Amikor Brian-nek elárultam, hogy mit szeretnék, őszintén felnevetett. Nem kinevetni akart, pusztán sikerült ismét meglepnem őt. Segített benevezni, és elintézni mindent, ami ahhoz kellett, hogy az amatőrök között indulhassak. Szeretem magam kihívások elé állítani, és fél évszázad alatt eddig még egyszer sem vettem részt jégfaragó versenyen, ezért ezt nem hagynám ki. Szerencsére nem volt kizáró ok a vakságom, ettől még ugyanúgy versenyezhetek. Brian lesz a segédem, de mindent én fogok csinálni a jégszobromon. Kilaunnak nem szóltam előre, hogy itt leszek. Meglepetésnek szántam. Nicholasnak jeleztem a falka miatt is… és Philipnek is küldtem hangüzenetet, hogyha lesz kedve, jöjjön ki hozzám egy kicsit. Mindenféle véső, csiszoló, simító eszközt pakolt nekem össze Brian, csomót kutakodott a neten, mielőtt elindultunk. Szinte még nálam is lelkesebb, és izgatottabb. Biztos a hasznukat fogom venni azoknak is, bár én leginkább úgy terveztem, hogy a finomabb munkákat a saját két kezemmel fogom elvégezni. Rengeteg ember közé csöppentünk abban a pillanatban, amikor megérkeztünk. Zöld pufi hegymászókabátot, overált és csizmát viselek füles sapkával, kötött sállal, és kesztyűvel. Vörös fürtjeim szabadon terülnek szét a kabátomon, az arcomat enyhén kicsípte a hideg. Brian mellett sétálok, majd az iránymutatás szerint a saját „kis” jégtömbömhöz sétálunk. - Megírnád a táblát? – Kérem, majd átnyújtom neki, és a kesztyűimet lehúzva lassan megérintem a tömböt, majd a kezemet végighúzva rajta, lassan körbejárom. Izgulok, mint egy kisgyerek. Nem nehéz, amit kitaláltam, és igazából tétje sincs az egésznek, de szeretném, ha átéreznék az emberek a szándékomat. Mégpedig azt, hogy a mindennapi dolgok is lehetnek önmagukban különlegesek. Persze először én is sokkal komplikáltabb dolgokon gondolkodtam. Indiánokon, farkasokon… de valamiért úgy éreztem, ez most nagyon közhelyes lenne. Inkább valami kirívót akartam. Brian eközben felírta a táblára a „művész” rublikába a nevemet, alá pedig az „alkotás neve” mellé „Csapvíz”. Hiába vagyok vak, a kötelező védőszemüveg viselete rám is vonatkozik, így fel is torom az orromra, mielőtt nekiesnék a munkának. Az elején még úgy is gyorsan fogok haladni, amíg el nem vékonyodik eléggé a jég, hogy nekiállhassak a formázásának…
Ehhez hasonló lesz a végeredmény ( katt a képre a nagyobb méretért )
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
- Hát.. - vakarom meg a tarkómat - Elég aggasztó híreket olvastam a bátyámról, akihez kimentem Oroszországba. Jobban mondva csak egyet és azóta pedig semmi, nem tudom elérni - sóhajtok és mondom ki végül a dolgot, energiáimban igazi félelmet érezhet, habár csak egy pillanatig, nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a dolog. Féltem a bátyámat és igazándiból nem is maga a hír volt az, ami aggodalmat keltett bennem, sokkal inkább az, hogy sehogyan sem tudom őt elérni. A bizonytalanságnál pedig nincsen semmi rosszabb. Még senkivel sem beszéltem erről. Még szerencse, hogy Ginette „bakizik” egyet a kesztyűvel, így van min nevetni és van, ami elterelje a gondolataimat. Nem fogom kipróbálni, az tuti, még akkor se, ha esetleg kényszerítenek. Na jó, akkor talán igen, bár az más kérdés, mert ha kényszerítenek, akkor sem válok engedelmes kisbáránnyá, nem véletlenül lettem Tark, azt hiszem. - Dehogynem! Nagyon is jó ötlet! Nekem igazándiból teljes mindegy, lehet az is, csak majd elő kell keresni - húzódik széles vigyorra a szám, most mondja valaki, hogy velem nem lehet kompromisszumot kötni! Sőt, ez nem is kompromisszum, hiszen könnyen belementem a dologba és nem is kérek semmit sem cserébe, lévén a társaságát önként ajánlotta, nem igaz? Persze aztán jobb ötletem támad, a Fesztivál szerint mindkettőnk számára érdekesebb lehet, mint egy film, amit már amúgy is láttunk. - Szuper! Akkor gyorsan burkoljuk be a kukoricát és már mehetünk is! - a popcornnal tuti nem lesz baj, tekintve, hogy már a felénél járunk, ez valamiért mindig nagyon gyorsan elfogy nálunk. Az ölelése pedig jól esik, meg is lapogatom a hátát, persze a kukoricára figyeltem, hogy időben kikapjam az ölemből és biztonságba helyezzem, kár lett volna érte. - Nem tudom, hogy kötelező-e, de egy ilyen alkalmat nem hagyhatunk ki! Van valami ötleted, vagy majd válogatunk ott? A vadász és a prédája túl snassz lenne.. Mit szólsz a Mackótestvérből a két medvéhez? Vagy legyünk hippi indiánok? - még vagy ezer ötletem lenne, ezek közül csak kettőt sorolok fel, hátha neki is akad valami, szerintem nem lesz túl nehéz megegyezni. Tíz percet kérek tőle, amíg kerítek valakit a helyemre, aztán már hozom is a kabátomat, hogy utána brümmögő motorral várjam és indulhassunk is, útba ejtve a kölcsönzőt is.
