Hajnali 4 Még mindig háborúzok. Pár napja bedobtak a piacra egy új játékot. Azzal „barangolok” a világban. Borderlands 2… elég szürrealisztikus, de az én világomban ez még normálisnak nevezhető… normális az én világom? Farkas vagyok… ezek meg… még megszokott játékok keretein belül vannak. Az első részét 2 nap alatt vittem végig, ez most más… már napok óta szenvedek vele, de ugyanoda lyukadok ki. Mintha megbuherálták volna az egész játékot. Hiába akarom feltörni a játék rendszert… egyszerűen mintha nem létezne. Minden variáció csak egy helyen fut. Utána meg bejön egy idióta fej és kiröhög… majd bedob egy játékreklámot. Satelite Reign… még sehol sem lehet kapni és letölteni sem lehet…. Hajnali fél 5 Leléptem. Laptop táska és minden mi jó! Bigyók. Meg a laptopom. Töltők. Nem, nem hetekre megyek el, csak pár órára, de úgy néz ki ez az egész, mintha mégis. Megszokott jelenség azoknak, kik már jó ideje ismernek a területen. Michailnak írtam egy szerelmeslevelet a hűtőre, vagy valami olyasmi cirkát, macskakaparást.
"Alecnél leszek, majd érkezem."
A városban sötét van, nem sok munkába igyekvő van, de akik meg mégis, azok igyekeznek. Zsebre vágott kézzel fordulok be pár utcán, még mindig a kódon agyalok, meg miért nem tudom… kellene a Satelite Reign. Már a neve alapján stratégiai játék… néhány lépcsőfok fel. Majd még egy utca. Már ismerem a járást Joshoz. Alechez. Összeköltöztek, mint két gerlice. Az egész tiszta poén. De együtt a banda. Végül megtorpantam és az épületet szemléltem. Semmi fény, még durmolnak…reggel? A hajamba túrva és egy ásítás közepén az ajtóhoz lépek és szó szerint bedörömbölök. Legalább meghallják. A pajzsom pedig ledobom a francba. Itt aztán nem titkolok semmit. Eddig se szoktam előttük… Már csak várnom kell…őt ismerve nem sokáig.
Hosszú napokon vagyok túl mostanában. Szóval nem is csoda, hogy úgy kilőttem magam egész estére, hogy arra se nagyon kelnék fel, ha Josh felrobbanna mellettem. Mármint, a mellettem lévő szobába. Ő ugyan nem robbant, viszont az ajtón való irdatlan kopácsolás mégis kivert az ágyamból. - A faszom... - pislogtam csak felfelé, elsőként a plafonnal nézve farkasszemet. Aztán oldalra billentem, tenyérbe fogva a karórámat. Nem, még nem sikerült digitális órát szerválni, nem is nagyon látom szükségét. Kerestem a kismutatót, aztán a nagyot. Fél hat, majdnem. - A faszom! - morrantam fel újra, ezúttal már a takarót is lerántva magamról. Bárki is legyen az, remélem nagyon jó indokkal döngeti az ajtót hajnalba! Ingerülten csaptam be magam mögött az ajtót, csoda, hogy nem szakadt ki a helyéből, csak úgy formalitásból. Viszont ahogy léptem egyet máris orrba vágott az ismerős szag. - Matty?! - hallhatta, mert annyira elképedtem, hogy kis híja volt, hogy nem ordítottam. A szemeimet megforgattam, a fejemet pedig lendületből hajtottam le. Mély levegő... lassú léptekben folydogáltam el az ajtóig, amit egyetlen mozdulattal rántottam is fel. Homlokom az alkaromon támasztottam meg, az alól pislogtam a hím képébe. - Mi az isten van? Rád gyújtottak egy bárt és menekülsz, vagy szimplán alva jársz? Gyere be... - löktem magam mögé az ajtót, kifordulva oldalra - jöjjön. - Josh még alszik. Sört? Kávét? Üccsi? - marha illedelmes vagyok, valljuk be. De ha már ide ette a fene, csak megkínálom. Ha kért, ha nem... én hoztam piát, őt meg addig betessékeltem a szobámba. Pár perc múlva visszatértem, az ágy szélére dobtam le magam. - Nah, mi fáj? - örültem a képének, annak már kevésbé, hogy ilyenkor kellett neki megjelenni. De hát ő ilyen. Jön, amikor jön. Én meg tűrök, remek! Úgy beszéltem vele, mintha csak két órája váltunk volna el, pedig jó ideje nem láttam. Talán még akkor, mikor felbukkantam itt, északon. Azóta meg éltem.... jöttem és mentem. - Kell valami, vagy csak hiányoztam? - túrtam a lábam a képébe, akár tetszett neki, akár nem. El is lökhette, én csak nevettem, felbontva a sörömet. Kávézni kéne, én mégis ezzel nyitok... ma ilyen napom van. Ha már felvert ez a minimum...
