Nem sokat szarozok, miután kikeresem a lányom telefonszámát a marok készülékemből. Rábökök a hívás gombra és akár felveszi, akár nem – és ez esetben a hangpostájára megy az üzenet – akkor is ugyanazt mondom el neki.
- Szia Payne! Nem tudom mennyire volna kedved esetleg megejteni azt a korábban emlegetett motorozást, de ha még igen, akkor várlak a műhelynél.
Gőzöm sincs, hogy mi lehet vele, mert jó ideje nem hallottam felőle, de ha már egyszer megbeszéltük, hogy teszünk egy próbát a másik megismerését illetően, akkor nem én leszek az aki segget csinál a szájából vagy nem tartja meg, amit egyszer kiejtett a száján. Nem ígéret volt, de számomra mégis az és bár sok minden el lehet mondani rólam, azt egészen biztosan nem, hogy nem tartom magam ahhoz, amit kiejtek a pofámon.
Befejezem még egy hószán bütykölését, pontosabban visszatérek annak helyre rakásához és közben magam mellett hagyom a telefonomat, várva, hogy valami reakciót csak kivált az sms-em. Nem, nem vagyok túlságosan türelmes alkat a több, mint nyolc évszázad dacára, amit eddig megéltem – hibáztasson érte, aki akar, elvégre én volnék az egyetlen, akitől ez a legkevésbé elvárható, amikor gyorsabb vagyok minden létezőnél – így pedig tulajdonképpen jó pár alkalommal szuggerálom a telefont a másodperc töredékéig, hogy kapjak valamiféle választ. Túl nagy a csend mostanában a falka felől, már ha azt veszem alapul, hogy Castorról sincs hírem jó ideje és akkor a lányommal sem sikerült beszélnem a legutóbbi találkozásunk óta...
A zuhany alatt álltam, amikor megcsörrent a telefonom, de mire sikerült kikászálódnom, törölközőt csavarnom magam köré és elérnem a készüléket, addigra már a sípszó harsant fel, hogy azt kövesse nemzőapám jellegzetes tónusa. Itt már kár kapkodni a telefonnal, úgyhogy amint elhangzottak a szavak, megdörgölöm a kezem, hogy néhány perccel a hívása után már az sms-em olvashassa.
Fél óra múlva ott vagyok!
Nem volt kedvem barokk körmondatokhoz, nyilván ha megyek, akkor kedvem is van, minek pötyörésszek annyit? Manech amúgy sem éppen a szószátyárságáról híres, szóval nyilván nem fog megütközni azon, hogy mindössze ennyi választ kapott tőlem. Gyorsan fejeztem be eztán a zuhanyzást, hogy az itthoni ruhám helyett valami olyasmit öltsek magamra, amiben ki merek menni az utcára és mivel motorozni fogunk, ezért lehetőleg melegebb legyen az átlag öltözékemnél. Harisnyát is húztam a fekete farmer alá, hosszú ujjas felső, kötött pulcsi, vastag kabát, a sapka ezúttal elmaradt, hiszen bukósisak alá felesleges, a kesztyűket azért még felhúztam, hogy aztán amint belebújtam a bélelt bakancsomba, kerítsek is magamnak egy fuvart, mert habár be mertem volna vállalni az egyedüli lejutást, ennyiből baj csak nem lehet, de sajnos nem volt járgányom. Szerencsére hamar akadt egy segítőkész jelentkező, aki hajlandó volt ledobni apám műhelyéig. Meg is köszöntem neki, amint kipattantam, hogy beérve már egyből a hím után tapogatózzak. Hűvös energiáim ezúttal is lassan hömpölyögtek körülöttem, csak ezúttal kissé intenzívebben és ha lehet így mondani, még fagyosabban, mint ami megszokott volt tőlem. Ezenkívül más jele nem volt - egyelőre? - annak, hogy valami egészen meghatározó történt velem nem is olyan rég, talán mindössze az, hogy a bizonytalan, kissé zavart toporgásom is