*Jake kihallgatásának másnapján jelenik meg a férfi lakásán. Már délelőtt megkapta az anyagot, de esze ágában sem volt bent az őrsön kitálalni a férfinek. Egyelőre jobb ha nem veszélyezteti az álcáját a nagyközönség előtt, nem kell mindenkinek tudnia, hogy az FBI itt szaglászik. Mondjuk tényleg nem érti, hogy miért is kell bevonnia a helyi zsarut, de ha ez a parancs, akkor nem nagyon tehet ellene semmit. Nem mintha különösebb baja lenne Jake-kel, de akkor sem szívesen von bele külsősöket. Mindenképp érdekes lesz közölni vele, hogy mi a helyzet, bár annyira nem izgul miatta. Csak kíváncsi. Azért mindenképp nagy megkönnyebbülés, hogy legalább egy ember előtt nem kell majd minden szavára figyelnie. A hétköznapi öltözete van raja, ami most egy farmert, egy fekete, hosszú ujjú pólót és egy fekete szövetkabátot takar. Az már más kérdés, hogy a szokottól eltérően most a zsebében lapul a saját jelvénye. Nem gondolja, hogy Jake első szóra hinni fog neki. Amikor megérkezik a lakás elé, ahol az aktája szerint Jake lakik, szépen fogja magát és becsönget. Nem igazán fordul meg a fejében, hogy a férfi esetleg nincs itthon. Őt valahogy úgy ismerte meg, hogy a munkájának él, valahogy úgy képzeli el otthon, hogy ott is dolgozik. Nos... magából indul ki.*
Ha otthon vagyok, akkor nem sok variáció van arra, mit csinálok éppen. Vagy alszom, vagy valami rendelt, esetleg hazafelé vett kaját eszem, vagy tanulok, esetleg dolgozom. Mikor Ethan csönget, akkor éppen vacsorázom. A fantasztikus menü pizza, de legalább tányérra kiraktam az éppen aktuális szeletet. A csengetésre felkelek az asztaltól, megigazítom a nadrágom derekát – már egyszerű fekete tréningnadrágban és szürke pólóban vagyok -, felveszem a pisztolyt az asztalról (sosem látogat meg senki itthon), és kinézek a direkt erre rendszeresített kis kerek üveglapocskán. Enyhén szólva meglep Ethan felbukkanása, de azért kinyitom az ajtót. - Jó estét, Ethan. Segíthetek neked valamiben? Félreállok az ajtóból, hogy be tudjon jönni, ha akar. A lakás kicsi, tulajdonképpen egy garzon, és a ruháimon, meg a laptopomon kívül szinte semmiféle személyes tárgy nincs benne. Olyan, mintha csak egy napra kivett hotelszoba lenne. Mondjuk aki annyi időt tölt itt, mint én, az nem látja szükségét a különösebb berendezkedésnek.
*Észleli, hogy le van meózva ám a kis leselkedő lyukon, de persze azt első körben nem szúrja ki, hogy fegyver is van a férfinál. Az övé speciel nem látszik, de ott lóg az övén a tokjában, viszont a kabát ugyebár eltakarja. Nem túl praktikus, ha így nézzük, de az amire nem számított Jake-nél az a fegyveres ellenállás.* - Helló. Segíthetsz, bár először beszélni szeretnék veled. De... gondolom sejted, hogy nem csak erre jártam. *Mondja halvány mosollyal, miközben ha már utat engednek neki, akkor be is lép. Egyúttal fel is méri kicsit a terepet, csak egyszerűen körbenéz. Lehet, hogy sokkal több közös vonásuk van a másikkal, mint azt eddig gondolta. De speciel jómaga azért nem rendezkedett be az itteni lakásában, mert nem tervezett túl hosszú ideig itt időzni. Azért a tekintete lesiklik a fegyverre, majd a pizza maradékára. Nem úgy fest, mint aki mindjárt hanyatt dobja magát a meglepettségtől, csak kissé felvonja a szemöldökeit.* - Én is morcos vagyok, ha megzavarnak evés közben. *Kiszélesedő vigyorral jegyzi meg. Úgy fest amúgy nem szándékozik nagyon otthon érezni magát. Kabátját is csak épp hogy kigombolja, hogy ne melegedjen rá. Az ajtóból viszont egyelőre nem orientálódik beljebb. Nem azért mert olyan szörnyen illemtudó lenne, pusztán agyal, hogy mivel is kéne kezdenie.*
Igazából ötletem sem volt, ki kereshet engem, főleg hogy ilyenkor már posta sem jön, csak ennek szólt az óvatosság. Miután félreálltam az ajtóból már lazán lógatom a combom mellett a pisztolyt. - Lett volna rá tíz dollárom… Gyere be… Hát igen, nem vagyok túlfizetve, de ennyit megreszkíroztam volna erre a fogadásra. Túl sok látnivaló úgysincs a lakásban, Ethan nézelődhet kedvére. Egyszerű a berendezés, de szép, és vadonatúj. Amúgy sem használom a negyedét sem, szóval nem fogom túlságosan lelakni. Kuckóépítő típus meg sosem voltam, úgyhogy nem zavar, hogy semmi személyes nincs a lakásban. Miután becsuktam az ajtót, ráfordítom a kulcsot, aztán elteszem a pisztolyt az éjjeliszekrény fiókjába. A mosolygós megjegyzésre félmosollyal válaszolok. - Én már megszoktam. Az elmúlt egy évben a zavartalan vacsoráimat egy kezemen meg tudnám számolni, azt hsizem. Éhes vagy? Nem túl nagy a választék, de szívesen osztozom. Ezen kívül vízzel, vagy whiskyvel tudlak kínálni… Na meg hellyel… Azzal meg is kínálom a konyhaasztalnál, én pedig visszaülök a tányéromhoz, ha helyet foglalt a vendég is. Persze ha kér valamit, akkor előbb jó házigazdához méltón szervírozom a tányért, és/vagy a poharat.