- Szobrok, bazársor, vagy büfé? Esetleg nézzünk először be, miféle csodával készültek idén a szervezők? - teszem fel a kérdést, amint leállítottam a motort és máris pattanok kifele. Nekem minden jó, én már annak örülök, hogy itt vagyok. - Bár én a szobrokra szavazok, már négy éve nem volt ezen a Fesztiválon és hát ugyebár a jégszobrok azért elég híresek és nem sok helyen látni belőlük… - osztom meg a véleményemet és hát ennyit arról, hogy tulajdonképpen mindegy, hol kezdünk. - Akkor mehetünk először a szoborparkba? Aztán meg végignézzük a bazársort és veszünk valami kellőképpen csinos kis csecsebecsét a többieknek is - nevetek fel, ahogyan elképzelem magunkat, amint válogatunk a különböző, érdekesebbnél érdekesebb holmik között. Akadnak ám igazi csúnyaságok is, Darrennek például egy szexi fejdíszt tudnék elképzelni. De ez majd úgyis akkor, ha oda érkezünk, addig maradjunk a szobroknál, mert ha Ginette beleegyezett, akkor én máris arrafelé kalauzolom magunkat.
Mi készültünk. Már körülbelül attól a pillanattól kezdve, hogy felmerült az ötlet, idén együtt megyünk ki a Fesztiválra. Egy pillanatig sem kellett gondolkodnom, amennyire ódzkodtam attól az átharapásom utáni néhány hétben, hogy Darrennel kell bármit is csinálnom, egy légtérben tartózkodnom, egészen meglepő lehet, hogy milyen szívesen megyek vele. Megkedveltem, azt kell mondjam, sőt, talán már eljutottam arra a pontra, hogy képes vagyok rá úgy tekinteni, mint az apámra és ehhez mérten szeretni is. Bár ezt még magamnak sem merem beismerni, mert azért ott még nem tartunk, de elég sok minden történt azóta a bizonyos eset óta, én pedig beláttam, hogy olyan hálával tartozom neki, amit valószínűleg soha nem fogok tudni egészen éreztetni. Főleg így, hogy Ryan is visszatért, azt hiszem mindenkinek könnyebb, hogy a farkasom Darren kölyke. Persze emellett ott van az is, hogy újra mosolygok, újra van életkedvem, sőt, enni is nagyon sokat eszem. Legalábbis én így érzem. Na de a készülődés. Egyértelmű volt, hogy valami jelmezben kell képviseltetnünk magunkat, tavaly ez kimaradt, amikor Jenny-vel ellátogattam ide, így volt mit bepótolnunk. Aztán jött az ötlet, melyre rábólintottam, hiszen baromi király, egek! Szépen fogunk kinézni... A cuccokat is viszonylag gyorsan be tudtuk szerezni, a jelmezkölcsönzőben volt mindenféle kellék, nagyon remélem, hogy senki másnak nem támadt ilyen gondolata, remélhetőleg kellőképpen egyedi lesz a kreáció. - Festék, vagy paróka? - álltam meg a nap reggelén Darren előtt ezzel a kérdéssel, egyik kezemben a parókát, másikban a festékesdobozt lóbálva. Ő dönt, nem tágítok attól, hogy a haja így nem jó. Eredetinek kell lennünk. Én a magam részéről kivasaltam a hajamat, így sokkal hosszabbnak tűnik, a színnel hála égnek nem volt gond, kellőképpen sötétnek hat. A ruhával már annál inkább, merthogy így, hogy mínuszok röpködnek, lehet be fog fagyni a fenekem. Vettem hát ilyen testszínű body-t, vagy mi a neve, kezeslábas, ráadásul kapásból hármat, arra jön még a három harisnya. Vagy csak kettő volt? Fene tudja, abban viszont biztos voltam, hogyha pisilnem kell.. hát akkor szívás.
Egyből pattanok kifele a kocsiból, amint megérkezünk és ismét meg kell állapítsam, hogy eszméletlenül hideg van! Nem baj, egyelőre csak a kezemben hurcolom a poncsómat, majd ha nagyon fázom, akkor felveszem, most még had látszódjon a csini ruci. A csizmámból nem engedtem, nem fogok mezítláb szambázni, akkor tuti lefagytam volna már az első pillanatban. Összképileg szerintem jól mutattunk, nekem legalábbis tetszett az összeállítás, ha valakinek nem gyere be, akkor nem kell ránk nézni. - Mehetünk, drága John Smith? - tettem fel vigyorogva a kérdést, tuti nem fogok tudni végig olyan arcot vágni, mint a jelmezem megihletője, de nem is ez számít, ugye? - Nézzük meg gyorsan a szobrokat, amíg nem fagyok szét teljesen - borzongok meg haloványan, de akkor sem kell még a plusz réteg. Bár az sem segítene olyan túl sokat, de nem számít. Inkább közelebb húzódom Darren-hez. Lehet egyszerűbb lenne, ha felugranék a hátára, akkor legalább elölről nem fáznék. - És amúgy hol kell nevezni a jelmezünkkel? Te voltál már itt úgy, hogy jelmezben voltál? - teszem fel a kérdéseimet, amíg a szoborpark felé tartunk, kíváncsi vagyok, idén milyen jégremekeket tekinthetünk meg. Egyelőre még nyugodt vagyok, bár a kíváncsiságom fűti a véremet, magunkat ismerve egészen biztos vagyok benne, hogy jól fogunk szórakozni, már csak Phil kellene, akkor tuti alkotnánk valami maradandót, ami mondjuk lehet a kizavarásunkkal járna együtt, de hát na... Mondjuk lehet ketten is képesek leszünk ilyesmire, de nem rohanok annyira előre..
