Van az úgy, a farkas teljes nyugalommal ül az otthonában, bámulja a kandallójában ropogó tüzet, kezében a kakaós bögre, a belőle áradó illat pedig szinte simogatja a lelkét. De ma délután mégsem lehetett teljes a napom, mert valami (esetleg valamik) nem hagynak nyugton. A kakaó sem ízletes annyira, mint kellene. Sóhaj. Mélabúsan átváltoztatom a jobb kézfejemet a farkas mancsává, és szórakozottan pattintom egymásnak a karmaimat. A tűz ropog, de hirtelen leteszem a kakaót, felkelek, a kezem is emberi formára alakítom, és már ott se vagyok. Fura, amikor attól vársz megnyugvást, akit szíved szerint néha fel tudnál kenni a falra. Säde olyan, mint egy szerető. Van, hogy egymás szórakoztatásának céljából keressük fel egymást, néha pedig azért, mert olyan jól esik valaki olyat belepasszírozni a földbe, akit valójában mindennél jobban szeretsz. Sosem voltunk ömlengős, egymás nyakában zokogós típusok, de vannak dolgok, amiket nem szükségszerű kimondani. Szerintem, még sosem mondtam ki, hogy szeretem, és nem is fogom. Nem kopogok, nem csengetek, csak benyitok a galériába, majd a megszokott, már sokszor végigjárt úton ballagok fel az emeletre. - Hát te még mindig élsz? Állok meg, amikor a látóterembe kerül. Ajkaimra sötét mosoly ül ki, ezzel, na meg a kedves szavaimmal fejezem ki, hogy örülök, hogy látom. - Unatkozom... Vonok vállat könnyedén, majd otthonosan levetem magam az első ülőalkalmatosságra, ami az utamba kerül. - Gondolom élvezed, hogy minden szar meló rám hárul az Amarokban, amíg te itthon festegetsz. De nem baj, nem zavar, jó ez így, csak gondoltam nem bánod, ha beugrom, és elsírom végtelen életem legújabb bánatait. Egy édes mosolyt villantok felé, majd halkan és röviden felsóhajtok. Ilyenkor hiányzik Moszkva, meg az a sok paraszt a hómezőn. Rögtön boldogabb lenne a nap, bár megvallom, nem biztos, hogy szívesen fárasztanám le magam azzal az őrült rohangálással, amit annak idején Säde és én produkáltunk.
Van úgy, hogy teljesen normálisan indul a napom... Már amennyire egy közel fél évezredes vérfarkasnak átlagosan indulhat a napja... Reggel kikecmeregtem az ágyamból, de nem volt kedvem még nagyon festegetni, tegnap minden ihletemet kiéltem magamból egy időre, majd hajnali háromig pingáltam és csak akkor vettem észre, mennyi is az idő. Gyakran vagyok amúgy ezzel így. Az ecset csak úgy kúszik a vásznon és ilyenkor az idő mintha szállna, akár egy betépett kolibri. Tehát szentségtörés, vagy nem, imádott kávésbögréim egyikét arra a megnevezhetetlen célra szabadítottam fel, hogy kávét főzzek benne. Leerőszakoltam a torkomon, de utána csináltam is egy nagy adag kakaót kompenzációnak. - Remélem megbocsájtod életem. - gügyögtem éppen a bögrének, ami egy: Védd a fákat egyél hódot feliratal, meg egy keresztre feszített hóddal büszkélkedett gyönyörű narancssárga testén. Az a gügye bátyám ezt a pillanatot választotta, hogy berontson, akár valami klimaxoló Kathrina hurrikán... - Hát eddig azt hittem... De most hogy látlak, rájöttem, a te fényed nélkül csak vegetáltam. - morogtam vissza csípősen, ahogy felnéztem sötét mosolyára. Ritka volt az olyan ember, aki még nálam is magasabb volt, de az ikertestvérem közéjük tartozott. - Hogy egyem a kis bánatos szíved... - morogtam tovább. Nem tehetek róla, még mindig kávéíz volt a számban, alig aludtam, ráadásul arra sem volt még időm, hogy bugyin és melltartón kívül mást magamra kapjak. Odacaplattam inkább az angyalcápáimhoz, dobtam egy kis kaját a gonosz kis dögöknek, aztán nagyot húztam a bögrémből. Így máris jobb volt. Felvont szemöldökkel fordultam Sak felé. - Dehogy bánom! Hiszen ismersz! Mond el szépen, ami a kicsi lelkedet nyomja! - gügyögtem. Közben