*A válaszra kiszélesedik a mosolya és akkor be is lép rendesen, de a kabáttól nem szabadul meg. Tényleg csak le akarja tisztázni a dolgot, valamilyen értelmes együttműködést kicsikarni és menni is. A továbbiakon is jót mosolyog, de megrázza a fejét, amikor az étel kerül szóba.* - Nem vagyok éhes, köszönöm. Ma kipróbáltam azt a kínait a kapitányságnál a sarkon. Hatalmas adagokat adnak. Viszont egy pohárka whiskey-re nem mondanék nemet. *És ha hellyel is kínálják, akkor leteszi magát az ebédlő asztalhoz. Viszont továbbra is bajban van, így amikor épp nem az illedelmességi köröket futja, akkor azért eltűnik arcáról a mosoly és látszik rajta, hogy bajban van. Úgy értve legalább is, hogy halvány gőze sincs, hogy közölje úgy, hogy ne lehetetlenüljön el a kettejük közötti közös munka. Viszont, amikor Jake leül rátekint apró mosollyal, szusszant egyet és akkor bele is kezd, végül is minek húzná tovább.* - Szeretném, ha most mindent elfelejtenél rólam, amit eddig tudtál és olvastál. Nem készülök öngyilkosságra vagy ilyesmi, csak... *Miközben beszél előkotor valamit a zsebéből és a megfelelő pillanatban ki is teszi a kis FBI-os jelvényt az asztalra.. Viszont kezét nem veszi el onnan. Kézfogásra nyújtja Jake-nek.* - Robert McCain. *Csak úgy durr bele, nem tököl, de igazából a sebtapaszt is jobb gyorsan letépni. Bízik abban, hogy a kézfogás gesztusa viszonzásra talál, bár azon sem csodálkozna, ha annyira sikerült volna meglepni a férfit, hogy ezzel egyelőre még nem tud mit kezdeni. Tényleg elég jól játszotta az elmúlt hetekben a szerepét, néha még ő maga is elhitte.*
Én aztán nem erőltetem, hogyha nem akarja levenni a kabátját. Viszont ahhoz sem kell zseninek lenni, hogy lássam, feszeng, és talán enyhén zavarban is van, de legalábbis biztosan nem tudja, hogyan is kezdjen bele a mondandójába. Én nem nehezítem meg neki, de ami azt illeti, most meg sem könnyítem. Éhes és fáradt vagyok, valamint elegem van a titkokból, és a meglepetésekből is. - Néha én is eszem ott... De melyik helyen nem eszem a városban? Főzni se nem tudok, se nem akarok, se időm nincs rá, így váltogatom a helyeket, ahol kaját rendelek, vagy vásárolok. Közben kitöltöm a whisky-t Ethan-nak, és magamnak is, bár ma este eredetileg nem volt szándékomban inni. - Tessék… A pohár halkan koppan előtte az asztalon, én pedig leülök, és hallgatom. Ó remek, még valaki, aki nem az, akinek mondta és mutatta magát. Ha valamit biztosan nem lehet leolvasni az arcomról, az az öröm. A felém nyújtott kezet figyelmen kívül hagyom, helyette alaposabban szemügyre veszem az asztalra tett jelvényt. Marhára unom, hogy folyamatosan madárnak néznek. Nem fogok jó képet vágni hozzá… - Szóval Robert McCain… És ez valódi, vagy egy másik álnév? Tudod mit? Nem érdekes. Inkább azt mondd meg, mit keres Fairbanksben az FBI?
*Hát akkor ezt a ki hol eszik témát elég hamar lezárták, de végül is talán nem is baj. Csak úgy bólint rá egyet, hogy azért mégse hagyja a kijelentést figyelmen kívül, de érezhetően nagyjából arra is így bólintott volna, hogyha az időjárás viszontagságairól beszéltek volna. Megvolt a kötelező töltelékszöveg, remek.* - Köszönöm. *Biccent aprót az elé kerülő pohár láttán, de csak kicsit közelebb húzza magához, kicsit meglögyböli a pohárban, de egyelőre nem tervez inni belőle. Egyébként pont a mozdulat közben gondolja meg magát, ennek köszönhetően babrál vele egy sort. Ugyebár ezt követi a kéznyújtás és a színt vallás... Jake meg nagyjából úgy reagálja le, mintha minden áldott nap FBI ügynökök fednék fel előtte magukat, ami azért meglepő. Tény, nem számított kitörő lelkesedésre, vagy hogy autogramot kér majd tőle a férfi, de azért ennyire ellenséges reakcióra sem. Csak szusszant, mielőtt válaszolna. Komolyan nem érti, minek kell belevonnia a "helyi zsarut". Mindenesetre a kezét visszahúzza, egyértelműen ez nem az a szituáció.* - A valódi nevem. Nem sok értelme lenne egy álnév helyett egy másikat mondanom. Abba valószínűleg már én is belezavarodnék. Viszont a diszkréciódnak örülnék. *Igyekszik fesztelennek tűnni, mert nagyrészt már az is. Elmondta, amit akart és az igazat megvallva innen már eléggé csak Jake dolga, hogyan is szándékozik feldolgozni az információt. Igazából, így már nem olyan nagy ügy, feltéve ha nem tényleg minden nap fut össze ügynökökkel, mert akkor tényleg bosszantó lehet.* - Éppenséggel megkaptam az ügyedet. A fejlövéses dolog. *Nagyjából annyira volt most kíméletes, mint az említett fejlövés, ez azért benne is tudatosul, kicsit el is húzza a száját, jelezvén, hogy ezt nem így akarta volna. Nem tart Jake-től, csak ha már az előbbi tényközléstől ennyire boldog lett, akkor ettől minden bizonnyal repesni fog.*
