ha nem is olyan szinten, akár egy embernek. Bezzeg manapság a rengeteg modell alkatú nő úgy próbálja megőrizni az alakját, hogy ilyesmiket eszik. Hihetetlen, én ne mis értettem, hogy bírják. Bár ez talán amiatt is lehet, hogy én sosem voltam esélyes efféle karrierre, már csak a magasságom miatt sem. - Ez egészen izgalmasan hangzik – figyeltem érdeklődően az elbeszélésükre, miközben egymás után lapátoltam be a falatokat a számba. Nem is vettem észre eddig, hogy megéheztem, de rá kellett döbbennem, ahogy a szervezetembe jutott némi étel, hogy bizony már reggel óta egyetlen falatot sem ettem, így aztán nem csoda. – Jézusom… - fintorodtam el. Ugyan nem állt tőlem távolt az ilyesmi, hiszen farkas vagyok, de a hit kedvéért biztosan nem oltottam volna ki egy állat életét. Még az is nehezemre esett néha, hogy a farkas ezt teszi, pedig az nem is teljesen én voltam. Amikor legutóbb Emmával sikerült elérnünk, hogy emlékezzek minden pillanatra, amit farkasként töltöttem, nem volt egyszerű megemésztenem az átélteket. Szó szerint sem, hiszen a farkast én magam pusztítottam el, a bestia erejével. - Azért elég furcsa vallás az, ami életet követel – jegyeztem meg bizonytalanul, hiszen nem vagyok nagy szakértője ennek a témának. Ez egyértelmű volt szerintem, de már beszéltünk is arról korábban, hogy nem igazán van meg a hitem mostanság, így vallást sem gyakorlok. Sem ilyen fogalmazzunk úgy, hogy brutálist, mint Duane, sem visszafogottabb, szolidabb formáját, mint mondjuk a kereszténység. Egyszerűen nem feküdt ez nekem, nem volt már miért bíznom Istenben. Ha valami olyan történne, akkor talán nem zárkóznék el attól, hogy újra visszatérjek az útra, de a vallásos neveltetés ellenére most mégsem éreztem magamban a kellő erőt ehhez az egészhez. - Nem túl megszokott, hogy végül lesz is valami a tanár-diák kapcsolatból, legalábbis régen nem volt az. Most nem tudom, hogy mennyire elfogadott, azt tudom, hogy szoktak lenni afférok, amik bekerülnek a tévébe is, de a tartós kapcsolat ritka. Ti vagytok az élő ellenpélda erre – mosolyogtam rájuk, kissé csodálva is őket. Nekem nem volt komoly kapcsolatom. Nem csak most, de igazán sohasem, ez talán a fiatal koromban bekövetkezett beharapásra vezethető vissza, és az ahhoz párosuló rossz tapasztalatra. Talán majd egyszer ennek is el fog jönni az ideje, talán nem. – Szóval akkor miattad lett Duane őrző? – bátorkodtam megkérdezni, mivel nem tudtam pontosan, hogy is megy ez náluk. Szerencsére gondolom, hogy nem olyan brutálisan, mint a mi esetünkben. - Én sem igazán szerettem, inkább csak szorgalmas voltam, ha muszáj volt. Nem tudom, hogy valaha is visszaülök-e az iskolapadba, de talán egyszer majd beiratkozom az egyetemre – árultam el ezt az apróságot magamról, mert úgy gondoltam, hogy ebből nagy bajom még nem származhat. Ez nem volt titok. – Kíváncsian várom! – ezúttal nem csupán az udvariasság beszélt belőlem, tényleg vártam, hogy meglássam az ebéd többi fogását is. Miután befejeztem az evést, megköszöntem a finom salátát és a kiszolgálást, majd megtörölgettem a számat. - Igen, először a tésztáját kell megcsinálnunk, mert utána hagyni kell egy kicsit pihenni a hűtőben, különben túl lágy lesz a felolvadt vaj miatt – adtam máris a tájékoztatást, miközben felemelkedtem az asztal mellől. Még ittam egy korty teát, aztán felhúztam a felsőm ujjait. – Szóval, akkor pakoljuk elő a hozzávalókat, meg adjatok valami edényt. Vagy hogy csináljuk? Mondjam, és ti készítitek? – hirtelen meg is torpantam, tőlük várva a választ.
