Cím: A bocsánatkérést mindig valakinek el kell kezdenie, hogy utána a dolgok „maguktól megjavuljanak” Hely: Medve ölében, a szobámban Idő: 2015.10.13.-2015.10.14.
Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig heverhettem ott a maci ölében, a kék rózsákkal és a levéllel az ölemben, de egy pillanatra minden megszűnt és újra mosoly ült az arcomra. Nem gondoltam arra, hogy egyedül vagyok az időm nagy részében, arra, hogy mi fog még történni, vagy esetleg arra a bizonyos napra. Egyszerűen csak boldog voltam. De idővel összeszedtem a dolgaimat, a virágot vázába helyeztem, majd a macit felvittem a levéllel együtt a szobámba. Ezek után pedig jó darabig a telefonommal szórakoztam, hogy hívjam, ne hívjam. Írjak-e neki vagy ne. Szinte a fülemben duruzsolt a másodpercek zenéje, ami a lakásban lévő órának volt köszönhető. De aztán végül újra a medve ölében kötöttem ki és elkezdem írni.
Üzenet Jackson részére
connected to: Jackson time: Délután, este, esetleg hajnal?! Ki tudja...
Szia! A madaraid jól csiripelték, legalábbis úgy néz ki, hogy egyhelyben fogok maradni hosszabb ideig, de most nem is ez a lényeg. Köszönöm az ajándékot, nagyon örülök neki! Sikerült mosolyt csalnod az arcomra… Tudom és… és én is remélem, hogy hamarosan újra találkozunk. Valamikor nem jársz erre?
Prim
S egy őrült ötlettől vezérelve egy képet is csatoltam arról,- hogy miként is írtam az üzenetet neki-, miként is foglaltam helyet a maci ölében. Minden egyes betűnél szinte megremegett az ujjam, mert valószínűleg, ha ő hozza el ezt, akkor rávágtam volna első körben az ajtót, vagy esetleg neki dobtam volna a medvét mérgemben, de utána pontosan ugyanúgy bújtam volna hozzá, mint most. Végül pedig mielőtt meggondolnám magamat elküldtem neki az üzenetet, majd pedig újra elvesztem a medve ölelésében.
A hozzászólást Primrose Trevelyan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 14, 2015 11:26 pm-kor.
Nem, mert eleinte csak egy nevet kapott, de napokig bagózott rá, utána kezdtem el kísérletezni, hátha valamelyikre hajlandó figyelni. És milyen kérdés már? Még szép Sebaj. Ez nem hangzik túl jól... Mindenesetre, ha beszélni szeretnél róla valakivel akivel nem élsz egy fedél alatt... tudod, hol érsz el Még szép, milyen menő lenne már, nem? Amúgy ismerem a filmet, nem is rossz ötlet! De akkor már ne a mi kutyáinkat amortizálja le... Ne engem kérdezz, ő kezdte az ellenségeskedést! Mióta megtudta, hogy ismerlek, ilyen. Biztos túlteng benne az apai ösztön. Három hét múlva...? Csak nem Fairbanksbe jön, vagy mi...? Ó, New York, New York... tiszta dejà vu. Jó nagy körutazást csináltok akkor, de legalább nem unatkozol remélem készítesz fényképeket!
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Lehet szegény macska süket, vagy csak tojik szimplán a fejedre, ahogyan néha mások is szokták. Ezt örömmel hallom, akkor lehet, hogy egyszer csak betoppanok. Nem volt az, de már megtörtént és szép lassan csak ez is egy emlék lesz, semmi több. Igen, tudom, hogy hol talállak meg és előre is köszönöm. Amúgy te tudod, hogy mi történt? Akkor tanítsd be farkasok ellen. Gondolj bele mennyire menő lenne, ha egy cuki macsek tartaná sakkban a nagy és veszélyes ordasokat. Komolyan, egyikőtök egy híján húsz, a másikatok meg 19. Annyira hasonlítotok ilyen téren, de nem értem, hogy miért. Egyikőtök se akar nekem rosszat, de ti még se fértek meg igazán egy fedél alatt, s még azt mondják, hogy a nők nehezen megfejthetők. Vagy csak valamivel felhúztad, de nemtom még is mivel sikerült elérned, de nem csodálkoznék, ha így lenne. ˇˇ Mert ha igen, akkor addig nyúlcipőt húzol? Amúgy nem tudom, hogy megy-e oda. Csak két hétig itt leszünk, egy hetet meg New Yorkban, ezért mondtam a három hetet. Igen, már csak az a kérdés, hogy jó vagy rossz értelemben… S persze készítek képeket, terveim szerint a régieket is magammal viszem.
A kérdésem szerintem eléggé érthető volt, amikor arról kérdeztem, hogy tudja-e mi történt, hiszen őrző, s képes lehet arra, hogy akár visszanézzen eseményeket. Magam sem tudom, hogy minek örülnék, annak, ha tudná és akkor könnyebb lenne végre valakivel erről beszélni, vagy annak, ha inkább nem látta volna, mert akkor nem hallotta volna azt se, amiket mondtam...