Sokszor ért már az a vád, hogy nem vagyok teljesen normális - valljuk be, erre tisztességesen rá tudok szolgálni. Most még kifejezetten visszafogott voltam, amikor Payne-nel kitaláltuk, hogy milyen jelmezben lejtsünk végig a fesztiválon. Semmi közszeméremsértés, semmi polgárpukkasztás, semmi megbotránkoztató. Túl egyszerű, ráadásul nem éreztem a híremhez méltónak, hogy minden plusz nélkül jelenjek meg, így amikor Payne nagylelkűen felajánlotta a választást, egyből határozott választ kapott, széles vigyorral megtoldva. - Naná, hogy festés! De a szakállamat, a bajszomat és a szemöldökömet se hagyd akkor már ki. - Ha már lúd, legyen kövér. Úgyse volt még befestve soha a hajam, valahogy nem éreztem eddig késztetést, de így, hogy tálcán kínálta magát az alkalom, nem mehettem el mellette. Nyugodtan ücsörögve hagytam, hogy befesse a hajam, nem merve elképzelni a folyamat közben, hogyan fog kinézni a végeredmény. Miután kész lettem, óvatosan araszoltam a tükör elé, a látvány pedig, ami ott fogadott, hangos nevetésre késztetett. - Ez borzalmas! - kacagtam a szemem törölgetve, ahogy az összképet vizsgáltam. - Úgy nézek ki, mint egy köcsög hímringyó, főleg a fülbevalókkal, jaj várj! - Berongyoltam a szobámba és az éjjeliszekrény fiókját feltúrva előkerestem azt a két fülbevalót, amit pont a csillogó-giccses-buzis mivolta miatt még egyszer sem hordtam. Már nem tudom, kitől kaptam, de nem is az számított, hanem hogy ehhez a megjelenéshez tökéletesen passzolt. Hát még amikor felkerült rám a hacuka, meg a "páncél". Irtó szexi! Ha Pocahontast ilyen John Smith-szel áldta volna az ég, lehet szegény csaj öngyilkos lett volna.
Kíváncsi voltam, Payne meddig bírja a poncsója nélkül, azt minden esetre gyanítottam, hogy nem puszta gyermeki ragaszkodásból tapadt rám és ez rettenetesen szórakoztatott. - Naná! - vigyorogtam, mint a tejbetök. - Ugyan már, nincs is olyan hideg, biztos csak klimaxolsz - húztam egy kicsit, mert vele ellentétben én könyékig felgyűrt ujjú ingben, farmerben és bakancsban is vígan elvoltam. A sisakomat a hónom alá csaptam, nehogy már valaki lemaradjon szőke tincs-csodáimról! Mindezek ellenére körbenéztem, hogy gyorsan felmérjen, honnan lenne célszerű indulni, hogy mindent lássunk, de a lehető legrövidebb idő alatt. Ciki lett volna egy Pocahontas-szoborral gyarapítani az itt felállított művek sorát. - Őőő, arra - intettem az egyik sátor felé, ahol néhányan sorban álltak, hogy jelentkezzenek a versenyre. - Amúgy igen, egyszer beöltöztem eszkimónak, valahogy színekben közelebb állt hozzám, mint ez a telepes csóka. Mindenkit leeszkimópusziztam. De igazából este szoktam itt garázdálkodni a többiekkel, szoborra nyelvvel ragadás meg hasonlók. Egyszer be is vittek az őrsre megőrzésre, pedig én mondtam, hogy csak szomjas voltam... - néztem bűnbánó, ártatlan arccal, de a szemem se állt jól. Szerettem az ilyen apró hülyeségeket, valahol igazából ezekért éri meg élni - legalábbis az én nézeteim szerint. - Amúgy ha gondolod, szerzünk forralt bort, vagy forró csokit, kicsit felmelegít és kényelmesebben nézegetheted a szobrokat - mosolyogtam rá jókedvűen. Jól éreztem magam, tetszett a klíma, az emberek, farkasok és őrzők forgataga, a rengeteg, különféle illat, hang és dallam. A bestiámat természetesen teljesen hidegen hagyta, lustán heverészett és ugyanekkora elánnal könyvelte el magában, hogy a gyerek jól elvan, így pedig ő is henyélhetett tovább.
- Ez természetes! - válaszoltam nevetve, ha már lúd, legyen kövér és amúgy is, sokkal idiótábban nézni ki, ha csak a haja lenne szőke, úgy viszont, ha mindent festek, annyira talán nem lesz gáz. Aprólékos munkával láttam neki a dolognak, túl nagy gyakorlatom mondjuk nincsen a festésben, hiszen én a magam részéről nem festem a hajamat, anyámét festettem olykor, de az már elég régen volt. Mindenesetre idővel elkészülök, de amint meglátom, mi lett a végeredmény… Nem bírom ki, hangos nevetésben török ki. - Ezzel egyetértek! - kiáltottam utána, miközben nekiláttam a holmik elpakolásának. - Ezt sem én mondtam! - kuncogtam egy rövidet és kíváncsian vártam, mi is az, amire tulajdonképpen várnom kell, ám amikor megjelent azokkal a giccses fülbevalókkal, csak a fejemet tudtam fogni. - Ez komoly? És nekem így kell veled mutatkoznom? - cukkoltam egy kicsit, érezze a törődést. - De nézzük a jó oldalát. Tuti nem fognak rád tapadni a nők, mert elijeszted őket. Ellenben a férfiak.. Vigyázz, Darren, még a végén hívatlan vendégünk akad… - nevettem ismét, miközben az utolsó simításokat is elvégeztem a rendrakás végett, felvettük a jelmezt és igencsak nevethetnékem támadt, mert nagyon viccesen néztünk ki. Elfuserált John Smith és Pocahontas, egyedi formáltuk a mesét, senkinek egy szava sem lehet.