Duane számára igenis nagy dolog volt az, hogy valaki bármilyen süteményt el tud készíteni. Ő pár fajtát próbált és a siker nem mindig jött el. Készült már ebben a konyhában olyan süti, amit vágni kellett volna, de inkább kanalazni lehetett és így tovább. A kubai nagyra becsülte Cassie szakmáját. Judy kicsit tapasztaltabb volt és ügyesebb, ő csínján bánt az ilyen jelzőkkel. A mai két süti viszont még neki se sikerült jól egyszer sem. Cassie már a salátás tál látványának is nagyon megörült, utána pedig szép gyorsan fogyasztotta, ezzel szintén örömet szerzett a vendéglátóknak. Ők is nekiláttak és jólesett az előétel mindkettejüknek. Judy és Duane megszokták már ezen a helyen, hogy bármiről lehet beszélni. Most fel se merült, hogy véletlenül elvennék Cassie étvágyát, a legtermészetesebb módon beszéltek az állatáldozatokról. - A természet erőinek a természet teremtőit kell szolgálniuk és ez is egy módja ennek. Elegguá például - magyarázott Duane, de Judy leállította. A szája épp tele volt, de egy "M-m" és Duane kezének megfogása jelezte, hogy arról volt szó, a férfi nem tart előadást a vallásról. A kubai észbekapott és bólintott. - Igaz, bocsánat. Ha egyszer érdekel, elmesélem, de tényleg nem az asztalhoz illik. A történet folytatódott és a vendég meglátásai jogosak voltak. Nem hangzott el minden részlet és arra lehetett gondolni, amire Cassie is gondolt. - Amíg diák voltam, addig nem is volt semmi. Csak szerettem volna. Barátkoztunk, sokat beszélgettünk, ennyi volt és még éveken keresztül tartott ez az állapot. Judy nem hagyta magát olyan könnyen. A nő megint elpirult, ahogy a románcuk történetét boncolgatták. Ő válaszolt a másik kérdésre, mivel azt hozzá intézte Cassie. Ezt már fesztelenül mesélte: - Nem ilyen egyszerű, de igen, közöm volt hozzá. A jó szíve, a túlélési képessége, a fáradhatatlan kitartása olyan volt, ami a mágiaérzékenységgel ígéretesnek tűnt. Ne vedd magadra, de a vérfarkasokkal sok a konfliktus és az Őrzők ritkán mennek bele komoly kapcsolatokba. Bevallom, én is azért húztam az időt, mert nem akartam, hogy Duane-t elkapja valami bosszúálló kedvű vérfarkas, akinek nem tetszettem. Aztán ez megoldódott, mikor ő is csatlakozott. Duane evett közben és mikor épp lenyelte a falatot, akkor segített időben is elhelyezni ezeket: - Idén lesz 4 éve, hogy csatlakoztam az Őrzőkhöz és mi 3 éve vagyunk együtt. Tudom, ez még nem tűnik soknak, de még előttünk az élet! Megbíztak a lányban, Duane Judy-nak is elmondta, hogy jólelkű vérfarkas, aki nem fordítja ellenük, amiket megtud. Hitt a benyomásainak és most már Judy is, különben nem mondott volna el ennyi személyes dolgot. - Ezért jó a felnőtt rész szerintem, mert oda azok mennek, akik tényleg tanulni akarnak vagy legalább a papír kell nekik és tesznek érte. Meséltem, én hogy kerültem Fairbanks-be. Na, azután új életet, normális életet akartam kezdeni és kellett az érettségi. Az árvaház és az utcai lét, meg a rabszolgatábor után pedig még öröm is volt normális iskolába járni! Komolyan. Judy bólogatott, hogy így igaz. Duane nem volt kiemelkedően okos tanuló, de szorgalommal mindent pótolt. Az egyik legjobb oklevelet kapta meg a végén, a tanárnő büszke is volt rá. Most már arra büszke, hogy ilyen férfi van mellette, egy igazi védelmező, aki a legnehezebb helyzettől sem esik kétségbe. Ez is benne volt, hogy összejöttek, nem csak a vonzalom és a mágikus összefüggések. - Azért nem mondanám, hogy jobbak ott az átlagok, mint a gyerekeknél. Sokféle osztály van, nem tudnék általánosítani - egészítette ki Judy. A salátázást befejezték, a tálkákat csak félretették, hátha Cassie-nek még lesz kedve enni. Duane becsukta az ablakot, hogy ne jégveremben főzzenek. Már kiszellőzött rendesen. - Ja? Na, látod, már most segítettél. Eddig sose raktam hűtőbe a tésztát. Lehet úgy, hogy te mondod és mi csináljuk? Jobban megjegyezzük szerintem - mondta a kubai. Judy már szedte elő a hozzávalókat és az edényeket. Neki is megfelelt ez, amit ő maga csinált a konyhában, könnyebben megtanulta. Ez gyakorlatias tevékenység volt, nem olyan, amit elméleti oktatással el lehetne sajátítani.
- Hát, én ezt akkor sem tudom igazán megérteni – vallottam be őszintén, mert nem láttam értelmét annak, hogy megjátsszam magam. Az ilyesmit soha nem szerettem, pedig valahol minden vérfarkas szerepet játszott, ha egy új álnevet volt kénytelen választani. Nem is tudtam elképzelni, hogy mennyi ideig élhetek majd egy városban, ugyanis előbb-utóbb biztosan feltűnne valakinek, hogy nem igazán öregszem. Annak mindenképpen örültem, hogy Duane nem kezdett kiselőadásba, mert nem túlzottan vágytam most arra, hogy ilyeneket hallgassak, bár valószínűleg nem bántottam volna meg azzal, hogy leállítom. Még szerencse, hogy Judy megtette helyettem. - Ó, értem! – mosolyogtam féloldalasan a nőre, amikor megtudtam, hogy nem adta be könnyen a derekát. Talán, ha annak idején én is tudom magam tartani attól függetlenül, hogy teljesen más helyzet volt, akkor nem lennék farkas. Akkor már lenne saját családom, talán egy cukrászdám, vagy