Megvan a maga bája, varázsa és praktikuma, ha telefonálás közben akar az ember multifunkciós lenni, főleg, ha azért, mert rájött, hogy elfelejtette megetetni egyetlen, de állandó élettársát. Történt ugyanis, hogy a még mindig rossz bojler miatt és mert rohadtul unom, hogy két napja hideg vízben tusoljak, inkább nekiálltam vizet melegíteni, aminek a segítségével egész szuper fürdőt sikerült rittyentenem, ez azonban a kellemessége mellett igencsak időigényes feladat is volt és szó, mi szó, a végén alapos késésbe vágtam magam egy találkozóról. Szóval csak elrohantam otthonról reggel, mint a rab ki letépte láncát és totálisan megfeledkeztem Vencelről (a bohóchalam). Következésképpen szerencsétlen nem kapott reggel enni, amire csak az esti órákban döbbentem rá és amíg egy hívást bonyolítottam, hirtelen beugrott, hogy a végén még felfordul az a szerencsétlen hal, én meg örökre a nyakamba kapom, hogy egy átokverte halról sem tudok gondoskodni, szóval megpróbáltam leügyeskedni a halkaja tetejét, de bénáskodtam, aminek a vége az lett, hogy a telefonom tökéletes, tízpontos fejesugrást mutatott be az akváriumba. Vencel szegény kisebb sokkor kapott, szerencse, hogy mindösszesen talán három másodperces a memóriája, így ennyi idő múltán ismételten boldogan úszkált, mint a hal a vízben – jah, jó poén, tudom én is – a mobilommal együtt. Kikaptam én onnan, de mivel ekkora már éppen elég mélyen merítkezett, esélyesen úgy hiszem, hogy sikerült kinyírnom. Basszus. Hm. Most mégis mi a szart csináljak?! Mentő és első ötletként beugrik Matt, hátha meg tudja menteni, nagyon kellenének a benne lévő adatok. Felhívnám, hogy odaszóljak neki, egyáltalán otthon van-e és rám ér-e, de telefon híján kicsit bajos a dolog. Ciki. Na jó, egy életem, egy halálom, próbálkozzunk, az a tuti. Fogom megúsztatott mobilom, a kulcsaim és a bukósisakom, majd Vencelnek pá-t intve hagyom el a lakást, ülök fel a motoromra és megyek el fejemben forgó hímhez, bízva abban, hogy Messiást játszik majd és tényleg megmenti második agyamként használt ketyerémet. Vicc, hogy többet éltem enélkül, mint ezzel és milyen könnyen beette magát az életembe, most meg mit odavagyok, hogy talán teljesen kinyírtam. Ha utóbbi esete áll fent, akkor így jártam. A ház előtt állok le a járgányommal, kitámasztom, majd az ajtó csengőt megközelítve tapadok arra rá, amíg valaki ajtót nem nyit. Roppant elszánt vagyok. Ha/amikor ajtót nyit, már bele is kezdek, megelőzve a köszönést vagy a kérdést, hogy mit keresek itt és miért létesítettem a csengővel elszakadhatatlan viszonyt. - Kinyírtam a telefonom. Benne van a fél életem és szükségem van arra a félre, mondd kérlek, hogy megint szárazföldivé tudod éleszteni kétéltűvé válása után. Légyszi. – mutatom fel a kis drágát, ami ugyan olyan mintha nem érte volna vizes sokk, de ez csak a látszat. - Hívtalak volna, de néminemű nehézségekbe ütköztem ilyen téren. – mert hát na, alapvetően nem vagyok olyan tapló – kivéve, ha melóról van szó, az egész más –, hogy csakígy beállítsak hozzá.
