- Hát még én hogy remélem! Mindenesetre reálisan látom a helyzetet. Az O’connors törzsgyökeres errefelé, míg én csak most nyitottam és alkalmazottaknak is eléggé csúnyán a híján vagyok. Még évekbe telhet, mire fellendül a forgalom olyan mértékűre, amilyenre szeretném. Mindenesetre ráérek, nem igaz? – vigyorodom el kissé erőltetetten. Minek kellett felhoznia Lilyt? A mai hangulatomra azt hiszem már keresztet vethetek. Bár ha van bent whisky, akkor kicsit talán más a helyzet. Amikor magyarázkodásba kezd csak fél füllel figyelek oda. Egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat, és közben azért próbálom színlelni, hogy érdekel a téma. Az utolsó kérdésére azért felelek, bár nem túl nagy lelkesedés érezhető a hangomban. - Hoki – mondom, és közben végre feltűnik a transzparens, amit, érezhetően a meccs színvonalához igazodva csak a jegypénztár előtt helyeztek el, hogy ne vehesd észre, csak amikor már késő menekülni. Na, eddig remek… - Bár ahogy elnézem érdekes meccs lesz ez. Homoki Kígyók a Baziliszkuszfarkú Pandák ellen. Utóbbinál befigyelt némi fajközi kufirc, vagy mi van? Ráadásul azt a barmot is megnézném, aki kígyókat enged a jégre… Zsörtölődök egy kicsit, de hát istenem, amilyen színvonalas meccs elé nézünk jogom van. Őszintén remélem, hogy a verekedéshez többet értenek ezek az alakok, mint a választott sportjukhoz illő névválasztáshoz. Folyjék egy kis vér ott az arénában, csak mint a régi, szép időkben! Néhány kivert fog máris elfeledtetné velem az egész nyomorult helyzetet, amibe már megint belekeveredtem. Mind Lilyt, akit már megint képtelen vagyok kiverni a fejemből, mind Cassie-t, aki úgy kerül, mint a pestist. Pedig amikor legutóbb megnéztem egy nagyon enyhe náthánál nagyobb bajom még nem volt. Mi a fenét csinálhattam azon az estén? - Ja, Ash, ha lehet egy tanácsom: itt valami rendes alkoholt kell innod. Nem azért, mert le akarlak itatni, hisz tudod, hogy mennyire barátságos vagyok az alkoholmentes italok terén veled, mindig van behűtve, de ha itt almalevet iszol, akkor rövid távon végigmegy rajtad a fél stadion, meg a két csapat botostul. – A vigyorom már barátságosabb, hogy tudja, félig azért viccnek szántam a dolgot – Olyan ez, mint az állatoknál, tudod. Beindul az adrenalintermelés és kiszúrják a leggyengébb vadat a csordából. Na már most itt lesznek valószínűleg remek és barátságos huligánok, akikkel még lehet, hogy együtt is szolgáltam, szóval próbáld meg nem kimutatni, ha sebezhető vagy, mert akkor valaki hamar a fejedbe állít egy husángot.
Igen, az O'connors törzsgyökeresnek mondható. Főleg, hogy egy Őslakos asszonyság kezében van. Szóval ha Castor elég kielégítően viszi véghez a terveit, akkor Paul igen hamar megszabadulhat a legnagyobb riválisától. Ebben pedig teljes támogatásomat élvezheti. -Körbe kérdezhetek a Hotelben. Hátha néhány alkalmazottnak kell egy kevéske plusz pénz. Mondom egy félszeg mosollyal az arcomon. Nem akartam, hogy Lily miatt elszomorodjon. Egy pillanatra le is szidom magamat. Ennyire már kiismerhettem volna az embereket. A csapatok nevének említésére felvonom az egyik szemöldökömet. -Kétlem. Ugyanis a Baziliszkusz nem létező állat, csupán egy, a római korban kitalált teremtény. Bár... rendszertanilag van egy nem, amit a tudományos nyelv "Basiliscusnak" mond. Hmm... ha belegondolok, csak egy kevés DNS kéne hozzá, egy pete- és néhány hímivarsejt, már meg is van a gyíkpanda. Érdekes volna. Fejtegetésem végére kimondottan belelendülök a témába, ha nem tűnne fel, hogy hol vagyok, már el is kezdeném sorolni az elvégzendő eljárásokat. Szememben valami, az elborultsághoz nagyon hasonló fény csillan. Enyhén megrázom a fejem és mosolyogva hallgatom végig barátom tanácsait. -Egy sörben benne vagyok. Az még azért nem árt meg. Te és Dorothy tettetek arról, hogy ne legyek olyan tunya, mint régen. Áh, kimásztam pár nehéz helyzetből az évek során. És még te is itt vagy. A végére barátságosan meglapogatom a hátát. Lépünk még néhányat, már csak három ember választ el minket a jegypénztártól. -Olyan mogorván fogok nézni ahogy csak tudok! Jelentem ki eltökélten és bemutatok egy igen lagymatag, ám szórakoztató arcot. Végül inkább újra mosolygok egyet. Paul még nem tudja, azonban az itt megjelentek közül mindenkit képes lennék kiütni. Legalábbis egyenként biztosan. -Katonák? Azt hittem az egységedből csak Te jöttél Fairbanks-ba. Összeráncolom a homlokomat és kérdőn nézek rá. Tudom, hogy nem szeret a seregben töltött éveiről beszélni. Nem is fogom erőltetni, az a múltjának egy olyan része, amit nem akar a világ elé tárni. Ezt még én is megértem.