valami más jól menő állásom. Akkor még együtt lehetnék a hozzátartozóimmal, és nem kellene minden egyes baseball meccs közvetítése során gyomorideggel pislognom, hogy mikor látom meg az apámat a csapatával, vagy valamelyik testvéremet a lelátón. Borzasztó érzés volt, hogy mindenből kimaradtam, pedig rám még azt sem lehetett mondani, hogy hányatott gyerekkorral büszkélkedhetnék. - Hát igen, nekem másképp telik az idő – bólogattam, miután végighallgattam kettejük történetét. Azt ugyan nem vettem lényeges indoknak, hogy Duane-nek jó szíve van, mert szerintem anélkül is válhatott valaki őrzővé ugyanúgy, ahogyan farkasoknál azok, akik nem olyan életrevalóak, vagy kegyetlenek. Nem lehetett ennyire sztereotípiákban gondolkodni, de ezt nem jegyeztem meg hangosan, ráadásul valószínűleg Judy sem éppen így gondolta, csak valahol egy picit mulatságosnak találtam, hogy ezt a pozitív tulajdonságot így kiemelte a barátja esetében. – Nekem eddig nem tűnt fel, hogy olyan sok konfliktus lenne… - ennek azért már hangot adtam, hiszen, ha így lett volna, már biztosan lett volna tudomásom az őrzők létezéséről is. - De csak azért, mert változatosságot jelentett neked. Ha másképp lett volna, biztosan nem élvezed annyira – mosolyogtam rá szélesen, mert elég ritka, mikor valaki szeret tanulni. Persze nem mondom azt, hogy lehetetlen, de én még nem sok olyannal találkoztam, aki élvezte volna az iskolapadban töltött éveket. Én is leginkább azért gondolkoztam el rajta, mert kellett volna nekem is valamiféle végzettség, úgy hivatalosan is. A cukrász szakma ugyan megvolt, de egy diploma jól esett volna a lelkemnek, hogy ne érezzem magam annyira tudatlan, lemaradt kislánynak. Valószínűleg, ha ember maradtam volna, akkor is mostanra minimum egy oklevél lóghatna a falamon, valami flancos végzettséget jelezve. - Persze, azért kérdeztem. Még nem nagyon tanítottam senkit, úgyhogy nincs bevált módszerem, meg minden ember más és más, ha nektek ez lesz jó, akkor így csináljuk! – határoztam el magam, meglepő magabiztossággal, miután felálltam a székről. – Először majd a tésztát fogjátok összegyúrni, az összes hozzávalóval együtt. Mondjuk, egy kicsit várni kellene, vagy melegíteni a vajon, hogy ne legyen olyan nehéz összemorzsolni, viszont túl lágyra sem szabad, mert akkor több idő kell a hűtőben a megszilárdulásra, amikor már megvan a tészta – magyaráztam lelkesen, csípőmmel otthonosan dőlve neki az egyik konyhapultnak. Szemeimet végiga pároson tartottam, már nem nagyon tartottam tőlük, de attól még Emma tökéletesen tisztában volt a tartózkodási helyemmel.
Duane értett a szóból, Judy-éból és a vendégéből is. Nem akart semmit erőltetni, úgyhogy egy kedves mosollyal és bólogatással befejezte a santería előadást. Cassie azonnal megérteni látszott, hogy miért húzódozott Judy. A nők az ilyesmit megérzik, átérzik és a kubai örült, hogy alakul az összhang a lányok között a kezdeti ellenszenv és óvatosság után. - Vannak bőven konfliktusok itt is, majd meglátod, de Judy szerintem globálisan értette. Szerencsés hely lehetett az a Detroit, ha ott se tapasztaltál ilyet. Igaz, aki nem keresi a bajt, azt mi se keressük nagyon - mondta Duane. Mélyebben nem akart belemenni a témába. Ha Cassie a Falka társaságát keresi, ott majd elmondják, mit kell tudni, kik voltak eddig a problémás farkasok és mi az álláspont az Őrzőkkel. Pletykálni nem akart, azt meg tudta állni, akármennyire is szeretett beszélni. Judy bólintott, hogy tényleg általánosságban érti. Az Őrzők is költöznek, pár évtized után át szokták őket helyezni, ez is szempont volt. Máshol is akadhatott konfliktus, nem csak ebben a városban. - Lehet, de ezt már sose fogom megtudni, nem igaz? Ami megtörtént, azt már nem lehet megváltoztatni - mondta a kubai nevetve az elmélkedésen. Tetszett neki, hogy Cassie milyen magabiztossá és bátorrá vált hirtelen. Most valami olyanba kezdtek bele, amihez ő igazán értett. Tényleg nagyra becsülte, hogy megosztja velük a receptet és az apró trükköket. - Itt van minden. Akkor én előmelegítem a vajat - mondta Judy, aki mindent előpakolt már. Duane nézte, miben tud segíteni közben. A szemei a késtartóra tévedtek. Ott álltak benne az ezüstpengés vágóeszközök. Nem féltette Cassie-t, de azért szólt neki. - Van pár ezüst evőeszközünk, azokkal vigyázz, nehogy véletlenül bajod essen! Komoly sérülés nem történne, a vérfarkasok legendás regenerációjának az ujj elvágása meg se kottyan, még ezüstkéstől sem, de a vendégség hangulatát lelohasztaná egy ilyen eset. Duane csak arra gondolt, hogy ha a lány az irányítás közben nyúlkálna, megnézné a holmikat, akkor legyen óvatos. Egyébként csinálta, amit a recept előírt. Ő is átnézte, de mindenben Cassie-re hallgatott, hogy jó legyen a végeredmény. - Cassie, nem nézted véletlenül a helyi tévét tegnapelőtt? Egy rövid bejátszás volt rólunk, mikor a közösségi házzal foglalkoztak. Továbbra is várunk szeretettel egyébként, ha jönnél valamelyik estre. Csak csörgess meg és már rá is kerülsz a vendéglistára! - mondta Duane nagylelkűen, miközben tüsténkedett.