elmaradt. - Hahó! - kiabáltam, ha nem leltem meg egyből a hímet, hogy ezzel is jelezzem, bizony itt vagyok. Bár nyilván már az autó érkeztekor nyilvánvalóvá vált ez számára. - Szia! - görbült halvány mosoly az arcomra, amint megpillantottam, hogy mellé libbenve egy könnyed puszit is adjak az arcára. Farkasom cseppet sem tiltakozott a dolog ellen, sőt, még valamilyen szinten elégedett is volt, hiába tűnt gyerekes visszavágásnak ez a "Teremtővel fasírt, akkor a nemzővel legyen még jobb a kapcsolat" dolog... Kuncogva penderültem tovább, mintha csak felfedező körútra indulnék a műhelyben. - Szóval itt dolgozol. Igazán.. férfias - vált szélesebbé kissé a mosolyom, hiszen nem sokat konyítottam az ilyesmihez, más jelzőt aligha tudtam volna mondani a helyre. - Bevallom derekasan, én már nagyon rápörögtem erre a motorozós dologra, szóval.. én készen állok! - azt azért mégiscsak erősnek éreztem volna egyből közölni vele, hogy "hol az a motor?" vagy "induljunk már!", hiszen mégiscsak ő az apám és az idősebb is, szóval nem fogok a kelleténél jobban pattogni. - Egyébként mi újság? - érdeklődtem kíváncsian. Fesztelen és magabiztos voltam, talán először az ő társaságában, nyilván ez neki is szemet fog szúrni, de én csak örülök neki, hiszen ez azt jelenti, hogy jó úton járunk, nem igaz? De, minden bizonnyal, csakhogy volt egy olyan érzésem, ezúttal ez inkább köszönhető a fehér bundásnak, mint nekem.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Na a lelkizés az, ami tőlem aligha állhatna távolabb – mivel rühellem, mint a szart –, de az még nekem is feltűnik – a kocsi és a lányom felbukkanásán túl –, hogy az energiái a megszokottnál is hűvösebbek. Mi több, egészen hasonlítanak az enyéimre, akármennyire is nincs közöm a farkasához. Ez pedig alapból meglepő és váratlan, legalábbis nem ehhez szoktam a társaságában tőle. Hogy a folytatásról még szót se ejtsek. - Itt vagyok, gyere! – szólok a hószán mögül, amit eddig bütyköltem és egy aligha tisztának mondható rongyba törlöm a motorolajtól feketéllő kezeimet. A puszit megkapom, amin cseppet meghökkenek, noha egyetlen szemvillanásánál több jelét ennek nem adom. Mi ütött ebbe a lányba?! - Itt. – bólintok egyet a kijelentésére és a megállapítására, majd elindulok hátra, hogy meg is mossam a kezeimet, a rongy ugyanis csak a mocsok nagyját vitte le, de nem az összeset. - És kösz. – reagálok azért még arra, hogy férfias a műhely, bár így még soha nem gondoltam rá, szerintem eztán sem fogok. - Helyes. Ott az a Chopper, mind a tiéd mára, bukósisakot pedig ott találsz. – mutatok előbb a motorra, aztán az említett sisakra is, ha ragaszkodik hozzá, majd ténylegesen kezet mosok végre, így ér utol a kérdése. - Velem minden oké. Szerelek, mint mindig. Megkaptad az ajándékot? Elmentél a koncertre? – hiába nem vittem fel a hegyre a csomagot neki, sms-ben elküldtem, hogy hol is találja és fogalmam sincs, hogy kitette-e a lábát a városból a koncert miatt. Gondoltam, ha már utazni szeretne, akkor talán örülne neki. Meg persze az együttesnek is. - Veled minden oké? Más vagy. – kerülök elő hátulról, miközben megtörlöm a kezeimet egy törölközőben, amit el is hajítok dolgom végeztével. - Baj van? – miért érzem úgy, hogy megszívom még ezzel e kérdéssel? Akárhogyan is, ha van mondanivalója, hát így jeleztem neki, hogy hallgatom.
