Az alaszkai tél elkapta a grabancát a tökinek, akit felvettem az előző helyett. Nincs vele gond, de most kurvára nem örülök neki, hogy nekem kell itt szobroznom. Jön az áru, benne rohadt jó késekkel. Azokból még mindig szeretek újakat találni. Szívszerelmem a pengék világa és a készletből bizony csurran-cseppen otthonra is. Egy vietnami modellt várok most a legjobban, szépen ívelt és nagyon széles pengével. Jöhet a grizzly, de akár a Nagyláb is vagy egy csapat kőműves, még egy sima embernek is van ellenük esélye, ha ilyet tart a kezében. Esélyek. A sajátjaimat is latolgatom. Készülök Fairbanks-be, ami már nagyon régóta vonz. Meg fogom adni a módját és lovon vonulok be egy pár napra. Kíváncsi leszek a fogadtatásra és arra, hogy mi marad utánam. Ismerem magamat, a gyógyszer el tud gurulni, de utána megtalálom. Be vagyok sózva, ha erre gondolok, mert úgy érzem, új fejezet lesz az életemben, ha oda átjárogatok. Vagy akár... Na de most inkább készítsük elő a terepet. Hátsó ajtó kinyit, raktárajtó kinyit, szivar a számba és füstölök, amíg jön faszi. Nem rossz arc és mindig pontosan szállít. Slusszpoén, hogy ő a helyi kiskirálynak a kicsikéje. Ami nem jelent mindenképp trónörököst. Itt más szabályok mennek, diplomácia van és semmi csoportosulás. Pár évtizedet eltöltöttem ebben a fenenagy szabadságban, de nem hiába járkáltam el mindenfelé. Nem elégített ki. Nem is fog soha. Fasza fahéjillatú szivar füstje tölti be a helyiséget, ahogy rendezkedem, hogy minden elférjen. De kibaszott nagy kupi van itt, mikor egyedül vagyok! Ma se öltöztem túl magam, ahogy egyik nap se teszem, mikor ide jövök. Nem divatbemutató ez, csessze meg! Fehér atléta, fekete bőrnaci, barna túrabakancs. A hajam meg lobog, ahogy rántok a fejemen néha egyet. Minden kész, egy puskába se lehet belebotlani, a kitömött fácánt se verik le ládával, mert bebasztam a sarokba. Kiállok az ajtóba és csípőre tett kézzel skubizom az utcát. Várom a teherautó hangját. Megismerem, mindig ugyanazzal jön és elég jó árukat tud beszerezni. Na, hol van már a gyerek? Visszalesek a boltba a pult feletti órára. Karórát nem hordok, kell a francnak, csak útban van a csuklómon. Telefont pláne nem. A vezetékest még elemelgetem, azt is csak itt, ha nagyon muszáj. A számítógépet be se kapcsolom. Ha tudnám se tenném... Az az eladó dolga és baromira dühít, hogy most sehol nincs. Tüdőgyuszi, mi? Vágom én, hogy kemény téma, de én is inkább máshol lennék, mint itt. Alibi ez a bolt, nem szívügy. Na, még egy slukk, aztán már csak domborítom itt a tetkóimat, amik kilógnak az atléta alól.
Megszokott rutin köröket fogok a kisebbik platóssal: a vasúttal és a hajókon érkező szállítmányokat összeszedve szállítom kérésre házhoz azokat. Már a fele raktér üres szerencsére, de így is megcsúsztam kissé idővel... A fene gondolta, hogy folyékonyat is szállítok! Csak mikor már megtörtént a baj és a felmosólé-szerű lötty vidoran csurgott lefelé a platóról, akkor vettük észre az egyik autóalkatrészeket forgalmazó helyi üzletnél, hogy nem kóser valami nagyon. Mondtam pedig már az öreg Richardnak, hogy igazán leszokhatna róla, hogy kétes helyekről rendeljen találomra! Többet biztosan nem hozok neki el semmit, ha megfizeti az árát, akkor sem... Fingom nincs, mi volt ez a szarság a fémhordókban, de még mindig orromat facsarja a bűze, beette magát a raktér padlózatába is szerintem. Oltári! Megadó szusszanással dőlök a háttámlának az egyik kereszteződésben, mikor pirost kapok. Addig legalább van időm lapozni a szállítólevélen, meg előkeresni a számlát a másik eszesnek is. Mondjuk Achillesszel legalább az életben nem keveredtem még biznisz téren balhéba - személyes kis kakaskodásaim más lapra tartoztak, üzletben nem szokásom szarozni, lévén én sem lopom a pénzt.
A lámpa zöldre vált, gázra lépek és robogok is tovább a vadászbolt felé, a mexikóit meg már idejekorán kiszúrom az utcába hajtva. Szórakozott szalutálást ejtek felé, mikor mellette elhajtva a kóceráj parkolójába fordítom be a platóst, majd kéziféket behúzva egy megadó szusszanás keretében leállítom a motort. Addig van ideje neki is felém venni az irányt, - mert gondolom, nem az ajtóból tervezi szemügyre venni a szajrét, mint holmi olcsó örömlány. Brrr... Lássuk be, eléggé rusnya lenne a szerepre, hiába a hosszú haj. Viccet elodázva, ajtó nyílik én pedig hanyag mozdulatok közepette pattanok ki, hogy kezem lendüljön üdvözlő kézfogásra. Egyszerű kantáros munkásnadrágot viselek, sötétkék árnyalatban, hozzá fehér, már kissé a pakolászástól koszos-izzadt pólót. Csak a szokásos melós szerelésem. - Achilles! Már kezdtem azt hinni, elfeledkeztél rólam! Hát lehet ezt így, öreg? Két hétig megrendelés nélkül hagyni engem? - Nevetve fejcsóválok, ha az üdvözlést letudtuk, a plató hátuljához invitálom, megoldva oldalt a ponyvát tartó szíjakat, mígnem feltárul a raktér és annak tartalma. - Mesélj, mi van erre! - Szusszanok, közben meg már fel is pattantam az említett helyre, hogy előkotorjam az ő által várt, gondosan csomagolt dobozok halmazát. Közben persze nem leszek süket, figyelek a másikra is, ha megosztana vélem valamit.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
A fejemmel bólintok egyet, ahogy szigorú és üres tekintettel nézem az érkező cuccost. Ez is épp olyan büdös és zajos, mint a többi. Egy vonatnál mondjuk jobb. De mi a szar? Még valamit érzek. Hú, baszd meg... Már az ajtóból kiabálok: - Faszér' fürdetted meg az egészet... Remélem, az áru nem úszik, mert akkor visszaküldöm, mint a pinty! Megyek is felé a szivarommal. Fújom a füstöt és szívom az édes illatát. Csodás találmány, igazi hazai. Amikor közel érek, jól megszorítom a kezét és a szemeimmel már a hátsó részt lesem. Bunyózni nem itt fogunk, úgyhogy most nem is nagyon érdekel a pasas. Nem olyan hangulatban vagyok. Ő is melózik, én is, ennyi. Látszik is rajtunk. - Nem puszira megy ez. Ha kell áru, mindig böfögök, nem tűnt fel? Nem magyarázom túl, értenie kell. A polcoknak nem rendelek, hogy ott álljon. Ha sok a vevő és fogy a cucc, akkor jöhet az utánpótlás. Vagy ha kiszúrok valami nagyon tutit, ami most jött ki a piacra, mint ez a penge. - Mi a szar folyt ki nálad? Ahogy nyílik a ponyva, én fel is mászok könnyed és gyors mozdulatokkal. Először megszaglászom, megnézem, hogy rendben van-e. Ha nincs, akkor indíthatja a gázt. Nem húzzuk az időt azzal, hogy lepakoltatok, aztán vissza. Felnyitok egy-két ládát, de rendben van. Tisztogatás kell, ennyi. - Beteg az eladó, azért látsz engem. Megszokhatta, hogy nem én vagyok az áruátvevő, csak ritkán. Nyitogatom a cuccokat és mikor megvan a pengésláda, egyet ki is kapok. Végigsimítok rajta és suhintok is. A ponyvát nem vágom szét, arra figyelek. Fasz akar kártérítést fizetni a hülyeségért... - Ez kurva jó cucc! Remélem, viszik is majd. Felétek mizu? Faternek megy a politika? A jó öreg Solomon, aki tökös gyerek és úgy ért az egyensúlyhoz, mint senki. A fiacskájának is átadhatja ezt a tudást. Bírom mindkettőt. Közben a ládákat megnézem és kezdem lepakolni, Zach kezébe adva azokat. Nem szarozok, haladjunk. - És nekedan valami luvnya a láthatáron? Fiatal még és más típus, neki lehet állandó nősténye. Nekem nem kell, eleget szívtam velük. Főleg mikor leléptek. Kell a francnak a kötődés, inkább magamért harcolok és építem a sorsomat. - Fairbanks-be is fuvarozol? - kérdem két láda megragadása között, szivarral a számban. Egyre jobban érdekel az a város, mindenkitől gyűjtöm az infókat.
