Az este nagy része nem a faggatózásról szólt. Az ezredes is megenyhült a fiával megivott első konyak után, és hagyta, hogy felesége szelídsége körbeölelje a családi fészket. Erin egy estére beleláthatott abba a meleg, szerető családi körbe, amiben neki nem lehetett része. Eugéne anyának minden szaván és mozdulatán látszott, hogy végtelen büszke gyermekeire, és valóban úgy tűnt, nem tesz különbséget a két testvér között, még akkor sem, ha csupán az egyik volt a vére. Persze keresztülmentek a „ha kívánja, a vendégszobába ágyazunk” kérdéskörnek, és habár Eugéne egyetlen mondattal háríthatott volna, csak orra alatt somolyogva hagyta, hogy a nő küzdjön meg a dologgal. Végül azért csak együtt tértek nyugovóra. A reggel korán érte a férfit, és rutinos volt abban, hogyan surranjon ki egy nő mellől anélkül, hogy az ne vegye észre. Erin sem volt nagyobb kihívás ilyen szempontból. Már kilenc is elmúlt, mire a reggeli futást letudva, frissen zuhanyozva ült le az ágy szélére, és az ébredező nőt figyelte. Ujjai gyengéden simítva arcát üdvözölték a kinyíló zöld tekintetet, majd nem szólva semmit tett a lapos hasfalra egy dobozkát. Túl kellett esni a dolgon, és jó pár nap eltelt már ahhoz, hogy a teszt ne adjon fals eredményt. Hosszan tartva a nő tekintetét bólintott bíztatóan, mintha csak azt akarta volna mondani, hogy bármit is mutatnak majd a vonalak, Ő itt lesz, és valahogy megoldják.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Kimerített a tegnapi nap. Egyébként is a versenyek miatt hozzászoktam ahhoz, hogy sokszor ébredek idegen helyeken, így nem okozott volna gondot az elalvás, de Eugéne-hez bújva ez sokkal könnyebben ment. Félig már ébren voltam, amikor meghallottam az ajtó nyílódását, és a neszezést. Lassan átfordultam a hátamra, majd kinyitottam a szemeimet, és elmosolyodtam, ahogy megpillantottam a fölém magasodó szempárt. - Jó reggelt! Simítottam végig az arcomra sikló keze fején, majd a hasamra helyezett dobozt megpillantva elkomorodott a tekintetem. Én a magam részéről halogattam volna még a dolgot... vagy legalább megvártam volna, hogy visszaérjünk Fairbanksbe. Feszengve ültem fel az ágyon, kibontva a dobozt, hogy megnézzem a teszt használati utasítását. Eddig még csak egyszer csináltam tesztet, de ahány teszt, annyiféleképp kell használni ezeket. Lelöktem magamról a takarót, majd futólag puszit nyomva Eugéne arcára léptem el mellette. A ruhám alá rejtettem a pálcikát, majd kiléptem a folyosóra, és a mosdó felé indultam. Csendes volt az emelet, csak odalentről szűrődtek fel hangok. Eugéne szülei nyilván ébren vannak már. Bezárkóztam a mellékhelyiségbe, majd hideg vízzel megmosva az arcomat vettem kézbe a tesztet. Percekig csak álltam, és bámultam rá... lepörgetve magam elé mindkét lehetséges eredményt, s annak lehetséges következményeit. Féltem megcsinálni a tesztet, de tudtam, hogy ezen túl kell esnem. Ha halogatnám, az még nem változtatna a tényeken, csak a fejemet dugnám a homokba, és felőrölne a bizonytalanság. Eugéne valószínűleg már tűkön ülhet a hosszú távolmaradásom miatt. A kupakot rápattintva a pálcára néztem a megjelenő első csíkra, majd a karórámra. Ha öt percen belül nem jelenik meg második csík, akkor jó eséllyel nem estem teherbe. Kikukkantva a folyosóra siettem át hosszú léptekkel Eugéne szobájába, majd belépve tettem le a pálcát az egyetemi jegyzetei mellé. - Négy perc... Ültem fel törökülésben az ágy közepére, a teszt dobozával babrálva... tíz másodperceként a karórámra pillantva, amíg le nem teltek a várakozással teli súlyos percek. Felpillantottam Eugéne-re, aztán az asztal felé. - Megnézed? Kértem visszafojtott lélegzettel. Nem éreztem magamban erőt ahhoz, hogy felálljak, és odamenjek. Éreztem, hogy remegnek az idegességtől az izmok a lábaimban.