Nem kellett kétszer mondania, mentem én, amerről a hangját hallottam, energiáit éreztem. A sajátjaimat pedig meg sem próbáltam elrejteni, hiába gyakorlom mostanában rengeteget a pajzsom felhúzását és megtartását a Lakon belül és kívül is. Most egyszerűen nem érzem szükségét. Elkerüli figyelmem a szemvillanása a puszimat követően, bár nem kell agytrösztnek lennem ahhoz, hogy rájöjjek, meghökken, hiszen eddig nem csináltam ilyesmit, nyilván meglepő a dolog, nem is csodálkozom rajta. De valahogy.. könnyebbnek érzem magamat, felszabadultnak, nem fogok egy helyben ácsorogva toporogni, ahogyan eddig tettem a jelenlétében. - Egek, ez iszonyat menő! - siettem is egyből az említett jármű felé, hogy először csak barátkozzak vele kicsit, így, hogy még a földön állok. - El fogom egyáltalán érni? - nevetős hangon próbálom ki oldalról, hogy elér-e egyáltalán a kezem a kormányig, de úgy tűnik, igen, legfeljebb egy picit nyújtózkodnom kell. - Hát ez baromi király! - lelkesedésem megül az energiáimban is, bár nem üt át túlzottan a jegességen, mégis érezhetően ott van. Már a bukósisakért mentem, amikor válaszolt a feltett kérdésemre, mosolyogva bólintottam arra, hogy vele minden oké. Legalább vele. - Igen, megkaptam és nagyon szépen köszönöm! - pillantottam rá, őszinte mosollyal ajkaimon. - A gyűrűk még picit erősek, de érzem, már nem kell sok, hogy hordhassam őket! - akár a nyár közepén is, természetesen, mert nagyon tetszettek, arról nem is beszélve, hogy tőle kaptam őket. - A zokni és a fényképező pedig fantasztikus, nagyon jó szolgálatot tesznek - már mindkettőt kipróbáltam, szinte azon nyomban, hogy megkaptam őket. - A jegyek viszont.. - biggyedt le kissé a szám széle. - Nem tudtam sajnos elmenni, úgyhogy muszáj voltam eladni őket. De tényleg nagyon köszönöm, sokat jelentett - és a szavaimat nem csupán az illendőség szülte, hűvös energiák ide, vagy oda, ezzel ő is teljes mértékben tisztában lehet. - Nem kifejezetten mondanám, hogy minden oké - forgattam meg a bukósisakot, egy pillanatra a fényes felületén időzve tekintetemmel, hogy aztán ismét az arcát szemlélhessem. - És igen, azt hiszem baj van, lassan már két hónapja, állandóan, minden nap - szavaimmal ellentétben mégsem sütött belőlem a félelem, vagy a rettegés, esetleg a kétségbeesés. Nem, a fehér bundás ezúttal nem engedte a felszínre, bekebelezte ezeket is. Egyszerűen csak.. mintha közönyös lettem volna. - Érzed, ugye? - tártam szét kissé a karjaimat, utalva ezzel az energiáimra. - Ennél jobban nem tudom megmagyarázni - a baj maga a farkasomban volt, a baj forrása pedig.. Nos, nem a volt a kérdés, én pedig nem akartam ismét az ő nyakába zúdítani mindent, ismét előidézve valami olyasmit, mint a kilátónál. Meghallgatna, ebben biztos vagyok, de a lelkizés nem tartozik a kedvencei közé, hát én tuti nem fogom erőltetni. Arról nem is beszélve, hogy a farkasom úgysem engedi, hogy picsogjak, én sem igazán akarok. Szörnyű ez a kettősség, nem akarok belül szétszakadni, nem akarom, hogy én és Ő legyen. Azt akarom, hogy csak a mi létezzen, ehhez pedig el kell engednem magamból valamit. Éppen ezt teszem most is. - A picsogás viszont a múlté, szóval.. - vontam meg a vállam, ezzel próbálva pontot tenni a témára. - Mi lesz, ha összetöröm? - sajnos a szerencsétlenségem nem múlik el egyik pillanatról a másikra, alakítottam már mellette is egyszer-kétszer, hogy tudja, nem biztos, hogy annyira jó ötlet rám bízni azt a motort.