Cím: WTF?! Hely: Fairbanks Idő: 2015. június 1. valamikor éjszaka/hajnalban Érintettek: Yvonne Blake, Nicholas Strauss
Daughter & Mother
Nem volt kedvem sem hazamenni, se fel a hegyre, se vissza az Upperbe, azt sem tudtam, hova menjek és mit csináljak. Nem akartam senkivel sem beszélni, nem volt szükségem semmire és legszívesebben a kavargó gondolataimat is kivágtam volna a fejemből, csakhogy erre nem volt lehetőségem. Sajnos. Jobb ötletem nem lévén így hát bevetettem magam az erdőbe, hogy szabadjára engedve a bundásom tomboljuk ki kicsit magunkat. Sajnos senkivel nem találkoztam, akit kicsit megtéphettem volna, illetve megtépethettem volna vele magamat, a vadászathoz pedig semmi kedvem nem volt, úgyhogy csak szabadjára engedtem a bundásomat. Had rohanjon, had adjuk ki legalább ilyen módon mindent az érzelmi katyvaszt, ami felgyűlt bennünk. Nem volt lelkiismeret furdalás, semmi bűntudatot nem éreztem, amiért végre kimondtam mindazt, ami már egy ideje nyomta aszott szívem. Inkább az mardosott kicsit, hogy milyen körülmények között. Nyilván sokkal tisztességesebb lett volna, ha elé állok és úgy közlöm vele, hogy ez nem megy, nem pedig így a képébe tolva a félresikerült.. inkább nem is gondolok rá. Fogalmam sincsen, mennyi ideig róttam az erdőket, nem sok volt hátra a hajnalig, azt hiszem, amikor visszataláltam a ruháimhoz. Némiképp kifújva vettem vissza a gönceimet, aztán meg rám tört a vágy, hogy ezt bizony el kell mondanom valakinek. Kérdés nélkül kerestem ki Yvonne számát, aztán azon vacilláltam, hogy vajon sms-t írjak, vagy felhívjam. Azért döntöttem végül az sms mellett, mert nem szerettem volna megsüketülni, ahogyan a telefonba röhög, merthogy tuti nevetni fog, ha elmondom neki, mi is történt, így meg legalább kényelmesen fetrenghet a földön.
SMS to Yvonne
Faképnél hagytam Nicholast. És elmondtam neki, hogy ez így nekem nem megy és nem akarom ezt. Bár ez még nem a vég, de nem bírtam ott tovább. Iszonyatosan feldühített!
Sóhajtva ejtettem le a telefont, amíg felvettem a felsőmet, aztán rájöttem, hogy baszki, a legfontosabb részt kihagytam belőle! Úgyhogy gyorsan felkaptam a telefonomat és ismét vad pötyögésbe kezdtem.
SMS to Yvonne
Az asztal alatt szexeltünk. Vagyis szexeltünk volna, ha képes betalálni, de konkrétan egy percbe telt, mire rájött, hogy az alhasamhoz dörgöli magát... Ha nem bírod ki, míg hazaérek és szeretnéd a részleteket is tudni, akkor hívj fel. Már persze ha nem durmolsz nagyban..
Nyilván nem túl kedves tőlem, hogy egyből elhíresztelem, Nicholas milyen bakit vétett, de bakker, nagyon dühös voltam! És Yvonne amúgy is a lányom, előtte már nem sok titkom van, így érthető, hogy ebbe is beavattam.