Habár épp annyira feszült volt mint a nő, ezt mélyen magába zárva ült le mellé, és a dobozzal babráló kezekre fogott. - Hé…nyugalom. – tartotta a zöld tekintetet hosszan. – Bármi is van, majd megoldjuk. Nem maradsz vele egyedül. – simított a füle mögé egy kósza tincset szelíden. Sokat gondolkodott az elmúl napokban, és minél mélyebbre ásott, annál ambivalensebb volt az, amit talált. Rettegett, hogy a nő terhes. Rettegett, mert a nő maga is gyermek volt. Mert a kapcsolatuk minden volt, csak nem stabil…bár igen stabil időközünkét vesztek össze végérvényesen, és ez nem az a család, amit elképzelt anno. De a legnagyobb félelme az az volt, hogy vágyott rá. Hogy ha a teszt pozitív, foggal-körömmel harcol majd a gyerekért, de bármit is tesz, végül úgyis a nő dönt. Mindig a nő dönt…ahogy Elisé is döntött. Képtelen lett volna még egyszer elviselni. A nő kérdésére csak bólintott, majd még finoman rászorítva a karcsú ujjakra állt fel, és lépett az asztalhoz. Gondolkodás nélkül vette fel a tesztet, majd hosszú másodpercekig bámulta a félreérthetetlen eredményt. A nő csupán megrezdülő szemöldököt láthatta, és a vonásokon átfutó, talán fel sem fogható csalódottság után azonnal teret hódító nyugalmat és megkönnyebbülést. - Semmi. – fordította a nő felé az egyetlen vonalkát.
- Inkább menjünk gyalog. Körülbelül 10-15 percre van, s nem fognak megenni a késés miatt se. – pillantottam rá mosolyogva, majd a zárral bajlódtam, hogy bezárjam végre a bejárati ajtót, hogy utána mellette sétálva induljunk el az iskola felé, miután megszabadított minden sütis tálcától. A táskám pántjára csúszott a kezem és úgy bandukoltam mellette, míg végül meg nem érkeztünk az iskolához, de mielőtt beléphettünk volna újra megszólalt, mire megtorpantam. - Túlzottan is, mert mi van akkor, ha nem akarják azt, hogy tag legyek? Vagy csak a teremtőd nem fog kedvelni és nem akarja, hogy veled legyek? Akkor mi lesz? – pillantottam rá egy kicsit aggódva és sóhajtottam egyet. Biztos butaság ilyen miatt aggódni, de én ilyen voltam. Aggódtam emiatt, nem is kicsit és így még inkább izgultam. Fogalmam sem volt arról, hogy Victora a teremtője, legalábbis régebbről se rémlett a nőstény illata, vagy éppen arca. – Tudom, hogy vigyázni fogsz rám. Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltelek ki a sorstól, de hálás vagyok azért, hogy vagy nekem. – mondtam teljesen őszintén és egy apró mosoly kúszott az arcomra, amikor megéreztem a pusziját, míg végül kicsit közelebb léptem és egy puszit nyomtam az arcára. Nagyon is fontos számomra, s ezt szerintem pontosan ő is tudja. Az érzéseink kölcsönösek, s ha szavakkal nem is, akkor az energiánk, vagy éppen apró rezdüléseink tökéletesen elárulják azt, hogy mennyire fontos a másik számunkra, vagyis egymásnak mennyire fontosak vagyunk. – Ez lenne az. – mutattam a mögöttem lévő épületre, az ajtót kitártam Liam előtt, hogy a sütikkel be tudjon szlalomozni, s hamarosan meg is találtuk Claryt, a tanárnőt, aki könnyedén szabadított meg minket a süteményektől, de annyira könnyedén már nem sikerült ki is surranunk az épületből, hiszen Lucy és Mia észrevett. Mind a ketten idén kezdik az iskolát, igazán aranyosak, s ha éppen besegítettem valamiben a sulinak és itt voltak, akkor mindig játszottunk, vagy beszélgettünk. Szerettem velük tölteni az időmet, hiszen engem ettől már megfosztottak, vagyis részben. S amúgy is nagyon szeretem a gyerekeket. Most is pár szót váltottunk, majd nyomtam egy puszit Lucy és Mia fejére indulás előtt, hiszen őket is várják a szüleik, én pedig nem akartam megvárakoztatni Liamot. Kifelé menet pedig megfogtam a kezét, ha engedte. – Van kedved sétálni egyet a parton? – pillantottam rá kérdőn és reménykedtem abban, hogy igen lesz a válasza. Jót tenne most egy kis séta, friss levegő.