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Mertem remélni, hogy tetszeni fog. – féloldalas mosolyra húzódnak az ajkaim az örvendezését hallva. - Még szép, hogy el. – nem biztatás van a hangomban, hanem kijelentés. Könyörgöm, felnőtt nő már és nem liliputból szalajtották, így persze, hogy eléri, amit el kell. - De próbáld ki magad, ne szégyenlősködj. – teszem még hozzá, hogy nézze meg a saját szemeivel is, nem lesz itt gond. Érzem a lelkesedését, ami annyiban hatással van rám, hogy megmagyarázhatatlanul tetszik, amiért ezt váltottam ki belőle. Nem túlzásba esően, inkább csak a magam számára észrevehető mértékben. - Nincs mit. – bólintok az ajándékait illetően és aztán csendben hallgatom végig, ahogy felsorolja melyikkel mi is a helyzet, mennyire nyertem el vele a tetszését. - Semmi gond. Remélem azért jól sikerült túl adnod rajtuk. – nem voltam biztos abban amúgy sem, hogy mennyire fog bejönni neki a koncert jegy az utazással és természetesen erőszak sem volt. Az feltűnt, hogy valami nem oké és most megerősítést is kapok, így pedig lassan bólintok, amikor visszakérdez, hogy érzem-e. - Oké. De, ha beszélni akarsz róla, itt vagyok. – ennél azonban nem kívánok jobban belefolyni a problémájának okába. Ha megosztja, akkor hallgatom – akármennyire is nem szeretem a lelki életet – ha pedig nem, hát biztosan nem én fogom kiszedni belőle. - Kifizeted. – közlöm a lehető legközönyösebb hangomon a választ a kérdésére, majd megvárva a reakcióját, később hozzáteszem. - Ha viszont nem óhajtod összetörni, akkor meg is tarthatod. – magyarán neki szánom, az övé, ha igényt tart rá és így talán kisebb az ingerencia rá, hogy ripityára törje így vagy úgy. - Na, kipróbálod? – kérdezek rá, miközben magamra kapom a motoros bőrkabátom és odadobom neki a motor kulcsát, innentől kezdve tényleg szabad a pálya. És felőlem is mehetünk. Persze én a saját járgányomon fogok, mindenkinek úgy lesz kényelmesebb.
- Az nem kifejezés, hogy tetszik! - válaszolok egyből, széles mosolyommal támasztva alá a szavak igazságát. - Oké - egészen közel állva meg a motorhoz veszem ezúttal így szemügyre, tényleg nem tűnik olyan nagynak a távolság. Felülni azonban még nem ülök, mert ha megteszem, valószínűleg nem lehet majd lerángatni róla, az első körhöz pedig mindenképpen kell bukósisak, azért meg még el kell caplassak, farkas lét ide, vagy oda, ismerem magamat és tudom, mire vagyok képes. - Nem is gondolnád, mennyi fanatikus rajongó akart még az utolsó pillanatban hozzájutni a jegyekhez - nyilván nem szép dolog más ajándékán túladni és hasznot húzni belőle, de nem szándékos volt, szerettem volna elmenni, csak egyszerűen máshogy alakultak a dolgok. Aztán meséltem neki kicsit arról, mi is történt velem és noha azt nem mondtam el neki, miért is vagyok más, azt azért közöltem, bizony ez a probléma forrása. A reakcióját hallva aprócska mosoly jelent meg ajkaimon. - Igazándiból.. csak nem tudom, hogyan tovább. Biztos volt már veled is olyan, hogy mást akartál te és mást a farkasod, igaz? - igencsak bébi voltam hozzá képest, de szerintem ilyen minden farkas életében előfordult már, ha pedig nem, hát akkor igazán szerencsésnek mondhatja magát. Ha bólintott, csak akkor folytattam. - Nálam is hasonló a helyzet, csak most valahogy.. sokkal erősebben. Még soha nem vette át ennyire az irányítást, még soha nem tartózkodott ennyi ideig ilyen közel a felszínhez - próbáltam magyarázni kicsit és lehet furcsa volt, hogy az előbb semmit sem mondtam, de igazándiból abban sem voltam biztos, akarok-e róla beszélni, vagy sem. De ő elég idős, talán.. talán tud valami tuti tippet, vagy tanácsot adni. - Más lettem, pont úgy, ahogyan mondtad. És egyelőre nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Az egyetlen személy, akitől pedig tanácsot kérhetnék, ő… Nos, nem éppen úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt szerettem volna - megvontam a vállam, keserűségem azonban csak a halvány mosolyomban ült meg. Energiáimat a farkasom uralta, igazándiból már nem aggódtam, nem féltem, minden ilyesmit kiszipolyozott belőlem. Csak üresség maradt, a közönyösséggel karöltve. Azt pedig nyilván érteni fogja, hogy Darrenről van szó. - Majd megszokom, minden rendben lesz, csak most.. kicsit kilátástalan és rettentő szokatlan a helyzet - nem volt hazugság, mégsem éreztem igaznak a szavaimat. Egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy majd megszokom, sem abban, hogy minden rendbe jön majd. Naivság