Jó, fáradt vagyok, és az üres fecsegésnek nem voltam soha híve, pláne, mikor az alvásidőm rovására megy, miután fent vagyok lassan 42 órája. Még nem találkoztam FBI ügynökkel, de mióta tudok a vérfarkasokról, kicsit átértékeltem a meglepő információk kategóriáját. Persze az agyam egy csapásra felébred, és ezerrel dolgozni kezd. Próbálok rájönni minél hamarabb, hogy vajon miért jött az ügynök. A rendőrséggel lenne valami gond? Vagy valami olyan ügy van a városban, amiről mi nem is tudunk? Akkor nem jött volna hozzám… Ellenséges vagyok? Meglehet. Nem szeretem, ha még több munkát akasztanak a nyakamba, így is szörnyen el vagyok havazva. A fáradtság és kimerültség eddig ismeretlen lépcsőfokait jártam be, mióta megérkeztem a városba. Az FBI úgy hiányzott, mint púp a hátamra. A megjegyzésre örömtelenül elmosolydom, de nem fenyegetek. - Én is roppant sok dolognak örülnék. Például minél több információnak… A magyarázat egy nagy rakás új kérdést, és következtetést hoz magával. - Szóval az ügy bonyolultabb egy egyszerű gyilkosságnál… Különben nem lenne itt a szupertitkos osztag egyik kopója. Vagy egyszerűen őt büntetik, de ezt kevésbé tartom valószínűnek. - Szóval, miért érzi magáénak az FBI? Tőlük leszerelt ügynököt gyanúsítanak a dologgal? Vagy valami más az ok, amiért itt van? Azt nekem senki nem dumálja be, hogy az én két szép szememért van itt…
*Valahogy érezte, hogy Jake el fog kezdeni majd érdeklődni. Nem ismeri túl jól, de egyáltalán nem tűnt olyan típusnak, akik meg lehet hagyni a tudatlanságában és szimplán csak faképnél hagyni. Pedig mennyivel kényelmesebb is lenne, viszont a parancsa sem így szól. Szóval türelmet erőltetve magára, sóhajt egyet. A jelvényét azért az asztal közepéről visszaveszi és belső zsebébe süllyeszti.* - Először is ne engem utálj, mert valamilyen számomra is érthetetlen ok folytán közösen kell dolgoznunk az ügyön. *Ezúttal nem tűnik túl lelkesnek, ami azt illeti. Ugyanis ő az a típus, aki egyedül dolgozik, nem csapatjátékos és nem is akar az lenni. Számára az FBI-os üzenet azon része miszerint együtt kell dolgoznia valakivel sokkal lesújtóbb volt, mint a kevés információ. Mindegy, valahogy csak megbirkózik vele.* - Egy sorozatgyilkosságról van szó. Nem ez az első halott nő, aki ugyanígy halt meg és a tények alapján az elkövető ugyanaz lehet. *A tények amiket éppenséggel nem vázol fel és nem is fest úgy, mintha nagyon szeretné. Nagyon rendes tud lenni civilként, de speciel megbirizgálták az önállóságát, ami súlyos hiba. Jake-nek nm lesz egyszerű dolga, ha minden információ birtokába szeretne jutni. A poharát forgatja az asztalon, nem nagyon akar addig inni, amíg nem sikerült megbeszélni a lényegi részét a dolognak. Mondjuk a diszkréció kérdésére továbbra sem kapott érdemi választ.* - Azért is lenne fontos a diszkréciód, mert ha elmondod valakinek, ki vagyok, az a nyomozás akadályozásának minősül. Az pedig... *Bólogat aprót, kicsit elhúzott szájjal. Hát az nem lenne túl kellemes Jake karrierjének.*
Nem szeretek sötétben tapogatózni, azt meg kifejezetten utálom, ha átnyúlnak a fejem felett. Büszke vagyok rá, hogy megbízhatóan és jól dolgozom, nincs szükségem arra, hogy félresöpörjenek az útból, ha már egyszer az egész rohadt életemet arra tettem fel, hogy rendőr lehessek. Méghozzá jó rendőr. A válaszra vállat vonok. - Nem utállak. Egyszerűen nincs okom, hogy örüljek neked, mert csak egy újabb valaki vagy, aki majd lépten-nyomon megpróbál átverni, megkerülni és lerázni, ezzel egy csomó felesleges munkát generál nekem, és elveszi az időmet más feladatoktól, másrészt meg nem bízom benned. Többek között ezek miatt sem. A tájékoztatást meghallgatom, bár nincs kétségem felől, hogy csak azokat az információkat kapom meg, amik kikerülhetetlenek. Az FBI és a zsaruk kapcsolatáról legendák szólnak, és úgy tűnik, nem is alaptalanok. Ő sem örül nekem, és én sem neki. - Hány áldozatról tudsz? Összeköti őket valami? Nem kétlem, hogy nem akar velem dolgozni, és nehéz dolgom lesz vele, de nekem nincs annyi ráérő időm, hogy titokzatoskodósat játszhassom velem. Azt hiszem van pár ütőkártyám, amivel meg tudom lepni. Nem farkas, és mágiát sem érzek felőle… Még szerezhetünk egymásnak roppant kellemetlen perceket. - Azt hiszem nagyon nem jó ötlet fenyegetned engem… De kipróbálhatjuk, melyikünk karrierje strapabíróbb… Nem fogom hagyni, hogy ennyivel nyeregben érezhesse magát. Meg aztán rohadtul nem sikerült megijesztenie. A mágiának és az őrzősdinek vannak kifejezetten hasznos mellékvágányai is. - Egyébként mit gondolsz, kinek mesélném el? És legfőképpen miért? Valaki kicsit sokat gondol a személyazonossága hírértékéről... Bár én más szemmel nézem fél éve az ilyesmit.