Nekiindultunk gyalog a városnak, hiszen közel van az említett hely és ennek örültem. A tálca rabjainak ugyan jó illata volt, még úgy lefóliázva is. Valószínűleg ízleni fog majd az illetékeseknek. Nekem meg majd csinál valami mást. Valami ízletesebb finomságot. Kérdésemre megálltunk, lassan felé fordultam és érdeklődve vártam a válaszát. - Tudod, ha a falka nem akarja hogy csatlakozz, amit kétlek, mert sokat voltál a városban… akkor azt majd említeni fogják, ha ott leszel… A teremtőm miatt ne aggódj. Ha nem ártasz sem nekem és legfőképp a falkának, akkor semmi gondja baja nem lesz… - jó hát Victoria az a fajta, aki a falkát védi és egyben a kölykét sem engedi veszélynek kitenni. Prim meg nem veszélyes. Vele vagyok, mert szükségem van rá és fordítva. Az épület előtt megtorpantam, majd a Főbejárathoz lépdeltünk. Energiám előre szaladt feltérképezni a terepet, de semmi vészjósló nem volt a dologban, szóval beléptem és követtem a nőstényt. Farkasom unottan feküdt kivételesen a helyén. Nem érzett ő se semmi akciót, szóval kussolt. S csak a nőstényt figyelte. A nőre ráköszöntem és letettem a helyére a tálcákat. A két gyerek közeledésén elmosolyodtam, főleg Primrose felé vetett barátságuk és szeretetük fogott meg. A nő is imádja a gyerekeket. Teljesen ellágyultan figyeltem a jelenetet, miközben ők ketten kisajátították egy pillanatra a nőmet. Nem váratott meg, hiszen nem siettem sehová. Jól esett megélni ezt a pillanatot. Összekulcsoltuk kezünket és megindultunk… bele a világba mód. Na jó, annyira nem, de jó érzés volt együtt lenni vele. - Mehetünk persze. - vigyorodtam el rá pillantva, majd ha arra felé indult, akkor természetesen vele mentem. Igaz, hogy nem lett volna nehézségemre, hogy egymagam forduljak rá az útra, hogy a partra menjünk, de hagytam őt irányítani. - A barátok különben hogy fogadták a döntésedet? – kíváncsi voltam mennyire akarták elengedni őt, vagy mennyire nem. Mert ha nem örültek neki, akkor jó barátokat talált. De egy jó barát... elengedi a másikat. Meg különben is. Senki sem tiltotta meg azt a dolgot, hogy találkozzanak.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Kíváncsian pillantottam rá, miután megosztottam vele a még mindig aggódásra okot adó gondolataimat, félelmeimet. Igazából mindegy, hogy miként fogalmazunk, mert a lényegen nem fog változtatni. Tartottam ezektől a dolgoktól. A falkás dologra bólintottam, mert megtűrt se lennék, ha annyira ellenszenves egyednek számítanék a fejesek szemében, de a Teremtős dolog továbbra se hagyott nyugodni. Egy aprót sóhajtottam. - Tudod jól, hogy sose ártanék szánszándékkal, de ismersz, hogy milyen vagyok. Akaratlanul is megtalál a baj. A másrészt meg vannak olyan Teremtők, akik szigorúan fogják a kölykeiket, mindegy, hogy mennyi idősek már. Szóval, ha nem is ártok neked, vagy a falkának, akkor se biztos, hogy tetszeni fog neki az, hogy a szabadidődet velem töltöd, s nem pedig vele vagy a tanulással... – s az aggodalom könnyedén kicsendült a hangomból, hiszen ha eltiltaná tőlem, vagy szinte nem is láthatnám, akkor csak szenvedés lenne számomra a falkaság. Lehet, hogy ott van a városban pár régi ismerős is, de akkor is Liam miatt