volna ezt feltételezni azok után, ami történt köztem és Darren között. - És látod, megint rád ömlesztettem mindent - immár kissé szélesebbé vált a mosolyom, habár nem volt teljesen őszinte. Bocsánatot nem fogok kérni, hiszen ő mondta, hogyha beszélni szeretnék róla, akkor itt van és nem is biztos, hogy bármiféle reakciót is várnék rá, egyszerűen csak.. jó volt elmondani mindezt valakinek, ha könnyebb nem is lett tőle. Inkább a motor felé tereltem a beszélgetés fonalát, szerintem mindkettőnknek jobb lesz így. Arra pedig, hogy ki kell fizessem, ha összetöröm, csak nagy szemekkel pislogok párat, hogy aztán megrázzam a fejem. - Ledolgozható az összeg? - kérdezek rá, hiszen kifizetni egy ilyet egészen biztosan nem tudnék, ráadásul elég közönyös hangon mondta ahhoz, hogy ne tudjam eldönteni, komolyan gondolta-e, vagy sem. A következő szavait hallva pedig ismét csak nagy szemekkel tudok pislogni. - Hogy micsoda..? - adok hangot is a meghökkenésemnek és habár itt sem világos, hogy komolyan gondolta-e, azért egy ilyennel csak nem viccelődne, ugye? Pláne, hogy az apám. - Ez.. ez komoly? - kérdezek rá azért, biztos, ami tuti. - Úristen… Hát én.. nem is tudom, mit mondjak! - szökik teljesen az egekbe mind a lelkesedésem, mind a jókedvem, hogy egyetlen pillanatra még a fagyosságot is képes legyen elmosni körülem. - Egek, köszönöm! - lépek is egyet felé, de aztán hirtelen megtorpanok. - Ühm, meg akartalak ölelni, de lehet a mai napra már a puszi is sok volt? - nézek rá kérdőn, mert fogalmam sincs, mennyire vette volna jó néven, ha a nyakába ugrok, de hát.. ha nincs ellenére, még mindig képes leszek megtenni. - Naná! - magabiztosan és jókedvűen vágom rá szinte egyből, hogy fejembe nyomva a bukósisakot üljek máris fel rá. - Na, hogy mutatok rajta? - kuncogok a szavaimat követően, ahogyan ráfogok a kormányra és felé fordulok. - Azt azért még megmutatod, mi hogy működik? - lehet nem fog ártani, ha kicsit képbe kerülök, miként is működik egy ilyen csodajárgány.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Ha jól jártál vele, már megérte. – fűzöm még a jegyekhez hozzá a magam mondandóját és eszemben sincs kiakadni azon, hogy eladta az ajándékát. Neki adtam, onnantól kezdve az ő dolga, hogy mit kezdett vele, ráadásul még nem is ismerjük egymást annyira, hogy tutira betaláljak egy-egy meglepetéssel. Pontosabban, még azoknál is kérdéses volt, hogy mit adjak, akiket jól vagy mindenesetre jobban ismerek. Nem vagyok az ajándékozás mestere és már nem is leszek. Nem mintha egyébként olyan nagyon vágynék rá. Valamelyest összeráncolom a szemöldökeimet, mert amennyire vissza tudok emlékezni a Bestiám és Én közöttem nem volt, hogy mást akartunk volna. Mindketten éppen elég arrogánsak, büszkék és törtetőek voltunk a kezdetektől fogva, hogy fel sem merült a különböző véleménynyilvánítás a részünkről. - Nézd Payne, én és a Bestiám nagyon-nagyon hosszú bejártunk már és az én kölyök éveim merőben másként teltek. – hazudhatnék is, de minek? Ha volt is olyan az életünkben, amire a lányom utal, az én akaratom volt erősebb és a kisebb, esetleges összetűzésekre már nem emlékszem. Nyolcszáz éve volt, az pedig nem kis idő, a lényegtelen emlékek rég a feledés homályába vesztek már. - És nagyon régen is volt már. – az a kor, amit ő érzékelhet, sem kevés és hacsak sejtené, hogy valójában, több, mint a duplájánál járok. - Úgy érted, hogy elakadtál az önuralommal? – mivel alig valamit tudok az életéről és az utolsó információm az, hogy a teremtője lelépett a fenébe, így nem igazán sikerül más egyéb tartalmat látnom a szavaiba, akkor sem, ha mögöttes jelentéssel bírnak a szavai. - Visszatért? – az első, amit a szavaiból leszűrök, az ez, mármint a Teremtőjét illetően. Pontosabban, amit mond, abból még nem következik ez egyenesen, inkább csak felötlött bennem, mint lehetőség. - Elbírom. – jegyzem meg arra, hogy rám ömlesztette, mi is bántja. Én kérdeztem, hát állok is elébe. Nem vagyok a