- Ott helyette a falka élete nem volt éppen tökéletesnek mondható, de hagyjuk a múltat! – legyintettem egyet gyorsan, mert nem szerettem volna azokról az évekről beszélni. Úgy akartam tekinteni az itteni életemre, mint egy új kezdetre, egy mindenki által áhított tiszta lapra. Talán nem nagy kérés az, hogy járjon nekem egy esély, ugye? És ehhez az kellett, hogy ne hagyjam, hogy befolyásoljon a múlt, mert akkor mindig bizalmatlan és rosszkedvű lennék. Annak meg sok értelme nem volna, mert a két őrzőhöz hasonló új ismerősökre sem tudnék szert tenni. - Igen, ez nagyon igaz – egyetértően bólogattam, és az én arcomon is megjelent az a vonásokat lágyító mosoly, ami már eddig is megvolt. Sajnos a múlt olyan valami, amin nem lehetett változtatni, még akkor sem, ha az ember a feje tetejére áll. Pedig néha nagyon áhítoztam egy ilyen lehetőség után, de el kell fogadni, hogy amin túl vagyunk, azt csak feldolgozni van lehetőségünk, megváltoztatni már nem. Pedig olyan sok dolgot meg lehetne vele oldani! Néha szoktam efféle komolyabb dolgokon elmélkedni, amikor magányos óráim vannak és túl sok a szabadidőm. Újabban akadtak ilyen esetek, bár nem túl sok, Emma azért igyekezett velem tölteni az idejét. Nem úgy, ahogyan Colin tette annak idején. - Rendben, de tényleg csak pár másodperc legyen, hogy könnyebb legyen összegyúrni! Ha elkezd szétfolyni, az már nem jó! – figyelmeztettem még egyszer Judyt, bár nem kételkedtem abban, hogy elsőre is felfogta az instrukcióimat, de az ismétlés a tudás anyja, igaz? – Köszönöm! – azért egy kicsit elfehéredtem az ezüstök említésére, és a kések látványára, amikor követtem Duane pillantását, de a kissé erőltetett mosolyt megőriztem továbbra is. Nem akartam, hogy ez, vagy a pánikba esésem elrontsa az alakuló jó hangulatot, így aztán nem akadtam fent rajta különösebben. Végül is, őrzők, miért is ne tarthatnának ezüst evőeszközöket? Különben is, sok embernek vannak ilyenek, azoknak is, akik nem tudnak a létezésünkről. - Jól van, majd a lisztet morzsoljátok össze a vajjal! – mondtam máris, amikor előkerült a langyosított hozzávaló. – Tényleg? – kérdeztem érdeklődően pillantva Duanere, miközben minden apró mozzanatra odafigyeltem, hogy rendben menjen. – Az összes hozzávalót össze kell majd gyúrni! – szúrtam közbe gyorsan, hogy ne essenek ki a folyamatból ők se, meg én se. – Majd szólj, hogy mikor lesz fellépésetek, és akkor talán el tudok menni valamikor. Nagyon kíváncsi vagyok rátok! – őszintén mondtam, nem csak udvariasságból, hogy nehogy megbántsam a lelkes zenészt. – Ja, hogy ilyen listátok is van? Azt hittem bárki bemehet… - ámuldoztam pár másodpercet, csípőmmel nekidőlve a pultnak. - Mikor lesz legközelebb? – kíváncsiskodtam tovább, ha már így témánál voltunk, addig pedig ők bátran összegyúrhatták a tésztát. – Majd, ha már összeállt, rakjátok a hűtőbe nyugodtan, addig pedig felvághatjuk majd az almát! – folyamatosan közbeszúrtam az utasításokat, hogy a beszélgetés közben haladjunk is valamerre.
A két Őrző kedvesen bólintott és tiszteletben tartották Cassie kérését. A múlt azon fejezte lezárult és amint abban egyetértettek, megváltoztatni nem lehet. A lánynak ez nehézkes téma volt, lelkileg még nem dolgozta fel teljesen. amíg nem jut túl ezen, addig pedig a jelek szerint inkább nem kellene emlegetni. Flora vagy más informátor kihúzza majd belőle, amit kell. Ide vendégségbe hívták, sütögetésre, kellemes időtöltésre, nem vallatásra. Judy követte az utasításokat, pontosan, de nem ártott, ha Cassie figyelte mindkettejük kezét. Duane számára az ilyen relatív fogalmak, hogy pár másodperc, megfoghatatlanok voltak. Valahogy nem volt érzéke, hogy eltalálja, mikor mennyi az a pár másodperc, az elegendő mennyiség, az érzéssel adagolt fűszer és hasonlók. Sokszor próbálkozott már és kiderült, nem ehhez van tehetsége. Mindent tudnia kell előre, akkor lesz jó, amit főz vagy süt. Judy rugalmasabb volt és jobban a kezére állt az ilyesmi, de azért nem ártott a segítség. - Oké, azt csinálom én! - vette át a tálat a kubai és kezdte a morzsolást. Cassie belekóstolhatott kicsit, milyen lenne konyhafőnöknek. Két "kukta" dolgozott a kezére éppen és megfigyelték, hogy pontos, de nem zsarnokoskodik. Vendégségben persze ezt nem illik, de ha valaki olyan típus lenne, kibukna belőle. Judy-nak egyre szimpatikusabb lett a lány. - Minden pénteken van a művházban. Nagyon ritka, hogy valamiért elmarad. Jól jártam ezzel a csapattal, mikor belekerültem, már régóta csinálták, fix helyen, fix időpontban. Az emberek szeretik az ilyesmit, nincs mindig idő keresgélni, mikor milyen buli van. Ez egy biztos pont az életükben, legalábbis azoknak, akik rendszeres vendégeink. A kezdő zenekaroknak elég nehéz ezt elérniük, hallottam róla. A kubai a törzsközönségről beszélt, a kemény magról, akik minden héten ott voltak, tisztelet a kivételnek. A vendég kérdését először nem is értette. Aztán rájött, hogy Cassie ilyesmivel nem találkozhatott még és valójában ő nem érti. Könnyed kacaj után elmagyarázta, miközben követte az utasításokat. - Bárki bejöhet, csak van egy olyan listánk, amire a barátainkat feliratjuk és akkor tőlük nem kér pénzt a jegyszedő. Nem zártkörű, ha erre gondoltál. Csak egy kis apróság ez a listás dolog, amit néha fel szoktam ajánlani. Judy is volt már ilyen koncerteken és természetesen vele se fizettettek. Nem volt nagy salsa-s, nem tartozott a visszajárók közé egyébként. Hozzákezdett az alma szeleteléséhez, mikor a kubai már a hűtőbe tette az összeállt készítményt. - Jövő pénteken például lesz. Van egy egész koncertünk felvéve profi kamerával, ha gondolod, ebéd után belenézhetünk, hogy tudd, mire jössz, ha jössz! - mondta Duane nevetve. - Te milyen zenéket szeretsz hallgatni amúgy? Én például a filmzenéket kedvelem legjobban és az akusztikus zenekarokat. Az iskolába szokott jönni egy kisebb együttes, versek megzenésítésével, őket is nagyon szeretem. Olyankor beülök a diákjaim közé és én is hallgatom az előadást. - kapcsolódott be a témába Judy.