Térképböngészés. Mini kamerák bütykölgetése, javítása, tisztítása. Tervcsiszolgatás… felmerülő problémák kiaknázása. Tesó Fairbanksba ment, legalábbis amit kivettem a szavaiból kora reggel, az ennyi volt. Mich meg… passzolom. Az idő viszont múlik – a percek természetesen gyorsabban, mint az órák. Az alkalom és a hely tökéletesen kiválasztottnak bizonyult. Egyetem… még van pár nap, hogy egy teljes tervet kovácsoljak össze. Mert a költözés kicsit eltolta ezt, de nem számit. Ezt az utat nem csak ketten tapossuk. Meg lesz az! Annak is eljön az ideje, én pedig türelmes farkas tudok lenni, ha ez valami nagyobb célt szolgál. Legalábbis az érdekünkben. Gondolatom először a leghaloványabb suttogásként söpör végig tudatomon, önkéntelenül is visszhangozva a stratégiák és érzelmek kaotikus egyvelege közötti aprócska lyukakon átszűrődve, megállíthatatlanul átslisszanva. Ez pedig jót jelent… Aztán a hátsó csengő. Hátra dőlők székemben és szusszanok. Ismerem a nőstényt, energiája és illata eltévedt már a szobámba is. Egy szál bokszerben ücsörgök, nem érdekel, kiléptem a szobából és az említett irányba sétálok, tök nem paráztam rá semmire, ráértem, a csengő visítása sem zavart. Az ajtót nyitottam, kitártam és a hölgyemény is megszólalt egyből…. felvont szemöldökkel hallgattam végig karattyolását. - Cé… jézus... - nyögöm ki az arcomat a tenyerembe temetve, mondata végén a Légyszi szócskát hallva, reménykedve abban, hogy a következő pillanatban felébredek és kiderül ez az egész nem volt más csak egy értelmetlen álom. De ő még mindig ott áll és nem, kurvára nem álom. Ilyen kicsi szarral felkeresni. Szívesen látom persze, korábban írtam neki SMS-t merre talál meg új kéró váltásom során. De ez kicsit sokkolt, képletesen. Hogy lehetett ilyen...nem normális? Eszetlen? Ja, valami ilyesmi. Meg Őrült! Farkasom egy kaffantással üdvözölte a nőstényt, ezzel a "kötelező" köröket le is tudta... bírja a kis csipást a maga módján. - Nem is értem… - görbült széles vigyorra a szám sarka. Meg is lepett volna, ha pont ez az, ami nem juttatja el őt hozzám. Kiveszem az ujjai között heverő készüléket, amiből meglepő mód még mindig csöpög a víz. Ez még fürdéskor is magánál tartja? - Jöjj… - ennyi, aztán beljebb megyek a nappaliba, közben próbálom szétszedni és nem összetörni a ketyerét. - Mondj valami újat… - tekintve hogy nem sűrűn császkálok a városban, ő több mindent tudhat, mint jómagam. Bár a srácok is hozzák a híreket, de jó tőle is hallani olyat, ami legalább érdekes lehet. És még talán nem hallottam. Farkasok vagyunk, mégis hogy várhatná el bárki is tőlünk, hogy szabályok szerint játszunk. Amúgy meg, az eddigi tapasztalataim alapján nincs ember, aki szabályok szerint élne. Néhányat meg kell szegni, hogy jól érrezük magunkat.
- Nem, az határozottan nem én vagyok, de értem a lényeget. – húzódnak szemtelen, de széles mosolyba ajkaim mikor a keresztény megváltónak titulál – jó, tudom, hogy nem úgy értette, de túl magas volt a labda nah – és most, hogy elhadartam, ami miatt zaklatására adtam a fejem ma este, tüzetesebben is megnézem, ha már ilyen lengén álldogál itt előttem. - Miben is zavarlak egész pontosan? – amíg ő az arcát temeti a tenyereibe, addig én még kicsit nézegetem, farkasom pedig ugyanúgy üdvözli a másikat, ahogyan azt kapta a hímtől. - Ó pedig nagyon egyszerű a történet, szerepel benne egy akvárium, egy hal, ki Vencel névre hallgat, egy vízi balett karrierre vágyó telefon és egy vágyakat támogató farkas, aki egyúttal kicsit bénázott is. – nyújtom át neki nagy magyarázás közepette a készüléket és amikor beinvitál, már megyek is utána, de azért