Remek. Egyszerűen remek. Hol töltöm az első teljes napomat a városban? Hát hol máshol, mint a rendőrségen? Bár nem segít sokat az, hogy szabad akaratomból jöttem be ide, mert elakadtam a legújabb regényemben. A hősnőm egy nyomozónő, aki furcsa gyilkosságok miatt fog nyomozásba. Egy csonkolt holttest itt, egy megnyúzott ott… Minden arra utal, hogy rituális gyilkosságok történtek. Csakhogy, ahogy a hölgy egyre mélyebbre jut az események hálójában, rá kell döbbennie, hogy a gyilkosságokat nem mások követik el, mint a helyi farkasfalka. Na igen ám, terven ez csodás meg minden, de rá kellett döbbennem, hogy halovány lila segédfogalmam sincs arról, hogy mit csinál egy nyomozó azon felül, ami a nevében van. Szóval bejöttem az őrsre, hogy kérdőre vonjak egyet. Kérdés persze, hogy mégis mi a jó büdös fenét képzeltem magamról?
Most azonban már itt vagyok, és nincs kibúvóm. Teljes lelki nyugalommal sétáltam be az őrsre és álltam meg félrehúzódva, hogy ha valaki akar, akkor észrevegyen. Szép, tisztes távolságra voltam mindenkitől, árnyékos sarokban valahol a bejárat közelében, és közben szívem szerint a fejemet vertem volna megint a falba. Bár a tegnapikat ledolgoztam, így nem maradt, amire ráterhelhettem volna.
Kezemben zacskó vagy tizenöt vaskos regénnyel, megint csak nehéz, mint a fene, de ezúttal bírom. Bár érdekes fejjel néztek rám az utcán… Szerintem azt hitték, hogy valami testépítő vagyok, csak ez nem látszik. Jah, és könyvekkel súlyzózok. Az embereknek tényleg lement a maradék eszük. Szomorú vagyok, hogy ennek a generációnak a tagja lehetek, ezt ki kell jelentenem. Vicces lesz túlélni az idióták többségét.
Persze dr. Harttal azóta sem sikerült beszélnem, de mindenképpen megejtem a dolgot, ha eljutok a motelig. Már ha kikerülök innen élve… Fenébe is, tartok a rendőrségtől, bevallom. Metálos hagyomány, hogy futunk előlük. Itt meg sok van belőlük, ráadásul ez az oroszlán barlangja maga. Talán nem Lordis pólót és acélbetétest kellett volna fölvennem erre a kirándulásra. Vagy legalább szólhattam volna valakinek, hogy hol keressenek, ha eltűnök. Én barom…

.: GABE & ROXAN :.

Alig gyógyultam fel a sérülésemből - amiről Gas és James kivételével senki nem tud reményeim szerint - máris keresem a bajt. Ez annyira jellemző!
A minap akadtam rá arra a két baromra, akik a karmukat belém vájták, mert azt hiszik, elkerülhetik a tárgyalást. Hát aranyapáim, erre aztán piszkosul ráfáztatok, mert olyan vagyok, mint a kölyökpitbull: egyszer kap rá a bokádra, de addig nem ereszti, míg hús van rajta.
Szóval... van egy nyomom a két delikvenssel kapcsolatban, ám egyedül nem szívesen mennék ezúttal ellenük, mert esélyes, hogy miattam keveredtek vissza Anchorage-Fairbanks térségébe. Én elhiszem, hogy nem esett jól a drágámnak, hogy a fejére csaptam a kocsi ajtaját izomból, de ő kezdte azzal, hogy kicakkozta a combomat! Igazán várható volt, hogy nem hagyom megtorlatlanul...
Mindegy is, a lényeg, hogy lassú, mégis határozott léptekkel haladok Gennaro felügyelő - de hülyén hangzik ez így gondolatban is... - asztala felé.
- Heló Gabe! - köszöntöm látszólag lazán, de már ismerhet annyira, hogy tudja: ez a mosoly a képemen tipikusan akkor kerül elő, amikor akarok valamit. Meg úgy általában akkor esz ide az őrsre a fene, ha van valami meló, vagy ha akarok valamit.
- Lenne tíz perced rám? - huppanok le vele szemközt szemtelenül és arcát fürkészem, hogy mennyire lehet agyig elmerülve a munkában. Lehet, elküld a francba kapásból! Nem lenne szerencsés, de végülis megérteném. Én sem örülnék neki, ha valami fontosban zavarnának.

Az elmúlt napjaim eléggé összekuszálták a gondolataimat, hiába tértem vissza a városba, hiába próbáltam Deevel helyrehozni a két évvel korábbi kapcsolatot, nem úgy alakult, ahogyan terveztem. Bár próbáltam felmelegíteni a kapcsolatunkat, neki ez nem ment, de valamilyen szinten meg is értettem őt. Két éve mégis csak magyarázat nélkül léptem ki az életéből, ez mélyen érinthette őt. Azóta bántam azt a napot, mikor elutaztam Californiába és nem vittem magammal, mert visszagondolva, talán még el is jött volna velem, vagy ha nem, talán megpróbált volna meggyőzni, hogy maradjank a városban. Bárhogy is történt volna, a múlton már nem tudtam változtatni, de a jövőn még igen, legalábbis reménykedtem. Mégis, az elmúlt napok, a tudat, hogy már nem hozhatom vissza a múltat, kellően lehangolt és a munkába menekített. Ha lehetett, csak dolgoztam, többnyire a rendőrségen voltam, ahol papírokat töltögettem, vagy nyomozói teendőket végeztem, kihallgattam a gyanúsítottakat és adatokat gyűjtöttem az internet segítségével.