Érzem energiáját. Haragos, fáradt… reggel van, ne csessz ki velem. Dolgozni mikor mész be, talán délben? Hajnali 5-kor kelni, kocogni egy órát. Fürödj, és korán hajts be melózni… pont én beszélek, akit alig látnak a városban… Cimborám nyúzott képe felfrissített. Kérdéseire válaszolni sem tudtam…mind értelmetlennek tűntek. Szóval beljebb léptem, újabb kérdés áradatára csak felé mutatattam mutatóujjammal és rá kacsintottam. – Ebben a sorrendben. – egy pillanatra elgondolkodtam és kiböktem. - Josh nélkül… - végül a szobába érve levettem a kabátomat, amit az ágyára dobtam hanyagul, mintha otthon lennék, hol máshol. Végül a tatyóból is előkerült a gépem és benyomtam a szükséges adatokat, félretoltam míg az a morcos marha megjelent. Átvettem a hozott italt, felbontottam a sört és belekortyoltam, közben az öklöm nyújtottam felé. Régi szokás megmaradt, sose marad el, akár hol is ütközzünk. - A nyúzott berendezésed. – ha már megkérdezte mi fáj, hát a pofája ebben az állapotban…elég ha ránézek és nekem fáj. Amikor a képembe tolta a lábát, csak röhögtem vele együtt. – Utolsó, aztán az első. – böktem ki, majd felé nyújtottam a laptopom. - Satellite Reign. Teszt játékokkal van teli minden piac. Nekem az eredeti kellene, mielőtt még piacra kerülne. Addigra simán kiakasztom az egész műsort. – elvigyorodtam, mert most jön a műsor. – Nem azt mondom, hogy sürgős, de örülnék, ha holnap estére megszereznéd. - meddig tartott a száz éves háború? 116 évig. Hasonló a kettő csak nincs összefüggésben. röhögés elfojtás, visszaszámlálás. Izospórás harasztok. Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek. Alias, Alec kibasz a picsába. Ad 2: Felkészül és megoldja. Ad 3: Megyünk együtt, előtte nagymegbeszélés. - Van valami kajád? Farkaséhes vagyok. – dörzsöltem meg képemet, majd kiroppantottam a nyakamat és eldőltem az ágyán. Mindjárt jön a kérdésözön hideg zuhannyal. - Merre jártál?
Csak a fejemet ráztam meg, egy kótyagos vigyor kíséretében, ahogy a rendelést leadta. Totál hibbant, kora reggel! Istenem... - Addig örülj, míg Josh nélkül. - kacagtam halkan, aztán laza eleganciával be is rúgtam magam mögött az ajtót. Ő a szobámba, én a konyhába kötöttem ki. Kávét főzzön a halál, vagy Josh. Maradjunk a sörnél, az Mattynek is csúszni fog. Az üvegek nyakát ujjaim közé fogtam, úgy is löktem be az ajtómat. Első látásra meg sem lep az, amit Matty és a lapos társasága nyújt. Megszoktam már, levakarhatatlan róla az a ketyere. A sört átnyújtom, az öklözést viszonzom; csókoltatom a bal bokádat is kedves barátom, hajnali hatkor! Ledobtam magam mellé, kicsit arrébb, hogy némileg félfekvő pozíciót vehessek fel. - A tied meg lapos lesz, ha szívózol! - tréfáltam, persze. Ő meg már kisujjból rázza, ha valamit nem gondolok komolyan. Ehhez az arcomra rángatott, felfelé ívelő sarok-görbe is hozzájárt. Visszahúztam a lábam, eleget szaglászhatta, amúgy is tiszta, mint a háromnapos bakancsom! - Te is nekem, kobold. - sóhajtottam, feltépve az üvegem száját. Kortyoltam, egész nagyot, aztán csak a tenyerem közé fogva pillogtam a hímre. A laptop felém indult, én pedig azzal együtt mozogva húzódtam közelebb. Nekem krisz-kraksz, neki valami fenomenális kozmikus erő... egy icike-picike kis helyen... - Satellite Reign... - dünnyögtem utána; nekem semmit nem mond. Szívem szerint meg is kérdeztem vollna tőle, hogy ez valami új sziget neve, vagy mi a szar, de nyilván értettem. Na meg... mi másról is beszélne nekem, ha nem valami gamer-es marhaságról. Fújtattam, majd lendületből húztam a hátamhoz az egyik párnát, annak dőltem neki. - Szóval... - csavartam ki ujjai közül a gépet, majd az ölembe húztam. - Másszál feljebb, majom. - intettem neki a fejemmel, noha tekintetem már a képernyőt sasolta. - Ez az