átslattyogtam a kotyhába és a rózsaszín Bisex vámpír vagyok, aki Edwarddal kavar feliratú bögrét is megtöltöttem kakakóval. Aztán visszatértem Sakhoz, a kezébe nyomtam a bögrét, aztán mivel a maga több tonnájával kis híján leszorított a fotelről így a karfára dőltem és őt használtam lábtartónak. Úgy kortyolgattam a kakaóm és szenteltem immár neki a figyelmem. Nem hittem, hogy tényleg bármi baja lenne, de ha lenne számíthatna rám. Attól még hogy néha szívesen kinyírnám, ha bárki gondot okoz neki, azt kinyírom, méghozzá könyörtelenül. - Nah mond a pszichológusnéninek mi a gond! A fizetés majd a végén is ráér. - vigyorogtam, majd inkább ittam, mielőtt kihűl az isteni nedű.
Tudom, hogy odáig van értem. Ezért pedig természetesen örömmel osztom meg vele az isteni fényemet, de csak egy időre. Ne essünk túlzásba, még vele sem vagyok vajszívű adakozó. Ennek ellenére a vigyoromat tovább növeli Säde állapota. Az energiáig úgy hullámzanak, mint valami pocsolyás vízfelszín, amit meleg levegő fújdogál, az arca nyúzott (a ráncfelvarrás átka), az öltözéke pedig meglehetősen hiányos. Na nem mintha egy pillanatra is zavarba hozna, sokkal gyakrabban és sokkal zavarba ejtőbb helyzetben láttam már meztelenül, mintsem megbotránkozzak a tiszta bőre látványától. - A szívemet? Azzal nem laknál jól... - ráncolom össze a homlokomat, és elnézem, ahogy etetgeti a cápáit. Ocsmány egy dögök, de ezt csak azért nem fejezem ki nyíltan, mert túlságosan elém ivódott minden vadon élő állat tisztelete. Még akkor. Régen. Úgy ülök, mint egy fagyos jégszobor, pusztán a szemeim követik Säde mozgását. Tudom, hogy most mi következik, és hangosan fújom ki a levegőt az orromon. Most akkor vagy a Hello Kitty-s jön, esetleg az Edwardos, vagy az a tehenes, amelyiknek a tőgye közé kell iváskor fektetni az ujjaimat, esetleg beújított valamit... Az Edwardos. Remek. Nem adom jelét semmilyen meghökkenésnek - akkor se adtam, amikor először nyomott a kezembe ilyen hülyeségeket, de azóta már megszoktam. Az egyik kezemmel átveszem a bögrét, a másikat pedig felemeltem, hogy a hercegkisasszony formás kacsóival kényelembe helyezhesse magát. - Miből gondolod, hogy nyomja bármi is? - nézek fel rá, miközben belekortyolok a kakaóba, a szabad kezemmel pedig finoman, játékosan fel-le simítok végig a vádliján, a bokájától egészen a térhajlatáig. - Egyébként meg... Nem hiszem, hogy el fogod hinni. Nő. - nagy szünet és hanyag távolba-bámulás a kakaó felett - Vagy valami olyasmi. Olyan természetességgel közlöm a szavakat, mintha csak azt mesélném, hogy tegnap megöltem három embert, mert túl hangosan üvöltették a zenét az egyik síparadicsomi faházban. Imádom a humoromat, mondtam már? - Vicces, hogy ötszáz év után is érhetnek meglepetések... Nagyot szürcsölök a kakaóból, majd Säde lábára csavarom a kezem, előredőlök, és az asztalra teszem a bögrét. Megigazítom, úgy forgatom, hogy a bisex felirat szigorúan felénk legyen fordítva. - Jelen pillanatban ez sokkal jobban foglalkoztat, mint az, hogy az egész falka szétesőben van. Ezekkel nem lehet mit kezdeni, a nő viszont roppant mód szórakoztat. A maga módján, a tudta nélkül persze... A húgom is tudja, hogy sosem voltam szerelmes. Most se mondanám, hogy az vagyok. Olyan volt, hogy érdekeltek nők, de azokat vagy elhagytam, vagy megöltem. Attól függ, hogy melyik volt kézenfekvőbb. A farkas ne akarjon maga mellé szerelmet hosszú távon. Túl sokáig élünk ahhoz, hogy elviseljük egymást, a mi fajtánk, és azok, akik a turkui tűzvészt túlélték, zsigerből nem foglalkoznak komolyan emberekkel. Legfeljebb egyetlen használatra, és azok után is gondoskodnak arról, hogy örökre elhallgattassák a ribancot.