Erre most mondanék valami csúnyát, de inkább nem mondok... Várlak szeretettel, csak biztos ami biztos, szólj ide előtte. Márciusig majdnem minden héten másik államba utazok pár napra... Miután hazavittelek, még visszamentem a tetthelyre, úgyhogy igen, nagyjából képben vagyok a történtekkel. Jah... felhúztam azzal, hogy közöm van hozzád, én kérek elnézést. Áh, értem. Egyébként miért, olyannak ismersz, mint aki egyből menekülőre fogja? Nyaralsz, te nő... ne cseszd el azzal, hogy csak a rossz emlékeket idézed fel!
Igaz, voltam még egyszer az erdei ház közelében, ahol Primre rábukkantam, még rögtön aznap, miután ott hagytam Rhyddel... a Visszajátszás varázslat az egyik mesterszavam, mellesleg az egyik kedvencem is, még ha sokszor olyan fájdalmas is szemtanúja lenni a múltban egy-egy ismerősünk, hozzátartozónk szenvedésének. Láttam, amit láttam, azt is egész hamar sikerült kikövetkeztetni, hogy Prim első teremrője volt az a vérfarkas... Még ha túlzottan nem is reklámoztam a dolgot másoknak, attól én még megpróbáltam utánanézni a feljegyzéseink között, hátha akad valami erről az alakról...
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Pedig most semmit se tudnék neked vágni, még egy párnát se cserébe. :’D Rendben, akkor majd mindenképpen jelezni fogok előre, viszont így oda lesz a meglepetés ereje. Előre is kitartást az utazásokhoz és sok sikert. Drukkolok majd. Értem… Remélem nem rontottam el túlzottan az ünnepeket, mert nem állt szándékomban. Eleinte azt se tudtam, hogy te találtál rám… Ne légy morgós az év első napján, vagy felpattanok az első repülőre és betoppanok, hogy az őrületbe kergesselek. Amúgy meg csak félt, s ez szerintem nem olyan nagy baj. Jó érzés, hogy valaki ennyire óvni akar… Nem, egyáltalán nem. Olyan vagy, mint a mesékben a hősök. Mert különben te toppansz be reggeli helyett? :DD Amúgy meg nem mondtam, hogy rossz emlékeket akarok felidézni…
Biztos nem lehetett kellemes emlék, vagyis látvány. De visszacsinálni már nem tudom, de még ennek ellenére is kicsit örültem annak, hogy legalább valakinek nem kell elmesélnem, hogy mi történt ott pontosan. Viszont akkor se vagyok büszke arra, ahogyan viselkedtem és amiket mondtam, de a düh sok mindenre képes és sok seb felszakadt akkor.
Valahogy csak túlélem... :') Oda a meglepetés ereje... miért, az jobb meglepetés lenne, ha végre eljössz Fairbanksbe és kiderül, hogy én épp Alabamában vagyok? És köszi, az ránk fér... Ne aggódj emiatt És kikérem magamnak, nem vagyok morgós. (Valahol meg imponáló, hogy csak ezért képes lennél félbeszakítani a nyaralásod ) És oké, féltsen, de könyörgöm, ennyi vérfarkas közt pont tőlem...? Emiatt nem kell aggódnod, a közeljövőben sem Párizs, sem New York nem szerepel az útitervek között Pihenj helyettem is!
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem, de legfeljebb sátrazok egy jót, vagy befoglalom az erdei kunyhót, amíg nem értek vissza. Ohh, csak nehogy túlzottan a fejedbe szálljon az egómaci, vagy már a morgós medvék mellett nincs hely? Tudod, mindig a legártatlanabbnak tűnő bárány tudja okozni a legnagyobb sebeket, meg nem ismer. De félek, ha egyszer összehoznék egy közös vacsorát, akkor ott inkább kaja csata lenne, mint egy normális beszélgetés. Eddig se aggódtam, meg tudod, hogy mindig szívesen látom a lüke fejedet. Majd igyekszem, te meg szórakozz helyettem is, mert néha azt se árt. Csak érezd jól magad és ne agyalj semmin se!
Természetesen az első dolgot csöppet se gondoltam komolyan, de ilyet vétek lett volna kihagyni. Szeretek szívrohamot okozni nála.
Ejj... aztán a vodkából nekem is hagyni, ha már múltkor én töltöttem újra a készleteket! Medve, bárány... kész állatkert lassan! Amúgy a közös vacsi jól hangzik, úgy is rég kajacsatáztam már... Tudod te, milyen jó buli az? Igaz, utána takarítani már kevésbé, de ha úgy is nálatok lesz... Majd igyekszem azt is, bár egyelőre most a munka az első... Megoldottam eddig is, csak menni fog ezután is! Most viszont megyek, nézek valami harapni valót, majd beszélünk még... Boldog új évet még egyszer!