Számomra mindig különös volt az, ha valakinek pontosan meg kellett mondani főzés közben, hogy mit és hogyan tegyen. Amennyire meg tudtam állapítani, a két őrző pontosan erre szorult rá, csakhogy nekem meg teljesen magától értetődő volt, hogy a pár másodperc nálam az olyan maximum tízet takar. Át is kellett gondolnom, hogy miként fogalmazzak, és időben szóljak nekik, amikor nem szabad tovább melegíteni a vajat, mert baj lesz belőle. Közben minden egyet mozdulatot felügyeltem, és ha valami félresiklott volna, akkor még mindig bele tudtam nyúlni, hogy ne legyen nagyobb probléma belőle. - Igen, erről már én is hallottam. Ha belegondolsz, igazából minden új dolgot nehéz elindítani, legyen az valamilyen üzlet, vállalkozás, vagy például egy banda – adtam hangot a véleményemnek. Mivel már sokat törtem a fejem egy saját cukrászdán, pékségen, kávézón vagy bármi ehhez hasonló kis helyen, ezért teljesen átéreztem azt, amit mondott. Bennem is lett volna félelem, hogy vajon a sok befektetett tőke és fáradtság után megérné nekem belevágni ebbe? Elég sikeres lenne, vagy mindenki maradna a megszokott helyen, elkerülve az újdonságot? Szerintem a zenekaroknál is hasonló volt a helyzet, az emberek sajnos nem mindig nyitottak a változásra, ezt már sikerült nekem is megtapasztalnom. Alapvetően én sem mindig rajongtam érte, ennek ellenére most mégis itt voltam az új élet kapujában, a tiszta lappal a kezemben. - Ó… - kicsit zavarba jöttem a tudatlanságom miatt, de én már nagyon régen nem mozdultam ki efféle helyekre, és ha talán Emma átharapna, akkor utána sem fogok mozdulni nélküle sehová. Még addig kellett volna gyorsan lépni, hacsak addigra már nem következik be a nagy bemutatás az Alfának. Erre most még nem is akartam gondolni, mert egyből görcsbe ugrott a gyomrom, ráadásul amúgy is pír öntötte el az arcomat, az előbbi miatt. – Azt hiszem, hogy egy kicsit félreértettelek akkor – ismertem be, némiképp elhalkulva. – De ez nagyon jól hangzik – mosolyodtam el végül, miközben a tészta lassan összeállt, és már mehetett is a hűtőbe egy kicsit pihenni, hogy ne folyjon szét a kissé megpuhult vajtól. - Rendben, szívesen megnézném, mert nem biztos, hogy el tudok menni! – mondtam már most előre, hogy nehogy véletlenül azt gondolja, hogy nem nézném őt meg szívesen. Nagyon is lett volna kedvem menni, de a helyzet az, hogy amint betettem a lábam a városba, már ismét nem én rendelkeztem a saját életem felett, és ha minden jól megy, ez nem is fog megváltozni a közeljövőben. Nincs ezzel baj, csak megvoltak az ilyesfajta hátrányai, mint ami ez is volt most. – Nálunk sosem volt ilyen, mikor én iskolás voltam… - mondtam kicsit meghökkenve, pedig biztosan tetszett volna nekem. – Egyébként régen szerettem a rock and rollt, még amikor nagyon mentek azok a zenekarok – ismertem be, igazság szerint pont emiatt is lettem vérfarkas, mert elszöktem egy ilyen koncertre és rossz vége lett. – Most pedig már mindenfélét meghallgatok, legfeljebb rámondom, hogy nem tetszik – fejeztem be a válaszadást Judynak, aztán Duane felé is fordultam. - Ha adsz egy kést, akkor szívesen segítek felvágni az almát. Elég hosszadalmas egyedül, és sok is kell. Én apróra szeretem vágni, nem tudom, ti hogy szeretnétek bele – nyitva hagytam a kérdést, mert ez végül is az ő művük lesz, hadd legyen olyan, ahogyan nekik megfelel. A segítségem azonban mindenképpen felajánlottam.
