Értelemszerűen a tűzoltóautók pihenőhelye, és a karbantartásért felelős munkatársak első számú munkahelye. A garázs egyszerre 5 tűzoltóautót képes befogadni, bár ebből a két régebbi darabot nemigen szokták használatba venni.
A garázs ajtajai nyitva vannak. Negyed órája jártam ki a felhajtó mellé a sürgősségi kocsival, hogy egy kicsit lesuvickoljam. A társam odabent alszik, általában felváltva vagyunk ébren az éjszakai műszakokban, hogy valaki mindig biztosan kipihent legyen, ha befutna egy riasztás. Az esetkocsi oldalának támasztott létrára felmászva sikálom gumikesztyűben a jármű tetejét, amit a legutóbbi tisztítás óta néhány madár már összerondított. - Hé Janvier! - Oldalra pillantottam, majd a hang irányába le, a felém közeledő pocakos középkorú tűzoltóra. ~ Apa kezdődik... - Kölcsön adjam a tömlőmet? Azzal gyorsabban végeznél! - Fújta ki a füstöt, ami természetesen krákogásba fulladt, mert elröhögte magát. Egy pillanatra megálltam a sikálással, majd felé pillantottam. - Köszi elvagyok így is. Meg aztán eléggé agyonhasznált darabnak tűnik, félek, hogy bedögölne, és nem lenne mit használod, ha Kiara ismét magára gyújtja a konyhát. - Fehér fogaimat egy pillanatra megvillantom. Ha valaki olyan foglalkozást választ magának, ahol javarészt csak férfi kollégák vannak, meg kell tanulni felvenni velük a kesztyűt, különben folytonos ugratások áldozata lesz. Petterson neje a múlt hónapban gyújtotta fel a konyhafüggönyt, pont amikor mi voltunk szolgálatban. Nem történt személyi sérülés, se nagy baj, de azóta is ezzel ugratja mindenki a kollégát. - Te tudod, Janvier. - Nyomkodta el a csikket a kezében tartott hamutálban, majd sarkon fordult, és elindult befelé. Szinte mindenki bent tesped a televízió előtt, és nézik a napközbeni meccs ismétlését. Hihetetlen, hogy ugyanaz a meccs kétszer is képes lekötni őket, pláne, hogy a kedvencük kapott ki. Már ez a hír fogadott, amikor műszakfelvételkor beléptem az épületbe. Ha a férfiöltözőből szekrényajtó csapkodás hallatszik ki a folyosóra, akkor tuti, hogy valami meccs nem úgy alakult, ahogy szerették volna. Én inkább lefoglalom magam a kocsi lemosásával, amúgy is meg kéne csinálni, és most az idő is egész kellemes. Néha felpillantok az égre, ráfelejtkezek a sarki fény táncára. Québec-ben a nyári estéken szerettem a nyugis műszakokban a csillagokat bámulni. Itt azt most nem látni, de hiányukért kárpótol a fények táncjátéka.
Ha akarom, ha nem, a legtöbb dolgot hallom, ami végbemegy a kollégák közt, nem vagyok egy nagy közösségi ember, de mindenkivel igyekszem megtalálni a hangot, és általában sikerül is. A közös meccsnézésből általában kimaradtam, inkább dekkoltam az étkezőrészben, és olvastam. Nem mintha itt nem hallottam volna mindent, de mégiscsak inkább volt olyan érzésem, mintha nem egy bivalycsorda hangorkánja közepette kellene léteznem. A papírmunkát már elintéztem, nem túlságosan meglepő, hogy a jelentéseinket többnyire én írom, már, ha jelen vagyok, és az esetek nagy részében így van. Petterson ismét megunta az életét, nem tudom, hányszor kell még udvariasan megkérnem, hogy szálljon le Camilleről, de ha még egyszer meg kell tennem, nem leszek ilyen udvarias. Egyébként is utálom, ha kekeckedik valaki a nőkkel, de ő más, majdnem a gyerekem anyja lett. Épp ezért, akár tetszik, akár nem, többnyire igyekszem megvédeni, igaz, inkább csak a háta mögött, mert senkinek sem hiányzik, hogy sértve érezze női büszkeségét, vagy mi a frászuk van nekik, és besérüljön, amiért valaki segíteni próbál. A könyv tompán puffan az asztalon. Vége. Eszembe nem jutott, hogy ilyen dög unalmas éjszakai műszaknak nézünk elébe, és kiolvasom az egészet. Felálltam, hogy kinyújtóztatva a tagjaimat kilépjek az elválasztó függöny mögül, pont elcsípve az ismét leülő Pettersont. Nem nézek rá, majd négyszemközt meglapogatom a vállát, és közlöm, hogyha még egyszer ízléstelen tréfával illeti a kolléganők bármelyikét, akkor az bizony el fog jutni a kedves neje fülébe is, arról gondoskodom. Inkább kisétáltam a szabadba, a meccsek különösképpen nem kötöttek le sosem, nem az én világom, nem érdekel a sport, pirománoknak meg sosem rendeznek versenyeket, szóval részemről tökéletesen hidegen hagyott. Nem voltam rest odasétálni az autót suvickoló Őrzőhöz, mert messze őt találtam a legértelmesebb társaságnak ma este, legyen ez bármily szomorú is férfitársaimra nézve. - Eseménytelen estét! Köszöntem neki, és bár lehet, hogy az ilyen estéken halálra unjuk magunkat, de legalább nem hal meg senki, ami viszont határozottan pozitív dolog. Nincs is annál borzalmasabb, mikor pár éves kölykökkel rohan a mentő, vagy derékig kilógva az égő ház ablakán ordítanak kétségbeesetten. - Elfogadsz két segítő kezet? A madarak végtermékének eltávolítása aligha kellemes feladat, de a semminél jobb, és legalább nem egyedül kell ezt a hálátlan feladatot művelnie.