Ez a nap is úgy telt el, mint mindig, ezúttal is bent ücsörögtem, a számítógépen éppen egy elítélt adatait nézegettem, mikor váratlanul ismerős női hang és halk cipőkopogás töltötte be az iroda csöndjét. Felpillantva ismerős arcot véltem felfedezni, szeméyesen Roxan Cruz közelített az asztalom felé, akiről köztudott volt, hogy fejvadászként kereste a kenyerét. Cipőiről, lábain át feljebb futott a tekintetem, kissé meglepetten pillantottam rá, mert Rox nem sűrűn keresett fel engem.
- Szia Roxan! Micsoda meglepetés...rég láttalak már. Bevallom, meglep, hogy itt látlak. - Első körben gőzöm sem volt arról, hogy miért keresett fel engem, falka ügyekre tudtam csak gondolni, esetleg arra, hogy számon akar kérni valami miatt, bár úgy emlékeztem, hogy nem ártottam a közelmúltban egyetlen halandónak sem. Aztán, arckifejezéséből már inkább arra következtettem, hogy látogatásának köze lehet egy munkájához. Asztalom mögül azonnal felálltam, majd hellyel kínáltam őt.
- Természetesen, foglalj kérlek helyet és mond el, hogy miről lenne szó. - Megkerülve az asztalomat közelebb lépdeltem, és egy gurulós széket is odahúztam a szomszéd asztaltól, hogy ha szeretne, akkor nyugodtan helyezze magát kényelembe.
- Tudom, nem a legkomfortosabb szék, de a célnak megfelel. Miről lenne szó, csak nem egy újabb alakot szeretnél levadászni? - Ajkaimra mosoly húzódott, ismertem őt és a munkához való hozzáállását, tetszett az, hogy mindent megtett azért, hogy elkapja a kijelölt személyt.

Ruházatom ma a praktikusan elegáns irányt követte. A magasított sarkú, hosszú szárú csizmához fekete csőfarmer és fehér ing társult. Hajam lófarokba fogva, képemre pedig meglepően barátságos mosolyt csalt Gabriel azzal, hogy hellyel kínált.
- Ugyan menj már! Tisztában vagyok vele, hogy az őrs nem a Hilton. - nevetem el magamat, mert mindjárt úgyis komolyabb vizekre evezünk. S lám! Úgy fest, ma Gabe-nek se sok kedve van vacakolni a tiszteletkörökkel, amit jó jelnek könyvelek el.
- Alakokat, hogy pontos legyek. - Biccentek, majd aprót szusszanva pillantok sűrű szempillaerdő alól fel a férfira.
- Előrebocsátom, hogy a dolog szigorúan titkos. Westmoreland persze tud róla, de a többiek nem és szeretném, ha ez így is maradna. - Nem ez az első eset, hogy ilyesmit kérek a hímtől, de jobbnak látom újra és újra elmondani a dolgot. Az a biztos, nem?
Egyébként szeretek farkasokkal dolgozni, a hegyiek pedig különösen közel állnak a szívemhez. Többükkel, akik régebb óta a területen vannak, remek viszonyt ápolok, így nem is volt kérdés, kit kérek fel társamul az akcióhoz. Már csak az ügy "természetfeletti" mivolta végett is.
Körbepillantok, s hangom is fojtottá, halkabbá válik, ahogy a lényegre térek, két rendőrségi (nem, nem őrzői - mi kihívás lenne abban, ha lekérném a farkasok aktáit a protektorátusuktól és mindent tudnék róluk, nem igaz?) aktát tolva Gennaro orra alá.
- Juan Rodriguez és Pedro Torres. Mindketten kóbor vérfarkasok errefelé. Mexikóiak, akik drogot csempésztek az államokba és még azon is túl: ide hozzánk. Elcsípték őket, két nap kellett volna a tárgyalásukig, ahol az emberünk - és itt őrzőre gondolok, persze - kimentette volna a seggüket, hogy megússzák börtönbüntetés nélkül - az más dolog, hogy cserébe mi láttuk volna el a bajukat, nem is finoman és még pénzbírságot is fizethettek volna. De legalább a dutyit és a villamosszéket megúszták volna...