csatlakoznék, mert szeretnék vele lenni és nem akarom, hogy miattam baja essen, mert kóbor vagyok. Végül pedig sietve indultam el az iskolába, hogy a süteményt vére leadjuk, ahol végül könnyedén találtak meg a kisbarátaim is, akikkel szívesen váltottam pár szót, hogy utána mindenki menjen a saját dolgára. Hiányzott az maga a család fogalma, de majd egyszer talán, ha elég idős leszek, akkor lesz kölyköm és vélhetően hasonló űrt tölthet majd be, amit egy gyerek is betöltene. Amikor igen volt Liam válasza, akkor csak mosollyal az arcomon pillantottam és bólintottam egy aprót. Aztán pedig könnyedén fordultam arra az utcára rá, ami levisz minket a rakparthoz, lehet, hogy jó páran fognak még ott lézengeni, hiszen annyira későre még nem járt. - Valaki egészen könnyedén, sőt, még segített abban is, hogy kimondjam azt hangosan, amit már akkor tudtam és éreztem, amikor csak feltetted azt a kérdést a motelben. Csak tudod, néha nehéz kimondani azt, amit érzünk. – pillantottam rá továbbra is mosolyogva, majd egy apró kavicsba belerúgtam, ami ennek köszönhetően ütemesen gurult tovább a járdán. – De volt olyan is, aki nem túlzottan örült neki, vagy nem is tudom, hogy mi lenne a legjobb szó rá. – rántottam meg kicsit a vállaimat, hiszen azért fájt kicsit, hogy Wendy ennyire kibukott a dolgon, hiszen nem tűnök el és látni fogjuk még egymást. Végül sietve engedtem el Liam kezét, hogy utána feltornázzam magam az egyik korlátra, majd pedig, ha elég közel állt hozzám, akkor odahúztam magamhoz. – De bármennyire is fáj az, hogy nem mindenki örül a döntésemnek, nem akarlak elveszíteni és nem akarom elengedni ezt a boldogságot, amit a közeledben érzek. Talán emiatt kicsit önző is vagyok. – tettem még hozzá, majd gyengéden végig simítottam az arcán, s egy apró csókot nyomtam ajkára, ha nem volt ellenére. – S te mondtad valakinek azt, hogy elcsábítottál egy kóbort? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen fogalmam sincs, hogy mennyi barátja van ott, vagy kikkel milyen a viszonya.
- Majd együtt tanulunk. - igaz ami igaz, Victoriával keményen edzünk, már jobb vagyok, mint 4-5 évvel ezelőtt voltam. Nem fényezni akarom magam, de néha engem is meglep mekkorát is fejlődtem… és ez még fokozható. Még mindig bámulatos. Olykor még magam is ámulok bámulok. Az együtt tanulással meg csak nem fog senki problémázni. Legalábbis remélem. Mert jó ötletnek hangzott. Szabadidőm meg ahogy Vic is mondta… nem lesz attól a perctől fogva, hogy átléptem a küszöböt. Edzés és edzés… már alig várom… kicsit túl szigorúan vesz mindent, nem is kanászodtam el… mint egy rossz gyerek komolyan mondom. Pedig már rég kinőttem abból a korszakból. De tök jó néha feleleveníteni ezt a korszakot is. Igen csak nehéz kimondani olykor dolgokat, amit akarunk is meg nem is. De az élet nem játék, vagyis nem mindig játék. A falka meg megkövetel dolgokat. Legyen egy kis dologról szó, vagy nagyobb volumenűről… - Hát a több éves barátságotokat nem szakítjátok meg… - nem tetszett neki, nem is azt mondtuk, hogy minden köteléket meg kell szakítaniuk… csak egy „apró” költözés az egész. De ez már csak ilyen, ismerős a dolog. Hiszen én sem örültem annak, hogy múltkor az egyik