Az úgy volt, hogy felhajtottam valami pasast tegnap éjszaka, mert már igencsak eluralkodott bennem a túlfeszültség, és valamikor hajnali kettőkor, még mindig kicsit ittasan, ámde felettébb elégedetten és kielégülten zúgtam be az ajtón, és nem is jutottam tovább a kanapénál, mert a lépcső megmászhatatlan akadálynak tűnt. Következésképpen az sem jutott el a tudatomig, hogy le kéne némítani a telefonomat, épp ezért az vígan karattyol nekem hajnalban, hogy sms-t kaptam. Az elsőnél még csak visszafordulok, és bújok a kanapéba, mintha a legédesebb szeretőmhöz tenném. Amúgy, roppant sok van azokból is, de ma nem volt kedvem ismerőssel hetyegni. Mikor a második hangorkán is végigsüvít az elmémen, felmorranok. - Ki az isten nem alszik ilyenkor? Elégedetlenkedek, mert hát, nem szoktam meg, hogy ilyenkor másszon bárki is az agyamra, egész egyszerűen embertelenül korán van, és az utóbbi években már nem kedvelem annyira a hajnali ébredést, az embertelen menetrendet, mint anno nyomozóként, majd viselkedéselemzőként. A kezembe veszem a telefont, és az első elolvasása után nemes egyszerűséggel kiszalad a számon egy a büdös picsába, de amikor a másodiknak is a végére érek, olyan heves röhögőgörcs tör rám, hogy lezúgok a kanapéról, és a földön folytatom tovább. Én. Ezt. Nem. Hiszem. El. Komolyan van ilyen? És pont Nicholas? Mégis mennyire kell ehhez részegnek lenni? Az orrom elé emelem a telefonom, és elkezdek pötyögni.
SMS to Sarah
Amint be bírom fejezni a röhögést, hívlak!
Ez jelen pillanatban felettébb lehetetlen küldetésnek tűnik, de azért nem adom fel a reményt. Mindenesetre bő tíz perc is eltelik, mikor végre nem kevés papírzsepit a szőnyegre hányva sikerül felitatnom a könnyeimet, amiket a heves röhögés váltott ki belőlem. Még mindig nem hiszem el. Aztán végül tárcsázok, és remélem, sikerül is komolynak maradnom legalább addig, míg végighallgatom ezt a sztorit. - Sziaaaaaa! Ennél viccesebb ébresztőm még sosem volt. Na szóval… ez most tök komoly? Csacsogom még mindig nevetős hangon, de legalább nem röhögök a fülébe, mert egyébként eddig még ez a veszély is fennállt volna.
Megkapom az SMS-t, aztán nem tudok, hogy sírjak, vagy nevessek az olvasottak hatására. Sírnék, mert irigykedem, hogy képes röhögni az egész szitu felett, másrészről meg nevetnék, mert tényleg bejött a sejtésem és tuti, hogy otthon fetreng a földön és a könnyeit törölgetni. Annyira látom magam előtt a szituációt, hogy az hihetetlen. Inkább csak sóhajtva vágom be a farmeron zsebébe a mobilomat, hogy aztán felhúzva a dzsekimet és a bakancsaimat induljak el visszafelé az Upper felé, merthogy a kocsimat otthagytam. Kelleni fog egy szerelő, aki ezúttal tényleg normálisan megjavítja végre, de úgy, hogy nem krepál be többé. Nem is számolom, mennyi idő telik el, mire végre megcsörren a telefonom, de már elég szép távot sikerült lesétálnom ez idő alatt. - Jó reggelt! Kiröhögted magad? - indítok a szokásos bájcsevej stílusomban, aztán persze belekezdek a dolog lényegi mondandójába is. - Igen, sajnos halál komoly. A dolog mindkét része. Faképnél hagytam, meg nem is talált be, úgyhogy... Jelenleg nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek - sóhajtok bele a telefonba, hangomból ezúttal már a valódi őszinteség csendül. - Csak piáltunk, aztán verseny lett belőle, természetesen én nyertem, ő meg az asztal alá dőlt. Aztán azt hittem, hogy végre lesz egy jó kis szexelésünk, erre mit csinál? Hát nem szerencsétlenkedik? És a legrosszabb az volt, hogy észre sem vette! - csapom bele a homlokomat a szabad tenyerembe, aztán elveszem onnan, mert így nem látom az utat. - Nálam ekkor durrant ki a kurva nagyra felduzzadt lufi és szimplán közöltem vele, hogy nekem ez nem megy. Hogy én egy domináns hímet akarok, nem pedig egy hormontúltengéses kiskamaszt, merthogy ott az asztal alatt az utóbbiból kaptam - puffogtam a telefonba, de nem álltam meg, nem hagytam, hogy szóhoz jusson, csak azért is folytattam a mondandómat. - Azt mondta még anno, hogy küzdeni fog érteni, erre nem tudom, honnan vette, hogy már megszerzett, pedig kurvára nem így van! Nem tudom, miért veszi magának értetődőnek azt, hogy az övé vagyok. Nekem ez nem megy, én rosszul vagyok ettől a hűség maszlagtól, erre ott jöttem rá. Nem tudom mondjuk, hogy jelen pillanatban mit is akarok pontosan, de az biztos, hogy nem ezt - szinte hallható volt, miként dobtam a mondatom és ezzel a mondanivalóm végére is a pontot, kellett, hogy kicsit kiadjam a feszkót magamból ilyen téren is, mert máris jobban érzem magam tőle. - Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy még csak észre sem vette! Aztán még ő dühödött be, amiért letepertem és megszorongattam kicsit... - forgattam szemem, ahogyan ismét felidéztem a történteket.