- De leléptek és ezzel elúszott az esélyük a menekülésre, szóval előszedtek engem, ami nem is lenne probléma, csakhogy ez a két vérállat - nem személyes, ne vedd magadra - nem ért a szép szóból. Kis híján a bal lábamat ott hagytam nekik, szóóóval... szeretném a segítségedet kérni, mert egyedül kevés vagyok hozzájuk, úgy fest. - Apró mosoly, nem szégyen beismernem a gyengeségemet. És mint mondtam, szívesen dolgozok együtt a farkassal. Meg úgy általában farkasokkal, ha azok értelmesek és nem rendelkeznek valamiféle felsőbbrendűségi istenkomplexussal. Hisz egykoron testvérek voltak az őrzők és a farkasok, vagy mi.
- Azt hittem, elszeleltek délnek a kis találkozónk után, de tegnap kaptam egy fülest, hogy Anchorage közelében látták őket már megint.

- Nem éppen az, lassan megkopik már minden bútor, a hivatal viszont egyelőre mit sem törődik a kérésünkkel, hogy helyre hozassanak néhány berendezést és egy-két helyiséget. - Halvány mosollyal közöltem a tényeket, bár nam akartam fölöslegesen untatni azzal, hogy manapság a rendőrség épülete mennyire lepukkant hely lett.
- Na de nem is ez a lényeg, hallgatlak - Az asztal lapjának támaszkodtam háttal, miközben Roxan szemeibe pillantottam és érdeklődve figyeltem, vártam, hogy végre megossza velem, miért is érkezett.
- Nofene, több fickóról lenne szó?- Kíváncsian szökkent magasba mindkét szemöldököm, mert azt tudtam, hogy ez a nő mivel keresi a kenyerét, azt is, hogy egész ügyes abban, amit csinál, de azt nem néztem volna ki belőle, hogy egyszerre két pasas után eredne. Ahhoz azért nagy bátorság kell, főleg egy nő részéről, még annak ellenére is, ha erősebb az átlagnál és esetleg különleges képességek birtokában van.
- Jó-jó, persze, világos. Hallgatok, mint a sír. - Emeltem magasba kezemet, ezzel is jelezve, hogy nem kell tartania attól, hogy tovább fecsegjem az ügyet. Egyébként sem volt rám jellemző a pletykálkodás, az efféle ügyekről meg pláne nem beszéltem másokkal.
- De most már nagyon kíváncsivá tettél. Kik ezek a fickók és mennyire komoly az ügy?- Hangom lejjebb vettem, majd mielőtt még bele kezdett volna, az ajtó felé pillantottam, hogy ellenőrizzem, nem-e lapul valaki a közelében, de szerencsére nem, az üveg falon túl mindenki végezte a dolgát, úgy , ahogyan azt kell. Tekintetem ezt követően visszaszökkent Roxanre és hallgattam őt. Szemöldökeimet kicsit összeráncoltam, mikor felém csúsztatta az aktákat, kezeim közé vettem azokat és fellapoztam, miközben ő tovább csepegtette nekem az infókat.
Hümmentve vettem szemügyre a két fickó aktáját, volt róluk egy-egy fotó is, alatta pedig néhány adat korábbi ügyleteikből.
- Áh, szóval rossz fiúk a javából. - Első hangzásra nem tűnt az ügy olyan veszélyesnek, de volt egy olyan érzésem, hogy talán okkal menekültek el azok a fazonok, és talán egy nagyobb bűnszervezetet próbálnak védeni. A vérállat hallatán Roxanre pillantottam, de természetesen nem vettem magamra, mert jómagam is tudtam, hogy voltak közülünk szemét, agresszív alakok is, akik nem tiszteltek senkit és semmit.
- Nézd Roxan, szívesen segítek neked, benne vagyok, hogy lekapcsoljuk ezeket az adatokat, de ha gondolod, utána nézhetek a rendszerben, hogy van-e közük valakihez. Ki tudja, nem áll-e valaki a háttérben. Vagy szerinted magán célra üzletel a két fickó? Nem tudsz róluk semmi mást? Csak azért kérdezem, mert ha netán többen is vannak, amiről mi jelen pillanatban nem tudunk, akkor elég kellemetlen szituációba keveredhetnénk, és akkor nem valószínű, hogy ketten elegen lennénk ahhoz, hogy elkapjuk őket. Ha kell, szólhatok egy-két barátomnak, például ott van James, vagy Olen, ők megbízhatóak ilyen téren. Természetesen ez az ügy mértékétől is függ, ha te azt mondod, hogy elegen vagyunk erre ketten is, akkor már mehetünk is körbeszimatolni, csak tudod, jobb az elővigyázatosság, szeretem ilyen téren bebiztosítani magam. - Egy pillanatra elhallgattam. - Azt mondtad, hogy Jake is tud róla, azt megbeszélhetnénk vele, hogy vész esetén a segítségünkre legyen. Úgy tudom, elég sok dolga van mostanában, de nem árt, ha tudja, mire készülünk. Vagy már beavattad őt? - Kíváncsian felvontam a szemöldököm, miközben elrugaszkodtam az asztaltól, majd megkerülve azt, visszaültem az asztalomhoz és néhány kattintással beléptem a számítógépes adatbázisba.
- Leellenőrizzük a fickókat, rendben? - Rámosolyogtam Roxanre, majd beütöttem nevüket az adatbázisba és a korábbi ügyeikre próbáltam rákeresni, bármire, amit esetleg felhasználhatunk.