Általában két vödröt használok, ha valamit lemosok. Otthon is, nem csak itt a laktanyában. Sose csavarom ki a koszos mosószeres rongyot abba a vödörbe, amiben a tisztítószeres víz van, mert akkora csak a mocskos vizet viszem rá vissza a kocsira. Külön vödörbe csavarom ki jó alaposan a szennyezett vizet. Apróság, de én odafigyelek az ilyen dolgokra. Amikor meghallom az újabb lépteket, felsóhajtok. Első gondolatom az, hogy már megint Petterson agyából pattant ki valami szexista tréfa, és leteszteli rajtam, de aztán megérzem az ismerős energiákat. Csípőből fordulok ki, úgy pillantok hátra, és szemeim megakadnak Lucas örökfiatal arcvonásain. - Köszönöm. Viszont, neked is! - Oldalamat nekidöntöm a létrának. Eleinte, amikor ide kerültem, nem mondom, hogy nem volt kicsit sem furcsa, hogy kollégák lettünk. Főleg azért, mert ismét eszembe juttatta azt, amit életem legnagyobb tragédiájának tartok azóta is. Nem mintha kifejezetten vágytam volna az anyaságra, de amikor valaki hónapokig a szíve alatt hord egy gyermeket, akkor megváltozik a hozzáállása. Nagyon megrendültem, amikor elvesztettem Őt, és nehezen bár, de túltettem magam rajta. Lucas nagyon normálisan viszonyult a történtekhez, és végig támogatott. Azt hiszem valahol ő se bánta volna, ha megtapasztalja az apaság érzését, különben nem törődött volna se velem, se a kicsivel. Azt már nem tudom, hogy őt mennyire viselte meg a dolog, hiszen talán nincs is ember, se farkas a földön, aki előtt igazán megnyílna. Eltelt 8 hónap, mióta munkába álltam itt, és most már nem érzem magam feszélyezve miatta. Egy kapocs a közös elvesztett gyerekünk miatt van közöttünk... legyen az a gyász, a veszteség... nem tudom, de tény, hogy a múlt azon része összeköt minket. Sebezhető pontomnak nem mondanám, de az összes farkas közül benne bízom meg a legjobban. Rámosolygok. - Persze. A tetejével mindjárt végzek, de a többi még hátra van. - Lemászok a létráról, és kinyitom az oldalajtót. - Ablak, vagy karosszéria? - Veszek ki két flakont, és mindkettőt felé nyújtom, hogy válassza ki, melyiknek esne neki szívesebben. Üvegfelület is van a mentőn bőven, szóval egyaránt melós munka mindkettő. A belsejét persze nem ezekkel szoktuk tisztítani, hiszen erős fertőtlenítésre szorul, amit van, hogy napjában többször is el kell végeznünk, ha olyan sérültet viszünk a kórházba.
Erre csak biccenteni tudok, mert bármennyire is jobbak az eseménytelen esték emberélet szempontjából, én még mindig túlságosan nagy rajongója vagyok a lángoknak, és nehéz legyűrnöm, bár mióta védőszellemként mellém szegődött eredeti Teremtőm, azért sokkal jobb a helyzet. Ezt persze igen kevesen tudják róla, ha publikus lenne, tűzoltóságon se nagyon dolgozhatnék, meg úgy egyáltalán, sehová nem engednének, ahol a kezembe kerülhet bármi, ami gyúlékony. Ez nem olyan info magammal kapcsolatban, amit csak úgy reklámozok. Félő ugyanis, hogy esetleg visszaélnének vele. Végigfuttatom rajta a tekintetem, de ez csak amolyan megszokás féle, hogy jól van-e, annyira ismer, hogy tudja rólam, miként is állok a nőkhöz. Sokkolóan jól, elvégre egy olyan estémen akadtunk össze, ami vélhetőleg az ő életének legnagyobb tragédiájában csúcsosodott ki. Nem vagyok nő, kölyköm sem volt soha, nem tudom, milyen lehet elveszteni, csak halovány elképzeléseim vannak, de biztos, hogy azok meg sem közelítik a valóságot. Nem szeretek az emlékeztetője lenni erre, mégis, biztos vagyok benne, hogy valahányszor meglát, eszébe jut. Pocsék egy helyzet, de nincs mit tenni, amennyire tőlem telik, igyekszem nem úgy viselkedni, mint aki szörnyen sajnálja, mert az pláne rosszul eshetne, ha mindig bánatos eb szemekkel néznék rá. Valamiért így kellett lennie, de az nem segítene, ha állandóan elkomorodnék, amikor meglátom. Nem mintha csupa derű lennék állandóan, de azért a komolyság és a komorság nem ugyanaz. - Szuper. Biccentek, nem fogom karba tett kézzel nézni, hogy egyedüli nőként mossa le a járgányt, a többiektől kitelik, hogy kiüljenek sorba a garázs elé, és onnan lessék, de ez nem az én stílusom. - Legyen az ablak. Nem a könnyebb végéről fogom meg a munkát, egyszerűen számomra az ablakok tisztítása mindig pepecselősebb, mert nehéz úgy megoldani, hogy semmi se maradjon meg a felületen, és valóban tisztának ítéltessen, igen, eléggé maximalista vagyok. El is vettem a megfelelő flakont a kezéből, illetve, még hozok egy másik szivacsot is, mert mindenekelőtt szeretem egyszerű vízzel átmosni a felületet, utána jöhet a speciális szer. - Sikerült már megszokni az itteni levegőt? Nekem eltartott egy ideig, bár alapvetően nincs bajom a hidegen, de eleinte a téli időszakot nem csipáztam, de pár év alatt azért már megszoktam.
Ujjaim között megforgatom a gumiborítású ablaktisztító rudat is, majd leteszem a motorháztetőre, mert majd arra is szüksége lesz Lucasnak. Én szeretem lemosni a mentőt. Hasznos elfoglaltság, megy vele az idő is, és általában van időm gondolkodni közben. Ritkán akad segítségem benne, de Lucas-nak most kifejezetten örülök, mert nem volt igazán alkalmunk beszélgetni, mióta ide kerültem. A téli időszakban rengeteg baleset volt az utakon. A folyóknak is mindig van olyan pontja, amin nem olyan vastag a jég, mint a többi részen. Becsapós, és alattomos, mert látszatra vastag, valójában pedig mindig van gyenge pontja. Amikor lazább műszakok voltak, sokszor nem volt itt. Ilyen-olyan indokokkal kért szabadnapot, esetleg a másik műszakkal volt, mert cserével oldotta meg. Én gyanította, hogy a falka miatt kellett variálnia a műszakján. Most, hogy lesz egy mentoráltam, előfordulhat, hogy nekem is szükségem lesz cserélgetésre. Eddig jól meg tudtam oldani a dolgot, de most majd a tanonchoz is alkalmazkodnom kell. - Igen, azt hiszem elég könnyen sikerült megszoknom az itteni körülményeket. Ha Anchorage-ba kerültem volna, akkor szinte meg se érzem a különbséget. Ott nagyjából ugyanolyan az időjárás, mint Québec-ben volt. Nem mondom, hogy ne lehetne egy kicsit melegebb legalább nyáron, de tűrhető. - Nevetem el magam. Québec-ben most úgy tíz... tizenöt fokkal lehet melegebb, mint itt Fairbanks-ben. Kanadai születésűként egyébként se szoktam hozzá a túl forró nyarakhoz, szóval a hideget könnyebben elviselem, mint a túlzott meleget. - Nagyon szép a táj. Főleg a hegyek. Chicago után nem furcsa? - Kérdezek vissza. Chicago-nak is megvolt a maga bája. Sík vidék, ahol messze elláthatott az ember, ha már a lakatlan külterületen járt. Abban az időben, amikor én ott éltem, még nem voltak olyan hatalmas felhőkarcolók, amiket manapság építenek. Most már nem hiszem, hogy a város széléig ki kellene menni ahhoz, hogy a sík vidéken végigfuthasson a tekintetünk. Elég lenne csak egy magas épület tetejére felmenni. Biztos vagyok benne, hogy lenyűgöző látvány lehet. Közben visszamászok a létra tetejére, hogy az utolsó simításokat elvégezzem a mentő tetejének a takarításával. A legvégén még úgy is átmegyek rajta egy pamutronggyal, hogy kifényesítsem. Odabent egy emberként hördül fel a laktanya. Az egésznek olyan hatása van idekint, mintha egy óriási medve randalírozna. El is nevetem magam. - Most kaptunk gólt, ahogy hallom.