Tárcsázok, és amint felveszi, már dumálok is. Komolyan nem hiszem el ezt az egészet, bár, miért is verne át, április elseje még messze van, de hallani akarom a szájából, méghozzá most, nem fogom kibírni addig, amíg haza nem jön, egyszerűen esélytelen lenne a dolog. Totálisan be lettem sózva, és még az álom is kiment a szememből. - Ebben nem vagyok biztos. Ne is firtassuk, szerintem fogok még rajta röhögni, bár lehet, hogy nem ártana komolyan vennem, de ahogy elképzelem a szitut, hát kiakaszt, de nagyon. Mondjuk, adott helyzetben lehet inkább bőgtem volna, de nem velem történt szerencsére. - Basszus. Amúgy. Nem mintha egyébként annyira éreztem volna, hogy ő lenne az neked, aki, meg mondjuk éppenséggel monogám típus sem vagy, de őszintén, nem csodálom, hogy egy ilyennél betelt a pohár. Nekem még sosem volt párom, talán soha nem is lesz, de jó így nekem, néha eljátszadozom a gondolattal, hogy jó lenne valakihez szőröstül-bőröstül tartozni, de hamar rájövök, hogy erre igazán nincs esély az én életvitelemmel. Túl nagy céda vagyok ahhoz. Mindenesetre elkussolok, és hallgatom, ahogy tovább beszél, és mivel amúgy alapvetően tök súlyos témáról van szó, sikerül moderálnom magam, és nem beleröhögnöm a telefonba. - Én ezt komolyan nem tudom elképzelni. Tényleg lehet valaki annyira részeg, hogy ne vegye észre? Pislogtam párat, bár ezt ő úgysem látta, de őszintén, tényleg nem fért a fejembe a dolog. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy elbaszta, mert hát, nem talált be. Mennyire kínos lehetett már, öregem… - Őszintén, ezen nem csodálkozom, szerintem minden valamire való nő domináns hímet akar. Még a szubmisszívek is, mert őket irányítani kell, a mi félénk meg egyszerűen csak nem emészthető a többieknek. Én falnak mennék egy olyan pasitól, akinek minden mindegy, és mindenre bólogat, bármit találjon ki az ember. - És akkor… akkor sem adnál neki esélyt, ha pontosan azt kapnád tőle, amire vágysz? Bár, szerintem ha kellőképp domináns lenne, a hűség maszlag akkor sem menne. Tudom én, hogy Darrennel is sikerült összegabalyodnia megint, úgyhogy élek a gyanúval, hogy akármilyen domináns hímet kap, nem menne neki. Vagy talán csak meg kell találnia azt, akivel valóban eggyé válhatnak minden téren. De nyálas. Szerintem ilyen nincs is. - Hát látod, ezt én sem. Egyébként meg, tippre inkább volt dühös magára, mint rád. Vagy nem tudom, te jobban ismered. Nem nagyon tudtam mit mondani, mert nem fogok lobbizni senki mellett, úgy nem, hogy én magam sem lennék hajlandó erre a hűség témára. Szerintem olyan hím nem jár ezen a földön, aki valóban képes lenne megszelídíteni.