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem garantálhatok semmit se, de ha talán sietsz... Csodálkozol?! Tudom hát, - én se vagyok mindig angyal-, de ha azt rendeztek, akkor ti is fogtok feltakarítani. Majd Pindurral felügyeljük a rosszcsontok takarítását. Reméljük a legjobbakat, s az erő legyen veled ifjú Padaván. Ohh, persze, mindig csak a hasad. Ezentúl már lehet tényleg Haspóknak foglak hívni. Jó étvágyat és jó ünneplést. Köszi és neked is!
Majd végül sietve löktem le magamról a takarót, hogy megkeressem a sötétben a töltőmet, meg is lett, de persze előtte még be kellett vágnom a lábamat valamelyik bútordarabba, mire egy morgás és pár gyönyörűséges szó hagyta el ajkaimat, mert persze melyiket? A sérültet vertem be. Végül sietve dugtam be az éjjeliszekrénynél található konnektorba, de még mielőtt töltőre tettem volna a telefont a mai nap képeit még egyszer átfutottam. Majd hamarosan le is raktam. Reménykedtem abban, hogy nem lesz rémálmom, mert ha igen, akkor megint szép éjszaka elé nézünk, s bármennyire is ciki, tuti, hogy át fogok menni a másik szobába, legalább nem kell neki átrohannia...
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Cím: A legvégén senki sem áll. Mert az ötletest egy erős fogja megölni, az erőst pedig egy ötletes. Ha valaki pedig egyszerre a legötletesebb és a legerősebb, hát bizonyos, hogy egy szerencsés hülye készíti ki. Így tehát a legötletesebbek és a legerősebbek mindig meghalnak. Ezért vezetik ezt a világot a hülyék! Hely: "Otthon" Idő: 2016.10.04. - 11:55 PM
Nem először hívom már, de így a vérnyomásom csak még inkább feljebb szökik. Az ágyból is ismét kimásztam és le-föl járkáltam. A lakást már rendbe szedtem, de nem sokon múlt, hogy újra felforgassam, de most csak egy szobára nézve. Átvert és hazudott. Azt ígérte legkésőbb szeptemberben visszatér, de nem csak nem tért vissza, de továbbra se ad magáról életjelet, így talán nem csoda, hogy legszívesebben neki mennék Rhydiannak. Azt hiszem, hogy itt lenne az ideje nem bíznom túlzottan senkiben se, ahogyan azt se hagyni, hogy bárki közel kerüljön hozzám. - Vedd már fel azt a kicseszett telefont!! – mormogtam az orrom alatt, amikor már legalább ötödére hívtam. Talán neki is inkább csak sms-t kellett volna írnom, de valahogy képtelen voltam rá. Valakivel muszáj volt beszélnem. Még mindig nem értettem, hogy mire jó ez az egész, ami zajlik és történik. Mintha csak valaki a hülyék földjéről megjelent volna Fairbanksben és hülyébbnél hülyébb dolgokat akarna csinálni. Legalábbis a rendelkezésemre álló információ alapján én ezt gondoltam és nagyon nem érdekelt az se, hogy ki értene velem egyet, vagy ki nem. Újra csak sípolt, mire a konyhapulton kicsit nagyot koccant a telefonom, én pedig neki dőltem a másik pultnak… A fejemet néha a felső szekrénysorba vertem, de nem túl erősen, hiszen eszem ágában se volt fájdalmat okozni magamnak. Ismét csak rápillantottam a kijelzősre, hiszen az éjfél is könnyedén közeledett… Talán tényleg jobb lett volna sms-t írni, mert mi van akkor, ha nem csak alszik, de éppen Nonónál van bent. Azt se tudtam, hogy kikerült-e már a kórházból és jól van-e. Aggódtam érte, nem is kicsit, hiszen a barátom, vagyis valami olyasmi. Nem is tudom, hogy mi lenne a helyes kifejezés a kapcsolatunkra. De végül mire észbe kaphattam volna az sms helyett megint csak hívtam az ismerős számot, a fülemhez tartottam és amikor egyszer csak kijelezte, hogy valaki felvette, akkor csak ennyi bukott ki első lendülettel: - Na végre! Mi a franc tartott ennyi ideig? – nem rá voltam mérges, de Jackson könnyedén rájöhetett a szavakból, hogy nem éppen jókedvemben keresem őt, de valószínűleg a hanghordozásom is elárulta… - Bocsi… - végül ennyit benyögtem, a következő pillanatban pedig fel is pattantam a pultra, hiszen ülve talán kényelmesebb lesz. – Felkeltetelek? – amilyen gyorsan beszéltem egymás után nagyon esélye se volt semmire reagálni, így inkább vettem egy mély levegőt és lassan kifújtam, legalább így végre talán ő is szóhoz tud jutni.