Nemzetközileg ismert középsőujj-feltartós mozdulattal örvendeztetem meg beszólására a másik farkast, miközben leállítom a motort, majd ki is szállok a verdából, hogy az üdvözlés egyik tradicionálisabb formáját is megejthessük. - Ugyan ne morogj már... persze, hogy feltűnt. Még ráncos lesz az a hamvas képed! - Szélesedik vigyorom szemtelenül, de mellette kezem is jár, ahogy felszabadítom az utat a raktér felé Achilles számára. Intek is - hölgyek előre! - hogy övé a terep, tényleg felesleges volna lepakolni a cuccot, ha aztán visszapakoltatja, mondván, mégsem kell. - Richard, tudod az alkatrészes fószer rendelt valami... szappant. - A nap sütött még (bár ereje nem sok), kedvem is hozzá volt hasonlatos, ahogy könnyedén nevetek a saját szerencsétlenségemen, miközben arról az idősebb farkasnak mesélek, figyelve, amint felmászik a platóra és szemügyre veszi a szajrét. A pengére nem igazán számítok, kissé fel is morranok meglepett-figyelmeztetően suhintására. - Ohó, Rambó, a kocsi marad! - Tiszteletben tartom én mások perverzióit, amíg nem erőltetik rám, tényleg, de azért van egy határ. És különben is hülyén mutatnék kilyuggatott ponyvával veretve végig a városon. - Majd írok a Télapónak, hozzon nekem is egyet karácsonyra... - Jegyeztem meg szórakozottan a másik reményteli megjegyzésére. Minden vágyam volt egy bozótvágó farkasként, de tényleg. Na vissza a témázáshoz! - Megvagyunk, kösz a kérdést. Ami pedig a politikát illeti őt kérdezd. Nem nagyon szokott minden apró-cseprő dologért maga mellé rendelni. - Vonok vállat könnyedén. Nyílt titok persze a farkasok között, hogy roppant jól tájékozott vagyok mindig a helyi dolgokat illetően, ugyanakkor képes voltam diszkréten kezelni az információhalmazt. - Vagy legalábbis a helyén, ezért sem mentem volna ebbe most bele bővebben. Inkább átvettem a ládát Achillestől, meg kivártam,míg pakol a tetejére még párat - elbírunk mi hármat-négyet is, farkasok vagyunk vagy mi! - Tényleg kár hatszor fordulni a látszat kedvéért, mikor úgy fest, a kutya se jár erre ez idő tájt épp. - Pont arra van nekem időm... majd lesz, ha lesz, ha meg nem... van pár évem még a háromszázadikig. - Vonok vállat újfent, odabent azért megérdeklődve, hova is pakoljam a cuccost le neki. Csak eztán, kiegyenesedve pillantok felé, érdeklődő és egyúttal kissé kérdő pillantással. Az sem titok, hogy még a betolakodó falka felbukkanása előtt időztem Fairbanks városában kicsit; onnét való kölyköm, Pascal is. - Ha akad, aki megfizeti... Miért érdekel?