- Megköszönném, Ash. Tényleg komoly segítség lenne – mondom. – Meg aztán közelebb is vagyok hozzátok. Talán ki lehetne tenni ott egy-két hirdetést, akkor elkezdene szállingózni a nép is. Amikor belekezd a biológusi humbugba, én már csak vigyorgok. Jó, öreg Ash… Csak adjon neki az ember ötleteket, és kiforgatja a világot a helyéről. Bár érdekes műsor lenne, ha adnék neki egy ilyen transzparenst, mint amit itt elmondott, és beküldeném a pályára. Vajon meddig élné túl? Érdekes dolog eljátszani ezzel a gondolattal. Talán elég ideig, hogy elkezdjenek fogadásokat kötni rá. Amikor a sörös dolgot említi büszkén kihúzom magam, de csak azért, hogy Dorothy említésére kétszeres gyorsasággal zuhanjak vissza alapállapotba. Arcomra furcsa kifejezés ül, ami a zavarnak, a megdöbbenésnek és a szégyennek egy különös keveréke, de aztán gyorsan tovább is tűnik. Fene vigye el, még mindig ilyen hatással lenne rám mindazok után, amik azóta történtek? Nem hiszem el… Persze nehéz elfelejteni, ha az ember vizesen lesmárol egy jó csajt, aztán meg lekoptatják. Igazából valószínűleg száz meg száz Dorothy van a városban és Ash valószínűleg nem róla beszélt, de ha mégis… Ó, anyám, mibe nyúltam ott és akkor? - Te lefoglalod őket ezzel a nézéssel, én addig mögéjük kerülök és leütöm őket egy székkel – vigyorgok én is, de csak halványan. Nem megy ez ma nekem, fenébe is. Legjobb talán az lenne, ha nem emlegetnénk csajokat, de most már nem tudom megállítani magamban a gondolatfolyamot, amelynek hála végül csak kibukik belőlem a kérdés: - És mesélj csak erről a Dorothyról! Mintha emlegettél volna valakit még régebben. Közben a katonás megjegyzésén is elrágódok. Körbenézek, és ismét felkutatom az ismerős arcokat. Egyet látásból, kettőt névről, és ott előrébb is olyan rohadt ismerős az a valaki, csak fordulna már meg… Na, már bement, ez már meg nem fordul. Fasza. - Átvezénylések, áthelyezések, kényszer és rokkantnyugdíj. Igazából a katonák az idejük javát otthon töltik, csak időnként küldik az egységüket harci kiküldetésre. Ilyenkor aztán ott vannak pár évet, és a hadosztállyal együtt hazavezénylik a bandát. És kezdődik minden elölről – mondom, ujjammal játszva jelezve a dolgok körkörös voltát.