Azt se tudom hirtelen, hogy milyen nap van, vagy hol vagyok, mennyi lett a legutóbbi meccsünk végeredménye és még sorolhatnám, miközben félkómásan battyogok végig a folyosón, kezemben a telefonommal. Hirtelen még az se esik le, hogy ki mondja így a magáét a telefonba, csak miután egy nagyot ásítva megnézem a kijelzőt, kezd tisztulni a kép valamelyest, hogy ki is van a vonal túlsó végén. És még éjfél sincs. Szar ügy bevallani, de öregszem... Meg amúgy is, én szoktam másokat zaklatni az éjszaka folyamán, nem pedig fordítva! - Nem én voltam, esküszöm! - azt még mindig nem tudom, hogy mitől akadt ki így, de hát megint előbb jár a szám, mint hogy végiggondolhatnám a dolgokat logikusan. Mondjuk próbája meg valaki az agyát használni úgy, hogy most rángatta ki a telefoncsörgés az ágyból, csoda, hogy annyi lélekjelenlétem volt, hogy nem az ágy szélén ücsörögve kezdtem el mondani a magamét, legalább Naomi hadd aludjon nyugodtan. - Áh dehogy. Ilyenkor? Én? Hova gondolsz... Épp most raktam be a második CD-t a Macskák musicalből, hagy hallgassák a... macskák. - s mintegy végszóra, az emlegetett uraság is előmászott a főhadiszállásáról. Hogy a fény zavarja, vagy hogy itt pofázok mellette, tudja a halál, nem is foglalkozok vele különösebben, csak megsimatom, majd felkapom fél kézzel. Kár, hogy elfelejtem, hogy ez pont nem az a simogatni való emberbarát fajta, már a barátságos tekintete is elárulja. Hát, pajti, át bírom érezni a helyzetet, mostanság többször, mint az jót tenne az egészségemnek. - Na de most komolyan. Mi történt? Meghalt valaki? Vagy... – szúrtam be a kérdéseimet gyorsan Prim két lélegzetvétele közé, lendületet adva neki, hadd folytassa a mondandóját.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Ki mondta, hogy te voltál?! – szerintem ettől még a holtak is felkeltek volna, ahogyan kiejtettem ezt. Azt is tudtam, hogy nem volt szokásom másokat éjszaka közepén felzargatni, de ha már ő megtehette többször is, akkor én miért ne tehetném meg?! Meg pont nem azzal foglalkoztam, hogy éppen tényleg mennyi az idő, láttam, de igazán annyira nem fogtam fel, hogy ilyen tájt annyira nem szokás telefonálni, mert legtöbb ember ilyenkor aludni szokott, de ha az embert éppen felhúzzák, akkor nem tud úgyse normálisan gondolkozni és szemmel láthatóan nekem se ment. - Baromira nem vicces, vagy de éppen most röhögök a vakbelem… - mondtam neki egy kisebb morgás keretében, mintha tényleg ő csinált volna valamit. Fura dolog, hogy sokszor esünk egymásnak, de mégis képesek vagyunk mindig meghallgatni a másikat. Lehet inkább holnapig kellett volna várnom, de úgy éreztem, hogy nem bírtam volna holnapig magamban tartani. - Csak akkor hívhatlak, ha meghalt valaki? Amúgy talán hamarosan…. – kezdtem bele, majd fújtattam egyet, a lábamat meg túlzottan meglendítettem, így totálisan belevertem a szekrénybe, ahogyan lóbáltam, mire felszisszentem, de akkorát koppant, mintha éppen most esett volna le valaki, vagy szakadt volna le valami polc. Míg végül elkezdtem háromig számolni. - Igazából amiatt hívtalak, hogy Nonó jól van? – kérdeztem meg kissé ártatlanul, de mielőtt választ kaphattam volna végül mégis csak ömleni kezdtek a szavak. Nem bírtam tovább magamban tartani. - Nem mehetek többé Fairbanksbe! Nem tudom, hogy ki volt ez az idióta, vagy éppen milyen havi baja van, vagy bolondgombát evett, de el tudod ezt hinni?! Sose kevertem bajt, de ha beteszem a lábam, akkor csak pár órára tehetem meg, meg persze nem túl gyakran... – nem hogy lehiggadtam volna, hanem sokkal inkább felhúztam magam. Persze, a végére azért sikerült kicsit pontosabban fogalmaznom, hogy ideig-óráig azért betehetem, de nehogy már a vekkert kelljen állandóan néznem, amíg ott vagyok, hogy nehogy esetleg bajom legyen belőle. Arról meg fogalmam sem volt, hogy vezető váltás volt és egy idióta nőstény került az élre. Honnan is kellett volna tudnom? De komolyan egy város kóborok nélkül? Mintha valami rohadt vicc lenne, mert éppen megbolondultak az ottani vezetők, Ha még bajt kevertem volna, akkor megértem, de így? Inkább röhej, szánalmas és még megannyi jelzőt tudnék aggatni rájuk…
Ahogy Prim belerivall a telefonba, csak némi riadt megszeppentséggel tartom a lehető legtávolabb a fülemtől a kagylót, bár némi fáziskésés így is volt, reméljük, hogy maradandó halláskárosulás nem lesz belőle... Mindenesetre jobb ébresztő, mint egy reggeli dupla kávé. - Hát csak úgy nekem estél... - feleltem óvatosan. Én vagyok az akit most ébresztettek fel, erre ő az aki nem veszi az iróniát a szavaimből? Itt már tényleg szar lehet a helyzet. - Oké, abbahagytam. - sóhajtottam megadóan, jelezve, a későbbiekben igyekszem hanyagolni a poénokat, ha már úgy se vevő rá – megfordítva a nézőpontot, ha már az én idióta poénjaim sem tudja értékelni, ott tényleg valami nagy gáz van. - Nem ezt mondtam... Mivan?! - bukott ki belőlem, amikor eljutott a tudatomig, amit mondott. Hamarosan? Mégis, ki?! Idén már volt egy temetésünk, nem akarok