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Az ujjazóujja láttán csak morgok egyet. Szarságokat önt ki, aztán még neki áll feljebb. Most nem esek neki, csak morranok egyet. A Bestiám már menne, de nem hagyom neki. Elsőre nem is nagyon érdekel a ficsúr, de aztán a profi cuccok jobb kedvre derítenek és rájövök, hogy mégse eszik olyan forrón a kását. - Na, azér! Aszittem már, elhordták az agyadat a legyek. Te mikor leszel ilyen ráncos? Azt még meg is kell ám érni ebben a veszélyes szakmában... Nem fenyegetés, csak szólok, hogy azért tudjon róla, miken mentem én keresztül és értse, hogy azok a ráncok mesélni tudnának a világról. Majd ha ő lesz ennyi idős... Szar ügy, én a betegség miatt lettem ilyen randa, aztán meg a kor jött és ment a simaság. - Legközelebb motorral vidd ki neki, ne az én cuccaim mellett! Baj nem lett, az áru tiszta, megvédték a ládák. De akkor is, hát milyen szaga van már? Idehánynék legszívesebben, úgyis van nála szappan, amivel lemossa. Höhö. A félhomályos napsütés nem gáz, látok, látunk rendesen. A penge felvillanyoz engem, Zach-et meg idegesíti, hogy szétvágom a verdát. Most eresztek meg egy vigyort, ami nálam elég torz és talán fenyegető is. Főleg egy ekkora késsel a kézben... - Ha arra pályáznék, hogy szétbasszam, nem kéne kés... Ennyivel nyugtatom meg. Aztán lerakom a láda mellé a fémet és tovább nézem az árut. Ami jó, azt nyomom is a kezébe, hogy pakolja le. Faszt kell neki kés, dehogy kell. Én imádom ezeket, mert megszoktam és sokat ismerek. Gyönyörű darabok és ahogy suhan a levegő alattuk, meg tépik a húst. Ahhoz fogható nincs. Kézzel, ököllel, karommal is jó, de hát mindenkinek kell a hobbi is. - Ja, ja, ja. Kussolsz, mint mindig. Csak beléd ne rohadjanak a nagy titkaid, 007-es... - kiabálok rá nem dühösen, csak jó hangosan, parasztosan. Sokkal többet tud, mint amennyit mutat. Titkosügynököt játszik. Ehh, azok vicces filmek voltak, láttam párat közülük. Az angol úriember szuper kütyükkel és tuti csajokkal. Én jobb szeretek nyílt lapokkal játszani. Nem mindig, de az már túlzás, amit ezek csinálnak. A ládákat megküldöm, többet, mert látom, hogy várja a következőt. Dolgozzanak az izmai, hajrá! Azért van benne dög is, nem egy nyápic. Ezért bírom őt is, meg az apját. Ész és erő együtt ritka párosítás. Nálam főként a második van meg, de az bőven elég a boldogsághoz. - Ja, ezek zabálják az időt. Nekem is csak néha kell, aztán menjen Isten hírével! Hát neked mire kell az a fene sok idő? Még seggeden a tojáshéj, töki! Néha már fizetnem kell érte, de hát van miből. És akkor legalább teszneka lóvéért, bőven megadják, ami kell. Nekem mellékes, de ez a srác még fiatal. Mindegy, úgy bassza el az életét, ahogy akarja. Nem én vagyok az apja. - Oda a sarokba rakd oszlopba! Mehet a plafonig. Én is viszem a maradékot és hamar megvagyunk. Ég a kezünk alatt a munka, egyikünknek se ez a hobbija, jobb túllenni rajta. Lassan megleszünk és akkor hessegetem a srácot, hogy menjen ki. Én is lépek, zárok, aztán kint fogom megint a kezembe a szivart. Kurva hideg van amúgy. De még dumálhatunk kicsit. És ezt a pengét ittfogtam, a balomra van akasztva. Csinos kis anyag. - Én is járok arra néha. Farkasék hogy állnak ott? Jó erőben vannak? Lehet, megint elnézek feléjük. Hogy mennyi időre, az jó kérdés. De határozottan vonz oda valami.
Kiszélesedik képemen a farkasvigyor a ráncok kapcsán, de nem kommentálom szóval is, elég a gesztus. Szerintem ez esetünkben inkább genetika, ami azt illeti, hiszen mennyivel lehet idősebb nálam? Egy százassal, százötvenessel talán? A mi életünkben az semmi, röpke évtized talán! (Bár tény, a mi családunkban ennél azért jóval nagyobb jelentősége van a háromszázadik életév betöltésének.) - Mégis helyesel fejemben az éltes nőstény hangja, igazt adva a hímnek: azt meg is kell ám élned, komám! Megjegyzésére nevetve szalutáltam. - Igenis kapitány! Bár kissé szarul festett volna, ha a főúton folyatom végig azt a sárga cuccot... - Nevetem el magam végül, elképzelve a jelenetet. Közben azért van bennem némi egészséges tartás, hiszen az öreg latinó vérét van szerencsém ismerni, simán kinézem belőle, hogy fejemhez vágja a teli ládát, ha nem kedvére való a szállítmány, esetleg sérült. Hála az ősanyának, nem így történik, elégedettsége nem is lehetne látványosabb, minthogy menten kaszabolni kezd azzal a kibaszott késsel. Szavaira jót derülök persze, nem az a fajta vagyok, akinek derogál beismernie, ha a másiknak igaza van. Ellenben a további megjegyzésére féloldalas, csibészes mosoly szökik képemre. Oké, oké, lebuktam... - Mire vagy kíváncsi, de most komolyan...? Rhydian összeszedett valami kölyköt magának. Nem kölyök már, de átharapja majd a csajt. Vagy már meg is tette! - Heti pletyka rovatunkat hallották/olvasták, ne mondja senki, nem viselem szívemen a másik oldalának sorsát. Hát hogy nézne már ki, ha kirágná a kíváncsiság! A ládákkal felpakolva indulok meg az üzlet felé, nyomomban a tulajjal. - Mintha te olyan vén lennél, Achilles... - Fejcsóválok kissé, a külső valóban nem minden nálunk, farkasoknál. Nagyapa! Na ő vén, már a mi mércénkkel is (mégis kioszt két pofont, ha úgy ítéli jónak), de hogy a mellettem haladó az lenne? Most jár ereje teljében csak igazán... - Különben nem is az időn van a hangsúly, egyszerűen nem erőltetem ezt a holtomiglan-holtodiglan témát. Tényleg, ahogy te is mondod: ha kell, akkor akad, különben meg csak a gond van vele. - Rég volt már az, hogy nőstényt hosszabb ideig megtűrtem volna magam mellett. Persze, a falkában akadtak próbálkozások, de valahogy a szálak előbb utóbb... összegubancolódtak annyira, hogy egymás torkának eső vérmes nőstények gombócává nőjék ki magukat. Kell a francnak ez a feszkó! Le is cuccolok inkább a mutatott helyre, felstócolva a dobozokat rendre, igazítva rajtuk, nehogy leboruljanak, meg hasonlók.