- Hééé! - háborodtam fel játékosan - Tudod te egyáltalán, hogy a klimax inkább hőhullámokkal jár? Akkor inkább melegemnek kéne lennie… - jegyeztem meg mintegy mellékesen, mintha én olyan hű, de tapasztalt lennék ez ügyben, de ennyit azért tudtam. Legalábbis remélem, hogy jól tudtam. Ha elindulunk és járunk egyet, lehet én sem fogok annyira fázni, egyelőre azonban szükségem van arra, hogy Darren-re tapadjak és biztos voltam benne, hogyan nagyon jól mulat a dolgon. Már csak a viccelődéséből is erre tudtam következtetni. - Amúgy meg flangálj te harisnyában, meglátjuk, mit fogsz hozzá szólni - öltöttem rá nyelvet játékosan, aztán elnevettem magam, mert megjelent előttem a kép, amint Darren harisnyában szambázik fel és alá. Na, ha egyszer fogadunk, lehet bedobok majd valami ilyesmit. - Eszkimó? Nem túl eredeti - jegyeztem meg - Már ne haragudj érte! - húztam aztán be a nyakam egy pillanatra az őszinte szavakért, de hát most mit mondjak? Főleg, ha a mostani jelmezünket nézem, akkor azért ehhez képest egy eszkimó… Bár nem tudom, volt-e ahhoz is valami plusz, például alsógatyás eszkimó, vagy valami ehhez hasonló extra dolog, mert ha igen, akkor közel sem lehetett olyan snassz. - Nem tudom, mit izélsz, ez a jelmez is nagyon jól áll neked! - vigyorogtam szélesen, olyan Darrenes, nem tudok rá mást mondani. - Atya ég! Hát ez oltári! - lelkesedtem a dologra, mert ez a nyelvvel ragadás tetszetős dolog, amennyi marhaságot képes vagyok mostanság bevállalni, nem is lepődnék meg, ha Darrennek is sikerülne valami hasonlóra rávennie. Persze aztán ha bevinnének minket is az őrsre, szépen néznék ki, Pocahontas és John Smith, kicsit se néznének elmeroggyantnak minket. - És komolyan odatapadt a nyelvetek a szoborra? - kérdeztem vidáman. - Hát, ha így adtad elő nekik a dolgot, akkor megértem, hogy nem vették be. A boci szemeket még gyakorolni kell - kacsintottam vidáman, a hatalmas szemekkel való pillogás eszméletlenül hatékony tud lenni. Bár nem tudom, hogy férfiaknál ez működik-e, lányoknál nagyon is hatásos, főleg, ha ellenkező nemű ellen veted be a dolgot. - Hm, a forralt bor tetszik! - csapok le egyből az ajánlatra, amúgy is finom, szeretem, ráadásul meleg is, szóval csak jól járhatok vele. Ha beálltunk a sorba a sátor előtt, hogy nevezzünk, lelkesen folytattam a csacsogást. - Kíváncsi vagyok, milyen jelmezeket neveztek még - dőltem kicsit oldalra, hogy lássak, aztán lábujjhegyre állva próbáltam előre kémlelni, de hát sajnos nem nőttem túl magasra, így az előttünk álló pár jelmezen kívül nem sok mindent láttam. - Szerintem ezeket a jelmezeket simán lepipáljuk - jegyeztem meg, kicsit közelebb hajolva hozzá, suttogóra fogva a hangomat, ne hallja azért mindenki, hogy már a nyerésen jár az eszem, ráadásul úgy, hogyha konkrétan nem is mondtam ki, mégiscsak lefikáztam a jelmezüket. Odabent aztán fogalmam sincsen, hogy csak bevonulunk és kész, vagy produkálni is kell valamit, akkor előszeretettem megyek bele bármiféle színjátékba, próbálom hűen utánozni az eredeti Pocahontast, de igencsak Payne-esre sikeredik, nem is zavar túlzottan, így az igazi, ezek vagyunk mi.