többet! Mint ha kívánságműsor lenne az ilyesmi... És már épp felelnék a figyelmes érdeklődésére, hogy Naomi is jól van, sőt... már a kórházból is rég hazaengedték hála az égnek, ám megint lassúnak bizonyulok, és már mondja, és mondja, és mondja... Hogy ember legyen a talpán aki követni tudja. Még jó, hogy Naomi meg Maya mellett edzőttem ilyen téren, így egész jól sikerül elcsípnem a lényeget. - Hé, hé, hé, várj egy kicsit... Mi lett a csatlakozásoddal? Ezek szerint akkor mégis meggondoltad magad? - pislogok értetlenül magam elé, mielőtt ismét megszólalnék - Hát, nem hangzik túl bíztatóan, és te vagy a farkas kettőnk közül, meg mielőtt az ellenkezőjét hinnéd – tudod, hogy imádlak de... nem ez a „normális”? Mármint... Azt valahol megértem, hogy a falka nem veszi örömmel, hogy ennyi kóbor portyázik a környéken, és biztos nem kimondottan veled van bajuk, de... tudod te, hány kóbor grasszál a területeiken nap mint nap? - próbálom más oldalról is megvilágítani a helyzetet számára, hátha sikerül kicsit észhez téríteni, hogy nem ellene irányuló megtorlásról van szó, csak... hát na, a helyükben tuti én se repesnék az örömtől. - Hát figyelj, szezon van, úgy is lesz több meccsünk is Anchorage-ban is, ha neked nem annyira nyerű dolog ide jönni, majd meglátogatlak én. - eddig se találkoztunk napi, vagy heti szinten, szóval... - Majd valami megoldást kitalálunk. - biztosítom felőle.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Ezt úgy mondod, mintha újdonság lenne… - mondtam egy kisebb sóhaj keretében, de közben fejben már szerintem legalább ötvennél jártam a számolásban, de még mindig nem sikerült lehiggadnom. Nem tehetek róla, azt hiszem sikerült megint túl sokáig elfojtanom a dolgokat. Matt halála, senkivel se beszéltem róla, de még mindig sokszor jártam abban a házban, mintha csak lenne még remény arra, hogy legalább Matt hazatér. Itt volt a Winter ház is, aminek már rég ismét élettel kellett volna megtelnie, de még mindig semmi életjel nem volt Rhydianról, így még egy remek pont a hangulat mellett. Aztán pedig jött ez és az egész Liammal, vagyis pont fordítva volt a sorrend… Nem mentem el, pedig el kellett volna, de képtelen voltam rá. Nem miatta, hanem sokkal inkább Matt halála és más játszott közre, de már mindegy is. Biztos vagyok abban, hogy értette a célzást, hogy miért nem jelentem meg a találkán, amikor hívott. Nem fogok a falkába menni és ezt legutóbb is megerősítettem. Képtelen vagyok rá, talán én tényleg nem vagyok odavaló, még ha hinni is akartam benne. - Felejtsd el, amit mondtam… - inkább hagytam ennyiben. Ha Rhydian betoppan egyszer csak, akkor biztos lehet abban, hogy meg fogja tapasztalni azt, hogy mit ért el azzal, hogy hónapokig nem adott életjelet magáról… Talán inkább el is megyek estére vadászni, az lehet segíteni fog kiengedni a gőzt. - Nem, nem fogok csatlakozni… - erősítettem meg. – Képtelen lennék rá. Mattet valaki megölte abból a városból… - csuklott el a hangom és éreztem, hogy egy-két könnycsepp ismét végig gördül az arcomon. Bár az se kizárt, hogy Jackson azt se tudja kiről van szó. Ez csak egy nagyobb érv volt a nem mellett. – De igazából több ok miatt se, de azt ne mond, hogy ezen meglepődtél… - mert szerintem ő sejtette azt, hogy nem fogok valójában költözni, hogy ismét inkább hátraarcot csinálok. Még akkor is, ha részben kínzás számomra is. – A kóborokból lehet egyszer falkatag is, nem? – kérdeztem vissza, hiszen ha nem élhetünk ott, akkor nem ismerhetjük meg a helyi szokásokat, ergo azt se tudhatjuk, hogy mibe is akarnánk becsatlakozni. Vakságba meg nem hiszem, hogy sokan mondanának a későbbiekben igent az elhívásra. Megértem azt is, hogy így nagyobb lehet a biztonság, de szerintem amíg ennyi farkas él egy városban, az sose lehet biztonságos, viszont ez csak saját véleményem. - Nem csak arról van szó, hogy nem találkozhatunk… - sóhajtottam, hanem maga az eljárással volt bajom, de inkább csak rövid időre hallgattam. – Mindegy, majd lesz valami, hiszen talán idővel innen is elmegyek. Nincs túl sok minden, ami jelenleg itt tarthatna… - s ebből sejthette azt is, hogy aki átharapott az még mindig cseszett visszatérni, vagy életjelet adni. Egyedül Wendy tartott itt és ők a másik városban. Liam? Nos, nem tudom. Talán csak kínzás lenne látni egymást, hiszen úgy igazán sose lehetünk együtt. Ez ismét két világ lett, ő ott, én meg itt. – Nem hiszem, hogy túlzottan be akarnám tenni a lábam abba a városba a későbbiekben... – igen, főként Matt halála miatt gondoltam így, meg még egy-két dolog miatt. – Sajnálom, hogy felkeltettelek a hülyeségemmel. Ti jól vagytok? – fura volt azt mondani, hogy ti, de ennyi hónap alatt már igazán megszokhatnám, de az se kizárt, hogy sose fogom, ez van. Másrészt meg tényleg érdekelt, hogy Nonó jobban van-e már. És mire a mondandóm végére értem, addigra már az ablak előtt álltam és a kihalt utcát bámultam, mint valami idióta, de már higgadtabb voltam, még ha nem is nagyon tetszett ez az új helyzet...