haverom lelépett, mondjuk ő csak annyit vágott a falka fejéhez, hogy nem kér belőlünk többet. - Majd rájönnek ők is ám… attól hogy eljössz tőlük… jóformán semmi sem fog köztetek változni. - ha tényleg jó barátok, akkor örökké így is lesz. Elengedik e vagy sem? Nos… majd minden a maga idejében megtörténik. Nem örökké tűnik el a nőstény, csak a szomszédban lesz. Elenged, figyelem őt és mag is állok, majd közelebb húz. Nem, egyáltalán nem önzőség… ez teljesen más. De a csókja elég az, hogy elfeledje ezt, hogy másnak nincs ínyére a mi döntésünk. Nem eresztem el, nem engedem, hogy a csók hamar véget érjen, a hajába túrok és követelem magamnak ezt a pillanatot. Aztán eleresztem és a pillantásába vesztem el egy pillanatra. De csak a szavai az, ami kizökkent és megnyalom a szám. - Nem, de érezhették, hogy valami nem pattent… ráadásul az egyikük kérdőre vont… ismered Hades-t? - érdeklődöm arról a baromról… megérezte hogy mi a helyzet és nem tetszett ahogy belemászott ebbe… semmi köze. Kis kotnyeles barom. De ugorjunk… - De mivel úgy is jössz, majd megtudják… - villantottam egy vigyort és homlokon csókoltam. Most hogy visszakaptam, el sem fogom ereszteni… - Mit fogsz kezdeni amúgy nálunk? Azon kívül hogy beilleszkedsz? - érdeklődtem, hiszen az egy dolog hogy egy párt alkotunk, meg tanulni fogja a szabályok betartását... de van is, lesz is valami célja, amit el akar majd érni?
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Talán… - hagytam ennyiben a dolgot, hiszen nem voltam olyan, aki csak úgy könnyedén tanulna bárkitől is. Félreértés ne essen, nem azért mert annyira válogatós lennék, hanem sokkal inkább amiatt, mert nem mindig mindenkivel találtam meg a közös hangot, illetve sose szerettem a vasakaratú farkasokat se. S ki tudja, hogy az ő Teremtője milyen. – Egy dolgot ígérj meg, mielőtt csatlakoznék vagy bármi, azelőtt találkozhatom még a Teremtőddel is! – pillantottam rá komolyan, hiszen ebből a dologból nem fogok engedni. Ki tudja, hogy ő mit fog erre lépni, mert ha balul sülne el az a találka, akkor maradok a seggemen és nem tudom mi lesz. Azon ráérek gondolkozni akkor, de tényleg nem akarok úgy csatlakozni, hogy minden egyes szabadpercét Liamnek betáblázza és nem is láthatom. Akkor igazából mi értelme lenne? Semmi, vagyok, de feleslegesen… Kíváncsian pillantottam Liamre, s csak egy aprót sóhajtottam. – Azért valamennyire igen, mivel ő itt él és ide utána már nem tehetem be a lábamat… - csuklott el a hangom, hiszen nem lesz egyszerű tényleg igent mondanom. S mi lenne, ha csak átköltöznék eleinte és megtűrt lennék? Lehet, hogy úgy jobb lenne? A francba, magam sem tudom, hiszen már igent mondtam Liamnak is, így nem húztam be a kéziféket se, mert ennyire betojtam ettől a dologtól. Pedig annyi veszélyes helyzetbe kevertem már magam és erre jön egy ilyen kis semmiségnek tűnő dolog és tessék máris olyan vagyok, mint egy fűzfa… Nem tehetek róla, hiszen ez mégis csak eléggé nagy dolog. Pontosan annyira, mint amikor hagytam Rhydiannak, hogy beharapjon, erre tessék… Egyszerűen csak a föld nyelte el… - Remélem igazad van. – pillantottam rá reménykedően végül, hiszen remélem, hogy Wendyt is látni fogom egész