- Óh! Elkerekednek szemeim, az aggodalom és a féltés szikrája csillan tekintetemben. Nem szeretném, ha Jo sérülne, ha valamitől rossz lenne a kedve, márpedig ha aggasztó híreket hallott, akkor nem lehet túl fényes a kedve, szóval nagyon drukkolok, hogy ne történjen semmi adott illetővel, semmi rossz. - Remélem, hogy semmi baj nincsen, biztos nemsokára felkeres! Teszek oltári naivitásról tanúbizonyságot, de egyszerűen így tartom ideillőnek, mert hiszek benne, hogy ezzel lehet megnyugtatni a nyugtalan szívet. Egy kis hamis remény még nem ártott meg senkinek. És nem hazudok, én tényleg nagyon remélem, hogy minden rendben van és az aggasztó hírek után Joana jó híreket is fog kapni. - Úgy legyen! Vesszen a kukorica! Harsanok „csatakiáltást”, s szerintem amilyen lendülettel szeretjük és esszük a kukoricát, hamar el is fog fogyni. Aztán jön a neheze, a jelmezválasztás. - Én a macikra szavazok, azok cukik. És különben is milyen vicces lenne, ha senki nem ismerne fel minket a fesztiválon, mi meg kedvünkre kukkolhatnánk a medvejelmez mögül. Rendben, tudom én, hogy a szagunk elárulhat bennünket meg egy idősebb farkas a pajzsunk alá is be tud törni – nálam nem nehéz, nem vagyok olyan nagyon öreg – de azért jól hangzott eljátszani az imént felvázolt gondolatsorral, ezért is tettem így. - Szobrok! Jelentem ki csillogó szemmel, bár ha tényleg medvejelmezt öltöttünk – tavalyról maradt, nem emlékszem már, hogy ki használta a fesztiválon, de takarítottam már a raktárt a Lakban, s ott van pár közkincs, a medvefejek is akadtak közte, bár tény, hogy a testet csupa barna ruhákból nekünk kellett összehozni, de legalább multifunkciós, mert fejjel lehet medve, a maszk nélkül pedig valami kevésbé divatos indián. Jelmezversenyt nem nyerne az elképzelésem, de Jo talán jobban ért az ilyesmihez. - Lynx is részt vesz megint, ugye? Kérdezem, mert mindig lenyűgöz a szervezőkészsége, bírom az ő buráját is, ami azt illeti. Közben persze a szoborpark felé orientálódom, ha már arra esett a választás – mert úgy vagyok vele, hogy Jo is ezt sorolta első helyre, szóval nyilván az ő választása is ez volt – akkor tekintsük is meg őket. Mindig csodáltam egyébként az alkotásokat, s azt, hogy valaki képes ilyen hideg anyaggal ilyen csodásan dolgozni. Bár nem vagyok olyan fázós, mint egy ember, de azért na. A jég az jég. - Csinos alatt giccseset értünk? Csillan cinkosság a mosolyomban. Darrent bármi ökörséggel meg lehet lepni például, s szerintem egész jól mutatna a szobájában.. nem is tudom.. mondjuk egy faragott kakadu. Hogy miért pont ez jutott eszembe, azt nem nagyon tudnám megmondani, pláne, mert a kakadunak semmi köze az Alyeskához. Mindegy, a lényeg, hogy valami igazán ízléstelent is választhatunk neki, amilyen cuki – szerintem – úgyis kiteszi dísznek, mert sose tudhatja mikor jár arra valamelyikünk. Bár az ő szobájának környéke veszélyes üzem.. sose lehet tudni mire nyit be a farkas. - Csodálatosak ezek a szobrok. Neked melyik tetszik a legjobban?
- Nem mozgok nyanyák között és nem szoktam az öregedéssel foglalkozni, na - vontam vállat amolyan "ejtsük a témát mert besültem vele" módon. A harisnya emlegetésére jóízűen felnevettem. - Hordtam már, elfelejtetted talán, hány éves vagyok? - pillantottam le rá, és megajándékoztam egy ősrégi emlékképpel, amiben épp a tükör előtt cicomáztam magam, mert bálra készültünk, ahol vagyonos apák lányait kellett szédítenünk, majd lelépnünk a hozománnyal. Ekkor még vállig érő, göndör hajam volt, amit általában lófarokba fogva hordtam, derékig a felöltőben még egész fessnek voltam mondható mai szemmel is, viszont utána jött a térd alá éppen érő nadrág, a fehér harisnya és a sarkas-csatos cipő. Most azt mondom: hála égnek, hogy kinőttünk ebből a korból! Bár akkoriban nem volt gondom az effajta öltözködéssel, minden csak megszokás kérdése. - Jó virgácsaim voltak nem? - kérdeztem vigyorogva, miután elvágtam az emléket. Az eszkimó-szerelésem finom lehurrogására szúrósan néztem rá, valódi harag azonban ebben nem volt. - Jó, hát akkor még nem volt ilyen kreatív és zseniális lányom, aki megmondta volna, hogy milyen tökéletes John Smith válhatna belőlem, így megfelel? Amúgy hiányzik a mosómedvéd és a kolibrid - öltöttem rá nyelvet, hogy legyen már nekem is valami kivetnivalóm az ő megjelenésében. A lelkesedése egyfelől fokozta az enyémet, másfelől meg is nyugtatott, mert minden jel szerint tényleg jót tettem azzal az átharapással. Elevenebb és vidámabb, s ahogy látom, hallom visszajelzésekből is, mindez nem csupán egy-egy alkalomra szóló, harmatos kis fellángolás. Azért ez nekem nem kis siker, no! - Hát már nem vagyok benne biztos, hogy szobrot vagy villanyoszlopot nyaltunk, szerintem előbbiről áttértünk az utóbbira. Kicsit sokat ittunk... - vakartam meg szőke tarkómat. - Te nem ihatsz ennyit! - szögeztem le egyből. - Egy nőnek legyen tartása és ne keltse cafka benyomását, se részeges kurváét. Az ilyenek senkinek se kellenek