Augusztus elején úgy döntöttem, hogy egy hónapra kiköltözöm a szüleimhez Dawsonba. Will nagy örömömre nem ellenezte a dolgot, így csak a gyógytornát kellett elintézni. Kellett keresni egy másik orvost, akinél majd folytathatom a tornát. Szerencsére ezt is könnyen el tudtam intézni némi segítséggel, így végül már semmi akadálya nem volt annak, hogy elutazzak. Először úgy volt, hogy velem tart majd egy őrző társam, ami igazából meg is történt. Eljött velem Dawsonig, ahol Benjamin várt ránk a reptéren. Ott derült ki róla, hogy ő is az őrzőkhöz tartozik. Ezt sosem tudtam rólam. Nem beszélt nekem soha arról, hogy elhívták volna, ami teljesen érthető. Én sem árultam el neki a dolgot. De most megtudtuk egymás titkát, így végül a kísérőm visszament Fairbanksbe és Benjaminra bízott engem. Be kell vallanom iszonyatosan örültem annak a hírnek, hogy ő is beavatott, hogy ő is őrző lett. Így legalább előtte nem kell titkolnom, amit mindig is utáltam, hiszen Benji számomra az a személy, akinek mindent elmerek mondani. Ő tényleg mindent tud rólam. Neki könnyebben megnyílok, mint bárki másnak. Pedig köztünk nincs igazi testvéri kapcsolat, mégis szoros kötelék van közöttünk. Nagyon boldog vagyok, amiért itt lehetek most a családommal. Ez nagyon is sokat jelent nekem és úgy érzem segít is abban, hogy felépüljek mind testileg, mind lelkileg. Ám ennek ellenére is sajnos elég nehezen tudom megtanulni a protézissel való járást. Még nem vagyok magabiztos, még sokszor kell valami kis kapaszkodó, hogy megtartsam az egyensúlyom. Aztán a torna végére már annyira kellemetlenné válik a dolog, hogy haza már nélküle megyek és inkább a mankókat választom. Az orvosok természetesen türelemre intenek. Sokszor emlegetik, hogy sok embernek nehéz ismét megtanulnia járni. De a kulcs az, hogy el kell fogadnom a dolgot, hogy most már örök életemben műlábam lesz. Nem kapom vissza a régi igazit. A mai napon anya kísért el engem a kórházba, miközben apunak valamit el kellett intéznie a városba, így csak Benji maradt a birtokon, hogy az ottani feladatokat ellássa. Állatok etetése, istálló takarítás és minden mást. A farm nem egy több hektáros terület, nem kell arra gondolni, hogy nagy multi termelők vagyunk. Sosem volt ez a cél. Inkább amolyan önfenntartó rendszerrel működik. Persze azért a kis piacokat mi is gyakran látogatjuk a termékeinkkel, ahol már jól ismernek minket. A farm nagy részét az állatok teszik ki, akik általában egész nap kint vannak a szabadban. Nem kell tartani attól, hogy elkóborolnának, mert bár erdő vesz körül minket azért apáék megépítettek egy fa kerítést egy hatalmas fa kapuval, amit leginkább csak este zárunk be.
A motor zúgva száguldott át a tájon, s én csak vigyorogtam a kendőm alatt. A napsütés még melegen érintette az arcokat, én meg élveztem a menetszél hidegségét. A nagyobbacska batyum a motor hátsórészéhez volt erősítve. Vérem pezsgett az adrenalintól, a nyár melegétől, kiérződött belőlem a vakáció frissessége. Egyszerűen úgy éreztem, kicsattanok! Még az az aprócska árnyékfoszlány sem tudtam kedvemet szedni, amit a Protektorátuson vettem észre néhány arcon. No nem mintha miattam váltak volna depresszióssá, dehogy. Inkább, amikor Aliceról érdeklődtem, merre lelem az én gyönyörű kis Gyógyító hölgyemet? A válasz az volt mindig, hogy Kanadában, a családi otthonban, de ehhez még hozzápárosult némi komor hangvétel, amit persze sehova nem tudtam tenni. Mindenesetre miután kötelező pofaviziten voltam az öregek előtt, s amint lehetőségem adódott, útnak indultam. Ez az útnak indulás szeptember első hétvégéjén sikerült, miután végre mind az egyetemi, mind a Protektorátusi dolgaimat elintéztem. Már ment le a nap, mire sikeresen beértem a városba, ahonnét úgy gondoltam, secc-perc alatt megtalálom a Lavant birtokot, de kissé nagy fába vágtam a fejszét, mert maga város is egy nagy kuszaságnak tűnt, hiába hoztam magammal térképet, GPS-t, a szellemek se akartak túlzottan segítségemre lenni e téren. Végül néhány úttábla és város széli benzinkútnál sikerült a kitűzött célt nagyjából belőnöm. Csak remélni mertem, hogy a sötét éjszaka nem az erdei úton talál rám. Nem mintha féltem volna, inkább attól tartottam, hogy egyáltalán nem találom meg a birtokot. Szerencsémre bejáratott út vágott át az erdőn, s mielőtt a teljes sötét ráborult volna a tájra, kijutottam az erdőből, s megpillanthattam azt a (számomra) hatalmas házat, ami köré az egész terület központosult. Még a szám is eltátottam a kendő alatt, de csodálkozásomnak nem sokáig adhattam teret, mert a ház egyik sötét ablakában világ gyúlt. Lehet, látják a lámpámat. Talán Alice az? Lelkesen indultam tovább, s a ház előtt elegánsan parkoltam le a vasparipát. Még nem vettem le a sisakot, sem a kendőt, lepattantam a motorról, s azonnal a bejárati ajtóhoz csörtettem, ahol csöngettem. Alice, nyiss ajtót, nyiss ajtót! Szinte már vigyorogtam, vérem adrenalin szintje az egekbe szökött, s alig vártam, hogy újra magamhoz ölelhessem rég nem látott, szívem örök Gyógyítóját.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Ahogy az előző napok, a mai nap is igen hosszúra nyúlt. Vagy legalább is én nagyon is úgy éreztem. Korán reggel kelés, hogy egy rövid reggeli után kocsiba ülve egy órát utazhassunk a kórházig. Felnézek anyura, hogy képes ezt mindennap végigjátszani velem. Biztosan neki sem lehet könnyű ez az egész. Aztán a torna után jöhetünk is vissza haza. Az ember nem hinné azt, hogy ez ilyen fárasztó, kimerítő dolog, de nagyon is az, hiszen nem könnyű megtanulni újra járni a protézissel és elfogadni azt a tényt, hogy csak egy ép lábad maradt. De a mai torna volt az utolsó, ám nem azért mert olyan jól menne már a járás. Már csak két napot maradok itt Dawsonba, utána visszamegyek Faibanksbe és ott folytatom majd tovább. De rendesen kifárasztott ez az időszak. Én abban reménykedtem, hogy majd pihenhetek, így örülök is annak, hogy az utolsó két napomat ténylegesen itt tölthetem otthon. Természetesen az orvosok sok pihenést írtak fel nekem és megtiltották, hogy túlerőltessem a lábam, de van egy olyan érzésem, hogy nehezen fogok tudni nyugton maradnia fenekemen. Ám ott van nekem Benji, aki biztosan nem fogja hagyni, hogy pattogjak, aki ha kell leüt vagy lekötöz az ágyba, hogy pihenjek. Mivel hullafáradtnak éreztem magam a torna után úgy döntöttem kicsit ledőlök pihenni, így hazaérve azonnal vissza is vonulok a szobámba. Nem kell sok idő és hamar elnyom az álom. Mikor felébredek abban a hitben vagyok, hogy csak egy órát aludtam, de ahogy rápillantok a faliórámra a szám is tátva marad. Sikerült azt egész délutánt végigszundikálnom. A beszűrődő illatokból érzem is, hogy a vacsora lassan készen van, így bevonulok a fürdőszobába mielőtt anya felkiabálna, hogy menjek le enni.
Mindeközben…
A Nap szép lassan elbújik a hegyek mögött mikor a békés házat nem várt csengetés zökkenti ki a mindennapokból. Lehet hallani kiszűrődő hangokat, de a szavakat nem lehet érteni. De nem kell ám sokat várnia a nagy utazónak, hamar nyílik is az az ajtó. Ám nagy szomorúságára nem a várt Gyógyító áll mögötte, hanem egy nem sokkal idősebb szőke férfi, aki éppen a kezében lévő almába harap bele és illetlen módon teli szájjal köszönti az idegent. -Hello! Miben segíthetek?-Érdeklődik csócsálva az almát. Nincsenek hozzászokva, hogy ilyenkor csöngessenek náluk. Ha jön is látogató általában annak érkezéséről mindig tudnak, így nem kis meglepetést okozott nekik Velkan.