*Azért a magyarázat hallatán kissé elkerekednek a szemei, több dologgal sem ért igazán egyet a felsorolást illetően és egyébként is mit jelent, hogy egy újabb valaki? Szóval kezét csitítólag emeli fel, de oly mindegy, hiszen Jake a kis monológja végére ért. Hát akkor most az ő köre jön.* - Először is az érzés kölcsönös, én sem örülök neked, de ez speciel nem a személyednek szól. Másodszor, ha meg a főnökeim szerint együtt kell dolgoznunk, akkor ugyan a megosztott munka miért is élné fel több energiádat? A harmadik pedig... *Na, mi is harmadik? Elfelejtette... megvan!* - Igen, mi az, hogy újabb valaki, aki megpróbál átverni? Nem egy bűnöző vagyok és kimondottan sértene, ha úgy kezelnél. Ugyanazok az érdekeink, én is jófiú vagyok, ugyanúgy fehér kalapot viselek, mint te, csak az én fehér kalapom nagyobb. *Az utóbbi egyértelműen metaforikus és valahogy nem is tudja nem éreztetni, hogy melyikük is áll feljebb a ranglétrán. Ő ilyen, ezt meg kell szokni. A kérdésre kicsit elgondolkozik, nem is azért mert ne tudná oda-vissza az ügy részleteit, hanem egyszerűen nem igazán tudja mennyit is mondjon.* - Ezzel együtt hat és mind nő. Ugyanígy egy pontos fejlövéssel ölték meg őket. Az általatok elfogott fickó ebből négyet ismert is. *Egyelőre ennyi, csak a kérdésre válaszol igyekezvén tárgyilagos maradni. Valahogy nem szándékozik összekapni egy pattogó zsaruval, főleg ha el van várva a közös munka. Egyelőre az tűnik a leglogikusabbnak ha válaszol, végül is Jake nem tudja, hogy ő mennyit is tud. Persze ez kölcsönös, csak fordított esetben meg van róla győződve, hogy jómaga tud többet az ügyről. A fenyegetés emlegetésére meg majdhogynem elneveti magát. Végül csak valami értetlen mosollyal dől hátra a székben.* - Nem fenyegettelek, csak megemlítettem. Arról pedig fogalmam sincs mit, miért és kinek mesélnél el szívesen. Mint ahogy te is felhívtad rá a figyelmem, nem ismerjük egymást valami jól. *És most már itt van az ideje, hogy belekortyoljon a whisky-jébe. Alapvetően nyugodtan tűnik és az is, annak ellenére, hogy ez a beszélgetés - valószínűleg miatta - kezd átmenni egyfajta erőfitogtatásba, hogy kinek is nagyobb a f... fehér kalapja.*
Látom, hogy megleptem, de a toleranciaszintem az elmúlt napokban zuhant néhány jókora lépcsőfokot, és az utolsó dolog amire még szükségem volt, mint mondjuk egy állkapocstörésre, az egy fontoskodó FBI-ügynök a nyakamba. A válaszra biccentek egyet. - Azért valami közös mégis van bennünk… Vállat vonok. - Nem neked szól, illetve csak részben. Eddig még szimpatikus is voltál. Feltételezem a válaszod alapján, hogy a közös munka azt fogja jelenteni, hogy nekem nem kell még a te információid után is nyomoznom, és harapófogóval kihúzni belőled mindent, hanem szépen önként és naprakészen megosztasz velem minden információt. A hangomból kihallatszik, hogy ezt én sem gondolom komolyan egy percig sem. Ha pedig valóban nem teszi meg, akkor ez nekem igenis többletmunka, arról nem is szólva, hogy Rowent távol kell tartanom a minden lében kanál FBI-tól. Remek… - Nem kezellek bűnözőként. De azt erősen kétlem, hogy az érdekeink egyezése elég lenne az idilli közös munkához. Ha tévedek, akkor majd megkövetlek a feltételezésért… A ranglétra-témát egyszerűen elengedem a fülem mellett. Nem akarok ennyi miatt lebukni az őrző-témával. Felőlem aztán hiheti, hogy ő a nagyobb kutya. A tájékoztatásra viszont odafigyelek, minden információt jegyzek. Tényleg kezd érdekes lenni az ügy. - És a többiek hol haltak meg? Biztos, hogy nem ismerte mindegyik áldozatot? Hogy ki tud többet, az bizony hamar változhat, de nem hiszem, hogy az előttem felvillanó képeket komolyan venné bárki a rendőrségen, vagy akár a szuperhekus-képző FBI-nál. A visszakozásra bólintok. - Ennek örülök. Nem viselem jól a fenyegetést. Egyébként nincs okom lebuktatni téged a dolgok jelen állása szerint, úgyhogy nyugodt lehetsz. Eltolom magam elől az üres tányért, és belekortyolok az italomba. Részemről egyelőre biztosan vége a f***-összemérésnek.
*Szerencsére az ő toleranciaszintje tökéletesen a helyén van, hiszen nem nagyon történt vele eddig semmi, ami miatt megborulhatott volna. A kijelentésre, miszerint van bennük valami közös, csak egy kissé kényszeresnek ható félmosollyal bólint.* - Legalább ennyi. *Jegyzi meg halkan, de igazából ennek már nincs nagyobb szerepe a beszélgetésükben, ezért nem is vár rá természetesen választ. Miközben pedig hallgatja Jake-et, a poharat forgatja az asztalon, néha kicsit megbillenti, majd vissza. Ha szemkontaktus nincs is, de figyel és mérlegel. Persze érheti az a vád, hogy magasról tesz arra, mit mond a másik, de ennek ellenére, azért nem hagyja szó nélkül a hegyi beszédet.* - Én meg feltételeztem, hogy hagynak egyedül dolgozni, de ez sem jött be. Viszont amíg nem vagy útban, addig... addig elmondok mindent. *Von végül vállat, immár Jake-re tekintve. Igen, addig számára sem olyan nagy áldozat, hogy meg kell osztania az információt, ha a másik nem zavarja őt a nyomozásban. Az idilli közös munka hallatán majdnem elneveti magát, de végül csak kiszélesedő mosolya marad.* - Hát igen, én inkább az idilli önálló munkát részesítem előnyben. *Tehát minden bizonnyal Jake nem téved. Azért egyetértenek ők néhány teljesen lényegtelen dologban, ami már akár egy nagyszerű barátság kezdete is lehet... vagy nem. A kérdésekre aprót sóhajt, majd igen rövid gondolkozást követően belekezd.* - Az Egyesült Államokban szétszórva. A városok között nincs rendszer. Annyit tudunk, hogy Frank az öt városból négyben élt és az ez előtti öt nő közül három a barátnője is volt. A legtöbb a szakításuk után jóval halt meg, de például az egyikről kiderült, hogy egy évvel a szakításuk után gyilkolták meg és Frank épp akkor volt az akkori helyén eltávon. Szóval... minden összevág. *Még úgy fest nem fejezte be, ugyanis újra szóra nyitja a száját, de végül inkább becsukja és egy korty wisky-vel zárja le a mondandóját. Komolyan megfordult a fejében, hogy Whisper üzenetét is tovább adja, de azzal még ő maga sem megy túl sokra, tehát teljesen felesleges. Arra bólint egyet elégedetten, hogy Jake nem szándékozik lebuktatni.* - Szeretném látni egyébként majd a gyilkosság helyszínét. *Csak úgy eszébe jut, ha már így benne vannak. Persze nem most akar kimenni oda, de az biztos, hogy minél előbb jó lenne.*
Hogy mennyi közös is van bennünk tulajdonképpen, azt ennél tovább nem is állt szándékomban feszegetni, így nem zavar, hogy ejtjük a témát. - Úgy tűnik, mindketten megszívtuk… Összegzem. Rohadtul nem tudom átérezni a fickó nyomorát, amit azért érez, mert nem hagyják egyedül dolgozni. Borzasztó szar egy élete lehet… Vállat vonok. - Egyáltalán nem áll szándékomban az utadban lenni. Mindketten meg akarjuk oldani az ügyet. Hogy kié a dicsőség, vagy a tettes, az engem egyáltalán nem érdekel. Csak az, hogy megkapja, amit érdemel. Az idilli önálló munkára rajtam a sor, hogy mosolyszerűségre ránduljon a szám bal sarka. - Én szívesen dolgozom csapatban, ha együtt és nem egymás ellen dolgoznak a résztvevők. Amennyi munka van, egyedül úgysem győzném… Igazából felőlem egymaga is megoldhatná az egészet, ha bíznék annyira az FBI-ban, hogy teljesen kiadjam a kezemből a dolgot. Elképzelhető, hogy lehetnénk barátok, de nagy valószínűséggel nem leszünk… Az ilyen helyzetek nem kedveznek a bizalom kiépülésének… Az információkra figyelek, igyekszem minden apróságot megjegyezni. Nem csak azt, amit hallok, hanem azt is, amit nem mond, a rezzenéseit… Bólintok egyet, és nem feszegetem a nyilvánvalóan visszatartott információt, legalábbis egyelőre. - Gyanítom, hogyha nagyon felforgatunk mindent, a többi gyilkossághoz is kötni tudjuk Franket… Ez pedig azt hiszem túl egyszerű… Nekem legalábbis gyanúsan tálcán kínált megoldásnak tűnik… A következő megjegyzésre bólintok, és leteszem az üres poharamat. - Ha holnap reggel megfelel, akkor a kapitányságon találkozunk, és ott kezdünk.
