Amióta elmondtam Sisinek az igazat, azóta gondolkodtam rajta, hogy be kéne mutassam Bill bácsinak és apának is. Annyira kedvesen állt a kérdéshez és olyan szívesen töltöm vele az időmet, annyit meséltem már róla telefonban, hogy nem is kérdés az, miért is mutatnám be. Valahogy sosem jutottam viszont oda, hogy meg is kérdezzem, elmehetünk-e látogatóba, egészen a múlt hétig. Akkor viszont megtudtam, hogy mikor kezdődik a téli szünet, s kapóra jött, hogy nem hétfőn van december 24. Karácsonyra otthon leszünk akkor is, hogyha elutazunk hétfőn, így anya sem szólhat egy szót se és apa is boldog lehet, amiért náluk is karácsonyozunk. Logant is kérdeztem, hogy eljönne-e velünk, de szokás szerint hárított, így végül Bill bácsinak már fel se vetettem – ő vette ugyanis fel a telefont, amikor az időpont megfelelősége miatt hívtam őket – hogy az öcséimet is hoznám, csak unokahúgomról tettem említést. Természetesen örömmel igent mondott, elárulta, hogy nincsen neki sem fellépése és boldogan sorolta el, hogy mit fognak főzni. Szeretnek főzni. Annak a kötényes, egymással évődő, kedves módján. Kedvelem nézni, amikor a konyhában sürgölődnek, s tökéletesen nem érdekel, hogy két felnőtt férfiról van szó, akik nevetségesen festenek kuktasapkában és lisztet dobálva egymásra hangos hahota közepette. - Nem vagyok egy nagy mágus, hogyha csomagolásról van szó. Az ajándéktasakok királynője lehetnék! Nevetgélek a kocsiban ülve. Anya vállalta, hogy elvisz minket apáékhoz, mert az én vezetési tehetségem nem biztos, hogy alkalmas lett volna erre az útra. Meg kéne kérnem valakit, hogy tanítson meg rendesen, mert nem minden a jogsi megszerzése, ha nem használom, akkor elfelejtem azt a keveset is, amit a mázli szele mellett a vizsgára magammal vittem. Sienna felé mutatom a nyakkendős macskával díszített, barna tasakot. - Szerinted megfelelő? Nem túl csajos, de eléggé az? Kérdezgetem. Nem nézek anyára, nem akarom látni, ahogy elhúzza a száját. Sose mond rosszat apáról, még Bill bácsiról se, de azért tudom, amit tudok. Leparkol a ház előtt én pedig a csomagtartóhoz pattanok kiszállás után, hogy kiszedegessem onnan a táskát, amit hoztam magammal. Van néhány régi holmi, amit kiselejtezett a kórus, s apa szeret adományozni, gondoltam elhozom neki a ruhákat. Köztük van a kedvenc jelmezem is. - Köszi a fuvart! Adok egy puszit anyának, majd hogyha Sienna is elköszönt, akkor vállamra kapva atáskát és egyik kezembe átvéve a két ajándékcsomagot máris megragadom unokahúgom kezét, s felcibálom – na jó, azért óvatosan – a lépcsőn az ajtóig. Azonnal ráülök a csengőre tenyérrel. Nem szokásom a diszkrét belépő, erre már Sienna is rájöhetett. - Szia apa! Vetődöm az ajtót nyitó, szőke hajú férfi nyakába, majd félreállok, hogy megejthessem a bemutatási szertartást is. - Sienna, apa. Apa, Sienna.
- Szia Kincsem! - mosolyog Evan a lányára, majd Siemma felé fordul. Attól függetlenül, hogy nem ismeri őt még, csak hallomásból, a maga közvetlenségével öleli meg a lányt. Ő egyszerűen ilyen, s Sienna már kezdheti sejteni, hogy Shiny miért is olyan elképesztően pozitív személyiség. Az anya is és az apja is azok. - Örülök, hogy végre találkozhattunk. Amióta beköltöztél Charlotte-ékhoz, Shiny csak rólad beszél. - mosolyog a lányra, majd arrébb áll az ajtóból, hogy betessékelje a lányokat. - Bill még nincsen itthon, de egy óra és megérkezik. Csak elment megvenni a fenyőfát. Arra gondoltunk, hogy együtt díszíthetnénk fel. Mit szóltok hozzá? Míg beszél, lesegíti a lányokról a kabátjukat. Nem csak közvetlen, de udvarias is. Meg zavarban is van, ez halványan látszik rajta. Vajon azon tanakodik magában, hogy le kellett volna vennie a rózsaszín kötényt?
- Juj, micsoda ötlet! Csapom össze tenyereimet boldogan. Siennára tekintek. - Szeretsz díszíteni? Én imádok! Zenére szoktuk csinálni, mert úgy a muri, s közben énekelni meg táncolni is lehet.
