Teljesen elgémberedtek a lábaim, mire a taxi a reptérhez ért. Egy darabig számoltam, hányszor próbáltam meg elérni Eugéne-t telefonon, azonban egy idő után már nem láttam értelmét. Visszahúztam lábaimra a körömcipőket, majd besiettem a reptéri pulthoz. Az igazi meglepetés csak ott ért... Félrevonulva próbálkoztam újra a hívással. Ezúttal hangpostára kapcsolt. Ez is valami...
Szia! Itt vagyok a reptéren. Volt egy hatalmas baleset.. próbáltalak hívni, de nem sikerült elérnem eddig. Gondolom már New Yorkban vagy. Azt mondták az információnál, hogy nincs jegy a nevemen... ezt nem igazán értettem... úgy emlékeztem, hogy foglaltál. Mindegy... a hajnali gépre sikerült egy turista jegyet lefoglalnom, de két átszállással tudok csak New Yorkba eljutni. Valamikor ebéd után fog landolni a gép. Gondolom addigra te már bent leszel a konferencián, szóval... hívj vissza ha ezt lehallgatod...
Bontottam a vonalat, majd a bőröndömmel együtt a váróterembe mentem, hogy valami kényelmesebbnek kinéző helyet kerítsek magamnak. Nem lenne már értelme hazamennem, amilyen késő van, és amennyire kiesik a belvárosból a reptér. Úgyse lenne értelme aludnom, majd alszok a gépen. A bőröndömet feladtam, a kézipoggyászomban viszont ott a tabletem, amin mindig van ebook, amit olvasni tudok...
Mivel a szállodában leadta a nő nevét az eredeti foglalás során, a recepciós könnyedén felengedte a késve érkezőt. Ahogy Erin belépett a lakosztályba, nyomát sem láthatta annak, hogy bárki is lakta volna. Az ágy érintetlen volt, akárcsak a végében összetekert törölköző, mi a szobalányok kezének munkáját dicsérte. Egyetlen jele, hogy a férfi a szobában járt, a hálószoba szekrényébe kirakott ruhái, és a nappali asztalán heverő telefonja volt. De bármikor is érkezett, távozott is szinte azonnal. Bőven az esti órákba nyúlt már az idő, mikor a kártya diszkréten csippent az ajtó zárjában, majd halk kattanását követve belépett a férfi. - Mondhattad volna. – mosolyodott el a magas nő, kinek haja gyengéd hullámokban omlott háta közepéig. A krémszínű kosztüm komoly eleganciát kölcsönzött mozdulatainak, ahogy belépve a szobába pillantott körbe. – Ott a telefonod. - A fenébe… - morogta Eugéne, majd hosszú léptekkel szelve át a nappalit vette fel a lemerült készüléket. – Ha mondtam volna, egész úton szakmázunk. Így legalább szórakoztató volt. - Na de azt hazudni, hogy közgazdász vagy? – ingatta meg fejét a nő. - A műanyagfröccsentő jobb lett volna? Az a másik aduász, amivel ki szoktam elégíteni a „mivel foglalkozol” kérdést. Mellesleg a fogorvos se sokkal szórakoztatóbb… - bújt ki kabátjából, majd a szekrényhez lépve akasztotta volna be, de mozdulata megállt a krémszín anyag láttán. Mélyet sóhajtva csukta vissza az ajtót, majd karjára fektetve a fekete anyagot fordult a nő felé, már tisztán hallva a hálószobából jövő neszezést. - Margaret…inkább a bárban igyunk meg valamit. – a nő kérdőn vonva fel szemöldökét pillantott körbe. - Valami gond van? - Nincs. Csupán meggondoltam magam. – a nő hosszan nézte a kollégát, majd elnevette magát. - Te aztán fura alak vagy. – indult az ajtó felé, ami diszkréten csukódott be mögöttük.
Másfél óra is eltelt, mire visszatért. A kanapé háttámlájára ejtve kabátját dőlt neki a szövetnek, majd sötétkék öltönynadrágja zsebébe süllyesztette kezeit. Tekintetét a nőre emelte, de nem szólt semmit. Nem vágyott erre a beszélgetésre, még akkor sem, ha elkerülhetetlen volt.