Kilépve az üzletből szinte látom a saját leheletemet. Cudar napok jönnek, hogy egy klasszikust idézzek: Közeleg a tél. Már a nyakunkat harapja, konkrétan... A plató alját felhajtom, a ponyvát visszaigazítom, s úgy fordulok vissza Achilles felé kérdésemmel együtt. - Eléggé nagy a csend, ha engem kérdezel. Gondolom, jól kijön a két falka, lepacsiztak az őrzőkkel is... Elég volt nekem velük az a pár évtized, hogy ennél jobban érdekeljen a téma. - Vonok vállat, arra viszont kissé kikerekednek a szemeim, hogy látogatóba menne. - Csak ott ne ragadj, mint az az idióta Corvin. Jönne még egy visszavágóval, bakker... - Fejcsóválok ciccenve kissé. Ezt már baszhatom, azt hiszem.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Azóta se tudom és nem is fog soha kiderülni, hogy mi a szart kaptam el, ami így összerágta a pofámat, de kurva ronda lettem. Ezt tudom. Így élek, így nőttem fel. A dzsungelt nem érdekelte, az emberek meg viseljék el. Ha nem tetszik, kapnak tőlem... - Hát na, a te dolgod, nem az enyém. Nehogy már én oldjam meg, hogy mit csinál a szappannal! Annyira azért nem húzott fel. Az áru tiszta, nem cseszte össze, úgyhogy túl is léptem a bűzön. Ha elhúz innen, megy vele a szag is. De ez a penge! Minden szarságot feledtet. - Valamire, ami érdekes? Hát mire lennék? Aha. Na, ez már sztori. A dokival nem túl mély a kapcsolat. Tudom, hogy a városban gyógyít, nem szart a teraszomra, úgyhogy én se csinálok az övére. Még nem mérkőztünk meg, békés lélek. - Az gáz, nem? Apád nem szokta ezt szeretni. Úgy hallottam, a kölykedzés már gyanús, összefogás, úgyhogy nem csipázza az öreg. Majd össze kell velük futnom. A kicsiket bírom és nem árt, ha mástól is tanul a poronty. - Kellően vén vagyok. Akarsz ízelítőt, töki? Ha nem hiszi el, adok én neki. Az ő korában ne legyen nagy a pofája! Nem is tudom, ezt hogy értette. Ha szarul, akkor szarul is jár. De nem, Solomon nem hülye gyereket nevelt. Eddig se úgy ismertem. - Aki nekem volt, az csak felbukkant. Hirtelen. Aztán úgy is tűnt el. Én ugyan nem lihegek utánuk. Majd ha kell, akkor szerzek egyet. Tudom, hogy vannak, akiknek heti több kell, én megvagyok nélkülük sokáig. Úgy nőttem fel, hogy senkim nem volt, mert nem lehetett. Rabszolgasors. Ezt nem sokan értik manapság. Aztán a dzsungelben maximum nőstény leopárdot dughattam, azt is csak akkor, ha már halott volt, de ilyen faszságokra sose gondoltam. A fiatal hímnél máshogy is lehetne, de ő tudja. Nem bánom, ha nem basz el mindent egyetlen nőért. A pakolást hamar befejezzük, mert mindketten pörgünk, mint állat. Nem húzzuk az időt. A szivarom végig a számban, úgy trógerkodom, aztán megállok és szippantok egy nagyot, majd a kezem csípőre, a másikban a szivar és lehamuzom. Eltaposom a koszt és úgy nézek Zach-re. - Ja. Vágom. Corvint kurvára utálják. Lehet, hogy egy darabban nem is jön vissza. Én biztos nem járok így. Ha faszságot csinálok, vállalom és nem bújok el. De inkább megpróbálom az eszemet használni. Nincs sok, de ahhoz elég, hogy a farkasomat uraljam. Ott pedig nagyobb világ van, mint itt. Kisváros vagyunk, farkas szempontból egy falu. 9-10 bundás? Höh, az eredeti, dzsungelmenti falkám is nagyobb volt. Ez meg nem is Falka. - Milyen visszavágó? Balhéztatok? Kártyaparti? Fogadás? Fiatalok, játszhatnak ilyen szarságokkal. Engem már nem érdekelnek. A belső zsebemből viszont elő tudok húzni még egy szivart. Az áru értékét már elutaltam, segítséggel, mert én nem értek hozzá, szóval kp nem játszik, de megkínálom szívesen, mert jó arc. - Kell? - nyújtom felé a márkás, finom illatú szivart. Ha kér, meg is gyújtom neki és együtt füstölhetünk. Ez egy ilyen hely. - Aztán te mit vársz a jövőtől? Gondolom, nem akarsz örökké fuvarosként szolgálni.
Apró sóhaj hagyja el ajkaimat, vállaim megereszkednek visszakérdezésére Rhydian újdonsült kölyke kapcsán. - Még nem tudom, de tekintve, hogy nem frissen beharapott, hanem át... akár gázos is lehet. Mondjuk azért a dokinak több esze van, semmint most kezdjen el bekavarni a rendszernek. - Legalábbis remélem, így van ez, s nem fog problémát jelenteni a kis nőstény senkinek az apján kívül. De az meg már legyen az ő problémája! Hát nem? - Hogyne! Már szinte elfelejtettem a múltkorit, mikor feltörölted a PIT pultját velem. - Dobtam csókot a levegőbe felé. Tudja jól, hogy nincs ellenemre némi bunyó sosem, de azzal is tisztában vagyunk mind a ketten, hogy sem a hely, sem pedig az időpont nem alkalmas jelenleg, hogy egymás torkának essünk. Mondjuk, mikor okozott ez problémát bármelyikőnknek is? - Pénteken, meló után? - Azért csak nem bírom ki, lerendezem magamat előre a hétvégét illetően, mázli, hogy kibaszott troll vagyok. Már ami vérvonalamat illeti. A nőstény-témára csak legyintek egyetértően. Nem ér annyit az egész, hogy huzamosan fejtegessük szálait, mint nagyapa agonizál a teraszon nyaranta az élet múlandóságáról két Hamlet idézet között. Corvin nevének említésére finom morgással reagál a bennem lako fekete ördög. - Ha vissza is jön, itt szedik szét a népek. - Erre a garanciát is le merném akár itt helyben papírozni a mellettem állónak. Jobb a csórikámnak, ha nem keveredik vissza élve ide. Azért Achilles magabiztos hozzáállása félvigyort csal a képemre. - Mire fel ez a nagy érdeklődés amúgy a falka felé? - Ha már bő húsz évet ott dekkoltam én magam is tarkként, s kölykömre is Fairbanks városában leltem, ennyit talán kérdezhetek úgy, hogy választ is kapjak rá érdemben. Legalábbis szeretném így gondolni, ha már földrajzi/közigazgatási ismereteire nem tenném nyakam a másiknak, miután Alaszka legnépesebb települését faluzza le. Oké, farkas szempontból tényleg nem metropolisz vagyunk, de azért mégis. - Bunyó. Erősködött, hogy csak azért nyomtam le, mert másfelé járt gondolatban, én hülye meg belementem a visszavágóba. Mert miért ne mentem volna, simán lenyomom hatszor is egymás után, ha neki az kell... - De már mindegy is. A szivaron időzik tekintetem, majd egye bassza, felé nyúlok. Nagyapa szarrá fog szívatni, ha megérzi rajtam, mondván micsoda burzsuj életet élek kis szaros létemre. Felénk a szivar az ő kiváltsága, de ő most nincs itt, szóval... elfogadom, miként a tüzet is. Achilles kérdésére nem felelek azonnal, a szivarba szívok, lassan fújva ki füstjét az előttünk levő semmibe... Állkapcsom kissé mintha megfeszülne, farkasom zúgolódik, hisz ő pontosan tudja a választ, elmémbe kúsznak nekem is a szavak, de tisztában vagyok vele mit érdemes és mit nem hangoztatni ebben a városban. EZT még kifejezetten korai lenne. - Valamikor szeretnék majd gyereket. Már, olyan igazit, érted, nem kölyköt. - Újabb pöfékelés közepette jegyzem meg: - Most tutira szentimentális faszkalapnak tartasz! - Nevetős a hangom, szépen festhetünk, amint fényes délelőtt úgy füstölünk a bolt előtt, mint akiknek nincs más dolguk a világon.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