Csak szótlanul vállat vontam... mire leesett, hogy ezt a vonal másik végén úgy se látják, szóval mindegy is, mire meg megszólalhattam volna, már megint Prim hadart nekem a telefonba. Nők! Meg a különleges képességük, hogy képesek ennyit beszélni... - Hát jó. - nem mint ha annyira nehezemre esett volna ilyen állapotban, az igazat megvallva kissé már elvesztettem a beszélgetés fonalát, még ha Prim előtt úgy se vallottam volna be, hogy nem figyelek és összpontosítok minden szavára. Amúgy tényleg igyemszem, csak na, még nem vagyok toppon így, hogy az éjszaka közepén riasztott fel. Amikor pedig szóba kerül a csatlakozása, vagyis hogy nem, már épp rákérdeznék, hogy miért gondolta meg magát? Hisz korábban olyan lelkesnek tűnt, s már épp készülnék valami idióta pasis poént ellőni, amikor meghallom, hogy mi is a valós ok. - Én... részvétem, Prim. - felelem csendesen, miközben az emlékeimben lázasan kutatok, hogy mégis kicsoda az a Matt... de akármennyire is töröm magam, csak egy kóbor neve dereng a jelentésekből, aki velünk, őrzökkel próbált kekeckedni. Ha őrző szemmel nézem, akkor egy gonddal kevesebb, ha viszont úgy, hogy egy számomra fontos ember veszítette el egy barátját, sokkal kellemetlenebb érzés fog el. Még szerencse, hogy telefonon keresztül egy farkas sem képes kiszagolni az érzéseket, akkor lennék ám nagy bajban. - Hát... az igazat megvallva, annyira nem. - vallom be, ami akár sértésnek is elmehetne, hogy ennyit se néztem ki belőle, de hé! Csupán csak ismerem... hányszor is hagytuk faképnél a másikat minden szó nélkül? Na ugye... Tudom, hogy korábban én biztattam, hogy jöjjön, ha azt szeretné, de ezek szerint annyira még sem volt komoly a dolog. Akkor meg ne láncolja magát ide, mert ha ezt a lépést megteszi, már sokkal nehezebb visszatáncolni. - Jah, lehet. De amúgy New Yorkban is ez volt, ha túl sok lett a kóbor a városban, a falka örömmel szorongatta meg őket, választás elé állítva a kóborokat, csatlakoznak, vagy kívül tágasabb... Csak nyilván nagyobb város, aztán jobban el lehet vegyülni a tömegben. - feleltem, talán még neki is szerencséje volt, hogy amikor ő a városban élt, a falkának volt más baja is, mint új tagokat hittéríteni. Hát, úgy tűnik, itt Fairbanksben ő sem úszta meg. - Hanem? Miről? - kérdezek vissza, mert attól félek, megint elvesztem valahol a sorok között, amikor azonban az kerül szóba, hogy lehet, hamarosan Alaszkából is odébb áll, csak lemondóan sóhajtottam. Igazából számítottam rá, hogy nem „innen megy majd nyugdíjba”, ha fogalmazhatok így, de hogy ilyen hamar megpattanna... Hiányozna a dilis feje. - Ezt mondjuk megértem. - nyilván, nem az én szűrömet utasították ki a városból, de a fordított helyzetben nekem is tuti az egeket verné a vérnyomásom, és hetekig ezen puffognék ahelyett, hogy elfogadnám, de... őrző vagyok, nem vérfarkas, és így, hogy ennyi minden ide köt, nem tartom valószínűnek, hogy pont engem helyeznének át bárhová. Legalábbis a „család” nélkül. - Rá se ránts... Úgy is megérdemeltem. - ahányszor én keltettem fel másokat az éjszaka közepén mindenféle hülyeségemmel... hajjaj! - Aha, megvagyunk. Igazából mióta Naomit kiengedték a kórházból, mondhatni, csak a szokásos... suli, munka, jégkorong, világ megmentése... És feléd? - érdeklődtem én is a hogyléte felől, a napokban történteken túl.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