Teljesen belelkesültem attól, hogy Shiny felajánlotta ezt a lehetőséget, és természetesen azonnal igent mondtam. Annyi jót hallottam az apukájáról, hogy szerettem volna megismerni, és egyáltalán nem tartottam attól, hogy élőben nem kedvelném. Én mindenkit kedvelek, nagyon szélsőséges esetnek kell történnie ahhoz, hogy ne így legyen. - Én nagyon szeretek csomagolni, valahogy jó érzés, már a csomagolóanyagot is tök buli kiválasztani. Meg aztán, mivel nekünk sosem volt túl sok pénzünk, általában saját készítésű apróságokkal örvendeztettük meg egymást anyával, illetve a hozzám közelebb álló személyekkel. Akinek az ilyesmi nem tetszik, azzal én nem tudok mit kezdeni, attól nem lesz több pénzem drága ajándékokra, hogy mások nem értékelik a kézzel készített, órák alatt megalkotott személyes apróságot. Nem tudom, hogy Charlotte néni mennyire érzi magát rosszul amiatt, hogy el kell vinnie minket a volt férjéhez, de bevallom, Nissy óta nem szívesen ülök be fiatal szőkék mellé a kocsiba, noha gőzöm sincs róla, Shiny hogyan vezet, de a tapasztaltabb személyek mellett biztonságosabbnak ítélem a dolgot. - Az esetben nevezhetjük csajosnak is, ha mondjuk szeretik a macskákat, de nyilván szeretik, különben nem ezt választottad volna. Lehet nem túlságosan érthető a logikám, de azokért a dolgokért, amiket szeretünk, hajlamosak vagyunk rajongani, és sokkal édesebbnek tűnik, mint olyasvalakit, akit nem érdekel. Mindegy, én értem. - Köszönjük szépen, Charlotte néni! Vigyázz hazafelé! Adtam én is neki egy puszit búcsúzóul, majd kiemeltem az utazótáskámat a csomagtartóból én is, olykor nem tudtam, hogy hol húzódik a roppant vékony határ a pont elég, és a túl sok ruha között. Tudok ám menni magamtól, vélhetőleg sikerülne eltalálnom az ajtóig is, de ráfogom Shiny lelkesedésére a ténykedését, és hagyom, hagy húzzon felfelé, és azon nyomban elnevetem magam, amint rátenyerel a csengőre, hihetetlen ez a csaj, néha nem értem, hogy nem csapkodta még meg senki, amiért ennyire széllel-bélelt, én persze imádom, de vannak egyes tulajdonságai, amik meglehetősen bosszantóak lehetnek mások számára. Például az a szájra csapkodás, nem csoda, hogy ritkán eresztem össze őket Nissyvel. - Nagyon örvendek, uram! Mosolyogtam rá szélesen, majd legalább olyan természetességgel öleltem vissza, mint amivel ő tette azt velem. Nekem ez sosem okozott gondot, szerettem az öleléseket. - Ohh, remélem nem mondott semmi rosszat. Pirulok el tökéletesen zavartan, bevallottan nehezen tudom kezelni az ehhez hasonló pozitív megnyilvánulásokat irányomba, és nyilván nehéz rólam rosszat mondani, kivéve mondjuk akkor, ha valaki számára egyszerűen túlságosan bájos vagyok, mert ilyen is fordult már elő nem egyszer. - Szerintem is nagyszerű ötlet, imádok fát díszíteni. Bólintok rá azon nyomban, meg sem várva Shuny kérdését, tessék, ez van, ha két csacsogó kisasszonyka egy tető alá kerül. Nem is tudom, mi lesz, ha megérkezik ez a Bill nevezetű férfi is, nem sok mindent fogunk hallani egymás hangjától. A rózsaszín kötény egyébként fel sem tűnt, mivel nincs gondom sem a saját nemükhöz vonzódó személyekkel, sem pedig a rózsaszínnel. - Zenére még sem csináltam, biztos nagyon bulis úgy.. Már alig várom, közben beljebb orientálódom, ha zöld utat kapok, és valami félreeső helyre lepottyantom a táskámat is, ne legyen útban.
- A kiválasztással nincs is gond, de aztán egy fél kilométer celluxot használok el, mire minden ponton kedvemre masszívosodik a csomagolás, az meg kész anyagi csőd, nem is beszélve arról, hogy egy cseppet sem esztétikus. Háztartástan órán valahogy ez kimaradt, biztos beteg voltam, amikor Mrs. Summers a csomagolás technikáit tanította. Ti tanultátok a suliban? Félelmetes, hogy egyes témák mennyire el tudnak ragadni, még hogyha olyan marhára lényegtelenek is, mint az, hogy milyen a csomagolás technikája. Sisivel körülbelül bármiről nagyon szívesen beszélek, semmi gátja nincs a társalgásainknak. Nehezen is lehetne, hiszen nagyon nyitott ő is, anya is mindig mondja, hogy vele aztán tényleg könnyű az élet. Múltkor meg is fenyegette vacsoránál Logant, hogyha nem viselkedik, akkor elcseréli Siennára és mindenkinek azt fogja mondani, hogy Sienna a lánya és nem Logan a fia. Jót nevettem az öcsém fintorán, mielőtt belőle is ki nem pukkant a nevetés. - Igazából Bill bácsi allergiás rájuk, legalábbis mindig ezzel érvel akkor, hogyha apa feszegeti a macskát akar témát. Szerintem mondjuk ez nem igaz, mert volt olyan, hogy vittem neki egy macskaszőrös pulcsit és az orra alá toltam, s nem tüsszögött tőle. A jelenet elég érdekes volt, anya most is forgatja a szemét rá, ahogy megemlítem. Két napig üldöztem a szomszéd macskáját, hogy kellően bedörzsölhessem vele anya kedvenc pulcsiját, mert az enyémet nem találtam akkor éppen elég nagynak. Igaz, hogy elmúltam már 12, de elég gyerekes kamasz voltam az ilyenekben, ami azt illeti. Nem, mintha most nem csinálnám meg, szóval nincs új a nap alatt a jellemem kapcsán.
- Te szent ég! Mikor öregedtem meg ennyire? - néz Evan a lányára, majd nevetgélve Siennára is. Az uram számára mindig olyan megszólítás volt, amit csak a nagyapja korában levő személyekre használt, de sajnos ő sem mai gyermek már, be kell lássa, hogy ez a sorsa. Majd amikor nagypapa lesz! De nem, ezt a lánya előtt nem emlegeti. Szemernyi harag sincs vonásaiban, látszik rajta, hogy csak viccelt, az ölelés sem marad el, s a mondat, illetőleg gondolatmenet folytatása sem. - Tegezz nyugodtan, a gyermekeimmel élsz, rokonuk vagy, szóval ha szigorúan és messziről vesszük, akkor te is a lányom vagy ekképp. A színére tapasztja kezét, elhűlő arckifejezést ültet magára, s úgy tesz, mint aki menten elájul. Evan igazi mókamester, bár párja nyomába sem ér. Az építész maradjon csak a házaknál – szokta mondani Bill – és hagyja meg a poént a komikusoknak. - Rosszat? Dehogy! Csak jó dolgokat. A Julliarddal például teljesen lenyűgözött. Egyszer nagyon szeretnénk Billel megnézni, ahogy táncolsz. Bizonyosan csodálatos lehet, elvégre egy ilyen csodaszép teremtésnek semmi sem állhat rosszul, pláne nem a tánc! - bókol kedvesen. Ösztönösen törnek elő belőle a szavak, semmi művi nincsen bennük. Egyszerűen ilyen, s ezt nevelte bele a gyermekeibe is, bár valószínűleg csak Shinyn látszik meg a dolog, ami nem is csoda, hisz vele töltött a legtöbb időt.