- Akkor viszont nincs probléma. * Vonja le nemes egyszerűséggel a következtetést, még talán kissé el is mosolyodik. Bízik benne, hogy ez így is marad és akkor bezsebelheti az elismerést is az ügyért. Lehet, hogy Jake-nek nem nagyon van már hova feljutnia, de jómaga azért még kellőképp ambiciózus. Halkan el is neveti magát az egymás ellen való dolgozás ötletén, jelezvén mennyire is abszurdnak tartja.* - Nem fogom arra fecsérelni az energiáimat, hogy téged hátráltassalak. *Kicsit meg is csóválja a fejét. Az más kérdés, hogy esetleg el fog hallgatni ezt-azt, de természetesen ezen irányú szándékait nem fogja a másik orrára kötni. A fejtegetés közben belekortyol az italába, de persze figyel közben. Még azt is meg kell állapítania magában, hogy Jake nem véletlenül helyettes az őrsön, meg van a magához való esze és ez díjazandó. Nem is tudja mihez kezdett volna, ha egy komplett idiótával kell együtt dolgoznia.* - Igen, fenn áll a lehetősége, hogy valaki csak rá akarja kenni Frank-re... ezt néhány forrás is alátámasztja. *Ha már Jake így kitalálta, akkor talán ennyit így diplomatikusan megérdemel. Az informátort kiadni nem fogja, de végül is ez is egy információ, egy nyom, amin el lehet indulni. Az utolsó megjegyzésre pedig ő is kiissza a poharát, úgy fest ezzel a beszélgetés is lassan a végéhez közeledik. A whisky után, még fel is áll az asztaltól.* - Akkor holnap a kapitányságon. *És akkor már csak arra vár, kissé felvont szemöldökkel, hogy kiengedje őt a másik. Ha pedig ez megtörténik, akkor bizony távozik is. Persze ha csak nincs Jake-nek még valami ultrafontos mondanivalója.*
Biccentek - Remélem nem is lesz. Szeretném minél hamarabb lezárni az ügyet. Nekem is lenne még hová felfelé lépkednem a ranglétrán, csak én nem ezért lettem rendőr. Nekem nem ez az elsődleges célom, úgyhogy ha ez a fickó ezzel az üggyel akar kikönyökölni magának egy előléptetést, lelke rajta, én nem fogom benne megakadályozni. Csak a célorientáltsága nem menjen a munka rovására, és azt kapjuk el, aki valóban felelős is. A válaszra ismét bólintok. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy csak félinformációt kapok, de nem akarok most újabb verbális bokszmeccsbe kezdeni a komplett válaszért. Kialszom magam, és holnap innen folytatjuk. - Holnap reggel meg fogom kérdezni, ezek milyen források, de ma este már nem akarok veled kitalálósdit játszani… Én is felkelek az asztaltól, miután letette a poharát, és úgy fest, kész az indulásra. Kikísérem az ajtóig, aztán elbúcsúzom tőle, és miután távozott, becsukom mögötte az ajtót, és ráfordítom a kulcsot. Nagyon jót fog tenni egy kis alvás, mert holnap megint nem lesz egyszerű napom.
Már egy hét telt el azóta, hogy el kellett költöznöm a hotelbe, amihez valójában semmi kedvem sem volt, mert én magam tökéletesen elvoltam a kis szobámban, és Jakel is remekül kijöttem, ezért még az ő társasági is hiányzott, mikor el kellett hagynom az otthonomat. A napok feszült hangulatban teltek, mindannyian tudtuk, hogy a falkának össze kell tartania, parancsként kellett egy helyen tartózkodnunk, s kissé aggódtam is a helyzet miatt. Én csak egy nyugodt életet akartam, örültem annak, hogy Castorék befogadtak maguk közé, de szerettem volna megőrizni a függetlenségemet. Mégis, arra kellett rádöbbennem, hogy hálával és hűséggel tartozom nekik, és minimum megtehetek értük annyit, hogy ha azt mondják, maradjunk egy helyen, akkor bizony ott maradok. Ez meg is történt, kaptam egy szép kis szobát, és ennek köszönhetően sikerült is összeismerkednem néhány farkastársammal, de valamiért mégis hiányzott az albérlet, néhány cuccom, és persze az is, hogy megnézzem, mégis mi van Jakel. Össze is kaptam magam, indulásra készen, és a hideg időre tekintettel a farmer mellé egy vastag, hófehér kötött pulcsit párosítottam, lábaimra sötétbarna csizmát húztam, majd kocsiba ültem és meg sem álltam a bérházunkig. Miután leparkoltam az autót, egy hátizsákkal mentem fel, kulcsommal kinyitottam a zárat és beléptem a lakásba. - Hahó Jake, itthon vagy? Én vagyok az, Chan - direkt szólítottam őt, mert ismertem a férfi reakcióit, és sejtettem, hogy ha nem adnék jelzést arról, hogy ki vagyok, mi vagyok, akkor valószínűleg hamar a fal mellé passzírozna és fenyegetően pillantana rám. Ezt mondjuk nem is csodálom, azután, hogy egy killer annak idején idejött és végezni akart vele. Beljebb sétálva csak a nappaliban tettem le a kabátomat és a táskámat, de ahogy körbepillantottam, azonnal feltűnt a rendetlenség. - Te jó ég, egy hétig nem vagyok, és mintha erre járt volna a Cathrina hurrikán. - fejemet megcsóválva feltűrtem pulóverem ujjának szárait, benéztem Jake szobájába, összekapkodtam a szennyesét és bevittem a fürdőszobába, majd összepakoltam kicsit a nappalit, végül elkezdtem mosogatni a konyhában. - Ejj-ejj Jake..- sóhajtottam, közben folytattam a mosogatást.