az ajtót belököm magam mögött, mégse maradjon tárva nyitva. - Mi újat akarsz hallani? – kérdezek vissza csípőből, míg „diszkréten” – fej forgatva, ide-oda bepillantva, minden látvány alaposan megcsodálva – vonulok még beljebb. Nem jártam még Alecnél, következésképpen új a hely, én meg kellőképpen kíváncsi vagyok. - Elromlott a bojlerem és még nem találtam olyan szerelőt, aki hajlandó volna azonnal kijönni. De a jövőhétre két jelentkező is van, akiknek beleférek a szoros idő- és táncrendjébe, addig meg fagyjak meg, vagy passz. Közvetve egyébként ez is hozzájárult a telefonúsztatáshoz. – megállok az egyik polc mellett és a kezembe veszek onnan valamit megszemlélés céljából, meg, hogy kezdjek magammal valamit. - A városlakó farkas és nem farkas egyedekről nincs hírem. A szívsebész ordas lelépett egy időre, de visszajön még állítólag, bár gondolom ez annyira nem érdekes infó, szóval... – vonom meg a vállamat. Egyébbel nem hiszem, hogy szolgálhatok, mármint hírek tekintetében. Leteszem a felvett valamit és közelebb somfordálok Matthez, hogy megleshessem mit csinál. - Na mit gondolsz, mennyire sikerült megölnöm? – értelemszerűen a telefont. A hímre pillantok, felkészülve a legrosszabb hírekre, biztos, ami tuti alapon, akkor nem érhet már nagyobb csalódás. - Most te jössz, mondj valami újat. – vigyorodok el, visszapasszolva a kérdést, ne csak én tépjem a lepénylesőm és belé fojtsam a szót esetleg.
Hogy miben zavar? Hát… - Semmiben… - vágtam rá egyből, ezzel lezártam ezt a részét a dolognak. A Főgép elvan pár letöltéssel, a többi meg megvár. Ennyi. Mindig jó dolog, ha megjelennek a cimbik, Szegiséget remélve és én hülye meg segítek is. Ez van, de legalább vissza kapom. Aztán jön valami hallal, meg táncikálással és… - Miről zagyválsz? - röhögöm el magam, majd felé fordulok. - Te! Pontosan a halad, mióta is tart Farkast? - heccelődök persze, mert az képtelenségnek tartom, hogy ő tartana egy halat… akkor inkább fordítva, úgy még el is hiszem a sztorit. Mesélését figyelemmel kísérem, érdekes dolgai vannak a mini csajnak, azon kívül, hogy nem lehetne egyedül hagyni, mert klinikai eset (ő is). De ha egyszer elengedték…hallgathatom amikor épp összekoccanunk. Nem bánom. - Bojlerekhez nem értek. - még mielőtt rákérdezne, hogy nem-e szerelem meg. Nem, mert az ilyenekhez fullra nem értek, se mikró, se bojler, se semmi ilyesmi…autószerelő vagyok meg gép és kütyügyáros…nem pedig mindenes. - Azt tudod, hogy hova lépett le kedvenc szívsebészem? - érdeklődöm, mert hát nem nagy város ez, hogy ne tudjak róla, de a helyszín titok, semmit se tudok merre ette a fene. A telefon meg…hogy is mondjam…kuka. A SIM-et kitudtam belőle venni, annak úgy nagyobb baja nem lett, de a többi… - Nos…ennek egy hajszárító se segíthet már. - húzom el a szám, majd átpasszolom neki a minikártyát a telefont meg még forgatom az ujjaim között, kiokoskodva neki valamit. Menteni a menthetőt. - Ezt meg megszakértem, orvosolom a problémáit. - mutatom felé, hogy nálam marad egy kis ideig. Ha nem bánja, addig meg szerezzen be egy mobilt… vagy adok neki a fiókomból, valami régit, amit sose használok… Nálam mi újság? Felvonom a szemöldököm, vajon biztos érdekli-e, hogy erre mi a helyzet. - Hát…végignyomtam Numenera-t, kemény 2 hétbe tellett, de megnyertem. Ezt követően légi bombázónak álltam és repülni tanultam, hogy végigvigyek egy katonai bombázót… úh teh, az fenomenális volt…- megered a beszélőkém, aztán csendben maradok. - Más nincs…de gondolom ez nem hoz lázba. – vonok vállat. - Ráérsz? Megszerelem akkor. - pillantok rá érdeklődően. - Kávé, Cola, Sör? -jó házigazda vagyok.