- Megvan a kedvenc CD, apu? - pattanok már rögvest a nappaliba, hogy a CD-k között kezdjek el kutakodni. Természetesen a pedáns rendben azonnal megtalálom, amit kersek, s már rombolok is vele Siennához. Fa ugyan még nincsen sehol, de ez engem nem tántorít el a lelkesedéstől. - Mariah Careytől ezt a számot még mindig imádom, annyira karácsonyi, hogy csak na! Mutogatok az All I want to Christmas is you címére. Mondanék még valamit, de apa megakaszt.
- Megkínálhatlak benneteket valamivel? Van mindenféle szörpünk, kóla, gyümölcslé.. tonik nincs, Bill nem kedveli. - sorolja fel az italkínálatot, majd beleszimmant a levegőbe, s hirtelen elszelel a konyha irányába. Heves káromkodást várhatnának tőle, de nem érkezik semmi ilyesmi. Tekintettel van a lányára, maximálisan. Persze ettől elmormol néhány ugyant meg bizonyt, de mosollyal tér vissza, megkönnyebbülten. - Nem égett oda. Szóval, mit tölthetek?
- Tanultunk háztartástanon igen, még másodikban, nekem jól megy… ha gondolod, majd megmutatom egyszer. Nem most, mert már mindent becsomagoltam. Hiába na, nem meglepő tőlem, hogy már minden készen van, az elmúlt egy hétben senkit sem engedtem be a szobámba, mert hát, az sem meglepő, hogy mindenki valami saját késszel készített ajándékot kap. Én már csak ilyen vagyok, engem így kell, vagy épp nem kell szeretni. - Akkor valószínűleg csak nem szereti őket, szóval azt kell mondjam, a macska nem volt jó választás. Inkább egy szemüveges kutya, vagy madár, tudomisén. Húzom el kissé tanácstalanul a számat, mert tényleg ötletem sincsen, én egy tök egyszerű semmiséggel készültem, és csak remélni tudtam, hogy nem nyúltam nagyon mellé. - Rendben, bocsánat. Mosolygok hát rá Evanra, ez nálam megszokás, sosem tegezek le csak úgy senkit, szerintem faragatlan dolog, persze, azt értem, hogy vannak olyanok, akiket zavar, de mások meg egyenesen elvárják, én meg nem szeretek szelektálni, szóval mindenki ugyanazt kapja, aztán ha nem tetszik, majd kijavítanak, mint most. Nekem ezzel nincs semmi bajom. - Ohh, a Juilliard még pusztán egy álom, a jelentkezésemet ugyan beadtam, de még semmi sem biztos. Nagyon szeretném, szóval azt szajkózom magamban, hogy sikerülni fog. Nagyon kedves… vagy. Köszönöm szépen, és remélem, hogy lesz rá lehetőség. Mosolyogtam Sienna apjára, nagyon kedves ember volt, már most örültem neki, hogy megismerhettem, szóval biztos voltam benne, hogy esélye sincs annak, hogy egy kicsit is rosszul érezzem magam itt. Shiny elrohan, én pedig kicsit még zavartan állok, valamennyi, na nem sok időre még szükségem van ahhoz, hogy teljesen feloldódja, de itt biztos könnyebb lesz még az átlagosnál is. Egyszerűen nagyon békés és kedves a hangulat. - Almalé esetleg van? Az a kedvencem. Kérdezek rá, nem akarok én szemtelen lenni, csak olykor nem gondolom meg, mi esik ki a számon. - De persze bármilyen gyümölcslé szuper lesz. Teszem azért hozzá, noha meglepődnék, ha Shiny nem adta volna le a drótot a fogyasztási szokásaimmal kapcsolatban, de jobb az óvatosság, nem szeretném, hogy bárki azt gondolná, elvárásaim vannak, úristen, soha senki, csak magam felé… - Hm… én nem is éreztem semmi égettre utaló szagot, biztos nem elég jó a szimatom. Kuncogok vidáman, én nekem ugyan eszembe nem ötlik, hogy létezhetnek olyanok, akiknek márpedig sokkal, de sokkal jobb, végülis csak az édesapám és a nagybátyám tarkítják a soraikat. Hihetetlen.
- Annak nagyon örülnék! Legalább akkor jövőre már nem fogják könnyesre röhögni magukat, hogyha ajándékot adok és meglátják, ahogy megpróbáltam becsomagolni. A zacsi amúgy nem praktikus, mert bele lehet lesni. Ezért ragasztottam le! Mutatok rá a csomagra, amin így is figyel nem is kevés cellux, ahogyan elmondtam. Nem ez a fő erősségem, az is biztos. - Majomkutya! Nevetek fel. Hahotám ragadós, anya is elmosolyodik a volán mögött. - Vagy mondjuk egy gülüszemű maki. Hogy is hívják azt, Tudod, az a kis izé hatalmas szemekkel. Majd jövőre olyat veszek neki. Vagy csináltatok. Van egy jó nyomdász a városban. Fejtem ki igen bő lére eresztve a dolgokat. Nem lehet mondani, hogy mellettem unalmas lenne egy utazás, bár az idegesítőt alkalmanként igen. Logannek ennyi idő alatt lehet, hogy megfojtottuk volna már egymást a kocsiban ülve, s anya is kiakadt volna, ami azt illeti. Jason még a legnyugisabb a családban, bár szerintem néha már túl nyugodt is. Csak a kutyájával foglalkozik, s emiatt gyakorta vagyok féltékeny. De nem baj, itt van már nekem Sisi, így a fiúk azt csinálnak, amit csak akarnak.