Az elmúlt héten komolyan megéreztem Chantal hiányát. És nem csak azért, mert megint esélyem sincs kellemes, friss vacsoraillatra hazaérni, vagy mert a ruháim nem másznak tisztán hajtogatva a szekrényembe... Jobban hiányolom, hogy ne üres lakásba érjek haza, a beszélgetést, vagy a közös kimozdulásokat. Olyan könnyű volt beleszokni, hogy nem vagyok egyedül. Nem jön jól nekem ez a levegőben lógó háború. Újabb ok, hogy ne kedveljem Castort. Most éppen mondjuk nyúzott vagyok, és nagyjából mindenem sajog, különös tekintettel a hátam, a derekam jobb oldalára, ahol szép hosszú vágásból szivárog, csordogál lassan a vér. Nem is haza kellett volna jönnöm, miután belefutottam ebbe a sérülésbe, de szeretnék egy falat bármit, és egy másik ruhát, amitől nem kapnak lépten-nyomon sikítófrászt a járókelők. Fáradt vagyok, nyúzott, kicsit rojtosak az idegeim, úgyhogy mikor felérek az ajtóhoz, és bentről motoszkálást hallok, reflexből húzom elő a pisztolyom. Mivel tudom, hogy Chantal most nem lehet itthon, nem feltételezek baráti szándékot attól, aki bent van a lakásban. Halkan nyitom az ajtót, és szabályosan előtartott fegyverrel a sokéves rutinnak megfelelően nézem végig az előszobát, a nappalit – olyan halkan, ahogy csak tudom -, egy időre megfeledkezve a kínomról. Persze a vérem szaga azonnal elárulhat a lánynak, ahogy ő a lépteimet is meghallhatja, de bárhogy is, előbb-utóbb szembe kerülünk egymással, ami nekem nagyjából egy lábon kihordott szívrohammal ér fel, viszont azonnal leengedem, aztán elteszem a pisztolyt. - Chantal! Te mit keresel itthon!? A hotelben kellene lenned a falkával. A frászt hoztad rám... Persze örülök neki, hogy látom, de akkoris kell pár perc, míg az adrenalin kikopik a vérkeringésemből, és az első megdöbbenés elmúlik.
- It's rainy man, hallelujah, it's rainy man, shalala...- Mosogatás közben rám jött a dalolhatnék, s bár sosem volt tökéletes énektudásom, a magam módján egész jól dúdoltam el a slágert, amit már ezerszer hallottam a rádióból és sosem tudtam megunni. Mikor épp meguntam a dallamot, átváltottam egy másik számra, és azt kezdtem énekelgetni, egész halkan, csak a saját magam szórakoztatására. Közben sikerült elmosogatnom minden koszos edényt, majd el is törölgettem azokat, és egyesével visszapakoltam mindent a helyére, tányérokat a jobb felső polcra, poharakat a bal felsőre, evőeszközöket a fiókba. A nedves konyharuhát az egyik szék háttámlájára terítettem, majd a hűtőszekrényhez lépve és kinyitva azt láttam, hogy Jake valószínűleg semmit nem vásárolt, ugyanis a hűtő kongott az ürességtől, leszámítva azt a pár doboz sört, és egy megbontott, félig már elfogyasztott konzervet. - Mi lesz veled nélkülem. - Sóhajtottam magam elé, mert már lelki szemeim előtt láttam, hogy a pasas nem fog vásárolni a héten, sőt az egész hónapban semmit. Részben megértettem, rendőrfőnök helyettesként rengeteg feladat hárult rá, szinte éjjel-nappal a munkájának élt, de úgy véltem, hogy ez az egészségtelen életmód néhány éven belül kicsinálja őt. Míg itt laktam, azért egy-egy estén csak került meleg étel az asztalra, és ugyan nem tudok túl jól főzni, azért mindig sikerült feltöltenem a hűtőt ehető élelmiszerrel. Sóhajtva csuktam vissza a hűtőszekrényt, és elhatároztam, hogy elmegyek majd vásárolni, mielőtt még visszatérnék a Hotelbe farkastársaim mellé. Éppen a konyhapultot kezdtem fényesre törölni, mikor neszezésre figyeltem fel, és meg is torpantam a mozdulat közben. Érzékeim kiéleződtek, füleimet hegyeztem és figyeltem a hangokra, a halk lépésekre, a lélegzetvételre, a tompa szívverésre, orrom megérezte a vér szagát, mely elég erős volt ahhoz, hogy elnyomja a férfi illatát, így az első pillanatban még nem tudtam, hogy Jake lenne az. Mindez már csak akkor derült ki, mikor belépett és rám szegezte a fegyverét. Egy pillanatra megriadtam, de ez el is múlt, ahogy felismertem a férfiben lakótársamat. - Te jó ég Jake! Miért fogsz rám fegyvert? - Letettem a ruhát a pultra és közelebb léptem felé, miután ő is leemelte a fegyverét. - Itt maradt néhány holmim, amiért be akartam ugrani, na meg...hiányzott a társaságod és tudni akartam, hogy vagy.- Vallottam be őszintén, és közben oda is értem a férfi mellé, aki legalább egy fejjel volt magasabb nálam, és kétszer olyan széles volt, mint én. - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni, szólhattam volna, hogy benézek. De..te jó ég, veled mégis mi történt?- Alaposabban szemügyre vettem őt, láttam, hogy szegény olyan, mint egy megtépázott veréb, a ruha szakadtan lógott rajta, jobb dereka felől pedig bíborvörös folt lepte el az ingét. - Jake, te megsérültél, gyere, ülj le. - Megfogtam a kezét, és ha nem ellenkezett, akkor a nappaliba húztam őt, és leültettem a kanapéra, majd besiettem a fürdőszobába, és egy elsősegély dobozzal tértem vissza hozzá. - Mutasd a sebedet, hadd nézzem meg. - Felpillantottam a szemeibe, aggódtam érte, nehogy valami komolyabb baja essen.