Az ablaktisztító rúd meglétét is érzékelem, nem mondom, hogy rajongok az ilyesmiért, de ezt is meg kell csinálni, a mentő esetében még mindig egyszerűbb a dolog, mint egy tűzoltóautó esetében. Az meg csak hab a tortán, hogy másnak besegítek, bár tény, hogy nem igazán akad más a tűzoltóságon, akivel ezt megtenném, egyszerűen nem vagyok a kifejezetten haverkodós típus, és nehezemre esik csak úgy bratyizni egy-egy közös tevékenység kapcsán. Abban nem téved, hogy sokszor a falka miatt van variálás, de szerencsére remek ajánlólevéllel kerültem ide, és a kapitány azóta csak megbizonyosodhatott róla, hogy remek munkaerő vagyok. Amit meg kikérek szabadnapnak, azt előbb-utóbb úgyis bedolgozom, mert munkamániás vagyok, de a Falka az első, ezen semmi sem változtathat. Tekintve, hogy ott is sokszor van ügyeletes műszakban az ember, ezen kell variálnom. Illetve, ha ugrani kell, ugrok, ez magától értetődik nálam. Mostanság mondjuk egészen csöndes a légkör, szóval olykor még unatkozom is. - Az biztos, hogy valamivel melegebb időjárás nem volna rossz, bár ez még mindig a legkisebb rossz, ami a környékkel jár. Állapítom meg elgondolkodva, talán nem szükséges kifejezetten ecsetelnem, hogy mire is utalok. Noha nem tudom, neki mennyi része volt a Vörös Holdban, de gyógyítóként biztosan volt mit tennie utána, így egész közelről ismerheti a hatásait. - Dehogynem. Itt teljesen más életet élünk, nem csak a külsőségek változtak. Kész szerencse, hogy az alkalmazkodó készségemben nincs hiba, máskülönben nem tudom, hogy vészeltem volna át. Egyébként, akkora havazások közepette, amik itt szoktak lenni, kihívás tüzet gyújtani, én pedig szeretem a nem egyszerű dolgokat, szóval ebből a szempontból kifejezetten jó, de ezt magától értetődően nem hirdetem. Azt sem mondanám, hogy nem hiányzik Chicago, hisz életem nagy részét ott éltem le, de nincs mit tenni, ha menni kell, menni kell. Eszembe nem lett volna cserben hagyni Castort. - Igen. Csak tudnám, mi a túrónak kell kétszer végigszenvedni egy olyan meccset, amin kikapott a kedvenc csapatuk. Mondjuk, én már az elsőt sem értettem. Rántom meg alig érzékelhetően a vállam, engem totálisan hidegen hagy a foci, valahogy sosem tudta igazán megragadni a figyelmem. Inkább elkezdem én is a tisztogatást. - Kész szerencse, hogy téged sem érdekel annyira, máskülönben kénytelen lennék cikinek érezni, hogy mennyire hidegen hagy a dolog.
- Hát nem. - Értek egyet. Mindenhol azt szokták mondani az őrzők, hogy a legrosszabb ami történhet egy őrzővel, ha olyan protektorátusba kerül, ami túl nagy várost felügyel... ahol több falka él együtt, egymás mellett... illetve ha Fairbanks-be kerül valaki. Mindenki tudja, hogy az ittenieknek elég nehéz, bár én úgy érzem, hogy ez a csapat elég szívós, és helyt tud állni, ha szükség van rá. A Vörös Hold engem "csak" annyiban érintett, hogy a sérültjeinket elláttam, és próbáltam a hegyen is segíteni a farkasok gyógyítóinak. Idén engem megkíméltek a szellemek, de talán jövőre már nem leszek ilyen szerencsés. Nem tudhatom. - Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy ide kerültetek. - Chicago-ban jó helyük volt, és kézben tartották a dolgokat. Québec-ben még nem tudtam pontosan, mi volt az oka a költözésnek, itt viszont utána jártam... már amennyi információja volt erről a protektorátusnak. Azt tudom, hogy a régi falkával sok volt a probléma, de az alfa indokait nem tudom pontosan, ami miatt elfogadta az invitálást. Talán nem is fontos igazából. - Chicago-t én is kedveltem. Azóta se ettem olyan jó hotdogot, mint amit Buddy pubjában lehetett kapni. - Mosolyodok el. Sokszor pihentük ki ott a műszak utáni fáradalmakat. Tűzoltók és nővérek kedvelt törzshelye volt. Igazán hangulatos bokszokkal, plafonig lambériázott falakkal és hosszú tölgyfapulttal aminek a tetején perceként koppantak a korsók, a feleses poharak, és a konyha lengőajtaja úgy nyikorgott amikor Buddy kiegyensúlyozta onnan a tányérokat, hogy az ember hátán végigfutott a hideg. Régi szép idők! - Csordaszellem. Itt közösen szidhatják az ellenfelet. - Nevetem el magam. Gondolom a másik variáció a pornó lenne így éjszaka... vagy valamilyen helyszínelő sorozat részének sokadik ismétlése. - Az olimpiai közvetítéseket szoktam nézni én is. Vannak sportágak, amik le tudják kötni a figyelmemet, de valahogy a foci nem tartozik közéjük. Várj csak, amíg a Dakar és a Forma1 is terítékre kerül! - Somolygok. Mondjuk ezeket lehet, hogy jobban kedveli, mint a focit. Engem ezek a versenyek se tudnak lekötni. Sajnálnám azt az elpazarolt időt, amit a megnézése miatt a TV előtt töltenék. A torna világbajnokságot, az úszókat az olimpián... vagy a vízilabdázókat sokkal szívesebben megnézem. - Ha jól láttam, olvastál. Mit? - Futólag láttam, mielőtt kijöttem lemosni a kocsit. Nagyon bele volt temetkezve abba a könyvbe amit olvasott. Biztos érdekes lehetett. Közben végzek a kocsi tetejével, majd lemászok a létrán, hogy a vizet kiöntsem, és nekikészülhessek a kocsi oldalának a lemosásához.