- Oh, pedig egyszer lehet ki kéne próbálnom. Vigyorogtam. Jó, igazából nem tudnám bántani, legalábbis, ha nagyon-nagyon fel nem húz, de azt hiszem akkor sem. Mármint ennyire drasztikusan nem. Arra nagy esély van, hogy a szart is kiverném abból a szemtelen beképzelt hátsójából, de csak olyan sebeket, amik begyógyulnak, még akkor is, ha piszkosul fájnak. Igazából egy részem örült annak, hogy itt van. Olyan uncsi volt néha ez a hely nélküle. Mindig a normális hétköznapok, a normális emberek... Annyira borzasztó unalmas! Aprót sóhajtottam, majd még egy nagyot kortyoltam a kakómból. ~ Igen, ez egy olyan dolog, ami mindig feldobja a hétköznapokat! ~ - Ne viccelj testvérkém, neked mindig nyomja valami a lelkedet! Többnyire csak a hibbantság, vagy az a buta képzet, hogy jobb vagy nálam... Tehát a kérdés még költőinek is gyenge. - mosolyogtam angyalian. Nos igen, azért ez vicces előnye a cuki szőke-kékszemű Barbiebaba külsőmnek. Azonban a következő korty kakaó megakadt a torkomon és nagy meglepetésemben az egész a hasamon, meg egy része Sak cuccain kötött ki. Úgy néztem rá, mint akihez egy kétfejű lila kutya törleszkedik és közben Byron verseit szavalja mély világfájdalommal. - Ez most ez rossz vicc? Komolyan azért jöttél, hogy egy nőről beszélj nekem? - még én is éreztem a tamáskodást a hangomban. Jó ez van, felvállalom, nem hittem benne, szerintem csak élvezte, hogy idegesíthet. - És mi az, hogy nőféle? Mostanában már birkákra fanyalodtál? - nyertem vissza szurkálódó stílusom, és hozzá angyali mosolyom is helyre raktam, habár a kakaót majd le kell mosnom magamról, de jelenleg nem igazán érdekelt. Ráérek még ilyesmikre. De igen megtört a csoda,a égi fanfárokat és tüllszoknyás angyalkákat ide nekem, de gyorsan! Hallgattam, amit Sak erről az állítólagos nőről mesél és bevallom egyre kíváncsibb lettem. Nem tehetek róla, de valóban érdekelt ki a fene lehet az a fakír, aki elviseli az én ennivaló testvérkémet? Megittam tehát a maradék kakaóm, mielőtt az is valaki bőrén végzi a gyomrom helyett, majd a bögrét elhelyeztem az asztalkán és érdeklődve pillantottam Sakra. - Nah mesélj, és ki ez a szerencsés hölgy? Jó, bevallom a szerencsést kissé szarkasztikusan és hitetlenkedve mondtam ki, de ez van, lehet szegény nő már egy roncs. Vagy kötélből vannak az idegei, az is játszik...