Az előkészületek során Cassie nagyon figyelmes volt, a szeme az Őrzők kezén volt, hogy ne rontsák el kis apróságokkal a sütit. Közben beszélgettek mindenféléről, most például arról, milyen nehéz beindítani bármit is. - Van benne valami, de a zene az mégiscsak luxus sokaknak. Nem pékség vagy autószerelő műhely, ami mindenhol kell. Illetve kell, csak ezen azért spórolnak és ott van az ízlés is, meg hogy ki hogy ér rá. Szóval remek dolog, színesíti az ember életét, csak szerintem nehezebb, mint egy szimpla boltot felvirágoztatni. Carlos, a dobosunk - tudod, aki múltkor Austinban hagyta mindenét véletlenül - már próbálkozott több ilyennel, de egyik sem jött be neki. Igaz, kissé telhetetlen. A Latin Magic Band mellett is elvállal még mindenfélét, hogy ne legyen egy szabad perce se - mesélte Duane nevetéssel megfűszerezve a dobosuk történeteit. Már a tésztánál tartottak, mikor megegyeztek, hogy a kajálás után egy közös koncertnézést rendeznek a tévészobában. Judy szorgoskodott, hagyta beszélni a párját Cassie-vel. Mégiscsak ők ismerték jobban egymást, már harmadszor találkoztak. Egyébként kellemes benyomást tett rá a farkas. Néhány dologban nagyon is tudatlan volt, másban pedig biztosabb a halálnál is. Például a sütésben. Érezni lehetett, hogy ami az irányításával készül most, az tuti jó lesz. A zenéről viszont már ő is beszélgetett a lánnyal. - Azért jó, mert zenével egy kicsit könnyebben meg lehet fogni a diákokat. Érdekesebb így egy vers, mintha csak el kéne olvasniuk. Van, aki lógásnak fogja fel és amőbázik a hátsó padban valakivel, míg rá nem szólok, de többnyire szeretik. A tanárnő a fiókban keresett olyan kést, aminek nem ezüstpengéje volt, hanem sima rozsdamentes acél. Ezt nyugodt szívvel merte Cassie kezébe adni, a lánynak nem kellett tartania tőle. - Tessék, ez nem ezüst. Nem is tudom, legyen olyan köztes, nem pép, nem is nagyon darabos, valahol az arany középúton! - kérte Judy. A konyhapultnál hárman is elfértek, így az almaszeletelés hamar befejeződhetett és várták, hogy a következő lépésnél mi lesz máshogy, mint ahogy eddig csinálták. A pite mindjárt meg is van és utána jöhet majd a tiramisu és végül megkoronázzák majd az ebéddel. - Főzni is szoktál magadnak régebben vagy csak a cukrászkodást szereted? A szállodában gondolom, hogy nem kell ilyennel bajlódnod - kérdezte Duane.
- Azt hiszem, hogy vannak olyanok, akik egyfajta kényszert éreznek rá, hogy lekössék magukat minden egyes percben. Biztosan ő is ilyen! – mosolyodtam el a gondolatra, habár nem ismertem a srácot, csupán az elbeszélések alapján. Nem most először merült fel a neve, hiszen a találkozásunkra is úgy került sor Duane-nel, hogy miatta kellett plusz kört tennie a városban. Én mondjuk azóta sem bántam ezt meg, mert legalább volt egy barátom. Azóta persze másokkal is találkoztam már, de ez alaposan megerősített abban, hogy adjak egy esélyt a városnak, és magamnak is. – Egyébként igen, talán igazad van, hogy egy vállalkozást könnyebb elindítani, viszont nagy általánosságban több pénzre is van hozzá szükség, mint egy zenekar megalapításához. Ott is kellenek reklámok, meg minden, de ugyanez áll mondjuk egy pékségre is! – magyaráztam nagy lelkesen a saját álláspontomat, ragaszkodva ahhoz, ahogy én láttam a dolgot. Közben folyamatosan néztem, hogy mindent jól csináljanak, de nem szóltam bele, ha esetleg nem pont úgy volt valami, ahogyan én szoktam. Ez most az ő bulijuk, lényegében én tényleg csak asszisztálok mellettük. - Meg sokan ragaszkodnak a megszokott helyekhez, nem adnak esélyt az újnak, mert a változás zavarja őket – tettem még hozzá, mintegy mellékesen. Közben Judy újra bekapcsolódott a beszélgetésbe, bár ez engem egyáltalán nem zavart, mivel szimpatikusnak találtam a tanárnőt. Biztosan nem fogunk állandóan összejárni így hármasban, de azért nem volt ez így rossz felállás, ha ahhoz volt hangulatunk. Duanet amúgy is kedveltem már annyira, hogy szívesen találkozzak vele bármikor, és ha jól esett neki, meg felvidította az, hogy a barátnőjével is jó kapcsolatot ápolok, akkor bizony rajtam nem múlt. Amúgy is elég barátságosnak tartottam magam ahhoz, hogy ez ne jelentsen problémát egy pillanatig se. - Ó, köszönöm! – vettem át a kést, őszinte hálával, amiért az ezüstök helyett én acélt kaptam. Nagyon figyelmes volt, és ezért meg is ajándékoztam a nőt egy széles mosollyal. – Azt elhiszem, hogy érdekesebb úgy, meg könnyebb is. A sima dalszövegek is olyan fülbemászóak tudnak lenni, a versek meg így nem tűnnek úgy, mintha kötelező lenne megtanulni őket – magyaráztam tovább, aztán bólintottam egyet. – Rendben, mondjuk így? – vágtam fel néhány kockányit, hogy megfelel-e nekik az a méret. Nem volt se túl nagy, se túl kicsi, éppen olyan volt, ahogyan én szeretem. Persze, ha ennél nagyobb kockákat szeretnének, nekem az sem volt probléma, szó nélkül folytattam tovább az ideális méretű darabok gyártását. - Szeretek főzni, de a sütés a szenvedélyem! – mosolyogtam vidáman, kissé elkalandozó tekintettel. – Nem, ott tényleg nem kell, elég csak lemennem az étterembe, és máris kapok valami finomat! Nagyon szokatlan nekem… - ingattam a fejemet. – Na, most szórjunk rá az almára jó alaposan fahéjat, meg cukrot! Inkább csináljátok ti, a saját ízlésetek szerint! – javasoltam, és ha megtették, akkor folytattam tovább. – Most rakjuk kicsit félre, és elővehetjük a tésztát. Ideje kinyújtani, addig az almát jól átjárja a kellemes íz! – élveztem, hogy mondhatom, mit hogyan kell csinálni. Azt hiszem, hogy ment volna nekem a szállodában is a munka, ha összejöhet egyáltalán. Bíztam benne, bár előbb még mindig az kellett, hogy Emma a kölykévé fogadjon.