- Érett már a dolog, bár sokan ott maradtak. Erről nem mondhatok sokat, de okos nő, bizonyára nem várja el, hogy megtegyem, tudja jól, hogy vannak dolgok, amiknek falkán belül a helyük. Én sosem voltam az a típus, aki bármit kifecsegne, beszélni sem szoktam olyan sokat, csak ami fontos. Pletykáljanak a nők, hozzájuk illik. - Hasonlóképpen téged is ide sorolt az élet. Tudom, hogy náluk olykor van beleszólásuk az áthelyezésükbe, de azt nem, hogy ő kérésre került ide, esetleg felsőbb utasításra, de tulajdonképpen nem fontos. Az a láthatatlan fal szerintem már mindig ott lesz közöttünk, az, ami emlékeztet arra, hogy jobb távol maradnom, mert egyetlen alkalom elég volt arra, hogy összetörjem a lelkét, holott aligha állt szándékomban. Az, hogy én mit éreztem akkor, nem fontos, egy nő ezt egész másként éli meg. - Ne fájdítsd a szívem. Ilyen hely vajon miért nincs errefelé? Tűnődöm hangosan, nosztalgikus érzések törnek rám, néha velem is megeshet ilyesmi. Én bírtam Chicagot, még akkor is, ha a város születése előtt ott gyújtottam fel a saját Teremtőmet. Ott tanultam meg, milyen falkában élni, ott harapott át az a füves hippi, akit azóta sem láttam. Ott találtuk meg egymást a halottnak hitt húgommal. Túl sok mindent éltem meg ott. S akkor még nem említettem Camiet, és a babát. Minden kellemetlen, szívfacsaró történéssel együtt az otthonomnak tartottam. - Na nekem ez abszolút nem hiányzik. Senkinek a közös szidása, a focit sem szeretem, szóval ilyenkor különcködöm. Még jó, hogy nincs minden este meccs, és néha lehet kártyázni is, vagy csak dumálni az élet „nagy” dolgairól. Tőlem rendszeresen megkérdezik, hogy mikor hajtok már fel valami pipit, veszem el, és csinálok neki gyerekeket. Általában csak legyintek, nincs még itt az ideje, de félő, lassan fel kell mutatnom valami kamubarátnőt, hogy ne gondoljanak buzinak. - Ha itt nem néznék olykor tv-t, azt sem tudnám, mi az, annyira nem foglalkoztat. Szívesebben mennék el személyesen egy olimpiára, na az élmény lehet. A Forma1 halál unalmas, monoton zümmögés két órában. Bezárok pár méhet egy befőttes üvegbe, és ugyanazt kapom, talán meg is csíp egy-kettő, és már izgalmasabb is. Nehéz velem, tiszta sor, rohadt kevés dolog van, ami az én érdeklődésemet fel tudja kelteni, de szerencsére a kutyának sem kell megfelelnem ezt illetően, szóval aligha bánom, hogy ilyen vagyok. - Képregény gyűjteményt. Na, azokat már szeretem, bár mások szerint meg biztosan annak nincs semmi értelme. Közben azért tisztulnak az ablakok, mert a munka számomra mindig elsődleges, arra jobban figyelek, mint a dumálásra. Haladok, bár lassan, mivel a munkám inkább minőségi, mint gyors és gyatra, számomra az ilyesmi fontos. - Kéne valami nőszemély melléd, akit nem kell folyton leépíteni, és nem viselkedik gyökér módon. Ezek néha félelmetesen nagy taplók tudnak lenni. Az sosem voltam. Tisztelem a nőket, jobban, mint a legtöbb férfitársam, és ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy szépen békén hagyom őket. Jobb így mindenkinek.
- Igen, ez nekem is feltűnt. - Nem faggatom. Nagyon jól tudom, hogy vannak dolgok, amikről ha akarna se beszélhetne... ahogy nálunk Őrzőknél is így megy ez. A titoktartás a legelemibb dolog a mi életünkben. Anélkül már kitört volna a káosz a világban. Amikor megérkeztem Fairbanksbe, természetesen átfutottam az itteni adatbázist ismerős arcok után kutatva. Találtam... nem is keveset, viszont a hiányérzetem egyértelművé tette, hogy a falka egy része nem tartott velük. Ezt persze megerősítették a többiek is. Amúgy annyira nem nehéz kitalálni, hogy vajon mi lehetett ennek az oka. Nem ragaszkodik mindenki egyformán az aktuális falkájához. - Nem bánom, hogy így alakult, bár egy kicsit még hiányzik Québec. - A hangomból is érezheti, hogy tényleg honvágyam van egy kicsit. A szülőhazám közelében éltem az elmúlt évtizedben, és nagyon szerettem nem csak élni... hanem dolgozni is ott. Szerencsére nem vagyok az a típus, aki egy áthelyezés miatt letargiába esne, ugyanis tisztában vagyok vele, hogy benne van a pakliban: bárkit, bármikor áthelyezhetnek a világ akármelyik szegletén levő protektorátusára. Most legalább kontinensen belül maradtam. Azért ez is valami! - Passzolom. Az alaszkaiak nem tudják, mi a jó. - Veszem vissza a hangerőt, ő így is tökéletesen érteni fogja. Én is szeretem a halat, nincs vele gondom, de az itt élők nem túl változatosan főznek. Ha van valamilyen univerzálisabb étterem, ami a világkonyhát képviseli, azt biztos szerintem, hogy betelepült nyithatta. A hasonlatot hallva felnevetek. - Most miért mondod ezt? Én a Forma1 közvetítéseken tök jókat szoktam aludni! Letekerem minimálisra a hangerőt, csak hogy megmaradjon alapjáraton az a monoton zümmögés, és perceken belül álomba is ringat. - Orrnyergemen ráncot vet a bőröm, ahogy hangtalanul vigyorgok. - Képregény gyűjteményt? - Nem palástolom a meglepettségem. Egy pillanatra felé is fordulok, mert nem vagyok benne teljesen biztos, hogy viccnek szánta, vagy komolyan gondolta. Lucast ismerve inkább az utóbbi. Nem igazán szokott poénkodni. - Miről szólnak? - Nem vagyok teljesen tudatlan a témában. Szoktam látni én is moziplakátokat, amiken képregényekből adaptált filmeket reklámoznak. Viszont azt is tudom, hogy keleten is nagy divatja van ezeknek. A mentő hátuljával kezdem, hogy ne akadályozzuk egymást Lucassal a munkában. Amikor megjegyzést tesz arra, hogy kóstolgatnak a többiek, csak elmosolyodok. - Ugyan, egyáltalán nem olyan vészes. - Vonom meg magamnak a vállamat. - Québec City-ben cifrább beszólogatásokat is kaptam. A legtöbb férfi úgy gondolja, hogy vannak munkák, amik csak nekik valók, a nőknek nem. Tudom ezt kezelni. - Bár időnként tényleg elég fárasztó, de ezt már nem teszem hozzá hangosan, csak magamban jegyzem meg.