ufó-utánzatos, hardcore de_kemény_csávó_vagyok a monitor mögött szar kell? - csak érdeklődtem, különösebben nem érdekelt mit takarnak a képek élesben. - Meglesz, nem para. - löktem vissza hozzá a lapost. - Holnapra mondjuk nem ígérem, de hajnalban várható vagyok a cuccal. - röhögtem fel, élcelődve egy kicsit, ha már ilyenkor támadt kedve becsörtetni. A kajára utaló kérdést fogtam, le is nyúltam az ágy alá, majd az ölébe - félig a laptopra - dobtam egy bontott chipset. - Nesze. - boxoltam meg laza öklössel a vállát, csak érzéssel. Azért azt nem akarom, hogy leforduljon oldalvást. - Van kint maradék pizza. Mint azt tudod nem főzök, neked meg pláne nem. Keress magadnak. Amit találsz a tied. De nekem vissza ne rakd úgy, hogy beleharaptál! - mert volt már ilyenre is példa, és nem különösebb örömmel fogadtam később a látványt. Szelíd vigyorra húztam a szám; amúgy imádom a srácot. - Erre-arra. Mi érdekel? Fairbanks-Anchorage előtt? Vagy mondjuk tegnap? - túrtam bele a chips-es zacsiba, kimarkolva egy adagot belőle. - Mer' nem mindegy. - tömtem a képem; nem foglalkozva vele, hogy mindeközben a fél zsákmány az ágyban, és rajtam kötött ki. Vagy épp Matty-n...
Nem vagyok őrült, csak finoman kalibrált az elfogadható kockázatérzékem. Az életünk nem a biztonságról szól, hiszen kockázat nélkül nem lehet játszmát nyerni. A legnagyobb kockázat az, ha nem vállalunk semmilyen kockázatot. Egy gyorsan változó világban az egyetlen stratégia, ami biztosan sikertelen, az, ha soha nem kockáztatsz… ebben hiszek. Meg ez az őrült is. Görbéjére az enyém is görbült. Még ha nem is olyan csinosan, mint az övé, attól még ottmaradt a pofázmányomon. Előtúrtam a gép mélyéből a legfőbb feladatot, mely a problémámat okozta jelen pillanatban. A gép hozzá került, jómagam, meg mint valami lomha, testes lajhár feljebb másztam az ágyon, hogy lássam a képet, meg az elégedetlen idióta arcára pillantottam. Ennél már csak feljebb van, nincs olyan 2014-es játék, amit még nem játszottam végig…most ezekre vagyok ráhajazva, következő évre meg lesz az össze és mehetek tovább. Nem ügy! - A kell nem kifejezés. – mormogtam, miközben a képernyőt néztem, majd a sört húztam meg. Nem szokásom kertelni, ha kell valami hozzá fordulok, ha neki kell valami, akkor fordítva. Még nem volt rá példa, hogy bármire is nemet mondjak. Minél nehezebb annál jobb. Kihívások elé állítjuk a másikat? Olyasmi…csak mi egyszerű feladatként könyveljük el. Kinyomtam a visszatolt gépet. Egy chips került a látókörömbe…felvont szemöldökkel pillantottam a tagra, majd kicsit félre tettem a kaját. Még annak se nevezhető. Elraktároztam a laptopot vissza a többi kütyü közé a táskába. Hajnalban… tökéletes, csak morogtam a röhögésére, amolyan viszonzásképp. - Nem szoktam visszatenni úgy…- morrantam fel már szinte röhögve, hiszen amikor a legutóbb láttam akkor a képét, na ahhoz semmi sem volt fogható. A pizza frissen jó, maradékot sose zabálok, se én se a dög…illetve ez így nem igaz de ezt hagyjuk. - Hogy mi érdekel? Az eleje a közepével karöltve és taccs részegen ordítva a végével… - pillantásom rögzült a zacskón, de mire ő megszólalhatott volna… - Úgy minden előtt. – túrok bele én is a zacskóba, egy marék száraz burgonyaszirmot tömve a képembe… - Csak ne a Föld teremtésénél kezd. Azon már túl vagyunk. – legalábbis azt hiszem azt a részt már átbeszéltük jó párszor. Ez az otthonom. Másutt senkit sem ismerek. Itt pontosan tudom, kire számíthatok és kire nem. Vannak, akiket éjfélkor is felhívhatok, meg sem kérdezik, miért, és vannak, akiket soha, semmilyen körülmények között nem hagynék cserben. Persze itt is leselkednek az emberre veszélyek, ahogy örömök is érik, de itt legalább ismerem ezeket a veszélyeket meg örömöket, és erre számíthatok.