Ilyenkor úgy, de úgy fejbe tudnám magam csapkodni, hogy nincs egy rostélyos bukósisakom, ami elrejtené ledöbbent tekintetem. Először zavartan nézek a srácra, aztán belesek a válla fölött, ami mondjuk nem olyan nehéz, tekintve, hogy fél fejjel magasabb vagyok nála. Sőt, a biztonság kedvéért még a ház falát is megkukkantom, hogy jó házszámra jöttem-e? De hát elviekben ez az! Visszafordulva a sráchoz megvakarom a sisak tetejét, de ráncba szedve magam kérdezek. Illetve bemutatkozok: - Jó estét, a nevem Velkan Bouver. Alice Danielle Lavant-ot keresem. A barátja vagyok. - szelíden elmosolyodok, bár ezt valószínűleg a másik nem látja, hisz kendő takarja el a számat. Gyorsan le is húzom, hogy lássa, kivel van dolga, majd jobbomat nyújtom felé köszönés gyanánt. Érzem körülötte a mágia jellegzetes pulzálását, s mosolyom még inkább kiszélesedik. Akkor csak nem járhatok rossz helyen! - A fairbanks-i Protektorátusról jöttem, én kísérem vissza kedves Gyógyítónkat. Persze ez a szöveg olyan, mintha az elítéltet kéne visszavinnem a börtönbe, de remélem érti a srác, hogy értem. Mindenesetre alig várom már, hogy lássam Alicet. Nyugodt, higgadt, egyenes tartással várakozok az ajtóban, de a szívem majd kiugrik. Nyugalom Velkan! Csak nyugalom! Annyira rég láttam már. Annyi mesélnivalója lehet, és nekem is be kell számolnom az élményeimről! De nyugalom, ha ezt a pár hónapot kibírtam, akkor pár perc ide, vagy oda?
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A jelek szerint a srácot csöppet sem zavarja, hogy egy idegen csengetett be hozzájuk. Nem is sejti azt, hogy erről az idegenről nagyon is sok mindent tud már. Csak mikor bemutatkozik az előtte álló srác mosolyodik el és már sokkal barátságosabban pillant Velkanra. -Velkan! Milyen jó végre megismerni téged. Alice annyit mesélt már rólad, hogy már csak azt nem tudom, hogy hányas cipőt hordasz. Én Benji vagyok, Alice öccse. Gyere nyugodtan beljebb!--Természetesen elfogadta Velkan jobbját és határozottan szorítja meg azt. -Alice még fent van, de lassan le fog jönni. Éppen vacsorázni készültünk. Csatlakozz hozzánk! Örömmel látjuk Alice barátait.-Kacsint egyet felé, majd a konyha felé kezdi el terelni a fiút. -Amúgy nem is tudtam, hogy te jössz érte. Úgy volt megbeszélve, hogy felteszem a repülőre és majd Fairbanksben valaki elé jön...De biztos vagy te abban, hogy motorral menni fog egy ilyen hosszú út?-Bök a srác fején lévő sisakra, ami nagyon is elárulja, hogy nem éppen négykerekűvel érkezett. Benji egyáltalán nem tud arról, hogy Velkan nem hallott még Alice "szerencsétlen balesetéről". Ezért is lepi meg ennyire a dolog. Idő közben meg is érkeznek a konyhába/étkezőbe ahol a szülők is tartózkodnak, így most már velük is megismerkedhet. Az nagyon is feltűnhet neki így első körben, hogy mind a hárman szőke hajjal rendelkeznek, míg Alice erősen barna hajú leányzó (volt). -Nézzétek kit fújt erre a szél! Anya, apa bemutatom nektek a hős szerelmest...Velkant!-Igen direkt beszél így a fiú előtt és a vigyor a képén nagyon is elárulja azt, hogy jót szórakozik a dolgon. Tessék megszokni, mert ő mindig is ilyen volt és ilyen is lesz. -Velkan ők a szüleink. Céline és Michel.-Megvárja az esetleges kézrázásokat, puszilkodásokat, majd az asztal felé bök. -Gyere csüccsenjél le. Kérsz esetleg valamit inni? Sört?-Nem ez nem próbatétel, így bátran kérhet a fiatalember. -És te apa kérsz?-Ha már felcsapott pincérnek, akkor mindenkit megkérdezz. -Nah mesélj nekünk Vel. Milyen volt az utazásod... Igen ezt is elmesélte. Biztosan klassz lehetett, oh de várj...Mielőtt bármit is mondanál először mondd el milyen mocid van! Remélem megengeded majd, hogy holnap felpattanjak rá egy kör erejéig! Ígérem nem töröm össze!-Egyik kezét oda is helyezi a szíve fölé, míg a másikat felemeli, továbbra is úgy vigyorogva, mint egy idióta.
Egy kissé meglep a hirtelen váltás, de könnyeden nevetek fel, ahogy beinvitál, s mondandójába fog. Kézfogása bizalmat, s még nagyobb magabiztosságot sugároz belém. - Örülök a találkozásnak Benji! Én is hallottam felőled, bár ami azt illeti nem mernék könyvet írni rólad. - az előtérben lecsatolom magamról a sisakot, de már terel is beljebb a házba, így jóformán még körbe se néztem, vagy szusszantam. Kérdésére csak kacsintok rá cinkosan. - Igen, de rávettem a jó öreg Protektort, hogy eljöhessek érte. Rég láttam már, s gondoltam, egy kis meglepetésnek örülne. Nem tudom mesélte-e Alice, de vezette a vasparipát. Na, hát azt videora kellett volna venni, szegény kislány! - nem gúnyosan mondom, inkább olyan szép emlékként elevenedik meg előttem a kép - Na, de ne féltsd a nővérkédet, béreltem egy oldalsó pótkocsit a közeli városban, amiben nem kell attól tartania, hogy lepottyan a motorról. Mert hát mi másért kérdezné ezt? Gondolom Alice elmesélte, mennyire félt, mikor egyedül hagytam vezetni. De egy pótkocsiban még aludhat is, kényelmes. A következő mozzanat, hogy kis híján belök a konyhába a szülők orra elé. Meglepetésemre a szőke haj dominál, de csak egy pillanatra fut át ez az agyamon, a bemutatásomra, csak zavartan megvakarom a tarkóm, s igyekszem jópofát vágni. - Kössz Benji, ezt megjegyeztem! - vigyorgok rá kisfiús daccal, de már fordulok is Céline és Michel felé, hogy egyiket puszival, a másikat pedig kézfogással üdvözöljem. - Örvendek a találkozásnak! Bocsánat, amiért nem szóltam előre az érkezésemről, eléggé kapkodva jött a lehetőség, hogy én jöhetek. Másrészről meg nem szerettem volna, hogy Alice tudjon róla. Benji, ne sumákolj, kinézem belőled, hogy elmondtad volna! Igaz, hogy csak most ismerem meg Alice családját, de olyan, mintha már évek óta ismerném őket. Persze, ehhez talán az is hozzá tartozik, hogy én sem olyan vagyok már, mint egy márványszobor. Régen olyan hűvösen, vagy inkább távolságtartóan viselkedtem volna, hogy bizonyára megijednek a viselkedésemtől. Most azonban csak nevetünk egymáson, Benji ugrat, Alice szülei úgy mosolyognak rám, mint a egy pár piros alma, s én is, jól érzem magam, hogy végre levedlettem azokat a láncokat, melyeket belül hordtam egykoron a lelkemben. Kíváncsi vagyok, vajon Alice mit fog szólni hozzám. Hisz mikor elváltunk, még tejfölös szájú suhancként néztem ki, most viszont megnőtt a hajam, borostám van, ráadásul a nyár melegének illata még a bőrömbe ivódva csak rá vár, hogy átadhassam neki. Vajon ő hogy változott meg, ezalatt a 3 hónap alatt? - Köszönöm, igen, elfogadom! - a kabátomat levéve, a hátizsákommal együtt a szék támlájára teszem őket, majd leülök. - Csak szép sorjában... - mondom mosolyogva (igen, türelmet is gyakoroltam ebben a rövid időszakban) - Egy Harley-Davidson FXDWG Wide Glide, nyugodtan kipróbálhatod holnap. Nem hagy cserben, ezt megígérhetem neked. - nevetve figyelem bohóckodását - Inkább azt ígérd meg, hogy még ma eljut hozzánk a sör. Ígérem, mindent elmesélek, de ezzel szeretném megvárni Alicet is. Ő hol van? - nézek az ajtó felé, hátha épp most fog betoppanni, mindenesetre szívem pulzálása nem hagyott alább.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A teljes ledöbbenés ül ki a srác arcára, mikor Velkan elmeséli, hogy Alice már vezette a motorját. Szinte el sem hiszi azt, amit hallott. Kell pár másodperc, hogy magához térjen és újra megszólaljon. -Ez komoly? Alice vezette? Ezt szinte el se tudom hinni. Mi ugyan arról a lányról beszélünk? Basszus, hogy miért nem voltam ott. Pedig milyen nagy élmény lehetett.