Széthúzás előtt-utóbb mindenhol van, és bár akadtak, akik azért maradtak ott, hogy úgymond Chicago is a mi kezünkben maradjon, de sokan azért nem jöttek, mert egész egyszerűen nem voltak hajlandóak támogatni Castort. Nincs ebben semmi, a bizalom olykor megrendül, és odahaza éltünk meg nehéz időket. Kellett a változás. Ám ezt fedje csak jótékony homály, itt egyelőre remekül mennek a dolgok, nincsen semmiféle gebasz, mondhatni, a béka szigete a hely, eltekintve a Vörös Holdaktól. Egy évben egyszer ki lehet bírni, bár tény, eddig az idei volt a legrosszabb. - Ezek szerint jól berendezkedtél arra. Csupán megállapítom, nem szokásom senki magánéletében vájkálni, tényleg nem erősségem a könnyed csevej. Esküszöm, előbb oldódok fel, ha kötelességről van szó, ennyit a munkamániáról. A szavai alapján viszont nem ő kérelmezte, hanem küldték. Időnként előfordul az esetükben, így könnyebben megőrzik az inkognitójukat. Sokszor mi is megpattanunk egy adott helyről, bár Chicagóban sok időt töltöttem, na meg elkoptattam pár nevet és személyiséget. - Ne is mondd. Kész főnyeremény, hogy a konyhaművészet terén egy istennő a legjobb barátom, meg úgy minden fronton egyébként, szóval ő aztán nem csak halakat tesz az asztalra, és szerencsére a szálloda is megfelel minden igénynek étkezés terén. Egy hotel azért ilyen téren nem engedheti meg magának azt, mint a kis helyi éttermek. - Nem lep meg. Én nem alszom be rajta, mert nem nézem. Az a gáz, hogy néha ezeknek is sikerül, holott elméletileg szeretik. Ez már a homályzóna az én szememben, ha valami érdekel, végignézem. Hát nem? Szerintem tiszta sor. - Az. Ennyire nem vall rám? Pillantok oldalvást, hogy a felém forduló tükröket megleljem barna szemeimmel. Nem csak érzésre lepődött meg, látszik is rajta, nem tehetek róla, kénytelen vagyok megereszteni egy vigyort. Lám, én is képes vagyok meglepetést okozni. - Szuperhősökről leginkább, tudod, mennek manapság a moziban ezek a rendkívül nagy sikernek örvendő filmek. Na azokat nem nézem, soha nem voltam még moziban, de a rajzolt változatukat szeretem. Marvel párti vagyok. Már, ha mond ez neked valamit. Letölteni le szoktam, illetve, sokszor csak megkérek valaki nálam modernebbet, hogy oldja már meg nekem, lazításként havonta egyszer-kétszer belefér egy film is. - Ez így is van. Bár a legtöbb férfinek gőze sincs igencsak sok dologról. Teszem azt példának okáért arról, hogy háromszor annyi idős nagyjából, mint a legtöbben, és sokkal erősebb is náluk, bármennyire is legyen ez ciki. Egy kis csoffadt embernőre én sem bíznék ilyesmit, bevallom töredelmesen.
- Igen, szerettem ott élni. Mondjuk eddig minden hely tetszett, ahol megfordultam. - Mosolyodtam el. Szerencsére nem nagyon szokott problémám lenni a beilleszkedéssel. Bárhol éltem, úgy éreztem, hogy könnyen befogadott a közösség. Sok tekintetben eléggé rugalmas vagyok, és nem szoktam a konfliktust keresni másokkal. Nem alakítottam ki nagy baráti köröket, de szívesen tartózkodtak a társaságomban az összes eddigi protektorátusnál az őrzőtársak, és én is szívesen vegyültem közéjük. Vannak őrzők, akik az én koromban már eléggé belefásulnak mindabba, amivel a mi létünk jár. Kissé mogorvák lesznek tőle, és antiszociálisak. Ezzel szemben én még ma is nyitott és mosolygós vagyok, telve türelemmel a fiatalok irányába. - Mióta láttam buszon álló férfit szunyókálni, aki csak azért nem fordult le a lépcsőfokokra, mert a karját átkulcsolta az egyik cső körül, már meg se lepődök az ilyenen. - Nevetem el magam. Persze vicces látni, de egyébként nagyon balesetveszélyes. Vannak olyanok, akik képesek bármilyen helyzetben bealudni. Nem hiába van az a rengeteg közúti baleset sem, aminél kiderül, hogy a kiváltó ok az volt, hogy elaludt a jármű vezetője. - Hát... - Szólalok meg, de nem folytatom. Most dörgöljek egy vérfarkas orra alá egy kegyes hazugságot, ami már azelőtt bűzlene, hogy kicsúszna a számon? Inkább bölcsen hallgatok, bár ebből simán leveheti, hogy amúgy nem néztem ki belőle. - Mint a Superman? - Látszik, hogy nem vagyok képben a nagy képregény kiadókkal. Nem sokkal azután, hogy Kínából visszatértem az Államokba, adták le Christopher Reeve főszereplésével a Superman filmet. Én is beültem rá a moziba az ápolónő kollégákkal. Akkor elég nagy szenzáció volt, és igazából szerintem azóta is az, hiába lesz maholnap 40éve, hogy vászonra vitték. Sose állítanám azt, hogy Lucast jól ismerem. Tény, hogy bizonyos értelemben közel álltunk egymáshoz, de akkor se nyílt meg, amikor még úgy tűnt, hogy egy új élet összeköti a sorsunkat. Épp ezért eléggé meglep, hogy rajong a szuperhős történetekért. Ezt tényleg nem gondoltam volna róla. Érdekes. Kíváncsi lennék rá, hogy miért pont azokat szereti, de nem akarom túlzottan faggatni, nehogy rossz néven vegye. Ha tippelnem kellett volna, egyébként valami klasszikus irodalmi műt mondtam volna első gondolatra. Amilyen komoly mindig, inkább azt néztem volna ki belőle. - Talán nem is baj. - Nem zavar, hogy nem nézik ki belőlem, hogy képes vagyok megvédeni magamat, vagy másokat. A meglepetés ereje az én oldalamon áll. Egyébként hallottam már azt, ahogy Lucast cikizték a kölyökarca miatt, amikor épp műszakot cserélt, de nem vagyok azaz árulkodós típus. Minek gerjesszek felesleges feszültséget? Az sose tesz jót a csapatmunkának, márpedig itt nagyon fontos, hogy a csapat összedolgozzon. Életek múlhatnak rajta. - Ideadnád a melletted levő rongyot? Azt a fehéret... - Pillantok ki a kocsi mögül. Amivel eddig mostam a mentőt már annyira mocskos, hogy csak a koszt kenem szét, de tisztább nem lesz tőle a jármű.