Teremtője és nem is fogok úgy tenni – ez az apaszerep is éppen elég – így nem mondom azt, hogyha tanács kell, akkor kérdezzen. Ha tényleg kell neki, majd kikéri, ha meg nem, akkor nem. Kérdését hallva a válaszom annyi, hogy övé a motor, magyarán nem szükséges ledolgoznia, önmagát károsítja meg. - Komoly. A tiéd. – erősítem meg és bólintok is a szavaira, amikor pedig felém lép, ugyan nem hátrálok, a tekintetem mindenképpen magára vonja. Alapvetően nem vagyok sem ölelgetős, nem puszikat kapó vagy osztogató fajta, így ez a fajta viselkedés tőlem abszolút idegen. Azonban ahogy szóvá is teszi, némi mérlegelés után finoman széttárom a karjaimat magam mellett megemelve azokat, hogyha akar, akkor öleljen, nem fogok ellenállni. És ha meg is teszi, akkor köré zárom mindkét karom, hogy röviden, de határozottan tartsam ölelésemben egy kis ideig. - Nem igazán szoktam én ezt. – felelek a félig kérdésére válaszul, már ami a puszit és az ölelést illeti. Eleresztem, mehessen csak a motorhoz és én is felvehessem a kabátomat. - Remekül. – fordulok felé és közelebb is megyek, hogy megmutassam mi merre hány méter. - Oda dugod a kulcsot, fordítsd el. Jobb lábadat helyezd oda és szó szerint rúgd be, de vigyázz az erőddel, hogy ne törd el. Közben pedig ezt fordítsd el. – magyarázat közben mutatom mit hová, a kulcstól a lábán keresztül a kormányig, hogy működésbe hozhassa a kétkerekűt. - Az ott a fék. Egyébként autót tudsz vezetni? – fordulok oda hozzá, mert ha igen, akkor talán érthetőbb lesz és nekem is könnyebb magyarázni. Motort irányítani egyszerűbb, de összehasonlításnak jó lesz vagy lenne, már ha egyáltalán tud vezetni.
- Azt egyből sejtettem - apró szájhúzással kísérve születtek a szavak, hiszen tisztában voltam vele, hogy jócskán idősebb nálam, még Darrennél is, nyilván sok mindent átélt már, de hát fene tudja, akkoriban hogyan mentek a dolgok és miként boldogult a farkasával. A választ hallva azonban már sejtem, hogy neki nem igazán akadtak ilyen problémái, lehet azért, mert ő is, a farkasa is hasonló temperamentummal rendelkezik, nem tudom, nem is akarok ebbe jobban belemenni. - Értem - bólintottam újfent, ezzel elengedve azt a dolgot, hogy majd tőle akarjak tanácsot kérni. Azért kicsit irigykedtem, hogy neki nem adódtak ilyen problémái, mert igencsak meg tudja ám keseríteni az életet, de talán nem lesz ez így örökre.. Biztos nem lesz, csak nem mindegy, hogy nekem sikerül felülkerekednem, vagy fordítva, a farkas elnyomja az igazi énem, előtérbe helyezve a sajátját. Semmi sem lesz már ugyanolyan. Ebben az egyben viszont teljes mértékben tisztában voltam. - Valami olyasmi - vakartam meg a tarkómat röviden, mert ez így azért.. szerintem nem teljesen volt igaz - Nem olyan a helyzet, hogy állandóan elő akar törni, hanem egyszerűen csak.. sokszor olyan érzés, mintha nem is én lennék. Beszélek, csinálok valamit, az én hangom, az én kezem, lábam, de valahogyan mégsem én vagyok - ennél értelmesebben és érthetőbben nem igazán tudom elmondani, úgyhogy inkább nem is mélyedek ebbe sem jobban bele, ezt Darrennel kell lerendeznem, mert amíg ott a tüske bennünk, nem fogunk egyről a kettőre jutni. - Vissza - ismét csak apró bólintás követte a szavaimat, nem volt mit ezen szépíteni, vagy tagadni, elmondtam, hát elmondtam, előbb-utóbb úgyis megtudta volna szerintem mástól. Örültem, hogy végül sikerült a motor felé terelni a beszélgetést, már így is többet mondtam neki, mint bárki másnak, de benne a volt a jó, hogy tudtam, biztosan nem ringat majd tévhitekbe, csakis az igazságot hallom majd tőle, a saját véleményét, nem pedig azt, amit hallani szeretnék. - Anyás.. Ezt még mindig rettentő nehéz elhinnem! - szinte csak ámulok és bámulok, mert nem vagyok hozzászokva az ilyen semmiből elém pottyanó ajándékokhoz. Szülinapra, karácsonyra eddig is kaptam valamit, de javarészt csak apróságokat, most pedig egy egész motor! A köszönetemet általában öleléssel, puszival fejezem ki, de sejtem, hogy