- Kérsz egy kávét esetleg?- Közben beszéltem Roxanhez, de tekintetemet az adatokon futtattam végig.
- Nézd csak, kidobott egy nevet, Alejandro Salazar, mexikói ültetvényes, van egy gyára is. 2009-ben Pedro Torres neki dolgozott, de aztán Torresnek volt egy rendőrségi ügye, és kitették a szűrét. Nem lehet az, hogy feketén még mindig ennek a fazonnak dolgoznak? Persze, ez csak egy feltételezés, de elképzelhető, hogy a két fickó, akit keresel, éppen ennek a fazonnak dolgoznak, és ki tudja, lehet hogy próbálják kiépíteni az itteni kapcsolataikat. Európába nyilván nehezebben terjeszkednek, így megindultak felfelé...Mi a véleményed? - Közben félregurultam a székemmel, hogy ő is megnézhesse a számítógépemben az adatokat.

Ahogy - sokadjára - nyilvánvalóvá tette, hogy nem kotyog a dologról senkinek, én belekezdtem az információk sorozatos csepegtetésébe. Szó mi szó, értettem hozzá, hogyan adagoljak dolgokat, bár szociális munkásnak azért még csapnivaló lettem volna... nem, valahogy az nem az én világom, soha nem is volt és a nyugdíjazásom is sokára lesz, nem mintha utána fel akarnék csapni önjelölt Teréz anyának, aki szétszakított családokat egyesít, árvákat ment és ki tudja, még miket művel. Brr.
- Valahogy úgy. - szélesedett ki mosolyom egy megerősítő biccentés keretében. Az nem kifejezés, hogy rosszfiúk.
- Nem, valószínűleg nem. Ezek középrendű terjesztők... a pitiáner dílereknek adják le, akik eladják a városban, szóval valószínűsíthető, hogy közül lehet valamelyik kartellhez Mexikóban. Ha tippelnem kéne, Juárez. Esetleg Sinaloa. - szusszanok, elsöpörve egy tévelygő tincset arcom elől gondterhelten. Mikor megemlíti James nevét, már egyenesen tiltakozó, metsző tekintettel kapom fejemet felé, pillantását elcsípve.
- Ha követni akarod a nyomukat, az már nem az én hatásköröm, a főnökeiddel kell egyeztetned, de a falkát hagyd ki ebből. Ezek kóborok, nem a ti dolgotok foglalkozni velük! Jelen helyzetben nem. - Nagyra értékelem az ajánlatát, tényleg! Viszont kisebb baja is nagyobb jelenleg ennél a falkának, na meg... ez a rendőrség melója. Vagyunk itt elegen - farkasok, őrzők egyaránt - hogy megoldjuk ezt, ha tényleg tovább akarna a nyomozó menni, bár elég macerás a papírmunka, a tervezés, na meg a mexikóiakkal is egyeztetni kellene, ugye, hisz a kartell fejei - mérget vennék rá - az anyaországban állomásoznak. Nekem csak a két jómadarat kell rács mögé szállítanom, hogy végre lesittelhessék őket.
- Az én feladatomhoz bőven elegen vagyunk, de ha te jobbnak látod magasabb szintre emelni a dolgot és ezzel mellőzni az elfogását a két delikvensnek, akkor is támogatlak. - Feleltem őszintén, meghagyva neki a döntést, hisz ha már felkerestem a problémával, azt hiszem, ez a legkevesebb. Ki tudja, lehet van nyomozó, aki évek óta a kartell nyomában van és ez a két tahó lehetne a kulcs... ki vagyok én, hogy megtagadjam tőle őket! Hát nem?!
A javaslatára elpillantottam kifelé, Jake irodája felé, megrázva fejemet.
- Nem, nagyon részletekbe menően nem meséltem róla neki sem. De oké, egyeztessünk vele, hogy ha kell, küldjenek erősítést. - engedek, belátva, hogy nem árt a biztonság, ha már elsőre voltam olyan szerencsétlen, hogy majdnem megölettem magam, mert egymagam szambáztam be a "fészkükbe" a drágáknak.
Tekintetem Gabe-et követte, ahogy helyet foglalt. Kedvem lett volna mögé sétálni és kíváncsian belelesni a dolgaiba, de végül az önuralom vs. kíváncsiság versenyben előbbi kerekedett felül, én pedig maradtam a hátsómon.
- Kösz, nem. - Ki kéne már cserélni a kávéfőzőjüket idebenn valami korszerűbbre, mert kevés pocsékabbat ittam, mint az itteni. Talán csak az automatások vetekszenek vele ezért a címért.
Azért, mikor közli az adatokat, kissé ráncolom szemöldököm, majd megadó sóhaj keretében lököm fel magam ültemből és mögé lépdelek. Nagyon kényelmes a válla felett előre hajolva, kezemmel a széket támasztani. Kicsit talán a vállaihoz is hozzá érek, de egyáltalán nem tudatos ez a szinte már pofátlan közelség.
Tekintetem a monitoron, mikor félremenne, akkor pedig megállítom: maradjon csak, látom én így is.