- Akkor jó, ebben az esetben nem zavartatom magam. – mondjuk amúgy se, de ezt már megtartom inkább magamnak. Nem kell mindent megosztani, akkor sem, ha egyébként kifejezetten szeretek dumálni. De pontosan ugyanennyire hallgatni is. - Úgysem érdekel, akkor meg minek kérdezed?! – nevetem el magam és legyintek egyet. Zagyválhatnék kb akármiről szerintem nem osztana és nem szorozna semmit, akkor meg úgyis tök mindegy, jó ez a sztori ebben a tálalásban is. Akkor is, ha se füle, se farka, de nem is kell, hogy akár egyikkel vagy akár a másikkal rendelkezzen. - Kabbe Mattie a bal lábam. – öltök rá nyelvet somolyogva. Nem ezt fogom mellre szívni, amúgy meg… nem kell bemutassam a kettőnk farkasának vérmérsékletét, szóval… Hülyeségeken nem húzom fel magam, inkább poénra veszem. - Nem is azért mondtam, te dinka. Amúgy se hagynám, hogy hozzá nyúlj, mert a végén még rácsatlakozna a világhálóra és egyenes adást nyomna a youtubera vagy valami hasonló, szóval köszi, de megoldom magam. – ő kérte, hogy meséljek valamit, hát meséltem, de nem nézem jackpotos tarsolynak, hogy mindent vele oldassak meg. Elég gáz lenne amúgy is, tekintve, hogy szeretem magamat és a munkámat is probléma megoldóként aposztrofálni, szóval egyedül is menni fog. - Párizsba ment. Miért szívműtétre lesz szükséged neked vagy a magzatodnak? – szaladnak feljebb a szemöldökeim. Tudtommal az ordas magzati szívműtétekben ász, meg amúgy mindenféle szívoperációban, amire láthatóan elvileg nincs szüksége a velem szemben lévő delikvensnek, de hát ki tudja mi a helyzet vagy mit tervez a jövőre nézve. A SIM kártyát átveszem, ez a jobbik eset, arra volt nagyobb részben mentve minden, egy másik része meg a telefon memóriájába. - Kösz. – bólintok egyet és a zsebembe süllyesztem a kis minikártyát. - És azt is köszi. – szó nincs róla, nagyon is hálás vagyok neki és biztos benne, hogy lesz majd mivel viszonozzam. Előbb-utóbb úgyis bevasalja. - Ahh, annak én is neki akarok állni, de még nem jutottam el odáig. Komolyan két hét alatt nyomtad le?! Akkor nekem lesz vagy egy hónap. Másfél. – ingatom meg a fejem. Nem vagyok nagy ász a játékokban, plusz nem is ülök annyit otthon, de ha neki durálom magam, akkor előbb-utóbb csak elérek a végéig. - Tévesen gondolod, de jól áll, szóval ne állj le vele. – vigyorgok rá és meglapogatom a vállát pimaszkodva kicsit. - Rá-rá. Mivel jövök majd ezért? – nekem aztán mindegy, hogy miként is tudom viszonozni a szívességet vagy visszaadni, ahogyan akarja, ez igazából tőle függ. - Sör. – vágom rá azonnal, a kávéhoz már nincs kedvem, a kólát sose kedveltem. - Lakótársad merre jár? – érdeklődök csakúgy, nincs vele célom, csak eszembe jutott, főleg, hogy az ő lakásában vagyunk. - Összefutottam egy ex-falkatársammal is. – jegyzem meg tök mellékesen még. És ezzel tényleg kifogytam az újdonságokból meg a hírekből is.