- Talán jobban örülnél, ha egy férfiról mesélnék? Vonom fel a szemöldököm, és rosszallóan mérem végig az összekakaózott felsőmet és a nadrágomat. Csak egy mély sóhajjal fejezem ki, hogy ez azért túlment egy bizonyos határon, de nem kiabálom le a haját a fejéről. Egyébként sem vagyok az az üvöltözős típus. Színpadiasan, erővel markolok a vádlijára, amit eddig kényeztettem, és lefordítom magamról, hogy felállhassak. Gyönyörű. Mint Vénusz és Adonisz. Most, hogy lassú mozdulatokkal levettem magamról mindent kakaós ruhaneműt, és megvillantottam a csupasz bőrömet, még inkább azonosulunk egymással. A két fehérneműs finn. Micsoda pornó lehetne belőle... Egyébként pedig szívesen megnézném a drága fejét, ha egyszer kijelenteném neki, hogy meleg vagyok. Annak mondjuk biztosan örülne, hogy az Edwardos bögre tökéletesen testhezálló lenne. - Csak nem vagy féltékeny, egyetlen húgom? Ugyan már. Kakaókészítésben úgyis verhetetlen vagy, kár aggódnod. Bájosan elmosolyodom, már amennyire az én képemmel bájosnak lehet lenni. Kellemes, ahogy így kikel magából, mindazonáltal ez inkább mulattat, mintsem fenyegetésként hatna rám. Zárszóként pedig vidáman vágom hozzá a fehér felsőt és a farmert. - Legalább áztasd be, Odin szerelmére! Fűzöm hozzá unottan, sőt, már-már inkább lemondóan. Gyanítom, hogy azoknak a ruháknak már mindegy, ami rohadt nagy kár: az a felső szépen kiemelte a mellkasomat. - Nincs semmi komoly. De ezt a játékot még te is élveznéd. Nem tudom... - felkapom a kakaós bögrét, ami továbbra is roppant szexi, és járkálni kezdek - Annyira gyenge, annyira manipulálható... Meg se kell szólalnom, hogy zavarba hozzam. Bár, a múltkor túl messzire mentem nála, ezért megmart, de annak is inkább örültem, mintsem háborogtam volna rajta. A szokásos játék... Addig izgalmas, amíg meg nem kapom, és amíg a zavartsága szerte nem foszlik a megszokás poshadt mocsarában. Milyen költői. Igen, most azt hiszem, hogy ez a véleményem a dologról. Egy izgalmas játék. Ezt mondom, ezt táplálom a tudatomba, de ki tudja... Én nem. A kakaótól várok választ, hangos szürcsöléssel veszem magamhoz eleinte, aztán belehúzok, és magamba döntöm az egészet. A vége mellé folyik a szám szegleténél, így amikor elemelem az arcomtól a bögrét, színpadias sejtelmességgel törlöm le magamról a cseppeket. - Ohhohó, nem Säde. Ha elmondom ki az, a végén még megölöd, mielőtt megkóstolnám, annak pedig nagyon nem örülnék. Az Ewardos bögre koppan az asztalon, én pedig nyújtózom egyet. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire érdekli a szerencsés hölgy kiléte, és ennek függvényében meddig megy el, hogy megtudja az igazat. Bár, veszíteni sosem szeretett. De én sem.