- Akkor szerencsésnek mondhatod magadat. Ebbe mélyebben nem szívesen mennék bele, nyilván az előéletemből alig tud valamit, és úgy hiszem, ez így van jól. Egyébként sem sokan tudnak a dolgaimról, sőt, roppant mód kevesen vannak, akiknek ez kijutott, és számomra ez így tökéletes. A bizalmam nem olyan dolog, amiből sokaknak jut, de ez nem az adott személy hibája, az enyém, a jellemem olyan, amilyen, és ez már aligha fog változni. - Igencsak érdekes, ez tény. Emberként legalábbis nekem nem megy bárhol, bár farkasként az erdőben már oly mindegy, hol érnek el az álmok. - Azt meg elképzelni sem akarom, milyen lehet narkolepsziásnak lenni. Bármilyen helyzetben elaludni azért nagyon húzós. Én magam alig alszom, nincs szükségem rá, mindig túl sok a dolog, időm sem lenne rá. - Ja vágom, belőlem nehéz kinézni bármiféle lazasággal kapcsolatos dolgot. Ezért én nem hibáztatnék senkit, tudom, hogy az esetek többségében borzalmasan merev vagyok, és csak a munka, a feladatok teszik ki az életem, de nekem így jó. Akit ez zavar, nem keresi a társaságom. - Nem, Superman a DC comics kreálmánya. Az sem rossz egyébként. A Marvel világában a mostanság népszerű Bosszúállók vannak, tudod, Hulk, Vasember, Amerika Kapitány, Sólyomszem, Fekete Özvegy meg Thor, valamint az összes X-men odasorolható, de ezek csak a népszerűbbek, rengetegen vannak. Bocs, ott van még Pókember is, ő is elég közismert. Lehet, hogy ezt a témát nem kellett volna felhozni, még a végén egyértelmű lesz, hogy tudok sokat is beszélni. - Ez igaz, mindig jól jön, ha kevesebbnek nézik az embert, mint ami. Ember ugyan nem vagyok, de velem kapcsolatban is ebbe a hibába esnek a legtöbben. Kifejezetten jól tud jönni, mikor a fizimiskám miatt fiatalnak gondolnak és lebecsülnek. Tisztában vagyok vele, hogy a fizimiskám majdhogynem mindenhol téma, ahol megfordulok, de teszek rá, a legtöbb léleknél jóval többet tettem le a képzeletbeli asztalra. - Máris. Marom fel az említett törlőrongyot, aztán, tekintettel arra, hogy nem vagyok épp dobálgatós típus, odaviszem neki. Még így is gyorsan megkapja az áhított eszközt. Aztán én már megyek is vissza ablakot pucolni. - Na mi van Flynn, végre felhajtasz egy nőt? Szól ki az ajtón az egyik tűzoltótársam, kész öröm olyanokkal dolgozni, akik közül a legtöbben ekkora tahók akarnak lenni. - Már a kis szőke barátnődre gondolsz? Mert Janvier meg én már a múlté... Köpöm oda, nem, azt hiszem, tényleg nincs jó kedvem, nem szokásom majmok ellen felvenni a kesztyűt. ~Elnézést.~ Camillenak nem akarok ártani, bár abban a tudatban mondtam, amit mondtam, hogy úgyse hinné el a kutya sem, hogy egy ujjal is hozzányúlnék valaha a kedves kolleginához. S így is van, a tag gond nélkül kiröhög, noha annyira nem vágom, mert azt tegyük hozzá, hogy ha akarnám, jutna nő nekem is elég, csak épp nem akarom. - Álmodozz csak, Flynn, álmodozz! Legyintek felé egyet, húzzon csak el a balvégen, de most komolyan, ennyire tré az a meccs, vagy mi van?
//Ő meg technikailag a 100, mert előtte egy záráskérés volt. //
Kedvelte a kölyköt. De tényleg. Sajnálta, amikor meghallotta a hírt, a szíve azért nem szakadt meg, de a szomorúság erőt vett rajta. Nem sokat találkozott vele azóta, hogy elvállalta a béta tisztséget, de gyakorlatilag Lucasnak köszönheti, hogy felvételt nyert a falkába, hiszen ő adott esélyt, hogy teszteljék a képességeit az okmányok hamisítása terén, és ráadásul még a bűvésztudományát is bemutathatta előtte. Utóbbira nyilván nem lett volna szükség, de Lucast érdekelte a dolog, és lehet számításba vette, hogy talán nagyközönség előtt is felléphetne, amivel a falka csak jól járna. Ebből persze nem lett semmi, jobbára valószínűleg Castor ellenállásán, aki bizonyára - legalábbis Anguta feltételezése szerint - nem óhajtott reklámot csapni egy alapítónak, mivel tisztában volt vele, hogy minél több szempár figyel egy farkas bűvészre, annál nagyobb az esélye, hogy valami olyasmi történik, ami a fátylat lelebbentheti. A másik lehetőség, hogy az alfa szimplán gyűlölte az alapítókat, és a velük járó fájdalmas következményeket, így inkább szinte tudomást sem szerezve Angutáról nem volt hajlandó törődni a bűvészképességeiben rejlő profittal. Érthető mondjuk, hiszen a falkának volt mit a tejbe aprítania. Akárhogy is, Anguta most az éjszaka halovány leple alatt álldogált egy kitört utcalámpa sötét bűvkörében, miközben a tűzoltóság épületét szemlélte. Az izzó persze nem magától tört el, hanem egy jól irányzott kavics közreműködésével. Hosszú idő telt el a kölyök halála óta, mégis csak most vette rá magát, hogy ellátogasson egykori munkahelyéhez. Sokáig álldogált, és csak nézte az épületet. Saját képében volt, és nem is szándékozott átváltozni valaki mássá, egyrészt azért, mert tisztában volt vele, hogy a tűzoltóság környéke nem túlságosan felszerelt térfigyelő kamerákkal, másrészt jobb szerette volna a csomagot önmaga kézbesíteni. Szentimentális hülyeség persze, de a lebukás esélye kevesebb, mint tíz százalék. Az egyetlen problémát az jelenthetné, ha az állandóan szolgálatban lévő tűzharcosok esetleg úgy gondolnák, pont most szeretnének garázst takarítani. Erre remélte kerül sor. Néhány óvintézkedést azért így is tett. Vastag fekete kabátot vett fel, bár a hideg nem zavarta, azért jobb, ha teljesen átlagosnak mutatkozik, valamint a kapucnit mélyen a fejébe húzta. Kesztyűt nem viselt, mert úgy nehezebb dolga lenne a garázs felhúzható ajtaját feltörni. Persze igazából csak meg fogja emelni, mert a tűzoltóságok általában nem bajlódnak azzal, hogy lezárják a kaput, hiszen a gyors akcióba lépéshez elengedhetetlen, hogy ne kelljen felesleges dolgokkal vacakolniuk. A problémát a mechanika fogja biztosítani a műveletben, mivel a hajtómotor rögzít, így kézi erővel nem lehet gyorsan megemelni, csak óvatosan és lassan, különben rohadt nagy zajt csap, amire a fenti részen készenlétben lévő tűzoltók