A válaszából volt egy olyan sanda gyanúm, hogy lehet elveszítette a fonalat, de igazából még annyira még ez se érdekelt, inkább csak úgy éreztem, hogy muszáj valakivel beszélnem, mert a falakkal még se beszélhetek. Meg magam sem tudtam, hogy hirtelen merre kellene mennem, vagy mit kéne csinálnom. Ismét ott voltam, ahol talán a part szakadt. Belecsöppentem valamibe, ahol nem találtam teljesen a helyemet és ez baromira zavart. Szeretem ezt a vidéket, ahogyan egy-két fontos ember is ideköt, de ugyanakkor megannyi fájóemlék is. - Köszi, de gondolom a legtöbb őrző most biztosan inkább örül… - ebből sejthette Jackson, hogy pontosan tudom, hogy mit tettek. Bár az is lehet, hogy neki fogalma sincs arról, hogy milyen bajt kevertek odaát, de akkor se hittem abban, hogy ezért meg kellett volna halniuk. Igazából azt se tudom, hogy őrző vagy farkas tette-e ezt vele, de számít? Igen, viszont így jobb, mert én se csinálhatok ostobaságot, de ismét elveszítettem valakit és ez rohadtuk fájt még ez a pár hét után is. - Miből gondoltad, hogy nem fogok? – kérdeztem vissza óvatosan. Tudtam, hogy nem sértésnek szánta, de az itteniek közül egyike azoknak, akik túl jól ismernek. Ő tudja, hogy milyen vagyok… Viszont az is zavart, hogy Liammal azóta se beszéltünk, szerettem volna megbeszélni vele a dolgokat, de úgy éreztem, hogy ezt is remekül elcsesztem, ahogyan annyi mindent már az életemben. Túl sok mindent, és néha úgy érzem, hogy legtöbb esetben a saját hibáimból se tanulok. Újra és újra elkövetem, még ha kicsit másképpen is. - Elhiszem, mert nem egyszer találkoztam már falkával, nem egyszer léptem még le időben a városból, mielőtt bármi baj történhetett volna, de akkor is fura. Volt egy rend eddig, ami szerintem elég jól működött, vagy legalábbis amennyit láttam belőle. Nem hiszem, hogy túl sok kóbor kevert volna bajt azon a területen - persze ez csak tipp volt – Aztán hirtelen minden a fejetetejére áll és szigorúbban veszik az egészet. – jahh, mintha tényleg hirtelen valaki más vette volna át az ügyek intézését, vagy mi is lenne jó szó erre. Valaki kóbornak születik, míg más talán falkába valónak. Még sok évem van nekem is, ha szerencsém van, de vajon lesz valaha olyan, hogy igent mondok? Hogy egy falkában fogom látni az otthont és a családot? Nehezen tudom elhinni. Főleg azok után, hogy újra és újra szinte orra buktam amiatt, mert megbíztam valakiben, vagy más okokról. - Sok mindenről Jackson… - szólalok meg óvatosan, amikor viszont meghallom a sóhaját, akkor csak lesütöm a szemeimet, mintha csak magam előtt látnám azt, hogy milyen arcot vághatott közben. A csípőmmel neki dőlök a falnak és úgy bámulom a kihalt utcát és hallgatom a majdnem létező totális csendet. – Két számomra fontos ember meghalt már amióta itt vagyok, egyszer majdnem én is... Hagytam, hogy valaki átharapjon és mi lett a vége? Ígért valamit, de… - eltűnt… Nem tudom kimondani azt a szót és érzem, hogy ideje összeszednem magam, mert nem akarok ismét sírni. Túl sokat sírtam már, amikor megtudtam, hogy Matt is halott. – Meg elcsesztem más dolgokat is. Van egy ház, amit egykoron otthonnak hívtam, de jelenleg csak ürességet érzek. Sok jó dolog köt ide, de sok rossz is… - teszem még hozzá alig hallhatóan, igazából talán jobban örülnék annak, ha nem is hallana mindent, vagy már magam sem tudom, hogy minek örülnék eme késői órában. Nem akarok elcseszni megint mindent. Talán csak túl sok minden történt mostanság és időre van csak szükségem, de vajon meddig tudok hinni és várni? Már magam sem tudom, de újra úgy érzem, hogy csak kicsúszott a talaj a lábam alól és a bizalmamon újra csorba esett. - Igaz, tényleg megérdemled már te is… - mosolyodom el haloványan, mert nem egyszer ébresztett már fel az éjszaka közepén. - Ennek örülök, hogy veletek minden rendben van, üdvözlöm Nonót is. – tényleg így volt, még ha egy részemnek nehéz is volt ezt kimondani. Örültem annak, hogy Nonó is jól van és annak is, hogy szemmel láthatóan nekik is sikerült rendezniük a kapcsolatukat. – Semmi extra, csak amit már elmondtam. – fogtam rövidre, mert hirtelen nem tudtam, hogy mit kéne mondanom, amit nem mondtam. Vannak úgyis olyan dolgok, amiket sose mondunk ki. Talán a hívás után még beugrom Marlához is, hogy inkább végigdolgoznám az estét futás helyett, vagy ki tudja még mi lesz. Egyszerűen csak úgy érzem valamivel le kell vezetnem a bennem tomboló megannyi érzést.