Gondolom, mennyire sikerült megijesztenem Chantalt az alatt a pár másodperc alatt, mire túltettem magam a döbbeneten, és leeresztettem a fegyvert. A visszakérdezésre már a tokjában a pisztoly, én pedig fáradtan túrok a hajamba, csak hogy csináljak valamit. - Ne haragudj. Hallottam, hogy van bent valaki, és mivel neked nem szabadna itt lenned, arra számítottam, hogy épp kirámolják a lakást. A válaszára fáradtan elvigyorodom, és a válla fölött benézek a konyhába. - Én is hiányoltalak. Nem csak a meleg vacsorákat meg a vasalt ingeket, a beszélgetést jobban. Ha nem lennék mindenhol koszos, akkor lehet, hogy kezdeményeztem volna egy üdvözlő ölelést, mivel tényleg örülök neki, de nem hiszem, hogy pont sár hiányozna a fehér pulóveréről. Vagy egy kis vér... A kérdést – ha elég gyengén is, de – megpróbálom elviccelni. - Munkahelyi baleset. Jár érte veszélyességi pótlék... Azért látszik a vigyoromon, hogy fáradt is vagyok, és fáj is, ha nem is olyannyira súlyos. Az aggodalmát nem nagyon tudom, hogyan enyhíthetném, de engedelmesen leülök a kanapéra, csak az összehajtott pokrócot húzom magam alá, hogy ne vérezzem össze a huzatot. - Látnád a másik fickót! - na jó, ez egyre gyengébb lesz, nem csoda, hogy nem a humoromról vagyok híres – Ne aggódj, annyira nem súlyos. Pár öltés, és rendbejövök. Mikor visszaér a fürdőből, akkor sem ellenkezem vele. Kigombolom az ingemet, aztán leveszem. Chantal gyönyörködhet kedvére a munkahelyi baleset nyomaiban. A legdurvább egyértelműen a nagyjából tenyeremmel azonos hosszúságú vágás a hátamon ami a derekam jobb oldalától enyhén görbe ívben felfelé, a bordáim irányába, és kicsit befelé, a gerincem felé halad. Ezen kívül akad rajtam néhány kisebb karcolás, és kisebb-nagyobb, színpompás zúzódások, véraláfutások, nem csak a hátamon, de nagyjából mindenhol a felsőtestemen. Ezek majd maguktól is el fognak persze múlni, különösebb kezelést nem is igényelnek, csak éppen szarul néznek ki azoknak, akik nincsenek hozzászokva, hogy mindig tele vannak foltokkal.
- Én nem haragszom, érthető, főleg azok után, ami pár hónappal ezelőtt történt, na meg, ebből is látszik, hogy még mindig rutinosan kapod elő a fegyvered. - Nevetve tettem ezt a megjegyzést, mielőtt még odasétáltam volna Jakehez. Ha épp nem ilyen sebzetten állít be, biztosan azzal kezdtem volna, hogy ejnye, mi ez a felfordulás a lakásban, de látva őt fáradtan és sérülten, nem volt szívem morogni vele. - Persze, persze, ne hantázz. - Mosolyogva legyintettem a szavaira, természetesen elhittem neki, hogy hiányoztak a beszélgetéseink, mert ezzel én is így voltam, de azért kedvem volt azt a látszatot kelteni, hogy úgy sem hiszem. Mégis, a mosolyom és a legyintésem biztosan elárulta, hogy komolytalankodok. - Ú, ez elég csúnyán néz ki...el is hiszem, de nem éri meg minden nap kockáztatni. - Sokszor nem értettem egyet Jake életvitelével, főleg azért, mert nem egy alkalom volt, mikor lesérülve ért haza a munkából. Tisztában voltam azzal, hogy már nagyfiú, ő tudja, mit csinál, párszor mégis elmondtam neki, hogy talán nem ártana, ha kicsit nyugisabb vizekre evezne, és a kemény munkát átváltani valami nyugisabb, nyomozósabb tevékenységre. - Tudom, hogy utálnál aktákat tologatni, de kipróbálhatnál a rendőrségen belül valami kevésbé veszélyes melót, nem örülnék, ha egy napon már csak a dzsekidet hoznák haza. - Vallottam be, szemöldökeim kissé össze is ugrottak, de nem akartam tovább prédikálni, minél előbb leültettem őt, hagytam, hogy a pokrócot maga alá gyűrje, én pedig nővéreket megszégyenítő módon kapkodtam elő az elsősegély dobozból azokat az eszközöket, melyekre valószínűleg szükség lesz. - Eltudom képzelni, hogy néz ki a másik...gyerünk, le a felsővel! - Szólítottam fel és még egy mosoly is feltűnt az arcomon, szerencsére, ebben a helyzetben még ezt sem lehetett félreérteni. - Hűű - Még a számat is elhúztam, ahogy megláttam testén a karcolásokat, a zúzódásokat és azt a csúnya vágást a háta környékén. - Ha nem tudnám, hogy munkahelyi baleset, le merném fogadni, hogy egy vadmacska karistolta így végig a mellkasodat. - Bár Jake mindig kerülte az ilyen témákat, hisz nőkről sosem mesélt, engem ez a téma sem zavart. Jó pasi volt és akár még ez a feltételezés is helyét állta volna, ha nem tudnám, hogy rendőrségi akció közben szerezte sérüléseit. - Kicsit dőlj előrébb - Ha úgy mozdult, ahogy kértem, akkor betelepedtem mögé a kanapéra és kezembe vettem a sebfertőtlenítőt, egy ronda sárgás folyadékot. Öntöttem belőle egy kis gézdarabra, amit csipesz közé fogtam. - Ez most kicsit fájni fog...- De amint kimondtam, már oda is érintettem, hogy lefertőtlenítsem a vágás környéki bőrfelületet. - Mégis hogy szerezted ezt? Bunyó volt, vagy leestél valahonnan?- Érdeklődés közben folytattam a teendőimet.