- Érdekes elmélet. És a legaggasztóbb, hogy még el is tudnám képzelni, hogy így legyen. - szusszanok, kissé eltávolodva a farkastól. - Szóval mi legyen? Feljebb viszed az ügyet vagy megoldjuk ketten? Ha bekasztlizzuk őket, egy speciális börtönbe kerülnek, mely direkt farkasoknak van fenntartva, őrzői felügyelettel. Azt sajnos nem árulhatom el, hogy hol. De talán ki tudok harcolni egy-egy kihallgatást neked, ha esetleg tovább nyomoznál az ügyben. - utalok arra, hogy ha az én verziómat "játsszuk", akkor sincs veszve semmi egy teljesebb körű nyomozással kapcsolatban.

Kaptam egy telefont, hogy megérkezett az ember a helyemre, jó lenne, ha be tudnék fáradni valamikor átadni neki a dolgaimat, kis papírozás, ilyesmi... Én pedig ennek eleget is teszek az ebédszünetemben, egy óra magasságában. Remélhetőleg ekkorra hívják be az új embert is, ő pedig nem fog késni, mert pusztán egyetlen órám van és mehetek vissza a sürgősségire. Így télen kicsit megszaporodnak a síbalesetek és ez így fog menni egészen április végéig, ha kitolódik megint a hideg, mint tavaly. Brrr!
Ütemes, könnyed léptekkel haladok a folyosón az irodák egyike felé. Stramm, erősebb alkatom ellenére is van egyfajta hűvös kecsesség a mozdulataimban, visszafogott elegancia, hogy a gyengébb lelkűek kétszer is meggondolják, meg merjenek e szólítani. Pedig ma még egészen jó napom is van annak ellenére, hogy a megszokottan komoly kifejezés ül a képemen.
Benyitok az irodába, ahol Westmoreland rendőrfőnök-helyettes bemutat az új kollégának. Vagy ember, vagy egy jól álcázott őrző informátor a szentem, azt nem érzem felőle, hogy farkas lenne... Nem mintha ez befolyásolna bármit is, puszta megjegyzés, hogy kit, mit is kapnak helyettem.
- Jó napot! Igazán örvendek. - Erőltetek apró, visszafogott mosolyt arcomra. Még kedves, bájos is lehetnék, ha többször mosolyognék. Azt mondják, jól áll, de engem ez nem nagyon hat meg. Inkább térjünk is a tárgyra, főleg, mert a főnököcske is lelép, magunkra hagyva bennünket.
- Csak kíváncsiságból kérdezem... miért vállalta a melót itt az isten háta mögött? - Érdeklődök a kartotékos szekrény felé lépdelve, ahol az elmúlt időszak dokumentálásait tartom. Tartottam, mert most már ő fogja, hacsak nem rendezi át az egész irodácskát.

- Emily Hart. - Mutatkozok be pluszban, ha már ő is megteszi, hiszen jól neveltek, még ha kissé alul szocializáltnak is diagnosztizált a pszichológus gyerekkoromban. Az se ma volt már, de akárhogy nézem, helyt álló a dolog, ezen közel egy évszázad sem változtatott. Nem vagyok egy társasági személy, na. De remekül elő tudom adni, ha érdek fűz hozzá.
A kartotékos szekrényhez lépek és a legfrissebben megkezdett fiókok egyikét húzom ki, valamint egy lentebbi, régebbi dossziékat tartalmazót. Előbbiből egy vastagabb mappa kerül elő, a másikból egy némileg gyérebb.
- Ez aztán roppant... drámai. - Nincs ítélet a hangomban, egészen egyszerűen a magam hűvös módján konstatálom a válaszát, vagy épp a nem válaszát, ha úgy tetszik. De nem firtatom mélyebben az egészet, lévén mindannyiunknak megvannak a magunk titkai és igazából annyira nem is érdekel más nyűgje. Ez nem személyes, Paloma mellett az egész őrs nyűgjeiről hasonlóképpen vélekedek.
- Szóval Los Angeles, mi? Én Chicagóból kerültem ide. Az se volt semmi, de LA azért keményebb dió bűnözések terén. - Ezzel együtt le is pakolom elé az asztalra a paksamétákat. Hellyel nem kínálom, szerintem kényelmesebb állva nézni az ilyesmit, főleg, ha ki akarja kicsit teríteni a tartalmát a mappáknak. Elég nagy az asztal, megteheti az átláthatóság érdekében nyugodtan.
- Vadállat-támadás. Főleg medve, esetenként farkas. De túlsúlyban inkább medve. - elvégre a teljes vérfarkas alak felér egy grizzly medvével, ahogy egyik-másik eset is annyira durva volt, hogy farkas olyat az életben nem csinálna. Valamire rá kellett fogni, minden egyes halálesetet nem tusolhattak el az őrzők sem, most meg, hogy egy ember kerül a helyemre - vagy jól álcázott őrző lenne? - annyira se fog menni nekik.