huzamos időre - magyaráztam nagy komolyan, mintha ugyan huszonnyolc évesen ne lenne valaki elég idős ahhoz, hogy ezzel tisztában legyen. Vagy nem tudom... minden esetre napi apai kötelezettség azt hiszem letudva, még akkor is, ha ilyen félig vicces formában adtam elő és az én számból ez eléggé megkérdőjelezhetőnek is hangzik. - Nem női rendőr volt bent - vontam vállat -, ennyi volt a szépséghiba a dologban. - És miután közöltem vele, hogy ne legyen könnyen kapható, a cédaságommal "hencegek". Király vagyok... - Na, akkor becsekkolás után megyünk venni! - álltam be vele a várakozók sorába, majd hallgattam a becsmérlését. - Na, ők is biztos sokat dolgoztak vele... de tényleg jobbak vagyunk - húztam kaján vigyorra a szám, majd miután sorra kerültünk, felírtuk a nevünket az elénk tolt papírra, kaptunk sorszámot is, és mivel nem kellett produkálni magunkat, így egyből mehettünk italért. Nem cicóztam sokat igazából és ha Payne-nek se volt ellenvetése, akkor a legelső forralt borost ejtettük útba. Amire viszont szerintem egyikünk sem számított úgy igazából, az bekövetkezett, a kis nőstény "rám hajtanak a pasik ilyen fülbevalóban" jóslata a jelek szerint bejött. Először azt hittem, rosszul láttam, de nem, a srác tényleg rám kacsintott. Először még brahisan viszonoztam a gesztust, miért is ne alapon, de amikor lehajolt valami hozzávalóért, bepucsított nekem. Nem könnyű zavarba hozni, se olyat mutatni, amitől lehervad a vigyor az arcomról, de itt úgy döntöttem, hogy a vásárlás további részét meghagyom Payne-nek. Én addig megszabadultam a fülbevalóktól - a seggem csakis Jamesé, sajnálom, tudom, katasztrófa, de ez van.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Bólintok csupán a szavaira, kedves tőle, még akkor is, ha borzasztóan naiv a gondolat. Néha valóban jól esik akár a csalfa remény is és habár én magam nem gondoltam eddig ilyesmire, kimondva jobban hat a dolog. Ha nem is múlik el az aggodalmam, némiképp megnyugszom, annyira legalábbis biztosan, hogy tovább tereljem a témát. Az én gondom az én gondom, nem fogom vele senki fejét fájdítani. Halkan nevetem el magam a csatakiáltást meghallva, aztán szorgosan neki is látunk a kukorica elpusztításának. Kedvelem az ilyen „csatákat”, mindkettőnk számára élvezetes, a kukorica finom, neki meg csak nem fáj, hogy megesszük, hiszen ezért van, nem igaz? - Szuper! Akkor azt hiszem ezt megbeszéltük - vigyorodom el szélesen. - Hú, kukkoló maci páros, nagyon is tetszik az ötlet! - egy pillanatig sem foglalkozom olyannal, hogy az energiánk miatt hamar lebuknánk, nem számít. Ha nagy a tömeg, akkor csak azt érezné bármi is, hogy ott vagyunk, a macijelmez meg kellőképpen takarna. A jelmezt összeszedni sem túl nehéz, hiszen tényleg van a raktárban pár medvefej - meg még igencsak sok érdekes holmi! -, a barna ruhák pedig nem okoznak különösebb gondot. Szerintem az összkép kellőképpen aranyosra sikeredik. - Pompás, akkor irány a szobrok felé! - lelkesülök fel a dologra, amint lépteim a szoborpark felé vezetem. Közben persze azért lesem, akadnak-e még jelmezes fesztiválozók, hiszen akár a versenyre is benevezhetnénk, szerintem igazán cuki mackótestvéreket alakítunk. - Igen. Valahol biztosan itt kell lennie, majd akár megkereshetjük őt is. Bár nem tudom, mennyire lenne ideje ránk, soha nem nyertem még bepillantást a kulisszák mögé. Nagyon sok szervezés áll egy ilyen mögött, azt nagyon is jól tudom és nyilvánvalóan a fesztivál ideje alatt sem jöhet szóba a hawaii-ozás, de nem tudom, van-e ránk legalább pár perce, hogy egy puszira beugorjunk. Majd kiderítjük. - Nevezzünk a versenyre? - teszem fel végül a kérdést, mert én magam nem tudom eldönteni. Szívem szerint neveznék, hiszen régen volt ilyenben részem, de ha Ginette nem szeretne, akkor nem fogom erőltetni, ebben ő is teljes mértékben biztos lehet. Ha rábólint, akkor a szobrok előtt még a nevezős sátor felé irányítom magunkat, hogy azt is letudjuk, utána jöhet a buli! - Naná! - bólogattam fülig érő szájjal. - Tuti akad valami pompás darab, ami méltó lenne hozzá - kuncogtam tovább, szoktak lenni érdekes portékák, amiket igazándiból nem is tudom, ki vásárolna meg, rajtunk kívül persze. De mi poénból vesszük, így az nem ér. Lehet már évek óta árulják azokat a cuccokat, mert senkinek sem igazán kell. - A sárkány és a sas - válaszolok szinte gondolkodás nélkül. - Mindig is irigyeltem a repülő állatok szabadságát. Csodálatos dolog lehet onnan föntről nézni mindent. Ráadásul a sárkányok olyan hatalmas erőt birtokolnak! - csillogó szemekkel áradozom egy sort, ahogyan elsétálunk a két említett szobor mellett. - Oda nézz! - mutattam aztán a jégből készült telefonfülke felé. - Ez sem semmi! - bólogattam elismerően, valóban nagyszerű alkotás, ahogyan a többi is. - No és neked melyik nyerte el a tetszésedet? - kérdeztem kíváncsian, hiszen annyi szép szobor van itt, nehezen lehet bármelyikre is mondani, hogy na igen, nekem most ez tetszik a legjobban.