Megmosolyogtatná, hogyha látná, ahogy lánya és Sienna felcsalinkáznak a lépcsőn. Le se tagadhatná Sunshine önmagát, gyerekkorában is ilyen szeles volt és Evan gyakran viccelt azzal, hogy inkább Stormnak kellett volna elnevezniük. Charlotte akkor még szerette a vicceit.. a régi szép idők. - Ez a helyes hozzáállás! Csak pozitívan! - kacsint Siennára. Tetszik neki a lány, mármint az, ahogy ennyi rövid mondatból kiderült, miképp látja a világ egyes részeit. A feleslegesen öntelt embereket sosem szerette, de Sisi nem tűnik ilyennek, ám nem is álszerény. És ez jó, Evan szemében legalábbis mindenképpen pozitív pont. - Persze, hogy van! - jegyzi, s már indulna is, hogy töltsön, amikor a konyhai sütő-intermezzo kizökkenti. Kissé zavart fejvakarással tér vissza a nappaliba. - Almalevet mondtál, ugye? - kérdi meg.
- Apa! Most komolyan süketülsz? Azt mondott, hát! Cuppantok puszit apa arcára, s még mielőtt ő elléphetne egy tapodtat is, már rohanok a konyhába, hogy töltsek almalevet. Siennának és magamnak is. Apának barackot, ő azt szereti. A tálcán egyensúlyozom a poharakat, miközben visszatérek. Folyamatosan jár a szám. - Valami új receptet próbáltok ki? Sose láttam még ennyi romot a konyhában. Nevetem ki apám, pláne akkor fakadok még jobb kedvre, amikor füle hegyéig elpirul. Sienna felé nyújtom a tálcát, hadd vegye le az almaleves poharak egyikét. - Bill bácsi sokkal jobban főz! Súgom unokatestvéremnek.
- Hallom ám! - játssza Evan a sértődöttet. Ilyenkor teljesen olyan, mint a fia, vagyis hát a fia olyan, mint ő. Shiny mosolya elárulja számára, hogy valószínűleg neki is eszébe jutott Logan és az ilyen jellegű visszaszólásai. - Szerencsére nem volt még szaga, nem is égett oda. Bill leszedné a fejemet, hogyha megpörkölném a legújabb sült kacsa receptjét. - vallja be zavart torokköszörülések közepette. A csengőszó akasztja meg. Lépne, de lánya gyorsabb, megint. Még jó, hogy a poharak tálcástul nem repülnek el Shiny lendületére.
- Bill bácsiiii! Ugrok az ajtóhoz, hogy kitárjam azt. Legnagyobb meglepetésemre nem apa párja, hanem két rendőr áll a küszöbön. Apát keresik.
- Mr. Evans! Lenne szíves befáradni velünk a kapitányságra?
Nem értem, hogy mi van. Némiképpen tanácstalanul pillogok Siennára. Nem, mintha neki tudnia kellene megfejteni a helyzetet.
- Megbeszéltük. Kacsintok rá vidáman, ez nekem igazán nem nagy gond, de a legközelebbi szülinapra tuti megoldjuk, hogy legyen egy szép csomagolópapír az aktuális ajándékon. Láthatólag reménytelen eset, de nekem nem szokásom feladni, szóval bizonyosan kitalálok majd valamit, amivel érthetően el tudom majd neki magyarázni. - Vagy van az a nagy szemű cukiság, nem is tudom hirtelen, mi a neve, vaaagy, azok a hatalmas fejű kutyusok is rök édesek, de mégsem lányosak. Vakarom meg a tarkóm, hirtelen több ötletem nincsen, de azért… majomkutya. Hihetetlen. No mindegy, Shiny és az ő ötletei, össze kellene kötni Nissyvel, egy ideig tutira ellennének együtt, némi pofozkodás árán persze, de ez igazán mellékes, a drága barátnőmnek valahogy meg kellene tanulnia, hogy mocskos beszéd nélkül is van élet. - Úgyúgy, másként nincs is sok értelme. Heves bólogatással jelzem, hogy mélységesen egyetértek a pozitív életszemlélettel, mert most komolyan, mi a jó abban, ha az elmúlt dolgokon bánkódunk? Abszolút semmi értelme sincsen, hiszen előre kell nézni, a jövőbe. Ha folyton visszatekintgetnék, megfojtana a tudat, hogy mi lehet most anyával, így is elég közel járok hozzá, vagy állandóan összerezzennék minden férfi érintésére a munkahelyemen történtek miatt. - Igen, azt mondtam, köszönöm szépen. Bököm nevetve oldalba az unokanővéremet, nem kell azért leharapni a fejét, nem csoda, hogy elfelejtette, ha valami szenesedik, vagy csak azt hitte. - Hú, de jó, hogy nem vagy a lányom. Kuncogtam tovább Shiny szavaira, én tuti, hogy vérig sértődnék, ha összehasonlítgatná a gyerekem a főzőtudományomat, persze nekem nem lesz babám, a balett sokkal fontosabb, és mire kiöregszem abból, lehetséges, hogy már a gyerek témáról is lecsúszom. Nem mintha lenne olyan férfi az életemben, akiért hajlandó lennék feladni az álmaimat, szerintem olyan nem is létezik. - Köszi! Veszem el az almalevet, és már bele is kortyolok, utána egy jóleső sóhajt hallatva, hajaj, hogy én mennyire imádom a gyümölcslevek ezen gyöngyszemét. - Ha esetleg ránézhetek a receptre, megnézem, hogy minden rendben van-e. Ajánlom fel kedvesen Evannak, bár nekem nem lesz semmi problémám azzal sem, ha nem engedélyezi, mondván vendég vagyok, de egy próbát azért megért. - Shiny… egyébként, miért csengetne apukád párja? Teszem fel a számomra roppant kézenfekvő kérdést, és kicsit tanácstalanul pillantok Evanra, gondolom ő sem érte a dolgot, lévén csak nem várt mást még mára. Amikor azonban meglátom a két rendőrt, kis híján elájulok, amikor legutoljára láttam őket, bilincsben vittek be a kapitányságra. Nem is veszem észre, hogy hátrálok pár lépést, és reszketek is, rossz emlék, kétségtelenül. Rám hiába pillog bárki, köpni-nyelni nem tudok, nemhogy egy értelmes mondatot kinyögni. Elfojtott sírástól remeg a szám széle, látni sem bírom őket.