bizonyára felfigyelnének. Éjfél múlt, ideje megkezdeni a behatolás első fázisát. Jobb kabátzsebéből elővett egy jókora kavicsot, becélozta a bőszen zümmögő és kattogó térfigyelő kamerát, ami a garázsokra néha-néha rátekintett, majd elhajította. Éles csattanás, némi sercegés, aztán a négyszögletes masina tovább folytatta forgolódó útját, jóval darabosabban, mint eddig, és Anguta biztosra vette, hogy már nem közvetít semmit sehová. A dobás után visszahúzódott az árnyékba, majd várt. Negyedóra eltelt, és semmi sem történt. Nem jöttek szerelők, nem jöttek a tűzoltók sem ki, hogy megnézzék mi volt a zaj forrása, az egyedüli reakció egy távoli kutyaugatás a hideg éjszakában, de aztán az is elhalt fél perc után. Remek. Vigyorral a képén indult meg a jobbszélső garázs kapu felé, közben hallgatta a környék zaját, de a kapucni tompított valamennyit, ráadásul jobbára inkább a bennlévők zajaira figyelt. Ha rendelkezne Chulyin érzékeivel nyilván az egész utca eseményeire képes lenne figyelni, de így kénytelen a prioritásokra fókuszálni. Energiái a szokásos negyven farkasévet mutatták, amikor gyors léptekkel a garázsnál termett, majd leguggolt, körmeit karmokká alakította és befeszítette a beton és a fémkeret közé. Lassan elkezdett erőt kifejteni, hallotta a kaput működtető motor panaszos ellenállását, de remélte csak számára tűnik ennyire elviselhetetlennek.
N. L. Jagger
Harcos
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 69
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : heg hátán heg szinte mindenütt
Szeretek éjszaka motorozni, már csak azért is, mert nincs sok lökött láma meg hülye liba az utakon és nem másznak a seggembe. Jó, ha egy csini csaj teszi ezt, az oké, de amúgy... Ami viszont mindennél fontosabb: továbbra sem tartottam a magam mércéje szerint kielégítőnek a helyismeretemet, ezért cirkáltam fel-alá a városban, mint egy mérgezett mókus. Miami nem jelentett kihívást, pelenkás korom óta ott éltem, emellett elég nagy szarkeverő voltam ahhoz, hogy harminc éves koromra az utolsó, telefingott sikátort is ismertem. Ez terep tekintetében maximalistává tett, meg azért... hulla ciki lenne nagy sietés közben megállni útba igazítást kérni, vagy bevallani, hogy gőzöd nincs, merre van a tizedik fogászati rendelő, ahol mű-farkasagyarakat pakoltathatsz fel magadnak. A hivatali helyekkel hamar tisztába jöttem, fanyar mosollyal nyugtázva, hogy a polgármester is egy nyomorult szuka. A tűzoltóság se volt nagy kihívás, nem terveztem sokat időzni a környékén, de pont elcsíptem, ahogy valaki besurrant. Nagy titokban, sunyulva, nyikhaj alkattal. Imádtam a frászt hozni másokra, amikor épp rosszban sántikáltak! Habár a lopakodás még mindig nem volt az erősségem, de egy próbát megért. Odébb parkoltam le, amilyen halkan csak tőlem telt, a bejárathoz osontam és ha még mindig nem figyelt a kis görcs - farkas, hát hogy a búbánatos balherébe ne lenne az? -, akkor elkaptam a kaját. Én se akartam felébreszteni a tűzoltókat, talán majd később. - Hová-hová, csillagvirág? - duruzsoltam, de a tónuson túl semmi kedvesség nem volt a hangomban. Szívem szerint egyetlen erőteljesebb szorítással törtem volna el a felkarját, ám még nem ismertem az itteni túlkapás-szintet. Azt a kóbort leszámítva tényleg nem célom boldog-boldogtalannal összetűznöm. Még hazaküldenének, az meg leszerepelés lenne, úgyhogy már csak büszkeségből se köthettem ki ott.
A tűzoltóság épületében vagy egy tucat különböző embertől származó zajt vélt felfedezni, amikor leguggolva a garázskapuhoz lépett, hogy felfeszítse azt. Gond nélkül feltéphette volna egyetlen mozdulattal is, de akkor az akció egyrészt lelepleződik, másrészt a fekete noteszébe felírhatott volna egy újabb tételt, amit idővel rendeznie kell. Hát vagy nem. Mostanában semmi hangulata nem volt az ellopott és tönkretett dolgok értékét kiegyenlíteni. Ez van, Alignak és Tupilek baromsága teljesen elvette a kedvét a város kárpótlásától. A kapu még alig emelkedett, amikor a zaj már túlságosan éles volt Anguta számára ahhoz, hogy a bent lévőkre tudjon figyelni, viszont a háta mögül neszelésre lett figyelmes. Léptek halk zaja közelített felé, energiáit szélesebbre tárva igyekezett a közeledő alakot bemérni, és hamarosan már tudta, hogy ebből újfent protektorátusos látogatás lesz, hacsak nem képes kidumálni magát. Bár tudta, hogy közelít egy őrző, azt nem tudta, hogy férfi-e vagy nő, mivel a szaga még nem ért el hozzá. Ellenlépésként semmit sem tett, hagyta, hogy meglepjék, miközben lassan a kaput emelte felfelé. – Jézusom! – kiáltott fel meglepetésében és rémületében, miközben tágra nyílt szemekkel és lesápadt arccal fordította fejét a támadója felé. A felkarja fogságban volt, így ösztönösen próbált szabadulni, ezért a balját kihúzta a garázs alól, így viszont a súly egyetlen – és ugyebár gyenge – végtagjára nehezedett, aminek következtében a súlyos fémszerkezet visszahuppant, jobb tenyerét maga alá temetve. – Basszameg – jajdult fel fájdalmában, miközben kétfrontos csapdába került. Szorult helyzetében nem tudott mit tenni, még mielőtt az őrző meggyanúsítja valami förtelmes bűnnel, muszáj előrukkolnia egy hősiesen bugyuta sztorival, hogy ne kelljen komolyabb vizsgálat elé néznie. – Légyszi, eskü beszaladt egy mókus miközben lecsukták a garázskaput, csak ki akartam szabadítani. Tudod, hátha veszett vagy ilyesmi. Meg egyébként is védett fajta – hadarta ész nélkül, miközben jobb kezét próbálta kiszabadítani a garázskapu fogságából. Gondolatban már azon merengett, hogy amerikai vörös mókus legyen-e a fiktív besurranó tolvaj, vagy valami egzotikusabb, ami nem is őshonos Alaszkában. Végül a vörös fajta mellett döntött, az jóval hihetőbb. Nem mintha egy percig is reménykedett volna abban, hogy ez a történet meglágyítja a fickó szívét, viszont kis szerencsével elkönyveli egyből idiótának és talán nem vesződik túlságosan sokat majd vele.