-Látszik az arcán, hogy valóban sajnálja a dolgot. Örömmel megnézte volna, hogy milyen is az, mikor a nővére vezeti a motort. Biztos benne, hogy jót röhögött volna a dolgon. Rögtön leesik neki a dolog,hogy Velkan nincs tisztában azzal, hogy mi történt Alicel nem is olyan rég. -Nem biztos, hogy a pótkocsi jó lesz!...De majd meglátjuk.-nem akarja most rázúdítani az egészet. Oké azt nem akarja megvárni, hogy meglássa Alicet. Előtte biztosan el fogja mesélni neki a tragédiát. Csak meg kell várni a megfelelő pillanatot. Addig felesleges is rá gondolni. De addig is jön az ismerkedés a szülőkkel. Nagyon is látható, hogy csöppet sem zavarja őket a hirtelen jött vendég, sőt nagyon is örülnek Velkannak, hiszen nem csak Benji hallott már róla. A fogadtatás nagyon is örömteli főleg az anyuka részéről, aki ezek után már vissza is tér a főzéshez. -Hogy én? Dehogy mondtam volna el! De biztos vagy te abban, hogy örülni fog neked? Végre megszabadulhatott tőled erre még ide is követed!-Természetesen nem gondolja komolyan a dolgot, amit el is árul egy jó ízű nevetéssel. Utána már jön a komolyabb téma, a sör és a motor. Velkan meg is kapja a hideg sörét egy pohárral, majd az apjának is ad eggyel, végül magának bont és már bele is kortyol. -Egy Harley-Davidson? Ez nem semmi haver! Ha nem lennék kajás akkor már most kipróbálnám, de tudod hogy van… Ha lekésed az étkezést utána nem kapsz. Itt nagyon szigorúak ám a szabályok.-És ahogy ezt kimondja már rá is ütnek a fejére egy újságpapírral. -Jól van anya! Tudod, hogy csak vicceltem!... Nah de megnézem mi van Aliceel. Tudod ledőlt pihenni délután. Eléggé kimerült…Lehet, hogy még mindig alszik.-Leteszi a sörét és már megy is a lépcsőhöz, hogy felsiessen az emeletre Alice szobájába. Csak pár perc telik el és már vissza is tér, de valami nagyon megváltozott. Az arcán már nincs ott az a vigyor, teljesen komorrá vált. Nem is néz Velkanra, csak egyenesen Célinehez megy és közelebb hajolva hozzá suttog a fülébe valamit, mire a nő azonnal abba hagyja, amit éppen csinált és felsiet az emeletre. -Velkan gyere velem!-Négyszemköszt szeretné megmondani neki a dolgot főleg, hogy az eredeti történetről nem is tudnak a szülők, hiszen ők nem beavatottak. Egy félreeső kis szoába tereli Velkant, majd int az egyik fotel felé, hogy foglaljon helyet. -El kell mondanom neked valamit Aliceről, mert úgy tűnik még senki sem mondta el neked, hogy mi is történt.-Látszik rajta, hogy nincs könnyű helyzetben, de próbálja minél gyorsabban összeszedni magát, kitalálni, hogy mégis hogyan tálalja. -Na jó nem húzom tovább itt az időt! Alicet megtámadta egy farkas több, mint egy hónapja…Fairbanksben volt éppen tartott hazafelé a rendelőből. Most is tök későn indult el, de tudod milyen… A pasas nem nagyon kímélte őt… Ne haragudj, de kerek perec kimondom…Máshogy nem lehet. Megerőszakolta őt és elvesztette a lábát, vagyis az egyiket és azt is „csak” térd alatt.-Egy pillanatra megáll és csak a fiút figyeli, majd egy nagy levegőt vesz és folytatja. -Most tanulja használni a műlábat, de nem megy valami jól. Egy idő után fájdalmai lesznek és nem bírja tovább. Nagyon rossz állapotban van, fogyott is nem keveset. Ezt most azért mondom el neked, hogy tud mire számíts!... Remélem ennek ellenére maradsz és nem hagyod magára. Bár te is tudod, hogy milyen makacs kell neki a segítség és hiányzol neki nagyon. Azt hiszem jót fog tenni neki a közelséged! De ne akarj mindig segíteni neki. Ne pattanj föl minden alkalommal, hogy ő feláll vagy megpróbál valamit csinálni. Nagyon is jól tudja, hogy mi tud és mit nem tud megtenni, de neki kell segítséget kérnie. Bár a nehezére esik ez, de végül szól. Addig meg úgymond ne is foglalkozz vele…Jah és még egy! A szüleink nem tudják az igazi storyt. Ők nem beavatottak szóval erről előttük ne beszélj rendben? Én most itt hagylak… Ha úgy érzed gyere ki a konyhába. Alice pár percen belül lejön és jó lenne, ha ott látna téged!-Oda sétál Velkanhoz, majd kezét a vállára helyezi és úgy néz a szemeibe. -Minden rendben lesz!-Még egy mosolyt is elővarázsol aztán már ki is sétál a szobából becsukva maga mögött az ajtót.
Mindeközben…
A fürdés csak a elején tűnt jó ötletnek. Addig nem is volt baj, míg bemásztam a kádba és megmosakodtam, csak utána történt az, amivel nem számoltam. A lábam megcsúszott és szépen a földre zuhantam fejemet is jól beütve ezzel. Szerencsére nem estem semmire, így komolyabb bajom nem lett, de nem is éreztem erőt magamban ahhoz, hogy egyedül tápászkodjak fel. A földön fekve várok arra, hogy valaki esetleg feljöjjön és benézzen hozzám. Nem kell sokáig időznöm a hideg csempén. Igaz nem tudom mennyi idő telt el, de meghallom Benji hangját, akinek szólok is. Azonnal segít felállni és az ágyamig kísér, majd lerohan anyuhoz, hogy ő segítsen a továbbiakban. Mikor belép anya a rémültséget látom tekintetét, így azonnal elkezdem nyugtatni őt, hogy minden rendben van. Bár pár helyen fáj az eséstől, de kibírom. Ez már semmi, csak egy kis csípés. Eltelik pár perc mire elárulja nekem, hogy Velkan itt van nálunk. A szívem a név hallatán hevesebben kezd el verni és most már az én tekintetemről olvasható le a rémület. -De nem láthat meg így anya! Miért van itt? És tudja? Nem én nem tudok így elé állni.-Elfog a sírás olyan mértékben, hogy alig bírom abbahagyni. A könnyek csak jönnek és jönnek. Anya hiába próbál megnyugtatni nem jár túl nagy sikerrel, így végül csak békén hagy, segít felöltözni, majd magamra hagy, hogy megnyugodjak kissé. Hosszú percek telnek el mire sikerül teljesen abbahagynom a sírást, de még nem indulok el azonnal. Kifújom magam, majd a mankó segítségével a teljes alakú tükörhöz sétálok és belenézek. A látvány, ami fogad borzalmas. Egy megcsonkított, anorexiás, kétségbeesett lány néz vissza rám. Már nem ismerem meg magam. Mintha csak egy idegenre pillantanék…Pedig ez is én vagyok. Sokáig nézem magam a tükörben, végül csak megigazítom a hajam, letörlöm a könnyeket és az ajtóhoz sétálok. Ahogy kinyitom azt megpillantom Benjit, aki csak arra várt, hogy kijöjjek, hogy lesegítsen a lépcsőnél. -Alice nincs semmi baj! Gyönyörű vagy és szeret téged. Hallod?-Bár a szavai jól esnek, de nem tudok hinni nekik. Vagy legalább is abban biztoson nem, hogy ezek után is ugyan azt fogja érezni irántam. Mégis kinek kellene egy mind testileg, mind lelkileg nyomorékká vált barátnő? Nem ő többet érdemel ennél… Nem engem. Lassan haladunk lefelé a lépcsőn, minden lépésnél a legóvatosabb vagyok. Bár itt van mellettem Benjamin, de nem akarok megint nagyot esni. Már így is sikerült jó néhányszor és most még Velkan is itt van. Nem lehetek béna, előtte nem! Miután leérünk a lépcsőn előreküldöm Benjit. Innentől már egyedül is fog menni. Bár igaz szintén nagyon lassan, de még ma este eljutok a konyhába. A szívem egyre hevesebben kalapál, ahogy egyre közelebb jutok a célhoz. Tudom, hogy Ő ott vár rám. Meg fog pillantani és ki fog borulni. Nem marad majd itt, hiszen nem lesz miért maradnia. Csak pár méterre vagyok mikor megállok. Erőt kell venni magamon. Nagyokat lélegzem, végül folytatom az utam a mankóval. Már az ajtóban megállok és úgy pillantok rá. Csak nézem őt ledermedten, majd a hosszú csend után megszólalok. -Szia Velkan!-A könnyek azonnal végigfolynak az arcomon. Nem tudom őket megállítani, de talán nem is akarom.
Egy régi könyvben olvastam, egy mondatot, mely végig kísérte annak a könyvnek az egész történetét, újra és újra beleivódott a sorokba, hogy titkon mélyebbre ássa magát, mint azt mi hinnénk.
"A dolgok csak a legritkább esetben alakulnak úgy, ahogy azt az ember eltervezi."
Azt hiszem, nem csak a könyvek világára igaz ugyanez, hanem magára a való életre.