gyakran, ahogyan remélhetőleg Jacksont is, de ő mondjuk Fairbanksben él, ahogyan Nonó is. Talán itt lenne az ideje őt is felhívni, hátha van kedve találkozni. Úgyse holnap fogok csatlakozni, mert nem hiszem, hogy olyan könnyedén össze lehetne hozni azt a hármas találkát a Teremtőjével. Lehet nem is hajlandó egy kóborral találkozni. Ki tudja, de addig nem fogok menni, ha törik, ha szakad, de nem. Biztosra akarok menni. Legyek amiatt túl óvatos, nem érdekel… Hamarosan pedig már a korláton ülök, Liam pedig közvetlen előttem, s a csókunk pedig egyre hevesebb lesz, de legalább sikerül kicsit kizökkentenie a gondolataimból és elvenni az eszemet ismét. Mosolyogva pillantok rá és türelmesen várom a válaszát. Persze, a szagok miatt érezhettek már valamit, amikor viszont egy konkrét nevet, akkor meglepetten pislogok rá és egy aprót az ajkamba harapok. Remek, már csak tényleg ő hiányzott. Egy pillanatra oldalra is fordulok és a vizet kémlelem. – Ismerem, régebbről, meg nem olyan régen össze is futottam vele a városban. – szólaltam meg végül, majd újra megkerestem az íriszeimmel a hímet. – Miért? Mit művelt megint? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen nagyon is érdekelt. – Megpróbálok először is túlélni és nem bajt kavarni? Aztán nem tudom. Nem vagyok egy törtető jelenség. – rántottam meg a vállimat, hiszen ez volt az igazság. Mindenféle posztra kellene pályáznom? Hát azt hiszem jelenleg nem fáj a fogam semmi ilyenre se…
Hihetetlen, hogy mennyit változott a véleményem vele kapcsolatban az ismeretségünk óta. Régen biztos nem jöttem volna el érte, de azóta azt hiszem, a szívemhez nőtt a személyisége. Még annál is több van ebben. S az örömét látva, az én mosolyom is a végtelenbe nyúlik. Nem fogok lemondani róla, mert fordított esetben ő is a végsőkig elmenne értem. Találkozni szeretne a Teremtőmmel, mielőtt csatlakozna? Ezt nem nagyon értem ugyan, de akadályát nem látom. Ezt mondjuk előbb Victoriának kellene… de elég „elfoglalt” ember a maga módján, de ha azt mondja belefér, akkor hívom a nőstényt, merre és hol találkozzunk… - Akadályát nem látom, majd ha visszatérek beszélek vele és vagy itt vagy ott beszéltek… - persze, előtte megcsörgetem ki megy hova, vagy ő jöjjön és én tárt karokkal várni fogom. Nem hiszem hogy Vic-nek sok gondja lenne a csatlakozási „kérelmével”, hiszen nem ártott a falkának és a többiek is szerintem így látják… Aztán meg ki tudja, lehet én látom rosszul. - Ezt senki se mondta… - még hogy nem teheti be a lábát… - Elkéred magad és jössz… - vigyorodok el, majd folytatom, mert nem ilyen egyszerű. - Vagy megkapod az engedélyt, vagy nem. - vakarom meg a tarkóm, hiszen nekem is engedélyt kellett kérnem a felső vezetéstől és még Anyámtól is. A közös ismerősünk kicsit megviseli őt, ezek szerint olyan fura „barátság” lehet köztük. Nem igazán érdekelt az, amit az a hím zagyvált. Bár, arra azért kíváncsi lennék, hogy mit gondolhat rólunk. Hogy én mit gondolok róla? Egyszerű pszichopata, vagy katona, aki már úgymond megjárta a poklot… Egyikkel sem lőnék nagyon mellé. Utálom is, mint a szart… vagyis…. nem kéne fújnom rá örökké… Megmosolyogtatott a nőstény szava. Valahogy sejtettem, hogy ilyen válasszal áll elő. - Ha nem te mondtad volna, kinevetnélek. - szavaim komolyan csendültek, hiszen pont ezt vártam tőle. Mindenhol túl kell élni. Még én is túlakarok élni pár évet… úgy 300-at még. Letámasztom magam alkarral a nőstény mellé és a fodrozó vizet kémlelem.