- Ezek itt az esetlegesen hasznos intézmények, telefonszámok, nevek, amikre szükséged lehet. Polgármesteri hivatal, Vadőrség, a hegyen levő Síparadicsom számai. Minden évben akad ilyenkor a síszezon idején pár eltűnő, aztán megkerülő turista. - Pillantok épp csak a nőre a felsorolás közepette, hogy fogta-e.
- Ezek pedig az összesítések és egy-két rövidebb kivonat az elmúlt időszak eseteiről. Gondoltam a hasznodra lehet, így nem kell mindent teljesen átnyálaznod, csak ami esetleg jobban érdekel. - paskolom meg a vastagabb mappát. Két évnyi "termés".

- Két éve jöttem el körülbelül, de sajnos még így sem ismerős. Borzalmas az arc- és név-összepárosító képességem, ne haragudj! - Apró mosolyt varázsoltam futólag a képemre. Hát hogy ne emlékeztem volna arra a szerencsétlenre! Jobb szerettem volna elfelejteni, ami azt illeti.
Nem vagyok egyébiránt egy feleslegesen beszélő fajta idegenekkel szemben, ezt gyorsan leszűrheti a másik. De próbálkozom, tényleg! Ha kérdeznek, akkor mindenképpen felelek, ha pedig már én teszek fel kérdéseket, az különösen jó jel, még úgy is, ha pusztán hivatalból teszem mindezt és hogy ne a négy falat bámuljuk kukán, mert attól még a világ nem haladt előrébb sosem.
A papírokra pedig nem lehet panasza, a maximalizmusomnak hála ugyanis a legapróbb részletességig ki van töltve minden, néhol ceruzával még kis lábjegyzeteket is talál Paloma.
- Azért, hogy a mezei rendőrök is megértsék. - Fűzöm hozzá, mintegy magyarázatként vetve közbe, mikor szemlélődése során észlelem, hogy egy ilyen lapszéli magyarázatnál időz a másik nő. Nem mondhatják az itteniek, hogy nem viselkedtem jó kis farkasként...
- Én a helyedben nem nagyon sétálgatnék egyedül, de ezt az elmúlt két év történései alátámasztják helyettem, ha majd átlapozod. De ha nem merészkedsz beljebb, nem kell semmitől se tartanod a ház körül. - Legalábbis a saját falkám esetében, hiszen mi nem nagyon vadászunk ember lakta terület közelében. A másik félről nem tudok nyilatkozni, bár, ha be akarnak a drágalátos őrzőiknél vágódni, akkor nekik sem hiszem, hogy érdemes lenne.
- Igazán nincs mit. Ééés igen, ha nem probléma, akkor át is adom... elég nehéz esetek a hozzátartozók. - Hát nem vagyok rendes? Ugye, hogy igen! Az asztalfiókból egy vékonyabb mappa kerül elő.
- Tegnap jelentették, még nem kezdtem neki. A felesége szerint egyszerű szívroham érte a síparadicsom éttermében, míg a fia azt állítja, mérgezés történt és feljelentést is tett a hely ellen.

Nia miután kiszállt a tűzpiros autóból, megkerülte, és rávetette magát, hogy szeretettel telin megölelgesse Tűzbogarat.
- Légy jó kislány! – dünnyögte vigyorogva, ahogy az arcát a motorháztetőre nyomta. Nem foglalkozott azzal, hogy esetleg mások is látják, ahogy épp kicsit előre hozva, sajátos módon ünnepli meg az ölelés világnapját.
Tűzbogár miért épp nőnemű verda? Nia így kompenzálta az apja villájának a tesztoszteron túltermelését. Rajta, és Munazzan – az afrikai származású szakácsnőn – kívül még Tűzbogár erősítette otthon a szebbik nem táborát. Nia elgondolkodott néha azon, hogy az apja talán azért vette magát körbe testőrökkel, mert mindig akart egy fiút, ami helyett ő jött.
Nia felegyenesedett a kocsiról és dúdolászva keresztülsétált a rendőrkapitányság parkolóján. Sötétkék sztreccs farmernadrágot viselt, fekete vászoncipőjének oldalán csillagalakzatban flitterek csillogtak. Fehér, hosszú pólójára rózsaszín, cirkalmas betűkkel nyomták rá: „You want me, but you don’t know why.” Fekete dzsekije szárnyait nem zipzárazta be, hosszú, barna tincsei szabadon lengedeztek az arca körül. A vállán keresztbe vetett, zöld Daniel Ray oldaltáska a combjához simult.
A lány a rendőrkapitányság épületébe belépve odaköszönt a kollégáknak, s végigvonult a folyosón, hogy bevegye magát a kis rajzolósszobába, ahol ő ténykedett. Az ő ízlésének megfelelően színesen és barátságosan volt berendezve.
Az egyik irodából szokatlanul harsány hangok áradtak a folyosóra. Ilyen fokozott mértékű lelkesedést kizárólag a fizetésemelések alkalmával lehetett hallani. Mintha egy futballstadionnyi drukker őrjöngött volna egymás hegyén-hátán. Valamin piszkosul egyezkedtek odabent a fiúk.
~ Mi a szösz? ~ vonta feljebb fél szemöldökét a lány, mire az irodából kirobogott egy rendőr.