ő nem éppen ilyen típus, éppen ezért toppanok meg félúton és teszem szóvá a dolgot, nem szeretnék olyasmit csinálni, amit ő nem szeretne, főleg azok után nem, hogy egész motort kaptam tőle ajándékba! Feljebb szalad azonban szám széle, amikor végül széttárja a karjait, be is fejezem hát a mozdulatot, közelebb lépve hozzá ölelem őt át, egy puszit is adnék, na de az már lehet tényleg sok lenne. Azért valami elégedett érzés is megtelepszik a gyomromban, amikor megérzem a hátamon a karjait. - Ahhoz képest tök jól megy! - nem tűnik el a széles mosoly ajkaimról, amikor hátrébb lépek tőle. Nem gúnyolódok, egyszerűen csak.. ilyen vagyok, szerintem már megszokhatta. Mert most inkább én vagyok, mint a farkas, kellőképpen nagy löketett adott az izgatottság, hogy képes legyek ezúttal visszanyomni őt. Fel is pattanok eztán, hogy elégedetten bólintsak, amikor azt mondja, remekül nézek ki rajta, a fejtágítást pedig örömmel veszem, igyekszem mindent megjegyezni. - Igen, tudok, bár elég rég ültem utoljára volán mögött - nincs autóm, szerintem ezt nem ciki beismerni, ellenben vezetni azt tudok. Így valóban könnyebb kicsit a dolog, főleg azok után, hogy mindent memorizáltam, melyik a fék és hogyan is kell beindítani. - Oké, menni fog - nem azt hiszem, nem szerintem, hanem tudom, hogy menni fog. Úgyhogy egy mély levegőt véve berúgom a motort, figyelve tényleg arra, nehogy túl erősre sikeredjen a mozdulat, ciki lenne még a műhelyben széttörni. Hála égnek sikerül, csak egy pillanatra fordulok még nemzőapám felé, hogyha ő is kész van, akkor indulhassunk végre. Egek, tisztára bezsongtam!
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Értem. – figyelek arra, amit mond a farkasával és azzal kapcsolatban, néha úgy érzi, mintha nem volna önmaga. - Az előző farkasoddal is tapasztaltál ilyesfélét? – csak annyit tudok, hogy átharapták, ennél többet nem, már ami a másik farkasát illeti – meg egyébként sem – de kifejezettem érdekel, hogy mennyire új keletű a problémája. - Payne. – szusszanok egyet mielőtt folytatnám. - Nagyon fiatal farkas vagy még, a változás pedig elkerülhetetlen, ahogy egyre inkább összeolvadtok a Bestiáddal. Akkor is, ha valójában már egyek vagytok, mert ő is a részed. A farkasod te vagy és fordítva. Az, amit érzel és tapasztalsz, nem feltétlenül jelent rosszat, lehet a változás is vagy épp az összehangolódás jele. Ez akkor is megtörténne, ha a Bestiád könnyen irányítható lenne és akkor is, ha nehezen. Természetes. – az alapján, amit nekem elmondott nem feltétlen hiszem, hogy a farkasa átvenné az irányítást a tettei vagy a szavai felett. Ők ketten egyek és nem biztos, hogy az általa tapasztaltak aggodalomra adnak okot. Ennyi információból mindenesetre csak ez is egy lehetőség. - Értem. – bólintok és bár nem adom tudtára miként is viszonyulok ehhez. Mindenképpen látni akarom a Teremtőjét, van egymással dolgunk és nem csak Payne kapcsán, ami azt illeti. Ez azonban nem tartozik a lányomra, a Teremtőjére viszont sokkal inkább. - Legfeljebb minden nap ránézel, amíg hihető nem lesz, hogy tényleg a tiéd. – mosoly nélkül jegyzem meg a dolgot. Ez az ölelés dolog számomra – ilyen körülmények között – kissé idegen, de nem vagyok ellene, viszonozom. - Ez egy dicséret volt? – megjelenik egy apró kis mosoly a szám egyik sarkában. Nem gondoltam volna, hogy épp egy kölyök lesz még életemben, aki az orrom alá dörgöli mi mennyire is megy jól. - Akkor menni fog. – veszem tudomásul a vezetéssel kapcsolatos szavait és megmutogatom neki mi micsoda és miképpen is működik. - Én is így gondoltam. Jövök én is. – felkapom a dzsekim és felülök a kétkerekűmre. Hozzá hasonlóan berúgom, majd felé fordulok. - Akkor menjünk, itt jövök mögötted. Ha gond van, jelezd. – elég közel leszek hozzá ahhoz, hogy gondolatban is meghalljam, ha valamit közölni szeretne. A műhely széles ajtaja nyitva van, így ki tud gurulni kényelmesen és ha megteszi, akkor a nyomában gurulok én is a saját motoromon.