Nem volt kérdés, hogy megszerzem neki azt, amit akar. Nem volt előttem lehetetlen, a legkisebb kőtől a legnagyobb szikláig megmozgatok bármit, hogy elérjem a célt, amit kitűztem magam elé. Kapartam már elő Mattynek játékot, könyvet, amit még a kiadó sem kapott meg. Kétlem, hogy ez most nagyobb kihívás lenne. Komótosan rágcsáltam tovább a chipset, míg ő nyekergett valamit arról, hogy nem szokta úgy visszatenni. Jaj, picikém, hát ne vedd a szívedre! Még a végén azt hiszem, érzékenyebb lett a kelleténél. - Pedig élveznéd, ha beavatnálak milyen volt, mikor te még gondolat se voltál! - kacagtam fel, miközben újabb adag chips landolt a számban. Na jó a Föld teremtése azért tényleg erős lenne, pláne, hogy nem is hiszem, hogy teremtették, de mindegy. Kitéptem a kezéből a zacskót, majd gombócba csavarva dobtam - csont nélkül - a szemeteskosárba. - Voltam pár helyen. Európa, Dél- és Észak-Amerika. Britekhez is benéztem, meg a Germán szarokhoz. Ismersz... csináltam pár apró okosságot, amiből szarul jöttem ki. Vagy épp jól! - túrtam mindeközben a zsebembe, rövid időn belül kotorva elő a mobilom. Párat pötyögtem rajta, majd a fülemhez emeltem. - A legutóbbinál mikor Prim kérte tőled a koordinátámat, vágod... - még hozzá beszéltem, aztán a vonal túlvégén felvették - Halo. 'Napot! Két családi pizzát kérnék, a címem a számhoz már mentve van. Az egyik Húsimádó, a másik... - letakartam másik tenyeremmel a mikrofont. - Mi kell éhenkolbász? - ha pedig informált, úgy az ő igényét is leadtam. Végül kinyomtam a mobilt, majd kicsit feljebb ültem. - Szóval, kicsit megszívtam. Valaki felnyomott, aztán már azon kaptam magam, hogy három benga farkas próbál lereszelni. Persze, hiába. - kacagtam fel röviden. - Kinyírtam őket, aztán megléptem. Előtte is volt hasonlóm, de akkor jól jöttem ki a dologból. - vontam meg a vállam, nekem mit se tesz, ő meg már megszokta, hogy zűrös vagyok. Igazából jó volt látni, franc tudja már mióta nem volt hozzá szerencsém. Vagy épp szerencsétlenségem. Részletkérdés... - Kéne amúgy, nekem is valami. De majd ha megszereztem a csörgődet. Addig hagyjuk. - egyébként is még pár infót össze kell szednem, mielőtt a segítségét kérem. Ha kíváncsi, az az ő baja. Részemről nincs kedvem fél információkat elszórni. - Inkább te mesélj. Hogy megy itt sorod? - mert bárki bármit mondjon... Az itteni bundások nem túl szívélyesek. Na, nem mintha másutt jobbak lennének.
A zacskó a kukában landolt rövid időn belül, felvázolta lelőhelyeit. Felbukkant itt ott… gondolhattam volna, hogy nem maradt nyugton a seggén. Bár nem vártam mást. Ha meg nyugton maradt volna? Akkor tuti valami megkattant nála fejben. A telefon előkerül, fél fülem és szemem rajta, a másikak más felé. A koordinátái megadása…hát persze… - Detto. – emeltem fel kezem, majd eresztettem is le. Hús hússal. Ezerrel. Pizza…jöhet. Bár falánk népség vagyunk, ez így megy. - Aha…szóval csak a szokásosak voltak az étlapodon. – mármint a bajt bajjal falni, veszély körettel…. máshogy nem lehet. Én is ezt csinálom, csináltam, csak finomabban adagolva. Ha azt vesszük, akkor egymás tükörképei vagyunk… úgymond én a lassan járj, tovább érsz-el dramatizálok, ő meg ugorjunk egyből a lényegre típus. Ezért vagyok én az ész, ő meg a bunyószervező… 300 év tapasztalatával rendelkezünk mindketten… csak mindketten máshoz értünk. Neki is kell valami… ha nem mondja, akkor majd úgy is tájékoztat a részletekről. Ez nem nagydolog, csak várni kell, mire megered a beszélőkéje. Addig meg oldja meg az én bajom. Utána megnyomorgatom a nagy problémája forrását. Kérdésére egy fintor a válaszom, aztán kidőlök a plafont figyelve. - Láttam már jobb napokat is. Nincs egyelőre senkivel sem probléma… az egyik balgább a másiknál… a többi meg mégannyira sem normális, mint az előző. – milyen érthetően vázoltam fel a problémám… ha ezt bárki hallaná, hát nem értene… - Őrült mind. – pislantok a hímre, aztán elvigyorodom. - Egész kellemesebb lett, mióta te is meghúztad magad erre… - daráltam le szokásomhoz híven… a falka a túl végen? Hidegen hagynak, illetve egyszer köptem bel egyikük levesébe, azóta is nyikorgok, de ezt hagyom… kiröhögném magam, ha újra látnám azokat a pillanatokat. - Kellene egy nagy akció. - hirtelen ülök fel és vállon bokszolom. A végén még kijövünk a formánkból. - BadaBumm stílusban. - dőlök vissza kényelmesen, tarkóm alatt összekulcsolt kezekkel.