A férfi ábrázata látványosan felderült.
- Jó reggelt, Nia! Épp téged vártunk. Gyere be gyorsan!
A lánynak tiltakozni sem volt ideje, a fickó mögé lépett és beterelte a nyomozókkal teli irodába és odavezette az íróasztalhoz.
- Hűha? Ugye nem a közösbe akartok bedobni, srácok? – somolygott Nia. Sejtette, hogy valami turpisság van a dologban.
– Kevin újfiú, és szkeptikus a képességeidet illetően. Meséltük neki, hogy látod a múltat, ha megérinted a tárgyakat. – vigyorgott vadul az, aki beinvitálta a helyiségbe.
- Ez ilyen formán nem igaz. – javította ki kedvesen Nia. – Csupán képes vagyok kiértékelni azokat a benyomásokat, amiket a tárgyak keltenek bennem. Ez nem holmi… varázslat. Ez a dolog tanulható, menj el egy José Silva féle agykontroll tanfolyamra, és meglátod.
- Ne izélj már, Nia! – adtak hangot csalódottságuknak kórusban a víg kedélyű fiúk. - Már megtettük a téteket.
- Nah, jól van. – sóhajtott a lány, és beadta a derekát.
- Ez a beszéd! – csapta össze két tenyerét az önjelölt szóvivő elégedetten. - Mutasd meg Kevinnek, mire vagy képes! A feladat egyszerű, kislány. Az asztalra tettünk néhány személyes tárgyat. Meg kell állapítanod, melyik az, amelyik tegnap este még a vasúti sínek között hevert, illetve azt, hogy melyikünké.
Nia Jimre sandított. A férfi csak vigyorgott.
- Ne hagyj cserben! – paskolta meg amaz a telepakolt íróasztal fölött ácsorgó lány vállát.
– Mintha nem ismernél… – sóhajtotta Nia szórakozottan, és kinyújtotta bal kezét, hogy hozzálásson a pszichometriai elemzéshez.
Nia ezért is tudott hatékony dolgozni a fantomképekkel, mert könnyedén képes volt ráhangolódni arra az információs tengerre, ami körülvette. Tudatalattiját sosem kerülték el a részletek. Nem csak azt szokta megkérdezni a szemtanúktól, vagy az áldozatoktól, hogy hogy nézett ki az elkövető, hanem hogy ők mit éreztek és gondoltak az adott szituációban, és milyen volt a környezet. Minél jobban belehelyezkedett az áldozat helyzetébe, annál pontosabb képet volt képes rajzolni. A tudatalattija vezette a kezét.
A kézmozdulatra a körülötte zsongó társaság elhallgatott. A lányt nem zavarta a zsibongásuk, de imádta ezt a döbbent csendet, mert a fiúk mindig azt hiszik, valami mágikus hókuszpókuszhoz készülődik neki. Pedig csak arról volt szó, hogy összerakja a kirakós szétszóródott darabjait. Ha okos és figyel, minden válasz mindig ott van az orra előtt.
Nia a legkisebb erőfeszítéssel volt képes teljesen kirekeszteni a környezete zaját a fejéből. Elcsendesítette gondolatait, önnön érzéseit félreterelte, hogy a letapogatás során megjelenő benyomásokat meg tudja különböztetni tőlük. Egyesével megérintette az előtte heverő tárgyakat. Volt köztük karóra, nyaklánc, törött svájci bicska, életlen körömvágó csipesz, pénztárca, mobiltelefon, pisztoly, jelvény, fogpiszkáló, és egy fél sajtos szendvics a közeli McDonalds-ból
A rend őrei árgus szemekkel követték Nia rezdüléseit. Egy arany karikagyűrűvel a markában időzött el. A megérzései nagyon jól súgtak a lánynak.
– Kevin… ejnye! – szólalt meg aztán. - Ha a szeretődnek Nina Ricci parfüm helyett nyugtatót veszel, nem kellett volna négykézláb megmásznod a síneket. A csaj berágott, rájött, hogy nős vagy. Gondolom elfelejtetted levenni a gyűrűd. Szőke ciklonunk letépte az ujjadról a gyűrűt és mérgében eldobta. Igazam van?
A lányt körbe záró rendőrök kollektív röhögésben törtek ki. Kevin a feje búbjáig rákvörös színbe borult.
– Nekem azt mondtad, akkor esett le a gyűrűd, mikor integettél a vonaton ülő ismerősödnek! – kiabált be az egyik egyenruhás fickó.
– Te tényleg ennyire hülye vagy, hogy bevetted! – vihogott egy másik.
– Cimbi, vajon mivel magyaráztad volna ki otthon az asszony előtt, ha az esti járat leviszi a fél karod? Az is az integetéstől esett le? – horkantgatott Jim Nia mellett.
– Jim, legközelebb ne szabad kézzel halászd ki a mobilod a budiból. Inkább vegyél új készüléket. Ennek már úgyis annyi. Még mindig vizes a billentyűk között. – a lány kimért hangja rútul lefertőtlenítette az éktelen vigyort a testes rendőr ábrázatáról. A telefonhoz nem is nyúlt hozzá.