Udvariasságból Cé…vajon minek? Én meg az udvariasság, meglepő mi? De különben sem értettem pár részt, abból amit lehadart pár pillanat alatt. De nem kérem, hogy nyomjon egy visszajátszást…minek? Érdekel? Nem. Legalábbis nem tartottam érdekesnek, nem keltette fel a kíváncsiságom, csak a hal jutott el a tudatomig. Aki Vencel névre hallgat. Legalább normálisabb, mint a farkasa? Kétlem. Nyelvet ölt, amire csak somolyogni tudok. Rettenet. Tényleg a hal neveli az ebet. Beszólásomra riposztot ad, amire csak aprót elmosolyodok. Nem bántom érte. Minek….ő megteheti. Bár van amit nem nézek el, de igen…ez kifejezetten szokott tetszeni benne. - Kösz a bizalmat…. - hát aki ismer, az egyből el akarja előlem szedni az ilyesmi munkát. Hátha mégis célból. Hozzá szoktam? Naná! - Tökre jól vagyok. – tehát csak érdeklődtem merre eredt el a doki bá. Sasolja meg az Eifelt… aztán majd írjon róla kisokost…. elmennék én is arra. De nem a látvány izzasztana meg, hanem az ottani high tech… Bár amiatt japánba, vagy kinába kellene mennem. Egy gond van ezzel, ami miatt meghiúsulna eme terv. Utálom a sushit. A másikak meg macskát és kutyát esznek. A játékot hamar lenyomtam, az meg nem kérdés, hogy másnak több időbe telik, mint jómagamnak… nekem könnyű. Egész nap a gép előtt szarozok. - Hogy mivel jössz? Mass Effect: Andromeda. Nem találtam helyet, ahol „kapni” lehet. Megoldod. Ügyes vagy! - nem kérés volt, kijelentés. Csak egy PC game, amiből jelenleg még csak 3 példány van de fejlesztik. Ezt mondogatják, én meg már belehalok azért hogy próbát tegyek rajta. A hűtőhöz baktatok jéghideg sörért kutatok a mélyben, majd ha figyel akkor passzolok neki egyet, magamnak is kivéve egyet. - Melózik. - zárom le ennyivel a bátyám körüli kérdést, ha érdekli, mit és merre akkor őt keresse fel… Nem hiszem hogy annyira nagy titok lenne a bátyám részéről… - Odaát. - egészítem ki ennyivel, majd közel lépek hozzá, koccintsunk egyet. Közben a szekrény fiókból kihalásztam egy használaton kívüli akkumulátort, készenlétbe. Szétkaptam a telefont. - Igen? És? Kérdőre vont mire fel a távozásod? - pillantottam rá. Végül vissza az aksira. - Ez már szar. - szedtem ki belőle és meglendítettem a sarokban lévő kukába. Csont nélkül. - Na sasolj Cé. - mutattam fel neki az „új” aksit. - A tiéd. Újra megáztathatod, bánom is én. A telónak semmi baja…kap egy kis hajszárítót azt jó is. Szerencséje volt. És mielőtt megszólalhatna, igen, van hajszárítóm. Nem vagyok kopasz…. Még jó hogy nem a fürdőbe kell elballagnom azért se, tegnap itt szárítottam meccsnézés közben a loboncom, szal kéznél van. Pár perc alatt kiszárítom neki. - Na...de visszatérve erre a falkásra. Ki ő? - pillantottam rá ezzel a dologgal végezve, átpasszoltam neki a telefont, a hajszárítót elpakoltam, majd figyeltem a partnerre is.