Az igen magas színvonalú beszámolóján csak vigyorogtam. Épp olyan értelmes, ha sztorizgatni kell, mint én. Vagy... talán még nálam is gyatrább. Na, de hát egyikőnk sem a másik Barbie babája, hogy előadjuk a nyomorultak nyolcvanhetedik felvonását, szóval részemről nem dőlök kardomba, hogy ennél jobban nem informál le. Az akció szóra mégis felrántottam egyik szemöldökömet, majd némi mélázás után lazán tockon vágtam. - Mi van, bizsereg, kis róka? - pirítottam rá szórakozottan. - Ne akarj te akciózni. Nem lesz semmilyen Badabumm. És ha jót akarsz, akkor Josh fülétől távol ropogtass ilyen ötleteket. - mert a másik szobában héderelő hím bizony kevésbé sem repes az ilyesféle okosságoktól. Nekem is a lelkemre beszélt, hogy álljak most már le. Én pedig ígéretet téve próbálok jó útra téri, mint valami hibbant protestáns, vagy prostituált; szarom le! - Nem szarunk oda, ahonnan eszünk. Ugye? - örülnék, ha a tök fejébe nem futkároznának ilyen gondolatok, mert a helyiek marhára nem fogják jó szemmel nézni, ha neki áll hepajkodni. - Sose nő be a fejed, te majom! - kaptam hónom alá, ökölpuszival bombázva borzas fejét. - Milyen akciót akarsz? - csak hogy ne érezze úgy, hogy egyébként nem vagyok vevő rá. Maximum finomítok az okosságán, ha már ennyire táncolni akar. Közben elengedtem, ellopva előző pozitúrájának sajátját; fejem mögé gyűrtem karjaimat. - Figyelj már... mennyire tudsz belemászni az őrzők dolgába? - szimpla kérdés, ez még jócskán nem leplezi le azt, amit majd a mütyi játéka megszerzése után akarok a fejére aggatni.
Ő még közel sem olyan tökéletes, mint én, van még mit tanulnia, de az ha két hasonló személyiségű ember van összezárva egy helyen nem mindig vezet jóra. Tudom. Mert belőlem már egy is sok. Egoista.... A kirakós darabkái szépen lassan kezdenek a helyére kerülni, de a kép így is, úgy is hiányos marad. Alec egy kicsit hátraarcot vett be és eléggé felnőtt… hogy mikor és mióta…hát ez egy szép és olcsó duma. Az öklözése mely a fejemet éri, csak egy morgással vegyült sóhajra futja, ahogy elereszt, úgy igazítom vissza a séróm az eredeti állapotára. Mer’ nem mindegy hogy áll. Hogy így szénakazal, vagy úgy bozontos. - Te beszélsz? - persze mindezt egy piszkosul pofátlan vigyorral toldottam meg, miközben rásandítottam. Bármi legyen, és bárhogy is történjen, még mindig is testvéremként szeretem ezt az idiótát. - Bármi. Tudod, valamit kell ebbe az egyhangúságba bedobni. – vigyorogtam rá, majd visszadőltem a kényelmes pozícióba. Kérdésére felvont szemöldökkel vizslattam a plafont, majd megnyaltam ajkaim. Nos, a jelek szerint nem csak én ismerem őt... ő is ismer engem. Őt nem fogom átverni, mint másokat. - Nos… attól függ, meddig kellene ásni… elég mélyre ami azt illeti. – billentettem felé a buksim, hogy lássam reakcióját. Közben összedörzsöltem két tenyerem, hiszen imádom, mikor fivérem töri az agyát.