- Júj, a nagyfejű állatok! Olvadok el máris a nagyfejű kutyus gondolatától. Adok egy puszit Sisi arcára. - Jövőre majd eljössz velem és akkor választunk együtt, ugye? Nem jut eszembe, hogyha elmenne a Julliardra, akkor ne jöhetne haza karácsonyozni velünk, így a kérdésem tökéletesen értelmes fejben és nem is veszem észre, hogy egyébként kilógna a lóláb. Az egyetem nem a világvége, s különben is, szerintem én is elmegyek majd meglátogatni egy csomószor, van saját pénzem, amit erre tudok fordítani. Izgalmas hely lehet New York nagyon! Utoljára akkor voltam, amikor Jordan ötéves volt és anya elvitt minket kirándulni. Azóta nem nagyon utaztunk sehová.
Eszében sincs megsértődni azon, ahogyan lánya reagált. Csak egy engesztelő kis mosolyt küld Sienna felé, jelezve ezzel, hogy Shiny mindig ilyen, tudja ő, s nem is fog megsértődni rajta. Remek kapcsolata van a lányával, az egyetlen olyan gyereke, aki nem neheztel rá, s ezt nem adná oda semmiért. Bár az is igaz, hogy ezen masszív és vaskos jelentéstartalom nincs benne egyetlen mosolyában. - Biztos vagyok benne, hogy téged kevésbé problémás lánnyal fog megáldani a sors! - enged meg azért magának egy fricskát, majd odalép Sunshinehoz, s ad neki egy puszit. Eztán tér rá a háziúri tevékenységeihez, tölt, szervíroz, szénelhárítania úgyse kellett szerencsére. - Azt hiszem kint van a konyhában valahol, máris behozom. - mosolyodik el, hogy aztán pár pillanattal később a recepttel a kezében térjen vissza, s ejtse is el azt, amint lánya ajtót nyit a rendőröknek. - Hagyd csak, Shiny, majd én átveszem. - lép oda az ajtóhoz, s finoman arrébb tessékeli a lányt. - Lehetne, hogy ezt inkább odakint beszéljük meg? - lép ki a küszöbön kívülre, s csukja be maga után a ház ajtaját, hogy immáron rendőröstül, mindenestül a házukon kívül legyen.
- Én azt hittem, hogy nem tudja előszedni a kulcsát, mert tele van a keze fenyőfával. Roskadok magamba, majd tapadok fél füllel az ajtólapra, nem, mintha hallani lehetne bármit is a vastag, biztonsági nyílászárón keresztül. - Mi baj lehet? Ugrok el, mert látom lenyomódni a kilincset. Mire apa bejön én már Sienna mellett állok, s szinte fel se tűnik, hogy megragadtam a kezét és belé kapaszkodom. Kérdeznék, de nem kell. Apa azonnal mondja a fakabátok érkezésének okát.
- Bill balesetet szenvedett. Illetve okozott. Bonyolult. Ne haragudjatok, de most el kell mennem, nem volt nála a jogosítványa és utána kell vigyem. Meglesztek, ugye? - néz a lányokra kissé viharvert ábrázattal. Nem szívesen hagyja itt őket anélkül, hogy tudná: nem lesz semmi baj. És a lánya bólogatása édeskevés számára.