//Úristen! Bocsáss meg, hogy nem írtam, de esküszöm, hogy nem láttam, hogy írtál! Ne haragudj... //
- Nekem aztán mindegy. A te dolgod, hogy kik után szaladgálsz egy jó kis esti program reményében. - vontam meg könnyeden a vállam. Nekem aztán igazán tényleg mindegy volt. Nah jó, azért egy cseppet csalódtam volna Sakban, ha kiderül róla, hogy buzi... az olyan gyengeség lett volna... Mármint, nem igazán tudom megmagyarázni, hogy hogy értem a dolgot, de azért örültem neki, hogy inkább marad normális. Én mindenhogy szeretem... szeretem megtépni, de azért jó ő úgy ahogy van, esetleg néhány nagy pofonnal ellátva, de összességében azért így. A következp megszólalására pedig egyszerűen csak a magam túlságosan is angyali módján kacagok fel. - Hogy féltékeny? Én? Ezt még te sem gondoltad komolyan. Már akkor tudtad, hogy ez baromság, amikor elhagyta a szádat. Miért lennék féltékeny? Hozzám senki nem érhet fel. Akkor meg miért is lennék féltékeny bárkire is? - vontam fel a szemöldököm és érdeklődve néztem rá. Az ajkamon még ott ült a mosoly, és persze komolyan gondoltam, amit mondtam. Aztán egy könnyed mozdulattal felkaptam a hozzám vágott ruhadarabokat. Más biztos ájuldozott volna,hogy uh micsoda pasi... hüh micsoda férfiisten... nah de nekem a bátyám volt, ismertem, mint a rossz pénzt. Mellesleg azért sem csorgattam utána a nyálam, mert én is ilyen lennék, ha Odin szeszélye nem ebbe a Barbie testbe száműzte volna a harcos lelkem. Az ember pedig mégsem lehet szerelmes önmagába, vagy nincs igazam? A ruháját pedig beáztatom, ha már olyan szépen kérte... Könnyed ragadozóléptekkel odasétálok az akváriumhoz, és az én édes kis angyalcápáim megkapják a társaságukat egy nadrág és egy póló kíséretében. Aztán összefonom a karjaim a mellem alatt és az akváriumnak dőlve hallgatom a testvérem szavait. Bevallom elég kíváncsivá tesz, pluszban a kisördög felütötte a fejét bennem. Már csak azért is meg kellett tudnom ki ez a nő. Tudnom kellett és pont. Figyelem, ahogy szórakozik a bögrével, közben egyre inkább tudni akarom. Ha hagyom, hogy ne mondja el, azzal ő nyer, azt pedig nem hagyhatom. Igazából nem érdekel a nőcskéje, csak az, hogy elmondja, mert nekem tudni kell, tudni akarom. Könnyeden odasétálok hozzá és fölbámulok az enyémhez oly hasonló szemeibe. Kevés férfi van, akire a titáni magasságomból fölnézek, de a bátyám közéjük tartozik. - Naaaa Sak mond el! Ígérem jó kislány leszek és nem csontozom ki... - néztem angyali tekintettel, mint aki a légynek sem tud ártani.
Valóban mindegy? Nos, akkor azt hiszem, hogy kénytelen leszek kitalálni valami polgárpukkasztót. Talán befűzöm Vincentet azzal, hogyha hajlandó úgy az oldalamon mutatkozni, esetleg tehetek érte valamit, mint a nagy és dicső Amarok tisztelt és nagybecsű tagja. Némi hatalom egy falatnyi érintésért cserébe? Szerintem jó üzlet. Az állam tudálékos dörzsölgetését csak akkor hagyom abba, amikor Säde úgy lovagolja meg a féltékenységi témát, mintha egy szárnyas lovon száguldana Walhalla felé. Nem, persze, hogy nem féltékeny... Én se lennék fordított esetben, legfeljebb nem örülnék annak, hogy valaki azt