- A dobosok között sok ilyen van! Mindig kalimpálunk, tamtamozunk. Judy is imádja. Igaz, szívem? - mondta Duane nevetve. Összenéztek és a kubai nyomott egy csókot a barátnője szájára, aki engedelmesen hajtotta oda ajkait, hogy megkapja a kopácsolásokért kárpótló csókot, a szeretet jelét. Bele is pirult és elmosolyodott a készülődés közben. - Az iskolát azért szeretem, mert nem kell ilyenekkel foglalkozni. Én nem vagyok egy olyan nagy reklámszakember. Ha nekem kellene hirdetnem magam, lehet, hogy sehol sem tartanék - mesélte el a tanárnő, akinek a tanítás hivatás volt és nem csak pénzkereseti lehetőség. Mindketten látták, hogy Cassie nem akarta elfogadni Duane álláspontját, a nő ezért is terelte kicsit más mederbe a témát. Nehogy már összevesszenek a vendéggel, akit ők hívtak! Ráadásul ilyen apróságon. A konyhapulton, a tálban közben folyt a munka és a párocska keze úgy járt, mint Cassie főnöki szeme rajtuk. Kíváncsian várták, mit alkotnak így közösen, a cukrászlány segedelmével. - Ez érdekes kérdés, Cassie! Minden héten ugyanott játszunk és a repertoárt is csak néha változtatjuk, mert szereti a közönség. Mikor újítunk vagy kipróbálunk egy-két másik helyet is, akkor mindig döcögős. Ki kell tapasztalni, mennyi kell a megszokottból és mikor kell valami mással előrukkolni, de a lényeg az, hogy mi szeressük, amit csinálunk, mert az mindennél többet ér. Ez a sütésnél is így van, nem? Gondolom, te is szeretsz ismeretlen recepteket is kipróbálni! A rozsdamentes acélkés jól állt a lány kezében. Gyakorlottan fogta, úgy, mint aki a konyhában ezzel mindent tud. Az utcai támadók máshogy szokták tartani, ahhoz Duane értett inkább, de természetesen itt nem mutatta meg. Ez nem az a helyzet volt. A kubainak feltűnt, hogy a kezdeti fújás és távolságtartás már rég eloszlott és Judy egyre barátságosabb volt a farkassal. Jó lett volna közös barátnak tudni őt, akivel majd tölthetnek időt máskor is, ha a sors és a Falka nem szól közbe. Lehet, hogy Judy-val a végén könnyebben megtalálják a közös hangot is, mint Duane-nel, elvégre a nők egymás között általában nagyon jól el tudnak társalogni. A kubai fülig érő vigyorral hallgatta, ahogy barátnője folytatta a témát. - Pontosan, ahogy mondod! Néha elő szoktam venni egy-egy igényesebb dalszöveget is. Meghallgatjuk, először nevetgélnek, hogy "Jé, ez az, ami a rádióban is megy", aztán mikor elemezzük, akkor meglepődnek, hogy mennyi minden van benne elrejtve. Duane közben a levágott darabkára mutatott. - Az majdnem jó, csak kicsit legyen kisebb! - kérte a kubai és megveregette a lány vállát. Jelezni akarta, hogy nem dirigál, csak kér, mint barát a baráttól. A szállodai étkezés nekik se volt ismeretlen. Mikor nyaraltak, elutaztak, akkor szoktak élni ilyennel, de hogy hetekig, hónapokig ki legyenek szolgálva a legapróbb fogásokig, persze jó pénzért, ahhoz még nem volt szerencséjük. Talán egyszer megengedhetik majd maguknak... - Na, ez meg is van! - mondta a kubai kezeit dörzsölve. Csillogó szemekkel igyekezett, szinte rohant a sütőhöz, mikor az almástálban érlelték az ízeket, hagyták a bő kézzel odaszórt fahéjat és cukrot beleépülni a gyümölcsbe.. Alig várta már, hogy elkészüljön a süti, amit a profi mellett csináltak. Emlékezetes marad ez a vendégség, sok szempontból és remélhetőleg nem ez lesz az utolsó. Judy közben helyet csinált, hogy ki tudják teríteni. A konyhapult megfelelt erre, könnyen tisztítható volt és ezen szoktak gyúrni. A sodrófát is elővette és viccesen megforgatta a kezében a párjára nézve: - Szívem, ha elrontod, kapsz egyet! A kubai elröhögte magát, majdnem kibllent a kezéből a tálca is. Judy ritkán humorizált így, de akkor nagyon el tudta találni és a meglepetés erejével sújtott le. Mindketten tudták, hogy sosem bántanák egymást, ez csak irónia volt, de a legváratlanabb pillanatban, ezért sült el olyan jól. Duane szemei óriásira dülledtek és nagy levegőt vett, hörögve, mint aki megrémül. - Hűűűha! Hallod ezt, Cassie, milyen terror van itt? Háhá! Most már mindketten nevettek és Duane a röhögéstől remegő kézzel készítette elő a tésztát. Derűs sütögetés lett, az már szent.