Benji szövegére csak vigyorogva, hevesen bólogattam. Bizony, bizony. Ugyanaz a csajszi. - Arra gondoltam, hogy ha sikerül rávennem, megtanítanám szívesen vezetni. De ez még a jövő zenéje... - mosolygok sejtelmesen. Lelki szemeim előtt már látom is, hogy Alice-al önfeledten motor túrázunk, tó parton táborozunk, átszeljük a sivatagot, tábortűz mellett frissen szerzett gitár tudományommal dicsekedek, csillagok alatt fekszünk a réten, mágiám az övében lel menedékre, akár csak... de inkább nem fejezem be a mondatot. Túlságosan elragadtatom magam, de hát hiába, ezek a gondolatok a nyár folyamán, észrevétlenül költöztek bele szívem mélyébe, s azóta nem is kerültek ki onnan. Nem mintha olyan nagyon zavartak volna. A konyhában a légkör felfrissít, egyszerűen fantasztikus Alice családja. Kezdeti félelmeim, hogy esetleg nem fogok tetszeni a szüleinek, egy csapásra elszállt, Benji "öcskös" viselkedése meg bearanyozza az egészet. Remélem, egyszer majd én is elbüszkélkedhetek így drága kishúgommal, s végre lehet majd "igazi" családom. Remélem, egyszer... - Láthatod, nehéz eset vagyok, tőlem nehéz megszabadulni! - nevetek a csipkelődésén. A hideg sörrel koccintok Michel-el, s együtt nevetünk Benji és Céline "bunyóján". - Ami azt illeti, az illatokból ítélve, ha most vacsora és motor közt kéne választanom, maradok a vacsoránál. Tiszteletem a chefnek! - s Céline felé emelem poharam. A hideg, kesernyés íz hűsítő, s jól esik, lemossa a hosszú út porát. - Ne zavard fel, ha alszik, majd ha kipihente magát, összefutunk. - kacsintok rá, de utána már fordulok is a szülők felé. Felőlük nem érzem a mágia finom érintését, így a beszélgetés is hétköznapi dolgokról szól. Egyetem, munka, család, stb. A vakációról esik szó, a birtok körüli teendőkről... Fel is hozom, hogy szívesen segítek majd ilyen téren, ha az egyetemi (s fejben hozzá teszem, Őrzői) tanulmányaim engedik. Egy kis tanya, ahová elvonulhat az ember, mindig kell. Benji visszatértekor épp apjával beszélgetünk a motorokról, s autókról (csupa férfias téma), s csak szemem sarkából érzékelem a kis "közjátékot". Mikor Benji hozzám lép, egy "elnézést", s enyhe biccentéssel állok fel az asztaltól, s követem a srácot. Megállok Benjivel szemben, a söröm valamiért a kezemben maradt, s kíváncsian fürkészem arcát, de ahogy figyelem, egyre rosszabb érzés tör rám. Azonban a következő információk úgy nehezednek rá a lelkemre, mintha a nyár előtti láncokat, amiket sikerült eltépnem, most ezerszer erősebben csomósodnának össze a mellkasomban. Egy vérfarkas... megerőszakolta... a lába... Egy hónapja... Az agyam zakatolva dolgozza fel az információkat. Csak mikor Benji, hozzám lép, s megérinti a vállam, kissé összerándulok. A szemeibe nézek. Ha ez tréfa, ízetlen tréfa! De nem... ott a mélyben üvöltök. Mert tudom. Hisz így minden arcra, rezdülésre, apró jelre megvan a magyarázat. Csak bólintok utolsó szavaira, s elfordítom tekintetem, ellépek tőle. Titkon hálás vagyok, amiért magamra hagy. Nem tudom, mennyi ideig vagyok a szobában. Egyszerűen csak újra és újra lepörgetem magamban a hallottakat. Egy hónappal ezelőtt valahol egy Mexicói kisvárosban próbáltatták ki velem a tequilát, s az ottani Őrzők életébe nyerhettem bepillantást. Elfog a bűntudat. Itt kellett volna lennem vele! Ha itt vagyok! Akkor mi? Valószínűleg halott lennél, Velkan, ha a Fenevad útjába állsz! Megremeg a sörös pohár a kezemben, s leteszem az asztalra. Az ablakhoz lépek, zsebre dugom a kezem. Egy fémtokot tapintok ki. Előhúzom, egy tőr van bele vésve. Kinyitva cigarettaszálak sorakoznak benne, szép sorjában. Illatuk azonban teljesen más, mint egy normális cigarettáé. Megfogadtam, hogy míg Alicenál leszek, hozzá nem nyúlok a fűhöz, de ezek a gondolatok megborzongatnak. Szükségem van arra, hogy lehiggadjak... Megtámadták a Szerelmedet, kis híján felzabálták, te meg nyugalmat akarsz??? - Francba... - szűröm ki a fogaim közt, s egy szálat kivéve a számba teszem. Az öngyújtómat elővéve (mágiát nem használok, hisz bárki rám nyithat) épp meggyújtanám, mikor hirtelen megállok. Az érzések még mindig kavarodnak, ám ott van egy apró gondolat. Egy gondolat, amit magamban raktároztam mindvégig. Megtaláltam, ami kellett. Nem, nem a fűre gondolok. Az jó, hogy van, de nem lételemem. Az kellett, hogy ráébredjek, teljes önvalómban, hogy Alice hiányzik... Hogy miatta jövök vissza. Hogy ő ad célt nekem. Nem arra, hogy megvédjem, vagy hogy bálványozzam, ugyan, kicsinyes apróságok ezek, ő is önálló, gyönyörű emberi lény, egy csodálatos nő! Hanem azért, mert végre adatott valaki, akit szerethetek, s viszont szeret! A láng apró táncát figyelem, majd elmosolyodok. Szüksége van rám. Régi énem valószínűleg haragtól lázasan, kitörve azonnal hajtóvadászatba indult volna, aminek lehetősége persze ott lapul bennem. De nem most, s nem így. Most Alicenak szüksége van rám, s én itt leszek. Mindig itt voltam, itt vagyok, itt leszek. Ha már nem fog szeretni, akkor is. A láng kialszik, majd visszateszem a cigarettát a többi közé. Igen. Én megváltoztam, s valószínű Aliceban is mély változások, sebek halmozódtak fel. De ennek talán pont így kellett történnie. Elmentem, hogy visszatérve, magammal hozzam a nyár finom melegét, a napsütés vidámságát, az élet örömét, a szerelmet. S azt hiszem, erre most Alicenak nagyon szüksége van. Hát akkor átadom... mindent oda adok, s én visszavarázsolom azt a mosolyt az arcára, kerül, amibe kerül! Zsebreteszem az öngyújtót a dobozzal együtt, majd lehajtom a sört. Kilépek a szobából, s a konyhába veszem az irányt. Egy-egy biztató mosolyt eresztek a szülők felé. Nem kell félni, nem lépek le. Beszélgetni kezdünk, tekintetem mosolygós, s nem hagyom, hogy a kezdeti dermedtség elrontsa az estét, s úgy tűnik, a szülők is támogatják gesztusomat. Beszélgetünk, Michel újabb pohár sört ad a kezembe, Céline pedig megkóstoltatja velem a levest, amit igencsak ízletesnek találok. Segítek a terítésben, közben storyzgatunk, mikor belép Benji, s a pillantásából már tudom, hogy Alice következik utána. Épp egy mély tányér van a kezemben, mikor feltűnik mankós alakja az ajtóban. Csend áll be, egy pillanatra nem olvasni le semmit az arcomról. Csak őt látom magam előtt, csak őt nézem, s nem, nem a mankó, ami feltűnik, nem a kisírt szemek, hanem önvalója, finom, érzéki mágiájának jelenléte, friss tusfürdőjének kellemes illata, kissé kócos tincsei, melyek a vállára omlanak. Leteszem a tányért az asztalra, majd határozottan lépek felé. Megállva előtte pedig csak tekintetébe fúrom arcomat, végigsimítok bőrén, le a nyakán, s bele hajának tincseibe, hogy végül tarkóján megpihenjen, s kedvesen magam felé húzva, megcsókoljam. Nem akarok kellemetlenséget senkinek, de azt hiszem érthető, hogy nem bírtam várni ezzel. Hiányzott, minden egyes porcikája! Mikor elszakadok tőle, csak homlokomat az övének támasztom, majd magamhoz ölelem. - Szia Alice! - mosolygok rá, hisz boldog vagyok, hogy újra láthatom, s közben eleredt könnyeit lesimítom arcáról, majd egy rövid nevetéssel cviki pusziban részesítem az orrát. - Ejnye no, azt hittem örülni fogsz nekem! Tessék örülni, különben beárullak Mr. Douglasnél! - nevetek, s még inkább magamhoz ölelem, hogy érezze, semmi baj. Most már nem lesz semmi baj.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Egész testemben remegek, ahogy ott állok az ajtóban és figyelem őt. Egy lépést sem tudok közelebb menni, teljesen lemerevedtem, földbe gyökerezett a lábam. A tekintetemet egy percre sem veszem le róla. Ő is megváltozott. A haja, az arca… Sokkal komolyabbá vált. Ahogy egyre tovább figyelem őt szinte teljesen ki is zárom a külvilágot. Nem foglalkozom a családommal, csak vele. Most csak mi ketten vagyunk. Közelebb sétál hozzám és a szívem, csak még hevesebben kezd el kalapálni. Az érintésére egy pillanatra behunyom a szemem. Nem is hittem volna, hogy ennyire hiányzott az érintésének melege. A csókot csöppet sem bánom. Más helyzetben azonnal elpirulnék, zavarba jönnék, talán még el is lökném magamtól, hogy ne itt, ne a szüleim előtt, de most még ez sem tud érdekelni. Eljött ide, hozzám, hogy lásson, hogy velem lehessen. Ezt alig bírom elhinni, felfogni. Eddig még senki nem érzett így irántam, senki nem tette volna meg értem ezt a hosszú utat. A csók közben elfog valami melegség, boldogság, amit ez előtt sosem érezhettem. A mosoly az én ajkaimra is kiül. Hosszú idő után most először mosolyodom el. Még Benjinek sem sikerült előcsalnia, de neki igen, pedig még meg se kellett szólalnia hozzá. Csak azzal, hogy itt van felvillanyoz. -Örülök neked Velkan!-Szabad kezemet felemelve megsimítom arcát, miközben mindvégig a szemeit fürkészem, végül ahogy tudom szorosan átölelem őt. -Köszönöm, hogy itt vagy!-Suttogom neki, ahogy hozzá bújok. Nem szeretném most őt elereszteni, de nem maradhatunk így örökre. Sőt pár percen belül muszáj lesz leülnöm. Még nem bírok sokáig állni, elfáradok. Hosszú néma percek telnek el mire végül Benji töri meg a csendet. -Na jól van turbékoló gerlepár. Míg ti itt örömködtök meg miegymás mi éhen halunk. Szóval tessék leülni az asztalra, utána folytathatjátok.-Neveti el magát jó hangosan, majd már le is telepszik a szokásos helyére. Nekünk két egymás melletti szék maradt. -Menj nyugodtan előre! Majd én is odaérek valamikor!-Nem akarom, hogy miattam kellejen itten várakoznia. Eljutok én az asztalhoz egyedül is, csak az a kérdés, hogy mikor. Most is csak lassan haladok előre. Egyszer talán magabiztosabb leszek, de még nem jött el ennek az ideje. Addig meg inkább óvatosan közlekedek. Mire végül elérek az asztalhoz anya már mindenkinek szedett a levesből, így ahogy leülök egy jó étvágyat után már neki is fogunk a vacsorához. Az étkezés elég vidáman telik, bár ahogy eddig is én alig eszem. No nem azért, mert olyan rossz volna az étel. Egyszerűen csak egy ideje nem kívánok semmit. Viszont enni kell, így pár falatot azért minden alkalommal lenyelek, csak nem eleget, amiért nem egyszer harapták már le a fejem. Az utolsó fogás egy igazi házi sütemény, frissen kikerülve a sütőből. Még ebből is veszek egy kis darabot, amit jó ízűen fogyasztok el. Végül az evés befejezése után szó nélkül állok fel és kezdek el pakolászni azzal a céllal, hogy majd elmosogatok. Senki nem áll fel megállítani engem,hagyják, hogy tegyem, amihez kedvem van. Szabad kezembe veszek pár tányért,amit még elbírok és azzal együtt bicegek el a mosogatóhoz.