- Fogalmam sincs, mi lesz jövőre, könnyen lehet, hogy nem tudok majd elszabadulni. Abszolút nem sok esélye van annak, hogy rögtön szerepeljek bármiben karácsony tájékán, ha egyáltalán felvesznek, de attól még nagyon is jó ilyesmiről fantáziálni, és teljességgel oda meg vissza lennék a dologért, még olyan áron is, hogy család nélkül karácsonyozok. Anya nélkül egyébként sem az igazi a dolog, elképesztően nehéz nekem a jelen helyzetem, elvégre sosem töltöttem még nélküle egyetlen ünnepet sem, eddig elképzelni sem tudtam, most pedig már kezd körvonalazódni, hogyan is fog ez az egész kinézni. - De ha itt leszek, akkor bárhová szívesen elmegyek veled. Mosolyogtam rá kedvesen, így is volt, lelkem egy része nem szeretett volna eltávolodni a nem oly rég közelebbről megismert családtagjaimtól, különösen nem apától, de az álmaimat nem fogom feladni senki kedvéért sem, az valahogy nem én lennék. Az éppenséggel nem egyértelmű számomra, hogy kinek is szánja a kevésbé problémás lánnyal kapcsolatos feltételezéseket, épp ezért nem is reagálok rá, én egyelőre el sem tudom képzelni, hogy valaha gyerekem legyen, még fiúm sem, egyik időigényesebb, mint a másik, nekem pedig abból semmi sincs. Nincs mit szépíteni, lefagytam a rendőröktől, tudom én, hogy a rendet védik, meg ilyenek, de engem csak arra emlékeztetnek, hogy anya miattuk és persze saját maga miatt van börtönben, s hogy engem bilincsben, megalázva cipeltek el otthonról, holott mentem volna magamtól is. Még most is könny szökik a szemeimbe az emlékképek sokaságára. - Ohh, erre nem is gondoltam. Állapítom meg csendesen, valóban, így egészen logikusnak hangzik a dolog, próbálom összeszedni magam, elvégre ez a helyzet most Shinynak kellemetlen, illenék ott lennem mellette, úgyhogy megemberelem magam, és odalépek mellé, megsimogatva a hátát. - Biztosan semmi komoly, nekem elhiheted, ha nagy a gáz, nem így jönnek. Hozzánk még rendőrkutyát is hoztak, bizisten nem volt éppen kellemes, sőt, de elhessegetem az ismét feltörekedni vágyó képeket, mert semmi értelme ezzel foglalkoznom, soha, semmi nem lesz képes eltörölni. Mikor Shiny felugrik, nemes egyszerűséggel arcon csapom magam a kacsómmal, ha kevésbé lennék olyan, amilyen, bizonyost eleresztenék egy röpke káromkodást, de így csak csöndesen, bekönnyezve tapogatom az orromat. Legalább van mire fogni, hogy peregnek a könnycseppek. A szabad kezemet pedig meg is ragadja az unokanővérem, azt hiszem, normál esetben még vicces is lenne az Evan elé táruló kép, de úgy hiszem, jelenleg nem sok esély van arra, hogy bármin is nevetni vágyjon. - Megleszünk, menj csak nyugodtan, befejezzük a vacsorát. Szegény, biztosan nagyon izgul, határozottan nem nagy élmény a rendőrség köreiben leledzeni, és becses társaságukban ücsörögni, meg beszélni olyan személyről, aki nagyon fontos nekünk. Az élet olykor rendkívül mostoha tud lenni. Amint Shiny apukája távozott, felveszem a földről a receptet, és elindulok a konyha felé, jobb lesz, ha legalább ezzel nem történik semmi baj, ha a hangulat ugrott is, legalább vacsora legyen. - Remélhetőleg nem fog sokáig tartani, esetleg meg is teríthetünk, hogy meglepjük őket, amikor majd visszajönnek. Szándékosan az amikor szót használom, hisz ebben a helyzetben nem létezhet ha, elvégre baleset miatt nem szoktak senkit börtönbe zárni, feltételezem, hogy nem történt gázolás, akkor azért felfokozottabb érzelmeknek kellett volna lejátszódniuk.
- Miért ne tudnál? Kérdezek vissza. Nem értem. Egy tánciskola - még ha az a Julliard is - nem lehet olyan, mint egy börtön, s szerintem mindenkit haza kell engedniük a szünetekre, vagy ha nem teszik az nagy genyaság lenne tőlük. Mivel viszont nem tisztem ítélkezni ily módon, így egy vállrántással és egy mosollyal tovalibbenek az ügyön. - Lesz, ami lesz, jó lesz! Fejezem ki énpozitívságomat ebben a kérdéskörben. Ahogy szoktam, csak amolyan Shinysan. - Én meg a szavadon foglak fogni! Bólintok, majd Sienna felé nyújtom a kezemet, kitartott kisujjal, s bár csak az óvodásoknak szokása kisujjesküt tenni, én bizony erre a galádságra készülök. Ha belefonja kisujját az enyémbe, akkor jól megrázom a kezét, majd nevetve elengedem. Hallom anyát enyhe rosszallással, de vidáman ciccegni, miközben vezet. Azt hiszem beletörődött már, hogy sose növök fel. Az események igen váratlan fordulata csak szemelkerekedésre sarkall, semmi másra. A pánikgombot még nem nyomom be, csak akkor kezdek el ide-oda állni egyik lábamról a másikra, amikor apa aztg emlegeti, hogy be kell mennie a rendőrségre. Kórházról ugyan nem beszélt, szóval Bill bácsi testi épségéért nem aggódon ekképp, de elég rendes felháborodás ül ki az arcomra. - Mi az, hogy jogosítvány nélkül vezetett? Fújom fel a képemet, de nem kapok semmi választ, ugyanis apa csak Siennára reagál egy hálás köszönömmel, s már megy is, amerre lát. Én meg maradok a saját levemben fortyog,a kocsonyába fagyott varangyosként pislogva a nappaliban. - Öh.. mi? Rázom meg a fejem, hogy kimenjen belőle minden, ami az elmúlt percekből nem kellemes. Végül eljut a tudatomig nagy nehezen, hogy Sienna miről is beszélt, s elmosolyodom. - Oké! Egyezem bele, s indulok meg a tálalószekrényhez a tényérokért. Közben viszont nem tudok mikt kezdeni az agykérgemet kapargató kérdésekkel, fel kell hát tegyem őket. Nem nagyon gondolom át, hogy unokahúgomnak ez esetleg kellemetlen lehet. Néha elefánt tudok lenni abban a bizonyos porcelánboltban ám. - Anyukádért miért jöttek? Ő is jogosítvány nélkül vezetett? Kérdezek rá. Anya nem mondta, hogy mi is történt, s hiába feszegettük - főleg Logan, mert akárki akármit is mondjon, ő a főpletykás a családunkban - nem jutottunk előrébb az információkapásban. Pedig engem aztán tényleg nem azért érdekelt, hogy csámcsogjak valamin, egyszerűen csak érdekelt. Mert engem minden érdekel. - És apukád? Nem tudok erről se semmit, számomra a "nincs" az nem létező fogalom, hiszen nekem is van apám, csak nem él velünk. Miközben a tányérokat rakosgatom - úgy, hogy az abroszt tökéletesen elfelejtem - ezek a kérdések úgy reppennek tova ajkaimról, mintha a legtermészetesebb dolgokra kérdeznék rá ekképp.