meri feltételezni, hogy több joga van a nőhöz, mint nekem. Minden esetre lehunyom a szemeim, és amolyan "hát persze" mosolyra húzom a számat. - Ki tudja...? Lehet, hogy sok volt belőled ez a majd' ötszáz év, és frissességre vágyom. Vonok vállat kissé, és még oda is lépnék hozzá, hogy megpöcköljem az orrát, vagy végigsimítsak az állán, de sajnos hirtelen más dolga támad. Figyelem a lépteit, és azt, hogy a cápák közé veti a ruháimat. Hmmm. A szemeim a farkas kékjével villannak fel az arcátlan cselekedetre. De egyelőre nem teszek semmit, mert túlságosan egyértelmű lenne. Könnyen leleplezhető. - Figyelmességnek és vendégszeretetnek soha nem voltál a hiányában. Közlöm vele bájosan, közben pedig majd megszakad a szívem, ahogy az egyik kedvenc ruhadarabomat ismerkedőn rágcsálni kezdi az egyik cápa. Héj, öcskös! Előbb a randi, telefonszámcsere, majd aztán esetleg a közeli kapcsolat! Säde visszaszökken hozzám, és felveszi azt az álarcot, ami még ötéves korunkban sem volt nála mindennapos. Már akkor is sokkal keményebben és harciasabban szórta a szeméből a tüzet, mint most, a zabálnivaló cuki kislányos ábrázatával. Undorító.... Még a hideg is kiráz tőle. - Te sose vagy jó kislány. Akkor már nem élnél. Lassan, határozott mozdulatokkal nyúlok a tarkójához, közelebb húzom magamhoz és megcsókolom a homlokát. Aztán, mintha mi sem történt volna, megkerülöm, és igyekszem elsétálni a böhöm nagy akváriumig. Néha elgondolkozom, hogy miért nem egy uszodába költözött, de ez már csak az én egyéni perverzióm. Kémlelem a cápákat, mintha egy macska (!!!) lennék, és amikor a pillanat úgy tűnik, hogy megfelelő, egy ragadozó pontosságával nyúlok alá, és emelem a farkánál fogva felszínre az egyik dögöt. Szeretnék grimaszolni, mert a tapintása több, mint gusztustalan, de kibírom. Persze vergődik, mint egy őrült, de nem eresztem el. Na most mi legyen? Dobjam be a sütőbe? Esetleg passzírozzam át a lefolyón? Vagy játsszak vele gördeszkásat, esetleg daráljam le kakaópornyi szemcsékre? Nehéz-nehéz. De mivel folyamatosan vergődik és kapálózik, és Säde esetleg még nem rohant le, a szabad kezem massza-szerűen válik farkasmanccsá, és unott fejjel kezdem a mutatóujjam karmával vakargatni a cápa hasát. - Először is: értékelem a belőled áradó kedvességet húgom, de annyira még én sem vagyok öntelt, hogy egy szál alsóban menjek haza innét. Remélem, a tartalék ruháim, amik elvileg a szekrény alsó fiókjában vannak, még nem váltak a cápák martalékává. Nem szándékozom megölni az állatot, így hát még mielőtt megfulladna, vagy komolyabb sérüléseket szerezne, visszahajítom a hatalmas akváriumba. A vére egész mesébe illően sötétíti el a vizet, akár a tinta. - Másodszor: könnyen lehet, hogy neked is kellene találnod magadnak egy játékszert, mert ahogy érzem, kezdesz a szokottnál is hibbantabban viselkedni. Szerető mosoly bekapcs, önelégül pofa szintén. - Végül pedig elmondom, de cserébe tenned kell nekem valamit. Erre eredetileg nem is gondoltam, csak hirtelen pattant ki a fejemből. Egy született zseni veszett el bennem, mondtam már? Odasétálok az Edwardos bögréhez, és felemelem. - Még.