- Ja, okos a srác. De ebből hogy lehet kijönni apád haragja nélkül? Nem hülye a doki, csak én nem vágom, Solomon mire pöccen, mire nem. Még 50 év után is annyira idegen az a szerep. Nem Alfa, de mégis övé az utolsó szó. És egy Teremtő a kölykével már szövetkezés, amire le szokott csapni. Höh, nagypolitika... - A takarítóknak kevesebb melójuk volt úgy... Elvigyorodom, mert igen, az mókás este volt. Egy ilyen fiatal csak ritkán ellenfél, főleg akkor, ha kibaszott okos és trükkökkel él. Én nem trükközöm, csak ütök vagy feltörlöm a sörfoltokat az ingével, haha. Itt és most nem akarom. Ez egy másmilyen alkalom szivarral, dumával és kurva jó pengével. Mondjuk azt kipróbálhatom rajta. Igen, ez egy jó ötlet! Amilyen gyorsan csak tudom, elő is kapom a pengét és a bal karja felé suhintok. Ha ügyes, még elugorhat és talán a cuccát se vágom fel. Aztán visszateszem a tokjába, az övembe tűzve és röhögök egyet. - Holnap éjjel érek rá. Pont gyilkolászni valóm lesz pénteken. Nem időpontra adták, de akkor a legalkalmasabb ezt a célszemélyt elintézni. Megint vigyorgok, ahogy Corvinról van szó. - Tudnom kell, mikor jön vissza. Az első leszek, aki odasóz. Nem bosszúból, nem sértettségből. Hanem kedvtelésből és ha minden igaz, abból még tömegverekedés is lehet. Nekimegyek én az ellentábornak is szívesen. Minél több csont törik, minél vörösebbre festjük a kövezetet, annál jobban fogom érezni magam. - A város érdekel, az ősök földje, nem a falka. Van ott valami különleges. A Teremtőm és a nagy szerelmem ott haltak meg, ők is ezt keresték. Amúgy meg többet voltam falkában, mint amennyit ez itt élt egyáltalán. Azt se szégyellném, ha falkára vágynék, de itt a várossal együtt kell nézni. Alignak és Tupilek ott jártak, éreztem a mágia töménységét és még akarom is sokszor. Ha ez úgy megy, hogy a falka része leszek, az plusz királyság, de nem akárhogy vállalom. Komolyan csinálom, ha belemegyek. Tárgyalok, kérdezek, válaszolok. Kivételesen megpróbálok majd szavakkal tárgyalni és nem ököllel. Nekem kell Fairbanks, egyszerűen kell, muszáj, hogy az enyém legyen! - Egyike azoknak, akik még nem voltak meg. Harcban, nem buzulással. A kis Corvin, höhö. Tényleg elkapom, ha tudom, még ha nem is lesz nagy harc. De most szívjuk az ízeket és füstöljünk nagyokat! Nehezen fogadja el, de csak kihúzza. Szám szélén vicsorítok egyet, hogy helyes, végre tököt növeszt, egy kicsit nagyobbat. Kuss van, hát füstölök én is. Nem kell kapkodni. Úgyis tudom, hogy nem mer nem válaszolni. A fejemet szinte glóriába foglalja a füst, felavat, beterít itt a küszöbön. - Komolyan? Minek? Vérfarkasnak kölyök kell, a gyerek az becsúszik néha. Kivéve, ha állandó nősténye van. Az én mostani életformám alatt már csinálhattam pár utódot, de nem tudok róla, hogy megtörtént volna. - 10 percenként kell megdugnod az asszonyt jópár évtizedig. Lehet, hogy még úgy is baszhatod. Szó szerint. Nincs tuti módszer, spermabank, lombikbébi meg ilyen hülyeségek. A mágia szarik az egészre. Máshogy öröklődik, nem fasszal és pinával. - Embernek érzed magad vagy mi a szar van veled? Nem értem. Én emberként tényleg vágytam gyerekekre egy asszonytól, de máshogy hozta az élet. Aztán beláttam, hogy letértem az útról és másik ösvényen indultam el, fényesebb úton, ami felfelé vezet, egész a mennyekbe vagy legalább a messzi északra. - Ha elém állna valaki, hogy ő a gyerekem, nem lepődnék meg. Lehet, hogy már ükapa is vagyok. De még senki nem jelentkezett... Hogy mit tennék, ha belefutnék egybe? Hát először is kételkednék, mert ilyet bárki mondhat. De ha tuti... Na, akkor kezembe venném az irányítást! De amúgy nem dédelgetek ilyen álmokat. Más vezérel. Egy kölyök majd kell és az megkap mindent. - Már egyedül laksz, nem apáddal, ugye? Ez a másik téma, ami fontos. Nekem is kellett egy önálló hely, Nawat erre is nevelt a kezdetektől. Én is ezt adom tovább egy nap, egy szép napon majd.
Oldalt tekintek a másik hímre, képemre nevetős félmosoly kúszik kérdése hallatán. - Őszintén? Laposkúszva. - Röhögöm el az egészet, pedig valóban az a legokosabb ebben az esetben, ha meghúzza magát az ember a kölykével együtt, bizonyítva, hogy nincs semmiféle hajlama arra, falkát verbuváljon esetleg más kölykösökkel karöltve. Ott röhögném képen, ha engem valaki ilyesmivel megkeresne, mondjuk... A megjegyzésére a takarítókkal kapcsolatosan kedvem lenne nemzetközi jelzést leadni felé középső ujjammal, de csak egy morranásra futja, ahogy a szivarba szívok. Nem vagyok hülye, tisztában vagyok vele, hogy esélyem sincs a hím ellen, miként ő is azzal, hogy mindezek ellenére újra és újra nekifutok. Nálam ennyivel erősebbel élet-halál harcba nem futnék bele meggondolatlanul, de ha szimplán a bunyó a tét, akkor bizony halál lazán! Az a kés már percekkel ez előtt is feszélyezett, nem csoda hát, hogy a bennem lakó szellemlény jelez, mikor is kellene időben mozdulnom és tisztes távolságba ugranom a másiktól. Még így is csupán millimétereken múlik, hogy nem szel belőlem Achilles egy jókora darabot, mint a házi sonkából szokás. - Megzavarodtál, idióta?! - Morranok, s mintha ezzel túl is lépnénk az egészen, fűzöm tovább vigyorgására morcos képpel reflektálva, hogy: - A péntek is tökéletes lesz. - Majd megoldom, hogy tökéletes legyen, pontosan az imént felvázolt okok végett. Valahol mélyen, kimondatlanul csíptem én ezt a ragyásképűt, ami azt illeti. A Corvin témát hagyom lógva, társalgásunk mégis egyre csak Fairbanks felé terelődik. Aprókat bólogatok szavaira, nem vitatva el tőle semmit, elvégre attól, hogy nem egyezik véleményünk sok mindenben, még meglehet a saját igaza. Tényleg hiányozni fog a képe, ha lelép, de úgy istenesen, ami azt illeti, mégis inkább a csendet választom, minthogy ezt közöljem vele. Mindent a maga idejében, vagy soha, ahogy mondani szokták. Hogy kik? Na ez megint csak jó kérdés, én nagyapától hallottam annak idején rendre, s hogy ő kitől, azt talán soha nem tudom meg. Annyira nem is érdekel különben, a csend is jóleső, miként felém irányuló kérdései elől sem hátrálok meg, mindössze megfeszül kissé állkapcsom az értetlenkedése hallatán. - Nem, nem érzem magamat embernek, Achilles. Mióta az eszemet tudom, farkas vagyok és akként is neveltek. - Szusszanok, közben meg igyekszem összeszedni gondolataimat, mégis hogyan foglalhatnám ezt röviden össze neki anélkül, hogy harapófogót ragadna minden kiejtett szavam hallatán. Kielégítő, frappáns és egyszerű választ akartam adni, de vannak dolgok, amikre képtelenség két szóban megadni mindezt. - Ez inkább afféle családi tradíció. A harmadik kölyköd a saját gyereked legyen. - Mormolom szinte csak magam elé halkan ez utóbbi mondatot. Azt már nem teszem hozzá, hogy Hannah, apám harmadik örökítettje kilóg ilyen téren a sorból, köze hozzá nem sok, meg nem is lényeges a húgom jelen helyzetben, úgy vélem. - Szóval ja, ezért. Meg különben is... - Vonok vállat, nem tagadva, el tudnom magamat családapaként képzelni akár a jövőben. Arra a képre azért el kell vigyorodjak a szivarral a számban, ahogy felvázolja Achilles a gyerek témát. Tényleg poén lenne látni a képét, ha elé keveredik valami huszonéves kis kamasz, ami azt illeti... Még akkor is, ha ő nem lenne meglepődve a tényen. - Jesszus, dehogy! - Kacagok fel kérdése hallatán. Még csak az kellene, így is napi szinten beszélünk, mióta ide evett a fene. Egy fedél alatt viszont csak alkalmasint laktunk, miután nagyapa szélnek eresztett alig hatvan éves fejjel. - A kölyökkel bérlek egy lakást a belvárosba, elég neki engem elviselni, nemhogy még a nagyapját is! - Nevetve csóváltam fejemet, miközben disznó módon nyomtam el a csikket a kocsim oldalának fémjén. Sajnálatos módon a meló továbbra sem hajlandó elvégezni magát nélkülem, így lassacskán búcsúzó kézfogásra nyújtom mancsomat a hím felé, felemlegetve még a péntek esti "randevúnkat", mielőtt elhajtanék utamra, hogy ő is visszatérhessen a saját dolgához.