- Fogalmam sincs, mennyire veszik komolyan a dolgokat, meg aztán, elég maximalista vagyok, szóval, ha rosszul fogok állni, úgysem mozdulok sehová. Lehet, hogy ez nem teljesen érthető, de nekem ez az álmom, és nagyon sok dolgot, ha nem mindent hajlandó vagyok feláldozni érte. Talán később meg fogom bánni, nem tudom, jelenleg azonban nem gondolok erre, mert minek aggódjak olyasmi miatt, ami még nem történt meg. A kisujjeskü hamar megpecsételődik, nem nőttem még ki igazán a gyermekcipőt, szóval én ezen bizonyosan nem fogok fennakadni, de ismer már annyira, hogy tudja ezt. A fiaskó a rendőrökkel nem olyan, mint amit én már átéltem, ott volt rendőrkutya, bilincs, csupa kellemetlenség, attól még felidéződnek bennem a történtek, és határozottan nem örülök nekik, de ez van, mártírt nem fogok magamból csinálni azzal, hogy felemlegetem, semmi értelme nem lenne, szóval nem teszem, csak kivárom, hogy mi lesz, aztán megígérem, hogy kézben tartjuk majd a dolgokat. Egy kis sütés-főzés nem lehet gond. Egészen addig sikerül is némi lelkesedést magamra erőltetnem ismét, míg Shiny nem kérdez anyáról, nos, akkor egyből ismét komor vonások uralják az arcomat, és fel is sóhajtok. Hajaj. - Nem, anya drogokkal üzletelt. Dobom le a bombát, kedves a nénikémtől, hogy diszkréten kezelte, jobb így, minthogy kimondatlanul, de tudjon róla mindenki, és folyton leplezzék előttem a valós véleményüket a témát illetően. Igyekszem nem ránézni közben, mert nem szeretnék döbbenetet, esetleg rosszallást felfedezni, én nem tudok igazán haragudni anyára, azért csinálta, hogy ne kelljen abbahagynom a táncot. - Tudomásom szerint ő sem vezetett jogosítvány nélkül, és nem tudok róla, hogy elvitték volna a rendőrök. Tök komolyan mondom, mert az előző szókapcsolatból számomra az jön le, hogy ugyanarra kérdez rá, persze könnyen lehet, hogy nem így van, de egyelőre ez számomra nem tiszta. Ránézek inkább a sütőben készülődő szárnyasra, úgy tűnik, eddig minden rendben, égni nem ég, az illata is kezd egészen ínycsiklandozó lenni, csak nem szabad elfeledkezni róla.
Nincs mit vezessünk, s ennek maximálisan örülni tudok. Több okból kifolyólag is. Egyrészt nem engedném, hogy Eliana vezessen, de nem szeretnék a lelkébe és az önérzetébe mászni, szóval nehezemre esne elmagyarázni az okokat anélkül, hogy ne legyen megint atyáskodó az egésznek a színezete. Másrészt pedig én sem szívesen tenném meg azt, hogy volán mögé ülök. Igazából Esther balesete óta gyűlölöm az autókázást - saját autóm nincsen is, nem véletlenül - és bár akkor nem én vezettem, mégis a magam volán mögé pattanása az, ami a legjobban kívül esik a komfortzónámon. Szóval a totálkáros autó esete haszon. Nagyobbik részt pedig veszteség, hiszen anyagilag akkor sem jön az ilyen jól, ha amúgy az autó biztosítva van, mert hát a taxi sincs ingyen.. és arról pedig hallani sem akarok, hogy Eliana fizesse. Miattam vagyunk itt, én hoztam a lányát ide, s küldtem őt is, szóval nem ő fog rá költeni, az már biztos. - Állítólag az itt lakók egyike egészen jó humorista, s most is azért költöztek ki, mert felkérést kapott Las Vegasban, ezért a párjával együtt elköltöztek oda. - Magyarázom a ház kondícióit, miközben taxival a Watson néven bejegyzett lakhatási-alkalmatosság felé tartunk. Azt nem mondom, hogy nem örökre, de benne van azért az általam elhangzottakban. És nem is véletlen, hogy éppen ilyen házra esett a választásom. Valahol szeretnék vele könnyíteni Eliana terhein. hiszen ha nem hiszi, hogy életünk végéigre tervezek, akkor talán kevésbé remél bármit is Alaia kapcsán. Vagy nem tudom. - Még én magam sem láttam, szóval vétózni abszolút ér. - Szállok ki, hogy kinyissam Elianának is a kocsi ajtaját. - Hagyja csak, a magáé! - Fejelem meg némi borravalóval a taxis bérét, majd miután elhajtott, Elianára pillantok. - Az ingatlanosnak perceken belül itt kell lennie. Alaia közölte, hogy tuti késni fog. Nos, a lányod egy boszorkány. - Húzom el a szám. Hiába, a pontosság mintaképeként nem bírom elviselni az ilyet.