Mint valami csodás, kellemes drog, ami lassanként eltelíti a testem, s felpezsdít, megölel, újra rendezi a belső világom. Olyan, mintha homokos tengerparthoz érne a sós víz. Ajka odaillően passzol ajkaimba, mintha csak oda teremtették volna. Lehelete forró, s úgy érzem, most már semmi sem szegheti kedvemet. Soha többé! Végre mosolyogni látom, s az enyém is szélesebbé válik. Nem kell több. Csak ennyi! Szavaira, csak egy aprót bólintok. Igen, tudom. Én is köszönöm... De nem akarom szavakkal kifejezni, csak még szorosabban zárom karjaimba. De tudom, hogy nem lehet ezt örökké, s mikor Benji megszólal, el is engedem Alicet, igaz, vállát finoman átkarolva állok mellette, s közben a családjára terelődik pillantásom. - Igaz, kell az erő. - vigyorgok a srácra, s ez némi biztatás Alice felé is, mert látom, s érzem rajta, ahogy átöleltem, hogy nagyon sokat fogyott. - Gyönyörű vagy, s nagyon sexyn áll neked az aranyszőke lokni, kis Aranyhaj. - súgom még a fülébe, aztán persze elengedem. Persze egy pillanatra megállok a székem mellett, miután a többiek leültek, s átfut a fejemen, hogy segítek neki. De mind Benji, s mind Alice szavai s a család természetes viselkedése is elhessenti e gondolatot. "Ha szüksége van rá, szólni fog." Rá mosolygok, majd leülök a helyemre, ahogy a többiek is tették. Azért azt persze, megvárom, míg leül végül mellém. Mikor kényelmesen elhelyezkedik, megsimítom kezét, majd viszonozva jókívánságát neki állunk a vacsorának. Remek étek, s maga a hangulat is remek. Beszélgetünk, s közben ecsetelem, hogy milyen furcsák a délebbi államokban az emberek, vicces storykat hozok fel, pl. amikor kidőltem a sivatag közepén, mert bár a motor bírta volna, én nem bírtam, s az volt a szerencsém, hogy UFO vadászok terep szemléztek azon a környéken, s elvittek a legközelebbi benzinkútig. Igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy Alice ne érezze kellemetlennek a helyzetet velem szemben. Viselkedésem oly természetes, mint eddig még soha, beszélgetek, nevetek Benji hülyeségein, míg Céline fiát megcsipkedve korholja le egy-egy szemtelenebb mondatáért, Michel pedig családfőként nyugodt mosollyal szemléli kis családját. Egyik-másik pillanatban megsimogatom Alice vállát, vagy kezét, egyszer apró, kis futó érintésként, máskor hosszabb ideig pihen tenyerem a hátán. Azonban én is észreveszem, hogy Alice nem igazán eszik. Pedig rá férne, tényleg nagyon lefogyott. A sütemény fenséges, s hogy Alicet is kicsit felrázzam, a villámmal egy szeletkét vágok a részemből, majd, mint valami repülő, a szájáig elnavigálom, s addig röptetem ott, amíg be nem kebelezi. Persze nem udvariatlanul, s nem minden egyes falatot kényszerítek rá, de egy-egy finomabb, gyümölcsösebb darabot átengedek neki. A pakolásnál figyelem mozdulatait, mint aki álmodik, úgy érzem magam. Mosolygok, ezt senki se tudná letörölni a képemről. A többiek közben más témában beszélgetnek. Végül, mikor már a mosogató mellett van, s a piszkos edényekkel foglalatoskodik, állok fel, s mellé lépve, apró kis csókot adok vállára. - Eltörölgetek rendben? - kérdezem, de persze, ha visszautasít, nem fogok ott állni mellette, mint egy faszent, akkor visszaülök a helyemre, de remélem, nem fog elterelni innen.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Most még Beji ökörködése is mosolyt csal az arcomra. Az, hogy Velkan itt van velem szebbé varázsolta a napomat. Bár igaz mikor megtudtam, hogy idejött első körben nem örültem neki, féltem, hogy mit reagál, ha meglát…De nem lett rosszul. Itt maradt, megcsókolt… Tényleg ennyire fontos lennék neki? De miért? Amikor jobbat is találhatna magának. Olyat, akire nem kell várnia, akire nem kell vigyáznia. Igaz a csóktól nem pirultam el, de a bókjaitól már annál inkább. Lesütöm tekintetem, ahogy megköszönöm neki ezeket a dicsérő szavakat. Bár nem tudok hinni mégis jól esik. Látom Velkan tekintetében a hezitálást,de végül leül. Örülök neki, hogy nem akar mindentől megvédeni, hogy hagyja, hogy magam próbálkozzak. Biztosan Benji keze van e mögött. Kezdetekben nem egyszer borultam ki attól, hogy folyamatosan ők akarták megoldani a dolgokat helyettem. Ma már sokkal türelmesebbek velem és ez sokat számít nekem. Nem érzem magam annyira haszontalannak, bénának. Velkan egy-egy érintése melegséggel töltik el testemet. A szívem már nem kalapál olyan hevesen, mint ez előtt. Már sokkal nyugodtabb vagyok, most hogy itt van mellettem. Csak most érzem, hogy milyen hosszú idő is az a három hónap és, hogy mennyire hiányzott nekem a közelsége, mennyire vágytam rá. Bár már kezdek nagyon is jól lakni mégsem utasítom vissza azokat a finom falatokat, amiket tőle kapok. Kissé zavarba jövök és ez talán meg is látszódik rajtam, de próbálok nem foglalkozni vele. Benji csak röhög rajtunk egyet, anya meg teljesen meg van hatódva. Milyen jó is így együtt lenni. Egyszerre nem tudok mindent leszedni az asztalról, de így is van mit elmosogatni. Anya már eleget dolgozott ma, én meg bunkó mód nem is segítettem a főzésben, így az a minimum, hogy bevállalom a mosogatást. -Rendben! És köszönöm a segítségedet!-Azzal ő is kap egy puszit, de ő az arcára. Majd utána is meghálálom eggyel, de egyelőre ennyivel kell beérnie. Az asztal lepakolásában Benji is besegít így hamar minden a helyére kerül. Apa visszavonul a nappaliba, Benji meg mielőtt tovább menne a dolgára Vel mellé lép. -Figyu van mindened? Ruhák meg ilyesmi? Mert ha nincs nyugodtan szólj és keresek neked valamit. Igaz nem márkás cuccok, de azért nem vészesen gázok.-Megvárja a választ, majd attól függően, hogy mit mond Vel folytatja a dolgot végül egy jó éjt-et kívánva mindenkinek kimegy a házból, hogy megetesse az állatokat és bezárja a kaput. Már csak anya maradt velünk a konyhában aki a maradék ételt pakolgatja el. A szemem sarkából látom, hogy kitesz az asztalra két almát és a sütit is kint hagyja, majd odainti magához Velkant és közelebb hajolva hozzá fülébe súg. -Ezeket vigyétek fel magatokkal és próbáld meg belé gyömöszölni, de csak kedvesen. Hátha rád jobban hallgat és megeszi. Nagyon ráférne, de gondolom ezt te is tudod. Illetve érezd magad otthon. Bármi kell csak nyugodtan vegyél belőle. Alice majd elmondja, hogy mit hol találsz. Jó éjt nektek!-Végig simít a fiú arcán, majd hozzám lépve egy puszit nyom az enyémre és apa után ő is bevonul a nappaliba. Így végül kettesben maradunk. Nekem már nincs sok mosogatni valóm hála az égnek. Érzem, hogy kezd fáradni a lábam, de nem mondok semmit. Ennyit már igazán kibírok. -Csak nem azt akarja, hogy belém diktáld még azt a kevéske sütit? Mindig is túl aggodalmaskodó volt.-Mintha én csöppet sem lennék az.