- Ez már ösztönös. De legalább még nem nem húzom meg a ravaszt feleslegesen. Remélem annyira sosem leszek idegbeteg. Bár a sok természetfeletti, és teljesen természetes vészhelyzet mellett talán az sem lenne akkora csoda, ha üldözési mániám fejlődne ki. A legyintésére színpadias mozdulattal kapok a szívemhez, csak hogy partnere legyek a játékban. - Ne tedd ezt velem... Tényleg hiányoztál. A vége már inkább komoly, mint játékos. Sejtettem, hogyha meglátja a vérfoltot az ingemen, akkor nem tudom elkerülni a finom feddést, és az újabb próbálkozást, hogy rávegyen valami veszélytelenebb foglalkozásra. Ő elmondja, én meghallgatom, de mindketten tudjuk, hogy a munkám az életem, így semmi nem fog változni. - Szerintem megéri, de nekem nagyon romantikus és optimista elképzeléseim vannak az emberek megváltásáról. A vállam felett hátrapillantva vigyorgok rá. Tudom, hogy aggódik értem, és nagyon jólesik a törődés. Mintha csak Lizzyt hallanám ilyenkor. Ő is minden látogatásomkor elmondja, aztán nyakon legyint, arcon csókol, mert tudja, hogy elengedem a fülem mellett. - Ha csak a dzsekimet hoznák haza egyszer, tartsd meg emlékbe. Garantáltan kisebb rendetlenséget csinál nálam. Láttam ám, hogy az első dolga volt elmosogatni, és fogadni mernék abban is, hogy a szétdobált ruháimat is hiába keresném a szobámban. Hiába mondom neki mindig, hogy nem takarítani költözött ide. Még mindig igyekszem viccre venni a dolgot. Nem szeretem, mikor miattam ráncolják a homlokukat, és az aggodalom tompa fényt lop a szemükbe. - Igenis, Asszonyom! Ha nem az ingemet venném lefelé, talán még szalutálnék is a parancsra válaszképp. Szinte érzem, mikor hol veszi szemügyre a bőrömön a különféle sérüléseket. A megjegyzésére sóhajtok és legyintek egyet. - Jobban szeretem a szelíd házicicákat. Legalább civilben legyenek hozzám gyengédek, ha már a munkából így jövök haza. Ezt ezúttal csak félmosollyal válaszolom. Egyrészt így van, a kapcsolataimban sosem éreztem szükségét annak, hogy agyonkarmoljanak, vagy komplett foglenyomatokat hagyjanak a bőrömön. Ha előfordult, nem tiltakoztam, de nem igénylem. Ami pedig a nőket illeti, nem sok időm volt rájuk, így nem is nagyon akadt volna mesélnivalóm Chantalnak. Engem sem zavar a téma, beszélgethetünk akár párkapcsolatokról, vagy futó kalandokról is, a fertőtlenítésre, varrásra koncentrálásnál bármilyen téma jobb. Úgy dőlök, mozdulok, fordítom a vállam, a hátam, ahogy kéri, és röviden felszisszenek, mikor a sebbe mar a fertőtlenítő. Utána azért válaszra is futja, mikor nagyjából állandósul a kellemetlen csípés, meg a fájdalom a piszkálás miatt. - Verekedés volt, egy kis késeléssel egybekötve. Késve jöttem rá, hogy a fickó nincs egyedül, addigra már nem tudtam elővenni a fegyverem.
- Te is nekem Jake, a hotelben elég unalmas minden, senkit nem ismerek, pontosabban...alig ismerek valakit. - Egészítettem ki, immár komolyra fordítva a szót, de nem akartam lelkizni arról, hogy mennyire rossz az, hogy el kellett költöznöm egy időre, és hogy milyen kétségek gyötörnek a falka miatt. Így is megvolt a maga baja, nem akartam még én is lefárasztani a saját hülyeségeimmel, ezért nem is kezdtem bele, amúgy is fontosabb volt, hogy ellássam a sérülését. - Ó igen, tudom, lassan már úgy ismerlek, mint a rossz pénzt. - Mosolyogtam rá, ahogy hátra pillantott a válla felett. - Csak sajnos nem tudsz megváltoztatni minden embert, és azt hiszem, hogy mindig is lesznek olyan emberek, akik ellen bármit tehetsz, akkor sem jönnek rá, ha vétkeznek. - Elmondtam őszinte véleményemet, amit tulajdonképp már eddig is tudott. Részben megértettem a küzdelmét, de néha úgy éreztem, hogy fölöslegesen harcol, mert mindig is lesznek olyanok, akiket nem tud majd megváltoztatni. Ezt persze nem kötöttem most az orrára, nem akartam őt lehangolni. - Fúúú..olyan vagy. - Morcosan ráncoltam szemöldökeimet a következő megjegyzésére, szívesen csaptam volna vállon a szavaiért. - Előttem ne mondj ilyeneket, nem érdekel, ha rendetlenség van, de nem szeretném, ha komolyabb bajod esne. - Ezt követően kezdtem csak ellátni a sebét, szépen le is fertőtlenítettem, ő pedig apróbb szisszenésekkel tűrte ügyeskedésemet. - Mindjárt végzek - Próbáltam szavaimmal, de tudtam, hogy még csak most jön a nehéz feladat. Megjegyzésére a házi cicákkal kapcsolatban csak egy mosoly futott az arcomra, közben elővettem a tűt és cérnát, majd némi habozással méricskéltem a vágást, mely oldalától a gerincéig futott. - Ajj Jake, mindig belekeveredsz valami balhéba.- Sóhajtva húztam el a számat, majd megközelítettem a tűvel a sebet. - Ez most egy kicsit fájni fog, de össze kell varrnom a sebet, nem is értem, miért nem a kórházba mentél. De ne aggódj, csináltam már ilyet...- Tettem hozzá, nehogy ráhozzam a frászt. - Most pedig lazíts. - Elkezdtem a műveletet, ha apróbbat mozdult, abból sejtettem, hogy fájhat, de ezt meg kellett tennem az ő érdekében. - Arra gondoltam, ha jobb idő lesz, elmehetnénk a tóhoz, mit szólsz hozzá? - Beszéltetni akartam, miközben a sebét varrtam, amivel nagyjából negyed óra alatt végeztem is. Végül kötszert vettem elő, és gondosan lekötöztem a sebét, elállítottam a vérzését is. - Kész volnék, felöltözhetsz. - Végig simítottam a vállán, mintha csak ezzel jeleztem volna a munka végeztét, majd gondosan lefertőtlenítettem az eszközöket és visszatettem a dobozt a helyére. - Éhes vagy, csináljak valamit?- Sétáltam vissza a fürdőszobából, s kíváncsian pillantottam rá.
Kezdőlap