-Megbeszéltük. Ha adsz szórólapokat és posztereket, akkor kirakosgatom őket, és megkérem az alkalmazottakat, hogy nagyban ajánlják a helyet a vendégeknek. Jelentem ki barátságosan. Talán még Castornak is megemlíthetném, hogy egy-két bulit tarthatnánk ott. Amennyit a falkám képes vedelni, Paul néhány alkalom után meggazdagodna. Megérzem a barátomban végbement változásokat. Valamin nagyon elgondolkodik. érdeklődve fürkészem az arcát, de valószínűleg akkor sem lennék képes leolvasni róla bármit is, ha jobban ismerném az embereket. A nézésnél azért többet tudnék tenni velük... sokkal, sokkal többet. De jobb, ha nem tud róla, így csak mosolyogva bólintok neki. Dorothys kérdésének hatására jól láthatóan elönti arcomat a vér. Olyan vörössé változom, mint ha csak festéket kentek volna a képemre. Megköszörülöm a torkomat és elkezdem magam előtt rugdosni a betont. Beszélgetés közben előrébb lépünk még egyet. Már alig másfél méter választ el minket a jegypénztártól. Zavarral a hangomban kezdek el beszélni. -Dorothy Caine a neve. Gyönyörű, okos és... ~ valami elemi szintem vonzza, hozzá a farkasomat. ~ nagyon egyedi. Olyan művészkedő-féle, festő. Egy párszor már találkoztunk. De még nem tudtam eldönteni, hogy Ő is akar e valamit. Majdnem teljesen őszinte vagyok Paullal. Azt természetesen nem köthetem az orrára, hogy az ellenséges vérfarkas falka egyik tagja. Végül veszek egy mély levegőt és félszeg mosollyal vonom meg a vállaimat. Látom, ahogy szemeivel a tömeget kutatja. Megpróbálok utána nézni, de személy szerint nem ismerek fel senkit. Elgondolkodva nézek rá, majd hirtelen felteszem az első kérdést, ami az eszembe jut. Sosem voltam túl tájékozott a hadsereggel kapcsolatban. -Téged is bármikor visszavezényelhetnek? Nem szeretném, hogy visszakerüljön Irakba. Azt a keveset, amit elmesélt róla, elég volt, hogy tudjam, teljesen tönkre tenné egy újabb kiküldetés. Végre odaérkezünk a pénztárhoz. Előveszem a tárcámat és a lehető legjobb helyre kérek két jegyet. Közvetlenül a pálya mellett, ahol láthatjuk a játékosokat nekicsapódni a műanyag védő-kerítésnek. Ha esetleg tiltakozna, akkor ellentmondást nem tűrőn válaszolok neki. -Hagyd csak! Annyi mindent fogyasztottam már nálad, teljesen ingyen, hogy ezt megérdemled. Előveszek néhány bankót és odaadom a pénztáros hölgynek, majd terelgető mozdulatokkal a bejárat felé irányítom Pault.
Ashie nem értette az arcomon és a testtartásomban végbemenő változásokat. Néha tényleg áldás, ha az ember haverja szociálisan tökéletesen kasztrált. Azért próbálom menteni a menthetőt, de most kivételesen jól jött, hogy nem képes olvasni sem az arckifejezésekből, sem a túlságosan is egyértelmű testi jeleket. Amikor a csaj nevét említi ismét megnyugszom, csak azért, hogy öklömnyire zsugorodjon össze a gyomrom, amikor kijelenti, hogy a hölgyike egy festő. Na jó, erre mennyi esély van? És vajon engem vágott át a névvel – amire nem értem, mi indoka lehetett – vagy Asht? – Hozd el egyszer iszogatni hozzám. Szívesen találkoznék azzal, aki így kihozta belőled a férfiállatot – vigyorgok rá. Meg aztán így pontot is rakhatok mind az ügy, mind a beszélgetés végére. Fenébe is, ha tovább folytatjuk talán még kibukik a számon valami hülyeség! Viszont már-már aranyos az, ahogy aggódik értem. Persze csak valami furcsán bizarr, férfias módon. – Nem valószínű, hogy visszavezényelnének. Fizikailag alkalmas vagyok ugyan, de a pszichiáter, akihez elküldtek külön kérte, hogy ne vezényeljenek vissza aktív szolgálatba. Természeti katasztrófa esetén valószínűleg még így is ott kellene állnom a gáton, szóval ha jön az özönvíz, ott keressetek. – Persze azt nem közlöm, hogy ha egy másik agyturkász úgy dönt, hogy mégis alkalmas vagyok, akkor Állambácsi úgy vág vissza a Persze-öbölbe, hogy a lábam sem éri a földet. Amikor Ash megveszi a jegyet tiltakozni akarok, de inkább befogom a számat, amikor meghallgatom, amit mond. Igaza van. Néha én is élhetek mások jóindulatán, nem igaz? Nagynéha. Bár azt elhatároztam, hogy ha valaha is sikerül lerészegíteni a srácot, akkor visszacsúsztatom a jegyárat a zsebébe. Ha sikerül valaha leitatnom. Próbálkozom már egy ideje, de a kölyök jól bírja az alkoholt.
Kezdőlap