- Nos, az ő fejükbe nem látok bele, így nyilatkozni nem tudok a nevükben... - maradtam a diplomatikus válasznál, mert biztosan akadnak, akik inkább megkönnyebbültek, hogy egy gonddal kevesebb, míg másoknak szerintem tudomása sem volt a hím létezéséről, így vagy meg sem hatja őket a hím halála, vagy csak némi együttérzést tanusítanak iránta. - Hát... hogy mondjam? - ejtettem le végül a kis grumpyt a földre, amúgy is nagyon mocorgott már a kezeim közt, helyette inkább a tarkómat vakarásztam meg zavaromban, miközben a megfelelő szavakat kerestem. Már ha egyáltalán voltak ilyenek. - Az új farkasodat annyira nem ismerem, de a régi, Unalaq vére, tényleg rászolgált a nevére, kicsit ő is olyan volt mint a nyugati szél... nem lehet megfogni, korlátozni, bezárni, maradásra kényszeríteni, ha nem akar... Amúgy meg nem ilyen vagy? Mindig is kóbor voltál, szinte az egész világot bejártad, tökre igaz rád ez az „élj a mának” gondolkodásmód... valahogy nehezen tudlak elképzelni, hogy beállsz egy falkába, ezer meg egy szabály közé kényszerítve magad. Hogy ne a saját magad ura legyél, hanem a falka háromnegyede feletted álljon rangban és úgy ugráltasson, ahogy nem sajnál, mert megteheti. - nem mint ha a kóborokra nem vonatkoztak volna különféle szabályok, de legyünk őszinték, egy falkán belül azért mégiscsak sokkal szigorúbb volt az ilyesmi. Csak hallgatom, ahogy a New yorki, meg más falkákról beszél, és csak halk hümmögéssel adom tudtára, hogy én is itt vagyok még... - Hát... figyelj. Valószínűleg sokkal több bajt kavartak, mint arról neked, vagy akár nekem tudomásom van. Nem hiszem, hogy nagyon más orrára kötnék. - persze, most, hogy béke van, az őrzőket is jobban értesítették, de ettől függetlenül még mindig úgy gondoltam, hogy a legtöbbet maguk intézték, és ha nem muszáj, nem kötik más orrára, hogy nem bírnak el velük... vagy mennyi gond van a kóborokkal, csak a saját gyengeségüket vallanák be, hogy nem bírnak el velük. - Hanem...? - kérdezek vissza türelmesen, mert nem igazán világos, hogy mire is akar kilyukadni... de aztán, ahogy folytatja, a tekintetem lassan a plafonra vándorol. Ja igen, hogy így értette... - Így már tiszta sor. - feleltem csendesen, hát, tényleg szép kis szarlavina zúdult itt is szerencsétlenemre, ha mondhatjuk így... Csodálom, hogy nem lett még elege egész Alaszkából. - Hát... ebben nem igazán tudok tanácsot adni... - vallottam be végül kelletlenül, hisz valamilyen szinten ismerős volt a történet, akár a sok jóval és sok rosszal, amik egy helyhez kötnek, akár az üresség érzésével... igaz, esetemben ezek a kétes érzések inkább New York kapcsán igazak - Talán ha megpróbálnád valami mással kitölteni ezt az ürességet? - nem tudom... próbáljon ki új dolgokat, keressen új hobbit, amit szeret, ami örömmel tölti el... menjen el szórakozni, akármi - Jut eszembe, szoktál még fotózni? Esetleg valami új munka? - dobtam fel egy ötletet, aztán vagy beválik... vagy nem. - Rendben, majd átadom neki... ha felébred. Vagy szeretnéd, hogy most? - kérdeztem nevetősen, ha már annyit szóba kerültek az éjszakai „randalírozások”.
Kezdőlap
Amúgy meg csak félt, s ez szerintem nem olyan nagy baj. Jó érzés, hogy valaki ennyire óvni akar… 
És kikérem magamnak, nem vagyok morgós. (Valahol meg imponáló, hogy csak ezért képes lennél félbeszakítani a nyaralásod 
Majd igyekszem, te meg szórakozz helyettem is, mert néha azt se árt. Csak érezd jól magad és ne agyalj semmin se! 
Most viszont megyek, nézek valami harapni valót, majd beszélünk még... Boldog új évet még egyszer!