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Régi bölcsek úgy tartják, hogy idővel minden kapcsolat változik, másképpen tekintünk a másikra. Talán sokszor nekünk fel se tűnik, de a környezetünknek annál inkább. A viselkedésünk is olykor megváltozhat és ez talán most se volt másképpen. Nem húztam maszkot előtte, félreértés ne essen, de kár lenne tagadni, hogy amióta visszacsöppent az életembe azóta nem változtam volna én is kicsit. A szeszélyesség és a bolondság ugyanúgy megmaradt, de ugyanakkor talán többször tudtam féket tenni a kalandvágyaimra, vagy éppen arra, hogy egy újabb hóbortnak hódoljak, ahogyan eddig tettem. Már nem csak magamra kellett gondolni, hanem rájuk is. Bár eddig se mindig csak magamra gondoltam. Sokkal gyakoriabban gondoltam a barátaimra, mint magamra kivéve talán most, amikor is úgy döntöttem, hogy elmegyek a falkába, de csak egyetlen egy feltétellel, ha találkozhattam a Teremtőjével. Semmi kedvem ahhoz, hogy utólag szívjak amiatt, mert esetleg valami kiállhatatlan személyről van szó, aki nem is örülne annak, hogy Liam mellett lát. Nem fogok egy Teremtővel szembemenni, hiszen nem akarok rosszat Liamnek se. - Vélhetően inkább ott lesz. Nem ruccanhattok csak úgy át ide se, de rendben van, majd üzenj vagy hívj, hogy mikor lenne megfelelő és hol. – pillantottam rá egy barátságos mosoly keretében. Az pedig majd el fog dőlni, hogy az a találka után mennyire fog még az ajkam mosolyra húzódni, vagy éppen mennyire nem. Fura belegondolni, hogy akár egy harmadik fél könnyedén keresztbe húzhatja a dolgokat. - Na, látod. Még se annyira egyszerű és amúgy is ebben a városban nem túlzottan szeretik a falkásokat, szóval… - sóhajtottam egy aprót, de végül inkább csak egy puszit nyomtam az arcára. – Majd eldől mi lesz, kár olyan aggódni, ami még meg se történt. – pillantottam rá szelíden és egy reménykedő mosollyal az arcomon, hiszen nehéz elhatározás, még mindig vannak bennem kételyek. S ki tudja, hogy addig még mi fog történni. - Szóval honnan ismeritek egymást? – kérdeztem rá ismét, csak kicsit másképpen, mert nagyon is érdekelt, hogy az az idióta baromnak, akit néha szerintem megszeretgetnék az ujjaimmal. Ohh, de nem hagyományos értelemben, hanem sokkal inkább a nyakát, s a gégéjét mi köze lehet Liamhoz. Remélem, hogy nem csacsogott valami Istenverte hülyeséget Liamnek, mert akkor tuti, hogy a nemesebbik fele fogja bánni, ha újra látom azt a hímet. Elég volt a múltban a szart takarítani utána, miután segítettem neki. - Ohh, ha kinevetnél, akkor talán nem egy újabb hal csobbanna a vízben. – pillantottam rá mosolyogva és láthatta, hogy csöppet se gondolom komolyan. Kicsit oldalra fordultam és úgy figyeltem őt. – Mi jár a fejedben? – kérdeztem meg alig hallhatóan, hiszen ahogyan a messzeségbe bámult… egyértelmű volt, hogy valamerre nagyon elkalandozott, engem pedig nagyon is érdekelt. Bár akkor se fogom megenni, ha nem avatna be.