Csak figyelem az én enniölnivaló bátyuskám arcán azt a lusta kiscicára emlékeztető mindentudó mosolyt, mire ingerülten szűkül résnyire a szemem. Amikor pedig meghallom a szavait, akkor már végképp kihúzza nálam a gyufát. Nah persze tudom, hogy pontosan ez az, amit a kis mocsok akar, ezért nem is adhatom meg neki azt a borzasztó kielégülést, hogy ki is mutassam ezt. - Hát igen, ötszáz év után elbizonytalanodsz, hogy létezik-e még rajtam kívül tökéletes teremtmény és kétségbeesve keresed... el kell hogy keserítselek édes testvérkém, nincsen több. - mosolyodok el és kék szemeimben megvillan az öntudat és egy leheletnyi kihívás, aztán mivel jobb dolgom akad magára hagyom kicsit Sakot a kanapén. A megjegyzésére csak mosolygok, először ártatlanul, de aztán már engem is a hideg ráz tőle és körülbelül pont akkor süt az arcomról egy elégedett ragadozó mosolya, amikor ő is megjegyzi, hogy én nem éppen a jó kislány vagyok. Nos nem hiába vagyunk ikertestvérek, maradjunk annyiban. Csak amikor visszazökkenek mellé, akkor válaszolok mindenre, továbbra is a ragadozómosolyommal, ezt sokkal jobban szeretem és sokkal természetesebben viselem, mint a másikat. - Tudom, azért jössz folyton a nyakamra, mert nem tudsz eltelni a kedvességemmel és vendégszeretetemmel... ne aggódj, ezt tudom én is, nem kell hízelkedned. - vigyorogtam rá, direkt nem értve az ironikus célzást. Kissé meglep, amikor megcsókolja a homlokom, de miután nem tesz semmi mást úgy döntök én is szemet hunyok fölötte. Ha ilyen tapiingere van hát legyen, amíg nem rendez itt nekem nagy családi összeborulásokat és Disney filmmaratont a tévé elé guvadva medvemancsos mamuszban, addig nekem minden oké. Azonban amikor az akváriumhoz megy és molesztálni kezdi az én egyik drágaságomat, nah akkor összeszűkül a szemem, mintha nem is vérfarkas, hanem valami debil sorozat vérkobrája lennék, aki éppen lecsapni készül. - Shane S. Grandmore most azonnal tedd vissza azt az állatot, vagy lekapom azt a csokoládéval túltöltött fejedet! - sziszegem ingerülten. ~ Azok a cápák az enyémek, nem bánjuk őket! Rossz Sak, helyedre! ~ Amíg el nem éri a bögréjét, addig meg sem szólalok. Elégedetten konstatálom, hogy végül békén hagyta az én kicsikémet, akit mondjuk a társai a vér miatt valószínűleg szétszednek, de az egészen más. Ez olyan, hogyha valamelyik eszét vesztett farkas ölné meg Sakot, akkor azt szétcincálnám persze, de egyenlő harc lenne, ahol a jobb győz, ellenben, ha Odin zúzná porba, az igazságtalan kegyetlenség lenne, elvégre mit tehetünk mi halandók az istenek ellen? Nah ezért nem bántjuk a cápákat! Logikus nem? Csak összefont karral vetek egy pillantást a bögrét felém nyomó óriásra, majd hűvös nyugalommal beszélni kezdek. - Már pedig el fogod nekem mondani, és meg is van, mit kapsz cserébe, mondjuk a váltás ruhádat. Ellenben mehetsz a kis szukádhoz meztelenül, és akkor megspórolsz magadnak néhány unalmas randit. Parancsolj, végtelen jóindulatomban hajlandó vagyok információ fejében öltözéket adni neked. - tértem ki egy ellenvágással a próbálkozása elől, persze nem bírtam ki egy pici visszaszúrást. - Mellesleg ha játékszer kell köszönöm, majd szerzek magamnak, csak nekem jelenleg nincs olyan hangulatom, hogy végigkeféltessem magam a fél várossal. - közöltem hűvös fensőbbséggel, ahogy egy istennő szól a halandókhoz, majd kikaptam a kezéből a bögrét és elcaplattam a konyha felé. A boltív alól szóltam vissza neki de csak a vállam fölött. - Most pedig halljam a történetet, ha a ruháid akarod! Közben nekiálltam elkészíteni az újabb adag kakaót, hogy lekössem a kezeim és ne fojtsam meg ezt az öntelt kis ebfattyadékot!
//Most én kérek nagynagynagy-nagy bocsánatot a csúszásért! *átnyújt egy elnézést kakaós bögrét.*//
Kezdőlap
Ne haragudj... 
//