Kaptam egy emlékképet. Egy undorító emlékképet! Már bocsánat, de az, hogy így látom Darrent.. hát sajnálom, de igazán kiábrándító. Persze láttam olyan filmeket, amikben ilyen göncöket viseltek az emberek, de az csak film volt és jelmez! Ez pedig itt a valóság. Fiatal vagyok, tudom jól, ő pedig nem - bocsi ismét -, éppen ezért nehéz feldolgoznom mindazt, amit megmutat nekem. Megtorpanok és amikor elvágja az emlékképet, tágra nyílt szemekkel állok egy helyben. Leblokkoltam. Kész, KO. Köszi, apus, most tuti megálltam a fejlődésben. Na jó, nem, de a rémálmok garantáltak. - Szentséges túrósfánk! Kérlek - ragadtam meg a felkarját, totálisan kétségbeesett arcot vágva -, mondd, hogy ki tudod ezt szedni a fejemből! - böktem egyik kezem mutatóujjával a halántékomra, aztán nemes egyszerűséggel lefejeltem Darren felkarját/vállát. Merthogy ja, csak addig értem neki. - Máskor szólj előre, ha ilyet tervezel, hogy lelkileg is felkészülhessek a traumára! - emeltem aztán fel a fejemet, hogy ránézhessek, ajkaim szegletében már halovány mosoly játszott. Persze, hogy túljátszok a dologra, most mondja valaki, hogy nem lennék jó színésznő! - Egyébként meg nem voltak jó virgácsaid! - szólaltam meg, amikor ismét képes voltam elindulni. - A hajadról nem is beszélve! - tódítottam rá még egy kicsit, mosolyom még szélesebbé vált, be kell ismerjem, jól esett húzni kicsit az agyát. - Ühüm, tökéletesen! - szökkentem egyet örömömben, mert igazán kedves kis elismerést kaptam, annak pedig minden leányzó örül, nem igaz? A nyelvöltést és a hozzá társított szavakat hallva… hát most mit mondjak? Hiányos a jelmez, a többiek fantáziájára bízom a dolgot. - Tudod, hogy tartja a mondás a kidugott nyelvekről és a cicákról, ugye? - pimaszkodtam tovább, bízva abban, hogy azért nem lépem túl a határt. Meg igazándiból komolyan sem gondoltam, remélem ezzel ő is tisztában van. Grimaszoltam, amikor a villanyoszlop nyaldosását hozta fel, mert a jégszobrok még oké, de egy villanyoszlop! Se kipróbálni nem szeretném, se látni esetleg, ahogyan ezt csinálják. Fúj. Még a hideg is kiráz tőle. Persze ettől független, ha sokat innék, én is biztosan megcsinálnám. De én ugyebár nem fogok sokat inni, szóval ezzel nem lesz gond. - Hm, ez igazán hasznos apai tanács volt! - bólogattam érdeklődéstől tágra nyílt szemekkel. - Köszönöm szépen, figyelni fogok rá! Mondjuk megtiltottad, hogy ennyit igyak, én pedig jó kislány vagyok, szóval ne aggódj - mosolyodtam el bájosan, tényleg olyan vagyok, mint egy kisangyal. Kivéve, amikor nem, de most nem erről van szó. - Hallod, nem mutatsz így jó példát, mit ne mondjak… - csóváltam meg a fejem és még a szám is elhúztam, az elhangzottakat pontosan annyira gondoltam komolyan, mint a legtöbb megjegyzésem, mi eddig elhagyta a számat. Csak bólogattam, jól fog jönni az a forralt bor, remélem gyorsan becsekkolunk. A következő megjegyzését hallva kuncogni kezdek, aztán türelmesen kivárjuk a sort, kapunk szupi sorszámot is, szerencsére hamar letudjuk ezt az egészet és indulhatunk azért a meleg italért! Az én részemről teljesen mindegy, melyiknél vásárolunk, sőt, minél hamarabb, annál jobb jeligével örömmel álltam meg a pult előtt. És bizonyám, hogy én is láttam azt a kacsintást! Először csak szemöldököm felhúzva pillantottam hol Darren-re, hol a kiszolgáló srácra, de amikor lehajolt, hogy bepucsítson.. Egy meghökkent hangocska is kicsusszant a számon, aztán persze olyan eszelős vigyorgásba kezdtem, hogy félő volt, szétreped az arcom. Nem mondtam semmit, csak Darrenre pillantottam, nem is kellettek ide a szavak, én is tökéletesen emlékeztem a lakban elhangzott szavaimra. - Ez kifejezetten vicces volt - léptem Darren mellé a két gőzölgő itallal telt pohárral, hogy az egyiket átnyújtsam neki. Arcomon ugyanaz a széles görbület ült, mint még az előbb. - De én szóltam előre, látod, nem hallgattál rám… - be sem fejezem a szavaimat, szerintem nem is kell. Inkább kortyolok az italból, óvatosan persze, nagyon jól esik a meleg. - Mmm, eszméletlen jó ez a meleg! - nyomtam meg szándékosan az utolsó szót is, vagyok olyan kis piszok, hogy ezt még tuti emlegetni fogom egy ideig. Persze mosolyogtam, mint a kisangyal, ahogyan libbentem is a szobrok irányába, még mielőtt véletlenül kapnék egy fincsi tockost.