Elfogadja a segítségem, és nyugodt szívvel kezdek neki a törölgetésnek. Néha megkérdezem, mi, hol van, mert hát azért nem vagyok annyira otthon a konyhájukban, de mialatt beszélgettünk, a vacsora előtt, sikerült megfigyelnem néhány dolgot. Gyakorlásnak tökéletes egy Harcos Tanonc számára. Valahogy így szép az este, a vacsora pompás volt, s ez a kis csend valahogy nyugtatja a lelket. A puszit viszonzom. Látom, hogy nyakában ott a medál, amit még nyár elején tőlem kapott, s ez örömmel tölt el. Először fel se tűnik, hogy szép lassacskán magunkra hagynak minket, először Benji ajánlkozik, de udvariasan elhárítom, hisz hoztam magammal mindent, ami kellett, csupán arra kérem, ha már kimegy, akkor az ülés mögül hozza be a sporttáskám visszafelé. Nem nehéz dolog, másrészt így legalább barátkozhat a vasparipával is. Ha leteszi az előtérben, megtalálom a táskát. Utána Céline figyelmessége, s kedvessége csal mosolyt az arcomra, majd kacsintva biztosítom arról, hogy természetesen igyekszem Alicet rávenni éjjeli nasizásra. Tényleg ráfér. Én is jóéjt kívánok, majd a maradék tányérokkal bíbelődök még. Végül a csöndet Alice töri meg, amit egy halk kuncogással nyugtázok. - Hmm... vajon kire emlékeztet, nem is tudom. - oda lépek hozzá, majd átölelve a vállát homlokára csókot adok. - Amúgy meg egy kis éjjeli nasit megengedhetünk magunknak, vár minket a bűnök oltára! Muhaha! Felfallak, te kis tündérke! - s vigyorogva finoman beleharapok a vállába. Végül minden a helyére kerül kis idő után, s bár nem mondja, azért Alice arcán meglátszik, s tartásából, hogy kissé elfáradt. Megsimogatom a hátát, majd hátulról átölelve a derekát magamhoz ölelem, s a tarkójára csókot lehelve suttogom bőrébe. - Veled aludhatok ma éjjel, Aranyhaj? Lehet úgy tűnik, túl pajkosra sikeredtem, de persze úriember vagyok. Kicsit zavarba hozni, mosolyra fakasztani, ez a célom. - Nagyon Hiányoztál! - ölelem magamhoz, s arcomat még inkább a bőrébe fúrom. - Mit szeretnél csinálni? - kérdezem, s végigsimítok az oldalán. Illata körbeölel, én meg csak elolvadok a közelségétől.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Na jó igaza van. Én is képes vagyok sok mindent túlaggódni. Úgy tűnik legalább ebben hasonlítunk egymásban. Lehet, hogy ez neveltetés kérdése is? Bár nem hiszem, mivel Benji nem ilyen aggodalmaskodó. Ő is tud természetesen főleg a családja miatt, de nem olyan durván, mint anya vagy én. -Velkan nem azzal van a baj, hogy juuj édesség este. Ezzel soha nem foglalkoztam. Egyszerűen csak nincs étvágyam…Nem kívánok semmit, de ha eszem is legtöbbször visszaköszön.-Vallom be neki őszintén. Próbálkoztam én rendesen étkezni, de akkor majdnem az egész napot a vécékagyló felett roskadva töltöttem el. De nem akarok semmilyen kifogást kitalálni. Tudom, hogy fogytam és, hogy ez nagyon is veszélyes, de bízom benne, hogy idővel jobb lesz majd és minden a helyére kerül. Annyira jól esik a közelsége, az ölelése, a puszijai. Bár igaz itt van nekem a család, de valamilyen szinten mégis egyedül éreztem magam. De ez az érzés most már teljesen eltűnt. Most már semmi sem hiányzik, mert minden, ami fontos a számomra itt van ebben a házban. Másra nincs is szükségem, csak rájuk. Jó is lenne örökre itt maradni, de kötelességeink vannak. Velkannak az egyetem, nekem később ismét a rendelő, nah meg ugye a másik életükről se feledkezzünk meg. Mire végzek a mosogatással érzem, hogy teljesen lemerültem. Bár ma sem csináltam túl sok mindent, de már nagyon bedőlnék az ágyba, hogy másnap délig aludhassak. Miután átölel karjaimat az övére helyezem és fejemet kicsit hátrébb döntöm, mellkasára támasztva. Egy mosoly kúszik arcomra a kérdése hallatán. Most kivételesen (még) nem pirultam el. Az öröm nagyobb annál, hogy ilyesmikkel foglalkozzak. -Meg is sértődnék, ha nem akarnál velem aludni!-Szép lassan megfordulok, félig meddig belé kapaszkodva és mikor már teljesen szemben állok vele az íriszeibe pillantok. -Különben sem tudnál máshol aludni. Ha csak nem inkább az öcsém társaságát választod!-Szélesedik ki mosolyom, majd egy kis puszit nyomok az ajkaira. -Te is hiányoztál nekem nagyon. És örülök neki, hogy ennyire tetszik az új hajam. Meg kell vallani a tied sem rossz!-Egyik kezemmel picit bele is túrok az övébe. Ő is sokat változott, pedig csak a haja lett hosszabb, talán világosabb is meg a borosta is öregít kicsit rajta. -Lehet, hogy nem fogsz örülni a válasznak, de nagyon szeretnék ledőlni. Elfáradtam!-Talán még meg is látszódik rajtam. Minden esetre, ha elenged még utoljára körbe nézek a konyhába, hogy minden el lett rakva, majd fogom a mankókat és elindulok a lépcső felé. Miután felérünk a szobámba az ágy helyett először a szekrényemhez sétálok. Kinyitva azt elkezdek benne kutakodni, majd hátam mögé téve a kezeimet fordulok vissza Velkan felé. - Bocsánat, hogy csak így és nincs becsomagolva, de Fairbanksben akartam volna átadni neked egy torta mellett, viszont ha már eljöttél, akkor most megkapod! Nem felejtettelek ám el. Nem kell valami nagyra gondolni, de remélem azért örülni fogsz neki.-Hátam mögül előveszem az ajándékot, majd felé nyújtom. Esélytelen, hogy a mankóval és a zacskóval együtt odamenjek hozzá, így bizony neki kell eljönnie érte. -Nagyon boldog születésnapot, így utólag is!.....-Kezemet kinyújtom felé és ha idejön akkor át is adom neki a meglepetést. Ha belekukkant a szatyorban három dolgot találhat benne. Egy motoros kendőt, egy pulcsit és egy parfümös dobozt (természetesen benne a parfümmel).
Ahogy ölelem, eszembe jut valami. Kissé elmélázva nézem mozdulatait, ahogy még tesz-vesz. Végül csak lehunyom a szemem, s homlokomat vállának döntöm. Egyenletesen veszem a levegőt, megnyugtat, hogy háta a mellkasomhoz simul. Pár pillanatig csak így hallgatom. Belemosolygok bőrébe, ahogy meghallom szavait. - Nem erőltetem, ha nem akarod. Hosszú az este, bár amilyen gusztusosan tudok falatozgatni, hidd el, te is kedvet kapsz majd hozzá. Bizsergés fut végig a bőrömön, ahogy megérint, s fejét mellkasomnak támasztja. Arcához simul kissé borostás arcom, majd csuklóját kezembe véve vezetem végig bőrömön, egészen fel arcomig. - Tetszik? - kérdezem a szakáll kezdeményemre célozva, s belecsókolok tenyerébe. Ekkor megfordul, kinyitom szemem, s tekintetünk találkozik. Vonásait szemlélem, néma csodálattal. - Szerintem, az öcséd lenne a legjobban meglepődve, ha mellé bújnék be az á... - de ekkor gyors kis puszija belém fojtja a szót. - Héhéhééé! Ne olyan sietősen! - elvigyorodok, s még erősebben húzom magamhoz derekát, majd ajkam finom táncba kezd övéivel. Tincsei csiklandozzák arcomat, majd forró sóhajjal szakadnak fel a szavak: - Másrészt ilyet tuti nem kapnék Benjitől. - s újabb csókot lehelek szájára. Ahogy beletúr a hajamba, borzongás fut rajtam végig, s amúgy is fickándozó férfiasságomba most még inkább leszáll a vér. Csak remélem, hogy nem hozom ezzel zavarba, mert megérezni biztos megérzi, de nem akarom elrontani a pillanatot. - Azért azt ne várd, hogy majd Legolas hajat növesszek! - nevetek fel, s inkább próbálok nem a lábam közti dolgokra gondolni. Szavaira bólintok. - Persze, menjünk. Nekem se árt ledőlni, ma azt hiszem, mindkettőnknek kijár a pihenés. - rákacsintok, s elengedve, ellépek tőle, hogy még egyszer körülnézhessen, én meg addig kinézek az előtérbe, s lám, Benji be is hozta a táskát. Kezembe véve a holmim, s az éji nasit megyek mögötte, hisz a járást nem igazán ismerem a házban. Takaros, otthonos légkör, s Alice szobája olyan, amilyet egy lány szobájának eltudok képzelni. Leteszem a szekrénye mellé a táskámat, s mikor épp fordulnék felé, kezét hátra téve mosolyog rám. Csodálkozva pillantok rá, s próbálok a háta mögé lesni a válla fölött, de nem nagyon akar sikerülni. Mikor kinyújtja felém a kezét akkora döbbenet lesz úrrá rajtam, hogy még a szám is tátva marad. Születésnap? Az enyém? Teljesen kiment a fejemből, meg se ünnepeltem. Az rémlett, hogy idősebb lettem, de teljesen elsiklottam a napja felett. Te jó ég... És Alice emlékezett rá... - Én... Alice, nem... nem kellett volna! - bököm ki zavartan, majd felé lépek, s óvatosan kiveszem kezéből az ajándékot. Belekukkantok a zacskóba, de mintha valami mumus előugrását várnám. Belenyúlok, majd kiveszem az elsőt. A pulcsi akad a kezembe, s felnevetek. - Váóóó! - bele is bújok rögtön, s olyan, mintha rám öltötték volna. - Pulcsim úgysincs túlzottan, úgyhogy nagyon frappáns, hasznos ajándék! Köszönöm! - majd odalépek Alice tükréhez, és bevágom magam mindenféle idióta modell pózba. - Nos baby, mondd, hogy kívánsz! - mondom, miközben pucsítva küldök neki egy nagy cuppanós puszit. Oh, én marha... De remélem elérem, hogy egy kicsit legalább nevessen. Utána tovább fedezem fel ajándékaimat. - Úúúúú!!!! Köszönöm!!!! - mondom a kendőre, s az is felkerül rám próbaképp. - A régi már amúgy is kezdett szakadni, meg azon nem volt ilyen király állkapocs minta! Alice, kezdek gyanakodni, hogy valamiféle bűbájt alkalmazol ellenem! Már kezd megfordulni a fejemben, hogy feleségül veszlek! - persze utolsó mondatom csak viccnek szánom, bár ami igaz, az igaz néha megfordult fejemben a gondolat egy-egy magányos nyári éjszakán. S végül előkerül a parfüm. Először gyanakodva méregetem. - Szóval arra célzol ezzel, hogy büdös vagyok? - nézek rá, olyan komoly ábrázattal, amilyet csak sikerül, persze ez könnyű, miközben fenn van rajtam a kendő, s így nem láthatja, hogy vigyorgok, mint egy tejbetök. Ha leült az ágyra időközben, akkor mellé huppanok. Óvatosan kinyitom a parfümöt, majd magamra fújok egy keveset belőle. - Hmm... most remélem, kellően férfias szagom van. - nevetek. - Nagyon Köszönöm Alice, de nem kellett volna. Mondjuk sikerült meglepned, s bevallom szégyenszemre, az én ajándékom Fairbanksben maradt, amit hoztam... De köszönöm! Tényleg! Lehúzom a kendőt arcomról, s forró csókkal hálálom meg gesztusát. Csókja édes méregként kerít hatalmába, s illata keveredik frissen bepacsulizott férfiparfümömmel. Tincseibe simul tenyerem, s elönt a forróság. Lesimítok derekán, le a csípőjén, hogy utána alá nyúljak, majd megmarkoljam formás kis fenekét. Ha engedi, kedvesen döntöm el az ágyán, s fölé hajolok, de közben egy pillanatra se engedem el ajkait. Csak addig szakadok el tőle, míg egy gyors mozdulattal veszem le magamról a kendőt, pulcsit, pólót egyszerre. Megfogom a kezét, s csak azt akarom, hogy érintsen meg. Tartom magamat fölötte, de kezét vezetve, arcomhoz érintem, le a vállamon, majd a mellkasomra helyezem tenyerét, hogy érezze szívverésem. Szemeibe pillantok, ám ekkor arcom kissé elkomorul. - Érzed ugye? Itt vagy, Alice. És szeretnék... Szeretnék bocsánatot kérni... Hogy én nem voltam itt, mikor szükséged volt rám. Bocsáss meg nekem! - homlokához érintem homlokom - Szeretlek Alice... - finoman megcsókolom.