- Hogy… hogy csináltad? – értetlenkedett az újfiú.
- Ennyire jó vagyok, látod? – kacsintott az érintettre Nia. - Az állkapcsod vonalában van két friss karmolásnyom. A gyűrűsujjad fölötti piros folt is arról árulkodik, hogy erőszakkal távolították el a gyűrűd. A ruhádon lévő gyűrődések pedig arra utalnak, hogy tegnap is ezt viselted. Biztos nem mentél haza, mert az asszonynak előadtad a tipikus „bevetésen vagyok” fedősztorit. Ráadásul Nina Riccitől bűzlesz. Havibaj előtt a nők a legjobb rendőrkutyát is kenterbe vágják, ha szagokról van szó. A szőke hajra meg csak tippeltem. Ránézésre az a tipikus Casanova alkat vagy, aki a barbiekra bukik. – vallotta be Nia vigyorogva, miközben megvonta a vállát.
De a lány arcából is kifutott a vér a hátába döfő szigorú tekintettől. Zengetes bariton tulajdonosa köszörülte meg a torkát, figyelmeztetve a vidám társaságot. Pillanatnyi döbbent csend ülte meg a rendőrfőnök-helyettes irodáját, aztán hirtelen mindenkinek sürgős dolga akadt. Első körben szétosztani a nyereményt.
Thorn Huston hadnagy, a gyilkossági szakosztály főnökhelyettes tarkopasz fejét végignyalták az ablakon át érkező kora tavaszi napsugarak. Sima fejbőre élesen fénylett a ráncos homlok fölött. Zavarában fekete keretes szemüvegét tisztogatta, miután birtokba vette a forgószékét.
– Főnök, a reggeljeit illegális fogadások szervezésével tölti? Ezért őrizetbe vehetném. – búgta somolyogva az ajtóban várakozó szőke nyomozó, Gabriel. Csak azután sétált az íróasztalhoz, mikor az utolsó rendőr is kiszivárgott az irodából. − Szia Nia! Érted jöttem. Hallottam, hogy itt vagy…
A lány a nyomozó bársonyos, telt hangjában nyomát sem érezte az előbbi derékroppantó, drákói szigornak, főleg, hogy a közel két méter magas, sportos férfi gyengéden megérintette a hátát.
– Helló Gabriel! – a lány széttárta a karjait. – Hol máshol lennék. Szeretek itt lógni.
– Na, látod, ezt elhiszem. Huston hadnaggyal és predátoraival csupa móka az élet.
– Gabriel, – szólt a hadnagy köhintve párat. – megtennéd, hogy szemet hunysz a kis fogadás fölött, és elfelejted megemlíteni a nagyfőnöknek?
Nia felkacagott.
– Hadnagy, ez nagyon úgy hangzik, mintha tartana tőle.
– Csodálkozol? Híresen allergiás a marketingjellegű hókuszpókuszokra. Ha a fülébe jut, hogy kerestem rajtad kemény tíz dollárt, legyalulja a tökeimet.
– Főnök, a hallgatásomnak ára van. – felelt Gabriel hamiskás félmosollyal szája szegletében.
– Frankó, fiam, engem illegális szerencsejáték miatt varrnak be, téged megvesztegethetőségért. Majd megkenjük az illetékest, hadd legyünk cellatársak.
– Cella panorámás kilátással… Mmm! Mennyeien hangzik! – kacsintott Gabriel a hadnagyra.
– Annyi marharépa rohangál odakint, hogy komolyan mondom, sokszor legszívesebben kibérelnék egy magánzárkát. – jegyezte meg Thorn, miközben jobbra-balra forgolódott a székkel. Fogai hegyével a szemüvege szárának végét csócsálta szórakozottan. – No de! Fogd a nőt és fuss! Ti vagytok azok, akik meg is dolgozik a fizetésükért. Na, nézd már, megint mit művelnek! – kivette szájából a szemüveget, és Thorn azzal bökött a folyosóra néző ablak felé. – Fánkvárat építenek, engem meg kihagynak! Mindjárt kihajtom őket az utcára közúti ellenőrnek.
– Errefelé tényleg nagyon hétfő van. – kuncogott Nia.
– Gyere, te mákvirág, - fordult Gabriel a lányhoz. - Jött, hozzád egy punk. Azt állítja, hajnalban összeverte egy nénike a sétabotjával. Hát… meg kell hagyni, szépen ki van dekorálva a képe.
A lányból kiböffent a nevetés.
- Ez most komoly?
A nyomozó bólintott.
Nia hatalmasat sóhajtott.
- Jóóól van, majd igyekszem nem elröhögni magam. Egy fantomkép rendel a 80 éves idős hölgyről, aki Dredd bírót játszik éjjelente a sikátorban. Lehet még macskanő jelmeze is van.
- Túl élénk a fantáziád. – búgta a férfi, és félreállt az ajtóból, hogy előre engedje a kifelé tartó lányt.
Nia belépett az ő kis kreatív barlangjába. Köszönt a lila foltokkal és piercingekkel teli fickónak, aztán munkához látott.