//Bocsi, hogy nem kerestem új képeket a fejlécbe. Alkalmasint pótolom. //
Eszembe sem jutna egyébként vezetni, semmi kedvem hozzá, és egy darabig ez még nem is fog megváltozni. Sajnos, nem sajnos, de ez most ilyen reakciót váltott ki belőlem, nem mintha máshol, másként nem érhetne baj, de igyekszem minél inkább vigyázni magamra, hogy annyit lehessek a lányommal, amennyit csak lehetséges. Nem igazán akartam belemenni Hannah dolgába legutóbb, már csak azért sem, mert mielőtt bármire is vetemedünk, beszélni szeretnék vele én is, nem feltétlenül elég csak Zach szava, hogy vállalná. Jó volna ismernem valamennyire, ha már rábíznám a lányom életét, és jelen esetben az sem jelent semmit, hogy Solomon kölyke, hisz az egykori férjem szavában sem tudom, hogy bízhatok-e, nem még értékítéletében… Reménytelennek tartom a tiltakozást a taxi fizetésével kapcsolatban, szóval nem is próbálkozom, valahogy úgy fest nekem mostanság, hogy újra meg újra vesztek Nigellel kapcsolatban, és kezdem úgy érezni, hogy nagyon rosszul látom a világot, ami pedig eddig nem volt jellemző. - Ohh, jól hangzik, mármint nekik mindenképp jó, bár én biztos nem tudnék Las Vegasban élni, túl harsány a világomnak. Igaz, biztos nem minden a szerencsejáték melegágya ott sem. Egyszerűbb lényegtelen dolgokról beszélni, mint bármiről, aminek súlya van, néha úgy érzem, már fölösleges az ezerszer lélekben, szóban, mindenhogy megrágott csontokat tovább csócsálni, a fájdalmon kívül nem hoz mást. - Értem én, de egyébként, nem nagy ez egy kicsit? Nem akarom hozzátenni, hogy az én csoffadt pénztárcámhoz, igaz, ha az otthoni ingatlanosom eladja a házamat, akkor már merőben más lesz a helyzet, de egyelőre ez még nem történt meg. - Ugyan, nézd a jó oldalát, legalább nem tombol hóvihar. Az aktuális problémáinkat tekintve csöppet sem gondolom úgy, hogy egy kis késés olyannyira sokat számítana, de ennek az előbbinél egyértelműbben nem fogok hangot adni, lassan olyan ez az egész közöttünk, mint az egyet nem értés kabaréja, és ez roppant mód zavar…
- Sosem próbáltam, így nem tudok véleményt alkotni róla, de tény, hogy nem lehet egy Lilaakác köz. - Csillogtatom meg sorozatbeli ismeretségeimet, előhozakodva a Született feleségek nyugis(nak nem mondható) kertvárosával, mint példával. Alaia szereti a sorozatot, hiába, néztem vele pár (tucat) részt és bevallom férfiasan egész megbírtam én is bizonyos szempontból a kompozíciót. A házat illetőn én magam is kisebbre számítottam. Abból, amit mondott az ingatlanos, hogy egyetlen pár lakta - és hogy mennyi lenne a bérleti díja - valóban úgy véltem, hogy kisebb házról beszélgetünk. Megtehettem volna persze, hogy eljövök ide egyedül és csekkolom, de szívesen autózom Elianával, s együtt is tudjuk vétózni, ha nem tetszene, szóval nem szégyellem vagy zavartatom magam az ötlet miatt. - Valóban elég méretes. - Helyeselek mindarra, amit Eli elmondott. Végigpillantok a házon. Oké, nem egy hodály, de tényleg nem egy egyszobás kulipintyó, bár ha tényleg csak ennyibe kerül, akkor valami vagy nagyon rossz benne, s jól a körmére kell nézzünk az ingatlanosnak, vagy tényleg megfogtuk az égi teremtmények lábát. - Viszont nagyon olcsó, gyanúsan az. Szóval szerintme növesszünk még ezer szemet meg fület. Ha hallod az egereket vagy a termeszeket rágni, azonnal fújjunk menekülőt. Az kellene még, hogy visszavigyünk a motelba valami ágyi poloskát, s a matracégetés költségeit is a nyakunkba sózzák. - Humorizálok, majd a végét lehalkítom azért, s körbepillantok, nem-e jelent meg időközben a hátunk mögött - vagy legalább hallótávolságban - az ingatlanos, akit várunk. - Ami errefelé valóban ritka. Ez is igaz. - Gyengéden Elianára mosolygok, s közben zsebre vágom kezemet. Valamiért nem tartanám illendőnek, ha most itt és most megsimogatnám az arcát. - Jutottatok valamire? - Ragadom meg az alkalmat, hogy addig kérdezzek, amíg elő nem kerül a várt személy. Nyilván nem kell ragozzam, hogy kire és mire gondolok. Érteni fog így is, ebben biztos vagyok.
- Simán kinézem belőlük, hogy lehagytak egy nullát az árából. Igen, tudom, szép összeg, de vagy irgalmas szamaritánusok laktak benne előtte, és nem akarnak más kizsigerelésével nyerészkedni, vagy tényleg nyomtatási hiba akadhat valahol. Esetleg romokban az egész, vagy bútorozatlan, nagy hirtelen ezeket tudom elképzelni, egyebet sajnos nem. - Fúj, hát ne is beszéljünk ágyipoloskáról, sőt, ha már itt tartunk, remélem csótánymentes. Vaaagy, a minap láttam youtubon egy videót, ahol a tetőt azért szedték fel, mert belakták a denevérek. Volt vagy ezer, nem viccelek, rengeteg. Én ott halnék meg. Egyébként Alaia küldte, nem tudom, hogy talál ilyeneket. Csóválom meg a fejem, igaz, ha egész nap egy kórházi ágyon feküdnék, meglehet, nekem is eszembe jutnának vad dolgok, amikkel a youtube megörvendeztetheti a világot. Mindenesetre eszemben sincs nagyon ragozni a dolgot, minek is tenném. Az ilyesmi a mi generációnknak nem igazán van benne a vérében, nem ebbe a korba születtünk, Nigel pláne nem. - Igen, nagyjából mint sivatagban a homok. Engedek meg magamnak egy szélesebb mosolyt, mert most belefér, néha, nagyon ritkán, de túlzásba sosem viszem, már rég nem ragyog igazán, tulajdonképpen tizenöt, tizenhat éve nem, de ez jobban szemet szúr azoknak, akik ismertek régebben. - Még nem. Írtam neki sms-t, hogy holnap jöjjön a klinikára, és meglátjuk, mi lesz belőle. Még Hannahval sem beszéltem, egyelőre szeretném beavatni a lányom, utána is ráér, ha nem megy bele, úgyis fölösleges volna a dolog. Ha meg igen, időnk lesz még mást keresni, bármibe is kerüljön.
Kezdőlap
Alkalmasint pótolom. 
//