//Bocsánat a késésért! //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Remélem tényleg így lesz!- Valóban jó lenne, ha többet ennék és a suti nagyon is finom, csak félek, hogy a végén mégsem marad bennem. Azt meg nem igen szeretném, hogy Velkan szem vagy akár fültanúja legyen a dolognak. -Igen nagyon is! Jól áll neked, bár kicsit szúr, de ennyit még kibírok!-Szélesedik ki mosolyom. Szerintem azóta az este óta nem mosolyogtam annyit, mint most itt vele. Igazából reménykedtem abban, hogy találkozik majd egy lánnyal, egy lánnyal, akit sokkal jobban megérdemelne, és aki mellett sokkal boldogabb lehet, de most mégis örülök annak, hogy ez nem történt meg. Ez önzőség volna a részemről? Talán igen…De talán még ennyi belefér! Vagy nem és el kellene őt engednem, hogy egy jobb élete lehessen? Hiszen ha szeretünk valakit, akkor azt elengedjük, még ha nagyon is fájdalmas. Biztosa vagyok benne, hogy találna egy nálam jobb lányt, nőt… Ahogy szembe fordulok vele mosolyom szélesebbre húzódik, majd jön az a bizonyos kis puszi, ami nem felel meg Ő Uraságának és többet akar!. Na jó, ezt én sem bánom. Élvezem a csókjának minden pillanatát és nem akarom abbahagyni, de végül mégis muszáj. -Az biztos! De lehet, hogy megengedné, hogy odabúj hozzá, amilyen őrült!..De valóban jobb, ha velem alszol. Így én sem maradok egyedül.-Itt van, eljött egészen idáig, hozzám…Megtett egy ilyen hosszú utat értem! Alig tudom ezt elhinni, hogy valóban valakinek ilyen fontos lehetek. Lehet, hogy önzőség, de most nem tud érdekelni. Önző akarok lenni! Bár valóban megérzem, hogy odalent megváltozott valami, de nem akarom elrontani ezt a meghitt pillanatot, így próbálok nem odafigyelni rá. Nem akarok pirulgatni, vagy zavarba jönni. Csak élvezni akarom az ölelését, a közelségét. -Azt csöppet sem szeretném! Így pont jó.-Tényleg tetszik nekem ez az új külseje. Bár kissé fura, de gondolom neki is az, hogy szőke lettem. Igazából egy hirtelen jött ötlet volt az egész, de nem bántam meg. Amúgy is ki szerettem volna már próbálni, hogy vajon hogy állhat nekem. Emlékszem kiskoromban mindig is arról álmodoztam, hogy bárcsak olyan szépe hajam lenne, mint anyunak, mert akkor igazából is a lánya lehetnék. -Akkor menjünk!-El is indulok szépen a mankóval a hónom alatt fel a szobámba, ahol egy nagy meglepetés vár Velkanra. A zacskót felé nyújtva várom, hogy elvegye azt tőlem. A mosolyom a fülemig ér a reakciójának köszönhetően. -De igen kellett. Hiszen az embernek csak egyszer van születésnapja egy évben és akkor igen is megérdemli, hogy ajándékokkal halmozzák el. Majd el is mesélheted nekem, hogy hogyan ünnepeltél.-Érdeklődve figyelem ahogy belenéz a zacskóba. Nem is értem mitől fél. Azt feltételezi rólam, hogy vagyok olyan gonosz, hogy valami félelmeteset dugdostam el a szatyorban? Elnevetem magam, mikor elkezd pózolni a tükör előtt. Nagyon örülök neki, hogy ennyire tetszik neki a pulcsi és még a méret is tökéletes. Majd meg kell hálálnom Benjinek a segítségét! Már éppen mondanék neki valamit, mikor valami olyasmit nyög be, amitől még a mosolyom is eltűnik egy pillanatra. Bár látom rajta, hogy csak viccel, de közben mégsem. Egy ilyen dolog nem igen lehet vicc tárgya. Ha egyszer elgondolkozott rajta akkor…Neeem Alice! Ostobaságokat képzelsz. Miért is pont téged akarna? Nézz magadra! Egy nyomorék vagy! A hangulatot (vagy legalább is az enyémet) még jobban rombolja a következő beszólása. Mert igen én képes vagyok mindent túl komolyan venni és nem látom a kendő mögött meglapuló mosolyt. -Nem én…Én csak megláttam és gondoltam, hogy motor és hogy tetszeni fog…Meg az illata sem rossz szerintem…Még Benjinek is tetszett…Én nem akartam ezt üzenni ezzel…Sajnálom!-Akkor ezek szerint ez egy rossz ötlet volt, pedig csak szeretetből vettem neki azzal a reménnyel, hogy tetszeni fog neki. Hülye Alice!!! Mivel már igen nagyon fáradt vagyok és a lábam sem bírja tovább a terhelést, így szép óvatosan az ágyamhoz sétálok, hogy leüljek a szélére. Onnan figyelem tovább Őt. -Örulök neki, ha tényleg tetszik! Izgultam miatta,hogy mit fogsz szólni, de Benji segített nekem kicsit. Nélküle nem is nagyon mertem volna megvenni őket…-Még bőven tudtam volna mit mondani, mesélni, de egy hosszú csókkal belém folytja a szót. Érzem ahogy kezei szép lassan lecsúsznak a fenekemhez, de nem teszek ellene semmit, bár az arcom már most kezd kissé pirulni, amit egyelőre még magam sem érzek meg. Amíg egyik kezemmel átkarolom őt másikat gyengéden az arcára helyezem, majd végigsimítva rajta a hajába túrok. Szinte észre sem veszem, hogy szép lassan fekvő pozícióba kerülünk. Csak akkor eszmélek fel erre, mikor elszakadunk egymástól és leveszi a pulcsiját, pólóját. Bár már láttam őt így, mégis most elfog az idegesség, a félelem és az arcomat teljesen elönti a pír. Most már kissé félve hagyom neki, hogy kezemet irányítsa. Bár nem ellenkezem, de ha bármi olyat tenne egyből kirántanám a szorításából. Így hát nagyon is megnyugszom, mikor végül a szíve fölé helyezi kezem. Mélyen a szemeibe nézek és amit mond…A könnyek azonnal útnak erednek. De nem ám a szomorúságtól, vagy az előbb érzett félelemtől, hanem a boldogságtól és a bűntudattól. Már megint kimondta azt a szót és már megint nem hagyja, hogy viszonozzam. A csók ismételten jól esik, de most mégis félbe kell szakítanom. Karjaimmal kissé ellököm magamtól, hogy ismét a szemeibe nézhessek. Most már az én tekintetem is komor, talán túlságosan is. -Én is szeretlek Velkan, és nincs miért bocsánatot kérned! Nem haragszom rád, nem is haragudtam rád!...De…-És most jön a fájdalmas rész. Az elengedés. Nem tarthatom magam mellett. Nem lehetek önző bármennyire is fáj ez most nekem. -Nekem ez még nem megy! Nekem ez túl korai. Ne haragudj…-Megint lökök egyet rajta, hogy felülhessek. Már nem merek a szemébe nézni. A kezeimet figyelem, amikkel idegesen gyűrni kezdem a felsőm szélét. A könnyek sűrűbben jönnek és nehezen találom a szavakat, de egy kis csend után végül ismét megszólalok. -Megértem, ha ezek után itt abba akarod hagyni. Te egy sokkal jobb barátnőt érdemelsz nálam. Egy olyan valakit, akire nem kell várnod, aki boldoggá tehet, akire nem kell vigyáznod, akit nem kell ápolnod, aki…aki nem nyomorék. Tudom, hogy találnál magadnak egy olyan lányt, akit megérdemelnél… Jó ember vagy, nagyon is. Nem köthetlek magamhoz önző módon, még ha nagyon is szeretném, mert csak te vagy képes megmosolyogtatni, megnevettetni még ilyenkor is és őszintén boldog vagyok melletted…De nem….nem érdemellek meg!-A hangom kissé elcsuklik, ahogy egyre jobban potyogni kezdenek a könnyek. Már megint sikerült mindent elrontanom. Ügyes vagy Alice! Kissé el is fordulok tőle, hogy ne lásson így, hogy ne lássam, ha kisétál az ajtón…