- Tudod, hogy bírom a burád. – nah, hát nem akartam én lélekbe trappolni vagy ilyesmi, tényleg kedvelem a hímet és így egy széles mosolyt, meg egy levegőbe dobott csókot is kap, hogy teljes legyen az élmény. Panasza igazán nem lehet így. Ha meg mégis van… akkor kitérünk arra, ha tényleg lesz. - Na, ezt örömmel hallom. – ebben az esetben tényleg nincs más infóm a dokiról. Állítólag visszajön és szerintem is, a kölyke itt maradt és nem gondolom, hogy csakúgy széthagyná, de ez persze az én véleményem, mert olyanom nekem mindig mindenről van. - Ennyi erővel a Messiás eljövetelét is kérhetted volna, de meglátom mit tudok ügyeskedni. – vakarom meg a tarkóm. Mindenható nem vagyok, sose állítottam magamról ilyesmit és ha tényleg arról beszélünk, amiről gondolom, hogy beszélünk, akkor nem lesz egyszerű azt a kemény néhány főt megtalálni, akik a boldog tulajdonosai az említett kincsnek. Elkapom a sört közben. - Köszi. – kinyitom és a számhoz emelem, de mielőtt beleinnék még kérdezek. - Mármint Fairbanksben? – az első korty után kérdezek vissza, puszta kíváncsiságból fakadóan. Azért az odaát akármelyik várost is jelenthetné. - Nem, dehogy volt. Ráadásul őt még Chicagoból ismerem. Illetve korábbról, de azt most tökre nem lényeg. – közben figyelek mit is mond a telefonomról, meg sasolom is, ha már erre szólít fel. - Köszi, hálám örökké üldözzön. – csak azért nem ugrom a nyakába, mert a hajszárítóért nyúl és azzal babrál, na, de ami késik, nem múlik ugyebár. - Pontosan mire vagy kíváncsi? – nem tudom, hogy mit akar róla megtudni, ahhoz meg csöppet sok infóm van, hogy nekiálljak Seherezádét játszani és 1001 éjszakán át nyomatni a sztorikat. - Hím, egy darabig a falkájához tartoztam Európában több élettel ezelőtt. Később már itt a kontinensen találkoztunk és beszerveztem a chicagoi falkába. Ő ott maradt, én eljöttem. Most érkezett utánuk, a városon keresztül vitte az út és összefutottunk. Kb ennyi a sztori nagy vonalakban. – oké, a bővebben is kíváncsi, hát mesélek én, csak ahhoz tudnom kéne mit is akar hallani. Közben átveszem a telefont és át is ölelem, hacsak el nem lök. Még egy puszit is kap a pofijára. - Te vagy az én megmentőm. – közlöm vele tényként, aztán eleresztem, nehogy nekem zokon vegye még a dolgot vagy akármi.
Engem minden kóbor bír, van egy fajta különleges kisugárzásom…. Kár, hogy ezt a falkások nem értékelik. Na de kit érdekel? Egy játék kell és ő fogja nekem megszerezni. Hozzászólását eleresztem a fülem mellett, kis szerencse csomag… nem kommentelem. Pedig úgy de úgy megtenném. - Aha. - Alec ott melózik a semmiért. Bár azt jól tudom, hogy mit miért, de az a mi dolgunk… a többi lényegtelen információ. Elfelejtettem, hogy Cé is volt egykoron egy falka részese, mint én 200 évvel ezelőtt. Ő nemrég hagyta el őket… A Dublini falka egykoron olyan volt, mint most a chicagóiak. Menők és faszák… Mire is lennék kíváncsi? Nos az élettörténetére tuti nem, nem hallgatnám éjszakákon át egy olyan hím sztoriját,akit fullra nem ismerek és nem is érdekel. Az meg hogy a volt falkájának egy tagja, nos ez a része érdekes, de annyira nem hogy felkeltse a figyelmem. Falkás és utálom a nagymenőket. Ölelésére fél karral én is átölelem, magamhoz vonva… egyfajta gesztus… puszija megmosolyogtat, majd el is engedem. - Máskor is Cé. - vigyorodom el, azért átnézem még egyszer a kütyüt, nehogy elnézzek rajta valamit, azt még jobban bekrepál. De tuti minden, szal’ mehet bele az új aksi, be is nyomom, átpasszolom a tulajának. Nála van a kártya ami kell. Ő tudja a jelsavát is…. - Majd ejtsünk meg egy vadászatot… - karolom át közben, hogy rágörnyedve az arcához tudjak hajolni. - …valamikor… - pillantok bele a szemeibe, akár egymást is levadászhatjuk, de a fenevadakat ki kell ereszteni. Farkasom a másik mellé indul paratérben, rá pillant, majd morran egyet. Nem az, hogy nem bírja. A kóborokkal nincs semmi bajunk, csak épp az előbb említett falkás hímmel van ellentétes vonzalma. - Csak ha van kedved…. - egyenesedek fel, hiszen nem kötelező, csak felvetettem, én se gubbasztok a gép előtt, ő se unja szét a búráját.