// Köszönöm szépen a játékot, én élveztem, remélem, lesz még alkalmunk összefutni! : ) //
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Elismerősen biggyesztem le a vaskos ajkaimat két füstölés között. A dokival soha semmi gond nem volt, úgy hallottam. Ha kúszni kell, az is menni fog neki. Megoldja, hogy most se legyen gáz. Én meg szeretem tudni, mi megy a városban azzal a pár arccal, aki hozzám hasonló. Nem közösség ez, de attól még érdekelhetnek. Csak épp vágyom már nagyobb társaságra is. A srácot sikerül felidegelnem, Persze, sokan nem bírják, ha közlöm, mekkora király vagyok és ők milyen szarok. Ilyen vagyok, sajnálom. Aztán a késsel hadonászás olaj a tűzre. Elvigyorgom magam vészjóslóan, betegesen a morgó medve stílusra. Pont úgy akartam, hogy megússza, de beparázott. - Haha! Úgy biza! - röhögök is egyet, hogy megint lesz jó kis bunyó. Kinyírni nem fogom, se halálközeli állapotba küldeni. De azért eltáncolunk arra és amíg jó, addig nyomatom a harcot. Mikor már nem áll a lábán, akkor úgyse buli. De ezt tudja is. - Ühüm, jajaja... Érzem én a sértettséget, de ez nem számít. Csak kinyögi a lényeget. - Á, értem! Ez kurva szép tradíció, nem tudtam róla! Őszinte elismeréssel bólogatok, tágabbra nyitott szemekkel, mert a családi hagyományokat én tisztelem. Úgy nézek ki, mint aki ezt a szót hírből se ismeri, de ha valaki, valami rászolgál, megkapja a tiszteletet. Nagy család, három kölyök. Duplán szaporodni és lélekkel megtervezni, ez baró. Tetszik. Mint neki az én verzióm. Hát ja. Fura lenne, de simán járkálhat mindenféle poronty, aki tőlem lett. Ritkán esik meg, de lehet. - Jó' van akkor, haver! Sietsz, mi? Na, kösz mindent, azt' legközelebb ne büdösen hozd a verdát! Ezt még oda kellett böknöm. Taplóság a szivart a kocsi oldalán elgyötörni, de leszarom, az övé. Menjen csak dolgára, meg a kölykéhez. Jópofa egy alak ez, bírom. És nemsokára elagyabugyálom, meg ő is megmutathatja, mennyi esze van és milyen trükkökkel él. Értékelem azt is, ha fasza. - Fatert üdvözlöm! - pacsizok le vele és még hadonászok párat a késsel. Aztán akad még olyan meló is, amit magamnak kell elvégeznem. A szállítmányt rendszerezni, felírni, Ilyen szarságok. Ehh...
Utálom ezt a várost, mindig utáltam. Zsigerből gyűlölöm és még az sem tesz boldoggá, hogy a szüleim sírján táncoltam country zenére. Talán másféle muzsikát kellett volna kivinnem, nem tudom, de az biztos, hogy ma nagyon morcos vagyok. És hogyha Laney Fox morcos, akkor isten irgalmazzon a világnak, ezt tudta mindenki, aki csak ismert valaha. A fegyverboltban még sosem voltam, ami jó. Mikor tombol bennem a feszültség és úgy érzem, hogy elektromos kisülések szaladgálnak a bőröm alatt, akkor jólesik olyan helyeken járnom, amelyekről tudom, hogy sose tették be ide a lábukat. Fájdalmasan, botrányosan, undorítón és gyáván pacifisták voltak, éppen ezért élhettem túl a gyerekkorom. Meg a tavalyi fiaskót. Mert ha lenne fegyvere, akkor már szitává lőtt volna, hisz inkább menne a mocsok börtönbe, semmint velem kelljen hálnia. Pedig milyen jól fel tudnám melegíteni. Mennyivel jobb felesége lennék, mint az a kihűlt, oszladozó valami. Mert valakinek aligha tudnám nevezni az elhalt nejét. A boltban nem vagyok képes túl sokat időzni csendesen. Úgy szaladgál fel és alá bennem a tenni akarás, hogy muszáj vagyok kérdés nélkül az eladóhoz lépni, s miután kicsalogatom enyhén kócos frufrum takarásából előkandikáló tekintetmosollyal a vackából, egy kacsintást követőn teljes erőből megfejelem. És ekkor.. hirtelen ijedtre nyugszom magam, s bár én okoztam a galibát, mégis az én bűnbánó sikolyom az, amitől zeng a bolt. - Bocsánat, bocsánat, bocsánat! Nem akartam. Összetévesztettem valakivel. Vagy mi. Én jaj.. hol a mobilja? Van mobilja? Hívom a mentőket, ha nem lő le. Jó ég! De hisz ez egy fegyverbolt.. ugye.. ugye nem fogja kilyukasztani a bőrömet? Hogy mit gondol a performanszról, amit előadok? Fogalmam sincs, még csak sejtésem se akad. Mindenesetre elég eszehagyottnak tűnök és ezen talán csak dob az, hogy a tegnapi pizsamámat viselem. Fel se tűnt, hogy elfelejtettem felvenni a farmeromat reggel, amikor belehuppantam a bakancsba és elindultam anyámék nyugvóhelye felé. Seráfütty. Van ilyen. Apám büszke lenne rám, ilyen fejeléseket a családban csak ő tudott, mint amilyet én produkáltam az imént.