Én beszélek. A kérdése pedig jogos. elvégre én is - többnyire - szarok rá mi lesz, ha balhé, akkor oszlopos tagként vonulok fel. Most mégis más a helyzet, és tudom... ideje lesz gondolkodni, mielőtt ostobaságot csinálnánk. Voltak húzós helyek, húzós falkák, de ezek az Északiak totál kiábrándítóak! - Kell. Csak azt felejted el, hogy nem egy játszótéren vagy, ahol ha feltúrod a szomszéd kisfiú újdonsült homokvárát, akkor é'ccsanya csak megdorgál. - köszörültem meg a torkom - Meg is ölhetnek. - és meg is tennék, ha a tökkelütött öcsém teszi, amit akar. Nyúzottan nyúltam el az ágyon, berozsdált végtagjaimra ráfért a nyújtás. A sajátos ötletelései alól felmentve dobtam be az őrzőkre irányuló kérdést, ami láthatóan fel is keltette az érdeklődését. Feljebb is ültem, a képemre komoly vonások költöztek fel. - Elég mélyre. Elég sok mindent akarok. Próbáltál már beférkőzni az adatbázisukba? Oda, ahol minden farkasról és őrzőről információt tárolnak? - szűkültek a szemhéjaim, teljesen átmentem agyropogtatóba, és látszólag Matty is hasonlókon ment át. - Ezek koptasd a kis buksidat egyelőre, a többivel majd jövök, ha megvan a játékod. - kopogtattam meg a homlokát mellyel egyidejűleg a csengő is megszólalt. Lekanyarodtam az ágyról, edzőnadrágom zsebébe túrva némi apróért. El is tűntem, és csak pár perccel később tértem vissza a két doboz pizzával, na meg egy újabb adag sörrel. Az övét nemes egyszerűséggel az ölébe vágtam, a magamét pedig - miután vissza fészkeltem magam - a térdemre hajtottam. - Tudtad, hogy Josh-nak egy igazi farkas a nője? - sztorizgattam, azt pedig nem kétlem hogy a fivérem is hasonló módon fog reagálni, mint ahogy én tettem, mikor a hím beavatott. Azt nem hinném, hogy Matty előtt titok lenne, és amúgy sem vagyok az a pletykálós fajta, de ez azért nekem is fura volt...
Meg is ölhetnek... - Miért? Az évek alatt talán nem a küszöbön táncoltunk állandóan? - vigyorodtam el magam, de aztán abba maradt mindez és komolyság vette át a képemen az uralmat. Hackernek lenni szórakoztató dolog, de ez az a fajta szórakozás, ami erőfeszítést igényel. Az erőfeszítés nagy része a motiváció. A sikeres atlétákat az fizikailag mámorító érzés motiválja, hogy testüket tökéletesítik, és a lehető legjobbat kihozva magukból túlszárnyalják a saját fizikai korlátjaikat. Ehhez hasonlóan, akkor lehetsz jó hacker, ha izgalomba hoznak a megoldásra váró problémák, cél és motiváló erő a képességeid fejlesztése és az elméd edzése. Ha természetednél fogva nem így érzel, meg kell változnod ahhoz, hogy sikeres hacker legyél. Máskülönben gyorsan azon kapod magad, hogy a hackelésre szánt energiád elfolyik más irányba, mint pl. szex, pénz vagy társadalmi elismerés megszerzésének irányába. Négy nyelvet tudni kell és abban profi vagyok. Python, C, Perl, és LISP. Ha álmomban felkeltenek is felsorolok neked bármit, drága bátyám. - Black hat hackerként megoldom a problémád. Gyalog galopp. - figyeltem a plafont, majd ránéztem a tesóra. - Bár ha vörös vinnyogójuk van akkor...max 2 percre tudom kihozni a keresésre szánt időt. - ki tudja elég lesz-e? Mert legutóbb amikor feltörtem az őrzők egyikének szarjait, ugyanúgy lefülelt engem is. Szóval hármas katasztrófát hárítottam el. Engem ne leljenek meg, feltörjem a nyomik rendszerét, a harmadik meg a büdös izzadságszag elkerülése.... A csengő időközben kibillentett az agyalásból, távolodó fivér sziluettjét figyeltem, aztán a plafont sasoltam a továbbiakban. De lehunytam a szemem és agyaltam a ki nem mondott dolgokon. A doboz landolt rajtam, amire a szemeim is kinyíltak, azonban a feltett kérdés....na arra egyből felültem lendületből. - Szórakozol? Meséljé' már. - felpörgetett ez a sztori, a dobozra pillantottam, amit nemes egyszerűséggel felbontottam és végig néztem a finom, pár perces adag kaján. Rápillantottam a bátyóra is, milyen reggeli mesével jön közös cimboránk körüli infókkal.