//Bocsi, hogy csak most tudtam írni //
N. L. Jagger
Harcos
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 69
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : heg hátán heg szinte mindenütt
Elvigyorodtam meglepettségén és felszisszenésén. - Nem, de hízelgő, megengedem, hogy a jövőben így hívj - mosolyogtam pofátlanul én totál tudatlan, miközben velem együtt a garázsajtó is csapdába ejtette a hímet. Abból ítélve, hogy nem tudta fél kézzel megtartani, fiatal kis húsnak tippeltem, de az is lehet, hogy épp próbált hülyére venni. Az egyetlen, amit a vérfarkasoktól irigyeltem az az érzékelésük volt. Sokszor jött volna jól, ha meg tudom ítélni mások energiáiból, mifélék. - Hát ez ciki - "énekeltem" és csak azért nem engedtem el, hogy ne tudjon kiszabadulni. Ostoba kifogásán felröhögtem, még némileg fojtott hangon, mert most nekem se jönne jól, ha kisereglenének a tűzoltók. Mondjuk ez az ajtó elég szépet csattant baszki. - Egy mókusvédő farkas, rém cuki lenne, de max a mesében - futott át gúnyos árnyék arcomon, amiben felvillant ellenszenvem is. Amúgy is rühellem őket, de bassza meg, legalább ne próbálna meg egyik-másik hülyére venni és elhitetni velem, hogy ő jófiú. Hát hogyne, én meg újholdanként menstruálok. - Halljam, mi a szart akartál odabent és akkor talán elengedlek. Máskülönben azt fogom gondolni, hogy emberhusira vágysz és ez jó nasiterep. - Láttam már ilyet is, takarítottam már fel ilyen terepet, akkor nem voltam humoros kedvemben. Mindneki abból indul ki, amit eddig látott-megélt, Miami pedig nem a kulturált farkasairól híres, oda túlvilági buli se kell a káoszhoz.
- Mi a…? – igyekezett úgy tenni, mint aki nem érti a válaszát a Jézusolásra, így belekezdett ugyan az értetlenség megjátszásába, de mivel a garázskapu közbeszólt, így hamar felhagyott vele, mert a fájdalommal és a kapuval való viaskodás természetesen prioritást élvez. Anguta a helyzet cigiségével egyetértett, és legbelül örült, hogy meg tudta nevettetni… inkább röhögtetni, azonban arcára dühös kétségbeesést vitt, miközben próbált kievickélni a csapdából. Karját és felsőtestét óvatos rángatások közepette jobbra és balra libbentette, hátha sikerül a vasmarok fogságából kiszabadulnia, persze a garázsajtót még így sem tudná lerázni. Legalábbis nem olyan erőfeszítéssel, amit éppen produkált. – De tényleg így van, nem hazudok – próbált szerencsétlen és őszinte képet vágni, miközben nagyon jól tudta, hogy egyik sem sikerült, mivel nem szerette volna, ha az őrző egy szavát is elhinné a veszett mókusról, ami csapdába esett odabent. Ezzel természetesen nem volt gond, ugyanis a fickóból a hitetlenség csak úgy áradt, na és még valami hullámzott keserű éllel a férfi felől. Utálat, ami nyilván Anguta szerény személyének szólt. Legalábbis merte remélni, hogy nem szerencsétlen mókusokat gyűlöli a fickó, hiszen az ártatlan vörös lények senkinek sem ártanak. Kivéve azoknak, akiket veszettséggel megfertőznek, de az meg elég ritka. Inkább a mosómedvék azok, akiktől tartani kellene. De mindegy is, mivel valószínűleg Anguta volt rá ilyen hatással. Szerzett egy rajongót, hát remek. Ha tudná, hogy megmentette a drágalátos főnökét áprilisban valószínűleg nem viselkedne ilyen tiszteletlenül vele. - Emberhú… hú… húsra? – dadogta még tovább sápadva. Komolyan, ha ennyire kifut az arcából a vér, el is fog ájulni előbb-utóbb. – Nem, én nem, én nem eszek embert. Az az fujj. Meg mi az istenért egy tűzoltóságra törnék be, hát sokkal egyszerűbb egy családi ház… ba… – talán nem kellene tovább beszélnie, mert még meggyanúsítja azzal, hogy milyen jól tájékozott a „hol érdemes embert falni” kategóriában. Egyébként, ha az őrző valamennyire ismeri a hazugság jeleit láthatta Angután, hogy teljesen őszintén beszélt. Persze, akit a gyűlölet elvakít, az nem látja meg a nyilvánvalót sem, így ebben az esetben a színészkedés fabatkát sem fog érni, ráadásul a fényviszonyok sem kedveznek a színpadi alakítások széles tárháznak, még ha ebben az esetben Angutának valójában hazudnia sem kellett. Ez a baj a gyűlölettel. Nehezebb átejteni azokat, akiknek harag van a szívükben, legalábbis jelen helyzetben nehezebb, igaz a haragjukat ki is lehet használni, csak meg kell találnia, vajon miért utálja őt. A besurranó tolvajokat veti meg, vagy a cingár alakú férfiakat? Lehet, hogy titkon homokos és utálja magát a vonzódása miatt, ezért saját maga gyűlöletét vetíti ki másokra? Túl sok lehetőség van, ami számításba jöhet, de azért Anguta végigfuttatta gondolatban a felmerülő opciókat, és ha nem sikerült hebegésével meggyőznie az őrzőt ártatlan szándékairól, akkor újra nekilátott a szövegelésnek. – Én csak… be akartam menni, mert ott meleg van… és fázok – ez már egy fokkal hihetőbb történet, de még mindig elég gyenge, főleg mivel egy farkas ritkán fázós. Viszont Anguta szerette volna felpiszkálni a fickó idegeit, mert kíváncsi volt, hogy a nagymértékű ellenszenv irányába vajon miből fakad. A többszöri hazudozás pedig tapasztalatai szerint igen hatásos módszer, ha valakit fel kell húzni agyilag.
Kezdőlap
//
//
//