A reakciója, illetve az, hogy nincs reakciója csak egy bólintásnyi szerintem mindent elárul. Mégsem bánom, hogy kimondtam a szavakat, én hiszek benne, s hajlandó vagyok hinni mások helyett is abban, hogy minden rendben lehet. Ha ez segít – mert mással nem tudok segítséget adni – akkor legalább járuljak hozzá ennyivel. Széles vigyorral fogadom, hogy Jonál pártolásra talál az ötlet a macikról, s még a kukkolós részére sem torkoll le – nem, mintha szokott volna – hogy milyen hülye is vagyok. Lelkesen vetem hát bele magam az outfit összeállításába. - Még jó, hogy vettem tavaly ezt a förtelmes csizmát, most jó lesz! – lóbálom meg UGG utánzatba bújtatott lábaimat. Tényleg rémes darab, a barnának egy nem túl esztétikus árnyalata és még csüngnek róla ilyen fasírtgombóc kinézetű izék is. Őszintén, sose vettem volna meg, ha nem egy ici-pici boltban találom és nem tudom pontosan, hogy nagyon szegények a tulajdonosok, s minden fillér jól jön nekik. Adakoztam volna én cipő nélkül is, de azt nem fogadták el, így kénytelen voltam választani a felhozatalból valamit. Ha azt mondom, hogy még ez volt a legszebb, akkor az sok mindent elárul azért. - Brumm, brumm. – idétlenkedem séta közben, s igyekszem úgy is lépni, mint egy medve. Mondjuk annak elég mini példány vagyok, de ez cseppet sem zavar. - Még én sem, de évek óta meg akarom fűzni, hogy engedjen be. Veled együtt talán be is ereszt.. – jegyzem meg, célozva ezzel arra, hogy a „kicsit” sosem szokták sehova egyedül beereszteni, mert nem vesznek komolyan. De Jo mégis csak egy Tark, nem mintha az itt számítana, de azért érti biztos a csíziót. Lelkesedésemet tükröző csillogás születik pillantásomban, összecsapom medvemancsaimat, s hevesen bólogatni azért nem kezdek, hogy le ne essen a fejemről a medvefej. Meg ha innen nézem, akkor a csillogás sem látszik semennyire sem. No mindegy, a lényeg, hogy nagyon lelkesedem, minden nonverbális eszközt bevetve. - Jaj, az nagyon jó lenne! Faraghatnánk farkast, vagy medvét, vagy mondjuk tündért. – engedem el a fantáziámat, hogy aztán leszálljak a valóság talajára. - Nem, mintha tudnám, hogy hogyan kell. – nevetek fel. A faragók között látom, hogy van láncfűrész is, mint eszköz, hát mit ne mondjak az elképzelés is röhejes, ahogy megállunk medvejelmezben egy jégtömb mellett, s láncfűrészelni kezdjük – vagy valami olyasminek látszó tárggyal molesztáljuk a jeget – a hideg tömböt. Pszichomedvék. Mindenesetre hogyha Jo tényleg komolyan gondolta, akkor besorolok a nevezéshez sorba állók mögé. - Valami csini mokaszint kéne venni neki, szép gyöngykivarrással. Tudod, hogy le ne fagyjon a lába a lakban. – kuncogok fel. Darrent és az ajándékaink megbecsülését ismerve képes lenne felvenni, s abban grasszálni, csak hogy meg ne sértsen minket. Bár lehet, hogy azért ez ebben a formában még tőlem is túlzó elképzelés. - Woh, abban még egy igazi telefon is van. Szerinted működik? – a mai technika korában simán elképzelhető, bár azért elég nonszensz kérdés még tőlem is. Elgondolkodom egy kicsit a kérdésen, végül igen precízre eresztem a válaszomat. - Az íjásznő. Mert szép, kecses, de remek harcos is.. ~Amilyen én sosem leszek.~ - ..s biztos elismerésnek örvend tudománya a népe körében.
Elnevettem magam kétségbeesett arcát látva, könyörgését hallgatva, fejelésére pedig ez még jó kedvűbb és hangosabb lett. Borzasztóan jól szórakoztam. - Bocsesz, de nem lehet - vigyorogtam rá kaján örömmel. - Naaaaa, tök jónak számítottam akkoriban, csomó kishölgyet meg a családjukat fosztottuk ki a csini pofinkkal és a jó virgácsainkkal - vigyorogtam továbbra is, mert mai szemmel ez neki tényleg szörnyű lehetett. Egy pillanatig se vettem komolyan, mert ahogy én, úgy ő is szórakozott, és a "trauma" után megérdemelte, hogy viszont-szívathasson. Már amennyire tudott - valljuk be, ilyen téren azért jelentettem némi kihívást, de hát próbálkozni mindig szabad. A cicákra és a nyelvekre csak még jobban kinyújtottam a magamét és odahajoltam hozzá, megpróbálva megnyalni az arcát, nesze neked alapon. Ha sikerült, megtettem, de ha elugrott, nem akaratoskodtam, csak húztam kicsit. Hogy aztán rázúdíthassam minden gigászi apai szigoromat. Félig gondoltam amúgy komolytalanul, mert na... hát na. - Tök jó példát mutatok! - bizonygattam bőszen. - Csak nem szende kislányoknak - húztam fel a vállam bocsánatkérő sajnálkozással, amit egyértelműen nem gondoltam komolyan. Ezt követően úgyis égtem eleget, pontosabban olyan hódolóra tettem szert, amilyenre jelenleg nem igazán akartam. Brahiból sok mindenre képes vagyok és cseppet sem érzem magam tőle zavarban, de fényes nappal, Payne társaságában a fesztivál kellős közepén nem árt, ha tudom moderálni magam. Legalább a látszatát tartsuk fenn annak, hogy szorult belém még némi gátlásosság. De legalább Payne jót mulatott! - Örülök, hogy tetszett, viszont nem csinálunk belőle rendszert - dörmögtem, mert elsősorban még mindig heteroszexuális voltam. Átvettem a felém nyújtott bögrét és már épp belekortyoltam volna, amikor meghallottam a megjegyzését. Ha tudnék ilyenkor csúnyán nézni, megtettem volna, így azonban csak megakasztottam a mozdulatot a felénél és nagyot szusszantottam. - Én a nyakadba borítom ezt a bögrét, aztán élvezkedhetsz a melegben! - zsémbeskedtem, a szigor élét viszont elvette felfelé görbülő szám sarka. - Na gyere, kukkoljuk meg azokat a szobrokat, az a sárkány most kifejezetten emlékeztet rád - vigyorogtam gonoszkásan, majd hozzátettem: - Én meg leszek ponty. Vagy lazac, nem tudom melyik az, haltanból mindig szánalmasan teljesítettem. Úúú, nem! Nekem kell az a kottasor! És mint egy ötéves gyerek, úgy indultam meg csillogó szemmel az említett jégszobor felé, semmivel se leplezve túláradó lelkesedésemet. Reméltem, hogy Payne szaladt utánam, mert én bizony mentem és csak energiáimmal ellenőriztem, hogy megvan-e még a Kölyköm. Hát nekem kell az a szobor, senki se állítson meg! - Szerinted el tudnánk vinni úgy éjjel, hogy ne vegye észre senki?
Kezdőlap