- Nem is számítottam másra - forgattam meg a szemem, valahogy mégis képes voltam mosolyogni rá. Tényleg röhögött, fogadni mertem volna rá és nem is olyan meglepő, hogy még nem biztos, hogy végzett vele. Ha túl leszek a „traumán”, valószínűleg én is eljutok erre az állapotra, főleg, ha iszunk néhány pohárkával, úgyhogy bízom benne, hogy hamarosan már vele nevethetek. - Alapból úgy indultunk neki, hogy megpróbáljuk, én tényleg megpróbáltam, de nem megy. Ez nem én vagyok. És igen, abszolúte nem egy monogám típus vagyok - sóhajtottam, egyetértve vele, mert ebben nagyon is igaza volt. Ami nem megy, nem szabad erőltetni, én meg különösen nem olyan vagyok, hogy más érdekeit nézve tuszkoljam bele magam valami olyanba, amihez semmi kedvem. - Amint látod - csóváltam a fejem és ismét csak a szemem tudtam forgatni. Mondanám, hogy nincs vele egyedül és nem csak ő az, aki nem tudja elképzelni, de sajnos nem volna igaz. Megtörtént, bármennyire is hihetetlen, testközelből éltem át a dolgot, hogy tényleg létezik ilyen. - Én abban sem vagyok biztos, hogy akarok-e egyáltalán magam mellé hímet. Mármint, úgy hosszabb távon, tudod - bár ezzel nyilvánvalóan tisztában volt. Megpróbáltam, nem jött össze, eddig bírtam. - Egyébként meg azt hittem, domináns, nem tudom, mi történt vele, nem tudom elhinni, hogy a pia ilyen hatással lenne rá. Tény, hogy sokat ivott, de akkor sem - folytattam a dolgot és puffogtam is elég rendesen magamban és természetesen neki is, hiszen hallhatta. Ritka az ilyen alkalom, szóval most tényleg elég nagy a baj. - Adtam már neki esélyt, Yvonne. És szerintem ő is tudja, hogy nem osztogatom olyan bőségesen a lehetőségeket és esélyeket. A hűségről nem is beszélve.. - osztottam meg vele a véleményemet a dolgot illetően, bővebb kifejtést pedig szerintem nem kellett adnom, ismer, tudja, mi motivál és milyen az értékrendem. - Hát, nem tudom. Ha így is volt, akkor elég szarul mutatta ki a dolgot - csóváltam a fejem és ismét csak nem tudtam, nevessek-e a dolgon, vagy sem. Közben javában kerülgettem a fákat és az alacsonyabb ágakat is, már nem kellett sok, hogy lassan lakott területre érjek, onnan meg már nem sok az Upper és az autóm. - És rájöttem valamire. Kell neked is egy autó, mert tökre örülnék, ha el tudnál most jönni értem. Mert természetesen az enyém megint lerobbant.. - kicsi választott el attól, hogy hisztérikus röhögésben törjek ki, mert belegondolva összességében igencsak pocsék napom volt.. Lehet nem is a kocsihoz megyek, hanem inkább hazasétálok, legyen bármennyire is messze, legalább kitisztul a fejem a hűvös hajnali levegőnek hála.
- Legalább nem okozok csalódást. Neki legalábbis, mert például az a Rowena nem volt éppenséggel odáig értem, szóval kötve hiszem, hogy neki nem okoztam volna, még akkor sem, hogyha éppenséggel ötletem sincs, miért is kéne megfelelnem neki. - Na, hát legalább rádöbbentél, valamire ez is jó volt. Mondjuk, én ebben eddig is biztos voltam, de gondoltam egy próbát megér. Kedvelem Nicholast, és egy részem sajnálja a dolgot, de ez nem is igazán tartozik rám, attól még falkatársak maradunk, világgá szerintem a hím sem fog menni, és legalább csak a kölykére koncentrálhat. Mindenben meg lehet találni a jót, csak keresni kell egy kicsit. - Amúgy, tökre megértelek, én például tutira nem akarok, mert minek… csak a gond van az érzelmi maszlaggal, mennyivel jobb, hogy csak strigulákat húzogatok. Csak hallgatom, és tényleg nem értem, de nem szeretnék ebbe a kelleténél jobban belefolyni, ez igazából az ő magánügyük, kicsit bűntudatom is van már, hogy úgy röhögtem, de magamat ismerve úgysem fog sokáig tartani. - Részegen mindenki