Csak bólintottam. Még jó, hogy a küszöbön táncoltunk! Én főleg... ő meg pláne! Sose voltam jó gyerek, meg szófogadó... de a mostani helyzetemet - egyelőre - marhára nem akarom felrúgni. Néha kell egy kis állóvíz, és nem mellesleg: Josh dühét is kihagynám a sztoriból. A téma zárolásának érdekében (meg egyébként is) dobtam be a feltöréssel kapcsolatos terveim halvány morzsáját. Egyelőre nem akarom jobban beavatni, amúgy is feltett szándékom, hogy in live - velem együtt végzi a műveletet. Ő klikkel, kapkod, rajzol, magyaráz valami idegen nyelven, míg én bólogatok, villogok a képernyő után, aztán örömittasan fogadom a végeredményt. Vagy nem, ez már az adott szitutól függ. - Nem gond. Nálad csináljuk? - enyhe célzás, és ráébresztés, hogy ott kívánok lenni a művelet alatt. gondolom vannak sajátos kütyüi, amik nálam érthető módon nem találhatók meg. - Na, majd erre visszatérünk. - hagyom rá, egyrészt, mert ezzel tényleg ráérünk, másrészt: közbe szólt a csengő. Persze, hamar visszaérek, landoló dobozt hagyva Matty ölébe. Jóízűen markoltam fel a pizza szeletet, ahogy kisebb sztoriba kezdtem Joshról. - Nem, ez halál komoly. - kacagtam közben; a számban bukfencező pizza csekély eséllyel mutathatott előnyösen. Nem le szarom?! - Hát... én is csak annyit tudok, hogy a farkasa választotta. Elmegy hozzá... együtt vannak... gondolom dugnak, aztán haza jön. - elég morbid, vagy csak én vagyok még mindig túl emberi. Mindegy is. Ha Josh-nak így jó, akkor én kurvára nem fogok beleszólni! A vállamat mindenesetre megvontam, jóízűen rágcsálva tovább a kezemben szorongatott szeletet. - Fú, baszki. Azért elég meleg lehet! - persze nem szó szerint, akkor már inkább állati... vagy ilyesmi. Nem érdekes. - Na, mindegy. Nálad... nők? Állatok? Vadlibák? - röhögtem bele a pizzába, ahogy újabb és újabb falatot toltam le a torkomon...
- Nálam. - vonok vállat könnyedén, zsigerből. - A szokásos menet turbózva. - pislantok rá fél szemmel, genyó mosollyal...Mikor az új infót is benyögi közös cinbinkről és a nőstényéről...szerintem köpni nyelni nem tudtam. Egy full ordas nősténnyel kavarcul... hát ez mondjuk jobb, mintha bármely más állattal osztaná meg "kicsiJoshait". Brutál már az elgondolása is... Kicsi nyuszi, fent a fán, a farkas meg megmurdelt... A belső fejetlen őrültségből persze kívülről semmi sem látszott, ugyanis mosolyogtam tovább, mint ahogyan azt a "Jófiúk" is szokták. - Hát... valahogy arra a részére nem vagyok kíváncsi. - vagy az lennék? Pár perc múlva amúgy sem érdekel a helyzet, szóval majd otthon agyalok a dolgon és átelemzem ezt a kis bolhabuszt. Röhögéses érdeklődésére megnyaltam a szám, a pizza szeletet lestem a kezeim között. Nem, nem dehogy, semmi fantasztikus belépő, se eget rengető robbanást nem akarok beadni neki... azt hiszem. - Ha a Mankind Divided annak számít, akkor van. - harapok bele a pizzába, ez afféle új játék, nemrég kezdtem el vele éjszakázni és mit ne mondjak... fárasztó cucc. Nyelem a kaját, mint kacsa a nokedlit, majd bal öklöm a bátyám halántékához puffan finom érzéssel. - A nőstényeiddel mi van? Prim...meg a másik? Volt egyáltalán másik? - eresztem le a kezem, majd harapok újabb szeletbe. Az előbbi felhívott még ki tudja mikor, mérjem be az elveszett lelkünket, azóta csak a szelet hallom róla. Az utóbbi...nos őróla ezt azt halottam csak... most meg kitudja épp merre jár az esze kedves tesónak. Bár őt ismerve felturbózza még a turbót is. Csak hogy ne unatkozzon. Mellette aztán nincs unalom... főleg ha együtt a banda.