Miközben a tükör előtt hülyülök, észreveszem, hogy a házassági témánál kissé komoly lesz az arca. Felnevetek. - Csak nyugi, ráérünk még. Előbb még beszélnem kell apáddal, meg Benjivel erről. No meg hát azért az Őrző vizsgáinkat se árt letenni, nekem meg a diplomát. - vigyorgok, mint a tejbetök. Elgondolkodok, mit is csinálhattam a születésnapomon. - Az utat jártam. Estére meg vadkempingbe fogtam. Vettem egy üveg Jack Danielst... És a csillagok alatt éjszakáztam. És rajtad járt az eszem. - nézek rá mosollyal. Mikor elkezd szavatkozni, nevetve húzom le a kendőt arcomról. - Gyönyörű, Aranyhajú Tündérem, imádom az ajándékaidat! Benji meg szerintem elviheti jutalomból holnap egész napra a motort, hogy segített neked választani. Nem tudom, miért fektetem el az ágyon, nem tudom, mit várok... Csak azt tudom, hogy érzem, ahogy a vágy felfal, és beleborsódzik a hátam, mikor a hajamba túr. Kezem finoman simít végig az oldalán. Kissé meglep a vallomásomra leadott reakciója. Jó, persze nem azt vártam, hogy a nyakamba boruk örömében, de ezt se, amit most tesz. Sír. - Alice, ne, nem akartam, én... Eltol magától, s oldalra gurulok az ágy másik felére. Meglep, és először nem is tudom, mit kellene reagálnom, mikor belefog mondandójába. Nem... Ezt nem hiszem el! - Alice, te most... - ránézek, s csak azt látom, mennyire gyöngyöznek arcán a könnyek. Végül, hogy megtörjön a jég, átkarolom, majd egy könnyed mozdulattal az ölembe húzom. Nekitámasztom az ágytámlának a hátam, s mosolyogva adok egy-egy puszit könnyáztatta arcára. - No kislány. Tisztázzunk valamit! Amit itt most nekem előadtál, felejtsük el, és meg se hallottam! Gondolod, ha abba akarom hagyni, akkor itt lennék? Sejtem, hogy miért mondod ezt, de nem akarom erőltetni a témát. Egyikünknek se lenne könnyű. Nem érdekel, hogy megérdemellek-e vagy sem. Te kellesz nekem Alice, és ezen ilyen "hagyjuk abba" dumákkal nem tudsz változtatni. Te jelen pillanatban itt vagy, és én is. A többi nem számít. Mellkasára hajtom a fejem, s megölelem. - Bolond vagy te lány. De ezt többet fel se hozd, nem akarom, hogy ez benned motoszkáljon. Nem a külső, nem a ruha, nem a tárgyak a fontosak. Hanem az, hogy most itt vagyunk egymásnak! Mosolyogva simítom meg arcát, s szemébe nézek. - Te vagy a minden, s nem fogom megkockáztatni újra, hogy elveszítselek. Te vagy a gyógyír minden bánatomra, én pedig azt hiszem, neked. De ez tőled is függ, hogy akarod-e? Mosolyogva szőke loknijaival kezdek játszani az ujjaimmal.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Talán ő ezt nyugtatásnak szánta, de valahogy mégsem sikerült elérnie vele a célját, sőt mondhatni rontott is rajta. Apámat és Benjit is elővette…Bár konkrétan nem mondta ki, nem térdelt le elém, nem vett elő gyűrűt, de mégis ez azért már felér egy lánykérés féleséggel. Hiszen kimondta, hogy majd meg akarja kérni a kezem…És ezek után legyek nyugodt? Mégis milyen nő lenne az? Természetesen nem kezdek el álmodozni, nem látom magamat ahogy egy szép fehér esküvői ruhában sétálok a vörös szőnyegen oldalamon apával Velkan felé…Mert nekem ez olyan hihetetlennek tűnik, mint…mint nem is tudom. Persze igen szeretném, nagyon is szeretném, ha egyszer megtörténne, de… Nem akar túl pesszimistának tűnni, de bármi megtörténhet, főleg velünk őrzőkkel. És a múltkori találkozásom azzal a farkassal elég bizonyíték az állításomra. -Azért óvatosan ezzel az ígérettel. Bár nem tudom, hogy Benji mennyire tudja vezetni a motorokat jobb, ha vigyázol vele, mert az egyszer biztos, hogy imádja a minél veszélyesebb dolgokat és ha az nem jön vele szembe, akkor ő addig kutat, míg rá nem bukkan.-A végén meg összetöri a motort. Az lenne a szép bemutatkozás a részéről. De azért bízom az öcsémben és tudom, hogy karcolás nélkül fogja visszaadni a motort Velkannak.
Ahogy mindig most is sikerül teljesen tönkretennem a pillanatot. Miért nem vagyok képes örülni a jelennek? Miért kell mindent túlbonyolítanom? Miért nem tudom eldobni a félelmemet, a rémálmaimat, a fájdalmat és hagyni, hogy vezessen, hogy boldoggá tehessem? Mi ütött beléd Alice? Ő nem olyan, mint a másik kettő? Ő tényleg szeret téged! De akkor miért remegek ott legbelül ahogy komolyabbra fordulna a dolog? Én nem akartam őt megbántani, csak egyszerűen annyira nem tudom elképzelni azt, hogy Ő tényleg annyira szeret engem, hogy még így nyomorékon is akar engem. Ahogy átölel már bújok is hozzá. Most nem lököm el magamtól. Szükségem van rá, de félek ezt magamnak bevallani. Mert félek attól, hogy ez csak egy kislány álma a szőke herceggel és mikor felébredek megint egyedül leszek. A könnyek nem igazán akarnak leállni, de most nem is foglalkozom velük, hanem Őt hallgatom. A szavai jól esnek és örömmel töltenek el, de közben a bűntudatom is egyre hatalmasabbá válik bennem. -Annyira sajnálom Velkan! Mindig mindent tönkreteszek! Idejöttél hozzám, hogy velem lehess, hogy átölelhess én meg ellöklek magamtól.-Kezeimmel letörlöm az arcom, de teljesen felesleges mozdulat mert pár pillanaton belül ismét ugyanolyan nedves lesz. -Ne haragudj rám, amiért ennyit kell várnod!-Suttogom még oda neki a szavakat,majd csak behunyom a szemem és jobban hozzábújok. Nem nem alszom el, csak egyszerűen élvezni akarom a közelségét.
Csak mosolyogva hallgatom. Hogy aggódik. Oda lépek hozzá, s megsimogatom arcát, ahogy lenézek rá. Édes, gyönyörű Alice. Elidőzik rajta így tekintetem. Végül az ölemben köt ki. Sír. Mosolyogva törlöm le könnyeit, amiket ő is próbál eltüntetni. - Ejj Alice, tudod, hogy nincs semmi baj! - megölelem, s közben tincseivel játszok. Valójában rettegtem attól, hogy ezt fogja mondani. Hisz ami történt vele. Hogy egyedül akar lenni, és... Rettegtem attól, hogy lelkileg annyira megnyomorítja az az átkozott Farkas, hogy engem is meggyűlöl. Hogy amiért nem védtem meg, engem fog hibáztatni. És meg is érteném. De nem osztom meg vele ezeket a gondolatokat. Mert nem szabad erre gondolnom. Hanem arra, hogy szüksége van rám, és segítenem kell neki. Nem a lépcsőn, vagy más ilyen téren. Hanem lelkileg. Hogy megint tudjon nevetni, s ne sírjon, örüljön a pillanatnak, annak, hogy él. Ezekre a gondolatokra még inkább magamhoz húzom, majd csókot nyomok ajkaira. Érzem, hogy hozzám bújik, s mélyet sóhajtok. - Ezek a pillanatok nagyon hiányoztak. - vallom be csendesen. Nem tudom, meddig vagyunk így, de nem is számít. Csak arra ébredek fel, hogy Alice átölelve elaludt az ölemben. Elmosolyodok, s nagyon óvatosan lefektetem magam mellé, de végig a közel maradok hozzá, fel ne riadjon. Betakarom magunkat, majd megcsókolom homlokát, miközben átölelem. - Jóéjt kicsi tündérem! - suttogom, majd így hajtom én is álomra a fejemet.
Kezdőlap
//