- Nem igazán. Bár egy évig sem volt.. az enyém - nem tudom, hogyan lehetne ezt szépen megfogalmazni, de biztosan fogja érteni. Elég rövid ideig volt a társam, hogy úgy mondjam, ennyi idő alatt szerintem nem is jöhettek volna elő ennyire komolyan a problémák. Bár fene tudja… - Nehezen tudom elképzelni, hogy ez előnyös változás, vagy összehangolódás jele lenne - húztam el a számat, habár teljes mértékben értettem, mire is gondol pontosan, csak egyszerűen nehéz volt még ennyire komplexen és egyben látni a dolgokat. Nehezen tudtam a jelenlegi probléma mögé pillantani, vagy egyben látni a hatalmas egészet és szerintem Darren nélkül nem is igazán fog soha menni, vagy csak nagyon nyögve nyelősen és akadozva, ezért bíztam benne, hogy azért valamikor helyreáll a rend Darren és köztem. Szükségem van rá. Szükségünk van rá. Elég szűkszavú a válasza arra, hogy Darren visszajött, de ez megint csak olyan helyzet, amit jónak látok nem bolygatni, mert az nem kell, hogy a képembe mondja, semmi közöm hozzá, bármilyen szép köntösbe is csomagolja. Bár őt ismerve lehet nem is lenne köntös. Szóval inkább csak hallgatok és nem faggatózom, jobb ez így. - Ez jó ötlet, köszönöm a tanácsot! - kuncogtam röviden, cseppet sem foglalkozva azzal, hogy még csak a szája széle sem rándult meg, pedig vicceset mondott. Vagy nem annak szánta és komolyan gondolta, hogy majd minden nap lesni fogom az ablakomból, tényleg ott van-e a parkolóban? Inkább hagyjuk. - Igen, valami olyasmi! - válaszoltam széles vigyorral, némi elégedettség azért feléledt bennem, mert jól látom azt a kis mosoly a szája sarkában? Már ez is akkora változás az örökkön morcos képéhez képest, hogy egyből szembetűnik. Biztos látszik a fejemen, hogy észrevettem, de aligha zavarná őt az ilyesmi. - Okés - bólintottam még és mivel nem volt más hátra, ezért megindultam, kifértem az ajtón is, hála égnek. Eleinte csak lassan menten, próbálgattam, de amint ráéreztem a dologra, fokozatosan növeltem a sebességet. Hamar rákaptam az ízére, az az igazság, így fogalmam sincsen, mennyit voltunk odakint, de ha rajtam múlt, akkor elég sokat, lévén lelőni is alig lehetett volna. De mivel egyszer minden jónak vége szakad, így sajnos a búcsúzás ideje is elérkezett, akkor viszont nem voltam rest még egyszer a magam stílusában megköszönni mind a motort, mind az együtt töltött időt, hogy aztán hazafelé vegyem az utam, ha nem volt ellenére.
// Köszönöm szépen a játékot! *-* Ha nem írsz már rá, kérnél egy zárást kérlek? <333 //
Kezdőlap
//
<333 //