Igazából egyrészt felüdülés volt látni ilyen boldog párt, mint amilyenek ők voltak, másrészt kicsit belesajdult a szívem is, amiért nekem sosem volt ilyenben részem, és talán nem is lesz a későbbiekben sem. Mondjuk most amúgy sem ez volt az életemben a prioritás, de időnként azért elgondolkoztam ezen, főleg olyankor, amikor Duane-ékhoz hasonló embereket láttam. Csak úgy sugárzott belőlük az, ami belőlem már sok éve hiányzott; a boldogság. - Igazából én sem vagyok az, de pont erre vannak azok, akiknek ez a szakmája! Csak megfizetni kell őket tudni… - mosolyogtam Judyra. Tényleg kedves nő volt, még ha kezdetben nem is nagyon nyitott felém, én pedig tartózkodóbb voltam vele. Azt hiszem, hogy határozottan illett a párjához, akit én máris szerettem volna barátomként elkönyvelni. – Persze, én nagyon szeretek kísérletezgetni, néha újakat kitalálni, kicsit variálni! – magyaráztam immár a Harcosnak. – Azt hiszem, hogy bárminek is vagyunk az elején, az mindig kicsit nehézkes, de a végére megtalálhatjuk az utunkat. – nem akartam bölcselkedni, de tényleg így gondoltam, ráadásul egyszer tényleg szerettem volna nyitni valamit. Majd akkor, amikor lesz elég pénzem rá, ám addig majd meglátjuk, hogy mi alakul. Az is lehet, hogy inkább a továbbtanulást választom, amire sosem volt lehetőségem korábban. - Ez egészen izgalmasnak hangzik! – ismertem be dicsérően. – Okos ötlet, azt hiszem, bár nem vagyok túl jó a pedagógia témájában… - vallottam be kissé szégyellősen, de hát nem is ez a szakterületem, hogy ez ciki lehessen. – Rendben! – biccentettem, szinte automatikusan véve tudomásul a választ. Kisebbre vágtam hát a darabokat, a kezem gyorsan és gyakorlottan járt, ahogyan eddig is. Szinte oda sem kellett rá figyelnem, nem úgy, mint a kezdő szakácsoknak és cukrászoknak, akiknek megfontoltan kellett szeletelni, nehogy a következő darab az ujjuk legyen. Azt hiszem, azt a bennem élő farkas sem nagyon tolerálta volna, márpedig az most igazán nem hiányzott sem nekem, sem a vendéglátóimnak. - Igen, látom! Már majdnem meg is sajnáltalak, de nem foglak megmenteni! – kacsintottam Judyra. A nők csak tartsanak össze, igaz? – Hadd nézzem, melyik tepsibe fogjuk tenni! – kértem, hogy mutassák meg, ha esetleg még nem készítették elő. – Akkorára kell nyújtani a tészta kétharmad részét, hogy pár centivel nagyobb legyen, mint maga a forma – mondtam tovább az instrukciókat, míg ők nevetgéltek egymáson. Még szerencse, hogy azért rám is figyeltek, különben a végén még megsértődnék. Na, jó, erre elég kicsi volt az esély, de sosem lehet tudni. – Majd ha ez megvan, szépen bele fogjuk tenni, és arra szórjuk rá a tölteléket! – fejeztem be végül. A kést a pultra tettem, csípőmmel pedig utána nekidőltem a kemény felületnek, két karomat összefonva magam előtt. Ha kellett egy kis segítség, akkor minden további nélkül nyújtottam a jobbomat, hogy helyrehozzam az esetleges ballépést.
A párnak is nagy öröm volt, hogy Cassie jól érezte magát. A vendég legyen vidám, különben nincs értelme az egésznek. Keseregni nem kell együtt, arra más alkalmak vannak. Judy-val hamar megtalálták a közös hangot, amire a tanárnő általában elég gyorsan ráakad. Egy vérfarkassal szemben bizalmatlan volt eleinte még úgy is, hogy hallotta a kubaitól, hogy mennyire aranyos lány ez a Ms. Sheridan, de most már úgy beszélgettek, mint ember az emberrel. - Nagy közhely, de igaz! - bólogatott a kubai nagy mosollyal. Judy csak szerényen mosolygott erre az őszinte naivitásában megkapó megállapításra. Egy jószívű lányt ismert meg Cassie személyében, az ilyen tiszta mondatok is mutatták, hogy az. A sütögetés közben egész jól haladt, megbeszélték, mi hogy legyen és mindenki tette a dolgát. Összhangban, amit meglepően hamar megtaláltak. Cassie nagyon is alkalmazkodó, barátságos teremtésként mutatkozott be, ezért is hívta meg Duane. Előtte sose vendégelt még meg vérfarkast. - Ti összefogtatok ellenem! Ha harc, hát legyen harc! - mondta egy nagy vigyorral és felvette a legkisebb mokkáskanalat, amit épp talált, majd a lányok felé tartotta, mint vívó a párbajtőrt és döfött vele kettőt a levegőbe. Kiadós röhögés követte a bemutatót, Judy szelíden mosolygott. Úgy, hogy egy kívülálló nem tudta megállapítani, vérciki neki a helyzet vagy büszke, hogy ilyen laza palija van. Cassie biztos kiszagolta érzékeivel az igazságot, ami az utóbbi volt: a tanárnő ekkora show-t nem rendezett volna magától, de Duane-ben ezt nagyon is becsülte és szerette. A délután folyamán olyan almáspite készült az Alvarez-házban, mint még soha. A tisamisura nem maradt idő, viszont az ebéd, amit reményeik szerint a vendég is fejedelmi lakomának értékelhetett, remekül sikerült. A közös dvd-nézés után alig akarták elengedni Cassie-t, még Judy is tartóztatta. Megegyeztek, hogy ha lehet, ezt még meg fogják ismételni és tartják a kapcsolatot.
Kezdőlap
//