Lelki sztrapacska. Nem az én világom, mindenesetre Josh felettébb érdekes afférjáról nem tudtam hallgatni. Lehet ezért még megpróbál megtépni... de áldásom rá! Ahhoz nekem is lesz némi szavam. De talán nem sértettem halálra azzal, hogy az öcsémnek elpofáztam a dolgát. - A játékra való kígyó csapolás nem egyenlő a csajokkal. - vontam fel egyik szemöldökömet szórakozottan, ahogy továbbra is két pofára toltam a pizzát. - Ideje lenne beújítanod egyet. Félő, hogy ínhüvelygyulladásod lesz. - böktem meg a könyökömmel - tulajdonképpen ott, ahol értem. Kérdésére viszont akaratlanul is kiszakadt belőlem a röhögés. Kis híján félre is nyeltem, így jobb híján némi fuldokló köhögésbe kezdtem. Aztán csak ráfogtam a testvérem csuklójára, hogy megtartva önmagam dobjam vissza magam a háttámlának. - Egyik se a nőstényem. Prim nagyon nem. Te hülye vagy?! - mondjuk szerencsétlen kölyök nem sokat tud ezekről a dolgaimról, de hogy Prim meg én?! Nem, ez még sosem jutott az eszembe... A másik nőstény már más tészta, és jelen helyzetemben - sajnos - megint csak a kerülésére voksoltam. Legalább is egy ideig... aztán úgyse bírom tovább, hogy ne lássam... - Ha az érdekel, mikor csináltam utoljára... pár hete. Semmi komoly, csak le kellett ereszteni a gőzt. - vontam meg a vállam, pedig valahol nem éreztem túl jól magam a dologtól. Keserűség, vagy szimpla önkívület. Passzolom. Akkor és ott kellett... ma meg már jobb, ha csak lenyelem. - Igazából, jobb lenne, ha ezt a témát hanyagolnánk. Nem állok túl jól a dologban. Mindig is mondtam, hogy a nők mire valók...? - hagytam függőbe, ha akarja hát folytatja, ha nem... az sem érdekes. Noha, ez is csak egy sekélyes közhely, amivel semmiképp se értek egyet. De, hogy ezt bevalljam?! Esélytelen... a kemény külsőt nem szívesen hámozom le magamról, és nekem is jobb, ha nem látnak puhánynak. Elvégre... én sem vagyok doboz. - Majd egyszer. Talán. Most ne zaklass ezzel. - zártam le végül, újabb adag pizzát nyomva le a torkomon. Egy ideig el is időztem a falaton, míg végül szikrát kapva fordultam hirtelen Matty felé. - Hallod. Elviszem ma este a szarodat. Addig készítsd be magad, mert kurvára rá kell nézzek pár dologra! Viszek valami sütit is, csak hogy lásd még érdekelsz! - kacagtam fel teli szájjal, bánom én. Jó pár órát még elvoltunk így, végtére is jó ideje nem láttam őt. Míg végül ideje embernek lenni; még inkább: farkasnak, és tenni, amit tenni kell...
// Szerintem zárhatunk. Köszönöm a játékot! *-* //
A baromságok mennek mindkettőnk részéről, ez már csak így megy minálunk. Nem sértődök be, minek? Kérdem én...minek? Folyton ezt csináljuk oda vissza basztatjuk egymást...minta testvérek módján. Kérdésemet nem úgy értettem ahogy. Afféle nem úgy nőstény, ahogy én se a vér szerinti testvére, de mégis bátyóként tekintek rá... de ez most így jött ki. Sebaj. Majd adok neki egy kis pluszt...Matty módon. Kérdésére, miszerint a nők mire valók, nem válaszoltam, csak hüvelykujjamat mutattam fel, aztán zabáltam tovább. A nők valóban egy dologra valóak csak. Vagyis kettőre. Az első a chips adagolása, a másodikra nem térek ki... tekintve hogy elég széleskörű szófosásom van olykor. Amikor felém fordul nagy lelkesen, szerintem még az ütő is megállt bennem... mi baja? Ihlete támadt, vagy mi szösz? Szavaira csak meghökkenten figyelek, majd elvigyorodom. Főleg hogy még érdeklem... nos frappáns beszólásokból sosem elég, de elnapolom ha érkezik a bunkerbe... - Süti helyett valami rágcsát hozz... ha választani lehet süti és e között... - sóhajtottam szinte röhögve, a pofámból kiszáguldott egy kis rágott, agyoncsócsált kajamaradvány, de szarjuk már le. A percek órákká alakultak, végül mind kettőnk ment a maga dolgára. Jómagam visszatértem a PC-k világába, pár katonán át kellene még gyalogolnom... a dolgok újra visszazökkentek a rendes kerékvágásba. Legalábbis ami kettőnket érinti.
Kezdőlap