Egy bólintással veszem tudomásul, hogy merre is van Alec és azt hiszem az őt érintő témát ezzel ki is merítettük, nem faggatózok tovább. Ölelem, megpuszilom, hálás vagyok, a telefont pedig mikor úgy ítéli, hogy visszakerülhet hozzám és remélhetőleg működni is fog, a dzsekim zsebébe csúsztatom. Míg átkarol, én sem engedem el őt, arcomat és tekintetemet viszont felé fordítom, ahogy újra megszólal, íriszei után kutakodva. Mosolyba fordulnak ajkaim, szemréseim pedig kicsit összébb szűkülnek. Van valami a hanglejtésében, amitől úgy érzem, ez az ötlet és felvetés nem feltétlen egyféle vadászatot takar. - Pontosan mire is gondoltál? – vonom feljebb enyhén a szemöldökeimet és ezzel együtt ajkaim sarkában némi pimasz félmosoly is megül. Farkasom fogadja az övét, kedveli a hímet, a morranásnak pedig nem tulajdonít nagy jelentőséget, főleg mivel gőze sincs arról, hogy exfalkatársammal van gondja a Bestiának. - És igen, nagyon is van kedvem, felőlem akár most is megejthetjük. – szélesedik ki a mosolyom. Nem rohanok sehová, ráérek és szívesen is vagyok vele, szóval részemről nincs akadálya. - Vagy később gondoltad? – úgy is jó, akkor majd máskor kerítünk rá alkalmat. Mindegy, akárhogyan is szeretné, a magam részéről benne vagyok.
- A vadászatot még fejtegetni szeretnéd? Rendben Cé! Extrém körülményeket akarok. Üldözni valami böce állatot. Meg...meg ami jön... - sóhajtok. Őt sasolom, hogy dönt, de hamar választ kapok. - Remek, akkor felveszek valami cuccost, aztán... hagyd a motorod. Kocsival kiviszlek. - felelem és eleresztem, a szobámban felkapok valami melegítő nadrágot, meg egy pólót és sportcipőt, felkapom a kocsikulcsot és visszatérek a csajhoz. Ha megindult, hát zárom az ajtót, a kocsihoz lépdelek, szerencsére azt Mich nem vitte magával, motor be és kiindulok a városból. Majd haza hozom, a motort senki sem viszi el. A vadászat mindig párban jó elvégezni... egyedül azért nem ejtenék el egy szarvast. No nem azért mert nem tudnék, hanem mert ott maradna a fele és akkor értelme már nincs. Akkor legalább ketten lakunk jól és az jó. Meg lehet egész másfelé is kikanyarodunk majd, ezt majd ott kint eldöntjük. Meg ez a két ordas is bírja egymást, akkor mozduljanak ki egybe...elválik a dolog, élvezni fogjuk.
- Extrém körülmények között... – ismétlem meg a szavait. Hát jó, egyelőre még dunsztom sincs, hogy ez mit is takar majd nála pontosan, de üsse kavics, feltételezem hamarosan úgyis kiderül. Én meg aztán nem szoktam a dolgok elrontója lenni, főleg, ha azok még jók is, szóval állok elébe, jelentsen bármit is az extrém körülmény az ő szótárában. Eleresztem, hogy mehessen öltözni, én addig itt maradok. - Okés. – bólintok, miközben már a hátának válaszolok. A motor akkor marad, nem vagyok szívbajos miatta, biztosra veszem, hogy akkor is itt lesz még, amikor visszaérünk. Ha meg valaki mégis arra vetemedne, hogy meglovasítsa, hát az ég mentse meg tőlem és a haragomtól. Ahogy előkerül Matt, megyek szépen a nyomában, útközben elhagyva a söröm az egyik asztalon, mert azért azt nem cipelem ki magammal és bepattanok a hím mellé a kocsiba. - Van terved, hogy mit akarsz elejteni vagy ami éppen jön? – mindenki másképpen szereti, nekem meg totálisan mindegy, hogy mi is a cél, ameddig az nem veszélyezteti a kis hátsómat. Nem vagyok gyáva, de hülye sem és mondjuk egy macink nem feltétlen rontanék neki. Szarvas, őz, jávor jöhet, a bölény ellen sincs kifogásom, ha a nagyobb vadakról beszélünk. De majd gondolom kiderül, hogy mit is sikerül becserkészni.
Kezdőlap
/
//