- Állok szolgálatodra, Hölgyem. - mosolyodok el és íriszeit lesem, amibe beletekintve hússzor dobban többször a szívem. Imádom ezt a nőstényt. Ugyan engedély nélkül nem jöhetünk át, de majd kérünk a nagyoktól, ha érkezésünk támadna erre felé. De előbb legyek túl Victoria válaszán, hiszen ha ő mindezt megtagadja… lőttek annak, hogy ez a nőstény csatlakozzon bármikor is… akkor nekem is végem… oda vissza. Igaza van, nem kell ráparázni előre a dolgokra, majd akkor rágódjunk ezen ha ez a bizonyos hurrikán ár átcsapott a fejünk fölött. - Még Chicagóból… ott haraptak be és hát ő is ott volt a falka részeként. - adok választ Hades ismeretsége okán. Bár eléggé undorom van tőle a korábbi sérelmek miatt, de majd ledobom magamról ezt is…csak a nőstényt hagyja békén és minden a legnagyobb rendben lesz. - Minden Primrose. - pillantottam rá, majd felé nyújtottam a kezem, jöjjön csak, bújjon csak, nem harapok. - A mai nap, a holnapi és ez az egész év… még egy évvel öregebbek leszünk és még csak 2%-ot éltünk meg a Teremtőinkhez képest. - nevetem el magam jóízűen. Csak éljem meg Victoria válaszadását és a Többiek döntését... aztán a többi jön majd magától. Ráérek aggódni a többin majd akkor.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Mosolyogva pillantok Liamre és a szemeim talán úgy csillannak a boldogságtól, ahogyan a víztükrén csillan meg a holdfénye, vagy éppen a csillagoké. Boldog vagyok vele és talán ez az, ami még megrémiszt, hiszen ha boldog voltam valakivel, akkor mindig történt valami, ami miatt az egész félresiklott és nem maradt más, mint üresség, fájdalom és a többi „kedves” érzés. Pontosan tudtam, hogy a Teremtője még bármit keresztbe húzhat, ezért is ragaszkodtam annyira a találkozóhoz, ahogyan abban is reménykedtem, hogy előttem nem fogja megjátszani a kedveskedőt, aztán kiderül, hogy nem is olyan az illető, aki megajándékozta Liamet a farkasával. Néha a látszat csal, de persze ott van az is, ha olyan könnyedén eltűnt Rhydian minden szó nélkül, akkor még ő is betoppanhat és olyan értelemben is minden félre sikerülhet. - Ohh, értem, de szemmel láthatóan nem éppen kedveled őt. Bár ezt totálisan meg tudom érteni. Abban se vagyok biztos, hogy van olyan, aki képes ténylegesen elviselni őt. – rántottam meg a vállaimat, mert ha nem is volt annyira hosszú az ismeretségem az említett hímmel, attól még megvolt a véleményem róla. Főleg a legutóbbi találkozásunk óta. Kíváncsian fürkészem őt, majd amikor felém nyújtotta a kezét, akkor könnyedén csusszantam arrébb a korláton, hogy utána kezem a nyaka köré fonjam és gyengéden simítsak végig a tarkója vonalán, miközben csendesen vártam a válaszát. - Lehet vénebbek leszünk, de ha szerencsénk van, akkor még sok kalandban lehet részünk. – szólaltam meg egy kisebb habozás után, majd gyengéden simítottam végig az arcán, hogy utána egy gyengéd csókkal ajándékozzam meg őt, majd a lábaimat köré fontam és úgy húztam teljesen közel magamhoz. - Sokszor ábrándozunk a jelenről és a jövőről is, pedig mindig tudjuk, hogy kiszámíthatatlan és sokszor az élet keresztbe húzza a vágyainkat, nem? Emiatt talán örök naivnak mondható minden emberi lény, vagy nem így gondolod? - kicsit talán furán hatottak a szavaim, de hát a félelmem a jövőre nézve szintén erős volt, ahogyan az is, hogy ne kelljen elszakadnunk egymástól teljesen, de erről nem én fogok dönteni, vagyis azt hiszem, de azt is tudom, hogy képtelen lennék minden elvemet feladni, ha olyat hallanék a találkán, de az is lehet, hogy sose fog belemenni a teremtője egy hármas beszélgetésbe, vagy csak nem leszünk szimpatikusak egymásnak. Ki tudja. - Ha választanod kellene, akkor gondolom tudod, hogy merre húz jobban a szíved, vagy tévednék? – kérdeztem rá óvatosan, mert talán nem akartam hallani a válaszát, hogy igen, de miért is hibáztathatnám érte? Ők a családja, szerelem meg évszázadokkal később is rálelhet.
Kezdőlap