Sosem voltam híve a puskával való vadászatnak. Sokkal élettelenebb, sokkal gyötrelmesebb, mintha egyszerűen csak egy mozdulattal adnék kegyet az elejtett vadnak. A puska könyörtelen, szerencsétlen vad még jó pár percig küzd az életéért, mire kileheli azt. Kegyetlen, és kevésbé sem emberi. Még farkasként se bírom, ha gyötrődik a zsákmány. Lehet én vagyok elkefélve, de nincs rá perverzióm, hogy végig nézzem azt a halál tusát, ami ezzel jár. Nem is ezért vagyok most itt, nem vadászni akarok, nem puska kell... Viszont a pulttól balra, akad jó pár nekem való jószág, ami miatt érdemes ide betérnem. A Colt-om már így is köhög, és pár a kilenc milis a kedvencem... sosem járok egy stukival. El is vonulok, ahogy belépek, elfecsérelt biccentést téve az eladó felé. Ő kérdez, segíthet-e, én meg szimplán lezavarom. Tudom én, mit keresek... Nem is zsongatom magam, még csak figyelembe se veszem a rajtam kívül állókat, egészen addig, míg a hátam mögött nem csattan el az eladó. Reflexből fordulok, vérvonalam, és szakmám által, ennél lassabban nem tudom kivitelezni. Szemvillanás alatt termek a sebesült mellett. Kicsit kótyagos, még nincs képben. Az illat viszont ismerős, ami mellém kucorodik. - Laney, basszus! - morranok rá suttogván; nem hiszem el, hogy ez a lány mindig valami kalamajkát okoz! - Eszednél vagy? - pörkölök még rá, majd nemes egyszerűséggel felrántom, és testem jobb oldalához húzom. - Mr... - keresem rajta a nevét jelző feliratot, mert dunsztom sincs ki ez, pedig már párszor láttam őt. De meg is van. Nincs para, gond letudva. - Mr. Benkly. Őszintén sajnálom, a húgom kicsit kikészült az utóbbi napokban. Nyilván - miként ő is mondta - összekeverte önt valakivel. Nagyon sajnálja. - terelek, hárítok, ahogy visszatérdelve a sebesült mellé felmérem az állapotát. Semmi baj, csak egy kicsit megszédült. - Természetesen, én állom a kórházi ellátását, ezt a sebet bizony össze kell varrni. - én ugyan nem ismerem, ő viszont nagyon jól tudja, hogy hol dolgozom, és hogy ki vagyok. Talán ez, az egyetlen szerencséje Laney-nek. Kicsit feljebb ül, a fejét fájlalva kapkod levegőért. Érti ő, megérti. Panasz nem lesz, elnézi. Szuper. - Veled még számolok! - fordulok csittszóban Laney felé, majd kegy-mosollyal vissza Mr. Benkly-hez. - Be tud menni, vagy ígényel mentőt? - nem igényel. De megkér: távozzunk, legalábbis a hölgy, ott mögöttem. Ám legyen. Csuklón ragadom, és kiviharzok vele. Akár akar, akár nem. Csak a bolt sarkánál fékezek, hogy újra, lendületesen pördüljek felé. - Te nem úgy volt, hogy leléptél? Minek jöttél vissza? Egyáltalán, mi ütött beléd? - igen, hát kurva kedves vagyok, na. De tört már borsot az orrom alá, szóval... Nem is kérdés, hogy előveszem. Előveszem, mert tulajdonképpen akármilyen szétszórt, kezelhetetlen... anno volt benne mit kedveljek.
Lana Fox
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 50
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Momentán: Anchorage, de hogy meddig (bírom a bátyám nélkül)? Azt én magam sem tudom.
Otthon vagyok. Ebben a varosban totalisan otthon es ez amekkora aldas akkora azok is. Hiszen ha nem igy lenne, akkor talan - szep alom - sose kerulok olyan idegallapotba hogy megfejeljem az eladot. Es ha nem igy lenne, akkor nem epp akkor talalok rendetlenkedni, amikor egy ismeros fakabat is elokerul. -Hoppa! Teatralisan kapom szam ele a kezeimet, majd az o testen talalok fogast magamnak, dereka ket oldalara tamasztom tenyereimet es elrejtozom mogotte. De persze nem tudok nyugton megmaradni, ki kell kandikaljak mellole mert nem birom elviselni ha akaratom ellenere kihagynak valamibol (vagy epp belevonnak valamibe). -De randa neve van. Szald ki a szamon az oszinte reakcio. Hiaba, sose voltam hires arrol hogy be birom fogni a szam. -Neked viszont remek az illatod. Pipiskedem fel Maxim fuleig mert bar a nevere igy hirtelen nem emlekszem, a keretlen intim szferaba maszastol ez nem tart vissza. Ha a legrosszabbkor talalom meg ezt a viselkedesmintat akkor sem. Megfeszulok a hazugsaga hallatan, nem tetszik, hogy a batyamkent aposztrofalja magat. Ha nem huzodott tul messze akkor eleri a rosszallasbol szuletett bosszum, s amelyik fulet az elobb meg forro leheletem cirogatta, abba most dacosan beleharapok. Aztan meghuzom magam. Igy esik meg az, hogy gond nelkul ki tud rangatni az uzletbol. Raoltom nyelvemet amikor kerdore von. Hanyagul megrantom vallamat. -De, ugy volt. Am a batyam egy rohadt mocsok es untam vele elni. Hazajottem. De lehet, hogy visszamegyek Moszkvaba. Vagy Kubaba. Esetleg Mexikovarosba. Ha akarsz, johetsz velem Akarmennyire is rohejesnek tunik, meg komolyan is gondolom. Es ahogy igy az arcaba tekintek, beugrik a neve is. A felismeres fenyt gyujt lelektukreim melyen. -Es veled mizu? Valtok temat, hogy ne en legyek musoron. Olyan konnyen megy meg mindig a hebrencs ugralas beszedfonal es beszedfonal kozott mint amilyen konnyen mozgatom a szam. Van, ami sose valtozik.