tök más, én speciel kevésbé szenvedek a visszapofázási vágytól. Most jut eszembe, be kellett volna rúgnom, amikor ott volt az a bige. Késő bánat, mindenesetre nem fogom összesírni miatta a párnámat. - Hát akkor… ennyi. Nem mondom, hogy nem értelek meg, de azért kicsit sajnálom, kedvelem, egész jó arc, de láthatólag nem olyan hím, akire neked szükséged lenne. Még csak szexualitás szempontjából sem, de ezt nem is firtatom tovább. A többire csak sóhajtani fogok, ennyit tettem, tovább mentegetni nem fogom a hímet, mert kettejük közül ezerszer is inkább választanám a Teremtőmet, de ez nem csoda. - Az autó jöhet, de egyébként hívj egy taxit és meg van oldva... Gondolom, a kemény éjszaka miatt nem jutott eszébe ez a megoldás, bár lehet, hogy simán a séta is jót fog tenni, mert legalább kiszellőzteti kicsit a fejét. - Na jól van, told haza azt a formás, szingli seggedet, addig veszek piát, bár azt nem tudom, hogy ünneplünk, vagy kesergünk, de inni mindenre lehet. Várlak! Ha sietsz, tán még a reggeliből is marad. Azzal bontottam is a vonalat, és elindultam a konyha felé, pia ugyan volt, némi borocska, de én most sörre vágytam, és mellé valami rövidre, szóval muszáj kiugranom egy éjjelnappaliba…
- Az én legnagyobb szerencsémre - feleltem, miközben mosoly szaladt a képemre. Nem okozott csalódást, sem most, sem máskor, teljes mértékben büszke vagyok rá, de ezt elmondtam neki, amikor elmesélte, mi volt Rowenával, annyiszor meg nem fogom hangoztatni, ossza be egy időre azt az egyet. - Egy próbát valóban megért. De a múlt az elmúlt, nem keveset változtam azóta, a jelenlegi énem pedig nincsen kibékülve az ilyesmivel és azzal, ami történt - Nicholas-nak Adélaide volt a párja, az a nő viszont már nem él, én vagyok helyette és kész. Én megpróbáltam, adtam egy esélyt ennek az egésznek, csak nem jött össze. - Igen, ezzel azt hiszem csak egyetérteni tudok - bólintottam határozottan, hiszen ez így volt. Most könyörgöm, azért álljak ellen egy például egy dögös pasinak, mert párom van? Mert hűséget ígértem neki? Na nem, nekem az egyáltalán nem menne. - Inkább őt kéne leitatni, hátha visszavesz a képéből és oldódik a merevsége - nevettem fel röviden. Bár aztán ki tudja, lehet csak még rosszabb lenne, ha ittas állapotban találkoznánk vele, fene tudja, nem is érdekel. - Taxi.. - csapok a homlokomra - Nekem ez miért nem jutott eszembe? - tiszta gáz, baszki, hogy meg sem fordult a fejemben ennek a lehetősége, de most szerencsére rá tudom fogni, hogy túl sok mindent történt velem az éjszaka folyamán, hogy a józan gondolatok messze elkerüljenek. - Oké, oké, tolom máris - válaszoltam nevetős hangon, majd amint Yvonne letette, nem volt más dolgom, hogy hívjak egy taxit, kicammogjak a legközelebbi útelágazásig és várjak az autóra, ami szerencsére hamar megérkezett, így még a reggeliből is jutott, mikor hazaértem.
Idő: a Darim-Yvonne Upper játékot követő napok valamelyikén
SMS to Yvonne
Remélem tisztában vagy vele, hogy az irodát neked kell kitakarítani. És nem érdekel, hogy hol csináltátok, teljes körű fertőtlenítést kérek, légy oly kedves.
A tiszteletlenség és a szókimondás nálam egyáltalán nem ugyanaz.
1,5 perccel később.
SMS to Yvonne
Darimmal? Az irodában? Az előbbi annyira nem is érdekelne, ha nem az utóbbiban tesztelted volna az ügyességét. Legalább szellőztettél volna ki utána...
Akkor most diplomatikusan hallgatok. Egyébként, szellőztettem, de tehetek én róla, hogy egy pézsmapocok megirigyelné az illatanyagot, amit kibocsát? Szerintem, ha nem utálnád ennyire, a szaga sem zavarna így. Mellesleg, amúgy ügyes. Ne húzd fel magad, kitakarítom az irodát.
Kezdőlap
<333 //