Megforgatom a szemem, ahogy idétlen közbeszólással illeti az eladót, akit az imént küldött a padlóra. Ez a lány, nem változik... be kell látnom. Nehéz a sóhaj hát, amit elengedek, miközben ő már a fülemnél szaglászik. - Boss. Ha ennyire bejön, majd kölcsön adom. - kezelem le ekképp, sandán pillantva rá hátra. Kisebb dolgom is nagyobb annál, mint hogy egy kölyök nyikhajságát komolysággal fogadjam. Ellenben, miután én próbálom őt kikeverni a szarból, kevésbé sem szimpatizálok azon gesztussal, amit a fülemmel tesz. Morrannék is, nem tetszésemet tolva így az arcába, de hagyom, hagy érezze úgy, hogy figyelmen kívül hagyom ezt, és ezzel együtt őt is. Egyébként is, kár tagadnom, hogy kissé pipa vagyok rá, noha ennek csak akkor adok hangot, miután kiérünk. De ahelyett, hogy normális hangot tudnánk megütni, tovább sokkol, pedig engem aztán kurvára nem könnyű. Tarkóból hajtom hátra a fejem, hogy aztán újra megkeressem íriszeit. - Nem igénylem. - rágom el - Viszont azt igen, hogy ameddig itt óhajtasz maradni, addig ilyen, és ehhez hasonló dolgokat - bökök fejemmel hátam mögé, be a bolt irányába - nem csinálsz. Nem leszek mindig ott, hogy kimossalak a szarból. Ezért simán kaptál volna huszonnégy órát, ha olyan a tag, és nem tágít amellől, hogy akkor is feljelent. Néha nem árt, ha a fejedet gondolkozásra is használod, nem csak leszerelésre. - igyekszem lerombolni kicsit a világképét, mert amit most csinált, az tényleg egy hajszálon lógott. - Nálam minden tökély. Na indulj. - fordítom meg alkarjánál, irányba, hogy szedegesse a kis lábait arra, amerre kérem. - Mi a gond a bátyáddal? - dobom, sőt kapok rá a témára, ha már együtt haladunk előre, legalább ne kussba tegyük. Bár, Laney-t ismerve... ez úgyis maximum fél másodpercig állna fenn.
Lana Fox
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 50
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Momentán: Anchorage, de hogy meddig (bírom a bátyám nélkül)? Azt én magam sem tudom.
Szemforgatva fújtatok. Nem is sajnálom, hogy megharapom a fülét. Mondjuk azt amúgy se tenném. Ilyen hülyén fogadni egy egyszerű kijelentést! Persze, majd mindjárt kölcsön akarom kérni a parfümjét. Hát miért nem lehet valamit megdicsérni? Ha azt mondanám neki, hogy vagesz a csukája, az se jelentené azt, hogy fel akarom venni. Esélyesen vagy tíz - na jó, annyi nyilván nincs, de én és a viszonyítás - számmal nagyobb, mint a lábam. Félelmetesen idiótán mutatnék benne. - Egoista. Fitymálom ezzel a parfümmárka-választását. Bocc. Jah. Mi más lenne mindjárt, nem? Tipikus. És bár úgy emlékeztem, nem bírom a pasit, így beszélgetve vele eszembe jut, hogy mégis. Igaz, hogy az előbb megharaptam, de ez nem jelent semmit. Most szívesen megölelném, ha nem lenne a helyzet teljesen alkalmatlan rá. - Hát honnan tudjam? Ideköltöztem, anyámék halottak, van hol laknom, elvagyok. Sose tervezek el előre semmit, nem szoktad még meg? Alfred úgyis köpködött a hátam mögött. Utalok az egyik bátyámra a kettő közül nem éppen kedves szövegösszefüggésben. Egyébként szeretem őket, de azt nem, hogy jóban voltak a fél várossal, éppen ezért a fél város előtt nincsenek titkaim. Pedig néha úgy szeretnék titokzatosnak lenni, de komolyan! - Azért édes tőled, hogy kimentettél. Na, ne morogj már! Gyere ide. Ha nem tiltakozik, akkor nyomok egy cuppanós puszit az arcára, lábujjhegyre emelkedve. Aztán visszaereszkedem sarkaimra, magam mögött összekulcsolom kezeimet, s előre-hátra kezdek hintázni álltamban. Lábujjra fel, sarokra át.. és így tovább. - Nem igazán tolerálta, amikor felhívtam a figyelmét arra, hogy igenis felállt tőlem neki. Mit tudom én! Egyszerűen hülye. Vállat vonok indultamban. Egy kóbor, elnyújtott naaaa is kiszalad a számon, mert nem tetszik, ha irányítanak. Legalábbis nem ebben a szituációban és nem most. Azt elfelejtem közölni, hogy amúgy én csókoltam meg a saját bátyámat, mert tesztelni akartam, hogy tényleg szerelmes vagyok-e belé. Igazéból lényegtelen. Szerintem Stephan sosem áll többé szóba velem. - Na, de amúgy kifejtenéd bővebben, hogy mi van veled? Totál rég láttalak, kíváncsi vagyok ám. Annyira nem lehet a hogyléted hadititok..
Te meg nyikhaj. De a tudtára nem hozom, egyébként sem vagyok az a zsigerből megbántós figura. Csipkedni szeretek, az megint egy másik téma. Viszont az a hadarás, amit lerendez, akaratlanul is felfele indítja meg szemöldökömet, homlokomat. Jaj, te lány... Szavak helyében viszont csak sóhajtok, miközben ő már csücsörgő ajkait tolja felém. A fejem rázom, mielőtt még elérné arcom fogok rá koponyája tetejére, hogy ezen mozdulat során toljam őt vissza talpra; plusz: fordítsam fejét irányba. - Édes. Rendes. De ettől még nem kell összemaszatolnod az arcom. - nem morgok, hangom színtelen csupán, semmi több. Egyébként is hülyén érezném magam, ha puszilgatna, én nem az a srác vagyok. Meg aztán... ilyen kontaktba tényleg csak azokkal kerülök, akik annyira közel állnak... Na mindegy is. - Felállt? - ezen a ponton már akaratlanul is felröhögtem. - Azért beteg kemény vagy. Nem csodálom, hogy nem tetszett neki a kijelentés. - jegyzem meg továbbra is vigyorogva, miközben lassacskán elindulok vele előre felé. Van benne valami, volt is... ami mellett nehezen megyek el. Olyan heves, olyan hebrencs. Ez valahol mégis tetszik benne. - Hadititok éppenséggel nem. - nem nézek rá, talán sértheti, de ez van. - De semmi közöd hozzá. - hagyom így őt néhány percig, rágva a kefét, vagy épp magában - vagy fennhangon - küldve el a picsába. Nem számít. - De, hogy könnyítsek rajtad: Élek, dolgozom, ennyi. És igazán megköszönném, ha máskor nem hoznál ilyen helyzetbe, és nem a kapitányságon kéne téged újra látnom. - morgok még egy kicsit, ahogy sarokról sarkot érintünk. - Egyébként, - állok meg egy szusszanatnyi pillanatra, felé fordulva, megállítva őt is, ha még épp lendületben lenne. - van szükséged valamire? Segítség, ilyenek...? Dolgozol valahol?- hogy miért ajánlom fel, az számomra is rejtély, mindenesetre valamely mély - nyilván rosszindulatú, amitől ilyeneket beszélek - szövődményeben így érzem. Anno is fontos volt tudnom mi történik vele, ez most sincs másként. Talán, mert olyan, amilyen... talán mert érdekel. Passz.
Kezdőlap
//
